Üdvösség Anyja: Imádkozzatok Fiam Irgalmáért, hogy így minden szenvedést enyhíteni lehessen (&166.)

—–
Igazság Könyve:

2014. szeptember 18. csütörtök, 15:30

Drága gyermekem, meg kell kérned mindenkit, hogy kérjék Isten Irgalmát azokra a dolgokra vonatkozólag, amelyek az emberiség megsemmisítését célozzák meg. Utalok itt a háborúkat érintő gonosz tervekre, a világméretű védőoltás bevezetésére – amelyre a 2010. november 26-i üzenetben voltatok figyelmeztetve –, a népirtásra és a Keresztények, valamint a különböző vallásokhoz tartozók gonosz emberek keze által történő meggyilkolására.

Amikor a Sátán megfertőzött egy lelket, az emberfeletti módon képes gyűlölni Isten gyermekeit. Amikor emberek csoportjai a gonosznak való teljes alárendeltségben együtt dolgoznak, gonoszságuk minden cselekedetükben megnyilvánul, halált és pusztulást hozván azokra, akik fölött ellenőrzést gyakorolnak.

Nektek mindnyájan imádkoznotok kell, hogy megakadályozzátok a gonosz emberek terveit, akiknek vágya, hogy csökkentsék a világ népességét a saját nyereségük érdekében. Azok, akik mentesülnek ettől a gonoszságtól, egy láthatatlan csoport irányítása alatt fogják találni magukat. Egyenként szólítalak benneteket és hívlak mindnyájatokat, hogy imádkozzatok Fiamhoz, Jézus Krisztushoz, hogy segítsen enyhíteni ezeket a tragédiákat és gonoszságokat. Néhányat eme rémtettek közül még lehet enyhíteni, de nem mindegyiket. Mindazonáltal imáitok enyhíteni fogják ezeknek a szörnyű tetteknek a hatásait, amelyeket a gonosz követői hajtanak végre. Kérlek benneteket, hogy imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat ezen imáját, hogy segítsen mérsékelni az ártatlanok ellen elkövetett gyilkosságokat.

A Keresztes Imahadjárat 166. Imája: Hogy csökkenjenek az ártatlanok ellen elkövetett gyilkosságok

Legdrágább Üdvösség Anyja, kérlek, tárd szeretett Fiad, Jézus Krisztus elé azon kérésünket, hogy csökkenjenek az ártatlanok ellen elkövetett gyilkosságok.

Kérjük, hogy nagy Irgalma által hárítsa el a népirtás veszélyét, az üldöztetést, és az Isten gyermekeit fenyegető rémtettek minden formáját.

Könyörögve kérünk, Üdvösségnek drága Anyja, halld meg kiáltásunkat, amelyet a szeretetért, az egységért és a békéért intézünk Hozzád szomorú világunkból.

Kérjük, hogy Jézus Krisztus, az Emberfia, védjen meg mindnyájunkat a nagy fájdalom és szenvedés ezen idejében, a Földön. Ámen.

Gyermekeim, amikor majd a megjövendölt próféciák bekövetkeznek, fontos kérnetek Fiam Irgalmát, hogy a szenvedések enyhüljenek, az emberiség ellen elkövetett gonosz tettek pedig lecsökkenjenek.

Menjetek békével és szeretettel, hogy szolgálni tudjátok az Urat.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-imadkozzatok-fiam-irgalmaert-hogy-igy-minden-szenvedest-enyhiteni-lehessen-166

 
————–
Igaz élet Istenben:

“BÉKÉS ÉLETRE HÍVTALAK

1996. augusztus 2.

Szeretlek Uram!
Újból köszönetet mondok Nevednek,
mert Te vagy az én Istenem,
Barátom és Mindenem.
Köszönetet mondok misztériumaidért.
Köszönetet mondok műveid csodájáért.
Köszönetet mondok megmentő terveidért!

Ünnepeljük mindannyian
Királyunk tetteit!

Jöjj, Vassulám, az én békémet adom neked… Igen, mert békés életre hívtalak meg.
Azért teremtettem az embert, hogy visszatükrözze dicsőségemet, mivel az én hasonlatosságomra alkottam. Arra teremtettem az embert, hogy a bölcsesség és a tudás szavait mondja. Arra teremtettem, hogy megkapja Szentlelkem adományait. Nem olvastátok?
“Mindez értetek történik. Minél bővebben árad ugyanis a kegyelem, annál bővebben áradjon túl a hálaadás Isten dicsőségére” 1 !
Ó teremtés, felfoghatatlanul szeretlek!
Bár közel álltok a halálhoz, én itt vagyok, hogy nap mint nap megújítsalak benneteket! Gyökerezzetek meg bennem most és csorduljon túl hálaadástok! Vágyakozzatok a mennyei dolgok után! Vágyakozzatok oda, ahol én vagyok és ahová ti tartoztok. Gyökerezzetek meg a szeretetben, a hitben és a reményben! Tartsátok be törvényeimet és azt az igaz tanítást, amelyet nektek adtam! Ti farkasok között éltek, bárányaim, de veletek van Szentlelkem, hogy gondoskodjon rólatok. Ne féljetek, én is veletek vagyok. Álljatok szilárdan és ne féljetek! Az Atya tekintete rajtatok nyugszik… És háromságos Szentségünkben mindvégig gondoskodunk rólatok… Legyetek egyek!”

 
 
—-———
Római katolikus:
2019-09-1824. évközi hét szerda

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak Timóteushoz írt első leveléből
A keresztény hit nagy titka maga Jézus Krisztus.
Szeretett Fiam!
Írok neked, bár remélem, hogy hamarosan eljutok hozzád. Ha mégis később érkeznék, tudd, hogyan kell viselkedned Isten népe között, amely az élő Isten egyháza, az igazság oszlopa és szilárd alapja.
Kétségkívül fenséges a mi hitünk nagy titka, az Úr Jézus Krisztus, aki nyilvánvaló lett a testben, és igazolást nyert a Szentlélek által; megjelent az angyaloknak, és hirdették a nemzetek között; világszerte hittek benne; és fölment a dicsőségbe.
Ez az Isten igéje.
1Tim 3,14-16

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Urunk és Istenünk, * mily nagyszerűek a te műveid! 2a. vers.
Vagy: Alleluja. 12. szám.
Előénekes: Teljes szívemből áldom az Urat * a szentek tanácsában és közösségében.
Nagyszerűek az Úr művei, * mindazok szemében, akik szeretik azokat.
Hívek: Urunk és Istenünk, * mily nagyszerűek a te műveid!
Vagy: Alleluja.
E: Dicsőséges és fönséges minden cselekedete, * és igazságossága örökre megmarad.
Csodatetteinek emléket szerzett * a jóságos és irgalmas Isten.
H: Urunk és Istenünk, * mily nagyszerűek a te műveid!
Vagy: Alleluja.
E: Eledelt adott az őt félőknek, * megemlékezik szövetségéről örökkön örökké.
Népének megmutatta hatalmas műveit, * nekik adta a pogányok örökségét.
H: Urunk és Istenünk, * mily nagyszerűek a te műveid!
Vagy: Alleluja.
Zsolt 110,1-6

ALLELUJA
Uram, a te tanításod lélek és élet: * örök életet adó igéid vannak. Vö. Jn 6,63c és 68c – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Akik mindenben kifogásolni valót találnak, azoknak sem Keresztelő János szigorú élete, sem Jézus emberi közvetlensége nem tetszik.
Egy alkalommal Jézus így szólt a néphez:
Kihez hasonlítsam e nemzedék fiait? Kihez is hasonlítanak? Olyanok, mint az utcán tanyázó gyermekek, akik így kiáltoznak egymáshoz:
Furulyáztunk, de nem táncoltatok.
Siránkoztunk, de nem zokogtatok.
Eljött Keresztelő János: kenyeret nem eszik, bort nem iszik. Erre azt mondjátok: „Ördöge van.” Eljött az Emberfia, eszik és iszik. Erre meg azt mondjátok: „Nézd a falánk és borissza embert, a vámosok és a bűnösök barátját!”
Az Isten bölcsességét azonban fiai igazolták.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 7,31-35″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-09-18

 

 
————–
Ortodox (Görög keleti): 

Szeretnétek biztosan tudni, hogy általam valóban a Krisztus szól? Meg fogjátok látni, hogy ő egyáltalán nem gyenge, hanem nagyon is erőteljes közöttetek! Igaz ugyan, hogy amikor megfeszítették, akkor gyenge volt, de most már Isten ereje által él. Igaz, hogy Krisztusban mi is gyengék vagyunk, de az is igaz, hogy Krisztussal mi is erőteljesnek fogunk bizonyulni Isten ereje által, amikor közöttetek leszünk!

Vizsgáljátok meg magatokat, hogy valóban hitben éltek-e! Tegyétek próbára magatokat! Vagy talán nem tudjátok, hogy Jézus Krisztus bennetek él? Természetesen csak akkor, ha valóban hitben éltek. Remélem, felismeritek, hogy mibennünk igazán Krisztus él! Azért imádkozunk Istenhez, hogy semmi rosszat ne tegyetek. Nem az a fontos ugyanis, hogy rajtunk lássátok, és elismerjétek, hogy bennünk Krisztus él. Fontosabb, hogy valóban azt tegyétek, ami jó és helyes. Még akkor is, ha rólunk azt gondoljátok, hogy Krisztus nem él bennünk.

A valósággal szemben úgysem tehetünk semmit, csak a valóságért. Mert ha mi gyengék vagyunk is, mégis örülünk, ha ti erősek vagytok! Azért imádkozunk, hogy ti egyre erősebbek és tökéletesebbek legyetek. 10 Ezeket a dolgokat azért írom most a távolból, hogy amikor megérkezem, ne kelljen szigorúan bánnom veletek. Mert az Úrtól a szellemi felépítésetekre és megerősítésetekre kaptam a hatalmat, nem arra, hogy romboljalak benneteket.

11 Testvéreim, most búcsúzom: törekedjetek a tökéletességre, vegyétek komolyan a figyelmeztetésünket, és tegyétek meg, amire kértelek benneteket! Legyetek egyetértésben, és éljetek békességben egymással, s akkor Isten, aki a szeretet és a békesség forrása, veletek lesz!

12 Köszöntsétek egymást szent csókkal! Az itteni testvérek köszöntenek benneteket!

13 Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szent Szellem közössége[a] legyen veletek!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+13:3-14&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézust próbára teszi a Sátán

4.1 Jézus a Szent Szellemmel beteljesedve visszatért a Jordán folyótól. A Szent Szellem ekkor kivezette a pusztába, ahol Jézus negyven napot töltött, a Sátán pedig kísértésekkel próbára tette. Eközben Jézus semmit sem evett, de mikor a negyven nap eltelt, megéhezett.

Ekkor a Sátán azt mondta neki: „Ha valóban te vagy az Isten Fia, akkor parancsold meg ennek a kőnek, hogy változzon kenyérré!”

Jézus így válaszolt: „Azt mondja az Írás: »Nemcsak a kenyér élteti az embert.«”[a]

A Sátán ezután egy pillanat alatt megmutatta Jézusnak a földkerekség összes királyságát, majd ezt mondta: „Neked adom ezeknek a királyságoknak minden hatalmát és dicsőségét. Mindez az enyém, és annak adom, akinek akarom. Ha tehát engem imádsz, mindez a tiéd lesz.”

Jézus így válaszolt: „Azt mondja az Írás: »Az Örökkévalót, Istenedet imádd, és csak őt szolgáld!«”[b]

Ezután a Sátán elvitte Jézust Jeruzsálembe. A Templom területének legmagasabb pontjára állította, és ezt mondta: „Ha valóban te vagy az Isten Fia, akkor ugorj le innen! 10 Mert azt mondja az Írás:

»Angyalainak parancsot ad,
    hogy vigyázzanak rád.«[c]

11 Meg azt is mondja:

»A tenyerükön hordoznak,
    hogy kőbe ne üsd a lábad.«”[d]

12 Jézus erre így felelt: „De az Írás azt is mondja: »Ne tedd próbára az Örökkévalót, Istenedet!«”[e]

13 Ekkor a Sátán felhagyott vele, hogy Jézust próbára tegye. Egy ideig félreállt, és várta a kedvező alkalmat.

Jézus Galileában kezdi meg szolgálatát

14 Jézus a Szent Szellem erejével beteljesedve visszatért Galileába. A híre elterjedt az egész vidéken. 15 Tanított a zsinagógákban, és mindenki dicsérte.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+4:1-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
————–
https://oca.org/readings/daily/2019/09/18

——
 
2014. szeptember 13. szombat 22:50

Azoknak mondom, akiket azzal fognak megkísérteni, hogy engedjenek a hamis tannak: Figyelmeztetlek benneteket, hogy nemcsak kenyéren él az ember, azonban élhet csak az Igéből, mely Isten Szájából jön.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/sok-hamis-profeta-fog-kiemelkedni-hitszonokok-kozul

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük