Címke: Földi Egyház

Az ima megfélemlíti a gonoszt

Igazság Könyve:

2015. február 12. csütörtök, 18:00

Drága szeretett leányom, arra kérek minden Keresztényt világszerte, hogy növeljék az imádságra szánt időt, imádkozván erőért, hogy legyőzzék a bűnt, mely megfojtja a világot, szenvedést hoz, és mindenféle nehézséget von maga után.

Az imával meg lehet semmisíteni a bűnt. Az ima a legerősebb fegyver a gonoszság ellen és minél jobban Felém fordultok, a ti Jézusotok felé, annál hatékonyabban tudok győzedelmeskedni ellenségem fölött. Bár Én semmilyen követelményeket nem támasztok veletek szemben, ami megterhelné a szíveteket, azonban egyet mégis kérek tőletek, hogy hívjatok Engem a bűnösök megsegítése érdekében, hogy elkerüljék a gonoszságot, ami bármelyik pillanatban felütheti a fejét a szívükben.

A Sátán hatalma egy olyan pontot ért el, hogy könnyen manipulálhatja azokat, akiknek nincs hitük, azaz Istenbe vetett hitük. Ő minden alkalommal piszkálja és kísérti őket. Az ember a Sátán szemében Isten képmása, Aki a saját Képére és Hasonlatosságára teremtette az embert. A Sátán olyan intenzitással gyűlöl minden egyes emberi lényt, hogy ha azt látnátok, az még a lélegzeteteket  is elállítaná. Egyedül csak az az ember éber az ő taktikájára, aki képes látni az Igazságot, amikor a gonoszság sokféle formában jelentkezik. Egyedül csak az az ember képes elhárítani a csaló befolyását az ima erejével, aki nyitott Isten Igéjére, szereti Istent, és ismeri Őt.

Az ima megfélemlíti a gonoszt és meggyengíti az emberiség fölötti hatalmát. Az ima sokkal erősebb, mint a csatában használt kard, mert az, az ellenséget nemcsak megsebzi, hanem el is pusztítja.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/az-ima-megfelemliti-gonoszt/

 

———-
Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html


“ENGEDD, HOGY TÖKÉLETESÍTSELEK

Lourdes,1989. március 20.
Franciaország
Vassula, én vagyok az, Jézus. Ne engedd a megtévesztőnek, hogy rászedjen téged! Mindaz, amit neked adtam, az enyém.Kísértéseivel kétkedésre indít engem…Miért hallgatsz rá? Megedzettem hallásodat, felnyitottam szemedet, hogy láss engem, miért kételkedsz? Sok szolgámnak adtam meg ugyanazt a kegyelmet, mint neked, miért kételkedsz? Vassula, báránykám, én vagyok a te jó Pásztorod, aki zöld mezőkre vezet téged, hogy megpihenj. Karjaimban oltalmazlak, Szívemben megpihentetlek, mindig rajtad van tekintetem, miért kételkedsz műveimben?Mivel én magam nem vagyok jó.Tudom, de engedd, hogy tökéletesítselek . Látod? 1 Szeretet vagyok. Most együtt, én és te, a te kezed az enyémben. Nem engedem el kezed, nehogy megfeledkezz jelenlétemről. Jöjj, mi ketten?

Igen Uram.

Akkor szeretném hallani!

(Később Lourdes-ban elmentünk meglátogatni azt a barlangot, ahol a Szűzanya megjelent Szent Bernadette-nek. Meglátogattuk a kriptát, amely az első templomként épült fel a jelenések után. Itt lokúciót kaptam a Szűzanyától. Azt mondta:
Végül a mi Szívünk fog győzni.”)

Biarritz,1989. március 21.

Franciaország

(Megérkeztünk Ilbanitz kastélyába, ahol szállást kaptunk, és ahol a találkozót tartják. A kastélynak szinte minden szobáját megmutatták nekünk. Az első emeleten egy kápolna volt, amelyet még nem szenteltek fel. Az egyik sarokban Szűzanyánk szobra állt. Hallottam, amint azt mondta, “Szeretném, ha Fiam velem lenne.” Azután egy kis szobában, ahol csupán szemetet tároltak, találtunk egy életnagyságú feszületet is, amelyet javítás végett állítottak oda. Ahogy a kereszten függő Jézushoz közeledtem, gyorsan néhány szót vetett felém: “Vigyél ki engem innen!”Zavarba jöttem, nem tudtam, hogy elmondjam-e a tulajdonosoknak azt, amit hallottam, de végül elmondtam. Akkor hárman átvittük a kereszten függő Jézust Szent Édesanyja mellé. Jézus azt mondta, hogy ezt írásban is meg fogja erősíteni.)

Jézus?

Én vagyok. Engedd meg, hogy leírjam azt, amit fent a kis szobában mondtam. Azt mondtam, hogy “Vigyél ki engem innen!”

Igen Uram.

Most megkérem Édesanyámat, hogy ismételje meg szavait:

Mennyire örülnék, ha Fiam velem lenne, Vassula, menj és látogasd meg, hívott téged!

Köszönöm Szent Édesanyám!

Biarritz,1989. március 22

(Ez a találkozó napja. Jézus megadta nekem a programot.)

Jöjj és segítelek minden kötelezettségedben. Az én Lelkem van rajtad, Vassula. Szeress engem, taníts szeretettel, mi ketten?

Mindörökre, Uram. ”

 
 
 
 
———-
Római katolikus:

2020-02-12

5. évközi hét szerda

OLVASMÁNY a Királyok első könyvéből
Sába királynője megcsodálja Salamon király bölcsességét.
Amikor Sába királynőjéhez eljutott Salamon híre az Úr nevével kapcsolatban, eljött hozzá, hogy találós kérdésekkel próbára tegye. Hatalmas kísérettel, fűszereket, drágaköveket és töméntelen aranyat szállító tevékkel érkezett Jeruzsálembe.
Meglátogatta Salamont, és megtárgyalt vele mindent, ami csak érdekelte. Salamon meg is felelt minden kérdésére; nem volt olyan dolog, amely ismeretlen lett volna a király előtt, és amelyre ne tudott volna választ adni.
Sába királynője megcsodálta Salamon nagy bölcsességét; a házat, amelyet épített, az asztalára felszolgált ételeket, tisztviselőinek lakásait, cselédségének elhelyezését és ruházatát, pohárnokait, végül azokat az egészen elégő áldozatokat, amelyeket az Úr házában bemutatni szokott: és a lélegzete is elállt.
Meg is mondta a királynak: „Igaz a hír, amelyet országomban dolgaidról és bölcsességedről hallottam. Nem akartam hinni a híreknek, míg el nem jöttem, és saját szememmel meg nem győződtem, hogy még a felét se mondták el nekem. Hiszen bölcsességed és gazdagságod felülmúlja a híreket, amelyeket hallottam. Boldogok alattvalóid, és boldogok szolgáid, akik állandóan előtted állnak, és hallják bölcsességedet. Áldott legyen az Úr, a te Istened, ki kegyelmével Izrael trónjára ültetett! Mivel mindörökre szereti az Úr Izraelt, azért tett téged királlyá, hogy jogot és igazságot szolgáltass.”
Végezetül százhúsz talentum aranyat, rengeteg illatszert meg drágakövet adott ajándékba a királynak. Soha többé nem hoztak annyi fűszert, mint amennyit Sába királynője adott Salamon királynak.
Ez az Isten igéje.
1Kir 10,1-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Az igazak ajka * bölcsességet szól. (30a. vers. – 4. g tónus)
Előénekes: Bízd sorsodat az Úrra, benne remélj, * és ő gondoskodik rólad.
Igazságodat napfényre hozza, * mint a déli nap, úgy ragyog igazad.
Hívek: Az igazak ajka * bölcsességet szól.
E: Bölcsességet szól az igaz ajka, * és nyelve az igazságot hirdeti.
Isten törvénye él a szívében, * nem is ingadoznak soha léptei.
H: Az igazak ajka * bölcsességet szól.
E: Az Úrtól van az igazak üdvössége, * ő oltalmazza őket a szorongatás idején.
Segítőjük és szabadítójuk az Úr, † megmenti a bűnösöktől és üdvözíti őket, * mivel őbenne bíztak.
H: Az igazak ajka * bölcsességet szól.
Zsolt 36,5-6.30-31.39-40

ALLELUJA
Uram, a te szavad igazság. * Tégy szentté minket igazságod által! Jn 17,17b és a – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Az a rossz teszi tisztátalanná az embert, ami belülről, a szívéből származik.
Jézus egy alkalommal ismét magához hívta a népet, és így tanította őket:
„Hallgassatok rám mindnyájan, és jól értsétek meg! Nem az szennyezi be az embert, ami kívülről jut az emberbe; hanem ami az emberből származik, az szennyezi be őt.”
Amikor Jézus a népsokaság elől bement a házba, tanítványai megkérdezték tőle, mi a példabeszéd értelme. Ezt felelte: „Hát még ti sem értitek? Nem tudjátok, hogy amit megeszik az ember, az nem szennyezheti be, mert nem a szívébe jut, hanem a gyomrába, és a félreeső helyre kerül?” Ezzel tisztának mondott minden ételt.
Aztán így folytatta: „Ami az emberből ered, az teszi tisztátalanná az embert. Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, paráznaság, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és ez teszi tisztátalanná az embert.”
Ezek az evangélium igéi.

Mk 7,14-23″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-02-12

————
Ortodox (Görög keleti): 

3.1 Ez már a második levél, szeretteim, amelyet hozzátok írok: ezekben emlékeztetés által ébresztgetem tiszta gondolkozásotokat,

hogy eszetekbe jussanak a szent próféták előre megmondott szavai, és apostolaitoknak az Úrtól és Üdvözítőtől kapott parancsolatai.

Tudjátok meg elsősorban azt, hogy az utolsó napokban csúfolódók támadnak, akik mindenből gúnyt űznek, akik saját kívánságaik szerint élnek,

és ezt kérdezgetik: “Hol van az ő eljövetelének ígérete? Mert mióta az atyák elhunytak, minden úgy maradt, amint a teremtés kezdetétől fogva van.”

Mert rejtve marad előttük, szándékosan meg is feledkeznek róla, hogy egek régóta voltak, és föld is, amely vízből és víz által állt elő az Isten szavára.

Ez által az isteni szó által az akkori világ özönvízzel elárasztva elpusztult,

a mostani egek és a föld pedig ugyanezen szó által megkímélve megmaradtak, hogy tűznek tartassanak fenn az ítéletnek és az istentelen emberek pusztulásának napjára.

Az az egy azonban ne legyen rejtve előttetek, szeretteim, hogy az Úr előtt egy nap annyi, mint ezer esztendő, és ezer esztendő annyi, mint egy nap.

Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen.

10 De el fog jönni az Úr napja, mégpedig úgy, mint a tolvaj, amikor az egek recsegve-ropogva elmúlnak, az elemek égve felbomlanak, a föld és a rajta levő alkotások is megégnek.

11 Mivel pedig mindezek így felbomlanak, milyen szentül és kegyesen kell nektek élnetek,

12 akik várjátok és siettetitek az Isten napjának eljövetelét, amikor majd az egek lángolva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak!

13 De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyben igazság lakik.

Emlékeztetés Pál leveleire

14 Ezért tehát, szeretteim, minthogy ezeket várjátok, igyekezzetek, hogy ő tisztának és feddhetetlennek találjon benneteket békességben.

15 A mi Urunk hosszú tűrését pedig üdvösnek tartsátok, ahogyan szeretett testvérünk, Pál is megírta nektek – a neki adott bölcsesség szerint -,

16 szinte minden levélben, amikor ezekről szól. Ezekben van néhány nehezen érthető dolog, amelyeket a tanulatlanok és az állhatatlanok kiforgatnak, mint más írásokat is a maguk vesztére.

Befejezés, áldás

17 Ti tehát szeretteim, mivel előre tudjátok ezt, vigyázzatok, hogy az elvetemültek tévelygései el ne sodorjanak, és saját biztos meggyőződéseteket el ne veszítsétek.

18 Inkább növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében. Övé a dicsőség most és az örökkévalóságban!

——————————-

24 “Azokban a napokban pedig, ama nyomorúság után, a nap elsötétedik, a hold nem fénylik,

25 a csillagok lehullanak az égről, és az egek tartóerői megrendülnek.

26 És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőkön, nagy hatalommal és dicsőséggel;

27 és akkor elküldi az angyalokat, és összegyűjti választottait a világ négy tájáról, a föld sarkától az ég sarkáig.”

28 “Tanuljátok meg a fügefáról vett példázatot: amikor már zsendül az ága, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár.

29 Így ti is, amikor meglátjátok, hogy ezek történnek, tudjátok meg, hogy közel van ő, az ajtó előtt.

30 Bizony, mondom néktek, hogy nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindez végbe nem megy.

31 Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=++2+Peter+3%3A1-18%2C++Mark+13%3A24-31&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS
—–

https://oca.org/readings/daily/2020/02/12

 
2015. február 11. szerda, 15:16
… 
… 
Az Úr szólt ma hozzátok, és ma van annak a napja, amikor a megjövendölt változások elkezdődnek.

Az Első Feltámadás Napja érkezőben van, és azok, akik nem akarnak elfogadni Engem, mindörökre félre lesznek dobva. Nagy az Én Haragom ebben az időben, és ha ti tanúi lennétek a langyos szívűek fakószürke és sötét lelkének, sírva fakadnátok. Sajnos, a lelkek többsége sötétségben van, és ha ti látnátok az emberek lelkének az állapotát, meghalnátok a rémülettől; ilyen az emberek lelki állapota.

Jézusotok”

Csak ennyit fedhetek fel a számotokra, még mielőtt szétválasztanám a juhokat a kosoktól 

 
 
 
 
6.8 Magnitude Earthquake In Turkey Causes Ground To Bleed A Deep Red Colour
https://www.worldofbuzz.com/6-8-magnitude-earthquake-in-turkey-causes-ground-to-bleed-a-deep-red-colour/?fbclid=IwAR2-QaHmWHVE69MQJgdUieoaU-MPaDcH4RdYj9Gr6Ywr3fC7mvDfcJVqjUc

Imádkozzatok Fiam földi Egyházának a védelméért, és kérjétek Fiamat, hogy legyen Irgalmas mindazokhoz, akik megpróbálják azt keresztre feszíteni.

Igazság Könyve:

FIGYELEM! EZ AZ ÜZENET KIMARADT A LISTÁBÓL, EZÉRT HAGYTAM KI VÉLETLENÜL:

https://masodikeljovetel.hu/igazsag-konyve/2015/februar

“2015. február 11. szerda, 15:16

Drága szeretett leányom, földi Időm során nagyon sokan az Arcomba köptek, átkoztak és megtagadtak Engem, és ugyan ezt teszik mind a mai napig.

