It seems you're using an unsafe, out-of-date browser. CLOSE(X)

Ha ti elfogadjátok Védelmem Pecsétjét, amelyet Örök Atyám adott nektek, akkor a bélyeget nem kell elfogadnotok

Igazság Könyve:

„ Hirdessétek üzeneteimet az egész világon

Nyomtatóbarát változat

2011. február 7. hétfő; 22:00

Leányom, egy kissé elkalandoztál és most erőt, bizalmat és bátorságot kérsz, hogy utasításaimat teljesíteni tudd. Ez így helyes. Adjátok az időtöket Nekem, mint ahogyan azt szeretett Édesanyám kérte, hiszen lelketek tiszta kell, hogy maradjon, amikor Szavaimat közlitek.

Most meg kell, hogy kérjelek: kezdd el megtervezni értékes Nagyfigyelmeztetésem terjesztését, amely egy ajándék minden egyes ember számára az egész világon. Nyilvánosságra kell hozni ennek részleteit február végéig, az interneten keresztül, az egész világon. Siess, gyermekem, hogy megtedd mindazt, amit meg kell tenned, úgy, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, esélyt kaphasson ennek meghallására. Szánj most erre időt, szeretett leányom, mert ez most sürgős. Ez a kérés ne ijesszen meg téged. A sürgősségen van a hangsúly, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, felkészülhessen a világon. Akkor ők megbékélést kereshetnek majd, amikor bűneik szemeik előtt lelepleződnek.

A felkészülés nagy hasznukra lehet. Ezáltal az írás által túl fogják élni a Nagyfigyelmeztetést. Aztán megtisztulnak, és azzal az áldással, amelyet kapni fognak, készek lesznek szembe nézni az elkövetkezendő megpróbáltatásokkal.

Öleld át ezt az ajándékot, leányom. Ne érezz ijedtséget vagy kiábrándultságot. Ez az emberiség számára egy ajándék. Ennek a hívásnak az elfogadása szenvedést hozott számodra, de nem olyan módon, ahogyan számítottál rá. Szenvedésed a kísértések miatt volt. Kétségeid visszatartottak téged attól, hogy lelkedben elfogadhasd a békét és az örömöt, amelyek a tieid lennének, ha megengednéd azt a szabadságot Nekem, hogy megfogjalak és vezesselek. Itt az ideje, leányom, hogy átadj mindent Nekem. Ajánld fel Nekem szabad akaratodat, mint ajándék, és Én az összes ajándék közül a legnagyobbat és a legédesebbet adom neked: a békét, az örömöt és Irántam való nagy Szeretetet, lényed minden részének. Gyere most, leányom. Légy az Enyém. Alkoss végre egységet Velem. Add át Nekem teljes szeretetedet, szenvedéseidet, gondjaidat és aggodalmaidat. Csak engedd el őket. Akkor és csakis akkor leszel igazán szabad, és szíved is megkönnyebbül.

Ez nagy munkaerőt követel, leányom. Te nem csak az vagy, amit te „látnoknak” nevezel. A prófétálás ajándékát adom neked. Miért? Mert te, értékes prófétám, eszközöm leszel a jó hír, vagyis a második eljövetelemről szóló hír terjesztésében az egész világon, amikor visszatérek a Földre.

Tudom, hogy ezek a hírek sokkolhatnak téged, de te erre a szerepre már nagyon-nagyon rég fel lettél készítve, csak erről te nem tudtál. Azért, hogy ebben a munkában segítséged legyen, szentek sokaságát jelöltem ki melléd, hogy segítsenek. Ide tartozik Szent Benedek, Szent Ágoston, Szent II. János Pál pápa, Szent Fausztina, Szent Malachiás és Avilai Szent Teréz. A többieket is időben felfedem. Mindannyian munkád támogatásán fáradoznak most, mert ez az egyike a valaha is legfontosabbaknak, amelyet az emberiség kapott ebben a kritikus történelmi időben.

Ne félj, leányom. Te több mint alkalmas vagy erre a feladatra. Mit gondolsz, miért követelek ilyen fegyelmet tőled? Továbbra is lelki fejlődésed útját járod, de ez idővel el fog jönni. Miközben a könyv első része nyilvánosságra kerül, folytatni fogom veled a személyes beszélgetést. Szeretlek, leányom. Tudom, hogy szeretsz Engem. Tudom, hogy ez (a munka) nagyon nehéz lehet számodra, a rád nehezedő nyomás miatt. De te ki fogod bírni, egyre erősebb és erősebb leszel. Energiád és gyors elméd biztosítani fogják, hogy ezen fontos üzenetek sorozata eljusson minden Gyermekemhez, mindenhova, minden országba.

Ennyi volt mára. Köszönöm, hogy időt szántál az elmélkedésre, és hogy ezen az estén válaszoltál Nekem.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/hirdessetek-uzeneteimet-az-egesz-vilagon

„… Hirtelen mindenkit arra fognak felkérni, hogy fogadják el az Egy-Világ-Bélyeget, a hűség Bélyegét. Egy egyesült világ, amelyben minden embernek részt kell majd vennie.

Ellenőrizni fogják a pénzeteket, az élelemhez való hozzáférést, és azt, ahogyan ti éltek.

A szabályok – méghozzá nagyon sok – azt fogják jelenteni, hogy ti foglyok lesztek. A cellátok kulcsa, amely az ő ellenőrzésük alatt tart majd benneteket, a Fenevad Bélyege lesz. …”

A 666 -os szám, mint rejtett szám lesz egy chipbe beágyazva, amelyet majd rátok kényszerítenek, hogy elfogadjátok, mint bármilyen más védőoltást

2012. június 1., péntek, 8:15

https://masodikeljovetel.hu/666-os-szam-mint-rejtett-szam-lesz-egy-chipbe-beagyazva-amelyet-majd-ratok-kenyszeritenek-hogy

„… A fenevad bélyege

Ne fogadjátok el a bélyeget. Ha közületek ezt többen is megtagadják, akkor számszerűen erősebbek lesztek. A bélyeg – a fenevad bélyege – a ti pusztulásotok lesz. Ez nem olyan lesz, mint amilyennek látszani fog. Ha beleegyeztek, akkor egyre jobban és jobban félre fognak állítani benneteket. …”

A világhatalom, az Antikrisztus és a fenevad bélyege

2010. nov. 15., Hétfő, 11óra

https://masodikeljovetel.hu/vilaghatalom-az-antikrisztus-es-fenevad-belyege

„… Sokakat el fognak pusztítani, akik nem fogadják el a fenevad bélyegét. Azt fogják mondani, hogy ez a jele a világ igazi békéjének, a szeretetnek és az egységnek, de gonosz magjában a 666- os szám lesz elrejtve, mely a fenevad jele.

Éppúgy, mint a szent érem, ami védelmet nyújt a Mennyből, mely Isten nagy erejével bír, a fenevad bélyege a halált fogja magával hozni – a lélek halálát és egy szörnyű betegség általi halált. Azoknak, akik a fenevad bélyegét elutasítják, el kell majd rejtőzniük, és fel kell készülniük. Tudom, hogy ez félelemkeltő, de igaz. Én be fogok avatkozni imáitok segítségével, hogy véget vessek az üldöztetésnek. …”

A fenevad bélyege a halált fogja magával hozni, a lélek halálát és egy szörnyű betegség általi halált

2013. július 29. hétfő, 11:23

https://masodikeljovetel.hu/fenevad-belyege-halalt-fogja-magaval-hozni-lelek-halalat-es-egy-szornyu-betegseg-altali-halalt

„ Készülőben vannak a globális megtérések

Nyomtatóbarát változat

2011. febr. 6. vasárnap, 13:40 – 14:00 óra

Szeretett leányom, ez az üzenet egyike azoknak az utolsó üzeneteknek, amely a „Nagyfigyelmeztetés könyvében” még az első részhez tartozik.

Gyermekeim, a bekövetkező büntetések által nemsokára létezésem tudatossá fog válni számotokra. Nagyon közel van az az idő, amikor mindazokat megajándékozom, akik hisznek Istenben, a Mindenhatóban, de nemcsak őket, hanem az ateistákat is: Ez még az előtt a dicsőséges nap előtt fog bekövetkezni, amikor visszajövök, hogy megítéljem a világot.

Ez a nagy esemény meg fogja nyitni a szíveteket, és hódolattal fogtok arra a csodálatos szeretetre nézni, amelyet Irgalmasságom által mutatok meg nektek. Sokan közületek nem realizálják létezésemet és az Örök Atya létezését, ezért oly sok ártatlan lélek kell azt megértse, hogy a Nagyfigyelmeztetés ideje alatt ti mind számíthattok Irgalmasságomra. Akkor majd egy új érzés keríti hatalmába lelketeket, független attól, hogy hogyan fogtok Engem szólítani. Legyetek hálásak, amikor ez bekövetkezik, mert a büntetések a ti megmentésetekre szolgálnak.

Amint ez az esemény bekövetkezik, új hadseregem alakul a Földön, amelyhez nemcsak híveim, hanem mindazok is tartozni fognak, akik az Igazságot meg akarják ismerni. Közületek mindazok, akik bűneik láttán bocsánatért könyörögnek, arra fognak törekedni, hogy a lelki sötétségben élők között az Igazságot elterjesszék.

Gyermekeim, ez az ajándék mégis fájdalmat fog okozni nektek, mert az Én Nevemért kigúnyolnak benneteket. Ha ez bekövetkezik, legyetek hálásak, mert ha fájdalmas eseményben lesz is részetek, éppen ebből fogjátok megtudni, hogy ti az én valódi apostolaim vagytok. Amikor eljön annak az ideje, ti együtt lesztek Velem a Paradicsomban. Kedveseim, sohase féljetek hitetek miatt. Ha csak egy pillanatra is láthatnátok mindazt a pompát, amelyet a Mennyei Atya számotokra készített elő a Paradicsomban, emberi szemetek azt a fényt nem bírnák elviselni. A Föld is Isten alkotása, és lehet bármilyen szép számotokra, és bármennyire is kötődtök hozzá, mégis elég lenne egy futólagos pillantás ahhoz, hogy máris azért az időért könyörögjetek, amikor egyesülni fogtok Velem a Paradicsomban.”

https://masodikeljovetel.hu/keszuloben-vannak-globalis-megteresek

——–

Igaz Élet Istenben:

„… Mondom neki: “Nem küszködtél eredménytelenül. Nincs tetszésemre ez a megosztottság, mert súlyos bűn, de az egység nem elérhetetlen.”
Sok szívből fakadnak elferdített szavak, de nem szólok-e én is hozzátok? Forduljatok hozzám, ha elcsüggedtek!…. “Szolgáidat a Te Szavad neveli”, mondta Dávidnak az én Lelkem, ti pedig felismeritek őket mondanivalójukról és arról, hogy mi mellett szólnak. Ez a nemzedék sorvadóban van, ezért miért ne lépnék közbe ekkora hitehagyásban? A pusztító feldúlja szőlőskertjeinket, kifosztja a Szentírást, és ti tudjátok ezt. Ne lépnék tehát közbe? Nézzétek, miként zokognak
ábeleim a pusztaságban! Békeköveteim éppoly keservesen sírnak szívetek keménysége miatt, miként Fiam sírt Jeruzsálem felett, amely üldözte a prófétákat… …”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1060.html

———-

Római katolikus:

2021-02-15

6. évközi hét hétfő

OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
Isten Ábel áldozatát fogadta szívesen; Káin ezért megharagudott, és megölte testvérét.
Ádámnak és Évának fia született: Káin. Éva azt mondta: „Fiúgyermeket kaptam Isten kegyelméből.” Majd Káinnak öccse is született:
Ábel. Ábel pásztor volt, Káin pedig földműves.
Hosszabb idő elmúltával történt, hogy Káin a föld gyümölcséből áldozatot mutatott be az Úrnak.
Ábel is áldozott nyájának legjavából és azok hájából. Az Úr szívesen tekintett Ábelre és áldozatára, de Káinra és áldozatára nem. Erre Káin nagy haragra lobbant; még az arca is elváltozott.
Ám az Úr figyelmeztette: „Miért lobbantál haragra? És miért változott el az arcod? Nemde ha jót cselekedtél, emeld fel tekinteted; de ha rosszat tettél, az ajtóban leselkedik a bűn. Állj ellen a bűnös kívánságnak és uralkodjál rajta!”
Káin akkor azt mondta öccsének,
Ábelnak: „Menjünk ki a mezőre!” És amikor kinn voltak, Káin rátámadt öccsére, és megölte.
Az Úr felelősségre vonta Káint: „Hol van testvéred,
Ábel?” Azt felelte: „Nem tudom. Vajon őrzője vagyok én testvéremnek?”
Erre azt mondta neki az Úr: „Mit műveltél? Testvéred vére felkiált hozzám a földről. Nos tehát átkozott leszel, kitaszítva a földről, mely megnyitotta száját, és fölitta testvéred kiontott vérét. Ha megműveled is,
nem ad neked termést. Kóbor bujdosó leszel a földön.” (1)
Káin erre azt válaszolta az Úrnak: „Túl nagy az én
büntetésem ahhoz, hogy el tudjam viselni. Most elűzöl erről a vidékről, rejtőznöm kell színed elől, és kóbor bujdosó lesz belőlem a földön. Bárki megölhet, aki rám talál.”
Erre az Úr azt mondta neki: „Semmi esetre nem lesz úgy! Bárki, aki megöli Káint, hétszeresen
bűnhődik.” Jelet is tett az Úr Káinra, hogy ne ölje meg senki, aki rátalál.
Ezek után Ádámnak és Évának újra fia született. Éva Szetnek nevezte és ezt mondta: „Másik magzatot adott nékem az Isten Ábel helyett, akit Káin megölt.”
Ez az Isten igéje.

