Címke: Isten léte

Szeretetük, egyesítve az Én Isteni Szeretetemmel, le fogja győzni a gonoszt.

Igazság Könyve:
2015. január 10. szombat, 15:36

Drága leányom, az emberiség Ellenem és mindaz ellen fordult, amit a saját Elgondolásom szerint teremtettem, ezért nagy az Én Bánatom.

Gyermekeimet, szeretett Fiam, Jézus Krisztus Beavatkozása fogja megmenteni, és ez nagyon hamar be fog következni. Még mielőtt ez a nap elérkezne, arra kérem azokat, akik szeretnek Engem, hogy ismerjék el az Igazságot, Fiamat és az Ő Szeretetét, és imádkozzanak Irgalmáért.

Nektek, akik szeretitek Fiamat, emlékeznetek kell az Ígéretére, mely szerint megmenti a világot, és felszámolja a bűnt, még mielőtt Dicsőséges Királysága leereszkedne. A test és a lélek élete örökkévaló lesz, és azok, akik elfogadják Fiam Irgalmát, meg fogják kapni ezt a nagy Ajándékot; azok, akik nem fogadják el, nem fogják azt megkapni.

Jöjjetek gyermekeim, és fogadjátok el Igémet, mert az örökkévaló és semmi sem fogja azt elpusztítani. Ellenségem jelenleg forr a dühtől, mert tudja, hogy a világ meg fog szabadulni az ő befolyásától, és éppen ezért szörnyű megpróbáltatásokat fog bocsátani a lelkekre, mivel azt akarja, hogy tagadják meg az örök élet Ajándékát.

Ti a Legszentebb Szentháromságba vetett hitetek miatt az elviselhetetlenségig próbára lesztek téve, és közületek sokan el fognak esni. Az igaz hit igaz bizalmat követel, és ha nem bíztok a Fiam által tett ígéretekben, el fogtok szakadni Tőle.

Rövidesen minden egyes gyermekem meg fogja kapni Létezésem bizonyítékát. Amikor megkapjátok ezt a jelet, ne kételkedjetek benne, mert ez azért van, hogy Menedékembe vigyen benneteket, amelyet örökségbe hagyok nektek.

Létezésemet illetően sok jel adatott már a világnak, és most még többet hozok nektek. Ne féljetek, mert Én minden lelket figyelemmel kísérek, és egyetlen olyan lélek sincs közöttetek, akit ne gyöngéd szívvel szeretnék. Én szeretem ellenségeimet, beleértve azokat is, akik gonoszságaikkal gyötörnek Engem. De az Ajándék, amelyet hamarosan hozok nekik, fel fogja ébreszteni bennük a Teremtőjük iránti szeretetet, mely a szívükben szunnyad. Szeretetük, egyesítve az Én Isteni Szeretetemmel, le fogja győzni a gonoszt. Én el fogom minden félelmüket és könnyeiket törölni.

Ti, gyermekeim, akkor fogjátok megkapni ezt az Ajándékot, amikor a legkevésbé számítotok rá. Mert ez az idő egyre csak közeledik, és a világ arculata mindörökre meg fog változni, mindenki javára.

Az Én Hatalmam fölülmúlja mindazt, ami ebből a világból származik, és ami még azon túl létezik. Királyságom örökkévaló.

Szeretett Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten”

https://masodikeljovetel.hu/legmagassagosabb-isten-az-en-hatalmam-folulmulja-mindazt-ami-ebben-vilagban-van-es-ami-meg-azon-tul


———-

Igaz élet Istenben:

 EZEKET AZ ÜZENETEKET A LÉLEK KENTE FEL

– NE HIBÁZTASD A BÜSZKÉKET! IMÁDKOZZ ÉRTÜK!

1992. augusztus 9. Rhodos

Miután a TV-ben beszéltem, az üldözések özöne, rágalmak és akadályok következtek. Sok megtérés történt, és az emberek bűnbánatot éreztek az adás idején. De egy szerzetes, aki küzd az Úr üzenete ellen, akkor tüzet gyújtott.

Vassula, felhívásom sok halott szívet ébresztett fel. Beszélni fogok azok kedvéért, akik körülötted vannak: Maradjatok bennem még inkább, mint valaha, és ne féljetek! Olyan sokat írtam nektek szeretetemről. Aki hűséges marad hozzám, azt nem tépi ki a vihar, de aki hagyja, hogy a világ uralkodjék felette, az el fogja veszíteni Szívemet.

Ezeket az üzeneteket a Lélek kente fel. A Lélek Igazság. Ezért senki sem fogja tudni feltartóztatni az Igazságot. Kiegyengettem az utat számodra, ezért imádkozz, hogy olyan világosan tudd hirdetni üzenetemet, ahogyan hirdetned kell. Fogd meg a kezem és járj velem! Drága lélek,én vagyok a te Szent Társad. Csupán annyit mondok most: Bátorság, légy áldott és maradj velem egyetértésben! Imádkozz megpróbáltatásaidban! Veled van minden szent. Mi ketten? Jöjj!

Később:

„Hallgasd meg, Uram, imámat,
figyelj könyörgésemre,
ne zárkózz el síró szavam elől!” 1

Higgy, gyermekem, higgyél és bízzál bennem! Sohasem kell szomorkodnod, ha üldöznek. Mikor fogsz végre megérteni? Lásd, én vagyok vezet téged. Engem úgy ismernek, hogy királyokat és egész országokat is megdöntöttem, ha akadályoztak utamban. Felemeltem az alacsonyakat és ledöntöttem a hatalmasokat. Jöjj, ne hibáztasd a büszkéket! Imádkozz értük!

 

 
———
Római katolikus:
2020-01-11

Január 11.

SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből
Amit Isten akarata szerint kérünk, az meghallgatást nyer.
Szeretteim!
Az a
bizalom él bennünk Jézus iránt, hogy bármit is kérünk akarata szerint, meghallgat minket. Ha pedig tudjuk, hogy minden kérelmünket meghallgatja, akkor tudjuk azt is, hogy már megkaptuk azt, amit kérünk tőle.
Ha valaki látja, hogy testvére vétkezik, de nem
halált hozó bűnnel, imádkozzék érte, és Isten életet ad neki. Ez arra áll, aki nem halált hozó bűnt követett el. Mert van halált hozó bűn is. Nem az ilyenről mondom, hogy könyörögjön érte. Minden igazságtalanság bűn. De van olyan bűn is, amely nem okoz halált.
Tudjuk, hogy aki az Istentől való, nem vétkezik. Az Isten Szülöttjének ereje megóvja, és a
gonosz nem keríti
hatalmába. Mi tudjuk, hogy Istentől vagyunk, az egész világ viszont a gonosz hatalmában van. Tudjuk azt is, hogy az Isten Fia eljött, és érzéket adott nekünk az igaz Isten ismeretére. Így tehát az ő igaz Fiában, Jézus Krisztusban vagyunk. Ő az igaz Isten és az örök élet.
Gyermekeim, őrizkedjetek a bálványoktól! Ámen.
Ez az Isten igéje.

1Jn 5,14-21

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Népében az Úr kedvét találja, * üdvösségre vezeti a szelídeket. (4a. vers. – 3 a. tónus)
Vagy: Alleluja. 3. szám.
Előénekes: Az Úrnak új dalt énekeljetek, * a szentek közösségében zengjen dicsérete.
Teremtőjének örvendjen Izrael, * és Sion gyermekei ujjongjanak királyuknak.

H: Népében az Úr kedvét találja, * üdvösségre vezeti a szelídeket.
Vagy: Alleluja.
E: Nevét körtánccal dicsérjék: * zengjen a zsoltár dobbal és citerával.
Népében az Úr kedvét találja, * üdvösségre vezeti a szelídeket.
H: Népében az Úr kedvét találja, * üdvösségre vezeti a szelídeket.
Vagy: Alleluja.
E:
Örvendjenek a szentek dicsőségükben, * pihenőhelyükön is ujjongjanak.
Isten magasztalása zeng az ajkukon, * összes szentjeinek ez lesz dicsősége.
H: Népében az Úr kedvét találja, * üdvösségre vezeti a szelídeket.

Vagy: Alleluja.
Zsolt 149,1-2.3-4,5 és 6a és 9b

ALLELUJA
A sötétségben lakó népre nagy fényesség áradt, * és világosságot láttak, akik a halál szomorú földjén éltek. Mt 4,16 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Keresztelő János örül barátja, Jézus fellépésének.
Jézus egy alkalommal tanítványaival Júdea földjére ment. Ott tartózkodott velük, és keresztelt. János is keresztelt Enonban, Szálim közelében: ott ugyanis sok víz volt. Az emberek odamentek, és megkeresztelkedtek. Mindez János bebörtönzése előtt történt. Vita támadt ekkor a tisztulási szertartásról János tanítványai és egy zsidó között, ezért Jánoshoz mentek. „Mester – mondták neki –, aki nálad volt a Jordánon túl, és akiről tanúságot tettél, most szintén keresztel, és mindenki hozzá tódul.”
János így válaszolt: „Az ember semmit sem vallhat magáénak, hacsak a mennyből nem kapta. Ti magatok vagytok tanúim, hogy megmondtam: Én nem vagyok a Messiás, hanem csak az ő előfutára. Akié a menyasszony, az a vőlegény; a vőlegény barátja csak ott áll a vőlegény mellett, hallgatja szavát, és szívből
örül neki. Ezzel most az én örömöm is teljes. Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem.”
Ezek az evangélium igéi.

Jn 3,22-30″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-01-11


2015. január 7. szerda, 16:30

Az időnek nincs különösebb jelentősége. Ami Isten Igéje által évezredekkel ezelőtt adatott az embernek, nem változott, és nem is lehet azt megváltoztatni. Mindannak, ami Istentől származik, érintetlennek kell maradnia, független attól, hogy az mennyire nehéz. Az Isten Igéjéhez való hűség nagy erőt, kitartást és eltökélt szándékot követel.

A szeretet a módja annak, hogy hűek maradhassatok Fiamhoz, de ennek a szeretetnek feltétel nélkülinek kell lennie. Ezt az önszereteteteknek nem szabad beszennyeznie, mert akkor nem dicsőíti Istent. Ha valóban szeretitek Istent, akkor hűségesek maradtok az Igéhez. Ha azt mondjátok, hogy Fiam, Jézus Krisztus tanítványai vagytok, akkor feltétel nélkül kell követnetek az Ő Tanításait. Nem mondhatjátok, hogy szeretitek Istent, ha egymást nem szeretitek. Nem járhattok az Ő nyomdokaiban, ha nem bocsátotok meg az ellenetek vétkezőknek.

Csak ha betartjátok Isten Törvényeit, akkor léphettek be az Ő Dicsőséges Királyságába.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-ti-vagy-elfogadjatok-isten-igejet-amelyet-o-meghatarozott-vagy-nem


————

Ortodox (Görög keleti): 

Az igazak és az istentelenek sorsa.

3 1Az igazak lelke azonban Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket. 2Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, 3elmenetelüket megsemmisülésnek. De békességben vannak. 4Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal. 5Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket. 6Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket égőáldozatul. 7Látogatásuk idején majd felragyognak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik. 8Nemzetek fölött ítélkeznek majd és népeken uralkodnak; s az Úr lesz a királyuk mindörökre. 9Akik benne bíztak, akkor majd megismerik az igazságot, és akik hűek voltak, szeretetben nála maradnak, mert kegyelem és irgalom lesz választottjainak osztályrészük. “

…  15Az igazak azonban örökké élnek, és az Úrban van a jutalmuk, és a Magasságbeli viseli gondjukat. 16Így elnyerik az Úr kezéből a dicsőség országát s a szépség diadémját, mert jobbjával oltalmazza és karjával védelmezi őket. 17Fegyverzetül felölti haragját, és fölfegyverzi a teremtést, hogy bosszút álljon ellenségein. 18Mellvértnek az igazságosságot ölti fel, sisaknak meg fölteszi a csalhatatlan ítéletet. 19Győzhetetlen pajzsul a szentséget veszi fel, 20bősz haragját karddá élesíti; vele harcol az egész világ az esztelenek ellen. 21Elröppennek a villámok jól irányzott nyilai, s a felhőkből, mint jól megfeszített íjból a célba találnak. 22És a parittyákból haragos jégzápor zúdul, és a tenger vizei ellenük tombolnak, és háborogva csapnak össze a folyók árjai. 23A mindenhatóság lehelete fölkel ellenük és forgószél módjára széthányja őket. Az istentelenség így pusztává teszi majd az egész földet, és a bűn felforgatja az uralkodók trónját.

II. A BÖLCSESSÉG MIBENLÉTE, EREDETE, MEGSZERZÉSÉNEK ÚTJA

A királyok keressék a bölcsességet.

6.1 1Halljátok hát, királyok, és szívleljétek meg, tanuljatok, akik a föld határait kormányozzátok! 2Figyeljetek föl, akik a sokaságon uralkodtok, és büszkék vagytok a népek nagy számára! 3A Mindenható adta nektek a hatalmat és a Magasságbeli az uralmat, s majd számon kéri tetteiteket, és kivizsgálja szándékaitokat.”

 

Az igaznak korai halála.

7Az igaznak azonban, ha időnap előtt hal is meg, nyugalomban lesz része. 8Mert a tisztes aggkort nem a hosszú élet adja, nem függ az évek számától. 9Sokkal többet ér az embernek a megfontoltság, mint az ősz haj és a bűntelen élet, mint a magas kor. 10Mivel kedves volt Isten előtt, szerette az Isten, és elvitte, mert bűnösök közt folyt az élete. 11Elragadta, hogy a gonoszság ne ártson értelmének, és az álnokság el ne csábítsa a lelkét. 12Mert a bűn igézete elhomályosítja a jót, és a szenvedély bódulata megrontja az ártatlan lelket. 13Aki korán tökéletes lett, nagy kort ért meg. 14Kedvét találta lelkében az Úr, azért sietett kimenteni a romlottság köréből. Látják ezt az emberek, de nem értik, és nem veszik szívükre, 15hogy kegyelem és irgalom vár az Úr választottjaira és oltalom a szentjeire.”

 
 



 
 
 

——–
Tóra:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Exodus+1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Mikor ők eljönnek,
    Jákób népe gyökeret ver,
Izráel kivirul, kivirágzik,
    a földkerekséget betöltik gyümölcsükkel.”

Az Örökkévaló újra összegyűjti Izráelt

Vajon úgy verte Izráelt az Örökkévaló,
    ahogy azokat, akik Izráelt verték?
Úgy öldökölte saját népét,
    mint azokat, akik népét öldökölték?
Mértékletesen fenyítetted népedet, Uram,
    mikor száműzetésbe küldted:
így pereltél vele.
    Elfújtad, elsodortad őket,
    mint a viharos keleti szél.
Amikor megbocsátja az Örökkévaló Jákób népének vétkét,
    a megbocsátás gyümölcse az lesz,
hogy a nép apróra töri a bálványok oltárait,
    szobraikat és oszlopaikat ledönti.
10 Mert az erős várost elhagyják lakói,
    magányosan pusztul, elfelejtik,
    sivár lesz és néptelen, mint a sivatag.
A helyén tehenek legelnek,
    lerágják a bokrokat, heverésznek.
11 Majd asszonyok jönnek,
    rőzsét gyűjtenek,
    száraz ágakat, tűzrevalónak.

Jaj, elpusztul ez a föld,
    mert lakói értelmetlenek!
Ezért nem kegyelmez nekik Teremtőjük,
    nem irgalmaz nekik Alkotójuk.

12 Azon a napon az Örökkévaló kicsépeli búzáját
    az egész
földön,
    az Eufrátesztől Egyiptom patakjáig.[a]
Bizony, összegyűjti Izráel fiait,
    szemenként, mint a búzát!
13 Azon a napon felharsan a sófár erős hangja:
    visszajönnek, összegyűlnek megint,
akik egykor szétszóródtak és nyomuk veszett
    Asszíriától Egyiptomig.
Együtt imádják az Örökkévalót
    Jeruzsálem szent hegyén.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+27%3A6-77&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jeremiás származása és elhívása

1.1 Ezek Jeremiásnak, Hilkijjá fiának beszédei, aki a Benjámin törzsi területén fekvő, Anatótban élő papok családjából származott.[a] Jósiás, Ámón fia, Júda királya uralkodásának 13. évétől kezdve[b] szólt az Örökkévaló Jeremiáshoz. Majd beszélt vele Jójákim, Jósiás fia, Júda királya idejében, továbbá egészen Cidkijjá, Jósiás fia, Júda királya uralkodásának 11. évéig, amikor az 5. hónapban Jeruzsálemet az ellenség lerombolta, és annak lakóit száműzetésbe hurcolta.

Az Örökkévaló megszólított:

„Mielőtt az anyaméhben megformáltalak,
    már ismertelek téged.
Még meg sem születtél,
    én már különválasztottalak magamnak,
    hogy a nemzetek prófétája legyél.”

De én ezt válaszoltam: Jaj, Örökkévaló Úr Isten! Nem vagyok én járatos a nyilvános beszédben, még olyan fiatal vagyok!

Akkor az Örökkévaló ezt felelte:

„Ne mondd, hogy túl fiatal vagy,
    csak menj, ahová küldelek,
    és mondd el mindazt, amit parancsolok!
Ne félj azoktól, akikhez menned kell,
    mert én vagyok veled,
    hogy
megmentselek a kezükből!”
    — az Örökkévaló mondja ezt neked.

Majd az Örökkévaló kinyújtotta kezét, megérintette a számat, és ezt mondta:

„Saját szavaimat adtam most a szádba!
10 Ezáltal a mai napon felvigyázóvá teszlek,
    nemzetek és királyságok fölé állítalak,
hogy gyökerestül kitépj, lerombolj, elpusztíts, szétszórj,
    s hogy építs fel, és ültess el.”

11 Majd az Örökkévaló ezt kérdezte tőlem: „Jeremiás, mit látsz?”

Mandulafa ágát — feleltem.

12 „Helyes — mondta az Örökkévaló —, jól láttad, mert én éberen őrködöm[c] azon, hogy amit mondok, azt véghez is vigyem.”

13 Másodszor is megkérdezett az Örökkévaló: „Jeremiás, most mit látsz?”

Látok egy forrongó üstöt, amely észak felől éppen errefelé készül kiömleni — válaszoltam.

14 Akkor az Örökkévaló ezt mondta: „Igen, észak felől tör a veszedelem az ország egész népére. 15 Mert idehívom az északi királyságok összes nemzetségeit — mondja az Örökkévaló. — El is jönnek, királyaik felállítják trónjaikat Jeruzsálem falaival és kapuival szemben, és megostromolják a várost. Sőt, Júda összes többi városát is megostromolják.

16 Én pedig ítéletet mondok a városaitok fölött, minden gonoszságukért: mivel elhagytak engem, más isteneknek vittek illat-áldozatot, és saját kezük alkotásait imádták.

17 Jeremiás, készülj föl, indulj el, és hirdesd ki nekik mindazt, amit neked parancsolok! Meg ne rémülj tőlük, különben én rémítelek meg általuk!

18 Lásd, én ma fallal körülvett erős várrá, vasoszloppá és bronzfallá teszlek téged az egész országgal: Júda királyaival, fejedelmeivel, papjaival és egész népével szemben! 19 Bár harcolnak majd ellened, de nem tudnak legyőzni, mert én vagyok veled, és megmentelek” — mondja az Örökkévaló.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jeremiah+1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

————–

https://www.hebcal.com/sedrot/shemot


2015. január 10. szombat, 15:36

Drága leányom, az emberiség Ellenem és mindaz ellen fordult, amit a saját Elgondolásom szerint teremtettem, ezért nagy az Én Bánatom.

… 

Ti a Legszentebb Szentháromságba vetett hitetek miatt az elviselhetetlenségig próbára lesztek téve, és közületek sokan el fognak esni. Az igaz hit igaz bizalmat követel, és ha nem bíztok a Fiam által tett ígéretekben, el fogtok szakadni Tőle.

… 

Ti, gyermekeim, akkor fogjátok megkapni ezt az Ajándékot, amikor a legkevésbé számítotok rá. Mert ez az idő egyre csak közeledik, és a világ arculata mindörökre meg fog változni, mindenki javára.

Az Én Hatalmam fölülmúlja mindazt, ami ebből a világból származik, és ami még azon túl létezik. Királyságom örökkévaló.

Szeretett Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten”

https://masodikeljovetel.hu/legmagassagosabb-isten-az-en-hatalmam-folulmulja-mindazt-ami-ebben-vilagban-van-es-ami-meg-azon-tul


A Legmagasságosabb Isten: Az Én Hatalmam fölülmúlja mindazt, ami ebben a világban van, és ami még azon túl létezik

Igazság Könyve:
2015. január 10. szombat, 15:36

 

Drága leányom, az emberiség Ellenem és mindaz ellen fordult, amit a saját Elgondolásom szerint teremtettem, ezért nagy az Én Bánatom.

Gyermekeimet, szeretett Fiam, Jézus Krisztus Beavatkozása fogja megmenteni, és ez nagyon hamar be fog következni. Még mielőtt ez a nap elérkezne, arra kérem azokat, akik szeretnek Engem, hogy ismerjék el az Igazságot, Fiamat és az Ő Szeretetét, és imádkozzanak Irgalmáért.

Nektek, akik szeretitek Fiamat, emlékeznetek kell az Ígéretére, mely szerint megmenti a világot, és felszámolja a bűnt, még mielőtt Dicsőséges Királysága leereszkedne. A test és a lélek élete örökkévaló lesz, és azok, akik elfogadják Fiam Irgalmát, meg fogják kapni ezt a nagy Ajándékot; azok, akik nem fogadják el, nem fogják azt megkapni.

Jöjjetek gyermekeim, és fogadjátok el Igémet, mert az örökkévaló és semmi sem fogja azt elpusztítani. Ellenségem jelenleg forr a dühtől, mert tudja, hogy a világ meg fog szabadulni az ő befolyásától, és éppen ezért szörnyű megpróbáltatásokat fog bocsátani a lelkekre, mivel azt akarja, hogy tagadják meg az örök élet Ajándékát.

Ti a Legszentebb Szentháromságba vetett hitetek miatt az elviselhetetlenségig próbára lesztek téve, és közületek sokan el fognak esni. Az igaz hit igaz bizalmat követel, és ha nem bíztok a Fiam által tett ígéretekben, el fogtok szakadni Tőle.

Rövidesen minden egyes gyermekem meg fogja kapni Létezésem bizonyítékát. Amikor megkapjátok ezt a jelet, ne kételkedjetek benne, mert ez azért van, hogy Menedékembe vigyen benneteket, amelyet örökségbe hagyok nektek.

Létezésemet illetően sok jel adatott már a világnak, és most még többet hozok nektek. Ne féljetek, mert Én minden lelket figyelemmel kísérek, és egyetlen olyan lélek sincs közöttetek, akit ne gyöngéd szívvel szeretnék. Én szeretem ellenségeimet, beleértve azokat is, akik gonoszságaikkal gyötörnek Engem. De az Ajándék, amelyet hamarosan hozok nekik, fel fogja ébreszteni bennük a Teremtőjük iránti szeretetet, mely a szívükben szunnyad. Szeretetük, egyesítve az Én Isteni Szeretetemmel, le fogja győzni a gonoszt. Én el fogom minden félelmüket és könnyeiket törölni.

Ti, gyermekeim, akkor fogjátok megkapni ezt az Ajándékot, amikor a legkevésbé számítotok rá. Mert ez az idő egyre csak közeledik, és a világ arculata mindörökre meg fog változni, mindenki javára.

Az Én Hatalmam fölülmúlja mindazt, ami ebből a világból származik, és ami még azon túl létezik.

Szeretett Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten”

https://masodikeljovetel.hu/legmagassagosabb-isten-az-en-hatalmam-folulmulja-mindazt-ami-ebben-vilagban-van-es-ami-meg-azon-tul

 

———-
Igaz élet Istenben:

“SEMMISÉGED ELLENÉRE IS SZERETLEK

1988. március 1.

Én vagyok. 1

Valahányszor látsz engem, mosolyodj rám! Igen, virágom, maradj Szabadítód mellett. Jöjj, imádkozzunk az Atyához:

Tekints le Uram arra, ami szemed előtt áll.
A nyomorúságot látod, bocsáss meg nekem Atyám, mert nem vagyok méltó kegyelmeidre.
Semmit sem érdemlek, mert semmi vagyok.
Végtelen jóságodban engedd meg ennek a semminek,
hogy Rád támaszkodhassék. Nyomorúságom és semmiségem ellenére is szeretlek, jóságos Atyám.
Szükségem van erődre, hogy tudjak dolgozni, és mindent megtegyek,
amit kegyelmeddel meg kell tennem. Amen.

Ó Vassula, keresd és kövesd erényeimet, és növekedj bennük! – Én, az Úr, semmiséged ellenére is szeretlek. Mindig támaszkodj rám, mindenben segítek neked, bízzál bennem és engedd meg, hogy mindvégig mint vakot vezesselek! Időnként válladra ,, teszem keresztemet, hogy hordozd. Én és te, te és én. Én megpihenek benned, te meg énbennem. Én vagyok a Hűség, és sohasem hagylak el! Szerezz nekem több örömet azzal, hogy lelkedet teljesen az én műveimnek szenteled. Hűségesnek kell lenned fogadalmadhoz, a hűség fogadalmához, igen Ó mennyire vártam tőled ezeket a szavakat, mennyire vágytam hallani tőled ezeket a szavakat!

Uram, segíts nekem, hogy megtartsam fogadalmamat, nem bízom magamban!

Ne félj. Mindig emlékeztetni foglak, mivel ismerem kimondhatatlan gyengeségedet. Törékeny vagy, de erőmmel megszüntetem gyengeségedet. Emlékezz jelenlétemre, mi ketten, mindenkor és mindörökké. Szeress, remélj és higgy! Én, az Úr Jézus Krisztus sohasem hagylak el. “

 
 
 
 

“2015. január 9. péntek, 15:30

Drága szeretett leányom, eljött az idő minden Keresztény számára az egész világon, hogy egyesüljenek azon emberek milliárdjainak megvetéseivel szemben, akik az Igazság ellen vannak – Isten Szent Igéje ellen.

Most minden bűnre – amelyeket Istennel szemben követnek el – úgy tekintenek, mintha azok elfogadhatóak lennének a Szemeimben. A bűnöket, melyek iszonyatosak Számomra, hamarosan úgy fogják bemutatni, mintha szent dolgok lennének Szemeimben, de ez sohasem lehetséges. Amikor olyasmit mutattok be, ami nem Tőlem származik, és még a Templomaimban is Elém helyezitek azokat, akkor nagy fájdalmat okoztok Nekem.

Még sohasem volt olyan nehéz a Keresztények számára, hogy kövessék Tövises Utamat, mint amilyen ma. Hazugságokat, hazugságokat, hazugságokat adnak be nektek az Én Nevemben, de nektek soha nem szabad elfelednetek Tanításaimat, különben azok fognak becsapni benneteket, akik összeesküvést szőnek Isten Igéje ellen. Kereszténynek lenni sokkal többet követel annál, mint kijelenteni, hogy azok vagytok. Ha igaz Keresztények vagytok, akkor meg fogjátok tenni mindazt, amit tanítottam, és követni fogjátok azt a Szent Tant, amelyet a Szent Biblia tartalmaz. Egy dolog elismerni Igémet és más dolog azt megvalósítani, amit tanítottam. …

https://masodikeljovetel.hu/amikor-hianyzik-szeretet-tavol-maradok-lelektol


———-
Római katolikus:

2020-01-10

Január 10.

SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből
Isten tanúságot tett Fiáról: Jézus megkeresztelkedésekor a víz és a Szentlétek által, a keresztfán a víz és a vér által.
Szeretteim!
Ki győzi le a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?
Ő az, aki víz és vér által jött: Jézus Krisztus. Nem csupán víz által, hanem víz és vér által. És a Lélek tesz tanúságot róla, mert a Lélek igazság. Tehát hárman tanúskodnak: a Lélek, a víz és a vér, és ez a három egy.
Az emberek tanúságát is
elfogadjuk, de az Isten tanúsága többet jelent. Az Isten tanúsága az, hogy tanúságot tett a Fia mellett. Aki hisz az Isten Fiában, Isten tanúbizonyságát fogadja el. Aki viszont nem hisz Istennek, hazugságot tulajdonít neki, mert nem hisz Isten tanúságában, amelyet Fiáról tett.
Ez a tanúságtétel pedig abban áll, hogy az Isten
örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van. Aki tehát magáénak mondhatja a Fiút, annak van élete. Akiben nincs az Isten Fia, annak nincsen élete.
Ezt azért írtam nektek, akik hisztek az Isten Fiában, hogy tudjátok:
örök életetek van.
Ez az Isten igéje.

1Jn 5,5-13

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Dicsérd Uradat, Jeruzsálem, * magasztald, Sion, Istenedet. (12a. vers. – 7 b. tónus)
Vagy: Alleluja. 7. szám.
Előénekes: Dicsérd Uradat, Jeruzsálem, * magasztald, Sion Istenedet,
mert erőssé tette kapuid zárát, * és megáldotta benned fiaidat.
Hívek: Dicsérd Uradat, Jeruzsálem, * magasztald, Sion, Istenedet.
Vagy: Alleluja.
E: Határaidon ő ad békét, * és jóllakat kövér búzával.
Elküldi szavát a földre, * az ő igéje gyorsan terjed.
H: Dicsérd Uradat, Jeruzsálem, * magasztald, Sion, Istenedet.
Vagy: Alleluja.
E: Igéjét Jákobnak hirdeti, * törvényeit és végzéseit Izraelnek.
Egyetlen néppel sem bánt így, * végzéseit nem fedte fel senki másnak.
H: Dicsérd Uradat, Jeruzsálem, * magasztald, Sion, Istenedet.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 147,12-13.14-15.19-20

ALLELUJA
Jézus hirdette országának örömhírét, * és minden betegséget meggyógyított a nép körében. Mt 4,23 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus meggyógyít egy leprást.
Abban az időben, amikor Jézus az egyik városban tartózkodott, talált ott egy leprával borított férfit. Mihelyt a leprás meglátta Jézust, arcra borult előtte, és kérlelte: „Uram, ha akarod, meggyógyíthatsz engem.”
Jézus kinyújtotta kezét, megérintette, és így szólt hozzá: „Akarom, tisztulj meg!” Erre azonnal elhagyta őt a lepra. Jézus meghagyta neki, hogy senkinek se szóljon. „Menj inkább – mondta –, mutasd meg magadat a papnak, és gyógyulásodnak bizonyságául ajánld fel tisztulásodért az áldozatot, amint Mózes rendelte!”
A gyógyítás híre mégis egyre jobban elterjedt. A nép nagy tömegben tódult Jézushoz, hogy hallgassa, és betegségeiből gyógyulást nyerjen. Ő azonban inkább egy magányos helyre vonult vissza, hogy imádkozzék.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 5,12-16″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-01-10

————
Ortodox (Görög keleti): 

 Ábrahám is a hite által engedelmeskedett, amikor Isten hívta, hogy költözzön egy másik országba. Elindult, bár fogalma sem volt róla, hol van az az ország, csak azt tudta, hogy Isten neki ígérte örökségül. Miután odaért, ugyancsak a hite által lakott azon a megígért földön, de csak úgy, mintha menekült lett volna egy idegen országban. Sátorban lakott, akárcsak Izsák és Jákób, akiknek Isten ugyanazt az ígéretet tette. 10 Azért vándorolt, mert hittel várta azt a várost,[a] amelynek alapja szilárd, és amelyet maga Isten tervezett és épített.

11 Sárának egészen addig még nem született gyermeke, és már túl öreg volt ahhoz, hogy szüljön. Ábrahám hite által Sára mégis képessé vált arra, hogy gyermeket foganjon és szüljön. Ugyanis Isten ezt előre megígérte Ábrahámnak, aki teljesen megbízott benne. 12 Így történt, hogy ettől az egyetlen férfitől, Ábrahámtól — aki akkor már közel volt a halálhoz — olyan sokan származtak, mint égen a csillagok, vagy mint tengerparton a homokszemek.

13 Ezek az emberek mind hitben éltek és haltak meg, de életükben nem kapták meg mindazt, amit Isten nekik ígért. Csak távolról látták azokat, és már előre örültek az ígéretek jövendő beteljesülésének. Nyíltan megvallották, hogy idegenek és jövevények, akik csak átutazóban vannak a Földön. 14 Ezzel azt is kifejezték, hogy várják és keresik a saját hazájukat. 15 Mert, ha abba az országba kívánkoztak volna vissza, ahonnan eljöttek, bőven lett volna idejük, hogy visszatérjenek oda. 16 Ők azonban sokkal jobbat kívántak: olyan ország után vágyakoztak, amely a Mennyben van. Ezért Isten sem szégyelli, hogy őt Ábrahám, Izsák és Jákób Istenének nevezzék, mert valóban elkészítette számukra azt a mennyei várost!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+11:8-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

37 Jézus nappal a Templom területén tanított, de este kiment az Olajfák hegyére, és ott töltötte az éjszakát. 38 Az egész nép már korán reggel sietett hozzá a Templom területére, hogy hallgassa őt.

A vallási vezetők Jézus megöletését tervezik

22.1 Közeledett már a Kovásztalan kenyerek ünnepe, amit Páska ünnepnek is neveztek. A főpapok és törvénytanítók keresték a módját, hogyan végezzenek Jézussal, de ezt titokban akarták megtenni, mert féltek a néptől.