A nagy többség elutasított minden Ajándékot, amelyet Isten a látnokok és a próféták által adott az emberiségnek. Hamarosan nehéz lesz az embernek megtalálnia az Igazság Lángját, annak ellenére, hogy keresni fogja azt. Ellenségeim örülni és ünnepelni fognak, amikor Tanúimat a földre teperik, és összetapossák. Ó, milyen hálátlan az ember hideg szíve, és milyen kevés szeretetet táplálnak Irántam.

Büntetésem a küszöbön áll, és Én szét fogom választani azokat, akikben él az Irántam való szeretet, azoktól a lelkektől, akik elutasítanak Engem. Beavatkozásom gyors lesz, és jaj annak az embernek, aki átkoz Engem, mert ki fogom vágni őt Szentséges Szívem Kebeléből, és a vadállatok között fog járni, akik bekóborolják a Földet, hogy felkutassák a lelkeket, akik után vágynak, csakhogy elpusztíthassák őket.

Az Úr szólt ma hozzátok, és ma van annak a napja, amikor a megjövendölt változások elkezdődnek. Irgalmasságom nagy áradata bemutatásra kerül számotokra, de azt követően, ti fogtok a saját sorsotok fölött dönteni. Azok, akik hagyták, hogy a gyűlölet elmérgesedjen a lelkükben, nyíltan vissza fognak Engem utasítani. A langyos szívűek nem fognak azzal a Kegyelemmel rendelkezni, hogy hűségesek maradjanak Hozzám, így ők is el fognak utasítani Engem.

Én nektek adtam az Igét, az Igazságot, és emiatt sokan átkoztak Engem. Én csak ennyit tudok adni nektek a Nagy Nap előtt. Most vegyétek, amit nektek adtam, és emlékezzetek minden Szóra, mert az Én Időm már közel van, és csak ennyit fedhetek fel a számotokra, még mielőtt szétválasztanám a juhokat a kosoktól.

Azok, akik átkoznak Engem, átkozottak lesznek. Azoknak, akik hisznek Bennem, Örök Életük lesz. Szenvedjetek a Nevemért és Én az eljövendő Királyságomban fel foglak magasztalni benneteket.

 Az Első Feltámadás Napja érkezőben van, és azok, akik nem akarnak elfogadni Engem, mindörökre félre lesznek dobva. Nagy az Én Haragom ebben az időben, és ha ti tanúi lennétek a langyos szívűek fakószürke és sötét lelkének, sírva fakadnátok. Sajnos, a lelkek többsége sötétségben van, és ha ti látnátok az emberek lelkének az állapotát, meghalnátok a rémülettől; ilyen az emberek lelki állapota.

Jézusotok”

Csak ennyit fedhetek fel a számotokra, még mielőtt szétválasztanám a juhokat a kosoktól

 

2015. február 10. kedd, 14:36

Drága gyermekeim, fontos, hogy mindnyájan imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat imáit és Legszentebb Rózsafüzéremet napi imáitok részeként. Választhattok bármelyik imát, nem feltétlenül szükséges mindegyiket elimádkoznotok, hanem azokat, amelyeket óhajtjátok. A Legszentebb Rózsafüzéremet minden nap imádkoznotok kell a gonosz befolyása ellen.

Az ima közelebb visz benneteket Istenhez, és megvédi mindazokat a lelkeket, akik kérik Fiam segítségét a csaló hatalma ellen. Az ima a legnagyobb fegyver a gonoszság ellen, és nektek soha nem szabad alábecsülnötök azt a hatalmat, amelyet az terem.

Imádkozzatok Fiam földi Egyházának a védelméért, és kérjétek Fiamat, hogy legyen Irgalmas mindazokhoz, akik megpróbálják azt keresztre feszíteni. Ez az Egyház – mely Fiam Teste és Temploma – az az út, amely által minden dicsőség megadatik Istennek. A Tanítások, az Ige és a Szent Eukarisztia, mely Fiam, Jézus Krisztus Teste és Vére, mint Ajándékok adattak az emberiségnek, a lelkek megmentése érdekében. Nektek meg kell tartanotok az Igazságot, és fel kell készülnötök Fiam Irgalmának az elfogadására.

Arra sürgetlek benneteket, hogy imádkozzatok azokért a lelkekért, akik cáfolják az Igazságot, és könyörögjetek Fiamhoz, hogy árassza Irgalmát a lelkükre.

A Fiam maga az Élet. Minden Élet Tőle származik. Ha elutasítjátok Fiamat, akkor nem lesztek az élet fenntartói az Ő eljövendő Királyságában.

Fiam megkért engem, hogy kérjem imáitokat azokért a lelkekért, akik Őt el fogják utasítani. Ő meg fogja hallgatni imáitokat, amelyeket szeretteitekért és azokért ajánlotok fel, akik nem lesznek képesek elfogadni a Világosságot, amikor az, mint világítótorony ragyogni fog, és be fogja borítani az emberiséget.

Azok a lelkek, akikben ég a szeretet és az alázat, ami szükséges, hogy fogadják Fiamat, örülni fognak. Azok pedig, akiknek a lelkében sötétség van, kerülni fogják a világosságot, mivel az Igazságot látni, fájdalmas lesz számukra. Teljes szívből imádkozzatok most, és mostantól fogva minden nap azokért a lelkekért, akiknek a leginkább szükségük van Fiam Irgalmasságára.

Imáitok nélkül sokan el fognak veszni, és egy örökkévalóságon át fognak sóvárogni Fiam társaságára, de Őt sehol sem fogják már megtalálni.

Szeretetemet, védelmemet és békémet hagyom rátok. Kérlek, válaszoljatok a lelkek üdvössége érdekében tett hívásomra.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-imadkozzatok-fiam-foldi-egyhazanak-vedelmeert


———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html


JÖVENDÖLÉS: OROSZORSZÁG SZENTSÉGBEN FOGJA KORMÁNYOZNI
GYERMEKEIM MARADÉKÁT

1992. október 20.   Oroszország, Moszkva,

Oroszország tisztelni fog Téged szegénységében. Talán általa következik be az EGYSÉG, hiszen azt mondtad, hogy Ő fog Téged leginkább megdicsőíteni, és egység után sóhajtottál Atyádhoz szóló főpapi imádban.Jöjj, írd: Az én békémet adom neked.

Én vagyok a Feltámadás,



és hamarosan végbemegy a feltámadás leányomban, Oroszországban. Ne legyetek fiainak és leányainak bírái, hogy ne kelljen titeket elítélnem! Ha lenne is közöttetek tökéletes ember, semminek számítana az én tökéletességemhez képest. Hamarosan teljes dicsőítést kapok tőlük, és Oroszország szentségben fogja kormányozni gyermekeim maradékát.Én, az Úr, imádságot, áldozatot és vezeklést kérek tőletek, mert ezek vezetik hozzám Oroszországomat. Nyomorúságában meg fogom mutatni irgalmamat, gyengeségében hatalmamat és tekintélyemet, semmiségében

Mindazt, ami ÉN VAGYOK,

és szárazságában folyókat fakasztok belőle. Mindent kigyomlálok belőle, ami nem én vagyok, és az üres helyekre kegyelmeimet ültetem. A béke és a szeretet palántáit ültetem el benne.

„Oroszország, nem is olyan régen történt, hogy megszegted velem kötött szövetségedet, felégetted kötelékeidet, és így szóltál: ,Nem szolgálok Neked!’ Most olyan gyermekeket adok neked, akik szentségben hirdetik Nevemet, és ezt mondják: ,Áldott, aki visszaadta látásunkat és megérintette szívünket! Áldott, aki más utakra vitt és meggyógyított minket!’

Akkor úgy fogsz élni,

hogy én benned leszek, és te énbennem, és szívedben a mi két Szívünkkel megadod nekem a megjövendölt dicsőséget.”

Vassula, menyasszonyom, az én kedvemért imádkozz Oroszország teljes megtéréséért! Én, az Úr, megáldalak téged, gyermekem! Soha ne feledkezz meg arról, hogy én szeretlek téged a legjobban!

Később, aznap este egy orosz orthodox pap, aki az egységért dolgozik, meghívott egyik barátommal együtt, hogy vegyek részt azon a találkozón, amely a hagyománnyal foglalkozik. Az elnöknő bejelentette, hogy nyolc perc áll azok rendelkezésére, akik a hallgatóság köréből fel akarnak szólalni.

Az orosz orthodox pap megkérdezte az elnöknőt egy cédulán, amelyet továbbadtak neki, hogy beszélhetnék-e én is a résztvevőkhöz. Feltételezem, hogy tudta, ki vagyok, mert írásban azt válaszolta, hogy „nem”.

A pap írt egy második levelet is, továbbadta neki, és a válasz ismét nemleges volt. Olyan helyzet adódott, amelyben az angyalok segítségére volt szükség. Hívtam angyalomat és megkértem, hogy az engem körülvevő többi angyallal együtt menjen és beszéljen az elnöknő angyalával, hogy változtassa meg elhatározását.

Ám ekkor éreztem, hogy Jézus lép közbe. Azt kérdezte: „Mit csinálsz?” „Angyalaimat küldöm…” válaszoltam. Erre így szólt: „Megmondtam neked, mielőtt Oroszországba küldtelek, hogy most csupán zarándokként kell odamenned!” Hirtelen visszaemlékeztem erre, mégis úgy szóltam, mint az elkényeztetett gyermek: „Ó Uram! Nem akarok hosszan beszélni, kérlek adj nekem csupán három percet, hogy bemutassam üzenetedet! Ez olyan jó alkalom, Uram!” Alig fejeztem be mondatomat, amikor az elnöknő néhány sort küldött, és nyolc percet engedélyezett számomra. Az én jó Uram azonban tíz teljes percet adott…)”

 ———-
Római katolikus:

2020-02-11

5. évközi hét kedd

OLVASMÁNY a Királyok első könyvéből
Salamon király imája a jeruzsálemi templom szentelésekor.
Miután a frigyszekrényt átvitték az új templomba, Salamon király Izrael egész gyülekezete előtt odalépett az Úr oltára elé. Kezét kitárta az ég felé, és így imádkozott:
„Uram, Izrael Istene! Nincs hozzád hasonló Isten sem fenn az égben, sem lenn a földön. Te megtartod szövetségedet és irgalmasságodat szolgáid iránt, akik őszinte szívvel járnak előtted.
De hát valóban lehetséges-e, hogy az Isten itt lakozzék a földön? Hiszen a menny és az egek egei sem képesek téged befogadni. Mennyivel kevésbé fogadhat be ez a ház, amelyet én építettem.
Tekints mégis szolgád imájára és könyörgésére, Uram Istenem! Hallgasd meg a dicsérő és kérő imát, amelyet szolgád ma eléd terjeszt! Legyen szemed éjjel és nappal nyitva e ház felett; e hely felett, amelyről kijelentetted: Ott lesz az én lakásom! Hallgasd meg az imádságot, amelyet szolgád e helyen hozzád intéz, és hallgasd meg szolgádnak és választott népednek könyörgését, bármiért is imádkoznak majd ezen a helyen! Halld meg égi lakóhelyedről; és ha meghallod, légy irgalmas!”
Ez az Isten igéje.

1Kir 8,22-23.27-30

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Mily kedves a te hajlékod, * Seregek Ura, Istene. (2. vers. – 5. tónus)
Előénekes: Szívem és testem * örvendezik az élő Istenben.
Még a veréb is otthont talál magának, * és a gerle fészket, ahová fiait helyezze.
Hívek: Mily kedves a te hajlékod, * Seregek Ura, Istene.
E: Boldogok, akik a te házadban laknak, * örökkön-örökké dicsérnek téged.
Istenünk, oltalmazónk, nézz reánk, * tekints a te fölkented arcára.
H: Mily kedves a te hajlékod, * Seregek Ura, Istene.
E: Jobb egy nap a te házadban, * mint ezer nap máshol.
Inkább álljak az Úr házának küszöbén, * minthogy a bűnösök sátrában lakjam.
H: Mily kedves a te hajlékod, * Seregek Ura, Istene.
Zsolt 83,3.4.5 és 10.11

ALLELUJA
Hajlítsd szívemet döntéseidre, Istenem, * jóságosan add nekem törvényedet! Zsolt 118,36a és 29b – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus szemére veti a farizeusoknak és az írástudóknak, hogy őseik hagyományai miatt nem tartják meg Isten parancsait.
Abban az időben összegyűltek Jézus köré a farizeusok és néhány írástudó Jeruzsálemből. Látták, hogy egyik-másik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan kézzel eszi a kenyeret. A farizeusok és általában a zsidók ugyanis nem esznek addig, amíg meg nem mossák a kezüket könyékig, így tartják meg az ősök hagyományait. És ha piacról jönnek, addig nem esznek, míg meg nem mosakszanak. S még sok más hagyományhoz is ragaszkodnak: így például a poharak, korsók, rézedények leöblítéséhez.
A farizeusok és írástudók tehát megkérdezték: „Miért nem követik tanítványaid az ősök hagyományait, miért étkeznek tisztátalan kézzel?”
Ezt a választ adta nekik: „Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok Izajás, amint írva van:
Ez a nép ajkával tisztel engem, ám a szíve távol van tőlem.
Hamisan tisztelnek, olyan tanokat tanítván, amelyek csak emberi parancsok.
Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz ragaszkodtok.”
Azután így folytatta: „Ügyesen kijátsszátok Isten parancsait, hogy a magatok hagyományait megtarthassátok. Mózes azt hirdette: Tiszteld atyádat és anyádat, és aki atyját vagy anyját átkozza, halállal bűnhődjék! Ti ellenben azt tanítjátok: Ha valaki azt mondja atyjának vagy anyjának: amivel segíthetnélek téged, az »korbán« vagyis Istennek szentelt áldozati adomány, annak nem engeditek meg, hogy bármit is tegyen apja vagy anyja érdekében. Így a magatok hagyományával kijátsszátok Isten parancsát, és még sok
más ehhez hasonlót tesztek.”
Ezek az evangélium igéi.

Mk 7,1-13″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-02-11

2015. február 12. csütörtök, 18:00

… 

A Sátán hatalma egy olyan pontot ért el, hogy könnyen manipulálhatja azokat, akiknek nincs hitük, azaz Istenbe vetett hitük. Ő minden alkalommal piszkálja és kísérti őket. Az ember a Sátán szemében Isten képmása, Aki a saját Képére és Hasonlatosságára teremtette az embert.  ….”

https://masodikeljovetel.hu/az-ima-megfelemliti-gonoszt/

————
Ortodox (Görög keleti): 

Éppen így meg tudja szabadítani az Úr a kegyeseket a kísértésből, a gonoszokat pedig büntetések között tudja megtartani az ítélet napjára.

