Címke: kegyelmek

Addigra már a Könnyeim elapadnak, de szomorúságomnak soha nem lesz vége

Igazság Könyve:

“2014.03.12 21:08

Drága szeretett leányom, amikor egy ember elszakad Tőlem, Én a Föld végső határáig is követem, hogy újból Magamhoz vonzzam őt. Sértegethet Engem, szörnyű rémtetteket követhet el, és elmehet olyan messzire, hogy minden gonoszt bálványozzon, beleértve azt is, hogy az ördög rabszolgájává tegye magát, de Én sohasem fogom feladni.

Sokféleképpen fogok beavatkozni az életébe: igaz szeretetet fogok bevezetni abba; megnyitom a szívét, hogy másokat szeretni tudjon; megindítom a lelkiismeretét; megengedem, hogy mások kezétől szenvedjen – csakhogy alázatossá tegyem őt és Irántam, Jézus Krisztus iránt nyitottabbá. Megengedem neki, hogy lássa a világ egyszerűségét, minden dicsőséges szépségében, ahogyan azt Atyám teremtette, hogy elcsábítsam a hamisságoktól, ami megnehezíti az életét. Az Én kicsinyeim által meg fogom neki mutatni, hogy mennyire fontos azok szükségleteit, akik rá vannak bízva, a saját szükségletei elé helyeznie. Nevetést hozok neki, a tiszta lelkek által megmutatom neki a jótett nagy cselekedeteit, és példákat fogok neki mutatni a saját gyengeségéről, hogy tudatossá váljék benne: ő nem nagyobb, mint Isten. Lehet, azt is megengedem, hogy beteg legyen, ha ez segít neki abban, hogy átadja magát Nekem, és az ilyen esetekben Irgalmasságom a legnagyobb lesz. Mert az ilyen lelkek azok, akik a legnagyobb valószínűséggel Hozzám fordulnak, s aztán Én meg fogom, és meg is tudom őket menteni.

Mekkora erőfeszítésembe kerül az Nekem, szeretett Jézusotoknak, hogy mindnyájatokat Karjaim biztonságába – Menedékembe – vegyem. És közületek még mindig hányan, de hányan vannak, akik más irányba fordulnak, és figyelmen kívül hagynak Engem.

Beavatkozom az üzenetek által, melyeket hiteles látnokoknak adok, és ezek milliókat térítettek már meg. Jeleket küldök; Kegyelmeket árasztok a Mennyből; a Szentségek által ajándékokat hozok számotokra, és így milliók tértek már meg. Sajnos még nem fordultak elegen Hozzám, és ezért van az, hogy Én nem nyugszom addig, amíg nem merítettem ki minden jelet, minden csodát, minden Ajándékot, minden próféciát és minden Beavatkozást még mielőtt eljönnék ítélni.

Az egy szomorú nap lesz, amikor azon a Nagy Napon, meg kell állniuk Előttem azoknak, akik elutasítják Ajándékaimat és Beavatkozásomat, és ők még mindig megtagadnak Engem. Még akkor is el fognak utasítani Engem, amikor megadom számukra a lehetőséget, hogy félre tegyék büszkeségüket és Hozzám jöjjenek. Akkorra már nem marad semmi, amit megtehetnék, hogy elhozzam számukra az Örök Életet, mivel nem fogják azt szívesen fogadni. Lehet, csodálkoztok majd, hogy miképpen lehetséges ez, és Én azt így fogom elmagyarázni:

Amikor az ördög megkísérti a lelket, akkor az egy bizonyos időt vesz igénybe, amíg megveti a lábát az ember lelkében. De ha egyszer már felfalta őt, akkor a sátán diktál minden mozdulatot, amit az ember tesz: hogyan gondolkozzon, hogyan értekezzen az emberekkel, hogyan vétkezzen, és hogy a lélek milyen fajta bűnnek adja meg magát amelyre rá akarja őt bírni. A legnagyobb hatás, amelyet a Sátán rájuk gyakorolván el akar érni, hogy Isten gonoszsága felől győzze meg őket. A Sátán arról győzi meg a lelket, hogy ő /mármint a sátán/ maga az Isten, és valójában Isten az, aki gonosz. Ez a módja annak, ahogyan az ördög fondorlatos ravaszsága és a manipuláció által megsemmisíti a lelket. Annyira sötétté válnak ezek a lelkek, hogy gyötrelmesen fájdalmas lesz számukra megállniuk Fényemben, és arcukat el fogják rejteni Előlem. Addigra már a Könnyeim elapadnak, de szomorúságomnak soha nem lesz vége.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/addigra-mar-a-konnyeim-elapadnak-de-szomorusagomnak-soha-nem-lesz-vege/


—–
Római katolikus:

2019-03-12

1. nagyböjti hét kedd

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Az isteni szó újjáteremtő erő, amely üdvösségre vezet.
Prófétája által szól az Úr: Amint az eső és a hó lehull az égből és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi, hogy magot adjon a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, éppen úgy lesz az én szavammal is, amely ajkamról fakad: Nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem végbeviszi akaratomat, és eléri, amiért küldtem.
Ez az Isten igéje.
Iz 55,10-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr az igazakat kimenti * minden szorongatásukból. (Vö. 18b. vers. – 4. b tónus)
Előénekes: Magasztaljátok az Urat énvelem, * dicsőítsük az ő nevét mindnyájan!
Kerestem az Urat, és ő meghallgatott engem, * és kiragadott minden rettegésből.
Hívek: Az Úr az igazakat kimenti * minden szorongatásukból.
E: Megvilágosultok, ha az Úrra néztek, * és arcotokat nem éri szégyen.
Az Úr meghallgatta a szegényt, aki hozzá kiáltott, * és minden szorongatásából kiszabadította.
H: Az Úr az igazakat kimenti * minden szorongatásukból.
E: Az Úr szeme az igazakra tekint, * és füle meghallgatja kiáltásukat.
Az Úr az arcát a gonoszok ellen fordítja, * hogy még emlékük is eltűnjék a földről.
H: Az Úr az igazakat kimenti * minden szorongatásukból.
E: Kiáltottak az igazak és az Úr meghallgatta őket, * és minden szorongatásból megszabadultak.
Közel van az Úr azokhoz, akik töredelmes szívűek, * és szabadulást hoz a megtört lelkeknek.
H: Az Úr az igazakat kimenti * minden szorongatásukból.
Zsolt 33,4-5.6-7.16-17.18-19

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Nemcsak kenyérrel él az ember, * hanem minden igével is, mely Isten ajkáról való. Mt 4,4b – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus a helyes imádkozásra tanítja övéit.
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok Azt hiszik ugyanis, hogy akkor nyernek meghallgatást, ha sokat beszélnek, Ne utánozzátok őket! Hiszen mennyei Atyátok tudja, mire van szükségtek, még mielőtt kérnétek őt. Ti tehát így imádkozzatok:
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved; jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól!
Mert ha ti megbocsátjátok az embereknek, hogy (ellenetek) vétettek, mennyei Atyátok nektek is megbocsátja bűneiteket. De ha ti nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg nektek bűneiteket.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 6,7-15″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-03-12


——
Görög katolikus:
19 Ha engedtek szavamnak,
    ha készséggel követtek,
tiétek lesz minden,
    amit a föld terem.

20 De kard
pusztít el benneteket,
    ha nem hallgattok rám,
    ha lázadtok ellenem!”
    — ezt mondja az Örökkévaló.

Hűséges volt ez a város

21 Hűséges volt ez a város,
    igazság és jogosság városa,[f]
    hogy lett hát belőle prostituált?
Egykor igazságosság lakott benne,
    miért lett belőle gyilkosok tanyája?
22 Fénylő ezüstöd sötét salakká lett,
    tiszta borodat felvizezted!
23 Fejedelmeid ellenem lázadtak,
    tolvajok barátai ők, mind lefizethetők,
    sóvár pénzhajhász valamennyi.
De nem karolják fel az árvát,
    s az özvegyek ügyével nem törődnek.

24 Ezért hát azt mondja Uram, az Örökkévaló,
    a Seregek Ura, Izráel Erős Istene:
„Jaj nektek, mert megfizetek azoknak,
    akik
ellenem fordultak,
bosszút állok ellenségeimen,
    hogy megszűnjön haragom!

25 Kezembe veszlek, megfenyítelek,
    kitisztítom belőled az ónt és a salakot.
    Megtisztítalak, mint ötvös az ezüstöt!
26 Olyan vezetőket adok neked, mint régen,
    olyan tanácsadókat, mint eleinte.
Akkor majd így hívnak, Jeruzsálem:
    »Hűséges Vár és Igazságos Város.«”

27 Igazságos ítélettel szabadítja meg Siont az Örökkévaló.
    Akik Sion lakói közül
visszatérnek hozzá,
    igazságosság által menti meg azokat.

28 De a lázadó bűnösöket összetöri,
    s akik elfordulnak tőle, mind megsemmisülnek.
29 Mert akik bálványaikban gyönyörködtek a tölgyligetekben,
    megszégyenülnek.
Akik idegen istenek kertjeit[g] választották,
    majd szégyentől pirulnak.
30 Hasonlók lesznek az elszáradó tölgyhöz,
    vagy a kerthez, amelyet senki sem öntöz.
31 Még a hatalmas is olyan lesz,
    mint a kenderkóc,
minden alkotása, műve,
    mint a szikra.
Együtt égnek porrá, olthatatlanul!

Jöjjetek, menjünk fel az Örökkévaló hegyére!

Ezt az üzenetet Ézsaiás, Ámóc fia kapta látomásban, Júda királyságával és Jeruzsálemmel kapcsolatban:

Az idők végén az Örökkévaló házának hegye
fölülemelkedik a legmagasabb hegyeken,
    messze kimagaslik a dombok közül,
    s hozzá gyűlnek mind a nemzetek.
Tömegek özönlenek hozzá,
    s így hívja egyik a másikat:
„Jöjjetek, menjünk fel az Örökkévaló hegyére,
    Jákób Istenének házához,
hogy megtanítson bennünket útjaira,
    s hogy járhassunk ösvényein!
Mert Sionból származik a tanítás,
    Jeruzsálemből jön az Örökkévaló szava.”

Igazságosan ítél az Úr a nemzetek között,
    és megfenyít sok népet,
hogy kardjukból ekét kovácsoljanak,
    lándzsáikból pedig szőlőmetsző késeket.
Nép a népre többé kardot nem emel,
    fiait harcra nem tanítja soha. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+1-2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

13 Majd leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt a harmadik nap.

Negyedik nap

14 Azután ismét parancsolt Isten: „Legyenek világító égitestek az ég boltozatán! Válasszák el a nappalt az éjszakától, szolgáljanak jelekül, és mutassák meg a kijelölt időket[f], napokat és éveket! 15 Ragyogjanak az ég boltozatán, és világítsák meg a földet!” — és úgy is lett. 16 Így alkotta Isten a két nagy világító égitestet: az erősebb fényűt, hogy nappal uralkodjon, és a gyengébb fényűt, hogy éjjel uralkodjon. Megalkotta a csillagokat is. 17 Isten helyezte ezeket az ég boltozatára, hogy világítsanak a földre, 18 hogy uralkodjanak nappal és éjjel, és hogy válasszák el a világosságot a sötétségtől. Akkor Isten megvizsgálta, amit alkotott, és örömét lelte benne. 19 Majd leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt a negyedik nap.

Ötödik nap

20 Azután ismét parancsolt Isten: „Mindenfajta vízi élőlény nyüzsögjön a vizekben! A föld felett, az ég boltozatán repdessenek szárnyas élőlények!” 21 Így teremtette Isten a nagy víziállatokat és mindenféle egyéb vízi élőlényt, amelyek élnek, mozognak, és tömegesen nyüzsögnek a vízben. Teremtett mindenféle repülő szárnyas állatot is. Akkor Isten megvizsgálta, amit teremtett, és örömét lelte benne. 22 Majd megáldotta őket: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, sokasodjatok, és népesítsétek be a tenger vizét! A szárnyas állatok is sokasodjanak, és terjedjenek el a földön!” 23 Majd leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt az ötödik nap.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Bölcsesség hívja az embereket

20 Bölcsesség[a] az utcákon kiált,
    zsúfolt piactereken szól hangosan,
21 forgalmas kereszteződéseknél,
    s a városkapuk előtt szól:
22 „Ó ti tudatlanok,
    meddig ragaszkodtok még a tudatlansághoz?
Ti gúnyolódók,
    meddig csúfolódtok még?
Ti öntelt ostobák,
    meddig gyűlölitek az igazi tudást?
23 Bárcsak hallgatnátok figyelmeztetésemre,
    akkor kijelenteném nektek titkaimat,
    és megértetném veletek tanításomat!

24 De nem hallgattatok rám,
    hiába ajánlottam fel segítségemet,
kezemet nyújtottam nektek,
    de
elfordultatok tőlem,
25 semmibe vettétek minden tanácsomat,
    intésemmel nem törődtetek.

26 Ezért majd én is nevetek rajtatok,
    mikor utolér a nyomorúság,
kigúnyollak,
    mikor rátok szakad, amitől féltetek,
27 mikor lecsap rátok a rettegés, mint a vihar,
    mint forgószél, zúdul rátok a veszedelem,
    elborít a tengernyi baj és nyomorúság.

28 Akkor majd kiáltoztok utánam,
    de nem felelek,
kerestek majd mindenütt,
    de nem találtok.
29 Mivel gyűlöltétek a bölcsességet,
    s nem tiszteltétek az Örökkévalót,
30 tanácsaimmal nem törődtetek,
    és leráztátok fenyítéseimet,
31 aratjátok hát, amit vetettetek,
    s jóllaktok azzal, amit gonoszul kifőztetek.

32 A tudatlanokat önelégültségük pusztítja el,
    az öntelt ostobákat pedig elbizakodottságuk öli meg.
33 De aki engedelmesen hallgat rám,
    biztonságban fog élni,
félelem nélküli nyugalomban,
    távol a veszedelemtől.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Proverbs+1%3A20-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/03/12
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Az ördög befolyása miatt váltok tisztátalanná Szememben (&139.)

Igazság Könyve:
“2014.03.08 13:37

Drága szeretett leányom, a Szentlélek Ereje most a legerősebb a világban, ezeken az Üzeneteken keresztül. Ahogy világszerte megnövekedett a Sátán gyűlölete az emberiség iránt, úgy a Szentlélek Ereje is növekedett, és nagy erejével le fog csapni a gonoszság középpontjára.


Mindig emlékezzetek arra, hogy az Isten és a Sátán közötti harc az emberek lelkéért folyik. És bár Atyám minden hatalmat és Kegyelmet kiáraszt az emberiségre, a gonosz minden bűnös tettet és cselekedetet elkövet a lelkek ellen. Sok ember érzéketlen arra, ami történik, és sajnos, sokan önként adják át magukat a Sátánnak azáltal, hogy megnyitják a lelküket, és lehetővé teszik számára, hogy beléphessen abba.

Eltarthat egy ideig, amíg a Sátán ténylegesen kinyilvánítja magát a lelkekben, és azok, akik Rajtam, Jézus Krisztuson keresztül folyamatosan keresik a megbékélést, Kegyelmeket fognak kapni, hogy kiállhassanak ellene, megvédvén magukat attól, hogy engedjenek a tetteknek, amelyek a teljes romlottsághoz vezethetnek. Arra sürgetlek mindnyájatokat, hogy imádkozzatok azokért a lelkekért, akik áldozatul esnek a Sátán cselszövéseinek és gonosz szándékainak. Kérlek, imádkozzátok ezt az imát:

A Keresztes Imahadjárat 139. imája: Erőért a gonosz legyőzésére

Drága Jézus, védj meg engem az ördög gonoszságától. A Te Drága Véreddel boríts be engem és mindazokat, akik gyengék és védtelenek az ő jelenlétében. Add meg nekem a bátorságot, hogy ellentmondjak neki, és segíts nekem, hogy naponta elkerüljem minden arra tett próbálkozását, hogy bármilyen módon elkötelezzem magam neki. Ámen.

Kérlek, ne hagyjátok figyelmen kívül az arra tett figyelmeztetésemet, hogy milyen veszéllyel jár az, ha elkötelezitek magatokat a Sátánnak, megadván magatokat az ő gonosz módszereinek. Amikor utánozzátok tulajdonságait, amelyek magukba foglalják a hazudozást, a vágyaitok kielégítését, a másoknak okozott fájdalmat és felebarátjaitok rágalmazását, akkor tudni fogjátok, hogy ő elnyelt benneteket, és egyedül csak Rajtam keresztül és az Általam adott Kegyelmek által lesztek képesek kicsúszni a szorításából, amelyet rajtatok gyakorol.

Mindig hívjatok Engem, Jézus Krisztust, amikor tudjátok a szívetekben, hogy az ördög befolyása miatt váltok tisztátalanná Szememben.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/az-ordog-befolyasa-miatt-valtok-tisztatalanna-szememben-139/


—–
Római katolikus:
2019-03-08

Péntek hamvazószerda után

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Az igazi böjti lelkület: az önzetlen szeretetből fakadó jó cselekedetek gyakorlása.
A helyes böjtölésről prófétája által szól az Úr:
Kiálts teli torokból, ne kíméld magad, emeld föl hangodat, mint a harsona. Hirdesd népemnek hűtlenségét, Jákob házának bűneit. Mert hiszen napról napra keresnek, és szeretnék megismerni útjaimat, mint olyan nemzet, amely az igazsághoz szabja tetteit, és nem hagyja el Istenének törvényét. Igaz ítéletet követelnek tőlem, és Isten közelségét óhajtják: „Miért böjtölünk, ha nem látod meg, és miért sanyargatjuk magunkat, ha nem veszed észre?” De lám, még a böjtöléstek napján is csak a hasznot keresitek, és sanyargatjátok munkásaitokat. Veszekedés és perlekedés közt böjtöltök, és ököllel ütitek le a szegényt. Bizony, mostani böjtöléstek soha nem szerez nektek meghallgatást a magasságban. Talán az ilyen böjt tetszik nekem? Ilyen az a nap, amelyen az ember megsanyargatja magát? Lehajtjátok fejeteket, mint a káka, és zsákot meg hamut terítetek magatok alá.
Ezt nevezitek ti böjtnek, olyan napnak, amely tetszik az Úrnak? Tudjátok, milyen az a böjt, amelyet én kedvelek? Ezt mondja Isten, az Úr: Törd össze a jogtalan bilincseket, és oldd meg az iga köteleit! Bocsásd szabadon az elnyomottakat, törj össze minden igát! Törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a hajléktalan szegényt fogadd be házadba. Ha mezítelent látsz, öltöztesd föl, és ne fordulj el embertársad elől! Akkor majd felragyog világosságod, mint a hajnal, és a rajtad ejtett seb gyorsan beheged. Előtted halad majd igazságod, és az Úr dicsősége gyűjt egybe téged.
Akkor, ha szólítod, az Úr válaszol, könyörgő szavadra így felel: Nézd, itt vagyok!
Ez az Isten igéje.
Iz 58,1-9a

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Istenem, te nem veted meg * az alázatos és töredelmes szívet. (19b. vers. – 1 D2 tónus)
Előénekes: Könyörülj rajtam, Istenem! † Mivel irgalmas és jóságos vagy, * töröld el gonoszságomat mérhetetlen irgalmaddal.
Mosd le bűnömet teljesen, * és vétkemtől tisztíts meg engem.
Hívek: Istenem, te nem veted meg * az alázatos és töredelmes szívet.
E: Gonoszságomat beismerem, * szüntelen előttem lebeg bűnöm.
Egyedül csak ellened vétettem, * ami színed előtt gonosz, olyat tettem.
H: Istenem, te nem veted meg * az alázatos és töredelmes szívet.
E: Mert az áldozatban kedved nem leled, * s ha égőáldozatot hoznék, nem vennéd szívesen.
Isten előtt kedves áldozat a megtört lélek! * Istenem, nem veted meg az alázatos és töredelmes szívet.
H: Istenem, te nem veted meg * az alázatos és töredelmes szívet.
Zsolt 50,3-4.5-6a.18-19

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
A jót keressétek és ne a rosszat, hogy éljetek, * és az Úr veletek marad. Ám 5,14 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus tanítványai majd akkor böjtölnek, ha nem lesz velük a Mester.
Keresztelő János tanítványai egyszer Jézushoz járultak, és megkérdezték tőle: „Miért van az, hogy mi és a farizeusok gyakran böjtölünk, a te tanítványaid viszont nem tartanak böjtöt?”
Jézus így felelt nekik: „Vajon szomorkodhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Eljönnek a napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 9,14-15″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-03-08


——
Görög katolikus:

Ezt mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura:

„Megszabadítom népemet
    a keleti országokból,
kimentem őket
    nyugat földjéről.
Hazahozom őket Jeruzsálembe,
    hogy ott lakjanak.
Akkor ismét a saját népemmé lesznek,
    én pedig igazán az Istenük leszek.”

Ezt mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura: „Legyetek erősek és bátrak, hiszen hallottátok a próféták üzenetét, amikor az Örökkévaló, a Seregek Ura Templomának újjáépítése megkezdődött, és az alapozáshoz hozzákezdtetek! Most ugyanezt mondom nektek: 10 A Templom alapjának megépítése előtt nem volt eredménye sem az emberek, sem az állatok munkájának. Azelőtt nem volt biztonságban az ellenségtől senki, aki egyik városból a másikba ment. Azelőtt minden embert a társa ellen fordítottam.

11 De mostantól kezdve minden másképpen lesz! Ezentúl nem úgy fogok bánni e nép maradékával, mint a Templom alapozása előtti időben — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura. — 12 Mert békességben fognak vetni, a szőlő is gazdag termést hoz, a szántóföld is bőségesen terem, mert esőt ad az ég is kellő időben. Én pedig mindezeket örökségül adom e nép maradékának.

13 Izráel és Júda népe! A Templom alapozása előtt a nemzetek Izráel pusztulását emlegették, ha átkozni akartak valakit. De ezentúl másképp lesz! Olyan bőségesen megáldalak titeket, hogy áldásként fogják említeni neveteket! Legyetek erősek, bátrak, és ne féljetek!”

14 Mert ezt mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura: „Amikor őseitek magukra haragítottak, elhatároztam, hogy veszedelmet hozok rájuk, és úgy is tettem — az Örökkévaló, a Seregek Ura mondja ezt! 15 Ugyanígy, most elhatároztam, hogy jót teszek Jeruzsálemmel és Júda népével — ezért hát ne féljetek!