Júdás megegyezik Jézus ellenségeivel

A Sátán belement Júdás Iskáriótesbe, aki Jézus tizenkét apostola közé tartozott. Ezután Júdás elment a főpapokhoz és a templomőrség vezetőihez, és megbeszélte velük, hogyan adhatná a kezükbe Jézust, hogy letartóztassák. A vezetők nagyon megörültek Júdás ajánlatának, és megegyeztek vele, hogy megfizetik. Ettől fogva Júdás kereste a kedvező alkalmat, hogy Jézust olyankor adja az ellenségei kezébe, amikor nincs körülötte nagy tömeg.

Az utolsó Páska-vacsora

Elérkezett a Kovásztalan kenyerek ünnepe, amely előtt fel kell áldozni a páskabárányt. Jézus azt mondta Péternek és Jánosnak: „Menjetek, és készítsétek el nekünk a Páska-vacsorát, hogy együtt megehessük!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+21%3A37-22%3A8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

https://oca.org/readings/daily/2020/01/10

Amikor a bizalom megtörik, ez általában azért van, mert a bűnös megengedi, hogy a büszkeség parancsoljon gondolatainak

Igazság Könyve:
2014. július 26. szombat, 19:59

 

Drága szeretett leányom, Én Királyként jöttem, de most, ma, úgy hívlak benneteket, mint egy koldus, hiszen egy szemernyi büszkeség sincs Bennem, mivel az lehetetlen lenne.

Vágyakozással kiáltok Isten gyermekei után, hogy megkeményedett szívükben életre kelthessek egy pislákoló szeretetet– egy olyan szeretetet, mely Örök Atyámtól született, de ami szunnyad, és amelyről megfeledkeztek. Engem, Jézus Krisztust, szintén elfelejtettek, bár nincs olyan ember a világon, aki ne hallott volna Rólam. Ismernek Engem, de elfelejtették, hogy Ki Vagyok. Egyesek ismerik a Nevemet, de az nem jelent nekik semmit. Némelyek szeretnek Engem, de túl elfoglaltak ahhoz, hogy beszéljenek Velem, azon kívül, hogy itt-ott elismeréssel bólintanak Velem kapcsolatban. Mások hallottak Rólam, de Én csak egy ikon vagyok a szemükben, valami egy letűnt korszakból, egy próféta, aki talán hiteles volt – vagy mégsem? Ami a többi lelkeket illeti – akik nem jártasak a lelki dolgokban –, számukra nem Létezem. Én csak a képzelet szüleménye Vagyok, egy lény, aki az olyan buzgó hívők elméjében jött létre, akik szalmaszálba kapaszkodnak abban a reményben, hogy ez után a világ után létezni fog egy új világ. Engedjétek, hogy bizonyossá tegyem számotokra: Isten az Isten. Az emberiséget Örök Atyám teremtette, mert ez része volt az örök világegyetemre vonatkozó Tervének. Minden, ami Volt, ami Van, és ami Lesz, annak Parancsa és Akarata által van, Aki Van, és Aki Lesz. Mindenki meghajol Isten előtt – beleértve ellenségeit is – Atyám Teremtett világában.

Mivel az ember egyre jobban rabszolgájává válik mindannak, amit lát, megérint vagy fizikailag érzékel – így a lelkisége meddővé válik. Ha ti úgy gondoljátok, hogy minden ezzel a világgal kezdődik és végződik, ezzel azt mondjátok, hogy Én nem Létezem. Ti megtagadtok Engem, az Emberfiát, aki azért lett küldve, hogy megszabadítson benneteket az ördög megtévesztésétől. Én Atyám által Vagyok. Része voltam Nagyszerű Isteni Tervének. Mi mindnyájan Egy vagyunk, de nektek, szeretett gyermekeim, egy olyan sivatagban kell élnetek, amelyben nincs élet, sem pedig Istenségemről való ismeret. Királyságom tökéletes, és azt Atyám teremtette. Az emberiség tökéletes volt, amíg azt el nem pusztította az Atyám Szemében legnagyobb bűn: a gőg bűne. Óvakodjatok a gőg bűnétől, mert ez a bűn Lucifer önszeretetéből alakult ki. Lucifer, aki Atyám Angyali Karának legkimagaslóbb angyala volt, azt hitte, hogy – mivel szabad akarattal rendelkezik – mindent megtehet, amit csak akar, de nem tudta megérteni ezt: Neki nem csak a szabad akarat Ajándéka adatott meg, hanem Atyám bizalma is. Atyám teljes bizalommal volt minden Teremtménye iránt. De sajnos, ez nem talált viszonzásra.

Amikor a bizalom megtörik, ez általában azért van, mert a bűnös megengedi, hogy a gőg parancsoljon gondolatainak, értelmének és cselekedeteinek. Mihelyt a gőg gyökeret ver a lelketekben, ti azonnal létrehoztok egy távolságot magatok és Atyám között, Aki a semmiből, csupán egy marék agyagból teremtett benneteket. Ő megformált benneteket, és Ajándékokat adott nektek. A gőg a legnagyobb veszély az emberiség számára, mert arról győz meg benneteket, hogy több tudással rendelkeztek, mint maga az Isten. Ha ti ezt elhiszitek, akkor nem vagytok méltók arra, hogy az Ő Nevében beszéljetek, vagy, hogy egyáltalán megszólaljatok. És ha ezt mégis megteszitek, akkor egy olyan légkört fogtok magatok körül teremteni, amelyben minden bűnt úgy fognak elfogadni, mintha az valami jó dolog lenne. Amikor ez történik, akkor nemcsak másokat tévesztetek meg, hanem önmagatokat is becsapjátok.

Tanítótok,

Szeretett Jézusotok”

 
 
 
 

“ÖLELD ÁT KERESZTEMET!

1989. október 30.

Virágom, szeretetem felkínálja neked ajándékát: az én szenvedésemet! Szenvedésemet! Éld át, és légy az Atya tetszésére, ahogy én is tetszésére voltam! Szenvedélyesen szeretlek. Ily módon mutatom meg a lelkeknek szeretetemet. Engedd meg, hogy vezetőd legyek, és szenvedésem útjára vezesselek! Megtanítom a lelkeknek, hogy panasz nélkül viseljék el, és mindegyiknek képessége szerint adok belőle. Vassula, tanuld meg, hogy egyetlen út visz a tökéletességre: szenvedésem útja, az én keresztem. Viseld szeretettel, viseld türelemmel, öleld át keresztemet, gyermekem! Szenvedésed hamarosan végetér, és nálam leszel! Imádj engem, imádj! Megáldalak!
  MINDÖRÖKRE EGYMÁSHOZ VAGYUNK KÖTVE 

1989. október 30.

Uram, ments meg minket szeretetedben!
Mosolyogjon Szent Arcod azokra, akik szeretnek Téged!
Védelmezőnk, jöjj ábeleidhez,
szükségünk van Rád!

Jöjj gyermekem, maradj közelemben! Te, aki jegyesem lettél, értsd meg, mit kínáltam fel neked! Szívemet és szeretetemet kínáltam fel neked, aki jegyesem lettél. Mindent felkínálok neked, amim van. Olykor felkínálom kelyhemet, felkínálom Véremet, hogy életben tartson téged. Felkínálom illatomat, hogy állandó jelenlétemre emlékeztesselek. Leányom, én és te mindörökre egymáshoz vagyunk kötve! Jöjj!

 

ÉN, A TE MEGVÁLTÓD ZSÁKVÁSZONBÓL KÉSZÜLT RONGYOS RUHÁKBAN JÁROK1991. július 6.Uram, gyógyíts meg!

Ha gondosan figyelsz és nem teszel ellenvetést, ha nem hozol vetélytársakat és nem lesznek kétségeid, ha eljössz és bevallod, hogy bűnös vagy és nem késlekedsz a bűnbánattal, meggyógyítalak.
Hozzám tartozol, és én neked adtam Szívemet, ezért akarom, hogy feszíts keresztre magadban mindent, ami te vagy, hogy testeden ne legyenek más ismertetőjelek, mint amelyeket én viselek magamon.
Ha olyan lábnyomokat látsz, amelyek nem az enyémek, ne kövesd azokat! Az én lábnyomaimat Vér jelzi és mirha illatosítja. Ha hallasz valakiről, aki tündöklő ruhát visel, hagyd a ruhát vele együtt elporladni és ne törődj avval, amit mond!
Én, a te Megváltód, zsákvászonból készült rongyos ruhában1  és mezítláb járok. Köpenyem vértől ázott, és Szívemet lángoló tűz veszi körül. Ajkam kiszáradt a szeretethiánytól.

Uram, gyógyíts meg mindenkit, mindenkit!

Töltsd el örömmel Szívemet, és imádkozz azokért, akiknek szíve bezárult az értelem, valamint az én bölcsességem előtt!

Ezért vigyél közel magadhoz, Uram! Annyira elfáradtunk ebben a száműzetésben.

Szájam harmata könnyebbülést fog hozni szívednek. Meg foglak szabadítani bánatodtól. Szemem letekint a Földre, mindenkit jól megvizsgál. Ha most leszállnék, csak egy maroknyit találnék azokból, akik jelemet viselik homlokukon.
A mennyet azért nyitottam meg életem árán, hogy legyen a tiétek is. Kérdezlek benneteket, melyik ember ragaszkodik inkább a halálhoz, mint az élethez?Mikor akartok észhez térni? Sohasem? Még meddig tagadjátok meg és sértitek meg a ti Felkenteteket azáltal, hogy visszautasítjátok szeretetemet? Az igazságosság és az igazság foglalnak helyet azon a trónon, amely leszáll közétek a mennyből és kijelenti nektek: Rajtam keresztül vezet az út mennyei lakóhelyetekre, a világosság otthonába. Ha átadjátok magatokat nekem, megmutatom haza vezető utatokat. Ha megbíztok szeretetemben, elviszlek benneteket annak szobájába, aki engem fogant, hogy ápoljon és gyógyítson meg benneteket. Nem hurkolok kötelet szabadságotok köré, csupán a szeretet  koszorúival kötlek meg benneteket. Örökké tartó szeretettel szeretlek benneteket, és irántatok való gyengédségem kiapadhatatlan forrás. Figyelj leányom, mondd meg ezt az idegeneknek és a tieidnek, mondd meg nekik, mennyire fáj a Szívem a szeretet hiánya miatt!

