Címke: kiáltozni

A keresztények hamarosan olyanok lesznek, mint a pogányok

“† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Semmi sem maradandó ezen a földön. Aki mindvégig állhatatos, az üdvözül.
Abban az időben:
Amikor némelyek megjegyezték, hogy milyen szép kövekkel és díszes fogadalmi ajándékokkal van díszítve a templom, Jézus ezt mondta:
„Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, kő kövön nem marad, mindent lerombolnak.”
Erre megkérdezték tőle: „Mester, mikor történik mindez? És milyen jelek előzik meg?”
Ő így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket! Sokan jönnek az én nevemben s mondják: »Én vagyok.« És: »Elérkezett az idő.« Ne kövessétek őket.
Amikor
háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rémüldözzetek. Mindennek előbb meg kell történnie, de ezzel még nincs itt a vég!”
Aztán így folytatta: „Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Nagy földrengés lesz itt is, ott is, éhínség és dögvész. Félelmetes tünemények és rendkívüli jelek tűnnek fel az égen.
De előbb kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek. Királyok és helytartók elé hurcolnak az én nevemért, azért, hogy tanúságot tegyetek.
Véssétek hát szívetekbe: Ne törjétek fejeteket előre, hogyan
védekezzetek. Én olyan ékesszólást és bölcsességet adok majd nektek, hogy egyetlen ellenfeletek sem tud ellenállni vagy ellentmondani.
Kiszolgáltatnak benneteket a szülők, testvérek, rokonok és barátok, s némelyeket meg is ölnek. Az én nevemért mindenki gyűlölni fog titeket
. De egyetlen hajszál sem vész el a fejetekről. Állhatatossággal őrzitek meg lelketeket.”
Ezek az evangélium igéi.

Lk 21,5-19″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-11-17

 

Igazság Könyve:
2014. november 18. kedd, 12:18

Drága szeretett leányom, az Én Hangom az egyetlen Hang, amit a Földnek mind a négy sarkában hallani fogtok, amint felkészítem az emberiséget a nagy ostromra. Lehet, hogy még sok más hangot is fogtok hallani a hamis látnokok és próféták szájából, de egyik sem fog úgy a szívetekbe hasítani, mint a Szentlélek Lángja.

Nektek résen kell lennetek a hamis spiritualizmus hangjai miatt, amelyek nem Istentől származnak, de érezhetők lesznek a világkülönböző részein. A gonosz lelkek hatásai a terrorizmus háborúiban lesznek láthatók, ahol a téves ideológiákat elősegítő édes hangok megpróbálják igazolni a gonosz rémtetteket, amelyeket Isten Nevében hajtanak majd végre.

Azokban a Házakban, amelyek Engem tisztelnek, hamarosan olyan hangokat lehet majd hallani, amelyek a pogányságot mozdítják elő, és ők meg fogják szentségteleníteni Oltáraimat. A gonosz lélektől származó hangok, olyannak fognak tűnni, mintha az emberek vágyakozásainak izgalmas értelmezései lennének, akik az életük beteljesülését keresik. Ők kiáltozni fognak, hamis isteneket fognak dicsérni, elpusztítják a sebezhetők lelkét, és káromolni fognak Engem. Ezek a lelkek ingerelnek Engem a legjobban haragra, mivel ők nagyon meggyőzőek, és nagy zűrzavart okoznak. Ők olyanok lesznek, mint a mágnes, mivel sok Keresztényt fognak Tőlem elragadni.

Ellenségeim meg fogják vakítani az embereket az Igazságra, a Keresztények pedig hamarosan olyanok lesznek, mint a pogányok. Engem a vizesárokba fognak dobni, mint egy koldust, Egyházam kapuit pedig az Arcomba fogják vágni. És amikor az ajtón kopogok, azok fogják azt Előttem bereteszelni, akik azt állítják, hogy Tőlem jönnek.

Én már figyelmeztettelek benneteket ezekre az időkre, amelyek hamarosan rátok ereszkednek. Újból megismétlem nektek: az Én Igém Szent és Sérthetetlen. Ezek a Menny utolsó üzenetei egy olyan világ számára, mely ugyanolyan közömbös, mint hálátlan Velem szemben.

