Címke: egység

Amikor bíztok bennem, annak mentesnek kell lennie minden feltételtől (&161.)

Igazság Könyve:

2014. július 23. szerda, 17:04

Drága szeretett leányom, a bizalom egy nagyon könnyen félreérthető kifejezés, amikor az a Velem való kapcsolatotokra vonatkozik. Bízni nem egy könnyű dolog, mert az ember bűnös, és így bármikor visszaélhet a bizalommal, még azokkal szemben is, akiket szeret.

Bízni Bennem, nagy erőfeszítést követel a lélek részéről. Amikor bíztok bennem, annak mentesnek kell lennie minden feltételtől és kikötéseitektől. Amikor azt mondjátok, hogy szerettek Engem, akkor annak több szakasza van. Az első szakasz: a hit és a szeretet mindaz iránt, amit tanítottam nektek, és azért Aki Én Magam Vagyok. A második szakaszt a Tanításaim iránti szeretet és a Velem való mély együttérzés ihleti. A harmadik szakasz akkor következik be, amikor teljes egységben vagytok Velem, amikor érzitek Szeretetemet, Fájdalmamat, Szomorúságomat, és megértitek – anélkül, hogy tudnátok az okát –, hogy valójában mit jelent Isten igaz gyermekének lenni. Ez annak elismerését jelenti, hogy Én Vagyok a Kezdet és a Vég, és hogy minden Tőlem származik.

Amikor nyílt szívvel, egy gyermekhez hasonlóan szerettek Engem, akkor feltétel nélkül fogtok Engem szeretni. Tudni fogjátok, hogy a segítségetekre jövök, amikor úgy érzitek, hogy minden reménytelen; tudni fogjátok, hogy az ember iránti Szeretetem állandó, mentes a rosszindulattól, a megkülönböztetett bánásmódtól, és hogy Én egyetlen bűnöst sem fogok elutasítani – független attól, hogy mit követett el. Addigra már semmi kétség sem lesz bennetek Istenségem felől, és teljesen át fogjátok adni magatokat Nekem. Mindent át fogtok adni Nekem, bár – minden kétséget kizáróan – szenvedni fogtok az emberek kezeitől, ha ilyen módon szerettek Engem.

Mivelhogy Fényem a lelketekben fog ragyogni, azok, akik elutasítanak Engem, mindent el fognak követni, amit csak tudnak, hogy ócsároljanak, kigúnyoljanak, megostorozzanak benneteket, és megnehezítsék az életeteket, mert – félreértés ne essék – a Keresztényeket mindig is megvetették, amint azt Velem is tették és továbbra is üldözni fogják, egészen az Utolsó Napig.

Bízzatok Bennem és Én megkönnyítem terheteket, és miközben szóbeli támadások érhetnek azok részéről, akik Miattam gyűlölnek benneteket, ti békében lesztek. Kérlek benneteket, imádkozzátok ezt az Imát valahányszor, amikor elszigeteltnek érzitek magatokat Tőlem, és Én a segítségetekre fogok jönni. Én egy olyan békével foglak eltölteni benneteket, amilyet soha, sehol nem lehet megtalálni ezen a világon.

A Keresztes Imahadjárat 161. Imája: A bizalomért és a békéért

Jézusom, én bízom Benned. Segíts nekem, hogy egyre jobban szeresselek. Tölts el engem azzal a bizalommal, mely által teljes és végleges egyesülésben átadhatom magam Neked. Segíts, hogy a Beléd vetett bizalmam növekedjék a nehéz idők során. Tölts el engem a Te Békéddel.

Gyermekként jövök Hozzád, drága Jézus, minden evilági köteléktől mentesen, feltétel nélkül, és átadom Neked akaratomat, hogy tedd vele azt, amit jónak látsz a magam és más lelkek érdekében. Ámen.

Jézusotok”



—–
Római katolikus:
07-23Szent Brigitta szerzetesnő, Európa társvédőszentje

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a galatákhoz írt leveléből
Élek, de már nem én, hanem Krisztus él bennem.
Testvéreim!
A törvény által meghaltam a törvénynek, hogy Istennek éljek, mert Krisztussal engem is keresztre feszítettek. Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem. Minthogy azonban most még testben élek, Isten Fiának hitében élek, aki szeretett engem, és feláldozta magát értem.
Ez az Isten igéje.
Gal 2,19-20

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Hálát adok az Úrnak * minden időben! (2a. vers. – 4. g tónus)
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr. 9a. vers.
Előénekes: Minden időben áldom az Urat, * dicséretét szüntelenül zengi ajkam.
Lelkem az Úrban dicsekszik, * hallják meg ezt a szelídek és örvendezzenek.
Hívek: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Magasztaljátok az Urat énvelem, * dicsőítsük az ő nevét mindnyájan.
Kerestem az Urat, és ő meghallgatott engem, * és kiragadott minden rettegésből.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Megvilágosultok, ha az Úrra néztek, * és arcotokat nem éri szégyen.
Az Úr meghallgatta a szegényt, aki hozzá kiáltott, * és minden szorongatásából kiszabadította.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Az Úr angyala minden istenfélőt körülsáncol, * és megszabadítja őt.
Ízleljétek és lássátok, milyen édes az Úr, * boldog az az ember, aki őbenne bízik.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Féljétek az Urat, ti, szentjei, * mert semmit sem nélkülöznek az istenfélők.
A gazdagok nyomorognak és éheznek, * de akik az Urat keresik, nem szűkölködnek.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
Zsolt 33,2-3.4-5.6-7.8-9.10-11

ALLELUJA
Jézus mondja: † Maradjatok meg szeretetemben! * Aki bennem marad, és én őbenne, az bőséges termést hoz. Jn 15,9b.5b – 1. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Aki bennem marad és én őbenne, az bő termést hoz.
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak:
Én vagyok az igazi szőlőtő, Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok. Miként a szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem.
Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki
bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz. Mert nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elégetik. Ha bennem maradtok, és szavaim is bennetek maradnak, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek.
Ezek az evangélium igéi.

Jn 15,1-8″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-07-23

 
 
 
—–
Ortodox (Görög keleti): 

Üdvözlet Páltól — akit Isten arra hívott el, hogy Jézus Krisztus apostola legyen — és Szósztenész testvértől!

Isten Korintusban élő gyülekezetének szól ez a levél, akik Krisztus Jézus által szentek lettek, s akiket Isten arra hívott el, hogy szent népévé legyenek. Ugyanakkor mindazoknak is szól, akik bárhol a világon segítségül hívják Urunk, Jézus Krisztus nevét, aki az ő Uruk is.

Atyánk, az Isten, és az Úr, Jézus Krisztus adjon nektek kegyelmet!

Hálát adok Istennek értetek

Mindig hálát adok Istenemnek értetek azért a kegyelemért, amelyet Krisztus Jézussal együtt ajándékozott nektek. Mert Jézusban Isten mindennel megáldott benneteket, különösen a beszéd és az ismeret sokféle ajándékával. Ezáltal minden kétséget kizáróan megerősítette mindazt, amit nektek a Krisztusról mondtam. Így hát az összes kegyelmi ajándék megvan közöttetek, és örömmel várjátok Urunk, Jézus Krisztus megjelenését. Isten mindvégig megerősít majd titeket, hogy Urunk, Jézus Krisztus Napján senki se vádolhasson benneteket. Isten teljesen megbízható, és megtartja ígéreteit! Ő hívott el bennünket, hogy teljes életközösségben éljünk a Fiával, Urunkkal, Jézus Krisztussal.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+1%3A1-9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Példázat a gyomokról és a búzáról

24 Másik történetet is mondott nekik. „Isten Királysága hasonló ehhez: egy ember tiszta búzát vetett a szántóföldjébe. 25 Amikor mindenki aludt, eljött az ellensége, és gyommagokat[a] szórt a vetés közé, majd elment. 26 A búza felnőtt, és kalászt hozott, de közben a gyomok is megnőttek. 27 A szolgák ekkor megkérdezték a gazdájukat: »Uram, te jó magot vetettél a földedbe. Akkor hogyan kerültek oda a gyomok?«

28 »A gyomokat az ellenség vetette« — felelte a gazda.

A szolgák tovább kérdezték: »Akarod, hogy kigyomláljuk?«

29 »Ne tegyétek — válaszolta —, mert akkor esetleg a búzát is kitépnétek a gyomokkal! 30 Hagyjátok csak együtt nőni mindkettőt az aratásig! Akkor szólok majd az aratóknak: Szedjétek össze először a gyomokat, kössétek csomókba, és égessétek el, a tiszta búzát pedig gyűjtsétek a raktáramba!«””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+13:24-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——
https://oca.org/readings/daily/2019/07/23

Üdvösség Anyja: Ezek a Csodák egy három éves időszakon belül fognak megtörténni

————————————————————————————
“… 19 Igazán mondom nektek: ha közületek ketten összhangban vannak itt a földön, akkor kérhetnek akármit, Mennyei Atyám megadja nekik. 20 Mert, amikor ketten vagy hárman egységre jutnak az én nevemben, akkor én is ott vagyok közöttük.””
———–

“VISELD SZERETETTEL AZ EGYSÉG KERESZTJÉT!

1998. április 24.

“Ha az ember jogait megcsorbítják
a Magasságbeli színe elõtt;
ha valakit megcsalnak pörében,
talán nem látja az Úr?”
(Siralmak 3,35-36.)”
 
 
Igazság Könyve:

2014. június 19. csütörtök, 13:48

Drága gyermekem, Örök Atyám által elrendelt Csodák hamarosan ismertek lesznek a Föld minden részén. Ezek a Csodák felülmúlnak minden emberi gondolkodást, tudományos ismeretet és tapasztalatot. A Föld, a Nap és a Hold egymásra gyakorolt hatása rendkívüli látványosságokat fog előidézni, és sokan tudni fogják, hogy ezeket egyedül csak Isten Keze tehette lehetővé. Ezek a Csodák egy három éves időszakon belül fognak megtörténni, és okkal fognak végbemenni. Ezek segíteni fognak lángra gyújtani az emberiség hitét, hogy ez által felismerjék: mindent Isten Keze irányít.

Amikor az ember gonosz tetteket és cselekedeteket követ el, ezeket egyedül csak Isten fékezheti meg. Nehéz megértenie az embernek Isten és a gonosz között dúló csatát. Amikor igazságtalanságok történnek, azok különleges okok miatt vannak megengedve, de legfőbb céljuk, a megtisztulás szükségessége. Ez talán igazságtalannak tűnhet, de ezt nem kell az embernek megértenie, amíg meg nem kapja a Tudás Ajándékát, ami a Szentlélektől jön. Amikor a lelkek megtisztulnak, csak akkor kezdik majd felismerni a módot, ahogyan Isten munkálkodik, annak érdekében, hogy olyan állapotba hozza gyermekeit, amelyben képesek Őt felismerni.

A Csodák, amelyekről beszélek, Isten nagy Cselekedeteit fogják magukba foglalni, amelyek ugyan tragédiákat hoznak magukkal, de el lesznek hárítva, és ami úgy fog tűnni, hogy tudományos szempontból lehetetlen. Ezek égi nagy jeleket, a Föld mozgását és a természettel kapcsolatos színeket is magukba fogják foglalni.

Ezen Csodákban való részvételemet azokon a jeleken keresztül lehet majd látni, amelyeket a jelenéseim helyein fogok elhelyezni világszerte. Ne féljetek ezektől a csodáktól, mert ezek Isten Ajándékai. Legyetek hálásak Irgalmáért, mert nem létezik olyan nagy feladat, amelyet Isten magára nem vállalna, annak biztosítása érdekében, hogy felébressze az emberiséget, hogy Őt elfogadja. Ez Isten Akarata, mert Ő szeret mindnyájatokat.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-ezek-csodak-egy-harom-eves-idoszakon-belul-fognak-megtortenni

“… 30 Csodálatos jeleket mutatok
    égen és földön:
    vért, tüzet és füstoszlopokat.
31 A Nap elsötétül,
    a Hold vérszínűre változik,

mielőtt az Örökkévaló nagy
    és rettenetes napja megérkezik.

32 De mind megmenekülnek,
    akik segítségül hívják az Örökkévaló nevét,
mert ők Sion hegyén és Jeruzsálemben
    menedéket találnak
    — megmondta ezt az Örökkévaló előre —,
és a megmaradók között lesznek azok,
    akiket ő elhív.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Joel+2%3A23-32&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

1990. április 22.

“A kõ, amit az építõk elvetettek, szegletkõvé vált.”1

Uram Jézus, nem fogadtak el Téged mint Messiást, mivel lelkük még nem készült fel fogadásodra, szívük zárva volt, és Uram, mégis bebizonyosodott, hogy Te vagy a szegletkõ. A mi nemzedékünk “építõi” is elvetik Szentlelked kiáradását, Uram, de Szentlelked egyszer mégis be fogja bizonyítani mindenkinek, hogy Õ a szegletkõ. Az “építõk” újból saját bukásukat készítik elõ, amikor megtagadják és elnyomják Szentlelkedet, aki mint Emlékeztetõ jön hozzánk.