Ter 4,1-15.25

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: A dicséret áldozatát, * ajánld fel Uradnak, Istenednek. (14a. vers. – 9. tónus)
Előénekes: Szólott az Úr, az istenek Istene, * hívta a földet napkelettől napnyugatig:
„Nem áldozataid miatt dorgállak meg én, * égőáldozataidat mindig látom.”
Hívek: A dicséret áldozatát, * ajánld fel Uradnak, Istenednek.
E: „Törvényeimet miért emlegeted, * és miért veszed ajkadra szövetségem.
Hiszen gyűlölöd a törvény fegyelmét, * hátat fordítasz szavaimnak.”
H: A dicséret áldozatát, * ajánld fel Uradnak, Istenednek.
E: „Leülsz és máris gyalázod testvéredet, * anyád gyermekéről rosszat mondasz.
Így cselekedtél, és én csak hallgattam, † úgy vélted, hogy hozzád hasonló vagyok, * de felelned kell, mert számon kérlek.”
H: A dicséret áldozatát, * ajánld fel Uradnak, Istenednek.
Zsolt 49,1 és 8.16bc-l7.20-21

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Én vagyok az út, az igazság és az élet. * Senki sem jut Atyámhoz, csak általam.” Jn 14,6 – 4. g tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézustól égi jelet vártak kortársai, pedig ő maga volt az égi jel.
Egy alkalommal farizeusok mentek Jézushoz, és vitatkozni kezdtek vele. Égi jelet kértek tőle, mert próbára akarták tenni.
Ő lelke mélyéből felsóhajtott, és így szólt: „Miért akar jelet ez a nemzedék? Bizony mondom nektek:
ez a nemzedék nem kap semmiféle jelet.”
Ezzel otthagyta őket. Ismét hajóba szállt, és átkelt a Galileai-tó túlsó partjára.
Ezek az evangélium igéi.

Mk 8,11-13

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-02-15

„… Tudom, hogy ezek a hírek sokkolhatnak téged, de te erre a szerepre már nagyon-nagyon rég fel lettél készítve, csak erről te nem tudtál. Azért, hogy ebben a munkában segítséged legyen, szentek sokaságát jelöltem ki melléd, hogy segítsenek. Ide tartozik Szent Benedek, Szent Ágoston, Szent II. János Pál pápa, Szent Fausztina, Szent Malachiás és Avilai Szent Teréz. A többieket is időben felfedem. Mindannyian munkád támogatásán fáradoznak most, mert ez az egyike a valaha is legfontosabbaknak, amelyet az emberiség kapott ebben a kritikus történelmi időben.…”

(1): vö.:

Nektek az élelmiszert el kell majd rejtenetek, amelynek néhány évig ki kell tartania. Nektek meg kell termelnetek saját gabonátokat, vizet kell tárolnotok, és megszentelt tárgyakkal kell körülvennetek magatokat. Maradék Egyházam növekedni fog, kiterjed majd, és ti menedéket fogtok kapni, ha majd erre szükségetek lesz.

Sok tervezésre van most szükség.

Azoknak, akik kinevetnek benneteket azért, amit csináltok, vagy azt mondják, hogy Jézus biztosan nem kérné, hogy ezt tegyétek, azt mondom:

Hát nem ellátta Ő minden követőit a szükség idején?

Még egy cipót és egy halat is meg lehet szaporítani. Tehát nem számít, hogy csak kevés élelmetek van, mert Én meg foglak védeni benneteket, és ti biztonságban lesztek. …”

https://masodikeljovetel.hu/666-os-szam-mint-rejtett-szam-lesz-egy-chipbe-beagyazva-amelyet-majd-ratok-kenyszeritenek-hogy

„… 29 Azután az Örökkévaló így folytatta: „Neked pedig, Ezékiás, megerősítésül jelt adok, hogy biztos legyél benne: én mondtam ezt neked!

Ebben az évben azt fogjátok aratni és enni, ami magától terem a gabonaföldön. A következő évben azt aratjátok majd, ami az idei aratáskor elhullott magvakból kikel. De a harmadik évben már szokás szerint szánthattok, vethettek, és arathatjátok majd a gabonát, sőt szőlőskerteket telepíthettek, és azok gyümölcsét eszitek. 30 Júda népének maradéka pedig, amely túlélte a város ostromát, ismét növekedni és szaporodni fog, mint a gyümölcsfa, amely gyökeret ereszt a földben, és bőséges termést hoz az ágain. 31 Mert e nép maradéka — Jeruzsálemből kiindulva — ismét benépesíti a földet. Akik megszabadultak, a Sion hegyéről rajzanak szét. Az Örökkévaló, a Seregek Ura féltékeny és erős szeretete[c] az, amely ezt véghezviszi.” …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=II+Kings+19%3A18+-+19%3A49&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;erv-HU%C3%AD;BDS


————

Ortodox (Görög keleti):

21 Hiszen éppen erre hívott el benneteket! Gondoljátok meg, hogy Krisztus is szenvedett értünk! Ezzel példát adott nekünk, hogy ebben is kövessük. Ahogyan az Írás mondja:

22 „Ő nem követett el semmi bűnt,
és soha semmi gonoszságot nem mondott.”[a]

23 Mikor szidalmazták és gyalázták, Jézus ezt nem viszonozta. Mikor bántották és verték, nem fenyegetőzött, hanem teljesen rábízta magát az igazságosan ítélő Istenre. 24 Krisztus a mi bűneinket magára vette, sőt, a saját testében felvitte a keresztfára, amikor megölték. Azért tette ezt, hogy mi is meghaljunk a bűn számára, viszont Isten mértéke szerint helyesen éljünk.

Krisztus sebei által gyógyultatok meg a betegségeitekből. 25 Olyanok voltatok, mint a nyájtól elkószált és eltévedt juhok. De most visszatértetek a Pásztorhoz: ő vigyáz a lelketekre, védelmez és őriz benneteket.

Tanácsok férjeknek és feleségeknek

3 Ehhez hasonlóan ti, asszonyok is fogadjátok el a férjetek fennhatóságát, és engedelmeskedjetek nekik! Így még azokat a férjeket is megnyerhetitek Isten számára, akik Isten beszédének nem akarnak engedelmeskedni. Nem kell semmit sem mondanotok: az fogja meggyőzni a férjeteket, ha látja, 2 milyen tiszta és istenfélő életet éltek. 3 Ne a hajfonatokkal, arany ékszerekkel, vagy drága ruhákkal akarjatok külsőleg szépnek látszani! 4 A szépségetek belülről, a szívetekből sugározzon, kedves és nyugodt szellemetekből, mert ez a szépség örökkévaló, és ez az, amit Isten igazán értékel.

5 Ez tette széppé a régi idők szent asszonyait. Ők is Istenben reménykedtek, és engedelmeskedtek a férjüknek. 6 Ilyen asszony volt Sára is, aki engedelmeskedett a férjének, Ábrahámnak, és urának hívta őt. Ti is Sára példáját követitek, ha azt teszitek, ami helyes, és nem féltek semmitől.

7 Ugyanígy, férjek, ti is megértően bánjatok a feleségetekkel! Úgy tiszteljétek őket, mint a gyengébbeket illik! De tiszteljétek őket úgy is, mint akikkel együtt kaptátok az örök élet kegyelmét! Így bánjatok velük! Ellenkező esetben hiába imádkoztok, nem lesz semmi eredménye!

