Címke: tanítvány

Én tizenkét egyszerű embert választottam, akik szegény halászok voltak, tanulatlanok, és járatlanok a Szentírás ismeretében

Igazság Könyve:

Én tizenkét egyszerű embert választottam, akik szegény halászok voltak, tanulatlanok, és járatlanok a Szentírás ismeretében

  1. szeptember 1. vasárnap, 11:08

 

Drága, szeretett leányom, amikor a Földön jártam és beléptem Isten Templomaiba, hogy kinyilatkoztassam az Igazságot, először türelemmel kezeltek Engem. Sok pap csodálkozott a tudásomon, és csodálkoztak Rajtam, az ács alázatos Fián. Így ők figyelmesen hallgattak (Engem), mivel Én többet magyaráztam, mint amire ők számítottak, úgy, ahogyan az le van fektetve Atyám Könyvében.

Én már tizenkét éves korom óta tudtam, hogy mi a Küldetésem, és azt lassan kezdtem el, nem tártam fel túl sokat a megfelelő idő előtt. Tudtam, hogy fel kell készítenem a világot a Messiás Eljövetelére. Azt is tudtam, hogy Atyám Egyháza a Földön rövid időn belül meg fog tagadni Engem, és azt fogja mondani, hogy Én egy szélhámos vagyok.

Én tizenkét egyszerű embert választottam, akik szegény halászok voltak, tanulatlanok, és járatlanok a Szentírás ismeretében. Miért tettem ezt? Tudtam, hogy azt a tudást, amit Én nekik át fogok adni, úgy fogadják majd el, mint ami az valójában. Mivel ők hiányával voltak minden alaposabb szentírási ismeretnek, ezért ők nem tudták összehasonlítani Tanításaimat a Bibliával, és gondosan vizsgálgatva, nevetségessé sem tudták volna tenni azt. Ez azt jelentette volna, hogy többen közülük nem lettek volna elég elszántak az Igazság terjesztésére. Az Egyház magas beosztottjai kigúnyolták őket, azt hangoztatván, hogy tudatlan emberek lévén nem méltók arra, hogy Isten választottjai legyenek Szent Szavának terjesztésére. Bizonyára, a lelki dolgokban való képzettségüknek köszönhetően és Isten Egyházában való beosztásaiknak megfelelően, Isten csakis Egyházát választaná, hogy az Igaz Igét meghirdessék. Nem értették meg, hogy Isten ily módon csak az alázatosakat és a tudatlanokat választja, mert ők nem vitatkoznak. Ők nem provokálnak, és nem félnek az elutasítástól, mert nem tudnak többet. Ne feledjétek, Isten nem azokat választja, akik mások előtt felmagasztalják magukat. Ez sohasem lehetséges.

Ezért gyűlölnek téged, leányom, Egyházamban a Földön. Ezért tépik szét Üzeneteimet és gúnyolják azokat. Ezért gúnyolnak téged, mert nem tartanak méltónak Szent Szavam terjesztésére. Mennyire megbántanak Engem. A gyűlöletet, amit látni fogsz, főként a Katolikus Egyház fogja ellened szítani. Ők soha nem fogják elfogadni egy olyan próféta küldését, aki nem ismeri a Legszentebb Bibliát vagy Tanításaimat.  Azt fogják mondani, hogy te eretnekséget terjesztesz. Azért mondják ezt, mert már annyira eltávolodtak Tanításaimtól, hogy a saját hazugságaikat kezdték hinni. Tudnotok kell, hogy Prófétám a végidőkre már elküldetett, és lehetetlen, hogy ne lenne kiválasztott, mert ezt a Küldetést Atyám hozta létre, Aki csakis az Övéit küldi.

Figyelmeztetem azokat, akik azáltal gúnyolnak Engem, hogy jelentéktelennek tartják ezeket az Üzeneteket – Szent Szavamat: nektek most rögtön Hozzám kell jönnötök Szentségimádást tartván, minden egyes nap, amíg meg nem halljátok a Hangomat. Csak akkor emelhetlek fel benneteket, és mutathatom meg nektek, hogy mit várok el tőletek Isten szolgálatában, ebben a kritikus időben.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/en-tizenket-egyszeru-embert-valasztottam-akik-szegeny-halaszok-voltak-tanulatlanok-es-jaratlanok

 

 

 

Ti, akik most gúnyoltok Engem, mivel elutasítjátok Üzeneteimet, valóban azt hiszitek, hogy Én megosztanám Egyházamat?