Látod, miként válnak valóra a jövendölések? Valóban megmondtam, hogy a “Szószóló”, a Szentlélek, akit az Atya az én Nevemben küld, megtanít benneteket mindenre, és emlékeztet mindarra, amit mondtam nektek. Egész idõ alatt tudtam azonban, hogy csupán a maradék fogja meghallani, és csak õk térnek vissza hozzám. Mindazokat, akik meghallgatnak, felruházom bölcsességem és értelmem Szentlelkével. Igen, felruházom õket a tanács és a tudás Szentlelkével. A világban pislákoló láng élõ tûzzé lesz! Újból elmondom, hogy kegyelmem Szentlelkét már elküldtem a világ négy sarkába. Õ tanít meg benneteket arra, hogy szentek legyetek, és ismét isteni lényekké tesz benneteket.2 A Föld az Ég másává lesz, és így valósul meg akaratom. Beteljesedik az imádság, amelyre tanítottalak. …”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum523.html 

—–
Római katolikus:

2019-06-19

11. évközi hét szerda

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből
Isten a jókedvű adakozót szereti.
Testvéreim!
Azt mondom nektek: Aki szűken vet, szűken is arat, aki pedig bőven vet, bőven is arat. Mindenki elhatározásának megfelelően adjon; ne kelletlenül vagy kényszerűségből, mert Isten a jókedvű adakozót szereti. Isten ugyanis elég hatalmas ahhoz, hogy minden kegyelmet bőven árasszon rátok, hogy mindenkor mindenben bővelkedve, készen legyetek minden jótettre. Hiszen ezt olvassuk a Szentírásban: „Bőségesen adakozik a szegényeknek, nagylelkűsége örökké megmarad.”
Aki pedig magot ad a magvetőnek, és kenyeret nyújt eledelül, az megsokasítja a vetésteket és megszaporítja jótékonyságtok gyümölcsét, hogy mindig gazdagon teljék nektek minden bőkezűségre, amely aztán a mi közvetítésünkkel hálát vált ki másokból az Isten iránt.
Ez az Isten igéje.
2Kor 9,6-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Boldog az az ember, * aki az Urat féli. (1a. vers. – 6. tónus)
Előénekes: Boldog ember, aki féli az Urat, * aki az Úr törvényében örömét leli.
Hatalmas lesz ivadéka a földön, * áldott lesz az igazak nemzetsége.
Hívek: Boldog az az ember, * aki az Urat féli.
E: Dicsőség és gazdagság tölti be házát, * igazsága örökre megmarad.
Az igaz világít, mint fény a sötétségben, * igazságos, jóságos és irgalmas.
H: Boldog az az ember, * aki az Urat féli.
E: Bőséges adományt oszt a szegényeknek, † igazsága megmarad örökre, * feje dicsőségesen felemelkedik.
H: Boldog az az ember, * aki az Urat féli.
Zsolt 111,1-2.3-4.9

ALLELUJA
Aki szeret engem, megfogadja szavamat. * Atyám is szeretni fogja, és hozzá költözünk. Jn 14,23 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Ne földi hiúságból, hanem Isten kedvéért tegyük a jót!
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak:
Vigyázzatok! Jótetteitekkel ne hivalkodjatok az emberek előtt, mert így a mennyei Atyától nem kaptok értük jutalmat.
Amikor tehát alamizsnát adsz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony, mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor tehát alamizsnát adsz, ne tudja bal kezed, mit cselekszik a jobb kezed, hogy adományod rejtekben legyen, és akkor Atyád jutalmaz meg érte, aki lát téged a rejtekben is.
Amikor pedig imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek az emberek szeme láttára a zsinagógákban és az utcasarkokon állva imádkozni! Bizony, mondom nektek, már meg is kapták jutalmukat. Amikor imádkozol, menj be a szobádba, és zárt ajtó mögött, a rejtekben imádkozzál Atyádhoz! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked.
Amikor böjtöltök, ne legyetek komorak, mint a képmutatók! Keserű arcot mutatnak, hogy az emberek meglássák rajtuk a böjtölést. Bizony, mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor tehát böjtölsz, illatosítsd be hajadat és mosd meg arcodat, hogy az emberek ne vegyék észre böjtölésedet, csak Atyád, aki a rejtekben jelen van! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 6,1-6.16-18″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-06-19

 
2014. június 16. hétfő, 17:27
Amikor egy másik embert lealjasítotok az Én Nevemben, akkor bűnt követtek el és Én ezt fel fogom róni nektek. Amikor a nyelvetekkel bántotok másokat, el foglak hallgattatni benneteket. Amikor kárt tesztek mások hírnevében, akkor a ti saját hírneveteket fogják mások megkérdőjelezni. A képmutatás undorít Engem, és amikor az Én Nevemben elkövetett rágalmazásért vagytok vétkesek, akkor nemcsak magatokra hoztok nagy szégyent, hanem Szent Nevemre is.
…”
 
 
“Az lesz a legnagyobb Nap azóta, hogy Isten megteremtette Ádámot és Évát
2014. június 13. péntek, 22:20

Mélységesen szeretett leányom, az Én Időm nagyon közel van, és ezért fontos, hogy minden egyes ember úgy készüljön fel a világban, mintha bármelyik pillanatban kiragadtatna ebből az életből. Ne hagyjátok figyelmen kívül Hívásomat, mert azok, akik elmulasztják, hogy felkészüljenek a Nagy Napra, nagy gyötrelemben fognak maradni.

Második Eljövetelem Napján, melyet megelőz a Nagyfigyelmeztetés, amikor bebizonyítom a világnak, hogy Én Ki Vagyok, készen kell állnotok. Azért jövök, hogy mindnyájatokat egy pompás, új és dicsőséges Paradicsomba vigyem. Senkit sem szeretnék kizárni. …”
——
Ortodox (Görög keleti):

Üdvözlet Júdástól, aki Jézus Krisztus szolgája és Jakab testvére, azoknak, akiket az Atya-Isten elhívott, szeret és Jézus Krisztusban megőriz.

Egyre jobban és jobban töltsön be titeket Isten irgalmassága, békessége és szeretete!

Az istentelenek büntetése

Szeretett testvéreim, a közös üdvösségünkről szerettem volna írni nektek. Azonban most mégis szükséges, hogy valami másról írjak. Arra biztatlak benneteket, hogy teljes erővel harcoljatok azért, hogy amiben hiszünk, azt meg tudjátok őrizni — azokat a tanításokat, amelyeket Isten egyszer és mindenkorra az övéinek adott!

Ugyanis titokban istentelen emberek férkőztek be közétek. Ezek az istentelenek Isten kegyelmével visszaélve kicsapongó életet élnek, és megtagadják Jézus Krisztust, egyedüli Mesterünket és Urunkat. A próféták már régen megírták, hogy ezeket Isten el fogja ítélni.

Néhány dologra újból szeretnélek benneteket emlékeztetni, bár ezeket jól tudjátok. Az Úr[a] kiszabadította a népét Egyiptomból, később mégis elpusztította azokat, akik közülük nem hittek!

Emlékezzetek azokra az angyalokra is, akik nem őrizték meg a rangjukat, hanem elhagyták a saját lakóhelyüket! Az Úr ezért örökre megkötözte, és a sötétségben tartja fogva őket az Ítélet nagy Napjáig.

Gondoljatok Sodomára, Gomorára és a környező városokra is! E városok lakói természetellenes szexuális bűnöket követtek el, ezért az örök tűz büntetését viselik. Példájuk bennünket is figyelmeztet.

Ugyanez a helyzet azokkal is, akik befurakodtak közétek. Ők a saját álmaikat követik, bűnökkel szennyezik be a testüket, megvetik az isteni fennhatóságot, és a dicsőséges lényeket[b] szidalmazzák. Pedig még Mihály, az angyalok fejedelme sem mert ilyet tenni! Amikor Mózes teste miatt vitatkozott a Sátánnal, nem merte őt vádolni, vagy elítélni, hanem csak ennyit mondott: „Büntessen meg téged az Örökkévaló!” 10 Ezek az emberek viszont szidalmazzák azt, amiről fogalmuk sincsen, amit meg az oktalan állatok módjára ösztönösen tudnak, az is csak a vesztüket okozza. 11 Szerencsétlenek! Kain példáját követték, és mivel kívánták a pénzt, Bálám rossz útját választották. Lázadó természetük miatt úgy fognak elpusztulni, mint Kóré.[c] 12 Olyanok, mint a szennyfolt a tiszta ruhán, amikor veletek együtt vacsoráznak a helyi gyülekezetben. Szemtelenül együtt esznek veletek, de csak magukat hizlalják. Olyanok, mint a szél kergette felhők, amelyekből nem esik egy csöpp eső sem, vagy mint a terméketlen gyümölcsfák, amelyeket késő ősszel gyökerestül kivágnak — s amelyek így kétszeresen is elpusztulnak. 13 Mint ahogy a tenger vad hullámai tajtékot hánynak, úgy vannak ezek az emberek is a saját szégyenletes dolgaikkal. Olyanok, mint az eltévedt csillagok, akikre a legsűrűbb örök sötétség vár.

Énók próféciája

14 Róluk is prófétált Énók, aki Ádámtól számítva a hetedik nemzedékben élt, amikor azt mondta: „Nézzétek, eljön az Úr sok ezer szentjével együtt! 15 Eljön, hogy ítéletet tartson mindenki felett, és megbüntessen minden istentelen embert. Elítéli őket minden tettükért, amelyet Isten ellen követtek el, és minden gonosz beszédért, amelyet Isten ellen mondtak.”

16 Ezek az emberek mindenben hibát keresnek, mindig panaszkodnak, a saját kívánságaikat követik, szeretnek nagyokat mondani és haszonlesésből dicsérnek másokat.

Óvakodjatok az istentelen csúfolkodóktól!

17 Szeretett testvéreim, emlékezzetek azokra, amiket Urunk, Jézus Krisztus apostolai mondtak! 18 Mert így figyelmeztettek titeket jóelőre: „Az utolsó időben majd olyanok jönnek, akik még Istent is kicsúfolják, és a saját istentelen kívánságaikat követik.” 19 Ezek azok, akik viszályt szítanak közöttetek. Saját bűnös természetük kívánságai uralkodnak rajtuk, és nem lakik bennük a Szent Szellem.

Imádkozzatok a Szent Szellem által

20 Szeretett testvéreim, ti viszont imádkozzatok a Szent Szellem által — így épüljetek fel és erősítsétek meg magatokat abban a hitben, amely a legszentebb dolog a világon! 21 Maradjatok meg Isten szeretetében! Várva várjátok Urunkat, Jézus Krisztust és a kegyelmét, mert ő hozza nektek az örök életet!

22 Bánjatok könyörületességgel azokkal, akik kételkednek, 23 másokat pedig a tűzből is ragadjatok ki, hogy megmentsétek őket! Legyetek óvatosak, amikor könyörültök rajtuk! Még a régi bűnös természet által bemocskolt ruhát is gyűlöljétek![d]

Dicsőség Istennek

24 Isten meg tud őrizni benneteket az elbukástól, és képes hibátlanul maga elé állítani a dicsőségben. Micsoda öröm lesz ez mindannyiunk számára! 25 Ő az egyetlen Isten, és egyedül ő tud megmenteni bennünket. Övé legyen minden dicsőség, nagyság, uralom és hatalom Urunk, Jézus Krisztus által a múltban is, most is, és örökké!

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jude+1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

Szeretsz-e engem?

15 Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e, mint ők?”

Péter így felelt: „Igen, Uram, tudod, hogy milyen kedves vagy nekem.”

Jézus erre azt mondta neki: „Viselj gondot a bárányaimra!”

16 Azután újra megkérdezte tőle: „Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?”

Péter ismét ezt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy milyen kedves vagy nekem.”

Jézus azt mondta: „Viseld gondját a juhaimnak!”

17 Ezután harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, Jóna fia, a barátom vagy?”

Péter erre elszomorodott, hogy Jézus harmadszorra is megkérdezte tőle: „A barátom vagy?” Így válaszolt: „Uram, te mindent tudsz. Tudod, hogy milyen kedves vagy nekem.”

Jézus azt mondta neki: „Viselj gondot a juhaimra![a] 18 Igazán mondom neked, amíg fiatal voltál, felkötötted az övedet, és oda mentél, ahová akartál. De ha megöregszel, kinyújtod a kezed, és akkor majd más köti fel az övedet, és oda visz, ahová nem akarsz menni.” 19 Ezzel adta tudtára, hogyan fog meghalni, és a halálával hogyan szerez dicsőséget Istennek. Ezután hozzátette: „Kövess egem!”

20 Ekkor Péter hátrafordult, és látta, hogy az a tanítvány, akit Jézus szeret, utánuk jön. Ő volt az, aki a vacsora közben Jézushoz közel hajolt, és megkérdezte tőle: „Uram, ki az, aki elárul téged?” 21 Mikor Péter látta ezt a tanítványt, megkérdezte Jézustól: „Uram, hát vele mi lesz?”

22 Jézus ezt felelte: „Ha azt akarom, hogy életben maradjon, amíg visszajövök, mi közöd hozzá? Te csak kövess engem!”

23 Így terjedt el a testvérek között az a hír, hogy ez a tanítvány nem fog meghalni. Pedig Jézus nem ezt mondta, hanem azt: „Ha azt akarom, hogy életben maradjon, amíg visszajövök, mi közöd hozzá?” 24 Ez a tanítvány az, aki mindezekről a dolgokról tanúskodik. Ő az, aki ezeket leírta, és tudjuk, hogy amit mond és ír, az igaz.

25 Jézus még sok más dolgot is tett. Ha ezeket mind részletesen leírnák, azt hiszem, az egész világ sem lenne elég, hogy befogadja azokat a könyveket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+21:15-25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——–

——–

24 Igazán mondom nektek: aki hallgat a szavamra, és hisz abban, aki elküldött engem, annak már örök élete van. Az ilyen ember nem kerül kárhoztató ítélet alá, mert már átment a halálból az örök életre. 25 Igazán mondom nektek, eljön az idő, sőt, már itt is van, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának hangját, és akik hallgatnak a szavára, örökké élni fognak. 26 Mert ahogyan az élet forrása az Atyában van, ugyanúgy a Fiúnak is megadta, hogy benne is az élet forrása legyen. 27 Sőt, arra is felhatalmazást adott neki, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. 28 Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az idő, amikor minden halott meghallja a sírokban a Fiú hangját, 29 és előjön. Akik életükben jót tettek, az örök életre támadnak fel, akik pedig gonosz dolgokat műveltek, azért támadnak fel, hogy ítéletre kerüljenek.”

Akik tanúskodnak Jézusról

30 „Önmagamban, az Atyától függetlenül semmit nem tehetek. Ahogyan az Atyától hallom, annak megfelelően ítélek és döntök. Nem a saját akaratom megvalósítására törekszem, hanem annak akaratát viszem véghez, aki elküldött engem, ezért igazságosak az ítéleteim.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+5:24-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/06/15
—–

Nem tudjátok, hogy Második Eljövetelem megtörténte után a lelketek örökké létezni fog?

Igazság Könyve:

“2014.02.10 15:43

Drága szeretett leányom, az Én Időm közel van, és a Mennyország már készül a nagy lakomára, amikor az Ég a Földdel egyesül, hogy eggyé váljon.

Számos előkészület van most folyamatban, és szeretett Atyám azt tervezi, hogy sok Ajándékot hozzon azok számára, akik Őt nem ismerik. Az angyalok és szentek mind egyesültek, hogy minden lélekért imádkozzanak, abban a reményben, hogy minden ember megkaphassa az Igazságot, különösen azok, akiknek nincs tudomásuk a Mennyország és a Pokol létezéséről.

Amikor Isten Igéje
bemutatásra kerül a lelkek számára, akkor azt ők nem mindig fogadják szívesen.
Ehelyett kerülik az Igét, holott számukra az Ige üdvösségük egyetlen eszköze. Miért olyan makacs az ember, és miért feltett szándéka, hogy csak abban higgyen, amiben akar, és ami az ő saját önző énjét kielégíti? Miért nem sikerül az embernek felismernie az összefüggést az életében elkövetett bűn és az elégedetlenség érzése között, amelyet éppen azért érez, mert nem tudja elfogadni, hogy ő egy semmi? Egyedül csak Atyám Szeretetének köszönhető, amelyet a világ és minden gyermeke iránt érez, hogy az ember egészségessé válása érdekében oly sok esélyt kapott. Mégis ő inkább csak egy fél életet élne, ahol Isten az ő életének csak egyes részeiben kapna helyet, és csak ott, ahol az embernek megfelel.

