Címke: ócsárlás

Minden jó cselekedetet, amelyet a Nevemben végeztek, Nekem kell felajánlanotok alázatos szolgaságban.

Igazság Könyve:
2014. december 16. kedd, 23:00
Az Enyéim, sok szempontból hasonlítanak Rám. Minél közelebb állnak a Szívemhez, annál jobban utánoznak Engem. Ők alázatosak, mert soha nem tudnának dicsekedni a Rólam való tudásukkal. Ők csak azt mondják, amit Én is mondanék, és ez nem más, mint az Igazság, még akkor is, ha ezzel gyűlöletet vonnak magukra. Nagyon kellemetlenül éreznék magukat, ha a jó cselekedeteikért kiemelnék és dicsérnék őket, mert nekik nem ez a céljuk. Ők egyedül csak arra törekszenek, hogy megtegyék az Én Szent Akaratomat.

Azok a hangok, amelyek azt kiáltják: „nézzetek rám, én Isten szolgája vagyok”, és akik a világ szemeláttára megjátsszák mindazokat a jó cselekedeteket, amelyeket az Én Nevemben tettek, undort keltenek Bennem. Bármilyen jó cselekedetet visztek is végbe, folytassátok a következő feladattal – és ne mondjatok semmit. Ne keressétek a dicséretet, mert az Én Munkám az, amit csináltok. Minden jó cselekedetet, amelyet a Nevemben végeztek, Nekem kell felajánlanotok alázatos szolgaságban.

Soha nem szabad felmagasztalnotok magatokat az Én Nevemben , mert ez iszonyatos Számomra. Amikor Istent szolgáljátok, akkor az Ő népét szolgáljátok, és meg kell köszönnetek Neki, hogy megadta nektek azt a kegyelmet, hogy ezeket a dolgokat megtegyétek. Ti nem mondhatjátok, hogy az Én Nevemben hajtjátok végre ezeket a cselekedeteket, ha mások elismerését, megbecsülését vagy dicséretét keresitek. Ha ezt teszitek, akkor ti képmutatók vagytok.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/ne-szoljatok-semmit-amikor-jot-cselekedtek

 

———-
Igaz élet Istenben:

AZT AKAROM, HOGY BÍZZÁL BENNEM!
1990. január 30.  


Uram?

Én vagyok. Támaszkodj rám, valahányszor bátortalannak és gyengének érzed magad! Szeretlek, és szeretetből engedek meg egyes helyzeteket és eseményeket, hogy megmutassam, mennyire semmi vagy nélkülem. Azért engedem meg, hogy ezek az események megtörténjenek, hogy közelemben tartsalak, hogy bennem bízzál, és rám támaszkodj! Azt akarom, hogy bízzál bennem! Én vagyok, aki a Földet összefogó erőket a kezemben tartom. Mondd nekem, virágom, hogy szeretsz! Támaszkodj rám, hallgass hangomra, és vakon kövess! Készülj fel, hogy együtt munkálkodj Isteneddel! Jöjj, ez tetszésemre van, én és te, te és én. Érted? “

 
 
 

———-
Római katolikus:
12-17

Adventi köznapok – december 17.

OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
Jákob megjövendöli, hogy Júda törzséből fog születni a Megváltó, aki minden nép reménységét betölti.
Halálos ágyán Jákob így szólt fiaihoz: Gyűljetek körém, fiaim, és halljátok; a választott népről jövendöl atyátok! Júda, téged dicsérnek majd testvéreid, kezed ellenségeid nyakán lesz. Atyád fiai meghajolnak előtted, Júda, fiatal oroszlán, a zsákmánytól kelsz fel, fiam. Azután elnyújtózkodol, s úgy fekszel ott, mint egy oroszlán, mint egy anyaoroszlán. Ki merészelné azt háborgatni? Nem vétetik el a fejedelmi pálca Júdától, sem a vezéri bot az ő kezéből, míg el nem jön az Eljövendő, akinek a népek engedelmeskedni fognak.
Ez az Isten igéje.
Ter 49,2.8-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: (A Messiáskirály) napjaiban az igazság virága nyílik, * és teljes béke lesz a világ végéig. Vö. 7. vers.
Előénekes: Istenem, ítéletedet add át a királynak: * és igazságodat a király fiának,
hogy igazságosan ítélkezzék népeden, * és méltányosan minden szegényen.
Hívek: (A Messiáskirály) napjaiban az igazság virága nyílik, * és teljes béke lesz a világ végéig.
E: A hegyek hozzanak békét a népnek, * és a halmok Igazságot.
A nép szegényeit igazságban ítéli, * a szűkölködők fiait szabaddá teszi.
H: (A Messiáskirály) napjaiban az igazság virága nyílik, * és teljes béke lesz a világ végéig.
E: Napjaiban virágzik az igazság és a teljes béke, * míg csak a hold meg nem szűnik.
Uralkodik tengertől tengerig, * a Folyótól a földkerekség határáig.
H: (A Messiáskirály) napjaiban az igazság virága nyílik, * és teljes béke lesz a világ végéig.
E: Legyen áldott a neve örökké, * amíg csak világít a nap, neve fennmaradjon.
Áldott legyen benne a föld minden népe, * magasztalja őt minden nemzet.
H: (A Messiáskirály) napjaiban az igazság virága nyílik, * és teljes béke lesz a világ végéig.
Zsolt 71,2.3-4ab,7-8.17

ALLELUJA
Örök isteni Bölcsesség! † Műveidben erő és szépség tündöklik. * Jöjj, taníts meg minket okosan járni az élet útját! – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté Könyvéből
Jézus Krisztusnak, Dávid fiának származása.
Jézus Krisztusnak, Dávid és Ábrahám fiának családfája. Ábrahámnak Izsák volt a fia, Izsáknak Jákob, Jákobnak Júda és testvérei, Júdának Fáresz és Zára Támártól, Fáresznek Eszróm. Eszrómnak Árám, Árámnak Aminadáb, Aminadábnak Náásszón, Náásszónnak Szalmon, Szalmonnak Bóász Ráhábtól, Bóásznak Jóbéd Ruttól, Jóbédnek Izáj, Izájnak pedig Dávid király.
Dávidnak Salamon volt a fia Uriás feleségétől, Salamonnak Roboám, Roboámnak Abija, Abijának Ászáf, Ászáfnak Jozafát, Jozafátnak Jórám, Jórámnak Ozijás, Ozijásnak Joatám, Joatámnak Acház, Acháznak Ezekiás, Ezekiásnak Manasszesz, Manasszesznek Ámosz, Ámosznak Joziás, Joziásnak pedig Jekoniás és testvérei a babiloni fogság idején.
A babiloni fogság után: Jekoniásnak Szálátiél volt a fia, Szálátiélnek Zorobábel, Zorobábelnek Ábiud, Ábiudnak Elijakim, Elijakimnak Ázór, Ázórnak Szádok, Szádoknak Áhim, Áhimnak Eliud, Eliudnak Eleazár, Eleazárnak Mattán, Mattánnak Jákob, Jákobnak pedig József. Ő volt a férje Máriának, akitől a Krisztusnak nevezett Jézus született.
Összesen tehát: Ábrahámtól Dávidig tizennégy nemzedék, Dávidtól a babiloni fogságig tizennégy nemzedék, és a babiloni fogságtól Krisztusig is tizennégy nemzedék.
Ezek az evangélium igéi
.
Mt 1,1-17″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-12-17


————
Ortodox (Görög keleti): 

 11 Hatvan évnél fiatalabb özvegyasszonyokat ne írj fel az özvegyek listájára, mert, amikor a testi kívánságaik erősebbek lesznek, mint az a vágyuk, hogy Krisztust szolgálják, újra férjhez akarnak menni. 12 Így nem tartják meg korábbi ígéretüket, és ítélet alá kerülnek. 13 Ráadásul az ilyen fiatalabb özvegyasszonyok megszokják, hogy kerüljék a munkát, és hogy házról-házra járjanak. De nemcsak munkakerülők lesznek, hanem pletykákat is terjesztenek, beleavatkoznak mások ügyeibe, és olyan dolgokat mondanak, amilyeneket nem kellene.