Ha ártatlanul szenvedtek

8 Végül pedig, éljetek egyetértésben és harmóniában! Ugyanaz a gondolkodásmód és törekvés legyen bennetek! Igyekezzetek egymást megérteni! Szeressétek egymást, mint igazi, jó testvérek! Legyetek együtt érzők és alázatosak! 9 Sohase bánjatok rosszul azzal, aki veletek rosszul bánik, se ne mondjatok rosszat annak, aki nektek rosszat mond! Ellenkezőleg: áldással viszonozzátok a rosszat! Hiszen Isten erre hívott el benneteket, és így kapjátok meg áldását.

 

 

 

 

 

Ravasz kérdés az adóról

13 Később a vallási vezetők Jézushoz küldtek néhány férfit a farizeusok és a Heródes-pártiak közül. Az volt a szándékuk, hogy kérdéseikkel csapdába csalják, hátha mond valamit, amit felhasználhatnak ellene. 14 Ezért megkérdezték: „Mester, tudjuk, hogy becsületes vagy, és nem törődsz azzal, hogy mások mit gondolnak rólad. Tudjuk, hogy nem vagy részrehajló, és Isten útját az igazságnak megfelelően tanítod. Helyes-e, hogy adót fizessünk a császárnak, vagy nem?”

15 Jézus azonban átlátott a képmutatásukon, és így válaszolt: „Képmutatók! Megpróbáltok csapdába csalni?! Mutassatok csak egy ezüstpénzt, hadd lássam!” 16 Kezébe adtak egy érmét, ő pedig ezt kérdezte tőlük: „Kinek a képmása és a felirata van rajta?” Azok válaszoltak: „A császáré.”

17 „Akkor hát adjátok meg a császárnak, ami a császáré; és Istennek, ami Istené!” — felelte Jézus.

Emiatt nagyon elcsodálkoztak Jézuson.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++1%20Peter%202:21-3:9;%20%20%20%20Mark%2012:13-17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/02/15

 

„… Hirtelen mindenkit arra fognak felkérni, hogy fogadják el az Egy-Világ-Bélyeget, a hűség Bélyegét. Egy egyesült világ, amelyben minden embernek részt kell majd vennie.

Ellenőrizni fogják a pénzeteket, az élelemhez való hozzáférést, és azt, ahogyan ti éltek.

A szabályok – méghozzá nagyon sok – azt fogják jelenteni, hogy ti foglyok lesztek. A cellátok kulcsa, amely az ő ellenőrzésük alatt tart majd benneteket, a Fenevad Bélyege lesz.

A 666-os szám, mint rejtett szám lesz egy chipbe beépítve, amelyet majd rátok kényszerítenek, hogy elfogadjátok, mint bármilyen más védőoltást.

Ha egyszer azt beültették, akkor az mérgezni fog, nemcsak a szellemeteket és a lelketeket, hanem a testeteket is. Mert ez okozza majd a szerencsétlenséget, melynek az a célja, hogy a világ népességének nagy részét megsemmisítse.

Ti nem fogadhatjátok el a bélyeget. Ehelyett Én majd utasítalak benneteket, hogy mit kell tennetek.

Sokan elfogadják majd a bélyeget, mert tehetetlennek fogják érezni magukat.

Az Élő Isten Pecsétje, az Én imám, a Keresztes Imahadjárat 33. imája lesz a ti mentőövetek.

Ha ti elfogadjátok Védelmem Pecsétjét, amelyet Örök Atyám adott nektek, akkor a bélyeget nem kell elfogadnotok.

Akkor ti majd érinthetetlenek lesztek. Otthonaitokat sem látni, sem keresni, sem pedig célba venni nem lehet majd, mert láthatatlanná lesz téve a Sátán seregének szeme előtt.

Nektek az élelmiszert el kell majd rejtenetek, amelynek néhány évig ki kell tartania. Nektek meg kell termelnetek saját gabonátokat, vizet kell tárolnotok, és megszentelt tárgyakkal kell körülvennetek magatokat. …”

https://masodikeljovetel.hu/666-os-szam-mint-rejtett-szam-lesz-egy-chipbe-beagyazva-amelyet-majd-ratok-kenyszeritenek-hogy

Szabad-e kézbe áldozni?

https://youtu.be/c5jggCxoJWA

szerkesztő megjegyzése:

Azt azért fontosnak tartom megemlíteni, hogy ez nem mindig mindenhol megvalósítható.