Én, Jézus Krisztus, rövidesen meg fogom nyitni azoknak az elméjét, akik ezekben az Üzenetekben nem ismerik fel Isten Szavát. Én meg fogom érinteni, és az Igazság utáni vággyal fogom eltölteni a szívüket.

Ha a hamisságok bemutatása miatt tele vagytok tévedésekkel, és a bűnt illetően, ahogyan azt Isten látja, hazugságokkal etetnek benneteket, akkor Én korlátként fogok állni mellettetek, hogy megvédjelek titeket.

Sokakat zavarba fogok ejteni, mert Én egykönnyen nem adom fel, amikor az ember figyelmen kívül hagyja a Szentlélek Ajándékát. Olyan leszek, mint tüske az oldalatokban, mint az alkohol égető érzése, amit nyílt sebre öntenek. Csak nagyon kevesen lesznek képesek figyelmen kívül hagyni Engem, de nem mindenki fogja elfogadni Végső Ajándékomat – az Örök Élet Ajándékát.

Sajnos, sokan el fogják utasítani Végső Hívásomat, és helyette ők a fenevadat fogják követni, és ez azt jelenti, hogy örökre el fognak veszni. Nem tudjátok, hogy Második Eljövetelem megtörténte után a lelketek örökké létezni fog?

Nektek majd választanotok kell: vagy a Velem való Örök Élet, vagy az ördöggel való örök kárhozat. Középút nincs.

Minden ember a döntésének megfelelő utat fogja választani.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/nem-tudjatok-hogy-masodik-eljovetelem-megtortente-utan-a-lelketek-orokke-letezni-fog/


—–
Római katolikus:

2019-02-10

Évközi 5. vasárnapKezdőének:
Jöjjetek, boruljunk le, hódoljunk Urunk és alkotónk előtt, mert ő a mi Urunk, Istenünk. (Zsolt 94,6-7)

Könyörgés:
Urunk, Istenünk, őrizd szüntelen jóságoddal Egyházadat és erősítsd mindenkor oltalmaddal, mert csak a te kegyelmedre hagyatkozhat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Izajás vállalja a prófétai küldetést.
Abban az esztendőben, amikor meghalt Uzija király, láttam az Urat. Magas és fönséges királyi széken ült, és uszálya betöltötte a templomot. Szeráfok lebegtek fölötte: mindegyiknek hat-hat szárnya volt.
Így kiáltott egyik a másiknak: „Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet.” Hangjuktól még a küszöbök alapjai is megrendültek, és a templom megtelt füsttel.
Erre így szóltam: „Jaj nekem, végem van, mert tisztátalan ajkú ember vagyok, és tisztátalan nép között élek, mégis szememmel láttam a Királyt, a Seregek Urát.”
Akkor az egyik szeráf odaröpült hozzám, a kezében izzó parazsat tartott, amelyet csípővassal az oltárról vett. Megérintette vele ajkamat, és így szólt: „Íme, mivel ez megérintette ajkadat, eltűnt gonoszságod és bocsánatot nyert bűnöd.”
Azután hallottam az Úr szavát, amint így szólt: „Kit küldjek el? Ki megy el nekünk?” Így válaszoltam: „Íme, itt vagyok, engem küldj el!”
Ez az Isten igéje.
Iz 6,1-2a.3-8

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Angyalaid előtt zsoltárt éneklek, * magasztallak téged, Istenem. (1c.)
Előénekes: Ünnepellek, Uram, szívem mélyéből, * mert meghallgattad ajkam igéit.
Angyalaid előtt zsoltárt éneklek, * szent templomodban arcra borulok.
Hívek: Angyalaid előtt zsoltárt éneklek, * magasztallak téged, Istenem.
E: Szent neved mindig megvallom, * irgalmadért és igaz voltodért.
Amely napon hozzád kiáltok, hallgass meg engem, * gyarapítsd az erőt lelkemben.
H: Angyalaid előtt zsoltárt éneklek, * magasztallak téged, Istenem.
E: Dicsőítsen téged a föld minden királya, * amikor meghallja ajkad szózatát.
Az Úr útjairól énekeljenek, * mert nagy az Úr dicsősége.
H: Angyalaid előtt zsoltárt éneklek, * magasztallak téged, Istenem.
E: Megszabadít engem a te jobb kezed, * az Úr javamra dönti el ügyem.
Örökké tart, Uram, a te irgalmad, * ne vesd meg kezed alkotásait.
H: Angyalaid előtt zsoltárt éneklek, * magasztallak téged, Istenem.
Zsolt 137,1-2a.2bc-3.4-5.7c-8

Hosszabb forma:
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Az apostolok mindnyájan ugyanazt az evangéliumot hirdetik, hogy ugyanabban a Krisztusban higgyünk.
Testvéreim!
Figyelmetekbe ajánlom az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek. Elfogadtátok, és szilárdan kitartotok benne. Általa elnyeritek az üdvösséget, ha megtartjátok úgy, ahogy hirdettem nektek. Különben hiába lettetek volna hívőkké.
Elsősorban azt hagytam rátok, amit magam is kaptam: Krisztus meghalt bűneinkért, az Írás szerint; eltemették és harmadnap feltámadt, ismét az Írás szerint. Megjelent Péternek, majd a tizenkettőnek. Később egyszerre több mint ötszáz testvérnek is megjelent. Ezek közül a legtöbben még élnek, néhányan azonban már meghaltak. Azután megjelent Jakabnak, majd az összes apostolnak. Utánuk pedig, mint egy elvetéltnek, megjelent nekem is.
Én ugyanis az utolsó vagyok az apostolok között, s arra sem méltó, hogy apostolnak hívjanak, hiszen üldöztem az Isten egyházát. De Isten kegyelméből vagyok az, ami vagyok, s rám árasztott kegyelme nem maradt bennem hatástalan. Többet dolgoztam mindegyiküknél, igaz ugyan, hogy nem én, hanem az Isten kegyelme, amely velem van.
Mindegy tehát, hogy én vagy ők: ugyanazt hirdetjük, s így lettetek hívőkké.
Ez az Isten igéje.

Vagy rövidebb forma:
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Az apostolok mindnyájan ugyanazt az evangéliumot hirdetik, hogy ugyanabban a Krisztusban higgyünk.
Testvéreim!
Elsősorban azt hagytam rátok, amit magam is kaptam:
Krisztus meghalt bűneinkért, az Írás szerint; eltemették és harmadnap feltámadt, ismét az Írás szerint. Megjelent Péternek, majd a tizenkettőnek. Később egyszerre több mint ötszáz testvérnek is megjelent. Ezek közül a legtöbben még élnek, néhányan azonban már meghaltak. Azután megjelent Jakabnak, majd az összes apostolnak. Utánuk pedig, mint egy elvetéltnek, megjelent nekem is. Mindegy tehát, hogy én vagy ők: ugyanazt hirdetjük, s így lettetek hívőkké.
Ez az Isten igéje.
1Kor 15,1-11 vagy:
1Kor 15,3-8.11

ALLELUJA
Kövessetek engem, mondja az Úr, * és én emberek halászává teszlek titeket. Mt 4,19 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A csodálatos halfogás láttán az apostolok mindenüket elhagyták, és követték Jézust.
Amikor Jézus egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett köréje, hogy hallgassa az Isten szavát. Jézus látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálóikat mosták. Beszállt hát az egyik bárkába, amelyik Simoné volt, s megkérte, hogy vigye kissé beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a népet.

Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra.” „Mester – válaszolta Simon –, egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra, kivetem a hálót.” Meg is tette, s annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló. Intettek a másik bárkában levő társaiknak, hogy jöjjenek és segítsenek. Azok odamentek, és úgy megtöltötték mind a két bárkát, hogy majdnem elsüllyedt.
Ennek láttán Simon Péter Jézus lábához borult, és e szavakra fakadt: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok.” A szerencsés halfogás láttán ugyanis társaival együtt félelem töltötte el. Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus bátorságot öntött Simonba: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.”
Erre partra vonták hajóikat, és mindenüket elhagyva követték Jézust.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 5,1-11″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-02-10

 
 
“2014.02.09 19:00
Az Én Erőteljes Beavatkozásom ez alkalommal azt jelenti, hogy az a sebesség, amellyel és ahogyan mától fogva Szavam terjedni fog, sokakat meg fog döbbenti, és meg fog lepni. Amikor minden nyelven beszélni halljátok Szavamat ott, ahol az emberi kéznek csak kevés szervezésben van része, akkor ezzel bizonyítékot fogtok kapni a Szentlélek erejéről. …
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-az-atya-nincs-semmi-amit-en-ne-tennek-meg-gyermekeimert-nem-letezik-olyan-nagy-aldozat/


——
Görög katolikus:

 

Jézus feltámadásának örömhíre

24.1 A hét első napján, kora hajnalban az asszonyok kimentek a sziklasírhoz, és vitték az elkészített illatszereket is. A sír bejáratát egy nehéz kő zárta el, de mire odaértek, már félre volt gördítve. Így be tudtak menni a sziklasírba, de az Úr Jézus testét nem találták. Ezen nagyon elcsodálkoztak és nem tudták, mitévők legyenek. Ekkor hirtelen két férfi jelent meg mellettük fénylő ruhában. Az asszonyok megrémülve lehajtották a fejüket, de azok így bátorították őket: „Miért a halottak között keresitek az élőt?

Nincs itt, mert feltámadt! Emlékezzetek rá, hogy még Galileában megmondta nektek: »Szükséges, hogy az Emberfiát a bűnösök kezébe adják, keresztre feszítsék, és hogy a harmadik napon feltámadjon.«”

Ekkor az asszonyok visszaemlékeztek, hogy Jézus valóban ezt mondta nekik, majd visszamentek a városba, és mindent elmondtak a tizenegy apostolnak és a többieknek.

11 Az apostolok azonban nem hittek az asszonyoknak, és képtelenségnek tartották, amit mondtak. 12 Péter mégis felkelt, és elfutott a sírhoz. Ott lehajolva benézett a sírkamrába, de csak a vászonlepedőket látta. Azután elment, és azon töprengett, hogy vajon mi történhetett.[a] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+24%3A1-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Ez így igaz, fogadd el, amit mondok! 10 Hiszen azért dolgozunk és küzdünk teljes erőnkkel, mert az élő Istenben reménykedünk és bízunk, aki minden embernek megmentője, de különösképpen a hívőknek.

11 Parancsold meg, és tanítsd ezeket a dolgokat! 12 Igaz, hogy még fiatal vagy, de emiatt senki se becsüljön le téged! Éppen ellenkezőleg, te legyél a példa a testvéreknek! Mutasd meg nekik, hogyan éljenek. Légy példa a számukra abban, amit mondasz, és ahogyan élsz, meg a benned élő isteni szeretettel, hiteddel és az életed tisztaságával!

13 Addig is, míg megérkezem hozzád, olvass fel a többieknek az Írásokból, bátorítsd, biztasd és tanítsd őket! 14 Ne hanyagold el, hanem használd a benned levő szellemi ajándékot, amelyet prófétai üzenet[a] által kaptál, amikor a gyülekezet vezetői rád tették a kezüket! 15 Ezekkel a dolgokkal foglalkozz minden erőddel! Ezekben élj teljes odaszánással, hogy előrehaladásod nyilvánvaló legyen!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Timothy+4%3A9-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Zákeus

19 Ezután Jézus Jerikóba ért, és keresztülment a városon. Élt ott egy Zákeus nevű gazdag ember, aki a vámszedők vezetője volt. Szerette volna megnézni, hogy ki az a Jézus, de mivel alacsony termetű volt, nem látott semmit a sokaság miatt. Ezért előreszaladt, és felmászott egy fára, hogy lássa Jézust, aki arrafelé ment. Mikor Jézus a fa alá ért, felnézett rá, és azt mondta: „Zákeus, gyere le gyorsan, mert ma a te házadban kell megszállnom.”

Zákeus ekkor lejött a fáról, és örömmel befogadta Jézust a házába. Amikor látták ezt az emberek, egymás között morgolódni kezdtek: „Nézzétek, miféle bűnöshöz megy vendégségbe!”

Zákeus felállt, és a vendégek előtt ünnepélyesen megígérte az Úrnak: „Uram, elhatároztam, hogy összes vagyonom felét szétosztom a szegények között. Akiket pedig megkárosítottam, azoknak négyszer annyit fizetek vissza kárpótlásul.”

Jézus erre így válaszolt neki: „Ma érkezett meg az üdvösség ehhez a családhoz, mivel Zákeus is igazán Ábrahám fia lett. 10 Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse az elveszetteket, és megmentse őket.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+19:1-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/02/10
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

“2014.02.08 15:00
….
Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, mert minden megjövendölt dolog Fiam Második Eljövetelének előkészítésében most fog elkezdődni. Az események lefolyása gyors lesz, és a Sátán hadserege olyan kimért léptekkel fogja megrohamozni Fiam Egyházát, hogy azt csak kevesen fogják észrevenni. Ezután pedig már semmivel sem fognak törődni, mert nem sokkal később már olyan sokan lesznek megtévesztve, és oly sokan lesznek a karmaik között, hogy valódi szándékaikat többé már nem kell rejtegetniük.

Nektek, drága gyermekeim, most fel kell készülnötök, maradjatok nyugodtak, tegyetek meg mindent, amire utasítást kaptatok, és imádkozzatok. Maradjatok együtt. Vigyétek el az Igazságot más lelkekhez is; imádkozzatok kitartóan azok megtéréséért, akik nem hisznek Istenben, és mindazokért, akik megsértik Fiam, Jézus Krisztus emlékét.Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-atyam-meg-fogja-razni-a-vilagot-ugy-fizikailag-mint-pedig-lelkileg/

Isten minden gyermeke része az Ő rendkívüli családjának

Igazság Könyve:
“2013.12.28 23:36

Drága szeretett leányom, sokaknak, akik hisznek Istenben, csak egy homályos elképzelése van arról, hogy Ki Ő valójában, és miért teremtette a világot.

Atyám maga a Szeretet. Mindazok, akik körülveszik, szeretik Őt, ahogyan elképzelésetek szerint egy nagyra értékelt apát szeretnek. Vele lenni a legtermészetesebb érzés, és a Mennyben mindenki teljes egységben van Vele. Ők dédelgetve, hőn szeretve érzik magukat, és ez a hovatartozás érzésének a teljességét hozza számukra. Amikor mindazok, akik Atyám Királyságában Vele egyesülve a kegyeit élvezik, akkor egy olyan elragadtatásban részesülnek, ami számotokra a Földön ismeretlen. Amikor azok, akik követnek Engem, Jézus Krisztust, és egyesülnek Velem, megismerik Atyámat, szintén meg fogják tapasztalni a hovatartozásnak ezt az érzését.