10 Különösen azokat, akik tisztátalan vágyaik után mennek, és az Isten felségét megvetik. Ezek vakmerők, elbizakodottak, akik attól sem rettennek vissza, hogy dicsőséges hatalmakat káromoljanak,

11 holott még az angyalok sem mondanak ezekre az Úr előtt kárhoztató ítéletet, jóllehet erőben és hatalomban felülmúlják őket.

12 Ezek pedig azt káromolják, amit nem ismernek, mint az oktalan állatok, amelyek természettől fogva megfogásra és levágásra valók; de hozzájuk hasonlóan is fognak elpusztulni.

13 Ez lesz gonoszságuk bére. Ezek gyönyörűségnek tartják a naponkénti dőzsölést: szennyfoltok és szégyenfoltok ők, akik álnokságaikban tobzódnak, amikor együtt lakmároznak veletek.

14 Szemük parázna vággyal van tele, és telhetetlenek a bűnben, elcsábítják az állhatatlan lelkeket, szívük gyakorlott a kapzsiságban, átok gyermekei.

15 Ezek elhagyták az egyenes utat, eltévelyedtek, és követték Bálámnak, Beór fiának útját, aki a gonoszság bérét szerette,

16 de aki vétkéért feddést kapott: egy néma igavonó állat emberi hangon szólalt meg, és megakadályozta a próféta esztelenségét.

17 Ezek víztelen források, forgószéltől sodort ködfoszlányok, akiknek a sötétség homálya van fenntartva.

18 Mert üres, fellengzős szólamokat hangoztatva testi vágyaik kiélésére csábítják feslett életükkel azokat, akik nemrégen szakadtak el a tévelygésben élőktől.

19 Szabadságot ígérnek nekik, bár maguk a romlottság szolgái, mert mindenki rabja lesz annak, ami legyőzte.

20 Mert ha az Úrnak és az Üdvözítő Jézus Krisztusnak megismerése által megszabadultak a világ förtelmeitől, de ismét belekeveredve azokba elbuknak; ez az utóbbi állapotuk rosszabb lesz az elsőnél.

21 Mert jobb lett volna nekik, ha meg sem ismerik az igazság útját, minthogy azt megismerve elforduljanak a nekik adott szent parancsolattól.

22 De betelt rajtuk az igaz példabeszéd: “A kutya visszatér a maga okádására”, és: “A megfürdött disznó sárban hempereg!”

———————

“Ó, MILYEN BÁNATOT OKOZOL NEKEM, NEMZEDÉK!
1995. május 30.   Vissza Betlehembe  
Vassula, veled vagyok, és mindössze szeretetet kérek tőled. Mondd meg nekik és értesd meg velük, hogy a szeretet az égbe vezető út, a szeretet meghódítja a szíveket és kiterjeszti országomat! A szeretet a kulcs a hitehagyás megszüntetéséhez. A szeretetet ingyen kapjátok, kérjétek a szeretet adományát, és megadom nektek. Szeretetem mondanivalóját minden nemzet megkapta 1 Húsz zarándok kísért el, közülük a legtöbben Rhodos szigetéről való görögkeletiek, de voltak Athénből is. Jöttek egyesek Franciaországból, Svájcból, Hollandiából és Puerto Ricóból is. A többiek, O’Carroll atya kivételével Betlehemből való római katolikusok. és aki akarja, meg fogja hallani. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, de szeretettel imádkozzatok! Nyissátok ki szíveteket, és meggyógyítalak titeket. Szeretettel fizessetek a rosszért, keressétek a jót, és a Jóság válaszolni fog nektek a magasságból és a mi hasonlatosságunkra fog megváltoztatni benneteket. Mindent tudok, és minden dolgot megfigyelek, de amit ebben a nemzedékben látok, az nem hasonlít hozzánk. Kihívó viselkedést, erőszakot, kapzsiságot, beképzeltséget és olyan gonoszságot látok, ami felülmúlja a gonosz lelkek gonoszságát. Ellenem és minden szent dolog ellen való lázadást szít, és olyan bűnöket követ el nemzedéketek, melyek tönkre tehetik lelketeket. Bűn minden rossz cselekedet… Emeljétek fel szemeteket, és igyekezzetek engem megtalálni! Ne legyetek a világ szépségének áldozatai, mert az ilyenfajta szépség imádata sok bűnnek okozója.

A vadállat hasonlatosságára dolgoztad ki tervedet, nemzedék, hogy megkoronázd gonoszságodat és a vadállattal együtt fogod elkövetni bűnödet,

hogy megszüntesd örök áldozatomat és helyébe felállítsd a vészthozó undokságot.

   …

————————–
“… 14 “Amikor pedig meglátjátok a ‘pusztító utálatosságot’ ott állni, ahol nem volna szabad – aki olvassa, értse meg! -, akkor, akik Júdeában vannak, meneküljenek a hegyekbe,

15 aki a ház tetején van, ne szálljon le, és ne menjen be, hogy kihozzon valamit a házából,

16 és aki a mezőn van, ne térjen vissza, hogy a ruháját elhozza.

17 Jaj a terhes és a szoptatós anyáknak azokban a napokban!

18 Imádkozzatok, hogy ne télen legyen ez,

19 mert azokban a napokban olyan nyomorúság lesz, amilyen az Isten által teremtett világ kezdete óta egészen mostanáig nem volt, és nem is lesz;

20 és ha az Úr nem rövidítené meg azokat a napokat, nem menekülne meg egyetlen halandó sem; a választottakért azonban, akiket Ő kiválasztott, megrövidítette azokat a napokat.” *

Az Emberfia eljövetele

21 “Ha valaki akkor ezt mondja nektek: Nézd, itt a Krisztus! – vagy: Nézd, ott van! Ne higgyétek!

22 Mert hamis krisztusok és hamis próféták jelennek majd meg, jeleket és csodákat tesznek, hogy ha lehet, megtévesszék a választottakat.

23 Ti azonban vigyázzatok: előre megmondtam nektek mindent!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=++2+Peter+2%3A9-22%3B++Mark+13%3A14-23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS
—–

https://oca.org/readings/daily/2020/02/11

 
* THE RAPTURE in the Spring, 2020!
those days will be shortened * see 1:24 

Üdvösség Anyja: Imádkozzatok Fiam földi Egyházának védelméért

Igazság Könyve:

2015. február 10. kedd, 14:36

Drága gyermekeim, fontos, hogy mindnyájan imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat imáit és Legszentebb Rózsafüzéremet napi imáitok részeként. Választhattok bármelyik imát, nem feltétlenül szükséges mindegyiket elimádkoznotok, hanem azokat, amelyeket óhajtjátok. A Legszentebb Rózsafüzéremet minden nap imádkoznotok kell a gonosz befolyása ellen.

Az ima közelebb visz benneteket Istenhez, és megvédi mindazokat a lelkeket, akik kérik Fiam segítségét a csaló hatalma ellen. Az ima a legnagyobb fegyver a gonoszság ellen, és nektek soha nem szabad alábecsülnötök azt a hatalmat, amelyet az terem.

Imádkozzatok Fiam földi Egyházának a védelméért, és kérjétek Fiamat, hogy legyen Irgalmas mindazokhoz, akik megpróbálják azt keresztre feszíteni. Ez az Egyház – mely Fiam Teste és Temploma – az az út, amely által minden dicsőség megadatik Istennek. A Tanítások, az Ige és a Szent Eukarisztia, mely Fiam, Jézus Krisztus Teste és Vére, mint Ajándékok adattak az emberiségnek, a lelkek megmentése érdekében. Nektek meg kell tartanotok az Igazságot, és fel kell készülnötök Fiam Irgalmának az elfogadására.

Arra sürgetlek benneteket, hogy imádkozzatok azokért a lelkekért, akik cáfolják az Igazságot, és könyörögjetek Fiamhoz, hogy árassza Irgalmát a lelkükre.

A Fiam maga az Élet. Minden Élet Tőle származik. Ha elutasítjátok Fiamat, akkor nem lesztek az élet fenntartói az Ő eljövendő Királyságában.

Fiam megkért engem, hogy kérjem imáitokat azokért a lelkekért, akik Őt el fogják utasítani. Ő meg fogja hallgatni imáitokat, amelyeket szeretteitekért és azokért ajánlotok fel, akik nem lesznek képesek elfogadni a Világosságot, amikor az, mint világítótorony ragyogni fog, és be fogja borítani az emberiséget.

Azok a lelkek, akikben ég a szeretet és az alázat, ami szükséges, hogy fogadják Fiamat, örülni fognak. Azok pedig, akiknek a lelkében sötétség van, kerülni fogják a világosságot, mivel az Igazságot látni, fájdalmas lesz számukra. Teljes szívből imádkozzatok most, és mostantól fogva minden nap azokért a lelkekért, akiknek a leginkább szükségük van Fiam Irgalmasságára.

Imáitok nélkül sokan el fognak veszni, és egy örökkévalóságon át fognak sóvárogni Fiam társaságára, de Őt sehol sem fogják már megtalálni.

Szeretetemet, védelmemet és békémet hagyom rátok. Kérlek, válaszoljatok a lelkek üdvössége érdekében tett hívásomra.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-imadkozzatok-fiam-foldi-egyhazanak-vedelmeert


———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html


OLY SOK LÉLEK TART AZ ÖRÖK TŰZ FELÉ!
1994. december 26.
Rám bíztad ezt az üzenetet. Kijelöltél, hogy gondoskodjam érdekeidről, de elnyomóim erőket összpontosítanak üzeneted ellen, hogy összetörjék. Mit tehetek puszta kézzel?Tudom. Szeress engem, és pihenj meg kissé! Gyermekem, végül én fogok diadalmaskodni, ezért ne aggódj szívdobbanásaim miatt. Minden egyes dobbanása hívás valamely lélek számára, hogy térjen vissza a Szeretethez. Nem hallják meg azonban minden szívdobbanásomat, és Ó 1 oly sok lélek tart az örök tűz felé... Csupán szüntelen imát kérek tőled. Légy éber, és használd fel a felismerést, amelyet én adtam neked. Nem adtam-e elég bizonyítékát irántad való szeretetemnek?

Uram, kérlek, add látható jelét is szeretetednek!

Szenvedésem virága, úgy legyen! Megadom neked szeretetem jelét a te szereteted kedvéért. Nem mintha már nem adtam volna meg, de ezzel a rajtad lévő jellel növelni fogom kitartásodat.

Halálosan szeretlek.

Ó… e szavak balzsamot jelentenek nekem, országom misztériumában pedig egy lélek megmenekülését. Jöjj, gyermekem! ”

 
 
 

———-
Római katolikus:

2020-02-10

5. évközi hét hétfő

OLVASMÁNY a Királyok első könyvéből
A frigyszekrényt átviszik az új templomba, és az Úr dicsősége betölti a templomot.
Miután elkészült a jeruzsálemi templom és minden felszerelése, Salamon király összehívta magához Jeruzsálembe a választott nép elöljáróit, a törzsek összes vezetőit és Izrael fiainak összes nemzetségfőit, hogy felvigyék az Úr szövetségének szekrényét Dávid városából, vagyis a Sionból. Egész Izrael összegyűlt Salamon királynál az ünnepre Etánim havában, vagyis a hetedik hónapban.
Amikor Izrael elöljárói mind együtt voltak, a papok vállukra emelték a frigyszekrényt. Felvitték az Úr szekrényét, magát a szentsátort és annak minden felszerelését, ami benne volt. Amíg a papok és a leviták ezeket vitték, Salamon király és a választott nép egész sokasága, mely egybegyűlt nála, vele együtt a frigyszekrény előtt haladt. Közben annyi juhot és marhát mutattak be áldozatul, hogy annak se szeri, se száma nem volt.
Azután a papok bevitték az Úr szövetségének szekrényét a helyére: a templom belső részébe, a szentek szentjébe, a kerubok szárnyai alá. A kerubok ugyanis kiterjesztett szárnyakkal álltak a frigyszekrény helye fölött, és felülről befedték a szekrényt és annak hordozó rúdjait.
A frigyszekrényben nem volt semmi más, mint az a két kőtábla, amelyeket Mózes helyezett el benne Hóreb hegyénél, amikor az Úr szövetséget kötött Izrael fiaival az Egyiptomból való kivonulás után.
Amikor a papok kijöttek a szentélyből, felhő takarta be az Úr házát, úgyhogy a papok nem is állhattak szolgálatba a felhő miatt, mert az Úr dicsősége betöltötte a templomot.
Ekkor Salamon azt mondta:
Az Úr megmondta, hogy a
felhőben akar lakni; azért a ház, melyet lakásul építettem neked, állandó, örökös székhelyed lesz.
Ez az Isten igéje.
  1Kir 8,1-7.9-13

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Indulj el, Urunk, Istenünk, * a te nyugalmad helyére. (8a. vers. – 7. b tónus)
Előénekes: Azt hallottuk, hogy Efratában van, * és megtaláltuk Jaár mezején.
Induljunk tehát sátorába, * boruljunk le lábának zsámolyához.
Hívek: Indulj el, Urunk, Istenünk, * a te nyugalmad helyére.
E: Indulj el, Urunk, nyugalmad helyére, * te és hatalmad ládája.
Papjaid igazságba öltözzenek, * és szentjeid ujjongjanak.
A te szolgád, Dávid miatt * meg ne vesd fölkented arcát.
H: Indulj el, Urunk, Istenünk, * a te nyugalmad helyére.
Zsolt 131,6-7.8-10

ALLELUJA
Jézus hirdette országának örömhírét, * és minden betegséget meggyógyított a nép körében. Mt 4,23 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus ruhájának érintésétől is meggyógyulnak a betegek.
Jézus és apostolai egyszer áthajóztak a Genezáreti-tó túlsó partjára, és ott kikötöttek.
Amint kiszálltak a bárkából, az emberek rögtön fölismerték Jézust. Bejárták az egész környéket, s a betegeket hordágyon
odavitték, ahol a hír szerint Jézus tartózkodott.
Amerre csak járt, a falvakban, a városokban és a tanyákon, kitették a betegeket a terekre, és kérték, hogy legalább a
ruhája szegélyét érinthessék. Aki csak megérintette, meggyógyult.
Ezek az evangélium igéi.

Mk 6,53-56″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-02-10

————
Ortodox (Görög keleti): 

20 Mindenekelőtt tudnotok kell, hogy az Írás egyetlen próféciája sem ered önkényes magyarázatból,

21 mert sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem a Szentlélektől indíttatva szólaltak meg az Istentől küldött emberek.

A hamis tanítók tévelygése

2.1 De voltak a nép körében hamis próféták is, mint ahogyan közöttetek is lesznek hamis tanítók, akik veszedelmes eretnekségeket fognak közétek becsempészni. Ezekkel megtagadják az Urat, aki őket megváltotta, így gyors pusztulást hoznak magukra.

Sokan fogják követni kicsapongásaikat, akik miatt káromolni fogják az igazság útját,

benneteket pedig szép szavakkal fognak kifosztani kapzsiságukban. Ellenük már régóta készen van az ítélet, és nem kerülik el kárhozatukat.

Mert az Isten nem kímélte meg a bűnbe esett angyalokat sem, hanem az alvilág sötét mélységébe taszította őket, hogy őrizetben maradjanak az ítéletig.

Nem kímélte meg az őskor világát sem, hanem csak Nóét, az igazság hirdetőjét őrizte meg nyolcadmagával, amikor özönvízzel borította el az istentelenek világát.

Elhamvasztotta és pusztulásra ítélte Sodoma és Gomora városát, intő példaként azoknak, akik istentelenül élnek.

Viszont az igaz Lótot megszabadította, aki szenvedett az elvetemültek kicsapongó viselkedésétől.

Mert ennek az embernek az igaz lelke napról napra gyötrődött közöttük gonosz cselekedeteiket látva és hallva.

Éppen így meg tudja szabadítani az Úr a kegyeseket a kísértésből, a gonoszokat pedig büntetések között tudja megtartani az ítélet napjára. …”

———————

“… 9 “Ti pedig vigyázzatok magatokra: mert bíróságoknak adnak át titeket, zsinagógákban vernek meg, helytartók és királyok elé állítanak énértem, bizonyságul nekik.

10 Előbb azonban minden nép között hirdetni kell az evangéliumot.

11 Amikor pedig elhurcolnak és átadnak titeket, ne aggódjatok előre, hogy mit mondjatok, hanem ami megadatik nektek abban az órában, azt mondjátok, mert nem ti vagytok, akik szóltok, hanem a Szentlélek.

12 Akkor testvér a testvérét, apa a gyermekét adja majd halálra, gyermekek támadnak szüleik ellen, és vesztüket okozzák,

13 és mindenki gyűlöl majd titeket az én nevemért; de aki mindvégig kitart, az üdvözül.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=++2+Peter+1%3A20-2%3A9%3B++Mark+13%3A9-13&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—————————-

https://oca.org/readings/daily/2020/02/10

 
Chinese Officials Burn Bibles, Close Churches in Crackdown on Christianity

Itt az ideje annak, hogy mindazok, akik Fiam szolgálatára hívatottak, legyenek éberek.

Igazság Könyve:
2013.10.06 23:30

Hamarosan azt fogják nektek mondani, hogy összpontosítsátok minden figyelmeteket a világ szegényeire. Pénzt fognak kérni tőletek – és ezt különböző forrásokból fogják beszedni, hogy a világ szegényeit, a munkanélkülieket és a hajléktalanokat segítsék. Azt fogják nektek mondani, hogy Én, Jézus Krisztus mindig is szerettem a szegényeket. A probléma a következő: Én először a lelki szegényeket keresem fel, hogy megszabadítsam őket az elveszett életüktől. A lélekben szegények – akik kevés lelki érzülettel rendelkeznek Isten iránt – azok, akikre vágyom. Boldogok azok, akik szegények ebben az életben, akik keveset tudnak felmutatni, de szeretnek Engem, mert ezek az emberek egyáltalán nem szegények. A gazdag embernek inkább van szüksége Szeretetemre, Irgalmamra és Együttérzésemre, mint azoknak, akik arra kényszerülnek, hogy élelmet, ruhát vagy menedéket találjanak. Arra kell figyelmet szentelnetek, hogy mennyire szerettek Engem, és hogyan kértek Engem, hogy megmentselek benneteket. A Szentségek lesznek a megmentő erő azok számára, akik gazdagok és szegények, de akik nem szeretnek Engem.
——–

“2013.10.08 15:40

Drága leányom, minden gyermekem megkapja Isteni Erőmet, aki Hozzám fordul, és Fiam által kéri Tőlem, hogy támogassam őket e földi megpróbáltatások idején.


Értem ez alatt azt az Igazságot, amely Legszentebb Szövetségemnek felel meg.

Mindazokat a dolgokat, amelyek a világra vonatkoznak, amelyben éltek, nem fogják valóban feltárni számotokra, mint például a háborúkat, amelyeknek hamarosan tanúi lesztek, és amelyeket szándékosan hoznak létre, hogy elpusztítsák népemet. Ezen háborúk egyike sem fogja az emberek javát szolgálni, és ezek nem lesznek igazságos háborúk. A világnak adott Szavamat – azóta, hogy az első próféta feltárta Vágyaimat – többé már nem fogják komolyan venni. Fiamnak, Jézus Krisztusnak Igéjét ócsárolni fogják, és a hazugságok igazolása érdekében be fogják mocskolni.

Itt az ideje annak, hogy mindazok, akik Fiam szolgálatára hívatottak, legyenek éberek. Nem tudjátok figyelmen kívül hagyni ezt az emberiséghez intézett Felhívásomat. Én Fiam által arra kérlek benneteket, hogy maradjatok mindenkor egységben Vele. Ti, gyermekeim, a Sátán elsődleges célpontjai vagytok, mivel Ő addig nem nyugszik, amíg elsőként Fiam földi Egyházát meg nem kaparintja. Fiam Egyháza nélkül ő nem fogja tudni vonzani azokat a lelkeket, akik után a legjobban vágyik. Nektek, gyermekeim, a fenevad – Antikrisztus – fájdalmat fog okozni, amennyiben engedtek a nyomásnak, mely arra kényszerít benneteket, hogy elfogadjátok az új hamis tant, amelynek gondos és könyörtelen előkészítése most van folyamatban.

Gyermekeim, ne hagyjátok, hogy ezen események hírei kitépjék a szíveteket, mert ha Rám hallgattok, és Fiam útját követitek, nagymértékben megkíméllek benneteket az eljövendő szellemi üldözéstől. Időről időre gyengülni fog ragaszkodásotok ezekhez az Üzenetekhez, a Sátán által elültetett támadások miatt. Néhányan közületek fel fogják adni, mások ellenben kételkedni fognak. A túlnyomó többség azonban hű marad Hozzám, Én pedig engedelmességetekért nagy Kegyekben és Kegyelmekben foglak benneteket részesíteni.

Szeretlek titeket, gyermekeim. Én irgalmas leszek, és amikor Fiam által kérni fogtok Engem, hogy nyugtassam meg a szíveteket, és segítsek nektek békében maradni, hogy magabiztosan mehessetek Új Paradicsomom Kapui felé, válaszolni fogok hívásotokra.

 
Szerető Atyátok,
A Legmagasságosabb Isten”


—–
Római katolikus:
2018-10-10

27. évközi hét szerda

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a galatákhoz írt leveléből
Pál apostol – hivatása tudatában – bátran kiáll pogányságból megtért hívei lelkiismereti szabadsága mellett.
Testvéreim!
(Meghívásom után) tizennégy évre Barnabással együtt ismét visszatértem Jeruzsálembe, és Tituszt is magammal vittem. Kinyilatkoztatástól indíttatva mentem, és megbeszéltem az apostolokkal a pogányok között végzett evangélium-hirdetés ügyét. Külön tárgyaltam a tekintélyesebbekkel is, hogy ne legyen hiábavaló az eddigi fáradozásom és a most folyó munkám.
Ellenkezés nélkül elismerték, hogy én éppen úgy megbízást kaptam az evangélium hirdetésére a pogányok között, mint ahogy Péter a zsidók körében. Aki ugyanis hatékonnyá tette Péter apostoli munkáját a zsidóknál, az enyémet is hatékonnyá tette a pogányoknál. Amikor Jakab, Péter és János, akiket oszlopoknak tekintenek, felismerték a nekem adott kegyelmet, az egyetértés jeléül jobbjukat nyújtották nekem és Barnabásnak: Mi apostolkodjunk a pogányok között, ők pedig a zsidók között! Csak gondunk legyen a szegényekre! Törekedtem is arra, hogy ezt megtegyem.
Amikor azonban Péter Antiochiába jött, nyíltan szembeszálltam vele, mert okot adott rá. Mielőtt ugyanis a Jakab környezetéből való testvérek Antiochiába jöttek volna, együtt étkezett a pogányokkal. Amikor viszont azok megérkeztek, visszahúzódott, és tartózkodott a pogányságból megtért testvérektől, mert tartott a zsidóságból megtért keresztények véleményétől. Ehhez a viselkedéséhez aztán többen is csatlakoztak; még Barnabást is belesodorták a kétszínűségbe. Amikor tehát láttam, hogy nem az evangélium igazságához híven viselkednek, mindnyájuk előtt kijelentettem Péternek: „Ha te zsidó származásod ellenére sem ragaszkodsz a mózesi törvény előírásaihoz, milyen alapon kényszerítheted pogány származású testvéreinket, hogy aszerint éljenek?”
Ez az Isten igéje.
Gal 2,1-2.7-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot! Mk l6,15. – 8 G. tónus.
Vagy: Alleluja. 8. szám.
Előénekes: Dicsérjétek az Urat minden népek, * magasztaljátok őt minden nemzetek.
Hívek: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot!
Vagy: Alleluja.
E: Mert erős rajtunk az ő irgalma, * és az Úr hűsége örökké megmarad.
H: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot!
Vagy: Alleluja.
Zsolt 116,1-2

ALLELUJA
Megkaptátok a fogadott fiúság Lelkét, * általa így szólítjuk Istent: „Abba, Atyánk!” Róm 8,15 – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Ma Lukács evangéliumából halljuk az Úr imádságának egy rövidebb változatát; a hosszabbat a Máté-evangélium közli.
Történt egyszer, hogy Jézus éppen befejezte imádságát: Ekkor egyik tanítványa arra kérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is tanította imádkozni tanítványait.” Jézus erre így szólt hozzájuk: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok:
Atyánk! Szenteltessék meg a te neved.
Jöjjön el a te országod.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.
Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk minden ellenünk vétőnek.
És ne vígy minket kísértésbe.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 11,1-4″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-10


——
Görög katolikus:

24 Sőt, bízom az Úrban, hogy hamarosan én magam is meglátogatlak benneteket.

25 Úgy gondoltam, itt az ideje, hogy visszaküldjem hozzátok Epafroditoszt, aki kedves testvérem, munkatársam és harcostársam is. Őt azért küldtétek hozzám, hogy a mostani helyzetemben segítsen nekem, 26 most azonban visszaküldöm, mert már nagyon hiányoztatok neki. Az is nyugtalanította, hogy tudomást szereztetek a betegségéről. 27 Mert valóban beteg volt, sőt majdnem meg is halt, Isten azonban könyörült rajta. De nemcsak rajta, hanem rajtam is, hogy egyéb szomorúságaimra ne jöjjön újabb bánat. 28 Ezért még inkább haza akartam őt küldeni, hogy mikor találkoztok, újra együtt örülhessetek. Így én is megnyugodhatok. 29 Fogadjátok hát őt nagy örömmel az Úrban, mert megérdemli, hogy tiszteljétek! 30 Ő ugyanis Krisztus munkája miatt került oly közel a halálhoz. Életét kockáztatta, hogy engem szolgálhasson helyettetek is.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Philippians+2%3A24-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus lecsendesíti a vihart

22 Azokban a napokban történt, hogy Jézus a tanítványaival együtt beszállt egy bárkába. „Menjünk át a tó túlsó partjára!” — mondta nekik, és elindultak. 23 Miközben hajóztak, Jézus elaludt. Hirtelen szélvihar csapott le a tóra. A hajó már kezdett megtelni vízzel, és mindannyian veszélyben voltak. 24 A tanítványok ekkor felébresztették Jézust: „Mester! Mester! Végünk van!”

Jézus felkelt, ráparancsolt a szélre és a dühöngő hullámokra, mire azok lecsillapodtak, és nagy csend lett. 25 Majd a tanítványokhoz fordult: „Hol van a hitetek?”

Ők nagyon megdöbbentek és elámultak ezen. Egymástól kérdezgették: „Kicsoda ez, hogy ha parancsol, még a szél és a víz is engedelmeskedik neki?””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+8%3A22-25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/10/10
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Mivel földi Egyházam Keresztre feszítése elkezdődik, nektek minden megjövendölt jelre résen kell lennetek

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, mivel földi Egyházam Keresztre feszítése elkezdődik, nektek minden megjövendölt jelre résen kell lennetek.

Isten ellenségei minden szempontból utánozni fogják Saját Keresztre feszítésemet, kezdve Testem megszentségtelenítésével. Amikor a hóhérjaim elé vonszoltak, mezítelenre vetkőztettek, hogy kigúnyoljanak és szégyenbe hozzanak Engem. Aztán pirosba öltöztettek – mely szín a vadállattal kapcsolatos. Aztán azon marakodtak, hogy ki verje be az első szöget a Testembe. Majd barbárokhoz hasonlóan szaggatták végtagjaimat, és annyira szétfeszítették Karjaimat, hogy kitépték a helyéből, csakhogy újabb fájdalmat okozzanak Nekem. Hogy még több szenvedést okozzanak Nekem, a szegeket olyan dőlési szögben ütötték be a tenyerembe, hogy azok a Csuklómon jöttek ki. Mindkét Karomat olyan két különös szögben húzták ki, hogy Én egy fájdalmas szokatlan szögben lógtam, amelynek az volt a célja, hogy maximális fájdalmat okozzanak Nekem, és hogy megalázzanak.

Sorsot húztak, hogy melyik utolsó nyolc férfi hajtsa végre a Testemnek okozott véres kínzatást. Ocsmányságokat énekeltek, ütöttek-vertek Engem, gyomron rúgtak és ordítoztak, mint a vadállatok. Minden módon bemocskoltak Engem, megmutatván azoknak, akik Kereszthalálom szemtanúi voltak, hogy megbüntettek az úgynevezett gonosz hazugságokért. Meggyilkoltak, hogy elhallgattassanak Engem, megakadályozván így, hogy Isten Szava elérje a lelkeket.

Ugyanez fog megtörténni hamarosan. Ellenségeim nem fognak azzal megelégedni, hogy megváltoztassák Eukarisztiám Bemutatását – ők még egyszer be fogják mocskolni a Testemet. Hasonló módon fognak meggyalázni Engem. A vörös színt fogják használni; gesztikulálni fognak Keresztem előtt, és az új rituáléjukkal sértegetni fognak Engem. Csak azok, akik felismerik a jeleket, fogják észrevenni, hogy ezeket a szentségtöréseket a nagy pompa és a ragyogás közepette milyen lelkesen mutatják be majd a világnak.

Az új szentbeszédek zagyvaságok lesznek, és a liturgia nagy részének nem lesz értelme. Azoknak mondom, akik ismerik Tanításaimat: legyetek éberek az összekuszált, logikátlan és a bonyolult kijelentésekre, melyek egykori tanításoknak és hitvallásoknak az új, átírt bevezetéséhez fognak társulni. Ők nemcsak zavart és nyugtalanságot fognak kelteni a lelketekben, hanem tele lesznek ellentmondásokkal és hazugságokkal, melyek sohasem jöhetnek Tőlem, Jézus Krisztustól.

Ti azóta, hogy a Földön jártam, már megkaptátok az Igazságot. Most hazugságokat fognak adni nektek, azzal a céllal, hogy elfordítsanak benneteket Istentől. Legyetek feltétlenül éberek, mert le fognak nyelni benneteket és a hamis tanokba fognak belerángatni titeket. A sötétség tana, amelyet éveken át aprólékosan kidolgoztak, hamarosan rátok ereszkedik. Ne fogadjatok el soha olyan ígéreteket, amelyek ellentmondanak Szavamnak. Amikor azt látjátok, hogy ezek a dolgok megtörténnek, tudni fogjátok, hogy mindezeket a gonosz szelleme hozta nektek azért, hogy tönkretegye számotokra az örök üdvösség lehetősségét.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/mivel-foldi-egyhazam-keresztre-feszitese-elkezdodik-nektek-minden-megjovendolt-jelre-resen-kell-lennetek/

—–

 
Valtorta Mária:

Római katolikus:
“… ahogyan a vöröses agyag ragyog a pecsét alatt, és színeket öltsön, miként a ruha; hogy elvegye a gonoszoktól »világosságukat«, és megtörje a bűnre emelt karjuk erejét? ”

 
 

2018-10-04

26. évközi hét csütörtök

OLVASMÁNY Jób könyvéből
Végső szükségben az ember még barátaiban sem bízhat, csak Istenben, aki a halálból is kimenti.
A mindenkitől elhagyott Jób így szólt barátaihoz: Szánjatok meg, barátaim, legalább ti szánjatok, mert megérintett engem az Úr keze!
Miért üldöztök úgy most ti is, mint ahogy Isten üldöz engemet?
Miért nem hagyjátok már abba, és miért marjátok testemet?
Bárcsak felírnák szavaimat, bárcsak feljegyeznék egy könyvbe!
Bárcsak vas íróvesszővel ólomtáblára, vagy vésővel sziklába vésnék azokat: Tudom, hogy Megváltóm él, és a végső napon feltámadok a földből.
Testemet ismét bőr veszi körül, és testemben látom meg Istenemet.
Én magam látom majd őt, és nem valaki más; saját szememmel nézem őt; szívem titkos reménye ez.
Ez az Isten igéje.
Jób 19,21-27

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Hiszem, hogy meglátom az Úr javait * az élők földjén. 13. vers. – 4 g. tónus.
Előénekes: Uram, halld meg kiáltó szavamat, * könyörülj rajtam, és hallgass meg engem.
Szívem rólad mondta: * „Keressétek az ő arcát!”
Hívek: Hiszem, hogy meglátom az Úr javait * az élők földjén.
E: A te arcodat keresem, Uram, * ne rejtsd el előlem arcodat.
Ne fordulj el haragodban szolgádtól, * segítségem te vagy, el ne taszíts.
H: Hiszem, hogy meglátom az Úr javait * az élők földjén.
E: Hiszem, hogy meglátom az Úr javait * az élők földjén.
Remélj az Úrban, bátran cselekedj, * szíved legyen erős, és bízzál az Úrban.
H: Hiszem, hogy meglátom az Úr javait * az élők földjén.
Zsolt 26,7-9abc.13-14

ALLELUJA
Közel van az Isten országa, * tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban. Mk 1,15 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus apostoli munkára küldi a hetvenkét tanítványt.
Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott.
Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.
Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: »Békesség e háznak!« Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra.
Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: »Elérkezett hozzátok az Isten országa!«
De ha betértek valamelyik városba, és nem látnak titeket szívesen, menjetek ki az utcára, és mondjátok: »Még a port is lerázzuk, ami városotokban a lábunkra tapadt, de tudjátok meg: Elérkezett hozzátok az Isten országa!« Bizony, mondom nektek: Szodomának könnyebb sorsa lesz azon a napon, mint ennek a városnak.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 10,1-12″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-04


——
Görög katolikus:

20 Ugyanakkor ez meg fog felelni annak a határozott várakozásomnak és kívánságomnak is, hogy nem fogok szégyent vallani semmiben. Sőt, bátran meg fog mutatkozni bennem — akár életben maradok, akár meg kell halnom —, hogy Krisztus mindenkinél hatalmasabb. Igen, azt várom, hogy ez a mostani helyzetemben is így lesz, mint ahogy eddig is mindig így volt. 21 Hiszen élni annyit jelent számomra, hogy Krisztussal élni, ha viszont meg kell halnom, az tiszta nyereség.[a]

22 Igaz, ha tovább élhetek ebben a testben, az gyümölcsöző munkát jelent a számomra, ezért nem is tudom, melyiket válasszam. 23 Egyszerre kétféle kívánság van bennem. Szeretnék már kilépni ebből a földi életből, és Krisztushoz költözni, mert az számomra sokkal-sokkal jobb. 24 Számotokra viszont az az előnyösebb, ha életben maradok. 25 Ebben bízva tudom, hogy egy ideig még itt maradok, és veletek leszek. Segíteni fogok nektek, hogy felnőjetek a hitben, és sok örömötök teljék benne. 26 Ezért, amikor újból meglátogatlak benneteket, még több okotok lesz arra, hogy Krisztus Jézusban dicsekedjetek velem.

27 Mindenesetre ügyeljetek arra, hogy a Krisztusról szóló örömüzenethez méltóan éljetek. Akkor akár meg tudlak látogatni titeket, akár nem, jó híreket fogok hallani felőletek. S én azt szeretném hallani, hogy erősek vagytok, és egy szívvel-lélekkel küzdötök azért, amit az örömhírből származó hit jelent.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Philippians+1%3A20-27&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 17 A Jézus híre pedig egyre jobban terjedt Júdeában és az egész környéken.

Jézus Bemerítő Jánosról

18 A történteket Bemerítő Jánosnak is elmondták a tanítványai. 19 Ő pedig magához hívatta két tanítványát, és elküldte őket Jézushoz, hogy megkérdezzék tőle: „Te vagy-e az, akinek el kell jönnie, vagy valaki mást várjunk?”

20 Amikor a küldöttek megérkeztek Jézushoz, ezt mondták: „János küldött minket, hogy megkérdezzük: Te vagy-e az, akinek el kell jönnie, vagy valaki mást várjunk?”

21 Abban az időben Jézus sok beteget és szenvedőt gyógyított meg különféle betegségekből, megszabadított gonosz szellemektől, és sok vaknak is visszaadta a látását. 22 Jézus így válaszolt a küldötteknek: „Menjetek vissza Jánoshoz, és mondjátok el neki mindazt, amit láttatok és hallottatok! Mondjátok el, hogy a vakok látnak, a bénák járnak, a leprások megtisztulnak, a süketek hallanak, halottak támadnak fel, és a szegényeknek az örömüzenetet hirdetik. 23 Boldog és áldott, aki nem kételkedik bennem, hanem kitart mellettem.”

24 Amikor János tanítványai elmentek, Jézus ezt mondta Jánosról az összegyűlt sokaságnak: „Azért mentetek ki a pusztába, hogy széltől hajlongó nádszálat lássatok? Ugye, nem? 25 Vagy talán azért, hogy drága ruhába öltözött férfit lássatok? Ugye, hogy nem? Hiszen akik drága ruhákban járnak és kényelemben élnek, azok a királyi udvarban és palotákban laknak! 26 Akkor miért mentetek ki? Kit akartatok látni? Talán egy prófétát? Bizony, valóban prófétát láttatok! Sőt mondom nektek: még annál is nagyobbat! 27 Mert János az, akiről ezt mondja az Írás:

»Elküldöm hírvivő követemet,
    aki előtted fog járni,
    hogy utat készítsen számodra.«[a]

28 Igazán mondom, hogy azok között, akiket asszony szült, Bemerítő János a legnagyobb. Mégis, azok között, akik Isten Királyságába tartoznak, a legkisebb is nagyobb nála.”

29 (Az egyszerű emberek, akik hallgatták Bemerítő Jánost, mind igazat adtak Istennek, és elfogadták az üzenetét, még a vámszedők is. Ezért bemerítkeztek János tanítása szerint. 30 A farizeusok és törvénytanítók azonban visszautasították, amit Isten üzent nekik, és nem merítkeztek be János felhívására.)”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+7%3A17-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/10/04

—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Üdvösség Anyja: meg kell tartanotok a hagyományos Kereszteket, mert hamarosan el fognak tűnni

Igazság Könyve:

“2013.07.29 19:05

Gyermekeim, mindig emlékezzetek arra, hogy Én Isten Erejével és Fiam Kegyelmével össze fogom zúzni a fenevadat, és amikor minden reménytelennek tűnik, a gonosz uralma hirtelen véget ér.

Védelmem Palástja beborítja mindazokat, akik ezekben a nehéz időkben a segítségemért folyamodnak. Emlékezzetek arra, hogy amikor Fiamat elvesztettem tizenkét éves korában, a templomban találtam meg. Imádkozzatok, gyermekeim, és menjetek most templomaitokba, hogy áldozatokat ajánljatok fel, amelyekre szükség van, hogy ebben a lelkekért folytatott szörnyű lelki harcban állhatatosságért könyörögjetek

A Fiam nagyon sokat szenvedett Kereszthalálakor, de ez csak egy volt a terhek között. A legnagyobb szenvedést ma azokért kell elviselnie, akik már elvesztek Számára. És most, amint a gonosz szelleme arra törekszik, hogy elvegye Tőle mindazokat, akik szeretik Őt, a Fájdalom kardként hasít beléje, mely kettévágja Őt.

Most az áldozati lelkek a legnagyobb fájdalmat fogják elviselni, ahogy az Isten gyermekei elleni üldöztetés egyre csak növekszik. Fiam Keresztje által váltott meg benneteket. Fiam Keresztje által le fogjátok győzni a gonoszt, és az Ő Keresztje, ha meg van áldva, meg fog védeni benneteket. De ha ez a Kereszt megváltozik, illetve másként jelenik meg, az Fiam halálának a megcsúfolása, mely által megváltotta a bűnösöket. Meg kell tartanotok a hagyományos Kereszteket, mert hamarosan el fognak tűnni.

Szeretett Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-meg-kell-tartanotok-a-hagyomanyos-kereszteket-mert-hamarosan-el-fognak-tunni/

 
 

2013.07.30 20:06

Drága szeretett leányom, milyen édes azoknak a hangja, akik szeretnek Engem, és azoké, akik a nagy szomorúság ezen idején megvigasztalnak Engem. Ti, szeretett követőim, akik soha nem hagytok el Engem, olyanok vagytok, mint a Méz, édes a Számnak, mely megnyugtatja a Testemet és felemeli a Lelkemet.

Sokan fogják követni a hamisságokat, mert félni fognak attól, hogy felálljanak, és hogy konokul megvédjék Isten Szavát. Eleinte össze lesznek zavarva az új gyakorlatoktól, az új szimbólumoktól, az új öltözékektől, az oltárok új formájától és az új keresztektől. De aztán el fogják fogadni mindezeket az új dolgokat, mint az idők jeleit. Aztán azok a szegény lelkek lelkesen át fogják karolni ezt az új, modern, úgynevezett egységes megközelítését Isten tiszteletének.

De azok, akik Hozzám tartoznak, minden korosztályt beleértve, hűségesek fognak maradni Szavamhoz. Ők alkotják Földi Egyházam gerincét, és soha nem fognak megtorpanni.

Az a Vágyam, hogy ti, hűséges Keresztényeim – minden felekezetből – gyűljetek össze és harcoljatok a démonok ellen, akik kiszabadultak a Pokolból, és köztetek kóborolnak. Sohase mentegetőzzetek, csak mert szerettek Engem. Soha ne fogadjatok el egy olyan keresztet, amely nem hasonlít arra a Keresztre, amelyen megfeszítettek Engem. Amikor mellőznek, vagy meg sem említenek Engem, akkor tudni fogjátok, hogy terjed a fertőzés minden ilyen Egyházban, melyet ellenségeim a háttérből irányítottak. Ha elfogadjátok sátáni rituáléjukat és szimbólumaikat, akkor védtelenül kiszolgáltatjátok magatokat a gonosznak.

Maradjatok hűek Hozzám. Tartsátok egyszerűnek napi imáitokat. Tartsatok Szenteltvizet és az Én Keresztemet otthonaitokban. Védelmezzétek egymást. Maradjatok engedelmesek azokhoz a felszentelt szolgáimhoz, akik szenvedélyesen hűségesek maradnak Hozzám, és nem hajlandók elárulni Engem. Aztán a maradék időtöket fordítsátok arra, hogy imádkozzatok az ateisták lelkéért, akik pogány istenekben hisznek, és azokért, akik vakon követik Egyházam ellenségeit a vadonba.

Maradjatok szoros egységben Velem, és mindennap hívjatok Engem az erőért. Én az előtettek álló keserű megpróbáltatások ideje alatt mellettetek leszek, és sohasem fogom elhagyni azokat, akik keresnek Engem.

