Az új világvallás, amelyet minden ember számára készítettek, vonzani fogja a nem Keresztény vallásokat


Igazság Könyve:
2014. december 11. csütörtök, 21:50

Drága szeretett leányom, ma olyan hírt hozok nektek, amely fel fogja deríteni a szíveteket. Nektek, dédelgetett tanítványaim, akik hűségesek vagytok Isten Igéjéhez, különleges kegyelmeket fogok adni. Ezek a Kegyelmek, amelyek azokra fognak kiáradni, akik az Én Szent Nevemért szenvednek, rendkívüli vigaszt fognak nektek hozni az előttetek álló megpróbáltatások során.

Megadom nektek azt a Kegyelmet is, hogy megmentsétek mindazokat a szegény, összezavarodott, félrevezetett és felzaklatott lelkeket, akik kiiktattak Engem az életükből. Mindaz, amire szükségem van, az a ti imáitok és kitartásotok, amelyeket engesztelésül kell felajánlanotok Nekem ezekért a lelkekért. Ez egy különleges Ajándék, amelyet azért adok nektek, mert hamarosan egy olyan nagyméretű zűrzavar fog kavarogni a Keresztény vallások között, hogy sokan el fognak hagyni Engem.  

Mint újoncok, akik egy hadsereghez csatlakoznak, mely készen áll a háborúra, úgy fognak az emberek is csatlakozni a Kereszténynek álcázott új valláshoz, amelyre úgy fognak hivatkozni, mint az emberek vallására – egy olyan vallásra, mely megöleli az erőset, a gyengét és minden bűnöst, és amelyről azt fogják mondani, hogy áthidal minden politikai megosztottságot. Sokan azt fogják gondolni, hogy ezzel a saját vallásukat támogatják, s közben ők cserben fognak hagyni Engem. Ehhez a nagy megtévesztéshez vezető utat most már elkészítették, és az új vallás vezetőit már kinevezték. Már egy jó ideje annak, hogy sok nemzetben, csendben, gondosan és eltökélten elvetették a magokat, amelynek hamarosan látni fogják majd az eredményeit.

Az új világvallás könyörületesnek fog látszani. Az új világvallás, amelyet minden ember számára készítettek, vonzani fogja a nem Keresztény vallásokat, és mindenféle meggyőző hazugságokkal fognak előhozakodni csakhogy megvédjék ezt a mozgalmat. Isten Törvényeit teljesen figyelmen kívül fogják hagyni, és új megközelítéseket alkalmazván minden kísérletet meg fognak tenni annak érdekében, hogy igazolják a „globális evangelizációt”.

Azok, akik Egyházamban a változások megvédése érdekében beszédeket fognak tartani – amelyekre azért lesz szükség, hogy az új hamis tan első részét bevezessék-, jellegzetes hamissággal fognak rendelkezni. A szavak, amelyekkel a Tanításaimat leírják, már nem lesznek ismerősek azon Keresztények számára, akik valóban ismernek Engem. A Rám való hivatkozás alkalmával használt nyelvezet megalázó és sértő lesz Istenségemet illetően.  

Én ismerem az Enyéimet, és ők is ismernek Engem. Én ismerem ellenségeimet is, és ők azt fogják mondani mindenkinek, akik őket meghallgatják, hogy ismernek Engem. Legyetek éberek ellenségeimmel szemben, akik bár azt mondják, hogy Tőlem valók, de ugyanakkor megvetéssel beszélnek Rólam, kevés tiszteletet mutatnak Igémmel szemben, vagy pedig megpróbálják azt újra fogalmazni. Hiszen még a legravaszabb ellenségem is ellentmondásba fogja keverni saját magát, mert mindaz, ami ellenségemtől származik, az mindig össze fog zavarni. Mindaz, ami Istentől jön, és ahol jelen van a Szentlélek, az soha, semmilyen módon nem fog gúnyolni Engem, Jézus Krisztust.

Mihelyt zűrzavarnak és olyan új tanoknak lesztek a tanúi Egyházamban, amelyek az emberek igényeit és vágyait tisztelik, annak terméséből semmit sem fogtok jónak érezni. Ti, drága követőim, bizonytalanok lesztek, félni fogtok, és tele lesztek szomorúsággal. Ezen eljövendő dolgok miatt fogom megadni a Kegyelmeket azoknak, akik valóban szeretnek Engem, hogy segítsenek Nekem megmenteni Isten gyermekeit ettől a nagy utálattól, mely hamarosan fel fogja emelni ocsmány fejét.

Fogadjátok el Ajándékaimat, amelyeket most nektek hozok, Ígéretemet, hogy segítek nektek, és vezetlek benneteket. Az emberiség már rég megkapta Igémet. Az Ige nem új. Az az ember, aki bármit is hozzáad vagy elvesz belőle, nagyon fog szenvedni. Ez meg volt jövendölve a Szent Bibliában, és most pontosan ez fog megtörténni. Ellenségeim meg fogják hamisítani Igémet, és a világ le fogja nyelni a hazugságokat, amelyek ennek eredményeként bekövetkeznek.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/az-uj-vilagvallas-amelyet-minden-ember-szamara-keszitettek-vonzani-fogja-nem-kereszteny-vallasokat


 

———-
Igaz élet Istenben:

ISTEN RAJTAD KERESZTÜL SOK MILLIÓ LELKET MEGVIGASZTAL
1998. április 9. 

A Szűzanya szól:

Vassulám, az én jelenlétem béke és öröm, igen, mert én vagyok földi édesanyátok előtt a ti Édesanyátok. Részt veszek örömeitekben, szenvedéseitekben és mindabban, ami veletek történik, ahogy az édesanya részt vesz gyermekei életében. Nagy örömet jelent számomra ha látom, hogy gyermekeim az igazságban élnek, ahogy kezdettől fogva megparancsolta az Örök Atya.
  Vassulám, ma sok a csaló, de hallottátok, hogy miként a múltban is voltak csalók, a ti időtökben is lesznek. 1
  Először megpróbálnak maguknak megvásárolni benneteket 2, majd igen hamar ellenetek fordulnak, ha rájönnek, hogy a Lélek felfedte előttetek az igazság fényében alattomosságukat.
  Ó, gyermekem, Szeplőtelen Szívembe rejtettelek, ily módon védem meg gyermekeimet. Irántatok érzett hűséges szeretetemben mint Édesanya mindig jóságos oltalmazótok és védelmezőtök leszek. Nem hallottátok, hogy olyan leszek, mint a gyermekeit védelmező oroszlánanya, ha mocskos kezek nyúlnak felétek? Senki sem lesz képes elszakítani tőlem benneteket.
  Vassulám, te felajánlottad magadat nekem, és ezt meg is jelölted a saját véreddel 3. Isten ezáltal megerősített és megsegített téged, hogy kegyelme és hatalma mindörökké veled maradjon. Fiam, Jézus Krisztus, mindig közel van hozzád és fogja a kezedet, hogy soha ne hagyd el Őt.

  Szeretett Fiamat mélyen meghatja, ha te és mások, akik örömmel
ismertétek fel nemes üzenetében rejlő irgalmas fel szólítását, feláldoztok mindent, amitek van a lelkek megmentéséért.
 
És Isten, az Atya, aki a legjobb az apák között, aki ezrek közül választott ki téged, megadta ezt a felbecsülhetetlen adományt és bölcsességgel tanított, megtöltötte a te lelkedet és másokét mindennel, ami igaz, ami nemes, jó és tiszta. Teremtményei iránt érzett ellenállhatatlan szeretetében a Teremtő háromszorosan megáldott trónjáról. Királyi udvarában a szájából való nektárral nevelt téged.

4
  Isten feléd nyújtotta kezét fenséges trónjáról, hogy megvigasztaljon téged és rajtad keresztül sok millió lelket, akik nagyon rá vannak szorulva a vigasztalásra.
  Ó, mit meg nem tett volna értetek isteni jóságában!
  Olyasmi ez, amit a ti időtök filozófusai nem értenek meg, mert nem illik bele gondolkodásmódjukba.
  Végtelenül örülj, leányom, mert több kegyelmet kaptál, mint amennyit valaha kiérdemelhetnél. Dicsérd Isten Szentlelkét is, aki csendesen és szelíden leszállt rád a magasságokból, hogy barátságot kössön veled, felkenjen és megmutassa neked az Utat. Dicsőítsd ezért az Előfutárt, aki elárasztott szeretetével és megéreztette veled bensőséges édességét, a szárnyaira emelt, hogy együtt repülj Vele a felhők magasán.

  Ne félj hát! …
  Amíg Szeplőtelen Szívembe vagy oltva, ne félj! …


  Imádkozz, Vassulám, azokért, akik félremagyarázzák isteni üzeneteinket! Légy irgalmas hozzájuk, mert nem tudják, mit tesznek. … Légy könyörületes hozzájuk elhagyatottságukban, és ne engedd, hogy nyelved elítélje őket!


Megpróbálom, megpróbálok gondolni rá.

Próbáld meg!
… Légy mindig jó, Vassulám, és légy türelmes!

Ne engedd, hogy ilyen kisértések megtámadjanak és elcsúfítsák lelkedet! Ítélje meg őket az az Egy, aki a te legnagyobb gyönyörűséged. Inkább engesztelj értük! Valahányszor megteszed, jóságos Urunk felken téged isteni szeretete kenetével, rád ragyog Arca, és kiárasztja áldását az emberiségre. Tégy úgy, ahogy Isten akarja!
  Szabadíts meg fájdalmamtól, ami nap mint nap gyötri Szívemet azok miatt, akik tagadják Fiam valóságos jelenlétét az Oltáriszentségben!
  Jézus szeretettel meghív, hogy részesülj Testéből. Tudd, hogy teljes Szívével vágyódik utánad! Nagylelkű tetteid Szívéből az irgalom és a jóság folyóit fakasztják, melyek kiáradnak sok megkeményedett szívre …


(A Lélekkel eltelve így kiáltottam:)

Ó királyi Szűz,
aki elválaszthatatlanul egyesültél Jézus Szívével!
Felajánlom neked a világ
bűnös embereit,
akik megsértik Fiadat
az Oltáriszentségben.
A te édes Szíved által,
mely Isten szent tabernákuluma lett,
a te ártatlanságod és áldottságod által
bocsásson meg Isten azoknak,
akik megbántják őt!
Amen.


Amen. Bízz Istenben,Vassulám, mert hatalma és bölcsessége van ahhoz, hogy lehajoljon a
bűnösökhöz és kiegyenesítse útjukat … Állj az Úr rendelkezésére, hogy dicsérd és dicsőítsd őt! Fel fogja fedni előtted szándékait. 5
   Maradj Isten békéjében! Megáldalak. “

 
 
 
 
 
———-
Római katolikus:
2019-12-11

2. adventi hét szerda

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Hatalmas az Úr, és megerősíti az elfáradtakat: a benne bízók új erőre kapnak.
Prófétája által szól az Úr: A szent és nagy hatalmú Isten kérdezi: „Kihez hasonlítotok ti engem? És kivel tesztek egyenlővé? Emeljétek föl tekinteteteket és lássátok: Ki alkotta mind a csillagokat? Ő, aki elvezeti seregüket, megszámolja őket, és nevén szólítja valamennyit; hatalma és nagy ereje miatt el nem marad egy sem. Miért mondod ezt, Jákob, miért beszélsz így, Izrael: »Sorsom el van rejtve az Úr elől, és igazságom elkerüli Istenem figyelmét«? Hát nem tudod és nem hallottad még, hogy örökkévaló Isten az Úr? Ő teremtette a föld határait. Nem lankad el és nem fárad el, és bölcsessége kifürkészhetetlen. Erőt ad a fáradtaknak, és gyámolítja a kimerültét. Még a fiatalok is elfáradhatnak, ellankadhatnak, az ifjak is összeeshetnek erőtlenül. De akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok. Futnak, de nem fáradnak ki, járnak-kelnek, de nem lankadnak el.”
Ez az Isten igéje.
Iz 40,25-31

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Áldjad, én lelkem, * áldjad az Urat! (1a. vers. – 2. tónus)
Előénekes: Áldjad, lelkem, az Urat, * egész bensőm az ő szent nevét áldja.
Áldjad, lelkem, az Urat, * és ne feledd, hogy hozzád milyen jó volt.
Hívek: Áldjad, én lelkem, * áldjad az Urat!
E: Megbocsátja minden vétkedet, * meggyógyítja minden gyengeséged.
A pusztulástól megmenti életed, * kegyelmében és irgalmában meg is koronázza.
H: Áldjad, én lelkem, * áldjad az Urat!
E: Irgalmas és kegyes a mi Istenünk, * nagy irgalmú és hosszan tűrő.
Nem
bűneink szerint bánik vélünk, * és nem gonoszságaink szerint fizet vissza nekünk.


H: Áldjad, én lelkem, * áldjad az Urat!  
Zsolt 102,1-2.3-4.8 és 10

ALLELUJA
Íme, jön már az Úr, hogy népét megváltsa, * boldog, aki készen áll, hogy találkozzék véle! – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus magához hívja a megfáradtakat és a szenvedőket.
Abban az időben Jézus így szólt az őt követő emberekhez: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítelek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű –, és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, és az én terhem könnyű.”
Ezek az evangélium igéi.

Mt 11,28-30″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-12-11

 
 
 
 
 
18 Timóteus fiam, a lelkedre kötöm, hogy azok szerint járj el, amelyeket neked parancsolok. Emlékezz azokra a személyes próféciákra,[a] amelyeket még régen kaptál, támaszkodj ezekre, és harcold végig a hit nemes harcát! 19 A hitben megállva és jó lelkiismeretettel * küzdj. Ugyanis vannak, akik nem tartották tisztán a lelkiismeretüket *, s ezért a hitben hajótörést szenvedtek. 20 Ezek közül való Hümenaiosz és Alexandrosz is, akiket átadtam a Sátánnak, hogy tanulják meg: ne szitkozódjanak.

Imádkozzatok másokért!

2.1 Mindenekelőtt tehát arra kérlek benneteket, hogy imádkozzatok és könyörögjetek minden emberért, járjatok közben és adjatok hálát értük! Imádkozzatok a királyokért és mindazokért, akik hatalmat kaptak, hogy nyugodt és békés életet élhessünk, teljes istenfélelemmel és tisztességgel. Ez jó dolog és tetszik Istennek, Üdvözítőnknek.

Ő ugyanis azt akarja, hogy mindenki üdvösségre jusson és megismerje az igazságot. Csak egyetlen Isten van és csak egyetlen közvetítő Isten és az emberek között: az emberré lett Krisztus Jézus. Igen, Jézus áldozatul adta magát, hogy kifizesse a váltságdíjat minden emberért és tanúskodott Istenről a maga idejében. Ennek a hirdetője és apostola vagyok én is, hogy tanítsam az Izráelen kívüli népeket a hitre és az igazságra. Ez a színtiszta igazság, nem hazudok!

Tanácsok férfiaknak és nőknek

Tehát azt akarom, hogy imádkozzanak a férfiak mindenhol! Amikor imádkoznak és felemelik a kezüket, szentek legyenek, ne legyen a szívükben harag, vagy neheztelés.

Az asszonyok és leányok pedig úgy öltözzenek és ékesítsék magukat, hogy az ne legyen kihívó vagy feltűnést keltő. Ne a különleges hajviselettel, aranyékszerekkel, gyöngyökkel vagy drága ruhákkal igyekezzenek ékesítseni magukat, 10 hanem azzal, hogy Istennek tetsző dolgokat tesznek, mert ez illik azokhoz, akik azt mondják, hogy Istent imádják.

11 Az asszonyok és lányok a helyükön maradva csendben hallgassák a tanítást, így tanuljanak, és készségesen engedelmeskedjenek. 12 Nem engedem meg nekik, hogy tanítsanak, sem azt, hogy uralkodjanak a férfiakon. Inkább viselkedjenek csendesen. 13 Miért mondom ezt? Mert Isten Ádámot teremtette először, és csak azután Évát. 14 Nem Ádámot csapta be a Kísértő, hanem az asszonyt,[b] aki emiatt vétkezett. 15 Ennek ellenére az asszonyok is megmenekülnek a gyermekek szülése és felnevelése közben, ha józanul kitartanak a hitben, a szeretetben és az Istennek odaszánt életben.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Timothy+1%3A18-2:20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

30 Ekkor Jézus szigorúan megparancsolta a tanítványoknak, hogy erről senkinek ne beszéljenek.

Jézus előre jelzi a halálát és feltámadását

31 Ezután tanítani kezdte őket: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie. A nép vezetői, a főpapok és a törvénytanítók el fogják utasítani, végül megölik, de három nappal később fel fog támadni.” 32 Egészen nyíltan beszélt nekik erről. Péter ekkor félrehívta Jézust, szemrehányást tett neki, és helyre akarta igazítani. 33 De Jézus hátat fordított neki, a tanítványaira nézett, majd ezekkel a szavakkal utasította rendre Pétert: „Takarodj a szemem elől[a], Sátán! Nem Isten ügyét tartod szem előtt, hanem az emberi érzéseket.”

34 Ezután Jézus közelebb hívta magához az embereket, meg a tanítványait, és ezt mondta nekik: „Aki engem akar követni, az tagadja meg magát, vegye fel és vigye a keresztjét, úgy kövessen.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+8:30-34&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/12/11

—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

————
————
VÖ.:
“…  11 Az asszonyok és lányok a helyükön maradva csendben hallgassák a tanítást, így tanuljanak, és készségesen engedelmeskedjenek. 12 Nem engedem meg nekik, hogy tanítsanak, sem azt, hogy uralkodjanak a férfiakon. …”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük