Címke: növekedni

Isten Hadserege – Maradék Hadserege – növekedni és terjedni fog, és a Keresztes Imahadjárat imái mindenki számára nagy erőt fognak biztosítani.

 
—–
Római katolikus:
2019-04-30

Húsvét 2. hét kedd

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Az őskeresztény Egyház tagjainak példamutató élete.
A hívők sokaságának egy volt a szíve-lelke. Egyikük sem mondta vagyonát a saját tulajdonának, hanem mindenük közös volt. Az apostolok pedig nagy erővel tettek tanúságot Urunknak, Jézusnak feltámadásáról, és nagy kegyelem munkálkodott mindnyájukban.
Nem is akadt közöttük szűkölködő, mert akinek földje vagy háza volt, eladta, és az érte kapott pénzt elhozta, és az apostolok elé tette. Mindenkinek adtak belőle, kinek-kinek a szükséghez mérten.
József, a ciprusi származású levita, akit az apostolok Barnabásnak neveztek el – ami azt jelenti, hogy a vigasztalás fia –, eladta földjét, és árát az apostolok lába elé tette.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 4,32-37

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Király az Úr, a mi Istenünk, * az Úr fölségbe öltözik. (1a. vers. – 5. tónus)
Vagy: Alleluja. 5 szám.
Előénekes: Az Úr országol, királyi fölségbe öltözött, † az Úr fölségbe Öltözött, * felövezte magát hatalommal.
Hívek: Király az Úr, a mi Istenünk, * az Úr fölségbe öltözik.
Vagy: Alleluja.
E: Megerősítette a földet, hogy meg ne inogjon, † Öröktől fogva vagy te, Uram, * szilárdan áll trónod kezdet óta.
H: Király az Úr, a mi Istenünk, * az Úr fölségbe öltözik.
Vagy: Alleluja.
E: Bizonyságaid valóban igazak, † Uram, szentség illeti házadat, * most és mindörökké.
H: Király az Úr, a mi Istenünk, * az Úr fölségbe öltözik.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 92,1ab.1c-2.5

ALLELUJA
Magasba kell emeltetnie az Emberfiának, * hogy örökké éljen minden őbenne hívő. Jn 3,15 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből alászállott: az Emberfia, Jézus Krisztus.
Abban az időben: Nikodémus éjnek idején felkereste Jézust, aki így szólt hozzá:
„Ne csodálkozzál, hogy azt mondtam neked: újjá kell születnetek! A szél ott fúj, ahol akar: hallod ugyan a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hová megy, így van ez mindenkivel, aki a Lélekből született.”
Erre Nikodémus megkérdezte: „Hogyan lehetséges ez?” Jézus így válaszolt neki: „Te Izrael népének tanítója vagy, és nem érted ezeket? Bizony, bizony, mondom neked, hogy arról beszélünk, amit tudunk; és arról tanúskodunk, amit látunk. De a mi tanúságtételünket nem fogadjátok el. Ha földi dolgokról beszélek nektek és azt sem hiszitek el, hogyan fogjátok elhinni, ha mennyei dolgokról beszélek majd nektek?
Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből alászállott: az Emberfia. És amint Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják felmagasztalni az Emberfiát is, hogy mindaz, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 3,7b-15″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-04-30

Igazság Könyve:
“2014. április 27. vasárnap, 23:20

Isten Hadserege – Maradék Hadseregenövekedni és terjedni fog, és a Keresztes Imahadjárat imái mindenki számára nagy erőt fognak biztosítani. Fiam közbe fog lépni, és keresztül fog vinni benneteket az előttetek álló kihívásokon, és ti tudni fogjátok, hogy az Ő Hatalma az, mely bátorságot és kitartást ad majd nektek. Mert csak az erősek fognak hűek maradni közületek Isten Szent Szavához. De még ha csak egy töredékét képezi is a Maradék Hadsereg a fenevad hadseregéhez viszonyítva, Isten az oroszlán erejével fogja azt eltölteni. Ő a gyengéket meg fogja erősíteni, és nagy Kegyelmekben fogja részesíteni. Azok hatalmát pedig, akik az antikrisztus híveivé válnak, meg fogja gyengíteni. Mindezek az események ijesztőnek fognak tűnni, de valójában ezek az események sokak számára úgy fognak tűnni, mintha az egység új korszakát és a világ békéjét képeznék. Az emberek meg fogják tapsolni az új világegyházat, és ezt fogják mondani: „Isten milyen nagy csodát hozott létre!” Ők nagy tisztelettel fognak felnézni azokra az emberekre, akik – úgy az egyházon belül, mint azon kívül – ilyen egységet hoztak létre. Nagy dicsérettel és tisztelettel fogják elhalmozni ezeket az embereket minden nyilvános összejövetelen, s aztán hangos dicsőítő énekekkel, valamint az elismerés különleges jelével fogják üdvözölni őket.
Lesz ott öröm, ünnepségek és tiszteletbeli szertartások, ahol az eretnekeket magas elismerésekben fogják részesíteni. Ti hatalmas gazdagságnak és a különböző felekezetek közötti egységnek lehettek majd tanúi, és látni fogtok olyan nagyra becsült embereket, akiket élő szentként fognak kezelni – mindenkit, egy kivétellel.  Az egyetlen kivétel, akire utalok, az antikrisztus lesz, akiről azt fogják hinni, hogy ő Jézus Krisztus.
Szerető Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja”

——

Görög katolikus:

1.1 Jakab, Isten és az Úr Jézus Krisztus szolgája, üdvözletét küldi Izráel szétszóratásban élő tizenkét törzsének.

Hit, próbatétel és bölcsesség

Testvéreim, örüljetek, amikor különböző megpróbáltatásokat kell elviselnetek, hiszen tudjátok, hogy ezek a nehézségek az Istenben való bizalmatokat és hiteteket teszik próbára. Ha pedig a hitetek kiállja a próbát, az kitartóvá tesz benneteket. Az állhatatosságban azonban egészen a célig tartsatok ki! Akkor lesztek majd érettek és tökéletesek, akikben nincs semmi hiányosság.

Ha valakinek bölcsességre van szüksége, egyszerűen csak kérje Istentől, és meg fogja kapni! Hiszen Isten mindenkinek örömmel, nagylelkűen és szemrehányás nélkül ad. Viszont aki kér tőle valamit, az bizalommal kérjen, ne kételkedve! Aki kételkedik, hasonlít a tenger hullámaihoz, amelyeket a szél ide-oda dobál. Az ilyen ember ne is remélje, hogy megkapja, amit az Úrtól kér, mert, aki kételkedik, annak a lelke kétfelé sántikál, nem képes dönteni, mindenben állhatatlan és megbízhatatlan.

Szegények és gazdagok

A szegény sorsú testvér azzal a szellemi gazdagsággal dicsekedjen, amelyet Istentől kapott. 10 A gazdag testvér viszont a megalázottságával dicsekedhet, hiszen lehet bármilyen gazdag, ő is úgy múlik el, mint a mezőn a virágok. 11 Mert felkel a nap, és a forró szél kiszárítja a növényeket, lehullnak a virágok, és szépségük elmúlik. Ugyanígy múlik el a gazdag ember is. Egyik nap még üzleti terveket készít, a másik nap már halott.

Kísértés és kívánság

12 Boldog és áldott, aki a kísértésben kitart, mert miután kiállta a próbát, megkapja az örök élet koszorúját, amelyet Isten azoknak ígért, akik szeretik őt. 13 Amikor kísértések érnek valakit, ne mondja, hogy Isten akarja őt rávenni valami gonoszságra! Mert Istent a gonoszság nem kísértheti meg, ő maga pedig senkit sem akar gonoszságra biztatni. 14 Ha valakiben feltámad a gonosz dolgok iránti kívánság, akkor valójában a saját szívének kívánsága csalogatja rossz irányba. 15 Ha ezek a gonosz vágyak meggyökereznek benne, akkor abból bűnös tettek származnak. Amikor pedig a bűn eluralkodik valakiben, az halálba vezet.

16 Szeretett testvéreim, ne hagyjátok magatokat becsapni! 17 Minden jó dolog és tökéletes ajándék felülről jön, attól, aki az égitestek Teremtője. Ő mindig ugyanaz, és nem változik — nem úgy, mint az égitestek fénye. 18 Isten azt akarta, hogy a gyermekei legyünk. Ezért „újjászült” bennünket az igazság üzenete által, hogy új életünk legyen, és olyanok legyünk az új teremtésben, mint az első gyümölcsök a kertben.

Engedelmesség

19 Tanuljátok meg, szeretett testvéreim: mindenki készségesen hallgassa meg a másikat, és jól gondolja meg, mit beszél, s emellett ne legyen hirtelen haragú, 20 mert az ember haragjából származó tettek nem szolgálják Isten céljait. 21 Ezért takarítsatok ki magatokból minden gonoszságot és aljas szándékot! Szelíden és alázattal fogadjátok szívetekbe Isten beszédét és tanítását, amely meg tudja menteni a lelketeket!

