Igazság Könyve:
„ Az elkövetkezendő élet
2010. december 11. szombat; 9:15
Szeretett leányom, te már készen állsz a továbblépésre, és arra a feladatra, hogy az Igazság Szent Könyvét befejezd. Te most a tisztulás folyamatán mentél keresztül, ami azért volt fontos, hogy erőt adjon ehhez a munkához.
Gyermekeim két részre szakadtak ebben a világban, és nem ismerik fel, hogy nemsokára minden eggyé válik. Mind a két rész a szomorúságot és az örömet is magában foglalja. A szenvedés olyan módon van a világban jelen, ami mély összezavarodottságot és kétségbeesést okoz. Ez egy olyan fájdalom, ami teljesen más, mint minden eddigi, a Föld megteremtése óta.
A szomorúság, ami ma a világban érezhető, azon a veszteségen alapul, mely az anyagi javak elvesztésének köszönhető. Ott van még a béke utáni vágy is a testben, a lélekben és az elmében. Ez egyedül csak az alázat által, az Én Örök Atyám elfogadása, és az iránta való szeretet által következhet be. És aztán ott van az öröm. Szeretettel mosolygok, amikor gyermekeim nevetnek, mosolyognak és boldogok. Ez az Én ajándékom. A nevetés és az öröm egy nagyon fontos ajándék az emberiség számára, feltéve, ha tiszta és nem megy mások rovására.
Kicsinyhitű gyermekeim, tudom, hogy nehéz megállnotok és azt mondanotok: visszatérek Istenhez. Olyan sokan vannak közületek tudatában annak, hogy ki is az Örök Atya valójában. De csak kevesen értik azt meg, hogy Ő őrködik fölöttük, életük minden napján, közülük egyenként mindenki fölött. Ő mosolyog, nevet és az öröm nagy érzése keríti Őt hatalmába, amikor gyermekei boldogok. De Ő nem szívesen néz le azokra, akiknek örömük, vagy feltételezett örömük nem a szívükben levő szeretetből fakad.
Én is, a ti Megváltótok, Jézus Krisztus, szeretlek mindnyájatokat, gyermekeim. De Én egy vagyok az Örök Atyával. Mindnyájatokra a mosolygok és remélem, hogy visszatértek Hozzám.
Gyertek ide Hozzám, gyermekeim, egyként, és nyílt szívvel közeledjetek Felém.
Sok gyermekem félelmet érez szívében azon üzenetek miatt, amelyek a Földre való Második Eljövetelemre utalnak. De nem kell félniük. Ez a teljes öröm, a dicsőség és a boldogság pillanata lesz. Mert mindazoknak, akik szívükkel Felém fordulnak, ezt mondom: Karjaimba veszlek benneteket, és örömkönnyeket fogok sírni.
Híveim, kérve-kérlek benneteket, imádkozzatok most mindazokért, akik nem hisznek, vagy eltévedtek útjaikon. Az a pásztor, aki összetereli nyáját, mindig arra fog törekedni, hogy ha keservesen is, de megkeresse azokat, akik elvesztek. A győzelem édessége, amelyet akkor érez, amikor visszakapja őket, hasonló ahhoz az érzéshez, amelyet Én érzek, amikor elveszett gyermekeim visszatérnek Hozzám.
Gyermekeim, még az öröm és a nevetés pillanatában is ezen a földön, mindig emlékezzetek egy dologra: Ez csak egy halvány fénye annak a tiszta örömnek és boldogságnak, ami az új földön fog bekövetkezni, akkor, amikor az elveszett Paradicsom újra megjelenik. Amikor ez beteljesedik, akkor a kiválasztott nép, azok, akik igaz életet élnek, akik hisznek Teremtőjükben, egyesülni fognak mindazokkal, akik halottaikból feltámadnak. Mindazok az emberek, barátok, családtagok, akik eltávoztak az élők sorából, egyesülni fognak Velem, ebben az új dicsőséges örökkévalóságban. Mindig gondoljatok arra, gyermekeim, hogy ezt a földet nem szabad magától értetődőnek tartani. Azt sem szabad feltételeznetek, hogy benne minden a ti ellenőrzésetek alatt van. Azért mert ez nem így van. Ha továbbra is engeditek, hogy felemésszenek ígéreteik, megtévesztéseik által, az öröm és a csodák által, ne feledjétek, ez csak egy ideiglenes hely. Ez egy mulandó színpad, még mielőtt belépnétek Atyám Birodalmába, az új Mennyországba és Földre, amelyek eggyé válnak.
Egy utolsó felhívás, gyermekeim: imádkozzatok saját szavaitokkal Hozzám. Kérjétek vezetésemet. Kérjetek Engem, hogy mutassam meg nektek a Szeretetet és az Igazságot úgy, hogy az értelmet kapjon. Ne dugjátok fejeteket a homokba, különben nem fogjátok élvezni az új Föld dicsőségét.
A semmibe vezető üres ösvény
Gyermekeim, azok, akik kigúnyolnak és megtagadnak Engem, azt mondják nektek, hogy ezután az élet után nem létezik más. Biztosíthatlak benneteket, hogy ők nem csak attól fosztják meg magukat, hogy bejussanak a Paradicsomba. Ehelyett egy üres ösvényt választanak, ami a semmibe vezet. Egyes esetekben a csaló – a sátán – megtévesztéseit követik, aki oly csendben és halálos bátorsággal halad, hogy mindazok, akik nem hisznek létezésében, kézen fogva, vakon követik őt a pokol kapuján keresztül.
Szenvedésem a Getszemáni kertben
Amikor híveim ezeket az embereket látják, hogy milyen arrogánsan büszkélkednek, és azt, amint ateizmusukkal dicsekednek, akkor szörnyű fájdalmat éreznek. Ők, akik keresztemet magukra vették, átérzik azt a kínfájdalmat, amelyet az Én időmben, a Getszemáni kertben elszenvedtem. Itt, ahol Én önszántamból a végső áldozatot meghoztam, amikor a halált magamra vállaltam azzal a szándékkal, hogy gyermekeimnek esélyt adjak arra, hogy helyet kaphassanak Atyám Birodalmában, már akkor biztosan tudtam, hogy egyes gyermekeimnek ez nem jelent majd különbséget. Ez volt a legrosszabb gyötrelem, és emiatt adtam véres verejtékem. Azt a rémületet, amelyet az elveszett lelkekért éreztem, még most is érzem.
Mindazok, akik azt kérdezik: Ha te Isten vagy, Jézus Krisztus vagy, akkor biztosan bármit megtehetsz? Válaszom: Természetesen. Egyetlen dolog kivételével: Nem tudok a ti szabad akaratotokba beavatkozni, amely az emberiségnek adatott. Gyermekeimtől fog függni, hogy szabad akaratuk által végleges döntésüket meghozzák.
Szerető Krisztusotok, a ti Megváltótok, Jézus Krisztus”
https://masodikeljovetel.hu/az-elkovetkezendo-elet
—–
https://masodikeljovetel.hu/figyelmeztetes-az-emberiseg-szamara-az-igazsag-megertesere
———-
Imahadjárati imák:
https://remnant-army.org/wordpress/hu/keresztes-imahadjarati-imak/
„A LELKEK MEGMENTÉSÉÉRT – Jézussal együttműködve
Keresztes Imahadjárat 1. imája
Ajándékom Jézusnak a lelkek megmentéséért
Keresztes Imahadjárat 9. imája
A szenvedés felajánlása, mint ajándék
Keresztes Imahadjárat 16. imája
Segítségül, hogy a lelkek erősek maradhassanak az Irgalmasság nagy eseménye alatt
Keresztes Imahadjárat 34. imája
Böjti ajándékom Jézusnak
Keresztes Imahadjárat 35. imája
Ima a lelkekért, hogy beléphessenek a Paradicsomba
Keresztes Imahadjárat 75. imája
Drága Jézus, átadom Neked fájdalmamat
Keresztes Imahadjárat 93. imája
A Megtérés Könnycseppjeiért
Keresztes Imahadjárat 105. imája
Ima mások megtéréséért”
https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-1-nap-hetfo
———-
Igaz élet Istenben:
EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!
EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT
—
http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html
http://www.tlig.org/hu/
„Szeretett leányom, te már készen állsz a továbblépésre, és arra a feladatra, hogy az Igazság Szent Könyvét befejezd. Te most a tisztulás folyamatán mentél keresztül, ami azért volt fontos, hogy erőt adjon ehhez a munkához.
…
Ott van még a béke utáni vágy is a testben, a lélekben és az elmében. Ez egyedül csak az alázat által, az Én Örök Atyám elfogadása, és az iránta való szeretet által következhet be. És aztán ott van az öröm. Szeretettel mosolygok, amikor gyermekeim nevetnek, mosolyognak és boldogok. Ez az Én ajándékom. A nevetés és az öröm egy nagyon fontos ajándék az emberiség számára, feltéve, ha tiszta és nem megy mások rovására.
Kicsinyhitű gyermekeim, tudom, hogy nehéz megállnotok és azt mondanotok: visszatérek Istenhez. Olyan sokan vannak közületek tudatában annak, hogy ki is az Örök Atya valójában. De csak kevesen értik azt meg, hogy Ő őrködik fölöttük, életük minden napján, közülük egyenként mindenki fölött. Ő mosolyog, nevet és az öröm nagy érzése keríti Őt hatalmába, amikor gyermekei boldogok. De Ő nem szívesen néz le azokra, akiknek örömük, vagy feltételezett örömük nem a szívükben levő szeretetből fakad.
Én is, a ti Megváltótok, Jézus Krisztus, szeretlek mindnyájatokat, gyermekeim. De Én egy vagyok az Örök Atyával. Mindnyájatokra a mosolygok és remélem, hogy visszatértek Hozzám.
Gyertek ide Hozzám, gyermekeim, egyként, és nyílt szívvel közeledjetek Felém.
Sok gyermekem félelmet érez szívében azon üzenetek miatt, amelyek a Földre való Második Eljövetelemre utalnak. De nem kell félniük. Ez a teljes öröm, a dicsőség és a boldogság pillanata lesz. Mert mindazoknak, akik szívükkel Felém fordulnak, ezt mondom: Karjaimba veszlek benneteket, és örömkönnyeket fogok sírni.
Híveim, kérve-kérlek benneteket, imádkozzatok most mindazokért, akik nem hisznek, vagy eltévedtek útjaikon. Az a pásztor, aki összetereli nyáját, mindig arra fog törekedni, hogy ha keservesen is, de megkeresse azokat, akik elvesztek. A győzelem édessége, amelyet akkor érez, amikor visszakapja őket, hasonló ahhoz az érzéshez, amelyet Én érzek, amikor elveszett gyermekeim visszatérnek Hozzám. ….”
———-
Római katolikus:
„2020-12-07
2. adventi hét hétfő
OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Jön az Úr, hogy megszabadítsa népét. A fogságból hazatérőknek ő maga épít jó utat. Boldogok, akik azon járhatnak!
Örüljön a puszta és a kiaszott vidék, ujjongjon a sivatag, és viruljon, mint a liliom. Virulva viruljon és örömében ujjongva daloljon! Mert övé a Libanon dicsősége, a Kármel és a Sáron pompája. Meglátják az Úr dicsőségét, Istenünk fönségét.
Erősítsétek meg az elernyedt kezeket, és a roskadozó térdeket szilárdítsátok meg! Mondjátok a csüggedt szívűeknek: „Bátorság! Ne féljetek! Íme, eljön Istenetek, eljön, hogy bosszút álljon és megfizessen. Maga az Isten jön el, hogy szabadulást hozzon nektek.”
Akkor megnyílik a vakok szeme, és a siketek füle hallani fog. Ugrándozik majd a sánta, mint a szarvas, és a némák nyelve ujjongva ujjong. Mert vizek fakadnak a pusztában, és folyóvizek a sivatagban.
A száraz vidék tóvá változik, a szomjas föld vizek forrásává. A sakálok egykori lakóhelyén zöldellő fű és nád terem. És egy tiszta út vezet majd át rajta, úgy fogják hívni: a szentek útja. Tisztátalan nem léphet rá, sem a balgák nem bolyongnak rajta.
Nem lesz ott oroszlán, és más ragadozó sem jár arra; a megváltottak vándorolnak rajta, akiknek az Úr szabadulást szerzett, azok térnek vissza rajta. Éneket zengve érnek a Sionra, és örök boldogságot tükröz az arcuk. Öröm és ujjongás jár a nyomukban, mert fájdalom és siralom nem lesz többé.
Ez az Isten igéje.
Iz 35,1-10
VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Íme, jön a mi Urunk, Istenünk, * és üdvözít minket. (Iz 35,4d – 1 D2 tónus.)
Előénekes: Hadd halljam, mit mond az én Uram, Istenem, * mert népének és szentjeinek békét ígér.
Az istenfélőhöz valóban közel az üdvösség, * hogy országukba dicsőség költözzék.
Hívek: Íme, jön a mi Urunk, Istenünk, * és üdvözít minket.
E: Irgalom és hűség majd egymásra lelnek, * csókot vált az igazság és a béke.
A földből a hűség kisarjad, * és az igazságosság tekint le az égből.
H: Íme, jön a mi Urunk, Istenünk, * és üdvözít minket.
E: Az Úr az ő jóságát megmutatja, * földünk is meghozza termését.
Igazság jár az Úr előtt, * és béke a lába nyomában.
H: Íme, jön a mi Urunk, Istenünk, * és üdvözít minket.
Zsolt 84,9ab-10.11-12.13-14
ALLELUJA
Íme, jön a föld Ura s Királya, * leoldja rólunk a bűnök láncát. – 5. tónus.
† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A béna meggyógyítása mutatja, hogy köztünk van a megjövendölt Gyógyító.
Egyik napon, amikor Jézus tanított, farizeusok és törvénytudók is ültek körülötte, akik Galilea és Júdea különböző falvaiból és Jeruzsálemből jöttek. Az Úr ereje akkor arra indította Jézust, hogy gyógyítson.
Ekkor néhány férfi egy béna embert hozott hordágyon. Be akarták vinni a házba, hogy eléje tegyék, de a tömeg miatt nem fértek hozzá. Ezért fölmentek a tetőre, és azon át bocsátották le ágyastul a középre, Jézus elé. Hitük láttára Jézus így szólt: „Ember, bocsánatot nyertek bűneid.” Erre az írástudók és a farizeusok azt gondolták magukban: „Ki ez, hogy így mer káromkodni? Ki bocsáthatja meg a bűnöket? Nemde egyedül Isten?”
Jézus pedig gondolataikba látva megszólalt: „Miért gondolkodtok így magatokban? Mi könnyebb, ha azt mondom: »Bocsánatot nyertek bűneid!« – vagy azt: »Kelj föl és járj!«? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására.” Ezzel a bénához fordult: „Mondom neked, kelj föl, fogd ágyadat, és menj haza!” Erre ő a szemük láttára tüstént fölkelt. Fogta ágyát, amelyen feküdt, és Istent magasztalva hazament. Erre mindnyájukat ámulat fogta el, magasztalták Istent, és félelemmel eltelve mondogatták: „Csodadolgokat láttunk ma.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 5,17-26 „
https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-12-07
„… AZ EGÉSZ FÖLD SZENVEDNI FOG, AMÍG NEM HALLOM A MEGBÁNÁS IGAZ KIÁLTÁSÁT
2002 szeptember 30. …”
http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1082.html
„… Kicsinyhitű gyermekeim, tudom, hogy nehéz megállnotok és azt mondanotok: visszatérek Istenhez. Olyan sokan vannak közületek tudatában annak, hogy ki is az Örök Atya valójában. De csak kevesen értik azt meg, hogy Ő őrködik fölöttük, életük minden napján, közülük egyenként mindenki fölött. Ő mosolyog, nevet és az öröm nagy érzése keríti Őt hatalmába, amikor gyermekei boldogok. De Ő nem szívesen néz le azokra, akiknek örömük, vagy feltételezett örömük nem a szívükben levő szeretetből fakad. …”
————
Ortodox (Görög keleti):
„A gyülekezet belső rendje
5 Idősebb férfival soha ne bánj vagy beszélj gorombán! Még ha helyre is kell igazítanod, akkor is úgy kérleld, mintha az édesapád lenne! A fiatalabb férfiakkal úgy bánj, mintha öcséddel beszélnél! 2 Idősebb asszonnyal úgy, mint az édesanyáddal, a fiatalabbakkal, mint húgoddal vagy nővéreddel! Velük kapcsolatban különösen ügyelj a tisztességre!
3 Gondoskodj azokról az özvegyasszonyokról, akik teljesen egyedül élnek! 4 Azonban ha egy özvegyasszonynak vannak gyermekei, vagy unokái, akkor elsősorban azoknak kell megtanulniuk, hogy gondoskodjanak a saját családtagjaikról. Így viszonozzák szüleiknek vagy nagyszüleiknek a gondoskodást!
5 Az az özvegyasszony, aki teljesen egyedül él, Isten gondviselésére bízza magát. Az ilyen özvegy éjjel-nappal kitartóan imádkozik és könyörög Istenhez. 6 Az olyan özvegyasszony azonban, aki csak az élvezeteket hajszolja, már életében halottnak számít.
7 Parancsold meg a hívőknek, hogy ezek szerint éljenek, és hogy viseljenek gondot a saját családjukra! Ne adjanak alkalmat senkinek, hogy vádolhassa őket! 8 Ha egy hívő mégsem gondoskodik a rokonairól, különösen pedig a saját családjáról, akkor valójában megtagadta a hitet, és rosszabb még a hitetlennél is.
9 Csak olyan özvegyasszonyt lehet felírni az özvegyek listájára, aki legalább hatvanéves, és hűséges volt egyetlen férjéhez, 10 akiről mindenki tudja, hogy mennyi jót tett, aki felnevelte a gyermekeit, szívesen fogadta házában a vendégeket, szolgálta[a] a testvéreket, segített a bajbajutottakon, és mindig készen állt arra, hogy valami jót tegyen.
„… Gyermekeim, még az öröm és a nevetés pillanatában is ezen a földön, mindig emlékezzetek egy dologra: Ez csak egy halvány fénye annak a tiszta örömnek és boldogságnak, ami az új földön fog bekövetkezni, akkor, amikor az elveszett Paradicsom újra megjelenik. Amikor ez beteljesedik, akkor a kiválasztott nép, azok, akik igaz életet élnek, akik hisznek Teremtőjükben, egyesülni fognak mindazokkal, akik halottaikból feltámadnak. Mindazok az emberek, barátok, családtagok, akik eltávoztak az élők sorából, egyesülni fognak Velem, ebben az új dicsőséges örökkévalóságban. ….”
—————————-
A szadduceusok alattomos kérdése
27 Egyszer odament Jézushoz néhány szadduceus. (Ők azok, akik azt mondják, hogy nincs föltámadás.) Megkérdezték tőle: 28 „Mester, Mózes azt írta, hogy ha egy férfi gyermektelenül hal meg, akkor a fivérének feleségül kell vennie a meghalt férfi özvegyét. Így kell gondoskodnia arról, hogy a meghalt testvérének mégis legyen utóda.[a] 29 Volt egyszer hét fiútestvér. Az első megnősült, de gyermektelenül halt meg. 30 Ezután a második fiútestvér vette feleségül az asszonyt, 31 majd a harmadik, és így tovább, míg végül mindannyian gyermektelenül haltak meg. 32 Azután az asszony is meghalt. 33 A feltámadáskor melyiküknek lesz a felesége, hiszen mind a hétnek a felesége volt?”
34 Jézus így felelt: „Akik ebben a világban élnek, megnősülnek és férjhez mennek. 35 De azok, akiket méltónak találnak arra, hogy a halottak közül feltámadjanak, és abban a következő korban éljenek, nem fognak többé megnősülni, vagy férjhez menni. 36 Nem is halhatnak meg soha, mert olyanok lesznek, mint az angyalok. Ezek az Isten fiai, mivel feltámadtak a halálból. 37 Különben már Mózes is világosan rámutatott arra, hogy a halottak feltámadnak. Amikor az égő bokorról írt, az Örökkévalót Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákób Istenének nevezte.[b] 38 Márpedig Isten nem a halottak, hanem az élők Istene, hiszen Isten számára ők mindannyian élnek.”
39 Néhány törvénytanító erre így válaszolt: „Helyesen feleltél, Mester!” 40 Ettől kezdve többé senki sem merte Jézust kérdezgetni.
A Messiás Dávidnak a Fia és az Ura
41 Ekkor azonban Jézus is kérdezett tőlük valamit: „Hogyan mondhatják azt a Messiásról, hogy a Dávid fia? 42 Hiszen maga Dávid mondja a zsoltárokban:
»Így szólt Uramhoz az Örökkévaló:
Ülj mellém jobb felől,
43 amíg ellenségeidet
hatalmad[c] alá kényszerítem!«[d]
44 Ha Dávid Urának nevezte a Messiást, hogyan lehet akkor a Messiás Dávidnak a fia?””
https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++1+Timothy+5%3A1-10%3B+++++Luke+20%3A27-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
—–
https://oca.org/readings/daily/2020/12/07
—–
http://budapest.orthodoxia.org/2020/04/04/egyhazkozsegi-hirlevel-217/
——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html