Címke: isteni beavatkozás

Dolgozzon együtt e két kéz, mely ugyanahhoz a testhez tartozik, és osszák meg egymással képességeiket és tartalékaikat!

Igazság Könyve:

2015. január 25. vasárnap, 15:45

Drága leányom, a Beavatkozásom, hogy megnyissam gyermekeim szemét szeretett Fiam, Jézus Krisztus Szeretetére, egyre csak közeledik.

Én minden gyermekemet szeretem, és minden férfit, nőt és hét évnél idősebb gyermeket Fiam Irgalmának a Világosságába fogok hívni. Készüljetek Beavatkozásomra, mert az közelebb van, mint gondolnátok; és legyetek hálásak ezért a Nagy Ajándékért. A szellemi harc, amelynek tanúi vagytok a világban, a Földön fog megnyilvánulni, és a harc ellenségeim és azok között fog támadni, akiket ellenségeim megpróbálnak elhallgattatni, de akik elutasítják, hogy hamisságokba rántsák őket –meg azok között, akik elárulják Fiamat.

Amikor Igazságosságom Keze lesújt, próbára fogja tenni mindazok hitét, akik azt mondják, hogy a Fiamat képviselik, de csak azok lesznek elég erősek az Igazság hirdetésére, akik hajlandók követniKeresztet. A pókhálók hamarosan el lesznek távolítva, és a ti örökségetek teljes mértékben fel lesz tárva számotokra. Ellenségeim a legtöbb esetben el fogják utasítani ezt a Beavatkozást, és a végsőkig fognak harcolni, hogy megtagadják Jézus Krisztust.

Én át fogok ölelni minden embert, minden fajhoz, hitfelekezethez és valláshoz tartozót és Fiam Fényébe fogom őket vinni; és sokan fogják Őt látni. Ez azt fogja jelenteni, hogy ennek eredményeként sokan meg fognak térni, és kérni fogják a jogot, hogy Fiam Dicsőséges földi Királyságában örök életet élhessenek.

Megígértem, hogy Fiam át fogja venni Helyét a Trónján, és ez valóra fog válni. Azok, akik nem akarnak Királyságához tartozni, a saját szabad akaratuk szerint fognak dönteni, amelyet Én adtam mindnyájatoknak.

Én, a ti szeretett Atyátok és mindannak Teremtője, ami van, és ami lesz, azt kérem, hogy ne tékozoljátok el elsőszülöttségi jogotokat. Ha megteszitek, a Sátán fel fog falni benneteket, aki épp olyan könyörtelen, mint amilyen hazug, csaló és vádló. Ti olyan Ajándékot kaptok, amely korábban egyetlen generációnak sem adatott meg, és nektek imádkoznotok kell azon Kegyelmek elnyeréséért, hogy el tudjátok fogadni Kegyeimet.

Jöjjetek a Világossághoz, mert ha ezt nem teszitek, akkor a sötétség meg fog vakítani benneteket mindörökre. Ez kettészakítaná a Szívemet, ugyanis Én senkit sem szeretnék elveszíteni közületek.

Megáldalak benneteket. Végig foglak vezetni titeket ezen a Szent Küldetésen, amelyet a Szentháromság ad nektek, amint az meg volt jövendölve.

Szeretett Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten”

https://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-en-fogok-olelni-minden-embert-minden-fajhoz-hitfelekezethez-es-vallashoz-tartozot

 

 
 
“AZ EGYSÉG KULCSA AZ ALÁZAT ÉS A SZERETET
1995. június 15.

Királyom, a Te Szavad gyógyító balzsam. Amikor életem silányabb volt, mint az agyag, eljutott fülembe Szavad, és láthatóvá vált a láthatatlan. Mint ismeretlen világ, mint világtalannak a fény, hirtelen minden felragyogott és tündökölni kezdett. Mint fényesen szikrázó csillag az éjben, amely megvilágítja az eget. Szavad látást adott nekem, hogy belépjek misztériumodba. áldalak Uram, mert szereteted látható lett szemem előtt, és lelkemet arra készteti, hogy hűségben éljek Veled örökkön örökké. Igen! Lépj be Szívem misztériumába, és fogadd békémet! Virágom, soha ne cseréld fel írásra szánt idődet mással! Az egész nap a tied, és örömet szerzel nekem, ha hozzám jössz az elmélkedésben. Ne feledd, a szeretet mindig türelmes, ezért légy te is türelmes! Ne siess el tőlem oly hamar, mint az elmúlt napokban… A szeretet, az igazi szeretet ki fogja állni a megpróbáltatásokat, a kudarcokat és mindent. Engem helyezz az első helyre és mindenek fölé! Szeretettel evangelizálj a Szeretetért, és dicsőíts meg engem! Mondj ellene mindannak, ami bűnre vezet, és merülj el mindabban, ami jó és szent, és ami az örök életre vihet téged! Szent vagyok és jó… 1 Égek a vágytól… Milyen vágytól, Uram?

Hogy egyesültnek, és egynek lássam Egyházamat… Imádkozz az egységért, és ne figyelj azokra, akik nem akarnak egységet! A megosztó különválasztja őket, és támadóvá teszi lelküket. Aki nem dolgozik őszintén és teljes szívvel az egységért, az komolyan megbántja Szentlelkemet. Kérem azokat, akik Egyházam egyesítése érdekében összegyűlnek, hogy véssék lelkükbe e szavakat:

alázat és szeretet,


az egység kulcsa az alázat és a szeretet. Ékesszólásuk és vég nélküli beszédeik nem vezetik őket egységre. Kölcsönös dicséreteik sem fogják egységre vezetni Egyházamat. Mindezek untatnak engem… Pusztulás és rombolás hatolt szentélyembe, milyen dicséreteket tudnak tehát kicserélni egymás között? Hol van tiszteletük? Hajoljatok meg, hogy meglássátok az én akaratomat! Halkítsátok le hangotokat, hogy meghalljátok az üdvösség szavát a magasságokból! Szívetek csak megtéréstekben fog meghallani engem és fogja egységre vinni Egyházamat, egyesítve Testemet. Az igazság ragyogásában fogtok újból illatozni, és fogjátok felismerni, hogy egy test tagjai vagytok. Csak az osztozásban fogtok egymáshoz közeledni. Ehhez meg kell változnotok szívetekben és ki kell virágoznotok a megtérésben.

Ha megteszitek, és tisztára mossátok bűneitektől szíveteket, megsokasítom segítségemet és teljesen meggyógyítalak benneteket. Lelki növekedésben részesítelek titeket, ami teremtésem maradékát arra fogja késztetni, hogy a ti fedeletek alatt lakjanak. Ha ti, akik megszűntetek létezni, megengeditek, hogy Szentlelkem, az Életadó, magához édesgessen benneteket, a szeretetnek olyan lelki forradalmát keltem szívetekben, amilyent még nem tapasztaltatok…

Ó… leányom! Imádkozz a Kelet és a Nyugat házáért, hogy fogjanak össze mint két imára kulcsolódó kéz, mint két, egymáshoz hasonló kéz, amelyek akkor szépek, amikor imádságban összekulcsolódva az ég felé mutatnak. Dolgozzon együtt e két kéz, mely ugyanahhoz a testhez tartozik, és osszák meg egymással képességeiket és tartalékaikat! Ó, mikor fog engem Testem két keze együtt az oltár fölé emelni, és együtt felmutatni? 2

Ó jöjjetek! Nem akarok hosszú beszédeket! Aki az első és a legjobb akar lenni közületek, legyen mindenki rabszolgája! Itt vagyok! Nézzetek magatokra! Végtelen kincsek vannak Szívemben! Ezért ne mondjátok: “Hol kapok választ?” Vegyetek Szívem kincséből, és össze fogjátok gyűjteni azokat, akik eltévedtek. Én fogok uralkodni felettük, ti pedig ki fogjátok osztani Szentséges Szívem kincsét az egész világnak.

És te, leányom, örömet szerzel, ha nekem adod idődet, mert az tiszteletet nyújt nekem. Ha szeretsz, az megörven deztet és megdicsőít. Ha utánam vágyakozol, az megigéz engem. Amennyit nekem adsz szívedből, annyit fogsz visszakapni trónomból. Veled van kegyelmem, és kezem a kezeden… Pihenj meg bennem! Szeretlek, és az Atya azért szeret téged, mert szeretsz engem.
Szeretlek, Szeretet…

Sokakat meg fogok gyógyítani ezeken az üzeneteken keresztül! Tedd meg a te részedet Vassula, és én teljessé teszem munkádat istenségemben. Jöjj, veled leszek, míg kisebb kötelességeidet végzed. 3 Én, Jézus, szeretlek. Fogadd áldásomat! ”

 
 
 
 

———-
Római katolikus:

2020-01-26

Évközi 3. vasárnapKezdőének:
Énekeljetek az Úrnak új éneket, minden föld az Úrnak énekeljen. Színe előtt jár a fényesség és a fönség, szentélyében erő és
dicsőség! (Zsolt 95,1.6)

Könyörgés:
Mindenható, örök Isten, irányítsd tetteinket tetszésed szerint, hogy szent Fiad nevében minél több jót tegyünk. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
A pogány nemzetek területén a nép nagy fényességet lát.
Egykor megalázta az Úr Zabulon földjét és Neftali földjét. De az eljövendő napokban
megdicsőíti majd a Tenger útját, a Jordánon túli vidéket, a pogány nemzetek területét. A nép, amely sötétségben jár, nagy fényességet lát.
Akik a halál árnyékának országában laknak, azoknak nagy világosság támad. Nagy ujjongással töltöd el őket, kitörő örömöt adsz nekik. Úgy örülnek majd színed előtt, ahogyan aratáskor szoktak örülni, s ahogy akkor örülnek, amikor a zsákmányt osztják. Mert terhes igáját, a vállára nehezedő rudat, sanyargatója botját összetöröd, mint Midiára idejében.
Ez az Isten igéje.
Iz 8,23b-9,3

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Világosságom az Isten, * üdvözít engem. 2. tónus.
Előénekes: Világosságom és üdvösségem az Úr, * kitől félnék?
Életem oltalmazója az Úr, * kitől rettegnék?
Hívek: Világosságom az Isten, * üdvözít engem.
E: Egyet kérek az Úrtól, † csak egy a vágyam, * hogy az Úr házában lakjam életem minden napján,
hogy élvezhessem az Úr örömét, * és hogy szemlélhessem szent templomát.
H: Világosságom az Isten, * üdvözít engem.
E: Hiszem, hogy meglátom az Úr javait * az élők földjén.
Remélj az Úrban, bátran cselekedj, * szíved legyen erős, és bízzál az Úrban.
H: Világosságom az Isten, * üdvözít engem.
Zsolt 26,1.4.13-14

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Éjetek mindnyájan egyetértésben, és ne szakadjatok pártokra!
Testvéreim!
Urunk Jézus Krisztus nevére kérlek titeket, éljetek mindnyájan egyetértésben, és ne szakadjatok pártokra! Forrjatok eggyé ugyanabban a lelkületben, ugyanabban a felfogásban! Kloé
hozzátartozói ugyanis azt a hírt hozták felőletek, testvérek, hogy pártokra szakadtatok. Arra gondolok, hogy akadnak köztetek, akik azt mondják: „Én Pállal tartok, én meg Apollóval, én Kéfással, én meg Krisztussal!”
Talán
megoszlott Krisztus? Vajon Pált feszítették értetek keresztre, vagy Pál nevében keresztelkedtetek meg?
Krisztus engem nem keresztelni küldött, hanem azért, hogy
hirdessem az evangéliumot, – de ne bölcselkedő beszéddel, hogy Krisztus keresztje erejét ne veszítse.
Ez az Isten igéje.
1Kor 1,10-13.17

ALLELUJA
Jézus hirdette országának örömhírét, * és minden betegséget meggyógyított a nép körében. Mt 4,23 – 2. tónus.

Hosszabb forma:
† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus Kafarnaumba jött, hogy beteljesedjék, amit Izajás mondott.
Amikor Jézus meghallotta, hogy (Keresztelő) Jánost fogságba vetették, visszatért Galileába. Elhagyta Názáretet, és a tengerparti Kafarnaumban telepedett le, Zabulon és Neftali vidékén, hogy beteljesedjék, amit Izajás próféta mondott:
Zabulon földje és Neftali földje, a tenger útja, a Jordán vidéke, a pogányok Galileája: A sötétben lakó nép nagy fényt lát, és fény virrad a halál honában s árnyékában ülőkre.
Ettől kezdve Jézus tanítani kezdett. Ezt hirdette: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa!” *
A Galileai-tenger mentén járva meglátott két testvért: Simont, akit Péternek is neveznek, és Andrást, a testvérét. Éppen hálót vetettek a tengerbe, mert halászok voltak. Így szólt hozzájuk: Kövessetek engem, és én emberek halászává teszlek titeket!” Erre azok otthagyták hálóikat és követték őt. Amint onnan továbbment, meglátott másik két testvért is: Zebedeus fiát, Jakabot és testvérét, Jánost. Apjukkal, Zebedeussal a hálóikat javították a csónakban. Őket is elhívta. Ők is otthagyták a csónakot és az apjukat, és követték őt.
Jézus pedig bejárta egész Galileát. Tanított a zsinagógákban, hirdette a mennyek országa örömhírét, és meggyógyított a nép körében minden betegséget és minden gyötrelmet.
Ezek az evangélium igéi.

Vagy rövidebb forma a *-ig
Mt 4,12-23 rövidebb: Mt 4,12-17″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-01-26

————
Ortodox (Görög keleti): 

Jézus megjelenik a Tibériás tengernél: a nagy halfogás

21.1 Ezután ismét megjelent Jézus a tanítványoknak a Tibériás-tengernél. Így jelent meg:

együtt voltak Simon Péter és Tamás, akit Ikernek hívtak, és Nátánaél, a galileai Kánából és Zebedeus fiai; a tanítványok közül pedig még kettő.

Simon Péter így szólt hozzájuk: “Elmegyek halászni.” Ők erre ezt mondták: “Mi is elmegyünk veled.” Elindultak, és beszálltak a hajóba, de azon az éjszakán semmit sem fogtak.

Amikor már reggel lett, megállt Jézus a parton, a tanítványok azonban nem tudták, hogy Jézus az.

Jézus ekkor megkérdezte tőlük: “Fiaim, nincs valami ennivalótok?” Így válaszoltak neki: “Nincs.”

Ő pedig ezt mondta nekik: “Vessétek ki a hálót a hajó jobb oldalán, és találtok!” Kivetették tehát, de kivonni már nem tudták a rengeteg hal miatt.

Ekkor odaszólt Péterhez az a tanítvány, akit Jézus szeretett: “Az Úr az!” Amikor Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára vette felsőruháját, mert mezítelen volt, és belevetette magát a tengerbe.

A többi tanítvány pedig a hajón jött ki, mert nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire, és kivonták a hálót a halakkal.

Amint kiszálltak a partra, parazsat láttak ott, rajta halat és kenyeret.

10 Jézus így szólt hozzájuk: “Hozzatok a most fogott halakból!”

11 Simon Péter beszállt, és kivonta a partra a hálót, amely tele volt nagy halakkal, szám szerint százötvenhárommal; és bár ilyen sok volt, nem szakadt el a háló.

12 Jézus erre ezt mondta nekik: “Jöjjetek, egyetek!” A tanítványok közül azonban senki sem merte őt megkérdezni: ki vagy te? Tudták ugyanis, hogy az Úr ő.

13 Jézus tehát odament, vette a kenyeret, és odaadta nekik; ugyanúgy a halat is.

14 Ez már a harmadik alkalom volt, hogy Jézus megjelent a tanítványoknak, miután feltámadt a halottak közül.

———————-

15 Igaz az a beszéd, és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik közül az első én vagyok.

16 De azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus elsősorban énrajtam mutassa meg végtelen türelmét példaként azoknak, akik majd hisznek benne, és így az örök életre jutnak.

17 Az örökkévalóság királyának pedig, a halhatatlan, láthatatlan egy Istennek tisztelet és dicsőség örökkön-örökké. Ámen.

—————————

A kánaáni asszony

21 Jézus azután elment onnan, és visszavonult Tírusz és Szidón területére.

22 És ekkor egy kánaáni asszony, aki arról a környékről jött, így kiáltott: “Uram, Dávid Fia! Könyörülj rajtam! Leányomat kegyetlenül gyötri a gonosz lélek!”

23 Jézus azonban nem válaszolt neki egy szót sem. Erre odamentek hozzá tanítványai, és kérték: “Bocsásd el, mert utánunk kiáltozik.”

24 De ő így felelt: “Én nem küldettem máshoz, csak Izráel házának elveszett juhaihoz.”

25 Az asszony pedig odaérve leborult előtte, és ezt mondta: “Uram, segíts rajtam!”

26 Jézus erre így válaszolt: “Nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak.”

27 Az asszony azonban így felelt: “Úgy van, Uram! De hiszen a kutyák is esznek a morzsákból, amelyek uruk asztaláról hullanak.”

28 Ekkor így szólt hozzá Jézus: “Asszony, nagy a te hited, legyen úgy, amint kívánod!” És meggyógyult a leánya még abban az órában.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+John+21%3A1-14%3B+1+Timothy+1%3A15-17%3B+Matthew+15%3A21-28&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

————–
https://oca.org/readings/daily/2020/01/26

Amikor Igazságosságom Keze lesújt, próbára fogja tenni mindazok hitét, akik azt mondják, hogy a Fiamat képviselik

“… Történt pedig, hogy útközben, amikor Damaszkuszhoz közeledtem, déltájban, hirtelen nagy mennyei fényesség vett körül. A földre zuhantam, majd egy hangot hallottam, amely így szólt hozzám: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?”
Erre én megkérdeztem: „Ki vagy te, Uram?”
Ő azt mondta nekem: „Én vagyok a názáreti Jézus, akit te üldözöl.” Akik velem voltak,
látták ugyan a fényt, de nem hallották annak hangját, aki hozzám szólt.
…”
ApCsel 22,3-16
 

Igazság Könyve:

2015. január 25. vasárnap, 15:45

Drága leányom, a Beavatkozásom, hogy megnyissam gyermekeim szemét szeretett Fiam, Jézus Krisztus Szeretetére, egyre csak közeledik.

Én minden gyermekemet szeretem, és minden férfit, nőt és hét évnél idősebb gyermeket Fiam Irgalmának a Világosságába fogok hívni. Készüljetek Beavatkozásomra, mert az közelebb van, mint gondolnátok; és legyetek hálásak ezért a Nagy Ajándékért. A szellemi harc, amelynek tanúi vagytok a világban, a Földön fog megnyilvánulni, és a harc ellenségeim és azok között fog támadni, akiket ellenségeim megpróbálnak elhallgattatni, de akik elutasítják, hogy hamisságokba rántsák őket –meg azok között, akik elárulják Fiamat.

Amikor Igazságosságom Keze lesújt, próbára fogja tenni mindazok hitét, akik azt mondják, hogy a Fiamat képviselik, de csak azok lesznek elég erősek az Igazság hirdetésére, akik hajlandók követni a Keresztet. A pókhálók hamarosan el lesznek távolítva, és a ti örökségetek teljes mértékben fel lesz tárva számotokra. Ellenségeim a legtöbb esetben el fogják utasítani ezt a Beavatkozást, és a végsőkig fognak harcolni, hogy megtagadják Jézus Krisztust.

Én át fogok ölelni minden embert, minden fajhoz, hitfelekezethez és valláshoz tartozót és Fiam Fényébe fogom őket vinni; és sokan fogják Őt látni. Ez azt fogja jelenteni, hogy ennek eredményeként sokan meg fognak térni, és kérni fogják a jogot, hogy Fiam Dicsőséges földi Királyságában örök életet élhessenek.

Megígértem, hogy Fiam át fogja venni Helyét a Trónján, és ez valóra fog válni. Azok, akik nem akarnak Királyságához tartozni, a saját szabad akaratuk szerint fognak dönteni, amelyet Én adtam mindnyájatoknak.

Én, a ti szeretett Atyátok és mindannak Teremtője, ami van, és ami lesz, azt kérem, hogy ne tékozoljátok el elsőszülöttségi jogotokat. Ha megteszitek, a Sátán fel fog falni benneteket, aki épp olyan könyörtelen, mint amilyen hazug, csaló és vádló. Ti olyan Ajándékot kaptok, amely korábban egyetlen generációnak sem adatott meg, és nektek imádkoznotok kell azon Kegyelmek elnyeréséért, hogy el tudjátok fogadni Kegyeimet.

Jöjjetek a Világossághoz, mert ha ezt nem teszitek, akkor a sötétség meg fog vakítani benneteket mindörökre. Ez kettészakítaná a Szívemet, ugyanis Én senkit sem szeretnék elveszíteni közületek.

Megáldalak benneteket. Végig foglak vezetni titeket ezen a Szent Küldetésen, amelyet a Szentháromság ad nektek, amint az meg volt jövendölve.

Szeretett Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten”

https://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-en-fogok-olelni-minden-embert-minden-fajhoz-hitfelekezethez-es-vallashoz-tartozot

 

 

———-
Igaz élet Istenben:

 

“MIKOR BOCSÁTANAK KI VÉGRE EGYHANGÚ HATÁROZATOT ARRÓL, HOGY MINDNYÁJAN UGYANAZON A NAPON ÜNNEPELIK A HÚSVÉTOT?

1992. december 21.

Az egység hetében fogom felolvasni Los Angelesben és Sacramentoban:

Szentséges Szívem leánya! Szeretném, ha írnál! Hallgasd meg hangomat a mennyből! Nem hallgatták meg kiengesztelődésre, békére és egységre hívó szavaimat, és nem is méltányolták. Egyszer már szóltam, és nem fogok ismét szólni. Nem fogok semmi újat hozzátenni.