16 Ti viszont tartsátok magatokat a következőkhöz: Mondjatok igazat egymásnak! Peres ügyekben szolgáltassatok igazságot, s ezzel teremtsetek békességet! 17 Még csak ne is tervezzetek semmi rosszat egymás ellen, és ne esküdjetek hamisan, mert ezeket gyűlölöm!” — mondja az Örökkévaló.

18 Az Örökkévaló, a Seregek Ura ismét szólt hozzám: 19 „Ezt üzeni az Örökkévaló, a Seregek Ura: Eddig böjtöt tartottatok a negyedik, ötödik, hetedik és a tizedik hónapban[a]. De mostantól fogva ezek az ünnepek Júda népe számára az örvendezés és boldogság vidám ünnepei lesznek. Csak szeressétek az igazságot és a békességet!”

A nemzetek fölmennek Jeruzsálembe az Örökkévalót imádni

20 Ezt mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura: „Eljön még az idő, mikor a nemzetek városaiból sokan jönnek Jeruzsálembe. 21 Az egyik városból jövők így biztatják a másik város lakóit: »Gyertek velünk ti is, menjünk föl Jeruzsálembe, az Örökkévaló előtt imádkozni, és az Örökkévalót, a Seregek Urát keresni!« Azok pedig felelik: »Megyünk mi is veletek!«

22 Bizony, azokban a napokban erős és nagy nemzetek fiai jönnek[b] sok-sok nemzetből Jeruzsálembe, hogy az Örökkévalót, a Seregek Urát keressék, és az Örökkévaló előtt imádkozzanak.”

23 Ezt mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura: „Abban az időben oly sokan jönnek az idegen nyelvű nemzetek közül, hogy minden zsidó férfi ruháját tíz nem zsidó jövevény ragadja meg, így kérlelve őket: »Hadd menjünk veletek, mert hallottuk, hogy Isten veletek van!«””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Zechariah+8%3A7-23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

Amikor a nagy megpróbáltatások idején ezt az új Litániát imádkozzátok, akkor Én rövid pihenőt adok majd nektek (& 6. Litánia)

Igazság Könyve:

“2014.01.08 21:15

2014. január 8. szerda, 21:15

Drága szeretett leányom, ismertté kell tenni mindenki számára, hogy amikor a sötétség idején megvéditek Isten Szavát, szükségetek lesz minden Tőlem kapott Kegyelemre ahhoz, hogy kitartóak maradhassatok. Amikor hívtok Engem, hogy különleges Kegyelmeimmel árasszam el a lelketeket, akkor könnyebbnek fogjátok találni, hogy kövessetek Engem.

Most örökségül hagyom rátok, minden bátor és hűséges lélekre, ezeket a különleges kegyelmeket. Amikor a nagy megpróbáltatások idején ezt az új Litániát imádkozzátok, akkor Én rövid pihenőt adok majd nektek.

6. Litánia: A Kegyelmek Ajándéka
Ó, drága Jézus, szeretett Üdvözítőm,
Tölts el engem Szereteteddel.
Tölts el engem a Te Erőddel.
Tölts el engem Bölcsességeddel.
Tölts el engem Kitartásoddal.
Tölts el engem a Te Alázatoddal.
Tölts el engem Bátorságoddal.
Tölts el engem a Te Szenvedélyeddel.
Ámen.

Azoknak a lelkeknek mondom, akik az üldöztetés idején ezt az imát mondják: tudjátok meg, hogy Én ezeket a Kegyelmeket rátok fogom árasztani. Ti nyugodtabbak, erősebbek és sokkal bátrabbak lesztek, miközben nehéz Keresztemet az Új Ég és az Új Föld kapuihoz hordozzátok. A legfontosabb: ti nem fogtok engedni a megfélemlítésnek, amellyel valószínűleg, hogy szembe kell néznetek az Én Nevemben.

Ti állhatatosan és méltóságteljesen fogtok menetelni, miközben továbbra is támogatni fogjátok Isten Igéjét. Mert mindnyájan, akik válaszoltok erre a Hívásra és elmondjátok ezt a különleges Litániát, olyan örömet fogtok érezni a szívetekben, amilyet még soha nem éreztetek. Ti ugyanakkor magabiztosnak is fogjátok érezni magatokat, abban a tudatban, hogy megáldott benneteket a Szentlélek Ereje, és az Igazság mindig uralkodni fog a szívetekben.

Szeretlek benneteket, és most megáldalak mindnyájatokat: az Atya, a Fiú és a Szentlélek Nevében.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/amikor-a-nagy-megprobaltatasok-idejen-ezt-az-uj-litaniat-imadkozzatok-akkor-en-rovid-pihenot-adok-majd-nektek-6-litania/

—–
Római katolikus:

2019-01-08

Január 8.

SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből
Isten maga a szeretet.
Szeretteim!
Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van! Mindenki, aki szeret, Istentől született, és ismeri Istent. Aki nem szeret, az nem ismeri Istent, mert Isten maga a szeretet.
Isten szeretete abban nyilvánult meg, hogy elküldte egyszülött Fiát a világba, hogy őáltala éljünk. Szeretete abból is látható, hogy nem mi szerettük Istent, hanem hogy ő szeretett minket, mégpedig annyira, hogy elküldte Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.
Ez az Isten igéje.
1Jn 4,7-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Hódoljon előtted, Istenünk, * a föld minden nemzete! Vö. 11. vers.
Előénekes: Istenem, ítéletedet add át a királynak: * és igazságodat a király fiának,
hogy igazságosan ítélkezzék népeden, * és méltányosan minden szegényen.
Hívek: Hódoljon előtted, Istenünk, * a föld minden nemzete!
E: A hegyek hozzanak békességet a népnek, * és a halmok igazságot.
Igazságot szolgáltat a gyengének, * és szabadulást hoz a szegény népnek.
H: Hódoljon előtted, Istenünk, * a föld minden nemzete!
E: Napjaiban virágzik az igazság és a teljes béke, * míg csak a hold meg nem szűnik.
Uralkodik tengertől tengerig, * a Folyótól a földkerekség határáig.
H: Hódoljon előtted, Istenünk, * a föld minden nemzete!
Zsolt 71,2.3-4ab.7-8

ALLELUJA
Az Úr elküldött, hogy a szegényeknek örömhírt vigyek, * és a bűn rabjainak szabad életet hirdessek. Lk 4,18-19 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus a kenyérszaporítással megmutatja, hogy ő valóban próféta.
Egy alkalommal Jézus nagy tömeget látott maga előtt. Megesett a szíve az embereken, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ezért sok mindenre kezdte őket tanítani. Későre járt már az idő, amikor odaléptek hozzá tanítványai, és figyelmeztették: „A vidék elhagyatott, az idő is eljárt. Bocsásd el őket, hogy a környékbeli tanyákra és falvakba mehessenek, és ennivalót vegyenek maguknak!”
Jézus azonban így válaszolt: „Ti adjatok nekik enni!” Azok megjegyezték: „Talán menjünk kenyeret venni kétszáz dénárért, hogy elláthassuk őket?”
Erre Jézus megkérdezte: „Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzetek csak körül!” Körülnéztek és jelentették: „Öt kenyerünk és két halunk.”
Ekkor meghagyta nekik, hogy csoportokban telepítsék le mindnyájukat a zöld gyepre. Le is telepedtek százas és ötvenes csoportokban.
Jézus ezután fogta az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre, és hálát adott. Majd megtörte a kenyereket, és tanítványainak adta, hogy osszák ki. A két halat is szétosztotta valamennyiük között. Mindnyájan ettek, és jól is laktak, sőt még tizenkét kosarat szedtek tele a kenyér és a hal maradékából; pedig ötezer férfi evett a kenyérből.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 6,34-44″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-01-08


——
Görög katolikus:

16 Istentől származik az egész Írás, amely hatékonyan használható a tanításra. Alkalmas arra, hogy meggyőzően rávilágítson a bűneinkre, hogy helyreigazítson és helyreállítson bennünket, hogy engedelmességre neveljen, és megmutassa, hogyan éljünk Isten tetszése szerint. 17 Mindez pedig azt a célt szolgálja, hogy az Isten embere tökéletes legyen: minden tekintetben felkészült és alkalmas mindenféle jó munkára.

4.1 Timóteus, ezt a parancsot úgy adom neked, mintha Isten és Krisztus Jézus előtt állnánk. Mert Krisztus Jézus ítélni fog élők és halottak felett, és visszajön, hogy királyként uralkodjon a földön! Tehát azt parancsolom neked, hogy hirdesd Isten üzenetét az embereknek, akár kedvező, akár kedvezőtlen a helyzet! Győzd meg, igazítsd helyre, bátorítsd, figyelmeztesd és tanítsd őket nagy türelemmel!

Azért írom ezt, mert eljön az idő, amikor már hallani sem akarják többé az egészséges tanítást. Inkább olyan tanítókat keresnek majd maguknak, akik azt fogják mondani, amit a közönségük hallani szeretne. Akkor az emberek elfordulnak az igazságtól, és inkább a kitalált, misztikus történetek és legendák érdeklik őket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Timothy+3-4&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Kizavarja a kereskedőket a Templomból

45 Ezután Jézus bement a Templom területére, és kizavarta onnan a kereskedőket. 46 Ezt mondta nekik: „Meg van írva: »Az én Házamat imádság házának fogják nevezni.«[a] Ti azonban »rablók barlangjává«[b] tettétek.”

47 Ezután minden nap tanított a Templom területén. A főpapok, a törvénytanítók, és a nép vezetői pedig keresték az alkalmat, hogy megölhessék őt. 48 De nem tudták, mit tegyenek, mert az emberek nagy figyelemmel és örömmel hallgatták, amit Jézus mondott.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+19%3A45-48&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/01/08
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

 
“2014.01.07 23:15
 
….
 

A hívők lelke a végsőkig próbára lesz téve *, és az előttük álló zűrzavar meg fogja őket gyötörni. Sokan tudni fogják a szívükben, hogy amit eddig igazságnak hittek és őriztek a szívükben, többé már nem tekinthető igazságnak. És így nem lesznek képesek eldönteni, hogy mi az, ami Tőlem származik, és mi az, ami nem. Hitüket darabokra fogják szedni, és sokan egy ember csinálta doktrínában fogják találni magukat, amit nem fognak soha igaznak érezni. Kínosan fogják érezni magukat, és sokan nem lesznek képesek félelmeiket kinevezett felszentelt szolgáim bizalmába helyezni. Nem fogják tudni, hogy kihez forduljanak Igazságért.

Ők tanúi lesznek annak a nyilvános kihirdetésnek, ami a bűnt dicsőíteni fogja, amikor azzal magyaráznak, hogy az emberiség gyenge – Isten tudja, hogy a bűn miatt meggyengült ember csak egy áldozat. Ahelyett, hogy a bűnt a maga rondaságában látnák, arra fogják őket kényszeríteni, hogy bólintsanak összejátszásukra, és fogadják el az új törvényeket, amelyeket az Egyházba be fognak vezetni. El fogják várni tőlük, hogy adózzanak tisztelettel az új törvényeknek, és fogadják el azokat, amelyek arra fognak meghívni mindnyájatokat, hogy tartsátok tiszteletben az ember egyéniségét és jogotokat, hogy azok lehessetek, amire vágytok, és amit akartok.

