Címke: Igaz Egyház

Hamarosan sokan elkezdik használni tudományos ismereteiket, hogy kiértékeljék a Legszentebb Evangéliumokat

Igazság Könyve:

“2013.11.09 11:48

Drága szeretett leányom, hamarosan sokan elkezdik használni tudományos ismereteiket, hogy kiértékeljék a Legszentebb Evangéliumokat. Ahelyett, hogy Szavam Igazságát nyilatkoznák, mely Isten Bölcsességéből származik, elkezdik azt elferdíteni egy korszerűbb képet adván neki.

Szavaimat, melyeket a Szent Evangélium tartalmaz, különböző módon fogják értelmezni. Azt fogják mondani, hogy Szavam valami újat jelent, mely sokkal helytállóbb lesz a mai világban. Megpróbálnak példákat adni nektek arra vonatkozólag, hogy Én hogyan tanítanálak benneteket, ha ebben az időben a Földön járnék. Vége lesz Isten egyszerű, mindenki számára adatott Igéjének. Azok, akik intelligensek, jól informáltak, és akik büszkék az embernek a tudomány világában tett előrehaladására, elkezdenek majd sértő nyilatkozatokat tenni.

Az Egyház olyan úgymond tudományos felfedezéseket fog felkarolni, amelyek kétségbe vonják a Szent Biblia tartalmát. Ők olyan dolgokat fognak feltárni, amelyekről azt fogják mondani, hogy azok új bizonyítékok, melyek kétségeket ébresztenek a világ megteremtésével kapcsolatban. Aztán azt fogják mondani, hogy sok minden, amit a Biblia tartalmaz, csupán egyszerű metaforák, melyeknek célja, hogy békét teremtsenek az emberek között. Az emberiség üzenetét – az egymás iránti szeretetet –arra fogják használni, hogy képességetek szerint törődjetek a szegényekkel, az iskolázatlanokkal és a rászorulókkal, melyek helyettesítői az Evangéliumokban nektek adott Igazságnak. Ezt követően a papok megölelik a hamis tanokat, melyek látszólag hasonlóak lesznek az Igazsághoz, és csak azok, akik továbbra is határozottan kitartanak Szavam mellett, fogják az Igazságot életben tartani.

Szeretett követőim, ha úgy találjátok, hogy már csak nagyon kevesen hallgatnak az Igazságra – Isten Igéjére -, akkor vigasztalnotok kell egymást. Nektek továbbra is figyelmeztetnetek kell az Igazságra azokat Egyházamban, akik meg fogják tapsolni az eretnekségeket, amelyeket be fognak vezetni, mert sajnos sokan közülük nem lesznek okosabbak. Ők olyan messze fognak esni Tőlem, hogy azonnal el fogják fogadni ezeket a változásokat. Azoknak, akiknek kevés a hite, sokkal könnyebb lesz elfogadniuk a reformokat követelők szavát, mint sem hűségesnek maradniuk Isten Szavához.

Az első változásokra való felhívást hamarosan megteszik. Egy olyan édességgel, mely nyugtató lesz, és egy olyan szenvedélyes beszéddel, mely szerint egységes világként fel kell állnotok, hogy szeretetet és toleranciát mutassatok mindenki iránt, a legnagyobb tévedésbe fognak vezetni benneteket. Sokan meg lesznek döbbenve – mivel úgy fog tűnni -, hogy Egyházam milyen gyorsan átöleli a szekuláris világot. Sokan el lesznek bűvölve attól, ahogyan a különböző vallások, pogányok, eretnekek tülekedni fognak, hogy csatlakozzanak ehhez az új, egy jótékonysági Világ-egyházhoz. Azt fogják mondani: „Végre az egyház, mely toleráns, mindenkit elért.” Nem fognak többé szégyenkezni amiatt, hogy engedetlenek Istennel szemben. Ehelyett azt fogják büszkén hirdetni, hogy nyomorúságos bűneik nemcsak, hogy elfogadhatók Isten szemében, de azok többé már nem tekinthetőek bűnnek egyáltalán. Ez nagy örömet fog kiváltani mindenhol.

Első alkalommal a történelemben, azokat, akik Egyházamat a megtévesztésbe vezetik, szeretni és tisztelni fogják, és jóformán még kritikát sem fognak irányukban gyakorolni.

A legnagyobb eretnekség, amilyet Kereszthalálom óta nem látott még a világ, el fogja nyelni földi Egyházamat. Sértő, pogány szimbólumokkal fogják telerakni Egyházamat, és Én sehol sem leszek látható. És miközben megtöltik azokat az épületeket, amelyeket az Én imádásomra hoztak létre, Igaz Egyházam, mely azokból fog állni, akik hűek maradnak az Igazsághoz, Isten egyetlen igaz Templomává fog válni, mert ők soha nem fogják elfogadni Testem megszentségtelenítését. Hitük lehetővé fogja tenni számukra, hogy terjesszék az Evangéliumot és hogy égve tartsák a Szentlélek Lángját.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/hamarosan-sokan-elkezdik-hasznalni-tudomanyos-ismereteiket-hogy-kiertekeljek-a-legszentebb-evangeliumokat/

—–
Római katolikus:
11-09

A lateráni bazilika felszentelése

Amikor ez az ünnep nem vasárnapra esik, az evangélium előtt csak egy olvasmányt olvasunk, bármelyiket választva az itt következők közül

OLVASMÁNY Ezekiel próféta könyvéből
Láttam a templomból fakadt vizet, és akikhez eljutott ez a víz, meggyógyultak.
Száműzetésünk huszonötödik esztendejében az Úr eljött isteni látomásban, és egy angyal odavezetett a jeruzsálemi templom kapuja elé. Láttam, hogy a küszöb alól víz fakadt, a ház keleti oldalán, keletre nézett ugyanis a templom főbejárata. A víz az épülettől jobbra folyt le, az oltártól dél felé. Azután az angyal kivitt az északi kapun, s a külső kapun kívül fekvő útra vezetett, amely keletre visz. És íme, jobbról forrás tört elő!
Kísérőm így szólt: „A keleti vidék felé indul ez a víz, tehát keletre, onnét majd lehömpölyög a sivatag felé; a sivatagtól zúg tovább le a Holt-tengerig. Ez a víz a sós tengervizet is egészségessé teszi. Amerre árad e folyó, minden lény élni fog! Ahová eljut ez a víz, igen sok lesz a hal; amit csak öntöz e folyó, minden virulni fog! A folyó mentén mindkét parton sok gyümölcsfa nő: lombjuk le nem hull, és gyümölcsük nem fogy el. Havonként érik friss gyümölcsük, mert vizük a szentélyből fakad, gyümölcsük étel, lombjuk pedig orvosság lesz.”
Ez az Isten igéje.
Ez 47,1-2.8-9.12

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Csörgedező patakok vidítják Isten városát, * a Magasságbelinek Szentséges lakóhelyét. Vö, 5. vers. – 9. tónus.
Előénekes: Isten az erőnk és menedékünk, * biztos segítségünk, mikor minket szorongatnak.
Ezért nem félünk, ha megrendül a föld alattunk, * és a hegyek elmerülnek a mély tengerbe.
Hívek: Csörgedező patakok vidítják Isten városát, * a Magasságbelinek Szentséges lakóhelyét.
E: A folyók ágai vidítják Isten városát, * a fölséges Isten szent hajlékát.
Meg nem inog, mert Isten lakja, * kora hajnaltól oltalmazza.
H: Csörgedező patakok vidítják Isten városát, * a Magasságbelinek Szentséges lakóhelyét.
E: Velünk van az erős Isten: * Jákob Istene a menedékünk.
Jöjjetek és lássátok az Úrnak tetteit, * melyeket végbevitt az egész földön.
H: Csörgedező patakok vidítják Isten városát, * a Magasságbelinek Szentséges lakóhelyét.
Zsolt 45,2-3.5-6.8-9

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Ti Isten temploma vagytok!
Testvéreim!
Ti Isten épülete vagytok. Mint bölcs építőmester az Istentől nekem juttatott kegyelemmel megvetettem az alapokat; de más épít rá. Ügyeljen azonban mindenki, hogyan épít rá! A lerakott alapon kívül, amely Jézus Krisztus, mást senki sem rakhat.
Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és Isten Lelke lakik bennetek? És aki Isten templomát lerontja, azt Isten elpusztítja. Isten temploma ugyanis szent, és ti vagytok az!
Ez az Isten igéje.
1Kor 3,9c-11.16-17

ALLELUJA
Az Úr mondja: † Kiválasztottam és megszenteltem ezt a helyet, * hogy benne legyen nevem mindörökre! 2Krón 7,16 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus saját teste templomáról beszélt.
Abban az időben mivel közel volt a zsidók húsvétja, Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban árusokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott ültek. Ekkor kötelekből ostort font, és kikergette mindnyájukat a templomból, ugyanígy a juhokat és az ökröket is, a pénzváltók pénzét pedig szétszórta. Az asztalokat felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: „Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” Tanítványainak eszébe jutott, hogy írva van: „Emészt a házadért való buzgóság.”
A zsidók erre így szóltak: „Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezeket teszed?”
Jézus azt válaszolta: „Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem!”
A zsidók azt felelték: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt fölépíted azt?”
Ő azonban testének templomáról beszélt. Amikor feltámadt a halálból, tanítványainak eszébe jutott, hogy ezt mondta, s hittek az írásnak és Jézus szavainak.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 2,13-22″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-11-09


——
Görög katolikus:

hiszen Istennek nem az a terve velünk, hogy haragja elpusztítson, hanem hogy üdvösséget nyerjünk Urunk, Jézus Krisztus által!

10 Jézus azért halt meg értünk, hogy mi vele élhessünk! Nem számít, hogy életben leszünk-e még, amikor visszajön, vagy addigra már meghalunk, mindenképpen vele együtt fogunk élni! 11 Ezzel bátorítsátok és erősítsétek egymást, ahogy azt teszitek is!

Utasítások és üdvözlések

12 Arra kérünk titeket, testvéreim, hogy becsüljétek meg és tiszteljétek azokat, akik vezetőitek az Úrban! Ők sokat dolgoznak értetek, tanítanak és tanácsolnak benneteket! 13 Kérlek, hogy a munkájukért szeressétek és különösen becsüljétek meg őket!

Békességben éljetek egymással!


24 Isten, aki hív benneteket, hűséges és megbízható, ezért mindezt meg is fogja tenni.

25 Testvéreim, imádkozzatok értünk is! 26 Köszöntsetek minden testvért szent csókkal! 27 Meg kell ígérnetek, hogy ezt a levelet az összes testvér előtt felolvassátok! 28 Urunk, Jézus Krisztus kegyelme legyen veletek!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Thessalonians+5&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


Jézus a közelgő haláláról beszél

31 Egyszer néhány farizeus jött Jézushoz, és figyelmeztették: „Menj máshová, mert Heródes meg akar öletni téged!”

32 De Jézus így felelt nekik: „Menjetek, és mondjátok meg annak a rókának, hogy ma és holnap még gonosz szellemeket űzök ki, és betegeket gyógyítok, de a harmadik napon befejezem a munkámat. 33 Ma, holnap és holnapután még úton kell lennem, mert lehetetlen, hogy a Próféta máshol haljon meg, mint Jeruzsálemben!