  1. szeptember 1. vasárnap, 17:05

 

Drága, szeretett leányom, végre megköszönöd Nekem ezt a nagyon nehéz Küldetést. Tudom, hogy mennyi fájdalmat okoz ez neked, hogy Isten Szavát hirdeted, mert ez sok haragot kelt azok között, akik azt hiszik, hogy ők az elit (csoport) része lennének.

Leányom, tudnod kell, hogy bár élvezed kegyeimet, mindig egyedül fogsz járni, és végül a vadonban fogod végezni, akárcsak a téged megelőző idők prófétái. Küldeni fogok néhány embert, hogy segítsenek neked, de te mindig elszigetelt leszel. Azonban Én mindig együtt leszek veled, miközben a farkasok vadászni fognak rád.

Mondd el a következőket azoknak, akik igaz tanítványaimnak, papjaimnak és felszentelt szolgáimnak tartják magukat köztetek: Én mindig meg fogom hallani a kicsinyek, a gyengék, az alázatosak és a tiszta szívűek hangját. Még ha félnek is Üzeneteimtől, Én akkor is kegyeimben részesítem majd azokat, akik valóban szeretnek Engem. Hogy kik ezek, akikről most beszélek? Azokra utalok, akik sohasem felejtették el, amit mondtam nekik. Hordozzátok Keresztemet, és kövessetek Engem, de legyetek felkészülve arra, hogy amikor Isten Szavát minden rosszindulat nélkül hirdetitek, akkor az Én fájdalmamat fogjátok elszenvedni.  Attól függetlenül, hogy milyen civilizáltnak tartjátok a világot ebben az időben, gyűlölni fognak benneteket, amikor határozottan kiálltok majd azok ellen, akik gyűlölnek Engem. Amikor ők Engem gyűlölnek, akkor benneteket fognak keresztre feszíteni.

Én meghallgatom a szelídeket. Megáldom azokat, akik egyértelmű Utasításaimat elviszik hozzátok, hogy szeressétek egymást, független attól, hogy mennyire kínoznak benneteket. Azoknak mondom közületek, akik ezen Üzeneteken keresztül elutasítanak Engem: nektek nem szabad kétségeitek miatt senki ellen gyűlöletet terjesztenetek az Én Nevemben. Én, Jézus Krisztus, most elmondom nektek, hogy az ördög eljött, hogy bejelentse ezt az Isten minden gyermeke elleni végső támadást. Azok közületek, akik vonakodnak attól, hogy hallgassanak Rám, el fognak esni az ő elkötelezett szolgáinak bűvöletétől.

Nem tudjátok, hogy a Sátán meg fogja támadni Egyházamat, és hogy ez meg volt jövendölve? Ellenségeim köztetek fognak járni, és ti nem tartjátok azt elfogadhatónak, hogy Én ezt megengedném. Tudnotok kell, hogy az Armageddon csatája két tábort foglal magába: azokét, akik hisznek Istenben és Isten Szavát követik, és a gonoszét meg annak hadseregét, és mindazokat, akiket megtéveszt. A Sátán sokakat meg fog téveszteni Egyházamban, és csak azok lesznek képesek ellenállni a csábításnak, akik továbbra is éberek maradnak, és figyelnek a tanbeli hibákra. A kísértés a csaló leghatékonyabb eszköze. Ő úgy csal, hogy az Igazság hirdetésének látszatát kelti.

Arra buzdítom azokat a szegény lelkeket, akik szeretnek Engem, és akik hűségesek maradnak földi Egyházamhoz, hogy hallgassanak meg Engem: Nektek hűségeseknek kell maradnotok Egyházamhoz, és el kell fogadnotok a fegyelmi szabályokat, amennyiben feletteseitek hűek maradnak ahhoz, amit Kereszthalálom által adtam a világnak. A választás ideje közel van. Az utálat még nem következett be, de amikor látjátok a hibákat, amelyek Tanításaim és a Szentségek Ajándéka ellen irányulnak, (akkor) távoznotok kell. Ez a nap közel van. Aztán össze kell gyűlnetek, és továbbra is követnetek kell Egyházam Szabályait, ahogyan azt Péter még a ti időtök előtt meghatározta.

Ti, akik most gúnyoltok Engem, mivel elutasítjátok Üzeneteimet, valóban azt hiszitek, hogy Én megosztanám Egyházamat? Mielőtt még elutasítanátok Prófétámat, várjatok addig a napig, amíg arra kérnek benneteket, hogy földi Egyházam Nevében hűséget esküdjetek a hazugságoknak. Csak azért nem doblak félre benneteket, és azért nem engedem, hogy a démonok felfaljanak titeket, mert nagyon erős az irántatok való Szeretetem.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/ti-akik-most-gunyoltok-engem-mivel-elutasitjatok-uzeneteimet-valoban-azt-hiszitek-hogy-en

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/09/01

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-09-01

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Az ember lelkiismerete nem más, mint a lélek tükre

Igazság Könyve:

2014. december 13. szombat, 0:15

Drága szeretett leányom, az ember lelkiismerete nem más, mint a lélek tükre. Amit a lelkiismeret érez, amire felel, vagy amiben hisz, az visszatükröződik a lelkében. Ez azt jelenti, hogy amikor a lelkiismeretetek olyasmire figyelmeztet benneteket, amiről tudjátok a szívetekben, hogy az Isten Szemében egy rossz dolog, akkor hallgatnotok kell rá.

Amikor gonoszságot mutatnak be nektek, és a lelkiismeretetek arra visz benneteket, hogy megvédjétek Isten Igéjét, akkor válaszolnotok kell rá; mint tudjátok, ezt meg kell tennetek. Ha elfogadjátok a gonoszságot, s közben a lelkiismeretetek az ellenkezőjét mondja nektek, akkor ti hűtlenek vagytok Isten Igéjéhez. Ha Kereszténynek valljátok magatokat, akkor engednetek kell, hogy a lelkiismeretetek vezessen benneteket. Azokban a Keresztény lelkekben, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, a lelkiismeret teljesen éber az ördög megtévesztésének minden formájával szemben.

Ha megtagadjátok a lelkiismereteteket, Istent tagadjátok meg. Amikor megtagadjátok Istent, akkor a saját örökségeteket tagadjátok meg. Soha ne keressetek kifogásokat arra nézve, hogy bármit is elfogadjatok, amiről tudjátok, hogy nem Tőlem származik, mert ha a lelkiismeretetek egyféleképpen utasít benneteket, és ti annak mégis az ellenkezőjét teszitek, akkor nem veszítek fel a Kelyhemet. Mit értek a Kelyhem alatt? Ha Keresztények vagytok, akkor mindig ellenségeimbe fogtok ütközni. A Keresztényeket mindig megvetik azok, akik nem Tőlem valók. Jöhetnek olyan időszakok, amikor nem kell szenvednetek előítéletektől, de mindig lesznek olyan időszakok is, amikor a Nevemért támadni fognak benneteket. Amikor eljön az a nap, akkor majd el fogtok hagyni Engem, megtagadván Szent Igémet? Milyen erős a hitetek, vagy az Irántam való szeretetetek? Csak akkor fogjátok ezt megtudni, amikor nagy szerencsétlenséggel fogtok szembenézni, hogy távolról sem vagytok felkészülve arra, hogy visszautasítsátok a rosszat a jó ellenében. Azok, akik elég erősek, és nem hajlandók semmi olyat elfogadni, ami tagadja a Szent Bibliában rögzített dogmát, fel fogják venni a Kelyhemet. A Kehely Szent Véremet és azt a Serleget jelenti, amely Véremet tartalmazza. A Kehely azt a szenvedést jelenti, ami elkerülhetetlenül adódik, amikor nagy bizalommal Isten Igéjének a védelmezésére indultok.

Ha egyszer Isten tényként határozta meg az Ő Törvényeit – Szent Igéje által, amely a Szent Bibliában foglaltatik –, akkor ti nem fogadhattok el semmi olyat, ami ezzel szembehelyezkedik. Dogmát elítélni az Én Nevemben, nem jelent mást, mint megtagadni Engem. El fog jönni a nap, amikor földi Egyházam – előnybe részesítvén a sötétség tanait – tagadni fogja a dogmát, mely kőbe lett vésve. Ha elfogadjátok ezt a megtévesztést, miközben a lelkiismeretetek mást mond, akkor eretnekséggel vétkeztek. Mihelyt ezt megteszitek, nem hívhatjátok magatokat többé Kereszténynek vagy tanítványaimnak, mert Én is meg foglak tagadni benneteket.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/az-ember-lelkiismerete-nem-mas-mint-lelek-tukre

 

———-
Igaz élet Istenben:

ÉDESANYÁD RÓLAD IS GONDOSKODIK GYERMEKEM
1990. december 4.

