Címke: jövő

A (földi) életetek csak egy múló pillanat a teljes életetekhez képest. Ti száműzetésben vagytok.

Igazság Könyve:

“2013.09.03 18:45

Drága szeretett leányom, legnagyobb vágyam, hogy a világ minden táján megszólítsam az embereket – akik kitöröltek Engem az életükből -, hogy jöjjenek vissza Hozzám. Sok lélek, akit az a gondolat vezet, hogy Isten valójában nem létezik, úgy döntött, hogy elfelejt Engem, szeretett Jézusát. Nyugtalankodom ezekért a szegény összezavarodott emberekért, mert Én nagyon szeretem őket és hiányolom társaságukat.

Ha már elvándoroltatok Tőlem, és nehéznek találjátok összeegyeztetni egy rohanó modern világról alkotott nézeteiteket a Belém, Jézus Krisztusba vetett egyszerű hittel, akkor hadd segítsek nektek megérteni: ti a bűn miatt szakadtatok el Tőlem. Amikor a bűn megrontja a lelketeket, akkor egy sötétség leereszkedik rá, és ez megnehezíti számára, hogy elfogadja Isten Fényét. Amikor ez megtörténik, a szívetek megkeményedik. És ilyenkor kapcsolódik be az értelmetek is, és ekkor van az, amikor tévesen azt hiszitek, hogy Isten nem Létezhet, mert a logika azt diktálja, hogy az Ő létezése lehetetlen.


A (földi) életetek csak egy múló pillanat a teljes életetekhez képest. Ti száműzetésben vagytok. Az Igazság a jövőben rejlik, amikor végre hazatérhettek Istenhez, a ti természetes állapototokba. Én megértem, hogy milyen nehéz sok embernek közel maradnia Hozzám, mivel nagyon sok zavaró tényezővel, kísértéssel és sötétséggel kell szembenéznie a Földön.Amikor úgy találjátok, képtelenek vagytok érezni a Jelenlétemet vagy Szeretetemet, azt szeretném, ha elmondanátok a Keresztes Imahadjárat ezen imáját (119): Hogy érezzem Isten SzeretetétSegíts nekem, Jézusom, mert nagyon össze vagyok zavarodva.
Nem akar a szívem megnyílni Neked.
Szemeim nem képesek látni Téged.
Elmém bezárul Előtted.
Ajkaim nem képesek vigasztaló szavakat mondani Számodra.
Lelkemet elborította a sötétség.
Kérlek, könyörülj rajtam, szegény bűnösön.
Jelenléted nélkül tehetetlen vagyok.
Tölts el engem Kegyelmeiddel, hogy legyen bátorságom Feléd nyújtani kezemet, Irgalmadért könyörögve.
Segíts nekem, elveszett tanítványodnak, aki szeret Téged, de aki szívében már többé nem érzi a szeretet felpezsdülését, hogy legyen képes látni és elfogadni az Igazságot. Ámen.

Nem könnyű Velem egységben lenni. Nektek ki kell tartanotok addig, míg végre érzitek Jelenlétemet a szívetekben. Hívjatok Engem és Én futni fogok, és átölelem szegény, nyomorult lelketeket, vezetni foglak és örök üdvösségetekre viszlek benneteket. Nem számít, hogy mit tettetek, soha ne féljetek hívni Engem. Én minden

bűnösnek válaszolni fogok, nem számít, hogy ők kicsodák. Egyikőtök sincs közületek a bűn foltja nélkül. Várom hívásotokat.Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-foldi-eletetek-csak-egy-mulo-pillanat-a-teljes-eletetekhez-kepest-ti-szamuzetesben-vagytok/

—–
Római katolikus:

2018-09-0322. évközi hét hétfő

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Amikor Szent Pál az evangéliumot hirdeti, a megfeszített Krisztusról tesz tanúságot.
Testvéreim!
Amikor nálatok jártam, nem választékos beszéddel vagy emberi bölcsességgel akartam hirdetni nektek Isten titkát. Elhatároztam ugyanis, hogy nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, a megfeszítettről.
Gyöngeségem tudatában félve és nagyon elfogódva mentem hozzátok. Tanításom és igehirdetésem ezért nem a bölcsesség elragadó szavaiból állt, hanem a lélek és az erő bizonyságából, hogy hiteteknek ne emberi bölcsesség, hanem Isten ereje legyen az alapja.
Ez az Isten igéje.
1Kor 2,1-5

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Törvényedet szívből szeretem, * én Uram, Istenem. 97a. vers. – 4 g. tónus.
Előénekes: Mennyire szeretem törvényedet, Uram, * egész nap azon elmélkedem.
Mily bölccsé tett parancsolatod ellenségem ellen is, * mert az az enyém már örökre.
Hívek: Törvényedet szívből szeretem, * én Uram, Istenem.
E: Minden tanítómnál okosabb lettem, * mert mindig intelmeidről elmélkedem.
Meghaladja értelmem a vénekét, * mert parancsaidat megtartom.
H: Törvényedet szívből szeretem, * én Uram, Istenem.
E: Minden gonosz úttól távol tartom lábamat, * hogy megtarthassam szavadat.
Meghozott ítéleteidtől sosem hajlok el, * te magad tanítottál rájuk.
H: Törvényedet szívből szeretem, * én Uram, Istenem.
Zsolt 118,97-102

ALLELUJA
Az Úr lelke van rajtam: * elküldött, hogy a szegényeknek örömhírt vigyek. Lk 4,18 – 7b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus fellépésével megkezdődött a megváltás kegyelmi ideje, de lakóhelyén ezt nehezen értették meg.
Abban az időben Jézus elment Názáretbe, ahol (egykor) nevelkedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a helyre talált, ahol ez volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.”
Összetekerte az írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az írás, amelyet az imént hallottatok.” Mindenki helyeselt neki, és csodálkozott a fönséges szavakon, amelyek ajkáról fakadtak. „De hát nem József fia ez?” – kérdezgették.
Ekkor így szólt hozzájuk: „Biztosan ezt a mondást szegezitek majd nekem: »Orvos, gyógyítsd önmagadat!« A nagy tetteket, amelyeket – mint hallottuk – Kafarnaumban végbevittél, tedd meg a hazádban is!” Majd így folytatta:
„Bizony, mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidoni Cáreftában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szíriai Námán.”
Ezt hallva, a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak, kiűzték őt a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük, és eltávozott.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 4,16-30″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-09-03


——
Görög katolikus:

Isten a Krisztusban való hit által fogad el bennünket11 Amikor viszont Péter Antiókhiába érkezett, nyíltan szembeszálltam vele, mivel helytelenül viselkedett. 12 Amikor ugyanis Péter először jött Antiókhiába, közösséget vállalt és együtt étkezett a nem zsidó származású hívőkkel. Azután néhány férfi érkezett Jeruzsálemből, akiket Jakab küldött, s ettől kezdve Péter minden kapcsolatot megszakított a nem zsidókkal. Ugyanis félt azoktól a zsidóktól, akik azt gondolták, hogy minden nem zsidó származású hívőt körül kell metélni.

13 Péter képmutató viselkedéséhez csatlakoztak a jelen lévő hívő zsidók is. Még Barnabást is rávették a képmutatásra. 14 Amikor tehát láttam, hogy nem az örömhír igazsága szerint viselkednek, mindnyájuk előtt felelősségre vontam Pétert: „Ha te zsidó létedre magad sem tartod meg a zsidó szokásokat, akkor miért kényszeríted a nem zsidókat, hogy zsidó módra éljenek?”

15 Mi, akik zsidónak születtünk — nem pedig ugynevezett „Izráelen kívüli bűnösnek” —, 16 jól tudjuk, hogy az ember nem a Törvény szerinti tettei alapján válik Isten számára elfogadhatóvá. Isten egyedül a Jézus Krisztusban való hit által fogad el bennünket! Mi ugyanis azért hittünk a Krisztus Jézusban, hogy Isten számára elfogadhatóvá váljunk. Isten pedig azért fogadott el bennünket, mert hittünk Krisztusban, s nem a Törvény szerinti tettek alapján. Ezek által ugyanis soha senki sem válhat Isten számára elfogadhatóvá.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 24 Jézus el is indult Jairussal együtt. Nagy tömeg követte, rengetegen tolongtak körülötte.

25 Volt köztük egy asszony is, aki már tizenkét éve olyan betegségben szenvedett, amely állandó vérzéssel járt. 26 Minden vagyonát orvosokra költötte, és sokat szenvedett. Az orvosok azonban hiába próbálták meggyógyítani, egyiküknek sem sikerült, sőt, a betegség egyre súlyosabb lett. 27 Amikor az asszony meghallotta, hogy Jézus ott van, átfurakodott a tömegen, Jézus háta mögé került, és megérintette a ruháját. 28 Ugyanis ezt gondolta: „Elég, ha csak a ruhájához érek, már attól is meggyógyulok.” 29 Amikor Jézus ruháját megérintette, az asszony azonnal megérezte, hogy a vérzése megszűnt, és hogy egészen meggyógyult. 30 Jézus rögtön észrevette, hogy erő áradt ki belőle, ezért megállt és megfordult. Ezt kérdezte: „Ki érintette meg a ruhámat?”

31 A tanítványai így válaszoltak: „Látod, milyen sokan tolonganak körülötted, és azt kérdezed, ki érintett meg?!”

32 Jézus azonban egyre csak kereste, és látni akarta azt, aki megérintette. 33 Ekkor az asszony előlépett, bár reszketett a félelemtől. Tudta jól, mi történt vele, ezért leborult Jézus előtt, és mindent elmondott neki. 34 Ő pedig ezt mondta: „Leányom, a hited megmentett téged. Menj békével, és légy egészséges!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+5%3A24-34&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/09/03
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Több mint hét milliárdot szeretnék végül haza vinni Isten gyermekeiből, Örök Paradicsomukba.

Igazs​​ág Könyve:

“Drága szeretett leányom, a nyomás, amelyet Követőimre gyakorolnak, hogy elutasítsák ezeket a Szent Üzeneteket, növekedni fog.

Sok félrevezetett Követőm fogja elutasítani Üzeneteim elfogadását. Egyértelmű, hogy jó szándékukban a végsőkig el fognak menni, hogy elfordítsák Tőlem az embereket azon meggyőződésükben, hogy ők Egyházam fölött őrködnek.Én vagyok az Egyház, és amíg Szent Szolgáim védelmezik Tanításaimat, Tanaimat, Szentségeime

​​

t és a Szent Eukarisztiát, addig mi Egyek vagyunk. Azok, beleértve Egyházam vezetőit is, akik megváltoztatják ezeket a Törvényeket, többé nem részei Egyházamnak. Ezek a változtatások még nem lettek bemutatva, de amikor ezek megmutatkoznak, nagy lesz az aggodalom.Nektek mondom, akiknek kétségeik vannak: kérlek, ne utasítsatok el Engem. Miközben ti a magatok módján

megöleltek Engem, szintén könnyeket csaltok a Szemeimbe. Ti most nem láthattok Engem, de

hamarosan érezni fogjátok Isteni Jelenlétemet.Felszólítalak mindnyájatokat, hogy már most készüljetek fel a nagy és csodálatos jövőre, amelyet szá

​​

motokra készítettem. A Mennyország örvend, amint a Szentlélek hamarosan leereszkedik, és szeretettel és felismeréssel hatja át szíveteket. Oly sok lélek fog megmenekülni, annyira nagy az Én Szeretetem. Én sohasem fogom feladni. Ti szenvedni fogtok az Én Nevemért, de mindez feledésbe merül majd, amikor már Új Királyságom Kapuinál vagytok. Ti mindnyájan egy családot fogtok alkotni.Azokról beszélek, akik elvesztek Számomra, de minden szándékom az, hogy Irgalmamat minél több emberre kiterjesszem. Jöjjetek Hozzám, és engedjétek, hogy feltétel nélküli Szeretetem nagyságát és a mindnyájatok iránti Könyörületemet biztosítsam számotokra. Azok, akik elutasítanak és bizonyos esetekben gyűlölnek Engem,

Karjaimmal lesznek átkarolva, miközben Én megnyugtatom szívüket és megvilágosítom a lelküket. Én leszek az ő egyetlen reményük, amikor végre ráeszmélnek arra, hogy a sötét ösvény, amelyet választottak, semmi mást nem kínál számukra, mint boldogtalanságot és félelmet.Én ki fogom árasztani Istenségem Sugarait – mely tele van Irgalmassággal – az egész világra, és hamarosan megtisztítom az egész emberiséget, hogy ezáltal az Királyságomba gyorsan bebocsátást nyerjen. Az Én időm szinte elérkezett, miközben arra a napra várok, amikor Atyám átadja Nekem Királyságom kulcsait.

Amint a végső Szövetség lezárult, több mint hét milliárdot szeretnék végül haza vinni Isten gyermekeiből, Örök Paradicsomukba. Ez a nektek megígért végső örökségetek. Ne utasítsátok azt vissza, mert a szomorúság, amit ezáltal magatokra vontok, félelmetes lesz; és ha mégis hátat fordítanátok Nekem, eljön az idő, amikor már semmit sem tehetek megmentésetekért.

Jézusotok”

Több mint hét milliárdot szeretnék végül haza vinni Isten gyermekeiből, Örök Paradicsomukba

—–
Római katolikus:
2018-04-02Húsvéthétfő

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Isten feltámasztotta Jézust, és ennek mi mindannyian tanúi vagyunk.
Pünkösd napján Péter a tizenegy kíséretében előlépett, és hangos szóval így beszélt:
Zsidó férfiak és Jeruzsálem egész népe! Vegyétek tudomásul és figyelemmel hallgassátok meg szavamat! Izraelita férfiak, hallgassátok meg szavaimat!
A názáreti Jézust az Isten igazolta előttetek, amikor, mint tudjátok, általa hatalmas csodákat és jeleket vitt végbe köztetek. Ezt az embert ti az Isten előre elhatározott terve szerint kiszolgáltattátok, gonosz kezek által keresztre feszítettétek, és megöltétek. Isten azonban feloldotta a halál bilincseit és feltámasztotta őt. Lehetetlen is volt, hogy a halál fogva tartsa, hiszen Dávid így jövendölt róla:
Szemem előtt az Úr mindenkoron,
ő áll jobbomon, meg nem inoghatok.
Örvend a szívem, az ajkam énekel,
sőt reménységben nyugszik testem is.
Lelkemet a holtak honában nem hagyod,
hogy Szented romlást lásson, nem akarod.
Az élet útját mutatod meg nekem,
színed előtt örülni gyönyörűségem.
Férfiak, testvérek!

Ősatyánkról, Dávidról, nyíltan beszélhetek előttetek. Ő meghalt. Eltemették, és sírja mind a mai napig itt van közöttünk. De mivel próféta volt, tudta, hogy Isten esküvel erősített ígéretet tett neki; utódai közül ültet majd valakit trónjára. Ezért jövendölte Krisztus feltámadásáról, hogy nem marad az alvilágban, és testét nem éri enyészet.
Ezt a Jézust támasztotta fel Isten, Ennek mi mindannyian tanúi vagyunk. Miután, Isten jobbja felmagasztalta őt, elnyerte az Atyától a megígért Szentlelket, és kiárasztotta, ahogyan látjátok és halljátok.”
Ez az Isten igéje.
ApCsel 2,14.22-33

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Védelmezz engem, Istenem, * hiszen tebenned bízom. (Vö. 1. vers.)
Vagy: Alleluja. 1. szám.
Előénekes: Istenem, oltalmazz engem, mert benned bízom! * Azt mondom Uramnak: „Istenem te vagy nékem.”
Isten az én osztályrészem és sorsom kelyhe: * örökségemet tőle várom.
Hívek: Védelmezz engem, Istenem, * hiszen tebenned bízom.
Vagy: Alleluja.
E: Áldom az Urat, mert tanácsot adott nekem, * éjjel-nappal erre tanít szívem mélye.
Mindenkor Istent tartom szemem előtt; * jobbomon ő áll, semmitől sem félek.
H: Védelmezz engem, Istenem, * hiszen tebenned bízom.
Vagy: Alleluja.
E: Örvend a szívem, és dalt zeng a lelkem, * sőt testem is megnyugszik bízva,
mert nem hagyod lelkem az alvilág mélyén, * és testemnek romlás nem árthat.
H: Védelmezz engem, Istenem, * hiszen tebenned bízom.
Vagy: Alleluja.
E: Megmutatod nekem az élet útját, * és a végtelen boldogságot, midőn szent orcád látom.
Gyönyörűségre hívtál engem, * jobbod mellett szünet nélkül.
H: Védelmezz engem, Istenem, * hiszen tebenned bízom.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 15,1-2a és 5.7-8.9-10.11

ALLELUJA
Ezt a napot az Úristen adta. * Ujjongjunk és vigadjunk rajta! Zsolt 117,24 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Vigyétek hírül testvéreimnek, hogy menjenek Galileába. Ott viszontláthatnak engem.
Húsvétvasárnap reggel az asszonyok sietve távoztak el Jézus sírjától. Félelemmel, de még nagyobb örömmel eltelve futottak, hogy értesítsék a tanítványokat.
Egyszerre csak Jézus jött szembe velük, és megszólította őket: „Üdv nektek!” Az asszonyok odafutottak, leborultak előtte, és

átkarolták a lábát. Jézus így szólt hozzájuk: „Ne

​​

féljetek! Siessetek, és vigyétek hírül a tanítványoknak, hogy menjenek Galileába! Ott majd viszontlátnak engem.”
Az asszonyok még úton voltak, amikor néhány őr a városba ment, és jelentette a főpapoknak mindazt, ami történt. Ezek összehívták a nép vezetőit, és tanácsot tartottak. Azután sok pénzt adtak a katonáknak, és meghagyták nekik: „Mondjátok, hogy éjnek idején, amíg mi aludtunk, eljöttek Jézus tanítványai, és ellopták őt. Ha a helytartó tudomást szerez a dologról, mi majd megnyugtatjuk, és kimentünk titeket.”
A katonák elfogadták a pénzt, és úgy tettek, amint kioktatták őket. Ez a beszéd a zsidóknál a mai napig el van terjedve.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 28,8-15

——
Görög katolikus:

Isten trónja

Ezt láttam: észak felől viharos szél fújt, és nagy zivatarfelhő közeledett, amelyben egymást érték a villámok. Körülötte világosság ragyogott, a belsejében pedig tűz égett,

amelyből aranyszínű fény sugárzott, olyan, mint az olvasztott fém ragyogása. A tűz belsejéből négy mennyei teremtmény formája bontakozott ki. Alakjuk emberhez hasonlított, …”

​”Izráel családja Egyiptomba költözik

Jákób, vagyis Izráel egész családjával Egyiptomba költözött.

Izráel népének sorsa rosszra fordul

Azután új király[b] került Egyiptom trónjára, aki már nem ismerte Józsefet. Így szólt az embereihez: „Nézzétek, Izráel népe túlságosan megszaporodott! Már többen vannak, és erősebbek nálunk.“​

​”Erre a Sátán így válaszolt: „Vajon Jób érdek nélkül tiszteli és féli Istent?! 10 Vajon nem azért, mert körülvetted őt is, a családját is, és minden vagyonát a védelmeddel? Vajon nem azért, mert olyan bőségesen megáldottad a keze munkáját, s nyájait megszaporítottad? 11 De próbáld csak ki, vajon nem fog-e Jób szemtől-szembe megátkozni téged, ha elpusztítod mindazt, amije van?!”12 Erre az Örökkévaló így válaszolt: „Kezedbe adom mindazt, amije csak van Jóbnak. Azt tehetsz velük, amit akarsz. De Jóbhoz magához egy ujjal sem nyúlhatsz!”

Ezután a Sátán kiment az Örökkévaló elől.“​

​”A hit ereje18 Másnap korán reggel Jézus elindult Jeruzsálembe, s közben megéhezett. 19 Meglátott egy fügefát az út szélén, odament, de csak levelet talált rajta. Ezt mondta a fának: „Soha többé ne teremjen rajtad gyümölcs!” — az pedig azonnal kiszáradt.

20 A tanítványok látták ezt, és csodálkozva kérdezték: „Hogyan száradhatott ki a fügefa ilyen hirtelen?”

21 Jézus így felelt: „Igazán mondom nektek: ha hisztek, és nem kételkedtek, ti is megtehetitek, amit én tettem ezzel a fával. Sőt, még többet is: ha például azt mondjátok ennek hegynek: »Kelj fel, és zuhanj a tengerbe!« — az is megtörténik. 22 Mindazt, amit imádságotokban hittel kértek, meg fogjátok kapni.”

31 Kettőjük közül melyik teljesítette az apja akaratát?”

„Az első” — válaszolták a vallási vezetők.

Akkor Jézus ezt mondta nekik: „Igazán mondom nektek, a vámszedők és a prostituáltak előbb be fognak menni Isten Királyságába, mint ti! 32 Mert eljött hozzátok Bemerítő János, és megmutatta az útját, hogyan válhattok Isten számára elfogadhatóvá, de ti nem hittetek neki. A vámszedők és a prostituáltak azonban hittek neki. Ti láttátok ezt, mégsem tértetek jobb belátásra, hogy hittetek volna Jánosnak!”

Példázat a gyilkos szőlőmunkásokról …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+21%3A18-43&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

​”„Mondd meg nekünk, mikor fog ez megtörténni! Milyen jel fogja mutatni, hogy eljössz, és a korszak a végéhez ér?”

Jézus így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen benneteket! Mert sokan jönnek majd az én nevemre hivatkozva, akik azt mondják, hogy én vagyok a Messiás, és sokakat félrevezetnek. Fogjátok hallani a háborúk zaját, és fogtok híreket hallani a távolban zajló háborúkról is, de ne rémüljetek meg! Ezeknek meg kell történniük, mielőtt a vég valóban elérkezik. Egyik nép rátámad a másikra, és egyik ország a másik ellen fog harcolni. Földrengések és éhínségek lesznek különböző helyeken. De mindez még csak a »szülési fájdalmak« kezdetét jelzi.


11 Akkor sok hamis próféta lép a nyilvánosság elé, akik sokakat félrevezetnek , hogy a hazugságokban higgyenek. 12 Mivel a törvénytelenség teljességre jut, és a gonoszság megsokasodik, sok hívő emberben kihűl az isteni szeretet. 13 Aki azonban mindvégig állhatatosan kitart, az üdvözül. 14 Isten Királyságának örömüzenetét az egész világon mindenhol hirdetni fogják. Ez minden nemzet számára hiteles bizonyíték lesz. Csak azután érkezik el a vég.

15 Dániel próféta beszélt arról az »utálatos dologról, amely gyilkol és pusztít«.[a] Amikor látjátok, hogy ez a szent helyen áll — aki olvassa, értse meg! —, 16 akkor, akik Júdeában vannak, meneküljenek a hegyekbe! 17 Mindenki késedelem nélkül fusson el! Aki éppen felment a háza lapos tetejére, vissza se menjen a házba, hogy onnan elvigyen valamit! 18 Aki a mezőn van, azonnal fusson, ne menjen vissza a házába, még a ruháiért se!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+24%3A3-35&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
—–
https://oca.org/readings/daily/2018/04/02
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

“Ma egy különleges Ajándékkal áldalak meg benneteket – az állhatatosság Ajándékával.”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ma-nagy-kegyelmeket-arasztok-ki-a-vilagra/

 

 

VIDEO: ​This is the Final Chapter


Megkönnyebbülten fognak zokogni, amikor ráébrednek, hogy egy olyan jövő áll előttük, ahol a halál nem létezik.

Igazság Könyve:

Örvendjetek, mert csak két év telt el azóta, hogy ez a Küldetés elkezdődött, és Szent Szavamat több mint kétszáz országban olvassák, és csaknem negyven nyelven. Én továbbra is terjeszteni fogom Üzeneteimet minden nyelven; a gazdagok és a szegények között, az ateisták és felszentelt szolgáim között.Én nem teszek különbséget azon személyek között, akik nem hisznek Istenben és azok között, aki Nekem, Jézusnak szentelik életüket. Minden lélek nagyon fontos Számomra, ugyanúgy azok is, akik megbántanak, elárulnak, sírásra bírnak, akik megtámadnak, keresztre feszítenek és gyűlölnek Engem – mindnyájukat Szeretem. Ezért türelmes vagyok. Tudom, hogy amikor belemerülnek az Igazságba, vissza fognak jönni Hozzám. Akkor ők megkönnyebbülten fognak zokogni, amikor ráébrednek, hogy egy olyan jövő áll előttük, ahol a halál nem létezik.

Ez az Én Ígéretem, és amikor aggódtok, ostoroznak, bántalmaznak benneteket és ostobáknak állítanak be titeket, akkor minden, amire összpontosítanotok kell az, hogy ez az Új Paradicsom mindnyájatoké. Amikor azért harcoltok, hogy lelkeket mentsetek, ezt az ígéretet őrizzétek meg szívetekben.

Szeretett Jézusotok”

Olvass tovább: http://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/megkonnyebbulten-fognak-zokogni-amikor-raebrednek-hogy-egy-olyan-jovo-all-elottuk-ahol-a-halal-nem-letezik/

—–
Római katolikus:
“„Saul, Saul, miért üldözöl engem?”

Erre én megkérdeztem: „Ki vagy te, Uram?
Ő azt mondta nekem: „Én vagyok a názáreti Jézus, akit te üldözöl.” Akik velem voltak, látták ugyan a fényt, de nem hallották annak hangját, aki hozzám szólt.

Megkérdeztem: „Mit tegyek, Uram?
Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik. A híveket ezek a jelek fogják kísérni: A nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek a kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik. Ráteszik a kezüket a betegekre, és azok meggyógyulnak.

Ezek az evangélium igéi.

Mk 16,15-18″
——
Görög katolikus: 
Boldogság Krisztusért szenvedni

12 Szeretteim! A szenvedés tüze miatt, amely megpróbáltatásul támadt közöttetek, ne háborogjatok úgy, mintha valami meglepő dolog érne titeket.

13 Sőt, amennyire részesültök a Krisztus szenvedésében, annyira örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is ujjongva örülhessetek.

14 Boldogok vagytok, ha gyaláznak titeket a Krisztus nevéért, mert a dicsőség Lelke, az Isten Lelke megnyugszik rajtatok.

15 Közületek tehát senki se szenvedjen mint gyilkos, mint tolvaj, mint gonosztevő, vagy mint más dolgába avatkozó.

16 Ha azonban valaki mint keresztyén szenved, ne szégyenkezzék, hanem dicsőítse Istent ezzel a névvel.

17 Mert itt van az az idő, amikor elkezdődik az ítélet az Isten háza népén. Ha pedig először rajtunk kezdődik, akkor mi lesz a vége azoknak, akik nem hisznek az Isten evangéliumában? …”
 “A Lélek megnyilvánulása pedig mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele.

Mert némelyik a Lélek által a bölcsesség igéjét kapta, a másik az ismeret igéjét, ugyanazon Lélek által.

Egyik ugyanattól a Lélektől a hitet, a másik ugyanazon Lélek által a gyógyítások kegyelmi ajándékait.

10 Van, aki az isteni erők munkáit vagy a prófétálást kapta; van, aki lelkek megkülönböztetését, a nyelveken való szólást, vagy pedig a nyelveken való szólás magyarázását kapta. …”

——
“… 11 Megkérdeztem: Meddig tart ez, Uram? Ő így felelt: Míg el nem pusztulnak, és lakatlanok nem lesznek a városok, a házakban nem lesz ember, a föld pedig pusztává nem válik.

12 Eltávolítja az Úr az embert, és nagyon elhagyott lesz az ország.

13 Ha megmarad belőle egy tized, azt is újból pusztulás éri. De úgy, ahogyan a csernek vagy a tölgynek kivágás után is megmarad a gyökere. Ez a gyökér lesz a szent mag! …”

——