Uram, látható, hogy nem könnyű! 1

Azt akarom, hogy ez alkalommal januárban olyan legyen a hangod, mint a mennydörgés! 2 Azt akarom, hogy hangod olyan hangos legyen, mint még sohasem! Az én Nevemben fogsz beszélni. Az egész világ hallja meg: A napok meg vannak számlálva, nincs sok idő hátra, hirtelenül és teljesen váratlanul fog véget érni az a kegyelem, amely az emberiséget betakarta… Ez úgy fog megtörténni, hogy felismerje a világ, milyen nagy volt az én irgalmam és jóságom, amely a magasból áradt ki évről-évre…

Mondd meg azoknak, akik az egységért dolgoznak, hogy nézzenek fel az égre! Látják-e milyen messze esik a Földtől? Szívük is ilyen messze van testvérük szívétől! Ilyen messzire kerültek egymástól! 3 Mikor bocsátanak ki végre egyhangú határozatot arról, hogy mindnyájan ugyanazon a napon ünneplik a húsvétot? Belefáradtam fennkölt stílusuk hallgatásába. Lehet, hogy számukra megfelelő és választékos, de számomra csak olyan, mint a gongütés, mert kong az ürességtől. Először azért szóltam, hogy gondjukat viseljem, majd könyörületből, de a mai napig sem halkította le egyikük sem a hangját azért, hogy az enyémet meghallja. Jaj nektek, akik azt mondjátok, hogy engem szolgáltok, és közben megakadályozzátok, hogy országom egységre jusson és megszilárduljon! De nem ti fogjátok egyesíteni országomat… mert ti semmit sem értetek és nem is fogtok érteni… Ha ti az én égi felszólításaim ellenére sem tudtátok felmérni Szívem mélységeit, hogyan tudnátok felfogni érveimet, hogyan tudnátok megérteni Szívem gazdagságát? Nem példabeszédekben és nem talányokban szóltam hozzátok. Érthető szavakat használtam, hogy szóljak hozzátok.

Megfeddtem a felelőseket, és összehívtam őket, hogy szóljak hozzájuk 4, de figyelembe vették-e Szívem buzdításait? Az volt a feladatuk, hogy adjanak hivatalos felszólítást. Megfeddtem a tekintélyviselőket 5, azon a napon azonban nem azért jöttem 6, hogy támadjam őket, hanem hogy olajat kínáljak lámpásuk feltöltésére, nehogy további kárt okozzanak Egyházamnak. Közülük hányan nyújtották az ég felé kezüket engem szólítva? Felfogják-e, hogy Véremet kétszer ontják ki, mintha csak víz lenne? 7 Bárcsak meghallanák sóhajtásaimat ez alkalommal!

Amit jobb kezem ültetett, azt szétválasztották előbb két, majd három részre, azután felaprították. Hol van az egész szőlőtő, amit elültettem? 8 Volt egyszer egy szőlőtő. Azt reméltem, hogy minden évben szőlőt terem. Betöltötte a völgyeket, a hegyeket, és elterjedt túl a tengereken, mert az én birtokomon, az én örökségemben vert gyökeret. Megnyújtottam indáit, hogy elérje a Föld négy sarkát, és ellássa gyümölccsel a világot. De ahelyett, hogy gondozták volna, elhanyagolták, és hagyták, hogy tövis és tüskés bozót növekedjen körülötte, és az sorra megfojtsa vesszőit és hajtásait. Egyenlővé tették a földdel ezt a választott növényt, amelyet jobb kezem ültetett, és romlott gyümölcsként hullik le most a szépség, a dicsőség és a gyümölcs, amit termett. Hiábavaló ezért felfuvalkodni a büszkeségben! Ne legyen önhittség szemetekben, amikor hibáitok sokasodnak és tetteitek visszahullanak saját fejetekre.

Azért jöttem, hogy olajjal töltsem fel és meggyújtsam lámpástokat, hogy lássátok, merre jártok. Aki most nem akarja meggyújtani lámpását, és nem használja, attól el fogják venni, és másnak adják. E szavakkal imádkozzanak:

Ó Uram, ki felettünk állsz,
viseld gondunkat!
Helyezd királyi trónodat
szőlőd közepébe
és rendelkezz velünk!

Ó minden szentség Szent Ura,
tisztíts meg minket,
hogy megőrizzük házad és szőlőd
tisztaságát!
Szeretettel lépj közbe
és oltalmazd,
mit jobb kezed megművelt!
Elhagytunk Téged,
de tudjuk,
hisszük
és bízunk benne,
hogy kitárod kapudat,
és az élet folyóját
szőlődre engeded.
Vesszők erednek újból belőle,
gyümölcsöt hoznak
és királyi bort,
mindnél nemesebbet,
mert Szentlelked,
az Életadó
fogja beárnyékozni.
Amen.

És téged, Vassulám, szenvedéseid majd megtanítanak arra, hogy türelmes légy. Nem hallottad, hogy a türelem állhatatossá tesz, és az állhatatosság reményt ad? És ezen a reményen, ezen a reményen fog felépülni országom. Dicsőíts most engem egész valóddal!

Szentlelkem megjelölt téged pecsétemmel, ezért ne félj! Lelkipásztorok, papok, tanítók, püspökök és bíborosok fogják felismerni a Pásztor hívását. Meg fogom újítani elméjüket, hogy régi énjük megsemmisüljön, és valóban fel fogják ismerni, hogy már visszafelé tartok hozzájuk, hogy egész teremtésemet átváltoztassam

az Igazság
jóságában és szentségében.

Jöjj, leányom, drágám, ÉN VAGYOK van veled.”

 
 
 
 
———
Római katolikus:

01-25

Szent Pál apostol megtérése

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Megtérésének elbeszélésével Szent Pál tanúságot tesz Jézusról.
A jeruzsálemi templomban Pál így beszélt a néphez:
Zsidó ember vagyok, a ciliciai Tarzusban születtem, de ebben a városban nevelkedtem, s Gámáliel lábánál az atyai törvény szigorú megtartására tanítottak. A Törvény megtartásában buzgólkodtam, miként most ti is mindannyian. Halálra üldöztem azokat, akik ezt az (új) utat követték, férfiakat és nőket kötöztem meg és vetettem börtönbe. A főpap és a vének tanácsa tanúsíthatja mindezt. Megbízólevelet is kaptam tőlük, és azzal mentem el Damaszkuszba a testvérekhez, hogy bilincsbe verve Jeruzsálembe hurcoljam őket és elnyerjék büntetésüket.
Történt pedig, hogy útközben, amikor Damaszkuszhoz közeledtem, déltájban, hirtelen nagy mennyei fényesség vett körül. A földre zuhantam, majd egy hangot hallottam, amely így szólt hozzám: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?”
Erre én megkérdeztem: „Ki vagy te, Uram?”
Ő azt mondta nekem: „Én vagyok a názáreti Jézus, akit te üldözöl.” Akik velem voltak,
látták ugyan a fényt, de nem hallották annak hangját, aki hozzám szólt.
Megkérdeztem: „Mit tegyek, Uram?”
Az Úr akkor azt mondta nekem: „Kelj föl és menj be Damaszkuszba, ott majd megmondják neked, mit kell tenned.”

Mivel azonban a ragyogó fényesség miatt
elvesztettem látásomat, kísérőim kézen fogva vezettek, és így értem be Damaszkuszba.
Egy bizonyos Ananiás nevű, Törvényt tisztelő férfi, akiről az ottani zsidók mind jó véleménnyel voltak, fölkeresett, és elém állva azt mondta nekem: „Saul testvér, nézz rám!” És én abban a pillanatban
visszanyertem látásomat.
Ő meg folytatta: „Atyáink Istene eleve arra rendelt téged, hogy megismerd az ő akaratát, meglásd az Igazat, az ő küldöttjét, és halld meg ajkának igéit, mert minden ember előtt tanúskodnod kell arról,
amit láttál és hallottál. Most pedig ne késlekedjél! Kelj fel, keresztelkedjél meg, és segítségül híva az ő nevét, mosd le bűneidet!”

Ez az Isten igéje.
ApCsel 22,3-16

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot! (Mk 16,15 – 4. a tónus)
Vagy: Alleluja. 4. szám.
Előénekes: Dicsérjétek az Urat, minden népek, * magasztaljátok őt, minden nemzetek.
Hívek: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot!
Vagy: Alleluja.
E: Mert erős rajtunk az ő irgalma, * és az Úr hűsége örökké megmarad.
H: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot!
Vagy : Alleluja.
Zsolt 116,1.2

Az első olvasmány helyett szabadon választható
ApCsel 9,1-22

ALLELUJA
Én választottalak titeket a világból, † hogy menjetek és gyümölcsöt teremjetek, * és gyümölcsötök maradandó legyen, mondja az Úr. Jn 15,16 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Menjetek el az egész világra és hirdessétek az evangéliumot!
Abban az időben Jézus megjelent a Tizenegynek, és így szólt hozzájuk:
Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül,
aki nem hisz, az elkárhozik.

A híveket ezek a jelek fogják kísérni: A nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek a kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik. Ráteszik a kezüket a betegekre, és azok meggyógyulnak.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 16,15-18″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-01-25

 
 
 
 

————

Ortodox (Görög keleti):

A bölcsesség mindennél nagyobb kincs

Nem kiált-e a bölcsesség, nem hallatja-e szavát az értelem?

Kiáll a magaslatok ormára, az útra, a keresztutakra.

A városba vivő kapuknál, a bejáratoknál hangosan kiált.

Hozzátok kiáltok, férfiak, szavam az emberekhez szól.

Legyetek okosak, ti együgyűek, legyetek értelmesek, ti ostobák!

Hallgassatok rám, mert fontos dolgokat mondok, ha felnyitom ajkamat, helyes, amit mondok.

Mert szám igazságot szól, ajkam utálja a gonoszt.

Számnak minden szava igaz, nincs bennük csalárdság vagy hamisság.

Mind világosak az értelmeseknek, és az ismeretre vágyóknak érthetők.

10 Intésemet fogadjátok el, ne az ezüstöt, inkább a tudást, mint a színaranyat!

11 Mert értékesebb a bölcsesség az igazgyöngynél, és nem fogható hozzá semmiféle drágaság.

12 Én, a bölcsesség, együtt lakom az okossággal, és nálam van a megfontolt tudás.

13 Aki féli az Urat, gyűlöli a rosszat. A kevélyt és a kevélységet, a helytelen utat. meg az álnok beszédet gyűlölöm.

14 Enyém a tanács és a jutalom, én vagyok az értelem, enyém a hatalom.

15 Általam uralkodnak a királyok, és rendelkeznek igazságosan a fejedelmek.

16 Általam vezetnek a vezérek, és ítélkeznek igazságosan az elöljárók.

17 Szeretem azokat, akik engem szeretnek, megtalálnak engem, akik keresnek.

18 Gazdagság és megbecsülés van nálam, maradandó vagyon és igazság.

19 Gyümölcsöm drágább az aranynál, a színaranynál is, és jövedelmem a színezüstnél.

20 Az igazság ösvényén járok és a törvénynek az útjain,

21 hogy örökséget adjak az engem szeretőknek, és megtöltsem kincstárukat.

22 Az Úr útjának kezdetén alkotott engem, művei előtt réges-régen.

23 Az ősidőkben formált engem, kezdetben, a föld keletkezése előtt.

24 Mikor még nem voltak mélységek, megszülettem, mikor még nem voltak tele a források vízzel.

25 Mielőtt a hegyek helyükre kerültek, a halmok létrejötte előtt megszülettem;

26 amikor még nem alkotta meg a földet, a rónákat, még a világ legelső porszemét sem.

27 Ott voltam, amikor megszilárdította az eget, amikor kimérte a látóhatárt a mélység fölött.

28 Amikor megerősítette odafönt a fellegeket, amikor felbuzogtak a mélység forrásai,

29 amikor határt szabott a tengernek, hogy a víz át ne léphesse partját, amikor kimérte a föld alapjait,

30 én már mellette voltam, mint kedvence, és gyönyörűsége voltam minden nap, színe előtt játszadozva mindenkor.

31 Játszadoztam földje kerekségén, és gyönyörködtem az emberekben.

32 Ezért, fiaim, hallgassatok rám, mert boldogok, akik megőrzik útjaimat!

33 Hallgassatok az intésre, hogy bölcsek legyetek, és ne hanyagoljátok el azt!

34 Boldog ember az, aki hallgat rám, ajtóm előtt vigyázva minden nap, ajtófélfáimat őrizve.

35 Mert aki engem megtalál, az életet találja meg, és kegyelmet nyer az Úrtól.

36 De aki vétkezik ellenem, magának árt, gyűlölőim mind a halált szeretik.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Proverbs+10%3B+Proverbs+3%3B+Proverbs+8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

——–
Tóra:

Nyolcadik csapás: sáskajárás

10 Az Örökkévaló szólt Mózesnek: „Menj ismét a fáraóhoz, mert én keményítettem meg a szívét és főembereinek szívét, hogy ezeket a csodálatos jeleket véghezvigyem közöttük. Meg azért is, hogy újra meg újra elmondjátok majd fiaitoknak és unokáitoknak, hogyan csúfoltam meg az egyiptomiakat jeleimmel és csodáimmal, amelyeket véghezvittem közöttük. Ebből pedig mindannyian értsétek meg, hogy én vagyok az Örökkévaló!”

Ezután Mózes és Áron bementek a fáraóhoz, és ezt mondták neki: „A héberek Istene, az Örökkévaló mondja neked: »Meddig húzod-halasztod még, hogy meghajolj előttem? Engedd szabadon népemet, hogy imádjanak engem! Ha nem engeded el őket, akkor holnap sáskák sokaságát hozom Egyiptomra. Olyan nagy tömegben lepik el az országot, hogy látni sem lehet tőlük a föld színét, és fölfalnak mindent, amit a jégeső még meghagyott. Csupaszra rágnak minden fát, amely a mezőn nő. Sőt, még palotáidba is, főembereid házaiba és néped otthonaiba is benyomulnak. Olyan sáskajárást, mint ez, nem láttak még Egyiptomban őseitek idejétől fogva!«”

Ezután Mózes sarkon fordult, és otthagyta a fáraót.

A főemberek ekkor odafordultak a fáraóhoz: „Urunk, meddig hagyod még, hogy ez az ember mindenféle bajt okozzon nekünk? Inkább engedd el azt a népet, hadd menjenek és áldozzanak istenüknek, az Örökkévalónak! Nem veszed észre, hogy Egyiptom már egészen tönkrement?!”

A fáraó hallgatott tanácsukra: visszahívatta Mózest és Áront. Ezt mondta nekik: „Hát jó, nem bánom, menjetek, és áldozzatok isteneteknek, az Örökkévalónak! De előbb mondjátok meg, kik is fognak elmenni erre az ünnepre?”

Mózes ezt felelte: „Az Örökkévalónak tartunk ünnepet, ezért mindannyian elmegyünk: fiatalok és öregek, fiaink és leányaink, nyájaink és csordáink!”

10 De a fáraó gúnyosan válaszolt: „Az Örökkévalónak valóban veletek kell lennie ahhoz, hogy én valaha is elengedjem a kicsinyeiteket innen! Vigyázzatok magatokra, mert látom, hogy valami rosszban sántikáltok! 11 Szó sem lehet róla, hogy mindannyian elmenjetek! Ha olyan nagyon áldozni akartok az Örökkévalónak, akkor ti, férfiak elmehettek, de a többiek itt maradnak!”

Ezután Mózest és Áront kikergették a palotából.

12 Az Örökkévaló ekkor szólt Mózesnek: „Emeld föl a kezed Egyiptom ellen, hadd jöjjenek a sáskák! Falják fel az összes zöld növényt, amelyet a jégeső még meghagyott!”

13 Mózes fölemelte a botját Egyiptom földje fölé, az Örökkévaló pedig keleti szelet támasztott, amely egész nap és egész éjjel fújt, és reggelre meghozta a vándorsáskák[a] felhőit Egyiptomra. 14 Ellepték az egész országot, és mindenhol letelepedtek. Teljesen beborítottak mindent. Ilyen súlyos sáskajárás még sohasem volt Egyiptomban, és nem is lesz többé soha. 15 A sáskák felhői úgy belepték az egész országot, hogy a föld elsötétedett tőlük. Fölfaltak minden növényt, minden zöldet az egész országban, amit a jégeső még meghagyott. Nem hagytak egy fűszálat sem a mezőn, de még levelet vagy termést sem a fákon. Mindent teljesen letaroltak egész Egyiptomban.

16 A fáraó ekkor sietve hívatta Mózest és Áront. Ezt mondta nekik: „Elismerem, hogy vétkeztem istenetek, az Örökkévaló ellen, és ellenetek is. 17 Kérlek, bocsássátok meg vétkemet, csak még ez egyszer, és könyörögjetek isteneteknek, az Örökkévalónak, hogy ezt a halálos csapást távolítsa el rólam!”

18 Mózes ezután kijött a fáraó palotájából, és imádkozott az Örökkévalóhoz, 19 aki megfordította a szelet. Az erős nyugati szél fölkapta a sáskák felhőjét, és a Vörös-tengerbe sodorta őket. Egyetlen vándorsáska sem maradt Egyiptomban.

20 De az Örökkévaló megkeményítette a fáraót, aki mindezek ellenére sem engedte szabadon Izráel népét.

Kilencedik csapás: sötétség

21 Az Örökkévaló szólt Mózesnek: „Emeld föl kezed az égre, hogy legyen sötétség Egyiptom földjén! Olyan sűrű lesz a sötétség, hogy tapintani lehet!” 22 Amikor Mózes fölemelte karjait az égre, sűrű sötétség takarta be Egyiptomot három napig. 23 Az egyiptomiak nem is látták egymást, és ki sem mozdultak házaikból. Csak ott volt világosság, ahol Izráel népének családjai laktak.

24 A fáraó ismét hívatta Mózest, és ezt mondta neki: „Rendben van, menjetek mindannyian, és áldozzatok az Örökkévalónak! Vihetitek családtagjaitokat is, csak nyájaitokat és csordáitokat hagyjátok itt!”

25 Mózes azonban nem engedett: „Nem, elvisszük magunkkal összes jószágunkat is! Bele kell egyezzél, hogy a saját állatainkból adjunk égőáldozatot és véresáldozatot az Örökkévalónak! 26 Jószágaink közül nem hagyunk itt egyetlen egyet sem, mert azok közül kell áldozatra valót választanunk Istenünknek, az Örökkévalónak! Amíg arra a helyre nem érünk, még mi magunk sem tudjuk, milyen állatokat kell majd föláldoznunk.”

27 Az Örökkévaló ezúttal is megkeményítette a fáraót, aki ezután már egyáltalán nem akarta elengedni Izráel népét. 28 Ezt mondta a fáraó Mózesnek: „Takarodj a szemem elől! Vigyázz, hogy többé ne lássalak, mert akkor meghalsz!”

29 Mózes így felelt: „Ebben az egy dologban igazad van: engem többé nem látsz!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Exodus+10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Prófécia Egyiptom megtámadásáról

13 Ezt mondta az Örökkévaló Jeremiás prófétának arról, hogy Nebukadneccar, Babilónia királya meg fogja támadni, és elfoglalja majd Egyiptomot:[a]

14 „Hirdessétek ezt Egyiptomban,
    kiáltsátok ki Migdólban,
    hirdessétek Nófban és Taphanészban:
Készüljetek a harcra, fegyverkezzetek,
    mert a kard már öldököl körülöttetek!
15 Miért futott el Ápisz?
    Egyiptom, miért nem állt ellen istened?
Mert az Örökkévaló sújtotta a porba!
16 Az Örökkévaló csapásai alatt elestek,
    a fáraó harcosai egymásra rogytak,
    mind a földön hevernek!
A többiek ezt mondják:
    »Gyertek, fussunk vissza szülőföldünkre,
    meneküljünk népünkhöz az öldöklő fegyver elől!«
17 Azt mondják:
»A fáraónak, Egyiptom királyának
    csak a hangja nagy,
    de a dicsősége odavan!«”

18 „Ezt mondja a Király,
    az Örökkévaló, a Seregek Ura:
Életemre mondom, hogy bizony eljön,
    s megtámadja Egyiptomot,
akinek ereje, mint a Tábór hegye a dombok között,
    mint a Kármel-hegy a tenger fölött!
19 Készülj, Egyiptom népe!
    Csomagold össze batyudat,
    mert száműzetésbe hurcolnak hamar!
Nóf városát porrá égetik,
    csak lakatlan romja marad.

20 Mint a szép üszőborjú, olyan Egyiptom,
    de észak felől bögöly száll rá.[b]
21 Egyiptom zsoldosai olyanok, mint a hizlalt borjak,
    mégis megfutamodtak, elmenekültek.
Nem álltak helyt a veszedelem napján,
    mert
büntetésük ideje elérkezett.
22 Fut már Egyiptom, menekül,
    mint sziszegő kígyó a favágók elől.
Ellensége fejszéjét emelve közeleg,
    mintha favágók serege jönne erdőt irtani.
23 Bizony, kivágják Egyiptom erdejét
    — mondja az Örökkévaló —,
    ha még oly sűrű is!
Seregük tömérdek,
    mint a sáskák felhője,
    megszámlálhatatlan rengeteg!
24 Megszégyenül Egyiptom, vereséget szenved,
    és az északi nép kezébe kerül.”

25 Az Örökkévaló, a Seregek Ura, Izráel Istene mondja: „Bizony, megbüntetem Ámont[c], Nó istenét és a fáraót, meg egész Egyiptomot, isteneivel és királyaival együtt! Megbüntetem a fáraót is, meg azokat is, akik benne bíznak. 26 Kiszolgáltatom őket azoknak, akik az életükre törnek: Nebukadneccarnek, Babilónia királyának, meg a szolgáinak.

Azután majd Egyiptom ismét lakott föld lesz, mint a régi időkben” — mondja az Örökkévaló.

Prófécia Izráel helyreállításáról

27 „Ne félj hát, szolgám, Jákób,
    ne rettegj, Izráel népe!
Lásd, én megszabadítlak a távoli országokból,
    s gyermekeidet a fogságból.
Visszahozlak, Jákób népe,
    s békében élhettek,
    senki sem rémít meg többé!
28 Ne félj, Jákób, mert veled vagyok!
    — mondja az Örökkévaló. —
Véget vetek a nemzeteknek,
    akik közé szétszórtalak,
    de nektek nem vetek véget.
De igazságosan megfenyítelek,
    mert semmiképp nem hagyhatlak büntetés nélkül.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jeremiah+46%3A13-28&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

———————–

Üdvösség Anyja: Ez az az idő, amikor a lelkeknek a Tisztítótűz fájdalmait kell elviselniük a Földön

Igazság Könyve:

“2014.02.13 14:43

Édes gyermekem, miért aggódsz a nehézségek miatt, amelyekkel nap, mint nap szembe kell nézned e Küldetés során? Nem tudod, hogy minden Hatalom Atyám, a Legmagasságosabb Isten Kezében van?