Isten minden gyermeke része az Ő rendkívüli családjának, és Ő mindegyiket múlhatatlan szenvedéllyel szereti. Nektek, akik Mennyei Kegyelmekkel vagytok megáldva, és akik közel érzitek magatokat Atyámhoz, tudnotok kell, hogy ti egyrészt a tisztelet érzését fogjátok érezni, amikor a szívetekben Vele beszéltek. De másrészt szeretve fogjátok érezni magatokat, és ösztönösen – amit nem tudtok majd megérteni – tudni fogjátok, hogy az Ő gyermekei vagytok. Ez Isten minden gyermekére egyformán vonatkozik az életkortól függetlenül. Mert Isten Királyságában nem létezik életkor. Mindenki a lelke állapotának megfelelően emeltetik fel, és aszerint, ahogyan Atyám Akaratát teljesítette.

Ó, mennyire megfeledkeztek Atyámról, és mennyire félreismerték! Ő nem egy rettegett Atya. Még az Igazságossága is Véges. Ő szerető és igazságos, és mindent meg fog tenni, amit csak lehet, hogy megújítsa a világot, hogy az megfelelően fel legyen készítve az Én, az Ő szeretett Fia fogadására.

Nektek sosem szabad azt éreznetek, hogy nem hívhatjátok Atyámat, mert Ő a ti Atyátok, a Mindenható, Aki Parancsot adott, hogy az élet elkezdődjék, és Aki Parancsot ad, hogy az élet véget érjen. Kövessétek Atyám Parancsolatait. Fogadjátok hálával Születésem, Halálom Ajándékát, és az Örök Életre való feltámadás a tietek lesz.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-minden-gyermeke-resze-az-o-rendkivuli-csaladjanak/

 

Visszatérés Egyiptomból

19 József és családja Egyiptomban éltek, amikor Heródesnek vége lett. Akkor az Örökévaló egyik angyala megjelent Józsefnek álmában, 20 és ezt mondta: „Kelj fel, vedd a gyermeket és az anyját, és térj vissza Izráel földjére, mert akik meg akarták ölni a gyermeket, már meghaltak!”

21 József útrakelt, és hazatért a gyermekkel és Máriával Izráel földjére. 22 De nem mert Júdeába menni, mert meghallotta, hogy ott Arkhelaosz, Heródes fia uralkodik. Akkor Isten tanácsot adott Józsefnek álmában, aki így a családjával együtt Galileába ment, 23 és odaérve Názáret városában telepedett le.

Így teljesedett be, amit Isten a próféták által mondott a Messiásról:

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/12/26

 
 
—–
Római katolikus:
12-27

Szent János apostol és evangélista

SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből
Amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek.
Szeretteim!
Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit saját szemünkkel láttunk, amit szemléltünk és kezünk tapintott: az élet Igéjét hirdetjük nektek. Az Élet megjelent. Mi láttuk, tanúságot teszünk róla és hirdetjük nektek az örök életet, amely az Atyánál volt, és megjelent nekünk. Amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek, hogy ti is közösségben legyetek velünk. Mi ugyanis az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal vagyunk közösségben.
Ezeket azért írjuk nektek, hogy örüljetek és örömötök teljes legyen.

Ez az Isten igéje.
1Jn 1,1-4

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Örvendjetek, igazak, az Úrban, * áldjátok nevét! 12a. vers.
Előénekes: Király az Úr, a föld ujjongjon, * és örvendjen minden sziget.
Sötét felhő lebegi őt körül, * trónjának támasza jog és igazság.
Hívek: Örvendjetek, igazak, az Úrban, * áldjátok nevét!
E: Viaszként szétfolynak a hegyek az Úr előtt, * az egész föld Urának színe előtt.
Igazságosságát hirdetik az egek, * és nagy fölségét meglátják a népek.
H: Örvendjetek, igazak, az Úrban, * áldjátok nevét!
E: Fényesség ragyog az igazra, * és öröm a tiszta szívűekre.
Örvendjetek, igazak, az Úrban, * és szent nevére áldást mondjatok.
H: Örvendjetek, igazak, az Úrban, * áldjátok nevét!
Zsolt 96,1-2.5-6.11-12

ALLELUJA
Téged, Isten, dicsérünk, * téged Úrnak ismerünk! Téged dicsér, egek Ura, * apostolok boldog kara. – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
János gyorsabban futott, mint Péter, így előbb ért a sírhoz.
A hét első napján (húsvétvasárnap), kora reggel, Mária Magdolna elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!”
Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta mindezt és hitt.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 20,2-8″

https://igenaptar.katolikus.hu/2019/nap/index.php?holnap=2018-12-27

——
Görög katolikus:

Istvánt a Főtanács előtt vádolják

István telve volt Isten kegyelmével és erejével, ezért nagy csodákat és jeleket tett a nép között. Azonban egyes cirénei, alexandriai, ciliciai és kis-ázsiai zsidók, akik az úgynevezett szabadosok zsinagógájához tartoztak, vitatkozni kezdtek Istvánnal. 10 De a Szent Szellem olyan bölcsességet adott Istvánnak, hogy annak a vitatkozók nem tudtak ellenállni.

11 Ekkor titokban rávettek néhány embert, hogy tanúskodjanak István ellen, és ezt mondják róla: „Hallottuk, amikor István gyalázta Mózest és Istent!” 12 Ezzel István ellen uszították a tömeget, a nép vezetőit és a Törvény tanítóit, akik odarohantak Istvánhoz, letartóztatták, és a Főtanács elé állították. 13 Hamis tanúkat is hoztak, akik megerősítették a vádat: „Ez az ember mindig a Templom és a Törvény ellen beszél. 14 Hallottuk, amikor azt mondta, hogy a názáreti Jézus le fogja rombolni a Templomot, és megváltoztatja azokat a hagyományokat, amelyeket Mózes parancsolt nekünk.”

15 Amikor a Főtanácsban ülők Istvánra néztek, olyannak látták az arcát, mint amilyen egy angyalé.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+6%3A8-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

István védekező beszéde

7.1 A főpap ekkor megkérdezte Istvántól: „Igaz ez?” Ő pedig így válaszolt: „Testvérek és atyák, hallgassatok rám! A dicsőséges Isten megjelent ősapánknak, Ábrahámnak, amikor ő Mezopotámiában lakott, s még nem költözött Háránba. Isten így szólt hozzá: »Hagyd el országodat és rokonaidat, és menj abba az országba, amelyet majd én mutatok neked!«[a] Ekkor Ábrahám kiment a káldeusok országából[b], és Hárán városába költözött. Ott az apja meghalt. Azután Isten elvezette Ábrahámot ebbe az országba, ahol ti most éltek. Akkor nem adott neki saját birtokot ebből a földből, még egy talpalatnyit sem. Azonban megígérte, hogy majd neki és leszármazottjainak fogja adni, pedig akkor Ábrahámnak még nem volt gyermeke.

….

47 Mégis Salamon építette fel a Templomot.

48 De a Magasságos Isten nem olyan templomban lakik, amit emberek építenek. Amint a próféta[m] is mondja:

»Azt mondja az Örökkévaló:
49 A Menny a trónom,
    és a Földön pihen lábam.
Miféle házat építhetnétek nekem,
    milyen helyet, ahol megpihenjek?

50 Talán nem az én kezem teremtette mindezeket?«”[n]

51 István így folytatta: „Ti, kemény nyakúak! Csak a testetek van körülmetélve, de a szíveteket nem adtátok Istennek, és nem hallgattatok rá! Ti mindig ellenkeztetek a Szent Szellemmel, akárcsak őseitek! Éppen olyanok vagytok, mint ők! 52 A próféták közül kit nem bántalmaztak és üldöztek ősapáitok? Megölték azokat a prófétákat, akik előre hirdették az »Igazságos«, a Messiás eljövetelét! Ti pedig most elárultátok, és meggyilkoltátok őt is, az »Igazságost«. 53 Ti vagytok, akik angyalok segítségével kaptátok a Törvényt, mégsem tartottátok meg!”

Istvánt megkövezik

54 Ezt hallva a vallási vezetők annyira megharagudtak Istvánra, hogy a fogukat csikorgatták dühükben. 55 István pedig megtelt Szent Szellemmel, és amint felnézett, meglátta Isten dicsőségét és Jézust, aki Isten jobb oldalán állt. 56 Felkiáltott: „Nézzétek! Látom a megnyílt Mennyet, és az Emberfiát Isten jobb oldalán állni!”

57 Ekkor mind kiabálni kezdtek, befogták a fülüket, és Istvánra rohantak. 58 Kilökdösték a városon kívülre, és megkövezték. A tanúk egy Saul nevű fiatalember lábához tették a köpenyüket. 59 Miközben hullottak rá a kövek, István így imádkozott: „Uram, Jézus, vedd magadhoz a szellememet!” 60 Majd térdre esett, és hangosan kiáltotta: „Uram, bocsásd meg nekik ezt a bűnt!” Miután ezt mondta, meghalt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+7%3A1-66&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/12/27
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Itt az ideje annak, hogy mindazok, akik Fiam szolgálatára hívatottak, legyenek éberek.

Igazság Könyve:
2013.10.06 23:30

Hamarosan azt fogják nektek mondani, hogy összpontosítsátok minden figyelmeteket a világ szegényeire. Pénzt fognak kérni tőletek – és ezt különböző forrásokból fogják beszedni, hogy a világ szegényeit, a munkanélkülieket és a hajléktalanokat segítsék. Azt fogják nektek mondani, hogy Én, Jézus Krisztus mindig is szerettem a szegényeket. A probléma a következő: Én először a lelki szegényeket keresem fel, hogy megszabadítsam őket az elveszett életüktől. A lélekben szegények – akik kevés lelki érzülettel rendelkeznek Isten iránt – azok, akikre vágyom. Boldogok azok, akik szegények ebben az életben, akik keveset tudnak felmutatni, de szeretnek Engem, mert ezek az emberek egyáltalán nem szegények. A gazdag embernek inkább van szüksége Szeretetemre, Irgalmamra és Együttérzésemre, mint azoknak, akik arra kényszerülnek, hogy élelmet, ruhát vagy menedéket találjanak. Arra kell figyelmet szentelnetek, hogy mennyire szerettek Engem, és hogyan kértek Engem, hogy megmentselek benneteket. A Szentségek lesznek a megmentő erő azok számára, akik gazdagok és szegények, de akik nem szeretnek Engem.
——–

“2013.10.08 15:40

Drága leányom, minden gyermekem megkapja Isteni Erőmet, aki Hozzám fordul, és Fiam által kéri Tőlem, hogy támogassam őket e földi megpróbáltatások idején.


Értem ez alatt azt az Igazságot, amely Legszentebb Szövetségemnek felel meg.

Mindazokat a dolgokat, amelyek a világra vonatkoznak, amelyben éltek, nem fogják valóban feltárni számotokra, mint például a háborúkat, amelyeknek hamarosan tanúi lesztek, és amelyeket szándékosan hoznak létre, hogy elpusztítsák népemet. Ezen háborúk egyike sem fogja az emberek javát szolgálni, és ezek nem lesznek igazságos háborúk. A világnak adott Szavamat – azóta, hogy az első próféta feltárta Vágyaimat – többé már nem fogják komolyan venni. Fiamnak, Jézus Krisztusnak Igéjét ócsárolni fogják, és a hazugságok igazolása érdekében be fogják mocskolni.

Itt az ideje annak, hogy mindazok, akik Fiam szolgálatára hívatottak, legyenek éberek. Nem tudjátok figyelmen kívül hagyni ezt az emberiséghez intézett Felhívásomat. Én Fiam által arra kérlek benneteket, hogy maradjatok mindenkor egységben Vele. Ti, gyermekeim, a Sátán elsődleges célpontjai vagytok, mivel Ő addig nem nyugszik, amíg elsőként Fiam földi Egyházát meg nem kaparintja. Fiam Egyháza nélkül ő nem fogja tudni vonzani azokat a lelkeket, akik után a legjobban vágyik. Nektek, gyermekeim, a fenevad – Antikrisztus – fájdalmat fog okozni, amennyiben engedtek a nyomásnak, mely arra kényszerít benneteket, hogy elfogadjátok az új hamis tant, amelynek gondos és könyörtelen előkészítése most van folyamatban.

Gyermekeim, ne hagyjátok, hogy ezen események hírei kitépjék a szíveteket, mert ha Rám hallgattok, és Fiam útját követitek, nagymértékben megkíméllek benneteket az eljövendő szellemi üldözéstől. Időről időre gyengülni fog ragaszkodásotok ezekhez az Üzenetekhez, a Sátán által elültetett támadások miatt. Néhányan közületek fel fogják adni, mások ellenben kételkedni fognak. A túlnyomó többség azonban hű marad Hozzám, Én pedig engedelmességetekért nagy Kegyekben és Kegyelmekben foglak benneteket részesíteni.

Szeretlek titeket, gyermekeim. Én irgalmas leszek, és amikor Fiam által kérni fogtok Engem, hogy nyugtassam meg a szíveteket, és segítsek nektek békében maradni, hogy magabiztosan mehessetek Új Paradicsomom Kapui felé, válaszolni fogok hívásotokra.

 
Szerető Atyátok,
A Legmagasságosabb Isten”


—–
Római katolikus:
2018-10-10

27. évközi hét szerda

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a galatákhoz írt leveléből
Pál apostol – hivatása tudatában – bátran kiáll pogányságból megtért hívei lelkiismereti szabadsága mellett.
Testvéreim!
(Meghívásom után) tizennégy évre Barnabással együtt ismét visszatértem Jeruzsálembe, és Tituszt is magammal vittem. Kinyilatkoztatástól indíttatva mentem, és megbeszéltem az apostolokkal a pogányok között végzett evangélium-hirdetés ügyét. Külön tárgyaltam a tekintélyesebbekkel is, hogy ne legyen hiábavaló az eddigi fáradozásom és a most folyó munkám.
Ellenkezés nélkül elismerték, hogy én éppen úgy megbízást kaptam az evangélium hirdetésére a pogányok között, mint ahogy Péter a zsidók körében. Aki ugyanis hatékonnyá tette Péter apostoli munkáját a zsidóknál, az enyémet is hatékonnyá tette a pogányoknál. Amikor Jakab, Péter és János, akiket oszlopoknak tekintenek, felismerték a nekem adott kegyelmet, az egyetértés jeléül jobbjukat nyújtották nekem és Barnabásnak: Mi apostolkodjunk a pogányok között, ők pedig a zsidók között! Csak gondunk legyen a szegényekre! Törekedtem is arra, hogy ezt megtegyem.
Amikor azonban Péter Antiochiába jött, nyíltan szembeszálltam vele, mert okot adott rá. Mielőtt ugyanis a Jakab környezetéből való testvérek Antiochiába jöttek volna, együtt étkezett a pogányokkal. Amikor viszont azok megérkeztek, visszahúzódott, és tartózkodott a pogányságból megtért testvérektől, mert tartott a zsidóságból megtért keresztények véleményétől. Ehhez a viselkedéséhez aztán többen is csatlakoztak; még Barnabást is belesodorták a kétszínűségbe. Amikor tehát láttam, hogy nem az evangélium igazságához híven viselkednek, mindnyájuk előtt kijelentettem Péternek: „Ha te zsidó származásod ellenére sem ragaszkodsz a mózesi törvény előírásaihoz, milyen alapon kényszerítheted pogány származású testvéreinket, hogy aszerint éljenek?”
Ez az Isten igéje.
Gal 2,1-2.7-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot! Mk l6,15. – 8 G. tónus.
Vagy: Alleluja. 8. szám.
Előénekes: Dicsérjétek az Urat minden népek, * magasztaljátok őt minden nemzetek.
Hívek: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot!
Vagy: Alleluja.
E: Mert erős rajtunk az ő irgalma, * és az Úr hűsége örökké megmarad.
H: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot!
Vagy: Alleluja.
Zsolt 116,1-2

ALLELUJA
Megkaptátok a fogadott fiúság Lelkét, * általa így szólítjuk Istent: „Abba, Atyánk!” Róm 8,15 – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Ma Lukács evangéliumából halljuk az Úr imádságának egy rövidebb változatát; a hosszabbat a Máté-evangélium közli.
Történt egyszer, hogy Jézus éppen befejezte imádságát: Ekkor egyik tanítványa arra kérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is tanította imádkozni tanítványait.” Jézus erre így szólt hozzájuk: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok:
Atyánk! Szenteltessék meg a te neved.
Jöjjön el a te országod.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.
Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk minden ellenünk vétőnek.
És ne vígy minket kísértésbe.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 11,1-4″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-10


——
Görög katolikus:

24 Sőt, bízom az Úrban, hogy hamarosan én magam is meglátogatlak benneteket.

25 Úgy gondoltam, itt az ideje, hogy visszaküldjem hozzátok Epafroditoszt, aki kedves testvérem, munkatársam és harcostársam is. Őt azért küldtétek hozzám, hogy a mostani helyzetemben segítsen nekem, 26 most azonban visszaküldöm, mert már nagyon hiányoztatok neki. Az is nyugtalanította, hogy tudomást szereztetek a betegségéről. 27 Mert valóban beteg volt, sőt majdnem meg is halt, Isten azonban könyörült rajta. De nemcsak rajta, hanem rajtam is, hogy egyéb szomorúságaimra ne jöjjön újabb bánat. 28 Ezért még inkább haza akartam őt küldeni, hogy mikor találkoztok, újra együtt örülhessetek. Így én is megnyugodhatok. 29 Fogadjátok hát őt nagy örömmel az Úrban, mert megérdemli, hogy tiszteljétek! 30 Ő ugyanis Krisztus munkája miatt került oly közel a halálhoz. Életét kockáztatta, hogy engem szolgálhasson helyettetek is.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Philippians+2%3A24-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus lecsendesíti a vihart

22 Azokban a napokban történt, hogy Jézus a tanítványaival együtt beszállt egy bárkába. „Menjünk át a tó túlsó partjára!” — mondta nekik, és elindultak. 23 Miközben hajóztak, Jézus elaludt. Hirtelen szélvihar csapott le a tóra. A hajó már kezdett megtelni vízzel, és mindannyian veszélyben voltak. 24 A tanítványok ekkor felébresztették Jézust: „Mester! Mester! Végünk van!”

Jézus felkelt, ráparancsolt a szélre és a dühöngő hullámokra, mire azok lecsillapodtak, és nagy csend lett. 25 Majd a tanítványokhoz fordult: „Hol van a hitetek?”

Ők nagyon megdöbbentek és elámultak ezen. Egymástól kérdezgették: „Kicsoda ez, hogy ha parancsol, még a szél és a víz is engedelmeskedik neki?””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+8%3A22-25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/10/10
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Isten, az Atya: A Sátán és démonai egy nagyon nagy hadsereget toboroztak

https://szeretetlang.blog.hu/2016/09/23/pietrelcinai_szent_pio_atya_emleknapja

Igazság Könyve:

“2013.10.08 15:40

Drága leányom, minden gyermekem megkapja Isteni Erőmet, aki Hozzám fordul, és Fiam által kéri Tőlem, hogy támogassam őket e földi megpróbáltatások idején.

A bűn olyan féktelen, hogy Fiam most ugyanazt a Gyötrelmet szenvedi el, mint amit annak idején mindnyájatokért elviselt a Kereszten. A bűn annyira elterjedt, hogy ti már mind immúnisak vagytok a bűnnel és a gonosszal szemben, amelyik azt kileheli. Gyermekeim, nektek Hozzám kell jönnötök, és nem szabad feladnotok soha a béke és a szeretet keresését. Soha ne gondoljátok azt, hogy nem fogom meghallani a hangotokat, amint hangotok Hozzám kiált, nem számít, hogy mennyire kicsinyek vagytok.

Fiam Második Eljövetele nagy pusztítást, megosztottságot, bizalmatlanságot, gyűlöletet és szomorúságot fog előidézni, mivel Szent Szavam Igazságát félre fogják dobni. A Sátán és démonai egy nagyon nagy hadsereget toboroztak – egy olyan nagy és erőteljes hadsereget, mely hihetetlen lenne számotokra, ha láthatnátok, hogy az hogyan van kialakítva. Ez a hadsereg, gyermekeim, ellenőrzi mindazt, amit nektek a nyilvánosság előtt mondanak. Mostantól kezdve csak nagyon ritkán fogják nektek az Igazságot mondani. Értem ez alatt azt az Igazságot, amely Legszentebb Szövetségemnek felel meg.

Mindazokat a dolgokat, amelyek a világra vonatkoznak, amelyben éltek, nem fogják valóban feltárni számotokra, mint például a háborúkat, amelyeknek hamarosan tanúi lesztek, és amelyeket szándékosan hoznak létre, hogy elpusztítsák népemet. Ezen háborúk egyike sem fogja az emberek javát szolgálni, és ezek nem lesznek igazságos háborúk. A világnak adott Szavamat – azóta, hogy az első próféta feltárta Vágyaimat – többé már nem fogják komolyan venni. Fiamnak, Jézus Krisztusnak Igéjét ócsárolni fogják, és a hazugságok igazolása érdekében be fogják mocskolni.

Itt az ideje annak, hogy mindazok, akik Fiam szolgálatára hívatottak, legyenek éberek. Nem tudjátok figyelmen kívül hagyni ezt az emberiséghez intézett Felhívásomat. Én Fiam által arra kérlek benneteket, hogy maradjatok mindenkor egységben Vele. Ti, gyermekeim, a Sátán elsődleges célpontjai vagytok, mivel Ő addig nem nyugszik, amíg elsőként Fiam földi Egyházát meg nem kaparintja. Fiam Egyháza nélkül ő nem fogja tudni vonzani azokat a lelkeket, akik után a legjobban vágyik. Nektek, gyermekeim, a fenevad – Antikrisztus – fájdalmat fog okozni, amennyiben engedtek a nyomásnak, mely arra kényszerít benneteket, hogy elfogadjátok az új hamis tant, amelynek gondos és könyörtelen előkészítése most van folyamatban.


Én, mindnyájatok Atyja, a Legmagasságosabb Isten, szeretném a tudomásotokra hozni, hogy az Antikrisztus most titkos rituálékon akarja ellenségeimet magához láncolni. A rejtett falak mögött teszik le neki az esküt, azokon a helyeken, amelyeket Fiam imádására jelöltek ki. Az egyházi szabadkőművesség, amelynek most tanúi lesztek, fontos szerepet játszik ebben az utálatban. Sajnos, mindennek meg kell történnie, még a Szövetségem beteljesedése előtt, hogy összegyűjtvén minden gyermekemet, újból visszavigyem őket a Paradicsomba, amelyet mindenekelőtt a számukra teremtettem.Rajtatok, az Általam kiválasztott lelkeken fog múlni, hogy mindig felismerjétek az Igazságot, és segíteni tudjatok Fiamnak azok megmentésében, akik felesküdtek a fenevad követésére.Fiam világszerte közismert képét a hamis próféta képével fogják felcserélni. Elsőként az ő képét fogják imádni a Fiam képe helyett. Majd ezt fogják követni a fenevad nagyméretű képei, mindenféle formátumban, akinek jele a 666- os szám minden egyes azonosítóba be lesz ágyazva, amelyet rá fog erőszakolni egy gyanútlan világra. Látni fogjátok ezt a jelet elrejtve ezekben a gonosz tárgyakban, amelyeket pontosan úgy fognak használni, mint a szent tárgyakat. Egyfajta Rózsafüzért is létre fognak hozni, hogy az „újat” bálványozza, a hamarosan bejelentésre kerülő világ egyházak egyesítését. Az Új –Világvallást azáltal fogják megünnepelni, hogy összegyűjtik az imakönyveket, érméket, skapulárékat, Rózsafüzéreket, Kereszteket, hogy megszentségtelenítvén azokat, új szerencsehozókká váljanak.Mindenki szeretni fogja az Antikrisztust, mivel ő fogja képviselni a világot vallási kívülállóként, másrészt pedig mivel őt Fiam földi Egyházának hamis szélhámosa üdvözölni fogja; úgy fognak rátekinteni, mint minden dolog képviselőjére, ami szent a világon.Gyermekeim, ne hagyjátok, hogy ezen események hírei kitépjék a szíveteket, mert ha Rám hallgattok, és Fiam útját követitek, nagymértékben megkíméllek benneteket az eljövendő szellemi üldözéstől. Időről időre gyengülni fog ragaszkodásotok ezekhez az Üzenetekhez, a Sátán által elültetett támadások miatt. Néhányan közületek fel fogják adni, mások ellenben kételkedni fognak. A túlnyomó többség azonban hű marad Hozzám, Én pedig engedelmességetekért nagy Kegyekben és Kegyelmekben foglak benneteket részesíteni.Szeretlek titeket, gyermekeim. Én irgalmas leszek, és amikor

Fiam által kérni fogtok Engem, hogy nyugtassam meg a szíveteket, és segítsek nektek békében maradni, hogy magabiztosan mehessetek Új Paradicsomom Kapui felé, válaszolni fogok hívásotokra.

 
Szerető Atyátok,
A Legmagasságosabb Isten”

Isten, az Atya: A Sátán és démonai egy nagyon nagy hadsereget toboroztak

—–
Római katolikus:
10-08

Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya, Magyarország főpátrónája

OLVASMÁNY Sirák fiának könyvéből
Mária reménységünk az életre és minden erényre.
Jó illatot fakasztok én, mint a szőlőtő, és virágaimból pompás, dús gyümölcs terem.
Anyja vagyok én a szép szeretetnek, az istenfélelemnek, a hitnek és a szent reménynek.
Nálam van az út és az igazság minden kegyelme, nálam az élet és erény minden reménye.
Jertek hozzám mind, akik megkívántok engem, és teljetek el gyümölcseimmel.
Mert lelkem édesebb a méznél, és birtoklásom a lépes méznél!
Emlékezetem él minden idők nemzedékeiben.
Akik engem esznek, még inkább éheznek, akik engem isznak, még inkább szomjaznak.
Aki reám hallgat, meg nem szégyenül, akik értem fáradnak, nem esnek bűnbe.

Akik fényt derítenek rám, örök életet nyernek.
Ez az Isten igéje.
Sir 24,23-31

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Szent Fiadat, Boldogasszony, kérd e népért! (SzVU! 287,7.) – 1 D2 tónus.
Vagy: Alleluja. 1. szám.
Előénekes: Az Úr, a fölséges Isten, * a föld minden asszonyánál jobban megáldott, leányom, téged.
Áldott legyen Isten, az ég és föld alkotója, * aki ellenségeink színe előtt dicsőségessé tett ma téged!
Hívek: Szent Fiadat, Boldogasszony, kérd e népért!
Vagy: Alleluja,
E: Mert nem szűnik meg dicséreted az emberek ajkán, * akik megemlékeznek az Úr hatalmáról.
Fordítsa ezt Isten örök dicsőségedre, és áldjon meg minden jóval mindörökké, * mivel nem kímélted életedet, amikor megaláztatásban volt részünk.
H: Szent Fiadat, Boldogasszony, kérd e népért!
Vagy: Alleluja.
E: Megakadályoztad néped pusztulását, * mikor Isten színe előtt az igaz úton jártál.
H: Szent Fiadat, Boldogasszony, kérd e népért!
Vagy: Alleluja.
Jud 13,18-19

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a galatákhoz írt leveléből
Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született.
Testvéreim!
Amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, alávetette magát a mózesi törvénynek, hogy felszabadítson minket a törvény szolgaságából, és a fogadott fiúságot elnyerjük.
Mivel pedig Isten fiai vagyunk, Isten szívünkbe elküldte Fiának Lelkét, aki ezt kiáltja: „Abba! Atyám!”
Nem vagy tehát többé szolga, hanem fiú, és ha fiú, akkor Isten kegyelméből örökös is.
Ez az Isten igéje.
Gal 4,4-7

ALLELUJA
Üdvöz légy, Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van véled, * áldottabb vagy te minden asszonynál, Lk 1,28 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Isten feltárta örök tervét Mária előtt, hogy őt választotta a Megváltó anyjának.
Abban az időben:
Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 1,26-28″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-08


——
Görög katolikus:

Isten végzi a munkáját bennetek!12 Szeretett testvéreim, ti mindig hallgattatok rám, amikor közöttetek éltem. Most, hogy távol vagyok, még sokkal fontosabb, hogy engedelmeskedjetek. Isten iránti teljes tisztelettel, sőt istenfélelemmel tegyétek teljessé és vigyétek véghez mindazt, ami az üdvösségetekből következik! 13 Mert maga Isten az, aki végzi a munkáját bennetek, és segít, hogy ti is azt akarjátok tenni, ami neki örömet szerez. Ő ad hozzá erőt is, hogy képesek legyetek megtenni, amit kell.