 
—–
Római katolikus:
2018-07-29Évközi 17. vasárnapKezdőének:
Szent hajlékában lakik az Isten; az egyetértőket házába fogadja, ő ad népének hatalmat és erőt. (Zsolt 67,6-7.36)Könyörgés:
Istenünk, benned bízók oltalmazója, aki nélkül semmi sem szent, semmi sem állandó: áraszd ránk bőséges irgalmadat, hogy irányításoddal úgy használjuk a mulandó javakat, hogy szívünk már most a maradandókhoz ragaszkodjék. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY a Királyok második könyvéből
Elizeus próféta korában, a nagy éhínség idején történt: Jött egy ember Baal-Salisából és az Isten emberének kenyeret hozott az első termésből: húsz árpakenyeret meg friss gabonát a zsákjában. Erre Elizeus megparancsolta: „Adjatok enni az embereknek!” Szolgája ellene vetette: „Hogy adjak ennyit száz ember elé?” De ő azt felelte: „Adj csak az embereknek enni! Mert ezt mondja az Úr: Esztek és még marad is.” Erre eléjük tette, azok ettek és még maradt is, ahogy az Úr mondta.
Ez az Isten igéje.
2Kir 4,42-44

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Megnyitod kezedet, Istenem, * és táplálsz minket. 5. tónus.
Előénekes: Magasztaljon téged, Uram, minden műved, * szentjeid áldást mondjanak.
Országod dicsőségéről szóljanak, * és hatalmadat mindenek hirdessék.
Hívek: Megnyitod kezedet, Istenem, * és táplálsz minket.
E: Mindeneknek szeme bízón rád tekint, * és te enni adsz nekik kellő időben.
Megnyitod kezedet, * és javaiddal eltöltesz minden élőt.
H: Megnyitod kezedet, Istenem, * és táplálsz minket.

E: Igazságos az Úr minden útján, * és szent minden művében.
Közel van az Úr mindazokhoz, akik őt hívják, * akik hozzá kiáltanak igaz szívvel.
H: Megnyitod kezedet, Istenem, * és táplálsz minket.
Zsolt 144,10-11.15-16.17-18

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Testvéreim!
Kérlek benneteket, én, aki fogoly vagyok az Úrban, hogy éljetek méltón ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok; teljes alázatban, szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel. Törekedjetek arra, hogy a béke kötelékével fenntartsátok a lelki egységet. Egy a Test és egy a Lélek, mint ahogy hivatástok is egy reményre szól.
Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten, mindnyájunk Atyja, aki minden fölött áll, mindent áthat és mindenben benne van.
Ez az Isten igéje.
Ef 4,1-6

ALLELUJA
Nagy próféta támadt köztünk, * Isten meglátogatta az ő népét. Lk 7,16 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben Jézus átment a Galileai-tengernek, vagyis Tibériás-tavának a túlsó partjára. Nagy tömeg követte, mert látták a csodajeleket, amelyeket a betegeken végbevitt. Jézus fölment egy hegyre, és ott leült tanítványaival. Közel volt a húsvét, a zsidók ünnepe. Amikor Jézus fölemelte szemét, és látta, hogy nagy tömeg jön felé, így szólt Fülöphöz: „Honnan vegyünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” Ezt pedig azért kérdezte, hogy próbára tegye, mert tudta ő, hogy mit fog tenni. „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset” – felelte Fülöp. Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére megszólalt: „Van itt egy fiú, akinél öt kenyér és két hal van, de mi ez ennyinek?”
Jézus meghagyta: „Telepítsétek le az embereket!” Sok fű volt azon a helyen. Letelepedtek hát: szám szerint mintegy ötezren voltak csupán a férfiak. Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta a letelepedett embereknek; ugyanígy (adott) a halból is, amennyit csak akartak. Amikor pedig jóllaktak, szólt tanítványainak: „Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba.” Összeszedték, s tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit meghagytak azok, akik ettek. Amikor pedig az emberek látták a csodajelet, amelyet Jézus végbevitt, így beszéltek: „Ez valóban az a próféta, aki a világba jön.” Mikor Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják vinni hogy erőszakkal királlyá tegyék, ismét visszavonult a hegyre, egészen egyedül.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 6,1-15″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-07-29


——
Görög katolikus:

Megjelenik a tanítványai között

19 Aznap este, a hét első napján, a tanítványok együtt voltak. De bezárták az ajtókat, mivel féltek a vallási vezetőktől. Jézus hirtelen megjelent közöttük, és köszönt: „Békesség!” 20 Miután ezt mondta, megmutatta nekik a két kezét és az oldalát. A tanítványok nagyon megörültek, hogy látják az Urat.

21 Ezután Jézus újra azt mondta nekik: „Békesség! Ahogyan engem elküldött az Atya, most én is úgy küldelek el titeket.” 22 Rájuk lehelt, és ezt mondta: „Fogadjátok be a Szent Szellemet! 23 Ha megbocsátjátok valakinek a bűneit, akkor azokra a bűnökre bocsánatot nyer. Ha pedig nem bocsátjátok meg, akkor azokra nem kap bocsánatot.”

Megjelenik Tamásnak is

24 Tamás, akit Ikernek is hívtak, a tizenkét tanítvány közé tartozott, de nem volt ott, amikor Jézus megjelent közöttük. 25 A többiek elmondták neki, hogy látták az Urat, de Tamás így válaszolt: „Csak akkor hiszem, ha a saját szememmel látom és megérintem Jézus kezén a szögek helyét, és ha a kezem az oldalára teszem!”

26 Nyolc nappal később a tanítványok újra összegyűltek, és akkor már Tamás is velük volt. Ekkor Jézus ismét megjelent közöttük, pedig az ajtók zárva voltak. „Békesség!” — köszönt nekik. 27 Azután Tamáshoz fordult: „Tedd ide az ujjadat, és nézd meg a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet, és tedd az oldalamra! Ne kételkedj többé, hanem higgy!”

28 Tamás ezt mondta: „Uram, Istenem!”

29 Jézus ezt kérdezte tőle: „Azért hiszel, mert látsz engem? Boldogok és áldottak, akik bár nem látnak engem, mégis hisznek bennem!”

Miért írta János ezt a könyvet?

30 Jézus nagyon sok csodát tett a tanítványai szeme láttára. Ezek közül azonban sok nincs leírva ebben a könyvben. 31 Amelyek viszont le vannak írva, azokat éppen azért jegyezték fel a számotokra, hogy higgyétek, hogy Jézus a Messiás, az Isten Fia, s hogy a benne való hit által életetek legyen a nevében.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+20%3A19-31&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Hiszen mi Isten munkatársai vagyunk, ti pedig az ő gazdasága: kertje és szántóföldje vagytok.

Milyen anyagból építed a házadat?

Vagy egy másik hasonlattal, olyanok vagytok, mint a lakóház, amelynek Isten a tulajdonosa. 10 Mint bölcs építőmester, én fektettem le a ház alapját, ahogy Isten erre képessé tett. A további építést azonban már mindenki maga végzi! Jól vigyázzatok, mit és hogyan fogtok erre az alapra építeni! 11 A ház alapja már készen van: Jézus Krisztus ez az alap, hiszen más alapot senki sem készíthet. 12 Erre az alapra azután mindenki ráépítheti a maga házát, amelyhez különböző anyagokat használhat fel: aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénát, vagy szalmát. 13 Hogy milyen anyagból épített, az az Ítélet Napján[a] fog kiderülni. Mert az a nap tűzzel jön el, és próbára teszi, hogy ki milyen anyagból építkezett. 14 Ha valakinek a háza kiállja a tűz próbáját, akkor jutalmat kap. 15 Ha viszont leég a háza, kárt szenved. Ő maga ugyan megmenekül, de csak úgy, mint akit az égő házból mentenek ki a tűzön keresztül.

16 Nem tudjátok, hogy ti Isten Temploma[b] vagytok, és Isten Szelleme lakik bennetek? 17 Ha valaki pusztítja Isten Templomát, azt Isten is el fogja pusztítani. Mert Isten Temploma szent — és ti vagytok ez a Templom!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+3%3A9-17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus és Péter a vízen jár22 Közvetlenül ezután Jézus megparancsolta a tanítványainak, hogy szálljanak be a bárkába, és evezzenek át a túlsó partra, amíg ő hazaküldi az embereket. 23 Miután elbocsátotta a sokaságot, Jézus felment a hegyre imádkozni. Késő estig ott is maradt egyedül. 24 Eközben a bárka már jó messzire volt a parttól, a hullámok erősen csapkodták és dobálták, mivel ellenszél fújt.

25 Valamikor hajnali három és hat óra között Jézus a vízen járva a tanítványokhoz ment. 26 Amikor meglátták őt, ahogy a tó vizén jár, nagyon megrémültek, mert azt gondolták, hogy kísértetet látnak, és ijedtükben kiáltozni kezdtek.

27 Jézus azonnal megszólította őket: „Nyugodjatok meg! Én vagyok az, ne féljetek!”

28 Péter erre azt mondta: „Uram, ha valóban te vagy az, parancsolj, hogy hozzád mehessek a vízen!”

29 „Gyere!” — felelte Jézus.

Péter ki is lépett a csónakból, és a vízen járva elindult Jézus felé, 30 de mikor látta, hogy milyen erősen fúj a szél, megijedt. Ekkor süllyedni kezdett, és felkiáltott: „Ments meg, Uram!”

31 Jézus azonnal utána nyúlt, megragadta, és ezt mondta: „Kishitű, miért kételkedtél?”

32 Amikor Jézus és Péter beszállt a bárkába, azonnal elállt a szél. 33 A tanítványok leborultak Jézus előtt, imádták őt, és azt mondták: „Valóban Isten Fia vagy!”

Jézus betegeket gyógyít Genezáretben

34 Miután átkeltek a tavon, Genezáretbe értek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+14%3A22-34&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/07/29
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

A terve az, hogy a megtévesztés hálójába csalja a lelkeket, azáltal, hogy rángatja a szívüket

Igazság Könyve:
2013.07.19 20:54

“Drága szeretett leányom, Maradék Hadseregemről szeretnék beszámolni nektek. Jelenleg a Maradék Hadsereg növekszik szerte az egész világon. Sokan, akik nem ismerik ezeket az Üzeneteket, már gyülekeznek, mivel földi Egyházam magját a szétporladás veszélye fenyegeti.

Sokan ismerik az Igazságot, és látják a Legszentebb Szavam felhígítására tett kísérleteket. Mindazok, akik a Szentlélek Fényét élvezik, fel fogják ismerni a gonosz szellemét, amikor az elárasztja Egyházamat. A gonosz szelleme az alázat látszatába öltözve fog jönni. A terve az, hogy a megtévesztés hálójába csalja a lelkeket, azáltal, hogy rángatja a szívüket.

Ne feledjétek, a Sátán terve az, hogy lelkeket raboljon. Aztán tudnotok kell azt is, hogy kik azok a lelkek, akiket elsőknek szemel ki magának, hogy behálózza őket. Ő mindig azokat akarja elpusztítani, akik szeretnek Engem. Azokat, akiket már megfertőzött, figyelmen kívül fogja hagyni, mert már elpusztította őket. Soha ne gondoljátok, hogy a gonosz a legnyilvánvalóbb módon fogja megmutatni önmagát. Ez a gonosz szellem az alázat, a szelídség és a gondoskodó magatartás által fogja elcsábítani a lelkeket, mert hogyan is lehetne másként meggyőzni a jó lelkeket a hazugságokról?

Én vagyok az emberiség Megváltója, és most azért avatkozom be, hogy elhozzam az Igazságot nektek. Semmi sem fog megállítani Engem abban, hogy megmentsem a világot az elpusztítástól, de minden gonosz tettet el fognak követni e Küldetés ellen. Úgy, ahogy ti, szeretett Követőim, haladtok előre, azok, akik azt hiszik, hogy Isten Szavát káromoljátok, visszafelé fognak húzni benneteket. Aztán, amikor csendben félrehúzódtok és nem estek bele a démonok csapdáiba, amelyeket azért fognak felállítani, hogy elbátortalanítsanak benneteket Szavam megvédésében, ki fognak gúnyolni titeket.

Azok a Kegyelmek, amelyek Maradék Hadseregemnek adatnak, alig észrevehetőek lesznek, de erőteljesek, és az Üdvösség Anyja segítségével letaglózzák a fenevadat és annak seregét.

A lelkekért folytatott harc nem lesz kellemes, így ne legyenek megtévesztve azok, akik azt mondják, hogy az Én Nevemben jönnek, mert Isten ellenségeinek valódi arca idővel olyannak fog megmutatkozni, amilyen az valójában. Sajnálatos módon sokan vakok lesznek az Igazságra, és addigra már olyan sátáni rituálékon fognak részt venni, amelyekről nem fogják tudni, hogy valóban azok, mivel annyira gondosan lesznek álcázva.

A Hangom üvölteni és üvölteni fog köztetek, mert Én sohasem fogom félbeszakítani azon Tervemet, hogy Örök Életet hozzak nektek. Nincs olyan emberi érvelés – mely arra a következtetésre vezet, hogy elítélje ezen Üzeneteken keresztül adott Szent Szavamat –, ami meggyengíthetné Isten Hatalmát.

Az Irántam való gyűlöletetek növekedni fog, és a harag, mely elárasztja a lelketeket, a Sátántól jön, de ti azt fogjátok hinni, hogy Istentől származik. Hogyan lehettek ilyen vakok? Milyen rothadás gennyesedett el bennetek, mely miatt megpróbáltok másoknak ártani? Imádkozzatok, nehogy elidegenítsétek Tőlem felebarátaitokat. Imádkozzatok, hogy megtaláljátok az Igazságot, mielőtt még a gonosz birtokba venné a lelketeket. Ő nagyon erőteljes, és azok, akiknek a büszkeség miatt meggyengült a lelkük, engedelmes, szolgálatkész „edényekké” válnak, melyekben a Sátán és bukott angyalai fognak székelni.

Ébredjetek fel mindnyájan! Elérkezett az idő az Igazság Könyvének felnyitására. Nektek nemcsak a lapokat kell felnyitnotok, hanem meg kell nyitnotok a szíveteket is.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-terve-az-hogy-a-megtevesztes-halojaba-csalja-a-lelkeket-azaltal-hogy-rangatja-a-szivuket/

 
 
 
0718:
“… Minden megjövendölt esemény gyorsan fog megtörténni. Csak hagyjátok figyelmen kívül ezt a figyelmeztetést, és többet fogtok szenvedni a kelleténél. Csak mocskoljátok be ezeket a szavakat, és szégyenetekre le lesztek leplezve az egész világ előtt az Engem való üldözésetekért.

Az Én Szavam Igaz. Az Én Szavam konkrét. Szavam azért adatik, hogy megvédjen és megmentsen benneteket a fenevadtól, aki fertőzése által tönkreteszi életeteket.
Kérlek, legyetek erősek és távolodjatok el a gonosz hazugságoktól, melyeket mond nektek. Ha a szívetek nehéz, jöjjetek Hozzám és Én meg fogom azt könnyíteni. Ha a szívetek szomorú, Én beborítalak benneteket és békét hozok nektek, hogy ez által a halál soha többé ne félemlítsen meg benneteket.Ha tele vagytok haraggal, mely ezen Üzenetekkel szembeni gyűlöletbe fordul, tudnotok kell, hogy akkor a hazugság királya támad benneteket. Tudni fogjátok a szívetekben, hogy amennyiben ezek az Üzenetek fájdalmat és szenvedést okoznak nektek, akkor ezek az Üzenetek Tőlem jönnek.Jézusotok
Olvass tovább:
https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/az-utolso-profeta-elkuldesere-most-kerult-sor-igy-kerlek-ne-utasitsatok-el-ezt-az-ajandekot/

“… 11 Mindezek azért történtek, hogy tanuljunk a példájukból! Azért írták le, hogy figyelmeztessenek bennünket, akik ennek a korszaknak a végén élünk. 12 Azért aki azt gondolja, hogy ő biztosan áll, vigyázzon, nehogy elessen!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+10%3A5-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

 

—–
Római katolikus:
2018-07-1915. évközi hét csütörtök

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Az igazak Istenben nyugszanak el, és benne támadnak új életre.
A próféta így dicsőíti az isteni igazságosságot:
Az igaznak ösvénye egyenes, Uram, az igaznak útját te egyengeted, ítéleteid idején is benned reménykedtünk, Uram, nevedre és emlékezetedre vágyódott a lelkünk.
Lelkem utánad vágyódik éjszaka, és bensőmben a lelkem téged keres.
Mert ha ítéleteid megvalósulnak a földön, igazságot tanulnak a földkerekség lakói.

Uram, te adsz nekünk békességet, hiszen minden a te műved, ami velünk történt.
Uram, a szorongatásban téged kerestünk, imát suttogtunk, amikor fenyítettél minket.
Amint a gyermekét váró asszony, aki közel van a szüléshez, vajúdik és kiált fájdalmában, olyanok voltunk mi színed előtt, Uram.
Fogantunk, vajúdtunk, de csak szelet szültünk; szabadulást nem szereztünk az országnak, és nem születtek lakói a földnek.
Életre kelnek majd halottaid, Uram, holttestük feltámad.
Ébredjetek és ujjongjatok, akik a porban nyugosztok!
Mert világosság harmata a te harmatod, és a föld visszaadja halottait.
Ez az Isten igéje.
Iz 26,7-9.12.16-19

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Urunk, Istenünk * letekintett a mennyből a földre. 20b. vers. – 5. tónus.
Előénekes: Te, Uram, örökre megmaradsz, * emléked is él nemzedékről nemzedékre.
Kelj fel, és könyörülj meg Sionon, * mert eljött az idő, hogy rajta megkönyörülj.
Még köveiben is gyönyörködnek szolgáid, * romjain is szánakoznak.
Hívek: Urunk, Istenünk * letekintett a mennyből a földre.
E: A te nevedet, Uram, a nemzetek majd félve tisztelik, * és a föld minden királya vallja dicsőséged,
mert az Úr felépíti Sion városát, * és megjelenik dicsőségben.
Meghallgatja a szegények imáját, * nem veti meg kérésüket.
H: Urunk, Istenünk * letekintett a mennyből a földre.
E: Az eljövendő nemzedékeknek írják le mindezt, * a születendő nép is az Urat magasztalja.
Fölséges szentélyéből Isten letekint, * az Úr a mennyből a földünkre rátekintett,
hogy meghallja a rabok sóhaját, * és a
halál fiait megmentse fogságukból.
H: Urunk, Istenünk * letekintett a mennyből a földre.
Zsolt 101,13-14ab és 15.16-18.19-21

ALLELUJA
Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: * Én felüdítlek titeket – mondja a mi Urunk. Mt 11,28 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Bizalommal menjünk Jézushoz, a kegyelem forrásához!
Jézus egy alkalommal így fejezte be tanítását:
Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, s az én terhem könnyű.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 11,28-30″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-07-19


——
Görög katolikus:

28 Ha viszont valaki azt mondja a vendégségben: „Ezt az ételt valamilyen bálványnak, vagyis hamis istennek áldozták” — akkor ne egyetek belőle! Miért? Hogy ne okozzatok kárt annak a hitében, aki figyelmeztetett erre. Hiszen az az ember úgy gondolhatja, hogy az ilyen ételt nem szabad megenni. 29 Nem arról beszélek, hogy te mit tartasz jónak, vagy rossznak, hanem arról, hogy az a másik ember rossznak tartja, ha te megeszed az ilyen ételt. Csak emiatt mondom, hogy ne edd meg, mert egyébként nem kellene törődni vele, hogy az a másik mit gondol. 30 Hiszen én mindig hálát adok Istennek, amikor eszem. Ha pedig hálaadással eszem valamit, akkor ne hibáztasson érte senki!

31 Tehát akár esztek, akár isztok, vagy bármit tesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek! 32 De ne tegyetek semmi olyat, ami akár a zsidókban, akár a nem zsidókban, akár Isten eklézsiájában megütközést kelt! 33 Én is erre törekszem. Mindenkinek igyekszem a tetszését megnyerni, és nem azzal törődöm, ami nekem, hanem azzal, ami másoknak jó. Mert azt akarom, hogy mindannyian üdvösségre jussanak.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+10%3A28-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

24 Ezután a tanítványaihoz fordult: „Aki engem akar követni, az tagadja meg magát, vegye fel és vigye a keresztjét, úgy kövessen. 25 Aki megpróbálja magát megmenteni, az el fog veszni. Aki viszont értem feladja önmagát, az fogja igazán megtalálni az életét. 26 Mit ér, ha az ember mindent megnyer, amit csak a világ adhat, de a lelkét elveszti? Milyen váltságdíjat adhatna a lelkéért cserébe? 27 Bizony, az Emberfia eljön Atyja dicsőségében, és angyalai kiséretével, s akkor majd mindenkinek megadja, amit a tettei szerint megérdemel.

28 Igazán mondom nektek: vannak köztetek, akik nem ízlelik meg a halált, amíg meg nem látják az Emberfiát, amint eljön királyi dicsőségében.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+16%3A24-28&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

….
—–
https://oca.org/readings/daily/2018/07/19
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

A többi Felszentelt Szolgám pedig alá fog írni egy, az új világvallás iránti hűségfogadalmat

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, egyre több felszentelt szolgám válaszol végre Hívásomra, bár, ha ezt teszik, ez egy nagyon magányos út lesz számukra.

Engedelmességgel tartoznak feletteseiknek, mert Én hatalmat adtam földi Egyházamnak, hogy Isten minden gyermeke fölött gyakorolja azt. Nekik, felszentelt szolgáimnak, követniük kell minden utasítást, amelyet Egyházam ad nekik, egészen addig a napig, amíg Szentségeimet meg nem változtatják. Azt követően már csak Nekem tartoznak engedelmességgel.


Azokhoz a felszentelt szolgáimhoz szólok, akik nem hisznek a megjövendölt próféciákban, miszerint földi Egyházamat belülről fogják megsemmisíteni: nektek imádkoznotok kell, hogy Én megtartsalak benneteket erőben és hűségben Tanításaim iránt, egészen addig a napig, amíg a sötétség napja teljesen el nem törli világszerte Jelenlétemet a Szent Tabernákulumokban. Mert amikor ez megtörténik, akkor ti csak Nekem, Jézus Krisztusnak tartoztok engedelmességgel.Ne nyugtalankodjék a szívetek, mert ha ti egyedül csak Tanításaim Igazságát hirdetitek és olyan módon szolgáltatjátok ki a Szentségeket, ahogyan arra tanítottak benneteket, ez lesz a ti megmentő Kegyelmetek. Ha és amikor arra utasítanak benneteket, hogy tagadjátok meg földi Egyházam Igazságát, akkor ez lesz az az időpont, amikor észre kell vennetek a különbséget. Ez a nap még nem érkezett el, de amikor majd arra kérnek benneteket a legfelsőbb körökben lévő elöljáróitok, hogy vessétek el a Szent Eukarisztiát, akkor tudni fogjátok, hogy ti már megkaptátok az Igazságot.Amikor arra kérnek fel benneteket, hogy bizonyos tanokat elfogadjatok – még mielőtt eljönne az a nap, tudni fogjátok a szívetekben, hogy Én ezt sohasem nézném el –, akkor fel fogjátok ismerni a pusztítás szörnyű valóságát, amellyel az Egyháznak szembesülnie kell.Közületek csak a merészek és a bátrak lesznek azok, akik majd ki fognak állni az Igazságért. Amikor majd megpróbálják a pogány hazugságokat elfogadtatni veletek, ki marad majd hűséges Hozzám? Ti továbbra is ki fogjátok szolgáltatni a szentségeket: a Keresztséget, a Szentáldozást, a Bűnbánat szentségét (a Gyónás), a Bérmálást, a Házasság szentségét és a Betegek kenetét.A többi Felszentelt Szolgám pedig alá fog írni egy, az új világvallás iránti hűségfogadalmat. Ekkor lesz az, amikor két táborra fogtok oszlani: azokra, akik az Igazságot követik és azokra, akik el fogják fogadni azokat a törvényeket, amelyeknek csak egyetlen céljuk van: hamis istenek dicsőítése és a bűn jóváhagyása.Sokan közületek többé már nem fognak tisztelni Engem. Ha nem maradtok hűségesek Hozzám és hazugságokkal etetitek nyájamat, akkor sokan el fognak veszni a Számomra. Mégis, amikor ezek a lelkek felismerik majd, hogy félrevezették őket, Nagy Irgalmasságot fogok tanúsítani irántuk. Ti azonban, miután arra képeztek ki benneteket, hogy megértsétek Tanításaimat, hogy tiszteljétek Szent Szavamat és hogy Legszentebb Szentségeimet kiszolgáltassátok, mégis el fogtok árulni Engem.Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-tobbi-felszentelt-szolgam-pedig-ala-fog-irni-egy-az-uj-vilagvallas-iranti-husegfogadalmat1/

—–
Római katolikus:

2018-06-059. évközi hét kedd

SZENTLECKE Szent Péter apostol második leveléből
Új égre és új földre várunk.
Testvéreim!
Várjátok és siettessétek az Úr eljövetelének napját, amikor az egek tűzbe borulnak és elpusztulnak, az elemek a hőségben elolvadnak. Mi tehát új égre és új földre várunk, az igazságosság hazájára, melyet ő megígért.
Szeretteim! Miközben erre vártok, nagyon igyekezzetek, hogy tisztán, feddhetetlenül és békességben találjon benneteket! Használjátok fel Urunk türelmét üdvösségetekre!
Testvéreim! Ti már előre tudtok mindezekről. Legyetek tehát résen, hogy a gonoszok tévedései el ne sodorjanak titeket, és el ne veszítsétek biztonságotokat! Gyarapodjatok Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus kegyelmében és ismeretében! Neki legyen dicsőség most és az örökkévalóság napján! Ámen.
Ez az Isten igéje.
2Pét 3,12-15a.17-18

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz. Te lettél, Uram, menedékünk * nemzedékről nemzedékre. 1. vers. – 4 g. tónus.
Előénekes: Mielőtt a hegyek születtek, † a föld és a világ létrejött, * Istenünk, te öröktől fogva létezel.
Hívek: Te lettél, Uram, menedékünk * nemzedékről nemzedékre.
E: Te a halandót ismét porrá teszed; * így szólsz: „Emberek fiai, térjetek vissza a porba.”
A te szemedben ezer év, akár a tegnap, * úgy tűnik tova, mint egy őrállás ideje éjszaka.
H: Te lettél, Uram, menedékünk * nemzedékről nemzedékre.
E: Életkorunk mindössze hetven év, * jó erőben lehet tán nyolcvan is.
De javarészt még az is munka és fájdalom, * bizony hamar elszáll, és mi elmegyünk.
H: Te lettél, Uram, menedékünk * nemzedékről nemzedékre.
E: Árassz el minket reggel irgalmaddal, * hogy mindennap ujjongjunk és vigadozzunk!
Lássák meg szolgáid gondviselésedet, * és gyermekeik dicsőségedet.
H: Te lettél, Uram, menedékünk, * nemzedékről nemzedékre.
Zsolt 89,2.3-4.10.14 és 16

ALLELUJA
Urunk Jézus Krisztus Atyja világosítsa meg lelki szemünket, * hogy megértsük, mily reménységre hívott minket! Vö. Ef 1,17 – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
A keresztény ember mind a földi, mind az örök haza polgára.
Egyszer néhány farizeust és Heródes-párti embert küldtek Jézushoz, hogy szaván fogják őt. Azok odamentek hozzá, és megszólították: „Mester, tudjuk, hogy igazmondó vagy. Nem befolyásol a mások véleménye, és nem nézed az emberek személyét, hanem az igazsághoz híven tanítod az Isten útját. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? Fizessünk, vagy ne fizessünk?”
Jézus azonban átlátott álnokságukon, és ezért így szólt: „Miért akartok tőrbe csalni? Hozzatok ide egy dénárt, hadd lássam!” Erre odavittek egyet. Ő pedig megkérdezte tőlük: „Kinek a képe és felirata ez?”
Azok ezt felelték: „A császáré.” Jézus pedig így folytatta: „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené!
Azok igen elcsodálkoztak (Jézus feleletén).
Ezek az evangélium igéi.
Mk 12,13-17″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-06-05


——
Görög katolikus:

4 Aki dolgozik, annak nem ajándékot adnak, hanem jogos fizetést kap a munkájáért. De a tettei alapján senki nem lesz elfogadható Isten számára. Bíznia és hinnie kell Istenben, aki a bűnös embert a hite alapján fogadja el. Ugyanerről beszélt már Dávid is, amikor boldognak mondja azt, akit Isten a tetteitől függetlenül, a hite alapján fogad el:

„Boldogok, akiknek Isten megbocsátotta,
amikor a Törvény ellen vétkeztek,
    akiknek bűneit eltakarta!
Boldog ember, akinek bűneit
    nem tartja számon az Örökkévaló!”[a]

Vajon csak a körülmetéltek juthatnak el erre a boldog állapotra, vagy a körülmetéletlenek is? Ezt mondja erről az Írás: „Ábrahám hitt Istenben, aki ezért elfogadta őt.” 10 De mikor történt ez? Körülmetélkedése előtt vagy után? Bizony, még előtte! 11 A körülmetélés jelét Ábrahám éppen annak bizonyítékául kapta, hogy őt körülmetéletlen állapotában, a hite alapján Isten már elfogadta. Így ősapjává lett minden olyan hívőnek is, aki ugyan nincs körülmetélve, Isten mégis elfogadja.12 Ugyanakkor Ábrahám azoknak a hívőknek is ősapja, akik körül vannak metélve, és ezen felül ugyanúgy hisznek Istenben, mint ahogyan Ábrahám hitt, amikor még nem volt körülmetélve.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+4%3A4-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 

A hamis prófétákról

15 „Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik juhoknak álcázva közelednek hozzátok, de belül olyanok, mint a ragadozó farkasok! 16 Arról ismerhetitek fel őket, hogy mit tesznek, és annak mi az eredménye. Hiszen a tövises bokor nem teremhet szőlőt, vagy a bogáncskóró fügét. 17 Ugyanígy minden jó fa jó gyümölcsöket terem, a rossz fa pedig rosszakat. 18 A jó fa nem terem rossz gyümölcsöt, és a rossz fa sem hoz jót. 19 Minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágnak, és tűzre dobnak. 20 Tehát ezeket a hamis prófétákat is a tetteik eredményei alapján ismeritek fel.

21 Nem mindenki fog bemenni Isten Királyságába, aki azt mondja nekem: »Uram, Uram!« Csak az megy be, aki megteszi, amit Mennyei Atyám akar.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+7%3A15-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/06/05
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

 
Oly sokaknak közületek, akik egy ilyen zavaros életet élnek és azt hiszik, hogy minden rendben lesz, sokat kell még tanulniuk. Ezért engedte meg Atyám, hogy sor kerüljön a Nagyfigyelmeztetésre, mert e nélkül sok lélek a Pokol tűzébe lenne taszítva.
—–

Ma meg fogják feszíteni földi Egyházamat. A mai nap megbélyegzi a változások kezdetét

Igazság Könyve:

“2013.03.29 00:15

Nagypéntek

Drága szeretett leányom, Ma földi Egyházamat meg fogják feszíteni. A mai nap (2013-ban nagypéntek volt)  megbélyegzi a változások kezdetét, amelyek gyors lefolyásúak lesznek és azért fognak megtörténni, hogy megváltoztassák a Katolikus Egyház arculatát a világban.

Nyomdokaiban minden tan egybevonása következik, amelyet minden nyilvános jelben látni lehet majd, és szándékosan fogják szemléltetni a nyilvános tanúbizonyság kedvéért.

Figyeljétek most, hogyan kerül minden napvilágra, amint azt már mondtam nektekMegtiltom, hogy letagadjátok azt a “szörnyű igazságot” (megj.: a tanok egybevonása), amikor azok közületek arra kényszerítenek benneteket, hogy lenyeljetek egy hazugságot.

Nektek, követőim, ébereknek kell lennetek, és meg kell védenetek Szentségeimet. Ti, felszentelt szolgáim, amint Istenségemet kétségbe vonják, hamarosan próbára lesztek téveIsten Törvényeit meg fogják változtatni, és amikor Szent Eukarisztiámat meghamisítják, Isten Keze olyan erővel fog lesújtani, hogy ti azonnal tudni fogjátok, hogy ezek az Üzenetek a Mennyből jönnek.

Az Én szomorúságom a ti szomorúságotok lesz. Bánatotok – mivel ismeritek az Igazságot – lehetetlenné teszi számotokra, hogy elfogadjátok azt a szentségtörést, melynek elfogadására utasítanak majd benneteket.  

Még akkor is fogok időt adni nektek, ha nem fogadjátok el prófétámat és azokat a Szavakat, amelyeket neki adok. Mert a köztetek lévő vezetők nagyon hamar azt fogják kérni tőletek, hogy újítsátok meg fogadalmatokat. Arra kérnek majd benneteket, hogy ajánljátok fel életeteket azáltal, hogy esküt tesztek a pogány törvények mellett. Ha ezt megteszitek, akkor a Sátán befolyása alá kerültök, és Isten ellen fogtok harcolni.

Nektek ki kell tartanotok és hűségesnek kell maradnotok Hozzám. Kérnetek kell a vezetésemet egy olyan időben, amikor az az ember, aki Péter Székében ül – aki nem hajlandó az ő nyomdokait követni, vagy cipőjét viselni – tönkre fogja tenni Isten iránti hűségeteket.

Mivel ti most tanúi vagytok földi Egyházam Keresztre feszítésének, arra hívlak benneteket, hogy hirdessétek Isten Igazságát. Továbbra is hívni foglak benneteket, hogy védelemben részesítselek titeket. Biztosítani fogom, hogy Egyházam tovább éljen a maradék által, azok által, akik ragaszkodnak Tanításaimhoz, a Szentségekhez és Isten Szavához, akik sohasem fognak cserbenhagyni Engem.

Olyanok is lesznek köztetek, akik ma elárulnak Engem. Mások pedig közületek hamarosan megszüntetik a Szentségeket, mivel ti túl gyengék lesztek ahhoz, hogy Isten Szavát megvédjétek. Azok közületek, akik már gyanítják az igazságot és akik megpróbálják terjeszteni Szavamat, szenvedni fognak, mivel nem lesz elég bátorságuk, hogy kiálljanak az Igazság mellett. Mindazonáltal ti továbbra is hűségesek maradtok Hozzám, mivel tudjátok, hogy nem tudtok élni Nélkülem.

Hallgassatok a Hangomra. Hajtsátok a Vállamra fáradt fejeteket és engedjétek, hogy Karjaimba zárjalak benneteket ebben az időben. Én mindig védeni foglak benneteket.

Jézusotok”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ma-meg-fogjak-fesziteni-foldi-egyhazamat-a-mai-nap-megbelyegzi-a-valtozasok-kezdetet/

Drága szeretett leányom, ma történelem íródik. Miközben a Passiómra emlékeznek, ez valójában a Katolikus Egyház Keresztre feszítését fogja bemutatni.Az Elárulásom napját megelőző napokban, az én időmben a földön, a napi szolgálattevő papok minden lehetséges módon harcoltak ellenem, hogy bebizonyítsák, Én az eretnekség bűnébe estem.

Azt használták fel, amit Én tanítottam – az Isten Szavát –, és elferdítették azt.

Misztikus Testem – Földi Egyházam – Keresztre feszítése ma kezdődik el, mely a végső üldöztetés kezdete, mivel a Szabadkőműves terv Házam megszentségtelenítésére most fog világossá válni mindazok számára, akik ismerik az Igazságot.

A történelem most ismétli önmagát, de az Igazságot nem lehet letagadni. Azok azonban, akik megtagadnak Engem, idővel vissza fognak térni Hozzám. Azok, akik tudják, hogy a megjövendölt próféciák most teljesednek be – hogy Egyházam a végső célpont lesz annak érdekében, hogy megtisztítsák a világot Az Én, Jézus Krisztus által hagyott minden nyomtól -, maradék Hadseregemben követni fognak Engem. Ők az idők végezetéig hűek maradnak Tanításaimhoz.

Senki sem tudja megállítani Isten Igaz Szavának terjedését. Senki sem. Az uralkodás Péter Házában rövid lesz, és hamarosan szeretett Benedek Pápám fogja vezetni Isten gyermekeit száműzetése helyéről. Péter, az Én Apostolom, Földi Egyházam alapítója az utolsó nehéz napokban, mialatt Egyházam az életéért küzd, vezetni fogja őt.

Jézusotok”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/hamarosan-szeretett-benedek-papam-fogja-vezetni-isten-gyermekeit-szamuzetese-helyerol/

… Nem az Én Lábaim elé fognak leborulni. Nem az Én Lábaimat fogják megcsókolni, hanem Szolgáimét, Követőimét és a bűnösökét.A felebarát szükséglete iránti aggodalom kifejezésre juttatása csodálatos dolog. De amikor az ember fizikai jólétének igényét a lelki szükségletek elé helyezitek, akkor ti már nem Engem, Jézus Krisztust követtek.

A humanizmus nem egyenlő a Kereszténységgel és sohasem szabad azzal összetéveszteni. Kereszténynek lenni azt jelenti, hogy mindent átadtok Nekem, Lábaimnál teljes alázattal átadjátok magatokat Nekem. Azt jelenti, hogy megengeditek Nekem, hogy vezesselek benneteket. Engedelmességet jelent Törvényeimmel szemben és azt, hogy mindent megtesztek, amit csak tudtok, hogy példát mutassatok a mindnyájatok iránt érzett Szeretetemről. Ma elárultak Engem.

Nem sokáig lehet és tudnak becsapni benneteket, mert ha egyszer Isten Házát belülről támadás éri, akkor annak csak zűrzavar lehet a következménye. Nektek fel kell vennetek a Kereszteteket és követnetek kell Engem, mert hamarosan be fogják kötni a szemeteket, és akkor megbotlotok és elestek a sötétségben.

Isten Fénye nélkül képtelenek lesztek látni.

Jézusotok”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/nem-az-en-labaim-ele-fognak-leborulni-nem-az-en-labaimat-fogjak-megcsokolni-hanem-szolgaimet-kovetoimet-es-a-bunosoket/

—–
Római katolikus:
2018-03-29
Nagycsütörtök, az utolsó vacsora miséje

OLVASMÁNY Mózes második könyvéből
A húsvéti vacsora parancsa. 
Az Úr így szólt Mózeshez és Áronhoz Egyiptomban: „Ez a hónap legyen számotokra a kezdő hónap: ez legyen az év első hónapja. Hirdessétek ki Izrael egész közösségének: A hónap tizedik napján mindenki szerezzen egy bárányt családonként, egy bárányt házanként. De ha a család kicsi egy bárányhoz, akkor a személyek számának megfelelően a szomszédos családdal együtt vegyen egyet. Aszerint számoljátok a meghívottakat, hogy ki-ki mennyit eszik. Az állat legyen hibátlan, hím és egyéves. Vehettek bárányt vagy kecskét. Tartsátok a hónap tizennegyedik napjáig. Akkor Izrael közösségének egész gyülekezete estefelé vágja le. Vegyenek a véréből és kenjenek belőle annak a háznak a két ajtófélfájára és szemöldökfájára, amelyben elköltik. A húsát – tűzön megsütve – még akkor éjszaka egyék meg. Kovásztalan kenyérrel és keserű salátával fogyasszák. Így fogyasszátok: Legyen a derekatok felövezve, saru a lábatokon, bot a kezetekben. Sietve egyétek, mert ez az Úr átvonulása. Én végigvonulok azon az éjszakán Egyiptomon és megölök minden elsőszülöttet Egyiptombanembert és állatot, s ítéletet tartok Egyiptom minden istene fölött, én, az Úr. A vért használjátok annak a háznak a megjelölésére, amelyben laktok. Ha látom a vért, kihagylak benneteket. Titeket nem ér a megsemmisítő csapás, amellyel Egyiptomot megverem. Ez a nap legyen számotokra emléknap, és üljétek meg úgy, mint az Úr ünnepét. Nemzedékről nemzedékre tegyétek meg ünnepnapnak mindörökre.”
Ez az Isten igéje.
Kiv 12,1-8.11-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az áldás kelyhe, amelyet nekünk adtál, * Krisztus vérében szesít minket. 7b. tónus.

Zsolt 115,12-13.15-16bc.17-18


SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből Valahányszor eszitek e kenyeret és isztok a kehelyből, az Úr halálát hirdetitek. 
Testvéreim!
Én az Úrtól kaptam, amit közöltem is veletek: Urunk Jézus azon az éjszakán, amikor elárulták, fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és így szólt: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem, amely értetek adatik! Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” A vacsora után ugyanígy fogta a kelyhet is, és így szólt: „Ez a kehely az újszövetség kelyhe az én véremben. Valahányszor isztok belőle, tegyétek ezt az én emlékezetemre!” Amikor ugyanis e kenyeret eszitek és e kehelyből isztok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön.
Ez az Isten igéje.
1Kor 11,23-26

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Jézus mondja: † „Új parancsot adok nektek. * Szeressétek egymást, ahogy én szeretlek titeket.” Jn 13,34 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Mindvégig szerette őket. 
Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette övéit, akik a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének. Vacsora közben történt, amikor a sátán már fölébresztette Júdásnak, Karióti Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el őt. Jézus tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza. Fölkelt hát a vacsora mellől, letette felső ruháját, fogott egy vászonkendőt és a derekára kötötte. Azután vizet öntött egy mosdótálba, és mosni kezdte tanítványainak a lábát, majd a derekára kötött kendővel meg is törölte.
Amikor Simon Péterhez ért, az így szólt: „Uram, te akarod megmosni az én lábamat?” Jézus így felelt: „Most még nem érted, mit teszek, de később majd megérted.” De Péter tiltakozott: „Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha?” Jézus azt felelte: „Ha nem moslak meg, nem lesz semmi közöd hozzám!” Erre Péter így szólt: „Uram, akkor ne csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet is!” Jézus azonban kijelentette: „Aki megmosdott, annak csak a lábát kell megmosni, és egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan.” Tudta ugyanis, hogy egyikük elárulja, azért mondta: „Nem vagytok mindnyájan tiszták.” Miután megmosta lábukat, fölvette felső ruháját, újra asztalhoz ült, és így szólt hozzájuk: „Megértettétek-e, hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 13,1-15″

——
Görög katolikus: 

“9

Új nemzedéket nevelek Jákób népéből,
    és örökösöket Júdából,
    akik hegyeimet birtokba veszik.
Választottaim öröklik földemet,
    és szolgáim telepednek le rajta.
10 Sáron síkságán nyájak legelnek,
    Ákór völgyében[a]pedig csordák delelnek.
Népemé lesz ez a föld,
    azoké, akik megtaláltak engem.

Mikor szóltam hozzátok, nem törődtetek vele

11 „Ti pedig, akik elhagytátok az Örökkévalót,
    és szent hegyemet elfelejtettétek,[b]
akik a szerencse istenének áldoztok,
    és a végzet[c]istennőjének;
12 fegyver által vesztek el,
    letarol titeket az öldöklés.
Így határoztam felőletek,
    mert mikor hívtalak, nem feleltetek,
    mikor szóltam hozzátok, nem törődtetek vele.
Egyre csak azt műveltétek,
    amit gonosznak tartok,
azt választottátok,
    amit nem szeretek. …”

” 23 Vedd meg, és ne add el az igazságot, a bölcsességet, az intést és az értelmet! …”
—–
—–
—–
Tóra:
” Azután a király az oszlop mellé állt, és szövetséget kötött az Örökkévaló jelenlétében, hogy ezután teljes szívvel-lélekkel az Örökkévalót fogja követni, megtartja az ő parancsolatait, törvényeit és rendelkezéseit, és teljesíti a szövetség igéit, amelyek abban a könyvben vannak. Akkor az egész nép fölállt, és csatlakozott ehhez a szövetséghez.”
—–