 
Amikor követőim, akik bedőlnek az eljövendő megtévesztésnek, megtagadnak Engem, akkor ez nem azt jelenti, hogy ők azt fogják mondani: „Én nem hiszek Jézusban.” Nem, ez a következőt fogja jelenteni: Ők azt a részt fogják kiválasztani Tanításaimból, amelyikben hinni akarnak. …” 
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/amikor-kovetoim-akik-bedolnek-az-eljovendo-megtevesztesnek-megtagadnak-engem-akkor-ez-nem-azt-jelenti-hogy-azt-fogjak-mondani-en-nem-hiszek-jezusban-nem-ez-a-kovetkezot-fogja-jelenteni/
—–
” Az Egyházat rövidesen egy újabb, eddig még nem ismert rettenetes üldözés fogja megrázni”.”

Üdvösség Anyja: Fiam azzal bízott meg engem, hogy ezt a fontos Üzenetet hozzam el a világnak (& 131. ima)

Igazság Könyve:

“2013.12.28 23:50

Gyermekem, Fiam azzal bízott meg engem, hogy ezt a fontos Üzenetet hozzam el a világnak. Ő azt óhajtja, hogy mindazok, akiknek olyan családjuk és barátaik vannak, akik elutasítják Istent és megtagadják szeretett Fiamat, Jézus Krisztust, megtudják, hogy Ő Kegyelmeivel el fogja árasztani őket, ha ti értük az alábbi Keresztes Imahadjárat Imáját imádkozzátok. Amikor ezt az Imát elmondjátok értük, akkor Ő nagy Könyörülettel fogja őket elárasztani, és meg fogja menteni őket, visszahúzván a pusztulás szakadékának a széléről.

A Keresztes Imahadjárat 131. Imája: Az Irgalmasság Imája

Ó, Üdvösségnek drága Anyja, kérlek, kérd meg Fiadat, Jézus Krisztust, hogy a Nagyfigyelmeztetés ideje alatt és az utolsó Napon részesítse Irgalomban – a nevek felsorolása -, még mielőtt Fiad Színe elé járulnának.
Kérlek, imádkozz, hogy mindegyikük megmeneküljön, és élvezze az Örök Élet gyümölcseit.
Védelmezd őket minden nap, és vidd őket Fiadhoz, hogy mutassa meg nekik az Ő jelenlétét, hogy megkapják a lélek békéjét, és hogy nagy Kegyelmeket nyerjenek el. Ámen.

Fiam, e Küldetésnek köszönhetően, rendkívüli Kegyelmeket fog árasztani azokra a lelkekre, akiknek szükségük van az Ő Irgalmára. Ő mindig bőkezű, amikor a lelkek az Ő Szent Igéje szerint élnek, és örömmel fogadják Őt a szívükbe.

Menjetek, és örvendjetek, mert ez egyike a legkülönlegesebb Ajándékoknak, amelyet Ő azoknak adott, akik válaszoltak Mennyei hívására.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-fiam-azzal-bizott-meg-engem-hogy-ezt-a-fontos-uzenetet-hozzam-el-a-vilagnak-131-ima/


—–
Római katolikus:

12-28

Aprószentek

SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből
Jézus Krisztusnak vére megtisztít minket minden bűntől.
Szeretteim!
Az üzenet, amelyet Jézus Krisztustól hallottunk és nektek hirdetünk, ez: Az Isten világosság és nincs benne semmi sötétség. Ha azt állítjuk, hogy közösségben vagyunk vele és sötétségben élünk, akkor hazudunk, és nem cselekszünk az igazság szerint. De ha világosságban járunk, mint ahogy ő is világosságban van, akkor közösségben vagyunk egymással, és Fiának, Jézusnak vére megtisztít minket minden bűntől.
Ha azt állítjuk, hogy nincs bűnünk, saját magunkat vezetjük félre, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, akkor mivel jó és igazságos, megbocsátja bűneinket, és minden gonoszságtól megtisztít minket. Ha azt állítjuk, hogy nem vétkeztünk, hazugnak tüntetjük fel, és tanítása nincs bennünk.
Gyermekeim! Ezeket azért írom, hogy ne kövessetek el bűnt.
De ha valaki bűnbe esett, van szószólónk az Atyánál: Jézus Krisztus, az Igaz. Ő az engesztelő áldozat bűneinkért, nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is.
Ez az Isten igéje.
Jn 1,5-2,2

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Lelkünk megmenekült, mint a madár * a vadászok hálójából. 7a. vers.
Előénekes: Ha nem lett volna velünk az Úr, * amikor az emberek ránk támadtak,
akkor elevenen elnyeltek volna, * úgy fellángolt haragjuk ellenünk.
Hívek: Lelkünk megmenekült, mint a madár * a vadászok hálójából.
E: Elnyelt volna minket akkor a víz, † a zuhatag elsodorta volna életünket, * elragadtak volna a tajtékzó hullámok.
H; Lelkünk megmenekült, mint a madár * a vadászok hálójából.
E: A vadászháló szétszakadt, * és mi szabadok lettünk.
Az Úr a mi segítségünk, * aki az eget és a földet alkotta.
H: Lelkünk megmenekült, mint a madár * a vadászok hálójából.
Zsolt 123,2-3.4-5.7b-8.

ALLELUJA
Téged, Isten, dicsérünk, * téged Úrnak ismerünk! Jeles mártírseregek * magasztalnak tégedet. – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Heródes Betlehemben és annak egész környékén megöletett minden fiúgyermeket kétévestől lefelé.
Miután a bölcsek eltávoztak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, míg nem szólok neked! Heródes ugyanis arra készül, hogy megkeresi és megöli a gyermeket.” József fölkelt, fogta a gyermeket és anyját, és még azon éjjel elment Egyiptomba. Ott maradt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott: Egyiptomból hívtam az én fiamat. Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek kijátszották, nagy haragra lobbant, és Betlehemben meg annak egész környékén megöletett minden fiúgyermeket kétévestől lefelé, a bölcsektől megtudott időnek megfelelően.
Akkor beteljesedett, amit Jeremiás próféta jövendölt: „Kiáltás hangzik Rámában, nagy sírás és jajgatás: Ráchel siratja fiait, és nem akar vigasztalódni, mert nincsenek többé.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 2,13-18″

https://igenaptar.katolikus.hu/2019/nap/index.php?holnap=2018-12-28

——
Görög katolikus:

Egyformán bánjatok szegénnyel és gazdaggal!

2.1 Testvéreim, ti hisztek dicsőséges Urunkban, Jézus Krisztusban. Ezért hát ne legyetek személyválogatók! Képzeljétek el, hogy bejön a gyülekezetbe egy jól öltözött, aranygyűrűs férfi, és bejön egy szegény is, piszkos ruhában. Ha a jól öltözött emberhez különleges figyelemmel fordultok, és azt mondjátok neki: „Ülj le erre a kényelmes helyre!” A szegénynek meg azt mondjátok: „Te csak állj meg ott!”, vagy: „Ülj le ide, a lábam elé!” — akkor különbséget tesztek közöttük, és helytelen indulatok alapján, rosszul ítéltek.

Figyeljetek, kedves testvéreim! Isten kiválasztotta azokat, akiket a világ szegényeknek tart, hogy a hitük által gazdagok legyenek. Kiválasztotta őket, hogy övék legyen a Királyság, amelyet Isten az őt szeretőknek ígért. Ti pedig ilyen megalázó módon bántok a szegényekkel?! Pedig a gazdagok azok, akik mindig uralkodni akarnak rajtatok. Ők visznek benneteket a bíróság elé, és ők azok, akik gonosz dolgokat mondanak Jézus szép nevéről, amelyről titeket is elneveztek.

Ez a királyi törvény az Írásokban található: „Úgy szeresd a másik embert is, mint saját magadat!”[a] Ha ennek a parancsnak engedelmeskedtek, jól teszitek! Ha viszont az egyik embert fontosabbnak tartjátok a másiknál, akkor bűnt követtek el, és Isten Törvénye ellen vétkeztek. 10 Hiszen, ha valaki csak egy dologban bűnös, de máskülönben az összes többi parancsot megtartja, mégis az egész Törvény ellen vét. 11 Isten azt mondta: „Ne csald meg a házastársadat!”[b] és „Ne gyilkolj!”[c] Márpedig ha nem csalod meg a házastársadat, de gyilkolsz, akkor is az egész Törvény ellen vétkezel.

12 Titeket a szabadság törvénye alapján fognak megítélni. Erre mindig emlékezzetek, ha mondtok, vagy tesztek valamit! 13 Mert az ítélet irgalmatlan azzal szemben, aki nem irgalommal bánik másokkal. Az irgalom azonban erősebb, mint az ítélet, és felülírja azt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=James+2%3A1-13&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Példázat a gyilkos szőlőmunkásokról

12.1 Ezután Jézus jelképes történetek segítségével kezdte tanítani őket. Ezt a példázatot mondta nekik: „Volt egy gazda, aki szőlőt telepített. Bekerítette, elkészítette a szőlőtaposó helyet, és őrtornyot is épített. Majd az egészet gazdálkodóknak adta bérbe, és elutazott egy másik országba. Szüret idején elküldte egyik szolgáját, hogy hozza el a termésből a tulajdonosnak járó részt. De a bérlők megfogták a szolgát, megverték, és üres kézzel küldték vissza. Ezután a gazda egy másik szolgáját küldte el hozzájuk. A bérlők őt is megverték, a fejét betörték, és gyalázatosan bántak vele. Majd a gazda küldött egy harmadik szolgát is, akit a bérlők meggyilkoltak. Ezután még sok más szolgáját is elküldte. Volt közülük, akit a bérlők megvertek, másokat pedig meggyilkoltak.

Végül a gazda már nem tudott mást küldeni, csak a saját fiát, akit nagyon szeretett. Utoljára tehát őt küldte el, és azt gondolta: »A fiamat talán mégis meg fogják becsülni!«

De a bérlők ezt mondták egymásnak: »Nézzétek, ő a szőlőskert örököse! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az öröksége!« Azzal megfogták a fiút, megölték, majd kidobták a szőlőskertből.

Mit gondoltok, mit fog tenni ezután a tulajdonos? Eljön, elpusztítja a bérlőket, a szőlőskertet pedig másoknak adja! 10 Vagy talán nem olvastátok, mit mond az Írás?

»Éppen az a kő lett a sarokkővé,
   
 amelyet az építők félredobtak.
11 Az Örökkévaló tette sarokkővé,
    mi pedig csodáljuk!«”[a]

12 A vallási vezetők megértették, hogy ezt a történetet Jézus valójában róluk mondta. Szerették volna letartóztatni, de nem merték, mert féltek a nép haragjától. Így hát otthagyták, és elmentek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+12%3A1-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/12/28
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Ez a tűz lesz ledobva a Föld ellenségeire is, és azokra, akik ezt a Két Tanút üldözik

Igazság Könyve:
 

“2013.08.24 23:15

Drága szeretett leányom, neked és mindazoknak, akik az Igazsággal meg vagytok áldva, tudnotok kell, hogy a Sátán dühe egyre csak növekszik ezzel a Küldetéssel szemben. Az ő merész beavatkozása azt jelentette, hogy fizikailag most már harmadjára jelent meg előtted. Ő nyög fájdalmában, de nem tud ellenállni a benned jelenlévő Fényemnek.