14 Mindezt azonban elégedetlenség és panaszkodás nélkül tegyétek! 15 Akkor Isten ártatlan és tiszta gyermekei lesztek, akikben senki sem találhat hibát. E gonosz és romlott nemzedékben úgy ragyogtok, mint a csillagok a sötét éjszakában, 16 miközben Isten életet adó üzenetét hirdetitek nekik. Ezért majd dicsekedni fogok veletek a Krisztus Napján, amikor ő visszajön. Akkor látni fogom, hogy nem hiába fáradoztam közöttetek. Akkor látszik majd meg, hogy a versenypályát végigfutottam, és győztem.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Philippians+2%3A12-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Akinek többet bocsátottak meg, az jobban szeret

36 Az egyik farizeus vendégségbe hívta Jézust, aki el is ment hozzá. Letelepedtek az asztalhoz. 37 Volt abban a városban egy asszony, akiről mindenki tudta, hogy bűnös életmódot folytat. Amikor megtudta, hogy Jézus a farizeus házában látják vendégül, ő is odament, és hozott magával egy alabástrom korsócskát, amely értékes illatszerrel volt töltve. 38 Az asszony sírva megállt Jézus mögött, a lábánál. A könnyeivel öntözte, hajával megtörölte, majd megcsókolta Jézus lábát, azután ráöntötte a drága illatszert. 39 A farizeus, aki meghívta Jézust, mindezt látta, de nem szólt, csak azt gondolta magában: „Ha ez az ember valóban próféta lenne, akkor tudná, hogy miféle nő az, aki hozzáér. Tudná, hogy ez az asszony bűnös!”

40 Jézus ekkor így válaszolt a házigazda ki nem mondott gondolataira: „Simon, szeretnék valamit mondani neked!”

„Mondd csak, Mester!” — válaszolta Simon.

41 Jézus így folytatta: „Volt egy hitelező, és annak két adósa. Egyikük ötszáz ezüstpénzzel tartozott, a másik ötvennel. 42 Mivel egyik sem tudta megadni, a hitelező mindkettőjüknek nagylelkűen elengedte az adósságát. A kettő közül vajon melyik szereti jobban a hitelezőt?”

43 Simon így válaszolt: „Gondolom, az, akinek nagyobb adósságot engedett el.”

„Igazad van!” — mondta Jézus. 44 Majd az asszony felé fordulva így folytatta: „Látod ezt az asszonyt? Eljöttem a házadba, de nem kínáltál vizet, hogy a poros lábamat megmossam. Ő pedig a könnyeivel mosta, és a hajával törölte meg a lábam. 45 Te nem üdvözöltél csókkal, ő pedig amióta csak megérkeztem, szüntelenül a lábamat csókolgatja. 46 Te nem kented meg a fejemet olajjal. Ő pedig a lábamat kente meg illatos olajjal. 47 Mondom neked, hogy ennek az asszonynak a bűneit — bármilyen sok is volt — megbocsátották. Ezt abból láthatod, hogy mennyire szeret engem! Akinek csak kevés bűnét bocsátották meg, az kevésbé szeret.”

48 Ezután az asszonyhoz fordult: „Meg vannak bocsátva a bűneid!”

49 Akik vele együtt vacsoráztak, ezt gondolták: „Kicsoda ez? Azt képzeli, hogy megbocsáthatja valakinek a bűneit?”

50 Végül Jézus ezt mondta az asszonynak: „A hited megmentett téged, menj békességgel!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+7%3A36-50&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/10/08
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Üdvösség Anyja: Ez a harc, hogy Isten szavának fennmaradását biztosítsa, azt fogja eredményezni, hogy azoknak a papoknak, akik hűségesek maradnak Hozzá, menedéket kell majd keresniük

Igazság Könyve:

“2013.08.05 13:05Drága gyermekeim, ez lesz hitetek nagy megpróbáltatásának az ideje. A Katolikus Egyház lesz az az egyház, amelyben a nagy megosztottság el fog kezdődni. Fiam papjai a nagy hitehagyás során ebben az Egyházban fognak a legtöbbet szenvedni, mely szenvedést nagyon hamar el kell viselniük az Egyházon belül.

A Fiamhoz hűséges papoknak mondom, akiket ketté szakít majd határozatlanságuk: tisztában kell lennetek azzal, hogy szükséges egységben maradnotok az Irgalmas Jézussal. Sohasem szabad engednetek annak a kísértésnek, hogy cserbenhagyjátok Egyházát, elfogadván a hamisságokat azoktól, akik súlyos tévedésbe estek. Nektek tisztelnetek kell Fiamat minden áron, és vezetnetek kell népét a szentség útján, függetlenül attól, hogy milyen nehéz lesz az számotokra.

Azokat, akik továbbra is a hagyományos Misét fogják celebrálni, addig fogják gyötörni, míg bele nem egyeznek abba, hogy teljesen feladják azt. Sokan a hátatok mögött fognak elárulni benneteket az ellenségnek a saját szerzetesrendeteken belül. Azok elé fognak állítani benneteket – akárcsak egykor Fiamat – akik azt állítják, hogy társatok lennének, és eretnekséggel vádolnak majd benneteket, mert ti továbbra is ragaszkodtok ahhoz, hogy tiszteletet mutassatok a Mise Legszentebb Áldozata iránt.

Az új szavakat, melyek Fiam Testének a leggonoszabb megszentségtelenítését fogják jelenteni, azokra a felszentelt szolgákra fogják kényszeríteni, akik tiltakozni mernek.

A Katolikus Egyházon belül lesz az, hogy harcolni fog fivér a fivér ellen, nővér a nővér ellen, az apa a fia ellen, a gyermekek a szülők ellen, míg végül két tábor fog kialakulni.

Ez a harc, hogy Isten szavának fennmaradását biztosítsa, azt fogja eredményezni, hogy azoknak a papoknak, akik hűségesek maradnak Hozzá, menedéket kell majd keresniük.

Ehhez el kell kezdenetek a felkészülést, és olyan helyeket kell keresnetek, ahol majd be tudjátok mutatni a szentmisét és ki tudjátok szolgáltatni a Szentségeket Isten gyermekeinek.

Én, az Üdvösség Anyja, védelmezni fogom az ilyen menedékhelyeket, és az Élő Isten Pecsétjének – amelyet Atyám adott a világnak – a belső falra való elhelyezése által, ezek a menedékhelyek láthatatlanok lesznek Isten ellenségei számára.

Ne féljetek ezektől a dolgoktól, mert ha jól felkészültök, akkor Isten gyermekeit az üdvösségre vezetitek. Amennyiben nem veszitek figyelembe ezt a

figyelmeztetést, akkor elmében, testben és lélekben Fiam ellenségeinek a fogságába estek, és nem fogtok az üdvösségben részesülni.Azoknak, akik a hamis próféta parancsát teljesítik, sok imára lesz szükségük, mert néhányan közülük vakok az Igazságra. Másoknak, akik ismerni fogják az Igazságot, de azok oldalán fognak állni, akik tagadják Fiam Kereszthalálát, lesz mitől félniük. Ők szörnyű szenvedést fognak okozni Krisztus ártatlan követőinek.

Hűek maradván az Igazsághoz, Fiam

Maradék Hadseregét fogjátok vezetni, mely egy félelmetes erővé válik a gonosszal szemben és azokkal szemben, akiket a gonosz ebben a harcban Fiam hűséges szolgái ellen vezet a Földön.

Amikor elérkezik az idő, nektek el kell utasítanotok azok vezetését, akik Isten Szavát meg fogják szentségteleníteni, és akiknek hazugságai és trágár tanai sokakat félre fognak vezetni. Azok, akik elfogadják a Szentmise és a Szentségek bármilyen elferdítését, felelniük kell majd Fiam előtt.Mert ti akkor akaratlanul is a gonosz szolgájává váltok, és sok-sok lélek fog elveszni, mert őket olyan rituálékba rántják, amelyek a Sátánnak adóznak hűsséggel. Ezek a rituálék a hamis prófétát és az Antikrisztust fogják tisztelni, akik Isten ellenségei.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy látni lehessen majd az Igazságot, és hogy a hazugságok olyannak mutatkozzanak meg, mint amilyenek azok valójában: sértés, Fiam gyötrelmes Keresztre feszítésével szemben.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-ez-a-harc-hogy-isten-szavanak-fennmaradasat-biztositsa-azt-fogja-eredmenyezni-hogy-azoknak-a-papoknak-akik-husegesek-maradnak-hozza-menedeket-kell-majd-keresniuk/

“2013.08.05 18:33
Ha ti az Én felszentelt szolgáim vagytok, előfordulhat, hogy szidni fognak benneteket, és hűségetek miatt válaszra kényszerítenek titeket. Gyűljetek most össze mindnyájan. Kérem, hogy ne tagadjatok meg Engem. Én védelmezni foglak benneteket, hogy szolgálni tudjatok Engem. Segíteni fogok nektek hordozván terheteket. A Mennyország minden Kegyelme rátok fog áradni. …”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/amikor-megveditek-a-szavamat-akkor-ugy-fognak-ratok-tekinteni-mint-akik-kegyetlenek-baratsagtalanok-es-kevesbe-szimpatikusak-azokhoz-akik-nem-hisznek-istenben/


—–
Római katolikus:
2018-08-0718. évközi hét kedd

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
A választott nép meglakol bűneiért, de az irgalmas Isten szabadítót küld népének.
Az Úr ezt a szózatot intézte Jeremiáshoz: Így szól az Úr, a választott nép Istene; írd le hozzád intézett igéimet egy könyvbe!
Ezt mondja az Úr: Bizony, gyógyíthatatlan a sebed, halálos a sérülésed.
Nincs, aki bekötözne, és gyógyulást hozna neked.
Szeretőid nem gondolnak reád, feléd sem néznek most, hogy elborít a sok csapás.
Fenyítésem nagy és kegyetlen, mert oly súlyosak bűneid. Sújtottalak, mert nagyok voltak gonoszságaid.
Miért kiáltozol romlásod miatt?
Bizony, gyógyíthatatlan a fájdalmad!
Így kellett megtorolnom bűneidet, gonoszságodat.
Majd így folytatta az Úr: Én helyreállítom Jákob sátrait, megkönyörülök házain, és újraépítik romjaiból a várost, és a palota is a maga helyén áll majd.
Dicséret hangzik onnan, örvendezők dala zeng.
Már nem kisebbé, inkább nagyobbá teszem, nem megalázom, inkább fölemelem népemet. Fiai dicsők lesznek, mint egykoron; gyülekezetük szilárdan fennmarad színem előtt, sanyargatóikat pedig megfenyítem.
Vezér származik majd belőlük és fejedelem közülük.
Színem elé engedem, úgyhogy elém járulhat.
Mert ki merné életét kockáztatni, hogy elém járuljon! – mondja az Úr. Így ti az én népemmé lesztek, és én a ti Istenetek leszek!
Ez az Isten igéje.
Jer 30,1-2.12-15.18-22

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Felépíti az Úr Siont, * és megjelenik dicsőségben. 17. vers. – 5. tónus.
Előénekes: A te nevedet, Uram, a nemzetek majd félve tisztelik, * és a föld minden királya vallja dicsőséged,
mert felépíti az Úr Sion városát, * és megjelenik dicsőségben.
Meghallgatja a szegények imáját, * nem veti meg kérésüket.
Hívek: Felépíti az Úr Siont, * és megjelenik dicsőségben.
E: Az eljövendő nemzedéknek írják le mindezt, * a születendő nép is az Urat magasztalja.
Fölséges szentélyéből Isten letekint, * az Úr a mennyből földünkre rátekintett,
hogy meghallja a rabok sóhaját, * és a halál fiait megmentse fogságukból.
H: Felépíti az Úr Siont, * és megjelenik dicsőségben.
E: Itt lakhatnak szolgáid fiai, * és biztonságban él ivadékuk színed előtt,
hogy az Úr nevét hirdessék Sionban, * és Jeruzsálemben dicsőségét,
amikor egybegyűlnek ott a népek, * és az országok, hogy az Úrnak szolgáljanak.
H: Felépíti az Úr Siont, * és megjelenik dicsőségben.
Zsolt 101,16-18.19-21.29 és 22-23

ALLELUJA
Mester, te vagy az Isten Fia, * te vagy Izrael királya. Jn 1,49b – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus a vízen járva tanúságot tesz isteni hatalmáról.
Amikor (a kenyérszaporítás után) mindnyájan ettek és jóllaktak, Jézus mindjárt megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak csónakba, menjenek át előtte a túlsó partra, miközben ő elbocsátja a tömeget. Amint elbocsátotta az embereket, fölment a hegyre, hogy egyedül imádkozzék. Közben beesteledett, és ő ott volt egymagában. A csónak pedig már jó pár stádiumnyira eltávolodott a parttól. Hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél fújt. Éjszaka a negyedik őrváltás idején Jézus elindult feléjük a víz színén járva. Amikor észrevették, azt hitték, hogy kísértet, és rémületükben felkiáltottak. De Jézus azonnal megszólította őket: „Bátorság! Én vagyok! Ne féljetek!” Erre Péter odaszólt neki: „Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy hozzád menjek a vízen!” Ő azt mondta: „Jöjj!” Péter ki is szállt a csónakból, elindult a vízen, és ment Jézus felé. De az erős szél láttán megijedt, és merülni kezdett. Felkiáltott: „Ments meg, Uram!” Jézus nyomban kinyújtotta kezét, megfogta őt, és így szólt hozzá: „Te kicsinyhitű, miért kételkedtél?”
Amikor beszálltak a bárkába, a szél elállt. A csónakban levők pedig leborultak előtte, és így szóltak: „Te valóban az Isten Fia vagy!” Akkor átkeltek a tavon, és Genezáret földjénél értek partot. Annak a helynek a lakói felismerték Jézust, hírét vitték az egész környéken. Eléje hoztak minden beteget, és kérték, hogy legalább ruhája szegélyét érinthessék. És akik csak hozzáértek, mind meggyógyultak.
Ezek az evangélium igéi.

Vagy tetszés szerint – különösen az „A” évben, amikor az előbbi evangéliumot hétfőn olvastuk:

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus szemében egyedül a belső, az erkölcsi tisztaság számít.
Egy alkalommal Jeruzsálemből farizeusok és írástudók jöttek Jézushoz. Megkérdezték tőle: „Miért szegik meg tanítványaid az ősök hagyományát? Evés előtt ugyanis nem mosnak kezet.” Jézus erre magához hívta a népet, és így szólt: „Halljátok és értsétek meg: Nem az teszi az embert tisztátalanná, ami a szájába kerül, hanem ami a szájából kijön, az teszi tisztátalanná.”
Ekkor hozzáléptek tanítványai, és így szóltak: „Tudod, hogy a farizeusok megütköztek szavaidon?” Jézus ezt válaszolta: „Tövestől kitépik mindazt a növényt, amelyet nem mennyei Atyám ültetett. Hagyjátok őket! Vak létükre vakok vezetői ők. Ha pedig vak vezet világtalant, mind a kettő gödörbe esik.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 14,22-36 vagy Mt 15,1-2.10-14″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-08-07


——
Görög katolikus:

14 Hálát adok Istennek, aki mindig a diadalmenetében, Krisztus uralma alatt vezet bennünket, és rajtunk keresztül mindenhol érzékelhetővé teszi az emberek számára, hogy milyen öröm és boldogság őt megismerni! Ez a felismerés úgy terjed, mint egy drága parfüm illata. 15 Mert mi valóban olyanok vagyunk, mint a Krisztus által bemutatott illatáldozat Istenhez felszálló, jó illata. Ezt az illatot azok érzik, akik az üdvösség felé haladnak, de érzik azok is, akik a pusztulás felé mennek. 16 Az utóbbiak azonban olyannak érzékelik, mint a halál bűzös leheletét, amely a halálból származik, és ismét a halálba vezet. Akik pedig az üdvösség felé igyekeznek, azok megelevenítő, felüdítő illatnak érzik, amely az életből származik, és az életre vezet. De vajon ki alkalmas erre a feladatra?

17 Mi azonban nem „üzletelünk” Isten üzenetével, és nem arra használjuk, hogy a magunk hasznát keressük vele, mint azt sokan mások teszik. Nem! Mivel bennünket Isten küldött, mi Krisztussal való egységben és Isten jelenlétében tiszta szívből hirdetjük az igazságot mindenkinek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+2%3A14-22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

23 Jaj nektek, képmutató törvénytanítók és farizeusok! Mert mindenből tizedet adtok, még a mentából, kaporból és köményből[a] is, de elhanyagoljátok ami a Törvény szerint nehezebb: igazságosan ítélni, könyörületet gyakorolni és hűségesen élni. Pedig ezeket feltétlenül meg kell tenni, és azokat sem kell elhanyagolni! 24 Vak vezetők, kiszűritek a szúnyogot, de lenyelitek a tevét![b]

25 Jaj nektek, képmutató törvénytanítók és farizeusok! Azt gondoljátok, hogy nagyon fontos a testet kívülről lemosni. Mert ti csak a pohár és edény külsejét tisztogatjátok, belül azonban tele van mindenféle kapzsisággal és önzéssel! 26 Vak farizeus, először tisztítsd meg előbb a pohár tartalmát, hogy azután a külseje is tiszta lehessen!

27 Jaj nektek, képmutató törvénytanítók és farizeusok! Olyanok vagytok, mint a fehérre meszelt sírok, amelyek kívülről szépnek látszanak, belül azonban tele vannak a halottak csontjaival és tisztátalansággal.[c] 28 Ugyanígy ti is csak kívülről, az emberek szemében látszotok igazságosnak, de belül tele vagytok képmutatással és törvényszegéssel.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+23%3A23-28&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/08/07
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Az Én Keresztény katonáim fogják alkotni a legnagyobb hadsereget az Antikrisztussal szemben

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, szeretett követőim hamarosan érezni fogják Jelenlétemet világszerte, mert Én olyan módon jelenítem meg Magam a szívükben, ahogyan azt korábban még nem tapasztalták. Így fogom felkészíteni a Keresztényeket, hogy harcoljanak az Én Nevemben annak érdekében, hogy mindenki lelke megmeneküljön.

Az Én Keresztény katonáim fogják alkotni a legnagyobb hadsereget az Antikrisztussal szemben. Utalok itt mindazokra, akik ismernek Engem és hűségesek maradnak Szent Tanaimhoz, melyeket a legszentebb Biblia foglal magába. Utalok azokra is, akik gyakorolják a hitüket, azokra, akik hisznek Bennem, de nem látogatnak meg Engem és mindazokra, akik hűségesek maradnak az Igazsághoz. Ti össze fogtok gyűlni a világ minden sarkából, és bár több nyelvet beszélve fogtok csatlakozni Maradék Hadseregemhez, egy egységet fogtok Velem alkotni.

Akik ezeket az Üzeneteket követik, azok fogják alkotni a magot, és ebből fognak kinőni a hajtások, és aztán Maradék Hadseregem ágai a világ minden táján. Egy ország sem marad a Szentlélektől érintetlen az Igazság Könyvének köszönhetően.

Az Igazság Könyve akkor fog egyesíteni benneteket, amikor a hitetek próbára lesz téve. Amikor az Irántam való hűséget manipulálják, és amikor kidobnak Engem a templomokból és összetaposnak, és aztán eltemetnek szemetek elől, akkor ti majd felemelkedtek és életben fogjátok tartani Szavamat. A Szentlélek Lángja utatok minden lépésénél vezetni fog benneteket. Ti egy olyan erőt és bátorságot fogtok érezni, ami meglepi majd még a legszelídebbeket is közületek. A félénk bátorrá válik és az elnyomott az Igazság harcosaként fog majd előre menetelni. És mindeközben, ahogy Maradék Hadseregem növekedni fog és milliókra duzzad, sok akadályt fognak eléjük helyezni.

Sértések, az eretnekség vádjai, hazugságok, harag és gyűlölet lesz az osztályrészük. Zűrzavar lesz látható azon ócsárlók között mindenhol, akiknek érvei rejtélyesek, mert tele lesznek pontatlanságokkal, ellentmondásokkal és érthetetlen indokokkal. A Sátán befolyása mindig zűrzavart, összevisszaságot fog okozni, logikátlan és ravasz érveket fog támasztani és az Isten gyermekei elleni gyűlölettel lesz mindig tarkítva. Azok, akik Isten Világosságával és az Igazság Világosságával áldottak, rettenetes és gyűlöletes támadásokat fognak (magukra) vonzani. Mert ahol Én Jelen vagyok, biztosak lehettek abban, hogy nagy lesz azok üldöztetése, akik Szent Szavamat hirdetik. Minél rosszabb az üldöztetés – Isten bármelyik Küldetésével szemben -, biztos lehettek, hogy a Sátán nagyon dühös.

Amikor szenvedtek, mint ahogy szenvedni is fogtok az irántatok mutatott gyűlölet miatt, mert felveszítek Keresztemet és követtek Engem, a fenevad lesz a legzaklatottabb, és egyre keményebben fog dolgozni azokon a lelkeken keresztül, akiken a gőg bűne foltot ejtett, hogy elpusztítson benneteket. Figyelmen kívül kell hagynotok az ilyen támadásokat. Legyetek békében, mert ahogy ők megnövelik a veletek szembeni gyűlölet erősségét, biztosan tudni fogjátok, hogy valódi egységben vagytok Velem, Jézusotokkal.

Menjetek szeretettel és békével és tudjátok, hogy Én a szívetekben élek.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/az-en-kereszteny-katonaim-fogjak-alkotni-a-legnagyobb-hadsereget-az-antikrisztussal-szemben/

—–
Római katolikus:
2018-05-23

7. évközi hét szerda

SZENTLECKE Szent Jakab apostol leveléből
Az apostol figyelmeztet: Az élet mulandó, tehát Istenbe vessük bizalmunkat!
Testvéreim!
Rajta hát, mondjátok csak: „Ma vagy holnap a városba indulunk, ott töltünk egy évet, kereskedünk és nyerészkedünk.” Hiszen azt sem tudjátok, mit hoz a holnap. Ugyan mi az életetek? A párához hasonlít, amely rövid ideig látszik, azután elenyészik.
Ehelyett azt kellene mondanotok: „Ha az Úr akarja, élni fogunk, és ezt vagy azt fogjuk tenni.” De ti saját cselekedeteitekkel kevélykedtek. Minden ilyen dicsekvés gonoszságszámba megy.
Aki tehát tudna jót tenni, és nem teszi, az vétkezik.
Ez az Isten igéje.
Jak 4,13-17

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Boldogok a lélekben szegények, * mert övék a mennyek országa. Mt 5,3 – 5. tónus.
Előénekes: Halljátok ezt, minden népek, * jól figyeljen a föld minden lakója:
szegények és gazdagok, * közemberek és előkelők!
Hívek: Boldogok a lélekben szegények, * mert övék a mennyek országa.
E: A rossz napoktól miért félnék, * amikor az alattomosak gonoszsága körülvesz engem?
Akik erejükben bíznak, * és nagy gazdagságukkal dicsekszenek.
H: Boldogok a lélekben szegények, * mert övék a mennyek országa.
E: Nem válthatja meg az ember önmagát, * váltságdíjat nem adhat Istennek.
Az élet váltságdíja túl magas, † a végén is kevésnek bizonyul ahhoz, * hogy örökké éljen és ne lásson pusztulást.
H: Boldogok a lélekben szegények, * mert övék a mennyek országa.
E: Látjuk, hogy meghalnak a bölcsek is, † az esztelen és a balga elpusztul egyaránt, * és vagyonuk átszáll az idegen emberre.
H: Boldogok a lélekben szegények, * mert övék a mennyek országa.
Zsolt 48,2-3.6-7.8-10.11

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Én vagyok az út, az igazság és az élet. * Senki sem jut Atyámhoz, csak általam.” Jn 14,6 – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus azt tanítja: Aki nincs ellene, az vele van.
Egyszer János apostol ezekkel a szavakkal fordult Jézushoz: „Mester! Láttunk valakit, aki a nevedben ördögöt űzött ki, de nem tart velünk. Megtiltottuk neki, mert nem csatlakozott hozzánk.”
Jézus azonban így válaszolt: „Ne tiltsátok meg neki! Aki az én nevemben csodát tesz, az egyhamar nem fog szidalmazni engem. Aki nincsen ellenünk, az velünk van.”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 9,38-40″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-05-23

 

——
Görög katolikus:

23 Pál a Főtanácsra nézett és beszédet tartott: „Testvéreim, én mind e mai napig tiszta lelkiismerettel éltem Isten előtt.” Ekkor Anániás[a] főpap megparancsolta azoknak, akik Pál mellett álltak, hogy üssék szájon. Pál Anániáshoz fordult: „Isten fog téged megverni, te képmutató! Te akarsz engem a Törvény alapján elítélni, s ugyanakkor a Törvény ellenére megparancsolod, hogy engem üssenek meg?”

Akik mellette álltak, rászóltak Pálra: „Hogy mersz így beszélni Isten főpapjával?”

Pál így felelt: „Testvéreim, nem tudtam, hogy ő a főpap. Meg van írva: »Ne szidalmazd néped fejedelmét!«”[b]

Amikor Pál látta, hogy a Főtanács egy része szadduceusokból, a másik része farizeusokból áll, felkiáltott: „Testvérek, én is farizeus vagyok, sőt már apám is az volt! Most is azért állok a bíróság előtt, mert hiszek abban, hogy a halottak fel fognak támadni.”

Amikor ezt mondta, a farizeusok és a szadduceusok vitatkozni kezdtek egymással, és a gyűlés két csoportra szakadt. A szadduceusok ugyanis nem hiszik, hogy a halottak fel fognak támadni. Nem hiszik, hogy vannak angyalok, vagy szellemek, a farizeusok azonban hisznek ezekben. 9 Nagy zűrzavar és kiabálás támadt. Majd a farizeusok csoportjából felállt néhány törvénytanító, és szenvedélyesen így érveltek: „Semmi rosszat nem találunk benne. Lehet, hogy egy angyal vagy szellem szólt hozzá.”

10 A vitatkozás annyira elvadult, hogy a parancsnok már attól félt, hogy Pált széttépik. Ezért megparancsolta a katonáknak, hogy menjenek le, Pált szabadítsák ki a vitatkozók közül, és vigyék vissza az erődbe.

11 Azon az éjszakán az Úr megállt Pál mellett, és azt mondta neki: „Légy bátor, mert ahogyan Jeruzsálemben hűségesen tanúskodtál rólam, úgy kell majd tanúskodnod Rómában is!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+23%3A1-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 15 Ezért mondom, hogy a Szent Szellem az enyémből vesz, és kijelenti nektek.”

Szomorúságotok örömre fordul

16 Még egy kis idő, és nem láttok engem többé. Azután egy kis idő múlva ismét megláttok.”

17 Ekkor a tanítványok tanakodni kezdtek egymás között: „Mit jelent ez: » Még egy kis idő, és nem láttok engem, de azután ismét megláttok«? Mit jelent az, hogy: »Mert én az Atyához megyek?« 18 Mit jelent az, hogy »Egy kis idő múlva«? Nem értjük, mire gondolt!”

19 Jézus tudta, hogy meg akarják kérdezni, ezért ő kérdezte meg tőlük: „Arról tanakodtok, hogy mit jelent, amit mondtam: » Még egy kis idő, és nem láttok engem, azután hamarosan ismét megláttok 20 Igazán mondom nektek: akkor majd sírtok és jajgattok, a hitetlenek ellenben örülnek. Szomorúak lesztek, de szomorúságotok hamarosan örömre fordul.

21 Amikor az asszony világra hozza gyermekét, szenved, mert eljött a szülés ideje. Azonban miután megszületett a gyermeke, már elfelejti minden szenvedését, mert a gyermeknek örül, aki a világra jött. 22 Ehhez hasonlóan most ti is szomorúak vagytok. Amikor majd újra meglátlak titeket, már örülni fogtok, és ezt az örömöt senki el nem veheti tőletek! 23 Azon a napon nem kérdeztek majd tőlem semmit. Igazán mondom nektek: bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+16%3A15-23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/05/23
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

A Földről való átmenetetek Új Királyságomba fájdalommentes lesz, azonnali és olyan hirtelen fog bekövetkezni, hogy alig lesztek képesek lélegzetet venni

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, jöjjetek mindnyájan és örvendjetek Velem együtt, emlékezvén arra a napra, amikor a Megváltás Ajándéka adatott nektek.A Nagypéntekre úgy kell emlékezni, mint arra a napra, amikor végre megnyíltak a Paradicsom Kapui, hogy köszöntsék Isten gyermekeit a Tőle való száműzetésből. Az Én Halálom olyan jövőt biztosított számotokra, melyben sohasem részesülhetnétek, ha Atyám, mint Messiást el nem küldött volna Engem.

Testemet keresztre feszítették, de Halálom életet hozott nektek. Ebben az időben, az Én Második Eljövetelem idejében Testem ugyanazt a Keresztrefeszítést szenvedi el – csakhogy ez alkalommal Egyházam, az Én Misztikus Testem lesz az, amely szenvedni fog. Tudnotok kell, hogy Én sohasem engedném meg Egyházam Keresztre feszítését, hogy tönkretegye Isten gyermekeinek hitét. Így tehát most hívok minden embert, minden felekezetet, minden bőrszínű és minden fajhoz tartozót, hogy hallgassanak meg Engem.

Ti hamarosan minden olyan jelet meg fogtok tapasztalni a földön, amelyek bizonyítani fogják nektek, hogy ti Isten teremtményei vagytok. Hamarosan tudni fogjátok, hogy sohasem fogtok meghalni, ha Isten Irgalmáért kiáltotok. Fényes jövő vár mindnyájatokra, ha elfogadjátok, hogy Isten gyöngéden szeretett gyermekei vagytok. Meghívlak benneteket, családjaitokat és barátaitokat, hogy egyesüljetek Királyságomban, és hogy egyetek Asztalomról.