22 Amit Isten mond, azt tegyétek is meg, ne csak hallgassátok! Ha csak hallgatjátok, de nem teszitek meg, becsapjátok magatokat. 23 Van, aki csak hallgatja Isten tanítását, de nem engedelmeskedik annak. Az ilyen ember úgy jár, mint aki megnézi arcát a tükörben, 24 azután elmegy, és azonnal el is felejti, amit látott.

25 Aki viszont megnézte magát a szabadság tökéletes törvényében, és kitart a megismert igazság mellett — vagyis nem felejti el, hanem tettekre váltja amit látott, hallott és tanult — az mindenben áldott és boldog lesz!

Isten igazi tisztelete

26 Ha valaki istenfélőnek tartja magát, de nem fegyelmezi meg a nyelvét, akkor csak magát csapja be. Az ilyen vallásosság semmit sem ér! 27 Ellenben az Atya-Isten azt tekinti igazán istenfélőnek, aki gondot visel az árvákról és özvegyekről, és tisztán tartja magát a világ gonosz befolyásától.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=James+1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“Királyságom sok Misztériuma ismeretlen az ember számára
2014. április 27. vasárnap, 18:00
Az ember mindig gyenge lesz, mert lehetetlen az emberi lény számára, hogy tökéletes legyen. De akkor miért van az, hogy Tanításaim egy részét elfogadja, a másik részét pedig elutasítja? Soha ne engedjetek a kísértésnek, hogy egymást elítéljétek az Én Nevemben, mert nincs jogotok így cselekedni. Soha ne magasztaljátok fel magatokat Előttem, amikor azzal egy időben egy másik embert bemocskoltok és lebecsültök. Ez sért Engem. Ahhoz, hogy képesek legyetek elfogadni az Igazságot, a rosszindulattól mentesek kell legyetek, továbbá a gőgtől, a képmutatástól, vagy az önzéstől. Le kell vetkőznötök az arrogancia köpenyét, mert ez az ördög jellemvonása, és Én azt visszataszítónak találom.
Kérlek, emlékezzetek Tanításaimra, és éljétek az életeteket aszerint, ahogyan azt Én mondtam nektek. Amikor úgy érzitek, hogy a szívetek nyugtalan, tele van gyötrelemmel vagy gyűlölettel, akkor keresnetek kell mindig az Én segítségemet. Mert ha nem ezt teszitek, akkor a kétségbeesés és a gyűlölet érzése fog elnyelni benneteket. El kell fogadnotok azt a tényt, hogy ti mindig megadjátok magatokat a bűnnek, de ugyanakkor azt is tudnotok kell, hogy – még mielőtt bármiféle békét és nyugalmat is éreznétek a lelketekben – bűnbánatot kell tartanotok.
Jézusotok”

Sok a misztériumok az én Királyság ismeretlen az ember.


“2014. április 29. kedd, 9:00
….
Ez alkalommal jövök megújítani a Földet, hogy helyreállítsam Királyságomat a Földön, a Paradicsomot, amelyet Atyám teremtett Ádám és Éva számára. Ez a Nap hamarosan felvirrad, és még mielőtt ez az idő elérkezne, meg fogom világítani elméteket, testeteket és a lelketeket. Hatalmammal, Istenségemmel meg foglak döbbenteni benneteket, és ti akkor a szeretetnek egy olyan hullámát fogjátok érezni, hogy nem lesz kétségetek afelől, hogy ez csakis Tőlem jöhet. Ez az Én Ígéretem. Isten elsőként azon gyermekeit fogja elérni, akik Őt nem ismerik, és nem hisznek Benne. A legtöbbjük futva fog majd Hozzám jönni, mivel ők nem fognak előítélettel rendelkezni, amely a lelki dolgokban való túl nagy jártasság miatt fejlődhet ki. Ugyanakkor el fogom érni azokat a lelkeket is, akik nagy sötétségben vannak, akik kétségbe vannak esve, akik elveszettek, és akiknek a szívét nagy teher nyomja. Tehát, amikor Szavamat olvassátok, amelyeket ezek az Üzenetek tartalmaznak, tudnotok kell, hogy Üzeneteim nemcsak azoknak vannak szánva, akik szeretnek Engem – ezek azért adatnak, hogy elérjenek benneteket.
Én békét adok nektek. Jó hírt hozok nektek, mert egy dicsőséges jövőt faragtam számotokra, ahol a halálnak nincs hatalma fölöttetek. Nagy örömmel várom azt a Napot. Kérlek, várjátok ti is azt türelemmel és bizalommal, mert amikor Én megnyitom a szíveteket, gondjaitok nem lesznek többé.
Szeretett Jézusotok “

Egyformán bánjatok szegénnyel és gazdaggal!