Uram, Te vagy a Minden, és én a semmi.
Fenséges nagyságodhoz képest
mi is az én dicséretem, Szentek Szentje?
Senki sem dicsérhet Téged méltóképpen,
szívem mégis Nevedet szólítja szüntelen,
mert vágyat keltettél bennem magad iránt.

Dicséreteid és kiáltásaid nem hiábavalók!
Szeress és szüntelenül dicsérj engem, mert kedves nekem, ha szívedből fakad a dicséret!

Uram, megnyitottad előttem a mennyország kapuját, és mennyei éléstáradból lelkemnek félretett mannával tápláltál. Mennyei Kenyeret adtál nekem!

Lélek és élet minden szó, amit neked mondtam. Növekedj Lelkemben, hogy Szent Nevem tökéletes tanújává légy! Arra kérlek most, hogy ne add át magad a szomorúságnak! 1 Látod Vassulám, keresztem nehéz, és olykor pihenésre van szükségem. Azt kérdeztem: “Ki olyan nagylelkű, hogy hordozza helyettem keresztemet?” És így feleltél: “Végy engem, tisztíts meg, és használj fel úgy, ahogy Neked tetszik.”
Most a te válladra nehezedik a béke és a szeretet keresztje, hogy egyesítsen benneteket… Tanítványom! Ezt a keresztet az örökkévalóságtól fogva neked szántam! Hozzám tartozol, ezért isteni képmásomat kell tükröznöd! Én látom el lelkedet kiapadhatatlan tartalékaimból. Nem hagylak el, lélek. Eltöltelek, mint a tömjéntartót, hogy szereteted illatos füstoszlopként emelkedjék az égig. Ezért ne fáradj el az írásban! Ne fáradj el üldözőidet áldani! Ne fáradj bele odanyújtani hátadat az ütéseknek! Lehet, hogy halálosan szomorú leszel, de a Királynő mindig segíteni fog rajtad, hogy újból tudj örülni és élni. A Királynő bátorságot önt beléd, és anyai szeretettel gondoskodva beköti sebeidet. Édesanyád rólad is úgy gondoskodik, gyermekem, ahogy rólam gondoskodott. Nyomorúságodban és bajodban repülve jön hozzád, és szobájába visz téged, ugyanabba a szobába, ahol engem fogant. Ne tartsd hát vissza könnyeidet! Amikor e száműzetésben könnyedet hullatod a falak miatt, amelyeket népem épített házamban, hogy elkülönüljenek egymástól, olyankor én is véres könnyeket hullatok, melyek egybefolynak a tieiddel. Amikor az Atya meglátja az én könnyeimben a tieidet, elfogadja kérésedet, és feloldja az átkot. Azok már nem a te könnyeid lesznek, hanem az enyémek .
Kiálts tanítvány, hogy az egész világ mindenütt tartson bűnbánatot és egyként  jöjjön vissza hozzám Szent Nevem alatt! Vassula, szeretettel viseld keresztemet, ne félelemmel! Légy boldog!

 

1990. december 6. 

Üzenet egy felajánlott léleknek:

Ezt mondta ajkam:
Jöjj! Jöjj hozzám,
én leszek Pásztorod.
Sohasem hagylak el.
Nem feledkezem meg legeltetésedről.
Nálam sohasem fogsz
éhezni vagy szomjazni.”

 
“… 

II. A BÖLCSESSÉG MIBENLÉTE, EREDETE, MEGSZERZÉSÉNEK ÚTJA

A királyok keressék a bölcsességet.

6 1Halljátok hát, királyok, és szívleljétek meg, tanuljatok, akik a föld határait kormányozzátok! 2Figyeljetek föl, akik a sokaságon uralkodtok, és büszkék vagytok a népek nagy számára! 3A Mindenható adta nektek a hatalmat és a Magasságbeli az uralmat, s majd számon kéri tetteiteket, és kivizsgálja szándékaitokat.”

 

 

———-
Római katolikus:

2019-12-13

2. adventi hét péntek

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Isten védi a választott népet, de hűséget vár tőle.
Különben nincs kiút a bajból.

Ezt mondja az Úr, a te Megváltód, Izrael Szentje: „Én az Úr, a te Istened arra tanítalak, ami javadra válik, és arra az útra vezetlek, amelyen járnod kell. Ha megtartottad volna parancsaimat, békéd olyan lenne, mint a folyam, igazságod, mint a tenger hullámai. Nemzetséged annyi volna, mint a föveny, és ivadékod, mint a homokszem. Neved sohasem tűnne el, és nem halványodnék el szemem előtt.”
Ez az Isten igéje.
Iz 48,17-19

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Aki téged követ, Uram, * azé lesz az élet világossága. (Vö. Jn 8,12 – 5. tónus)
Előénekes: Boldog ember, aki nem követi a gonoszok tanácsát, † nem lép a bűnösök útjára, * a gúnyolódok körében nem foglal helyet,
hanem az Úr törvényében leli örömét, * az ő parancsairól elmélkedik éjjel és nappal.
Hívek: Aki téged követ, Uram, * azé lesz az élet világossága.
E: Olyan, mint a fa, melyet folyóvíz mellé ültettek, * mely idejében gyümölcsöt érlel.
Nem fonnyad el a lombja, * siker koronázza minden tettét.
H: Aki téged követ, Uram, * azé lesz az élet világossága.
E: Nem így járnak a gonoszok, nem így, * hanem mint a pelyva, melyet szétszór a szél,
mert az Úr őrzi az igazak útját, * a gonoszok útja pusztulás.
H: Aki téged követ, Uram, * azé lesz az élet világossága.
Zsolt 1,1-2.3.4 és 6

ALLELUJA
Eljön a mi Urunk, siessünk elébe! * Uralma meghozza az áldott békét. – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Ne tartozzunk azok közé, akik sem a Keresztelőre, sem a Messiásra nem hallgatnak!
Egy alkalommal így szólt Jézus a néphez: „Kihez hasonlítsam ezt a nemzedéket? Hasonlít a piacon tanyázó gyermekekhez, akik odakiáltják pajtásaiknak: »Furulyáztunk, de nem táncoltatok. Siránkoztunk, de nem zokogtatok.« Eljött János. Nem eszik, és nem iszik; azt mondják rá: »Ördöge van.« Eljött az Emberfia. Eszik-iszik, és azt mondják rá: »Lám, a falánk, borissza ember, a vámosok és a bűnösök barátja!« Az Isten bölcsességét azonban művei igazolták.”
Ezek az evangélium igéi.

Mt 11,16-19″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-12-13


————

Ortodox (Görög keleti): 

Az igazak és az istentelenek sorsa.

3 1Az igazak lelke azonban Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket. 2Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, 3elmenetelüket megsemmisülésnek. De békességben vannak. 4Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal. 5Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket. 6Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket égőáldozatul. 7Látogatásuk idején majd felragyognak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik. 8Nemzetek fölött ítélkeznek majd és népeken uralkodnak; s az Úr lesz a királyuk mindörökre. 9Akik benne bíztak, akkor majd megismerik az igazságot, és akik hűek voltak, szeretetben nála maradnak, mert kegyelem és irgalom lesz választottjainak osztályrészük.”  

15Az igazak azonban örökké élnek, és az Úrban van a jutalmuk, és a Magasságbeli viseli gondjukat. 16Így elnyerik az Úr kezéből a dicsőség országát s a szépség diadémját, mert jobbjával oltalmazza és karjával védelmezi őket. 17Fegyverzetül felölti haragját, és fölfegyverzi a teremtést, hogy bosszút álljon ellenségein. 18Mellvértnek az igazságosságot ölti fel, sisaknak meg fölteszi a csalhatatlan ítéletet. 19Győzhetetlen pajzsul a szentséget veszi fel, 20bősz haragját karddá élesíti; vele harcol az egész világ az esztelenek ellen. 21Elröppennek a villámok jól irányzott nyilai, s a felhőkből, mint jól megfeszített íjból a célba találnak. 22És a parittyákból haragos jégzápor zúdul, és a tenger vizei ellenük tombolnak, és háborogva csapnak össze a folyók árjai. 23A mindenhatóság lehelete fölkel ellenük és forgószél módjára széthányja őket. Az istentelenség így pusztává teszi majd az egész földet, és a bűn felforgatja az uralkodók trónját. ….”

