Címke: elfogadás

Makacs elutasításotok a Teremtőtökkel, a Legfelsőbb Lénnyel szemben, azzal szemben, Aki ezt a világot teremtette, az örök sötétség mélyére fog vezetni benneteket

23 Minutes in Hell (8 Minutes) – Bill Wiese, The Man Who Went To Hell

https://www.youtube.com/watch?v=PqufixPt2w0

23minutesinhell.org

https://soulchoiceministries.org/

Ld még az Igazság Könyve menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„Mit fogtok tapasztalni a Nagyfigyelmeztetés alatt és ima az azonnali megbocsátásért

2011. április 16. szombat; 10:00

Szeretett leányom, igyekezz, hogy az Üzeneteimről gyorsan tudomást szerezzenek, mivel a Nagyfigyelmeztetés ideje csaknem elérkezett. Mondd meg azoknak a lelkeknek, akik elutasítják az imádkozást, hogy tegyék félre büszkeségüket és ellenszenvüket, és forduljanak most Hozzám, megbocsátást kérve. Legyen az világos számotokra, hogy nagyon sok lélek nem fogja túlélni ezt a közelgő eseményt. Sokan ezek közül a lelkek közül egyszerűen csak lusták, mindennek ellenére legbelül hisznek Istenben, az Örök Atyában, mégis azt gondolják, hogy majd, valamikor a jövőben foglalkoznak lelki életükkel. De akkor már túl késő lesz.

Mondd meg a világnak, hogy ez az esemény bekövetkezik, hogy megmentse az embereket. Sokan fognak megbánást tanúsítani e misztikus élmény során. Égető érzést fognak megtapasztalni, hasonlót ahhoz, amit a lelkek a Tisztítótűzben éreznek. Ez bepillantást ad majd nekik abba, amin keresztül kell menniük azoknak a lelkeknek, akik nem teljesen tiszták, még mielőtt megpillanthatnák a Mennyország Dicsőséges Fényét.

Pusztán csak azzal, hogy elfogadják: ez az esemény megtörténhet, túlélhetik azt. Forduljatok Hozzám, és mondjátok: „Kérlek, vezess engem nagy Irgalmasságod Fényéhez és Jóságához, és bocsásd meg bűneimet”; és Én azonnal megbocsátok nektek.

Közvetlenül a Nagyfigyelmeztetés után mélységes békét és örömöt fogtok érezni a lelketekben.

A fiatalokat feszélyezi az imádkozás

Manapság a világon sok ember utasítja el az imádkozást. Sok fiatal találja különösen kínosnak és ódivatúnak azt. Tévesen azt hiszik, ha csak megtartják Istenben vetett hitüket, akkor az imádkozás szükségtelen. Ez nem így van. Az imádság elengedhetetlen ahhoz, hogy bejussatok a Paradicsomba, mely után oly erősen fogtok vágyakozni halálotok után. Ha bűnben maradtok, nem fogjátok megízlelni ezt a nagyszerű ünnepet. Csakúgy, mint azok közületek, akik testi erőnlétük megőrzéséért ügyelnek testükre, gondosan megválogatják, hogy mit egyenek, és karbantartják magukat, pontosan így kell felkészítenetek lelketeket is. Ha a lelketek állapotára nem fordítotok elegendő figyelmet, akkor az elgyengül, és hiányozni fog számára a táplálék, hogy tökéletes formában legyen.

Ima mások megtérítéséért

Tekintettel azokra a hívő emberekre a világon, akiknek gyenge a hite, óriási a ti felelősségetek, akik erős hittel bírtok. Nektek ezt a megtérésért szóló imát kell imádkoznotok a többiekért:

„Sürgetve kérlek Isteni Irgalmasságodban, Jézus, hogy Drága Véreddel borítsd be a langyos lelkeket, hogy megtérhessenek.” Mondjátok ezt a rövid imát azokért, akikről úgy gondoljátok, hogy a legjobban rászorulnak.

Ne feledjétek, gyermekeim, dicsőséges Ígéretemet: Végül Én fogok győzedelmeskedni. A sátán, a csaló egyszerűen nem élheti túl. Kérlek, hadd védelmezzelek, és vigyelek benneteket Magammal. Ne adjátok lelketeket a sátánnak. Mindnyájatokat szeretlek. Kérjetek rendületlenül, minden nap Engem, hogy erősítsem meg hiteteket.

Isteni Megváltótok,

Az Irgalom és Könyörület Királya,

Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/mit-fogtok-tapasztalni-nagyfigyelmeztetes-alatt-es-ima-az-azonnali-megbocsatasert

———-

Igaz élet Istenben:

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

Ébredjetek rá az Igazságra, mielőtt túl késő

2011. április 15. péntek; 22:00

Drága, szeretett leányom, meg kell mondanod a világnak, hogy most az Én Legszentebb Akaratomat kell követnetek, ha az emberiség örök életet akar. Ez a földi világ bár sok mindent fel tud kínálni számotokra, sosem fogja éhségeteket csillapítani. Ha ősszüleitek, Ádám és Éva bűne nem lett volna, akkor igen, lehetséges lett volna, hogy akadálytalanul örök boldogságban éljetek. Mivel a csaló mindenütt jelen van, ő nem fogja engedni egyikőtöknek sem, hogy Felém irányítva tervezze meg az életét. Ő ravasz, egy hazug, aki folyamatosan azon fog igyekezni, hogy mindenképpen bűnbe essetek a különféle kísértések által. Azonban nehéz lesz neki, hogy célba vegyen benneteket, ha a kegyelem állapotában vagytok, melyet a gyónás és az Áldott Szentségek által érhettek el.

A Szent Rózsafüzér különösen hatásos a sátán ellen, annak a hatalomnak köszönhetően, amelyet Isten, az Örök Atya adott az Áldott Szűznek, Édesanyámnak. Neki nagy hatalma van a csaló felett. A csaló tehetetlen az Én Édesanyámmal szemben, és ezt a csaló tudja. Ha megengeditek az Én Szent Édesanyámnak, hogy a kegyelmek felé vezessen benneteket, ő közbenjárhat értetek, és akkor védettek lesztek a csalóval szemben.

Miközben az emberek ma a boldogság és a béke felé igyekeznek ezen a Földön, valami titkos receptet keresnek. Így azzal töltik az időt, hogy próbálnak rájönni a boldogság, az anyagi gyarapodás és a béke titkára az életükben. Új megoldásokkal és ötletekkel állnak elő, melyek mindegyike a meggazdagodási terveken alapul. Függetlenül valamennyi felsorakoztatott érvtől, melyek többsége a pszichológiailag vezérelt idealizmuson alapszik, egyszerűen lehetetlen a békét és a boldogságot elérnetek az életetekben, ha nem hisztek Istenben, az Örök Atyában. Egyedül csak Ő tud életet adni.

Ha nem kerültök közel Hozzá, üres lelkűek lesztek.

Azok közületek, akik jelentős időt töltenek azzal, hogy cáfolni próbálják az Én Létezésemet, idejüket olyan álmok kergetésére fecsérlik, amelyek sosem válnak valóra. Makacs elutasításotok a Teremtőtökkel, a Legfelsőbb Lénnyel szemben, azzal szemben, Aki ezt a világot teremtette, az örök sötétség mélyére fog vezetni benneteket. Az emberek közül sokan, akik hozzátok hasonlóan hosszú időn át folyamatosan tagadták Isten Létezését, olyan hazugságok terjesztése által, hogy nem létezhet olyasvalaki, mint Isten, az Atya, most sajnos a saját választásuknak köszönhetően a pokol mélyén vannak. Ne engedjétek, hogy ez megtörténjen a ti lelketekkel, mert a pokolra jutott lelkek úgy égnek, mintha még mindig eleven húsból lennének.

Mennyire nevet a sátán a tudatlanságotokon. Amikor Isten Létét tagadjátok, akkor az örök boldogsághoz való jogotokat tagadjátok. Ugyanezt az örök boldogságot keresitek fáradhatatlanul ebben a világban. De az elérhetetlen ezen a Földön.

Soha ne éljétek úgy az életeteket ezen a Földön, mintha ez lenne az egyetlen része létezésetek körforgásának. Mert nem ez az egyetlen. Az igazi otthonotok a Paradicsomban lesz, Velem.

Szerető Megváltótok

Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/ebredjetek-ra-az-igazsagra-mielott-tul-keso


————

Ortodox (Görög keleti):

11 Ezt mondja az Örökkévaló,
Izráel Szentje és
Teremtőtök:
Ti akartok kérdőre vonni engem a jövő felől,
vagy arról, hogyan bántam gyermekeimmel,

 akiket saját kezem formál?!
12 Hiszen én
alkottam a földet,
s én
teremtettem az embert, hogy lakjon rajta!
Kezem terjesztette ki az eget,
parancsomra álltak elő a mennyei seregek![a]

13 Igen, őt[b] is én emeltem föl magasra,
s vezetem, hogy igazságosságban járjon,
lába előtt az utat én egyengetem!

Ő építi újjá városomat,
népemet ő engedi szabadon,
de mindezt nem haszonért teszi,
nem fizetségért, vagy kincsekért.”
— az Örökkévaló, a Seregek Ura mondja ezt.

14 Ezt mondja az Örökkévaló:
„Tiéd lesz Egyiptom gazdagsága,
és Etiópia összegyűjtött kincse.
A magas termetű szabeusok hozzád mennek,
szolgáid lesznek,
láncra verve követnek,
s lábad előtt leborulnak.
Így könyörögnek:
»Bizony, Isten csak közöttetek lakik,
és rajta kívül nincs más Isten!«”

15 Bizony, a rejtőzködő Isten közöttetek van,
Izráel Istene a Szabadítótok!

16 Akik bálványokat készítenek,
mind csalódni fognak,
    gyalázat éri őket.
Bizony, mindannyian megszégyenülnek!
17 De Izráelt az Örökkévaló örökre megszabadítja,
szégyen és gyalázat többé nem éri őket!”

 

 

 

 

 

„Isten próbára teszi Ábrahámot

22.1 Ezek után Isten próbára tette Ábrahámot.

Megszólította: „Ábrahám!”

Ő pedig válaszolt: „Igen, Uram!”

2 „Vedd magad mellé egyetlen fiadat, Izsákot, akit szeretsz, és menj el Mórijjá földjére! Ott majd mutatok neked egy hegyet, azon áldozd föl Izsákot égőáldozatként!” — mondta Isten.

3 Másnap Ábrahám már korán reggel fölkészült az útra. Felnyergelte a szamarát, fát hasogatott az égőáldozathoz, és két szolgájával és Izsákkal együtt elindultak arra a helyre, amelyet Isten mondott. 4 A harmadik napon Ábrahám távolról meglátta azt a hegyet, ahová igyekezett. 5 Akkor ezt mondta szolgáinak: „Telepedjetek le itt, vigyázzatok a szamárra, és várjatok ránk. Mi pedig a fiammal elmegyünk oda, és imádkozunk, azután majd visszajövünk.”

6 Ábrahám a tűzifát a fia, Izsák vállára tette, az égő parazsat és a kést maga vitte, és ketten indultak tovább. 7 Útközben Izsák az apjához fordult: „Édesapám!”

„Tessék, fiam!” — mondta Ábrahám.

„Itt a fa és a parázs a tűzgyújtáshoz, de hol van az áldozati bárány?” — kérdezte Izsák.

8 „Isten maga fog gondoskodni az áldozati bárányról” — felelte Ábrahám, és együtt folytatták az utat.

9 Amikor arra a helyre értek, amelyet Isten mutatott neki, Ábrahám oltárt épített, majd elrendezte rajta a tűzifát. Azután megkötözte a fiát, Izsákot, és őt is az oltárra helyezte a tűzifa tetejére. 10 Már éppen felemelte a kést, hogy Izsákot megölje, 11 de az Örökkévaló angyala rákiáltott az égből:

„Ábrahám, Ábrahám!”

„Igen, Uram!” — felelt Ábrahám.

12 „Ne öld meg a fiút! Ne bántsd! Miután próbára tettelek, látom, hogy valóban féled és tiszteled Istent, és egyszülött fiadat sem tagadtad meg tőlem” — kiáltotta az angyal.

13 Amikor Ábrahám körülnézett, a háta mögött egy kost pillantott meg, amely szarvánál fogva megakadt a sűrű bozótban. Tehát odament, fogta a kost, és azt áldozta föl égőáldozatul a fia helyett.

14 Ezért Ábrahám így nevezte azt a helyet: „Az Örökkévaló gondoskodik.” Azóta mondják ezt az emberek: „Az Örökkévaló gondoskodik rólunk az ő hegyén!”

15 Azután az Örökkévaló angyala másodszor is kiáltott Ábrahámnak az égből:

16 „Azt mondja az Örökkévaló: Mivel megtetted, hogy a fiad is átadtad nekem — igen, még az egyetlen fiadat is —, ezért magamra esküszöm, 17 hogy gazdagon és bőségesen megáldalak, utódaidat[a] megsokasítom és megszaporítom, mint égen a csillagokat, és mint tenger partján a homokot.

A te utódod fogja birtokolni ellenségeinek kapuját, 18 és a te utódod által fogom megáldani a föld összes nemzeteit.

Igen, mindezekkel megáldalak, mert engedelmeskedtél szavamnak.””

 

„Mit fogtok tapasztalni a Nagyfigyelmeztetés alatt és ima az azonnali megbocsátásért

2011. április 16. szombat; 10:00

Pusztán csak azzal, hogy elfogadják: ez az esemény megtörténhet, túlélhetik azt. Forduljatok Hozzám, és mondjátok: „Kérlek, vezess engem nagy Irgalmasságod Fényéhez és Jóságához, és bocsásd meg bűneimet”; és Én azonnal megbocsátok nektek.

Közvetlenül a Nagyfigyelmeztetés után mélységes békét és örömöt fogtok érezni a lelketekben. …”

https://masodikeljovetel.hu/mit-fogtok-tapasztalni-nagyfigyelmeztetes-alatt-es-ima-az-azonnali-megbocsatasert

 

 

„17 Az igazi barát mindig szeret téged,
de akkor válik igazán a testvéreddé,
ha bajba kerülsz.
18 Csak a bolond vállal kezességet
más ember adósságáért!
19 Aki veszekedni szeret, a bűnt szereti,
és aki dicsekszik, veszedelmet hoz magára.
20 Az álnok szívűnek nem lesz jó sorsa,
és a hamis beszédű nagy bajba kerül.
21 Az öntelt ostoba szüleinek bánata,
az ilyen fiú apjának nincs sok öröme.

22 Az öröm gyógyulás és egészség,
de a bánat még csontjaidat is elemészti.
23 Az istentelen titokban elfogadja a megvesztegetést,
hogy elferdítse az igazságot.
24 Az értelmes a bölcsességen tartja a szemét,
az ostobák pedig távoli dolgokról álmodoznak.
25 Az ostoba gyermekek sok bánatot okoznak apjuknak,
és keserűséget anyjuknak.
26 Megbüntetni az ártatlant,
vagy megverni a nemes lelkűt,
nem igazságos.

27 A bölcs megválogatja a szavait,
az értelmes higgadtan viselkedik.
28 Még az ostoba is bölcsnek tűnik, mikor hallgat,
és értelmesnek hiszik, ameddig nem beszél.

18 Az önfejű csak saját kívánságát követi,
és dühösen elutasít minden bölcs tanácsot.
2 Az ostoba nem hallgat senkire,
egyre a saját gondolatait mondja.
3 Amikor az istentelen bejön,
vele jön a megvetés,
de hamar követi a szidalom és a gyalázat is.
4 A bölcs beszéde mély víz,
a bölcsesség forrása pedig, mint a mélyből feltörő patak.
5 Nem jó a bűnösnek kedvezni,
sem az igazat kiforgatni jogaiból.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Isaiah%2045:11-17;%20%20%20%20Genesis%2022:1-18;%20%20%20%20Proverbs%2017:17-18:5&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/04/16

 

 

 

„Mit fogtok tapasztalni a Nagyfigyelmeztetés alatt és ima az azonnali megbocsátásért

2011. április 16. szombat; 10:00

Szeretett leányom, igyekezz, hogy az Üzeneteimről gyorsan tudomást szerezzenek, mivel a Nagyfigyelmeztetés ideje csaknem elérkezett. Mondd meg azoknak a lelkeknek, akik elutasítják az imádkozást, hogy tegyék félre büszkeségüket és ellenszenvüket, és forduljanak most Hozzám, megbocsátást kérve. Legyen az világos számotokra, hogy nagyon sok lélek nem fogja túlélni ezt a közelgő eseményt. Sokan ezek közül a lelkek közül egyszerűen csak lusták, mindennek ellenére legbelül hisznek Istenben, az Örök Atyában, mégis azt gondolják, hogy majd, valamikor a jövőben foglalkoznak lelki életükkel. De akkor már túl késő lesz. …”

https://masodikeljovetel.hu/mit-fogtok-tapasztalni-nagyfigyelmeztetes-alatt-es-ima-az-azonnali-megbocsatasert

———-

Római katolikus:

2021-04-16

Húsvét 2. hét péntek

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Az apostolok örvendezve fogadják, hogy Jézusért szenvedhetnek.
Amikor számon kérték az apostoloktól, miért tanítanak Jézusról, felállt a főtanács egyik tagja, egy Gamáliel nevű farizeus, az egész nép előtt tiszteletben álló törvénytudó. Egy kis időre kiküldte az apostolokat, majd beszédet intézett a többiekhez:
„Izraelita férfiak! Fontoljátok meg jól, mit akartok tenni ezekkel az emberekkel! Nemrégiben föllépett ugyanis Teodás,
aki nagyra tartotta magát, és mintegy négyszáz férfi csatlakozott hozzá. De megölték; mindazokat pedig, akik hittek benne, szétszórták és megsemmisítették.
Utána a népszámlálás idején a galileai Júdás lépett fel, és maga köré csábította a népet. Ő is
elpusztult, és minden követője szétszóródott.
Ezért most is azt mondom nektek, hagyjátok békén ezeket az embereket, és engedjétek őket szabadon. Ha ez a törekvés vagy mozgalom emberektől származik, úgyis magától felbomlik. De ha Istentől van, nem tudjátok szétoszlatni őket, és úgy látszanék, mintha Isten ellen tusakodnátok.”
Érvelését elfogadták. Behívatták az apostolokat,
megbotoztatták őket, azután rájuk parancsoltak, hogy ne beszéljenek Jézusról. Majd szabadon engedték őket.
Ekkor
örvendezve távoztak a főtanácsból, mert méltóknak bizonyultak, hogy Jézusért gyalázatot szenvedjenek. Továbbra is mindennap tanítottak. A templomban és a házakban hirdették Jézus Krisztust.
Ez az Isten igéje.

ApCsel 5,34-42

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Csak egyet kérek az Úrtól, * hogy az Úr házában lakjam. (Vö. 4ab vers. – 2. tónus)
Vagy: Alleluja. 2. szám.
Előénekes: Világosságom és üdvösségem az Úr, * kitől félnék?
Életem oltalmazója az Úr, * kitől rettegnék?
Hívek: Csak egyet kérek az Úrtól, * hogy az Úr házában lakjam.
Vagy: Alleluja.
E: Egyet kérek az Úrtól, † csak egy a vágyam, * hogy az Úr házában lakjam életem minden napján,
hogy élvezhessem az Úr örömét, * és hogy szemlélhessem szent templomát.
H: Csak egyet kérek az Úrtól, * hogy az Úr házában lakjam.
Vagy: Alleluja.
E: Hiszem, hogy meglátom az Úr javait, * az élők földjén.
Remélj az Úrban, bátran cselekedj, * szíved legyen erős, és bízzál az Úrban.
H: Csak egyet kérek az Úrtól, * hogy az Úr házában lakjam.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 26,1.4.13-14

ALLELUJA
Nemcsak kenyérrel él az ember, * hanem minden igével is, mely Isten ajkáról való. Mt 4,4b – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
A csodás kenyérszaporítás.
Abban az időben Jézus átment a Galileai-tengernek, vagyis Tibériás-tavának a túlsó partjára. Nagy tömeg követte, mert látták a csodajeleket, amelyeket a betegeken végbevitt, Jézus fölment egy hegyre, és ott leült tanítványaival együtt. Közel volt húsvét, a zsidók ünnepe.
Amikor Jézus fölemelte szemét, és látta, hogy nagy tömeg jön feléje, így szólt Fülöphöz: „Honnan vegyünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” Ezt pedig azért kérdezte, hogy próbára tegye, mert ő tudta, hogy mit fog tenni.
„Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset” – felelte Fülöp.
Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére megszólalt: „Van itt egy fiú, akinél öt kenyér és két hal van, de mi ez ennyinek?” Jézus meghagyta: „Telepítsétek le az embereket!” Sok fű volt azon a helyen. Letelepedtek hát: szám szerint mintegy ötezren voltak csupán a férfiak.
Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta a letelepedett embereknek; ugyanígy (adott) a halból is,
amennyit csak akartak. Amikor pedig jóllaktak, szólt tanítványainak: „Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba.” Összeszedték, s tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit meghagytak azok, akik ettek.
Amikor pedig az emberek látták a
csodajelet, amelyet Jézus végbevitt, így beszéltek: „Ez valóban az a próféta, aki a világba jön.”
Amikor Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják vinni, hogy erőszakkal királlyá tegyék, ismét visszavonult a hegyre, egészen egyedül.
Ezek az evangélium igéi.

Jn 6,1-15

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-04-16

Testetek meg lesz tisztítva és újra teremtve a tökéletesség állapotára, arra a korra alapozva, amelyben elfogadtátok Isten szeretetét

Igazság Könyve:
 
 

VÉDELMI IMÁK ÉS KÖNYÖRGÉSEK – védettség kegyelméért, az Új Paradicsom elnyeréséért (II.rész)

Keresztes Imahadjárat 103. imája

Hogy megosszuk a Szenvedés Kelyhét Krisztussal.

Keresztes Imahadjárat 122. imája

Felajánlás Jézus Krisztus Drága Vérének

Keresztes Imahadjárat 132. imája

Hogy ellene mondjunk a Sátánnak, és megvédjük ezt a Küldetést.

Keresztes Imahadjárat 144. imája

A Keresztény hit megvédéséért

A Keresztes Imahadjárat 159. imája

Könyörgés Isten Szeretetéért”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-4-nap-csutortok

 

———-
Igaz élet Istenben:

 
———–

 

 
 

“… Azt hiszitek, hogy igaz életet éltek, egy anyagi világ életét, melynek meghatározott élettartama van. Életetek rövid a Földön. Testetek megöregszik. Egészségetek megromlik. Idővel a testetek meghal. Amennyiben elhanyagoljátok szellemeteket, a lelketeket, semmik vagytok.

Fogadjátok el, hogy ti Isten gyermekei vagytok, és ha Isten Törvényeinek megfelelően éltek, életeteknek nagyobb jelentősége lesz. Az életetek meghosszabbodik majd, és ti egy nagy Ajándékot kaptok: az Örök Életet.

Ha csak sejtelmetek lenne erről az életről – mindössze egy órára – sohasem bántanátok meg Atyámat. Tudnotok kell, hogy megkapjátok ezeket az Ajándékokat.

Együtt fogtok élni az egész családotokkal, azokkal, akik a kegyelem állapotában haltak meg, és azokkal, akik maradék hadseregemet fogják alkotni a Földön.

Testetek meg lesz tisztítva és újra teremtve a tökéletesség állapotára, arra a korra alapozva, amelyben elfogadtátok Isten szeretetét.
Szeretetben és békében fogtok élni szeretteitekkel és szomszédjaitokkal. Egyikőtök sem fog akarni egyebet…..”

 
 
———-
Római katolikus:

2020-10-01

26. évközi hét csütörtök

OLVASMÁNY Jób könyvéből
Végső szükségben az ember még barátaiban sem bízhat, csak Istenben, aki a halálból is kimenti.
A mindenkitől elhagyott Jób így szólt barátaihoz: Szánjatok meg, barátaim, legalább ti szánjatok, mert megérintett engem az Úr keze!
Miért üldöztök úgy most ti is, mint ahogy Isten üldöz engemet?
Miért nem hagyjátok már abba, és miért
marjátok testemet?
Bárcsak felírnák szavaimat, bárcsak feljegyeznék egy könyvbe!
Bárcsak vas íróvesszővel ólomtáblára, vagy vésővel sziklába vésnék azokat: Tudom, hogy Megváltóm él, és a végső napon feltámadok a földből.
Testemet ismét bőr veszi körül, és testemben látom meg Istenemet.
Én magam
látom majd őt, és nem valaki más; saját szememmel nézem őt; szívem titkos reménye ez.
Ez az Isten igéje.

Jób 19,21-27

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Hiszem, hogy meglátom az Úr javait * az élők földjén. 13. vers.
Előénekes: Uram, halld meg kiáltó szavamat, * könyörülj rajtam, és hallgass meg engem.
Szívem rólad mondta: * „Keressétek az ő arcát!”
Hívek: Hiszem, hogy meglátom az Úr javait * az élők földjén.
E: A te arcodat keresem, Uram, * ne rejtsd el előlem arcodat.
Ne fordulj el haragodban szolgádtól, * segítségem te vagy, el ne taszíts.
H: Hiszem, hogy meglátom az Úr javait * az élők földjén.
E: Hiszem, hogy meglátom az Úr javait * az élők földjén.
Remélj az Úrban, bátran cselekedj, * szíved legyen erős, és bízzál az Úrban.
H: Hiszem, hogy meglátom az Úr javait * az élők földjén.
Zsolt 26,7-9abc.13-14

ALLELUJA
Közel van az Isten országa, * tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban. Mk 1,15 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus apostoli munkára küldi a hetvenkét tanítványt.
Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott.
Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.
Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: »Békesség e háznak!« Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra.
Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: »Elérkezett hozzátok az Isten országa!«
De ha betértek valamelyik városba, és nem látnak titeket szívesen, menjetek ki az utcára, és mondjátok: »Még a port is lerázzuk, ami városotokban a lábunkra tapadt, de tudjátok meg: Elérkezett hozzátok az Isten országa!« Bizony, mondom nektek: Szodomának könnyebb sorsa lesz azon a napon, mint ennek a városnak.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 10,1-12″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-10-01
————
Ortodox (Görög keleti): 

Jákób álma és fogadalma

10 Elindult Jákób Beérsebából, és Hárán felé tartott.

11 Egy olyan helyre ért, ahol eltölthette az éjszakát, mikor a nap lement. Fogott egyet az ott levő kövek közül, azt a feje alá tette, és lefeküdt azon a helyen.

12 És álmot látott: Egy létra volt a földre állítva, amelynek teteje az égig ért, és Isten angyalai jártak azon fel és le.

13 Odafönt pedig az Úr állt, és ezt mondta: Én vagyok az Úr, atyádnak, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene! Ezt a földet, amelyen fekszel, neked adom és a te utódaidnak.

14 Annynnyi utódod lesz, mint a föld pora, terjeszkedni fogsz nyugatra és keletre, északra és délre, és áldást nyer általad, meg utódod által a föld minden nemzetsége.

15 Mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy, és visszahozlak erre a földre. Bizony, nem hagylak el, amíg nem teljesítem, amit megígértem neked.

16 Amikor Jákób fölébredt álmából, ezt mondta: Bizonyára az Úr van ezen a helyen, és én nem tudtam!

17 Félelem fogta el, és így szólt: Milyen félelmes ez a hely! Nem más ez, mint Isten háza és a menny kapuja.”

———————-

27 Ezeknek a napoknak az elteltével a nyolcadik naptól kezdve készítsék oda a papok az oltárra égőáldozataitokat és békeáldozataitokat, én pedig kegyelmes leszek hozzátok – így szól az én Uram, az Úr.

A keleti kaput zárva kell tartani

44 Azután visszavitt engem a szent terület keletre néző külső kapujához, de az zárva volt.

Akkor ezt mondta nekem az Úr: Ez a kapu zárva marad, nem nyithatja ki senki, és nem mehet be rajta senki, mert az Úr, Izráel Istene ment be rajta, ezért marad zárva.

Csak a fejedelem tartózkodhat ott, mivel fejedelem, és étkezhet az Úr színe előtt. A kapu csarnoka felől menjen be, és arra is jöjjön ki.

A léviták szolgálati beosztása

Azután bevitt engem az északi kapun a templom elé, és láttam, hogy az Úr dicsősége betöltötte az Úr házát, én pedig arcra borultam.

————————

A bölcsesség és a balgaság hívogatása

9.1 A bölcsesség házat épített magának, hét oszlopot faragott hozzá.

Levágta vágómarháját, megfűszerezte borát, és megterítette asztalát.

Lányokat küldött ki, hogy így kiáltsanak a város magasan fekvő pontjain:

Aki tapasztalatlan, térjen be ide! Az esztelennek pedig ezt mondja:

Jöjjetek, egyetek a kenyeremből, és igyatok fűszerezett boromból!

Hagyjátok el az együgyűséget, és éltek, járjatok az értelem útján!

Aki meginti a csúfolódót, maga fog pironkodni, aki megfeddi a bűnöst, magát szennyezi be.

Ne fedd meg a csúfolódót, mert meggyűlöl téged, de fedd meg a bölcset, az szeretni fog téged!

Adj a bölcsnek, és még bölcsebb lesz, tanítsd az igazat, és ő gyarapítja tudását!

10 A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek a megismerése ad értelmet.

11 Mert általam sokasodnak meg napjaid, és gyarapodnak életed évei.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis%2028:10-17;%20%20%20%20Ezekiel%2043:27-44:4;%20%20%20%20Proverbs%209:1-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS
—————

…..
….
….
 
—–

Ó, milyen arrogáns az az ember, aki Létezésemen gúnyolódik

Igazság Könyve:
2014. október 23. csütörtök, 15:14

 

Drága szeretett leányom, a felebaráti szeretet minden egyes jó cselekedete és tette alkalmával a gonosz erői meggyengülnek. A sötétségben levő lelkekért felajánlott minden ima és szenvedés megsemmisíti a gonosz cselekedeteket és a gyűlöletet. Tudnotok kell, hogy a Szentlélek Ereje által megérintett emberek jó cselekedetei, megsemmisítik a Sátán befolyását a világban.

Emelkedjetek fel mindnyájan, akik elfogadtátok a Jelenések Könyvében foglalt Igazságot, és imádkozzatok Isten minden gyermekének a megmentéséért. Kérjetek, kérjetek, kérjetek, és Én válaszolni fogok nektek, amikor azokért imádkoztok, akikről tudjátok, hogy feltett szándékuk, hogy minden Belém, Jézus Krisztusba vetett hitet elpusztítsanak.

Ó, milyen arrogáns az az ember, aki Létezésemen, Istenségemen és azon Ígéretemen gúnyolódik, hogy újra eljövök. Mennyire zárt az elméjük azzal a Szeretettel szemben, amelyet a Szívemben tartok minden bűnös iránt, beleértve azokat is, akik elárulnak Engem. Milyen könnyen vezethetők azok, akikben nem lakozik a Szentlélek! Jaj azoknak, akik a Szentlélek Ajándéka ellen támadnak, mely minden dolog éltető ereje és amely Tőlem származik. Mennyire szomjasok vagytok ti, akik megtagadtok Engem. A víz soha nem fogja oltani a szomjatokat, és eljön majd a nap, amikor könyörögni fogtok Hozzám az Élet Forrásáért. Amíg el nem jön az a nap, nem lesz életetek, hacsak meg nem kértek Engem, hogy Belőlem igyatok.

Jöjjetek – kérjetek Engem, hogy világosítsalak meg benneteket. Engedjétek, hogy a Szentlélek tüze árassza el a lelketeket. Amikor teljes bizalommal és alázattal jöttök Hozzám, Én el foglak tölteni benneteket Jelenlétemmel, és ha elismertek Engem, megadom nektek azt az életet, amely után sóvárogtok. Csak ekkor fog béke uralkodni a szívetekben.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/o-milyen-arrogans-az-az-ember-aki-letezesemen-gunyolodik


———-

Igaz élet Istenben:

“LÉLEK VAGYOK – IGAZ ÉLET ISTENBEN

1988. szeptember 24. 

Istenem?

Én vagyok. Emlékezz arra, hogy Lélek vagyok és mindent megosztok lelkeddel, amim van. Te és én egy vagyunk, a szeretet egységében összekötve, egymáshoz kötve a szeretetben, én a te Istened és te; az én kicsim. En,a te Teremtőd, és te, az éri teremtményem. Emlékeztesd azokat, akiknek szíve megkeményedett, hogy Szívem megszentel titeket. Tudasd velük; hogy még a névtelen embereket, az erkölcsteleneket, az érdemteleneket is meghívom. Átalakítom a kőszívűeket, és kiemelem őket a semmiből. Váratlanul jövök a halottak közé, és mindannyiukat fel tudom támasztani. Nézz magadra Vassula, nincsenek érdemeid, nagy könyörületemben mégis felemeltelek. Most tudod, mit jelent az igaz élet Istenben. Én vagyok az Élet. Dicsőíts engem gyermekem, soha ne lázadj ellenem! Tartsd emlékezetedben tanításomat!

Uram?

Én vagyok.

Van valami, ami kellemetlenül érint. Valaki azt mondta, hogy én állandóan bűnben élek, mivel elváltam és újból házasságot kötöttem. Azt mondta, hogy az én állandó bűnöm kizárja annak lehetőségét, hogy Te adod ezt a kinyilatkoztatást; Istenem.

Mutatkozzék az az ember, aki bűn nélkül van! Jöjjön elém, és mutassa meg nekem arcát!

Igen Uram, segíts nekem! Nem tudom, mit feleljek ezekre a vádakra.

Ne válaszolj, jöjj gyorsan hozzám! Atyád vigyáz rád. Mi ketten gyermekem? _

Mindörökkön örökké! Amen!

A Bölcsesség szereti a gyermekeket. ”

 
 
 
 
 
———
Római katolikus:
2019-10-2329. évközi hét szerda

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
A keresztény ember megtagadja a bűn szolgálatát, és egészen Istennek szenteli magát.
Testvéreim!
Ne uralkodjék testeteken a bűn, és ne engedelmeskedjetek kívánságainak! Ne adjátok át tagjaitokat a bűn szolgálatára a gonoszság eszközeként, hanem mint akik a halálból életre keltek, adjátok magatokat Isten szolgálatára, tagjaitokat pedig az igazság eszközéül szenteljétek az Istennek. A bűn ugyanis többé nem uralkodik rajtatok, mert nem az ószövetségi törvény alá vetve éltek, hanem a kegyelemben.
Mi következik ebből? Vétkezzünk tehát, mert nem a törvény alatt, hanem a kegyelemben élünk? Isten mentsen! Nem tudjátok-e, hogy Isten szolgái vagytok, és neki kell engedelmeskednetek, akinek mint szolgák alárendelitek magatokat?
Vagy a bűnnek engedelmeskedtek, és ez halálra vezet; vagy az Istennek engedelmeskedtek, és ez a megigazulásra vezet. Hála legyen azonban Istennek, hogy – bár a bűnnek szolgáltatok – most már szívből engedelmeskedtek annak a tanításnak, amelyre oktattak. A bűntől megszabadulva, az igaz élet szolgái lettetek.
Ez az Isten igéje.

Róm 6,12-18

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr a mi segítségünk, * aki az eget és a földet alkotta. 8a. vers.
Előénekes: Ha nem lett volna velünk az Úr, vallja meg most Izrael, † ha nem lett volna velünk az Úr, * amikor az emberek ránk támadtak,
akkor elevenen elnyeltek volna, * úgy fellángolt haragjuk
ellenünk.

Hívek: Az Úr a mi segítségünk, * aki az eget és a földet alkotta.
E: Elnyelt volna minket akkor a víz, † a zuhatag elsodorta volna életünket, * elragadtak volna a tajtékzó hullámok.
Legyen áldott az Úr, * mert nem adott minket foguk martalékául.
H: Az Úr a mi segítségünk, * aki az eget és a földet alkotta.
E: Megmenekültünk, mint a madár a vadászok hálójából: * a vadászháló szétszakadt, és mi szabadok lettünk.
Az Úr a mi segítségünk, * aki az eget és a földet alkotta.
H: Az Úr a mi segítségünk, * aki az eget és a földet alkotta.
Zsolt 123,1-3.4-6.7-8

ALLELUJA
Virrasszatok és álljatok készen, * mert nem tudjátok, hogy az Emberfia mikor érkezik! Mt 24,42a és 44 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Sokról kell számot adnia annak, aki sokat kapott.
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Gondoljátok meg: Ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az
órában, amikor nem is gondoljátok.”
Péter megkérdezte: „Uram, csak nekünk mondod ezt a példabeszédet, vagy mindenkinek?” Az Úr így válaszolt: „Ki a hű és okos sáfár, akit ura szolgái fölé rendel, hogy ha eljön az ideje, kiadja részüket az élelemből?
Boldog az a szolga, akit hazatérő ura ebben a tevékenységben talál. Bizony, mondom nektek, hogy minden vagyonát rábízza.

De ha a szolga azt mondja magában: »Uram bizonyára késni fog«, és elkezdi verni a többi szolgát és szolgálót, eszik-iszik meg részegeskedik, és megérkezik ennek a szolgának az ura olyan napon, amikor nem is várja, és olyan órában, amikor nem gondolja, bizony kegyetlenül megbünteti, és a hűtlenek sorsára juttatja.
Az a szolga, aki ismeri ura akaratát, de nem áll készen, hogy akarata szerint járjon el, sok verést kap. Aki azonban nem ismeri, s így tesz olyat, amiért büntetést érdemel, csak kevés verést kap.
Mert aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 12,39-48″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-10-23


————

Ortodox (Görög keleti): 

Pál Istentől kapta a felhatalmazást

11 Testvéreim, szeretném, ha tudnátok, hogy az örömüzenet, amelyet nektek hirdettem, nem emberektől származik, 12 hiszen nem emberek tanítottak rá vagy adták át, hanem maga Jézus Krisztus jelentette ki nekem.

13 Ugye hallottátok, hogy életem korábbi szakaszában, amikor a zsidóság vallása szerint éltem, könyörtelenül üldöztem, sőt megpróbáltam elpusztítani Isten Eklézsiáját. 14 A zsidó vallás gyakorlásában sok kortársamat megelőzve, minden erőmmel igyekeztem követni őseim tanításait.

15 Isten azonban már a születésem előtt különválasztott engem a maga számára! Azután pedig kegyelme által megszólított, 16 és a Fiát kijelentette nekem, majd elküldött, hogy az Izráelen kívüli nemzeteknek hirdessem a Krisztusról szóló örömüzenetet. Attól kezdve senkitől sem kértem tanácsot, vagy segítséget. 17 Még azokat sem látogattam meg Jeruzsálemben, akik előbb voltak apostolok, mint én, hanem azonnal elmentem Arábiába, majd később visszatértem Damaszkuszba.

