Címke: bűntudat

Tudom, hogy ezek a hírek sokkolhatnak téged, de te erre a szerepre már nagyon-nagyon rég fel lettél készítve, csak erről te nem tudtál

Igazság Könyve:

„ A Szentlélek üzenete

Nyomtatóbarát változat

2011. február 12. szombat; 3:30

Eljött az ideje annak, hogy felkelj, és hogy megfogd ezt a kelyhet: igyál belőle, mert ez a Megváltás Kelyhe. Azáltal, hogy ebből a kehelyből iszol, készen állsz arra, hogy megoszd azt az emberiséggel. Te most arra készülsz fel, hogy Krisztus Szavait kinyilatkoztasd, hogy a lelkek a Nagyfigyelmeztetés alatt megmenekülhessenek.

Ne vesztegess el egyetlen pillanatot sem, mert egyre közeledik ennek a nagy eseménynek az ideje. Nagyon rövid lesz az idő arra, hogy a világ elolvashassa ezek tartalmát az interneten. De ez az időszak segítségül szolgál majd arra, hogy milliók megmenekülhessenek a Pokol tűzétől. Ez egy nagy felelősség, de te most készen állsz erre.

Menj most szeretettel és békével,”

https://masodikeljovetel.hu/szentlelek-uzenete

„ Hirdessétek üzeneteimet az egész világon

Nyomtatóbarát változat

2011. február 7. hétfő; 22:00

Leányom, egy kissé elkalandoztál és most erőt, bizalmat és bátorságot kérsz, hogy utasításaimat teljesíteni tudd. Ez így helyes. Adjátok az időtöket Nekem, mint ahogyan azt szeretett Édesanyám kérte, hiszen lelketek tiszta kell, hogy maradjon, amikor Szavaimat közlitek.

Most meg kell, hogy kérjelek: kezdd el megtervezni értékes Nagyfigyelmeztetésem terjesztését, amely egy ajándék minden egyes ember számára az egész világon. Nyilvánosságra kell hozni ennek részleteit február végéig, az interneten keresztül, az egész világon. Siess, gyermekem, hogy megtedd mindazt, amit meg kell tenned, úgy, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, esélyt kaphasson ennek meghallására. Szánj most erre időt, szeretett leányom, mert ez most sürgős. Ez a kérés ne ijesszen meg téged. A sürgősségen van a hangsúly, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, felkészülhessen a világon. Akkor ők megbékélést kereshetnek majd, amikor bűneik szemeik előtt lelepleződnek.

A felkészülés nagy hasznukra lehet. Ezáltal az írás által túl fogják élni a Nagyfigyelmeztetést. Aztán megtisztulnak, és azzal az áldással, amelyet kapni fognak, készek lesznek szembe nézni az elkövetkezendő megpróbáltatásokkal.

Öleld át ezt az ajándékot, leányom. Ne érezz ijedtséget vagy kiábrándultságot. Ez az emberiség számára egy ajándék. Ennek a hívásnak az elfogadása szenvedést hozott számodra, de nem olyan módon, ahogyan számítottál rá. Szenvedésed a kísértések miatt volt. Kétségeid visszatartottak téged attól, hogy lelkedben elfogadhasd a békét és az örömöt, amelyek a tieid lennének, ha megengednéd azt a szabadságot Nekem, hogy megfogjalak és vezesselek. Itt az ideje, leányom, hogy átadj mindent Nekem. Ajánld fel Nekem szabad akaratodat, mint ajándék, és Én az összes ajándék közül a legnagyobbat és a legédesebbet adom neked: a békét, az örömöt és Irántam való nagy Szeretetet, lényed minden részének. Gyere most, leányom. Légy az Enyém. Alkoss végre egységet Velem. Add át Nekem teljes szeretetedet, szenvedéseidet, gondjaidat és aggodalmaidat. Csak engedd el őket. Akkor és csakis akkor leszel igazán szabad, és szíved is megkönnyebbül.

Ez nagy munkaerőt követel, leányom. Te nem csak az vagy, amit te „látnoknak” nevezel. A prófétálás ajándékát adom neked. Miért? Mert te, értékes prófétám, eszközöm leszel a jó hír, vagyis a második eljövetelemről szóló hír terjesztésében az egész világon, amikor visszatérek a Földre.

Tudom, hogy ezek a hírek sokkolhatnak téged, de te erre a szerepre már nagyon-nagyon rég fel lettél készítve, csak erről te nem tudtál. Azért, hogy ebben a munkában segítséged legyen, szentek sokaságát jelöltem ki melléd, hogy segítsenek. Ide tartozik Szent Benedek, Szent Ágoston, Szent II. János Pál pápa, Szent Fausztina, Szent Malachiás és Avilai Szent Teréz. A többieket is időben felfedem. Mindannyian munkád támogatásán fáradoznak most, mert ez az egyike a valaha is legfontosabbaknak, amelyet az emberiség kapott ebben a kritikus történelmi időben.

Ne félj, leányom. Te több mint alkalmas vagy erre a feladatra. Mit gondolsz, miért követelek ilyen fegyelmet tőled? Továbbra is lelki fejlődésed útját járod, de ez idővel el fog jönni. Miközben a könyv első része nyilvánosságra kerül, folytatni fogom veled a személyes beszélgetést. Szeretlek, leányom. Tudom, hogy szeretsz Engem. Tudom, hogy ez (a munka) nagyon nehéz lehet számodra, a rád nehezedő nyomás miatt. De te ki fogod bírni, egyre erősebb és erősebb leszel. Energiád és gyors elméd biztosítani fogják, hogy ezen fontos üzenetek sorozata eljusson minden Gyermekemhez, mindenhova, minden országba.

Ennyi volt mára. Köszönöm, hogy időt szántál az elmélkedésre, és hogy ezen az estén válaszoltál Nekem.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/hirdessetek-uzeneteimet-az-egesz-vilagon

„ Készülőben vannak a globális megtérések

Nyomtatóbarát változat

2011. febr. 6. vasárnap, 13:40 – 14:00 óra

Szeretett leányom, ez az üzenet egyike azoknak az utolsó üzeneteknek, amely a „Nagyfigyelmeztetés könyvében” még az első részhez tartozik.

Gyermekeim, a bekövetkező büntetések által nemsokára létezésem tudatossá fog válni számotokra. Nagyon közel van az az idő, amikor mindazokat megajándékozom, akik hisznek Istenben, a Mindenhatóban, de nemcsak őket, hanem az ateistákat is: Ez még az előtt a dicsőséges nap előtt fog bekövetkezni, amikor visszajövök, hogy megítéljem a világot.

Ez a nagy esemény meg fogja nyitni a szíveteket, és hódolattal fogtok arra a csodálatos szeretetre nézni, amelyet Irgalmasságom által mutatok meg nektek. Sokan közületek nem realizálják létezésemet és az Örök Atya létezését, ezért oly sok ártatlan lélek kell azt megértse, hogy a Nagyfigyelmeztetés ideje alatt ti mind számíthattok Irgalmasságomra. Akkor majd egy új érzés keríti hatalmába lelketeket, független attól, hogy hogyan fogtok Engem szólítani. Legyetek hálásak, amikor ez bekövetkezik, mert a büntetések a ti megmentésetekre szolgálnak.

Amint ez az esemény bekövetkezik, új hadseregem alakul a Földön, amelyhez nemcsak híveim, hanem mindazok is tartozni fognak, akik az Igazságot meg akarják ismerni. Közületek mindazok, akik bűneik láttán bocsánatért könyörögnek, arra fognak törekedni, hogy a lelki sötétségben élők között az Igazságot elterjesszék.

Gyermekeim, ez az ajándék mégis fájdalmat fog okozni nektek, mert az Én Nevemért kigúnyolnak benneteket. Ha ez bekövetkezik, legyetek hálásak, mert ha fájdalmas eseményben lesz is részetek, éppen ebből fogjátok megtudni, hogy ti az én valódi apostolaim vagytok. Amikor eljön annak az ideje, ti együtt lesztek Velem a Paradicsomban. Kedveseim, sohase féljetek hitetek miatt. Ha csak egy pillanatra is láthatnátok mindazt a pompát, amelyet a Mennyei Atya számotokra készített elő a Paradicsomban, emberi szemetek azt a fényt nem bírnák elviselni. A Föld is Isten alkotása, és lehet bármilyen szép számotokra, és bármennyire is kötődtök hozzá, mégis elég lenne egy futólagos pillantás ahhoz, hogy máris azért az időért könyörögjetek, amikor egyesülni fogtok Velem a Paradicsomban.”

https://masodikeljovetel.hu/keszuloben-vannak-globalis-megteresek

„… Öleld át ezt az ajándékot, leányom. Ne érezz ijedtséget vagy kiábrándultságot. Ez az emberiség számára egy ajándék. Ennek a hívásnak az elfogadása szenvedést hozott számodra, de nem olyan módon, ahogyan számítottál rá. Szenvedésed a kísértések miatt volt. Kétségeid visszatartottak téged attól, hogy lelkedben elfogadhasd a békét és az örömöt, amelyek a tieid lennének, ha megengednéd azt a szabadságot Nekem, hogy megfogjalak és vezesselek. Itt az ideje, leányom, hogy átadj mindent Nekem. Ajánld fel Nekem szabad akaratodat, mint ajándék, és Én az összes ajándék közül a legnagyobbat és a legédesebbet adom neked: a békét, az örömöt és Irántam való nagy Szeretetet, lényed minden részének. Gyere most, leányom. Légy az Enyém. Alkoss végre egységet Velem. Add át Nekem teljes szeretetedet, szenvedéseidet, gondjaidat és aggodalmaidat. Csak engedd el őket. Akkor és csakis akkor leszel igazán szabad, és szíved is megkönnyebbül. …”

https://masodikeljovetel.hu/hirdessetek-uzeneteimet-az-egesz-vilagon

Ne feledjétek gyermekeim, hogy az eredeti bűn az oka annak, hogy újra és újra az ördög kísértésének áldozatai lesztek. Az ima, a böjt és az Eucharisztia segít nektek abban, hogy közelebb kerüljetek Hozzám. Fordítsatok erre megfelelő időt.

Menjetek most, gyermekeim, és gondoljatok mindig arra, hogy amikor vétkeztek, ne féljetek ismét Hozzám fordulni. Ha valóban megbántátok vétkeiteket, ne legyetek sohasem zavarban, amikor bocsánatot kértek. Ha nem ezt teszitek, akkor a csalót ismét magatokhoz vonzzátok, és lelketek a sötétség mélyébe zuhan. A sötétség sötétséget vonz maga után, a fény pedig a fényt. Én vagyok a fény, a Világosság.

Forduljatok bizalommal Hozzám és hagyjátok, hogy szeretetem, szegény, elveszett lelketeken keresztül világítson. Olyan nagyon szeretlek titeket gyermekeim, hogy ha szíveteket felém fordítanátok, sohasem tudnálak benneteket visszautasítani.