Nálunk például ezt nem engedik, de én elfogadom a kézre adott Szentséget, hogy áldozhassak.

Szerintem itt az Irgalmasság szempontja érvényesül.

Máskülönben megfosztanánk magunkat a Szentségtől.

vö.:

„… A többieknek közületek meg kell tervezniük családjuk megvédését, és nektek hűségeseknek kell maradnotok a Szent Eukarisztiához és a Szentmiséhez.

Amikor az Antikrisztus minden vallást felfal, akkor az egyedüli fegyver, amely ellen ő tehetetlen lesz, az a Szentmise, a kenyér és bor Szent Testemmé és Véremmé való átváltoztatása az Eukarisztiában.

Szentmiséimnek folytatódniuk kell. Közületek mindazoknak, akik ezt tudják, most nagy számban össze kell gyűlniük, és az előkészületeket el kell kezdeniük.

Minél hamarabb előkészültök, annál több kegyelmet fogtok kapni, hogy megnöveljétek soraitokat a világ minden táján. …”

A 666 -os szám, mint rejtett szám lesz egy chipbe beágyazva, amelyet majd rátok kényszerítenek, hogy elfogadjátok, mint bármilyen más védőoltást

2012. június 1., péntek, 8:15

https://masodikeljovetel.hu/666-os-szam-mint-rejtett-szam-lesz-egy-chipbe-beagyazva-amelyet-majd-ratok-kenyszeritenek-hogy

Gyere most, leányom. Légy az Enyém. Alkoss végre egységet Velem. Add át Nekem teljes szeretetedet, szenvedéseidet, gondjaidat és aggodalmaidat.

Igazság Könyve:

„ Az arab világ felkelése – három vezető politikust megölnek

Nyomtatóbarát változat

2011. febr. 17. 23:45 óra

Szeretett leányom, boldog vagyok, hogy az emberiség számára egyre többen továbbítjátok ezeket a fontos üzeneteket. Nemsokára megállapíthatod, hogy ezek az üzenetek minden országba el fognak jutni. Gyermekem, ne aggódj biztonságod felől, mert Téged és családodat mindenkor megvédelek. Tele vagyok szeretettel irántad gyermekem, most mégis megszakad a Szívem a fájdalomtól, amikor azt látom, hogy alattomos szövetségek alakulnak, akik összeesküvés formájában az egyes országok fölött a hatalmat meg akarják kaparintani. Ezt úgy fogják megtenni, hogy ravasz módon eltávolítják vezetőiket. Akkor felajánlják segítségüket, majd újabb kormányok barátságát veszik meg, végül ezeket is uralmuk alá helyezik. Ez az ellenőrzés sokkal rosszabb lesz, mint az a hataloméhes diktátorok idejében volt, akiket a béke nevében megbuktattak.

Figyeld meg, leányom, azt a sebességet, amivel az arab világ országai egyesülni fognak zsidó népem ellen. Figyeld majd meg, amint szövetségeseiktől elpártolnak, és védelem nélkül hagyják őket.

Leányom, az emberek készségesebben fognak Szavamra figyelni akkor, amikor a Nagyfigyelmeztetés után bekövetkezik megtérésük. Ez lesz az az időszak, amikor híveim a zsarnok hatalma ellen egyesülnek, ami a nyugati országokban, különösen Európában fog megnyilvánulni. Harcoljatok az imádkozás jogáért! Ha nem teszitek meg, akkor nem vallási, hanem népirtó háború fog bekövetkezni.

Rövidesen megölnek három vezető politikust, egyiket a másik után*. Ezek mindegyikét a gonosz egy összeesküdött csoportja fogja megölni. Ezek a szervezetek minden nemzet országában megtalálhatóak, kultúra ellenesek, de annyira gyávák, hogy a háttérből uralkodnak, ezért ti most nem látjátok őket. Azonban nem sokáig fognak rejtekben maradni. Amikor a hatalmat megkaparintják, arra fognak törekedni, hogy figyelmeteket megnyerjék és tiszteleteteket kiköveteljék.

A Nagyfigyelmeztetés nagy segítség lesz gyermekeim megtérésében szerte a világon. A megtérés az Én ajándékom számotokra, de ezt az ajándékot azok is megkapják, akik összeesküdnek és terveket szőnek, hogy elnyerhessék Isten uralmát a Földön. Abbahagynák ezt a harcot, ha megértenék, hogy ez a hatalom sohasem lehet az övék. De ők vakok.