18 Csak három évvel később mentem fel Jeruzsálembe, hogy megismerkedjem Péterrel,[a] és nála is maradtam tizenöt napig. 19 De a többi apostollal nem találkoztam, csak Jakabbal, az Úr testvérével.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+1%3A11-19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

54 Visszatért a saját városába, és ott is tanított a zsinagógában. Mindenki nagyon csodálkozott rajta, és ezt kérdezgették egymástól: „Honnan szerzett ilyen bölcsességet és csodatevő erőt? 55-56 Hiszen ez csak az ács fia! Ismerjük az egész családját: anyját, Máriát, és a testvéreit, Jakabot, Józsefet, Simont és Júdást, meg a húgait, akik mind itt élnek közöttünk! Honnan vette hát ezt a bölcsességet és a csodatevő erőt?” 57 Ezért nem fogadták el Jézust, hanem visszautasították és elfordultak tőle.

Jézus ekkor ezt mondta nekik: „A prófétát mindenhol tisztelik, csak a saját városában és családjában nem.”

58 Ebben a városban nem is tett sok csodát, mert nem hittek benne.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+13%3A54-58&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Az örömhír terjedése a császár udvarában

12 Testvéreim, szeretném, ha tudnátok, hogy amik eddig velem történtek, azok egyre inkább az örömhír terjedését szolgálják. 13 A császári palota egész őrsége, sőt, mindenki más is tudja már, hogy engem azért tartanak itt rabságban, mert Krisztust szolgálom. 14 Ezért sokan, akik testvéreink az Úrban, felbátorodtak, és félelem nélkül hirdetik Isten üzenetét.

15 Igaz, vannak olyan testvérek is, akik ezt féltékenységből és versengésből teszik. Mások azonban jó szívvel és tiszta szándékkal, 16 a szeretet által indítva hirdetik Krisztust, hiszen tudják, hogy Isten engem az örömhír védelmével bízott meg. 17 Azok, akik féltékenységből és nem tiszta szívvel, hanem önző szándékkal hirdetik Krisztust, azt hiszik, hogy ezzel még inkább megnehezítik a fogságomat. 18 De mit számít ez? Akár jó, akár rossz szándékkal teszik, az a fontos, hogy Krisztust hirdetik — ennek pedig szívből örülök!

19 Igen, örülni is fogok, mert tudom, hogy imádságaitok és Jézus Krisztus Szellemének segítsége által ez az én üdvösségemet szolgálja.[a] 20 Ugyanakkor ez meg fog felelni annak a határozott várakozásomnak és kívánságomnak is, hogy nem fogok szégyent vallani semmiben. Sőt, bátran meg fog mutatkozni bennem — akár életben maradok, akár meg kell halnom —, hogy Krisztus mindenkinél hatalmasabb. Igen, azt várom, hogy ez a mostani helyzetemben is így lesz, mint ahogy eddig is mindig így volt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Philippians+1%3A12-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“…  Ezért mondom nektek: Kitartóan kérjétek, és megkapjátok! Kitartóan keressétek, és megtaláljátok! Kitartóan kopogtassatok, és kinyitják nektek az ajtót! 10 Mert aki kitartóan kéri, megkapja, amit kér. Aki kitartóan keresi, az megtalálja, amit keres. Aki kitartóan kopogtat, annak kinyitják az ajtót.

11 Vajon melyik apa adna kígyót a fiának, a az halat kér tőle? 12 Vagy ha tojást kér, talán skorpiót ad neki? 13 Ha tehát még ti is tudtok jó ajándékot adni a gyerekeiteknek, bár gonoszak vagyok, mennyivel inkább fog Mennyei Atyátok Szent Szellemet adni azoknak, akik kérik tőle!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+11:9-13&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/10/23
—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

Ti vagy Istent szolgáljátok, vagy az emberek ostobaságának adjátok magatokat

Igazság Könyve:

2014. október 1. szerda, 21:15

Drága szeretett leányom, az Én, Jézus Krisztus, az Emberfia elárulása óriási méreteket öltött azok között, akik azt mondják, hogy Engem szolgálnak. Még azok is, akik azt mondják magukról, hogy ők az Én hűséges szolgáim, elhagytak Engem, és a hitük csak egy pislákoló fény a korábbi hitükhöz képest. Ami egykor az Irántam való szeretettel és együttérzéssel kezdődött el, a töredékére csökkent annak, ami korábban volt, és ennek számos tényező volt az okozója.

Az Egyházammal szemben tanúsított sok megvetés azon elesett lelkek részéről érkezik, akiket súlyos bűnbe vittek annak belsejében. Sok ártatlan felszentelt szolgám szenved mások bűnei miatt, és ez nagy szégyent hozott rájuk. Aztán, amikor Isten Törvényeit félre tolták, és már alig beszéltek azokról, sokan elfelejtették, hogy Isten Parancsolatait minden áron meg kell tartani. Amikor felszentelt szolgáim többé már nem az Igazságot prédikálják, és elutasítják annak fontosságát, hogy létezik a bűn, akkor Isten gyermekei hogyan lehetnének okosabbak? Felszentelt szolgáimnak erkölcsi kötelessége, hogy védelmezzék Isten Igéjét, és hogy a bűn veszélyeire figyelmeztessék Isten gyermekeit. De ők úgy döntöttek, hogy ezt nem teszik. Sokan félnek hirdetni az Igazságot, mert attól tartanak, hogy üldözni fogják őket azok, akik őket fogják hibáztatni mások bűneiért.

A földi Időm során Én sohasem tétováztam hirdetni azt a büntetést, amellyel szembe kell néznie az embernek, ha nem törekszik arra, hogy Istentől bűneiért bocsánatot kérjen. Nem az Isten büntetésétől való félelem kellene, hogy legyen a bűn elkerülésének az oka, hanem hogy ti, bűnösök megmenekülhessetek. A bűn egy olyan dolog, amivel együtt kell élnetek, de soha nem szabad azt elfogadnotok. Harcolnotok kell ellene, mert Én arra vágyom, hogy megmentsem a lelketeket. Ugyan miért ne akarnám megmenteni a lelketeket, bármibe kerüljön is az? Hát nem szenvedtem értetek, és nem haltam kínhalált a Kereszten, hogy megváltsalak benneteket Isten Szemében? Akkor felszentelt szolgáim miért nem beszélnek arról, hogy feltétlenül szükséges keresni az örök életet. Ha nem keresitek az Örök Életet, nem is fogjátok azt megtalálni.

Akik Engem szolgálnak, azoknak kötelessége, hogy segítsenek megmenteni az embert az örök kárhozattól. Már hosszú ideje annak, hogy az Igazság el van rejtve, és emiatt sok lélek veszett el Számomra. Tudnotok kell, hogy az utolsó napon elküldöm Angyalaimat, és az emberek két csoportra lesznek osztva: egyik oldalon azok, akik rémtetteket vittek végbe, a másik oldalon pedig, akik Hozzám tartoznak. Arra kérlek benneteket, felszentelt szolgáim, hogy mondjátok el az Igazságot, mert ha ezt nem teszitek meg, akkor sok lelket fogtok elveszíteni Számomra, és Én azt nektek soha nem fogok megbocsátani.

Ti vagy Istent szolgáljátok, vagy az emberek ostobaságának adjátok magatokat.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/ti-vagy-istent-szolgaljatok-vagy-az-emberek-ostobasaganak-adjatok-magatokat



—————
Igaz élet Istenben:


EGÉSZ SZÍVEDDEL KERESS!
Görögország, Rhodos, 1997. június 5.(Ezt az üzenetet Isten az “Igaz élet Istenben” Társulat tagjaihoz intézte, akik itt találkoztak. Száznegyvenen jöttek huszonhárom nemzet képviseletében.)

Uram, a Te Szavad lámpás
a lábam előtt,
jelenléted szívem
öröme és békéje.Emberiség Megváltója,
mit tehetek,
amit szívesen lát szemed?
Milyen viszonzást adhatnék
Jahvenak, az én Atyámnak
irántam való nagylelkűségéért?

1 Béke legyen veled!… Hallasd hangomat a Föld határáig! Hallja meg és tudja meg mindenki, hogy gyengéd és könyörületes Isten vagyok!
Én népem, én tulajdonom, keress egész szíveddel és fordítsd el szemedet a világról! Emeld fel hozzám és nézz Teremtődre!
Én mondom, a ti Teremtőtök, aki nagyon szeret titeket: A békét háromszorosan Szent Lelkemben fogjátok megtalálni. Hozzátok szóló szereteténekem az én ajándékom, hogy ezáltal több tudást adjak nektek, magamhoz vonzzalak benneteket, és megismerjetek mint Atyátokat.
Szívem áldott gyermeke! Maradj hűséges hozzám, és élni fogsz.
Ki az, aki utánam vágyódik? Jöjjön hozzám, én leszek az ő öröme, ő meg az én örömöm, kertem és mennyországom lesz.
Legyetek áldottak, akik az én Nevemben jöttetek erre a találkozóra és legyetek egyek a mi Egységünkben!.

(Valaki video-filmet készített, mialatt ezt felolvastam a csoportnak. Egyikük meg akarta nézni a filmet. Azt látta, hogy a mellettem lévő asztalon álló ikonon a Pantokrátor velem egyszerre mozgatta a száját, míg én az üzenetet olvastam fel.) ”

 
 
 
 
—–———
Római katolikus:
2019-10-0126. évközi hét kedd

OLVASMÁNY Zakariás próféta könyvéből
Mindenfelől árad a nép az Isten szent városa felé, mert csak onnan támad üdvösség: az Úr ott lakik.
Prófétája által szól az ég Ura: Eljönnek még ide a népek, és a nagy városok lakói.
Az egyik város lakói elmennek a másikhoz, és azt mondják: „Induljunk, hogy könyörögjünk az Úr színe előtt, és keressük a Seregek Urát!”
„Hadd menjek én is” – így szól az egyik, majd a másik is.
Számos nép és hatalmas nemzet jön, hogy keresse a Seregek Urát szent városában, Jeruzsálemben, és imádkozzék az Úr színe előtt.
Ezt mondja a Seregek Ura: „Azokban a napokban egyetlen júdeai ember ruhájának szegélyét tíz különböző nyelvű ember fogja majd meg, és kéri: »Hadd menjünk veletek, mert hallottuk, hogy veletek az Isten!«”
Ez az Isten igéje.
Zak 8,20-23

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Velünk van az Isten, * közöttünk lakik. Zak 8,23.
Előénekes: Isten a szent hegyekre alapította városát, † mert az Úr szereti Sion kapuit, * jobban, mint Jákob hajlékait.
Dicső dolgokat mondanak rólad, * Isten városa.
Hívek: Velünk van az Isten, * közöttünk lakik.
E: Tisztelőim között említem majd Egyiptomot és Babilont, * itt születtek mindnyájan, a filiszteusok, tirusziak és a néger népek.
Azt mondják majd Sionról: † benne született ez is, meg az is, * és a Fölséges maga tette őt erőssé.
H: Velünk van az Isten, * közöttünk lakik.
E: Az Úr számba veszi a népeket, * ezek mind itt születtek.
A körtáncot lejtők mind azt dalolják: * „Minden forrásom belőled fakad!”
H: Velünk van az Isten, * közöttünk lakik.
Zsolt 86,1-7

ALLELUJA
Az Emberfia azért jött, hogy szolgáljon, * és életét sokakért váltságul adja. Mk 10,45 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus elítéli a bosszúálló lelkületet.
Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy. Követeket küldött maga előtt. Ezek elindultak, betértek a szamaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. De azok nem fogadták be Jézust, mert Jeruzsálembe tartott.
Ennek láttán a tanítványok, Jakab és János felháborodtak: „Uram, akarod-e, hogy lehívjuk az égből a villámot, hadd pusztítsa el őket?” De ő hozzájuk fordult és megfeddte őket: „Nem tudjátok, hogy milyen lelkület van bennetek. Az Emberfia nem azért jött, hogy az embereket elpusztítsa, hanem hogy megmentse.” Ezután másik faluba mentek.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 9,51-56″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-10-01

 

“2014. szeptember 29. hétfő, 20:50

Drága leányom, amikor elfogadják Szeretetemet, az képes arra, hogy bőséges gyümölcsöt teremjen. De amikor az ember elutasítja azt, akkor ennek egy terméketlen föld az eredménye. Szeretetem nélkül nincs élet, nincs öröm, nincs béke. Amikor az ember érzi Szeretetemet, akkor ez nagy csodálatot, áhítatot és mély hálaérzetet vált ki annak az embernek a lelkében, akinek megadatott ez az Ajándék.  …”

https://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-szeretetem-le-fogja-gyozni-gonoszsagot-es-gyuloletet-168

 

————–
Ortodox (Görög keleti): 

Jákób álma Bételben

10 Jákób tehát útnak indult Beérsebából Hárán felé. 11 Mikor beesteledett, keresett egy helyet, ahol eltöltheti az éjszakát. Lefeküdt, a feje alá tett egy követ, és elaludt. 12 Ekkor álmot látott: egy hosszú lépcsőt, amely a földről egészen a mennybe vezetett. A lépcsőn Isten angyalai jártak föl és alá. 13 A lépcső mellett maga az Örökkévaló állt, és ezt mondta neki: „Én vagyok az Örökkévaló, atyádnak[a], Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene. Neked és leszármazottjaidnak adom a földet, amelyen fekszel. 14 Leszármazottjaid olyan sokan lesznek, mint a homokszemek a földön, és elterjednek nyugatra, keletre, északra és délre. Meg fogom áldani a föld minden nemzetségét általad és leszármazottjaid által. 15 Lásd meg, én veled vagyok, megőrizlek, és gondodat viselem akárhová mész, és visszahozlak erre a földre. Soha el nem hagylak, és mindazt beteljesítem, amit neked mondtam!”

16-17 Mikor másnap reggel Jákób fölébredt, megijedt. Azt mondta magában: „Bizony, itt van az Örökkévaló, és én nem is tudtam! Milyen félelmetes ez a hely: Isten háza és a menny kapuja!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+28%3A10-17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

27 A papok a nyolcadik naptól kezdve minden nap mutassák be az égőáldozatokat és hálaáldozatokat az oltáron. Én pedig szívesen fogadlak benneteket.« — ezt mondja Uram, az Örökkévaló.”

A külső keleti kapu

44.1 Azután a férfi visszavitt a külső keleti kapuhoz. A kapun kívül álltunk, amely zárva volt. Majd az Örökkévaló szólt hozzám: „Ez a kapu maradjon zárva! Ne nyissák ki, senki ember ne menjen be rajta, mert az Örökkévaló, Izráel Istene ment be rajta — ezért maradjon zárva! Egyedül a fejedelem ülhet le ebben a kapuban, hogy itt az Örökkévaló jelenlétében kenyeret egyen. De ő is csak a belső oldalról, a kapu előcsarnoka felől jöhet ide, és ugyanott is kell távoznia.”

A léviták szolgálata

Majd a férfi az északi kapun keresztül a Templom elé vezetett. Láttam, amint az Örökkévaló dicsősége betöltötte az Örökkévaló Templomát, s arcomra borultam előtte.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ezekiel+43-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Bölcsesség vendégségbe hív

9.1 Felépítette házát a bölcsesség,
    kifaragta mind a hét oszlopát.[a]
Mindent elkészített: ételeket, borokat,
    asztalt terített vendégeinek.
Szolgáit kiküldte, hogy hívják vendégeit,
    s hogy a város magaslatairól kiáltsanak:
„Jöjjetek mind, akik tanácsra szorultok!”
    Hívja a tapasztalatlanokat is:
„Jöjjetek, legyetek vendégeim,
    egyetek-igyatok asztalomnál,
hagyjátok el bolondságaitokat, hogy éljetek,
    és járjatok az értelem ösvényein!”

Aki öntelt és büszke csúfolódót figyelmeztet,
    csak bajt szerez magának.
Ha meginted a gonoszt,
    megvádol téged, és neked támad.
Ne intsd meg a büszke és öntelt embert,
    csak meggyűlöl érte,
intsd meg a bölcset,
    és szeretni fog!
Tanítsd a bölcset,
    és még bölcsebb lesz,
tanácsold azt, aki igazságos,
    és tanul belőle!

10 A bölcsesség kezdete: tisztelni és félni az Örökkévalót.
    A Szentet megismerni — az vezet értelemhez.
11 Bölcsesség szaporítja meg napjaidat,
    éveket ad életed éveidhez.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Proverbs+9%3A1-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

————–
https://oca.org/readings/daily/2019/10/01

——
—–———


TAPOSNI FOGNAK AZ ÖRÖK ÁLDOZATON1994. október 14.(Szent Mihály üzenete:)
 
Krisztus szenvedésének Vassulája, én, Szent Mihály arkangyal köszöntelek és megáldalak.
Emlékszel, miként hívott Isten, hogy igaz életet élj Benne? Lelki feltámadásodnak puszta emléke is könnyekre indít mind a mai napig… Egykor harcban álltál Istennel, mert minden figyelmedet lekötötte az, ami nem lelki. De most, dicsőség Istennek, az Igaz, a Magasságbeli betakart téged Szentlelkével, és hatalmas kezével felemelt, hogy Szentlelke tanúságtevője légy, mivel az ď Lelke lakóhelyet vett benned. És az Ő Lelke kezdettől fogva 1otthonra talál benned és megdicsőül, amikor kiáltásodat hallja:

“Atyám-Abba”.

Hamarosan leszáll, hogy letörje a gonoszságot, amely beférkőzött az emberek szívébe.

Figyelj rám, több mint három éven át fognak taposni az örök áldozaton. 2 E hihetetlen istenkáromlás miatt lakosaitok egyharmada meg fog halni a gonoszságtól. Az Úr saját Szentségére esküdött így.

Készüljetek most fel arra, hogy Istennel találkozzatok!…

3 Nem szívesen mondtam el neked mindezt, de nemzedéketekben ma nagy tiszteletet nyújtanak az ördögnek, aki kezdettől fogva gyilkos és hazug, és most atyaként imádják.Őt tisztelik az Atya helyett. Napjaitokban mélyen meghajolnak művei előtt, és ezzel büntetést vont magára nemzedéketek. Országaitokat elárasztották a tisztátlan lelkek légiói, és ott nyüzsögnek mindenütt.

A Sátán ma még Isten választottjait is megkísérti. Ezért éri annyi baj ezt a nemzedéket, amely ártatlan vérrel építi tornyait, 4 és bűnre alapozza hazáját. Egyedül ez az áldozat tetszik a Sátánnak… 5
Gyermek, helyezd bizalmadat a Magasságbelibe, és bíztasd az embereket, hogy kérjék közbenjárásomat! én, Szent Mihály, az Isten arkangyala, sohasem fogok belefáradni abba, hogy megvédjem az igazságot. Állj helyt 6 még akkor is, ha az ellenség ütései sérülést okoznak. Veled vagyok. örvendj a Magasságbeli kegyének!

 
Most az Úr beszél:

Légy békében! Jöjj közel hozzám, és érezd békémet! Sohasem foglak elhagyni. Segíteni foglak, hogy Szívem diadalmaskodjon benned. Ne engedd, hogy a Sátán kétkedéssel tévesszen meg! Erősíteni fogom benned jeleimet. Nevem tiszteletére teszem mindezt.”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum882.html

Az emberi értelem nem képes mindazt megérteni, ami Tőlem származik

Igazság Könyve:
2014. július 17. csütörtök, 17:17

Drága szeretett leányom, a legnagyobb fájdalom, amelyet azoknak kell elviselniük, akik szeretnek Engem, az a lélek sötétségének fájdalma. Minél jobban egyesültök Velem és Bennem, annál jobban fogok bennetek szenvedni. Mert amikor Én a lelketekben lakozom, akkor ennek köszönhetően még több szenvedést kell elviselnetek.

Amikor egy lélek teljes egyesülésben a Részemmé válik, és amikor átadja akaratát Nekem, akkor a Jelenlétem nyilvánvalóbbá válik ebben a személyben. Ő magára fogja vonni mások haragját, érezni fogja szomorúságomat, mert tanúja lesz a tiszteletlenségnek, az igazságtalanságnak és a gonoszságnak, melyeket a világban lévő bűn idéz elő. Érzékei élesebbé válnak, a lelki dolgok megértése – mely a Velem való szenvedés eredményeként születik – sok dolgot fog feltárni, melyek egy mélyebb megértést fognak felkelteni benne a Sátán és az Isten közötti csatáról.

Meg fogja érteni, hogy mi az, ami beborította a lelkét, testét és érzékeit, de ez nem azt jelenti, hogy könnyebb lesz azt elfogadnia. Az emberi értelem nem képes megérteni mindazt, ami Velem kapcsolatos illetve mindazt, ami Tőlem jön. De ha meg fog bízni Bennem és elfogadja, hogy minden jó Tőlem származik, akkor lehetővé teszi Számomra, hogy növekedjem benne, ami mindenki javát szolgálja.

Én nagy dolgokat tudok elérni, ha megengeditek, hogy a lelketekben lakozzam. Oly sok embernek lehetne megadni az Irgalom Ajándékát, ha megengednétek Szeretetemnek, hogy ezen az úton terjedjen. Az áldozati lélek az, akin keresztül beavatkozhatok mások lelkének megmentéséért.  Mindig fogadjátok el, hogy amikor a Szenvedés Ajándékát adományozom, akkor az egyben nagy jutalmat is hoz az emberiségnek. Irgalmasságom az Ajándékom számotokra. Fogadjátok szívélyesen a különböző módokat, ahogyan dolgozom, mert a szenvedés, amely a Velem való egységből fakad, rövid életű lesz.

Fogadjatok el olyannak, amilyen Vagyok, és ne olyannak, ahogyan elgondoljátok, hogy lennem kellene.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/az-emberi-ertelem-nem-kepes-mindazt-megerteni-ami-tolem-szarmazik

 

TÉVEDÉSEITEK MEGISMÉTLŐDNEK
1987. december 2.

  A garabandali jelenések hitelesek, terjeszteni és tisztelni kellene Őket. Szentesítsétek Garabandalt! Nem látjátok és nem értitek, hogy tévedéseitek ismétlődnek meg? Megismételitek Fatima tévedéseit. Ó teremtés, mikor fogsz bennem hinni?“Ie emphanises itan.” 1

Istenem rettenetes dolog Téged ilyen szomorúnak hallani és érezni.

Vassula, vigasztalj meg!

Ó, jöjj Uram, megvigasztallak.

Szeretném ha minden lélek tudna arról, hogy megvigasztalhatnak Téged, Uram, és így sokan vigasztalnának.

Ha szeretnek, azzal megvigasztalnak. Jöjj, arra emlékeztetlek, hogy én, Jézus, közéjük fogok állni, Káin és Ábelem közé. Káin ez alkalommal velem kerül szembe testvére helyett: Ha kezét ütésre emeli, engem kell megütnie. Lelepleződik és rádöbben, hogy csupaszon áll előttem, Istene előtt. Ábelem, drága Ábelem! 2 Ez alkalommal te maradsz életben, véred, amely az én Vérem, nem lesz kiontva, kertemet az én illatom fogja széppé tenni: ugyanazt a kertet, amelyben Ábelem vérét ontották ki. Jöjj virágom, jelenlétemre akarlak emlékeztetni, légy éber!

 
 


—–
Római katolikus:
2019-07-17

15. évközi hét szerda

OLVASMÁNY Mózes második könyvéből
Isten meghallgatta népének jajkiáltását, és Mózest küldi szabadításukra.
Miután Mózesnek menekülnie kellett Egyiptomból, Midián földjén telepedett le, és ott Midián papjának, Jetrónak leányát vette feleségül. Mózes egy alkalommal apósának, Jetrónak, Midián papjának juhait őrizte. Messzire behajtotta a juhokat a pusztába, és eljutott az Isten hegyéhez, a Hórebhez.
Itt megjelent neki az Úr angyala: egy égő csipkebokorban, a tűz lángjában. Amikor Mózes odanézett, látta, hogy a bokor ég, de nem ég el. Mózes így szólt magában: „Odamegyek és megnézem ezt a különös látványt: miért nem ég el a csipkebokor.” Amikor az Úr látta, hogy Mózes vizsgálódva közeledik, megszólította őt a csipkebokorból: „Mózes, Mózes!”
„Itt vagyok” – felelte Mózes.
Erre Isten így szólt: „Ne közelíts! Vedd le sarudat a lábadról, mert a hely, ahol állsz, szent föld.” Aztán így folytatta: „Én vagyok atyáid Istene: Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene.” Erre Mózes eltakarta arcát, mert félt Istenre tekinteni.
Aztán ezt mondta az Úr: „Íme, felhatolt hozzám Izrael fiainak jajkiáltása, láttam, hogy az egyiptomiak milyen keményen sanyargatják őket. Jöjj tehát, hadd küldjelek a fáraóhoz, hogy kivezesd népemet, Izraelt Egyiptomból!” Mózes erre azt mondta Istennek: „Ki vagyok én, hogy a fáraóhoz menjek, és én vezessem ki Izrael fiait Egyiptomból?” Ő azt felelte: „Én veled leszek, és ez lesz a jel számodra, hogy én küldöttelek: »Ha majd kivezeted népemet Egyiptomból, ezen a helyen fogtok áldozatot bemutatni az Istennek!«”
Ez az Isten igéje.
Kiv 3,1-6.9-12

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve. (Vö. 8a. vers. – 11. tónus)
Előénekes: Áldjad, lelkem, az Urat, * egész bensőm az ő szent nevét áldja.
Áldjad, lelkem, az Urat, * és ne feledd, hogy hozzád milyen jó volt.
Hívek: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
E: Megbocsátja minden vétked, * meggyógyítja minden gyengeséged.
A pusztulástól megmenti életed, * kegyelmében és irgalmában meg is koronázza.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
E: Az Úr igazságot szolgáltat, * és megvédi jogát minden elnyomottnak.
Mózessel megismertette útjait, * és Izrael fiaival nagy csodáit.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
Zsolt 102,1-2.3-4.6-7

ALLELUJA
Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Istene, * mert feltártad a kicsinyeknek országod titkait. Vö. Mt 11,25 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Istent és az ő igazságait csak jóakaratú, alázatos emberek ismerhetik meg.
Abban az időben Jézus így fejezte be tanítását:
Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 11,25-27″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-07-17

 
 
 
——
Ortodox (Görög keleti): 

Ahogyan Krisztus elfogadott titeket, ti is úgy fogadjátok el egymást! Ez dicsőséget hoz Istennek. Mert határozottan állítom, hogy Krisztus azért lett Izráel népének szolgája, hogy ezzel megmutassa nekik: Isten hűségesen megtartja az ősapáinknak tett ígéreteit. Krisztus azonban nemcsak ezért jött, hanem azért is, hogy az Izráelen kívüli nemzetek is dicsőítsék Istent az irántuk való irgalmasságáért, ahogyan ez meg van írva az Írásokban:

„Dicsérlek téged, Örökkévaló, a többi népek között,
    és nevednek zengek éneket.”[a]

10 Majd ismét ezt mondja:

„Örüljetek, ti többi nemzetek is,
    Isten saját népével együtt!”[b]

11 És megint:

„Dicsőítsék az Örökkévalót,
    a többi népek is mindnyájan,
dicsérjék őt az összes nemzetek!”[c]

12 És ismét, amint Ézsaiás próféta mondja:

„Megjelenik majd Isai utóda,[d]
    aki azért jut hatalomra,
hogy uralkodjon a többi nemzeten,
    akik mind őbenne reménykednek.”[e]

13 Isten, aki a reménység forrása, csordultig töltsön be titeket örömmel és békességgel — a benne való hitetek által — s így a Szent Szellem erejében a reménységetek is túláradóan bőséges legyen!

Pál munkája az Izráelen kívüli nemzetek között

14 Testvéreim, meg vagyok győződve róla, hogy telve vagytok jóindulattal, és megvan bennetek minden szükséges ismeret, olyannyira, hogy még egymást is képesek vagytok tanácsolni és helyreigazítani. 15 Ebben a levelemben mégis őszintén írtam nektek néhány dologról, hogy emlékeztesselek benneteket, hiszen Isten maga adott nekem kegyelmet, 16 hogy Krisztus Jézust szolgáljam az Izráelen kívüli népek között.

Miközben az örömüzenetet hirdetem a nemzeteknek, valójában papi szolgálatot végzek. Az a célom, hogy a Szent Szellem által az Izráelen kívüli népek is olyan elfogadhatók és megszenteltek legyenek Isten számára, mint az áldozati ajándék az oltáron.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+15:7-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A farizeusok csodát kívánnak Jézustól

38 Ekkor néhány farizeus és törvénytanító azt kérte Jézustól, hogy bizonyítékul tegyen valami csodát.

39 Jézus így válaszolt: „Ez a gonosz és hűtlen[a] nemzedék mindenáron valamilyen csodás jelt kíván bizonyítékul, de nem fognak más csodát látni, csupán azt, amely Jónás[b] prófétával történt! 40 Mert ahogy Jónás három nap és három éjjel volt a nagy tengeri lény gyomrában, úgy lesz az Emberfia is három nap és három éjjel a föld belsejében.

41 Ninive[c] lakói egyszerre támadnak majd fel ezzel a nemzedékkel, és elítélik őket, mert ők Jónás üzenetére megváltoztatták az életüket. Hozzátok pedig eljött valaki, aki nagyobb Jónásnál, mégsem hallgattok rá! 42 Az ítélet napján Dél királynője[d] együtt fog feltámadni ezzel a nemzedékkel, és elítéli őket, mert ő igen messziről utazott ide, hogy Salamon király bölcsességét hallja. Hozzátok pedig az jött el, aki nagyobb Salamonnál, mégsem hallgattok rá!”

A gonosz szellemekről

43 „Amikor egy gonosz szellem kimegy az emberből, olyan helyeken kóborol, ahol nincs víz. Nyugalmat keres, de nem talál. 44 Akkor ezt mondja: »Visszamegyek a házamba, ahonnan kijöttem.« Tehát visszamegy, és azt üresen, kisöpörve, sőt feldíszítve találja. 45 Akkor elmegy, és maga mellé vesz hét másik szellemet, akik még nála is gonoszabbak, mind beleköltöznek abba az emberbe, és ott laknak. Így végül annak az állapota még rosszabb lesz, mint először volt. Bizony, így fog járni ez a gonosz nemzedék is!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+12%3A38-45&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——
https://oca.org/readings/daily/2019/07/17

Tudni azt, amit tanítottam, önmagában nem elég, kivéve, ha úgy szeretitek egymást, ahogyan Én szeretlek benneteket

Igazság Könyve:
2014. július 13. vasárnap, 16:27

Drága szeretett leányom, Isten gyermekeit a virágbimbókhoz lehet hasonlítani. A virágbimbók, a föld táperejének köszönhetően borulnak virágba és növekednek. De ha a föld nem termékeny, a bimbók nem tudnak érett virágokká fejlődni, amelyek gyönyörködtetik a szemlélőket.

Amennyiben a talaj termékeny, a virág egészséges lesz. De amikor az féreggel van tele, akkor a virág nem fog virágozni. Még az egészséges talaj sem tud egészséges élő növényt teremni, ha méreggel fertőzött. Amikor Isten gyermekei nem hallgatnak Isten Szavára, nem emésztik meg az Igazságot és nem követik Isten Parancsolatait, akkor üresek lesznek és lelki béke nélkül maradnak. Csak akkor számíthattok arra, hogy fejlődtök vagy békére találtok, amikor készek vagytok Isten Igéjére hallgatni.

A hazugságok miatt, melyet a Sátán terjeszt szerte a világon, annak érdekében, hogy megtévessze a lelkeket, sok ember elveszettnek és lelki élet nélkül érzi magát. Az életet csak akkor nyerhetitek el, ha Engem, Jézus Krisztust, Üdvözítőtökként fogadtok el. Önmagában még ez sem elég. Arra is emlékeznetek kell, amit tanítottam nektek. Tudni azt, amit tanítottam, önmagában nem elég, kivéve, ha úgy szeretitek egymást, ahogyan Én szeretlek benneteket. Amikor felálltok és büszkén hirdetitek, hogy az Én tanítványaim vagytok, de nem mutattok szeretetet mások iránt és nem bántok úgy másokkal, ahogyan ti is elvárnátok, hogy veletek bánjanak, akkor ti képmutatók vagytok.

Ha ismertek Engem, akkor másokat is szeretni fogtok, függetlenül attól, hogy milyen bűnöket követtek el. Ti nem fogtok soha másokat elítélni az Én Nevemben, mert ahhoz nincs jogotok.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/tudni-azt-amit-tanitottam-onmagaban-nem-eleg-kiveve-ha-ugy-szeretitek-egymast-ahogyan-en-szeretlek

 

“ISTENI MŰVEM GYÜMÖLCSÖT TERMETT

1998. április 19.

Uram?

ÉN VAGYOK. Béke legyen veled! Add az emberek tudtára, hogy amikor egyesek szája rágalmat szór rád, akkor az én adományaimat rágalmazzák, melyeket én adtam neked. Súlyosan rájuk fog nehezedni ez a bűn, amíg nem jönnek bűnbánatot tartani! Megismétlem, amit már elmondtam neked: Mindörökre a Szívemhez kötöttem szívedet, és ígéreteim szilárdak. Oly módon kötöttem az enyémhez a szívedet, hogy biztosítsam, ne lehessen többé kitépni onnan. Galambom, te jól meggyökereztél abban, ami életet és szabadságot ad. Drága gyermekem, csillapítsd le szívedet és ne szentelj figyelmet a rád szórt heves rágalmaknak! Nem tudják, hogy engem rágalmaznak, nem téged, és mély sebeket ejtenek Testemen. Akik tökéletlenségükben továbbra is kegyetlenül rágalmazzák művemet, végül megkapják részüket …
Végtelen szeretetemben növekedni fogok benned, és míg fejem a szíveden pihen, a füledbe súgom szeretetemet, a megmenekülés és a felszabadulás szavait. Tanítvány, ne feledd, hogy nem szabad elcsüggedned! Nézz körül! Isteni művem gyümölcsöt termett, ezért emeld arcodat hozzám és mosolyogj! Mosolyogj és tégy boldoggá engem!

(Szoros egységünkben megértettem, hogy jóságos Urunk mindent megérez. Ha mi boldogtalanok vagyunk, ő is boldogtalan lesz.)

Engedd meg, hogy megpihenjek mennyországomban 1 , míg Szavaimon gondolkozol!

 


—–
Római katolikus:
2019-07-13

14. évközi hét szombat

OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
Halála előtt József arra emlékezteti testvéreit, hogy Isten nem feledkezik meg ígéreteiről, és visszavezeti őket az ígéret földjére.
Halálos ágyán Jákob ezt a parancsot adta fiainak: „Ha majd én is őseim sorsára jutok, a heteus Efron mezején levő barlangba temessetek! Abba a barlangba, amely Machpela mezején van, szemben Mambréval, Kánaán földjén, és amelyet Ábrahám vett meg a heteus Efrontól a mezővel együtt temetőbirtokul. Oda temették el Ábrahámot és feleségét, Sárát; oda temették Izsákot és feleségét, Rebekkát; én is oda temettem Leát. A mi birtokunk ez a Het fiaitól vásárolt mező és a rajta levő barlang.” Miután Jákob befejezte a fiainak szóló parancsait, visszafeküdt az ágyra. Azután meghalt, és megtért népéhez.
Mivel atyjuk meghalt, József testvérei félni kezdtek, és azt mondták: „Csak vissza ne emlékezzék József arra a bántalomra, amelyet elszenvedett, és meg ne torolja mindazt a rosszat, amelyet elkövettünk ellene.” Ezért megüzenték neki: „Atyánk azt parancsolta halála előtt, hogy mondjátok meg Józsefnek: »Nagyon kérlek, bocsásd meg testvéreid vétkét és bűnét, amelyet elkövettek ellened.« Mi magunk is kérünk, bocsásd meg azok gonoszságát, akik atyád Istenének a szolgái.” Ennek hallatára József sírásra fakadt.
Ezután elmentek hozzá, és testvérei is arcra borultak előtte, és azt mondták: „Íme, a szolgáid vagyunk!” Ő azonban így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Vajon ellene szegülhetünk-e Isten akaratának? Ti rosszat forraltatok ellenem, de Isten jóra fordította, hogy felmagasztaljon engem – amint most látjátok –, és sok népet megmentsen. Ne féljetek hát! Én gondoskodom rólatok és gyermekeitekről.” Így vigasztalta őket, és barátságosan és szelíden beszélt hozzájuk.
József Egyiptomban lakott egész családjával együtt. Száztíz esztendőt élt, és látta Efraim fiait harmadíziglen, és Manasszé fiának, Machirnak fiait is térdére vette József.
Ezek után József azt mondta testvéreinek: „Ha én majd halott leszek is, Isten bizonyosan megemlékezik rólatok és erről a földről elvezet benneteket arra a földre, amelyet esküvel ígért Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak.” Majd megeskette őket, és azt mondta: „Bizonyosan rátok tekint az Isten, és akkor erről a helyről vigyétek magatokkal az én csontjaimat is!” József száztíz éves korában halt meg.
Ez az Isten igéje.
Ter 49,29-32;50,15-26a

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Keressétek az Urat, alázatos lelkek, * és szívetek újraéled! (Vö. Zsolt 68,33. – 8. G tónus)
Előénekes: Adjatok hálát az Úrnak, és hívjátok segítségül nevét, * hirdessétek nagy tetteit a nemzetek között.
Énekeljetek és zengjetek zsoltárt neki, * emlegessétek minden csodáját.
Hívek: Keressétek az Urat, alázatos lelkek, * és szívetek újraéled!
E: Dicsekedjetek szent nevével, * az Urat kereső szívek örvendezzenek.
Keressétek az Urat és hatalmas erejét, * keressétek arcát szüntelen.
H: Keressétek az Urat, alázatos lelkek, * és szívetek újraéled!
E: Ti vagytok Ábrahámnak, az ő szolgájának ivadékai, * választottjának, Jákobnak fiai.
Ő a mi Urunk és Istenünk, * ő ítélkezik az egész földön.
H: Keressétek az Urat, alázatos lelkek, * és szívetek újraéled!
Zsolt 104,1-2.3-4.6-7

ALLELUJA
Boldogok vagytok, ha gyalázatot szenvedtek Krisztusért, * mert Isten Lelke nyugszik rajtatok. 1Pét 4,14 – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Krisztus követői bátran nézzenek szembe a nehézségekkel!
Abban az időben Jézus így szólt apostolaihoz:
Nem különb a tanítvány mesterénél, sem a szolga uránál. Elégedjék meg a tanítvány azzal, ha olyan lesz, mint mestere, és a szolga, ha olyan lesz, mint ura! Ha a családatyát Belzebubnak csúfolják, mennyivel inkább háza népét?
Ne féljetek az emberektől! Nincs rejtett dolog, amelyre fény ne derülne, sem titok, amely ki ne tudódnék. Amit én sötétben mondok nektek, azt ti mondjátok el világosban: és amit fülbe súgva hallotok, hirdessétek a háztetőkön!
És ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, meg a testet is a pokolba taszíthatja.
Egy fillérért ugye két verebet adnak? És mégsem hull a földre egy se közülük Atyátok tudta nélkül!
Nektek pedig minden szál hajatokat számon tartják! Ne féljetek hát: sokkal többet értek ti a verebeknél!
Ha valaki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van. De ha valaki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 10,24-33

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-07-13

 
 
——
Ortodox (Görög keleti): 

11 Hasonlóképpen ti is tekintsétek magatokat halottnak a bűn számára, ugyanakkor pedig élőnek Isten számára — Jézus Krisztusban.

12 Ne uralkodjon tehát a bűn rajtatok, amíg ezen a földön éltek, és soha ne engedjetek gonosz kívánságainak! 13 Ne adjátok oda magatokat, se a képességeiteket a bűn szolgálatára! Ne legyenek a gonoszság eszközei!

Ellenkezőleg, szánjátok oda magatokat Isten szolgálatára, mint akik feltámadtatok a halálból! Egész valótokat és minden képességeteket állítsátok az igazságosság szolgálatába! 14 Akkor a bűn többé nem fog uralkodni rajtatok, hiszen már nem a Törvény, hanem a kegyelem uralma alatt éltek.

Az igazság szolgái

15 Mit tegyünk hát? Vétkezzünk, mivel már nem a Törvény, hanem a kegyelem uralma alatt élünk? Semmiképpen! 16 Nem tudjátok, hogy akinek a szolgálatára odaszánjátok magatokat, annak rabszolgaként kell majd engedelmeskednetek? Igen, ha a bűnt szolgáljátok, akkor annak a rabszolgái vagytok — s ennek pedig halál az eredménye! Ha viszont Istennek engedelmeskedtek, annak az lesz az eredménye, hogy Isten elfogad benneteket.

17 Régebben ti is a bűn rabszolgái voltatok. De hála Istennek, hogy teljes szívvel engedelmeskedtetek annak a tanításnak, amelyet megismertetek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+6:11-17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Ő hordozta betegségeinket

14 Egyszer Jézus Péter házába érkezett, és látta, hogy Péter anyósa lázas betegen fekszik. 15 Jézus megfogta a beteg kezét, akinek azonnal elmúlt a láza. Föl is kelt az asszony, és megvendégelte Jézust.

16 Amikor leszállt az este, sok olyan embert vittek hozzá, akikben gonosz szellemek laktak. Jézus egy szavával kiűzte a gonosz szellemeket, és minden beteget meggyógyított. 17 Így teljesedett be, amit Ézsaiás próféta mondott:

„Ő vette el gyengeségeinket,
    és ő hordozta betegségeinket.”[a]

Te csak kövess engem!

18 Amikor Jézus látta, milyen sokan gyűltek köré, szólt a tanítványainak, hogy evezzenek át a tó túlsó partjára. 19 Ekkor azonban egy törvénytanító lépett hozzá, és ezt mondta: „Mester, követni foglak téged, akárhová mész.”

20 Jézus így válaszolt: „A rókáknak van tanyájuk, az égi madaraknak is van fészkük, de az Emberfiának nincs hol lehajtania a fejét.”

21 Egyszer az egyik tanítványa azt kérte Jézustól: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat!”[b]

22 Jézus azonban így válaszolt: „Te csak kövess engem, és hagyd a halottakra, hogy temessék el a halottaikat!”

Jézus lecsendesíti a vihart

23 Jézus beszállt egy bárkába, tanítványai pedig követték.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+8:14-23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——
https://oca.org/readings/daily/2019/07/13

 
—–
Tóra:

Amikor pedig Asszíria
    megtámadja földünket,[d]
    és betör várainkba,
állítunk ellene erős vezetőket
    és hatalmas fejedelmeket[e],
akik fegyverrel foglalják el Asszíriát,
    és kivont karddal uralkodnak
    Nimród földjén[f].
Így szabadít meg minket a Fejedelem
    az asszírok seregétől,
ha megtámadnak bennünket,
    ha földünkre lépnek.

Prófécia a maradékról

Akkor Jákób népének maradéka
    olyan lesz a nemzetek között,
mint a harmat,
    amelyet az Örökkévaló küld,
mint áldott záporeső a fűnek.
Ez a maradék
    csak az
Örökkévalóban bízik,
    nem emberekben reménykedik.

Jákób népének maradéka
    olyan lesz a nemzetek között,
mint az oroszlán a bozót vadjai között,
    mint a hím oroszlán a juhok közt:
ha betör közéjük, zsákmányt ejt,
    s elragadja áldozatát menthetetlenül.
Így győzöd le, Jákób népe,
    ellenségeidet,
    és végleg elpusztítod őket.

Az Örökkévaló kiirtja Izráelből a bálványokat

10 Ezt mondja az Örökkévaló:
„Azon a napon összetöröm
    harci szekereidet,
    végleg kiirtom lovaidat,
11 lerombolom váraidat,
    ledöntöm erődítményeidet,
12 kiütöm kezedből varázseszközeidet,
    kiirtom a jövendőmondókat,
13 elpusztítom bálványaidat,
    és a szent oszlopokat.
Többé nem hajlongasz
    saját kezed munkái előtt!
14 Gyökerestül kitépem szent fáidat,[g]
    és elpusztítom városaidat.[h]
15 Bizony, izzó haraggal megbüntetem
    az összes engedetlen nemzetet is!”

Az Örökkévaló perbe száll népével

6.1 Halljátok meg, mit mond az Örökkévaló![i]

„Álljatok elő,
    védjétek meg ügyeteket!
Hadd hallják a hegyek,
    Hadd hallják szavatokat a dombok!
Ti hegyek, figyeljetek
    az Örökkévaló vádbeszédére!
Föld örök alapjai,
    halljátok meg az Örökkévaló panaszát,
    népe, Izráel ellen!

Mit vétettem ellened, népem?
    Mivel terheltelek? Válaszolj nekem!
Hiszen kihoztalak Egyiptom földjéről,
    kiváltottalak a rabszolgaságból,
elküldtem Mózest, Áront és Mirjámot,
    hogy vezessenek!
Emlékezz, népem,
    mit tervezett ellened
Bálák, Moáb királya,
    és mit felelt neki Bálám[j], Beór fia!
Emlékezz, mi történt
    Sittím és Gilgál között![k]
Emlékezz, hányszor megmentett
    az Örökkévaló!”

Mit kíván tőled az Örökkévaló?

Milyen áldozattal menjek
    az Örökkévaló elé,
hogy meghajolva
tiszteljem
    a Menny
Istenét?
Hozzam a legszebb borjakat
    égőáldozatul?
Gyönyörködik-e az Örökkévaló
    a sok ezer áldozati kosban?
    Vagy kedvét leli az olajpatakokban?
Talán elsőszülött fiamat
    áldozzam föl váltságul bűnömért?
    Gyermekemet ajánljam föl vétkeimért?

Nem! Hiszen megmondta neked, ember,
    mit tekint az Örökkévaló jónak,
megmutatta,
    mit kíván tőled:
hogy igazságosan cselekedj,
    őrizd meg a hűséges szeretetet,
    és alázatosan élj Istened előtt.”

—–
https://www.hebcal.com/sedrot/balak

Üdvösség Anyja: Az „Üdvösség Anyja” Ünnepe az utolsó ünnepnap lesz, amelyet nekem, az Isten Anyjának szentelnek (&154.)

Igazság Könyve:

medalactual_5

“Üdvösség Anyja: Az „Üdvösség Anyja” Ünnepe az utolsó ünnepnap lesz, amelyet nekem, az Isten Anyjának szentelnek (&154.)
2014. június 4. szerda, 14:13


Drága gyermekeim, egyedül csak Fiam, Jézus Krisztus adhat üdvösséget azoknak a lelkeknek, akik elfogadják Isteni Irgalmasságát.
Azonban az Üdvösség Érme egy rendkívüli Mennyei Ajándék, mely a világnak adatik Fiam azon nagy Szeretetének köszönhetően, amelyet Fiam Isten minden gyermeke iránt érez. Örök Atyám Parancsára, a nekem adott hatalom által ez az Érem lelkek milliárdjait fogja üdvösségre segíteni. Ez azért lehetséges, mert ha a lélek nyílt szívvel fogadja ezt az Érmet, akkor az megtérést fog eredményezni.

Társmegváltói szerepem, hogy segítsem Fiamat nagy Tervének megvalósításában, hogy mindenkit egyesítsen, és Örök Életet hozzon az emberiségnek, megállapítást nyert. Mivelhogy nekem, mint az Üdvösség Anyjának, minden hatalom megadatott arra, hogy összezúzzam a kígyó fejét, ez azt jelenti, hogy az ő hatalma gyorsan fog gyengülni. Ez az oka annak, amiért is ő, a gonosz, megveti ezt a Medált; és minden lelket, akiket ő megfertőz, arra fog felhasználni, hogy ocsmányságokat ordítsanak és harcoljanak a Medál ellen. Nektek figyelmen kívül kell hagynotok minden alkalommal a gonosz lelket, és az elkövetkezendő években ezen a különleges napon különleges Kegyelmekért kell imádkoznotok hozzám, szeretett Édesanyátokhoz. Ezt a napot: 2014. június 4-ét az „Üdvösség Anyja” Ünnepének nyilvánítom. (Ezentúl), ezen a napon, amikor az alábbi imát imádkozzátok, közben fogok járni mindenegyes lélek nevében az Üdvösség Ajándékáért, különösen azok számára, akik nagy lelki
sötétségben vannak.

A Keresztes Imahadjárat 154. Imája: Ima az Üdvösség Anyja ünnepére
Ó, Üdvösség Anyja, ma, ezen a napon, június 4-én, az Üdvösség Anyja Ünnepén, a következő lelkeket helyezem eléd: (a nevek felsorolása).
Kérlek, részesíts engem és mindazokat, akik tisztelnek téged, drága Édesanyám, és azokat is, akik szétosztják az Üdvösség Érmét, a védelem mindenféle formájában a gonosszal és mindazokkal szemben, akik elutasítják szeretett Fiad, Jézus Krisztus Irgalmasságát és mindazon Ajándékokat, amelyeket Ő örökségül hagy az emberiségre.
Imádkozz, drága Édesanyám, hogy minden léleknek megadassék az Örök Üdvösség Ajándéka. Ámen.

Gyermekek, gondoljatok arra, amit már mondtam nektek: mindig hívjatok Engem, Édesanyátokat, hogy a nagy szükség idején segítségetekre jöjjek. Én mindig közben fogok járni értetek, hogy békét és vigasztalást hozzak nektek azon igyekezetetekben, hogy közelebb kerüljetek Fiamhoz.

Ma, az „Üdvösség Anyja” Ünnepe lesz az utolsó ünnepnap, amelyet nekem, az Isten Anyjának szentelnek.
Örvendjetek most, mert minden angyal és szent egyesül azon lelkek miatt, akik most a gonosz elleni védelemben fognak részesülni, és akiknek sorsa Fiam Kezében fog nyugodni.

Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja ”
https://remnant-army.org/wordpress/hu/igazsag-konyve/

—–
Római katolikus:

2019-06-04

húsvét 7. hét kedd

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Szent Pál azzal a vallomással búcsúzik híveitől, hogy ő az életét egészen Isten ügyének szentelte.
Harmadik missziós útja vége felé Pál apostol Milétuszba érkezett. Magához kérette az efezusi egyház presbitereit. Amikor azok megérkeztek, így szólt hozzájuk:
„Tudjátok jól, hogy Ázsiába jövetelem első napjától kezdve egészen a mai napig hogyan éltem köztetek. Az Úrnak szolgáltam teljes alázatossággal, könnyek és zaklatások között, amelyek a zsidók áskálódásai folytán értek engem. Semmit sem tagadtam meg tőletek, ami javatokra szolgálhatott: nyilvánosan és magánházakban tanítottalak titeket. Zsidóknak és görögöknek egyaránt hirdettem, hogy térjenek meg Istenhez, és higgyenek Jézusban, a mi Urunkban.
Most pedig a Szentlélek ellenállhatatlan indítására Jeruzsálembe megyek. Nem tudom, mi történik ott velem, csak azt adta tudtomra a Szentlélek minden városban, hogy bilincs és megpróbáltatás vár rám. De mit sem aggódom. Nem becsülöm sokra életemet; csak fussam végig pályámat, amelyet az Úr Jézus rám bízott, és tanúságot tegyek az Isten kegyelmét hirdető evangéliumról.
Tudom azt is, hogy közületek, akiknek Isten országát hirdettem, nem lát többé senki. Ezért most ünnepélyesen kijelentem: Ártatlan vagyok abban, ha valaki mégis elvesznék. Mert nem riadtam vissza semmitől, hogy Isten akaratát teljes egészében föltárjam előttetek.”
Ez az Isten igéje.
ApCsel 20,17-27

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: A Föld minden országa * énekszóval áldja az Istent. (33a. vers. – 2. tónus)
Vagy: Alleluja. 2. szám.
Előénekes: Bőséges esőt adtál, Istenünk, * örökségedbe, ellankadt népedbe új erőt öntöttél.
Lakást adtál nyájadnak azon a földön, * amelyet jóságodban szereztél a szegényeknek, Istenünk.
Hívek: A Föld minden országa * énekszóval áldja az Istent.
Vagy: Alleluja.
E: Áldott legyen az Úr mindennap, * üdvösségünk Istene, ő visel ránk gondot.
Istenünk ő, szabadító Istenünk,* az Úr, a mi Urunk, kivezet minket a halálból.
H: A Föld minden országa * énekszóval áldja az Istent.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 67,10-11.20-21

ALLELUJA
Kérni fogom az Atyát, és más Vigasztalót ád majd nektek, * hogy veletek maradjon mindörökké. Jn 14,16 – 9. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
A búcsúzó Jézus imádkozik a világban maradó tanítványaiért.
Jézus az utolsó vacsorán tekintetét az égre emelte, és így imádkozott:
„Atyám, eljött az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged! Te hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy mindenkinek, akit neki adtál, örök életet adjon. Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek téged, az egy igaz Istent, és Jézus Krisztust, akit te küldtél.
Én megdicsőítettelek téged a földön. A feladatot, amelyet rám bíztál, teljesítettem. Atyám, most te dicsőíts meg engem azzal a dicsőséggel, amelyben részem volt nálad a világ teremtése előtt!
Kinyilatkoztattalak téged az embereknek, akiket e világból nekem adtál. Tieid voltak, és nekem adtad őket. Tanításodat megtartották. Most már tudják, hogy minden, amit nekem adtál, tőled van. Hiszen én a tőled vett igéket mondtam el nekik, ők pedig elfogadták: megismerték az igazságot, hogy tőled jöttem, és hittel elfogadták, hogy te küldtél engem.
Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem értük, akiket nekem adtál. Tieid ők – hiszen a tied mindaz, ami az enyém, és minden az enyém, ami a tiéd –, és én megdicsőültem bennük.
Én nem maradok tovább itt e világban, ők azonban a világban maradnak. Én most hozzád megyek.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 17,1-11a”

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-06-04

——
Görög keleti: 

“… 30 Mindeddig Isten türelmesen elnézte, hogy az emberek nem ismerik és nem értik őt. Most azonban parancsolja az egész világon mindenkinek, hogy változtassák meg a gondolkodásukat és térjenek vissza őhozzá. 31 Mert Isten már kijelölte azt a napot, amelyen majd igazságos ítéletet tart az összes ember fölött. Ezt az ítéletet egy olyan férfira bízta, akit erre a célra már régen kiválasztott, és ezt azzal bizonyította mindenki számára, hogy feltámasztotta a halálból!”

32 Amikor azonban Pál a halottak feltámadását említette, egyesek csúfolódni kezdtek, mások meg azt mondták: „Majd később még meghallgatunk erről.” 33 Pál ezután otthagyta őket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+17:19-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 
 

19 A farizeusok pedig ezt mondták egymásnak: „Látjátok! Hiába minden erőfeszítésünk, az egész nép mégis őt követi!”

A búzaszem példázata

20 A páska ünnepére igen sokan jöttek Jeruzsálembe imádkozni, és voltak közöttük görögök is. 21 Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Bétsaidából származott, és megkérték: „Uram, szeretnénk látni Jézust!” Fülöp szólt Andrásnak, 22 azután mindketten odamentek Jézushoz, és szóltak neki.

23 Jézus így válaszolt: „Eljött az idő, hogy az Emberfia megdicsőüljön. 24 Igazán mondom nektek: a búzamagot el kell vetni a földbe, hogy ott elhaljon, azután majd felnő, és gazdag termést hoz. Ha viszont nem hal el, akkor csak egymaga marad.

25 Aki ragaszkodik[a] a lelkéhez, vagyis az életéhez, az el fogja veszíteni. Aki pedig kész feladni a lelkét, vagyis az életét ezen a világon, az megtartja azt az örök életre. 26 Aki nekem szolgál, engem kövessen! Akkor, ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is velem. Aki pedig engem szolgál, azt megbecsüli az Atya.”

Jézus előre jelzi a halálát

27 „Most nyugtalan a lelkem, mit is mondhatnék? Kérjem talán azt: »Atyám, ments meg engem ettől az időtől«? Nem! Hiszen éppen ezért jöttem a földre! 28 Inkább azt mondom: »Atyám, szerezz dicsőséget nevednek!«”

Ekkor hang hallatszott a Mennyből: „Dicsőséget szereztem nevemnek eddig is, és most másképpen is megdicsőítem nevemet.”

29 Ezt a sokaság is hallotta, de úgy gondolták, hogy az ég dörgött.

Mások azt mondták, hogy biztosan egy angyal szólt Jézushoz.

30 Ő maga azonban ezt mondta: „Ez a hang nem értem, hanem értetek szólt. 31 Elérkezett az ideje, hogy kihirdessék az elmarasztaló ítéletet e világ fölött! Elérkezett az ideje, hogy ennek a világnak a fejedelmét[b] elűzzék. 32 Engem pedig föl fognak emelni a földről,[c] s akkor majd minden embert magamhoz vonzok.” 33 Így jelezte Jézus, hogy milyen módon fog meghalni.

34 Az emberek erre megkérdezték: „A Törvényből úgy tudjuk, hogy a Messiás örökké él. Miért mondod akkor, hogy az Emberfiát fel fogják emelni? Kicsoda ez az Emberfia?”

35 Jézus így felelt: „Már csak egy rövid ideig marad közöttetek a világosság.[d] Addig járjatok tehát a világosságban, amíg veletek van, hogy a sötétség hatalmába ne kerítsen titeket, mert aki sötétben jár, nem tudja hová megy. 36 Ameddig veletek van a világosság, higgyetek benne, hogy a világossághoz tartozhassatok!” Ezt mondta Jézus, majd elment onnan, és elrejtőzött előlük.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+12%3A19-36&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
—–
https://oca.org/readings/daily/2019/06/04
—–

 
 
“Megígértem Atyámnak, hogy minden lelket követni fogok, akikért Életemet áldoztam. És ezt meg fogom tenni.
2014. június 3. kedd, 18:22
… 
… 
Hamarosan eljövök, hogy felkészítselek benneteket az Általam hozott Üdvösségre.Örvendjetek,  mert az Én Időm közel van.

Menjetek, szeretett követőim, és maradjatok meg továbbra is szeretetben, reményben, és Nagy Irgalmasságom várakozásában. Teljesíteni fogom Ígéretemet mindnyájatoknak, és ti be fogjátok takarítani Királyságom jutalmát, ha alázattal fogadjátok Szeretetem nagy kiáradását.


“Szeretetem soha nem hervad el, nem inog meg, és soha nem hal meg, független attól, hogy mit követtetek el. (&152.)
2014. május 31. szombat, 8:20

Szeretetem örök. Lelketek örök.
Királyságom örök, és a gonosz Királysága is örök.
Ha szörnyű bűnt követtetek el, minden másodpercben harcolnotok kell azért, hogy eltávolítsátok magatokat a veszélytől, és
törekednetek kell arra, hogy mindenkor hűségesek maradjatok Hozzám. Ez a legegyszerűbb módja annak, hogy ezt megtegyétek: szeressétek egymást úgy, ahogyan Én szeretlek benneteket. Ami eltávolít benneteket az egymás iránti szeretettől, az nem Tőlem származik.

Üdvösség Anyja: Isten soha nem engedné meg, hogy az Ő Igéjét megváltoztassák, vagy tévesen értelmezzék, hogy Az megfeleljen az embernek

Igazság Könyve:
“Üdvösség Anyja: Isten soha nem engedné meg, hogy az Ő Igéjét megváltoztassák, vagy tévesen értelmezzék, hogy Az megfeleljen az embernek
2014. május 4. vasárnap, 16:23

Drága gyermekeim, amikor Isten prófétákat küldött a világba, ezek egyszerűen csak hírnökök voltak. Ők azért voltak küldve, hogy átadják az Igazságot,
Isten Igéjét.
Az évszázadok során Isten sok gyermeke helytelenül értelmezte a próféták szerepét. Egyesek elkezdték bálványozni a prófétákat, ahelyett, hogy egyszerűen elfogadták volna Isten Szavát, és
dicsőítették volna Istent. Ők a prófétákból isteneket csináltak, és az Üzeneteknek, melyeket átadtak a világnak – beleértve Fiam, Jézus Krisztus Üzenetét is –, kisebb jelentőséget tulajdonítottak, mint a prófétáknak, akik átadták azokat.

Gyermekek, Isten prófétái, Isten angyalai és a látnokok nem voltak méltók az ilyen bálványozásra. Ők mindannyian egyszerű emberek voltak, akiknek csak kevés ismeretük volt, vagy egyáltalán semmi az Istennel kapcsolatos dolgokról, éppen ezért lettek kiválasztva. Maguk az Üzenetek a fontosak, a hírnökök pedig egyszerűen csak Isten Szavának a szócsövei. A prófétáknak adott isteni Szót soha nem szabad félredobni, s közben a prófétákat egy saját készítésű emelvényre emelni.

Isten Szavát soha nem szabad figyelmen kívül hagyni. Isten Képét soha nem szabad felcserélni a próféták vagy a szentek képével, akik elnyerték az Ő Kegyeit. Kérhetitek a szenteket és a prófétákat, hogy járjanak közben értetek, de soha nem szabad dicsérettel elhalmoznotok őket, melyet egyedül Istennek kell fenntartanotok, minden olyan dolog Teremtőjének, ami a Mennyországhoz tartozik. Ugyanez érvényes napjaitokban is. Nektek elsősorban Istent kell tisztelnetek, és Őt minden elé kell helyeznetek. Ragaszkodnotok kell az Igéhez, amely már kezdetben meg volt határozva, és soha nem szabad eltérnetek attól, mert az soha nem fog megváltozni, és nem is változhat meg soha. Isten Igéje végleges.

Fiam Tanításai ismertté váltak az emberiség számára, amikor Ő a Földön járt. Ők egyszerűen részletesebben megmagyarázták az Igét, de soha nem tértek el az Igazságtól. Napjainkban az ember még mindig ugyanolyan, mint akkor volt, amikor Fiam az első alkalommal eljött. Az ember még mindig gyenge, könnyen meginog és továbbra is bűnös maradt, mint egykor volt. Ha bármelyik próféta vagy ember, aki azt állítja, hogy Isten Nevében beszél, s azt mondja nektek, hogy az Igét az ember modern igényeihez kell igazítani, akkor nektek nagyon elővigyázatosnak kell lennetek. Ha azt mondják nektek, hogy az Ige valami egészen mást jelent, akkor azt
ne fogadjátok el. Az embernek – beleértve azokat is, akik Istent szolgálják – nem áll jogában, hogy megváltoztassa az Igazságot.

Amikor egy ember azt állítja, hogy isteni ihletésben van része, és aztán megváltoztatja az Igét, hogy megfeleljen egy szekuláris világnak,
nem szabad bíznotok benne. Isten soha nem fogja megengedni, hogy az Ő Igéjét megváltoztassák, vagy tévesen értelmezzék, hogy Az megfeleljen az embernek. Ne feledjétek: amikor bálványoztok egy prófétát és dicséretekkel halmozzátok el őt, akkor megbántjátok Istent. Ha a Legszentebb Bibliában foglalt tanítás megváltoztatását elfogadjátok, mely változtatások ellentmondanak Isten Igéjének, akkor elvágjátok magatokat az Igazságtól. Ha elfogadjátok a hazugságokat, mintegy eszközt, hogy a saját feltételeiteknek megfelelően szolgáljátok Istent, akkor elszakítjátok magatokat Istentől.

Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja “
 

—–
Római katolikus:

2019-05-04

Húsvét 2. hét szombat

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
A diakónusok vagyis a szerpapok kiválasztása.
Azokban a napokban, amikor a tanítványok száma már megnövekedett, zúgolódás támadt a görögök közt a zsidók ellen, hogy a mindennapi alamizsnaosztáskor az ő özvegyeiket háttérbe szorítják. Ezért a Tizenkettő összehívta a tanítványokat, és így szóltak hozzájuk:
„Nem volna rendjén, hogy elhanyagoljuk Isten igéjét, s az asztal szolgálatát lássuk el. Szemeljetek hát ki magatok közül, testvérek, hét jó hírben álló, Szentlélekkel eltelt bölcs férfit, akiket megbízhatunk ezzel a feladattal. Mi pedig majd az imádságnak és az ige szolgálatának szenteljük magunkat.”
Tetszett a javaslat az egész közösségnek, és kiválasztották Istvánt, ezt a hittel és Szentlélekkel eltelt férfit, aztán Fülöpöt és Prohóruszt, Nikánort és Timont, Parmenászt és Miklóst, az antióchiai prozelitát Az apostolok elé állították őket, azok pedig imádkoztak felettük, és rájuk tették kezüket.
Isten igéje pedig tovább terjedt, úgyhogy a tanítványok száma igen megnőtt Jeruzsálemben. Még a papok közül is tömegesen hódoltak meg a hitnek.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 6,1-7.

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk. (Vö. 22. vers. – 5. tónus)
Vagy: Alleluja. 5. szám.
Előénekes: Örvendezzetek, igazak az Úrban, * a szentekhez dicséret illik.
Dicsérjétek az Urat citerával, * tízhúrú hárfán zengjetek néki.
Hívek: Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk.
Vagy: Alleluja.
E: Sziklaszilárd az Úr igéje, * minden tettét hűség vezeti.
Az igazlelkűséget és a törvényt szereti, * telve van a föld az Úr irgalmával.
H: Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk.
Vagy: Alleluja.
E: Az istenfélőkre ügyel az Úr szeme, * akik bíznak az ő irgalmában.
Megmenti lelküket a haláltól, * és táplálja őket éhínség idején.
H: Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 32,1-2.4-5,18-19

ALLELUJA
Feltámadt Krisztus, aki mindent alkotott, * megkönyörült a bűnös emberen. – 3 a. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus megmutatja, hogy hatalma van az elemeken: a vízen jár.
A kenyérszaporítás napján, amikor beesteledett, Jézus tanítványai lementek a tóra. Beszálltak a bárkába, és elindultak a tavon át Kafarnaum felé.
Már rájuk sötétedett, de Jézus még mindig nem volt velük. Erős szél fújt, és a tó háborgott. Huszonöt-harminc stádiumnyit (mintegy öt kilométert) eveztek már, amikor látták, hogy Jézus a vízen járva közeledik a bárkához.
Nagyon megijedtek. De Jézus bátorította őket: „Én vagyok, ne féljetek!”
Fel akarták venni a bárkába, de a bárka abban a pillanatban partot ért, éppen ott, ahová tartottak.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 6,16-21″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-05-04

——
Görög katolikus:

Péter beszéde a Salamon csarnokában

11 A meggyógyult koldus együtt ment be Péterrel és Jánossal a Templom területének abba a részébe, amelyet Salamon oszlopcsarnokának neveznek. A csodálkozó sokaság odafutott hozzájuk. 12 Amikor Péter ezt látta, megszólította őket: „Izráeli férfiak! Csodálkoztok azon, ami ezzel a férfival történt? Azt gondoljátok, hogy mi gyógyítottuk meg őt a saját hatalmunkkal, vagy vallásosságunkkal, hogy járni tudjon?

13 Nem! Ezt Isten tette, az Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, ősapáinknak Istene. Ő dicsőítette meg szolgáját, Jézust ezzel a gyógyulással, akinek ti a halálát akartátok, pedig Pilátus már szabadon akarta engedni őt. 14 Elutasítottátok és megtagadtátok a Szentet és Igazat, és azt kértétek Pilátustól, hogy inkább a gyilkost engedje szabadon.[a] 15 Megöltétek az örök élet forrását! Isten azonban feltámasztotta Jézust a halálból, s ennek mi a tanúi vagyunk, hiszen a saját szemünkkel láttuk őt.

16 Ez a Jézus az, akiben mi hiszünk. Ő adott erőt a hit általi gyógyuláshoz ennek az embernek, akit itt láttok, s akit ismertek. Igen, a Jézusban való hit állította helyre teljesen ennek a bénán született embernek az egészségét, mégpedig a szemetek láttára.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+3:11-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus és Bemerítő János

22 Jézus ezután tanítványaival együtt Júdeába ment. Ott időzött velük, és bemerítették az embereket. 23 Bemerítő János pedig Szálim közelében, Ainonnál merítette be az embereket, mert ott bőven volt víz. Sokan jöttek hozzá, és bemerítkeztek nála. 24 (Jánost ekkor még nem zárták börtönbe.)

25 Egyszer János néhány tanítványa vitába keveredett valakivel, aki a zsidó vallási hagyományokat követte. A bemerítkezésről és a megtisztulás szertartásáról[a] vitatkoztak. 26 Végül odamentek Jánoshoz, és megkérdezték: „Mester, emlékszel arra a férfira, aki veled volt a Jordánon túl, és akiről tanúskodtál? Most ő is bemerít, és csak úgy tódul hozzá mindenki!”

27 János így válaszolt: „Az ember a saját erejéből semmire sem jut. Csak annyit tehet, hogy elfogadja, amit Istentől kap ajándékba. 28 Ti magatok vagytok a tanúim, hogy világosan megmondtam: nem én vagyok a Messiás! Engem Isten azért küldött, hogy a Messiás előtt menjek, és utat készítsek számára. 29 Akinek menyasszonya van, az a vőlegény! A vőlegény barátja pedig csak vár és figyel, hogy mikor hallja meg a vőlegény hangját. S mennyire örül, amikor meghallja! Most én is így örülök. Boldog vagyok, hogy ő megérkezett! 30 Neki ettől fogva egyre feljebb és feljebb kell emelkednie, én pedig egyre kevésbé leszek fontos.”

Aki a Mennyből jött

31 „Ő a Mennyből, Istentől jött, ezért mindenkinél hatalmasabb. Aki a földről származik, az a földhöz tartozik, és földi dolgokról beszél. Ő azonban a Mennyből, Istentől jött, és mindenkinél hatalmasabb! 32 Ő arról beszél, amit saját maga látott és hallott, az emberek mégsem fogadják el, amit mond. 33 Azok viszont, akik hisznek neki, ezzel azt bizonyítják, hogy Isten megbízható, és igazat mond.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+3:22-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/05/04
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Tóra:

Különféle törvények és rendelkezések

19.1 Így szólt az Örökkévaló Mózeshez: „Ezt mondd Izráel egész közösségének: Szentek legyetek, mert én, az Örökkévaló, Istenetek, szent vagyok!

Mindenki tisztelje édesanyját és édesapját!

A nyugalom napján[a] úgy tegyetek, ahogy azt megparancsoltam! Én vagyok az Örökkévaló, Istenetek!

Ne imádjatok bálványokat, ne készítsetek magatoknak fémből öntött bálványszobrokat! Én vagyok az Örökkévaló, Istenetek!

Amikor hálaáldozatot hoztok az Örökkévalónak, úgy járjatok el, hogy szívesen fogadjam tőletek! Az áldozat napján és a következő napon egyétek azt meg, ami pedig a harmadik napra megmarad, azt égessétek el! Ha mégis eszik valaki belőle a harmadik napon, az már tisztátalan húst eszik, és nem lehet kedves. Aki ebben vétkes, viselje tette büntetését, mert a szent dolgokkal úgy bánt, mint közönségesekkel, emiatt az ilyen vétkest ki fogják irtani népe közül.

Amikor a termését learatod, a földed sarkán és a szélén mindig hagyj meg egy keveset belőle, és az elhullott kalászokat se szedd össze! 10 Szőlőskertedből se szüretelj le minden termést az utolsó szemig, és ami elhullik, ne gyűjtsd össze, hanem hagyd ott a szegényeknek és a jövevényeknek! Én vagyok az Örökkévaló, Istenetek!

11 Ne lopj, ne csapj be senkit, ne hazudjatok egymásnak! 12 Ne esküdj hamisan nevemre, mert ezzel gyalázatot hozol Istened nevére! Én vagyok az Örökkévaló!

13 Ne használd ki, se ne rabold ki a másikat!

Napszámbéres munkásodat fizesd ki a nap végén, ne tartsd vissza a bérét másnapig![b]

14 A süketet ne szidalmazd, s a vakot ne gáncsold el, hanem tiszteld Istenedet! Én vagyok az Örökkévaló!

15 A bírósági perekben ne hozzatok igazságtalan ítéletet! Ne kedvezz se szegénynek, se gazdagnak, hanem igazságosan és méltányosan ítélj a honfitársad ügyében!

16 Ne terjessz rágalmakat néped között!

Ne hallgass, amikor tanúskodásoddal megmentheted honfitársad életét! Én vagyok az Örökkévaló!

17 Ne hordozz szívedben gyűlöletet a másik ellen, hanem nyíltan mondd meg neki, amit helytelennek tartasz, hogy ne légy részes a bűneiben! 18 Ne állj bosszút a másikon, és ne légy haragtartó, hanem szeresd a másik embert, mint magadat! Én vagyok az Örökkévaló!

19 Tartsd meg rendelkezéseimet! Háziállataidat ne keresztezd más fajjal! Ne vess egyszerre két különböző növényfaj magjából ugyanarra a szántóföldre! Ne viselj olyan ruhát, amelyet két különféle fonálból szőttek!

20 Előfordulhat, hogy egy férfi együtt hál egy nővel, aki másnak a rabszolgája, s akit egy másik férfi eljegyzett magának, de még nem váltott ki, ezért a nő még nem szabadult föl. Ilyen esetben büntessék meg őket, de ne haljanak meg, mert a nő nem volt szabad. 21 A férfi vigyen egy kost jóvátételi áldozatul az Örökkévalónak, a Találkozás Sátorának bejáratához. 22 A pap áldozza föl a kost az Örökkévalónak a férfi bűnéért, és így szerezzen engesztelést neki. Ha a férfi így jár el, akkor bűnét az Örökkévaló megbocsátja.

23 Ha majd bementek arra a földre, mindenféle gyümölcsfát fogtok ültetni ott. De amikor a fák termőre fordulnak, még három évig ne egyetek a gyümölcseikből, hanem tekintsétek azokat tiltottnak! 24 A negyedik termő évben a fák minden gyümölcsét szenteljétek az Örökkévalónak ajándékul és dicséret-áldozatul. 25 Azután az ötödik termő évtől kezdve már ehetitek a gyümölcsöket. Ha így jártok el, akkor ettől kezdve bőséges termésre számíthattok. Én vagyok az Örökkévaló, Istenetek!

26 Nem szabad megennetek az olyan húst, amelyben a vér még benne van! Nem szabad semmiféle varázslással vagy jóslással foglalkoznotok!

27 Ne vágjátok rövidre a hajatokat a halántékotokon, és a szakállatok szélét se csúfítsátok el![c] 28 Ne ejtsetek vágást magatokon a halottak miatti gyász idején, se ne tetováljátok a bőrötöket! Én vagyok az Örökkévaló!

29 Ne tedd népem leányait prostituáltakká, nehogy az egész nép paráznaságba süllyedjen, és az egész országot elborítsa a gyalázatosság!

30 Tartsátok tiszteletben a szombati nyugalom napját! Tiszteljétek szent helyemet — Én vagyok az Örökkévaló!

31 Ne forduljatok tanácsért se halottidézőkhöz, se jósokhoz, mert ezzel tisztátalanná váltok! Én vagyok az Örökkévaló, Istenetek!

32 Tiszteld az időseket, becsüld meg az öregeket! Tiszteld és féld Istenedet! Én vagyok az Örökkévaló!

33 Ne használd ki azt, aki jövevényként lakik közöttetetek! 34 Úgy bánj vele, mintha népemhez tartozna — úgy szeresd, mint saját magadat! Emlékezzetek rá, hogy egykor ti is jövevények voltatok Egyiptomban! Én vagyok az Örökkévaló, Istenetek!

35-36 Soha ne térj el az igazságosságtól a súly- és hosszmértékek használatában! Pontos mérleget, mérősúlyokat és űrmértékeket használjatok! Én vagyok az Örökkévaló, Istenetek, aki kihoztalak benneteket Egyiptomból.

37 Tartsátok tiszteletben törvényeimet, rendelkezéseimet, és engedelmeskedjetek nekem! Én vagyok az Örökkévaló!”

A különböző törvényszegések büntetése

20.1 Így szólt az Örökkévaló Mózeshez: „Ezt is mondd meg Izráel népének: Ha közületek, vagy a földeteken lakó jövevények közül bárki odaadja a gyermekét Moloknak, az halállal lakoljon emiatt! A közösség kövezze agyon az ilyen embert. Aki odaadja a gyermekét Moloknak, az a személy ezzel tisztátalanná teszi szent helyemet, és gyalázatot hoz nevemre — emiatt ellene fordulok, és kiirtom népe közül.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Leviticus+19-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

2 Akkor az Örökkévaló szava érkezett hozzám: „Ember fia, ezt mondd Izráel vezetőinek: Ezt mondja Uram, az Örökkévaló: Azért jöttetek, hogy megkérdezzetek? Amilyen igaz, hogy élek, olyan biztos, hogy nem kaptok választ tőlem!Ember fia, hirdess ítéletet nekik, hirdess ítéletet! Tárd eléjük őseik rettenetes bűneit, hogy megértsék és felfogják, mit követtek el! Ezt mondd nekik: Azt mondja Uram, az Örökkévaló: Azon a napon, amelyen kiválasztottam magamnak Izráelt, esküre emeltem kezem Jákób családjának, és kijelentettem magam nekik Egyiptom földjén. Esküre emelt kézzel mondtam: Én vagyok az Örökkévaló, Istenetek! Azon a napon megesküdtem nekik, hogy kihozom őket Egyiptomból, és beviszem arra a földre, amelyet számukra kiszemeltem, a tejjel és mézzel folyó földre, amely az egész föld színe-java.

Azon a napon ezt mondtam nekik: férfiak, utálatos bálványaitokat messzire hajítsátok, szemetek elé se kerüljenek többé! Egyiptom bálványisteneivel se mocskoljátok be magatokat, mert én vagyok az Örökkévaló, Istenetek! De nem hallgattak rám, hanem ellenem lázadtak, utálatos bálványaikat nem hajították el, hanem tekintetük azokra tapadt, sőt, Egyiptom bálványisteneit sem hagyták el. Azt mondtam hát, hogy haragomban elpusztítom őket, Egyiptom földjén bosszúságomban végzek velük. Nevemért mégis meggondoltam magam, s nem pusztítottam el őket. Megkegyelmeztem nekik, hogy ne gyalázzák nevem azok a népek, akiknek szeme láttára hoztam ki Izráelt Egyiptom földjéről, s akik ezáltal ismerték meg hatalmam és nevem.

10 Így hát Izráelt Egyiptomból kivezettem, s a pusztába vittem, kietlen vidékre. 11 Ott adtam nekik a törvényeimet, tudattam velük rendelkezéseimet, melyek által él, aki engedelmeskedik. 12 Nekik adtam a szombati nyugalom napját, hogy jel legyen köztem és közöttük, hogy megtudják: én, az Örökkévaló választom külön őket, hogy népemmé legyenek!

13 Izráel népe fellázadt ellenem a pusztában, nem követték törvényeimet, nem törődtek parancsaimmal, melyek által él, aki engedelmeskedik azoknak. Nem tartották meg a szombati nyugalom napját. Azt mondtam hát, hogy haragomban elpusztítom őket, a pusztában végzek velük. 14 Mégis, az én nevemért megkegyelmeztem nekik. Nem pusztítottam el őket, hogy ne gyalázzák nevem azok a népek, akiknek szeme láttára hoztam ki Izráelt Egyiptom földjéről. 15 De esküre emeltem kezem, ott a pusztában, hogy nem fognak bemenni a földre, amelyet nekik adtam, a tejjel és mézzel folyó földre, amely az egész föld színe-java. 16 Nem mehetnek be, mivel nem követték törvényeimet, nem törődtek parancsaimmal, nem tartották meg a szombati nyugalom napját, és szívük a saját bálványaik után kívánkozott!

17 Szívem mégis megesett rajtuk, nem pusztítottam el őket a pusztában, nem irtottam ki népemet teljesen. 18 Fiaiknak azonban ezt mondtam a pusztában: Ne kövessétek apáitok példáját, ne járjatok útjaikon, bálványisteneikkel ne mocskoljátok be magatokat! 19 Én, az Örökkévaló vagyok Istenetek, igazodjatok törvényeimhez és kövessétek parancsaimat! 20 Tartsátok meg a szombati nyugalom napját! Legyen az jel köztem és közöttetek, s hogy megértsétek és igazán megtudjátok: Én, az Örökkévaló vagyok Istenetek!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ezekiel+20%3A2-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—-
https://www.hebcal.com/sedrot/kedoshim
—-

Isten Hadserege – Maradék Hadserege – növekedni és terjedni fog, és a Keresztes Imahadjárat imái mindenki számára nagy erőt fognak biztosítani.

 
—–
Római katolikus:
2019-04-30

Húsvét 2. hét kedd

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Az őskeresztény Egyház tagjainak példamutató élete.
A hívők sokaságának egy volt a szíve-lelke. Egyikük sem mondta vagyonát a saját tulajdonának, hanem mindenük közös volt. Az apostolok pedig nagy erővel tettek tanúságot Urunknak, Jézusnak feltámadásáról, és nagy kegyelem munkálkodott mindnyájukban.
Nem is akadt közöttük szűkölködő, mert akinek földje vagy háza volt, eladta, és az érte kapott pénzt elhozta, és az apostolok elé tette. Mindenkinek adtak belőle, kinek-kinek a szükséghez mérten.
József, a ciprusi származású levita, akit az apostolok Barnabásnak neveztek el – ami azt jelenti, hogy a vigasztalás fia –, eladta földjét, és árát az apostolok lába elé tette.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 4,32-37

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Király az Úr, a mi Istenünk, * az Úr fölségbe öltözik. (1a. vers. – 5. tónus)
Vagy: Alleluja. 5 szám.
Előénekes: Az Úr országol, királyi fölségbe öltözött, † az Úr fölségbe Öltözött, * felövezte magát hatalommal.
Hívek: Király az Úr, a mi Istenünk, * az Úr fölségbe öltözik.
Vagy: Alleluja.
E: Megerősítette a földet, hogy meg ne inogjon, † Öröktől fogva vagy te, Uram, * szilárdan áll trónod kezdet óta.
H: Király az Úr, a mi Istenünk, * az Úr fölségbe öltözik.
Vagy: Alleluja.
E: Bizonyságaid valóban igazak, † Uram, szentség illeti házadat, * most és mindörökké.
H: Király az Úr, a mi Istenünk, * az Úr fölségbe öltözik.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 92,1ab.1c-2.5

ALLELUJA
Magasba kell emeltetnie az Emberfiának, * hogy örökké éljen minden őbenne hívő. Jn 3,15 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből alászállott: az Emberfia, Jézus Krisztus.
Abban az időben: Nikodémus éjnek idején felkereste Jézust, aki így szólt hozzá:
„Ne csodálkozzál, hogy azt mondtam neked: újjá kell születnetek! A szél ott fúj, ahol akar: hallod ugyan a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hová megy, így van ez mindenkivel, aki a Lélekből született.”
Erre Nikodémus megkérdezte: „Hogyan lehetséges ez?” Jézus így válaszolt neki: „Te Izrael népének tanítója vagy, és nem érted ezeket? Bizony, bizony, mondom neked, hogy arról beszélünk, amit tudunk; és arról tanúskodunk, amit látunk. De a mi tanúságtételünket nem fogadjátok el. Ha földi dolgokról beszélek nektek és azt sem hiszitek el, hogyan fogjátok elhinni, ha mennyei dolgokról beszélek majd nektek?
Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből alászállott: az Emberfia. És amint Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják felmagasztalni az Emberfiát is, hogy mindaz, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 3,7b-15″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-04-30

Igazság Könyve:
“2014. április 27. vasárnap, 23:20

Isten Hadserege – Maradék Hadseregenövekedni és terjedni fog, és a Keresztes Imahadjárat imái mindenki számára nagy erőt fognak biztosítani. Fiam közbe fog lépni, és keresztül fog vinni benneteket az előttetek álló kihívásokon, és ti tudni fogjátok, hogy az Ő Hatalma az, mely bátorságot és kitartást ad majd nektek. Mert csak az erősek fognak hűek maradni közületek Isten Szent Szavához. De még ha csak egy töredékét képezi is a Maradék Hadsereg a fenevad hadseregéhez viszonyítva, Isten az oroszlán erejével fogja azt eltölteni. Ő a gyengéket meg fogja erősíteni, és nagy Kegyelmekben fogja részesíteni. Azok hatalmát pedig, akik az antikrisztus híveivé válnak, meg fogja gyengíteni. Mindezek az események ijesztőnek fognak tűnni, de valójában ezek az események sokak számára úgy fognak tűnni, mintha az egység új korszakát és a világ békéjét képeznék. Az emberek meg fogják tapsolni az új világegyházat, és ezt fogják mondani: „Isten milyen nagy csodát hozott létre!” Ők nagy tisztelettel fognak felnézni azokra az emberekre, akik – úgy az egyházon belül, mint azon kívül – ilyen egységet hoztak létre. Nagy dicsérettel és tisztelettel fogják elhalmozni ezeket az embereket minden nyilvános összejövetelen, s aztán hangos dicsőítő énekekkel, valamint az elismerés különleges jelével fogják üdvözölni őket.
Lesz ott öröm, ünnepségek és tiszteletbeli szertartások, ahol az eretnekeket magas elismerésekben fogják részesíteni. Ti hatalmas gazdagságnak és a különböző felekezetek közötti egységnek lehettek majd tanúi, és látni fogtok olyan nagyra becsült embereket, akiket élő szentként fognak kezelni – mindenkit, egy kivétellel.  Az egyetlen kivétel, akire utalok, az antikrisztus lesz, akiről azt fogják hinni, hogy ő Jézus Krisztus.
Szerető Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja”

——

Görög katolikus:

1.1 Jakab, Isten és az Úr Jézus Krisztus szolgája, üdvözletét küldi Izráel szétszóratásban élő tizenkét törzsének.

Hit, próbatétel és bölcsesség

Testvéreim, örüljetek, amikor különböző megpróbáltatásokat kell elviselnetek, hiszen tudjátok, hogy ezek a nehézségek az Istenben való bizalmatokat és hiteteket teszik próbára. Ha pedig a hitetek kiállja a próbát, az kitartóvá tesz benneteket. Az állhatatosságban azonban egészen a célig tartsatok ki! Akkor lesztek majd érettek és tökéletesek, akikben nincs semmi hiányosság.

Ha valakinek bölcsességre van szüksége, egyszerűen csak kérje Istentől, és meg fogja kapni! Hiszen Isten mindenkinek örömmel, nagylelkűen és szemrehányás nélkül ad. Viszont aki kér tőle valamit, az bizalommal kérjen, ne kételkedve! Aki kételkedik, hasonlít a tenger hullámaihoz, amelyeket a szél ide-oda dobál. Az ilyen ember ne is remélje, hogy megkapja, amit az Úrtól kér, mert, aki kételkedik, annak a lelke kétfelé sántikál, nem képes dönteni, mindenben állhatatlan és megbízhatatlan.

Szegények és gazdagok

A szegény sorsú testvér azzal a szellemi gazdagsággal dicsekedjen, amelyet Istentől kapott. 10 A gazdag testvér viszont a megalázottságával dicsekedhet, hiszen lehet bármilyen gazdag, ő is úgy múlik el, mint a mezőn a virágok. 11 Mert felkel a nap, és a forró szél kiszárítja a növényeket, lehullnak a virágok, és szépségük elmúlik. Ugyanígy múlik el a gazdag ember is. Egyik nap még üzleti terveket készít, a másik nap már halott.

Kísértés és kívánság

12 Boldog és áldott, aki a kísértésben kitart, mert miután kiállta a próbát, megkapja az örök élet koszorúját, amelyet Isten azoknak ígért, akik szeretik őt. 13 Amikor kísértések érnek valakit, ne mondja, hogy Isten akarja őt rávenni valami gonoszságra! Mert Istent a gonoszság nem kísértheti meg, ő maga pedig senkit sem akar gonoszságra biztatni. 14 Ha valakiben feltámad a gonosz dolgok iránti kívánság, akkor valójában a saját szívének kívánsága csalogatja rossz irányba. 15 Ha ezek a gonosz vágyak meggyökereznek benne, akkor abból bűnös tettek származnak. Amikor pedig a bűn eluralkodik valakiben, az halálba vezet.

16 Szeretett testvéreim, ne hagyjátok magatokat becsapni! 17 Minden jó dolog és tökéletes ajándék felülről jön, attól, aki az égitestek Teremtője. Ő mindig ugyanaz, és nem változik — nem úgy, mint az égitestek fénye. 18 Isten azt akarta, hogy a gyermekei legyünk. Ezért „újjászült” bennünket az igazság üzenete által, hogy új életünk legyen, és olyanok legyünk az új teremtésben, mint az első gyümölcsök a kertben.

Engedelmesség

19 Tanuljátok meg, szeretett testvéreim: mindenki készségesen hallgassa meg a másikat, és jól gondolja meg, mit beszél, s emellett ne legyen hirtelen haragú, 20 mert az ember haragjából származó tettek nem szolgálják Isten céljait. 21 Ezért takarítsatok ki magatokból minden gonoszságot és aljas szándékot! Szelíden és alázattal fogadjátok szívetekbe Isten beszédét és tanítását, amely meg tudja menteni a lelketeket!

22 Amit Isten mond, azt tegyétek is meg, ne csak hallgassátok! Ha csak hallgatjátok, de nem teszitek meg, becsapjátok magatokat. 23 Van, aki csak hallgatja Isten tanítását, de nem engedelmeskedik annak. Az ilyen ember úgy jár, mint aki megnézi arcát a tükörben, 24 azután elmegy, és azonnal el is felejti, amit látott.

25 Aki viszont megnézte magát a szabadság tökéletes törvényében, és kitart a megismert igazság mellett — vagyis nem felejti el, hanem tettekre váltja amit látott, hallott és tanult — az mindenben áldott és boldog lesz!

Isten igazi tisztelete

26 Ha valaki istenfélőnek tartja magát, de nem fegyelmezi meg a nyelvét, akkor csak magát csapja be. Az ilyen vallásosság semmit sem ér! 27 Ellenben az Atya-Isten azt tekinti igazán istenfélőnek, aki gondot visel az árvákról és özvegyekről, és tisztán tartja magát a világ gonosz befolyásától.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=James+1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“Királyságom sok Misztériuma ismeretlen az ember számára
2014. április 27. vasárnap, 18:00
Az ember mindig gyenge lesz, mert lehetetlen az emberi lény számára, hogy tökéletes legyen. De akkor miért van az, hogy Tanításaim egy részét elfogadja, a másik részét pedig elutasítja? Soha ne engedjetek a kísértésnek, hogy egymást elítéljétek az Én Nevemben, mert nincs jogotok így cselekedni. Soha ne magasztaljátok fel magatokat Előttem, amikor azzal egy időben egy másik embert bemocskoltok és lebecsültök. Ez sért Engem. Ahhoz, hogy képesek legyetek elfogadni az Igazságot, a rosszindulattól mentesek kell legyetek, továbbá a gőgtől, a képmutatástól, vagy az önzéstől. Le kell vetkőznötök az arrogancia köpenyét, mert ez az ördög jellemvonása, és Én azt visszataszítónak találom.
Kérlek, emlékezzetek Tanításaimra, és éljétek az életeteket aszerint, ahogyan azt Én mondtam nektek. Amikor úgy érzitek, hogy a szívetek nyugtalan, tele van gyötrelemmel vagy gyűlölettel, akkor keresnetek kell mindig az Én segítségemet. Mert ha nem ezt teszitek, akkor a kétségbeesés és a gyűlölet érzése fog elnyelni benneteket. El kell fogadnotok azt a tényt, hogy ti mindig megadjátok magatokat a bűnnek, de ugyanakkor azt is tudnotok kell, hogy – még mielőtt bármiféle békét és nyugalmat is éreznétek a lelketekben – bűnbánatot kell tartanotok.
Jézusotok”

Sok a misztériumok az én Királyság ismeretlen az ember.


“2014. április 29. kedd, 9:00
….
Ez alkalommal jövök megújítani a Földet, hogy helyreállítsam Királyságomat a Földön, a Paradicsomot, amelyet Atyám teremtett Ádám és Éva számára. Ez a Nap hamarosan felvirrad, és még mielőtt ez az idő elérkezne, meg fogom világítani elméteket, testeteket és a lelketeket. Hatalmammal, Istenségemmel meg foglak döbbenteni benneteket, és ti akkor a szeretetnek egy olyan hullámát fogjátok érezni, hogy nem lesz kétségetek afelől, hogy ez csakis Tőlem jöhet. Ez az Én Ígéretem. Isten elsőként azon gyermekeit fogja elérni, akik Őt nem ismerik, és nem hisznek Benne. A legtöbbjük futva fog majd Hozzám jönni, mivel ők nem fognak előítélettel rendelkezni, amely a lelki dolgokban való túl nagy jártasság miatt fejlődhet ki. Ugyanakkor el fogom érni azokat a lelkeket is, akik nagy sötétségben vannak, akik kétségbe vannak esve, akik elveszettek, és akiknek a szívét nagy teher nyomja. Tehát, amikor Szavamat olvassátok, amelyeket ezek az Üzenetek tartalmaznak, tudnotok kell, hogy Üzeneteim nemcsak azoknak vannak szánva, akik szeretnek Engem – ezek azért adatnak, hogy elérjenek benneteket.
Én békét adok nektek. Jó hírt hozok nektek, mert egy dicsőséges jövőt faragtam számotokra, ahol a halálnak nincs hatalma fölöttetek. Nagy örömmel várom azt a Napot. Kérlek, várjátok ti is azt türelemmel és bizalommal, mert amikor Én megnyitom a szíveteket, gondjaitok nem lesznek többé.
Szeretett Jézusotok “

Egyformán bánjatok szegénnyel és gazdaggal!

2.1 Testvéreim, ti hisztek dicsőséges Urunkban, Jézus Krisztusban. Ezért hát ne legyetek személyválogatók! Képzeljétek el, hogy bejön a gyülekezetbe egy jól öltözött, aranygyűrűs férfi, és bejön egy szegény is, piszkos ruhában. Ha a jól öltözött emberhez különleges figyelemmel fordultok, és azt mondjátok neki: „Ülj le erre a kényelmes helyre!” A szegénynek meg azt mondjátok: „Te csak állj meg ott!”, vagy: „Ülj le ide, a lábam elé!” — akkor különbséget tesztek közöttük, és helytelen indulatok alapján, rosszul ítéltek.

Figyeljetek, kedves testvéreim! Isten kiválasztotta azokat, akiket a világ szegényeknek tart, hogy a hitük által gazdagok legyenek. Kiválasztotta őket, hogy övék legyen a Királyság, amelyet Isten az őt szeretőknek ígért. Ti pedig ilyen megalázó módon bántok a szegényekkel?! Pedig a gazdagok azok, akik mindig uralkodni akarnak rajtatok. Ők visznek benneteket a bíróság elé, és ők azok, akik gonosz dolgokat mondanak Jézus szép nevéről, amelyről titeket is elneveztek.

Ez a királyi törvény az Írásokban található: „Úgy szeresd a másik embert is, mint saját magadat!”[a] Ha ennek a parancsnak engedelmeskedtek, jól teszitek! Ha viszont az egyik embert fontosabbnak tartjátok a másiknál, akkor bűnt követtek el, és Isten Törvénye ellen vétkeztek. 10 Hiszen, ha valaki csak egy dologban bűnös, de máskülönben az összes többi parancsot megtartja, mégis az egész Törvény ellen vét. 11 Isten azt mondta: „Ne csald meg a házastársadat!”[b] és „Ne gyilkolj!”[c] Márpedig ha nem csalod meg a házastársadat, de gyilkolsz, akkor is az egész Törvény ellen vétkezel.

12 Titeket a szabadság törvénye alapján fognak megítélni. Erre mindig emlékezzetek, ha mondtok, vagy tesztek valamit! 13 Mert az ítélet irgalmatlan azzal szemben, aki nem irgalommal bánik másokkal. Az irgalom azonban erősebb, mint az ítélet, és felülírja azt.

Tettek nélkül a hit halott

14 Testvéreim, ha valaki azt mondja, hogy hisz, de ez a tetteiből nem látszik meg, akkor annak az embernek a „hite” nem ér semmit! Vajon az ilyen „hit” által megmenekülhet-e? 15 Ha például valamelyik testvéreteknek — akár férfinak, akár nőnek — nincs rendes ruhája, és nincs mit ennie, 16 akkor hiába mondjátok neki: „Isten veled, remélem, nem fogsz fázni, és lesz mit enned.” Ha nem adtok neki ruhát és ennivalót, ugyan mit érnek a szavak? Bizony, nem érnek semmit! 17 Ugyanígy van a hit is: ha nem következnek belőle tettek, akkor halott. Nem ér semmit, mert nem hatékony.

18 Valaki esetleg így érvelhet: „Vannak, akiknek hitük van, másoknak meg jó tetteik.” Erre azt válaszolom, hogy nem tudod megmutatni a hitedet, ha nem teszel semmit — én viszont éppen azzal bizonyítom be a hitem valódi voltát, amit a hitem alapján teszek!

19 Hiszitek, hogy csak egyetlen Isten van? Helyes! De gondoljátok meg, hogy ezt a gonosz szellemek is hiszik — és reszketnek a félelemtől!

20 Ó, ti ostobák! Bebizonyítsam nektek, hogy az a hit, amelyből nem következnek tettek, nem jó semmire? 21 Ábrahám, ősapánk is azzal vált Isten számára elfogadhatóvá, amit tett: felajánlotta Istennek az oltáron a fiát, Izsákot. 22 Ebből láthatjátok, hogy Ábrahám hite és a tettei összhangban voltak. A hite azzal vált tökéletessé, amit a hite alapján tett. 23 Így teljesedett be, amit az Írás mond: „Ábrahám hitt Istennek, és bízott benne. Ennek a hitnek és bizalomnak az alapján Isten pedig elfogadta Ábrahámot”,[d] és a „barátjának” nevezte.[e]

24 Látjátok tehát, hogy az embert a tettei teszik valóban elfogadhatóvá Isten számára. Pusztán a hite által ez nem lehetséges.

25 Ugyanerre példa a prostituált Ráháb esete is. Ő is a tettei alapján lett Isten számára elfogadhatóvá, amikor házába fogadta az izráeli kémeket, és segített nekik, hogy másik úton meneküljenek el az üldözők elől.[f]

26 Ahogyan az ember teste halott a szellem nélkül, ugyanúgy a hit is halott, ha nem tesz semmit.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=James+2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Péter apostol beszéde Pünkösd ünnepén

14 Ekkor Péter a többi tizenegy apostollal együtt felállt, és hangosan így szólt az összegyűltekhez: „Zsidó testvéreim, és ti mindnyájan, akik Jeruzsálemben laktok! Kérlek, figyeljetek rám, hadd mondjam el nektek, mit jelent ez! 15 Nem részegek ezek, mint ahogy ti gondoljátok — hiszen még csak reggel kilenc óra van! —, 16 hanem az történik most, amit Jóel próféta előre megmondott:

17 »Azt mondja Isten:
az utolsó napokban majd kiárasztom
Szellemem
   
 minden emberre,
és prófétálnak fiaitok és leányaitok,
    a fiatalok látomásokat látnak,
    az öregek pedig álmokat álmodnak.
18 Azokban a napokban
    szolgáimra is kiárasztom
Szellememet,
férfiakra is, meg nőkre is,
    és ők is prófétálni fognak.
19 Fönt az égben
csodákat mutatok,
    lent a Földön meg jeleket:
    vért, tüzet és füstfelhőket.
20 A Nap
elsötétedik,
    a Hold pedig vérvörös lesz.
Azután jön el az Örökkévaló hatalmas
    és dicsőséges napja.
21 De mindenki üdvözül,
    aki az Örökkévalót hívja segítségül.«[a] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+2:14-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

https://oca.org/readings/daily/2019/04/30
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

 
 
 
“2014. április 27. vasárnap, 23:20

Isten Hadserege – Maradék Hadserege – növekedni és terjedni fog, és a Keresztes Imahadjárat imái mindenki számára nagy erőt fognak biztosítani. Fiam közbe fog lépni, és keresztül fog vinni benneteket az előttetek álló kihívásokon, és ti tudni fogjátok, hogy az Ő Hatalma az, mely bátorságot és kitartást ad majd nektek. Mert csak az erősek fognak hűek maradni közületek Isten Szent Szavához. De még ha csak egy töredékét képezi is a Maradék Hadsereg a fenevad hadseregéhez viszonyítva, Isten az oroszlán erejével fogja azt eltölteni. Ő a gyengéket meg fogja erősíteni, és nagy Kegyelmekben fogja részesíteni. Azok hatalmát pedig, akik az antikrisztus híveivé válnak, meg fogja gyengíteni. Mindezek az események ijesztőnek fognak tűnni, de valójában ezek az események sokak számára úgy fognak tűnni, mintha az egység új korszakát és a világ békéjét képeznék. Az emberek meg fogják tapsolni az új világegyházat, és ezt fogják mondani: „Isten milyen nagy csodát hozott létre!” Ők nagy tisztelettel fognak felnézni azokra az emberekre, akik – úgy az egyházon belül, mint azon kívül – ilyen egységet hoztak létre. Nagy dicsérettel és tisztelettel fogják elhalmozni ezeket az embereket minden nyilvános összejövetelen, s aztán hangos dicsőítő énekekkel, valamint az elismerés különleges jelével fogják üdvözölni őket.
Lesz ott öröm, ünnepségek és tiszteletbeli szertartások, ahol az eretnekeket magas elismerésekben fogják részesíteni. Ti hatalmas gazdagságnak és a különböző felekezetek közötti egységnek lehettek majd tanúi, és látni fogtok olyan nagyra becsült embereket, akiket élő szentként fognak kezelni – mindenkit, egy kivétellel.  Az egyetlen kivétel, akire utalok, az antikrisztus lesz, akiről azt fogják hinni, hogy ő Jézus Krisztus.
Szerető Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja”

A világ kezdete és vége eggyé válik

képen: A sírkert és a Golgotha
Igazság Könyve:

2014.04.21 15:56

Az elején és a végén a világ lesz, mint egy

Április 21, 2014 @ 3:56pm

Az én szeretett lányom, nagyon nehéz a lelkek számára, még azok is, akik nagy hittel rendelkeznek, hogy kiengesztelődjünk a világgal, ahol az én Királyságommal élnek.

A világ, mint ez áll, nem egyeztethető össze a királyságom, és ez azt jelenti, hogy azok, akik ismernek engem, és akik valóban szeretnek engem találják fájdalmas, időnként, élni a mindennapi életét. Szeretni me azt jelenti, a következő én tanításait és felszólította nekem, hogy bocsásson meg a bűneidet. Ez az egyetlen módja annak, hogy részévé váljon ki vagyok. Ön nem válhat a királyságom részévé, amíg el nem nyugtázza az igazságot és elfogadja, hogy a bűn létezik, a világ sohasem lehet tökéletes. Amíg az ember mindent megtesz a saját szabad akarása szerint, amikor állandóan a kísértés, hogy megengedhet magának saját önző szükségleteit, ő továbbra is rabszolga.

Ha Isten Igéje szerint élsz, akkor látni fogod a világot, ami az. Lesz tanúja a csoda, hogy a csoda, a föld, amely által létrehozott apám. De azt is látni fogjuk, hogy az ember gyengesége elválasztotta Istentől. Amíg Ez a helyzet, a világ, ahogy te is tudod, nem lehet újra felemelni annak egykori dicsőségére. Ez az oka annak, hogy csak akkor fogsz találni igazi békét, amikor ismét eljövök, hogy elhozzuk nektek az Atyám paradicsomot, ami neked készült az elején.

A világ kezdete és vége lesz az egyik. Nem lesz menny, nem Purgatórium és nincs föld-csak akkor létezik két entitás. Én Királyság-ahol az élet soha nem ér véget, azok számára, akik lehetővé teszik számomra, hogy összegyűjti őket a szívem és a pokol azok számára, akik nem fordulnak hozzám.

Minden dolog az én irgalmasság és a Atyám Szent akarja szerint lesz, aki szereti minden gyermekét. Akar-hoz megment mindenki és átmenő én. Nem tudom kényszeríteni azokat, akik nem akarnak részt lenni az én királyságomban, vagy akik elutasítják az összes saját erőfeszítéseit, hogy azokat egy csodálatos dicsőséges örökkévalóság, hogy kövessen engem. Ne hagyja figyelmen kívül saját jogalapokat, hogy segítse ezeket a szegény lelkeket.

Jézusnak”


2019-04-22

Húsvéthétfő

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Isten feltámasztotta Jézust, és ennek mi mindannyian tanúi vagyunk.
Pünkösd napján Péter a tizenegy kíséretében előlépett, és hangos szóval így beszélt:
„Zsidó férfiak és Jeruzsálem egész népe! Vegyétek tudomásul és figyelemmel hallgassátok meg szavamat! Izraelita férfiak, hallgassátok meg szavaimat!
A názáreti Jézust az Isten igazolta előttetek, amikor, mint tudjátok, általa hatalmas
csodákat és jeleket vitt végbe köztetek. Ezt az embert ti az Isten előre elhatározott terve szerint kiszolgáltattátok, gonosz kezek által keresztre feszítettétek, és megöltétek. Isten azonban feloldotta a halál bilincseit és feltámasztotta őt. Lehetetlen is volt, hogy a halál fogva tartsa, hiszen Dávid így jövendölt róla:
Szemem előtt az Úr mindenkoron,
ő áll jobbomon, meg nem inoghatok.
Örvend a szívem, az ajkam énekel,
sőt reménységben nyugszik testem is.
Lelkemet a holtak honában nem hagyod,
hogy Szented romlást lásson, nem akarod.
Az élet útját mutatod meg nekem,
színed előtt örülni gyönyörűségem.
Férfiak, testvérek! Ősatyánkról, Dávidról, nyíltan beszélhetek előttetek. Ő meghalt. Eltemették, és sírja mind a mai napig itt van közöttünk. De mivel próféta volt, tudta, hogy Isten esküvel erősített ígéretet tett neki; utódai közül ültet majd valakit trónjára. Ezért jövendölte Krisztus feltámadásáról, hogy nem marad az alvilágban, és testét nem éri enyészet.
Ezt a Jézust támasztotta fel Isten, Ennek mi mindannyian
tanúi vagyunk. Miután, Isten jobbja felmagasztalta őt, elnyerte az Atyától a megígért Szentlelket, és kiárasztotta, ahogyan látjátok és halljátok.”
Ez az Isten igéje.
ApCsel 2,14.22-33

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-04-22

 
 
——-
Római katolikus:

2019-04-21

HúsvétvasárnapKezdőének:
Feltámadtam, és veled vagyok! Kezedet rajtam nyugtatod: csodálatos a te tudásod, alleluja! (Zsolt 138,18.5-6)
vagy
Valóban feltámadt az Úr, alleluja. Övé a dicsőség és a hatalom örökkön örökké! (Lk 24,34; vö. Jel 1,6)

Könyörgés:
Istenünk, a mai napon egyszülött Fiad által legyőzted a halált, és kitártad előttünk az örökkévalóság kapuját. Krisztus Urunk feltámadását ünnepelve kérünk, teremts újjá minket Szentlelked erejével, hogy új életre támadjunk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből
Mi ettünk és ittunk vele, miután feltámadt a halálból.
Abban az időben Péter szólásra nyitotta ajkát, és ezeket mondta: „Ti tudjátok, hogy mi minden történt Galileától egészen Júdeáig attól kezdve, hogy János hirdette a keresztséget: Hogyan kente fel az Isten a názáreti Jézust Szentlélekkel és hatalommal. Ő pedig, ahol csak járt, jótetteket vitt végbe, és meggyógyított minden ördögtől megszállottat, mert vele volt az Isten. Mi tanúi vagyunk mindannak, amit Júdea egész területén és Jeruzsálemben tett. Keresztre feszítették, de harmadnap feltámasztotta Isten, és látható alakban megmutatta őt, ha nem is az egész népnek, de az Isten által előre kijelölt tanúknak, vagyis nekünk. Mi ettünk és ittunk vele, miután feltámadt a halálból.
És ő megparancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek és
tanúsítsuk, hogy ő az, akit Isten az élők és holtak bírájául rendelt. Minden próféta tanúságot tesz arról, hogy aki hisz benne, elnyeri bűnei bocsánatát.”
Ez az Isten igéje.
ApCsel 10,34a.37-43

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Ezt a napot az Úristen adta: * örvendjünk és vigadjunk rajta. Vö. 24. vers. (6. tónus)
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja. 6. szám.
Előénekes: Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, * mivel irgalma örökké megmarad.
Mondja Izrael háza, hogy jó az Isten, * mivel irgalma örökké megmarad.
Hívek: Ezt a napot az Úristen adta: * örvendjünk és vigadjunk rajta.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
E: Az Úr jobb keze erősnek bizonyult: * az Úrnak jobbja fölemelt engem.
Nem halok meg, hanem élek, * és hirdetem az Úr nagy tetteit.
H: Ezt a napot az Úristen adta: * örvendjünk és vigadjunk rajta.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
E: A kő, amelyet az építők félredobtak, * íme, az vált szegletkővé.
Mindezt az Úr vitte végbe, * csodálatra méltó a mi szemünkben.
H: Ezt a napot az Úristen adta: * örvendjünk és vigadjunk rajta.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
Zsolt 117,1-2.16ab-17.22-23

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a kolosszeiekhez írt leveléből
Azt keressétek, ami odafönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján.
Testvéreim!
Krisztussal együtt ti is feltámadtatok. Keressétek tehát azt, ami odafönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Az égiekre irányuljon figyelmetek, ne a földiekre. Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal az Istenben van elrejtve.
Amikor azonban Krisztus, a mi életünk, újra megjelenik, vele együtt ti is megjelentek a dicsőségben.
Ez az Isten igéje.

Vagy tetszés szerint:

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
El a régi kovásszal, hogy új tésztává legyetek!
Testvéreim!
Nem tudjátok, hogy egy kevés kovász az egész tésztát megkeleszti? El a régi kovásszal, hogy új tésztává legyetek, aminthogy kovásztalanok is vagytok? Hiszen húsvéti bárányunkat, Krisztust feláldozták!
Ünnepeljünk tehát, de ne a régi kovásszal, sem a romlottság és gonoszság kovászával, hanem a tisztaság és az igazság kovásztalan kenyerével!
Ez az Isten igéje.
Kol 3,1-4 vagy 1Kor 5,6b-8

ALLELUJA
Krisztus, a mi húsvéti Bárányunk már feláldozta magát. * Üljük meg tehát az Úrral a húsvéti lakomát. 1Kor 5,7b-8a – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézusnak fel kellett támadnia a halálból.
A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!”
Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta mindezt és hitt. Addig ugyanis még nem értették meg, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból.
Ezek az evangélium igéi.

Vagy: Olvasható a húsvéti vigília evangéliuma.

Vagy más evangélium, este mondott szentmisére:

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Amikor a kenyeret megtörte, felismerték.
Húsvétvasárnap ketten a tanítványok közül egy Emmausz nevű faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumra (két-három óra járásnyira) fekszik. Útközben megbeszélték egymás között mindazt, ami történt. Míg beszélgettek és vitatkoztak, egyszerre maga Jézus közeledett feléjük, és hozzájuk szegődött. Ők azonban nem ismerték meg őt, mert látásukban akadályozva voltak. Jézus megkérdezte őket: „Milyen dolgokról beszélgettetek egymással útközben?” Erre szomorúan megálltak, és egyikük, akit Kleofásnak hívtak, ezt válaszolta neki: „Te vagy talán az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudja, mi történt ott ezekben a napokban?”
Ő megkérdezte: „Miért, mi történt?” Azok ezt felelték: „A názáreti Jézus esete, aki szóban és tettben nagy hatású próféta volt Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és elöljáróink kiszolgáltatták őt, hogy halálra ítéljék, és keresztre feszítsék. Pedig mi azt reméltük, hogy ő váltja meg Izraelt. Azóta, hogy ezek történtek, már három nap telt el, és néhány hozzánk tartozó asszony is megzavart bennünket. Hajnalban a sírnál voltak, de nem találták ott a holttestét. Azzal a hírrel tértek vissza, hogy angyalok jelentek meg nekik, akik azt állították, hogy él. Közülünk néhányan el is mentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogyan az asszonyok mondták, őt magát azonban nem látták.”
Jézus erre így szólt: „Ó, ti oktalanok, ti késedelmes szívűek! Képtelenek vagytok hinni abban, amit a próféták jövendöltek! Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” Aztán Mózesen kezdve valamennyi prófétából megmagyarázta, ami az Írásokban őróla szól.
Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna menni. De azok marasztalták és kérték: „Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben már a nap.” Betért tehát, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odanyújtotta nekik. Erre megnyílt a szemük, és felismerték. De ő eltűnt előlük.
Akkor azt mondták egymásnak: „Ugye lángolt a szívünk, amikor útközben beszélt hozzánk, és kifejtette az Írásokat?”
Még abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe. Ott egybegyűlve találták a tizenegyet és társaikat. Azok ezzel fogadták őket: „Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!” Erre ők is elbeszélték, mi történt az úton, és hogyan ismerték fel Jézust a kenyértörésben.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 20,1-9 vagy Lk 24,13-35″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-04-21


——
Görög katolikus:

Mindig örüljetek az Úrban!

Újra mondom: örüljetek! Mindenki lássa meg, hogy szelídek és kedvesek vagytok! Közel van már az Úr!

Semmi felől ne aggódjatok! Bármilyen helyzetben vagytok is, imádkozzatok! Hálaadással kérjétek Istentől, amire szükségetek van! Isten békessége, amely minden képzeletet felülmúl, megőrzi majd szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.

Végül, testvéreim, azokon a dolgokon gondolkodjatok, amelyek igazak, dicséretre méltók, igazságosak, tisztességesek, szépek, tiszteletre méltók, kiválók és dicséretesek. Továbbra is úgy éljetek és tevékenykedjetek, ahogyan azt tőlem láttátok, hallottátok, tanultátok és elfogadtátok, akkor veletek lesz a békesség Istene.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Philippians+4%3A4-9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Mária nárdusolaja

12 Hat nappal a Páska ünnep előtt Jézus Betániában meglátogatta Lázárt, akit korábban feltámasztott a halálból. Vacsorát készítettek neki, amelyet Márta szolgált fel, és Lázár is ott volt az asztalnál Jézussal együtt. Vacsora közben Mária előhozott egy igen drága illatszert, amely valódi nárdusolajból készült. Az egészet[a] ráöntötte Jézus lábára, s a házat betöltötte a nárdusolaj illata. Azután Mária a saját hajával törölte meg Jézus lábait.

Ezt látva, Iskáriótes Júdás — az egyik tanítvány, aki arra készült, hogy Jézust elárulja — megjegyezte: „Ezt a drága illatszert inkább el kellett volna adni háromszáz ezüstpénzért, a pénzt meg a szegényeknek adhattuk volna!” De ezt nem azért mondta, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem mert tolvaj volt. Ugyanis Júdásra volt bízva a tanítványok közös pénze, és ő gyakran lopkodott belőle.

Jézus így válaszolt neki: „Hagyd békén Máriát! Jót tette, hogy ezt az illatszert a mai napig megőrizte, s most arra használta fel, hogy előkészítsen a temetésemre! Szegények mindig lesznek a közeletekben,[b] de én nem leszek mindig veletek.”

A főpapok Lázárt is meg akarják ölni

Az ünnepre összegyűlt tömeg között elterjedt a híre, hogy Jézus Betániában van, ezért sokan odamentek. De nemcsak őt szerették volna látni, hanem Lázárt is, akit Jézus feltámasztott a halálból. 10 Emiatt azután a főpapok elhatározták, hogy Lázárt is meg fogják ölni. 11 Ugyanis a júdeaiak közül sokan Lázár miatt mentek Betániába és hittek Jézusban.

Jézus királyként vonul be Jeruzsálembe

12 Másnap, amikor az ünnepre érkező tömeg meghallotta, hogy Jézus Jeruzsálembe jön, 13 eléje mentek, pálmaágakat lengettek, és ezt kiáltották:

„Hozsánna![c]
    Áldott, aki az Örökkévaló nevében jön![d]

Áldott legyen Izráel Királya!”

14 Jézus talált egy szamarat, felült rá, és azon vonult be a városba, éppen úgy, ahogy az Írás mondja:

15 „Ne félj, Sion leánya,
    itt jön a királyod, szamárcsikón ülve!”[e]

16 Tanítványai akkor még nem értették ezt. De később, amikor Jézus megdicsőült, eszükbe jutott, hogy pontosan az történt vele, amit az Írások mondtak róla.

17 Amikor Jézus kihívta Lázárt a sírból és feltámasztotta a halottak közül, igen sokan szemtanúi voltak ennek. Ezek azután másoknak is elmondták, hogy mi történt. 18 Ezért nagy tömeg gyűlt össze, hogy Jézust lássák, mert hallották, hogy ő tette ezt a csodát.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+12%3A1-18&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——
https://oca.org/readings/daily/2019/04/21
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

https://www.youtube.com/watch?v=0Uwqerdfxgw&t=0s