34 Jeruzsálem, Jeruzsálem! Megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akiket Isten hozzád küld! Hányszor akartam összegyűjteni a gyermekeidet, ahogyan a tyúk szárnyai alá gyűjti a csibéit, de ti nem akartátok! 35 Bizony elhagyatottá lesz a Házatok! Igazán mondom nektek: nem láttok többé engem addig a napig, amikor majd ezt mondjátok: »Áldott, aki az Örökkévaló nevében jön!«[a] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+13%3A31-35&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


—–
https://oca.org/readings/daily/2018/11/09
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–


Igaz Egyházamat ki fogják dobni Rómából, és éveken át tartó elhagyatottságot kell majd elviselnie

Igazság Könyve:

“2013.09.28 15:23

Drága szeretett leányom, mindig emlékeztesd azokat, akik hisznek bennem, de fogalmuk sincs Második Eljövetelem közeledtéről, hogy legyenek éberek azokra a jelekre, amelyek a Nagy Napot megelőzik, s amelyek meg vannak jövendölve Atyám Könyvében.

Az első jel a nagy hitehagyás. Ez akkor van, amikor eltűnik az Igazságba – Isten Szavába – vetett hit, és amikor a bűnt dicsőítik a világ minden táján. Amikor a hitehagyás belülről hatalmába keríti földi Egyházamat, akkor ez jel arra, hogy Második Eljövetelem nagyon közel van. Amikor látjátok azokat, akik azt mondják, hogy Én választottam őket földi Egyházam vezetésére, hogy a szekuláris világba vetik magukat evilági előnyökért, akkor tudni fogjátok, hogy a változások elkezdődtek. Amikor azt látjátok, hogy Nagy Áldozatom – Keresztrefeszítésem – a vita tárgyát képezi, és Eukarisztiámhoz új értelmezést csatolnak, akkor tudni fogjátok, hogy Egyházamat a pusztába fogják vetni.

Egyházamat illetően azokra utalok, akik nem fognak eltérni az Igazságtól, és akik továbbra is – akárcsak korábban – el fogják fogadni Isten Szavát. Igaz Egyházamat ki fogják dobni Rómából, és éveken át tartó elhagyatottságot kell majd elviselnie. A pogányok össze fogják (Egyházamat) taposni, és szenvedni fog, de Irgalmam által sértetlen marad, és a bátor lelkeket, akik nem fognak cserbenhagyni Engem, rendkívüli Ajándékokban fogom részesíteni. Amint az utálatos, úgynevezett „csodák”, a gyógyulások, a hamis alázat gesztusa és az emberiség iránti hamis szeretet láthatóvá válik Egyházam burkában, felismerhető lesz valódi természetfölötti beavatkozásom is. Én a Keresztes Imahadjárat-Csoportjaim által fogom megismertetni a Szentlélek jelenlétét azokkal, akik csúfolják és gúnyolják őket. Imacsoportjaim sok csodával lesznek megajándékozva, és azok akik imádkozzák az Imákat, mint ajándék, mely segít szeretett tanítványaimnak, hogy megbirkózzanak a vallási üldöztetéssel.

Az üldöztetés, amelyről beszélek elsődlegesen lelki jellegű. Igaz tanítványaim – értem ez alatt a minden felekezetből való, bárhol lévő Keresztényt – nagyon bánatosan fognak nézni, amikor tanúi lesznek annak a nagy csalásnak, amely a Katolikus Egyházra fog leereszkedni. A Katolikus Egyház át fogja ölelni a szekuláris világot, és ki fogja jelenteni, hogy a halálos bűn többé már nem létezik. A bűnt nem fogják bűnként elismerni, és megtévesztvén az ártatlanokat, azt fogják mondani, hogy nem nehéz bejutni Királyságomba. A gyónás jelenlegi formáját megszüntetik. Az embereknek azt fogják mondani, hogy a maguk módján kérjenek bűnbocsánatot (Istentől), és éppen ezért sokan nem fogják venni a fáradtságot, hogy megbocsátásomat kérjék. Azért nem fogják ezt megtenni, mert már nem fogják elismerni, hogy szándékosan bűnt követtek el, és azért, mert Isten úgyis megbocsát mindent. * Ez az a tévedés, ami meg volt jövendölve, és ami milliókat fog a Pokol tüzébe vezetni, ahová pedig a hamis próféta és az antikrisztus fogja vezetni őket.

Hamarosan a Katolikus Egyházban mindenütt pogány ünnepeket és fesztiválokat fognak bevezetni. A pogányok és azok, akik utálják Istent, meghívást fognak kapni az oltárokhoz, a tabernákulum elé. Azt fogják bejelenteni, hogy ez az ünnep a Szentáldozás újabb formája – Isten minden gyermeke egyesül annak érdekében, hogy tiszteletben tartsák egymás hitét és emberi jogait. Tőletek, követőim azt fogják kérni, hogy tiszteletet mutassatok azok iránt, akik meg akarják szüntetni a Szent Eukarisztiában lévő Jelenlétemet. Amennyiben nem karoljátok fel a pogányságot, azzal fognak vádolni benneteket, hogy Keresztény-ellenesek vagytok. Így fognak majd becsapni mindnyájatokat. Így fognak majd Engem, Jézus Krisztust meggyalázni. Ugyanezt fogják tenni az iskolákban is, hogy száműzzék a Kereszténységet. Hasonlóan fognak cselekedni a politikai körökben is, amikor mindent, ami velem kapcsolatos, el fognak törölni. Egyetlen más vallás sem lesz ilyen gyűlölet célpontja. A Kereszténységet, mert az maga az Igazság, el fogják pusztítani.