Most, amikor az emberiség a végső megtisztulás fájdalmait szenvedi, ami lehet, hogy nem egy kellemes dolog, de e nélkül a lelkek nem tisztulnának meg. Ez az az idő, amikor a lelkeknek a Tisztítótűz fájdalmait kell elviselniük a Földön. Csak azok léphetnek be az Új Paradicsomba – amely Isten Királysága-, akik tiszták és a lelkük makulátlan. Tehát ahelyett, hogy félnétek, arra buzdítlak benneteket, hogy fogadjátok el Istennek a világba való Beavatkozását. Törődjetek bele abba, aminek lennie kell, aminek meg kell történnie és minden olyan közbelépésbe, amelyekre azért van szükség, hogy megvédjenek mindnyájatokat a gonoszságtól és az igazságtalanságoktól, amelyeket azok fognak okozni az emberi nemnek, akik csak önmagukhoz, és akik a Sátán ügynökeihez hűségesek.

Fiamnak a vágya, hogy mindenekelőtt azokat a lelkeket egyesítse, akik nem hisznek Istenben. Fiam tudja, hogy azok, akik szeretik Istent, de nem képesek Őt elfogadni, idővel Hozzá fognak fordulni. Ő bízik azokban, akik Őt valóban szeretik, de mégis elutasítják ezen Üzenetek által történő Beavatkozását, hogy ők szintén futva fognak majd Hozzá jönni. Azokért aggódik a legjobban, akik nem ismerik Őt, és akik visszautasítják az Ő Kilétének elfogadását. Tehát mindig emlékezzetek arra, hogy ezek az elveszett lelkek lesznek az elsők, akikre Fiam a legjobban vágyik. Ezek azok az emberek, akik Őt a legjobban megsebzik, akik szörnyű fájdalmat és szenvedést okoznak Neki, és akikért Vérkönnyeket hullatván a Getszemáni kertben szörnyen gyötrődött.

Büntetések küldetnek, és nem csupán, mint büntetés az emberiség bűnei miatt, hanem mint eszközök is, hogy az emberiséget magához térítse, és az alázatban térdre kényszerítse. Csak egy olyan megtisztulási folyamat által tud az ember alkalmassá válni arra, hogy megállhasson Isten Színe előtt, amikor őt megfosztják majd gőgjétől, a saját nagyszerűségébe vetett hitétől és attól a tévhittől, hogy az ő ereje nagyobb, mint az Istené.

Ha egy személy halálos bűn állapotában van, és nem hajlandó megbánni bűneit, akkor ő soha nem lesz képes ellenállni az Isten Fénye okozta fájdalomnak. Tehát, hogy Isten beavatkozik, az egy Irgalmas cselekedet, hogy felkészítse ezeket a lelkeket, hogy ők is osztozhassanak Isten Dicsőségében. Isten Szeretetének és Nagylelkűségének köszönhető, hogy megengedi ezeket a nehéz időket, amelyek már elkezdődtek. Mindezt nem csupán azért teszi, hogy gonoszságukért megbüntesse gyermekeit, hanem, hogy biztosítsa számukra azt, hogy méltók legyenek az Örök Életre.

Szeretett Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-ez-az-az-ido-amikor-a-lelkeknek-a-tisztitotuz-fajdalmait-kell-elviselniuk-a-foldon/


—–
Római katolikus:

2019-02-13

5. évközi hét szerda

OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
Isten embert teremtett, és a Paradicsomkertet adta neki lakásul.
Amikor az Úristen megalkotta az eget és a földet, még semmiféle mezei bokor nem hajtott ki rajta; sőt még fű sem sarjadt a földből. Akkor ugyanis az Úristen még nem hullatott esőt a földre, és még ember sem volt, aki megmunkálja azt. De forrás fakadt a földből, és megöntözte annak egész színét. Ezután alkotta meg az Úristen az embert a föld porából, belé lehelte az élet leheletét, és így lett az ember élőlény.
Ezután az Úristen Édenben, napkeleten kertet ültetett, és odahelyezte az embert, akit alkotott. A földből mindenféle fát növesztett, melyet látni szép, és amelyről enni jó; a
Paradicsomkert közepén pedig kisarjasztotta az élet fáját, meg a jó és a gonosz tudásának fáját.
Az Úristen tehát az embernek adta az Éden kertjét, hogy megművelje és őrizze.
Ezt a parancsot adta neki: „A kert minden fájáról ehetsz, de a jó és a gonosz tudásának fájáról ne egyél, mert ha egyszer arról eszel, meg fogsz halni!”
Ez az Isten igéje.
Ter 2,4b-9.15-17

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Mondj áldást, lelkem, * Urunknak, Istenünknek. (1a. vers.)
Előénekes: Mondj áldást, lelkem, az Úrnak! * Csodálatos a te nagyságod, én Uram, Istenem.
Fenségbe és ékességbe öltözöl, * sugárzó fény a te köntösöd.
Hívek: Mondj áldást, lelkem, * Urunknak, Istenünknek.
E: Mindenek tőled várják, * hogy enniök adj kellő időben.
Összegyűjtik, amit nekik juttatsz, * megnyitod kezedet, és eltelnek minden jóval.
H: Mondj áldást, lelkem, * Urunknak, Istenünknek.
E: Ha megvonod éltető erődet, * elpusztulnak, és a porba térnek.
Ám, ha újra kiárasztod lelkedet, életre kelnek, * és a föld színét megújítod.
H: Mondj áldást, lelkem, * Urunknak, Istenünknek.
Zsolt 103,l-2a.27-28.29bc-30

ALLELUJA
Uram, a te szavad igazság. * Tégy szentté minket igazságod által! Jn 17,17b és a – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Az a rossz teszi tisztátalanná az embert, ami belülről, a szívéből származik.
Jézus egy alkalommal ismét magához hívta a népet, és így tanította őket:
„Hallgassatok rám mindnyájan, és jól értsétek meg! Nem az szennyezi be az embert, ami kívülről jut az emberbe; hanem ami az emberből származik, az szennyezi be őt.”
Amikor Jézus a népsokaság elől bement a házba, tanítványai megkérdezték tőle, mi a példabeszéd értelme. Ezt felelte: „Hát még ti sem értitek? Nem tudjátok, hogy amit megeszik az ember, az nem szennyezheti be, mert nem a szívébe jut, hanem a gyomrába, és a félreeső helyre kerül?” Ezzel tisztának mondott minden ételt.
Aztán így folytatta: „Ami az emberből ered, az teszi tisztátalanná az embert.
Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, paráznaság, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és ez teszi
tisztátalanná az embert.”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 7,14-23″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-02-13


——
Görög katolikus:

A régi és az új élet

Krisztus is szenvedett, amikor ebben a testben élt, ezért erősítsétek meg magatokat, és fegyverkezzetek fel a Krisztuséhoz hasonló gondolkodással! Mert aki testi szenvedést visel el, az eltávolodik a bűntől, 2 hogy földi életének hátralevő idejét ne emberi vágyak, hanem Isten akaratának teljesítésére szánja. Hiszen éppen elég időt pocsékoltatok már el olyan dolgokkal, amelyeket a hitetlenek szoktak tenni. Szexuális bűnökben éltetek, szenvedélyeiteket követtétek, részegeskedtetek, vad mulatságokba jártatok, és utálatos bálványokat imádtatok.

Most azonban a hitetlenek értetlenkedve nézik, hogy már nem folytatjátok velük együtt ezt a romlott és vad életmódot, és emiatt szidalmaznak benneteket. Egyszer azonban felelniük kell annak, aki készen áll, hogy minden embert megítéljen: élőket és holtakat egyaránt. Mert az örömüzenetet még azoknak is hirdették, akik már régen meghaltak, hogy szellemben élhessenek, ahogyan Isten is él. Ezeket a régi embereket is meg fogja Isten ítélni annak megfelelően, amit életükben tettek, akárcsak a többieket.

Jól gazdálkodjatok Isten ajándékaival!

Közeledik már az idő, amikor minden a csúcspontjára ér és befejeződik. Ennek megfelelően legyetek józanok, éberek és mértékletesek, hogy imádkozni tudjatok! Az a legfontosabb, hogy ápoljátok és őrizzétek meg az egymás iránti isteni szeretetet, mert ez a szeretet készségessé tesz titeket arra, hogy megbocsássatok egymásnak.

Gyakoroljátok a vendéglátást, de panaszkodás nélkül! 10 Mindegyikőtök kapott valamilyen szellemi ajándékot Istentől. Ezzel az ajándékkal szolgáljátok egymást, mint hűséges szolgák, akik Isten sokféle kegyelmével jól gazdálkodnak! 11 Aki beszél, Isten szavait mondja, aki pedig szolgál, azzal az erővel szolgáljon, amelyet Isten ad, hogy ezáltal mindig Istené legyen a dicsőség Jézus Krisztus által! Mert övé a dicsőség és a hatalom örökké. Ámen!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Peter+4:1-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Melyik a legfontosabb parancs a Törvényben?

28 Volt ott egy törvénytanító is, aki végighallgatta a beszélgetésüket. Mivel látta, hogy Jézus jól megfelelt a szadduceusoknak, megkérdezte tőle, hogy melyik a legfontosabb parancs a Törvényben.

29 Jézus így felelt: „A legfontosabb parancs ez: »Halld meg, Izráel népe! Istenünk, az Örökkévaló az egyetlen Isten! 30 Szeresd hát az Örökkévalót, Istenedet teljes szíveddel, egész lelkeddel, teljes értelmeddel és minden erőddel!«[a] 31 A második legfontosabb parancs pedig ez: »Úgy szeresd embertársadat,[b] mint saját magadat!«[c] Ezeknél nincs nagyobb parancs.”

32 A törvénytanító így válaszolt: „Jól mondtad, Mester, hogy az Örökkévaló az egyetlen Isten. Valóban nincs más rajta kívül. 33 Minden véres- és égőáldozatnál fontosabb, hogy az Örökkévalót, Istenünket egész szívünkkel, gondolkodásunkkal és minden erőnkkel szeressük, meg az is, hogy úgy szeressük embertársainkat, mint saját magunkat.”

34 Jézus látta, hogy a törvénytanító belátásra jutott, és ezt mondta neki: „Nem vagy messze Isten Királyságától.” Ezután senki sem mert több kérdést feltenni Jézusnak.

A Messiás Dávidnak a Fia és az Ura

35 Amikor Jézus a Templom területén tanított, felvetett egy kérdést: „Hogyan mondhatják a törvénytanítók, hogy a Messiás Dávid fia? 36 Hiszen maga Dávid mondta a Szent Szellem által:

»Így szólt Uramhoz az Örökkévaló:
    Ülj mellém jobb felől,
amíg ellenségeidet
    hatalmad[d] alá kényszerítem!«[e]

37 Dávid Urának nevezi a Messiást, de akkor hogyan lehet a Messiás Dávidnak a fia?”

A nagy sokaság örömmel hallgatta Jézust.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+12%3A28-37&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/02/13
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Jaj nektek csalók, mert ti nem Tőlem vagytok!

Igazság Könyve:
“2013.12.04 10:30

 

Drága szeretett leányom, tudd, hogy minden Szó, amely az Ajkamat elhagyja, Annak Ajkáról származik, Aki küldött Engem. Minden figyelmeztetés, amely ezen Üzenetek által adatik a világnak, Tőle származik, Aki Mindenható. Én Atyám Nevében jövök, és Ő azért küld Engem, hogy még a Második Eljövetelem Nagy Napja előtt előkészítsem az utat a Föld felszentelésére.

Egyedül az Én Hangom hozza el azokat a híreket, amelyeket Atyám szeretne gyermekeivel tudatni. Ezek az egyedüli üzenetek, amelyek nyilvánosságra hozzák az Igazságot az istentelen kettőről, akik a nagy hitehagyás által ketté fogják szakítani a világot. Sehol sem fogjátok hallani az Igazságot Második Eljövetelemmel kapcsolatosan, mert közületek senki sem kapott felhatalmazást arra, hogy annak az Egynek a nevében beszéljen a világhoz, Aki megteremtett benneteket.

Amikor a végidők hiteles prófétája felfedi számotokra az Igazságot, úgy a hamis próféta is felemeli majd a hangját egy bárányhoz hasonlóan, aki úgy fog beszélni, mintha Isten Igaz Szavát mondaná. S aztán, ahogy a Föld királya – a gonosz – a Menny beavatkozása ellen harcol, több száz hamis próféta fog kiemelkedni közületek, akik sohasem fogják nektek az Igazságot mondani. Látomásaik és szavaik, amelyek a saját elképzeléseikből fakadnak – és sok esetben a gonosz szellemtől –, azokat a jó dolgokat fogják kinyilvánítani számotokra, amelyeket hallani szeretnétek. Ők meg fognak nyugtatni benneteket, amikor megnyugvásra lesz szükségetek, de félre fognak vezetni majd titeket. A békéről fognak beszélni, amikor nem is lesz béke, az Igazságról, amikor eretnekség lesz, bőséges termésről, amikor éhínség lesz. Ti soha nem fogjátok hallani tőlük az Igazságot, mivel ezek a hazugok, nem akarnák magukra vonni a haragotokat.

Az Igazság felkészít benneteket arra, hogy megküzdjetek az Atyám Könyvében megjövendölt nehéz idők valóságával. Ez azért adatott nektek, hogy erőssé tegyen titeket. De a hamis próféták, akik köztetek kóborolnak, meg fognak téveszteni benneteket és azt fogják mondani, hogy minden dolog jó – akkor is, ha azok rosszak, vagy éppen szentek –, amikor valójában nem is azok. Ők a farkasokat fogják védelmezni, akik fel akarják falni Isten gyermekeinek a lelkét. A szeretetről szóló szavaik, és a Szentírásból vett idézeteik csak arra fognak szolgálni, hogy megtévesszenek benneteket. Mégis, közületek sokan a hazugságokat fogják megölelni, ahelyett, hogy szembe néznének az Igazsággal.Jaj nektek csalók, mert ti nem Tőlem vagytok! Amikor Hozzám jöttök, és azt mondjátok: „De Jézus, mi mindnyájan csak az Örömhírt akartuk terjeszteni”, akkor Én ki foglak dobni benneteket, és száműzöttek lesztek. Ti elárultatok Engem azzal, hogy hazudtatok azon küldetésetekről, amelyek soha nem adattak nektek. Megtagadtatok Engem azáltal, hogy ellentmondtatok Nekem, és amikor nyilvánosan azt állítottátok, hogy az Én Szavam hazugság.

Ne próbáljatok soha Isten Beavatkozásának útjába állni, mert az Ég meg fog nyílni, és ti lesztek az elsők, akikre le fogok sújtani az utolsó napon, beleértve a hamis prófétát és a fenevadat is.

A büntetés azokat fogja sújtani, akik azt állítják, hogy az Én Nevemben jönnek, és akiknek csak egyetlen céljuk van: hogy meghamisítsák és akadályozzák Isten Szavát. Amint az Armageddon csatája közeledik, és a Sátán serege elindítja Isten gyermekei ellen ezt a dühöngő háborút, nektek azonnal félre kell állnotok, mert ha nem teszitek, akkor Isten Haragjával kell szembe néznetek, és nem lesz Kegyelem számotokra, sem azok számára, akik lenyelik a hazugságokat, melyeket kiköptök a szátokon, csakhogy szembeszálljatok az Igazsággal.Üdvözítőtök ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/jaj-nektek-csalok-mert-ti-nem-tolem-vagytok/

 

—–
Római katolikus:
2018-12-041. adventi hét kedd

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Az ajándékozó Isten Lelke megnyugszik az Izáj törzsökéből származó Megváltón, akinek országa a békesség országa lesz.
Az eljövendő Messiásról így szól a próféta:
Azon a napon: Vessző kél majd Izáj törzsökéből és hajtás sarjad gyökeréből. Az Úr lelke nyugszik rajta: a bölcsesség és az értelem lelke, a tanács és az erősség lelke, a tudás és az Úr félelmének lelke, s az Úr félelmében telik öröme. Nem aszerint ítél majd, amit a szem lát, s nem aszerint ítélkezik, amit a fül hall, hanem igazságot szolgáltat az alacsony sorsúaknak, és méltányos ítéletet hoz a föld szegényeinek. Szája vesszejével megveri a földet, s ajka leheletével megöli a gonoszt. Az igazságosság lesz derekán az öv, s a hűség lesz csípőjén a kötő.
Akkor majd együtt lakik a farkas a báránnyal, és a párduc együtt tanyázik a gödölyével. Együtt legelészik majd a borjú és az oroszlán, egy kisgyermek is terelgetheti őket. A tehén és a medve együtt legelnek, kicsinyeik is együtt pihennek, és szalmát eszik az oroszlán, akárcsak az ökör. A csecsemő nyugodtan játszadozhat a viperafészeknél, s az áspiskígyó üregébe is bedughatja kezét az anyatejtől elválasztott kisgyermek. Sehol nem ártanak s nem pusztítanak az én szent hegyemen. Mert a föld úgy tele lesz az Úr ismeretével, mint ahogy betöltik a vizek a tengert.
Azon a napon az Izáj gyökeréből támadt sarj zászlóként áll majd a népek előtt. Keresni fogják a pogány nemzetek, és dicsőséges lesz lakhelye.
Ez az Isten igéje.
Iz 11,1-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: (A Messiáskirály) napjaiban az igazság virága nyílik, * és teljes béke lesz a világ végéig! Vö. 7. vers.
Előénekes: Istenem, ítéletedet add át a királynak, * és igazságodat a király fiának,
hogy igazságosan ítélkezzék népeden, * és méltányosan minden szegényen.
Hívek: (A Messiáskirály) napjaiban az igazság virága nyílik, * és teljes béke lesz a világ végéig!
E: Napjaiban virágzik az igazság és a béke teljessége, * amíg csak a hold meg nem szűnik.
Uralkodik tengertől tengerig, * a Folyótól a földkerekség határáig.
H: (A Messiáskirály) napjaiban az igazság virága nyílik, * és teljes béke lesz a világ végéig!
E: Megszabadítja a szegényt, aki hozzá kiált, * a nyomorultat, akin nem segít senki.
Kíméli a kicsinyt és a gyengét, * a szűkölködőt megsegíti.
H: (A Messiáskirály) napjaiban az igazság virága nyílik, * és teljes béke lesz a világ végéig!
E: Legyen áldott az ő neve örökké, * amíg csak világít a nap, neve fennmaradjon.
Áldott legyen benne a föld minden népe, * magasztalja őt minden nemzet.
H: (A Messiáskirály) napjaiban az igazság virága nyílik, * és teljes béke lesz a világ végéig!
Zsolt 71,2.7-8.12-13.17

ALLELUJA
Íme, Istenünk hatalommal érkezik, * szolgáinak megadja a tisztánlátást. – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus ujjongó hálaadása a Szentlélekben.
Amikor a hetvenkét tanítvány nagy örömmel visszatért küldetéséből, Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így imádkozott: „Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és a kicsinyeknek jelentetted ki. Igen, Atyám, így tetszett neked.
Mindent átadott nekem Atyám. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya; és az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja jelenteni.” Jézus ezután tanítványaihoz fordult, és külön nekik mondta: „Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok. Mondom nektek, sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 10,21-24″

https://igenaptar.katolikus.hu/2019/nap/index.php?holnap=2018-12-04


——
Görög katolikus:
7 Ne feledkezzetek meg a vezetőitekről, mert ők tanítottak benneteket Isten szavára. Figyeljétek meg, hogyan élnek és halnak meg, és kövessétek a hitüket!Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz!

Ne engedjétek, hogy különféle idegen tanításokkal félrevezessenek benneteket! Isten kegyelmével erősítsétek meg a szíveteket, ne különböző ételekre vonatkozó szabályok betartásával, mert azoknak semmi értelmük sincs!

10 Nekünk olyan oltárunk van, amelyről nem ehetnek azok, akik a Szent Sátorban szolgálnak. 11 Mert a főpap az áldozati állatok vérét beviszi a Szentek Szentjébe[a] bűnért való áldozatul, de azoknak az állatoknak a testét a táboron kívül kell elégetni. 12 Ugyanígy Jézus is a város kapuján kívül szenvedett. Azért halt meg, hogy a saját vérével szentelje meg a népét. 13 Menjünk ki hát vele együtt a táboron kívülre, és vállaljuk vele együtt a kirekesztést és a megaláztatást! 14 Mert itt a földön nincs örökkévaló városunk, hanem azt a várost várjuk, amely majd egyszer eljön. 15 Ezért Jézus által szüntelenül vigyük Isten elé áldozatunkat: dicsérjük őt szívvel-lélekkel, és hirdessük dicsőségét! 16 Ne feledkezzetek meg arról, hogy másokkal jót tegyetek, és adjatok azoknak, akik rászorulnak! Az ilyen áldozatok kedvesek Istennek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+13%3A7-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

32 Ne félj, te kicsiny nyájacska, mert Mennyei Atyátoknak úgy tetszett, hogy nektek adja a Királyságot!”

Az igazi kincs

33 „Adjátok el vagyonotokat, és a pénzt osszátok szét a szegények között! Szerezzetek magatoknak örök, mennyei kincseket, amelyeket a tolvajok nem lophatnak el, s a moly sem pusztíthat el! 34 Mert oda húz majd a szívetek, ahol a kincseitek vannak.”

Mindig legyetek készen!

35 „Legyetek állandóan készenlétben! Kezetekben a mécses mindig égjen! 36 Legyetek olyanok, mint a szolgák, akik felkészülten várják uruk hazaérkezését a lakodalomból, s amikor megérkezik és kopogtat, azonnal kinyitják előtte az ajtót. 37 Boldogok azok a szolgák, akiket uruk készenlétben talál, amikor megérkezik! Bizony, mondom nektek: az ilyen szolgákat asztalhoz ülteti, és kiszolgálja őket! 38 Bizony boldogok ők, mert készen állnak, akár éjfélkor, akár hajnalban jön haza uruk! 39 De jól jegyezzétek meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné, hogy betörjön a házába. 40 Ti is legyetek mindig készen, mert az Emberfia is akkor fog eljönni, amikor nem gondolnátok!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+12%3A32-40&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

16 Istentől származik az egész Írás, amely hatékonyan használható a tanításra. Alkalmas arra, hogy meggyőzően rávilágítson a bűneinkre, hogy helyreigazítson és helyreállítson bennünket, hogy engedelmességre neveljen, és megmutassa, hogyan éljünk Isten tetszése szerint. 17 Mindez pedig azt a célt szolgálja, hogy az Isten embere tökéletes legyen: minden tekintetben felkészült és alkalmas mindenféle jó munkára.