” 2014. december 14. vasárnap, 18:00
hogy káromolni fogtok Engem és hazugságokkal fogjátok etetni Isten gyermekeit a bűn jelentését illetően, olyan nagy büntetést küldök rátok, hogy még lélegzetet is nehezen fogtok tudni venni. Nagyméretű jégdarabok fognak hullani a Mennyből, és mindenegyes Templomot, amelyet ellenségeim kezére adtatok, hogy ott megszentségtelenítsék Oltáraimat, nagy árvizek fognak elpusztítani. …”
 

 

 
… 
… 

A kígyó különleges üzeneteket ad az antikrisztusnak, amelyeket ő gondosan dokumentál

Igazság Könyve:

“2013.10.16 23:27

Drága szeretett leányom, a leggonoszabb istentelen háromság, mely három ellenségemből tevődik össze – a hamis próféta, az antikrisztus és a sárkány, aki maga a Sátán -, most fel fog emelkedni, dacolva a Legszentebb Szentháromsággal.

Tudnotok kell, hogy nekik több ezer elkötelezett szolgái vannak, és az idő közeledtével sok titkos és aljas szertartásra fog sor kerülni a kígyó tiszteletére.

Annyira óvatos a Sátán, csakhogy fel ne fedje valódi kilétét. Az ő valódi gonosz szándékai, amelyek Isten minden gyermeke ellen irányulnak, álcázva vannak, és kevés kiválasztottjainak elbűvölő, szép hercegként mutatja be magát, miként a legcsábítóbb módon jelenik meg előttük. Kiválasztott prófétáimmal való kommunikáláshoz hasonlóan, a kígyó is különleges üzeneteket ad az antikrisztusnak, amelyeket ő gondosan dokumentál, és aztán megosztja földi hierarchiájával. Ezek az üzenetek földi Egyházam megszentségtelenítésére vonatkozó utasításokat tartalmaznak, arra tett előkészületként, hogy az antikrisztus átvegye trónját, megtévesztvén így a világot, elhitetve, hogy: ő a Krisztus, a Világ Üdvözítője.

Figyeljetek most mindnyájan, akik elutasítjátok ezt a figyelmeztetést. Hamarosan sok tanítványomnak – akik szeretnek Engem, de nem hisznek ezekben az Üzenetekben – nagy veszéllyel kell majd szembenéznie. A terv, hogy eltávolítsanak tőlem titeket elkezdődött, és ha nem maradtok óvatosak és éberek, akkor a sötétség barlangjába csábítanak majd benneteket. Ő, az antikrisztus, utánozni fogja Istenségem minden aspektusát, amelyet a kígyó ismertet meg vele. Ő, a kígyó, szemmel tartotta Keresztrefeszítésemet, és egyedül csak ő ismeri e szörnyű Esemény részleteit. Ő azzal fog gúnyolni Engem, hogy utasításokat ad elkötelezett szolgáinak, hogy Egyházam szertartását alakítsák át a fordítottjára. Igémből el fognak venni, és új, trágár részekkel fogják Azt kiegészíteni a fenevad tiszteletére, és sokan nem fogják érteni annak jelentést.

Kacérkodjatok csak az ördöggel, mert ha egyszer a rendelkezésére bocsátottátok magatokat, az nagy megpróbáltatásokhoz fog vezetni. Ha azokat a gonosz szavakat fogjátok ismételgetni, amelyeket ő közétek ültetett, akkor megnyitjátok számára a lelketeket. Ha imádjátok őt, az antikrisztust szeretvén, amikor arrogánsan feszeng majd előttetek, akkor helyet adtok neki a szívetekben ahelyett, hogy azt Nekem adnátok. Minden, amit tanítottam nektek, az ellentéte lesz, a feje tetejére lesz állítva és kiforgatva. Mivel oly sokan nem értik meg igazán Tanításaimat, és mivel oly kevesen hallgatták figyelmesen az Evangéliumokat, amelyek Második Eljövetelem eseményeihez vezetnek, ezért ti nem lettetek bölcsebbek.

Ó, mennyire megszakad a Szívem, hogy fel kell tárnom ezeket a híreket! Mennyire szeretném, hogy ne kelljen ehhez hasonlóan szenvednetek. De megígérem nektek, hogy megkönnyítem majd fájdalmaitokat, és amikor az ő uralkodása elérkezik, gyorsan véget is ér.

Azoknak a lelkeknek, akik ártatlanul keveredtek bele Istenségem parodizálásába, meg fogom mutatni Irgalmamat.

Sajnos azok, akik azt gondolják, hogy egy olyan paradicsomban fognak uralkodni, amelyet a csaló ígért nekik, a tüzes tóba dobva fogják majd magukat találni, ahol egy egész örökkévalóságon át fognak szenvedni. Ott senki sem fog a segítségükre jönni, mivel már lenyelték a hazugságokat, amelyeknek az volt a céljuk, hogy megnyerjék a bizalmukat, aminek pedig sok lélek elvesztése lesz a következménye, akik vakon fogják követni hamis tanaikat.

Imádkozzatok Irgalomért azok számára, akiket a sötétség királya meg fog téveszteni.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-kigyo-kulonleges-uzeneteket-ad-az-antikrisztusnak-amelyeket-o-gondosan-dokumental/


“2013.10.15 15:45
 
 

Minden Rám vonatkozó tulajdonság: a szegények iránti Szeretetem, a gyengék és az alázatosak iránti Szeretetem; rosszallássom a kapzsiság, a fösvénység és a bujasággal szemben részei lesznek azoknak az érveknek, amelyeket arra fognak felhasználni, hogy ezeket az új tanokat elfogadtassák veletek– az új egy világvallást, hogy felkészítsék a világot az Antikrisztus uralmára.

Mint egy szerető Isten adom nektek ezeket a figyelmeztetéseket, hogy megmentselek benneteket. Szenteljetek most Nekem figyelmet. Csak egyetlen dolgot kérek: Maradjatok hűek Szent Szavamhoz. Szent Igémhez, mely a Biblián keresztül adatott nektek. Ez sohasem változik. De Isten ellenségei el fogják ferdíteni annak jelentését. Amikor ez majd megtörténik, utasítsátok el azokat, akik azt fogják mondani nektek, hogy Isten jóváhagyná ezeket a változtatásokat. Semmi sem lehet ilyen távol az Igazságtól.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-terveket-az-istentelen-haromsag-dolgozta-ki-melyek-szerint-minden-ami-igaz-szamuzetik/

 
—–
Római katolikus:
2018-10-1628. évközi hét kedd

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a galatákhoz írt leveléből
Isten előtt nem a törvény külső megtartása számít, hanem a szeretet által tettekben megnyilvánuló hit.
Testvéreim!
A szabadságot Krisztus szerezte meg nekünk. Álljatok tehát szilárdan, és ne hagyjátok, hogy újra a szolgaság igájába hajtsanak titeket.
Én, Pál mondom nektek: Ha csupán az ószövetségi törvényt tartjátok meg, Krisztus semmit sem használ nektek. Ismét kijelentem, hogy mindaz, aki a körülmetéléssel vállalja az ószövetségi törvényt, köteles azt a maga teljességében megtartani. Ha a mózesi törvény (megtartása) által akartok Isten előtt kedvessé válni, elszakadtatok Krisztustól, és elvesztettétek kegyelmét.
Mi azonban, a Szentlélektől vezetve, a hittől várjuk a megigazulást, és reméljük annak beteljesedését. Jézus Krisztusban ugyanis nem az számít, hogy valaki a körülmetélkedéssel vállalta-e az ószövetségi törvény megtartását vagy sem, hanem csak a hit, amely a szeretet által tevékeny.
Ez az Isten igéje.
Gal 5,1-6

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Szálljon reám, Uram, * a te irgalmad! 41a. vers. – 4 g. tónus.
Előénekes: Fölöttem lebegjen irgalmad, Uram, * és szabadításod, amit ígértél.
Fogyni ne hagyd számból a hűség igéjét, * ítéleteidben van reményem.
Hívek: Szálljon reám, Uram, * a te irgalmad!
E: Fáradhatatlanul megtartom törvényedet, * mindenkor és mindörökre.
Feléd tartva széles úton járok, * mert parancsaidat fürkészem.
H: Szálljon reám, Uram, * a te irgalmad!
E: Föllelkesülök parancsaidtól, * mert örömöm telik bennük.
Feléjük tárom kezemet, mert szeretem intelmeidet, * rendelkezéseidről elmélkedem.
H: Szálljon reám, Uram, * a te irgalmad!
Zsolt 118,41.43-45.47-48

ALLELUJA
Isten szava élő és átható, * megítéli a gondolatot és szándékot szívünk mélyén. Zsid 4,12 – 9. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus elítéli azokat, akik a külső látszatra sokat adnak, de a belső, lelki tisztasággal nem törődnek.
Egyik beszéde alkalmával meghívta Jézust egy farizeus, hogy étkezzék nála. Ő el is ment, és asztalhoz telepedett.
Amikor a farizeus látta, hogy Jézus étkezés előtt nem mosott kezet, megütközött rajta. Az Úr ekkor így szólt hozzá: „Ti, farizeusok, tisztán tartjátok ugyan a pohár és a tál külsejét, de belül tele vagytok rablással és gonoszsággal. Esztelenek! Hát nem az alkotta a belsőt, aki a külsőt is? Adjátok inkább oda a rászorulóknak azt, amitek van, és akkor majd mindjárt tiszták lesztek egészen!”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 11,37-41″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-16


——
Görög katolikus:

Üdvözlet Páltól, aki Isten akaratából Jézus Krisztus apostola, és Timóteus testvértől,

Isten Kolosséban élő népének, akik hűséges testvéreink Krisztusban. Atyánk, az Isten adjon nektek kegyelmet és békességet!

Hálát adunk Istennek, Urunk, Jézus Krisztus Atyjának minden egyes alkalommal, amikor értetek imádkozunk. Hálát adunk, mert hallottuk, hogy hisztek a Krisztus Jézusban, és igazán szeretitek Isten minden gyermekét. Ez a hit és szeretet pedig abból a reménységetekből fakad, amely a Mennyben elkészítve vár reátok, s amelyről akkor hallottatok először, amikor az igazság üzenetét, az örömhírt megismertétek. Az örömhír hozzátok is eljutott, akárcsak a többi nemzethez, szerte a világon. Igen, az örömhír egyre jobban terjed, és mindenhol jó gyümölcsöket terem. Nálatok is így van ez, amióta csak hallottátok, és igazán megismertétek Isten kegyelmét. Az örömhírt Epafrásztól, szeretett szolgatársunktól hallottátok először, aki hűségesen szolgálja Krisztust a ti érdeketekben.[a] Tőle hallottuk, milyen erős isteni szeretet él bennetek a Szent Szellem által.

Szüntelen imádkozunk értetek

Amióta ezeket a jó híreket hallottuk felőletek, szüntelen imádkozunk értetek:

Azt kérjük Istentől, hogy akaratának teljes megértése által töltsön be titeket mindenféle szellemi bölcsességgel és belátással. 10 Kérjük, hogy az életetek méltó legyen az Úrhoz, sok örömet szerezzetek neki, sokféle jó tettet vigyetek véghez, és hogy egyre mélyebben ismerjétek meg Istent. 11 Kérjük, hogy Isten a saját dicsőségének hatalma szerint erősítsen meg benneteket minden tekintetben, hogy minden körülmények között állhatatosan és türelmesen helyt álljatok, sőt, hogy mindezt örömmel és hálás szívvel tegyétek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Colossians+1%3A1-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

23 Ezután mindannyiukhoz szólva ezt mondta: „Aki engem akar követni, az tagadja meg önmagát, naponta vegye fel és vigye a keresztjét, úgy kövessen. 24 Aki meg akarja menteni a lelkét, vagyis az életét, az el fogja veszíteni. De aki értem feladja az életét, vagyis a lelkét, az fogja igazán megmenteni. 25 Ugyan mit ér, ha valaki az egész világot megnyeri, önmagát azonban elveszti, vagy tönkreteszi? 26 Aki szégyell engem és a szavaimat, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd visszajön a maga, az Atya és a szent angyalok dicsőségével.

27 Igazán mondom nektek: vannak közöttetek olyanok, akik nem ízlelik meg a halált, amíg meg nem látják az Isten Királyságát.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+9%3A23-27&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/10/16

—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–