A Földről való átmenetetek Új Királyságomba fájdalommentes lesz, azonnali és olyan hirtelen fog bekövetkezni, hogy alig lesztek képesek lélegzetet venni, mielőtt annak szépsége feltárul előttetek. Kérlek benneteket, ne féljetek Második Eljövetelemtől, ha szeretitek Istent. Isten szeret benneteket. Én szeretlek benneteket. A Szentháromság át fogja ölelni a Földet és mindazokat, akik elfogadják Irgalmasságom Kezét, és akik megbánást mutatnak bűnös életük miatt, biztonságban lesznek.

Azok közületek, akiknek erős a hitük, gyorsan el fognak ragadtatni. Azoknak viszont, akik a hit hiánya miatt lemaradtak, vagy akik lehetetlennek találják, hogy elérjenek Engemhosszabb időre lesz szükségük.

Nektek, hűséges Követőim, a gyengéket kell segítenetek, és azokat, akik el vannak veszve. Olyan nagy az Én Irgalmam, hogy Én mindezen lelkeknek megadom a számukra szükséges időt, hogy a mindenkinek megígért majdani örök életbe vigyem őket. Sohase érezzétek lehangoltnak magatokat, amikor minden reménytelennek látszik, mivel a bűn továbbra is falni fogja a gyengék lelkét. Nekünk egységben kell dolgoznunk, hogy megmentsük azokat, akik nagyon távol vannak Tőlem, akik számára alig van valami, ami a Karjaimba csábítsa őket. Az egymás iránti szeretetetek kapcsán történő csodák segíteni fognak abban, hogy ezek az elveszett lelkek megtérjenek. Ez az Én Ígéretem számotokra. Az ima, méghozzá sok ima, az Irántam való kötelességetek egy része lesz, hogy megmentsék ezeket a lelkeket attól a szörnyű végzettől, amelyet a Sátán tervezett Isten gyermekei ellen, akiket gyűlöl. Nem szabad neki adni ezeket a lelkeket.

Hívásom mindenkinek szól. Ezek az Üzenetek egyetlen vallást sem zárnak ki. Ehelyett nagy Szeretettel adatnak Isten minden gyermeke számára, mivel ti egyenlők vagytok a Szemében.

Legyetek békével, és bízzatok Isten Szeretetében

Jézusotok”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-foldrol-valo-atmenetetek-uj-kiralysagomba-fajdalommentes-lesz-azonnali-es-olyan-hirtelen-fog-bekovetkezni-hogy-alig-lesztek-kepesek-lelegzetet-venni/

—–
Római katolikus:

” Nagykedd

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Az eljövendő Megváltó a nemzetek világossága és az egész világ ékessége lesz. 
Prófétája által Megváltónk nevében így szól az Úr:
„Halljátok, szigetek, és figyeljetek, távoli népek! Az Úr hívott meg, mielőtt még születtem; anyám méhétől fogva a nevemen szólított. Számat éles kardhoz tette hasonlóvá, s kezének árnyékával oltalmazott engem. Mint a hegyes nyíl, olyanná tett, és a tegzébe rejtett. S így szólt hozzám: »A szolgám vagy, Izrael, benned fogok megdicsőülni!« De én azt mondtam: »Hiába fáradtam, haszontalanul tékozoltam erőmet.« Ám igaz ügyem az Úr előtt van, és jutalmam Istenemnél. És most ezt mondja az Úr, aki már anyám méhétől fogva szolgájává tett, hogy visszavezessem hozzá Jákobot, és Izraelt köréje gyűjtsem, Így dicsővé lettem az Úr szemében, és Istenem lett az erőm.
És mondotta az Úr:
»Kevés az, hogy szolgám légy, s fölemeld Jákob törzseit, és visszatérítsd Izrael maradékát. A nemzetek világosságává teszlek, hogy üdvösségem eljusson a föld határáig.«
Ez az Isten igéje.
Iz 49,1-6

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Ajkam hirdeti, * igazságodat, Uram. (Vö. 15ab. vers.)
Előénekes: Te vagy, Uram, én reményem, * ne hagyj soha szégyent érnem.
Igazságodban ments meg, † szabadíts meg engem, * fordítsd felém füled, és siess segítségemre.
Hívek: Ajkam hirdeti, * igazságodat, Uram.
E: Légy megmentő sziklám és erős váram, * ahol oltalmat nyerjek.
Mert te vagy, Istenem, erősségem és menedékem, * ragadj ki a bűnösök kezéből.
H: Ajkam hirdeti, * igazságodat, Uram.
E: Te vagy reménységem, Istenem, * ifjúkorom óta, Uram, benned bízom.
Anyám méhétől te vagy támaszom, * anyám ölétől fogva védelmezőm.
H: Ajkam hirdeti, * igazságodat, Uram.
E: Igazságodat hirdeti ajkam, * és szabadító tetteidet egész nap.
Ifjúságom óta oktatsz engem, Istenem, * csodáidat mindmáig hirdetem.
H: Ajkam hirdeti, * igazságodat, Uram.
Zsolt 70,1-2.3-4a.5-6ab.15ab és 17

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Üdvöz légy, Királyunk! Engedelmes voltál Atyádnak: * megfeszíteni vittek, mint leölésre a szelíd bárányt. – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus megjövendöli tanítványai hűtlenségét: az egyik elárulja, a másik megtagadja. 
Az utolsó vacsorán Jézus mélyen megrendült lelkében, és újból kijelentette:
„Bizony, bizony, mondom nektek, egy közületek elárul engem.” Erre a tanítványok tanácstalanul egymásra néztek, mert nem tudták kiről mondta ezt.
A tanítványok közül az egyik, akit Jézus szeretett, a vacsora alatt Jézus mellett ült. Simon Péter intett neki: „Kérdezd meg, kiről beszél?” Ő Jézushoz fordult, és megkérdezte: „Uram, ki az?” Jézus így felelt: „Az, akinek a bemártott falatot adom.” Ezzel bemártotta a falatot (a tálba) és karióti Júdásnak, Simon fiának nyújtotta. A falat után mindjárt belé szállt a sátán. Jézus ennyit mondott neki: „Amit tenni akarsz, tedd meg mielőbb!”
Az asztalnál ülők közül senki sem értette, miért mondta ezt neki Jézus. Egyesek azt hitték, hogy – mivel Júdásnál volt a pénz – Jézus megbízta: „Vedd meg, amire szükségünk lesz az ünnepen!” Mások pedig (azt gondolták), hogy adjon valamit a szegényeknek. Miután Júdás átvette a falatot, azonnal kiment. Éjszaka volt.
Júdás távozása után Jézus ezeket mondta: „Most dicsőült meg az Emberfia, és az Isten is megdicsőült benne. Ha pedig az Isten megdicsőült benne, az Isten is meg fogja öt dicsőíteni önmagában, sőt hamarosan megdicsőíti. Gyermekeim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Keresni fogtok engem, de amint a zsidóknak megmondottam, most nektek is megmondom: ahová én megyek, oda ti nem jöhettek.”
Erre Simon Péter megkérdezte: „Uram, hová mégy?” Jézus így válaszolt: „Ahová én megyek, oda most nem jöhetsz velem, de később követni fogsz.” Péter azonban erősködött: „Uram, miért ne követhetnélek most? Az életemet is odaadom érted,” Jézus ezt felelte neki: „Életedet adod értem? Bizony bizony, mondom neked, mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 13,21-33.36-38″

——
Görög katolikus: 

“6

Ezt mondja az Örökkévaló: „Szolgám vagy te,
    hogy Jákób törzseit helyreállítsd,
    és visszahozd Izráel maradékát.
De mindez nem elég:
    a nemzeteknek is világosságul adlak,
hogy szabadításom eljusson
    a föld minden népéhez általad.”

Ezt mondja az Örökkévaló,
    Izráel Szentje és Megváltója
az uralkodók szolgájának,
    akit az emberek lenéznek, elutasítanak,
    és a nemzetek megutálnak:
„Királyok állnak fel trónjukról előtted,
    fejedelmek borulnak le lábadnál,
az Örökkévaló kedvéért, aki hűséges,
    Izráel Szentje miatt, aki téged választott.”

Ezt mondja az Örökkévaló:
„Jókedvem idején teljesítem kérésedet,
    az üdvösség napján megsegítelek,
    megőrizlek és megvédelek.
Szövetségül adlak a nemzeteknek,
    hogy állítsd helyre a földet,
    és helyezd vissza népemet elpusztult örökségébe.
9-10 A megkötözött foglyokat bocsásd szabadon,
    a sötétben ülő rabokat hozd ki a fényre!
Bizony, kijönnek,
    és semmiben nem szenvednek hiányt,
    mint a juhnyáj.
Útközben is legelnek,
    a dombokon és hegyeken bőséges legelőt találnak.
Nem bántja őket éhség, vagy szomjúság,
    nem égeti nap heve, sem forró szél,
    mert az vezeti őket, aki könyörült rajtuk.
Bizony, friss vízforráshoz vezeti őket!”

” Az Örökkévaló megszólította Jákóbot: „Térj vissza szülőföldedre és rokonaidhoz, én pedig veled leszek!”
….
Most hát kelj föl, indulj útnak, hagyd itt ezt a földet, és térj vissza szülőföldedre!«” “
—–
—–

Isten Anyja: Sokan lesznek magányosak azon igyekezetükben, hogy imacsoportokat hozzanak létre

Igazság Könyve: 

Gyermekeim, nektek keresnetek kell azt, hogy egymást megvigasztaljátok, amikor a Föld minden sarkában összegyűltök, hogy Fiam Maradék Hadseregét megalkossátok.

Sokan lesznek magányosak azon igyekezetükben, hogy imacsoportokat hozzanak létre, és időnként úgy fogják érezni, hogy minden igyekezetük hiábavaló. Minden egyes létrehozott imacsoportért, mely azért jön létre, hogy a Keresztes Imahadjárat imáit imádkozza, drága Fiam különleges Kegyelmekben részesít majd benneteket.

Ő jelen van minden csoportban, és ezt a tudtotokra fogja hozni. Érezni fogjátok az Ő Szeretetét, s aztán tanúi lesztek a gyümölcsöknek, amint azok szétáradnak majd, és terjeszteni fogják az Ő legszentebb Szavait.

Gyermekek, ti áldottak vagytok, mert az alázat Ajándéka adatik meg nektek, de imacsoportjaitok közül csak azok fognak sok megtérést „betakarítani”, akik Fiam Szavát minden kétely nélkül fogadják.

A Szentlélek most gyorsan halad köztetek, drága gyermekek, és oly sok örömet szerez nekem látván azt, hogy Ő mennyire megérinti lelketeket.

Nektek egységben kell maradnotok, kicsiny gyermekeim, mert Fiamnak szüksége van a ti szeretetetekre és elkötelezettségetekre, hogy megmenthesse az emberiséget. Ti azonban a gonosz célpontjai lesztek, aki szárnyai alól minden démont ki fog ereszteni, hogy belétek hatoljon és megosztottságot okozzon. Ismerjétek fel ezeket a kísértéseket annak, amik valójában, és teljesen bízzatok meg Fiamban. Hívjatok Engem, szeretett Édesanyátokat, hogy Keresztes Imahadjárat Csoportjaitokat összetartsam.

A Keresztes Imahadjárat 97. imája, hogy a Keresztes Imahadjárat Csoportjai egyesüljenek

Ó, Üdvösségnek szeretett Anyja, könyörgök Hozzád, hogy imáid által egyesítsd Isten Maradék Hadseregét szerte a világon.

Boríts be minden Keresztes Imahadjárat Csoportot az Üdvösség Kegyelmével, mely Fiad, Jézus Krisztus Irgalmasságán keresztül árad ránk.

Küldd el angyalaidat, hogy borítsanak be mindnyájunkat, különösen azokat a papokat, akik a Keresztes Imahadjárat csoportjait vezetik.

Segíts nekünk, hogy elkerüljük a zaklatottságokat, amelyek megosztottságot okoznak közöttünk, és védj meg minket a fegyverzet ajándékával, hogy mentesek legyünk a támadásoktól, melyeket Jézus Krisztus iránti szeretetünkért kell elviselnünk ebben a Szent Küldetésben, a lelkek megmentéséért. Ámen.

Menjetek most békében, szeretett gyermekeim, és tartsátok szem előtt, hogy Isten Maradék Hadserege – Fiam Kegyelmei segítségével – segíteni fog Fiamnak a lelkek milliárdjai megmentésében.

Szeretett Édesanyátok
Az Üdvösség Anyja”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-anyja-sokan-lesznek-maganyosak-azon-igyekezetukben-hogy-imacsoportokat-hozzanak-letre/

—–
Római katolikus:
” Amikor Izrael elöljárói mind együtt voltak, a papok vállukra emelték a frigyszekrényt. Felvitték az Úr szekrényét, magát a szentsátort és annak minden felszerelését, ami benne volt. Amíg a papok és a leviták ezeket vitték, Salamon király és a választott nép egész sokasága, mely egybegyűlt nála, vele együtt a frigyszekrény előtt haladt. Közben annyi juhot és marhát mutattak be áldozatul, hogy annak se szeri, se száma nem volt.
Azután a papok bevitték az Úr szövetségének szekrényét a helyére: a templom belső részébe, a szentek szentjébe, a kerubok szárnyai aláA kerubok ugyanis kiterjesztett szárnyakkal álltak a frigyszekrény helye fölött, és felülről befedték a szekrényt és annak hordozó rúdjait.
† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus ruhájának érintésétől is meggyógyulnak a betegek.
Jézus és apostolai egyszer áthajóztak a Genezáreti-tó túlsó partjára, és ott kikötöttek.
Amint kiszálltak a bárkából, az emberek rögtön fölismerték Jézust. Bejárták az egész környéket, s a betegeket hordágyon odavitték, ahol a hír szerint Jézus tartózkodott.
Amerre csak járt, a falvakban, a városokban és a tanyákon, kitették a betegeket a terekre, és kérték, hogy legalább a ruhája szegélyét érinthessék. Aki csak megérintette, meggyógyult.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 6,53-56
——
Görög katolikus: 

17 Bízzatok vezetőitekben, és hallgassatok rájuk, mert ők vigyáznak lelketekre úgy, mint akik erről számot is adnak. Hadd tegyék ezt örömmel, és ne sóhajtozva, mert ez nem válnék javatokra.

Befejező kérések, üdvözletek, áldás

18 Imádkozzatok értünk! Mert meg vagyunk győződve arról, hogy lelkiismeretünk tiszta, hiszen mindenben helyesen akarunk eljárni.

19 Főként pedig azért imádkozzatok, kérlek, hogy mielőbb visszajussak hozzátok.

20 A békesség Istene pedig, aki az örök szövetség vére által kihozta a halottak közül a mi Urunkat, Jézust, a juhok nagy pásztorát,

21 tegyen készségessé titeket minden jóra, akaratának teljesítésére; és munkálja bennünk azt, ami kedves őelőtte Jézus Krisztus által, akinek dicsőség örökkön-örökké. Ámen.”

—–
—–
—–