Jézus egy egyesült államokbeli börtönbe küld, hogy  tanúságot tegyek.”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum633.html

Nem vették figyelembe garabandali üzenetemet. Jöjjön hozzám szeretett fiam, János Pál, és érezze Szeplőtelen Szívemet és Jézus Isteni Szívét! Tudasd vele, hogy megszakad a Szívünk, és sok a seb rajtuk. Szívünk egyetlen nagy seb. Megszaggatták Istenük Szívét és megszaggatták az Édesanya Szeplőtelen Szívét is. Azt akarom, hogy imádkozz azokért, akik vissza fognak téged utasítani!  Gyermekem, mennyire fogsz szenvedni!”

 http://www.szentkoronatarsasag.hu/garabandal%20uzenete.htm


—–
Római katolikus:
2019-07-26

16. évközi hét péntek

OLVASMÁNY Mózes második könyvéből
Isten szövetséget köt választott népével, és ennek feltételeként kihirdeti a tízparancsolatot.
Isten a Sínai-hegynél táborozó népnek ezeket a parancsolatokat hirdette ki:
Én vagyok az Úr, a te Istened, én hoztalak ki Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Ne legyen más Istened rajtam kívül! Ne készíts magadnak faragott képet vagy hasonmást arról, ami fent van az égben, vagy lent van a földön, vagy a vizekben a föld alatt! Ne borulj le ilyen képek előtt és ne tiszteld őket, mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok! Azoknak vétkét, akik gyűlölnek engem, megtorlom fiaikon, a harmadik és a negyedik nemzedéken. De ezredízig irgalmasságot gyakorlok azokkal, akik szeretnek engem és megtartják parancsaimat.
Uradnak, Istenednek nevét ne vedd hiába, mert az Úr nem hagyja büntetlenül azt, aki az ő nevét hiába veszi!
Emlékezzél meg a szombatról és szenteld meg! Hat napig dolgozzál és végezd minden munkádat. A hetedik nap azonban a nyugalom napja, az Úrnak, a te Istenednek napja. Ezért semmiféle munkát nem szabad végezned ezen a napon, sem neked, sem fiadnak, sem lányodnak, sem szolgádnak, sem szolgálólányodnak, sem állatodnak, sem a kapuidon belül tartózkodó idegennek.
Az Úr ugyanis hat nap alatt teremtette az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van, a hetedik napot pedig megáldotta és megszentelte.
Tiszteld atyádat és anyádat, hogy sokáig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad neked!
Ne ölj!
Ne törj házasságot!
Ne lopj!
Ne tégy hamis tanúságot felebarátod ellen!
Ne kívánd el felebarátod házát, ne kívánd el felebarátod feleségét, sem szolgáját, sem szolgálólányát, sem szarvasmarháját, sem szamarát, sem más egyebet, ami az övé!”

Ez az Isten igéje.
Kiv 20,1-17

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Uram, Istenem, * örök életet adó igéid vannak. (6,68c. vers. – 2. tónus)
Előénekes: Tökéletes az Úr törvénye, * megújítja a lelket.
Az Úr tanúságában bízhatunk, * bölcsességet ad a kicsinyeknek.
Hívek: Uram, Istenem, * örök életet adó igéid vannak.
E: Az Úr végzése igaz, * megvidámítja a szívet.
Az Úr parancsa világos, * fényt gyújt a szemnek.
H: Uram, Istenem, * örök életet adó igéid vannak.
E: Az Úr félelme tiszta, * örökké megmarad.
Az Úr ítéletei igazak, * és mind egyaránt jogosak.
H: Uram, Istenem, * örök életet adó igéid vannak.
E: Értékesebb az aranynál, * és a legdrágább drágakőnél.
Édesebb a méznél, * a csorduló lépesméznél.
H: Uram, Istenem, * örök életet adó igéid vannak.
Zsolt 18,8.9.10.11

ALLELUJA
Boldogok, akik jó szívvel fogadják Isten igéjét, * és állhatatosságukkal gyümölcsöt hoznak. Vö. Lk 8,15 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus megmagyarázza tanítványainak a magvetőről szóló példabeszédet.
Miután Jézus megmagyarázta tanítványainak, hogy miért mond példabeszédeket, így folytatta: „Értsétek meg hát a magvetőről szóló példabeszédet!
Akik hallgatják a mennyek országáról szóló tanítást, és nem értik meg, azokhoz eljön a gonosz, és elragadja mindazt, amit a szívükbe vetettek. Ez az a mag, amelyik az útszélre esett. A kövek közé hullott mag pedig az, aki meghallgatja ugyan a tanítást, és szívesen be is fogadja, de az nem ver benne gyökeret, csak ideig-óráig él. Amikor a tanítás miatt szorongatás, üldözés éri, csakhamar eltántorodik. A tövisek közé esett mag az, aki meghallgatja a tanítást, de a világi gondok s a csalóka vagyon elfojtja azt benne, és gyümölcs nélkül marad. Végül a jó földbe hullott mag az, aki meghallgatja, megszívleli a tanítást, és jó termést is hoz: az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik harmincszorosat.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 13,18-23″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-07-26

 
——
Ortodox (Görög keleti): 

Óvakodjatok a hamis prófétáktól!

4.1 Kedves gyermekeim, ne higgyetek akármelyik szellemnek. Előbb gondosan vizsgáljátok meg őket, hogy valóban Istentől jöttek-e! Azért mondom ezt, mert sok hamis próféta jön-megy szerte a világon. Így tudjátok eldönteni, hogy egy szellem Istentől jött-e: ha elismeri és megvallja, hogy Jézus a Messiás, aki emberi testben jelent meg a Földön — akkor az a szellem Istentől jött. Ha viszont ezt nem ismeri el, és nem akarja kimondani, akkor nem Istentől jött. Ez a Krisztus Ellenségének szelleme, akiről hallottátok, hogy el fog jönni a világra, és már itt is van.

Ti azonban, gyermekeim, Istenhez tartoztok, ezért legyőztétek őket, mert aki bennetek él, hatalmasabb, mint az, aki a világban van. Ők a világhoz tartoznak, és amit mondanak, azt is a világból veszik, ezért hallgat rájuk a világ. Ezzel szemben mi Istenhez tartozunk, és aki Istent ismeri, hallgat ránk. Aki pedig nem Istenhez tartozik, az nem fogadja el, amit mondunk. Így tudjuk megkülönböztetni az Igazság Szellemét attól a szellemtől, amely félrevezeti és becsapja az embereket.

….

20 Aki azt mondja: „szeretem Istent”, a testvérét viszont gyűlöli, az hazudik, hiszen hogyan szerethetné Istent, akit sohasem látott, ha nem szereti a testvérét, akit lát? 21 Mert Krisztus azt parancsolta, hogy aki Istent szereti, az a testvérét is Isten szeretetével szeresse.

Hitünk legyőzi a világot

5.1 Aki valóban hiszi, hogy Jézus a Krisztus, az Istentől született. Aki az Atya-Istent szereti, az természetesen szereti mindazokat is, akik Isten gyermekei. Hogyan lehetünk biztosak benne, hogy valóban isteni módon szeretjük az ő gyermekeit? Úgy, hogy valóban szeretjük Istent, és engedelmeskedünk parancsainak! Mert Istent szeretni annyi, mint engedelmeskedni neki — ez pedig egyáltalán nem nehéz!

Ami Istentől született, az legyőzi a világot, ami pedig a világot legyőzte, az a hitünk. Mert ugyan ki más győzhetné le a világot, mint az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+John+4-5&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Igen, én vagyok a kapu, ezért aki rajtam keresztül megy be, az biztonságban lesz, szabadon járhat ki és be, és jó legelőt talál. 10 A tolvaj azért jön, hogy lopjon, gyilkoljon és pusztítson. Ezzel szemben én azért jöttem, hogy életet adjak, mégpedig teljes és túláradóan bőséges életet!

11 Én vagyok a Jó Pásztor, aki a saját életét adja a juhokért. 12 A bérért dolgozó szolga nem gazdája a juhoknak, de nem is a pásztoruk. Ezért, amikor látja, hogy jön a farkas, magára hagyja a nyájat, és elmenekül. Azután a farkas elragadja a juhokat, és szétkergeti a nyájat. 13 A béres azért fut el, mert csak a fizetésért dolgozik, és valójában nem törődik a juhokkal.

14-15 Én vagyok a Jó Pásztor, és gondot viselek a juhaimra. Ismerem őket, ahogyan az Atya ismer engem. Juhaim is ismernek engem, ahogyan én ismerem az Atyát. Az életemet adom a juhokért. 16 Más juhaim is vannak, akik nem ebből az akolból valók. Őket is elő kell vezetnem majd, és hallgatni is fognak a szavamra. Így végül majd egyetlen nyáj lesz belőlük, az élükön egyetlen pásztorral.[a] ….”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+10:9-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Régen ezek nagyon értékesek voltak a számomra. Most már viszont úgy tekintek rájuk, hogy Krisztussal összehasonlítva csak veszteséget jelentenek. Sőt, ma már nemcsak ezeket a dolgokat, hanem minden mást is veszteségnek tekintek ahhoz a nyereséghez képest, amelyet Uram, a Krisztus Jézus személyes megismerése jelent! Mert őt igazán megismerni — az minden másnál összehasonlíthatatlanul jobb és értékesebb! Így hát minden mást kárba veszni hagytam, és a szemétbe dobtam, csakhogy Krisztust megnyerjem, és benne élhessek. Mert őbenne, vagyis a Krisztusban való hitem alapján Isten elfogadott engem.

Egykor igyekeztem a Törvényt megtartani, és ilyen módon kiérdemelni, hogy Isten elfogadjon engem — ezzel azonban kudarcot vallottam. 10 Most viszont arra törekszem, hogy egyre jobban megismerjem Krisztust, és hogy megtapasztaljam azt az erőt, amellyel Isten feltámasztotta őt a halálból. Azt kívánom, hogy egyre jobban átváltozzam, és hasonlítsak hozzá, közösséget vállalva Krisztussal a szenvedéseiben is, egészen a halálig. 11 Mindezt pedig abban a reményben teszem, hogy én is részt fogok venni a halottak közül való feltámadásban.

A győztesnek járó jutalomért küzdök

12 Nem gondolom, hogy mindezt elértem volna, vagy hogy már tökéletes lennék. De azért küzdök, hogy elérjem és kezembe vehessem a kitűzött jutalmat — hiszen Krisztus éppen ebből a célból vett engem a kezébe. 13 Testvéreim, tudom, hogy még nem értem célba, de egyet teszek: elfelejtem azt, ami már mögöttem van, és teljes erővel igyekszem előre. 14 Azért küzdök, hogy elérjem a célt, és megkapjam a győztesnek járó mennyei jutalmat, hiszen Isten erre hívott el bennünket a Krisztus Jézusban.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Philippians+3%3A7-14&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


Példázat a kincsről és az igazgyöngyről

44 „Isten Királysága hasonló ehhez: egy ember elrejtett kincset talált a szántóföldben. Azután visszatemette, majd nagy örömmel elment, minden vagyonát eladta, és megvette azt a földet, amelyben a kincs volt.

45 Isten Királysága hasonló ehhez: volt egy kereskedő, aki igazgyöngyökkel kereskedett. 46 Egyszer talált egy nagyon értékes gyöngyöt. Akkor elment, eladta minden vagyonát, és megvette azt az egyetlen gyöngyöt.”

Példázat a halászhálóról

47 „Isten Királysága hasonló ehhez: a halászok kerítőhálójukkal mindenféle halat összefogtak, 48 majd mikor egészen megtelt, kihúzták a partra. Ezután leültek, és kiválogatták a zsákmányt: a jó ízű halakat edényekbe gyűjtötték, a rosszakat pedig félredobták. 49 Így lesz majd ennek a korszaknak a végén is: eljönnek az angyalok, és kiválogatják a gonoszokat az igazságosak közül. 50 A gonoszokat tüzes kemencébe dobják, ahol sírás és fogcsikorgatás lesz.”

51 „Értitek már, mit jelentenek ezek a példázatok?” — kérdezte Jézus.

„Igen” — felelték a tanítványai.

52 Ekkor ő így folytatta: „Tehát minden törvénytanító, aki Isten Királyságának követője lett, ahhoz a házigazdához hasonlít, aki a kamrájából új és régi dolgokat is előhoz.”

Jézus Názáretben

53 Miután Jézus befejezte ezeket a történeteket, elment onnan. 54 Visszatért a saját városába, és ott is tanított a zsinagógában. Mindenki nagyon csodálkozott rajta, és ezt kérdezgették egymástól: „Honnan szerzett ilyen bölcsességet és csodatevő erőt?”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+13:44-54&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—————
https://oca.org/readings/daily/2019/07/26

A Nagy Nap fel fog virradni, és hamarosan a “vég nélküli világ” el fog kezdődni

Igazság Könyve:

“2013.10.26 11:14

Drága szeretett leányom, Isten gyermekeinek a hite – független attól, hogy melyik felekezethez tartoznak – annyira gyenge, hogy sokaknak, akik ismerik az Igazságot, nehezükre fog esni, hogy vallásukat nyilvánosan és minden kritikát figyelmen kívül hagyva gyakorolják.

A világban oly sokan elutasítanak Engem, Jézus Krisztust, a történelemnek ezen idejében, hogy a legtöbb nemzetben már elfogadhatatlan az, hogy a nyilvánosság előtt beszéljenek Rólam. Nagyon ritkán fogjátok hallani Nevem említését a médiában, hacsak nem akkor, amikor a Létezésemet kell megkérdőjelezni. Ritkán fogjátok hallani, hogy az emberek nyilvánosan hirdetik az Irántam való szeretetüket, mivel ők ezt túl kínosnak fogják találni. Attól való félelmükben, hogy kigúnyolják őket, még felszentelt szolgáim sem lesznek többé hajlandók az Igazságot kinyilvánítani. Azok, akik követnek Engem, egyre nehezebbnek fogják találni Isten Szent Igéjének a hirdetését. Oly sokan, akik valaha szerettek Engem, többé már nem fognak, – elhagyatottságom és szomorúságom úgy hasít a Szívembe, mintha azon egy kard hatolt volna át.

Miért, ó, miért hagytatok el Engem? Miért van az, hogy azok, akik hisznek Bennem és ismernek Engem, oly sokan fájdalmat okoznak fivéreiknek és nővéreiknek? Miért növekszik a gyűlölet a szívetekben? Miért érzitek annak a szükségét, hogy megkérdőjelezzétek az Evangéliumokat éppen most, amikor azok már oly régóta léteznek? Ki hatalmazott fel benneteket arra, hogy az Apostolaimnak adott Szavamat félremagyarázzátok? Miért ferdítitek el azokat, és miért nem hiszitek el azt, amit mondok? Az Én Szavam nagyon világos. Amikor beszélek, azt értem alatta, amit éppen mondok. Ha egy dolgot mondok, nem értek alatta egy másikat. Például miért is mondanék ellent Önmagamnak, különösen most, ebben a Küldetésben?

Ami Isten prófétáinak adatik, az az Igazság. Bármi, ami ellent mond ezeknek az Üzeneteknek azok szájából, akik azt állítják, hogy Én beszélek velük, el kell utasítanotok. Én nem fogok soha a Saját Hangommal versenyezni, mert biztosítanom kell azt, hogy az Igazság adassék nektek.

Mit kellene még tennem, hogy hallásra bírjalak benneteket? Mit kellene még tennem, hogy megállítsam szédelgéseteket és az izgalmak más formáinak a keresését? Miért nem akartok megbízni Bennem? Oly sok értékes időt pazaroltok el a jóslás után járva, mely, mint a méreg ömlik az úgynevezett misztikusok és a szenzációkeresők szájából, és megbántván Engem, elfordultok Tőlem. Én itt vagyok. Ezek az Én Szavaim. Mi mást kerestek, mert Nálam úgyis csak a Számból jövő Igazságra fogtok találni? Amikor a Földön jártam, csak az Igazságot mondtam. Örökségül nagy reményt és üdvösséget hagytam. Most szintén az Igazságot mondom, amikor Végső Szavamat hozom el nektek ebben az időben, mert a Nagy Nap fel fog virradni, és hamarosan a “vég nélküli világ” el fog kezdődni.

Amikor beszélek, azt szeretném, ha meghallgatnátok. Nem kényszeríthetlek benneteket. Bármerre is nézhettek, próbálván Üzeneteimet megtalálni, amelyek ebben az időben a világnak adatnak, hogy felkészítsen benneteket Második Eljövetelemre, és nem fogjátok azokat megtalálni. Nyilvános Üzeneteim, hogy felkészítsenek benneteket erre az utolsó szakaszra, még mielőtt Szövetségem beteljesedne, csak az Igazság Könyvében található meg. Az Ige az Enyém. Szavaim minden nemzetben hallhatók lesznek. Senki sem állíthat meg Engem, mert Hatalmam Mindenható.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-nagy-nap-fel-fog-virradni-es-hamarosan-a-veg-nelkuli-vilag-el-fog-kezdodni/

 
 
 

19 Az ilyenek nem ragaszkodnak a „Fejhez”, vagyis Krisztushoz. Pedig Krisztus kapcsolja és tartja össze a „Test” részeit az izületek és inak által. Így növekszik a „Test”, amelyet Isten nevel föl.

20 Mivel Krisztussal együtt ti is meghaltatok, ezért felszabadultatok a világot uraló hatalmasságok alól. Akkor miért viselkedtek úgy, mintha még mindig ehhez a világhoz tartoznátok? Miért követtek olyan szabályokat, …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Colossians+2%3A13-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

https://oca.org/readings/daily/2018/10/22

 
 
 

“2013.10.26 17:52

Drága szeretett leányom, amikor az emberek megpróbálják kideríteni, hogy Isten melyik gyermekének szeretném elvinni Irgalmamat – a válasz: mindegyiknek. Én nem teszek különbséget, mert szeretek minden megszületett lelket, mindegyiket, akiket Atyám megteremtett. Egyetlen lélek sem zárható ki ebből a küldetésből, melynek célja az emberiség megmentése. Én azért jövök, hogy üdvösséget hozzak mindenkinek.

Kérdezzetek meg bármelyik jó szülőt, hogy feláldozná-e gyermekét egy másikért, és ők a következőt mondanák: Nem számít, hogy milyen rosszul viselkedtek, vagy mennyire bántottak meg Engem, Én sohasem tudnám őket elutasítani, mert a testem részei. Ugyanez igaz Isten ellenségeire is. Megbántják Őt, és nagy szomorúságot okoznak Neki, de Ő ennek ellenére is szereti őket, mert Tőle származnak, bár az emberiség bűne miatt éheznek.

Hogyan lehet az, kérdezhetitek, hogy még azoknak is meg tudok bocsátani, akik a legjobban bántottak meg Engem? Akik másokat ostoroznak, fájdalmat és szenvedést okoznak nekik? Ez azért van, mert szeretem őket. Én mindig is szeretni fogom a bűnösöket. A bűneik undorítanak Engem, de Én mindig arra fogok várni, hogy megöleljem őket.

Ez a Küldetés a megbocsátásról szól. Ez az egész azért van, hogy megmentse a lelketeket. Bár időközönként lehet, hogy kemények a Szavaim, de azok mégis azért adatnak nektek, mert szeretlek benneteket, és nem tudom elviselni a gondolatát annak, hogy elveszítelek benneteket. Azoknak, akik az élet becsvágya miatt elárultak Engem, soha nem szabad félniük, hogy Hozzám jöjjenek, és kérjék segítségemet. Hiányoztok Nekem. Szomorú vagyok, de minden lehető módon be fogok avatkozni, anélkül, hogy megsérteném Atyám Szövetségét, a szabad akaratot, amely mindig a tietek marad, egészen az új kezdetig. Semmi sem választhat el Tőlem benneteket, ha bocsánatomat kéritek.

Én Irgalmamba fogom belemeríteni a Földet, és minden gonosz cselekedetért, amelyet ellenségeim azért hajtanak végre, hogy tévedésbe ejtsenek benneteket, megígérem, hogy közbe fogok lépni. Nem foglak a farkasoknak dobni benneteket, akik fel akarnak falni titeket. Én nem fogok állni és nézni, miközben ti tönkreteszitek az életeteket, ami a tietek lehetne egy egész örökkévalóságon át. Én fenn foglak tartani benneteket egészen addig az időpontig, amikor meg kell hoznotok a végső döntést.


Nem fogom egykönnyen elengedni a lelketeket. Kegyetlen halált haltam, hogy megmentselek titeket. Ez alkalommal tanúi lesztek a legerősebb Isteni Beavatkozásnak, hogy visszaszerezzelek benneteket. Ti az Enyéim vagytok. Én a tietek Vagyok. A fenevad nem fogja egykönnyen megszerezni a lelkeket, mert Én Isten Vagyok, egy rettentő nagy erő. Én Mindenható Vagyok. A Sátánnak semmije sincs, de ravaszsága magához fogja vonzani közületek a gyengéket. Arra sürgetlek benneteket, akik szerettek Engem, hogy imádkozzatok, hogy a gyengék szerető szívvel fogadják Isteni Beavatkozásomat.Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/en-nem-fogok-allni-es-nezni-mikozben-ti-tonkreteszitek-az-eleteteket-ami-a-tietek-lehetne-egy-egesz-orokkevalosagon-at/

—–
Római katolikus:
2018-10-2629. évközi hét péntek

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Krisztus hívei a keresztség által Krisztus titokzatos testét alkotják a Szentlélekben.
Testvéreim!
Kérlek benneteket, én, aki fogoly vagyok az Úrban, hogy éljetek méltón ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok; teljes alázatban, szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel. Törekedjetek arra, hogy a béke kötelékével fenntartsátok a lelki egységet. Egy a Test és egy a Lélek, mint ahogy hivatástok is egy reményre szól.
Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten, mindnyájunk Atyja, aki minden fölött áll, mindent áthat és mindenben benne van.
Ez az Isten igéje.
Ef 4,1-6

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Urunk. Vö. 6. vers. – 5. tónus.
Előénekes: Az Úré a föld, és ami betölti, * a földkerekség és minden lakója.
Tengerek fölé ő rakta alapját, * s a vizek árján ő tartja szilárdan.
Hívek: Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Urunk.
E: Ki mehet föl az Úr hegyére, * ki állhat meg az ő szent helyén?
Aki ártatlan kezű, tiszta szívű, * akinek az esze nem jár csaláson.
H: Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Urunk.
E: Az nyer áldást az Úrtól, * és megigazulást üdvözítő Istenétől.
Ez az istenkeresők népe, * amely arcát kutatja Jákob Istenének.
H: Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Urunk.
Zsolt 23,1-2.3-4ab.5-6

ALLELUJA
Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Istene, * mert feltártad a kicsinyeknek országod titkait. Vö. Mt 11,25 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Ismerjük fel az idők jeleiben az Isten üzenetét!
Abban az időben Jézus így szólt a sokasághoz:
Ha látjátok, hogy nyugaton felhő támad, mindjárt mondjátok: „Eső jön!”, és úgy is történik. Ha déli szél fúj, azt mondjátok: „Hőség lesz!”, és megjön az is. Képmutatók! Az ég és föld jeleiből tudtok következtetni; a mai idők jeleit miért nem ismeritek fel? Miért nem ítélitek meg magatok, hogy mi az igazság?
Amikor ellenfeleddel a hatóságokhoz mégy, igyekezzél még az úton kibékülni vele, hogy a bíróhoz ne hurcoljon. Mert ha a bíró elé visz, akkor a bíró átad a börtönőrnek, a börtönőr pedig börtönbe vet téged. Mondom neked, ki nem szabadulsz onnan, amíg tartozásodat az utolsó fillérig le nem fizeted.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 12,54-59″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-26


——
Görög katolikus:

„Menj, és kiáltsd Jeruzsálemnek, hogy lakosai mind hallják meg:

Ifjúságodra emlékezem, Jeruzsálem,
    hűséges szeretetedre,
mikor még úgy szerettél,
    mint menyasszony a vőlegényét!
Milyen hűségesen követtél a pusztában,
    amelybe soha nem vetett magvető!
Akkor Izráel népe még az Örökkévaló szent tulajdona volt,
    mint aratáskor az első búzakéve.
Aki csak hozzányúlt, mind vétkezett,
    és bajt hozott magára”
    — ezt mondja az Örökkévaló.

Jákób nemzetsége, Izráel népének családjai, halljátok meg az Örökkévaló szavát! Ezt üzeni nektek az Örökkévaló:

„Miféle hibát találtak bennem őseitek,
    hogy oly messze távolodtak tőlem,
    és hitvány bálványokat követtek?
    Miért lettek ők maguk is hitványak?

Nem kérdezték többé: »Hol van az Örökkévaló,
    aki fölhozott minket Egyiptomból,
vezetett bennünket a pusztában,
    a kietlen sivatagban,
sziklák és szakadékok között,
    száraz vidéken, a halál árnyékában,
    lakatlan és járatlan tájakon?«
Pedig én bőtermő földre vittelek be titeket,
    hogy gyümölcseit és javait élvezzétek.
De alighogy bevonultatok,
    bűneitekkel máris tisztátalanná tettétek földemet,
    vétkeitekkel bemocskoltátok örökségemet.
A papok sem mondták: »Hol van az Örökkévaló?«
Akik magyarázták és tanították a Törvényt,
    nem ismertek engem igazán!
A vezetők is vétkeztek ellenem,
    a próféták pedig Baál által prófétáltak,
    és tehetetlen bálványokat imádtak.
Ezért még perelni fogok veletek,
    sőt majd fiaitok fiaival is perelek!”
    — ezt mondja az Örökkévaló.

10 „Menjetek csak nyugatra,
    át a tengeren, Ciprus szigetére,
    vagy kelet felé Kédárba,[a]
és jól nézzétek meg,
    történt-e valaha ilyen a nemzetek között?

11 Melyik nép hagyta el isteneit más istenekért?
    Pedig azok nem is valódi istenek!
Népem mégis felcserélte Istenét
    — dicsőségét —
    tehetetlen és hitvány bálványokkal!
12 Ó egek, ámuljatok ezen!
    Rémüljetek meg, és borzadjatok el
    — mondja az Örökkévaló —, …

Figyelmeztetés az üldözésre

16 „Vigyázzatok, mert úgy küldelek ki benneteket, mint juhokat a farkasok közé. Ezért legyetek okosak, mint a kígyók, és ártatlanok, mint a galambok! 17 Legyetek óvatosak, mert miattam le fognak tartóztatni titeket, bíróság elé állítanak, a zsinagógáikban megkorbácsolnak, 18 kormányzók és királyok elé állítanak és kihallgatnak benneteket. Akkor majd nekik is tanúskodjatok rólam! 19 Amikor letartóztatnak, ne aggódjatok, hogy mit mondjatok, mert idejében meg fogjátok tudni! 20 Valójában nem is ti fogtok beszélni, hanem Mennyei Atyátok Szelleme szól majd rajtatok keresztül.

21 Abban az időben egymás ellen fordulnak a testvérek, elárulják és kiszolgáltatják egymást azoknak, akik megölik őket. Hasonlóképpen az apák a gyermeküket, a gyermekek pedig a szüleiket adják halálra. 22 Mindenki gyűlölni fog benneteket miattam, de aki mindvégig állhatatosan kitart, az üdvözül.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+10%3A16-22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Mert az Örökkévaló felneveli azokat,
    akiket szeret,
és megfenyít mindenkit,
    akit a fiává fogad.”[a]

Fogadjátok el, és vessétek alá magatokat az ilyen nevelésnek! Tekintsétek ezt a mennyei Édesapátoktól jövő megfegyelmezésnek, mert ebből látszik, hogy Isten úgy bánik veletek, mint a fiaival! Hiszen minden fiút megfegyelmez az apja. Mindenkinek szüksége van erre! Ha viszont sohasem kaptok fegyelmezést, akkor nem is vagytok igazán Isten fiai, csak törvénytelen gyerekek.

Ezen kívül mindegyikünket fegyelmezett és fenyített a földi édesapánk, akit tisztelünk. Akkor mennyivel inkább kell engedelmeskednünk szellemi Édesapánknak, hogy éljünk! 10 Földi apánk csak rövid ideig fegyelmezett bennünket, és a saját belátása szerint, Isten azonban a mi érdekünkben fegyelmez és nevel. Abból a célból teszi ezt, hogy szentek legyünk, olyanok, mint ő. 11 A fegyelmezés, meg a fenyítés egyáltalán nem kellemes, amikor el kell szenvednünk, inkább fájdalmas és szomorúságot okoz! Később mégis igazságosságot és békességet eredményez annak az életében, aki a fegyelmezés által megedződött.

Gyakorlati tanácsok

12 Ezért ne szomorkodjatok, hanem emeljétek fel a fejeteket! Ne legyetek gyengék, hanem erősítsétek meg magatokat! 13 Egyenes utakon járjatok, és helyesen éljetek, hogy megmeneküljetek, és gyengeségeitek miatt el ne vesszetek!

25 Vigyázzatok tehát, nehogy elutasítsátok azt, aki most szól hozzátok! Azok sem menekültek meg, akik akkor régen nem akartak hallgatni arra, aki figyelmeztette őket itt, a földön. Akkor mi mennyivel kevésbé menekülhetünk meg, ha hátat fordítunk annak, aki most a Mennyből szól hozzánk! 26 Akkor régen, mikor Isten szólt, a hangja megrázta a földet. Most pedig azt ígéri: „Még egyszer megrázom a földet, sőt, még az eget is.”[g] 27 Ez a „még egyszer” azt jelenti, hogy minden teremtett dolgot megrendít, és ezek el is fognak tűnni. Csak az marad meg, ami rendíthetetlen.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+12%3A6-27&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus lecsendesíti a vihart

23 Jézus beszállt egy bárkába, tanítványai pedig követték. 24 Miután eltávolodtak a parttól, hirtelen akkora vihar támadt, hogy a hullámok majdnem elborították a bárkát. Eközben Jézus aludt. 25 Tanítványai odamentek hozzá, és ezzel ébresztették fel: „Uram, ments meg bennünket! Mindjárt elmerülünk!”

26 Jézus így válaszolt: „Miért féltek, kishitűek?” Azután felállt, ráparancsolt a szélre és a tóra. Ekkor elállt a szél, elsimultak a hullámok, és nagy csend lett.

27 A tanítványok csodálkozva kérdezték: „Kicsoda ez, hogy még a szél és a víz is engedelmeskedik neki?””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+8%3A23-27&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Krisztus Jézus hűséges katonája

2.1 Fiam, Timóteus, erősödj meg a kegyelemben, Istennek irántunk való jóindulatában, amely a Krisztus Jézusban fordult felénk!

Mindazt, amit sok tanúval együtt te is hallottál tőlem, bízd rá megbízható és hűséges emberekre, akik majd képesek lesznek ezeket a tanításokat továbbadni. Vállald velem együtt a közös szenvedéseket és nehézségeket, mint Krisztus Jézus jó katonája. Aki katonai szolgálatot teljesít, az nem foglalkozik a hétköznapi élet dolgaival. Csak arra törekszik, hogy a felettese meg legyen vele elégedve!

Az atlétikai versenyen résztvevőknek a szabályok szerint kell küzdeniük, különben nem kaphatják meg a győztesnek járó koszorút!

A földjén szorgalmasan dolgozó gazdának kell elsőként részesednie a föld terméséből! Gondolkozz el ezeken a dolgokon! Az Úr segít majd megérteni, mit akarok ezekkel mondani.

Soha ne felejtsd el egy pillanatra sem, hogy Jézus Krisztus — aki Dávid király családjából származik — feltámadt a halálból! Róla szól az én örömhírem. Ezt hirdetem mindenkinek, és emiatt kell most elszenvednem, hogy láncra vertek, mint egy bűnözőt. Isten beszéde azonban nincs megbilincselve! 10 De mindent szívesen elviselek azokért, akiket Isten kiválasztott, hogy Jézus Krisztus által üdvösségre jussanak, és részesüljenek az örökkévaló dicsőségben.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20Timothy+2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

17 Tehát ezt parancsolom nektek: isteni szeretettel szeressétek egymást!”

Jézus figyelmezteti tanítványait az üldöztetésre

18 „Ha a hitetlenek gyűlölnek benneteket, jusson eszetekbe, hogy engem előbb gyűlöltek, mint titeket! 19 Ha közéjük tartoznátok, akkor ez a világ kedvelne titeket, mint a saját embereit. De ti nem tartoztok ehhez a világhoz, hiszen én kiválasztottalak titeket — ezért gyűlölnek benneteket.

20 Emlékezzetek rá, hogy megmondtam nektek: a szolga nem nagyobb, mint az ura. Ezért, ha engem üldöztek, benneteket is üldözni fognak. Másfelől, ha egyesek elfogadták és követték a tanításomat, akkor a tiéteket is követni fogják. 21 Mindezeket miattam teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki engem küldött. 22 Ha nem jöttem volna és nem beszéltem volna velük, most nem lennének bűnösök, így azonban nincs mentség a bűneikre. 23 Aki engem gyűlöl, Atyámat is gyűlöli. 24 Ha nem tettem volna közöttük olyan csodákat, amilyeneket még senki sem tett, most nem lennének bűnösök. De látták a csodákat, mégis gyűlölnek engem is, és Atyámat is.

25 Mindez azért történt így, hogy beteljesedjen, ami a Törvényükben meg van írva: »Ok nélkül gyűlöltek engem.«[b]

26 El fog jönni a Segítő, az Igazság Szelleme,[c] akit az Atyától küldök hozzátok, és ő majd tanúskodik mellettem. 27 De ti is tanúskodni fogtok rólam, mert kezdettől velem voltatok.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+15%3A17-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

10 Köszönt benneteket Arisztarkhosz, aki velem együtt raboskodik, és Márk, Barnabás unokatestvére is. Márkról már írtam nektek: fogadjátok őt szeretettel, amikor hozzátok érkezik. 11 Köszönt titeket Jusztusz, akinek a másik neve Jézus. A zsidók közül csak ők dolgoznak velem együtt Isten királyi uralmának kiterjesztésében. Ők viszont valóban nagy vigasztalást jelentenek számomra.

12 Epafrász, aki közétek tartozik, szintén köszöntését küldi. Ő is a Krisztus Jézus szolgája, aki imádságaiban állandóan küzd értetek. Azért imádkozik, hogy szellemileg érettek legyetek, és minden helyzetben biztosan felismerjétek, mi az Isten akarata. 13 Bizony, nagyon sokat fáradozik értetek, és azokért, akik Laodiceában és Hierápoliszban laknak. 14 Köszönt még benneteket kedves barátunk, Lukács doktor és Démász is.

15 Köszöntsétek a Laodiceában élő testvéreket, valamint Nimfát és a házánál levő helyi gyülekezetet is. 16 Miután felolvastátok ezt a levelet, gondoskodjatok róla, hogy olvassák fel a laodiceai helyi gyülekezetben is. Ti pedig vegyétek át és olvassátok fel azt a levelet, amelyet nekik írtam! 17 Mondjátok meg Arkhipposznak: „Legyen gondod a szolgálatra, amit az Úr bízott rád, és azt gondosan végezd!”

18 Ezt a köszöntést a saját kezemmel írtam — pál. Emlékezzetek rám, mert most még börtönben vagyok! Az Úr kegyelme maradjon veletek!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Colossians+4%3A1-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

23 Aki nincs velem, az ellenem van. Aki nem velem együtt arat, az szétszórja a termést.”

A gonosz szellemekről

24 „Amikor a gonosz szellem kimegy az emberből, száraz helyeken bolyong. Nyugalmat keres, de nem talál, ezért ezt mondja: »Inkább visszamegyek a házamba, ahonnan kijöttem!« 25 Tehát visszatér, és azt kisöpörve, sőt feldíszítve találja. 26 Akkor elmegy, keres hét másik szellemet, akik még nála is gonoszabbak. Majd együtt visszamennek abba az emberbe, és ott laknak. Így végül annak az állapota még rosszabb lesz, mint először volt.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+11%3A23-26&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

https://oca.org/readings/daily/2018/10/26
—-
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

VIDEO:
St.Virgin Mary Apparition in Coptic Orthodox Church in Warraq Cairo Egypt 10 12 2009 Part 3
https://www.youtube.com/watch?v=mb6kGPJpgTU&t=0s

A (földi) életetek csak egy múló pillanat a teljes életetekhez képest. Ti száműzetésben vagytok.

Igazság Könyve:

“2013.09.03 18:45

Drága szeretett leányom, legnagyobb vágyam, hogy a világ minden táján megszólítsam az embereket – akik kitöröltek Engem az életükből -, hogy jöjjenek vissza Hozzám. Sok lélek, akit az a gondolat vezet, hogy Isten valójában nem létezik, úgy döntött, hogy elfelejt Engem, szeretett Jézusát. Nyugtalankodom ezekért a szegény összezavarodott emberekért, mert Én nagyon szeretem őket és hiányolom társaságukat.

Ha már elvándoroltatok Tőlem, és nehéznek találjátok összeegyeztetni egy rohanó modern világról alkotott nézeteiteket a Belém, Jézus Krisztusba vetett egyszerű hittel, akkor hadd segítsek nektek megérteni: ti a bűn miatt szakadtatok el Tőlem. Amikor a bűn megrontja a lelketeket, akkor egy sötétség leereszkedik rá, és ez megnehezíti számára, hogy elfogadja Isten Fényét. Amikor ez megtörténik, a szívetek megkeményedik. És ilyenkor kapcsolódik be az értelmetek is, és ekkor van az, amikor tévesen azt hiszitek, hogy Isten nem Létezhet, mert a logika azt diktálja, hogy az Ő létezése lehetetlen.


A (földi) életetek csak egy múló pillanat a teljes életetekhez képest. Ti száműzetésben vagytok. Az Igazság a jövőben rejlik, amikor végre hazatérhettek Istenhez, a ti természetes állapototokba. Én megértem, hogy milyen nehéz sok embernek közel maradnia Hozzám, mivel nagyon sok zavaró tényezővel, kísértéssel és sötétséggel kell szembenéznie a Földön.Amikor úgy találjátok, képtelenek vagytok érezni a Jelenlétemet vagy Szeretetemet, azt szeretném, ha elmondanátok a Keresztes Imahadjárat ezen imáját (119): Hogy érezzem Isten SzeretetétSegíts nekem, Jézusom, mert nagyon össze vagyok zavarodva.
Nem akar a szívem megnyílni Neked.
Szemeim nem képesek látni Téged.
Elmém bezárul Előtted.
Ajkaim nem képesek vigasztaló szavakat mondani Számodra.
Lelkemet elborította a sötétség.
Kérlek, könyörülj rajtam, szegény bűnösön.
Jelenléted nélkül tehetetlen vagyok.
Tölts el engem Kegyelmeiddel, hogy legyen bátorságom Feléd nyújtani kezemet, Irgalmadért könyörögve.
Segíts nekem, elveszett tanítványodnak, aki szeret Téged, de aki szívében már többé nem érzi a szeretet felpezsdülését, hogy legyen képes látni és elfogadni az Igazságot. Ámen.

Nem könnyű Velem egységben lenni. Nektek ki kell tartanotok addig, míg végre érzitek Jelenlétemet a szívetekben. Hívjatok Engem és Én futni fogok, és átölelem szegény, nyomorult lelketeket, vezetni foglak és örök üdvösségetekre viszlek benneteket. Nem számít, hogy mit tettetek, soha ne féljetek hívni Engem. Én minden

bűnösnek válaszolni fogok, nem számít, hogy ők kicsodák. Egyikőtök sincs közületek a bűn foltja nélkül. Várom hívásotokat.Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-foldi-eletetek-csak-egy-mulo-pillanat-a-teljes-eletetekhez-kepest-ti-szamuzetesben-vagytok/

—–
Római katolikus:

2018-09-0322. évközi hét hétfő

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Amikor Szent Pál az evangéliumot hirdeti, a megfeszített Krisztusról tesz tanúságot.
Testvéreim!
Amikor nálatok jártam, nem választékos beszéddel vagy emberi bölcsességgel akartam hirdetni nektek Isten titkát. Elhatároztam ugyanis, hogy nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, a megfeszítettről.
Gyöngeségem tudatában félve és nagyon elfogódva mentem hozzátok. Tanításom és igehirdetésem ezért nem a bölcsesség elragadó szavaiból állt, hanem a lélek és az erő bizonyságából, hogy hiteteknek ne emberi bölcsesség, hanem Isten ereje legyen az alapja.
Ez az Isten igéje.
1Kor 2,1-5

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Törvényedet szívből szeretem, * én Uram, Istenem. 97a. vers. – 4 g. tónus.
Előénekes: Mennyire szeretem törvényedet, Uram, * egész nap azon elmélkedem.
Mily bölccsé tett parancsolatod ellenségem ellen is, * mert az az enyém már örökre.
Hívek: Törvényedet szívből szeretem, * én Uram, Istenem.
E: Minden tanítómnál okosabb lettem, * mert mindig intelmeidről elmélkedem.
Meghaladja értelmem a vénekét, * mert parancsaidat megtartom.
H: Törvényedet szívből szeretem, * én Uram, Istenem.
E: Minden gonosz úttól távol tartom lábamat, * hogy megtarthassam szavadat.
Meghozott ítéleteidtől sosem hajlok el, * te magad tanítottál rájuk.
H: Törvényedet szívből szeretem, * én Uram, Istenem.
Zsolt 118,97-102

ALLELUJA
Az Úr lelke van rajtam: * elküldött, hogy a szegényeknek örömhírt vigyek. Lk 4,18 – 7b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus fellépésével megkezdődött a megváltás kegyelmi ideje, de lakóhelyén ezt nehezen értették meg.
Abban az időben Jézus elment Názáretbe, ahol (egykor) nevelkedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a helyre talált, ahol ez volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.”
Összetekerte az írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az írás, amelyet az imént hallottatok.” Mindenki helyeselt neki, és csodálkozott a fönséges szavakon, amelyek ajkáról fakadtak. „De hát nem József fia ez?” – kérdezgették.
Ekkor így szólt hozzájuk: „Biztosan ezt a mondást szegezitek majd nekem: »Orvos, gyógyítsd önmagadat!« A nagy tetteket, amelyeket – mint hallottuk – Kafarnaumban végbevittél, tedd meg a hazádban is!” Majd így folytatta:
„Bizony, mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidoni Cáreftában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szíriai Námán.”
Ezt hallva, a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak, kiűzték őt a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük, és eltávozott.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 4,16-30″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-09-03


——
Görög katolikus:

Isten a Krisztusban való hit által fogad el bennünket11 Amikor viszont Péter Antiókhiába érkezett, nyíltan szembeszálltam vele, mivel helytelenül viselkedett. 12 Amikor ugyanis Péter először jött Antiókhiába, közösséget vállalt és együtt étkezett a nem zsidó származású hívőkkel. Azután néhány férfi érkezett Jeruzsálemből, akiket Jakab küldött, s ettől kezdve Péter minden kapcsolatot megszakított a nem zsidókkal. Ugyanis félt azoktól a zsidóktól, akik azt gondolták, hogy minden nem zsidó származású hívőt körül kell metélni.

13 Péter képmutató viselkedéséhez csatlakoztak a jelen lévő hívő zsidók is. Még Barnabást is rávették a képmutatásra. 14 Amikor tehát láttam, hogy nem az örömhír igazsága szerint viselkednek, mindnyájuk előtt felelősségre vontam Pétert: „Ha te zsidó létedre magad sem tartod meg a zsidó szokásokat, akkor miért kényszeríted a nem zsidókat, hogy zsidó módra éljenek?”

15 Mi, akik zsidónak születtünk — nem pedig ugynevezett „Izráelen kívüli bűnösnek” —, 16 jól tudjuk, hogy az ember nem a Törvény szerinti tettei alapján válik Isten számára elfogadhatóvá. Isten egyedül a Jézus Krisztusban való hit által fogad el bennünket! Mi ugyanis azért hittünk a Krisztus Jézusban, hogy Isten számára elfogadhatóvá váljunk. Isten pedig azért fogadott el bennünket, mert hittünk Krisztusban, s nem a Törvény szerinti tettek alapján. Ezek által ugyanis soha senki sem válhat Isten számára elfogadhatóvá.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 24 Jézus el is indult Jairussal együtt. Nagy tömeg követte, rengetegen tolongtak körülötte.

25 Volt köztük egy asszony is, aki már tizenkét éve olyan betegségben szenvedett, amely állandó vérzéssel járt. 26 Minden vagyonát orvosokra költötte, és sokat szenvedett. Az orvosok azonban hiába próbálták meggyógyítani, egyiküknek sem sikerült, sőt, a betegség egyre súlyosabb lett. 27 Amikor az asszony meghallotta, hogy Jézus ott van, átfurakodott a tömegen, Jézus háta mögé került, és megérintette a ruháját. 28 Ugyanis ezt gondolta: „Elég, ha csak a ruhájához érek, már attól is meggyógyulok.” 29 Amikor Jézus ruháját megérintette, az asszony azonnal megérezte, hogy a vérzése megszűnt, és hogy egészen meggyógyult. 30 Jézus rögtön észrevette, hogy erő áradt ki belőle, ezért megállt és megfordult. Ezt kérdezte: „Ki érintette meg a ruhámat?”

31 A tanítványai így válaszoltak: „Látod, milyen sokan tolonganak körülötted, és azt kérdezed, ki érintett meg?!”

32 Jézus azonban egyre csak kereste, és látni akarta azt, aki megérintette. 33 Ekkor az asszony előlépett, bár reszketett a félelemtől. Tudta jól, mi történt vele, ezért leborult Jézus előtt, és mindent elmondott neki. 34 Ő pedig ezt mondta: „Leányom, a hited megmentett téged. Menj békével, és légy egészséges!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+5%3A24-34&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/09/03
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–