Az, amit nem vesztek észre, hogy ezáltal ti magatok váltok önként részeseivé ennek a gonosz megszentségtelenítésnek, hogy a lelketek megsötétedik, és idővel elpártoltok a saját üdvösségetektől.

Csak áruljatok el Engem – és Én meg fogok bocsátani nektek. Csak tagadjatok meg Engem – és Én meg fogok bocsátani nektek. De ha meggyaláztok Engem és a fenevadnak esküdtök hűséget, akkor teljesen elszakadtok Tőlem, és lehetetlennek fogjátok találni, hogy Irgalmamat elfogadjátok.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/igaz-egyhazamat-ki-fogjak-dobni-romabol-es-eveken-at-tarto-elhagyatottsagot-kell-majd-elviselnie/

 
0924:
“2013.09.24 11:18
A vallási háború lesz a középpontja ennek az ellenőrzésnek, és Keresztény Egyházaim vezetőit legyőzik és megsemmisítik a fenevadra való előkészület során, aki mind a négy birodalmat ellenőrizni fogja. Isten egyetlen (nagy) hatalmat sem jogosít fel arra – amelyek szembeszállnak Isten Szavával, vagy megpróbálják elpusztítani gyermekeit –, hogy erőszakkal elfogják azokat, akiknek a neve fel van írva az Élet Könyvében. És miközben Én a Keresztényekről beszélek és arról, hogy mennyire szükséges, hogy hűek maradjanak Hozzám, ugyanúgy utalok a zsidókra is, mert Szent Mihály arkangyal, aki a védelmezőjük, őrködni fog fölöttük, és segíteni fog nekik, hogy ellenálljanak az üldöztetésnek, amelyet nekik is el kell viselniük, mint Isten választott népének.” 
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-vilag-negy-resze-amire-utalok-a-negy-nagyhatalom-az-egyesult-allamok-oroszorszag-europa-es-kina/
 
 

“… 11 Boldogok és áldottak vagytok, amikor miattam üldöznek, bántanak titeket, vagy mindenféle rosszat mondanak rólatok ok nélkül. 12 Örüljetek és ujjongjatok, mert igen nagy jutalom vár rátok a Mennyben! Így üldözték azokat a prófétákat is, akik előttetek éltek.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+5%3A1-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


—–
Római katolikus:
09-29Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok

Vagy:
OLVASMÁNY Dániel próféta könyvéből
Az angyalok ezrei szolgáltak Istennek, és hódoltak előtte.
Én, Dániel az éjjeli látomásban láttam, hogy egyszer csak trónokat állítottak fel, és az Ősöreg leült. Ruhája fehér volt, mint a hó, fején a haj tiszta, mint a gyapjú. Trónja lobogó lángból volt, trónja kerekei meg izzó parázsból. Tűzfolyó eredt belőle és folyt tovább. Ezerszer ezren szolgáltak neki, és tízezerszer tízezren álltak előtte, ítéletet tartottak és felnyitották a könyveket.
Láttam az éjjeli látomásban, hogy íme, az ég felhőin valaki közeledik. Olyan volt, mint az Emberfia. Amikor az Ősöreghez ért, színe elé vezették. Hatalmat, méltóságot és királyságot adott neki. Minden népnek, nemzetnek és nyelvnek neki kellett szolgálnia. Hatalma örök hatalom volt, amely nem enyészik el soha, és királysága nem megy veszendőbe.
Ez az Isten igéje.
Dán 7,9-10.13-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Angyalaid előtt zsoltárt éneklek, * magasztallak téged, Istenem. 1c. vers. – 12. tónus.
Előénekes: Ünnepellek, Uram, szívem mélyéből, * mert meghallgattad ajkam igéit.
Angyalaid előtt zsoltárt éneklek, * szent templomodban arcra borulok.
Hívek: Angyalaid előtt zsoltárt éneklek, * magasztallak téged, Istenem.
E: Szent neved mindig megvallom, * irgalmadért és igaz voltodért.
Amely napon hozzád kiáltok, hallgass meg engem, * gyarapítsd az erőt lelkemben.
H: Angyalaid előtt zsoltárt éneklek, * magasztallak téged, Istenem.
E: Dicsőítsen téged a föld minden királya, * amikor meghallja ajkad szózatát.
Az Úr útjairól énekeljenek, * mert nagy az Úr dicsősége.
H: Angyalaid előtt zsoltárt éneklek, * magasztallak téged, Istenem.
Zsolt 137,1-2a.2bc-3.4-5

Vagy:
SZENTLECKE a Jelenések könyvéből
Mihály és angyalai harcoltak a sátánnal.
Én, János, láttam, hogy nagy harc támadt a mennyben: Mihály és angyalai harcoltak a sárkány ellen. A sárkány és angyalai védekeztek, de nem tudtak ellenállni, s nem maradt számukra hely a mennyben. Levetették a nagy sárkányt, az őskígyót, aki maga az ördög, a sátán, aki elcsábítja az egész világot. A Földre vetették, s vele együtt letaszították angyalait is.
Ekkor harsány hangot hallottam az égben: „Eljött Istenünk üdvössége, ereje és országa, és Fölkentjének királysága, mert letaszították testvéreink vádlóját, aki éjjel-nappal vádolta őket Istenünk trónja előtt. De legyőzték a Bárány vérével és tanúságuk igéjével. Még életüket sem kímélték mindhalálig!
Ezért örvendezzetek, ti, mennyek, és ti, akik benne laktok!”
Ez az Isten igéje.
Jel 12,7-12a

ALLELUJA
Áldjátok az Urat, mind, ti, mennyei seregek: * szolgái, akik akaratát teljesítitek! Zsolt 102,21 – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Látni fogj átok, amint az Emberfia felett fel-alá szállnak Isten angyalai.
Egy alkalommal: Amikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik hozzá, így szólt: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség!”
Nátánáel megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus így felelt: „Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt.” Nátánáel erre elismerte: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya.”
Jézus így szólt: „Azért hiszel, mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt. Nagyobb dolgokat is fogsz látni ennél.” Majd így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 1,47-51″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-09-29


——
Görög katolikus:

Milyen lesz a testünk a feltámadáskor?

35 De azt kérdezhetné valaki: „Hogyan támadhatnak fel a halottak? Milyen testben jönnek vissza az életbe?” 36 Ezek ostoba ellenvetések! Gondolj arra, amikor elveted a gabona vetőmagját! Az előbb „meghal” a földben, és csak azután fog kihajtani. 37 Ami pedig kinő belőle, az nem is hasonlít az elvetett magra, hanem a magnak megfelelő növény lesz, például búza vagy más gabonaféle. 38 Isten azonban felnöveszti, és arra a mintára formálja, amelyet annak a bizonyos növénynek tervezett. Minden egyes fajnak a saját alakját adja.

39 Az élőlények különböző csoportjainak a teste és formája is különböző. Más az emberi test, más a négylábú állatok teste, megint más a madaraké, vagy a halaké. 40 Az égitestek pedig egészen mások, mint a földi élőlények. Bizony, nagy különbség van az égitestek szépsége és a földi élőlények szépsége között! 41 Még az égitestek sem egyformák: más a Nap ragyogása, más a Hold fényessége, megint másféle a csillagok fénye. Sőt, még a csillagok is különböznek egymástól a fényüket tekintve!

42 Így van ez a halottak feltámadásával is. Az emberi test, amelyet „elvetünk” a földbe, romlandó, és el is pusztul. A feltámadott test viszont romolhatatlan és elpusztíthatatlan! 43 Amikor eltemetjük a holttestet, az egyáltalán nem szép látvány, de amikor feltámad, már dicsőséges lesz! Amikor eltemetjük, már nincs benne semmi erő, de milyen erőteljes lesz, amikor majd feltámad! 44 Amikor eltemetjük, közönséges emberi testet temetünk el, de amikor feltámad, már szellemi test lesz!

Igen, ahogyan van hús-vér emberi test, amelyet az emberi lélek ural, úgy van szellemi test is, amelyet a szellem kormányoz. 45 Erről beszél az Írás: „Az első ember, Ádám, élő lélekké lett.”[a] Az „utolsó Ádám”[b] viszont életet adó szellem.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+15%3A35-45&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Meggyógyít egy béna férfit

17 Egyik nap, amikor Jézus éppen tanított, farizeusok és törvénytanítók is hallgatták, akik Galilea és Júdea különböző városaiból és Jeruzsálemből érkeztek. Az Örökkévaló ereje volt Jézussal, hogy gyógyítson. 18 Eközben néhány ember érkezett, akik hordágyon egy megbénult férfit akartak Jézus elé vinni, 19 a nagy tömeg miatt azonban nem tudtak a közelébe férkőzni. Ezért felmentek a tetőre, kibontották, és úgy eresztették le a hordágyat Jézus elé. 20 Amikor Jézus látta a hitüket, a beteghez fordult: „Barátom, a bűneid meg vannak bocsátva.”

21 Erre a törvénytanítók és farizeusok így okoskodtak magukban: „Kicsoda ez, hogy ilyet merészel mondani?! Hiszen ezzel megsérti Istent, aki egyedül jogosult a bűnöket megbocsátani!”

22 Jézus átlátott rajtuk, és így felelt meg nekik: „Miért okoskodtok így? 23 Vajon melyik könnyebb, ha azt mondom a bénának: bűneid meg vannak bocsátva! — vagy azt: kelj fel, és menj el? 24 Győződjetek meg róla: az Emberfia felhatalmazást kapott, hogy itt a földön megbocsássa a bűnöket.”

Ekkor a beteghez fordult: „Én mondom neked, kelj fel, fogd a hordágyadat, és menj haza!”

25 Az pedig azonnal felállt, felvette a hordágyát, és Istent dicsőítve hazament. 26 Ezt látva mindenki magán kívül volt a csodálkozástól, dicsérték Istent, istenfélelem fogta el őket, és ezt mondták: „Csodálatos dolgokat láttunk ma!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+5%3A17-26&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/09/29
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–
Tóra:

A világ teremtése

Kezdetben teremtette Isten az eget, a földet és mindent, ami égen-földön létezik. A föld kaotikus, lakatlan és üres volt, a mélységet sötétség borította be. De Isten Szelleme ott lebegett[a] a mélységes vizek fölött.

Első nap

Parancsolt Isten: „Legyen világosság!” — és fölragyogott a világosság.

Akkor Isten megvizsgálta a világosságot, és örömét lelte benne.[b] Majd elválasztotta a világosságot a sötétségtől. Azután elnevezte a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának. Majd leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt az első nap.[c]

Második nap

Azután ismét parancsolt Isten: „Legyen boltozat[d] a vizek között, hogy elválassza a vizeket egymástól!”

Így teremtette Isten a boltozatot, amely elválasztotta a boltozat alatti vizeket a boltozat fölötti vizektől — és úgy is lett.

Majd elnevezte a boltozatot égnek. Leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt a második nap.

Harmadik nap

Azután ismét parancsolt Isten: „Gyűljön össze az ég alatt minden víz egy helyre, és váljon láthatóvá a szárazföld!”[e] — és úgy is lett.

10 Majd elnevezte a szilárd alapzatot szárazföldnek, az összegyűlt vizet pedig tengernek. Akkor Isten megvizsgálta, amit alkotott, és örömét lelte benne.

11 Azután ismét parancsolt Isten: „Sarjadjon ki a földből mindenféle zöldellő növény: magot termő lágyszárú növények és gyümölcsfák, amelyek termésében szintén mag van!” — és úgy is lett. 12 A földből kihajtott mindenféle zöldellő növény: magot termő lágyszárú növények és gyümölcsfák, amelyek termésében szintén mag van. Akkor Isten megvizsgálta, amit alkotott, és örömét lelte benne. 13 Majd leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt a harmadik nap.

Negyedik nap

14 Azután ismét parancsolt Isten: „Legyenek világító égitestek az ég boltozatán! Válasszák el a nappalt az éjszakától, szolgáljanak jelekül, és mutassák meg a kijelölt időket[f], napokat és éveket! 15 Ragyogjanak az ég boltozatán, és világítsák meg a földet!” — és úgy is lett. 16 Így alkotta Isten a két nagy világító égitestet: az erősebb fényűt, hogy nappal uralkodjon, és a gyengébb fényűt, hogy éjjel uralkodjon. Megalkotta a csillagokat is. 17 Isten helyezte ezeket az ég boltozatára, hogy világítsanak a földre, 18 hogy uralkodjanak nappal és éjjel, és hogy válasszák el a világosságot a sötétségtől. Akkor Isten megvizsgálta, amit alkotott, és örömét lelte benne. 19 Majd leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt a negyedik nap.

Ötödik nap

20 Azután ismét parancsolt Isten: „Mindenfajta vízi élőlény nyüzsögjön a vizekben! A föld felett, az ég boltozatán repdessenek szárnyas élőlények!” 21 Így teremtette Isten a nagy víziállatokat és mindenféle egyéb vízi élőlényt, amelyek élnek, mozognak, és tömegesen nyüzsögnek a vízben. Teremtett mindenféle repülő szárnyas állatot is. Akkor Isten megvizsgálta, amit teremtett, és örömét lelte benne. 22 Majd megáldotta őket: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, sokasodjatok, és népesítsétek be a tenger vizét! A szárnyas állatok is sokasodjanak, és terjedjenek el a földön!” 23 Majd leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt az ötödik nap.

Hatodik nap

24 Azután ismét parancsolt Isten: „Hozzon elő a föld mindenfajta szárazföldi állatot[g]: háziállatokat, kisebb és nagyobb vadállatokat!” — és úgy is lett. 25 Így alkotott Isten mindenféle nagyobb vadállatot, háziállatot és kisebb állatot. Akkor Isten megvizsgálta, amit alkotott, és örömét lelte benne.

26 Szólt Isten: „Alkossunk embert[h], aki hasonló hozzánk, és olyan, mint mi. Uralkodjon a tenger halain, az ég madarain és a háziállatokon. Uralkodjon az egész földön[i] és a kisebb állatokon, amelyek a földön mozognak!” 27 Megteremtette hát Isten az embert, aki hasonlít hozzá. Úgy teremtette, hogy olyan legyen, mint ő. Férfinak és nőnek teremtette őket. 28 Azután megáldotta őket:

„Legyetek termékenyek,
    szaporodjatok, sokasodjatok,
népesítsétek be a földet,
    és vegyétek birtokba!
Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain
    és a többi állatokon,
    amelyek a földön élnek és mozognak.”

29 Még azt is mondta nekik Isten: „Nézzétek! Nektek adok az egész földön minden magot termő növényt és minden gyümölcsfát, amelynek termésében mag van — ezek fognak táplálni benneteket. 30 A föld összes állatainak pedig a zöldellő növényeket adom táplálékul. A mezei vadaknak, az égi madaraknak, és minden egyéb szárazföldi állatnak, amelyben az élet lehelete van, odaadtam a föld összes zöld növényét, hogy azt egyék.” 31 Akkor Isten megvizsgált mindent, amit létrehozott, és nagyon jónak találta. Majd leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt a hatodik nap.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Ezt mondja az Örökkévaló, az Isten,
    aki teremtette és kiterjesztette az eget,
aki megalapozta a földet,
    és sarjasztott belőle élőket,
aki leheletet ad az embereknek,
    és az élet szellemét a föld lakóinak.

„Én, az Örökkévaló hívtalak el téged igazságban,
    megőrizlek, és fogom a kezed.
Szövetségül adtalak a népnek,
    világosságul a nemzeteknek.
Elhívtalak, hogy a vakok szemeit megnyisd,
    a foglyokat a börtönből kihozd,
    és a rabokat a sötétség fogságából kiszabadítsd.
Én vagyok az Örökkévaló,
    ez a nevem!
Dicsőségemet másnak nem adom,
    dicséretem a bálványoknak át nem engedem!
Lássátok meg, vegyétek észre,
    a régi dolgoknak örökre vége!
Most újakat hirdetek,
    s mielőtt kisarjadnak,
    tudatom veletek.”

Zsoltár

10 Énekeljetek az Örökkévalónak új éneket![a]
    Dicsérjétek őt a föld széléig mindenütt!
Énekeljetek, akik tengerre szálltok,
    és ti is, tengeri lények, mind!
Távoli partok lakói,
    ti is énekeljetek!
11 Zengjen a puszta és a városok,
    ujjongjanak Kédár falvai!
Kiáltsanak örömmel a sziklákon lakók,
    a hegycsúcsokról kiáltsanak!
12 Dicsőítsék az Örökkévalót,
    hirdessék dicséretét a szigetek
    és a távoli partok lakói!
13 Akkor az Örökkévaló kijön,
    mint hatalmas hős,
feltámad harci kedve,
    mint az erős harcosé,
csatakiáltása messze hangzik,
    felharsan félelmetes hangja,
s ellenségeit mind letiporja.

Vezetem a vakokat

14 „Régóta hallgattam,
    türtőztettem magam,
    nem szóltam.
De most kiáltok,
    mint a vajúdó asszony.
Nyögök és zihálok,
    mint aki szül.
15 Elpusztítok hegyeket és dombokat,
    kiszárítok erdőket és mezőket,
    kiszárítok folyókat és tavakat.
16 Vezetem a vakokat olyan úton,
    amelyet nem ismernek,
viszem őket olyan ösvényeken,
    ahol még nem jártak.
A sötétséget előttük világossággá teszem,
    a göröngyös utakat elegyengetem.
Bizony, ezeket teszem velük,
    s őket soha el nem hagyom.
17 De akik bálványokban bíznak,
és ezt mondják nekik: »Ti vagytok isteneink!«
    — mind meghátrálnak és megszégyenülnek.”

Nézzétek szolgámat!

18 „Ó ti süketek, hallgassatok rám!
    Ti vakok, nézzetek ide!
19 Nézzétek szolgámat!
    Van-e olyan vak, mint ő?
Nézzétek követemet!
    Kicsoda oly süket, mint ő?
Bizony, nincs más,
    aki ennyire vak lenne,
mint az Örökkévaló szolgája
    és szövetséges társa!”
20 Sokat láttál,
    de nem vetted észre!
Füled is nyitva volt,
    mégsem hallottad meg szavam!
21 Az Örökkévaló a legjobbat adta szolgájának:
    nagy és dicsőséges törvényét.[b]
22 De nézd a népet,
    hogy kirabolták, kifosztották!
Bilincsbe verték,
    tömlöcbe zárták őket!
Zsákmányul estek,
    és nem volt szabadítójuk!
Kifosztották őket mindenükből,
    és senki sem mondta:
„Add vissza nekik!”

23 Ki figyel rám közületek?
    Ki gondol azzal, ami következik?
24 Ki szolgáltatta ki
    Jákób népét ellenségeinek?
    Ki adta zsákmányul Izráelt kirablóinak?
Vajon nem az Örökkévaló,
    aki ellen vétkeztünk mindannyian,
    akinek útjain járni nem akartunk,
    s tanítására nem figyeltünk?
25 Ezért ránk zúdult izzó haragja,
    ezért támadtak ránk erős ellenségeink!
Lángolt körülöttünk a tűz,
    de észre sem vettük!

Már meg is perzselt lángja,
    mégsem vettük szívünkre,
    s nem tértünk észre!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+42%3A5-55&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://www.hebcal.com/sedrot/bereshit
—-

Őket a (Szent) Péter Széke elleni bűntettekért fogják vádolni, és nyilvánosan meg fogják alázni őket az Én Szent Nevemben

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, sokan el fogják hagyni az Egyházat a legmagasabb körökben lévők közül, hogy olyan új tanokat fogadjanak el, melyek a sötétség birodalmába vezetik majd őket.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzám, és akik elutasítják az utálatot, Péter Apostol által lesznek vezetve, aki Róma első Székében ült. Ő fogja szeretett Benedekemet vezetni, aki – amint az meg volt jövendölve – segíteni fogja őket, hogy meglássák az Igazságot. Ő látni, hallani kényszerül majd a rémtettet, de támogatva lesz azok által, akik hűséget esküdtek az Egy Igaz Isten Szavának.

És így kezdetét veszi majd az Egyházszakadás. Azok, akik a hamis tanokat követik, melyek által nem Engem, Jézus Krisztust tisztelnek, darabokra lesznek tépve a fenevad és démonai által. Azok az ártatlan szolgáim, akik eddig nem fogadták el ezeket az Üzeneteket, most futva fognak Hozzám jönni vigaszért. Próféciáim nem hazudnak, és nagyon hamar ezen szegény lelkek közül sokan félre lesznek dobva a Szentszéktől. Őket a (Szent) Péter Széke elleni bűntettekért fogják vádolni és nyilvánosan meg fogják alázni őket az Én Szent Nevemben.

A következőket mondom nekik: Maradjatok nyugodtak és legyetek békében, mert ha az Igazságot követitek, meg lesztek mentve. Nektek sohasem szabad egy felhígított tant elfogadnotok, mely nem rendelkezik a Felhatalmazásommal. Azoknak mondom, akik abban a hitben fogadják el a hazugságokat, hogy a kötelességüket teszik: meg kell értenetek, hogy nektek egy nehéz úttal kell majd szembenéznetek. Két választási lehetőségetek van: maradtok Isten Fényében, vagy hátat fordítotok Szentségeimnek.

Hamarosan közületek sokan világosan fogják látni, amire figyelmeztettelek benneteket. Az egyházszakadás kegyetlen lesz, és egy háború lesz a következménye az Igazság és a hazugságok között. Ez lebontja majd a Katolikus Egyházat, míg az egy kőhalomhoz nem lesz hasonló, de az Egy Igaz Egyház magasan állni fog, mivel hűséges szolgáim felépítik Maradék Hadseregemet. Ők a végsőkig harcolni fognak, hogy megvédjék Isten Szent Szavát.

Jézusotok”

 

—–
Római katolikus:
2018-05-02húsvét 5. hét szerda

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Pál és Barnabás Jeruzsálembe megy, hogy az apostolok döntését kérje a pogányságból megtért keresztények kötelezettségeiről.
Amikor Pál és Barnabás befejezte első missziós útját, néhányan Júdeából Antióchiába érkeztek, és így tanították a pogányságból megtért testvéreket: „Ha nem fogadjátok el a Mózes törvényében előírt körülmetélkedést, nem üdvözülhettek.”
Mivel pedig Pál és Barnabás hevesen tiltakozott és vitába szállt velük, közösen elhatározták, hogy Pál és Barnabás meg még néhányan a többiek közül menjenek föl Jeruzsálembe az apostolokhoz és a presbiterekhez ennek a vitás kérdésnek ügyében.
A közösség elbúcsúztatta őket. Ezután áthaladtak Fönícián és Szamarián, és elbeszélték az ottani híveknek a pogányok megtérését. Ezzel nagy örömöt szereztek nekik.
Amikor megérkeztek Jeruzsálembe, az egyház, az apostolok és a presbiterek szívesen fogadták őket. Ők pedig elbeszélték, mi mindent művelt általuk az Isten.
Erre azonban felállt néhány, a farizeusok felekezetéből megtért hívő, és kijelentette: „Körül kell metélni őket, és rájuk kell parancsolni, hogy tartsák meg Mózes törvényét.”
Erre az apostolok és a presbiterek összegyűltek a kérdés megvizsgálására.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 15,1-6

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk. Vö. 1. vers.
Vagy: Alleluja. 7. szám.
Előénekes: Örvendeztem, amikor azt mondták nekem, * az Úr házába megyünk.
Íme, itt állunk már kapuid előtt, * kapuid előtt, ó, Jeruzsálem.
Hívek: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.
Vagy: Alleluja.
E: Jeruzsálem városa jól megépült, * részei egymáshoz illenek.
Oda járulnak föl a törzsek, * az Úr népének törzsei.
H: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.
Vagy: Alleluja.
E: Az Úr Izraelnek törvénybe adta, * hogy ott nevére áldást mondjanak.
Mert ott állnak az ítélőszékek, * Dávid házának székei.
H: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 121,1-2.3-4a.4b-5

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Maradjatok meg bennem, és én bennetek! * Aki énbennem marad, bőséges termést hoz.” Jn 15,4a.5b – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Aki Jézusban marad, mint a szőlővessző a szőlőtőn, az sok gyümölcsöt terem.
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak:
Én vagyok az igazi szőlőtő, és Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok. Miként a szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem.
Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elégetik. Ha bennem maradtok, és szavaim is bennetek maradnak, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 15,1-8″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-05-02

 
Az abortusz bűne egy halálos bűn, és akik ezért felelősek, örökre a Pokol tüzében fognak égni.”
Az abortusz bűne egy halálos bűn, és akik ezért felelősek, örökre a Pokol tüzében fognak égni
 

——
Görög katolikus:

Jöjjetek, menjünk föl az Örökkévaló hegyére!

Az idők végén[a]
    az Örökkévaló házának hegye
fölülemelkedik
    a legmagasabb hegyeken,
messze kimagaslik
    a dombok közül,
s hozzá gyűlnek a nemzetek.

Tömegek özönlenek hozzá,
    s így hívja egyik a másikat:
Jöjjetek, menjünk fel
    az Örökkévaló hegyére,

Jákób Istenének házához,
    hogy tanítson bennünket útjaira,
    s járhassunk ösvényein!”
Mert Sionból származik a tanítás,
    Jeruzsálemből jön
    az Örökkévaló szava. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Micah+4&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


Bölcsesség vendégségbe hív

Felépítette házát a bölcsesség,
    kifaragta mind a hét oszlopát.[a]
Mindent elkészített: ételeket, borokat,
    asztalt terített vendégeinek.
Szolgáit kiküldte, hogy hívják vendégeit,
    s hogy a város magaslatairól kiáltsanak:
Jöjjetek mind, akik tanácsra szorultok!”
    Hívja a tapasztalatlanokat is:
„Jöjjetek, legyetek vendégeim,
    egyetek-igyatok asztalomnál,

hagyjátok el bolondságaitokat, hogy éljetek,
    és járjatok az értelem ösvényein!” ….”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Proverbs+9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 11 Jézus az, aki az embereket Isten számára különválasztja, de mind ő, mind pedig azok, akiket különválaszt, ugyanabból a családból származnak. Ezért nem is szégyelli Jézus őket a testvéreinek nevezni, 12 hanem azt mondja:

„Istenem, rólad beszélek testvéreimnek,
    és dicséreted éneklem összegyűlt testvéreimmel együtt.”[a]

13 Azt is mondja:

„Istenben bízom én”,[b]

és ezt is:

„Itt vagyok, és velem együtt a gyermekek is,
    akiket Istentől kaptam.”[c]

14 Ezek a „gyermekek” közönséges hús-vér emberek. Ezért Jézus is ugyanilyen emberi testben járt a Földön. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+2%3A11-18&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“33  Még egy rövid ideig veletek leszek, azután visszatérek ahhoz, aki elküldött engem.  …”