2.1 Testvéreim, ti hisztek dicsőséges Urunkban, Jézus Krisztusban. Ezért hát ne legyetek személyválogatók! Képzeljétek el, hogy bejön a gyülekezetbe egy jól öltözött, aranygyűrűs férfi, és bejön egy szegény is, piszkos ruhában. Ha a jól öltözött emberhez különleges figyelemmel fordultok, és azt mondjátok neki: „Ülj le erre a kényelmes helyre!” A szegénynek meg azt mondjátok: „Te csak állj meg ott!”, vagy: „Ülj le ide, a lábam elé!” — akkor különbséget tesztek közöttük, és helytelen indulatok alapján, rosszul ítéltek.

Figyeljetek, kedves testvéreim! Isten kiválasztotta azokat, akiket a világ szegényeknek tart, hogy a hitük által gazdagok legyenek. Kiválasztotta őket, hogy övék legyen a Királyság, amelyet Isten az őt szeretőknek ígért. Ti pedig ilyen megalázó módon bántok a szegényekkel?! Pedig a gazdagok azok, akik mindig uralkodni akarnak rajtatok. Ők visznek benneteket a bíróság elé, és ők azok, akik gonosz dolgokat mondanak Jézus szép nevéről, amelyről titeket is elneveztek.

Ez a királyi törvény az Írásokban található: „Úgy szeresd a másik embert is, mint saját magadat!”[a] Ha ennek a parancsnak engedelmeskedtek, jól teszitek! Ha viszont az egyik embert fontosabbnak tartjátok a másiknál, akkor bűnt követtek el, és Isten Törvénye ellen vétkeztek. 10 Hiszen, ha valaki csak egy dologban bűnös, de máskülönben az összes többi parancsot megtartja, mégis az egész Törvény ellen vét. 11 Isten azt mondta: „Ne csald meg a házastársadat!”[b] és „Ne gyilkolj!”[c] Márpedig ha nem csalod meg a házastársadat, de gyilkolsz, akkor is az egész Törvény ellen vétkezel.

12 Titeket a szabadság törvénye alapján fognak megítélni. Erre mindig emlékezzetek, ha mondtok, vagy tesztek valamit! 13 Mert az ítélet irgalmatlan azzal szemben, aki nem irgalommal bánik másokkal. Az irgalom azonban erősebb, mint az ítélet, és felülírja azt.

Tettek nélkül a hit halott

14 Testvéreim, ha valaki azt mondja, hogy hisz, de ez a tetteiből nem látszik meg, akkor annak az embernek a „hite” nem ér semmit! Vajon az ilyen „hit” által megmenekülhet-e? 15 Ha például valamelyik testvéreteknek — akár férfinak, akár nőnek — nincs rendes ruhája, és nincs mit ennie, 16 akkor hiába mondjátok neki: „Isten veled, remélem, nem fogsz fázni, és lesz mit enned.” Ha nem adtok neki ruhát és ennivalót, ugyan mit érnek a szavak? Bizony, nem érnek semmit! 17 Ugyanígy van a hit is: ha nem következnek belőle tettek, akkor halott. Nem ér semmit, mert nem hatékony.

18 Valaki esetleg így érvelhet: „Vannak, akiknek hitük van, másoknak meg jó tetteik.” Erre azt válaszolom, hogy nem tudod megmutatni a hitedet, ha nem teszel semmit — én viszont éppen azzal bizonyítom be a hitem valódi voltát, amit a hitem alapján teszek!

19 Hiszitek, hogy csak egyetlen Isten van? Helyes! De gondoljátok meg, hogy ezt a gonosz szellemek is hiszik — és reszketnek a félelemtől!

20 Ó, ti ostobák! Bebizonyítsam nektek, hogy az a hit, amelyből nem következnek tettek, nem jó semmire? 21 Ábrahám, ősapánk is azzal vált Isten számára elfogadhatóvá, amit tett: felajánlotta Istennek az oltáron a fiát, Izsákot. 22 Ebből láthatjátok, hogy Ábrahám hite és a tettei összhangban voltak. A hite azzal vált tökéletessé, amit a hite alapján tett. 23 Így teljesedett be, amit az Írás mond: „Ábrahám hitt Istennek, és bízott benne. Ennek a hitnek és bizalomnak az alapján Isten pedig elfogadta Ábrahámot”,[d] és a „barátjának” nevezte.[e]

24 Látjátok tehát, hogy az embert a tettei teszik valóban elfogadhatóvá Isten számára. Pusztán a hite által ez nem lehetséges.

25 Ugyanerre példa a prostituált Ráháb esete is. Ő is a tettei alapján lett Isten számára elfogadhatóvá, amikor házába fogadta az izráeli kémeket, és segített nekik, hogy másik úton meneküljenek el az üldözők elől.[f]

26 Ahogyan az ember teste halott a szellem nélkül, ugyanúgy a hit is halott, ha nem tesz semmit.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=James+2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Péter apostol beszéde Pünkösd ünnepén

14 Ekkor Péter a többi tizenegy apostollal együtt felállt, és hangosan így szólt az összegyűltekhez: „Zsidó testvéreim, és ti mindnyájan, akik Jeruzsálemben laktok! Kérlek, figyeljetek rám, hadd mondjam el nektek, mit jelent ez! 15 Nem részegek ezek, mint ahogy ti gondoljátok — hiszen még csak reggel kilenc óra van! —, 16 hanem az történik most, amit Jóel próféta előre megmondott:

17 »Azt mondja Isten:
az utolsó napokban majd kiárasztom
Szellemem
   
 minden emberre,
és prófétálnak fiaitok és leányaitok,
    a fiatalok látomásokat látnak,
    az öregek pedig álmokat álmodnak.
18 Azokban a napokban
    szolgáimra is kiárasztom
Szellememet,
férfiakra is, meg nőkre is,
    és ők is prófétálni fognak.
19 Fönt az égben
csodákat mutatok,
    lent a Földön meg jeleket:
    vért, tüzet és füstfelhőket.
20 A Nap
elsötétedik,
    a Hold pedig vérvörös lesz.
Azután jön el az Örökkévaló hatalmas
    és dicsőséges napja.
21 De mindenki üdvözül,
    aki az Örökkévalót hívja segítségül.«[a] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+2:14-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

https://oca.org/readings/daily/2019/04/30
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

 
 
 
“2014. április 27. vasárnap, 23:20

Isten Hadserege – Maradék Hadserege – növekedni és terjedni fog, és a Keresztes Imahadjárat imái mindenki számára nagy erőt fognak biztosítani. Fiam közbe fog lépni, és keresztül fog vinni benneteket az előttetek álló kihívásokon, és ti tudni fogjátok, hogy az Ő Hatalma az, mely bátorságot és kitartást ad majd nektek. Mert csak az erősek fognak hűek maradni közületek Isten Szent Szavához. De még ha csak egy töredékét képezi is a Maradék Hadsereg a fenevad hadseregéhez viszonyítva, Isten az oroszlán erejével fogja azt eltölteni. Ő a gyengéket meg fogja erősíteni, és nagy Kegyelmekben fogja részesíteni. Azok hatalmát pedig, akik az antikrisztus híveivé válnak, meg fogja gyengíteni. Mindezek az események ijesztőnek fognak tűnni, de valójában ezek az események sokak számára úgy fognak tűnni, mintha az egység új korszakát és a világ békéjét képeznék. Az emberek meg fogják tapsolni az új világegyházat, és ezt fogják mondani: „Isten milyen nagy csodát hozott létre!” Ők nagy tisztelettel fognak felnézni azokra az emberekre, akik – úgy az egyházon belül, mint azon kívül – ilyen egységet hoztak létre. Nagy dicsérettel és tisztelettel fogják elhalmozni ezeket az embereket minden nyilvános összejövetelen, s aztán hangos dicsőítő énekekkel, valamint az elismerés különleges jelével fogják üdvözölni őket.
Lesz ott öröm, ünnepségek és tiszteletbeli szertartások, ahol az eretnekeket magas elismerésekben fogják részesíteni. Ti hatalmas gazdagságnak és a különböző felekezetek közötti egységnek lehettek majd tanúi, és látni fogtok olyan nagyra becsült embereket, akiket élő szentként fognak kezelni – mindenkit, egy kivétellel.  Az egyetlen kivétel, akire utalok, az antikrisztus lesz, akiről azt fogják hinni, hogy ő Jézus Krisztus.
Szerető Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja”