Igazság Könyve:
” A lelki tökéletességhez vezető lépcső
Nyomtatóbarát változat
2010.november 24. szerda; 2:3
Szeretett leányom, írd a következőket: A hit néha meginog, még a leghűségesebb követőimnél is, éppen akkor, amikor a legkevésbé számítanak erre.
Ez lényeges, mert hitük megpróbáltatásáról van szó azért, hogy ez után a tapasztalat után megerősödve térjenek majd vissza Szívembe. Ne féljetek, ez egy próbatétel, amelyet Én engedek meg azért, hogy Gyermekeim ezáltal erősebbé váljanak.
Nem könnyű, hogy megőrizzétek a Belém vetett hiteteket, Gyermekeim, mert olyan sok akadály áll hűségetek útjában. Időről időre teljes ürességet fogtok érezni a lelketekben. Ez zavarttá tehet benneteket, mert azt érzitek, hogy magatokra maradtatok.
Hűséges követőimnek meg kell érteniük a következőket: annak ellenére, hogy talán magányosnak érzitek magatokat, Én sohasem vagyok távol tőletek. Mindezeknek az eseményeknek csak egyetlen célja van, hogy úgy erősítse meg a hiteteket, hogy minden alkalommal egy újabb lépéssel közeledjetek Felém. Ez az úgynevezett lépcső, a lelki tökéletességhez vezet, ami maga a Mennyország. Ez egy hosszú lépcső, és jó ideig eltarthat, míg eléritek a legfelső fokát. Minden egyes lépcsőfok egy új felismerést eredményezhet a megtapasztalandó leckék révén, melynek köszönhetően elnyerhetitek a szükséges kegyelmeket a lelki tökéletességhez, amely révén bejuthattok Atyám Paradicsomába.
Minden egyes megmászott lépcsőfokkal tetszésem szerinti új tudásra tesztek szert. Néha nehéz. Máskor igazságtalannak tűnik. De minden megmászott lépcsőfok után sokkal jobban fogjátok érteni Tanításaim igazságát.
Némelyek hamar megmásszák ezeket a fokokat, miközben mások időt hagynak maguknak. Jámbor követőim közül néhányan elveszítik a bátorságukat, aztán egy-két lépést előremennek, olykor pedig hármat hátra. De ez természetes. Mások, akik túl gyorsan haladnak előre, annyira elbizakodottá válnak, hogy ez meggyőzi őket arról, hogy már minden lelki dolgot értenek. De ez a csaló útja, aki elhiteti és elfogadtatja veletek ezt a hamis magabiztosságot. Minden nektek adott ajándék csakis Tőlem származik. Ezeket határtalan szeretetemből kapjátok, hűséges követőim. Sohasem szabad azt hinnetek, hogy ezt egyedül csak magatoknak köszönhetitek, csak azért, mert erős a hitetek. Igen, hitetek lehet erős érzékeny szíveteknek köszönhetően. De ez is egy ajándék Tőlem. Ahhoz, hogy elérhessétek a legfelső fokot, az Irántam való szeretetetekben alázatosnak kell lennetek. Legyetek erényesek minden időben.
Feltétlenül mutassatok magabiztosságot hitetekben, mert ez kedves Nekem. De soha ne essetek abba a tévedésbe, mintha teljesen ismernétek a Mennyország titkait. Eredendő bűnben megszületett emberként csak az idő nyilatkoztatja ki nektek ezeket a titkokat, gyermekeim.
Mindig igyekezzetek elfogadni azt, hogy minden megpróbáltatás, amelyet küldök nektek, nem más, mint egy ajándék Tőlem. Minden ajándékomnak az a célja, hogy megerősítse Irántam érzett szereteteteket.
Nagyon büszke vagyok minden gyermekemre, akik hisznek Bennem, akik tisztelnek és figyelnek Rám. Ahhoz, hogy felemelhesselek benneteket Atyám Paradicsomának teljes dicsőségébe, törekednetek kell a Velem való tökéletes egyesülés dicsőségére.
Ehhez, gyermekeim, egy kis időre és türelemre van szükség, mielőtt még teljesen átadnátok Nekem lelketeket. Amint ez megtörténik, az Én misztikus Testem részévé váltok az örökkévalóságig.
Gyermekeim, adjátok át magatokat tökéletesen tiszta Szeretetemnek, és soha nem kell visszanéznetek, vagy félnetek, mert Karjaimban biztonságban lesztek.
Legyetek erősek, hűséges gyermekeim, még az akadályok láttán is, mert Én soha nem hagyom el szeretett, hűséges követőimet. Soha.
Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”
https://masodikeljovetel.hu/lelki-tokeletesseghez-vezeto-lepcso
———-
Imahadjárati imák:
https://remnant-army.org/wordpress/hu/keresztes-imahadjarati-imak/
„A LELKEK MEGMENTÉSÉÉRT – Megbocsátásért, a bűnöktől való szabadulásért, felajánlásért, megtérésért
Keresztes Imahadjárat 8. imája
A Gyónás
Keresztes Imahadjárat 12. imája
Ima a büszkeség bűnének elkerüléséért
Keresztes Imahadjárat 24. imája
Ima a megbánt bűnök után járó büntetés teljes elengedésének nagy ajándékáért
Keresztes Imahadjárat 58. imája
A Megtérés Keresztes Hadjárata
Keresztes Imahadjárat 88. imája
Ima a lelkekért a Nagyfigyelmeztetés után
Keresztes Imahadjárat 133. imája
Hívó kiáltás, hogy visszatérjünk Istenhez
Keresztes Imahadjárat 152. imája
Segíts nekem tehetetlenségem órájában”
https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-2-nap-kedd
———-
Igaz élet Istenben:
EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!
EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT
—
http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html
“… Mindig igyekezzetek elfogadni azt, hogy minden megpróbáltatás, amelyet küldök nektek, nem más, mint egy ajándék Tőlem. Minden ajándékomnak az a célja, hogy megerősítse Irántam érzett szereteteteket. …”
———-
Római katolikus:
“ 2020-11-24
34. évközi hét kedd
SZENTLECKE a Jelenések könyvéből
A történelmet lezáró isteni ítélet képe az aratás és a szüretelés látomásában jelenik meg.
Én, János, látomásomban fehér felhőt láttam. A felhőn ült valaki, aki az Emberfiához hasonlított. Fején aranykoronát viselt, kezében éles sarló volt.
Egy angyal jött ki a templomból, és harsány hangon odakiáltott a felhőn ülőnek: „Lendítsd meg sarlódat, és arass! Itt az aratás ideje. Már érett a vetés a földön.” A felhőn ülő a földre vetette sarlóját, és learatta a földet.
Ekkor egy másik angyal lépett ki a mennyei templomból, akinek éles metszőkése volt. Egy harmadik angyal az oltártól lépett elő. Ennek hatalma volt a tűz felett. Harsány hangon kiáltott annak, akinél az éles metszőkés volt: „Lendítsd meg éles késedet, és szüreteld le a föld szőlőfürtjeit, mert beértek már a szemek!” Az angyal lehajította éles metszőkését a földre. Leszüretelte a föld szőlőjét, és Isten haragjának nagy sajtójába vetette.
Ez az Isten igéje.
Jel 14,14-19
VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Urunk, Istenünk érkezik, * ítélni az egész világot. 13ab. vers.
Előénekes: Mondjátok a nemzeteknek: * „Az Úr uralkodik!”
Ő tette a földet szilárddá, és az meg nem inog, * ő ítélkezik a népek fölött igazságban.
Hívek: Urunk, Istenünk érkezik, * ítélni az egész világot.
E: Örvendjen az ég, a föld ujjongjon, * zúgjon a tenger és ami betölti.
Örvendjen a mező, * és minden, ami rajta van.
H: Urunk, Istenünk érkezik, * ítélni az egész világot.
E: Ujjongjon az erdő minden fája * az Úr színe előtt, mert eljön.
Jön, hogy ítélje a földet, † igazságosan ítéli meg a földkerekséget, * és a népeket hűsége szerint.
H: Urunk, Istenünk érkezik, * ítélni az egész világot.
Zsolt 95,10-13
ALLELUJA
Légy hű mindhalálig – mondja az Úr, * az élet koronáját adom néked! Jel 2,10c – 1 D2. tónus.
† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Semmi sem maradandó ezen a földön. Nem marad kő kövön a jeruzsálemi templomból sem.
Abban az időben amikor némelyek megjegyezték, hogy milyen szép kövekkel és díszes fogadalmi ajándékokkal van díszítve a (jeruzsálemi) templom, Jézus ezt mondta: „Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, kő kövön nem marad, mindent lerombolnak.”
Erre megkérdezték tőle: „Mester, mikor történik mindez? És milyen jelek előzik meg?”
Ő így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket! Sokan jönnek az én nevemben s mondják: »Én vagyok!« És: »Elérkezett az idő!« Ne kövessétek őket! Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rémüldözzetek. Mindennek előbb meg kell történnie, de ezzel még nincs itt a vég!” Aztán így folytatta: „Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Nagy földrengés lesz itt is, ott is, éhínség és dögvész. Félelmetes tünemények és rendkívüli jelek tűnnek fel az égen.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 21,5-11″
https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-11-24
“ Figyelmeztetés az atomháborúra
2o1o. november 23. csütörtök; 3:oo óra
… Már korábban is mondtam neked, hogy fel kell hívnod gyermekeim figyelmét arra, hogy már most tervezzék meg teendőiket, amíg a rettegett globális háború el nem kezdődik. A háborút, amelyről most beszélek, a vörös sárkány irányítja. A sárkány, a világ új energiája alattomos, s nyugaton városokat fog elpusztítani. …”
https://masodikeljovetel.hu/figyelmeztetes-az-atomhaborura
“… Hűséges követőimnek meg kell érteniük a következőket: annak ellenére, hogy talán magányosnak érzitek magatokat, Én sohasem vagyok távol tőletek. Mindezeknek az eseményeknek csak egyetlen célja van, hogy úgy erősítse meg a hiteteket, hogy minden alkalommal egy újabb lépéssel közeledjetek Felém. Ez az úgynevezett lépcső, a lelki tökéletességhez vezet, ami maga a Mennyország. Ez egy hosszú lépcső, és jó ideig eltarthat, míg eléritek a legfelső fokát. Minden egyes lépcsőfok egy új felismerést eredményezhet a megtapasztalandó leckék révén, melynek köszönhetően elnyerhetitek a szükséges kegyelmeket a lelki tökéletességhez, amely révén bejuthattok Atyám Paradicsomába.
….
Nagyon büszke vagyok minden gyermekemre, akik hisznek Bennem, akik tisztelnek és figyelnek Rám. Ahhoz, hogy felemelhesselek benneteket Atyám Paradicsomának teljes dicsőségébe, törekednetek kell a Velem való tökéletes egyesülés dicsőségére. …“
————
Ortodox (Görög keleti):
“…
10 Azon a napon, amikor az Úr eljön, mindenki dicsőíteni fogja őt, mert látják majd a dicsőségét azokban, akik teljesen őhozzá tartoznak. Mindenki csodálni fogja őt azok miatt, akik hisznek benne. Ezek közé tartoztok ti is, hiszen hittel elfogadtátok, amit Jézusról mondtunk.
11 Ez az, amiért szüntelenül imádkozom értetek. Azt kérem Istentől, hogy tegyen titeket méltóvá az elhívásra. Azt kérem, hogy Isten ereje által teljesen véghez tudjátok vinni mindazt, amit jósága meg akar tenni rajtatok keresztül — mindazt, amire a hitetek indít benneteket. 12 Azért imádkozom, hogy Urunk, Jézus legyen még dicsőségesebb bennetek és általatok, ti pedig szintén dicsőséget kapjatok Jézusban — Istenünk és Urunk, Jézus Krisztus kegyelméből.
A Bűn Emberének megjelenése és pusztulása
2.1 Most pedig, testvéreim, Urunk, Jézus Krisztus eljöveteléről szeretnék írni nektek, és arról, hogyan fog bennünket magához gyűjteni. 2 Kérünk, hogy ne rémüljetek meg, se ne zavarjon össze benneteket, ha valaki azt mondja, hogy az Úr Napja már itt is van! Mert vannak, akik ezt állítják, és bizonyos szellemek üzenetére vagy tanításokra hivatkoznak. Még az is lehet, hogy olyan hamis levelet is mutatnak nektek, amelyről azt állítják, hogy mi írtuk.
————————-
26 Ahogyan Nóé napjaiban volt, úgy lesz az Emberfia eljövetelének idejében is. 27 Akkor az emberek ettek, ittak, megházasodtak és férjhez mentek egészen addig, amíg Nóé be nem ment a bárkába. Azután jött az Özönvíz, és mindenkit elpusztított.
28 Ugyanaz történik majd, mint ami Lót idején történt. Az emberek akkor is ettek, ittak, vásároltak és eladtak, ültettek és építettek, 29 de mikor Lót kiment Sodomából, tűz és kéneső hullott az égből, és mindenkit elpusztított a városban. 30 Ugyanígy lesz abban az időben is, amikor az Emberfia megjelenik.
31 Azon a napon, ha valaki éppen felment a háza lapos tetejére, vissza se menjen a házba, hogy onnan elvigyen valamit, hanem azonnal meneküljön! Ha a mezőn lesz, azonnal meneküljön, ne forduljon vissza és ne törődjön azzal, amit hátrahagy! 32 Emlékezzetek Lót feleségére![a]
33 Aki meg akarja őrizni a lelkét, vagyis az életét, az el fogja veszteni, de aki feladja az életét, az örökre megmenti.
34 Mondom nektek: azon az éjszakán, ha ketten lesznek egy ágyban, az egyiket felviszik, a másikat otthagyják. 35 Ha két asszony őröl majd együtt a kézimalommal, az egyiket felviszik, a másikat otthagyják.” [36] [b] ….”
—–
https://oca.org/readings/daily/2020/11/24
—–
http://budapest.orthodoxia.org/2020/04/04/egyhazkozsegi-hirlevel-217/
——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
„… Az önszeretet elpusztítja gyermekeimet.
Az egoizmus és a kíméletlenség olyan szégyenfoltot hagy a környezetetekben élőkkel és a sebezhető emberekkel szemben, hogy ezt nehéz eltüntetni. A kegyetlenség, amelyet az ember mindennap elkövet a felebarátjával szemben, és aminek célja az önkielégülés, elérte minden korok csúcsát. Az Örök Atya szemében bűn az a szenvedély, amellyel az ember a saját szükségleteit kielégíti. …”
https://masodikeljovetel.hu/hivok-felhivasa-az-elveszett-lelkek-megteritesere