Ébredjetek fel, és nézzetek szembe az Igazsággal. Csak egyetlen Uratok van. Ti nem maradhattok hűségesek Hozzám, ha több úrnak szolgáltok.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/keresztenyek-hamarosan-olyanok-lesznek-mint-poganyok


———-

Igaz élet Istenben:
 
 
———
Római katolikus:
2019-11-1833. évközi hét hétfő

OLVASMÁNY a Makkabeusok első könyvéből
A választott népre Isten haragja nehezedik, mert elhagyta az Úr törvényét; a harag eszköze Antiokusz Epifánész király.
Nagy Sándor macedón király utódai közül származott egy gonosz sarjadék, Antiokusz Epifánész. Ez Rómában is élt, mint túsz. Majd a görög uralom százharminchetedik esztendejében királlyá lett. Ebben az időben a választott nép között támadt néhány gonosz lelkű ember is.
Ezek aztán felbujtogattak sokakat: „Szövetkezzünk a szomszéd pogány népekkel! Hiszen azóta szakadt ránk ez a tengernyi baj, mióta elkülönítettük tőlük magunkat!” Ésszerűnek látszott ez az érvelés, és néhányan a király elé járultak. Ez azután meg is engedte nekik, hogy a pogány szokások szerint éljenek. Erre a pogányok módjára testgyakorló iskolát építettek Jeruzsálemben. Szégyellték a választott nép szertartásait: a szövetségtől elszakadtak, és eltüntették annak jelét, a körülmetélkedést.
A pogányokhoz csatlakoztak: eladták magukat, hogy gonoszt cselekedjenek. Ugyancsak ez idő tájt Antiokusz írásban rendelte el, mégpedig az egész birodalom lakóinak, hogy minden nép eggyé legyen, és hagyja el saját törvényeit. Alkalmazkodott is minden nemzet Antiokusz rendeletéhez. A választott népből is sokan hajlottak szavára: kiszolgálták őt,
bálványoknak áldoztak, és nem tartották szentnek már a szombatot. A száznegyvenötödik esztendőben Antiokusz király undok bálványokat emelt az Isten oltárán. Júda minden városa körös-körül követte ezt a példát. A házak bejáratánál meg a tereken tömjén égett szüntelen. Isten szent könyvét összetépték, és tűzben elégették. Azokat pedig, akiknél az Úr szövetségének könyvéből találtak, vagy akik megtartották az Úr törvényét, a király rendelete értelmében megölték. Mégis akadtak az Isten népe közül számosan, akik eltökélték magukban, hogy inkább meghalnak, de nem esznek tisztátalant: tisztán megőrzik és nem szegik meg az Úr törvényeit. Ezért aztán sokat megöltek közülük. Az Isten büntetése akkor ily súlyosan nehezedett népünkre.
Ez az Isten igéje.

1Mak 1,10-15.41-43.54-57.62-64

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Kelts életre engem, Uram, * hogy parancsaidat megtartsam! Vö. 88. vers.
Előénekes: Gonosztevők láttán elragad az indulat, * akik törvényedet félredobták.
Hiába vonnak körül kötéllel a gonoszok, * törvényedet nem felejtem.
Hívek: Kelts életre engem, Uram, * hogy parancsaidat megtartsam!
E: Rágalmazóim kínzásától válts meg, * hogy parancsaidat megtarthassam.
Túl közel vannak már álnok üldözőim * de törvényedtől távol vannak.
H: Kelts életre engem, Uram, * hogy parancsaidat megtartsam!
E: Úgysem érheti el üdvét a gonosz, * mert nem keresi végzéseidet.
Utálkozva nézem a hűtleneket, * mert nem tartják meg igéidet.
H: Kelts életre engem, Uram, * hogy parancsaidat megtartsam!
Zsolt 118,53.61.134.150.155.158

ALLELUJA
Én vagyok a világ világossága – mondja az Úr, * aki engem követ, övé lesz az élet világossága. Jn 8,12 – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A jerikói vak azt kívánta, hogy lásson. Lássuk meg mi is a helyes utat!
Amikor Jeruzsálembe menet Jézus Jerikó városához közeledett, egy
vak
koldus ült az út szélén. Amint ez meghallotta, hogy sokan vonulnak arra, megkérdezte, mi történik. Mondták neki, hogy a názáreti Jézus jön errefelé. Erre kiáltozni kezdett: „Jézus, Dávid fia könyörülj rajtam!” Akik elöl mentek, csitították, hogy hallgasson. De ő annál jobban kiáltotta: „Dávid fia, könyörülj rajtam!”
Jézus ekkor megállt, és szólt, hogy vezessék hozzá. Amikor odaért, megkérdezte: „Mit akarsz, mit tegyek veled?” A
vak könyörgött: „Uram, hogy lássak!” Jézus így szólt hozzá: „Láss! Hited meggyógyított téged.” Azonnal visszanyerte látását. Dicsőítette Istent, és követte őt. Ennek láttára az egész nép áldotta Istent.
Ezek az evangélium igéi.

Lk 18,35-43″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-11-18


2014. november 18. kedd, 12:18

…  Ők kiáltozni fognak, hamis isteneket fognak dicsérni, elpusztítják a sebezhetők lelkét, és káromolni fognak Engem. Ezek a lelkek ingerelnek Engem a legjobban haragra, mivel ők nagyon meggyőzőek, és nagy zűrzavart okoznak. Ők olyanok lesznek, mint a mágnes, mivel sok Keresztényt fognak Tőlem elragadni.

Ellenségeim meg fogják vakítani az embereket az Igazságra, a Keresztények pedig hamarosan olyanok lesznek, mint a pogányok. Engem a vizesárokba fognak dobni, mint egy koldust, Egyházam kapuit pedig az Arcomba fogják vágni. És amikor az ajtón kopogok, azok fogják azt Előttem bereteszelni, akik azt állítják, hogy Tőlem jönnek.

Én már figyelmeztettelek benneteket ezekre az időkre, amelyek hamarosan rátok ereszkednek. Újból megismétlem nektek: az Én Igém Szent és Sérthetetlen. Ezek a Menny utolsó üzenetei egy olyan világ számára, mely ugyanolyan közömbös, mint hálátlan Velem szemben.

Ébredjetek fel, és nézzetek szembe az Igazsággal. Csak egyetlen Uratok van. Ti nem maradhattok hűségesek Hozzám, ha több úrnak szolgáltok.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/keresztenyek-hamarosan-olyanok-lesznek-mint-poganyok



————

Ortodox (Görög keleti):

Isten Királysága bennetek van

20 Egyszer a farizeusok megkérdezték Jézust, hogy mikor jön majd el Isten Királysága.

Így válaszolt: „Isten Királysága bizony eljön, de nem szemmel látható módon. 21 Nem úgy, hogy rámutatnak: »Itt van!«, vagy »Ott van!«, mert Isten Királysága bennetek és közöttetek van.”

Amikor az Emberfia eljön

22 A tanítványainak pedig ezt mondta: „Eljön majd az idő, amikor szeretnétek látni legalább egyetlen egyet az Emberfiának napjai közül, de nem fogtok látni. 23 Amikor ezt mondják nektek: »Nézd, itt van!«, vagy: »Ott van!«, ne menjetek oda, és ne kövessétek őket!” 24 „Ahogy a villám megvilágítja egyik végétől a másikig az egész égboltot, olyan nyilvánvaló módon jön vissza az Emberfia is azon a napon. 25 De előbb még sokat kell szenvednie. Ez a nemzedék pedig elutasítja őt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+17:20-25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Üdvözlet Páltól, Szilvánusztól és Timóteustól, a Thesszalonika városában élő gyülekezetnek, amely Istené, az Atyáé és Urunké, Jézus Krisztusé. Kegyelem nektek és békesség!

Hálát adunk értetek Istennek

Mindig hálát adunk Istennek mindnyájatokért, amikor csak értetek imádkozunk. Emlegetjük a munkátokat, amelyhez az energiát a hitetek adja, és a szolgálatot, amelyre az isteni szeretet indít benneteket. Hálát adunk, hogy kitartóan reménykedtek Urunkban, Jézus Krisztusban. Jól tudjuk, testvéreim, hogy Isten szeret és kiválasztott benneteket, hiszen, amikor az örömhírt elvittük hozzátok, az nem csupán beszéd volt. Bizony, az örömhír isteni hatalommal és a Szent Szellem megnyilvánulásaival érkezett meg hozzátok, és annak a teljes bizonyosságával, hogy ez az igazság!

Emlékeztek rá, hogyan éltünk közöttetek, és hogy mindent értetek tettünk.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Thessalonians+1%3A1-5&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——

https://oca.org/readings/daily/2019/11/18
—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html