14 Éppen ezért azt akarom, hogy a fiatalabb özvegyasszonyok inkább menjenek férjhez, neveljenek gyermekeket, viseljék gondját a saját családjuknak és a háztartásuknak! Így az ellenségünknek nem fognak semmi lehetőséget adni a vádolásra. 15 Azért mondom ezt, mert vannak olyan fiatalabb özvegyasszonyok, akik már le is tértek a jó útról, és a Sátánt követik.

16 Ha egy hívő asszony rokonai között vannak özvegyasszonyok, akkor ez a hívő asszony maga tartsa el őket.[a] Ne a helyi gyülekezetre nehezedjen ez a teher. Így csak a teljesen egyedül élő özvegyeket kell támogatnia a gyülekezetnek.

A gyülekezet vezetőiről

17 Azok a vezetők, akik jól végzik a gyülekezetben munkájukat, kétszeres anyagi támogatást és megbecsülést érdemelnek, különösen azok, akik az Isten üzenetével és a tanítással foglalkoznak. 18 Mert az Írás azt mondja: „A cséplést végző ökörnek ne kösd be a száját, és engedd, hogy egyen is, miközben tapossa a gabonát!”[b], és: „A munkásnak add meg a maga fizetését!”[c]

19 Ne hallgass arra, aki gyülekezeti vezetőt vádol, csak akkor, ha két vagy három másik ember is tanúsítja, hogy igazat mond! 20 Akik folyamatosan vétkeznek, azokat határozottan figyelmeztesd, de ezt az egész helyi gyülekezet előtt, nyilvánosan kell megtenned. Így a többieket is figyelmezteted, hogy ne vétkezzenek.

21 Megparancsolom neked, Timóteus, hogy kövesd ezeket az utasításaimat, és senkivel se kivételezz! Úgy mondom ezt, mint aki tudom, hogy Isten, Krisztus Jézus és a kiválasztott angyalok előtt állok.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Timothy+5:11-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

2014. december 16. kedd, 23:00

Drága szeretett leányom, azok, akik valódi tisztánlátással rendelkeznek, nagyon könnyen felismerik azokat, akik azt mondják, hogy Tőlem jönnek, és akik a Szentlélekkel áldottak. Ők soha nem keresik mások figyelmét vagy hízelgését. Soha nem keresik a népszerűséget, és nem is lesznek népszerűek, mert amikor Isten Hangjával beszélnek, sok kritikát vonnak magukra, mivel a szekuláris világ megveti az Igazságot.

 …”

https://masodikeljovetel.hu/ne-szoljatok-semmit-amikor-jot-cselekedtek


Odajött hozzá néhány farizeus is, akik próbára akarták tenni, ezért megkérdezték tőle: „Megengedi-e a Törvény, hogy a férj elváljon a feleségétől?”

Jézus azonban ezt kérdezte: „Mit parancsolt nektek Mózes?”

„Mózes megengedte a férjnek, hogy válólevelet írjon, és elváljon a feleségétől”[a] — válaszolták.

Jézus erre így felelt: „Mózes csak a szívetek keménysége miatt adta ezt a törvényt. De amikor Isten megteremtette a világot, az embert férfivá és nővé teremtette.[b] »Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik a feleségéhez, és ketten egy testté válnak.«[c] Ezután tehát már nem kettő, hanem egy. Amit Isten tett eggyé, azt ember ne válassza szét!”

10 Később, amikor ismét együtt voltak a házban, a tanítványok tovább kérdezték őt erről. 11 Jézus ezt mondta: „Az a férfi, aki elválik a feleségétől, és mást vesz feleségül, házasságtörést követ el az első felesége ellen. 12 Az a feleség, aki elválik a férjétől, és összeházasodik egy másik férfival, szintén házasságtörést követ el.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+10:2-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
—–
https://oca.org/readings/daily/2019/12/17

—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

Ne szóljatok semmit, amikor jót cselekedtek

Igazság Könyve:
2014. december 16. kedd, 23:00

 

Drága szeretett leányom, azok, akik valódi tisztánlátással rendelkeznek, nagyon könnyen felismerik azokat, akik azt mondják, hogy Tőlem jönnek, és akik a Szentlélekkel áldottak. Ők soha nem keresik mások figyelmét vagy hízelgését. Soha nem keresik a népszerűséget, és nem is lesznek népszerűek, mert amikor Isten Hangjával beszélnek, sok kritikát vonnak magukra, mivel a szekuláris világ megveti az Igazságot.

Isten Igéjének mindig meglesznek az ócsárlói, és azt sohasem fogadja lelkesen a szekuláris világ. Legyetek résen azon a napon, amikor majd tanúi lesztek Egyházam és a szekuláris világ egybeolvadásának. Szolgálóim, akik hűségesek maradnak Hozzám, és akik nyilvánosan hirdetik Igémet, ahogyan az a Szent Bibliában adatott az emberiség számára, soha nem népszerűek. Lehet, megtűrik őket, de a hangjuk ritkán hallható, mivel az Igazságot általában megvetéssel elutasítják.

Igémnek önjelölt tanítói is vannak köztetek, akik Isten Igéjéről valótlanságot terjesztenek, bár ti gondosan elrejtőztök a választékos szavak mögött. Tudom, hogy miért teszitek ezt, és ez nem segít Nekem megmenteni a lelkeket. Ehelyett ti arra vágytok, hogy eltávolítsátok Tőlem a lelkeket, mert ti Ellenem vagytok.

Egyházam árulóinak, beleértve a laikusokat is, a következőket mondom: Törődjetek a saját kertetekkel, mert az el van hanyagolva, és a talaj terméketlen. A gyomnövények gyökeret eresztettek, és az egészséges növények nem tudnak fejlődni, hacsak ki nem ássátok előbb a rothadást, és ki nem cserélitek a talajt új, termékeny talajjal. Csak akkor fog teremni újra életet a kertetek, amikor azt felújítjátok, és felfrissítitek. Különben ott nem lesz semmi élet, és minden benne lévő dolog el fog pusztulni. Ti nemcsak a saját életeteket fogjátok elpusztítani, hanem a hozzátok közel állókét is, mivel az ellenségemben nincsen semmi lojalitás, még azok iránt sem, akiket mint rabszolgákat szerez meg magának, hogy bosszút álljon Rajtam.

Az Enyéim, sok szempontból hasonlítanak Rám. Minél közelebb állnak a Szívemhez, annál jobban utánoznak Engem. Ők alázatosak, mert soha nem tudnának dicsekedni a Rólam való tudásukkal. Ők csak azt mondják, amit Én is mondanék, és ez nem más, mint az Igazság, még akkor is, ha ezzel gyűlöletet vonnak magukra. Nagyon kellemetlenül éreznék magukat, ha a jó cselekedeteikért kiemelnék és dicsérnék őket, mert nekik nem ez a céljuk. Ők egyedül csak arra törekszenek, hogy megtegyék az Én Szent Akaratomat.

Azok a hangok, amelyek azt kiáltják: „nézzetek rám, én Isten szolgája vagyok”, és akik a világ szemeláttára megjátsszák mindazokat a jó cselekedeteket, amelyeket az Én Nevemben tettek, undort keltenek Bennem. Bármilyen jó cselekedetet visztek is végbe, folytassátok a következő feladattal – és ne mondjatok semmit. Ne keressétek a dicséretet, mert az Én Munkám az, amit csináltok. Minden jó cselekedetet, amelyet a Nevemben végeztek, Nekem kell felajánlanotok alázatos szolgaságban.

Soha nem szabad felmagasztalnotok magatokat az Én Nevemben, mert ez iszonyatos Számomra. Amikor Istent szolgáljátok, akkor az Ő népét szolgáljátok, és meg kell köszönnetek Neki, hogy megadta nektek azt a kegyelmet, hogy ezeket a dolgokat megtegyétek. Ti nem mondhatjátok, hogy az Én Nevemben hajtjátok végre ezeket a cselekedeteket, ha mások elismerését, megbecsülését vagy dicséretét keresitek. Ha ezt teszitek, akkor ti képmutatók vagytok.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/ne-szoljatok-semmit-amikor-jot-cselekedtek


———-

Igaz élet Istenben:

AJÁNLJÁTOK FEL ORSZÁGOTOKAT A MI KÉT SZÍVÜNKNEK!
Mazatlan, Mexikó, 1992. július 7.  
Nem értékeltük nagy szeretetedet, és szüntelenül gyalázzuk Szentlelkedet, aki most igyekszik örökbe fogadni és a szereteten nyugvó igazsághoz vezetni minket. A hitehagyás összeházasodott a racionalizmussal, és világra jött az istentagadás. Elhagytunk Téged, és ismételten elhagyunk. Egyesek tudatosan kihívják Szentségedet. Szólsz hozzánk, de ki figyel Rád? Szomorúság emészti szemedet, de csak megvetést kapsz.Béke legyen veled! Add át békémet drága lelkemnek! 1 Higgyétek el, hogy nemzedéketek nagy hitehagyásában úgy üldözi Szentlelkemet, mint azelőtt sohasem. Ô vált korszakotokban a botlás kövévé. Megmondtam, kis gyermekem, hogy ki fognak benneteket űzni Atyátok házából, el fognak ítélni benneteket, miközben azt gondolják, hogy irántam való szent kötelességüket teljesítik. Ne bánkódjék kicsi szívetek, szeretteim! Én, a ti Megváltótok vagyok előttetek! Ma mindazok érdekében szólok, akiken sebet ütöttek. Az én békémet adom nektek. Ez a béke vegyen körül benneteket! Ne féljetek, és ne mondjátok: “Mit tegyek Uram? Mondom nektek: Szüntelenül imádkozzatok, hogy megszenteljétek saját lelketeket és mások lelkét is. A szívetekkel imádkozzatok, és késztessétek menekülésre a gonosz lelket! Legyetek velem egységben, akkor senki és semmi sem jön közénk. Elérkezett az az idő, amikor már nem kellene haboznotok. Terjesszétek a szőlőskerteket, ahol csak tudjátok! Ne féljetek a vihartól, amely olykor felkel! Az én Szentséges Szívem a ti menedéketek. Jöjjetek ezért, és ajánljátok fel magatokat és családotokat Nekem és Édesanyátok Szeplőtelen Szívének! Én, Jézus, szeretnék itt maradni országotokban, és szeretném megszentelni, ezért kérem tőletek, hogy ajánljátok fel országotokat a mi két Szívünknek.
Teljes Szívemmel megáldalak benneteket!”

———-
Római katolikus:

2019-12-16

3. adventi hét hétfő

OLVASMÁNY Mózes negyedik könyvéből
A Bileám által megjövendölt Csillag győzelmes világossága Isten népének, és legyőzője a pogányság sötét hatalmának.
Bileám – akit azért küldött pogány ura, hogy átkozza meg Isten népét – széttekintett a hegyről, és meglátta a törzsek szerint táborozó választott népet. Akkor az Isten Lelke leszállott rá, és ő így kezdte prófétai tanítását: „Így beszél Bileám, Beor fia, így beszél a mélyreható tekintetű ember. Így beszél, aki felfogja az Isten szavát, látja a Mindenható arcát, Istentől kap választ, a szeme megnyílik; Mily szépek, Jákob, a sátraid, és a hajlékaid, Izrael! Mint a szétterülő völgyek s a kertek a folyó mentén! Mint az Úr ültette tölgyek s a cédrusok végig a parton. Miként a víz ömlik vedreiből, oly bőven árad ivadéka is. Királya hatalmasabb lesz Agágnál, és királysága dicsőségre emelkedik.”
Majd újra kezdte: „Így beszél Bileám, Beor fia, így beszél a mélyreható tekintetű ember. Így beszél, aki felfogja Isten szavát, birtokolja a Magasságbeli tudását, látja a Mindenható arcát, Istentől kap választ, a szeme megnyílik: Látom őt, de nincs még itt; nézem őt, de nincs még közel. Csillag támad Jákob (törzséből), és királyi pálca kél fel Izraelből.”
Ez az Isten igéje.

Szám 24,2-7.15-17a

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Ösvényeidre taníts meg engem, * én Uram, Istenem. (4b. vers. – 8. G tónus)
Előénekes: Utaidat, Uram, mutasd meg nekem, * ösvényeidre taníts meg engem.
Taníts és vezess igazságod szerint, * mert te vagy üdvözítő Istenem.
Hívek: Ösvényeidre taníts meg engem, * én Uram, Istenem.
E: Irgalmasságodról emlékezzél meg, Uram, * és könyörületességedről, mely öröktől való.
Ne emlékezzél ifjúságom bűnére és vétkére, * jóságodban, Uram, gondolj rám irgalommal.
H: Ösvényeidre taníts meg engem, * én Uram, Istenem.
E: Az Úr igazságos és jóságos, * ezért a bűnösöknek is utat mutat.
A szelídeket törvénnyel vezeti, * az alázatosaknak ösvényét tanítja.
H: Ösvényeidre taníts meg engem, * én Uram, Istenem.
Zsolt 24,4bc-5ab.6-7bc.8-9

ALLELUJA
Urunk, mutasd meg nekünk irgalmas szívedet, * és üdvösségedet add meg nékünk. Zsolt 84,8 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus a farizeusok kérdésére kérdéssel válaszol: „Honnan van János keresztsége?”
Egy alkalommal Jézus a templomba ment, és tanított. Közben odaléptek hozzá a főpapok meg a nép vénei, és megkérdezték: „Miféle hatalommal teszed ezeket? Ki adta neked a hatalmat ehhez?” Jézus így válaszolt: „Én is kérdezek tőletek valamit. Ha megfeleltek rá, megmondom nektek, milyen hatalommal teszek így. Honnan volt János keresztsége? A mennyből-e vagy az emberektől?” Azok tanakodni kezdtek egymás között: „Ha azt mondjuk, a mennyből volt, azt feleli: »Hát akkor miért nem hittetek neki?« Ha pedig azt mondjuk: »Az emberektől, akkor meg félnünk kell a néptől, mert Jánost mindenki prófétának tartja.”
Ezért ezt a választ adták Jézusnak:
„Nem tudjuk.”
„Akkor én sem mondom meg nektek, hogy milyen hatalommal teszek így” – felelte Jézus.
Ezek az evangélium igéi.