Menjetek békével és szeretettel, Isteni Megváltótok Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/milyen-konnyu-vetkezni

„… A bűn következtében érzett bűntudat

Attól függetlenül, hogy vétketek milyen nagy volt Atyám szemében, ne aggódjatok, amikor egy bűnös tett után bűntudatot éreztek. Szálljatok magatokba, nyissátok meg szíveteket, és kérjetek bocsánatot. A bűntudat csak egy negatív érzelem. Ez az állapot ne tartson hosszú ideig, még akkor sem, ha teljesen a lelkiismeret vezetésére hagyatkoztok. Kérjétek imáitokban a lélek tisztulásának kegyelmét. Ezért a kegyelemért Hozzám könyörögjetek. A türelem nagyon fontos. A bűn miatt ne távolodjatok el Tőlem. A bűntudat sohasem állhat a megváltás keresésének útjába. …”

https://masodikeljovetel.hu/milyen-konnyu-vetkezni


Igaz Élet Istenben:

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum390.html

 

Római katolikus:

2021-02-12

5. évközi hét péntek

OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
A kísértő szavára az ember megfeledkezik arról, hogy csak teremtmény; gőgjében olyan akar lenni, mint az Isten.
A
kígyó ravaszabb volt a föld minden állatánál, amelyet az Úristen teremtett. Megszólította az asszonyt: „Valóban megparancsolta Isten, hogy ne egyetek a kert minden fájáról?”
Az asszony azt felelte a kígyónak: „A kert fáinak gyümölcséből ehetünk. Isten csak azt parancsolta meg, hogy a kert közepén lévő fa gyümölcséből ne együnk, és ne is érintsük azt, nehogy meghaljunk.” Erre a
kígyó így válaszolt az asszonynak: Dehogyis haltok meg! Jól tudja ugyanis Isten, hogy amely napon abból esztek, megnyílik szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudtok jót és rosszat egyaránt.”
Az asszony látta, hogy a fa gyümölcse evésre alkalmas, szemre pedig szép; és kívánatos, hogy általa megszerezzék a tudást. Azért szakított a fa gyümölcséből, és evett; sőt férjének is adott, és ő is evett belőle.
Erre megnyílott mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy mezítelenek. Fügefaleveleket fűztek össze tehát, és kötényt készítettek maguknak. Amikor pedig észrevették, hogy az Úristen jár fel és alá a kertben az alkonyi szellőben,
elrejtőzött az ember meg a felesége az Úr színe elől a kert fái közé.
Ez az Isten igéje.

Ter 3,1-8

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Boldog az az ember, * akinek az Úr megbocsátotta bűneit. (1 a. vers. – 4. g tónus)
Előénekes: Boldog, akinek az Úr megbocsátotta bűneit, * akinek eltörölte gonoszságát.
Boldog az, akinek vétkét az Úr fel nem rója, * kinek lelkében nincsen álnokság.
Hívek: Boldog az az ember, * akinek az Úr megbocsátotta bűneit.
E: Bűnömet eléd tártam, * nem rejtettem el vétkemet előled.
Így szóltam: † „Gonoszságomat megvallom, Uram.” * És te megbocsátottad vétkeimet.
H: Boldog az az ember, * akinek az Úr megbocsátotta bűneit.
E: Ezért fohászkodik hozzád az igaz ember * a megpróbáltatás idején.
Ha nagy vizek áradnak is, * őt el nem érik.
H: Boldog az az ember, * akinek az Úr megbocsátotta bűneit.
E: Te vagy menedékem, † a gyötrelemtől megóvsz engem, * és a szabadulás ujjongásával veszel körül engem.
H: Boldog az az ember, * akinek az Úr megbocsátotta bűneit.
Zsolt 31,1-2.5.6.7

ALLELUJA
Uram, nyisd meg szívünket, * hogy meghallgassuk Fiad igéit! Vö. ApCsel 16,14b – 8G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus a Messiás: meggyógyítja a siketeket és a némákat.
Jézus eltávozott Tírusz vidékéről, és Szidonon át a Galileai-tóhoz érkezett, a Tízváros környékére. Ott egy siketnémát vittek hozzá, és kérték, hogy tegye rá a kezét. Jézus félrehívta őt a tömegből, ujját a fülébe dugta, majd nyállal megérintette a nyelvét. Azután föltekintett az égre, fohászkodott, és így szólt: „
Effeta, vagyis „Nyílj meg!”
Erre megnyílt a siket füle, megoldódott a nyelve, és érthetően beszélt. Jézus megparancsolta, hogy ezt senkinek se mondják el. De minél jobban tiltotta, annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak, és azt mondták: „Mindent jól cselekedett: a siketeknek visszaadta hallásukat, a némáknak pedig a beszédet.”
Ezek az evangélium igéi.

Mk 7,31-37

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-02-12

„… Tudom, hogy ezek a hírek sokkolhatnak téged, de te erre a szerepre már nagyon-nagyon rég fel lettél készítve, csak erről te nem tudtál. …”

„ Hirdessétek üzeneteimet az egész világon

Nyomtatóbarát változat

2011. február 7. hétfő; 22:00

Leányom, egy kissé elkalandoztál és most erőt, bizalmat és bátorságot kérsz, hogy utasításaimat teljesíteni tudd. Ez így helyes. Adjátok az időtöket Nekem, mint ahogyan azt szeretett Édesanyám kérte, hiszen lelketek tiszta kell, hogy maradjon, amikor Szavaimat közlitek.

Most meg kell, hogy kérjelek: kezdd el megtervezni értékes Nagyfigyelmeztetésem terjesztését, amely egy ajándék minden egyes ember számára az egész világon. Nyilvánosságra kell hozni ennek részleteit február végéig, az interneten keresztül, az egész világon. Siess, gyermekem, hogy megtedd mindazt, amit meg kell tenned, úgy, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, esélyt kaphasson ennek meghallására. Szánj most erre időt, szeretett leányom, mert ez most sürgős. Ez a kérés ne ijesszen meg téged. A sürgősségen van a hangsúly, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, felkészülhessen a világon. Akkor ők megbékélést kereshetnek majd, amikor bűneik szemeik előtt lelepleződnek.

A felkészülés nagy hasznukra lehet. Ezáltal az írás által túl fogják élni a Nagyfigyelmeztetést. Aztán megtisztulnak, és azzal az áldással, amelyet kapni fognak, készek lesznek szembe nézni az elkövetkezendő megpróbáltatásokkal. …”


————

Ortodox (Görög keleti):

1 Péter, Jézus Krisztus apostola üdvözletét küldi Isten kiválasztott népének, akik szétszóródva élnek Pontuszban, Galáciában, Kappadóciában, Kis-Ázsiában és Bitiniában. 2 Az Atya-Isten már réges-régen elhatározta, hogy kiválaszt és szent népévé tesz benneteket a Szent Szellem által. Isten arra választott ki benneteket, hogy engedelmeskedjetek neki, és hogy megtisztítson titeket a Jézus Krisztus vére, vagyis áldozati halála által. Isten adjon nektek egyre több kegyelmet és békességet!”

 

 

 

„… Atyám minden terve elő van készítve, hogy a Védelem Pecsétjével beburkolja és betakarja gyermekeit.

Ő minden lelket felkutat. A Szentlélek oly sok lelket borít be ebben a történelmi pillanatban, csakhogy Szent Karjaimba csalogassa őket.

Kérlek benneteket, ne tagadjátok meg Ígéretemet. Fogadjátok el, hogy Második Eljövetelemnek ti lesztek a tanúi, ez a generáció.

Ez jó hír. Visszatérésem Megdicsőülésem pillanata lesz, mely megújítja majd mindazokat, akik szeretnek Engem, és ők új életet fognak kezdeni, egy nagy, pompás időszakot, ahol Fényben és Szeretetben fognak örvendezni.

Kérlek benneteket, ne féljetek.

Én nagy Szeretettel jövök.

Én nagy Ajándékkal jövök.

Ti az igaz otthonotokba lesztek bevezetve, és a saját családotokkal fogtok egyesülni. Isten minden gyermeke, aki abban a kiváltságban részesül, hogy belépjen ebbe az új Dicsőséges Létbe, eggyé fog válni….”

https://masodikeljovetel.hu/meg-fogom-itelni-az-eloket-es-holtakat-es-csak-az-arra-meltok-lephetnek-be-kiralysagomba

 

A régi próféták üzenete

10 Ezt az üdvösséget próbálták megérteni, ezt kutatták nagy szorgalommal a régi időkben a próféták is, akik Isten kegyelméről prófétáltak, amely most megérkezett hozzátok. 11 Azt szerették volna tudni, hogy mikor és hogyan fog megtörténni az, amit Krisztus Szelleme mutatott nekik. A Szent Szellem a prófétákban élt, és előre megmutatta Krisztus szenvedéseit és az utána következő dicsőségét. 12 Azt is megmagyarázta a prófétáknak, hogy a munkájukkal nem saját maguknak, hanem az utánuk következő nemzedékeknek szolgálnak.

Ti vagytok ez a nemzedék, és a ti javatokra szolgál mindaz, amit a próféták mondtak! Ugyanerről beszéltek azok is, akik mostanában az örömhírt elvitték hozzátok. Isten azért küldte a Mennyből a Szent Szellemet, hogy segítsen nekik hirdetni az örömüzenetet, amelybe még az angyalok is vágyakozva szeretnének betekintést kapni!”

 

 

„… Ti valóban áldottak vagytokti, e generáció gyermekei, akik oly nagy számban lettetek kiválasztva, hogy az örök életnek örvendjetek Királyságomban, melynek soha nincs vége. Le fogjátok győzni a halált. A gonosz fel lesz falva kitartásotok ereje által, és a bűn többé már nem fog kárt tenni a lelketekben.

Gyermekeim, itt még sok a tennivaló. Engedjétek meg Nekem, hogy vezesselek benneteket Keresztes Imahadjáratom imái által, mivel azok megnyitják majd szemeteket az Igazságra. Mihelyt képesek vagytok már látni az Igazságot, tudni fogjátok a szívetekben, hogy mit kell tennetek. Egy jó tanács: amikor gorombán visszautasítanak benneteket, miközben az Igazságot mondjátok, csendben kell maradnotok. Imádkozzatok azokért a lelkekért, hogy ők szintén megkapják a kegyelmet, mely segít nekik abban, hogy elfogadják az Igazság Könyvét. …”

https://masodikeljovetel.hu/az-en-igem-veg-az-en-igem-vegleges-nincs-mas-ige

 

 

 

 

 

6 Az Írás azt mondja:

„Nézzétek, én választottam ki egy drága sarokkövet,
és leteszem Sionban!
Aki benne bízik, nem csalódik soha.”[a]

7 Ez a kő, vagyis Jézus értékes kincs a számotokra, akik hisztek benne. De a hitetlenekre ez vonatkozik:

„Az a kő lett az épület sarokköve,
amelyet az építők félredobtak.”[b]

8 Igen, a hitetleneknek Jézus

„az a kő, amelyben az emberek megbotlanak,
és a szikla, amely miatt elesnek.”[c]

Mivel nem akarnak engedelmeskedni Isten beszédének, kikerülhetetlenül megbotlanak benne és elesnek.

9 Ti azonban kiválasztott nép vagytok, papok királysága és szent nemzet. Olyan nép, amely csak Isten tulajdona. Azért választott ki benneteket, hogy mindenkinek hirdessétek Isten nagy tetteit, és nyilvánvalóvá tegyétek az ő kiválóságát. Mert ő hívott ki bennünket a sötétségből a világosság csodálatos birodalmába, ahol ő maga is lakik.

10 Ti a múltban nem tartoztatok Istenhez,
most azonban Isten népévé lettetek.
Régen nem ismertétek Isten kegyelmét,[d]
most pedig a kegyelmébe fogadott benneteket. …”

 

„… Ha híveim ennek a hitetlen világnak megvallják a valódi Igazságot, mindig több lesz azoknak a száma, akik elfogadják azt a tényt, hogy a világban valóban változások történnek. Az üzenetek által, amelyeket kiválasztott gyermekeimnek adok, rövidesen a többiek is meg fogják érteni az eseményeket. A most kibontakozóban levő események nem csak az emberek előidézése által történnek. Ezek egyedül csak Mennyei Atyám nyomatékos engedélyével történhetnek meg. …”

https://masodikeljovetel.hu/2011-megtisztulas-eve

 

 

„… Ne feledjétek gyermekeim, hogy az eredeti bűn az oka annak, hogy újra és újra az ördög kísértésének áldozatai lesztek. Az ima, a böjt és az Eucharisztia segít nektek abban, hogy közelebb kerüljetek Hozzám. Fordítsatok erre megfelelő időt.