A Szent Rózsafüzér imádkozása által kell elnyerned a számodra szükséges erőt, hogy megakadályozd őt az ellened irányuló támadásban. Ó, ha a lelkek szemtanúi lennének annak, amit megengedek, hogy elszenvedj ezért a Küldetésért, elájulnának a rémülettől.

Azok, akik megsértenek Engem a lelkek megmentésének előkészítése során, félre lesznek dobva – miközben ez a harc egyre csak fokozódik -, még mielőtt az Antikrisztus bemutatásra kerül a világ számára. Amikor engedelmesek vagytok, és semmit sem kérdőjeleztek meg abból, amit kérek tőletek, akkor közületek többeket megmenthetek, és kitéphetlek benneteket azon megtévesztés markolatából, melyet a gonosz ültet majd az elmétekbe.

Nem bíztok abban, hogy megvédlek benneteket? Nem tudod, hogy amikor elfogadjátok a Kegyelmeket, amelyeket adok nektek, hogy segítsen az elutasítottság fájdalmát elviselni, azok értelmetlenné válnak, amennyiben az adott léleknek fenntartásai és kétségei vannak? Én nem tudlak benneteket erővel, bátorsággal és a Szentlélek Ajándékával eltölteni, ha meglapultok és elbújtok. Meg kell nyílnotok Hívásom, Szeretetem és Ajándékaim előtt.

A Jelenések Könyvében lévő Pecsétek már felnyitásra kerültek. Most, hogy felnyitódtak, tűz fog harcolni a tűz ellen. Miközben kitör a gyűlölet tüze, amikor a fenevad felkészül, Atyám tüzet bocsát majd a Földre. Ez a háború nem csupán szellemi jellegű lesz. A Föld rengeni fog, meghasad és a tűz égetni fogja, amint Atyám büntetést mér rá azért, hogy ez által késleltesse a gonosz csoport ténykedéseit.

Atyám Hatalmától azoknak kell félniük, akik vakon követik a hazugságokat, amelyeket a gonosz zúdít a világra. Ő megtorol majd minden gonosz cselekedetet, bárki kövesse is azokat el – tudatosan vagy tudatlanul -, amikor ti Isten ellenségeinek tisztelettel adóztok. A Két Tanúmnak – a Keresztény Egyháznak és Izrael Házának – adott hatalom azt fogja jelenteni, hogy a szájukból tűz fog ömleni, amint ők terjeszteni fogják a Szentlélek Lángját. Ez a tűz lesz ledobva a Föld ellenségeire is, és azokra, akik ezt a Két Tanút üldözik. Ne becsüljétek alá a lelkekért folytatott harcot, mert ez borzasztó lesz azok számára, akik megtagadják Isten Szavát. Azok, akik védelmezik azt, védve lesznek, hogy ez által az Igazságról való hirdetésüket átadhassák azoknak, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy mi sújtotta az emberiséget.

Ezért el kell fogadnotok Kegyelmeimet, hogy az megadhassa számotokra a szükséges erőt, hogy Hadseregemben harcolni tudjatok, hogy (Én) véget vethessek a gonoszságnak.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ez-a-tuz-lesz-ledobva-a-fold-ellensegeire-is-es-azokra-akik-ezt-a-ket-tanut-uldozik/

 
 
Tüzet tűzzel fogunk oltani: a gyűlölet tüzét a szeretet tüzével. A Sátán gyűlöletének tüze oly magasra csap, hogy azt hiszi, győzelme biztos már, de Szeretetlángom megvakítja a Sátánt.” (Szl. LN, 1964. dec. 6.) “

http://www.szeretetlang.hu/?old=leiras&parent=0

—–
Római katolikus:

Jézus így válaszolt: „Bizony, mondom nektek: ti, akik követtetek engem: a világ megújulásakor, amikor az Emberfia dicsőséges trónjára ül, együtt ültök majd vele tizenkét trónon, hogy ítélkezzetek Izrael tizenkét törzse felett. Sőt mindaz, aki elhagyja értem otthonát, testvéreit, nővéreit, atyját, anyját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap, és elnyeri majd az örök életet.
Sokan lesznek az elsőkből utolsók, és az utolsókból elsők.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 19,23-30″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-08-21

A tizenkét apostol kiválasztása

13 Jézus ezután fölment egy hegyre, és magához szólította azokat, akiket a többiek közül kiválasztott. Ezek csatlakoztak is hozzá. 14 Tizenkét férfit jelölt ki — akiket apostoloknak nevezett —, hogy állandóan vele legyenek, hogy kiküldje őket Isten üzenetét hirdetni, 15 és hogy felhatalmazást kapjanak a betegek gyógyítására, meg a gonosz szellemek kiűzésére. ...”

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/08/21

 
 

08-24

Szent Bertalan apostol

SZENTLECKE a Jelenések könyvéből
Megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány hitvesét.
János apostol így beszél látomásában a megdicsőült Egyházról: Szólt hozzám az angyal és ezt mondta: „Jöjj, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány jegyesét.”
A hét angyal egyike lélekben elvitt egy magas hegyre, és ott megmutatta nekem a mennyből, az Istentől alászállt szent várost, Jeruzsálemet. Isten dicsőségét sugározta. Ragyogott, mint a drágakő, mint a kristálytiszta jáspis.
A városnak széles, magas fala volt, rajta tizenkét kapu. A kapuk fölött tizenkét angyal. A kapukra nevek voltak vésve, mégpedig Izrael fiai tizenkét törzsének a neve. Keleten három kapu volt, északon három kapu, délen három kapu, és nyugaton három kapu. A város falának tizenkét alapköve volt, rajtuk a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve.
Ez az Isten igéje.
Jel 21,9b-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Szentjeid hirdetik, Uram, * királyságod fölséges dicsőségét. Vö. 12a. vers. – 5. tónus.
Előénekes: Magasztaljon téged, Uram, minden műved, * szentjeid áldást mondjanak.
Országod dicsőségéről szóljanak, * és hatalmadat mindenek hirdessék.
Hívek: Szentjeid hirdetik, Uram, * királyságod fölséges dicsőségét.
E: Hirdessék az emberek hatalmas tetteid, * királyságod fölséges dicsőségét.
A te országod örökkévaló ország, * uralmad megmarad nemzedékről nemzedékre.
H: Szentjeid hirdetik, Uram, * királyságod fölséges dicsőségét.
E: Igazságos az Úr minden útján, * és szent minden művében.
Közel az Úr mindazokhoz, akik őt hívják, * akik hozzá kiáltanak igaz szívvel.
H: Szentjeid hirdetik, Uram, * királyságod fölséges dicsőségét.
Zsolt 144,10-11.12-13ab.17-18

ALLELUJA
Rabbi, te vagy az Isten Fia, * te vagy Izrael királya. Jn 1,49b – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Íme, egy igaz izraelita, akiben nincs semmi álnokság.
Egy alkalommal Fülöp találkozott Nátánáellel, és közölte vele: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták szólnak, a názáreti Jézust, József fiát.” „Jöhetne valami jó Názáretből?” – kérdezte Nátánáel. „Jöjj, nézd meg!” – felelte Fülöp.
Amikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik hozzá, így szólt: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség!”
Nátánáel megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus így felelt: „Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt.”
Nátánáel erre elismerte: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya.”
Jézus így szólt: „Azért hiszel, mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt. Nagyobb dolgokat is fogsz látni ennél.” Majd így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 1,45-51″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-08-24


——
Görög katolikus:

Pedig — úgy gondolom — semmivel sem vagyok alábbvaló azoknál a híres „szuper-apostoloknál”! Lehet, hogy nem vagyok képzett a szónoklás művészetében, de ismeret és tudomány dolgában nem maradok el tőlük — ezt már minden tekintetben bizonyítottam előttetek.

Ingyen hirdettem nektek Isten örömüzenetét, és megaláztam magam, hogy ti legyetek fontosak. Talán rosszul tettem?! Más helyi gyülekezetektől elfogadtam a pénzbeli támogatást, hogy titeket ingyen szolgálhassalak. Amikor pedig nálatok voltam, és szükségem volt valamire, nem szóltam senkinek. A Macedóniából jött testvérek azonban támogattak az adományaikkal. Így nem voltam a terhetekre, de nem is leszek ezután sem. 10 Akhája egész tartományában senki sem veheti el tőlem ezt a dicsekedést! Ezt úgy mondom, mint akiben Krisztus igazsága lakik. 11 Mit gondoltok, miért nem akartam elfogadni tőletek semmit? Talán azért, mert nem szeretlek benneteket?! Dehogyis! Isten jól tudja, mennyire szeretlek titeket.

12 De továbbra is ezt fogom tenni, hogy elvegyem a dicsekvés lehetőségét azoktól „apostoloktól”, akik el akarják elhitetni veletek, hogy az ő munkájuk is ugyanaz, mint a miénk. 13 Mert ezek hamis apostolok! Csalók, akik becsapják az embereket, és elhitetik velük, hogy ők Krisztus apostolai. 14 De ez nem is csoda, hiszen maga a Sátán is elhiteti az emberekkel, hogy ő a világosság angyala.[a] 15 Nem meglepő tehát, ha a Sátán szolgái olyan álarcot vesznek fel, hogy az igazság szolgáinak látsszanak. Végül azonban megkapják, amit a tetteik szerint megérdemelnek.

Pál szenvedései és „dicsekedése”

16 Megint csak azt mondom, hogy senki se tartson engem bolondnak! Ha mégis annak gondoltok, akkor fogadjatok el így, hadd dicsekedjek egy kicsit, mint a bolondok! 17 Ezt most nem úgy mondom, mintha az Úr szólna, hanem úgy, mintha a dicsekedés miatt valóban bolond lennék. 18 Sokan dicsekednek emberi módon, hadd dicsekedjek hát én is! 19 Hiszen ti olyan bölcsek vagytok, hogy eltűritek a bolondokat. 20 Igen, eltűritek, ha valaki szolgáivá tesz benneteket. Eltűritek, ha kihasznál, élősködik, vagy uralkodik rajtatok, ha azt hiszi, hogy sokkal különb nálatok. Eltűritek még azt is, ha pofon üt titeket. 21 Szégyenkezve mondom, hogy mi „túl gyengék” voltunk, hogy ilyen dolgokat tegyünk veletek!

Ha valaki merészel dicsekedni, akkor én is dicsekedni fogok! Úgy mondom ezt, mintha bolond lennék.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+11%3A5-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Példázat a magvetésről

Jézus ezután ismét a tó partján tanított. Mivel nagyon sokan gyűltek össze körülötte, beszállt egy halászbárkába, amely ki volt kötve, a parthoz közel. Ott leült, az emberek pedig a parton maradtak. Jelképes történetek segítségével tanította őket sokféle igazságra. Ezt mondta:

„Figyeljetek rám! Egyszer egy földműves kiment a szántóföldjére vetni. Ahogyan szórta a vetőmagot, néhány a keményre taposott ösvényre esett. Ezeket a madarak mind felkapdosták. Más magok köves talajra hullottak, ahol sekély volt a termőföld. Ezek gyorsan kikeltek, mert nem voltak mélyen a földben. De amikor a nap felkelt, megperzselte a növényeket, és mivel nem eresztették mélyre a gyökerüket, teljesen el is száradtak. Megint más magok tüskés gyomok közé hullottak, ahol kikeltek, de a felnövő gyomok elnyomták és megfojtották őket. Így ezek a magok sem hoztak termést. A magok egy része azonban jó földbe esett, kikelt, szárba szökkent, és termést hozott. Az egyik harmincszor, a másik hatvanszor, ismét másik százszor annyit termett, mint amennyit a gazda elvetett.”

Ezután pedig ezt mondta: „Akinek van füle, hallja és értse meg, amit mondok!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+4%3A1-9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/08/24

—-
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Azáltal, hogy Keresztes Imahadjáratom Imáit imádkozzátok, meg tudom menteni őket

Igazság Könyve:

“2013.07.11 13:57

Drága szeretett leányom, hadd húzzalak közelebb Szentséges Szívemhez téged, mert amikor megengeded Nekem, hogy ezt tegyem, különleges Kegyelmeket fogok a lelkedbe csepegtetni. Akkor majd az Én Munkám még több gyümölcsöt fog teremni, melyek megérnek majd, és bőségesen előtörnek szerte a Földön.

A gyümölcs, mely Tőlem származik, megtérést fog eredményezni, és amikor azt megízlelik, meglágyítja még a leginkább megkeményedettebb szíveket is. Amikor megeszik azt, akkor ez olyan módon fogja egyesíteni őket Velem, amely nagy békét hoz majd nekik. A béke, amelyet mindnyájatoknak megígérek – azoknak, akik most rám hallgatnak, amint hozzátok beszélek -, a ti fegyveretek lesz a gyűlölet ellen.

Ti ezzel a békével fogtok eltelni – beleértve azokat a lelkeket is, akik sohasem hallottak ezekről az Üzenetekről, és akik valóban szeretnek Engem -, ennek eredményeként védettek lesztek azok hangjával szemben, akik azért ordítanak rátok, mert ti az Enyéim vagytok.

Amikor egyek vagytok Velem, megígérem, hogy minden sértésért és bántalomért, melyet azért kell elviselnetek, mert Szent Szavamat hirdetitek, fel foglak emelni, őrizni és védelmezni foglak benneteket. Ti egy dicsőséges életet fogtok élvezni Új Paradicsomomban, ahol mindenki egységben fog énekelni Isten szeretetéért és dicsőségéért.


Nektek nincs miért félnetek Tőlem, de azt kérem, hogy áldozzatok időt az imára azok lelkéért, akik össze vannak zavarodva és egyes esetekben el vannak veszve. Azoknak, akik elkülönültek Tőlem, vissza kell térniük Hozzám, és azáltal, hogy a Keresztes Imahadjáratom Imáit imádkozzátok, meg tudom menteni őket.Menjetek szeretett követőim, és tudjátok, hogy ti az Én Szívemben vagytok, Én pedig a tiétekben Vagyok.Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/azaltal-hogy-keresztes-imahadjaratom-imait-imadkozzatok-meg-tudom-menteni-oket/—–
Római katolikus:

07-11Szent Benedek apát, Európa fővédőszentje

OLVASMÁNY a Példabeszédek könyvéből
Tárd ki szívedet az okosság megismerésére.
Fiam, ha megfogadod szavaimat, és megtartod parancsaimat, ha füledet megnyitod a bölcsesség előtt, és szívedet kitárod az okosság megismerésére, sőt ha hívod is a bölcsességet és szívedet az okosságra hajtod, ha keresed azt, mint az ezüstöt, és kutatod, mint rejtett kincset, akkor érted meg az Úr félelmét, és nyered el az Isten ismeretét. Mert csak az Úr adhat bölcsességet, az ő szájából származik a tudás és az értelem.
Kész üdvöt adni az igazaknak, védőpajzsuk azoknak, akik jámborul élnek. Védelmezi az igazság ösvényét és őrködik azok felett, akik hűek hozzá. Ha szívedbe fogadod a bölcsességet, akkor megérted az igazságosságot, a törvényt, a becsületet, a helyes utat.
Ez az Isten igéje.
Péld 2,1-9

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Hálát adok az Úrnak * minden időben! 2a. vers. – 4 g. tónus.
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr. 9a. vers.
Előénekes: Minden időben áldom az Urat, * dicséretét szüntelenül zengi ajkam.
Lelkem az Úrban dicsekszik, * hallják meg ezt a szelídek és örvendezzenek.
Hívek: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Magasztaljátok az Urat énvelem, * dicsőítsük az ő nevét mindnyájan.
Kerestem az Urat, és ő meghallgatott engem, * és kiragadott minden rettegésből.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Megvilágosultok, ha az Úrra néztek, * és arcotokat nem éri szégyen.
Az Úr meghallgatta a szegényt, aki hozzá kiáltott, * és minden szorongatásából kiszabadította.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Az Úr angyala minden istenfélőt körülsáncol, * és megszabadítja őt.
Ízleljétek és lássátok, milyen édes az Úr, * boldog az az ember, aki őbenne bízik.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Féljétek az Urat, ti, szentjei, * mert semmit sem nélkülöznek az istenfélők.
A gazdagok nyomorognak és éheznek, * de akik az Urat keresik, nem szűkölködnek.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
Zsolt 33,2-3.4-5.6-7.8-9.10-11

ALLELUJA
Boldogok a lélekben szegények, * mert övék a mennyek országa. Mt 5,3 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Ti, akik elhagytatok mindent és követtetek engem, százannyit kaptok.
Egy alkalommal Péter megkérdezte: „Nézd, mi mindenünket elhagytuk, és követtünk téged. Mi lesz a jutalmunk?” Jézus így válaszolt: „Bizony, mondom nektek: ti, akik követtetek engem: a világ megújulásakor, amikor az Emberfia dicsőséges trónjára ül, együtt ültök majd vele tizenkét trónon, hogy ítélkezzetek Izrael tizenkét törzse felett. Sőt mindaz, aki elhagyja értem otthonát, testvéreit, nővéreit, atyját, anyját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap, és elnyeri majd az örök életet.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 19,27-29″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-07-11


——
Görög katolikus:

22 A Szent Szellem pedig ezeket teremti meg bennünk: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, 23 szelídség és önuralom. Nincs olyan törvény, amely ezeket elítélné. 24 Akik pedig Krisztus Jézushoz tartoznak, azok már megfeszítették a régi természetüket, annak szenvedélyeivel és vágyaival együtt. 25 Mivel a Szent Szellem által kaptunk új életet, ezért éljünk is a Szent Szellem vezetését követve! 26 Ne legyünk büszkék, ne ingereljük egymást, és ne legyünk féltékenyek egymásra!”https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+5%3A22-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

https://oca.org/readings/daily/2018/07/10
12 A többieknek pedig én mondom, nem az Úr: ha egy hívő férfinak hitetlen felesége van, aki együtt akar vele élni, a férj ne váljon el a feleségétől! 13 Ha valamelyik hívő asszonynak hitetlen férje van, aki együtt akar vele élni, az asszony ne váljon el a férjétől! 14 Mert a hitetlen férj meg van szentelve hívő felesége által, és a hitetlen feleség meg van szentelve hívő férje által. Ha nem így lenne, akkor közös gyermekeik nem tartoznának Isten népéhez, így azonban ezek a gyermekek is szentek.

15 Ha azonban a hitetlen férj, vagy feleség el akar válni hívő házastársától, ám váljon el! Ilyen esetben a hívő férj, vagy a hívő feleség nincs hozzákötve a hitetlen házastársához, hanem szabad. Isten azonban arra hívott el benneteket, hogy egymással békességben éljetek. 16 Te hívő feleség, talán még megmentheted a hitetlen férjedet! Te hívő férj, talán még megmentheted a hitetlen feleségedet!

Maradj meg abban, ahogyan Isten elhívott!

17 Mindenki folytassa azt az életmódot és hivatást, amelyet Isten adott neki! Éljen úgy, ahogyan akkor élt, amikor Isten megszólította. Így rendelkezem az összes helyi gyülekezetben.

18 Ha például valaki már körül volt metélve, amikor Isten megszólította, ne akarjon ezen változtatni! Akit viszont körülmetéletlen állapotban hívott el az Úr, az ne akarjon körülmetélkedni, 19 mert nem az a fontos, hogy valaki körül van metélve, vagy nincs. Csak egy dolog számít: az Isten parancsainak való engedelmesség.

20 Mindenki maradjon meg abban az állapotában, ahogyan elhívta az Úr! 21 Rabszolgaként kaptad az elhívást? Ne bánkódj emiatt! Azonban ha szabaddá lehetsz, akkor élj a lehetőséggel! 22 Mert az a rabszolga, akit az Úr elhívott, szabad ember az Úrban. Másfelől viszont, aki szabad emberként kapta az elhívást, az meg Krisztus rabszolgája lett. 23 Drága váltságdíjat fizetett értetek Isten, ezért csak őt szolgáljátok, ne másokat!

24 Testvéreim, bármilyen állapotban is ért benneteket Isten hívása, maradjatok meg abban azután is, amikor már Istennel együtt éltek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+7:12-24&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 35 Az ott lakók felismerték Jézust, és az egész környéken elhíresztelték, hogy megérkezett. Így azután minden beteget odavittek hozzá, 36 és kérték, hogy legalább a ruhája szélét érinthessék. Akik csak megérintették, mind meg is gyógyultak.”

Isten szava fontosabb, vagy az emberi hagyományok?

15 Ekkor farizeusok és törvénytanítók jöttek Jézushoz Jeruzsálemből. Ezt kérdezték tőle: „Tanítványaid nem végzik el a kézmosás szertartását, mielőtt esznek. Miért nem engedelmeskednek a régi vallási vezetők rendeleteinek?”

Jézus kérdéssel válaszolt: „Ti pedig miért toljátok félre Isten parancsait a hagyományok kedvéért? Isten ugyanis ezt mondta: »Tiszteld apádat és anyádat!«[a], és ezt is: »Aki apját vagy anyját gyalázza, az halállal bűnhődjön!«[b] Ezzel szemben ti azt tanítjátok, hogy ha valaki már felajánlotta a Templom javára azt, amivel a szüleinek segíthetne, akkor inkább a Templomnak adja, mint a szüleinek. Ezzel valójában azt tanítjátok, hogy nem fontos, amit Isten mond, és nem neki kell engedelmeskednünk. Fontosabb, hogy mindenki a ti hagyományaitokat kövesse. Milyen képmutatók vagytok! Jól mondta rólatok Ézsaiás próféta:

»Ez a nép csak a szájával tisztel engem,
    de szíve távol van tőlem.
Látszólag tisztelnek ugyan engem,
    de nem ér az semmit,
mert tanításaik csak emberi parancsok!«”[c]

10 Ekkor magához szólította az embereket, és ezt mondta nekik: „Figyeljetek rám, és értsétek meg: 11 nem az teszi tisztátalanná az embert, ami a száján bemegy, hanem, ami a száján kijön.” “

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+15%3A1-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/07/11
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Csodákat fogok tenni a világ minden táján, hogy bebizonyítsam a kételkedőknek, hogy Én, Jézus Krisztus vagyok az, aki elküldtem prófétámat, hogy Második Eljövetelemre felkészítsen benneteket

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, mindazoknak, akik ismerik az Igazságot és elfogadják a próféciákat, melyeket Atyám Könyve tartalmaz, el kell fogadniuk, hogy Ő a legnagyobb Irgalmasságot adta a világnak.

