Címke: Társmegváltó

Édesanyám Társmegváltói szerepét végre jól, és valóban meg fogják érteni

Igazság Könyve:

Édesanyám Társmegváltói szerepét végre jól, és valóban meg fogják érteni

  1. január 24. péntek, 20:19

 

Drága, szeretett leányom, amikor Édesanyám a Mária-jelenések helyein, mindenütt a világon, utoljára megjelenik, tudnod kell, hogy a világ meg fog térni, és végre futva fog Hozzám jönni. Szeretett Édesanyámnak köszönhető, hogy egyre több lelket hoznak Hozzám. Az Ő szerepe mindig is az volt, hogy az ember javára Engem szolgáljon. És most Édesanyám Társmegváltói szerepét végre jól, és valóban meg fogják érteni.

Minden léleknek meg fogom adni a lehetőséget, hogy szemtanúja legyen Erőteljes Beavatkozásomnak, hogy így megtéríthessem őket. A megtérések által milliókat menthetek meg. Az Üdvösség Ígéretét Én tettem, és az Kereszthalálom által beteljesült. Most össze fogom gyűjteni a lelkeket, e Küldetés által Magamhoz fogom vonzani őket, és Szavam Igazsága szerte a világon mindenütt terjedni fog.

Azok, akiknek sohasem adatott meg az Igazság, most az első alkalommal lesznek azzal megajándékozva. Azok, akiknek megadatott az Igazság, de elfelejtették azt, emlékeztetve lesznek Ígéretemre. Azok, akik ismerik az Igazságot, de megváltoztatták azt, csakhogy megfeleljen a saját vágyaiknak, emlékeztetve lesznek arra, hogy csak egy Igazság létezik.

Én egy olyan időszakban hozom az emberiségnek az Igazságot, amikor elméje összezavarodott, a lelkét pedig kétségek gyötrik – de Én meg fogom őket szabadítani félelmüktől. Csak Nekem, Jézus Krisztusnak, az ő Szabadítójuknak van Hatalmam arra, hogy ilyen módon beavatkozzak. Csak egyedül Nekem van Hatalmam arra, hogy békét hozzak nekik, és megadjam üdvösségüket, ami jogosan megilleti őket.

E Küldetés minden fonala most össze lesz fonva, hogy egy mintát alkosson. S aztán, amikor a különböző részek összekapcsolódnak és összeilleszkednek, mint egy kirakós játék darabjai, akkor minden darab lassan elkezd összeolvadni, és a végleges kép világossá válik. Aztán Jelenlétemet mindenhol meg fogod találni, amelyek mindegyike azokhoz a hiteles szent küldetésekhez kapcsolódik, melyeket Atyám adott a világnak, míg végül a teljes Igazság mindenki számára világossá válik.

Atyám megígérte, hogy az Igazság Könyve által fel fogja fedni az Igazságot a világ számára, amint az előre meg volt jövendölve Dániel prófétának és János Evangélistának. Atyám elhozza most nektek az Igazságot, ebben az időben, de Ő ezt apránként teszi, lépésről lépésre, míg végül összeáll a teljes kép. Az Igazság Könyve csak ekkor nyeri el teljes értelmét. Csak akkor lesz az utolsó akadály is leküzdve, amikor az emberiség nagy része énekelni és örvendezni fog Második Eljövetelem várásában. Csak akkor lesz a Nagy Nap bejelentve a világ számára, miután a Küldetésem befejeződött.

Menjetek békével, és tudjátok meg, hogy ha ti minden bizalmatokat Belém helyezitek, akkor Én véghez tudom vinni Atyám Szövetségének utolsó részét, és el foglak vinni benneteket az Ő Mindenható Királyságának Birodalmába.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/edesanyam-tarsmegvaltoi-szerepet-vegre-jol-es-valoban-meg-fogjak-erteni

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/01/24

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-01-24

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Én mint Társmegváltó, sohasem tudnám megtagadni azt az Igazságot, amelyet Fiam szeretne feltárni a világnak.

Igazság Könyve:

Én, az Isten Anyja, meg fogom semmisíteni a gonosz hatalmát azok szívében, akik hívnak Engem

  1. május 26. vasárnap 14:10

 

Gyermekem, neked sohasem szabad azokra hallgatnod, akik megpróbálnak téged ebben a Küldetésben megállítani. Fontos, hogy egységben maradj szeretett Fiammal, és tudd, hogy meg fognak sokszorozódni azok a hangok, akik istenkáromlást szólnak Fiam ellen. A gyűlölet, ami a szájukból ömlik, nem ellened irányul, hanem Fiam Szent Szava ellen. Most már tudod, hogy milyen sok ellensége van Fiamnak a világban. Azok okozzák Neki a legtöbb fájdalmat, akik azt mondják, hogy szeretik Őt, de ugyanakkor most visszautasítják, miközben Isten választott prófétái által szól.

Azok, akik Engem, Isten Szent és Szeplőtelen Anyját arra használnak, hogy mögém bújva trágárságokat ordítsanak, a nagy szomorúság könnyeivel töltenek el Engem. Annyira megkeményedett a szívük, és annyira tele van haraggal, hogy az ezen Üzenetekkel szembeni gyűlöletük sokakat meg fog döbbenteni. Azoknak, akik úgy gondolják, hogy Isten Szavát védelmezik, és akik elutasítják azokat, akik az Ő Nevében jönnek, sohasem szabad elnézőnek lenniük azokkal szemben, akik az Ő Nevében mások iránt gyűlöletet mutatnak, vagy rágalmaznak. Amikor ez megtörténik, és amikor azok, akik azt állítják, hogy próféták lennének, így cselekszenek, akkor tudnotok kell, hogy ezek a kegyetlen támadások nem Istentől származnak, mivel az lehetetlen lenne.

Én, az Isten Anyja, meg fogom semmisíteni a gonosz hatalmát azok szívében, akik hívnak Engem. Ha nem hívnak Engem, nem tudok segíteni nekik. Én mint Társmegváltó, sohasem tudnám megtagadni azt az Igazságot, amelyet Fiam szeretne feltárni a világnak. Kötelességem van Fiammal szemben. Ha én nem mondanám nektek, hogy utasítsátok el vagy ítéljétek el a gonoszt, miközben azt állítom, hogy az Isten Anyja vagyok, akkor becsapnálak benneteket.

Azok, akik azt állítják, hogy Szent Rózsafüzérem által tisztelnek Engem, s aztán gonosz dolgokat mondanak Fiamról, azt állítván, hogy Üzenetei hazugságok lennének, megsértik Fiamat és meggyaláznak Engem. Amikor a legszentebb Rózsafüzéremet lassan és szívből mondjátok, akkor meg fog nyílni a szíveteket e Küldetés Igazságára. Sohasem szabad a reményt feladnotok, még akkor sem, ha nem kaptátok meg a megkülönböztetés Ajándékát.

Ezt akkor fogjátok megkapni, ha kéritek tőlem, hogy a lelketeket bízzam Fiam gondjaira. Ha ez egyszerű és alázatos lélekkel történik, akkor Fiam a Szentlélek Ajándékával fog benneteket megjutalmazni.

Gyermekek, nektek sohasem szabad Fiam prófétáit sértegetnetek, még akkor sem, ha nem hisztek nekik. Csendben kell maradnotok, és imádkoznotok kell értük. Ha netán elutasítanátok Fiam prófétáit, Ő nem fogja azt nektek felróni. De ha azt állítjátok, hogy az igaz prófétáknak adott Szent Szavai a gonosztól vannak, akkor szörnyen fogtok szenvedni.

Őrizzétek meg nyugalmatokat, gyermekek, és helyezzétek bizalmatokat teljesen Fiamba. Hagyatkozzatok teljesen Irgalmára, és ő vezetni fog benneteket, és veletek lesz a béke.

Menjetek, drága gyermekeim, abban a biztos tudatban, hogy Fiam szeret benneteket. Ő minden léleknek megbocsát, minden bűnt, kivéve az örök bűnt: a Szentlélek káromlását.

 

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/en-az-isten-anyja-meg-fogom-semmisiteni-gonosz-hatalmat-azok-sziveben-akik-hivnak-engem

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/05/26

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-05-26

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Ez a tisztalelkű, szép kisfiú egy rész volt belőlem, az Én saját testemből és véremből.

Igazság Könyve:

Isten Anyja: Fiam teste cafatokra volt tépve

  1. március 23. szombat 23:45

 

Gyermekem, sokan nem értik Társmegváltó szerepemet. Nem tudják azt, hogy miért van ez így.

Amikor elfogadtam a meghívást, hogy Isten Anyja legyek, kötelességgel tartoztam Isten Szövetségének, melyet az emberiség üdvössége érdekében kötött.

Amikor megszültem Fiamat, ugyanazt a Szeretetet éreztem, mint amit minden anya érez gyermeke iránt. Ez a tisztalelkű, szép kisfiú egy rész volt belőlem, az Én saját testemből és véremből. De ugyanakkor azzal is tisztában voltam, hogy Ő nem akármilyen gyermek. Az Ő Lelke belépett az Én lelkembe, amint megpillantottam Őt. Ő és Én egymásba fonódtunk, melynek eredményeképpen Én is éreztem minden Érzést, Örömöt, Fájdalmat és Szeretetet, ami keresztüláradt Rajta. Én azt is tudtam, hogy Ő egy isteni Lény, és mint ilyen, Én csak egy szolgálója vagyok, bár ő ezt sohasem éreztette velem.

Mint egy kis gyermek, keblemre hajtotta Isteni Fejét, olyan érzelemmel suttogta a Szeretet Szavait, hogy az eltöltötte teljesen a Szívemet, és úgy éreztem, hogy az szétreped a boldogságtól. Ő, az Én Kis Gyermekem, lett egész életem értelme. Minden érintése hihetetlen gyöngédséggel és örömmel töltött el. Mindazok, akik látták Őt, mint csecsemőt, azt mondták nekem, hogy milyen különleges. Átható szemei felkavarták lelküket, és sokan nem tudták, hogy miért van ez így.

Ezt a különleges köteléket közöttem és szeretett Fiam között sohasem lehet felbontani. Tudtam, hogy Én csak azért születtem, hogy az Ő Anyja legyek. Ez a szerep volt egyetlen oka létezésemnek.

És így, hogy Én minden igényére válaszoltam, Ő nagy szeretettel és együttérzéssel helyezte minden igényemet az Ő igényei elé. Kívánságait Én, az Ő Édesanyja, alázatos Szolgálója, mindig teljesítettem.

Amikor nem hitték, hogy ő valóban az Emberfia, miközben Atyja kívánságát cselekedvén az Igazságot hirdette, keserű könnyeket sírtam. Mennyire szétmarcangolt Engem, amikor tanúja voltam Üldöztetésének.

Én nem úgy viseltem az Ő fájdalmát, mint ahogyan azt bármelyik anya is tenné – látván a fájdalmat, amelyet gyermekének okoznak -, az Ő fájdalma az Enyém lett, az Enyém pedig az Övé.

Arra kényszerítették, hogy előre kötött kézzel járjon, mely kötelet a derekára erősítették, ami azt jelentette, hogy csak lassan haladva, csoszogva tudott járni. Miközben a Keresztet az Ő széttépett és összetört Testére dobták, fájdalmam annyira elviselhetetlen volt, hogy folyamatosan elájultam.

Fájdalmam nemcsak fizikai fájdalom volt; szomorúságom átfúrta Szívemet, és kettészakította azt. Az Én Szívem mind a mai napig összefonódik Fiam Szívével, és így a Nagyhét alatt Fiammal együtt mindent újra átélek: a fájdalmat, a gyötrelmet és az üldöztetést.

Gyermekek, ha elmagyaráznám azt a kegyetlenséget, amellyel Fiamnak ártottak, képtelenek lennétek azt megérteni; olyan nagyon, gonosz módon megkorbácsolták, hogy Fiam testét cafatokra tépték.

Soha nem szabad elfelednetek, hogy Ő volt az Emberfia, aki azért lett küldve, hogy minden lelket megmentsen a Földön, beleértve azokat is, akik ma a világban élnek. Szörnyű kínszenvedése során azért halt meg, hogy mindenkit megmentsen közületek, beleértve a mai világban élőket is. Az Ő szenvedése nem ért végett a Kálvárián. Mindezt Neki továbbra is el kell szenvednie, egészen Második Eljövetelének Nagy Napjáig.

Azok, akik ezeket az Égi figyelmeztetéseket figyelmen kívül hagyják, szabadon megtehetik. Ezért az elutasításért nem lesznek megítélve. De amint továbbra is eltávolodnak ezektől az égi kinyilatkoztatásoktól, kísértve lesznek, hogy vétkezzenek. Azokkal a bűnökkel fogják őket kísérteni, amelyekről Fiam Egyházának ellenségei azt fogják állítani, hogy azok többé már nem bűnök.

Köszönöm, gyermekek, hogy erre a Mennyei hívásra megnyitottátok elméteket, szíveteket és lelketeket, melyet Isten minden gyermeke iránt érzett szeretetéből küldött számotokra.

 

Szeretett Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/isten-anyja-fiam-teste-cafatokra-volt-tepve

 

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/03/23

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-03-23

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Megmentem mindazokat, akik Irgalmasságomért Hozzám fordulnak. Édesanyám másodszor is támaszom lesz

Közbenjáró : Mediatrix

ld még:

Társmegváltó: Corredemptrix

http://lexikon.katolikus.hu/T/t%C3%A1rsmegv%C3%A1lt%C3%B3.html

Report about St.Virgin Mary Apparition in Coptic Orthodox Church in Warraq-Egypt-from Ctv Channel.

https://www.youtube.com/watch?v=ATDmLuDQYRM

The Virgin Mary’s Apparition in Zeitun – 1968

https://www.youtube.com/watch?v=tVU8bhbQInw


Igazság Könyve:

A média cenzúrázása, készülőben levő cenzúrák

Nyomtatóbarát változat

2011. jan. 1. hajnali 2 óra

Szeretett gyermekem, egy újabb évbe léptünk, amelyben még több tanítást kaptok tőlem arra vonatkozóan, hogy életeteket hogyan alakítsátok át, hogy felkészülhessetek arra az időre, amikor mint Igazságos Bíró visszajövök Hozzátok.

Csodálatos gyermekeim, akiket mind szívemhez szorítok, most hallgatnotok kell rám. Nem foglak cserbenhagyni benneteket, ha elismertek Engem és az új Paradicsom igazságait – mert ez volt az ígéretem mindannyitok számára, már akkor, amikor bűneitekért meghaltam a Kereszten. Szeretett gyermekeim, az idő sürget. Ne féljetek. Miért is kellene félnetek, ha hisztek Bennem és szerettek Engem? A szeretetben nincs félelem. A szeretet nem más, mint öröm és boldogság. Azoknak nincs mitől félniük, akik hisznek az örök mennyei életben. Mindnyájatokat szeretem.

Az Istenanya szerepe Jézus második eljövetelében

Szeretett Anyám, aki tudatosan vette át a kelyhet, hogy a világra hozzon Engem, már a fogantatáskor az újrakezdés előhírnöke volt az emberiség számára, és Ő lesz a hírnök második eljövetelemkor is.

Megmentem mindazokat, akik Irgalmasságomért Hozzám fordulnak. Édesanyám másodszor is támaszom lesz, akit az Örök Atya azért küldött, hogy megváltást és gyógyulást hozzon a világnak.

Szeretett Édesanyám, a világosság Angyala, diadalmasan fogja kiosztani irgalmasságomat, és második eljövetelemet kihirdetni. Második eljövetelemet az Én hűséges Édesanyám, a Szeplőtelen Fogantatás, mint Közvetítő fogja előkészíteni. Sok évszázadon keresztül készítette már fel az emberiséget, de az utóbbi száz évben azon igyekezett, hogy szeretetet hozzon szívetekbe és ahol a szeretet kihűlésben volt már Irántam, vagy az Örök Atya iránt, ott ismét lángra gyújtsa ezt a szeretetet.

Volt egy időszak, amikor Anyám az Isteni kinyilatkoztatások által fel akarta ébreszteni az emberek figyelmét. Sajnos a Fatimai és a Garabandáli jelenések óta, már nagyon kevés lett szent szolgálóimnak (papok) a száma, akik komolyan veszik a jelenéseket. Még a látnokokat, azokat a kevés kiválasztottakat sem veszik komolyan. Most, a 2011–es évben nagyon sok változás lesz a világban. Gyermekeim, az a világ, amelyet ismertek, teljesen megváltozik.

A Fatimai titok és a jövő kapcsolata

Oly sok ártatlan és bizalomteljes lélek nem ismeri fel mindazt a rosszat, ami most a világban történik. Gyermekeim, most azokat is ide sorolom, akik csak kíváncsiságból olvassák ezeket az üzeneteket, és ellentmondást éreznek azzal kapcsolatosan, ami lelkük gyógyulását illeti, figyeljetek a következőkre:

Ti és a társaitok és a testvéreitek, most abban a világban éltek, amelyet az utolsó Fatimai titokban megjövendölt csoportosulás határoz meg. Mivel nem voltatok teljesen beavatva ebbe a titokba, figyeljetek a következőkre:

Pénznemetek értéktelen lesz és egyedüli fizetőeszköz az arany és az ezüst lesz

csoportokban fogtok imádkozni, és olyan szent papot kell keresnetek, aki elég bátor lesz ahhoz, hogy kitartson az üldöztetés idején

olyan helységet kell keresnetek, ahol majd imádkozni tudtok, mert templomaitokat nyereség ellenében eladják

Vigyázzatok a Szentírásra, lehet, hogy vannak olyanok köztetek, akik még nem olvasták, mert abban biztosak lehettek, hogy a jövőben még másolatokat sem lehet majd vásárolni belőle

szervezzetek imacsoportokat, imádkozzatok az emberiség gyógyulásáért, három év múlva tudni fogjátok, hogy miért volt ez olyan fontos

A média cenzúrázása

A Médiának (TV. Rádió, Újság stb.) a következő a mondanivalóm: mint a világ kommunikációs segítői tudnotok kell, hogy mindaz a gőg, ami most napirenden van nálatok, elkeseredettséggé fog változni, mert mondanivalóitokra már nem fognak hallgatni. Nemsokára ti is felismeritek az ima fontosságát, mert az emberiség hátat fordít az igazságnak. A fontos igazságokat ma még függetlenül közvetíthetitek, de ezt az ajándékot most el fogják venni tőletek. Az emberiség előtt titokban fog maradni az igazság, ami egy diktatúra következménye lesz; ennek a szorongattatás idején ti is tanúi lesztek. Akkor majd szavaitokat elutasítják, ugyanúgy, ahogyan az én Szavaimat is elutasították.

A kommunikáció titkos útja

Senki sem fog rátok hallgatni, mert az egyedüli értelmes szó, amelyet a technológia által az emberek tudomására hoznak, egy titkos úton kerül a világba. A vadonban fogjátok magatokat találni, és mert szavaitokra senki sem fog hallgatni, megpróbáltok majd egy hitetlen világgal kapcsolatba kerülni, ugyanúgy, mint ahogy azt most Én teszem.

Őrizkedjetek a diktatúrától

Ne féljetek, rám hallgassatok, független attól, hogy Isten követésére milyen utat választottatok. Harcoljatok azok ellen, akik a világba egy diktatúrát akarnak behozni, mert azok mind a sátán emberei. Ne hagyjátok, hogy megtévesszenek benneteket, független attól, hogy hazugságaikért mennyit akarnak nektek fizetni. Ha nem bánják meg bűneiket, ezek majd mind az örök kárhozatra jutnak. Mert az idő nem az Ő oldalukon áll. Harcoljatok a szabadságért és azért, hogy felfedhessétek az igazságtalanságot. Amikor látni fogjátok, hogy jövendölésem beteljesedik, függetlenül hitetektől, fel fogjátok ismerni tanításom igazságait.

A Jelenések könyve

Most, amikor a világ a gazdasági válság miatt kizsákmányoltnak és megsebzettnek tűnik, könnyen azt hinni, hogy majd minden rendbe jön. Igen, gyermekeim, a múltban ez egy természetes dolognak tűnt volna, de most más a helyzet. A világszerte működő szervezetek egy bizonyos csoportja már készen áll arra, hogy sátáni módon kitörjön. Közületek mindazok, akik nem hisznek Bennem, meg fogják érteni végre üzeneteimet, amelyek Atyám Könyvében (Szentírás) és a Jelenések könyvében vannak megírva.

Ne féljetek, gyermekeim. Forduljatok hozzám, és szóljatok hozzám bizalommal, saját szavaitokkal, és Én erőt, reményt és energiát adok nektek, hogy átvészelhessétek a történelemnek ezt a sötét időszakát.

Akik ezt az üzenetet olvassák, fontolják meg alaposan. Ha az üzenetek tartalmát mégis kétségbe vonjátok, akkor nézzetek körül, és gondoljátok át, hogy a világban történő jelek relatívnak mondhatók- e, vagy sem. Észre sem veszítek, hogy manipulálják szabad akaratotokat, amelyet Mennyei Atyám adott nektek? Sem Én, sem a Mennyei Atya nem avatkoznánk akaratotokba, mert a szabad akarat szent ajándék számotokra. Amikor egy ember önként választja a sátánt és a pokol lángjait, akkor onnan már nincs vissza út, úgy kell lennie, saját akarata szerint.

Az Örök Atya ezt már nem tudja megakadályozni. A Sátán azon fog munkálkodni, hogy elvegye tőletek ezt az ajándékot. Ha megállapítjátok, hogy már nincs szabad akaratotok, mert azt hatalmas erők vették el tőletek, és amivel szemben ti teljesen tehetetlenek vagytok, akkor tudjátok meg, hogy az ördög van a háta mögött.

A Sátán sohasem fog győzni

Nagyon kérlek benneteket, figyelmeztessétek továbbra is drága gyermekeimet. Sohase adjátok fel. Sok lelket menthettek meg, ha szép számban imádkoztok. A Sátán és hadserege sohasem fog győzni. Nem képesek erre. Ez teljesen lehetetlen. Egyedül csak Istennek van hatalma arra, hogy ezt a harcot végbe vigye.

Én, aki Megváltótok és beiktatott Bírátok vagyok ellenállásra, bátorságra és harcra szólítalak fel benneteket, mindazért, ami szívetek szerint helyes, még akkor is ha félelem kerít hatalmába benneteket. A félelmet a sátán adja majd nektek. Sohasem jöhet félelem a szívetekbe, sem Tőlem, sem a Mennyei Atyától.

Jöjjetek elő rejtekeitekből, és nyissátok meg szíveteket a szeretetnek és ne a félelemnek. A szeretet Istentől jön. Már mondtam nektek, hogy a szeretet csak akkor tölthet el benneteket, ha szíveteket megnyitjátok. A szeretet és az Örök Atya, a világ Teremtője, kéz a kézben járnak. Ők elválaszthatatlanok. Minden más a sátán műve.

Menjetek most gyermekeim, és döntsetek. Azt akarjátok, hogy Szent Szívem szeretete töltsön el benneteket, vagy a félelmet akarjátok? Ez már a ti döntésetek.

Isteni Mesteretek, Megváltótok és az Irgalmasság igazságos Bírája, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/media-cenzurazasa-keszuloben-levo-cenzurak


———-

Imahadjárati imák:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/keresztes-imahadjarati-imak/

https://masodikeljovetel.hu/imak-ket-hetre-beosztva

———-
Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!
EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html


KÖVETEK JÖNNEK MAJD EGYIPTOMBÓL

2000. október 16.

Jó az Úr, mert tanít engem.
Őt arról ismerik, hogy tanítja és oktatja
a szegényt és a nyomorúságost.

Az én Atyám, a ti Atyátok
hatalomba és fenségbe öltözött.
Dicsérjük Őt egy hangon
és teljesítsük a fogadalmakat,
amelyeket ti és én tettünk a Magasságbelinek.

Költeményünkkel forduljunk a Királyhoz!
Mily nagyon félek azonban, hogy ezt kell hallanom:
“Jelen voltál-e tanácsomban?”

 

Ne félj! Én kihoztalak a föld alól, kihantoltalak és így szóltam:

“Béke legyen veled, gyermekem!”

Prófétákat és szenteket hoztam ki Egyiptom földjéről. Egyiptom földjére adott áldásom tartsa zölden a Nílus partján növekvő fákat, borítsa virágba és tegye gyümölcsözővé őket népe táplálására! Dicsőséges trónokat állítottak azokra a helyekre, ahol Szűz Mária, az Édesanyám meg József, az igaz ember és én magam megfordultunk.

“Egyiptom, mi földedre léptünk, és tömjénillat szállt a mennybe, amikor áthaladtunk rajtad. Nem olvastátok a Szentírásban?

“Követek jönnek majd Egyiptomból” 1

.„

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1061.html

Report about St.Virgin Mary Apparition in Coptic Orthodox Church in Warraq-Egypt-from Ctv Channel.

https://www.youtube.com/watch?v=ATDmLuDQYRM

The Virgin Mary’s Apparition in Zeitun – 1968

https://www.youtube.com/watch?v=tVU8bhbQInw

———-

Római katolikus:

01-01

Szűz Mária, Isten anyja (parancsolt főünnep)

OLVASMÁNY Mózes negyedik könyvéből
Hívják le Izrael, fiaira a nevemet, és én megáldom őket.
Így szólt az Úr Mózeshez:
„Mondd meg Áron főpapnak és fiainak, a papoknak: Így áldjátok meg Izrael fiait, ezekkel a szavakkal:
Áldjon meg az Úr és oltalmazzon! Ragyogtassa rád arcát az Úr, s legyen hozzád jóságos! Fordítsa feléd arcát az Úr, és szerezzen neked üdvösséget!
Hívják le Izrael fiaira a nevemet, és én megáldom őket.”
Ez az Isten igéje.
Szám 6,22-27

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Könyörüljön rajtunk az Isten, * és áldjon meg minket. 5. tónus.
Előénekes: Könyörüljön rajtunk az Isten, és áldjon meg minket,* ragyogtassa fel arcát fölöttünk,
hogy megismerjék a földön utadat, * és üdvösségedet az összes nemzetek.
Hívek: Könyörüljön rajtunk az Isten, * és áldjon meg minket.
E: Örvendjenek és ujjongjanak a nemzetek, † mert igazságosan ítéled a népeket, * és te vezérled őket a földön.
H: Könyörüljön rajtunk az Isten, * és áldjon meg minket.
E: Magasztaljanak téged a népek, Istenünk, * dicsőítsenek az összes nemzetek.
Áldjon meg minket az Isten, * félve tisztelje őt a föld minden határa.
H: Könyörüljön rajtunk az Isten * és áldjon meg minket.
Zsolt 66,2-3.5.6 és 8

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a galatákhoz írt leveléből
Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született.
Testvéreim!
Amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, alávetette magát a mózesi törvénynek, hogy felszabadítson minket a törvény szolgaságából, és a fogadott fiúságot elnyerjük.
Mivel pedig Isten fiai vagyunk,
Isten szívünkbe elküldte Fiának Lelkét, aki ezt kiáltja: „Abba! Atyám!”
Nem vagy tehát többé szolga, hanem fiú, és ha fiú, akkor Isten kegyelméből örökös is.
Ez az Isten igéje.

Gal 4,4-7

ALLELUJA
Sok ízben szólt prófétái által az ősatyákhoz egykor az Isten: * végül a beteljesedés napjaiban Fia által szólt hozzánk. Zsid 1,1-2 – 6. tónus.

EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Megtalálták Máriát, Józsefet és a Kisdedet. Eltelt nyolc nap, és a Jézus nevet adták neki.
A pásztorok sietve elindultak, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő
Kisdedet. Miután látták, elbeszélték mindazt, amit már korábban megtudtak a Gyermekről. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A pásztorok ezután hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és hallottak, pontosan úgy, amint (az angyalok) előre megmondták nekik.
Azután eltelt nyolc nap, és körülmetélték a Gyermeket. A Jézus nevet adták neki, mert így nevezte őt az angyal, mielőtt még anyja méhében megfogant volna.
Ezek az evangélium igéi.

Lk 2,16-21

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-01-01

„… Csodálatos gyermekeim, akiket mind szívemhez szorítok, most hallgatnotok kell rám. Nem foglak cserbenhagyni benneteket, ha elismertek Engem és az új Paradicsom igazságait – mert ez volt az ígéretem mindannyitok számára, már akkor, amikor bűneitekért meghaltam a Kereszten. Szeretett gyermekeim, az idő sürget. Ne féljetek. Miért is kellene félnetek, ha hisztek Bennem és szerettek Engem? A szeretetben nincs félelem. A szeretet nem más, mint öröm és boldogság. Azoknak nincs mitől félniük, akik hisznek az örök mennyei életben. Mindnyájatokat szeretem.

Megmentem mindazokat, akik Irgalmasságomért Hozzám fordulnak. Édesanyám másodszor is támaszom lesz, akit az Örök Atya azért küldött, hogy megváltást és gyógyulást hozzon a világnak. …”

„…. Volt egy időszak, amikor Anyám az Isteni kinyilatkoztatások által fel akarta ébreszteni az emberek figyelmét. Sajnos a Fatimai és a Garabandáli jelenések óta, már nagyon kevés lett szent szolgálóimnak (papok) a száma, akik komolyan veszik a jelenéseket. Még a látnokokat, azokat a kevés kiválasztottakat sem veszik komolyan. Most, a 2011–es évben nagyon sok változás lesz a világban. Gyermekeim, az a világ, amelyet ismertek, teljesen megváltozik. …”
————

Ortodox (Görög keleti):

A Szövetség jele: a körülmetélés

17 Amikor Abrám 99 éves lett, az Örökkévaló ismét megjelent neki, és megszólította:

Én a Mindenható Isten[a] vagyok,
te pedig élj a jelenlétemben,
és senki ne vádolhasson téged!
2 Szövetséget kötök veled,
és nagyon
megsokasítom utódaidat.”

4 „Lásd, ez az én részem a szövetségből: Sok nép atyjává teszlek.

5 A neved sem Abrám[a] lesz, hanem Ábrahám[b], mert sok nép atyjává tettelek. 6 Nagyon megsokasítalak, nemzeteket támasztok belőled, és királyok származnak tőled. 7 Szövetséget kötök veled, és nemzedékről-nemzedékre utódaiddal is: örök szövetséget, hogy Istened leszek, és nekik is Istenükké leszek.

8 Kánaán földjét pedig, amelyen most jövevény vagy, neked és utódaidnak adom örök birtokul, és Istenükké leszek.”

9 Azután ezt mondta Isten Ábrahámnak: „A te részed a szövetség szerint: tartsd meg szövetségemet, és utódaid is őrizzék meg, nemzedékről-nemzedékre! 10 Ez az én szövetségem, amelyet veled és utódaiddal kötöttem, s amelyet meg kell tartanotok: minden fiút és férfit metéljetek körül!

.

.

.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Genesis%2017:1-2,%204,%205-7,%208,%209-10,%2011-12,%2014&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2021/01/01

—–

http://budapest.orthodoxia.org/2020/04/04/egyhazkozsegi-hirlevel-217/
——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

„… Az Istenanya szerepe Jézus második eljövetelében

Szeretett Anyám, aki tudatosan vette át a kelyhet, hogy a világra hozzon Engem, már a fogantatáskor az újrakezdés előhírnöke volt az emberiség számára, és Ő lesz a hírnök második eljövetelemkor is.

Szeretett Édesanyám, a világosság Angyala, diadalmasan fogja kiosztani irgalmasságomat, és második eljövetelemet kihirdetni. Második eljövetelemet az Én hűséges Édesanyám, a Szeplőtelen Fogantatás, mint Közvetítő fogja előkészíteni. Sok évszázadon keresztül készítette már fel az emberiséget, de az utóbbi száz évben azon igyekezett, hogy szeretetet hozzon szívetekbe és ahol a szeretet kihűlésben volt már Irántam, vagy az Örök Atya iránt, ott ismét lángra gyújtsa ezt a szeretetet. …”

Üdvösség Anyja: Az „Üdvösség Anyja” Ünnepe az utolsó ünnepnap lesz, amelyet nekem, az Isten Anyjának szentelnek (&154.)

Igazság Könyve:

medalactual_5

“Üdvösség Anyja: Az „Üdvösség Anyja” Ünnepe az utolsó ünnepnap lesz, amelyet nekem, az Isten Anyjának szentelnek (&154.)
2014. június 4. szerda, 14:13


Drága gyermekeim, egyedül csak Fiam, Jézus Krisztus adhat üdvösséget azoknak a lelkeknek, akik elfogadják Isteni Irgalmasságát.
Azonban az Üdvösség Érme egy rendkívüli Mennyei Ajándék, mely a világnak adatik Fiam azon nagy Szeretetének köszönhetően, amelyet Fiam Isten minden gyermeke iránt érez. Örök Atyám Parancsára, a nekem adott hatalom által ez az Érem lelkek milliárdjait fogja üdvösségre segíteni. Ez azért lehetséges, mert ha a lélek nyílt szívvel fogadja ezt az Érmet, akkor az megtérést fog eredményezni.

Társmegváltói szerepem, hogy segítsem Fiamat nagy Tervének megvalósításában, hogy mindenkit egyesítsen, és Örök Életet hozzon az emberiségnek, megállapítást nyert. Mivelhogy nekem, mint az Üdvösség Anyjának, minden hatalom megadatott arra, hogy összezúzzam a kígyó fejét, ez azt jelenti, hogy az ő hatalma gyorsan fog gyengülni. Ez az oka annak, amiért is ő, a gonosz, megveti ezt a Medált; és minden lelket, akiket ő megfertőz, arra fog felhasználni, hogy ocsmányságokat ordítsanak és harcoljanak a Medál ellen. Nektek figyelmen kívül kell hagynotok minden alkalommal a gonosz lelket, és az elkövetkezendő években ezen a különleges napon különleges Kegyelmekért kell imádkoznotok hozzám, szeretett Édesanyátokhoz. Ezt a napot: 2014. június 4-ét az „Üdvösség Anyja” Ünnepének nyilvánítom. (Ezentúl), ezen a napon, amikor az alábbi imát imádkozzátok, közben fogok járni mindenegyes lélek nevében az Üdvösség Ajándékáért, különösen azok számára, akik nagy lelki
sötétségben vannak.

A Keresztes Imahadjárat 154. Imája: Ima az Üdvösség Anyja ünnepére
Ó, Üdvösség Anyja, ma, ezen a napon, június 4-én, az Üdvösség Anyja Ünnepén, a következő lelkeket helyezem eléd: (a nevek felsorolása).
Kérlek, részesíts engem és mindazokat, akik tisztelnek téged, drága Édesanyám, és azokat is, akik szétosztják az Üdvösség Érmét, a védelem mindenféle formájában a gonosszal és mindazokkal szemben, akik elutasítják szeretett Fiad, Jézus Krisztus Irgalmasságát és mindazon Ajándékokat, amelyeket Ő örökségül hagy az emberiségre.
Imádkozz, drága Édesanyám, hogy minden léleknek megadassék az Örök Üdvösség Ajándéka. Ámen.

Gyermekek, gondoljatok arra, amit már mondtam nektek: mindig hívjatok Engem, Édesanyátokat, hogy a nagy szükség idején segítségetekre jöjjek. Én mindig közben fogok járni értetek, hogy békét és vigasztalást hozzak nektek azon igyekezetetekben, hogy közelebb kerüljetek Fiamhoz.

Ma, az „Üdvösség Anyja” Ünnepe lesz az utolsó ünnepnap, amelyet nekem, az Isten Anyjának szentelnek.
Örvendjetek most, mert minden angyal és szent egyesül azon lelkek miatt, akik most a gonosz elleni védelemben fognak részesülni, és akiknek sorsa Fiam Kezében fog nyugodni.

Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja ”
https://remnant-army.org/wordpress/hu/igazsag-konyve/

—–
Római katolikus:

2019-06-04

húsvét 7. hét kedd

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Szent Pál azzal a vallomással búcsúzik híveitől, hogy ő az életét egészen Isten ügyének szentelte.
Harmadik missziós útja vége felé Pál apostol Milétuszba érkezett. Magához kérette az efezusi egyház presbitereit. Amikor azok megérkeztek, így szólt hozzájuk:
„Tudjátok jól, hogy Ázsiába jövetelem első napjától kezdve egészen a mai napig hogyan éltem köztetek. Az Úrnak szolgáltam teljes alázatossággal, könnyek és zaklatások között, amelyek a zsidók áskálódásai folytán értek engem. Semmit sem tagadtam meg tőletek, ami javatokra szolgálhatott: nyilvánosan és magánházakban tanítottalak titeket. Zsidóknak és görögöknek egyaránt hirdettem, hogy térjenek meg Istenhez, és higgyenek Jézusban, a mi Urunkban.
Most pedig a Szentlélek ellenállhatatlan indítására Jeruzsálembe megyek. Nem tudom, mi történik ott velem, csak azt adta tudtomra a Szentlélek minden városban, hogy bilincs és megpróbáltatás vár rám. De mit sem aggódom. Nem becsülöm sokra életemet; csak fussam végig pályámat, amelyet az Úr Jézus rám bízott, és tanúságot tegyek az Isten kegyelmét hirdető evangéliumról.
Tudom azt is, hogy közületek, akiknek Isten országát hirdettem, nem lát többé senki. Ezért most ünnepélyesen kijelentem: Ártatlan vagyok abban, ha valaki mégis elvesznék. Mert nem riadtam vissza semmitől, hogy Isten akaratát teljes egészében föltárjam előttetek.”
Ez az Isten igéje.
ApCsel 20,17-27

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: A Föld minden országa * énekszóval áldja az Istent. (33a. vers. – 2. tónus)
Vagy: Alleluja. 2. szám.
Előénekes: Bőséges esőt adtál, Istenünk, * örökségedbe, ellankadt népedbe új erőt öntöttél.
Lakást adtál nyájadnak azon a földön, * amelyet jóságodban szereztél a szegényeknek, Istenünk.
Hívek: A Föld minden országa * énekszóval áldja az Istent.
Vagy: Alleluja.
E: Áldott legyen az Úr mindennap, * üdvösségünk Istene, ő visel ránk gondot.
Istenünk ő, szabadító Istenünk,* az Úr, a mi Urunk, kivezet minket a halálból.
H: A Föld minden országa * énekszóval áldja az Istent.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 67,10-11.20-21

ALLELUJA
Kérni fogom az Atyát, és más Vigasztalót ád majd nektek, * hogy veletek maradjon mindörökké. Jn 14,16 – 9. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
A búcsúzó Jézus imádkozik a világban maradó tanítványaiért.
Jézus az utolsó vacsorán tekintetét az égre emelte, és így imádkozott:
„Atyám, eljött az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged! Te hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy mindenkinek, akit neki adtál, örök életet adjon. Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek téged, az egy igaz Istent, és Jézus Krisztust, akit te küldtél.
Én megdicsőítettelek téged a földön. A feladatot, amelyet rám bíztál, teljesítettem. Atyám, most te dicsőíts meg engem azzal a dicsőséggel, amelyben részem volt nálad a világ teremtése előtt!
Kinyilatkoztattalak téged az embereknek, akiket e világból nekem adtál. Tieid voltak, és nekem adtad őket. Tanításodat megtartották. Most már tudják, hogy minden, amit nekem adtál, tőled van. Hiszen én a tőled vett igéket mondtam el nekik, ők pedig elfogadták: megismerték az igazságot, hogy tőled jöttem, és hittel elfogadták, hogy te küldtél engem.
Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem értük, akiket nekem adtál. Tieid ők – hiszen a tied mindaz, ami az enyém, és minden az enyém, ami a tiéd –, és én megdicsőültem bennük.
Én nem maradok tovább itt e világban, ők azonban a világban maradnak. Én most hozzád megyek.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 17,1-11a”

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-06-04

——
Görög keleti: 

“… 30 Mindeddig Isten türelmesen elnézte, hogy az emberek nem ismerik és nem értik őt. Most azonban parancsolja az egész világon mindenkinek, hogy változtassák meg a gondolkodásukat és térjenek vissza őhozzá. 31 Mert Isten már kijelölte azt a napot, amelyen majd igazságos ítéletet tart az összes ember fölött. Ezt az ítéletet egy olyan férfira bízta, akit erre a célra már régen kiválasztott, és ezt azzal bizonyította mindenki számára, hogy feltámasztotta a halálból!”

32 Amikor azonban Pál a halottak feltámadását említette, egyesek csúfolódni kezdtek, mások meg azt mondták: „Majd később még meghallgatunk erről.” 33 Pál ezután otthagyta őket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+17:19-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 
 

19 A farizeusok pedig ezt mondták egymásnak: „Látjátok! Hiába minden erőfeszítésünk, az egész nép mégis őt követi!”

A búzaszem példázata

20 A páska ünnepére igen sokan jöttek Jeruzsálembe imádkozni, és voltak közöttük görögök is. 21 Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Bétsaidából származott, és megkérték: „Uram, szeretnénk látni Jézust!” Fülöp szólt Andrásnak, 22 azután mindketten odamentek Jézushoz, és szóltak neki.

23 Jézus így válaszolt: „Eljött az idő, hogy az Emberfia megdicsőüljön. 24 Igazán mondom nektek: a búzamagot el kell vetni a földbe, hogy ott elhaljon, azután majd felnő, és gazdag termést hoz. Ha viszont nem hal el, akkor csak egymaga marad.

25 Aki ragaszkodik[a] a lelkéhez, vagyis az életéhez, az el fogja veszíteni. Aki pedig kész feladni a lelkét, vagyis az életét ezen a világon, az megtartja azt az örök életre. 26 Aki nekem szolgál, engem kövessen! Akkor, ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is velem. Aki pedig engem szolgál, azt megbecsüli az Atya.”

Jézus előre jelzi a halálát

27 „Most nyugtalan a lelkem, mit is mondhatnék? Kérjem talán azt: »Atyám, ments meg engem ettől az időtől«? Nem! Hiszen éppen ezért jöttem a földre! 28 Inkább azt mondom: »Atyám, szerezz dicsőséget nevednek!«”

Ekkor hang hallatszott a Mennyből: „Dicsőséget szereztem nevemnek eddig is, és most másképpen is megdicsőítem nevemet.”

29 Ezt a sokaság is hallotta, de úgy gondolták, hogy az ég dörgött.

Mások azt mondták, hogy biztosan egy angyal szólt Jézushoz.

30 Ő maga azonban ezt mondta: „Ez a hang nem értem, hanem értetek szólt. 31 Elérkezett az ideje, hogy kihirdessék az elmarasztaló ítéletet e világ fölött! Elérkezett az ideje, hogy ennek a világnak a fejedelmét[b] elűzzék. 32 Engem pedig föl fognak emelni a földről,[c] s akkor majd minden embert magamhoz vonzok.” 33 Így jelezte Jézus, hogy milyen módon fog meghalni.

34 Az emberek erre megkérdezték: „A Törvényből úgy tudjuk, hogy a Messiás örökké él. Miért mondod akkor, hogy az Emberfiát fel fogják emelni? Kicsoda ez az Emberfia?”

35 Jézus így felelt: „Már csak egy rövid ideig marad közöttetek a világosság.[d] Addig járjatok tehát a világosságban, amíg veletek van, hogy a sötétség hatalmába ne kerítsen titeket, mert aki sötétben jár, nem tudja hová megy. 36 Ameddig veletek van a világosság, higgyetek benne, hogy a világossághoz tartozhassatok!” Ezt mondta Jézus, majd elment onnan, és elrejtőzött előlük.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+12%3A19-36&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
—–
https://oca.org/readings/daily/2019/06/04
—–

 
 
“Megígértem Atyámnak, hogy minden lelket követni fogok, akikért Életemet áldoztam. És ezt meg fogom tenni.
2014. június 3. kedd, 18:22
… 
… 
Hamarosan eljövök, hogy felkészítselek benneteket az Általam hozott Üdvösségre.Örvendjetek,  mert az Én Időm közel van.

Menjetek, szeretett követőim, és maradjatok meg továbbra is szeretetben, reményben, és Nagy Irgalmasságom várakozásában. Teljesíteni fogom Ígéretemet mindnyájatoknak, és ti be fogjátok takarítani Királyságom jutalmát, ha alázattal fogadjátok Szeretetem nagy kiáradását.


“Szeretetem soha nem hervad el, nem inog meg, és soha nem hal meg, független attól, hogy mit követtetek el. (&152.)
2014. május 31. szombat, 8:20

Szeretetem örök. Lelketek örök.
Királyságom örök, és a gonosz Királysága is örök.
Ha szörnyű bűnt követtetek el, minden másodpercben harcolnotok kell azért, hogy eltávolítsátok magatokat a veszélytől, és
törekednetek kell arra, hogy mindenkor hűségesek maradjatok Hozzám. Ez a legegyszerűbb módja annak, hogy ezt megtegyétek: szeressétek egymást úgy, ahogyan Én szeretlek benneteket. Ami eltávolít benneteket az egymás iránti szeretettől, az nem Tőlem származik.

Édesanyám Társmegváltói szerepét végre jól – és valóban meg fogják érteni

Igazság Könyve:
“2014.01.24 20:19

Drága szeretett leányom, amikor Édesanyám a Mária jelenések helyein, mindenhol a világon, utoljára megjelenik, tudnod kell, hogy a világ meg fog térni, és végre futva fog Hozzám jönni. Szeretett Édesanyámnak köszönhető, hogy egyre több lelket hoznak Hozzám. Az Ő szerepe mindig is az volt, hogy az ember javára Engem szolgáljon. És most Édesanyám Társmegváltói szerepét végre jól – és valóban meg fogják érteni.

Minden léleknek meg fogom adni a lehetőséget, hogy szemtanúja legyen Erőteljes Beavatkozásomnak, hogy így megtéríthessem őket. A megtérések által milliókat menthetek meg. Az Üdvösség Ígéretét Én tettem, és az Kereszthalálom által beteljesült. Most
össze fogom gyűjteni a lelkeket, e Küldetés által Magamhoz fogom vonzani őket, és Szavam Igazsága szerte a világon, mindenütt terjedni fog.


Azok, akiknek sohasem adatott meg az Igazság, most az első alkalommal lesznek azzal megajándékozva. Azok, akiknek megadatott az Igazság, de elfelejtették azt, emlékeztetve lesznek Ígéretemre. Azok, akik ismerik az Igazságot, de megváltoztatták azt, csakhogy megfeleljen a saját vágyaiknak, emlékeztetve lesznek arra, hogy csak egy Igazság létezik.

Én egy olyan időszakban hozom az emberiségnek az Igazságot, amikor elméje összezavarodott, a lelkét pedig kétségek gyötrik – de Én meg fogom őket szabadítani félelmüktől. Csak Nekem, Jézus Krisztusnak, az ő Szabadítójuknak van Hatalmam arra, hogy ilyen módon beavatkozzak. Csak egyedül Nekem van Hatalmam arra, hogy békét hozzak nekik, és megadjam üdvösségüket, ami jogosan megilleti őket.

E Küldetés minden fonala most össze lesz fonva, hogy egy mintát alkosson. S aztán, amikor a különböző részek összekapcsolódnak és összeilleszkednek, mint egy kirakós játék darabjai, akkor minden darab lassan elkezd összeolvadni és a végleges kép világossá válik. Aztán Jelenlétemet mindenhol meg fogod találni – amelyek mindegyike azokhoz a hiteles szent küldetésekhez kapcsolódik, melyeket Atyám adott a világnak, míg végül a teljes Igazság mindenki számára világossá nem válik.

Atyám megígérte, hogy az Igazság Könyve által fel fogja fedni az Igazságot a világ számára, amint az előre meg volt jövendölve Dániel prófétának és János Evangélistának. Atyám elhozza most nektek az Igazságot, ebben az időben, de Ő ezt apránként teszi, lépésről lépésre, míg végül összeáll a teljes kép. Az Igazság Könyve csak ekkor nyeri el teljes értelmét. Csak akkor lesz az utolsó akadály is leküzdve, amikor az emberiség nagy része énekelni és örvendezni fog Második Eljövetelem várásában. Csak akkor lesz a Nagy Nap bejelentve a világ számára, miután a Küldetésem befejeződött.

Menjetek békével és tudjátok meg, hogyha ti minden bizalmatokat Belém helyezitek, akkor Én véghez tudom vinni Atyám Szövetségének utolsó részét, és el foglak vinni benneteket az Ő Mindenható Királyságának Birodalmába.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/edesanyam-tarsmegvaltoi-szerepet-vegre-jol-es-valoban-meg-fogjak-erteni/

—–
Római katolikus:

01-25

Szent Pál apostol megtérése

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Megtérésének elbeszélésével Szent Pál tanúságot tesz Jézusról.
A jeruzsálemi templomban Pál így beszélt a néphez:
Zsidó ember vagyok, a ciliciai Tarzusban születtem, de ebben a városban nevelkedtem, s Gámáliel lábánál az atyai törvény szigorú megtartására tanítottak. A Törvény megtartásában buzgólkodtam, miként most ti is mindannyian. Halálra üldöztem azokat, akik ezt az (új) utat követték, férfiakat és nőket kötöztem meg és vetettem börtönbe. A főpap és a vének tanácsa tanúsíthatja mindezt. Megbízólevelet is kaptam tőlük, és azzal mentem el Damaszkuszba a testvérekhez, hogy bilincsbe verve Jeruzsálembe hurcoljam őket és elnyerjék büntetésüket.
Történt pedig, hogy útközben, amikor Damaszkuszhoz közeledtem, déltájban, hirtelen nagy mennyei fényesség vett körül. A földre zuhantam, majd egy hangot hallottam, amely így szólt hozzám: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?”
Erre én megkérdeztem: „Ki vagy te, Uram?”
Ő azt mondta nekem: „Én vagyok a názáreti Jézus, akit te üldözöl.” Akik velem voltak, látták ugyan a fényt, de nem hallották annak hangját, aki hozzám szólt.
Megkérdeztem: „Mit tegyek, Uram?”
Az Úr akkor azt mondta nekem: „Kelj föl és menj be Damaszkuszba, ott majd megmondják neked, mit kell tenned.”
Mivel azonban a ragyogó fényesség miatt elvesztettem látásomat, kísérőim kézen fogva vezettek, és így értem be Damaszkuszba.
Egy bizonyos Ananiás nevű, Törvényt tisztelő férfi, akiről az ottani zsidók mind jó véleménnyel voltak, fölkeresett, és elém állva azt mondta nekem: „Saul testvér, nézz rám!” És én abban a pillanatban visszanyertem látásomat.
Ő meg folytatta: „Atyáink Istene eleve arra rendelt téged, hogy megismerd az ő akaratát,
meglásd az
Igazat, az ő küldöttjét, és halld meg ajkának igéit, mert minden ember előtt tanúskodnod kell arról, amit láttál és hallottál. Most pedig ne késlekedjél! Kelj fel, keresztelkedjél meg, és segítségül híva az ő nevét, mosd le bűneidet!”
Ez az Isten igéje.
ApCsel 22,3-16

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot! (Mk 16,15)
Vagy: Alleluja. 4. szám.
Előénekes: Dicsérjétek az Urat, minden népek, * magasztaljátok őt, minden nemzetek.
Hívek: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot!
Vagy: Alleluja.
E: Mert erős rajtunk az ő irgalma, * és az Úr hűsége örökké megmarad.
H: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot!
Vagy : Alleluja.
Zsolt 116,1.2

Az első olvasmány helyett szabadon választható
SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Szent Pál nem késlekedett követni az őt meghívó Úr akaratát.
A jeruzsálemi keresztényüldözés idején Saul még mindig dühtől lihegve halálra kereste az Úr tanítványait. Elment a főpaphoz, és arra kérte, adjon neki ajánlólevelet a damaszkuszi zsinagógához. Az volt a szándéka, hogy elfogja és Jeruzsálembe viszi azokat a férfiakat és nőket, akikről kideríti, hogy az új hit követői.
Már közel járt Damaszkuszhoz, amikor egyszerre mennyei fény vette körül. A földre esett, és hallotta, hogy egy hang így szól hozzá: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?”
Erre ő megkérdezte: „Ki vagy te, Uram?”
A hang folytatta: „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. Állj fel, menj be a városba! Ott majd megmondják neked, mit kell tenned.”
Az útitársak ijedtükben némán álltak, mert hallották ugyan a hangot, de senkit sem láttak. Saul pedig fölkelt a földről, kinyitotta a szemét, de semmit sem látott. Kézen fogva vezették be Damaszkuszba. Három napig nem látott, nem evett és nem ivott.
Élt akkor Damaszkuszban egy Ananiás nevű tanítvány. Látomásban így szólt hozzá az Úr: „Ananiás!” „Itt vagyok, Uram!” – felelte.
Az Úr pedig folytatta: „Menj az Egyenes-utcába! Keresd meg Júdás házában a tarzusi Sault! Nézd, éppen imádkozik!”
Ugyanekkor Saulnak is látomása volt: Ananiást látta, ahogy belép őhozzá, és ráteszi kezét, hogy visszanyerje látását.
Ananiás ekkor így tiltakozott az Úr előtt: „Uram, sokaktól hallottam, hogy ez az ember mennyi gonoszságot követett el Jeruzsálemben szentjeid ellen. Felhatalmazása van a főpapoktól, hogy itt is elfogjon mindenkit, aki segítségül hívja nevedet.” Az Úr ezt válaszolta neki: „Menj csak, mert őt választottam eszközül, hogy hirdesse nevemet a pogányoknak, a királyoknak és a választott nép fiainak. Megmutatom majd neki, mennyit kell értem szenvednie.”
Ananiás elment. Belépett a házba, rátette kezét Saulra, és így beszélt hozzá: „Saul testvér! Urunk, Jézus, aki megjelent neked idejövet az úton, ő küldött ide engem, hogy visszanyerd látásodat, és eltelj a Szentlélekkel.”
Hirtelen mintha valami hályogféle hullott volna le a szeméről. Visszanyerte látását. Megkeresztelkedett, majd ételt vett magához, és erőre kapott. Néhány napig a damaszkuszi tanítványok között maradt, aztán hirdetni kezdte a zsinagógákban, hogy Jézus az Isten Fia. Azok pedig, akik hallgatták, csodálkozva mondták: „Nemde ez az, aki Jeruzsálemben is vesztére tört azoknak, akik ezt a nevet segítségül hívják, és ide is azért jött, hogy bilincsbe verve a főpapok elé hurcolja őket?”
Saul pedig egyre nagyobb erővel lépett föl, és zavarba hozta a damaszkuszi zsidókat, mivel bizonyította, hogy Jézus a Krisztus.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 9,1-22

ALLELUJA
Én választottalak titeket a világból, † hogy menjetek és gyümölcsöt teremjetek, * és gyümölcsötök maradandó legyen, mondja az Úr. Jn 15,16 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Menjetek el az egész világra és hirdessétek az evangéliumot!
Abban az időben Jézus megjelent a Tizenegynek, és így szólt hozzájuk:
Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik. A híveket ezek a jelek fogják kísérni: A nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek a kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik. Ráteszik a kezüket a betegekre, és azok meggyógyulnak.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 16,15-18″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-01-25

——
Görög katolikus:

Példázat a juhnyájról és a pásztorról

10 „Igazán mondom nektek: aki nem a kapun megy be a juhakolba, hanem máshol hatol be, az tolvaj és rabló. A nyáj pásztora a kapun megy be, és előtte az őr kinyitja a kaput. A juhok hallgatnak a pásztoruk hangjára, ő pedig a nevükön szólítja a saját juhait, és kivezeti őket az akolból. Miután minden juhot kivezetett, az élükre áll, előttük megy, és a juhok követik, mert jól ismerik a hangját. Idegen után nem mennek, hanem elfutnak tőle, mert nem ismerik a hangját.”

Ezt a példázatot mondta Jézus a júdeabelieknek, de azok nem értették meg, miről beszélt.

Jézus, a jó pásztor

Jézus így folytatta: „Igazán mondom nektek: én vagyok a kapu a juhok számára. Akik előttem jöttek, mind tolvajok és rablók voltak, de a juhok nem hallgattak rájuk. Igen, én vagyok a kapu, ezért aki rajtam keresztül megy be, az biztonságban lesz, szabadon járhat ki és be, és jó legelőt talál.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+10%3A1-9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Mindannyiunkban azért működnek a Szent Szellem különféle megnyilvánulásai, hogy ezekkel a többieket szolgáljuk és segítsük. Egyikünknek például a Szent Szellem azt adja, hogy képes legyen az isteni bölcsesség szavait mondani. A másiknak ugyanaz a Szellem természetfeletti ismeretet és megértést ad, amikor beszél. Megint másiknak ugyanaz a Szellem hitet ad, másnak pedig a gyógyítás ajándékait. 10 Van, aki olyan erőt kap, amellyel csodákat tud tenni, és van, aki a prófétálás ajándékát kapja. A másik meg arra kap képességet, hogy felismerje és azonosítani tudja a szellemeket. Egyik a nyelveken szólás különféle fajtáit kapja, a másik meg azt a képességet, hogy a nyelveken szólást megértse, és meg tudja magyarázni. 11 Mindezt ugyanaz a Szent Szellem cselekszi az embereken keresztül, és a saját belátása szerint adja ezt vagy azt az ajándékot.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+12%3A7-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Igen, én vagyok a kapu, ezért aki rajtam keresztül megy be, az biztonságban lesz, szabadon járhat ki és be, és jó legelőt talál. 10 A tolvaj azért jön, hogy lopjon, gyilkoljon és pusztítson. Ezzel szemben én azért jöttem, hogy életet adjak, mégpedig teljes és túláradóan bőséges életet!

11 Én vagyok a Jó Pásztor, aki a saját életét adja a juhokért. 12 A bérért dolgozó szolga nem gazdája a juhoknak, de nem is a pásztoruk. Ezért, amikor látja, hogy jön a farkas, magára hagyja a nyájat, és elmenekül. Azután a farkas elragadja a juhokat, és szétkergeti a nyájat. 13 A béres azért fut el, mert csak a fizetésért dolgozik, és valójában nem törődik a juhokkal.

14-15 Én vagyok a Jó Pásztor, és gondot viselek a juhaimra. Ismerem őket, ahogyan az Atya ismer engem. Juhaim is ismernek engem, ahogyan én ismerem az Atyát. Az életemet adom a juhokért. 16 Más juhaim is vannak, akik nem ebből az akolból valók. Őket is elő kell vezetnem majd, és hallgatni is fognak a szavamra. Így végül majd egyetlen nyáj lesz belőlük, az élükön egyetlen pásztorral.[a] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+10%3A9-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Ábrahám is a hite által engedelmeskedett, amikor Isten hívta, hogy költözzön egy másik országba. Elindult, bár fogalma sem volt róla, hol van az az ország, csak azt tudta, hogy Isten neki ígérte örökségül.

11 Sárának egészen addig még nem született gyermeke, és már túl öreg volt ahhoz, hogy szüljön. Ábrahám hite által Sára mégis képessé vált arra, hogy gyermeket foganjon és szüljön. Ugyanis Isten ezt előre megígérte Ábrahámnak, aki teljesen megbízott benne. 12 Így történt, hogy ettől az egyetlen férfitől, Ábrahámtól — aki akkor már közel volt a halálhoz — olyan sokan származtak, mint égen a csillagok, vagy mint tengerparton a homokszemek.

13 Ezek az emberek mind hitben éltek és haltak meg, de életükben nem kapták meg mindazt, amit Isten nekik ígért. Csak távolról látták azokat, és már előre örültek az ígéretek jövendő beteljesülésének. Nyíltan megvallották, hogy idegenek és jövevények, akik csak átutazóban vannak a Földön. 14 Ezzel azt is kifejezték, hogy várják és keresik a saját hazájukat. 15 Mert, ha abba az országba kívánkoztak volna vissza, ahonnan eljöttek, bőven lett volna idejük, hogy visszatérjenek oda. 16 Ők azonban sokkal jobbat kívántak: olyan ország után vágyakoztak, amely a Mennyben van. Ezért Isten sem szégyelli, hogy őt Ábrahám, Izsák és Jákób Istenének nevezzék, mert valóban elkészítette számukra azt a mennyei várost!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+11%3A8-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Ki a legnagyobb?

33 Ezután Kapernaumba mentek. Amikor már a házban voltak, Jézus megkérdezte a tanítványait: „Miről beszélgettetek útközben?” 34 Egyikük sem mert válaszolni, mert az úton arról vitatkoztak, hogy melyikük a nagyobb.

35 Akkor Jézus leült, odahívta magához a tizenkettőt, és ezt mondta: „Ha valaki első akar lenni, akkor legyen ő az utolsó, és legyen mindenki más szolgája.”

36 Azután kézen fogott egy kisgyermeket, és eléjük állította. Majd a karjaival átölelte, és ezt mondta a tanítványoknak: 37 „Aki befogad egy ilyen kisgyermeket az én nevemben[a] az engem fogad be. Ha pedig engem befogad, akkor azt is befogadja, aki engem elküldött.”

Aki nincs ellenünk, az velünk van

38 János egyszer ezt mondta Jézusnak: „Mester! Láttuk, hogy valaki a te nevedben űzi ki a gonosz szellemeket az emberekből. De megtiltottuk neki, hogy folytassa, mert nem tartozik közénk.”

39 „Hagyjátok! — mondta Jézus. — Mert aki az én nevemben tesz csodát, az nem fog mindjárt rosszat mondani rólam. 40 Aki nincs ellenünk, az velünk van.

41 Ha valaki inni ad nektek egy pohár vizet csak azért, mert a Messiáshoz tartoztok — igazán mondom nektek —, meg fogja kapni a jutalmát.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+9:33-41&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

https://oca.org/readings/daily/2019/01/25
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Üdvösség Anyja: arra kérlek benneteket, hogy most kezdjétek el az Üdvösség Kilencedét (&130.)

VIDEO:
The Miracle of Damascus: Part One
Igazság Könyve:

“2013.12.01 16:12

Gyermekem, Én vagyok a napba öltözött asszony és a nap, Isten Fényét jelképezi a világban. Nap nélkül nincs Világosság. Világosság nélkül nincs Élet. Isten nélkül csak a halál van.

Az Én szerepem, mint az Üdvösség Anyja – miként segítek Fiamnak ebben a végső Küldetésében, végső Tervében, hogy beteljesedjen Atyja végső Szövetsége, hogy Üdvösséget hozzon minden lélek számára – azt jelenti, hogy minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, amit csak tudok, hogy elhozzam Neki azokat a lelkeket, akikre Ő annyira vágyik. Azt szeretném, ha ismertté válna, hogy Én nemcsak a Mennyország Királynőjévé lettem kinevezve, hanem Izrael tizenkét törzsének a Királynőjévé is. Tizenkét nemzet fog az Új Jeruzsálemben uralkodni. Tizenkét csillag van a koronámon, melyeket szeretett Fiam, Jézus Krisztus, helyezett a fejemre Megkoronázásom alkalmából, mintegy utalásként erre a próféciára. A tizenkét csillag mindegyike a tizenkét nemzetet jelképezi, amelyek az Ítélet Napján fognak kialakulni.

Minden lélek, beleértve azokat is, akik fel fognak támadni a halálból, valamint azok, akik a mai világban élnek és Isten Fényében maradnak, át fognak menni az Új Égbe és az Új Földbe. Ők egyesülvén Fiammal, egyként fognak csatlakozni egymáshoz, és egy tökéletes testben és lélekben fognak új életre kelni, mint ahogy az akkor volt, amikor Fiam feltámadt a halálból. A tökéletességnek ez az állapota Isten legnagyobb Ajándéka, és azt bizonyítja, hogy Ő mennyire Irgalmas. Ez az az üdvösség, amelyet Fiam megígért, amikor elszenvedte Haláltusáját a Kereszten. És mivel Ő nagyon szereti az emberiséget, meg szeretne menteni minden egyes lelket, különösen azokat, akik elvesznek Számára.

Most mindnyájatok számára adok egy különleges Ajándékot, amelyet Fiam megáldott, hogy minden lélek megmenekülhessen a Pokol tűzétől, és megkaphassa az üdvösséget. Fiam azt szeretné, ha minden lélek megmenekülne, független attól, hogy mennyire súlyosak a bűneik. Arra kérlek benneteket, hogy kezdjétek most el az Üdvösség Kilencedét. Nektek azt most azonnal el kell kezdenetek, és folytatnotok kell egészen az idők végéig, ahogyan arra utasítalak benneteket. Ezt az imát egy naptári hónap hét egymást követő napján kell imádkoznotok, kezdve a hétfővel, a reggeli órákban. A hétnek minden egyes napján háromszor kell azt elimádkoznotok, és e napok valamelyikén, böjtölnötök is kell. Az a kérés felétek, hogy azon a napon, amelyiken böjtöltök, csak egy főétkezést tartsatok, és a másik két alkalommal, csak kenyeret és vizet vegyetek magatokhoz.

Ezt az imát kell mondanotok a hét nap mindegyikén:

A keresztes Imahadjárat 130. imája: Az Üdvösség Keresztes Imahadjárat Kilencede
Szeretett Édesanyám, Üdvösség Anyja, kérlek, hogy Fiad, Jézus Krisztus Irgalma által, nyerd el minden lélek számára az Örök Üdvösség Ajándékát.
Kérlek, hogy közbenjárásod által imádkozz, hogy minden lélek kiszabaduljon a Sátán rabszolgaságából.
Kérd Fiadat, hogy mutasson Irgalmat és megbocsátást azon lelkek iránt, akik közönyükkel elutasítják, megbántják Őt, és akik hamis tanokat és isteneket imádnak.
Esedezve kérünk, drága Édesanyánk, hogy könyörögj azon Kegyelmekért, amelyek megnyitják a szívüket azoknak a lelkeknek, akiknek a leginkább szükségük van a
segítségedre.
Ámen.

Az ígéretem, hogy segítem Fiamnak, Jézus Krisztusnak, az emberiség számára készített tervét, azt jelenti, hogy egyesítelek mindnyájatokat – akik felismeritek szerepemet, mint Minden Kegyelem Közvetítőjét és Társmegváltót – hogy az egész világ egyként egyesülhessen egységben Jézus Krisztusban, Üdvözítőtökkel és Megváltótokkal.

Menjetek békével. Én mindig imádkozni fogok értetek, drága gyermekek, és válaszolni fogok mindig hívásotokra, hogy az emberiség megváltassék Isten Szemében.

Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-arra-kerlek-benneteket-hogy-most-kezdjetek-el-az-udvosseg-kilencedet-130/

—–
Római katolikus:
2018-12-01

34. évközi hét szombat (2017)

SZENTLECKE a Jelenések könyvéből
Az üdvözültek örök világosságban élnek, mert Isten fényessége ragyogja be őket.
Az Úr angyala megmutatta nekem az élő vizek folyóját, amely kristálytisztán fakadt Isten és a Bárány trónjából. Az utca közepén és a folyó mindkét partján az élet fái álltak. Tizenkétszer hoznak termést, vagyis minden hónapban gyümölcsöt teremnek. A leveleik a nemzetek gyógyulására szolgálnak.
Átok nem lesz többé benne. Isten és a Bárány trónja áll majd ott, és szolgái hódolnak neki. Látni fogják arcát, és homlokukon hordják a nevét. Nem lesz többé éjszaka, és nem szorulnak lámpafényre vagy napvilágra. Az Úristen ragyogja be őket, és uralkodni fognak örökkön-örökké. Aztán így szólt hozzám az angyal: „Ezek a szavak hitelesek és igazak. Az Úr, a próféta-lelkek Istene, elküldte angyalát, hogy hírül adja szolgáinak mindazt, aminek csakhamar meg kell történnie.
Nézd, hamarosan eljövök. Boldog, aki megszívleli e könyv prófétai szavait!”
Ez az Isten igéje.
Jel 22,1-7

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Marana tha! * Jöjj el, Urunk, Jézus! 1Kor 16,22b és Jel 22,20c. – 2. tónus.
Előénekes: Jöjjetek, örvendezzünk az Úrnak, * és ujjongjunk üdvünk sziklája előtt.
Dicsőítő énekkel lépjünk színe elé, * magasztaljuk őt zsoltárt zengve.
Hívek: Marana tha! * Jöjj el, Urunk, Jézus!
E: Mert az Úr valóban nagy Isten, * az összes isteneknél dicsőbb király.
A Föld mélységei az ő kezében vannak, * és övé a hegyek minden orma.
Övé a tenger, az ő műve, * a szárazföld is az ő keze alkotása.
H: Marana tha! * Jöjj el, Urunk, Jézus!
E: Jöjjetek, boruljunk le, hódoljunk előtte, * hulljunk térdre Urunk, Alkotónk előtt,
mert ő a mi Istenünk, * mi pedig az ő népe, és kezére bízott nyáj vagyunk.
H: Marana tha! * Jöjj el, Urunk, Jézus!
Zsolt 94,1-7

ALLELUJA

Imádkozva virrasszatok szüntelen, * hogy az Emberfia elé méltón álljatok.  Lk 21,36 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Vigyázzunk, hogy az Úr eljövetele készen találjon bennünket.
Jézus ezeket mondta tanítványainak a világ végéről:
„Vigyázzatok, hogy el ne nehezedjék szívetek tobzódásban, részegeskedésben és az evilági gondokban. Így majd nem ér készületlenül benneteket az a nap. Mint a csapda, úgy csap le mindazokra, akik a földön laknak. Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfia színe előtt.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 21,34-36″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-12-01


——
Görög katolikus:

22 A Szent Szellem pedig ezeket teremti meg bennünk: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, 23 szelídség és önuralom. Nincs olyan törvény, amely ezeket elítélné. 24 Akik pedig Krisztus Jézushoz tartoznak, azok már megfeszítették a régi természetüket, annak szenvedélyeivel és vágyaival együtt. 25 Mivel a Szent Szellem által kaptunk új életet, ezért éljünk is a Szent Szellem vezetését követve! 26 Ne legyünk büszkék, ne ingereljük egymást, és ne legyünk féltékenyek egymásra!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+5%3A22-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Segítsetek egymásnak!

Testvéreim, előfordulhat, hogy valaki közületek valamiben vétkezik. Az ilyen testvért gyengéden és szelíden azok igazítsák helyre, akik a Szent Szellem szerint élnek! De ők is vigyázzanak magukra, nehogy ugyanabba a kísértésbe essenek! Segítsetek egymásnak a terhek hordozásában — így engedelmeskedjetek Krisztus törvényének.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+6%3A1-2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

32 Ne félj, te kicsiny nyájacska, mert Mennyei Atyátoknak úgy tetszett, hogy nektek adja a Királyságot!”

Az igazi kincs

33 „Adjátok el vagyonotokat, és a pénzt osszátok szét a szegények között! Szerezzetek magatoknak örök, mennyei kincseket, amelyeket a tolvajok nem lophatnak el, s a moly sem pusztíthat el! 34 Mert oda húz majd a szívetek, ahol a kincseitek vannak.”

Mindig legyetek készen!

35 „Legyetek állandóan készenlétben! Kezetekben a mécses mindig égjen! 36 Legyetek olyanok, mint a szolgák, akik felkészülten várják uruk hazaérkezését a lakodalomból, s amikor megérkezik és kopogtat, azonnal kinyitják előtte az ajtót. 37 Boldogok azok a szolgák, akiket uruk készenlétben talál, amikor megérkezik! Bizony, mondom nektek: az ilyen szolgákat asztalhoz ülteti, és kiszolgálja őket! 38 Bizony boldogok ők, mert készen állnak, akár éjfélkor, akár hajnalban jön haza uruk! 39 De jól jegyezzétek meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné, hogy betörjön a házába. 40 Ti is legyetek mindig készenmert az Emberfia is akkor fog eljönni, amikor nem gondolnátok!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+12%3A32-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/12/01

 
—–
Tóra:

A fáraó álma

41 Két teljes év múlt el ezután, és a fáraó is álmot látott.

Álmában a Nílus partján állt, és látta, hogy a folyóból hét szép, kövér tehén jön ki, és legelésznek a parton. Utánuk másik hét tehén jött fel a vízből, de ezek csúnyák és nagyon soványak voltak. Oda álltak az előző kövér tehenek mellé. Azután a hét csúnya és sovány tehén kezdte fölfalni a másik hét szép és kövér tehenet, s végül egészen megették őket.

Eddig tartott az álom, s a fáraó fölébredt.

Majd ismét elaludt, és megint álmot látott: hét szép, kövér búzakalász növekedett egy száron. Utánuk másik hét kalász növekedett, de ezek a sivatagi forró széltől aszottak, hitványak és soványak voltak. Majd a hét sovány kalász elnyelte a szép kalászokat.

Eddig tartott a második álom, s a fáraó fölébredt.

Nagyon nyugtalanították ezek az álmok, ezért reggel összehívatta Egyiptom bölcseit és varázslóit. Elmondta nekik, mit álmodott, de a bölcsek nem értették, mit jelent.

Ekkor a főpohárnok ezt mondta a fáraónak: „Felség, be kell vallanom, hogy hibát vétettem. 10 Felséged egyszer megharagudott szolgáira, a királyi pékmesterek főnökére meg rám, és mindkettőnket a testőrparancsnok börtönébe vetett. 11 Ott mindketten álmot láttunk: ugyanazon az éjjelen láttuk, de mást-mást álmodtunk, és az álmok jelentése is különböző volt. 12 Ott raboskodott velünk egy fiatalember, a testőrparancsnok héber rabszolgája, akinek elmondtuk, mit álmodtunk. Ő pedig mind a kettőnknek meg tudta mondani, mit jelent az álmunk. 13 És valóban, pontosan úgy történt, ahogy ő mondta: engem felséged visszahelyezett állásomba, a pékmestert pedig kivégeztette.”

József megmagyarázza a fáraó álmát

14 Ennek hallatára a fáraó megparancsolta, hogy Józsefet hozzák elébe a börtönből. Sietve el is mentek érte, József pedig megborotválkozott és átöltözött. Ezután a fáraó elé vitték.

15 A fáraó megszólította: „Álmot láttam, és senki sem tudja megmagyarázni, mit jelent. De rólad azt hallottam, hogy meg tudod fejteni az álmok jelentését!”

16 József így felelt: „Felség, nem én, hanem Isten az, aki a megfejtést tudtára adja a fáraónak, ez pedig felséged javát szolgálja.”

17 Akkor a fáraó elmondta Józsefnek, mit álmodott: „A Nílus partján álltam, 18 és láttam, hogy a folyóból hét szép, kövér tehén jön ki, és legelésznek a parton. 19 Utánuk másik hét tehén jött fel a vízből, de ezek csúnyábbak és soványabbak voltak, mint amilyeneket valaha is láttam Egyiptomban. 20 Azután a hét csúnya és sovány tehén fölfalta az előző hét kövér tehenet. 21 Különös módon a sovány teheneken meg sem látszott, hogy fölfalták a kövéreket: ugyanolyan soványak maradtak, mint azelőtt. Ezután fölébredtem.

22 Majd ismét elaludtam és megint álmot láttam: hét szép, kövér búzakalász növekedett egy száron. 23 Utánuk másik hét kalász növekedett, de ezek a sivatagi forró széltől aszottak, hitványak és soványak voltak. 24 Majd a hét sovány kalász elnyelte a szép kalászokat.

Elmondtam ezeket a varázslóknak, de egyikük sem tudta megfejteni, mit jelent.”

25 József azt mondta a fáraónak: „Felség, ez a két álom ugyanazt jelenti. Isten így mutatta meg a fáraónak, amit tenni készül. 26 A hét szép tehén hét esztendőt jelent. Ezt jelenti a hét kövér kalász is. A jelentésük ugyanaz. 27 A hét sovány tehén és a hét hőségtől aszott meddő kalász is hét évet jelent: az éhínség hét esztendejét. 28 Ez az, amit mondtam, hogy Isten előre megmutatta felségednek, amit cselekedni fog. 29 Mert bizony eljön a bő termés hét esztendeje egész Egyiptomra, 30 azután pedig hét szűk esztendő következik, amely miatt a nép elfelejti az előző bőség idejét. Szűkölködés és éhínség fogja emészteni egész Egyiptomot. 31 A korábbi bőségnek nyoma sem marad az éhezés ideje alatt, mert a csapás olyan súlyos lesz.

32 Felséged tehát kétszer álmodta ugyanazt — ez pedig azt jelenti, hogy ezt Isten már véglegesen elhatározta, és hamarosan véghez is viszi. 33 Most tehát jelöljön ki felséged egy értelmes és bölcs férfit, és adjon neki felhatalmazást egész Egyiptomban! 34 Egyúttal rendeljen felséged felügyelőket, akik a bőség hét esztendeje alatt begyűjtik az egész országból a termés ötödrészét! 35 Gyűjtsenek össze minden tárolható élelmet és gabonát a bőséges években a fáraó raktáraiba, és őrizzék azt a városokban! 36 Legyen ez a raktározott élelem az ország tartaléka az éhség hét esztendejében, amely eljön Egyiptomra! Így a szűk esztendők miatt nem pusztul el az ország.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+41&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 15 Salamon felébredt, és akkor értette meg, hogy Isten beszélt vele álmában. Azután Jeruzsálembe ment, és odaállt az Örökkévaló Szövetségládája elé, majd áldozatokat mutatott be az Örökkévalónak: égőáldozatot és hálaáldozatot. Utána nagy lakomát rendezett minden szolgájának.

Salamon bölcs ítélete

16 Ezek után történt, hogy egyszer két asszony jött a király elé, ítéletét kérve. Prostituáltak voltak, voltak, megálltak a király trónja előtt, 17 és egyikük előadta az esetet: „Uram, királyom! Mi ketten egy házban lakunk, és mindketten gyermeket vártunk. Én szültem meg hamarabb a gyermekemet, 18 ő pedig három nappal később. Ezalatt senki más nem volt velünk a házban, csak mi ketten és a csecsemők. 19 Az egyik éjjel ő ráfeküdt a saját gyermekére, aki emiatt meghalt. 20 Ő azonban még akkor éjjel felkelt, és amíg én aludtam, kicserélte a két csecsemőt: elvette mellőlem a fiamat, és a saját halott fiát tette a helyére. 21 Reggel, amikor szoptatni akartam a fiamat, láttam, hogy már nem él! De ahogy alaposabban szemügyre vettem, láttam, hogy ez nem is az én fiam, akit szültem.”

22 Ekkor azonban a másik asszony közbevágott: „Nem így van! Az eleven gyermek az enyém, és a halott a tiéd!”

Az első asszony így válaszolt: „Nem igaz! A te fiad halt meg, az élő pedig az enyém!” Így vitatkoztak a király előtt.

23 Végül a király ezt mondta: „Szóval mindketten azt állítjátok, hogy az élő gyermek a tiétek, és a másiknak a fia halt meg?” 24 Akkor a király szólt a szolgáknak, hogy hozzanak egy kardot. 25 Majd ezt mondta: „Vágjátok ketté az élő gyermeket! Adjátok az egyik felét az egyik asszonynak, a másik felét a másiknak!”

26 Az élő gyermek anyja ekkor megsajnálta a fiát, és így kiáltott a királynak: „Ó, uram, kérlek, inkább legyen a másik asszonyé a gyermek, csak ne öljék meg!” A másik asszony viszont ezt mondta: „Vágjátok csak ketté, ne legyen se az övé, se az enyém!”

27 Akkor a király így ítélt: Ne öljétek meg az élő gyermeket, hanem adjátok az első asszonynak, mert valóban ő az anyja!”

28 Egész Izráel népe hallott erről az esetről és Salamon ítéletéről. Tisztelettel és félelemmel tekintettek a királyra, mert megértették, hogy Isten bölcsessége lakik benne, és így hozza meg ítéleteit.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Kings+3%3A15-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Salamon királysága

4.1 Salamon király egész Izráel fölött uralkodott.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Kings+4&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——–
https://www.hebcal.com/sedrot/miketz

Örvendj és ujjongj, Sion leánya, mert íme, eljövök majd és nálad lakom! – mondja az Úr. Azon a napon sok nép csatlakozik az Úrhoz, és az ő népévé lesznek.

A képen Mária vigasztalja Évát
——
Római katolikus:
11-21A Boldogságos Szűz Mária bemutatása a templomban

OLVASMÁNY Zakariás próféta könyvéből
Örvendj, Sion leánya, íme, eljövök!
Örvendj és ujjongj, Sion leánya, mert íme, eljövök majd és nálad lakom! – mondja az Úr. Azon a napon sok nép csatlakozik az Úrhoz, és az ő népévé lesznek.
Az Úr majd nálad lakik, és te megtudod, hogy a Seregek Ura küldött engem hozzád.
Birtokba veszi majd Júdát az Úr, mint az ő osztályrészét a szent földön, és ő újra kiválasztja Jeruzsálemet.
Hallgasson el most minden test az Úr előtt, mert már elindult szent hajlékából.
Ez az Isten igéje.
Zak 2,14-17

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Nagyot művelt velem a hatalmas Isten: * szent az ő neve. 49. vers. – 5 tónus.
Vagy: Boldog vagy, Szűz Mária, * mert az örök Atya szent Fiát te hordoztad!
Előénekes: Magasztalja lelkem az Urat, * és szívem ujjong üdvözítő Istenemben.
Hívek: Nagyot művelt velem a hatalmas Isten: * szent az ő neve.
Vagy: Boldog vagy, Szűz Mária, * mert az örök Atya szent Fiát te hordoztad!
E: Tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát: * íme, ezentúl boldognak hirdetnek az összes nemzedékek,
mert nagyot művelt velem ő, aki Hatalmas: * ő, akit Szentnek hívunk.
H: Nagyot művelt velem a hatalmas Isten: * szent az ő neve.
Vagy: Boldog vagy, Szűz Mária, * mert az örök Atya szent Fiát te hordoztad!
E: Nemzedékről nemzedékre megmarad irgalma azokon, * akik istenfélők.
Csodát művelt erős karjával: * a kevélykedőket széjjelszórta.
H: Nagyot művelt velem a hatalmas Isten: * szent az ő neve.
Vagy: Boldog vagy, Szűz Mária, * mert az örök Atya szent Fiát te hordoztad!
E: Hatalmasokat elűzött trónjukról, * kicsinyeket pedig felmagasztalt;
az éhezőket minden jóval betölti, * a gazdagokat elbocsátja üres kézzel.
H: Nagyot művelt velem a hatalmas Isten: * szent az ő neve.
Vagy: Boldog vagy, Szűz Mária, * mert az örök Atya szent Fiát te hordoztad!
E: Gondjába vette gyermekét, Izraelt * megemlékezett irgalmáról,
melyet atyáinknak hajdan megígért, * Ábrahámnak és utódainak mindörökké.
H: Nagyot művelt velem a hatalmas Isten: * szent az ő neve.
Vagy: Boldog vagy, Szűz Mária, * mert az örök Atya szent Fiát te hordoztad!
Lk 1,46-47.48-49.50-51.52-53.54-55

ALLELUJA
Boldogok, akik Isten szavát hallgatják, * és hűségesek maradnak hozzá. Lk 11,28 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus azokat nevezi anyjának és testvéreinek, akik a mennyei Atya akaratát teljesítik.
Egy alkalommal Jézus éppen a népsokaságot tanította. Eközben anyja és rokonai odaérkeztek, és kint várakoztak rá, mert beszélni akartak vele. Valaki szólt is Jézusnak: „Anyád és rokonaid kint várnak, és beszélni akarnak veled.”
Jézus erre így válaszolt annak, aki szólt neki: „Ki az én anyám, és kik az én rokonaim?” Majd kitárta kezét tanítványai felé, és így szólt: „Ezek az én anyám és rokonaim. Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az mind testvérem, nővérem és anyám.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 12,46-50″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-11-21


——
Görög katolikus:
 
 

Mária meglátogatja Erzsébetet

39 Mária ekkor útra készült, és sietve elment Júdea hegyvidékének egyik városába. 40 Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. 41 Amikor Erzsébet meghallotta Mária hangját, a méhében lévő magzat örömében repesni kezdett, és a Szent Szellem betöltötte Erzsébetet. 42 Nagy örömmel felkiáltott: „Áldott vagy te, Mária — jobban, mint bárki más az asszonyok között! Áldott a gyermeked is, akit a méhedben hordozol! 43 Hogy lehet az, hogy az Uram anyja vagy, mégis te jössz hozzám? 44 Mert abban a pillanatban, amikor a köszöntésedet meghallottam, a gyermekem örömében repesni kezdett a méhemben. 45 Bizony boldog és áldott, aki hittel fogadja, amit az Örökkévaló mond neki, mert az beteljesedik!”

Mária dicsőíti Istent

46 Mária pedig ezt mondta:

47 „Dicsérem az Örökkévalót teljes szívemből-lelkemből,
    szellemem ujjong Istennek, Üdvözítőmnek,
48     mert
rátekintett alázatos szolgálóleányára!
Bizony, mostantól fogva
minden nemzedék
    boldognak és áldottnak mond engem,

49 mert nagy dolgot tett velem a Hatalmas!
    Szent a neve!
50 Nemzedékről nemzedékre
    irgalmas azok iránt, akik tisztelik és félik őt.
51 Kinyújtotta karját, megmutatta erejét:
    szétszórta a büszkéket, akik magukat nagyra tartják,
52 ledöntötte trónjukról az uralkodókat,
    az alázatosakat pedig felemelte.
53 A szükségben lévőket elhalmozta minden jóval,
    a gazdagokat pedig üres kézzel küldte el.
54 Segítségére sietett szolgájának, Izráelnek,
    mert nem felejtette el ígéretét,
    hogy könyörületesen bánik velünk.
55 Mert ezt ígérte őseinknek,
    Ábrahámnak és az ő gyermekeinek mindörökké.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+1%3A39-55&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Ki léphet be Isten Királyságába?

15 Az emberek még kisgyermekeiket is odavitték Jézushoz, hogy érintse meg őket. Amikor látták ezt a tanítványok, rájuk szóltak, és el akarták őket zavarni. 16 De Jézus magához hívta a gyermekeket, és ezt mondta a tanítványainak: „Ne zavarjátok el őket! Engedjétek a gyermekeket hozzám jönni! Hiszen Isten Királysága olyanoké, akik hozzájuk hasonlítanak! 17 Igazán mondom nektek: ha valaki nem úgy fogadja Isten Királyságát, mint ahogy a gyermekek, nem is fog bemenni oda!”

A gazdagok nehezen mennek be Isten Királyságába

18 Jézust megkérdezte egy vallási vezető: „Jó Mester, mit tegyek, hogy örök életet kapjak?”

19 Jézus így felelt: „Miért nevezel engem jónak? Egyedül csak Isten jó! 20 Ismered a Törvény parancsait: »Ne kövess el házasságtörést! Ne gyilkolj! Ne lopj! Ne tanúskodj hamisan! Tiszteld apádat és anyádat!«”[a]

21 A férfi ezt válaszolta: „Ezeket gyermekkorom óta mind megtartottam.”

22 Jézus ekkor így folytatta: „Egy valami még hiányzik belőled: add el minden vagyonodat, és amit érte kapsz, oszd szét a szegények között! Akkor majd a Mennyben lesznek a kincseid! Azután gyere, és kövess engem!” 23 A férfi, amikor ezt hallotta, igen elszomorodott, mert nagyon gazdag volt.

24 Jézus látta, hogy elszomorodott, és ezt mondta: „Milyen nehezen mennek be a gazdagok Isten Királyságába! 25 Könnyebb a tevének egy tű fokán átbújni, mint a gazdag embernek Isten Királyságába bemenni.”

Ki kaphat örök életet?

26 Akik ezt hallották, megkérdezték tőle: „Akkor egyáltalán ki kaphat örök életet?”

27 Jézus így felelt: „Az embereknek ez lehetetlen, de Istennek lehetséges.”

28 Ekkor Péter ezt mondta: „Látod, mi mindenünket hátrahagytuk, és követtünk téged!”

29 Jézus így válaszolt: „Igazán mondom nektek: akik elhagyták otthonukat, feleségüket, testvéreiket, szüleiket vagy gyermekeiket Isten Királyságáért, 30 azok mindannyian a többszörösét kapják vissza még ebben a világban, a következő korszakban pedig örök életet nyernek.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+18%3A15-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A Szent Sátor rendje

A Régi Szövetség is rendelkezett Isten tiszteletének módjáról és annak földi szent helyéről, a Szent Sátorról. Ennek első részében volt a hétágú mécses-tartó, és az Istennek felajánlott szent kenyerek asztala. Ezt a helyet Szentélynek nevezték. A második függöny mögött volt a Szentek Szentje.[a] Ebben volt az arany illatáldozati oltár és a Szövetségláda[b], amelyet kívül-belül arany borított. A ládában volt egy mannával teli aranykorsó, azután Áron botja, amely egyszer kivirágzott, és itt voltak a Szövetség kőtáblái. A láda fölött pedig ott voltak a dicsőséges kérubok, akik beárnyékolták a kegyelem helyét.[c] Ezeket azonban most nem részletezzük.

A Szent Sátor tehát így volt elrendezve. A papok naponta bementek az első sátorba, hogy ott imádják Istent, és hogy a papi szolgálatukat végezzék. A második sátorba azonban egyedül a főpap mehetett be, ő is csak évente egyszer. Akkor is csak úgy, ha magával vitte az áldozat vérét, amelyet a saját bűneiért és a nép bűneiért kellett felajánlania Istennek — azokért a bűnökért, amelyek észrevétlenek maradtak.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

Mária és Márta38 Útközben Jézus egy faluba érkezett, ahol egy Márta nevű asszony látta vendégül. 39 Mártának volt egy testvére — Mária —, aki leült az Úr lábához, és úgy hallgatta a szavait. 40 Mártát eközben a sok munka teljesen lefoglalta. Odament Jézushoz, és ezt mondta: „Uram, nem törődsz vele, hogy a testvérem magamra hagyott a munkában? Szólj neki, hogy segítsen nekem!”

41 De az Úr így felelt: „Márta, Márta! Túl sokat vállalsz magadra, és sokat aggodalmaskodsz! 42 Pedig csak kevés dolog van, amely igazán fontos, sőt valójában csak egyetlen egy. Mária jól választott! Ezt soha el nem vehetik tőle.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+10%3A38-42&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+6%3A7&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;erv-HU;BDS
http://szentiras.hu/SZIT/
—–
https://oca.org/readings/daily/2018/11/11

—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Üdvösség Anyja: Az üdvösség csak az Istennel való megbékélés eredményeképpen lehet a tietek

Igazság Könyve:

“2013.11.10 15:20

Drága gyermekem, az Én szerepem, mint az Üdvösség Anyja, hogy emlékeztesselek benneteket mindarra, amiket az évszázadok során mondtam nektek. Szeressétek egymást, mint ahogy a Fiam szeret benneteket. Legyetek mindenki iránt könyörületesek, de különösképpen azok iránt, akik üldöznek tieteket. Hallgassatok arra, amit La Salette –ben és Fatimában * kinyilatkoztattam a látnokoknak és tanulmányozzátok azokat részletesen. Nagyon keveset valósítottatok meg abból, amire tanítottalak benneteket. Figyelmeztetéseimet, melyeket adtam nektek, elutasítottátok, és azok figyelmen kívül hagyásának következményei most válnak valósággá.

Amikor a Mennyország üzeneteket ad az emberiség számára, az olyan, mintha egy nagy kővárral kommunikálna. Kinyilatkoztatásaim közül néhány átszivárgott rajta, és követték azokat. Azonban a kicsinyhitűek azokból sokat csak egyszerűen félredobtak, és így az erőd az Ég beavatkozásaival szemben áthatolhatatlanná vált, amelyek azért adattak, hogy növeljék a hiteteket, és hogy védelemre találjatok Isten Karjaiban.

Az Én Társmegváltói szerepem azt jelenti, hogy az ördög elleni hatalmam oly módon erősödött meg, amit Isten annak előtte nem adott meg Nekem. Így tehát most eljött az ideje annak, amikor Fiam ellenségei minden Irántam való mély tiszteletet gondosan elvetnek.

Amikor az Irántam való tiszteletet csak úgy elhamarkodják, és azt a kérést, hogy az országok őrizkedjenek a kommunizmustól, elferdítik, akkor kívánságaimnak nem tesznek eleget. Mostantól kezdve ritkaságnak fogok számítani mindabban, amit a hivatalos pártfogás nyújtott Nekem, Isten Anyjának, Fiam Egyházában. A fenevad elleni hatalmamat azzal fogják hatástalanná tenni, hogy sok Katolikus Templomból eltávolítják a képemet, a Szent Rózsafüzéremet és más Irántam való tiszteletet.

Ezt követően Isten templomaiból el fognak tüntetni minden Fiamra, Jézus Krisztusra vonatkozó nyomot, mintegy felkészülésképpen a fenevad fogadására, aki azért fog jönni, hogy Isten legnagyobb templomának trónján helyet foglaljon. Aztán a Jézus Krisztussal való igaz megbékélés értelmét át fogják alakítani, amikor azt fogják mondani, hogy többé már nem szükséges Istent arra kérni, hogy bocsássa meg bűneiteket, ha jó életet éltek. Az emberek elkezdenek hinni saját nézeteikben, ami szerintük jókká teszi őket Isten Szemében.

Nektek azonban soha nem szabad elfejtenetek, hogy az üdvösséget – mely egy Ajándék minden egyes bűnös számára a világon – soha nem kaphatjátok meg, ha előbb nem kéritek Istent, hogy bocsásson meg nektek. Ez a Szövetség magja, amit Fiam Kereszthalála által nyert el az emberi nem számára. Jézus Krisztus kiragadta a bűnből a világot, és elnyerte számára az üdvösség és az Örök Élet Ajándékát. Ahhoz, hogy megkapjátok ezt az Ajándékot, meg kell kérnetek Istent, hogy bocsássa meg bűneiteket.

Az üdvösség csak az Istennel való megbékélés eredményeképpen lehet a tiétek.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-az-udvosseg-csak-az-istennel-valo-megbekeles-eredmenyekeppen-lehet-a-tietek/

 
 
* ld még:

 

—–
Római katolikus:
2018-11-11Évközi 32. vasárnapKezdőének:
Imádságom jusson színed elé, Uram, hajlítsd füledet kérésemre! (Zsolt 87,3)Könyörgés:
Mindenható, irgalmas Isten, kegyelmeddel tarts távol tőlünk minden rosszat. Add, hogy minden testi-lelki erőnkkel szolgálatodra álljunk, és készségesen teljesítsük szent akaratodat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY a Királyok első könyvéből
A nagy szárazság idején Illés próféta az Úr parancsára útra kelt és elment Careftába. Amikor a város kapujához ért, épp ott volt egy özvegyasszony, aki rőzsét szedegetett. A próféta megszólította, és ezt mondta neki: „Hozz nekem egy kis vizet korsóban, hadd igyam!” Amikor az asszony elindult, utána szólt: „Hozz egy falat kenyeret is!”
Az így felelt: „Amint igaz, hogy él a te Istened: Nincs sütve semmim, csak egy marék lisztem van a szakajtóban, meg egy kis olajam a korsóban. (Most * szerkesztő) Épp azon vagyok, hogy rőzsét szedjek, aztán elmegyek és elkészítem magamnak és a fiamnak. Megesszük, aztán meghalunk.”
Illés azonban így válaszolt neki: „Ne félj! Menj, s tedd, amit mondtál; csak előbb csinálj belőle egy kis lepényt, aztán hozd ki nekem; magadnak és a fiadnak csak utána készíts. Mert ezt mondja az Úr, Izrael Istene: ( Mostantól kezdve * szerkesztő) A szakajtó nem ürül ki, a korsó nem apad el addig, amíg az Úr esőt nem hullat a földre.”
Elment hát és úgy tett, amint Illés mondta. S volt mit ennie, neki is, fiának is. A szakajtó nem ürült ki, és a korsó nem apadt ki az Úr szava szerint, amelyet Illés által mondott.
Ez az Isten igéje.
1Kir 17,10-16

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Áldjad, lelkem, az Urat, * dicsőítsed az Istent! 4g. tónus.
Előénekes: Isten igaz marad örökké, * az elnyomottnak igazságot szolgáltat.
Az éhezőnek ő ad kenyeret, * kiszabadítja az Úr a foglyokat.
Hívek: Áldjad, lelkem, az Urat, * dicsőítsed az Istent!
E: Az Úr megnyitja a vakok szemét, * és fölemeli azt, aki elesett.
Az Úr szereti az igaz embert, * a jövevényt megvédi.
H: Áldjad, lelkem, az Urat, * dicsőítsed az Istent!
E: Az Úr támogatja az árvát és özvegyet, * és elpusztítja a gonoszok útját.
Az Úr uralkodik örökké, * a te Istened, ó Sion, nemzedékről nemzedékre.
H: Áldjad, lelkem, az Urat, * dicsőítsed az Istent!
Zsolt 145,7.8-9a.9bc-10

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Testvéreim!
Krisztus nem kézzel épített szentélybe lépett be, amely a valódinak csak előképe, hanem magába a mennybe, hogy most az Isten színe előtt közbenjárjon értünk. Nem azért lépett be, hogy többször áldozza fel magát, mint ahogy a főpap minden évben idegen vérrel belép a legszentebb szentélybe, hiszen akkor a világ kezdete óta már többször kellett volna szenvednie. Így azonban az idők végén egyszer s mindenkorra megjelent, hogy áldozatával eltörölje a bűnt. Amint az ember számára az a rendelkezés, hogy egyszer haljon meg, és utána ítéletben legyen része, úgy Krisztus is egyszer áldozta fel magát, hogy sokaknak bűnét elvegye. Másodszor nem a bűn miatt jelenik meg, hanem azok üdvözítéséért, akik rá várnak.
Ez az Isten igéje.
Zsid 9,24-28

ALLELUJA
Boldogok, akik lelkükben szegények, * mert övék a mennyek országa. Mt 5,3 – 4g. tónus.

Hosszabb forma:
† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Egy alkalommal, amikor Jézus tanított, ezt mondta a tömegnek: „Óvakodjatok az írástudóktól, akik szívesen járnak hosszú köntösben, és szeretik, ha nyilvános tereken köszöntik őket. Örömest elfoglalják a zsinagógában és a lakomákon a főhelyeket. Felélik az özvegyek házát, és közben színleg nagyokat imádkoznak. Ezért keményebb ítélet vár rájuk.”
* Ezután leült szemben a templompersellyel, és figyelte, hogy a nép hogyan dobja a pénzt a perselybe. Sok gazdag sokat dobott be. De egy szegény özvegyasszony is odajött, és csak két fillért dobott be. Erre magához hívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek, ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél, aki csak dobott a perselybe. Mert ők a feleslegükből adakoztak, ez pedig mindent odaadott, amije csak volt, egész vagyonát.”
Ezek az evangélium igéi.

Vagy rövidebb forma: Mk 12,41-44 a *-tól.
Mk 12,38-44″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-11-11


——
Görög katolikus:

Jézus feltámadásának örömhíre

16 Miután elmúlt a szombat, Mária, a Jakab anyja és a magdalai Mária, meg Salómé illatszereket vásároltak, hogy megkenjék Jézus holttestét. A hét első napján kora reggel, napkeltekor kimentek a sírhoz. Közben azt kérdezték egymástól: „Ki fogja elgördíteni nekünk azt a súlyos zárókövet a sír bejáratáról?”

Amikor odaértek, látták, hogy valaki már elgördítette a követ, pedig az igen nagy és súlyos volt. Amikor beléptek a sziklasírba, nagyon megrémültek, mert a jobb oldalon egy fehér ruhás fiatal férfi ült.

Ő így biztatta őket: „Ne féljetek! Tudom, hogy a názáreti Jézust keresitek, akit keresztre feszítettek. Nézzétek, itt a hely, ahová letették a testét, de már nincs itt, mert feltámadt! Menjetek hát, és mondjátok el a tanítványainak és Péternek is, hogy Jézus előttetek fog Galileába menni. Ott majd meglátjátok őt, pontosan úgy, ahogy előre megmondta.”

Az asszonyok ezután kimentek, és elfutottak onnan, mert annyira megdöbbentek, hogy remegtek. Nem is merték elmondani ezeket senkinek, úgy megijedtek.[a] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

14 Mert Krisztus Jézus a békességünk. Ő tette eggyé ezt a két csoportot, amelyet a kölcsönös ellenségeskedés fala választott el egymástól. Krisztus azonban ledöntötte ezt a falat, 15 amikor a kereszten a saját testét feláldozta. Félretolta az útból a Törvény szabályait és rendelkezéseit, hogy a saját uralma alatt ebből a két csoportból egyetlen új embert teremtsen, és így békesség legyen közöttük. 16 Azt akarta, hogy a saját élete árán a zsidókból és a nem zsidókból egy Test legyen, és hogy kibékítse őket Istennel. Amikor Krisztus meghalt a kereszten, akkor ezzel a két csoport közötti ellenségeskedésnek is véget vetett. 17 Eljött, és a békesség örömhírét hozta a zsidóságon kívüli népeknek, akik távol voltak Istentől. De ugyanígy a zsidóknak is békességet hirdetett, akik közel voltak Istenhez, 18 mert Krisztus által ugyanaz a Szent Szellem nyitott szabad utat az Atyához mindkettőnknek.

19 Ezért ti sem vagytok már többé idegenek, hanem polgártársai Isten népének és tagjai Isten nagy családjának. 20 Isten szellemi értelemben beépített benneteket abba a templomba[a], amelynek alapját az apostolok és próféták alkotják. Ennek a szellemi templomnak a sarokköve[b] maga Krisztus Jézus, 21 aki által az egész harmonikus egésszé épül, és folyamatosan növekszik, hogy az Úrban szent templommá legyen. 22 Krisztusban ti is — mindazokkal együtt, akik őhozzá tartoznak — folyamatosan beépültök ebbe a templomba, amely Isten számára készül, hogy ő lakjon abban, a Szent Szellem által.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ephesians+2%3A14-22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Példázat az irgalmas samáriai utazóról

25 Egyszer Jézushoz jött egy törvénytanító, hogy próbára tegye, és ezt kérdezte tőle: „Mester, mit kell tennem, hogy örök életet kapjak?”

26 Jézus megkérdezte tőle: „Mi van megírva a Törvényben? Hogyan értelmezed?”

27 Az így válaszolt: „Szeresd az Örökkévalót, Istenedet, teljes szíveddel, egész lelkeddel, teljes értelmeddel;[a] és úgy szeresd az embertársadat, mint saját magadat!”[b]

28 „Jól válaszoltál. Ezt tedd, és élni fogsz!” — mondta Jézus.

29 A törvénytanító azonban igazolni akarta magát, és tovább faggatta Jézust: „De hát ki számít az embertársamnak?”

30 Jézus erre egy történettel válaszolt: „Egyszer egy ember Jeruzsálemből Jerikóba utazott. Útközben rablók támadták meg, akik kifosztották, s még a ruháját is elvették, megverték, majd félholtan otthagyták. 31 Nemsokára arra ment egy pap, de mikor meglátta a sebesültet, kikerülte, és otthagyta. 32 Később egy lévita ment arra. Mikor meglátta a sebesültet, ő is átment az út másik oldalára, és otthagyta. 33 Később arra utazott egy samáriai férfi is. Amikor meglátta a sebesültet, megsajnálta. 34 Odament hozzá, olajat és bort öntött a sebeire, és bekötözte. Ezután feltette a saját szamarára, elvitte egy vendégfogadóba, és ott ápolta tovább. 35 Másnap a fogadó gazdájának két ezüstpénzt adott, és azt mondta neki: »Gondoskodj erről az emberről, és amit ezen felül még ráköltesz, megfizetem, amikor visszajövök.«

36 Mit gondoltok, a három közül melyik volt igazi embertársa annak, akit kiraboltak?”

37 A törvénytanító így válaszolt: „Az, aki megsajnálta és segített rajta.”

Jézus azt mondta: „Igazad van, menj, és kövesd a példáját!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+10%3A25-37&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


https://oca.org/readings/daily/2018/11/11
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

https://masodikeljovetel.hu/dr-kelly-bowring-valasza-arra-7-pontra-amit-mark-miravalle-allitott-ossze-maria-divine-mercy

Én, az Isten Anyja, meg fogom semmisíteni a gonosz hatalmát azok szívében, akik hívnak Engem

Igazság Könyve:

Gyermekem, neked sohasem szabad azokra hallgatnod, akik megpróbálnak téged ebben a Küldetésben megállítani. Fontos, hogy egységben maradj szeretett Fiammal és tudd, hogy meg fognak sokszorozódni azok a hangok, akik istenkáromlást szólnak Fiam ellen. A gyűlölet, ami a szájukból ömlik, nem ellened irányul, hanem Fiam Szent Szava ellen. Most már tudod, hogy milyen sok ellensége van Fiamnak a világban. Azok okozzák Neki a legtöbb fájdalmat, akik azt mondják, hogy szeretik Őt, de ugyanakkor most visszautasítják, miközben Isten választott prófétái által szól.

Azok, akik Engem, Isten Szent és Szeplőtelen Anyját arra használnak, hogy mögém bújva trágárságokat ordítsanak, nagy szomorúság könnyeivel töltenek el Engem. Annyira megkeményedett a szívük és annyira tele van haraggal, hogy az ezen Üzenetekkel szembeni gyűlöletük sokakat meg fog döbbenteni. Azoknak, akik úgy gondolják, hogy Isten Szavát védelmezik, és akik elutasítják azokat, akik az Ő Nevében jönnek, sohasem szabad elnézőnek lenniük azokkal szemben, akik az Ő Nevében mások iránt gyűlöletet mutatnak, vagy rágalmaznak. Amikor ez megtörténik és amikor azok, akik azt állítják, hogy próféták lennének, így cselekszenek, akkor tudnotok kell, hogy ezek a kegyetlen támadások nem Istentől származnak, mivel az lehetetlen lenne.

Én, az Isten Anyja, meg fogom semmisíteni a gonosz hatalmát azok szívében, akik hívnak Engem. Ha nem hívnak Engem, nem tudok segíteni nekik. Én mint Társmegváltó, sohasem tudnám megtagadni azt az Igazságot, amelyet Fiam szeretne feltárni a világnak. Kötelességem van Fiammal szemben. Ha én sohasem mondanám nektek, hogy utasítsátok el vagy ítéljétek el a gonoszt, miközben azt állítom, hogy az Isten Anyja vagyok, akkor becsapnálak benneteket.

Azok, akik azt állítják, hogy Szent Rózsafüzérem által tisztelnek Engem s aztán gonosz dolgokat mondanak Fiamról, azt állítván, hogy Üzenetei hazugságok lennének, megsértik Fiamat és meggyaláznak Engem. Amikor a legszentebb Rózsafüzéremet lassan és szívből mondjátok, akkor meg fog nyílni a szíveteket e Küldetés Igazságára. Sohasem szabad a reményt feladnotok, még akkor sem, ha nem kaptátok meg a megkülönböztetés Ajándékát.

Ezt akkor fogjátok megkapni, ha kéritek tőlem, hogy a lelketeket bízzam Fiam gondjaira. Ha ez egyszerű és alázatos lélekkel történik, akkor Fiam a Szentlélek Ajándékával fog benneteket megjutalmazni.

Gyermekek, nektek sohasem szabad Fiam prófétáit sértegetnetek, még akkor sem, ha nem hisztek nekik. Csendben kell maradnotok, és imádkoznotok kell értük. Ha netán elutasítanátok Fiam prófétáit, Ő nem fogja azt nektek felróni. De ha azt állítjátok, hogy az igaz prófétáknak adott Szent Szavai a gonosztól vannak, akkor szörnyen fogtok szenvedni.

Őrizzétek meg nyugalmatokat, gyermekek, és helyezzétek bizalmatokat teljesen Fiamba. Hagyatkozzatok teljesen Irgalmára, és ő vezetni fog benneteket és veletek lesz a béke.

Menjetek, drága gyermekeim, abban a biztos tudatban, hogy Fiam szeret benneteket. Ő minden léleknek megbocsát, minden bűnt, kivéve az örök bűnt: a Szentlélek káromlását.

Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja”
https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/en-az-isten-anyja-meg-fogom-semmisiteni-a-gonosz-hatalmat-azok-sziveben-akik-hivnak-engem/

 

—–
Római katolikus:
2018-05-26

7. évközi hét szombat

SZENTLECKE Szent Jakab apostol leveléből
Igen hathatós Isten előtt az igaz ember imádsága.
Testvéreim!
Szomorkodik valaki közületek? Imádkozzék! Jó kedve van? Énekeljen zsoltárokat! Beteg valaki köztetek? Hívassa az egyház papjait! Imádkozzanak fölötte, és kenjék meg olajjal az Úr nevében! A hitből fakadó imádság üdvére lesz a betegnek, és az Úr megkönnyebbíti őt. Ha pedig bűnöket követett el, bocsánatot nyer.
Valljátok meg tehát egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Igen hathatós az igaz ember buzgó könyörgése. Illés próféta hozzánk hasonlóan esendő ember volt, de állhatatosan imádkozott, hogy ne legyen eső, és akkor három évig és hat hónapig nem is esett az eső. Majd ismét könyörgött, és esőt adott az ég, a föld pedig termést hozott.
Testvéreim! Ha valaki közületek letér az igazság útjáról, de valaki visszatéríti őt, tudja meg, hogy aki visszatéríti a bűnöst téves útjáról, a halálból menti meg lelkét, és fátyolt borít bűneinek sokaságára.
Ez az Isten igéje.
Jak 5,13-20

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Istenem, szálljon imádságom színed elé, * miként a tömjénfüst. 2. vers. – 2. tónus.
Előénekes: Uram, hozzád kiáltok, segíts meg engem, * figyelj szavamra, amikor hozzád könyörgök.
Szálljon imádságom színed elé, miként a tömjénfüst, * imára tárt kezem olyan legyen, mint az esti áldozat.
Hívek: Istenem, szálljon imádságom színed elé, * miként a tömjénfüst.
E: Az én számat zárd be, Uram, * és állíts őrséget ajkam kapujához.
Szememet, Uram, Istenem, hozzád emelem, * hozzád menekülök, ne hagyd elveszni lelkemet.
H: Istenem, szálljon imádságom színed elé, * miként a tömjénfüst.
Zsolt 140,1-2.3 és 8

ALLELUJA
Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Istene, * mert feltártad a kicsinyeknek országod titkait. Vö. Mt 11,25 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Isten országát gyermeki szívvel kell fogadnunk.
Abban az időben kisgyermekeket vittek Jézushoz, hogy tegye rájuk a kezét. A tanítványok azonban elutasították őket.
Amikor Jézus meglátta ezt, megharagudott, és ezt mondta nekik: „Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket, és ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony, mondom nektek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy gyermek, nem megy be oda.”
Azután ölébe vette a gyermekeket, és kezét rájuk téve, megáldotta őket.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 10,13-16″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-05-26


——
Görög katolikus:

Amikor az Úr visszajön13 Tudjátok, hogy a hitetlenek, akiknek nincs miben reménykedniük, gyászolnak és szomorkodnak azok miatt, akik már meghaltak. Azt akarjuk, hogy ti ne bánkódjatok, és ne legyetek bizonytalanságban azoknak a testvéreinknek a sorsa felől, akik már meghaltak. 14 Mivel hisszük, hogy Jézus meghalt, azután pedig feltámadt a halálból, ezért abban is bizonyosak lehetünk, hogy Isten visszahozza azokat a testvéreinket Jézussal együtt, akik benne bízva haltak meg.

15 Ezt pedig úgy mondjuk nektek, mintha maga az Úr mondaná: mi, akik még akkor is élni fogunk, amikor az Úr visszajön, nem fogjuk megelőzni azokat a testvéreinket, akik már korábban meghaltak. 16 Akkor maga az Úr fog leszállni a Mennyből! Felhangzik egy hangos parancsszó, az angyalok fejedelmének hangja és Isten trombitajele. Akkor fel fognak támadni azok, akik úgy haltak meg, hogy hittek Krisztusban. Ők lesznek az elsők. 17 Ezután mi következünk, akik akkor még életben leszünk. Feltámadott testvéreinkkel együtt az Úr fölemel magához bennünket a felhőkön a magasságba. Együtt fogunk mindannyian szemtől-szembe találkozni az Úrral fönt, a levegőben. Ettől a pillanattól fogva pedig mindörökké együtt fogunk lakni Urunkkal!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Thessalonians+4%3A13-17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 47 Az első ember a földből származik, hiszen Isten a földből formálta. A második ember a Mennyből jött. 48 Amilyen volt az első, a földből való ember, olyan a többi földi ember is. Viszont, amilyen az a Mennyből való, olyanok azok is, akik szintén a Mennyből származnak. 49 Ahogyan hasonlítunk az első földi emberre, úgy fogunk hasonlítani majd arra a mennyeire is.50 Ezt azért mondom, testvéreim, mert ezzel a földi, hús-vér testünkkel nem vehetünk részt Isten Királyságában. Hiszen az, ami el fog pusztulni, az nem vehet részt abban, ami örökkévaló.

51 Figyeljetek rám, mert titkot tárok fel előttetek: nem mindannyian fogunk meghalni, de mindannyian át fogunk változni! 52 Mindez egy szempillantás alatt fog történni, amikor az utolsó trombitaszó felhangzik. Megszólal a trombita hangja, és akik korábban meghaltak, feltámadnak a romolhatatlanságra, az örök életre. Mi pedig, akik akkor még élünk, át fogunk változni. 53 Ez a mostani testünk romlandó, ezért feltétlenül szükséges, hogy átváltozzon, és mentes legyen mindenféle romlástól. A mostani testünk halandó, ezért át kell változzon halhatatlan testté. 54 Amikor ez majd megtörténik, és a romlandó és halandó test átváltozik romlástól mentes és halhatatlan testté, akkor teljesedik be, amit az Írás mond:

„Elnyelte a halált a teljessé lett győzelem.”[a]

55 „Halál, hová lett a győzelmed?
    Hol a fegyvered?”[b]

56 Ugyanis a halál fegyvere a bűn, a bűn erejét pedig a Törvény adja. 57 De hálát adunk Istennek, hogy Urunk, Jézus Krisztus által győztesekké tesz bennünket!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+15%3A47-57&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 35 Jézus ezt felelte: „Én vagyok az a kenyér! Én adok életet! Aki hozzám jön, nem fog éhezni soha! Aki hisz bennem, nem szomjazik soha többé! 36 Korábban már megmondtam nektek: bár láttatok engem,[a] mégsem hisztek bennem. 37 Akiket nekem ad az Atya, azok mind hozzám jönnek, és senkit sem utasítok el, hanem mindenkit befogadok, aki hozzám jön. 38 Mert nem azért jöttem le a Mennyből, hogy a saját akaratomat vigyem véghez, hanem annak akaratát, aki elküldött engem. 39 Ő pedig azt akarja, hogy senkit el ne veszítsek azok közül, akiket nekem adott, hanem mindegyiket támasszam fel az utolsó napon.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+6%3A35-39&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Szeretsz-e engem?

15 Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e, mint ők?”

Péter így felelt: „Igen, Uram, tudod, hogy milyen kedves vagy nekem.”

Jézus erre azt mondta neki: „Viselj gondot a bárányaimra!”

16 Azután újra megkérdezte tőle: „Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?”

Péter ismét ezt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy milyen kedves vagy nekem.”

Jézus azt mondta: „Viseld gondját a juhaimnak!”

17 Ezután harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, Jóna fia, a barátom vagy?”

Péter erre elszomorodott, hogy Jézus harmadszorra is megkérdezte tőle: „A barátom vagy?” Így válaszolt: „Uram, te mindent tudsz. Tudod, hogy milyen kedves vagy nekem.”

Jézus azt mondta neki: „Viselj gondot a juhaimra![a] 18 Igazán mondom neked, amíg fiatal voltál, felkötötted az övedet, és oda mentél, ahová akartál. De ha megöregszel, kinyújtod a kezed, és akkor majd más köti fel az övedet, és oda visz, ahová nem akarsz menni.” 19 Ezzel adta tudtára, hogyan fog meghalni, és a halálával hogyan szerez dicsőséget Istennek. Ezután hozzátette: „Kövess egem!”

20 Ekkor Péter hátrafordult, és látta, hogy az a tanítvány, akit Jézus szeret, utánuk jön. Ő volt az, aki a vacsora közben Jézushoz közel hajolt, és megkérdezte tőle: „Uram, ki az, aki elárul téged?” 21 Mikor Péter látta ezt a tanítványt, megkérdezte Jézustól: „Uram, hát vele mi lesz?”

22 Jézus ezt felelte: „Ha azt akarom, hogy életben maradjon, amíg visszajövök, mi közöd hozzá? Te csak kövess engem!”

23 Így terjedt el a testvérek között az a hír, hogy ez a tanítvány nem fog meghalni. Pedig Jézus nem ezt mondta, hanem azt: „Ha azt akarom, hogy életben maradjon, amíg visszajövök, mi közöd hozzá?” 24 Ez a tanítvány az, aki mindezekről a dolgokról tanúskodik. Ő az, aki ezeket leírta, és tudjuk, hogy amit mond és ír, az igaz.

25 Jézus még sok más dolgot is tett. Ha ezeket mind részletesen leírnák, azt hiszem, az egész világ sem lenne elég, hogy befogadja azokat a könyveket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+21%3A15-35&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/05/26
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–