Menjetek most, gyermekeim, és gondoljatok mindig arra, hogy amikor vétkeztek, ne féljetek ismét Hozzám fordulni. Ha valóban megbántátok vétkeiteket, ne legyetek sohasem zavarban, amikor bocsánatot kértek. Ha nem ezt teszitek, akkor a csalót ismét magatokhoz vonzzátok, és lelketek a sötétség mélyébe zuhan. A sötétség sötétséget vonz maga után, a fény pedig a fényt. Én vagyok a fény, a Világosság.

Forduljatok bizalommal Hozzám és hagyjátok, hogy szeretetem, szegény, elveszett lelketeken keresztül világítson. Olyan nagyon szeretlek titeket gyermekeim, hogy ha szíveteket felém fordítanátok, sohasem tudnálak benneteket visszautasítani.

Menjetek békével és szeretettel, Isteni Megváltótok Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/milyen-konnyu-vetkezni

 

 

 

 

 

Példázat a gyilkos szőlőmunkásokról

12 Ezután Jézus jelképes történetek segítségével kezdte tanítani őket. Ezt a példázatot mondta nekik: „Volt egy gazda, aki szőlőt telepített. Bekerítette, elkészítette a szőlőtaposó helyet, és őrtornyot is épített. Majd az egészet gazdálkodóknak adta bérbe, és elutazott egy másik országba. 2 Szüret idején elküldte egyik szolgáját, hogy hozza el a termésből a tulajdonosnak járó részt. 3 De a bérlők megfogták a szolgát, megverték, és üres kézzel küldték vissza. 4 Ezután a gazda egy másik szolgáját küldte el hozzájuk. A bérlők őt is megverték, a fejét betörték, és gyalázatosan bántak vele. 5 Majd a gazda küldött egy harmadik szolgát is, akit a bérlők meggyilkoltak. Ezután még sok más szolgáját is elküldte. Volt közülük, akit a bérlők megvertek, másokat pedig meggyilkoltak.

6 Végül a gazda már nem tudott mást küldeni, csak a saját fiát, akit nagyon szeretett. Utoljára tehát őt küldte el, és azt gondolta: »A fiamat talán mégis meg fogják becsülni!«

7 De a bérlők ezt mondták egymásnak: »Nézzétek, ő a szőlőskert örököse! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az öröksége!« 8 Azzal megfogták a fiút, megölték, majd kidobták a szőlőskertből.

9 Mit gondoltok, mit fog tenni ezután a tulajdonos? Eljön, elpusztítja a bérlőket, a szőlőskertet pedig másoknak adja! 10 Vagy talán nem olvastátok, mit mond az Írás?

»Éppen az a kő lett a sarokkővé,
amelyet az építők félredobtak.
11 Az Örökkévaló
tette sarokkővé,
mi pedig csodáljuk!«”[a]

12 A vallási vezetők megértették, hogy ezt a történetet Jézus valójában róluk mondta. Szerették volna letartóztatni, de nem merték, mert féltek a nép haragjától. Így hát otthagyták, és elmentek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++1%20Peter%201:1-2,%2010-12,%202:6-10;%20%20%20%20Mark%2012:1-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/02/12

 

„… Ez a nagy esemény meg fogja nyitni a szíveteket, és hódolattal fogtok arra a csodálatos szeretetre nézni, amelyet Irgalmasságom által mutatok meg nektek. Sokan közületek nem realizálják létezésemet és az Örök Atya létezését, ezért oly sok ártatlan lélek kell azt megértse, hogy a Nagyfigyelmeztetés ideje alatt ti mind számíthattok Irgalmasságomra. Akkor majd egy új érzés keríti hatalmába lelketeket, független attól, hogy hogyan fogtok Engem szólítani. Legyetek hálásak, amikor ez bekövetkezik, mert a büntetések a ti megmentésetekre szolgálnak. …”

 

„… Eljött az ideje annak, hogy felkelj, és hogy megfogd ezt a kelyhet: igyál belőle, mert ez a Megváltás Kelyhe. Azáltal, hogy ebből a kehelyből iszol, készen állsz arra, hogy megoszd azt az emberiséggel. Te most arra készülsz fel, hogy Krisztus Szavait kinyilatkoztasd, hogy a lelkek a Nagyfigyelmeztetés alatt megmenekülhessenek.

Ne vesztegess el egyetlen pillanatot sem, mert egyre közeledik ennek a nagy eseménynek az ideje. Nagyon rövid lesz az idő arra, hogy a világ elolvashassa ezek tartalmát az interneten. De ez az időszak segítségül szolgál majd arra, hogy milliók megmenekülhessenek a Pokol tűzétől. Ez egy nagy felelősség, de te most készen állsz erre.

Menj most szeretettel és békével,”

https://masodikeljovetel.hu/szentlelek-uzenete

Milliárdok fognak megtérni és első alkalommal felismerni Istent, a Szentháromságot

Igazság Könyve:

“2013.11.16 22:17


Drága szeretett leányom, amikor eljövök a világhoz Isteni Irgalmasságommal, az embereknek meg lesz adva az a lehetőség, hogy keressék Irgalmamat, mert sokak számára ez lesz az első igazi gyónás, amelyben részesülni fognak.

Mindenki – bárki legyen is az – meg fogja tapasztalni ezt a Velem kapcsolatos egyedülálló kinyilatkoztatást Atyám Felhatalmazásának köszönhetően. A lelkiismeret megvilágítása sok fájdalmat fog magával hozni, mivel az elveszett lelkek által átélt bánat olyan erős lesz, hogy nem lesznek képesek ellenállni a lelki megrázkódtatásnak. Sokan el fognak ájulni, és össze fognak omlani, mivel a fájdalom hatalmába keríti őket. De ők fel fogják ismerni, hogy a lelküknek előbb meg kell tisztulnia, még mielőtt készen állnának arra, hogy belépjenek az Én Örökké tartó Paradicsomomba. Ezek az emberek akkor tudni fogják, hogy mi az elvárás velük szemben, és a nagy Esemény után még egy bizonyos ideig szenvedni fognak a bűnükért való vezeklés miatt. Sok ember azt fogja gondolni, hogy álmodnak. Mások azt fogják gondolni, hogy itt a világvége, de nem az lesz. Azonban ez lesz az utolsó Figyelmeztetés, amely az emberiségnek adatik, mintegy segítségképpen, hogy megválthassa magát Isten Színe előtt.

Milliárdok fognak megtérni és első alkalommal felismerni Istent, a Szentháromságot, és ők hálásak lesznek ezért a bizonyítékért, amelyet Teremtőjük Létezéséről fognak kapni. Egyesek egyszerűen csak meg fognak lapulni Fényem hatására, mely hihetetlen fájdalmat fog nekik okozni, és el fognak rejtőzni és a legkisebb bűntudat nélkül a lelkükben hátat fognak fordítani Nekem. Ők tagadni fogják Beavatkozásomat. Aztán a többiek örvendezni fognak, amikor megtapasztalják Irgalmasságom Sugarait, mert ezek a lelkek annyira hálásak lesznek, hogy tanúi lehettek Jenlétemnek, hogy megkönnyebbülten vonzódni fognak Fényem felé, és egy olyan vágyakozással lesznek Jelenlétem iránt, mely meghaladja felfogóképességüket, holott még nem jött el az ideje annak, hogy a Paradicsom Kapui megnyíljanak. És így nekik is vezekelniük kell, akárcsak tanítványaimnak, azon lelkek nevében, akik el fogják utasítani Irgalmasságom Kezét.

Isten Nagy Beavatkozását követően – megadván a lehetőséget az emberiség számára, hogy felkészüljön Második Eljövetelemre –, sok kérdés fog felmerülni a világ számára. Egyesek lelkileg annyira meg fognak változni, hogy sok időt fognak fordítani azon lelkek megsegítésére és megtérítésére, akiknek segíteni szeretnének, hogy megmeneküljenek a megtévesztéstől. Mások bűntudatot fognak érezni és bizonyos időre lesz szükségük, hogy teljes mértékben megértsék Színem Előtt való megmutatkozásuk jelentőségét, és ők sok időt fognak fordítani arra, hogy kiengesztelődjenek Velem.

Aztán Isten ellenségei tagadni fogják, hogy a Nagyfigyelmeztetés valaha is megtörtént, és milliókat azzal fognak elbolondítani, hogy ez egy kozmikus esemény volt, amikor a nap fénye egy egyedülálló esemény által, eléri az egész bolygót, melyet a Földnek a saját tengelyéből való kimozdulása okozott. Semmi nem állhat távolabb az Igazságtól. És miközben kifejtik mindezeket az okokat, tagadni fogják Isten létezését, és sokakat messzire elterelnek Tőlem. Sajnos sokan nem fognak visszajönni Hozzám, és csak Isteni Beavatkozással lesz lehetséges megtisztítani a lelkeket, amikor is Ő kénytelen lesz ellenségeit megbüntetni azért, hogy magához térítse őket.

Legyetek hálásak ezekért a Kegyelmekért, mert Isten eme Ajándéka nélkül nagyon kevés ember lenne képes belépni a Paradicsom Kapuin.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/milliardok-fognak-megterni-es-elso-alkalommal-felismerni-istent-a-szentharomsagot/

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Én vagyok a szőlőtő, ti pedig a szőlővesszők. * Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz.” Vö. Jn 15,5 – 9. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Isten országa bennünk jön el. /i>
A farizeusok egyszer megkérdezték Jézustól, mikor jön el az Isten országa. Ő ezt válaszolta: „Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem lehet azt mondani: »Nézd itt van, vagy amott!« Isten országa köztetek van.”
Azután tanítványaihoz fordult: „
Jönnek napok, amikor az Emberfiának egyetlen napját is szívesen látnátok, de nem látjátok. Mondják majd nektek: »Nézzétek, itt van, vagy amott!« Oda ne menjetek, és ne higgyétek! Mert ahogy a cikázó villám az ég egyik felétől a másikig villan, úgy jön el azon a napon az Emberfia is. Előbb azonban sokat kell szenvednie, és megvetésben kell részesülnie ettől a nemzedéktől.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 17,20-25″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-11-15

 

—–
Római katolikus:
2018-11-1632. évközi hét péntek

SZENTLECKE Szent János apostol második leveléből
Aki hűségesen kitart Krisztus tanítása mellett az kegyelmi kapcsolatban él Istennel.
Testvéreim!
Igen örültem, hogy olyanokat találtam köztetek, akik az igazság útján járnak, amint az Atya parancsolta nekünk. Most arra kérlek titeket, a közösség tagjait, hogy szeressük egymást. Ezzel nem új parancsot írok nektek, hanem azt, amit már kezdetben kaptunk. A szeretet abban áll, hogy az Úr parancsai szerint cselekedjünk. Parancsa pedig az, amit kezdettől fogva hallottatok: szeretetben éljetek! Sok hamis tanító lépett fel a világban. Ezek nem vallják, hogy Jézus Krisztus emberi testben jött el közénk. Az ilyen ember: hamis tanító és antikrisztus. Vigyázzatok magatokra, hogy amit már elértetek, el ne veszítsétek, hogy teljes jutalmat kapjatok! Aki eltér Krisztus tanításától, és nem tart ki mellette, az nem mondhatja magáénak Istent. Aki viszont kitart a tanítás mellett, abban él az Atya is, meg a Fiú is.
Ez az Isten igéje.
2Jn 4-9

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Boldogok, akik Isten útján járnak, * és törvényét követik. Vö. 1b. vers. – 4 g. tónus.
Előénekes: Azok a boldogok, akiknek tökéletes az útjuk, * akik az Úr törvénye szerint élnek.
Azok a boldogok, akik intelmeit megfogadják, * és, akik őt keresik teljes szívvel.
Hívek: Boldogok, akik Isten útján járnak, * és törvényét követik.
E: Buzgó szívvel csak téged kereslek, * ne engedd, hogy parancsaidtól eltérjek.
Beírtam szívem rejtekébe intéseidet, * hogy ne vétkezzem ellened.
H: Boldogok, akik Isten útján járnak, * és törvényét követik.
E: Csak légy jó szolgádhoz, és élni fogok, * és én igédet megtartom.
Csodáidra nyisd föl szememet, * hogy csodálhassam törvényeidet.
H: Boldogok, akik Isten útján járnak, * és törvényét követik.
Zsolt 118,1.2.10.11.17.18

ALLELUJA
Nézzetek föl, és emeljétek föl fejeteket * mert elérkezett megváltástok ideje. Lk 21,28 – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus második eljövetele mindenkit személyesen érint.
Jézus így beszélt tanítványaihoz második eljöveteléről: „Mint ahogy Noé korában történt, úgy lesz az Emberfia napjaiban is. Ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek addig a napig, amíg Noé be nem szállt a bárkába. Akkor jött a vízözön, és elpusztította valamennyit. Ugyanígy történt Lót napjaiban is. Ettek és ittak, adtak és vettek, ültettek és építettek. De amelyik napon Lót elhagyta Szodomát, kénköves tűzeső hullott az égből, és elpusztította valamennyit. Ugyanígy lesz azon a napon is, amikor az Emberfia megjelenik. Aki abban az órában a háztetőn tartózkodik, és holmija van lenn a házban, le ne jöjjön érte, hogy elvigye! Aki a mezőn lesz, haza ne jöjjön! Emlékezzetek Lót feleségére! Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; aki pedig elveszíti, megmenti azt az (örök) életre. Mondom nektek; azon az éjszakán ketten lesznek egy fekvőhelyen; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják. Két asszony együtt őröl; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják. Ketten lesznek a mezőn; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják.” A tanítványok megkérdezték: „Hol lesz ez, Uram?” Azt felelte: „Ahol a holttest van, odagyűlnek a sasok.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 17,26-37″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-11-16

 

“Amikor az Úr Jézus lángoló tűzben megjelenik a Mennyből, hatalmas angyalaival együtt.”

——
Görög katolikus:

 

Péter, Jézus Krisztus apostola üdvözletét küldi Isten kiválasztott népének, akik szétszóródva élnek Pontuszban, Galáciában, Kappadóciában, Kis-Ázsiában és Bitiniában. Az Atya-Isten már réges-régen elhatározta, hogy kiválaszt és szent népévé tesz benneteket a Szent Szellem által. Isten arra választott ki benneteket, hogy engedelmeskedjetek neki, és hogy megtisztítson titeket a Jézus Krisztus vére, vagyis áldozati halála által. Isten adjon nektek egyre több kegyelmet és békességet!

Élő reménység

Áldott legyen az Isten, Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, aki nagy irgalmából újjá szült bennünket Jézus Krisztusnak a halálból való feltámasztása által. Ez pedig élő reménységet jelent a számunkra. Most tehát reménységgel várjuk, hogy megkapjuk örökségünket, amelyet semmi sem tehet tönkre, s amely soha meg nem fakul, és sohasem veszít az értékéből, mert a Mennyben őrzik a számunkra. Mindez a tiétek, akiket Isten hatalma védelmez a hitetek által, ameddig a teljes üdvösséget el nem éritek. Ez már el van készítve, hogy az idők végén mindenki számára lelepleződjön. Ezért tölt el benneteket nagy öröm — annak ellenére, hogy most még egy kis ideig különböző megpróbáltatások szomorúságot okoznak nektek.

A valódi hit

S hogy miért van ez így? Mert szükséges, hogy ezek a nehézségek próbára tegyék a hiteteket, vajon valódi-e. Az igazi hit ugyanis értékesebb a színtiszta aranynál. Az aranyat tűzzel tisztítják meg, mégsem marad meg örökké. Hitetek viszont, miután kipróbálták és valódinak bizonyult, dicséretet, elismerést és dicsőséget szerez nektek, amikor Jézus Krisztus megjelenik. Igaz, ti nem ismertétek Jézust személyesen, de mégis szeretitek őt. Bár most sem látjátok, mégis hisztek benne, és dicsőséges öröm tölt el benneteket, amelyet lehetetlen szavakkal kifejezni. Így éritek el a hitetek célját: a lelketek üdvösségét.

A régi próféták üzenete

10 Ezt az üdvösséget próbálták megérteni, ezt kutatták nagy szorgalommal a régi időkben a próféták is, akik Isten kegyelméről prófétáltak, amely most megérkezett hozzátok. 11 Azt szerették volna tudni, hogy mikor és hogyan fog megtörténni az, amit Krisztus Szelleme mutatott nekik. A Szent Szellem a prófétákban élt, és előre megmutatta Krisztus szenvedéseit és az utána következő dicsőségét. 12 Azt is megmagyarázta a prófétáknak, hogy a munkájukkal nem saját maguknak, hanem az utánuk következő nemzedékeknek szolgálnak.

Ti vagytok ez a nemzedék, és a ti javatokra szolgál mindaz, amit a próféták mondtak! Ugyanerről beszéltek azok is, akik mostanában az örömhírt elvitték hozzátok. Isten azért küldte a Mennyből a Szent Szellemet, hogy segítsen nekik hirdetni az örömüzenetet, amelybe még az angyalok is vágyakozva szeretnének betekintést kapni!

Szentek legyetek!

13 Ezért szedjétek rendbe a gondolataitokat, készüljetek fel, és legyetek józanok! Amikor Jézus Krisztus megjelenik, ő majd Isten kegyelmét hozza magával a számotokra. Ebben a kegyelemben reménykedjetek teljes erővel!

14 Régebben, amikor még nem ismertétek Jézus Krisztust, a bennetek lévő gonosz kívánságok szerint éltetek. Most azonban Isten engedelmes gyermekei lettetek. Ezért ne éljetek tovább úgy, mint régen, 15 hanem életetek minden területén szentek legyetek, mivel Isten is szent, aki elhívott benneteket! 16 Mert ezt mondja Isten az Írásban: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok!”[a]

17 Amikor imádkoztok, édesapátoknak hívjátok Istent! De tudjátok meg, hogy ő kivételezés nélkül és igazságosan fog ítélni mindenkit! Ezért Isten iránti tisztelettel és félelemmel éljetek, mint akik csak átutazóban vagytok a Földön!

Jézus Krisztus vére

18 Tartsátok szem előtt, hogy régen számotokra nem volt az életnek igazi értelme. Ezt az életmódot az őseitek hagyományozták rátok, de Isten kiszabadított benneteket ebből a céltalan életből. Ez azonban nagyon sokba került! Nem arany- vagy ezüstpénzzel fizetett értetek, amely elveszti az értékét, 19 hanem Krisztus vérével, amely mindennél értékesebb. Ez a vér olyan, mint a hibátlan áldozati bárány vére. 20 Isten már a világ teremtése előtt kiválasztotta Krisztust, aki csak most, ezekben az utolsó napokban jelent meg értetek. 21 Sőt, a halálból is feltámasztotta őt, és dicsőséget adott neki. Krisztus által hisztek és reménykedtek ti is Istenben.

Újjászülettetek!

22 Mivel engedelmeskedtetek az igazságnak, ezzel megtisztítottátok lelketeket. Most tehát éljetek képmutatás nélkül, őszinte testvéri szeretetben! Isten szeretetével, tiszta szívvel, és teljes erőtökkel szeressétek egymást! 23 Újjászülettetek, de az új életetek már nem halandó forrásból származik, mint a földi élet, hanem halhatatlanból. Ez a forrás pedig Isten beszéde, amely élő és örökké érvényes. 24 Ahogyan az Írás mondja:

„Minden ember olyan, mint a fű,
    és minden emberi dicsőség,
    mint a mező virága.
Elszárad a fű, lehull a virág,
25     de az Örökkévaló beszéde
    mindig érvényes marad.”[b]

Ezt a beszédet hallottátok ti is, amikor az örömüzenetet hirdették nektek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Peter+1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


Máté (Lévi) elhívása

Amikor Jézus továbbment onnan, meglátott egy Máté nevű férfit, aki a vámszedő helyen ült, és megszólította: „Kövess engem!” Máté pedig felkelt, és csatlakozott Jézushoz.

10 Egyszer Jézus Máté házában vendégeskedett. Sokan mások is odajöttek: vámszedők és mindenféle rosszhírű bűnösök, akikkel Jézus és a tanítványai együtt vacsoráztak. 11 Amikor a farizeusok látták, hogy Jézus ilyen emberekkel eszik együtt, ezt kérdezték a tanítványoktól: „Hogy lehet az, hogy a ti mesteretek vámszedőkkel és mindenféle bűnössel együtt ül asztalhoz?”

12 Amikor Jézus ezt meghallotta, ő válaszolt a farizeusoknak: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek! 13 Menjetek, és értsétek meg végre, mit jelent ez: »Irgalmasságot kívánok, nem áldozatokat[a] Nem azért jöttem, hogy az igazakat, hanem hogy a bűnösöket hívjam.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+9%3A9-13&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


15 Ő pedig ezt mondta nekik: „Ti elhitetitek az emberekkel, hogy igazságosak vagytok, de Istent nem tudjátok becsapni, mert ő ismeri a szíveteket. Amit az emberek fontosnak és értékesnek tartanak, az Isten számára utálatos!

A Törvényről

16 Bemerítő János megérkezése előtt az embereket Mózes Törvénye és a próféták írásai szerint tanították. János fellépése óta azonban Isten Királyságának az örömüzenetét hirdetjük, és mindenki itt tolong, hogy bemehessen a Királyságba. 17 Mégis, a Törvényből egyetlen betű vagy pont sem veszíti el érvényességét! Még az ég és a föld is hamarabb elmúlik, mint hogy ez megtörténjen!”

A válásról

18 „Aki a feleségétől elválik, és mást vesz feleségül, az házasságtörést követ el. Aki elvált asszonyt vesz feleségül, az is házasságtörést követ el.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+16%3A15-18&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Ne okozz megütközést!

17.1 Ezt mondta Jézus a tanítványainak: „Elkerülhetetlen, hogy történjenek olyan dolgok, amelyek miatt egyesek elveszítik a hitüket. De jaj annak, aki miatt ilyesmi történik! Jobban járna, ha egy malomkövet kötnének a nyakára, és bedobnák a tengerbe, mielőtt ilyen bajt okozna. Vigyázzatok hát, legyetek óvatosak!

Ha Isten családjában valamelyik testvéred bűnt követ el, figyelmeztesd, és ha megbánja,[a] bocsáss meg neki! Ha napjában hétszer is vétkezik ellened, és hétszer visszajön hozzád megbánással, bocsáss meg neki!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+17%3A1-4&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/11/16

 
 

“2013.11.17 14:00

Drága szeretett leányom, azért akarom, hogy a világ lásson Engem, szeretett Megváltóját, az Emberfiát, Dicsőségem teljességében, hogy vonzódjanak az Én Isteni Irgalmasságomhoz.

Azt akarom, hogy mindenki lásson Engem, de különösen azok, akik nem hisznek Istenben, és hogy ők fussanak elsőként Hozzám. Elsősorban értük aggódom, és a következőket mondom nekik: Ti nem ismertek Engem, nem láttok Engem. Ti nem akartok hinni Bennem, de Én szeretlek titeket. Azt akarom, hogy részesei legyetek Királyságomnak, hogy rátok áraszthassam Új Paradicsomom, Új Világom és Új Kezdetem minden Ajándékát. Azt akarom, hogy családotok, rokonaitok és barátaitok egyek legyenek Velem és az egész emberiséggel.