Most, hogy Második Eljövetelem ideje egyre közeledik, arra kell szentelniük az idejüket azoknak, akik felismerték a Hangomat és akik hallgatnak Rám, hogy biztosítsák Szavam terjesztését és hogy imádkozzanak fivéreik és nővéreik megmentéséért.

Szeretett Tanítványaim, Kegyelmeim kiáradnak rátok, és amikor másoknak segítetek, magabiztosnak kell maradnotok, hogy ők is felkészüljenek Második Eljövetelemre. Még ha trágárságokat is kiáltanak rátok, nyugodtnak kell maradnotok. Ez a legmeggyalázóbb Küldetés Keresztre feszítésem óta. De tudnotok kell, hogy ez az a Küldetés, mely a lelkek milliárdjait menti meg.

Ez az Én időm. Ez az az időszak, melyet Atyám a megállapodás szerint meghatározott Számomra. Ez azon Uralkodásom időszaka, amikor az Új Ég és Új Föld eggyé fog olvadni. Ahogyan Atyám akarata beteljesül a Mennyben, úgy fog beteljesülni a Földön is. Minden eggyé fog válni. A gyűlölet, a szenvedés és a gonosz hatalma meg fog szűnni. Minden erőfeszítést meg fog érni, melyet lelketek megmentése  érdekében tesztek, akárcsak a mások lelkének megmentéséért mondott imáitok is, függetlenül attól, hogy ez mennyire nehéz számotokra. Hadd ordítsanak rátok, hadd ócsároljanak benneteket vagy nevezzenek hazugnak és bánjanak kegyetlenül veletek! Minél többet szenvedtek, annál több lelket hoztok Hozzám.

Ezt az utat Én faragtam ki és a Mennyországban minden angyal őrizni fogja azt. Minden gonosz szellem zűrzavart fog okozni, akadályokat fognak létrehozni és megpróbálnak megállítani benneteket abban, hogy Felém jöjjetek, de ez hiábavaló lesz. Ők nem tudnak megállítani Engem abban, hogy elérjelek benneteket, vagy, hogy közelebb vonzzalak titeket. Milliárdnyian lesztek. Azok, akik most nem hajlandók felkészülni, idővel meg fogják tenni. Nem szabad megengednetek nekik, hogy lelassítsanak benneteket, mert az idő rövid.

Maradék Hadseregemben mindenki különleges Kegyelmeket fog kapni, és csodákat fogok tenni a világ minden táján, hogy bebizonyítsam a kételkedőknek, hogy Én, Jézus Krisztus vagyok az, aki elküldtem prófétámat, hogy Második Eljövetelemre felkészítsen benneteket.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/csodakat-fogok-tenni-a-vilag-minden-tajan-hogy-bebizonyitsam-a-ketelkedoknek-hogy-en-jezus-krisztus-vagyok-az-aki-elkuldtem-profetamat-hogy-masodik-eljovetelemre-felkeszitsen-benneteket1/

 
—–
Római katolikus:
2018-06-059. évközi hét kedd

SZENTLECKE Szent Péter apostol második leveléből
Új égre és új földre várunk.
Testvéreim!
Várjátok és siettessétek az Úr eljövetelének napját, amikor az egek tűzbe borulnak és elpusztulnak, az elemek a hőségben elolvadnak. Mi tehát Új Égre és új földre várunk, az igazságosság hazájára, melyet ő megígért. …”

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-06-05

2018-06-07

9. évközi hét csütörtök

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak Timóteushoz írt második leveléből
Az élet nehézségeiben vigasztaljon Isten igéje: Ha Krisztussal együtt meghalunk, vele együtt fogunk élni is.
Szeretett Fiam!
Gondolj Jézus Krisztusra, Dávid sarjára, aki feltámadt a halálból, mint ahogy evangéliumom hirdeti, amelyért bilincseket is szenvedek, mint egy gonosztevő. De Isten igéje nincs megbilincselve. Mindent elviselek tehát a választottakért, hogy ők is elnyerjék az üdvösséget, és így részük legyen Krisztus Jézussal az örök dicsőségben.
Igaz beszéd ez: Ha vele együtt meghalunk, vele együtt élni is fogunk; ha vele együtt szenvedünk, vele együtt uralkodni is fogunk. Ha megtagadjuk őt, ő is megtagad minket; de ha hűtlenek leszünk, ő akkor is hű marad, mert önmagát meg nem tagadhatja.
Erre figyelmeztess, kérve kérj mindenkit Istenre. Szóvitát ne folytass; nem jó az semmire, csak a hallgatóság romlására. Azon légy tehát, hogy derék embernek bizonyulj az Úr előtt, olyan munkásnak, aki meg nem szégyenül, és helyesen hirdeti az igazság igéjét.
Ez az Isten igéje.
2Tim 2,8-15

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Utaidat mutasd meg nékem, * én Uram, Istenem. 4b. vers. – 4 g. tónus.
Előénekes: Utaidat, Uram, mutasd meg nékem, * ösvényeidre taníts meg engem.
Taníts és vezess igazságod szerint, * mert te vagy üdvözítő Istenem.
Hívek: Utaidat mutasd meg nékem, * én Uram, Istenem.
E: Az Úr igazságos és jóságos, * ezért a bűnösöknek is utat mutat.
A szelídeket törvénnyel vezeti, * és az alázatosaknak ösvényét tanítja.
H: Utaidat mutasd meg nékem, * én Uram, Istenem.
E: Az Úr minden útja irgalom és hűség azoknak, * akik szövetségét és törvényét megtartják.
Isten barátságát élvezik, akik őt félik, * szövetségét feltárja nékik.
H: Utaidat mutasd meg nékem, * én Uram, Istenem.
Zsolt 24,4bc-5ab.8-9.10 és 14

ALLELUJA
Üdvözítőnk, Jézus Krisztus győzött a halálon, * és az evangéliumban felragyogtatta az örök életet. 2Tim 1,10 – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
A legfőbb parancsolat: Isten és embertársaink szeretete.
Abban az időben egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a parancsok közül?”
Jézus így válaszolt: „Ez az első: »Halld, Izrael! Az Úr a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!« A második hasonló ehhez: »Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!« Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.
Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő- vagy véres áldozatnál.”
Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte az írástudót: „Nem jársz messze Isten országától.” Ezután több kérdést már nem mertek neki föltenni.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 12,28b-34″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-06-07

 
“Drága szeretett leányom, mennyire szeretném, hogy a szeretet megsokszorozódjék a világban, mert az ember akkor valóban szeretné felebarátját, ahogyan azt Atyám parancsolta, és akkor nem lennének háborúk.
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-hazugsagok-nagyon-gyakran-jo-dolognak-oltoztetettkent-jonnek1/

——
Görög katolikus:

“… 10 Amikor még ellenségei voltunk, Isten békét kötött velünk a saját Fia halála árán. Akkor mennyivel inkább megment bennünket Krisztus élete most, miután már békességben élünk Istennel! 11 Sőt mi több, örülünk és dicsekedünk is Istennel, Urunk, Jézus Krisztus által, aki békét teremtett köztünk és Isten között.

Ádám és Krisztus

12 A bűn egyetlen ember — Ádám — által lépett be a világba. A bűn által pedig bejött a halál is, amely mindenkit elért. Mindenkinek meg kell halnia, mert mindenki vétkezett. 13 A bűn már a Mózesi Törvény előtt is jelen volt a világban. De amíg nincs Törvény, addig a bűnt sem lehet senkinek felróni. 14 Ádámtól Mózesig mégis mindenki felett a halál uralkodott, még azok felett is, akik nem úgy vétkeztek, mint ahogyan Ádám, aki megszegte Isten parancsát.

Ádám előképe volt az eljövendő Krisztusnak. 15 Isten ajándéka, a kegyelem azonban másképpen működik, mint Ádám bűne! Igaz, Ádám bűne sok ember halálát okozta, de Isten kegyelme és ajándéka sokkal hatásosabb, és bőségesebben árad ki sok-sok emberre. Ezt a kegyelem-áradást egy másik ember, Jézus Krisztus kegyelme tette lehetővé. 16 A következményekben is különbség van Ádám bűne és a kegyelmi ajándék között! Hiszen az ítélet már egyetlen bűnt is halállal büntetett. Ezzel szemben a kegyelem ajándéka sok-sok bűn elkövetése után is elfogadhatóvá teszi a bűnösöket Isten számára.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+5%3A10-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“…

Jézus lecsendesíti a vihart

23 Jézus beszállt egy bárkába, tanítványai pedig követték. 24 Miután eltávolodtak a parttól, hirtelen akkora vihar támadt, hogy a hullámok majdnem elborították a bárkát. Eközben Jézus aludt. 25 Tanítványai odamentek hozzá, és ezzel ébresztették fel: „Uram, ments meg bennünket! Mindjárt elmerülünk!”

26 Jézus így válaszolt: „Miért féltek, kishitűek?” Azután felállt, ráparancsolt a szélre és a tóra. Ekkor elállt a szél, elsimultak a hullámok, és nagy csend lett.

27 A tanítványok csodálkozva kérdezték: „Kicsoda ez, hogy még a szél és a víz is engedelmeskedik neki?””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+8%3A23-27&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/06/07
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Ez a gonosz gesztus a Nagyhét folyamán azok számára lesz látható, akik nyitva tartják a szemüket

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, mekkora szenvedést kell jelenleg megtapasztalniuk a Szívemhez közel álló szeretett Felszentelt szolgáimnak, akik ismerik az Igazságot, és akik látni kényszerülnek az utálatot Egyházamban a Földön.Egy különleges sértésre kerül majd sor, melyet a Nevemen fognak ejteni arra törekedvén, hogy a Nagyhét alatt meggyalázzanak Engem. Ez a gonosz gesztus a Nagyhét folyamán azok számára lesz látható, akik nyitva tartják a szemüket, és ez lesz azon jelek egyike, amelyből tudni fogjátok, hogy a csaló, aki földi Egyházam trónján ül, nem Tőlem jön.

Követőim, nektek tudnotok kell, hogy a világnak adott próféciák – a figyelmeztetés arra az időre, amikor Egyházamon belül megragadják a hatalmat azok, akik a fenevadhoz hűségesek – most teljesednek be. Ennek most van itt az ideje.

Ne feledjétek, hogy akik büszkén mutogatják az alázat jelvényét, azok a kevélység bűnével vétkeznek. A kevélység (gőg) bűn.

Azoknak, akik azt mondják, hogy Egyházam arculatát meg kell újítani, tanait fel kell frissíteni és akik azt mondják, hogy korszerűsítvén Egyházamat, több ember fogja azt majd elfogadni, tudniuk kell a következőket:

Ti, akik azt mondjátok, hogy követitek Tanításaimat, de a törvényeket meg akarjátok változtatni úgy, hogy elnézzétek azokat a cselekedeteket, amelyek pedig bűnösek a Szememben, most takarodjatok Egyházamból! Ti nem vagytok az Enyéim! Ti hátat fordítottatok Nekem, és nem vagytok méltók arra, hogy belépjetek Házamba. Mégis ez fog megtörténni. Ti és mindazok, akik követelitek a változtatásokat, amelyeket a szekuláris világ tárt karokkal üdvözöl, elégedettek lesztek, mert a hamis próféta az ő kegyeibe csábít benneteket, és ti rövid uralkodásának minden pillanatát meg fogjátok tapsolni. De nem Én, Jézus Krisztus, leszek az, akit ti követni fogtok. Ti a hamis tanokat fogjátok követni, nem az Isten tanait.

Oly sokan fogják a hamis próféta uralkodását választani, és örömmel a szívükben, félre tolnak Engem. Amikor követendő útjuk hibái nyilvánvalóvá válnak, szegény Felszentelt szolgáimnak nem lesz hová fordulniuk. Szomorúságuk félelemmé fog átváltozni a félelmük pedig kétségbeeséssé. Ők nem fogják tudni, hogy kiben bízhatnak meg, de tudniuk  kell a következőket: A Testemet, Egyházamat meg lehet ostorozni és megszentségteleníteni, de a Lelkemet sohasem lehet megérinteni, mert Az halhatatlan.

Azoknak mondom, akik most elutasítják Szavamat és akiknek az Igazság a Mennyből, mint különleges Ajándék adatik: Megáldalak benneteket. Én továbbra is ki fogom árasztani rátok Kegyelmeimet, míg csak vissza nem tértek Hozzám. Amíg meg tudom menteni sajnálatra méltó lelketeket, addig nem fogom feladni.

Ahol Tanításaim és Szentségeim érintetlenek maradnak, ott Egyházam élni fog, és nem hal meg soha. A túléléshez nincs szüksége téglára és habarcsra, mert Én vagyok az, Jézus Krisztus, akinek Teste az Egyház. Ti, szeretett hűséges papjaim, Felszentelt szolgáim és követőim, az Én tagjaim vagytok. Ti a Testemmel egyesültetek, hogy megalkossátok Egyházamat a Földön. Meg kell tanulnotok erősnek, bátornak és Szent Szavamhoz hűségesnek lennetek, attól függetlenül, hogy milyen ellenérvekkel hozakodnak elő nektek.

Az Egyházszakadás idejének nyilvánosságra kerülése közel van és Rómában már érezhető egy szörnyű nyugtalanság. Amikor a Szentlélek összecsap a gonosz lelkével, akkor egy választóvonal fog a közepén végighúzódni és így két tábor keletkezik. A nagy megosztottság gyorsan fog leereszkedni. Aztán sokan azok közül, akiket a csaló megtévesztett, Szentséges Karjaimba fognak sietni védelemért.

Én vezetni foglak benneteket ezekben a szomorú időkben, és kérem, hogy mindnyájan adjátok át Nekem könnyeiteket, és Én lélekben megvigasztallak majd benneteket.

Megáldalak titeket. A szív békéjét hozom nektek. Védelmezlek benneteket.

Szeretett Jézusotok”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ez-a-gonosz-gesztus-a-nagyhet-folyaman-azok-szamara-lesz-lathato-akik-nyitva-tartjak-a-szemuket/

—–
Római katolikus:

” 4. nagyböjti hét szerda

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
A választott nép hivatása, hogy megmutassa: milyen az Istennel kötött szövetség. 
A szabadulásra váró népnek ezt mondja az Úr: „A kegyelem idején meghallgatlak, a szabadulás napján segítségedre leszek. Megőriztelek, és szövetséges néppé tettelek, hogy helyreállítsd az országot, és birtokodba vedd az elpusztított örökséget; hogy azt mondd a foglyoknak: »Menjetek!«, és a sötétségben levőknek: »Jöjjetek a világosságra!« Minden út mentén legeltetnek majd, és minden kopár halmon legelőt találnak. Nem éheznek és nem szomjaznak, forró szél nem éri, és a nap heve nem égeti őket. Mert aki megkönyörült rajtuk, az vezeti, és vizek forrásaihoz tereli őket. Úttá teszem nekik a hegyeket, és járhatóvá az ösvényeket. Íme, ezek messze távolról jönnek, azok északról és a tenger felől, amazok pedig a déli országokból. Zengjetek dicséretet, egek, és ujjongj te, föld! Hegyek, daloljatok örömötökben, mert az Úr megvigasztalja népét, és megkönyörül szegényein. Így panaszkodott Sion: »Elhagyott az Úr! Megfeledkezett rólam!« De megfeledkezhet-e kisgyermekéről az asszony, és megtagadhatja-e szeretetét méhe szülöttétől? De még ha az megfeledkeznék is, én akkor sem feledkezem meg rólad.”
Ez az Isten igéje.
Iz 49,8-15

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve. (Vö. 8a. vers.)
Előénekes: Irgalmas az Úr és kegyelmes, * nagy irgalmú és hosszan tűrő.
Az Úr mindenkihez jóságos, * és irgalmas minden művéhez.
Hívek: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
E: Hűséges az Úr minden szavában, * és tettei szentnek hirdetik.
Az Úr a botladozót fenntartja, * és fölemeli, akit megaláztak.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
E: Igazságos az Úr minden útján, * és szent minden művében.
Közel az Úr mindazokhoz, akik őt hívják, * akik hozzá kiáltanak igaz szívvel.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
Zsolt 144,8-9.13cd-14.17-18

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Jézus mondja: † „Én vagyok a feltámadás és az élet, * aki hisz énbennem, nem hal meg örökre.” Jn 11,25a és 26 – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Úgy kell tisztelnünk a Fiút, ahogyan a mennyei Atyát tiszteljük. 
Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Az én Atyám szüntelenül munkálkodik, ugyanúgy munkálkodom én is.”
E szavak hallatára a zsidók még inkább az életére törtek, mert nemcsak a szombati nyugalmat szegte meg, hanem Istent Atyjának mondta, és így egyenlővé tette magát Istennel.
Jézus azonban tovább hirdette: „Bizony, bizony, mondom nektek: a Fiú semmit sem tehet önmagától. Csak azt teheti, amit az Atyánál lát. Amit ugyanis az Atya cselekszik, azt cselekszi a Fiú is. Az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit cselekszik. Sőt még nagyobb dolgokat is mutat majd neki, hogy csodálkozzatok rajta. Amint ugyanis az Atya halottakat támaszt föl és kelt életre, úgy a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar.
Az Atya nem ítél meg senkit sem, hanem az ítéletet egészen a Fiúra bízta, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tiszteli. Aki a Fiút nem tiszteli, az nem tiszteli az Atyát sem, aki a Fiút küldte. Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életre.
Bizony, bizony, mondom nektek: eljön az óra – sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát. Meghallják, és életre támadnak. Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában.
A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak az életre; akik rosszat tettek, feltámadnak a kárhozatra.
Én önmagamtól semmit sem tehetek. Amint (Atyámtól) hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött engem.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 5,17-30″

——
Görög katolikus: 

Nóé átka és áldása18-19 Ezek voltak Nóé fiai, akik vele együtt jöttek ki a bárkából: Sém, Hám és Jáfet. Az ő leszármazottjaik terjedtek szét, és népesítették be újra a földet.

Hámnak később fia született, akit Kánaánnak[a]neveztek.

20 Nóé hozzákezdett, hogy megművelje a földet, és szőlőskertet is telepített. …”

“2
Nyissátok ki a kapukat,
    hadd vonuljon be az igazságos nép,
    amely hűséges maradt Istenéhez!
Megőrzöd őket teljes békességben,
    mert szívük állhatatosan bízik benned, Örökkévaló! …”

“28

Az igazságosság útja az életre vezet,
    ha ezen jársz, nem látsz halált soha.[a…”

—–
—–
—–
Tóra:

Vizet öntök a szomjas földre

44 „Figyelj most rám, szolgám, Jákób!
    Halljad Izráel, akit választottam!
Az Örökkévaló mondja ezt neked,
    aki téged teremtett és megformált,
    anyád méhétől fogva segít és támogat:
Ne félj szolgám, Jákób,
    választottam, Jesúrún,[d]
mert vizet öntök a szomjas földre,
    s elárasztom a sivatagot,
Kiöntöm Szellemem gyermekeidre,
    s áldásomat utódaidra.
Úgy virulnak, mint fű a vízparton,
    növekednek, mint fűzfák a folyó mellett.
Az egyik azt mondja:
    ez a nevem: »Én az Örökkévalóé vagyok!«
    Őt »Jákóbnak« nevezik.
A másik ezt írja kezére: »Az Örökkévaló tulajdona«.
    Őt meg »Izráelnek« hívják.”

Ezt mondja az Örökkévaló, Izráel Királya és Megváltója, a Seregek Ura:

„Én vagyok a kezdet és a befejezés,
    nincs más Isten rajtam kívül. …”

——

“Soha ne feledd, hogy te az író vagy. Én vagyok a szerző.”

Igazság Könyve:
” A következőket mondom neked, hogy figyelmeztesselek téged: minél jobban hallható Szent Szavam, és minél jobban éhezi az ember Kegyelmeimet, annál több szerencsétlenséget kell elviselned. Mindenki, aki részt vesz ebben a Küldetésben, most érezni fogja ezeknek a támadásoknak a hatását.
És mihelyt azt gondolod, hogy ez a Küldetés lehetetlen, Én kinyitok majd egy ajtót, aztán egy másikat, és ezt egészen addig fogom folytatni, amíg minden akadályt meg nem szüntetek, hogy Kívánságaim beteljesedjenek.
Ez a fordulópont Isteni tervemben, az Üdvösség Tervében. 
Ettől a naptól kezdve, Szavam egyre hangosabb lesz és csak kevesen lesznek képesek arra, hogy azt figyelmen kívül hagyják. Aztán majd minden nemzet, minden nyelven meg fogja ízlelni az IgazságotEgyesek nyelni fogják az Igazságot, mások pedig kiköpik azt, és ott lesznek azok is, akik ettől majd megfulladnak, olyan keményszívűekké váltak. 
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/soha-ne-feledd-hogy-te-az-iro-vagy-en-vagyok-a-szerzo/
—–
Római katolikus:
” † EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus a Messiás: meggyógyítja a siketeket és a némákat. 
Jézus eltávozott Tírusz vidékéről, és Szidonon át a Galileai-tóhoz érkezett, a Tízváros környékére. Ott egy siketnémát vittek hozzá, és kérték, hogy tegye rá a kezét. Jézus félrehívta őt a tömegből, ujját a fülébe dugta, majd nyállal megérintette a nyelvét. Azután föltekintett az égre, fohászkodott, és így szólt: „Effeta”, vagyis „Nyílj meg!”
Erre megnyílt a siket füle, megoldódott a nyelve, és érthetően beszélt. Jézus megparancsolta, hogy ezt senkinek se mondják el. De minél jobban tiltotta, annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak, és azt mondták: „Mindent jól cselekedett: a siketeknek visszaadta hallásukat, a némáknak pedig a beszédet.”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 7,31-37 “
——
Görög katolikus: 

29 “Most bocsátod el, Uram, szolgádat beszéded szerint békességgel,

30 mert meglátták szemeim üdvösségedet,

31 amelyet elkészítettél minden nép szeme láttára,

32 hogy megjelenjék világosságul a pogányoknak, és dicsőségül népednek, Izráelnek.”

” 38 Ekkor a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt.”
—–
—–
—–
Tóra:

33 Akaszd a kárpitot horgokra, vidd be a bizonyság ládáját a kárpit mögé, és a kárpit válassza el a szentélyt a szentek szentjétől!

34 Azután tedd rá a fedelet a bizonyság ládájára a szentek szentjében!”

—–
—-