Timóteus, ezt a parancsot úgy adom neked, mintha Isten és Krisztus Jézus előtt állnánk. Mert Krisztus Jézus ítélni fog élők és halottak felett, és visszajön, hogy királyként uralkodjon a földön! Tehát azt parancsolom neked, hogy hirdesd Isten üzenetét az embereknek, akár kedvező, akár kedvezőtlen a helyzet! Győzd meg, igazítsd helyre, bátorítsd, figyelmeztesd és tanítsd őket nagy türelemmel!

Azért írom ezt, mert eljön az idő, amikor már hallani sem akarják többé az egészséges tanítást. Inkább olyan tanítókat keresnek majd maguknak, akik azt fogják mondani, amit a közönségük hallani szeretne. Akkor az emberek elfordulnak az igazságtól, és inkább a kitalált, misztikus történetek és legendák érdeklik őket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Timothy+3-4&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

12 De még mielőtt ezek megtörténnek, az emberek ellenetek fordulnak: üldözni fognak, letartóztatnak, börtönbe zárnak, átadnak a zsinagógák vezetőinek, királyok és kormányzók elé állítanak titeket — csak azért, mert hozzám tartoztok. 13 Ez majd lehetőséget nyújt számotokra, hogy tanúskodjatok rólam. 14 Ezért határozzátok el, hogy nem fogtok előre aggódni amiatt, hogyan védjétek meg magatokat. 15 Én majd idejében a szátokba adom, hogy mit mondjatok. Olyan bölcsességet adok nektek, amellyel ellenfeleitek nem tudnak vitatkozni, sőt, még válaszolni sem.

16 Még a szüleitek, testvéreitek, rokonaitok és barátaitok is ellenetek fordulnak majd, és kiszolgáltatnak az ellenségeiteknek. Egyeseket meg is fognak ölni közületek. 17 Mindenki gyűlöl majd benneteket, mert az én nevemet viselitek. 18 Ennek ellenére, egyetlen hajszálatok sem vész el! 19 Türelmes kitartással azonban meg fogjátok menteni a lelketeket.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+21%3A12-19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


https://oca.org/readings/daily/2018/12/04

—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Jézus prófétál az utolsó időkről

Jézus tanítványai a Templomról beszélgettek. Dicsérték, hogy milyen gyönyörű, hogy milyen hatalmas és szép kövekből épült, és milyen sok fogadalmi ajándékkal van díszítve. Ekkor Jézus ezt mondta:

„Eljön az idő, amikor mindabból, amit most csodáltok, kő kövön nem marad! Bizony, porig fogják rombolni az egészet!”

A tanítványok megkérdezték: „Mester, mikor fog ez megtörténni? Milyen jel fogja mutatni, hogy mindezeknek be kell teljesülniük?”

Ő pedig így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen titeket! Mert sokan jönnek majd az én nevemben, akik azt mondják, hogy én vagyok a Messiás; meg azt is, hogy közel van az idő. De ti ne kövessétek őket!

Amikor pedig háborúkról, lázadásokról és zavargásokról hallotok, meg ne rémüljetek, mert ezeknek előbb meg kell történniük, de a vég nem azonnal következik ezek után.”

10 Azután így folytatta: „Egyik nép rátámad a másikra, és egyik ország a másik ellen fog harcolni. 11 Pusztító erejű földrengések lesznek. Egyes helyeken éhínség támad, és halálos, járványos betegségek fognak pusztítani. Az égben pedig félelmetes és csodálatos jelek látszanak majd.

12 De még mielőtt ezek megtörténnek, az emberek ellenetek fordulnak: üldözni fognak, letartóztatnak, börtönbe zárnak, átadnak a zsinagógák vezetőinek, királyok és kormányzók elé állítanak titeket — csak azért, mert hozzám tartoztok. 13 Ez majd lehetőséget nyújt számotokra, hogy tanúskodjatok rólam. 14 Ezért határozzátok el, hogy nem fogtok előre aggódni amiatt, hogyan védjétek meg magatokat. 15 Én majd idejében a szátokba adom, hogy mit mondjatok. Olyan bölcsességet adok nektek, amellyel ellenfeleitek nem tudnak vitatkozni, sőt, még válaszolni sem.

16 Még a szüleitek, testvéreitek, rokonaitok és barátaitok is ellenetek fordulnak majd, és kiszolgáltatnak az ellenségeiteknek. Egyeseket meg is fognak ölni közületek. 17 Mindenki gyűlöl majd benneteket, mert az én nevemet viselitek. 18 Ennek ellenére, egyetlen hajszálatok sem vész el! 19 Türelmes kitartással azonban meg fogjátok menteni a lelketeket.”

Prófécia Jeruzsálem lerombolásáról

20 „Amikor látjátok, hogy Jeruzsálemet hadseregek veszik körül, akkor tudjátok meg, hogy közel van a pusztulása. 21 Akkor azok, akik Júdeában vannak, meneküljenek a hegyekbe. Akik a városban vannak, menjenek ki onnan, akik pedig vidéken vannak, ne menjenek be a városba, 22 mert azok az isteni igazságszolgáltatás napjai lesznek. Akkor teljesednek be mindazok, amelyek az Írásban fel vannak jegyezve. 23 Jaj a gyermeket váró asszonyoknak és szoptatós anyáknak azokban a napokban! Nagy nyomorúság lesz ezen a földön, és súlyos harag nehezedik erre a népre! 24 Egy részüket fegyverrel ölik meg, más részüket fogságba viszik, szerte a világon minden nép közé. Jeruzsálemet pedig letapossák, és megszállják az Izráelen kívüli népek, s ez mindaddig így is marad, ameddig le nem telik az ő idejük.””

Milliárdok fognak megtérni és első alkalommal felismerni Istent, a Szentháromságot

Igazság Könyve:

“2013.11.16 22:17


Drága szeretett leányom, amikor eljövök a világhoz Isteni Irgalmasságommal, az embereknek meg lesz adva az a lehetőség, hogy keressék Irgalmamat, mert sokak számára ez lesz az első igazi gyónás, amelyben részesülni fognak.

Mindenki – bárki legyen is az – meg fogja tapasztalni ezt a Velem kapcsolatos egyedülálló kinyilatkoztatást Atyám Felhatalmazásának köszönhetően. A lelkiismeret megvilágítása sok fájdalmat fog magával hozni, mivel az elveszett lelkek által átélt bánat olyan erős lesz, hogy nem lesznek képesek ellenállni a lelki megrázkódtatásnak. Sokan el fognak ájulni, és össze fognak omlani, mivel a fájdalom hatalmába keríti őket. De ők fel fogják ismerni, hogy a lelküknek előbb meg kell tisztulnia, még mielőtt készen állnának arra, hogy belépjenek az Én Örökké tartó Paradicsomomba. Ezek az emberek akkor tudni fogják, hogy mi az elvárás velük szemben, és a nagy Esemény után még egy bizonyos ideig szenvedni fognak a bűnükért való vezeklés miatt. Sok ember azt fogja gondolni, hogy álmodnak. Mások azt fogják gondolni, hogy itt a világvége, de nem az lesz. Azonban ez lesz az utolsó Figyelmeztetés, amely az emberiségnek adatik, mintegy segítségképpen, hogy megválthassa magát Isten Színe előtt.

Milliárdok fognak megtérni és első alkalommal felismerni Istent, a Szentháromságot, és ők hálásak lesznek ezért a bizonyítékért, amelyet Teremtőjük Létezéséről fognak kapni. Egyesek egyszerűen csak meg fognak lapulni Fényem hatására, mely hihetetlen fájdalmat fog nekik okozni, és el fognak rejtőzni és a legkisebb bűntudat nélkül a lelkükben hátat fognak fordítani Nekem. Ők tagadni fogják Beavatkozásomat. Aztán a többiek örvendezni fognak, amikor megtapasztalják Irgalmasságom Sugarait, mert ezek a lelkek annyira hálásak lesznek, hogy tanúi lehettek Jenlétemnek, hogy megkönnyebbülten vonzódni fognak Fényem felé, és egy olyan vágyakozással lesznek Jelenlétem iránt, mely meghaladja felfogóképességüket, holott még nem jött el az ideje annak, hogy a Paradicsom Kapui megnyíljanak. És így nekik is vezekelniük kell, akárcsak tanítványaimnak, azon lelkek nevében, akik el fogják utasítani Irgalmasságom Kezét.

Isten Nagy Beavatkozását követően – megadván a lehetőséget az emberiség számára, hogy felkészüljön Második Eljövetelemre –, sok kérdés fog felmerülni a világ számára. Egyesek lelkileg annyira meg fognak változni, hogy sok időt fognak fordítani azon lelkek megsegítésére és megtérítésére, akiknek segíteni szeretnének, hogy megmeneküljenek a megtévesztéstől. Mások bűntudatot fognak érezni és bizonyos időre lesz szükségük, hogy teljes mértékben megértsék Színem Előtt való megmutatkozásuk jelentőségét, és ők sok időt fognak fordítani arra, hogy kiengesztelődjenek Velem.

Aztán Isten ellenségei tagadni fogják, hogy a Nagyfigyelmeztetés valaha is megtörtént, és milliókat azzal fognak elbolondítani, hogy ez egy kozmikus esemény volt, amikor a nap fénye egy egyedülálló esemény által, eléri az egész bolygót, melyet a Földnek a saját tengelyéből való kimozdulása okozott. Semmi nem állhat távolabb az Igazságtól. És miközben kifejtik mindezeket az okokat, tagadni fogják Isten létezését, és sokakat messzire elterelnek Tőlem. Sajnos sokan nem fognak visszajönni Hozzám, és csak Isteni Beavatkozással lesz lehetséges megtisztítani a lelkeket, amikor is Ő kénytelen lesz ellenségeit megbüntetni azért, hogy magához térítse őket.

Legyetek hálásak ezekért a Kegyelmekért, mert Isten eme Ajándéka nélkül nagyon kevés ember lenne képes belépni a Paradicsom Kapuin.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/milliardok-fognak-megterni-es-elso-alkalommal-felismerni-istent-a-szentharomsagot/

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Én vagyok a szőlőtő, ti pedig a szőlővesszők. * Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz.” Vö. Jn 15,5 – 9. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Isten országa bennünk jön el. /i>
A farizeusok egyszer megkérdezték Jézustól, mikor jön el az Isten országa. Ő ezt válaszolta: „Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem lehet azt mondani: »Nézd itt van, vagy amott!« Isten országa köztetek van.”
Azután tanítványaihoz fordult: „
Jönnek napok, amikor az Emberfiának egyetlen napját is szívesen látnátok, de nem látjátok. Mondják majd nektek: »Nézzétek, itt van, vagy amott!« Oda ne menjetek, és ne higgyétek! Mert ahogy a cikázó villám az ég egyik felétől a másikig villan, úgy jön el azon a napon az Emberfia is. Előbb azonban sokat kell szenvednie, és megvetésben kell részesülnie ettől a nemzedéktől.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 17,20-25″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-11-15

 

—–
Római katolikus:
2018-11-1632. évközi hét péntek

SZENTLECKE Szent János apostol második leveléből
Aki hűségesen kitart Krisztus tanítása mellett az kegyelmi kapcsolatban él Istennel.
Testvéreim!
Igen örültem, hogy olyanokat találtam köztetek, akik az igazság útján járnak, amint az Atya parancsolta nekünk. Most arra kérlek titeket, a közösség tagjait, hogy szeressük egymást. Ezzel nem új parancsot írok nektek, hanem azt, amit már kezdetben kaptunk. A szeretet abban áll, hogy az Úr parancsai szerint cselekedjünk. Parancsa pedig az, amit kezdettől fogva hallottatok: szeretetben éljetek! Sok hamis tanító lépett fel a világban. Ezek nem vallják, hogy Jézus Krisztus emberi testben jött el közénk. Az ilyen ember: hamis tanító és antikrisztus. Vigyázzatok magatokra, hogy amit már elértetek, el ne veszítsétek, hogy teljes jutalmat kapjatok! Aki eltér Krisztus tanításától, és nem tart ki mellette, az nem mondhatja magáénak Istent. Aki viszont kitart a tanítás mellett, abban él az Atya is, meg a Fiú is.
Ez az Isten igéje.
2Jn 4-9

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Boldogok, akik Isten útján járnak, * és törvényét követik. Vö. 1b. vers. – 4 g. tónus.
Előénekes: Azok a boldogok, akiknek tökéletes az útjuk, * akik az Úr törvénye szerint élnek.
Azok a boldogok, akik intelmeit megfogadják, * és, akik őt keresik teljes szívvel.
Hívek: Boldogok, akik Isten útján járnak, * és törvényét követik.
E: Buzgó szívvel csak téged kereslek, * ne engedd, hogy parancsaidtól eltérjek.
Beírtam szívem rejtekébe intéseidet, * hogy ne vétkezzem ellened.
H: Boldogok, akik Isten útján járnak, * és törvényét követik.
E: Csak légy jó szolgádhoz, és élni fogok, * és én igédet megtartom.
Csodáidra nyisd föl szememet, * hogy csodálhassam törvényeidet.
H: Boldogok, akik Isten útján járnak, * és törvényét követik.
Zsolt 118,1.2.10.11.17.18

ALLELUJA
Nézzetek föl, és emeljétek föl fejeteket * mert elérkezett megváltástok ideje. Lk 21,28 – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus második eljövetele mindenkit személyesen érint.
Jézus így beszélt tanítványaihoz második eljöveteléről: „Mint ahogy Noé korában történt, úgy lesz az Emberfia napjaiban is. Ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek addig a napig, amíg Noé be nem szállt a bárkába. Akkor jött a vízözön, és elpusztította valamennyit. Ugyanígy történt Lót napjaiban is. Ettek és ittak, adtak és vettek, ültettek és építettek. De amelyik napon Lót elhagyta Szodomát, kénköves tűzeső hullott az égből, és elpusztította valamennyit. Ugyanígy lesz azon a napon is, amikor az Emberfia megjelenik. Aki abban az órában a háztetőn tartózkodik, és holmija van lenn a házban, le ne jöjjön érte, hogy elvigye! Aki a mezőn lesz, haza ne jöjjön! Emlékezzetek Lót feleségére! Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; aki pedig elveszíti, megmenti azt az (örök) életre. Mondom nektek; azon az éjszakán ketten lesznek egy fekvőhelyen; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják. Két asszony együtt őröl; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják. Ketten lesznek a mezőn; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják.” A tanítványok megkérdezték: „Hol lesz ez, Uram?” Azt felelte: „Ahol a holttest van, odagyűlnek a sasok.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 17,26-37″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-11-16

 

“Amikor az Úr Jézus lángoló tűzben megjelenik a Mennyből, hatalmas angyalaival együtt.”

——
Görög katolikus:

 

Péter, Jézus Krisztus apostola üdvözletét küldi Isten kiválasztott népének, akik szétszóródva élnek Pontuszban, Galáciában, Kappadóciában, Kis-Ázsiában és Bitiniában. Az Atya-Isten már réges-régen elhatározta, hogy kiválaszt és szent népévé tesz benneteket a Szent Szellem által. Isten arra választott ki benneteket, hogy engedelmeskedjetek neki, és hogy megtisztítson titeket a Jézus Krisztus vére, vagyis áldozati halála által. Isten adjon nektek egyre több kegyelmet és békességet!

Élő reménység

Áldott legyen az Isten, Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, aki nagy irgalmából újjá szült bennünket Jézus Krisztusnak a halálból való feltámasztása által. Ez pedig élő reménységet jelent a számunkra. Most tehát reménységgel várjuk, hogy megkapjuk örökségünket, amelyet semmi sem tehet tönkre, s amely soha meg nem fakul, és sohasem veszít az értékéből, mert a Mennyben őrzik a számunkra. Mindez a tiétek, akiket Isten hatalma védelmez a hitetek által, ameddig a teljes üdvösséget el nem éritek. Ez már el van készítve, hogy az idők végén mindenki számára lelepleződjön. Ezért tölt el benneteket nagy öröm — annak ellenére, hogy most még egy kis ideig különböző megpróbáltatások szomorúságot okoznak nektek.

A valódi hit

S hogy miért van ez így? Mert szükséges, hogy ezek a nehézségek próbára tegyék a hiteteket, vajon valódi-e. Az igazi hit ugyanis értékesebb a színtiszta aranynál. Az aranyat tűzzel tisztítják meg, mégsem marad meg örökké. Hitetek viszont, miután kipróbálták és valódinak bizonyult, dicséretet, elismerést és dicsőséget szerez nektek, amikor Jézus Krisztus megjelenik. Igaz, ti nem ismertétek Jézust személyesen, de mégis szeretitek őt. Bár most sem látjátok, mégis hisztek benne, és dicsőséges öröm tölt el benneteket, amelyet lehetetlen szavakkal kifejezni. Így éritek el a hitetek célját: a lelketek üdvösségét.

A régi próféták üzenete

10 Ezt az üdvösséget próbálták megérteni, ezt kutatták nagy szorgalommal a régi időkben a próféták is, akik Isten kegyelméről prófétáltak, amely most megérkezett hozzátok. 11 Azt szerették volna tudni, hogy mikor és hogyan fog megtörténni az, amit Krisztus Szelleme mutatott nekik. A Szent Szellem a prófétákban élt, és előre megmutatta Krisztus szenvedéseit és az utána következő dicsőségét. 12 Azt is megmagyarázta a prófétáknak, hogy a munkájukkal nem saját maguknak, hanem az utánuk következő nemzedékeknek szolgálnak.

Ti vagytok ez a nemzedék, és a ti javatokra szolgál mindaz, amit a próféták mondtak! Ugyanerről beszéltek azok is, akik mostanában az örömhírt elvitték hozzátok. Isten azért küldte a Mennyből a Szent Szellemet, hogy segítsen nekik hirdetni az örömüzenetet, amelybe még az angyalok is vágyakozva szeretnének betekintést kapni!

Szentek legyetek!

13 Ezért szedjétek rendbe a gondolataitokat, készüljetek fel, és legyetek józanok! Amikor Jézus Krisztus megjelenik, ő majd Isten kegyelmét hozza magával a számotokra. Ebben a kegyelemben reménykedjetek teljes erővel!

14 Régebben, amikor még nem ismertétek Jézus Krisztust, a bennetek lévő gonosz kívánságok szerint éltetek. Most azonban Isten engedelmes gyermekei lettetek. Ezért ne éljetek tovább úgy, mint régen, 15 hanem életetek minden területén szentek legyetek, mivel Isten is szent, aki elhívott benneteket! 16 Mert ezt mondja Isten az Írásban: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok!”[a]

17 Amikor imádkoztok, édesapátoknak hívjátok Istent! De tudjátok meg, hogy ő kivételezés nélkül és igazságosan fog ítélni mindenkit! Ezért Isten iránti tisztelettel és félelemmel éljetek, mint akik csak átutazóban vagytok a Földön!

Jézus Krisztus vére

18 Tartsátok szem előtt, hogy régen számotokra nem volt az életnek igazi értelme. Ezt az életmódot az őseitek hagyományozták rátok, de Isten kiszabadított benneteket ebből a céltalan életből. Ez azonban nagyon sokba került! Nem arany- vagy ezüstpénzzel fizetett értetek, amely elveszti az értékét, 19 hanem Krisztus vérével, amely mindennél értékesebb. Ez a vér olyan, mint a hibátlan áldozati bárány vére. 20 Isten már a világ teremtése előtt kiválasztotta Krisztust, aki csak most, ezekben az utolsó napokban jelent meg értetek. 21 Sőt, a halálból is feltámasztotta őt, és dicsőséget adott neki. Krisztus által hisztek és reménykedtek ti is Istenben.

Újjászülettetek!

22 Mivel engedelmeskedtetek az igazságnak, ezzel megtisztítottátok lelketeket. Most tehát éljetek képmutatás nélkül, őszinte testvéri szeretetben! Isten szeretetével, tiszta szívvel, és teljes erőtökkel szeressétek egymást! 23 Újjászülettetek, de az új életetek már nem halandó forrásból származik, mint a földi élet, hanem halhatatlanból. Ez a forrás pedig Isten beszéde, amely élő és örökké érvényes. 24 Ahogyan az Írás mondja:

„Minden ember olyan, mint a fű,
    és minden emberi dicsőség,
    mint a mező virága.
Elszárad a fű, lehull a virág,
25     de az Örökkévaló beszéde
    mindig érvényes marad.”[b]

Ezt a beszédet hallottátok ti is, amikor az örömüzenetet hirdették nektek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Peter+1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


Máté (Lévi) elhívása

Amikor Jézus továbbment onnan, meglátott egy Máté nevű férfit, aki a vámszedő helyen ült, és megszólította: „Kövess engem!” Máté pedig felkelt, és csatlakozott Jézushoz.

10 Egyszer Jézus Máté házában vendégeskedett. Sokan mások is odajöttek: vámszedők és mindenféle rosszhírű bűnösök, akikkel Jézus és a tanítványai együtt vacsoráztak. 11 Amikor a farizeusok látták, hogy Jézus ilyen emberekkel eszik együtt, ezt kérdezték a tanítványoktól: „Hogy lehet az, hogy a ti mesteretek vámszedőkkel és mindenféle bűnössel együtt ül asztalhoz?”

12 Amikor Jézus ezt meghallotta, ő válaszolt a farizeusoknak: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek! 13 Menjetek, és értsétek meg végre, mit jelent ez: »Irgalmasságot kívánok, nem áldozatokat[a] Nem azért jöttem, hogy az igazakat, hanem hogy a bűnösöket hívjam.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+9%3A9-13&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


15 Ő pedig ezt mondta nekik: „Ti elhitetitek az emberekkel, hogy igazságosak vagytok, de Istent nem tudjátok becsapni, mert ő ismeri a szíveteket. Amit az emberek fontosnak és értékesnek tartanak, az Isten számára utálatos!

A Törvényről

16 Bemerítő János megérkezése előtt az embereket Mózes Törvénye és a próféták írásai szerint tanították. János fellépése óta azonban Isten Királyságának az örömüzenetét hirdetjük, és mindenki itt tolong, hogy bemehessen a Királyságba. 17 Mégis, a Törvényből egyetlen betű vagy pont sem veszíti el érvényességét! Még az ég és a föld is hamarabb elmúlik, mint hogy ez megtörténjen!”

A válásról

18 „Aki a feleségétől elválik, és mást vesz feleségül, az házasságtörést követ el. Aki elvált asszonyt vesz feleségül, az is házasságtörést követ el.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+16%3A15-18&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Ne okozz megütközést!

17.1 Ezt mondta Jézus a tanítványainak: „Elkerülhetetlen, hogy történjenek olyan dolgok, amelyek miatt egyesek elveszítik a hitüket. De jaj annak, aki miatt ilyesmi történik! Jobban járna, ha egy malomkövet kötnének a nyakára, és bedobnák a tengerbe, mielőtt ilyen bajt okozna. Vigyázzatok hát, legyetek óvatosak!

Ha Isten családjában valamelyik testvéred bűnt követ el, figyelmeztesd, és ha megbánja,[a] bocsáss meg neki! Ha napjában hétszer is vétkezik ellened, és hétszer visszajön hozzád megbánással, bocsáss meg neki!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+17%3A1-4&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/11/16

 
 

“2013.11.17 14:00

Drága szeretett leányom, azért akarom, hogy a világ lásson Engem, szeretett Megváltóját, az Emberfiát, Dicsőségem teljességében, hogy vonzódjanak az Én Isteni Irgalmasságomhoz.

Azt akarom, hogy mindenki lásson Engem, de különösen azok, akik nem hisznek Istenben, és hogy ők fussanak elsőként Hozzám. Elsősorban értük aggódom, és a következőket mondom nekik: Ti nem ismertek Engem, nem láttok Engem. Ti nem akartok hinni Bennem, de Én szeretlek titeket. Azt akarom, hogy részesei legyetek Királyságomnak, hogy rátok áraszthassam Új Paradicsomom, Új Világom és Új Kezdetem minden Ajándékát. Azt akarom, hogy családotok, rokonaitok és barátaitok egyek legyenek Velem és az egész emberiséggel.

Az első jel az lesz, hogy a Föld gyorsabban fog forogni. A második jel a Nappal kapcsolatos, ami nagyobbnak fog látszani, fényesebb lesz, és elkezd majd forogni

Igazság Könyve:

“2013.11.12 20:30

Drága szeretett leányom, miközben az Én Időm közeledik, sokan aludni fognak, de azok, akik meg vannak áldva, hogy nyitva tartsák a szemüket Világosságomra, fel fogják ismerni a jeleket. Ők azokban az áldásokban is részesülnek majd, amelyek segíteni fognak nekik felkészülni, és egyedül csak azok, lesznek képesek elviselni a változásokat, akik ragaszkodnak Hozzám.

Minél közelebb van Nagy Eljövetelem Napja, annál több ember – akik azt mondják, hogy szeretnek Engem – fog visszahúzódni Tőlem. Még azok sem lesznek képesek meglátni az Igazságot, akik szentnek vallják magukat, és akik önmagukat felmagasztalják földi Egyházam hierarchiájában. Ők nem fogják látni az Igazságot, mert nagyon el lesznek foglalva olyan dolgokkal és szertartásokkal, amelyek Rám nézve sértőek lesznek.

Az első jel az lesz, hogy a Föld gyorsabban fog forogni. A második jel a Nappal kapcsolatos, ami nagyobbnak fog látszani, fényesebb lesz, és elkezd majd forogni. Mellette egy másik napot fogtok látni. Ezután az időjárás a világot meg fogja rázni, és a változások azt fogják jelenteni, hogy sok része a Földnek el fog pusztulni. Ezek a büntetések – és ezekből sok lesz – le fogják tépni az emberiségről a büszkeséget, mivelhogy a lelkek így könyörögni fognak Isten Irgalmáért. Semmi más nem fogja megindítani azok megkeményedett lelkét, akik kizárták Isten Szeretetét az életükből.

Az emberiség bűne gyorsan fog növekedni, és a bálványimádás bűne háromszorosan fogja beburkolni a Földet. A pogányság királyi monarchiaként öltözve, beszivárog majd földi Egyházamba. Amikor a pogányok átölelik Egyházamat, nem azért fogják tenni, hogy imádják Istent. Amikor a pogányok, ateisták és a hitetlenek – akik szemmel láthatóan elutasítják Isten Létezését – átölelik Egyházamat, akkor nem azért fogják tenni, hogy Előttem, Jézus Krisztus előtt Hajtsanak térdet. Amikor Egyházam bejelenti, hogy tárt karokkal fogad mindenkit, ne tévesszen meg benneteket. Ez nem azt jelenti, hogy a pogányokat azért fogadják be Egyházamba, hogy ők is meghajoljanak a Tabernákulumom előtt. Nem, ez azért lesz, hogy a bálványimádást fitogtatassák Előttem, melyet a büszkeség bűne okozott, hogy meggyalázzák a Szent és Szentséges Tabernákulumokat. Pogány szimbólumokat fognak Oltáraimra helyezni, és azt fogják követelni, hogy a gyanútlan gyülekezetek meghajoljanak, kegyesen és nagylelkűen elfogadván fivéreiket és nővéreiket. Mindenkit arra fognak kérni, hogy tagadják meg az Igazságot, és üdvözöljék azokat a hamis imádókat, akik Oltáraimat fogják taposni. Ezt követően Isten Keze le fog sújtani.

A háborúk ki fognak terjedni; földrengések fogják megrázni a Föld négy sarkát, és éhínség fogja súlytani az emberiséget, és minden Isten előtt elkövetett gonosz gesztusnak és sértésnek szörnyű büntetés lesz a következménye. Amikor azok, akik elfogadják Irgalmamat, vezetni fogják Egyházamat, akkor minden démon átkozni fogja Isten eme gyermekeit. Hogy megvédje őket, Isten be fog avatkozni, és jaj azoknak, akik Teremtőjük Arcába fognak köpni.

Az idő elérkezett. Azok, akik átkoznak Engem, szenvedni fognak. Azok, akik követnek Engem, túl fogják élni ezt az üldöztetést egészen addig a Napig, amikor majd Irgalmas Karjaimba ragadom őket. És aztán azok, akik megmaradtak – mert visszautasították Irgalmasságom Kezét – át lesznek adva a fenevadnak, akit bálványoztak, és akinek kedvét keresték.

Oly sok ember lesz, akik mindvégig el fognak utasítani Engem. Két harmada le fog köpni Engem, harcolni fognak Beavatkozásom ellen, és mindenféle trágárságot fognak Rám kiabálni. Miközben az a nap egyre közelebb és közelebb kerül, az Irántam való gyűlölet mindenki számára nyilvánvaló lesz. Még azok is, akik azt a benyomást keltik a világban, hogy tisztelik Istent, halkan átkozni fognak Engem.

Az a nap, amikor a fenevad csalása mindenki szemeláttára napvilágra kerül, olyan nap lesz, amit senki sem fog elfelejteni. Mert az a nap, amikor a világ látni fogja a csalót, az antikrisztust, amint Koronámmal a fején – piros Palástba öltözve – felemelkedik, az a nap lesz, amikor tűz fog ömleni a szájából. Amikor a borzalom egyértelmű lesz számukra, a tűz be fogja őt borítani, és ő meg mindazok, akik neki hűséget esküdtek, a mélységbe lesznek dobva. És aztán jönni fogok Én, amint azt már mondtam nektek. Fel fogom támasztani Egyházamat, és Atyám Szent Akaratával egységre viszem a világot, és végre béke fog uralkodni.

Mindaz, amit már mondtam nektek, igaz. Minden, ami meg fog történni, úgy fog történni, ahogyan azt nektek előre megmondtam. Minden gyorsan fog megtörténni, mert Haragom ellenére, melyet az ember képmutatása és hálátlansága váltott ki, Én csupán azért jövök, hogy végre végett vessek ennek a szenvedésnek. Azért jövök, hogy megmentsek minden bűnöst, de sokan nem akarják a megmentésüket.

Legyetek erősek, szeretett követőim, mert Én meg fogom védeni azokat a bűnösöket, akik a Nagyfigyelmeztetés alatt elfogadják Irgalmasságom Kezét. Tehát ebbe a Nagy Égi Beavatkozásba Isten minden gyermeke belefoglaltatik, hívők és hitetlenek egyaránt. De ez után az idő után Isten angyalai szétválasztják a jókat a gonoszoktól. Az idő rövid.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/az-elso-jel-az-lesz-hogy-a-fold-gyorsabban-fog-forogni-a-masodik-jel-a-nappal-kapcsolatos-ami-nagyobbnak-fog-latszani-fenyesebb-lesz-es-elkezd-majd-forogni/http://igazsag-konyve7.webnode.hu

 
—–
Római katolikus:
2018-11-1332. évközi hét kedd

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak Tituszhoz írt leveléből
Várjuk mindnyájan szent élettel Megváltónknak, Jézus Krisztusnak dicsőséges eljövetelét!
Szeretett Fiam!
Te azt hirdesd, ami az üdvös tanításnak megfelel! Az idősebb férfiak józanok legyenek, tisztességesek, megfontoltak; a hitben, szeretetben és türelemben erősek. Az idősebb asszonyok szintén legyenek komoly magaviseletűek! Senkit se rágalmazzanak, ne igyanak sok bort, hanem tanítsanak a jóra! A fiatal asszonyokat buzdítsák arra, hogy ragaszkodjanak férjükhöz, szeressék gyermekeiket, legyenek komolyak, tiszták és mértékletesek, háziasak és gyöngédek, a férjük iránt engedelmesek, hogy ne káromolják miattuk Isten igéjét. A fiatalokat is buzdítsd, hogy mindenben fegyelmezetten éljenek! Magad járj elöl jó példával! A tanításban légy kifogástalan és komoly! Beszéded legyen józan és megcáfolhatatlan! Hadd szégyenüljön meg az ellenfél, mert nem találhat semmi rosszat, amit szemünkre vethet. Isten üdvözítő kegyelme megnyilvánult minden ember számára, és arra tanít minket, hogy szakítsunk az istentelenséggel és az evilági vágyakkal. Éljünk becsületesen, buzgón és szentül ezen a világon. Várjuk reményünk boldog beteljesedését: nagy Istenünknek és Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak dicsőséges eljövetelét. Hiszen ő önmagát adta értünk, hogy minden gonoszságtól megváltson, megtisztítson, és jótettekben buzgólkodó, választott népévé tegyen minket.
Ez az Isten igéje.
Tit 2,1-8.11-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Te vagy, Urunk, Istenünk, * az igazak üdvössége. 39a. vers. – 4 g. tónus.
Előénekes: Bízzál az Úrban és a jót cselekedd, * így lakhatsz a földeden és biztonságban élhetsz.
Az Úrban legyen örömed, * és ő teljesíti szíved vágyait.
Hívek: Te vagy, Urunk, Istenünk, * az igazak üdvössége.
E: Ismeri az Úr az ártatlanok sorsát, * örökségük megmarad örökre.
Az Úr megszilárdítja az ember lépteit, * akinek útjában kedvét leli.
H: Te vagy, Urunk, Istenünk, * az igazak üdvössége.
E: Fordulj el a rossztól, és a jót cselekedd, * és megmaradsz örökkön örökké.
Az igazak öröklik a földet, * és mindörökké lakni fogják.
H: Te vagy, Urunk, Istenünk, * az igazak üdvössége.
Zsolt 36,3-4.18 és 23.27 és 29

ALLELUJA
Aki szeret engem, megfogadja szavamat. * Atyám is szeretni fogja, és hozzá költözünk. Jn 14,23 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A rossz szolga csak annyit tesz, amennyi a kötelessége.
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Melyiktek mondja béresének vagy bojtárjának, amikor a mezőről hazajön: „Gyere ide tüstént, és ülj asztalhoz.” Nem ezt mondja-e inkább: „Készíts nekem vacsorát, övezd fel magadat, és szolgálj ki, amíg eszem és iszom! Aztán majd ehetsz és ihatsz te is?” S talán megköszöni a szolgának, hogy teljesítette parancsait? Így ti is, amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk, hiszen csak azt tettük, ami a kötelességünk volt.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 17,7-10″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-11-13


——
Görög katolikus:

Az Örökkévaló megadja, amit az igazságosak kívánnak,
    
de megakadályozza, hogy a gonoszok kívánsága teljesüljön.
….
 
A bölcs szívű engedelmeskedik a parancsnak,
    az istentelen beszédű pedig elbukik.”

Példázat a juhnyájról és a pásztorról

10.1 „Igazán mondom nektek: aki nem a kapun megy be a juhakolba, hanem máshol hatol be, az tolvaj és rabló. A nyáj pásztora a kapun megy be, és előtte az őr kinyitja a kaput. A juhok hallgatnak a pásztoruk hangjára, ő pedig a nevükön szólítja a saját juhait, és kivezeti őket az akolból. Miután minden juhot kivezetett, az élükre áll, előttük megy, és a juhok követik, mert jól ismerik a hangját. Idegen után nem mennek, hanem elfutnak tőle, mert nem ismerik a hangját.”

Ezt a példázatot mondta Jézus a júdeabelieknek, de azok nem értették meg, miről beszélt.

Jézus, a jó pásztor

Jézus így folytatta: „Igazán mondom nektek: én vagyok a kapu a juhok számára. Akik előttem jöttek, mind tolvajok és rablók voltak, de a juhok nem hallgattak rájuk.

9 Igen, én vagyok a kapu, ezért aki rajtam keresztül megy be, az biztonságban lesz, szabadon járhat ki és be, és jó legelőt talál. 10 A tolvaj azért jön, hogy lopjon, gyilkoljon és pusztítson. Ezzel szemben én azért jöttem, hogy életet adjak, mégpedig teljes és túláradóan bőséges életet!11 Én vagyok a Jó Pásztor, aki a saját életét adja a juhokért. 12 A bérért dolgozó szolga nem gazdája a juhoknak, de nem is a pásztoruk. Ezért, amikor látja, hogy jön a farkas, magára hagyja a nyájat, és elmenekül. Azután a farkas elragadja a juhokat, és szétkergeti a nyájat. 13 A béres azért fut el, mert csak a fizetésért dolgozik, és valójában nem törődik a juhokkal.

14-15 Én vagyok a Jó Pásztor, és gondot viselek a juhaimra. Ismerem őket, ahogyan az Atya ismer engem. Juhaim is ismernek engem, ahogyan én ismerem az Atyát. Az életemet adom a juhokért. 16 Más juhaim is vannak, akik nem ebből az akolból valók. Őket is elő kell vezetnem majd, és hallgatni is fognak a szavamra. Így végül majd egyetlen nyáj lesz belőlük, az élükön egyetlen pásztorral.[a] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+10%3A1-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

“… 26 Ilyen főpapra van szükségünk, aki szent, hibátlan és bűntelen, a bűnösöktől elkülönített, és akit Isten a Menny fölé emelt! 27 Nem olyan, mint azok a főpapok a régi papság rendjében, akiknek naponta kell véres áldozatokat vinniük Istennek: először a saját bűneikért, azután a nép bűneiért. Jézus ellenben csak egyetlenegy áldozatot vitt Istennek, de az mindörökre érvényes: saját magát adta oda áldozatul! 28 Mert a Törvény halandó embereket tesz főpappá, akikben megvannak az emberi gyengeségek. A Törvény után azonban Isten szava és esküje következik, amellyel főpappá tette a Fiút, aki örökké tökéletes.”https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+7%3A26-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

 

10 Azon a napon, amikor az Úr eljön, mindenki dicsőíteni fogja őt, mert látják majd a dicsőségét azokban, akik teljesen őhozzá tartoznak. Mindenki csodálni fogja őt azok miatt, akik hisznek benne. Ezek közé tartoztok ti is, hiszen hittel elfogadtátok, amit Jézusról mondtunk.11 Ez az, amiért szüntelenül imádkozom értetek. Azt kérem Istentől, hogy tegyen titeket méltóvá az elhívásra. Azt kérem, hogy Isten ereje által teljesen véghez tudjátok vinni mindazt, amit jósága meg akar tenni rajtatok keresztül — mindazt, amire a hitetek indít benneteket. 12 Azért imádkozom, hogy Urunk, Jézus legyen még dicsőségesebb bennetek és általatok, ti pedig szintén dicsőséget kapjatok Jézusban — Istenünk és Urunk, Jézus Krisztus kegyelméből.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Thessalonians+1%3A10-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Ki lehet Jézus tanítványa?

25 Nagy tömeg kísérte Jézust, ő pedig hozzájuk fordult, és ezt mondta: 26 „Csak az lehet az én tanítványom, aki hozzám jön, és jobban szeret engem, mint apját, anyját, feleségét, gyermekeit vagy testvéreit! Igen, csak ha jobban szeret engem még a saját lelkénél is! 27 Aki nem veszi vállára a keresztjét, és nem azzal együtt követ engem, az nem lehet a tanítványom!

28 Ha tornyot akarsz építeni, akkor előbb leülsz, és megtervezed a költségeket, hogy lássad, elég-e a pénzed az építkezés befejezéséhez. 29 Különben előfordulhat, hogy az alapot megépíted, de a házat már nem tudod befejezni. Akkor pedig, aki csak látja a félbe maradt épületet, gúnyolni fog, és azt mondja: 30 »Ez az ember hozzákezdett az építkezéshez, de befejezni már nem tudta.«

31 Ha egy király a hadseregével háborúba indul egy másik király ellen, akkor előbb tanácskozik, és haditervet készít. Ha neki csak tízezer katonája van, akkor meg kell gondolnia, hogy képes-e legyőzni azt az ellenfelét, aki húszezer harcossal jön ellene! 32 Mert ha nem, akkor inkább követeket küld az ellenséghez, amíg a másik még távol van, hogy megkérdezze a békefeltételeket. 33 Ugyanez vonatkozik rátok is: ha le nem mondtok mindenről, amitek csak van, nem lehettek a tanítványaim!”

Az ízét vesztett só

34 „Jó a só, de ha elveszti az ízét, hogyan lehetne ismét sóssá tenni? 35 Az ízetlen só már semmire sem jó! Sem a szántóföldre, sem a trágyára nem használható, ezért kidobják.

Akinek van füle, hallja és értse meg, amit mondok!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+14%3A25-35&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/11/13

Isten, az Atya: Nem lesz olyan tudományos kiértékelés, melynek értelme lenne, amikor a két nap majd látható lesz

“… 10 Isten teremtett mindent a világon, és minden az ő dicsőségére szolgál. Mivel Isten sok fiát akarja bevezetni a dicsőségébe, ezért Jézust a szenvedései által tette tökéletessé. Így volt ez helyes, mert Jézus az, aki Isten fiait bevezeti a dicsőségbe.
Igazság Könyve:

“2013.11.10 15:00

Drága leányom, az a Vágyam, hogy minél hamarabb összegyűjtsem minden gyermekemet, hogy tanúi legyenek Ígéretemnek. Az Én Nagy Ajándékom a szörnyű lelki üldöztetés kellős közepén fog megérkezni, amikor mindent tagadni fognak, ami Én Vagyok. Új isteneket fognak a világnak bemutatni, melyek közül egyik sem létezik. Egy csillogó külsővel beborítva ezeket arra szánták, hogy minden Létezésembe vetett hitet megállítsanak. Mindezek az eretnekségek ki fogják oltani Isten Fényét.

Hamarosan a csillagok nem fognak többé nagy erősségükkel ragyogni. Hamarosan új, váratlan jeleket fogok egy hitetlen világnak bemutatni, amelyek fölülmúlnak a tudománynak minden emberi értelmezésén, miközben Beavatkozásom kezdete feltárul. Nem lesz olyan tudományos kiértékelés, melynek értelme lenne, amikor a két nap majd látható lesz. Semmiféle értelme nem lesz a korlátolt emberi tudás szülte definícióknak. Ennek ellenére ők minden, az Égből a világnak adott jelre azt fogják mondani, hogy másik emberi élet is létezik a világegyetemben.

Én Vagyok minden élet Teremtője. Én teremtettem az embert. Én teremtettem a világot. Ne tagadjátok ezt soha, mert ha ezt teszitek, akkor már egy hamis tant fogtok követni. Minden égi beavatkozást – és ebből sok lesz – ki fognak magyarázni. Amikor ezeket a jeleket látjátok, tudnotok kell, hogy a Második Eljövetel napja közel van.

Kérlek benneteket, drága gyermekeim, hogy soha ne tagadjatok meg Engem, vagy azon Ígéretemet, hogy Én a végleges békét és megbékélést hozom a világnak, ami a tietek lesz, amennyiben az Én Feltételeimet fogadjátok el és nem a sajátjaitokat. Akaratom végre most már beteljesülőben van. Annak érdekében, hogy felkészítselek benneteket, sok csodát fogok mutatni a világnak az égen, a világegyetemben és a bolygórendszerben. Amikor ezeknek az eseményeknek tanúi vagytok, azt szeretném, hogy örvendezzetek, mert akkor ti már tudni fogjátok, hogy Fiam visszatérését jelzem előre, hogy az örök életről tett Ígérete beteljesedjen.

Töröljétek le könnyeiteket szemetekből. Én tudom, hogy milyen nehéz lesz a megpróbáltatásotok. Én minden gyermekemre utalok, beleértve a hívőket és a hitetleneket egyaránt, valamint a szörnyű bűnökért vétkeseket – senki sincs kizárva közületek. Ha megbékéltek Fiammal, akkor az Ő részévé váltok, és örökké fogtok Vele uralkodni a Paradicsomban.