Mt 21,23-27″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-12-16


————

Ortodox (Görög keleti): 

A gyülekezet belső rendje

5.1 Idősebb férfival soha ne bánj vagy beszélj gorombán! Még ha helyre is kell igazítanod, akkor is úgy kérleld, mintha az édesapád lenne! A fiatalabb férfiakkal úgy bánj, mintha öcséddel beszélnél! Idősebb asszonnyal úgy, mint az édesanyáddal, a fiatalabbakkal, mint húgoddal vagy nővéreddel! Velük kapcsolatban különösen ügyelj a tisztességre!

Gondoskodj azokról az özvegyasszonyokról, akik teljesen egyedül élnek! Azonban ha egy özvegyasszonynak vannak gyermekei, vagy unokái, akkor elsősorban azoknak kell megtanulniuk, hogy gondoskodjanak a saját családtagjaikról. Így viszonozzák szüleiknek vagy nagyszüleiknek a gondoskodást!

Az az özvegyasszony, aki teljesen egyedül él, Isten gondviselésére bízza magát. Az ilyen özvegy éjjel-nappal kitartóan imádkozik és könyörög Istenhez. Az olyan özvegyasszony azonban, aki csak az élvezeteket hajszolja, már életében halottnak számít.

Parancsold meg a hívőknek, hogy ezek szerint éljenek, és hogy viseljenek gondot a saját családjukra! Ne adjanak alkalmat senkinek, hogy vádolhassa őket! Ha egy hívő mégsem gondoskodik a rokonairól, különösen pedig a saját családjáról, akkor valójában megtagadta a hitet, és rosszabb még a hitetlennél is.

Csak olyan özvegyasszonyt lehet felírni az özvegyek listájára, aki legalább hatvanéves, és hűséges volt egyetlen férjéhez, 10 akiről mindenki tudja, hogy mennyi jót tett, aki felnevelte a gyermekeit, szívesen fogadta házában a vendégeket, szolgálta[a] a testvéreket, segített a bajbajutottakon, és mindig készen állt arra, hogy valami jót tegyen.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Timothy+5:1-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Ne okozz megütközést!

42 „Ezek a kicsinyek hisznek bennem, de jaj annak, aki miatt közülük akár csak egy is elveszíti a hitét![a] Az ilyen jobban járna, ha egy malomkövet kötnének a nyakára, és bedobnák a tengerbe, mielőtt ilyen bajt okozna.

43 Ha a saját kezed vinne bűnbe, inkább vágd le! Jobb, ha elveszted a fél kezedet, de mégis bejutsz az örök életre, mintha megmarad mindkét kezed, és úgy kerülsz a gyehenna olthatatlan tüzére! [44] [b] 45 Ha az egyik lábad vinne bűnbe, inkább vágd le! Jobb, ha elveszted a fél lábad, de mégis bejutsz az örök életre, mintha megmarad mindkét lábad, és úgy dobnak a gyehenna elolthatatlan tüzére! [46] [c] 47 Ha az egyik szemed visz bűnbe, még azt is inkább vájd ki, és dobd el! Jobb, ha fél szemmel jutsz be Isten Királyságába, mintha mindkét szemed megmarad, és úgy dobnak a gyehenna tüzébe! 48 Ott örökre a férgek tápláléka lennél, és soha ki nem alvó tűz égetne. 49 Mert mindenkit tűzzel sóznak meg.[d]

50 Jó a só, de ha elveszti az ízét, hogyan lehet helyrehozni? Legyen bennetek só, és éljetek egymással békességben!”

Jézus a házasságról és a válásról

10 Jézus ezután továbbment Júdea vidékére, a Jordán folyó másik oldalára. Ismét nagy tömeg gyűlt köré, és szokása szerint tanította őket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+9:42-10:1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/12/16

—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

Az antikrisztus anyagi támogatásokat fog létrehozni a vállalatok, szervezetek, valamint a jótékonysági szervezetek csalogatására, hogy az ő új egy – világkereskedelmi központjának dolgozzanak

Igazság Könyve:

“2013.10.19 20:20

Drága szeretett leányom, hívom mindazokat a tanítványaimat, akik meghallottak Engem, és felismertek ezekben az Üzenetekben, hogy most hallgassanak meg Engem.

Ez a Munka, amellyel megajándékoztak benneteket, Szent. Legyen az bármilyen gyötrelem, ócsárlás, szenvedés és gúny, amelyet talán ezen Üzenetek miatt el kell viselnetek, ne feledjétek, hogy ez a Munka, az Én Munkám. Utolsó Küldetésem, mely Isten prófétája által adatik a világnak, egy nagy ajándék az emberiség számára. Emelkedjetek felül a gúnyolódáson, melynek tanúi lesztek, és vegyétek tudomásul, hogy ezt a gonosz váltja ki, próbálkozván, hogy megállítsa az Igazságot. Az Igazságot – Szent Szavamat – össze fogják taposni, és a Pokol mélységéből elszabadult összes démon mindent meg fog tenni, ami csak lehetséges, hogy elhallgattassa Hangomat.

Azokon a lelkeken keresztül munkálkodván, akik nyitva hagyták magukat a fertőzésnek, a Sátán gonosz munkája hamarosan Szentírásként lesz álcázva és bemutatva a világnak. Az új tan, fogják mondani, isteni sugalmazás volt Tőlem, Jézus Krisztustól. Fel fogják hívni az egész világ figyelmét, amint ezt rétegről rétegre feltárják és megtapsolják, különösen a szekuláris világ. Azok, akiktől sohasem várnátok, hogy tiszteletet tanúsítsanak Isten iránt, lesznek az elsők a sorban, akik átölelik az eretnekség sorozatát – az ellenem elkövetett hazugságokat -, amint feltárják azokat.

Olyan nyilvános megtiszteltetésben lesz része a Katolikus Egyháznak, mint soha azelőtt, a világ médiája és a politikai elitek részéről. Mint soha azelőtt, úgy fogják az ateisták és a vallási felekezetek kitárni karjaikat – beleértve azokat is, akik nem tisztelnek Engem – és térdre borulni, azokat tisztelvén, akik azt mondják, hogy ők Istentől valók.

Amikor a Rólam készített kép eltűnik, és többé azt már nem lehet látni, vagy amikor már nem lehet rátalálni Keresztjeimre, a Szent Bibliákra, a Szent Misekönyvekre, a Rózsafüzérekre, a medálokra és a Benedek Keresztekre, akkor tudni fogjátok, hogy a fenevad uralkodása elkezdődött.

A világ az antikrisztus dicsőségét fogja zengeni. Alig fogja a békét létrehozni – a hamis békét -, amelyet azon háborúk miatt hoz létre, amelyeknek kitörésében segített, máris megdöbbentő nyilatkozatokat fog tenni. Ő, az antikrisztus, azt fogja állítani, hogy üzeneteket kapott az Atyaistentől, és ezek hitelesnek fognak tűnni. Ezt követően majd látni lehet őt, amint okkult erejét használva, sokakat meggyógyít, és úgy fog tűnni, hogy nagy lelki ajándékok birtokában van. Sokan el fognak csodálkozni az úgynevezett „csodák” miatt, amelyeket látszólag tenni fog, és a világ imádni fogja őt, és a lábai elé fog borulni. Aztán, az antikrisztus azt fogja állítani magáról, hogy ő Jézus Krisztus, az Emberfia, és azt fogja mondani, hogy eljött az idő számára, hogy visszaszerezze a világot, és megmentse az egész emberiséget. Aki ellen mer szegülni ennek a mocsokságnak és trágárságoknak, mely a fenevad szájából fog ömleni szigorúan meg lesz büntetve.

Ebben az időben – a Sátán világnak okozta fertőzése miatt – a bűn annyira el lesz terjedve, hogy az emberi méltóság a legalacsonyabb szintre fog süllyedni, és minden nyilvános helyen látni lehet majd az erkölcstelenséget, a bujaságot, a kapzsiságot és minden más, Isten Szemében gonosznak számító bűnt. Mivel a bűnt természetes emberi hibának fogják nyilvánítani, és mivel azt fogják nektek mondani, hogy Isten nem fog benneteket elítélni gyenge emberi tulajdonságotok miatt, sokan a lelkükben, minden szégyen nélkül, magukévá fogják tenni a bűnt.

A világ hírességei, szórakoztatói, a média, a filmsztárok, mind követelni fogják, hogy az antikrisztussal mutatkozhassanak, és az ő képe sokkal szembetűnőbb lesz, mint bárki másé, aki előtte jött. Ő több nyelvet folyékonyan fog beszélni, jóképű lesz, nagy humorérzékkel és rendkívüli kommunikációs készséggel fog rendelkezni. Ő nagyon óvatos lesz azzal kapcsolatban, amit Istenről mond, és sohasem fog az Isten Anyjára utalni *, mivel Rá (Isten Anyjára) úgy fognak tekinteni, mint akinek már nincs további szerepe.

Az antikrisztus interjúi gyakoriak lesznek a televízióban, és az emberek ragaszkodni fognak minden szóhoz, ami szájából jön. Befolyással lesz majd minden nemzet politikusaira, és fejedelemhez méltó módon fognak bánni azokkal, akiket együtt lehet majd látni vele. De ennek itt még nem lesz vége.

Idézeteit prédikálni fogják minden templom szószékéről. Minden egyházban nagy tiszteletnek és tisztségnek fog örvendeni, míg végül ő fog Babilon új templomának új trónján ülni. Befolyása ki fog terjedni minden bankra, a kereskedelmi törvényekre és a világgazdaságra. Az antikrisztus anyagi támogatásokat fog létrehozni a vállalatok, szervezetek, valamint a jótékonysági szervezetek csalogatására, hogy az ő új egy – világkereskedelmi központjának dolgozzanak. Nagy vagyonra fognak szert tenni azok, akik az antikrisztus birodalmának részesei akarnak lenni. Mindenkinek, aki hűséget esküszik neki, akár vallási szertartásokon, üzleti vagy kereskedelmi megállapodások által, viselnie kell a bélyeget (a fenevad bélyegét). Azok, akik elfogadják a bélyeget, ami egy bankkártya és egy különleges chip formájához lesz hasonló, melyet a kezükbe ültetnek be, elveszítik a lelküket az ő javára. Mindazok, akik az Élő Isten Pecsétjét viselik, meg fognak menekülni az antikrisztus karmai közül, és immúnisak lesznek a rémtettekkel szemben. Ne hagyjátok figyelmen kívül ezt a figyelmeztetést. Ne féljetek ettől, mert ha követitek utasításaimat, védelemben részesültök.

Sok könnyet ontottam, miközben ezt az Üzenetet adtam nektek, és ezért oly nagy a benned lévő Fájdalmam ebben az időben, leányom. Vigasztaljatok meg Engem azzal, hogy Irgalmamért és Védelmemért kiáltotok.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/az-antikrisztus-anyagi-tamogatasokat-fog-letrehozni-a-vallalatok-szervezetek-valamint-a-jotekonysagi-szervezetek-csalogatasara-hogy-az-o-uj-egy-vilagkereskedelmi-kozpontjanak-dolgozzanak/

* “sohasem fog az Isten Anyjára utalni”: vö.: “magas hölgy”

 

—–
Római katolikus:
2018-10-19

28. évközi hét péntek

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Krisztusban nyerjük el a mennyei örökséget a Szentlélek által.
Testvéreim!
Krisztusban nyertük el mi is az örökséget Isten rendelése szerint, aki mindent szabad elhatározásából tesz. Szolgáljunk hát fölsége dicsőségére, mi, akik már korábban is Krisztusba vetettük reményünket. Benne kaptátok meg ti is a megígért Szentlélek pecsétjét, miután hallottátok az igazságról szóló tanítást, üdvösségetek evangéliumát, és hittetek benne. Ő a foglalója örökségünknek, annak, hogy teljesen megváltva övéi legyünk az Isten fölségének dicsőségére.
Ez az Isten igéje.
Ef 1,11-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Boldog az a nemzet, * melyet az Úr örökségül választott magának. 12b. vers. – 5. tónus.
Előénekes: Örvendezzetek, igazak, az Úrban, * a szentekhez dicséret illik.
Dicsérjétek az Urat citerával, * tízhúrú hárfán zengjetek néki.
Hívek: Boldog az a nemzet, * melyet az Úr örökségül választott magának.
E: Sziklaszilárd az Úr igéje, * minden tettét hűség vezeti.
Az igazlelkűséget és a törvényt szereti, * tele van a föld az Úr irgalmával.
H: Boldog az a nemzet, * melyet az Úr örökségül választott magának.
E: Boldog az a nemzet, amelynek az Úr az Istene, * a nép, amelyet örökségül választott magának.
Letekint Isten a mennyből, * és látja mind az emberek fiait.
H: Boldog az a nemzet, * melyet az Úr örökségül választott magának.
Zsolt 32,1-2.4-5.12-13

ALLELUJA
Kegyes szemed legyen rajtunk, Istenem, * amiképpen bízunk benned! Zsolt 32,22 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus buzdítja apostolait, hogy félelem nélkül hirdessék az evangéliumot, mert Isten nem feledkezik meg róluk.
Egyszer olyan nagy tömeg gyűlt Jézus köré, hogy csaknem agyontaposták egymást. Így beszélt akkor tanítványaihoz: „Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól!
Nincs olyan rejtett dolog, amely napfényre ne kerülne; sem olyan titok, amely ki ne tudódnék. Amit szűk körben bizalmasan mondtatok, nyilvánosan elbeszélik, és amit zárt ajtók mögött fülbe súgtatok, szájról szájra adják.
Mint barátaimnak, azt mondom nektek: ne tartsatok azoktól, akik megölik a testet, de többre nincs hatalmuk. Megmondom nektek, kitől féljetek. Féljetek attól, akinek – azonfelül, hogy megöl – arra is hatalma van, hogy kárhozatra vessen. Újból mondom: ettől féljetek!
Nemde öt veréb sem ér többet, mint két krajcár? Isten mégsem feledkezik meg egyetlen egyről sem. Sőt, számon tartja fejetek minden hajszálát is. Ne féljetek tehát! Sokkal többet értek ti, mint a verebek.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 12,1-7″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-19


——
Görög katolikus:

Jézus kiküldi hetvenkét tanítványát

10 Ezután az Úr kijelölt a tanítványai közül további hetvenkét[a] tanítványát, és kettesével elküldte őket azokba a városokba és helyekre, ahová menni szándékozott. Ezzel küldte ki őket: „Látjátok, milyen sok az aratnivaló, és milyen kevés az aratómunkás! Imádkozzatok hát, és kérjétek az Aratás Urát, hogy küldjön még több aratót, hogy a gabonáját learassák! Menjetek! Vigyázzatok, mert úgy küldelek ki benneteket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal pénzt, ennivalót vagy másik sarut, és útközben ne álljatok le beszélgetni!

Ha egy házba bementek, először ezt mondjátok: »Békesség ennek a családnak«! Ha békeszerető ember lakik abban a házban, a békességetek megnyugszik rajta, ha nem, akkor a békesség visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanannál a háznál, azt egyétek és igyátok, amivel ott megkínálnak, mert a munkás megérdemli a bérét! Ne járjatok házról házra! Ha olyan városba értek, ahol szívesen látnak titeket, fogadjátok el, amivel megkínálnak, és nyugodtan egyétek meg!

Gyógyítsátok meg a betegeiket, és hirdessétek nekik: »Megérkezett hozzátok Isten Királysága!« 10 Ha pedig valamelyik városban nem látnak szívesen, menjetek ki az utcára, és mondjátok: 11 »Még a városotok porát is lerázzuk a lábunkról![b] De azt tudjátok meg, hogy Isten Királysága megérkezett hozzátok!« 12 Mondom nektek: Sodoma lakóinak elviselhetőbb lesz a helyzete az ítélet napján, mint az ott lakóknak.”

Szemrehányást tesz a hitetlen városoknak

13 „Jaj neked, Korazin és népe! Jaj neked, Bétsaida! Mert ha Tíruszban vagy Szidónban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, ők már régen zsákruhában és hamuban ülve Istenhez fordultak volna. 14 Bizony, az ítélet napján Tírusz és Szidón népének tűrhetőbb lesz a sorsa, mint a tiétek! 15 És te, Kapernaum, azt hiszed, hogy az égig fognak magasztalni? Nem! A halál országába fogsz süllyedni!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+10%3A1-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

2.1 Testvéreim, akarom, hogy tudjatok róla, milyen sokat küzdök értetek, és mindazokért a Laodicea városában és máshol élőkért, akik személyesen nem ismernek engem. Azért küzdök, hogy mindannyian felbátorodjanak, és hogy az isteni szeretet kösse össze őket. Azt akarom, hogy megtapasztalják a valódi megértésből származó bizonyosságot, és hogy egyre mélyebben megértsék Isten titkát, amely nem más, mint maga Krisztus. Őbenne rejtette el Isten a bölcsesség és tudás minden kincsét.

Mindezt azért mondom, hogy senki se csapjon be titeket a rábeszélő képességével. Testben ugyan most távol vagyok tőletek, szellemben azonban közöttetek vagyok, és örülök, mert látom, hogy rend van köztetek, és rendíthetetlenül bíztok Krisztusban.

Krisztusban éljetek!

Éppen ezért, mivel befogadtátok Jézust, mint Krisztust és Urat, egész életmódotokat igazítsátok hozzá! Mélyen gyökerezzetek bele Krisztusba — ő legyen az a szilárd alap, amelyre az életetek felépül! Erősödjön meg a benne való hitetek, és mindenben szüntelen adjatok hálát Istennek — ahogyan azt tanultátok!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Colossians+2%3A1-7&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/10/19

—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

 
 
VIDEO:
A fenevad bélyege azaz a verichip veripay rendszere működés közben .
—–
 
 
 

Itt az ideje annak, hogy mindazok, akik Fiam szolgálatára hívatottak, legyenek éberek.

Igazság Könyve:
2013.10.06 23:30

Hamarosan azt fogják nektek mondani, hogy összpontosítsátok minden figyelmeteket a világ szegényeire. Pénzt fognak kérni tőletek – és ezt különböző forrásokból fogják beszedni, hogy a világ szegényeit, a munkanélkülieket és a hajléktalanokat segítsék. Azt fogják nektek mondani, hogy Én, Jézus Krisztus mindig is szerettem a szegényeket. A probléma a következő: Én először a lelki szegényeket keresem fel, hogy megszabadítsam őket az elveszett életüktől. A lélekben szegények – akik kevés lelki érzülettel rendelkeznek Isten iránt – azok, akikre vágyom. Boldogok azok, akik szegények ebben az életben, akik keveset tudnak felmutatni, de szeretnek Engem, mert ezek az emberek egyáltalán nem szegények. A gazdag embernek inkább van szüksége Szeretetemre, Irgalmamra és Együttérzésemre, mint azoknak, akik arra kényszerülnek, hogy élelmet, ruhát vagy menedéket találjanak. Arra kell figyelmet szentelnetek, hogy mennyire szerettek Engem, és hogyan kértek Engem, hogy megmentselek benneteket. A Szentségek lesznek a megmentő erő azok számára, akik gazdagok és szegények, de akik nem szeretnek Engem.
——–

“2013.10.08 15:40

Drága leányom, minden gyermekem megkapja Isteni Erőmet, aki Hozzám fordul, és Fiam által kéri Tőlem, hogy támogassam őket e földi megpróbáltatások idején.


Értem ez alatt azt az Igazságot, amely Legszentebb Szövetségemnek felel meg.

Mindazokat a dolgokat, amelyek a világra vonatkoznak, amelyben éltek, nem fogják valóban feltárni számotokra, mint például a háborúkat, amelyeknek hamarosan tanúi lesztek, és amelyeket szándékosan hoznak létre, hogy elpusztítsák népemet. Ezen háborúk egyike sem fogja az emberek javát szolgálni, és ezek nem lesznek igazságos háborúk. A világnak adott Szavamat – azóta, hogy az első próféta feltárta Vágyaimat – többé már nem fogják komolyan venni. Fiamnak, Jézus Krisztusnak Igéjét ócsárolni fogják, és a hazugságok igazolása érdekében be fogják mocskolni.

Itt az ideje annak, hogy mindazok, akik Fiam szolgálatára hívatottak, legyenek éberek. Nem tudjátok figyelmen kívül hagyni ezt az emberiséghez intézett Felhívásomat. Én Fiam által arra kérlek benneteket, hogy maradjatok mindenkor egységben Vele. Ti, gyermekeim, a Sátán elsődleges célpontjai vagytok, mivel Ő addig nem nyugszik, amíg elsőként Fiam földi Egyházát meg nem kaparintja. Fiam Egyháza nélkül ő nem fogja tudni vonzani azokat a lelkeket, akik után a legjobban vágyik. Nektek, gyermekeim, a fenevad – Antikrisztus – fájdalmat fog okozni, amennyiben engedtek a nyomásnak, mely arra kényszerít benneteket, hogy elfogadjátok az új hamis tant, amelynek gondos és könyörtelen előkészítése most van folyamatban.

Gyermekeim, ne hagyjátok, hogy ezen események hírei kitépjék a szíveteket, mert ha Rám hallgattok, és Fiam útját követitek, nagymértékben megkíméllek benneteket az eljövendő szellemi üldözéstől. Időről időre gyengülni fog ragaszkodásotok ezekhez az Üzenetekhez, a Sátán által elültetett támadások miatt. Néhányan közületek fel fogják adni, mások ellenben kételkedni fognak. A túlnyomó többség azonban hű marad Hozzám, Én pedig engedelmességetekért nagy Kegyekben és Kegyelmekben foglak benneteket részesíteni.

Szeretlek titeket, gyermekeim. Én irgalmas leszek, és amikor Fiam által kérni fogtok Engem, hogy nyugtassam meg a szíveteket, és segítsek nektek békében maradni, hogy magabiztosan mehessetek Új Paradicsomom Kapui felé, válaszolni fogok hívásotokra.

 
Szerető Atyátok,
A Legmagasságosabb Isten”


—–
Római katolikus:
2018-10-10

27. évközi hét szerda

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a galatákhoz írt leveléből
Pál apostol – hivatása tudatában – bátran kiáll pogányságból megtért hívei lelkiismereti szabadsága mellett.
Testvéreim!
(Meghívásom után) tizennégy évre Barnabással együtt ismét visszatértem Jeruzsálembe, és Tituszt is magammal vittem. Kinyilatkoztatástól indíttatva mentem, és megbeszéltem az apostolokkal a pogányok között végzett evangélium-hirdetés ügyét. Külön tárgyaltam a tekintélyesebbekkel is, hogy ne legyen hiábavaló az eddigi fáradozásom és a most folyó munkám.
Ellenkezés nélkül elismerték, hogy én éppen úgy megbízást kaptam az evangélium hirdetésére a pogányok között, mint ahogy Péter a zsidók körében. Aki ugyanis hatékonnyá tette Péter apostoli munkáját a zsidóknál, az enyémet is hatékonnyá tette a pogányoknál. Amikor Jakab, Péter és János, akiket oszlopoknak tekintenek, felismerték a nekem adott kegyelmet, az egyetértés jeléül jobbjukat nyújtották nekem és Barnabásnak: Mi apostolkodjunk a pogányok között, ők pedig a zsidók között! Csak gondunk legyen a szegényekre! Törekedtem is arra, hogy ezt megtegyem.
Amikor azonban Péter Antiochiába jött, nyíltan szembeszálltam vele, mert okot adott rá. Mielőtt ugyanis a Jakab környezetéből való testvérek Antiochiába jöttek volna, együtt étkezett a pogányokkal. Amikor viszont azok megérkeztek, visszahúzódott, és tartózkodott a pogányságból megtért testvérektől, mert tartott a zsidóságból megtért keresztények véleményétől. Ehhez a viselkedéséhez aztán többen is csatlakoztak; még Barnabást is belesodorták a kétszínűségbe. Amikor tehát láttam, hogy nem az evangélium igazságához híven viselkednek, mindnyájuk előtt kijelentettem Péternek: „Ha te zsidó származásod ellenére sem ragaszkodsz a mózesi törvény előírásaihoz, milyen alapon kényszerítheted pogány származású testvéreinket, hogy aszerint éljenek?”
Ez az Isten igéje.
Gal 2,1-2.7-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot! Mk l6,15. – 8 G. tónus.
Vagy: Alleluja. 8. szám.
Előénekes: Dicsérjétek az Urat minden népek, * magasztaljátok őt minden nemzetek.
Hívek: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot!
Vagy: Alleluja.
E: Mert erős rajtunk az ő irgalma, * és az Úr hűsége örökké megmarad.
H: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot!
Vagy: Alleluja.
Zsolt 116,1-2

ALLELUJA
Megkaptátok a fogadott fiúság Lelkét, * általa így szólítjuk Istent: „Abba, Atyánk!” Róm 8,15 – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Ma Lukács evangéliumából halljuk az Úr imádságának egy rövidebb változatát; a hosszabbat a Máté-evangélium közli.
Történt egyszer, hogy Jézus éppen befejezte imádságát: Ekkor egyik tanítványa arra kérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is tanította imádkozni tanítványait.” Jézus erre így szólt hozzájuk: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok:
Atyánk! Szenteltessék meg a te neved.
Jöjjön el a te országod.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.
Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk minden ellenünk vétőnek.
És ne vígy minket kísértésbe.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 11,1-4″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-10


——
Görög katolikus:

24 Sőt, bízom az Úrban, hogy hamarosan én magam is meglátogatlak benneteket.

25 Úgy gondoltam, itt az ideje, hogy visszaküldjem hozzátok Epafroditoszt, aki kedves testvérem, munkatársam és harcostársam is. Őt azért küldtétek hozzám, hogy a mostani helyzetemben segítsen nekem, 26 most azonban visszaküldöm, mert már nagyon hiányoztatok neki. Az is nyugtalanította, hogy tudomást szereztetek a betegségéről. 27 Mert valóban beteg volt, sőt majdnem meg is halt, Isten azonban könyörült rajta. De nemcsak rajta, hanem rajtam is, hogy egyéb szomorúságaimra ne jöjjön újabb bánat. 28 Ezért még inkább haza akartam őt küldeni, hogy mikor találkoztok, újra együtt örülhessetek. Így én is megnyugodhatok. 29 Fogadjátok hát őt nagy örömmel az Úrban, mert megérdemli, hogy tiszteljétek! 30 Ő ugyanis Krisztus munkája miatt került oly közel a halálhoz. Életét kockáztatta, hogy engem szolgálhasson helyettetek is.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Philippians+2%3A24-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus lecsendesíti a vihart

22 Azokban a napokban történt, hogy Jézus a tanítványaival együtt beszállt egy bárkába. „Menjünk át a tó túlsó partjára!” — mondta nekik, és elindultak. 23 Miközben hajóztak, Jézus elaludt. Hirtelen szélvihar csapott le a tóra. A hajó már kezdett megtelni vízzel, és mindannyian veszélyben voltak. 24 A tanítványok ekkor felébresztették Jézust: „Mester! Mester! Végünk van!”

Jézus felkelt, ráparancsolt a szélre és a dühöngő hullámokra, mire azok lecsillapodtak, és nagy csend lett. 25 Majd a tanítványokhoz fordult: „Hol van a hitetek?”

Ők nagyon megdöbbentek és elámultak ezen. Egymástól kérdezgették: „Kicsoda ez, hogy ha parancsol, még a szél és a víz is engedelmeskedik neki?””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+8%3A22-25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/10/10
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Csodákat fogok tenni a világ minden táján, hogy bebizonyítsam a kételkedőknek, hogy Én, Jézus Krisztus vagyok az, aki elküldtem prófétámat, hogy Második Eljövetelemre felkészítsen benneteket

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, mindazoknak, akik ismerik az Igazságot és elfogadják a próféciákat, melyeket Atyám Könyve tartalmaz, el kell fogadniuk, hogy Ő a legnagyobb Irgalmasságot adta a világnak.

Most, hogy Második Eljövetelem ideje egyre közeledik, arra kell szentelniük az idejüket azoknak, akik felismerték a Hangomat és akik hallgatnak Rám, hogy biztosítsák Szavam terjesztését és hogy imádkozzanak fivéreik és nővéreik megmentéséért.

Szeretett Tanítványaim, Kegyelmeim kiáradnak rátok, és amikor másoknak segítetek, magabiztosnak kell maradnotok, hogy ők is felkészüljenek Második Eljövetelemre. Még ha trágárságokat is kiáltanak rátok, nyugodtnak kell maradnotok. Ez a legmeggyalázóbb Küldetés Keresztre feszítésem óta. De tudnotok kell, hogy ez az a Küldetés, mely a lelkek milliárdjait menti meg.

Ez az Én időm. Ez az az időszak, melyet Atyám a megállapodás szerint meghatározott Számomra. Ez azon Uralkodásom időszaka, amikor az Új Ég és Új Föld eggyé fog olvadni. Ahogyan Atyám akarata beteljesül a Mennyben, úgy fog beteljesülni a Földön is. Minden eggyé fog válni. A gyűlölet, a szenvedés és a gonosz hatalma meg fog szűnni. Minden erőfeszítést meg fog érni, melyet lelketek megmentése  érdekében tesztek, akárcsak a mások lelkének megmentéséért mondott imáitok is, függetlenül attól, hogy ez mennyire nehéz számotokra. Hadd ordítsanak rátok, hadd ócsároljanak benneteket vagy nevezzenek hazugnak és bánjanak kegyetlenül veletek! Minél többet szenvedtek, annál több lelket hoztok Hozzám.

Ezt az utat Én faragtam ki és a Mennyországban minden angyal őrizni fogja azt. Minden gonosz szellem zűrzavart fog okozni, akadályokat fognak létrehozni és megpróbálnak megállítani benneteket abban, hogy Felém jöjjetek, de ez hiábavaló lesz. Ők nem tudnak megállítani Engem abban, hogy elérjelek benneteket, vagy, hogy közelebb vonzzalak titeket. Milliárdnyian lesztek. Azok, akik most nem hajlandók felkészülni, idővel meg fogják tenni. Nem szabad megengednetek nekik, hogy lelassítsanak benneteket, mert az idő rövid.

Maradék Hadseregemben mindenki különleges Kegyelmeket fog kapni, és csodákat fogok tenni a világ minden táján, hogy bebizonyítsam a kételkedőknek, hogy Én, Jézus Krisztus vagyok az, aki elküldtem prófétámat, hogy Második Eljövetelemre felkészítsen benneteket.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/csodakat-fogok-tenni-a-vilag-minden-tajan-hogy-bebizonyitsam-a-ketelkedoknek-hogy-en-jezus-krisztus-vagyok-az-aki-elkuldtem-profetamat-hogy-masodik-eljovetelemre-felkeszitsen-benneteket1/

 
—–
Római katolikus:
2018-06-059. évközi hét kedd

SZENTLECKE Szent Péter apostol második leveléből
Új égre és új földre várunk.
Testvéreim!
Várjátok és siettessétek az Úr eljövetelének napját, amikor az egek tűzbe borulnak és elpusztulnak, az elemek a hőségben elolvadnak. Mi tehát Új Égre és új földre várunk, az igazságosság hazájára, melyet ő megígért. …”

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-06-05

2018-06-07

9. évközi hét csütörtök

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak Timóteushoz írt második leveléből
Az élet nehézségeiben vigasztaljon Isten igéje: Ha Krisztussal együtt meghalunk, vele együtt fogunk élni is.
Szeretett Fiam!
Gondolj Jézus Krisztusra, Dávid sarjára, aki feltámadt a halálból, mint ahogy evangéliumom hirdeti, amelyért bilincseket is szenvedek, mint egy gonosztevő. De Isten igéje nincs megbilincselve. Mindent elviselek tehát a választottakért, hogy ők is elnyerjék az üdvösséget, és így részük legyen Krisztus Jézussal az örök dicsőségben.
Igaz beszéd ez: Ha vele együtt meghalunk, vele együtt élni is fogunk; ha vele együtt szenvedünk, vele együtt uralkodni is fogunk. Ha megtagadjuk őt, ő is megtagad minket; de ha hűtlenek leszünk, ő akkor is hű marad, mert önmagát meg nem tagadhatja.
Erre figyelmeztess, kérve kérj mindenkit Istenre. Szóvitát ne folytass; nem jó az semmire, csak a hallgatóság romlására. Azon légy tehát, hogy derék embernek bizonyulj az Úr előtt, olyan munkásnak, aki meg nem szégyenül, és helyesen hirdeti az igazság igéjét.
Ez az Isten igéje.
2Tim 2,8-15

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Utaidat mutasd meg nékem, * én Uram, Istenem. 4b. vers. – 4 g. tónus.
Előénekes: Utaidat, Uram, mutasd meg nékem, * ösvényeidre taníts meg engem.
Taníts és vezess igazságod szerint, * mert te vagy üdvözítő Istenem.
Hívek: Utaidat mutasd meg nékem, * én Uram, Istenem.
E: Az Úr igazságos és jóságos, * ezért a bűnösöknek is utat mutat.
A szelídeket törvénnyel vezeti, * és az alázatosaknak ösvényét tanítja.
H: Utaidat mutasd meg nékem, * én Uram, Istenem.
E: Az Úr minden útja irgalom és hűség azoknak, * akik szövetségét és törvényét megtartják.
Isten barátságát élvezik, akik őt félik, * szövetségét feltárja nékik.
H: Utaidat mutasd meg nékem, * én Uram, Istenem.
Zsolt 24,4bc-5ab.8-9.10 és 14

ALLELUJA
Üdvözítőnk, Jézus Krisztus győzött a halálon, * és az evangéliumban felragyogtatta az örök életet. 2Tim 1,10 – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
A legfőbb parancsolat: Isten és embertársaink szeretete.
Abban az időben egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a parancsok közül?”
Jézus így válaszolt: „Ez az első: »Halld, Izrael! Az Úr a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!« A második hasonló ehhez: »Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!« Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.
Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő- vagy véres áldozatnál.”
Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte az írástudót: „Nem jársz messze Isten országától.” Ezután több kérdést már nem mertek neki föltenni.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 12,28b-34″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-06-07

 
“Drága szeretett leányom, mennyire szeretném, hogy a szeretet megsokszorozódjék a világban, mert az ember akkor valóban szeretné felebarátját, ahogyan azt Atyám parancsolta, és akkor nem lennének háborúk.
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-hazugsagok-nagyon-gyakran-jo-dolognak-oltoztetettkent-jonnek1/

——
Görög katolikus:

“… 10 Amikor még ellenségei voltunk, Isten békét kötött velünk a saját Fia halála árán. Akkor mennyivel inkább megment bennünket Krisztus élete most, miután már békességben élünk Istennel! 11 Sőt mi több, örülünk és dicsekedünk is Istennel, Urunk, Jézus Krisztus által, aki békét teremtett köztünk és Isten között.

Ádám és Krisztus

12 A bűn egyetlen ember — Ádám — által lépett be a világba. A bűn által pedig bejött a halál is, amely mindenkit elért. Mindenkinek meg kell halnia, mert mindenki vétkezett. 13 A bűn már a Mózesi Törvény előtt is jelen volt a világban. De amíg nincs Törvény, addig a bűnt sem lehet senkinek felróni. 14 Ádámtól Mózesig mégis mindenki felett a halál uralkodott, még azok felett is, akik nem úgy vétkeztek, mint ahogyan Ádám, aki megszegte Isten parancsát.

Ádám előképe volt az eljövendő Krisztusnak. 15 Isten ajándéka, a kegyelem azonban másképpen működik, mint Ádám bűne! Igaz, Ádám bűne sok ember halálát okozta, de Isten kegyelme és ajándéka sokkal hatásosabb, és bőségesebben árad ki sok-sok emberre. Ezt a kegyelem-áradást egy másik ember, Jézus Krisztus kegyelme tette lehetővé. 16 A következményekben is különbség van Ádám bűne és a kegyelmi ajándék között! Hiszen az ítélet már egyetlen bűnt is halállal büntetett. Ezzel szemben a kegyelem ajándéka sok-sok bűn elkövetése után is elfogadhatóvá teszi a bűnösöket Isten számára.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+5%3A10-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“…

Jézus lecsendesíti a vihart

23 Jézus beszállt egy bárkába, tanítványai pedig követték. 24 Miután eltávolodtak a parttól, hirtelen akkora vihar támadt, hogy a hullámok majdnem elborították a bárkát. Eközben Jézus aludt. 25 Tanítványai odamentek hozzá, és ezzel ébresztették fel: „Uram, ments meg bennünket! Mindjárt elmerülünk!”

26 Jézus így válaszolt: „Miért féltek, kishitűek?” Azután felállt, ráparancsolt a szélre és a tóra. Ekkor elállt a szél, elsimultak a hullámok, és nagy csend lett.

27 A tanítványok csodálkozva kérdezték: „Kicsoda ez, hogy még a szél és a víz is engedelmeskedik neki?””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+8%3A23-27&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/06/07
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–