Szeretett Atyátok,A Legmagasságosabb Isten”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-az-atya-nem-lesz-olyan-tudomanyos-kiertekeles-melynek-ertelme-lenne-amikor-a-ket-nap-majd-lathato-lesz/—–
Római katolikus:
2018-11-1031. évközi hét szombat

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a filippiekhez írt leveléből
Isten erejével mindent elviselhetünk és megtehetünk.
Testvéreim!
Nagyon örültem az Úrban, hogy ismét lehetőségtek nyílt a rólam való gondoskodásra. Azelőtt is gondoskodtatok rólam, de mostanában nem volt rá alkalmatok. Nem a nélkülözés mondatja ezt velem, hiszen megtanultam, hogy beérjem azzal, amim van.
Tudok nélkülözni, de tudok bőségben is élni. Megszoktam mindig mindent: a jóllakást és az éhezést, a bővelkedést és a nélkülözést. Mindenre képes vagyok abban, aki nekem erőt ad. Mégis jól tettétek, hogy szükségemben segítségemre voltatok. Ti is tudjátok, filippiek, hogy az evangélium hirdetésének kezdetén, amikor Macedóniából elindultam, egyetlen egyházközség sem állt velem az adás és viszonzás kapcsolatában, csak ti. Már Tesszalonikába is küldtetek egyszer-másszor, amire szükségem volt. Nem az adomány volt fontos nekem, hanem a gyümölcse, amelyet majd bőségesen a javatokra írnak.
Megvan mindenem, mégpedig bőségesen. Bőven el vagyok látva, amióta Epafroditusztól átvettem küldeményeteket, mint kellemes illatú, Istennek tetsző áldozatot. Az én Istenem, gazdagságának mértéke szerint, a ti szükségeteket is bőségesen kielégíti majd a Jézus Krisztus által elnyert dicsőségben.
Ez az Isten igéje.
Fil 4,10-19

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Boldog az az ember, * aki az Urat féli. 1a. vers. – 6. tónus.
Vagy: Alleluja. 6. szám.
Előénekes: Boldog ember, aki féli az Urat, * aki az Úr törvényében örömét leli.
Hatalmas lesz ivadéka a földön, * áldott lesz az igazak nemzetsége.
Hívek: Boldog az az ember, * aki az Urat féli.
Vagy: Alleluja.
E: Boldog ember, aki irgalmas, † és szívesen ad kölcsön, * aki a törvény szerint intézi minden dolgát.
Nem tántorodik meg soha, * az igaz emléke örökké megmarad.
H: Boldog az az ember, * aki az Urat féli.
Vagy: Alleluja.
E: Szíve erős, nem ismer félelmet, * bőséges adományt oszt a szegényeknek.
Igazsága megmarad örökre, * feje dicsőségesen felemelkedik.
H: Boldog az az ember, * aki az Urat féli.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 111,1-2.5-6.8a és 9

ALLELUJA
Jézus Krisztus vállalta a szegénységet, ámbár gazdag volt, * hogy gazdaggá tegyen titeket szegénysége által. 2Kor 8,9 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus a földi javak helyes használatára tanít minket.
Jézus egyszer így beszélt tanítványaihoz:
„Mondom nektek: Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy amikor meghaltok, befogadjanak titeket az örök hajlékokba. Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű. Aki pedig hűtlen a kicsiben, az a nagyban is hűtlen. Ha tehát a hamis mammonban nem voltatok hűségesek, ki bízza rátok az igazi értéket? És ha a máséban nem voltatok hűek, ki adja oda nektek a tiéteket?
Egy szolga sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy: ragaszkodik az egyikhez, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.”
Hallották mindezt a kapzsi farizeusok, és kigúnyolták őt. De Jézus kijelentette: „Ti igazaknak mutatjátok magatokat az emberek előtt, de Isten ismeri szíveteket. Ami ugyanis az emberek szemében nagy, Isten előtt semmiség.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 16,9-15″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-11-10


——
Görög katolikus:

Védekezés a hamis apostolok ellen

11 Kérlek, viseljetek el tőlem egy kis „bolondságot” — sőt, engem is! Isten szenvedélyes, féltő szeretetével szeretlek benneteket, mivel a Vőlegény számára akarlak titeket felkészíteni, ahogyan a menyasszonyt[a] eljegyzik. Igen, én „eljegyeztelek” benneteket Krisztusnak, és arra törekszem, hogy úgy állítsalak elé, mint tökéletes menyasszonyát. Attól félek azonban, hogy a gondolataitok eltávolodnak a Krisztus iránti egyenességtől és őszinte odaadástól. Ez történt akkor régen Évával is, amikor a „Kígyó”, vagyis a Sátán ravaszul félrevezette — és ez megtörténhet veletek is! Mert látom, hogy amikor egy idegen megy hozzátok, őt szívesen fogadjátok! Amikor közöttetek „másféle” Jézust hirdet, mint akit mi hirdettünk nektek — azt is elfogadjátok! Ha másféle szellemet vagy „másfajta örömüzenetet” kínál fel nektek, mint amit mi — azt is befogadjátok!

Pedig — úgy gondolom — semmivel sem vagyok alábbvaló azoknál a híres „szuper-apostoloknál”! Lehet, hogy nem vagyok képzett a szónoklás művészetében, de ismeret és tudomány dolgában nem maradok el tőlük — ezt már minden tekintetben bizonyítottam előttetek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20Corinthians+11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A megszállott fiút megszabadítja

37 Másnap, amikor a hegyről lejöttek, hatalmas tömeg várta Jézust. 38 A tömegből valaki ezt kiáltotta: „Mester! Kérlek, jöjj, és nézd meg a fiamat, mert ő az egyetlen gyermekem! 39 Időnként egy gonosz szellem ragadja meg, a fiú fölsikolt, rángatózik, és habzik a szája. Csak nehezen távozik el tőle, miután meggyötörte. 40 Kértem a tanítványaidat, hogy űzzék ki a fiamból, de nem sikerült nekik.”

41 Jézus így válaszolt: „Milyen hitetlen és romlott ez a nemzedék! Meddig kell még veletek maradnom?! Meddig szenvedjelek el még titeket? Hozd ide a fiad!”

42 Amikor a fiú közelebb lépett, a gonosz szellem a földre dobta, és megrángatta. Jézus azonban ráparancsolt a gonosz szellemre, meggyógyította a fiút, és visszaadta az apjának. 43 Az emberek megukon kívül voltak a csodálkozástól, amikor látták Isten hatalmas erejét megnyilvánulni.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+9%3A37-43&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/11/10
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

 
 
 
“2013.11.07 18:35
Amikor az üdvösség felé vezetlek benneteket, minden ajtót megnyitok, hogy az utolsó napon üdvözölhesselek titeket. Most sok ajtó van nyitva, de csak kevesen lépnek be azokon.
 
 
2013.11.09 11:48

Igaz Egyházam, mely azokból fog állni, akik hűek maradnak az Igazsághoz, Isten egyetlen igaz Templomává fog válni, mert ők soha nem fogják elfogadni Testem megszentségtelenítését. Hitük lehetővé fogja tenni számukra, hogy terjesszék az Evangéliumot és hogy égve tartsák a Szentlélek Lángját.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/hamarosan-sokan-elkezdik-hasznalni-tudomanyos-ismereteiket-hogy-kiertekeljek-a-legszentebb-evangeliumokat/

—–
Tóra:

Jákób álma Bételben

10 Jákób tehát útnak indult Beérsebából Hárán felé. 11 Mikor beesteledett, keresett egy helyet, ahol eltöltheti az éjszakát. Lefeküdt, a feje alá tett egy követ, és elaludt. 12 Ekkor álmot látott: egy hosszú lépcsőt, amely a földről egészen a mennybe vezetett. A lépcsőn Isten angyalai jártak föl és alá. 13 A lépcső mellett maga az Örökkévaló állt, és ezt mondta neki: „Én vagyok az Örökkévaló, atyádnak[a], Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene. Neked és leszármazottjaidnak adom a földet, amelyen fekszel. 14 Leszármazottjaid olyan sokan lesznek, mint a homokszemek a földön, és elterjednek nyugatra, keletre, északra és délre. Meg fogom áldani a föld minden nemzetségét általad és leszármazottjaid által. 15 Lásd meg, én veled vagyok, megőrizlek, és gondodat viselem akárhová mész, és visszahozlak erre a földre. Soha el nem hagylak, és mindazt beteljesítem, amit neked mondtam!”

16-17 Mikor másnap reggel Jákób fölébredt, megijedt. Azt mondta magában: „Bizony, itt van az Örökkévaló, és én nem is tudtam! Milyen félelmetes ez a hely: Isten háza és a menny kapuja! 18 Azután fogta azt a követ, amelyen aludt, felállította, majd olajat öntött rá. 19 Azt a helyet pedig elnevezte „Bételnek”[b], vagyis „Isten Házának”. A közelben volt egy város, amelyet régebben Lúznak neveztek. ( lúz: fény)

20 Akkor Jákób fogadalmat tett: „Ha Isten velem lesz, és megőriz engem ezen az úton, gondoskodik ételemről és ruhámról, 21 hogy békességben térhessek vissza apám házához, akkor az Örökkévaló lesz az én Istenem! 22 Ez a kő pedig, amelyet emlékoszlopul fölállítottam, Isten Háza lesz. S ezen felül mindenből, amit nekem adsz, a tizedrészt neked adom.” …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+28%3A10-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Népem makacsul elfordult tőlem,
    és Baálhoz kiáltanak segítségért,
    de ő nem segít rajtuk.
[a]

Megesett rajtad a szívem, Izráel!

8 „Hogyan is adhatnálak oda ellenségeidnek, Efraim?
    Hogyan szolgáltatnálak ki, Izráel?
Nem bánhatok veled úgy,
    mint Admával!
Nem pusztítalak el,
    ahogy Cebóim[b] városát eltöröltem.
Megesett rajtad a szívem,
    fellángolt bennem a szánalom!
Nem hajtom végre, amit lángoló haragom követel,
    nem pusztítom el teljesen Efraimot,
    mert Isten vagyok én, nem ember.
A Szent vagyok közöttetek,
    s nem támadok rátok haragomban.
10 Bizony, Izráel mégis az Örökkévalót fogja követni,
    akinek hangja felharsan, mint az oroszlán-ordítás.
Gyermekei remegve jönnek nyugat felől,
11     reszketve közelednek Egyiptomból, mint a madarak,
    remegve
gyűlnek össze Asszíriából, mint a galambok.
Én pedig hazavezetem,
    s letelepítem őket a
saját földjükön.”
    — ezt mondja az Örökkévaló!

12 „Efraim körülvett engem hazugsággal,[c]
    Izráel népe hamissággal,[d]
de Júda még kitart Isten mellett,
    és hűséges a Szenthez. “

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hosea+11%3A7-22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

—-
“Two Suns Over Indonesia” Planet X Or Nibiru?

Én nem fogok állni és nézni, miközben ti tönkreteszitek az életeteket, ami a tietek lehetne egy egész örökkévalóságon át

Igazság Könyve:

“2013.10.26 17:52

Drága szeretett leányom, amikor az emberek megpróbálják kideríteni, hogy Isten melyik gyermekének szeretném elvinni Irgalmamat – a válasz: mindegyiknek. Én nem teszek különbséget, mert szeretek minden megszületett lelket, mindegyiket, akiket Atyám megteremtett. Egyetlen lélek sem zárható ki ebből a küldetésből, melynek célja az emberiség megmentése. Én azért jövök, hogy üdvösséget hozzak mindenkinek.

Kérdezzetek meg bármelyik jó szülőt, hogy feláldozná-e gyermekét egy másikért, és ők a következőt mondanák: Nem számít, hogy milyen rosszul viselkedtek, vagy mennyire bántottak meg Engem, Én sohasem tudnám őket elutasítani, mert a testem részei. Ugyanez igaz Isten ellenségeire is. Megbántják Őt, és nagy szomorúságot okoznak Neki, de Ő ennek ellenére is szereti őket, mert Tőle származnak, bár az emberiség bűne miatt éheznek.

Hogyan lehet az, kérdezhetitek, hogy még azoknak is meg tudok bocsátani, akik a legjobban bántottak meg Engem? Akik másokat ostoroznak, fájdalmat és szenvedést okoznak nekik? Ez azért van, mert szeretem őket. Én mindig is szeretni fogom a bűnösöket. A bűneik undorítanak Engem, de Én mindig arra fogok várni, hogy megöleljem őket.

Ez a Küldetés a megbocsátásról szól. Ez az egész azért van, hogy megmentse a lelketeket. Bár időközönként lehet, hogy kemények a Szavaim, de azok mégis azért adatnak nektek, mert szeretlek benneteket, és nem tudom elviselni a gondolatát annak, hogy elveszítelek benneteket. Azoknak, akik az élet becsvágya miatt elárultak Engem, soha nem szabad félniük, hogy Hozzám jöjjenek, és kérjék segítségemet. Hiányoztok Nekem. Szomorú vagyok, de minden lehető módon be fogok avatkozni, anélkül, hogy megsérteném Atyám Szövetségét, a szabad akaratot, amely mindig a tietek marad, egészen az új kezdetig. Semmi sem választhat el Tőlem benneteket, ha bocsánatomat kéritek.

Én Irgalmamba fogom belemeríteni a Földet, és minden gonosz cselekedetért, amelyet ellenségeim azért hajtanak végre, hogy tévedésbe ejtsenek benneteket, megígérem, hogy közbe fogok lépni. Nem foglak a farkasoknak dobni benneteket, akik fel akarnak falni titeket. Én nem fogok állni és nézni, miközben ti tönkreteszitek az életeteket, ami a tietek lehetne egy egész örökkévalóságon át. Én fenn foglak tartani benneteket egészen addig az időpontig, amikor meg kell hoznotok a végső döntést.

Nem fogom egykönnyen elengedni a lelketeket. Kegyetlen halált haltam, hogy megmentselek titeket. Ez alkalommal tanúi lesztek a legerősebb Isteni Beavatkozásnak, hogy visszaszerezzelek benneteket. Ti az Enyéim vagytok. Én a tietek Vagyok. A fenevad nem fogja egykönnyen megszerezni a lelkeket, mert Én Isten Vagyok, egy rettentő nagy erő. Én Mindenható Vagyok. A Sátánnak semmije sincs, de ravaszsága magához fogja vonzani közületek a gyengéket. Arra sürgetlek benneteket, akik szerettek Engem, hogy imádkozzatok, hogy a gyengék szerető szívvel fogadják Isteni Beavatkozásomat.

Jézusotok
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/en-nem-fogok-allni-es-nezni-mikozben-ti-tonkreteszitek-az-eleteteket-ami-a-tietek-lehetne-egy-egesz-orokkevalosagon-at/

 

 
—–
Római katolikus:
2018-10-28Évközi 30. vasárnapKezdőének:
Az Urat kereső szívek örvendezzenek! Keressétek az Urat és hatalmas erejét, keressétek az ő arcát mindig! (Zsolt 104,3-4)Könyörgés:
Mindenható, örök Isten, növeld bennünk a hitet, a reményt és a szeretetet. Add, hogy szeressük, amit parancsolsz, és segíts, hogy elnyerjük, amit ígérsz. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
Ezt mondja az Úr: „Kitörő örömmel örüljetek Jákobon, örvendjetek annak, aki első a nemzetek között. Dicsőítsétek, hirdessétek és mondjátok: »Az Úr megszabadította népét, Izrael maradékát.« Íme, visszahozom őket észak földjéről, és összegyűjtöm őket a föld határairól. Mindnyájukat összegyűjtöm: a vakokat és a sántákat is, a várandósokat és a szülő anyákat is. Nagy sereg lesz, amely ide visszatér. Könnyek között jönnek, fohászkodás közt vezetem őket vissza. Forrásvizekhez vezérlem őket, sima ösvényeken, nehogy elessenek. Mert atyjává lettem Izraelnek, és Efraim az én elsőszülött fiam.”
Ez az Isten igéje.
Jer 31,7-9

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Hatalmas dolgot művelt az Úr vélünk, * azért szívből ujjongunk. 8 G. tónus.
Előénekes: Midőn az Úr hazahívta Sionnak foglyait, * olyanok voltunk, mint akik álmodnak.
Megtelt akkor örömmel az ajkunk, * és a nyelvünk ujjongással.
Hívek: Hatalmas dolgot művelt az Úr vélünk, * azért szívből ujjongunk.
E: Akkor így beszéltek a nemzetek: * „Az Úr nagy dolgot művelt vélük.”
Hatalmas dolgot művelt az Úr vélünk, * azért szívből ujjongunk.
H: Hatalmas dolgot művelt az Úr vélünk, * azért szívből ujjongunk.
E: Fordítsd, Uram, jóra sorsunkat, * amint megárasztod délen a folyókat.
Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
H: Hatalmas dolgot művelt az Úr vélünk, * azért szívből ujjongunk.
E: Sírva viszik a magot, mikor vetni indulnak, * de ujjongva jönnek, jönnek és hozzák kévéiket.
H: Hatalmas dolgot művelt az Úr vélünk, * azért szívből ujjongunk.
Zsolt 125,1-2ab.2cd-3.4-5.6

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Testvéreim!
Minden főpap az emberek közül való, és arra rendelik, hogy az Isten tiszteletében képviselje az embereket, ajándékokat és áldozatot mutasson be a bűnökért, mint olyan valaki, aki megértő tud lenni a tudatlanok és a tévelygők iránt, hiszen őrá is gyöngeség nehezedik. Így a népért is, és a saját vétkeiért is áldozatot kell bemutatnia. Ezt a tisztséget magától senki sem vállalhatja, csak az, akit Isten meghív, mint Áront. Így Krisztus sem önmagát emelte főpapi méltóságra, hanem az, aki így szólt hozzá: „Fiam vagy te, ma szültelek téged.” Másutt meg ezt mondja: „Pap vagy te mindörökké Melkizedek rendje szerint.”
Ez az Isten igéje.
Zsid 5,1-6

ALLELUJA
Üdvözítőnk, Jézus Krisztus győzött a halálon, * és az evangéliumban fölragyogtatta az örök életet. 2Tim 1,10 – 12. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben tanítványaival Jézus Jerikóba érkezett. Amikor tanítványainak és nagy tömegnek a kíséretében elhagyta Jerikót, egy vak koldus, Timeus fia, Bartimeus ott ült az útszélen. Hallva, hogy a názáreti Jézus közeledik, elkezdett kiáltozni: ,Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” Többen szóltak neki, hogy hallgasson, de ő annál hangosabban kiáltotta: „Dávid fia, könyörülj rajtam!”
Jézus megállt és így szólt: „Hívjátok ide!” Odaszóltak a vaknak: „Bátorság! Gyere, téged hív!” Az eldobta köntösét, felugrott és odament Jézushoz. Jézus megkérdezte: „Mit akarsz, mit tegyek veled?” A vak ezt felelte: „Mester, hogy lássak.” Jézus erre így szólt hozzá: „Menj, a hited megmentett téged.” Az pedig nyomban visszanyerte látását, és követte őt az úton.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 10,46-52″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-28


——
Görög katolikus:

Szeretsz-e engem?

15 Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e, mint ők?”

Péter így felelt: „Igen, Uram, tudod, hogy milyen kedves vagy nekem.”

Jézus erre azt mondta neki: „Viselj gondot a bárányaimra!”

16 Azután újra megkérdezte tőle: „Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?”

Péter ismét ezt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy milyen kedves vagy nekem.”

Jézus azt mondta: „Viseld gondját a juhaimnak!”

17 Ezután harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, Jóna fia, a barátom vagy?”

Péter erre elszomorodott, hogy Jézus harmadszorra is megkérdezte tőle: „A barátom vagy?” Így válaszolt: „Uram, te mindent tudsz. Tudod, hogy milyen kedves vagy nekem.”

Jézus azt mondta neki: „Viselj gondot a juhaimra![a] 18 Igazán mondom neked, amíg fiatal voltál, felkötötted az övedet, és oda mentél, ahová akartál. De ha megöregszel, kinyújtod a kezed, és akkor majd más köti fel az övedet, és oda visz, ahová nem akarsz menni.” 19 Ezzel adta tudtára, hogyan fog meghalni, és a halálával hogyan szerez dicsőséget Istennek. Ezután hozzátette: „Kövess egem!”

20 Ekkor Péter hátrafordult, és látta, hogy az a tanítvány, akit Jézus szeret, utánuk jön. Ő volt az, aki a vacsora közben Jézushoz közel hajolt, és megkérdezte tőle: „Uram, ki az, aki elárul téged?” 21 Mikor Péter látta ezt a tanítványt, megkérdezte Jézustól: „Uram, hát vele mi lesz?”

22 Jézus ezt felelte: „Ha azt akarom, hogy életben maradjon, amíg visszajövök, mi közöd hozzá? Te csak kövess engem!”

23 Így terjedt el a testvérek között az a hír, hogy ez a tanítvány nem fog meghalni. Pedig Jézus nem ezt mondta, hanem azt: „Ha azt akarom, hogy életben maradjon, amíg visszajövök, mi közöd hozzá?” 24 Ez a tanítvány az, aki mindezekről a dolgokról tanúskodik. Ő az, aki ezeket leírta, és tudjuk, hogy amit mond és ír, az igaz.

25 Jézus még sok más dolgot is tett. Ha ezeket mind részletesen leírnák, azt hiszem, az egész világ sem lenne elég, hogy befogadja azokat a könyveket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+21%3A15-25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Befejezés

11 Nézzétek csak, milyen óriási betűkkel írok most a saját kezemmel! 12 Akik megpróbálják rátok erőltetni, hogy körülmetélkedjetek, azok az emberek tetszését keresik. Attól félnek, hogy ha egyedül csak Krisztus keresztjét[a] hirdetik, akkor üldözni fogják őket. 13 Ők körül vannak metélve ugyan, de maguk sem tartják be a Törvény előírásait. Csak azért akarják, hogy körülmetélkedjetek, hogy majd ezzel a testi formasággal dicsekedhessenek.

14 Engem azonban Isten őrizzen attól, hogy mással dicsekedjem, mint Urunk, Jézus Krisztus keresztjével! A kereszten a világ meghalt a számomra, és én is meghaltam a világnak.[b] 15 Mert sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség nem számít. Kizárólag az új teremtménynek[c] van értéke. 16 Békesség és irgalom mindazoknak, akik ezen igazság szerint élnek, és Isten Izráelének!

17 Ezentúl senki ne okozzon kellemetlenséget nekem, mert én olyan sebhelyeket[d] hordozok a testemen, amelyek világosan mutatják, hogy Jézusé vagyok.

18 Urunk, Jézus Krisztusnak kegyelme legyen veletek! Ámen.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+6%3A11-19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Kiűzi a gonosz szellemek seregét

26 Ezután megérkeztek Gadara[a] vidékére, amely Galileával szemben van, a Genezáreti-tó túlsó partján. 27 Amikor Jézus a partra lépett, a város felől szembe jött vele egy férfi, akiben gonosz szellemek laktak. Ez az ember már régóta ruha nélkül járt, és nem házban lakott, hanem a sírbarlangokban tanyázott. 28-29 Mivel a gonosz szellemek gyakran eluralkodtak rajta, a férfi kezét-lábát sokszor leláncolták és megbilincselték, hogy megfékezzék. De hiába próbálták fogva tartani, mindig letépte magáról a láncokat, és a gonosz szellemek kiűzték őt a pusztába. Amikor a férfi meglátta Jézust, felüvöltött, a lába elé vetette magát, és így kiabált: „Mi közöd hozzám, Jézus, Magasságos Isten Fia?! Kérlek, ne kínozz engem!” Jézus ugyanis megparancsolta a gonosz szellemnek, hogy menjen ki az emberből.

30 Ekkor Jézus megkérdezte a gonosz szellemtől: „Mi a neved?”

Az pedig így felelt: „Légió”[b], mert sok gonosz szellem lakott abban az emberben. 31-32 A közelben, a hegyoldalon nagy disznókonda legelészett. A gonosz szellemek kérlelték Jézust, hogy ne küldje őket a feneketlen mélységbe, hanem engedje meg nekik, hogy a disznókba menjenek. Jézus megengedte nekik, 33 így a gonosz szellemek kijöttek az emberből, és belementek a disznókba. Azok pedig a meredek hegyoldalról a tóba rohantak, és mind belefulladtak.

34 Amikor a pásztorok látták, hogy mi történt, elfutottak és mindenkinek elmondták ezt a városban és a környéken. 35 A városból sokan kijöttek Jézushoz, hogy lássák, mi történt. Azt a férfit, akiből a gonosz szellemek kimentek, ott találták Jézus lábánál ülve. Már fel volt öltözve, és teljesen épelméjű lett. Az emberek ekkor nagyon megrémültek. 36 Akik látták, elbeszélték a többieknek, hogyan szabadította meg Jézus ezt a megszállottat a gonosz szellemektől. 37 Ekkor Gadara egész népe arra kérte Jézust, hogy menjen el tőlük, mert nagy félelem töltötte el őket. Jézus hajóba szállt, és elment. 38 Az az ember azonban, akiből a gonosz szellemeket kiűzte, könyörgött neki, hogy vele mehessen.

De Jézus elküldte, és azt mondta neki: 39 „Menj haza, és mondd el mindenkinek, amit Isten tett veled!”

Ő el is ment, és az egész városban elhíresztelte, mit tett vele Jézus.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+8%3A26-39&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/10/28
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

 

“2013.10.26 17:52

Drága szeretett leányom, amikor az emberek megpróbálják kideríteni, hogy Isten melyik gyermekének szeretném elvinni Irgalmamat – a válasz: mindegyiknek. Én nem teszek különbséget, mert szeretek minden megszületett lelket, mindegyiket, akiket Atyám megteremtett. Egyetlen lélek sem zárható ki ebből a küldetésből, melynek célja az emberiség megmentése. Én azért jövök, hogy üdvösséget hozzak mindenkinek.

Kérdezzetek meg bármelyik jó szülőt, hogy feláldozná-e gyermekét egy másikért, és ők a következőt mondanák: Nem számít, hogy milyen rosszul viselkedtek, vagy mennyire bántottak meg Engem, Én sohasem tudnám őket elutasítani, mert a testem részei. Ugyanez igaz Isten ellenségeire is. Megbántják Őt, és nagy szomorúságot okoznak Neki, de Ő ennek ellenére is szereti őket, mert Tőle származnak, bár az emberiség bűne miatt éheznek.

Egyházam az Igazságra épült, és csakis a színtiszta Igazság áradhat az ajkairól

Igazság Könyve:

“2013.10.27 23:30

Drága szeretett leányom, amikor Egyházamat nyíltan megtapsolja egy büszke és szekuláris világ, akkor tudnotok kell, hogy ez a két különálló szervezet közel áll ahhoz, hogy eggyé váljon. Amikor Egyházam megöleli a szekuláris világot, és ez által politikailag motivált lesz, elismerést keresve a politika és az üzlet világában, akkor tudnotok kell, hogy Én nem tűrnék el soha ilyen cselekedeteket.

Egyházam az Én Igémre épült. Egyházam az Igazságra épült, és semmi, csakis a színtiszta Igazság áradhat az ajkairól. Amikor Egyházam az Én felhatalmazásommal a bűn ellen beszél, akkor mindig szenvedni fog a bírálattól, mivel az ember mindig a bűn védelmére fog kelni. A bűn sokkal elfogadhatóbbá teszi az életet mind az ő, mind pedig mások számára, és éppen ezért meg fog tenni minden erőfeszítést annak érdekében, hogy a Pokol létezését egy ostobaságnak nyilvánítsa. Amikor Egyházam csak erről a világról beszél: bánatáról, a problémáiról, az ember szenvedéséről, és nem az Isten Igéjét hirdeti, akkor elválasztja magát Tőlem. Egyházam tagjai közül csak azok mondhatják, hogy Egyházamhoz tartoznak, akik továbbra is hűségesek maradnak mindahhoz, amit tanítottam nekik. Egyházamat csak azok alkotják, akik az Igazságot mondják.

Amikor az Egyházamon belül elutasítanak Engem, Jézus Krisztust, akkor a gonosz szelleme belépett a területére. Engem most kiszorítanak Egyházamból. Engem többé már nem úgy tisztelnek, mint egykor tiszteltek. A Saját Szavaimat nem használják többé az Igazság kinyilvánítására. Ezeket elferdítik, hogy elnézzék azokat a szavakat, tetteket és cselekedeteket, amelyek nem Tőlem valók és soha nem is fognak Tőlem származni. Szavamat nem lehet megváltoztatni soha és az az ember, aki fogja és beszennyezi Szavamat, büntetésül fog örökké szenvedni.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/egyhazam-az-igazsagra-epult-es-csakis-a-szintiszta-igazsag-aradhat-az-ajkairol/

“2013.10.26 17:52

Drága szeretett leányom, amikor az emberek megpróbálják kideríteni, hogy Isten melyik gyermekének szeretném elvinni Irgalmamat – a válasz: mindegyiknek. Én nem teszek különbséget, mert szeretek minden megszületett lelket, mindegyiket, akiket Atyám megteremtett. Egyetlen lélek sem zárható ki ebből a küldetésből, melynek célja az emberiség megmentése. Én azért jövök, hogy üdvösséget hozzak mindenkinek.

Kérdezzetek meg bármelyik jó szülőt, hogy feláldozná-e gyermekét egy másikért, és ők a következőt mondanák: Nem számít, hogy milyen rosszul viselkedtek, vagy mennyire bántottak meg Engem, Én sohasem tudnám őket elutasítani, mert a testem részei. Ugyanez igaz Isten ellenségeire is. Megbántják Őt, és nagy szomorúságot okoznak Neki, de Ő ennek ellenére is szereti őket, mert Tőle származnak, bár az emberiség bűne miatt éheznek.

Hogyan lehet az, kérdezhetitek, hogy még azoknak is meg tudok bocsátani, akik a legjobban bántottak meg Engem? Akik másokat ostoroznak, fájdalmat és szenvedést okoznak nekik? Ez azért van, mert szeretem őket. Én mindig is szeretni fogom a bűnösöket. A bűneik undorítanak Engem, de Én mindig arra fogok várni, hogy megöleljem őket.

Ez a Küldetés a megbocsátásról szól. Ez az egész azért van, hogy megmentse a lelketeket. Bár időközönként lehet, hogy kemények a Szavaim, de azok mégis azért adatnak nektek, mert szeretlek benneteket, és nem tudom elviselni a gondolatát annak, hogy elveszítelek benneteket. Azoknak, akik az élet becsvágya miatt elárultak Engem, soha nem szabad félniük, hogy Hozzám jöjjenek, és kérjék segítségemet. Hiányoztok Nekem. Szomorú vagyok, de minden lehető módon be fogok avatkozni, anélkül, hogy megsérteném Atyám Szövetségét, a szabad akaratot, amely mindig a tietek marad, egészen az új kezdetig. Semmi sem választhat el Tőlem benneteket, ha bocsánatomat kéritek.

Én Irgalmamba fogom belemeríteni a Földet, és minden gonosz cselekedetért, amelyet ellenségeim azért hajtanak végre, hogy tévedésbe ejtsenek benneteket, megígérem, hogy közbe fogok lépni. Nem foglak a farkasoknak dobni benneteket, akik fel akarnak falni titeket. Én nem fogok állni és nézni, miközben ti tönkreteszitek az életeteket, ami a tietek lehetne egy egész örökkévalóságon át. Én fenn foglak tartani benneteket egészen addig az időpontig, amikor meg kell hoznotok a végső döntést.


Nem fogom egykönnyen elengedni a lelketeket. Kegyetlen halált haltam, hogy megmentselek titeket. Ez alkalommal tanúi lesztek a legerősebb Isteni Beavatkozásnak, hogy visszaszerezzelek benneteket. Ti az Enyéim vagytok. Én a tietek Vagyok. A fenevad nem fogja egykönnyen megszerezni a lelkeket, mert Én Isten Vagyok, egy rettentő nagy erő. Én Mindenható Vagyok. A Sátánnak semmije sincs, de ravaszsága magához fogja vonzani közületek a gyengéket. Arra sürgetlek benneteket, akik szerettek Engem, hogy imádkozzatok, hogy a gyengék szerető szívvel fogadják Isteni Beavatkozásomat.Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/en-nem-fogok-allni-es-nezni-mikozben-ti-tonkreteszitek-az-eleteteket-ami-a-tietek-lehetne-egy-egesz-orokkevalosagon-at/

 

 
 
—–
Római katolikus:
2018-10-2729. évközi hét szombat

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Krisztus az Egyházfeje; általa növekszik szeretetben az Egyház.
Testvéreim!
Mindegyikünk Krisztus ajándékozásának mértéke szerint részesült kegyelemben. Ezért mondja az írás:
Fölment a magasba, magával vitte a foglyokat, s osztott az embereknek ajándékokat.
Az pedig, hogy fölment, mi mást jelent, mint hogy előbb le is szállt a lenti földi tájakra? Aki leszállt, az emelkedett minden ég fölé, hogy betöltse a mindenséget. Ő némelyeket apostollá, másokat prófétává, ismét másokat evangélistává, pásztorrá és tanítóvá tett, hogy szolgálatuk betöltésére neveljék a szenteket, és fölépítsék Krisztus testét, amíg mindnyájan el nem jutunk a hitben és az Isten Fia megismerésében az egységre, és meglett emberré nem leszünk, elérve Krisztus teljes életkorának mértékére.
Akkor majd nem leszünk többé kiskorú gyermekek, akiket mindenféle megtévesztő emberi tanítás és tévedésbe ejtő álnokság megingat és magával sodor. Az igazság útján járva szeretetben fogunk élni, hogy egyre inkább összeforrjunk a Fővel: Krisztussal. Ő az, aki az egész testet, (az Egyházat) egybekapcsolja és összetartja a különböző ízületek segítségével és minden tag arányos együttműködésével. Így növekszik Krisztus teste, (az Egyház), és építi fel magát a szeretetben.
Ez az Isten igéje.
Ef 4,7-16

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk. Vö. 1. vers. – 7 b. tónus.
Előénekes: Örvendeztem, amikor azt mondták nekem, * az Úr házába megyünk.
Íme, itt állunk már kapuid előtt, * kapuid előtt, ó, Jeruzsálem.
Hívek: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.
E: Jeruzsálem városa jól megépült, * részei egymáshoz illenek.
Oda járulnak föl a törzsek, * az Úr népének törzsei.
H: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.
E: Az Úr Izraelnek törvénybe adta, * hogy ott nevére áldást mondjanak,
mert ott állnak az ítélőszékek, * Dávid házának székei.
H: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.

Zsolt 121,1-2.3-4a.4b-5

ALLELUJA
Én nem kívánom a bűnös halálát, † mondja a mi Urunk, Istenünk, * hanem hogy a bűnös éljen, és hozzám térjen. Ez 33,11 – 3 a. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Tartsunk mindnyájan bűnbánatot, mert így mentjük meg lelkünket!
Abban az időben odajött Jézushoz néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus az áldozat vérével vegyítette.
Erre Jézus megjegyezte: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, mivel így jártak? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan. Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony és megölte őket, bűnösebbek voltak a Jeruzsálemben élő többi embernél? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.”
Aztán egy példabeszédet mondott. „Egy embernek fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Erre így szólt vincellérjéhez: »Idejárok három év óta, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet?« De az így válaszolt: »Uram, hagyd meg még az idén. Körülásom és megtrágyázom, hátha terem majd jövőre. Ha mégsem, akkor kivághatod.«
Ezek az evangélium igéi.
Lk 13,1-9″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-27


——
Görög katolikus:

Tudjuk, hogy ez a „sátor”, amelyben itt a földön élünk — vagyis a testünk —, egyszer el fog pusztulni. Isten viszont örök lakóhelyet készített számunkra a Mennyben, amelyet nem emberek építettek. Ezért, amíg ebben a földi testben élünk, sóhajtozunk, mert szeretnénk már beköltözni mennyei otthonunkba. Amikor majd oda beköltözhetünk, az olyan lesz, mintha felöltöztetnének bennünket, és akkor valóban nem leszünk meztelenek! Most, amíg ebben a földi testben élünk, sok teher nehezedik ránk, s ezért sokszor sóhajtozunk. Mégsem kívánjuk „levetni” ezt a földi testet. Inkább szeretnénk, ha „rávehetnénk” azt a mennyeit, hogy ezt a halandó testet teljesen nyelje el az örök élet. Aki pedig bennünket éppen erre készített fel, az maga Isten! Ő adta nekünk előlegbe a Szent Szellemet, aki annak a biztosítéka, hogy mindazt, amit Isten megígért, valóban meg is fogjuk kapni.

Ezért minden körülmények között bátran tekintünk előre. Hiszen tudjuk, hogy amíg ebben a földi testben élünk, távol vagyunk az Úrtól. A benne való hitünk és bizalmunk által élünk, nem pedig ahhoz igazodva, amit a szemünkkel látunk, ezért vagyunk bátrak és bizakodók. Jobban szeretnénk ugyan kiköltözni ebből a földi testből, és hazaköltözni az Úrhoz, de akár ebben a testben élünk, akár hazaköltözünk, arra törekszünk, hogy az Úr kedvében járjunk. 10 Mert kivétel nélkül mindannyiunknak oda kell állnunk Krisztus ítélőszéke elé! Ott fogja mindenki megkapni, amit megérdemel, aszerint, hogy ebben a földi testben mit tett: jót, vagy rosszat.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20Corinthians+5&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Minden titok kitudódik

16 „Nem azért gyújtanak olajmécsest, hogy letakarják, vagy az ágy alá tegyék, hanem hogy a mécstartóra helyezzék, és világítson azoknak, akik bejönnek a szobába. 17 Mert minden rejtett dolog világosságra fog kerülni. Minden titok kitudódik és világosságra kerül. 18 Tehát gondoljátok át alaposan, hogyan hallgatjátok! Mert akinek van, az még többet kap. De akinek nincs, attól még azt is elveszik, amiről azt gondolja, hogy az övé.”

Jézus igazi családja: a tanítványai

19 Egyszer Jézushoz eljöttek a testvérei és az anyja, de a tömeg miatt nem tudtak a közelébe jutni. 20 Az emberek ekkor szóltak Jézusnak: „Édesanyád és testvéreid odakinn várnak, és látni szeretnének.”

21 De ő így válaszolt: „Az én anyám és testvéreim azok, akik hallgatnak Isten beszédére, és megteszik, amit ő mond.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+8%3A16-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/10/27

—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Tóra:

5-6 Hallgass meg minket, Urunk — felelték a hettiták —, hiszen nagy fejedelem vagy közöttünk! Válaszd bármelyik neked tetsző temetkezőhelyet, és oda temesd halottadat! Egyikünk sem fogja megtagadni tőled, sem megakadályozni téged, akármelyikünké is legyen az a hely.”

Akkor Ábrahám fölkelt, és meghajolt a hettiták előtt, majd ezt válaszolta: „Ha valóban megengeditek, hogy itt temessem el halottamat, akkor szóljatok az érdekemben Efrónnak, Cóár fiának! Mert az ő tulajdona az a makpélai barlang, a szántóföldje végében — azt szeretném megvenni tőle. Teljes árat fizetek érte, akármennyi is legyen az. Itt előttetek kész vagyok megadni az árát, hogy saját temetkezőhelyem legyen az a barlang.”

10 Efrón is ott ült a hettita vezetők között, és most ő szólalt meg, hogy mindenki hallotta, aki arra járt a városkapunál: 11 „Nem úgy, Uram! Hanem, kérlek, hallgasd meg ajánlatomat! Neked adom azt az egész földet, amelyben a barlang fekszik. Népem fiai előtt, mint tanúk előtt, neked adom, csak temesd oda halottadat!”

17-18 Így vásárolta meg a hettiták nyilvánossága előtt Ábrahám Efróntól azt a makpélai földdarabot. Ez a terület Mamrétól, azaz Hebrontól keletre fekszik, fák is vannak rajta, és ebben van az a bizonyos barlang. Mindez Ábrahám tulajdona lett. 19 Ezután Ábrahám eltemette Sárát, a feleségét Makpéla mezején, a barlangban, Mamrétól, azaz Hebrontól keletre, Kánaán földjén. 20 Ez a földdarab, a benne fekvő barlanggal együtt — mivel a hettitáktól megvásárolta — Ábrahám jogos tulajdona lett, családi temetkezőhelyül.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+23%3A1-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Adónijjá meg akarja szerezni a királyságot

Dávid király nagyon megöregedett, és idős kora miatt állandóan fázott. Szolgái hiába próbálták takarókkal melegíteni. Végül azt javasolták a királynak: „Hadd keressünk urunknak egy fiatal szűz leányt, aki gondozza a királyt. Ha ez a leány a király karjai között fekszik, akkor urunk nem fog fázni többé.” A király szolgái tehát keresni kezdtek egész Izráelben egy szép leányt, hogy szolgálja a királyt. Végül rátaláltak a súnémi Abiságra, akit el is vittek Dávidhoz. Ez a leány valóban nagyon szép volt. Ettől fogva ő ápolta és gondozta a királyt, aki azonban nem hált vele.

5-6 Adónijjá, Dávid fia, akit Haggít szült Dávidnak, daliás termetű férfi volt. Adónijjá később született, mint a féltestvére, Absolon. Adónijjá elbizakodottságában ezt mondta: „Én leszek a király Dávid után!” Saját testőrökből álló kíséretet szerzett magának, amely lovasokból, harci szekerekből és ötven gyalogos katonából állt. Ez utóbbiak mindig Adónijjá harci szekere előtt futottak, akárhová ment. Dávid azonban soha nem szólt Adónijjának, és nem vonta kérdőre, bármit is tett. Soha nem dorgálta meg: „Fiam, miért viselkedsz így?!”

Adónijjá tanácskozott Jóábbal, Cerúja fiával és Ebjátárral, a pappal, akik a pártjára álltak, és támogatták. Azonban voltak, akik nem csatlakoztak Adónijjához: Cádók pap, Benája, Jójádá fia, azután Nátán próféta, Simei, Réi, meg Dávid testőrei.

Ezután történt, hogy Adónijjá juhokat, marhákat és hizlalt borjakat áldozott a Kígyó-sziklánál, a Rógél-forrás[a] mellett. Erre az alkalomra meghívta a testvéreit — a király összes fiát —, és Júda törzsének minden királyi tisztviselőjét, 10 csak a következőket nem hívta meg: Salamont, a testvérét; Nátán prófétát meg Benáját és a király testőreit.

Nátán és Betsabé közbenjár Dávidnál

11 Nátán próféta azonban megtudta ezt, és felkereste Betsabét, Salamon anyját. Ezt kérdezte tőle: „Nem hallottad, hogy Adónijjá, Haggít fia lett a király? Urunk, Dávid pedig semmit sem tud róla! 12 Most hát hallgass rám! Hadd adjak neked tanácsot, hogyan mentheted meg az életedet és fiad, Salamon életét is.

Salamon trónra lép

32 Majd Dávid király ezt parancsolta: „Hívjátok ide Cádók papot, Nátán prófétát és Benáját, Jójádá fiát!” Azok be is jöttek, és megálltak a király előtt, 33 aki ezt parancsolta nekik: „Vegyétek magatok mellé szolgáimat! Salamont ültessétek fel az öszvéremre, és vonuljatok le a Gihon-forráshoz![b] 34 Ott Cádók pap és Nátán próféta kenje fel Salamont egész Izráel királyává! Azután fújjátok meg a trombitákat, és kiáltsátok: »Éljen Salamon király!« 35 Azután vonuljatok fel ide, és Salamon üljön a trónomra, mert helyettem ő lesz a király! Őt választottam, hogy uralkodjon Izráel és Júda fölött.”

36 Benája, Jójádá fia így válaszolt a királynak: „Ámen! Úgy legyen! Mondjon rá áment az Örökkévaló, uram, királyom Istene is! 37 Ahogyan az Örökkévaló vele volt urammal, a királlyal — úgy legyen Salamonnal is, és tegye trónját még hatalmasabbá, mint uram, Dávid király trónját!”

38 Akkor Cádók pap, Nátán próféta, Benája, Jójádá fia és a királyi testőrség felültette Salamont Dávid király öszvérére, és levonultak a Gihon-forráshoz. 39 Cádók pap a Szent Sátorból kihozta az olajtartót, amelyben a szent olajat őrizték. Az olajat Salamon fejére öntötte, így kente fel királlyá. Megfújták a trombitákat és az egész nép azt kiáltotta: „Éljen Salamon, a király!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Kings+1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

Igaz Egyházamat ki fogják dobni Rómából, és éveken át tartó elhagyatottságot kell majd elviselnie

Igazság Könyve:

“2013.09.28 15:23

Drága szeretett leányom, mindig emlékeztesd azokat, akik hisznek bennem, de fogalmuk sincs Második Eljövetelem közeledtéről, hogy legyenek éberek azokra a jelekre, amelyek a Nagy Napot megelőzik, s amelyek meg vannak jövendölve Atyám Könyvében.

Az első jel a nagy hitehagyás. Ez akkor van, amikor eltűnik az Igazságba – Isten Szavába – vetett hit, és amikor a bűnt dicsőítik a világ minden táján. Amikor a hitehagyás belülről hatalmába keríti földi Egyházamat, akkor ez jel arra, hogy Második Eljövetelem nagyon közel van. Amikor látjátok azokat, akik azt mondják, hogy Én választottam őket földi Egyházam vezetésére, hogy a szekuláris világba vetik magukat evilági előnyökért, akkor tudni fogjátok, hogy a változások elkezdődtek. Amikor azt látjátok, hogy Nagy Áldozatom – Keresztrefeszítésem – a vita tárgyát képezi, és Eukarisztiámhoz új értelmezést csatolnak, akkor tudni fogjátok, hogy Egyházamat a pusztába fogják vetni.

Egyházamat illetően azokra utalok, akik nem fognak eltérni az Igazságtól, és akik továbbra is – akárcsak korábban – el fogják fogadni Isten Szavát. Igaz Egyházamat ki fogják dobni Rómából, és éveken át tartó elhagyatottságot kell majd elviselnie. A pogányok össze fogják (Egyházamat) taposni, és szenvedni fog, de Irgalmam által sértetlen marad, és a bátor lelkeket, akik nem fognak cserbenhagyni Engem, rendkívüli Ajándékokban fogom részesíteni. Amint az utálatos, úgynevezett „csodák”, a gyógyulások, a hamis alázat gesztusa és az emberiség iránti hamis szeretet láthatóvá válik Egyházam burkában, felismerhető lesz valódi természetfölötti beavatkozásom is. Én a Keresztes Imahadjárat-Csoportjaim által fogom megismertetni a Szentlélek jelenlétét azokkal, akik csúfolják és gúnyolják őket. Imacsoportjaim sok csodával lesznek megajándékozva, és azok akik imádkozzák az Imákat, mint ajándék, mely segít szeretett tanítványaimnak, hogy megbirkózzanak a vallási üldöztetéssel.

Az üldöztetés, amelyről beszélek elsődlegesen lelki jellegű. Igaz tanítványaim – értem ez alatt a minden felekezetből való, bárhol lévő Keresztényt – nagyon bánatosan fognak nézni, amikor tanúi lesznek annak a nagy csalásnak, amely a Katolikus Egyházra fog leereszkedni. A Katolikus Egyház át fogja ölelni a szekuláris világot, és ki fogja jelenteni, hogy a halálos bűn többé már nem létezik. A bűnt nem fogják bűnként elismerni, és megtévesztvén az ártatlanokat, azt fogják mondani, hogy nem nehéz bejutni Királyságomba. A gyónás jelenlegi formáját megszüntetik. Az embereknek azt fogják mondani, hogy a maguk módján kérjenek bűnbocsánatot (Istentől), és éppen ezért sokan nem fogják venni a fáradtságot, hogy megbocsátásomat kérjék. Azért nem fogják ezt megtenni, mert már nem fogják elismerni, hogy szándékosan bűnt követtek el, és azért, mert Isten úgyis megbocsát mindent. * Ez az a tévedés, ami meg volt jövendölve, és ami milliókat fog a Pokol tüzébe vezetni, ahová pedig a hamis próféta és az antikrisztus fogja vezetni őket.

Hamarosan a Katolikus Egyházban mindenütt pogány ünnepeket és fesztiválokat fognak bevezetni. A pogányok és azok, akik utálják Istent, meghívást fognak kapni az oltárokhoz, a tabernákulum elé. Azt fogják bejelenteni, hogy ez az ünnep a Szentáldozás újabb formája – Isten minden gyermeke egyesül annak érdekében, hogy tiszteletben tartsák egymás hitét és emberi jogait. Tőletek, követőim azt fogják kérni, hogy tiszteletet mutassatok azok iránt, akik meg akarják szüntetni a Szent Eukarisztiában lévő Jelenlétemet. Amennyiben nem karoljátok fel a pogányságot, azzal fognak vádolni benneteket, hogy Keresztény-ellenesek vagytok. Így fognak majd becsapni mindnyájatokat. Így fognak majd Engem, Jézus Krisztust meggyalázni. Ugyanezt fogják tenni az iskolákban is, hogy száműzzék a Kereszténységet. Hasonlóan fognak cselekedni a politikai körökben is, amikor mindent, ami velem kapcsolatos, el fognak törölni. Egyetlen más vallás sem lesz ilyen gyűlölet célpontja. A Kereszténységet, mert az maga az Igazság, el fogják pusztítani.

Az, amit nem vesztek észre, hogy ezáltal ti magatok váltok önként részeseivé ennek a gonosz megszentségtelenítésnek, hogy a lelketek megsötétedik, és idővel elpártoltok a saját üdvösségetektől.

Csak áruljatok el Engem – és Én meg fogok bocsátani nektek. Csak tagadjatok meg Engem – és Én meg fogok bocsátani nektek. De ha meggyaláztok Engem és a fenevadnak esküdtök hűséget, akkor teljesen elszakadtok Tőlem, és lehetetlennek fogjátok találni, hogy Irgalmamat elfogadjátok.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/igaz-egyhazamat-ki-fogjak-dobni-romabol-es-eveken-at-tarto-elhagyatottsagot-kell-majd-elviselnie/

 
0924:
“2013.09.24 11:18
A vallási háború lesz a középpontja ennek az ellenőrzésnek, és Keresztény Egyházaim vezetőit legyőzik és megsemmisítik a fenevadra való előkészület során, aki mind a négy birodalmat ellenőrizni fogja. Isten egyetlen (nagy) hatalmat sem jogosít fel arra – amelyek szembeszállnak Isten Szavával, vagy megpróbálják elpusztítani gyermekeit –, hogy erőszakkal elfogják azokat, akiknek a neve fel van írva az Élet Könyvében. És miközben Én a Keresztényekről beszélek és arról, hogy mennyire szükséges, hogy hűek maradjanak Hozzám, ugyanúgy utalok a zsidókra is, mert Szent Mihály arkangyal, aki a védelmezőjük, őrködni fog fölöttük, és segíteni fog nekik, hogy ellenálljanak az üldöztetésnek, amelyet nekik is el kell viselniük, mint Isten választott népének.” 
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-vilag-negy-resze-amire-utalok-a-negy-nagyhatalom-az-egyesult-allamok-oroszorszag-europa-es-kina/
 
 

“… 11 Boldogok és áldottak vagytok, amikor miattam üldöznek, bántanak titeket, vagy mindenféle rosszat mondanak rólatok ok nélkül. 12 Örüljetek és ujjongjatok, mert igen nagy jutalom vár rátok a Mennyben! Így üldözték azokat a prófétákat is, akik előttetek éltek.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+5%3A1-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


—–
Római katolikus:
09-29Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok

Vagy:
OLVASMÁNY Dániel próféta könyvéből
Az angyalok ezrei szolgáltak Istennek, és hódoltak előtte.
Én, Dániel az éjjeli látomásban láttam, hogy egyszer csak trónokat állítottak fel, és az Ősöreg leült. Ruhája fehér volt, mint a hó, fején a haj tiszta, mint a gyapjú. Trónja lobogó lángból volt, trónja kerekei meg izzó parázsból. Tűzfolyó eredt belőle és folyt tovább. Ezerszer ezren szolgáltak neki, és tízezerszer tízezren álltak előtte, ítéletet tartottak és felnyitották a könyveket.
Láttam az éjjeli látomásban, hogy íme, az ég felhőin valaki közeledik. Olyan volt, mint az Emberfia. Amikor az Ősöreghez ért, színe elé vezették. Hatalmat, méltóságot és királyságot adott neki. Minden népnek, nemzetnek és nyelvnek neki kellett szolgálnia. Hatalma örök hatalom volt, amely nem enyészik el soha, és királysága nem megy veszendőbe.
Ez az Isten igéje.
Dán 7,9-10.13-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Angyalaid előtt zsoltárt éneklek, * magasztallak téged, Istenem. 1c. vers. – 12. tónus.
Előénekes: Ünnepellek, Uram, szívem mélyéből, * mert meghallgattad ajkam igéit.
Angyalaid előtt zsoltárt éneklek, * szent templomodban arcra borulok.
Hívek: Angyalaid előtt zsoltárt éneklek, * magasztallak téged, Istenem.
E: Szent neved mindig megvallom, * irgalmadért és igaz voltodért.
Amely napon hozzád kiáltok, hallgass meg engem, * gyarapítsd az erőt lelkemben.
H: Angyalaid előtt zsoltárt éneklek, * magasztallak téged, Istenem.
E: Dicsőítsen téged a föld minden királya, * amikor meghallja ajkad szózatát.
Az Úr útjairól énekeljenek, * mert nagy az Úr dicsősége.
H: Angyalaid előtt zsoltárt éneklek, * magasztallak téged, Istenem.
Zsolt 137,1-2a.2bc-3.4-5

Vagy:
SZENTLECKE a Jelenések könyvéből
Mihály és angyalai harcoltak a sátánnal.
Én, János, láttam, hogy nagy harc támadt a mennyben: Mihály és angyalai harcoltak a sárkány ellen. A sárkány és angyalai védekeztek, de nem tudtak ellenállni, s nem maradt számukra hely a mennyben. Levetették a nagy sárkányt, az őskígyót, aki maga az ördög, a sátán, aki elcsábítja az egész világot. A Földre vetették, s vele együtt letaszították angyalait is.
Ekkor harsány hangot hallottam az égben: „Eljött Istenünk üdvössége, ereje és országa, és Fölkentjének királysága, mert letaszították testvéreink vádlóját, aki éjjel-nappal vádolta őket Istenünk trónja előtt. De legyőzték a Bárány vérével és tanúságuk igéjével. Még életüket sem kímélték mindhalálig!
Ezért örvendezzetek, ti, mennyek, és ti, akik benne laktok!”
Ez az Isten igéje.
Jel 12,7-12a

ALLELUJA
Áldjátok az Urat, mind, ti, mennyei seregek: * szolgái, akik akaratát teljesítitek! Zsolt 102,21 – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Látni fogj átok, amint az Emberfia felett fel-alá szállnak Isten angyalai.
Egy alkalommal: Amikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik hozzá, így szólt: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség!”
Nátánáel megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus így felelt: „Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt.” Nátánáel erre elismerte: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya.”
Jézus így szólt: „Azért hiszel, mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt. Nagyobb dolgokat is fogsz látni ennél.” Majd így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 1,47-51″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-09-29


——
Görög katolikus:

Milyen lesz a testünk a feltámadáskor?

35 De azt kérdezhetné valaki: „Hogyan támadhatnak fel a halottak? Milyen testben jönnek vissza az életbe?” 36 Ezek ostoba ellenvetések! Gondolj arra, amikor elveted a gabona vetőmagját! Az előbb „meghal” a földben, és csak azután fog kihajtani. 37 Ami pedig kinő belőle, az nem is hasonlít az elvetett magra, hanem a magnak megfelelő növény lesz, például búza vagy más gabonaféle. 38 Isten azonban felnöveszti, és arra a mintára formálja, amelyet annak a bizonyos növénynek tervezett. Minden egyes fajnak a saját alakját adja.

39 Az élőlények különböző csoportjainak a teste és formája is különböző. Más az emberi test, más a négylábú állatok teste, megint más a madaraké, vagy a halaké. 40 Az égitestek pedig egészen mások, mint a földi élőlények. Bizony, nagy különbség van az égitestek szépsége és a földi élőlények szépsége között! 41 Még az égitestek sem egyformák: más a Nap ragyogása, más a Hold fényessége, megint másféle a csillagok fénye. Sőt, még a csillagok is különböznek egymástól a fényüket tekintve!

42 Így van ez a halottak feltámadásával is. Az emberi test, amelyet „elvetünk” a földbe, romlandó, és el is pusztul. A feltámadott test viszont romolhatatlan és elpusztíthatatlan! 43 Amikor eltemetjük a holttestet, az egyáltalán nem szép látvány, de amikor feltámad, már dicsőséges lesz! Amikor eltemetjük, már nincs benne semmi erő, de milyen erőteljes lesz, amikor majd feltámad! 44 Amikor eltemetjük, közönséges emberi testet temetünk el, de amikor feltámad, már szellemi test lesz!

Igen, ahogyan van hús-vér emberi test, amelyet az emberi lélek ural, úgy van szellemi test is, amelyet a szellem kormányoz. 45 Erről beszél az Írás: „Az első ember, Ádám, élő lélekké lett.”[a] Az „utolsó Ádám”[b] viszont életet adó szellem.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+15%3A35-45&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Meggyógyít egy béna férfit

17 Egyik nap, amikor Jézus éppen tanított, farizeusok és törvénytanítók is hallgatták, akik Galilea és Júdea különböző városaiból és Jeruzsálemből érkeztek. Az Örökkévaló ereje volt Jézussal, hogy gyógyítson. 18 Eközben néhány ember érkezett, akik hordágyon egy megbénult férfit akartak Jézus elé vinni, 19 a nagy tömeg miatt azonban nem tudtak a közelébe férkőzni. Ezért felmentek a tetőre, kibontották, és úgy eresztették le a hordágyat Jézus elé. 20 Amikor Jézus látta a hitüket, a beteghez fordult: „Barátom, a bűneid meg vannak bocsátva.”

21 Erre a törvénytanítók és farizeusok így okoskodtak magukban: „Kicsoda ez, hogy ilyet merészel mondani?! Hiszen ezzel megsérti Istent, aki egyedül jogosult a bűnöket megbocsátani!”

22 Jézus átlátott rajtuk, és így felelt meg nekik: „Miért okoskodtok így? 23 Vajon melyik könnyebb, ha azt mondom a bénának: bűneid meg vannak bocsátva! — vagy azt: kelj fel, és menj el? 24 Győződjetek meg róla: az Emberfia felhatalmazást kapott, hogy itt a földön megbocsássa a bűnöket.”

Ekkor a beteghez fordult: „Én mondom neked, kelj fel, fogd a hordágyadat, és menj haza!”

25 Az pedig azonnal felállt, felvette a hordágyát, és Istent dicsőítve hazament. 26 Ezt látva mindenki magán kívül volt a csodálkozástól, dicsérték Istent, istenfélelem fogta el őket, és ezt mondták: „Csodálatos dolgokat láttunk ma!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+5%3A17-26&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/09/29
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–
Tóra:

A világ teremtése

Kezdetben teremtette Isten az eget, a földet és mindent, ami égen-földön létezik. A föld kaotikus, lakatlan és üres volt, a mélységet sötétség borította be. De Isten Szelleme ott lebegett[a] a mélységes vizek fölött.

Első nap

Parancsolt Isten: „Legyen világosság!” — és fölragyogott a világosság.

Akkor Isten megvizsgálta a világosságot, és örömét lelte benne.[b] Majd elválasztotta a világosságot a sötétségtől. Azután elnevezte a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának. Majd leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt az első nap.[c]

Második nap

Azután ismét parancsolt Isten: „Legyen boltozat[d] a vizek között, hogy elválassza a vizeket egymástól!”

Így teremtette Isten a boltozatot, amely elválasztotta a boltozat alatti vizeket a boltozat fölötti vizektől — és úgy is lett.

Majd elnevezte a boltozatot égnek. Leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt a második nap.

Harmadik nap

Azután ismét parancsolt Isten: „Gyűljön össze az ég alatt minden víz egy helyre, és váljon láthatóvá a szárazföld!”[e] — és úgy is lett.

10 Majd elnevezte a szilárd alapzatot szárazföldnek, az összegyűlt vizet pedig tengernek. Akkor Isten megvizsgálta, amit alkotott, és örömét lelte benne.

11 Azután ismét parancsolt Isten: „Sarjadjon ki a földből mindenféle zöldellő növény: magot termő lágyszárú növények és gyümölcsfák, amelyek termésében szintén mag van!” — és úgy is lett. 12 A földből kihajtott mindenféle zöldellő növény: magot termő lágyszárú növények és gyümölcsfák, amelyek termésében szintén mag van. Akkor Isten megvizsgálta, amit alkotott, és örömét lelte benne. 13 Majd leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt a harmadik nap.

Negyedik nap

14 Azután ismét parancsolt Isten: „Legyenek világító égitestek az ég boltozatán! Válasszák el a nappalt az éjszakától, szolgáljanak jelekül, és mutassák meg a kijelölt időket[f], napokat és éveket! 15 Ragyogjanak az ég boltozatán, és világítsák meg a földet!” — és úgy is lett. 16 Így alkotta Isten a két nagy világító égitestet: az erősebb fényűt, hogy nappal uralkodjon, és a gyengébb fényűt, hogy éjjel uralkodjon. Megalkotta a csillagokat is. 17 Isten helyezte ezeket az ég boltozatára, hogy világítsanak a földre, 18 hogy uralkodjanak nappal és éjjel, és hogy válasszák el a világosságot a sötétségtől. Akkor Isten megvizsgálta, amit alkotott, és örömét lelte benne. 19 Majd leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt a negyedik nap.

Ötödik nap

20 Azután ismét parancsolt Isten: „Mindenfajta vízi élőlény nyüzsögjön a vizekben! A föld felett, az ég boltozatán repdessenek szárnyas élőlények!” 21 Így teremtette Isten a nagy víziállatokat és mindenféle egyéb vízi élőlényt, amelyek élnek, mozognak, és tömegesen nyüzsögnek a vízben. Teremtett mindenféle repülő szárnyas állatot is. Akkor Isten megvizsgálta, amit teremtett, és örömét lelte benne. 22 Majd megáldotta őket: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, sokasodjatok, és népesítsétek be a tenger vizét! A szárnyas állatok is sokasodjanak, és terjedjenek el a földön!” 23 Majd leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt az ötödik nap.

Hatodik nap

24 Azután ismét parancsolt Isten: „Hozzon elő a föld mindenfajta szárazföldi állatot[g]: háziállatokat, kisebb és nagyobb vadállatokat!” — és úgy is lett. 25 Így alkotott Isten mindenféle nagyobb vadállatot, háziállatot és kisebb állatot. Akkor Isten megvizsgálta, amit alkotott, és örömét lelte benne.

26 Szólt Isten: „Alkossunk embert[h], aki hasonló hozzánk, és olyan, mint mi. Uralkodjon a tenger halain, az ég madarain és a háziállatokon. Uralkodjon az egész földön[i] és a kisebb állatokon, amelyek a földön mozognak!” 27 Megteremtette hát Isten az embert, aki hasonlít hozzá. Úgy teremtette, hogy olyan legyen, mint ő. Férfinak és nőnek teremtette őket. 28 Azután megáldotta őket:

„Legyetek termékenyek,
    szaporodjatok, sokasodjatok,
népesítsétek be a földet,
    és vegyétek birtokba!
Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain
    és a többi állatokon,
    amelyek a földön élnek és mozognak.”

29 Még azt is mondta nekik Isten: „Nézzétek! Nektek adok az egész földön minden magot termő növényt és minden gyümölcsfát, amelynek termésében mag van — ezek fognak táplálni benneteket. 30 A föld összes állatainak pedig a zöldellő növényeket adom táplálékul. A mezei vadaknak, az égi madaraknak, és minden egyéb szárazföldi állatnak, amelyben az élet lehelete van, odaadtam a föld összes zöld növényét, hogy azt egyék.” 31 Akkor Isten megvizsgált mindent, amit létrehozott, és nagyon jónak találta. Majd leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt a hatodik nap.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Ezt mondja az Örökkévaló, az Isten,
    aki teremtette és kiterjesztette az eget,
aki megalapozta a földet,
    és sarjasztott belőle élőket,
aki leheletet ad az embereknek,
    és az élet szellemét a föld lakóinak.

„Én, az Örökkévaló hívtalak el téged igazságban,
    megőrizlek, és fogom a kezed.
Szövetségül adtalak a népnek,
    világosságul a nemzeteknek.
Elhívtalak, hogy a vakok szemeit megnyisd,
    a foglyokat a börtönből kihozd,
    és a rabokat a sötétség fogságából kiszabadítsd.
Én vagyok az Örökkévaló,
    ez a nevem!
Dicsőségemet másnak nem adom,
    dicséretem a bálványoknak át nem engedem!
Lássátok meg, vegyétek észre,
    a régi dolgoknak örökre vége!
Most újakat hirdetek,
    s mielőtt kisarjadnak,
    tudatom veletek.”

Zsoltár

10 Énekeljetek az Örökkévalónak új éneket![a]
    Dicsérjétek őt a föld széléig mindenütt!
Énekeljetek, akik tengerre szálltok,
    és ti is, tengeri lények, mind!
Távoli partok lakói,
    ti is énekeljetek!
11 Zengjen a puszta és a városok,
    ujjongjanak Kédár falvai!
Kiáltsanak örömmel a sziklákon lakók,
    a hegycsúcsokról kiáltsanak!
12 Dicsőítsék az Örökkévalót,
    hirdessék dicséretét a szigetek
    és a távoli partok lakói!
13 Akkor az Örökkévaló kijön,
    mint hatalmas hős,
feltámad harci kedve,
    mint az erős harcosé,
csatakiáltása messze hangzik,
    felharsan félelmetes hangja,
s ellenségeit mind letiporja.

Vezetem a vakokat

14 „Régóta hallgattam,
    türtőztettem magam,
    nem szóltam.
De most kiáltok,
    mint a vajúdó asszony.
Nyögök és zihálok,
    mint aki szül.
15 Elpusztítok hegyeket és dombokat,
    kiszárítok erdőket és mezőket,
    kiszárítok folyókat és tavakat.
16 Vezetem a vakokat olyan úton,
    amelyet nem ismernek,
viszem őket olyan ösvényeken,
    ahol még nem jártak.
A sötétséget előttük világossággá teszem,
    a göröngyös utakat elegyengetem.
Bizony, ezeket teszem velük,
    s őket soha el nem hagyom.
17 De akik bálványokban bíznak,
és ezt mondják nekik: »Ti vagytok isteneink!«
    — mind meghátrálnak és megszégyenülnek.”

Nézzétek szolgámat!

18 „Ó ti süketek, hallgassatok rám!
    Ti vakok, nézzetek ide!
19 Nézzétek szolgámat!
    Van-e olyan vak, mint ő?
Nézzétek követemet!
    Kicsoda oly süket, mint ő?
Bizony, nincs más,
    aki ennyire vak lenne,
mint az Örökkévaló szolgája
    és szövetséges társa!”
20 Sokat láttál,
    de nem vetted észre!
Füled is nyitva volt,
    mégsem hallottad meg szavam!
21 Az Örökkévaló a legjobbat adta szolgájának:
    nagy és dicsőséges törvényét.[b]
22 De nézd a népet,
    hogy kirabolták, kifosztották!
Bilincsbe verték,
    tömlöcbe zárták őket!
Zsákmányul estek,
    és nem volt szabadítójuk!
Kifosztották őket mindenükből,
    és senki sem mondta:
„Add vissza nekik!”

23 Ki figyel rám közületek?
    Ki gondol azzal, ami következik?
24 Ki szolgáltatta ki
    Jákób népét ellenségeinek?
    Ki adta zsákmányul Izráelt kirablóinak?
Vajon nem az Örökkévaló,
    aki ellen vétkeztünk mindannyian,
    akinek útjain járni nem akartunk,
    s tanítására nem figyeltünk?
25 Ezért ránk zúdult izzó haragja,
    ezért támadtak ránk erős ellenségeink!
Lángolt körülöttünk a tűz,
    de észre sem vettük!

Már meg is perzselt lángja,
    mégsem vettük szívünkre,
    s nem tértünk észre!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+42%3A5-55&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://www.hebcal.com/sedrot/bereshit
—-