Egyre több angyalom**, akik már a Földön, mint emberek tevékenykednek, segíteni fognak ezeknek a megtévesztett lelkeknek, hogy felismerjék az igazságot. Sokan meg fognak térni, de lesznek olyanok, akik majd nem térnek meg.

Indulj el, leányom, és hirdesd minél hamarabb mindazt, amit mondtam neked. Erre már csak heteid vannak hátra. Használj ki minden lehetőséget, ami rendelkezésedre áll. Légy bátor. Tégy meg minden lehetőt, hogy gyermekeim világszerte megértsék ennek a különleges ajándéknak az értékét, vagyis azt, hogy azért nyújtom ki karjaimat a Mennyből, hogy megmentsem a lelkeket.

Azok, akik most még nem akarnak megtérni, majd az üldöztetés előtt fogják megtenni. Akkor egyre több és több gyermekem fog visszatérni Hozzám. Ez az időszak mindenki számára nagyon nehéz lesz. De legyetek türelmesek, mert ezután egy szép időszak következik, amikor a Földre visszatér a béke. Gyermekeim, a Nagyfigyelmeztetéskor azt a szeretetet fogják megtapasztalni, amit már előkészítettem számukra, és visszatérnek karjaimba. Amikor ez megtörténik, két karommal felépítem királyságomat, hogy a csaló ellen megvédjen benneteket, akinek uralma csak nagyon rövid ideig fog tartani.

Gyermekeim, ez fordulópont lesz az emberiség történelmében. Rövidesen meg fogjátok ezt érteni. Azok a kétségek, amelyek még a Nagyfigyelmeztetésig bennetek vannak, el fognak tűnni, mert az esemény alatt megnyílik Szívetek az Igazság előtt.

Menj most, szeretett leányom, szeretet és béke legyen az egész emberiséggel,

Jézus Krisztus, a Zsidók Királya

Megjegyzés

* A látnoknő tisztázni szeretné a világgal, hogy az ok, amiért nem adhatja meg a vezetők neveit – amelyek közül kettő az Arab Világból, és egy az európai szárazföldről való – a következő: családjaik iránti tiszteletből, és a fölösleges szenvedések elkerülése végett. Azonban ezeket a híreket átadta számos egyházi személynek és a médiának. A nyilvánosságra való hozatal tilalma feloldhatóvá válik, amint ezek a gyilkosságok rövidesen beteljesednek (a gyilkosságok között nagyon rövid időszak lesz).

** A látnoknő értelmezése szerint, az angyalokra való utalás a „hírnökökre“ utal, ők az egész világ kiválasztottai, akiknek a kapott üzeneteket közzé kell tenniük, és terjeszteniük kell azokat.”

https://masodikeljovetel.hu/az-arab-vilag-felkelese-harom-vezeto-politikust-megolnek

Hirdessétek üzeneteimet az egész világon

Nyomtatóbarát változat

2011. február 7. hétfő; 22:00

Leányom, egy kissé elkalandoztál és most erőt, bizalmat és bátorságot kérsz, hogy utasításaimat teljesíteni tudd. Ez így helyes. Adjátok az időtöket Nekem, mint ahogyan azt szeretett Édesanyám kérte, hiszen lelketek tiszta kell, hogy maradjon, amikor Szavaimat közlitek.

Most meg kell, hogy kérjelek: kezdd el megtervezni értékes Nagyfigyelmeztetésem terjesztését, amely egy ajándék minden egyes ember számára az egész világon. Nyilvánosságra kell hozni ennek részleteit február végéig, az interneten keresztül, az egész világon. Siess, gyermekem, hogy megtedd mindazt, amit meg kell tenned, úgy, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, esélyt kaphasson ennek meghallására. Szánj most erre időt, szeretett leányom, mert ez most sürgős. Ez a kérés ne ijesszen meg téged. A sürgősségen van a hangsúly, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, felkészülhessen a világon. Akkor ők megbékélést kereshetnek majd, amikor bűneik szemeik előtt lelepleződnek.

A felkészülés nagy hasznukra lehet. Ezáltal az írás által túl fogják élni a Nagyfigyelmeztetést. Aztán megtisztulnak, és azzal az áldással, amelyet kapni fognak, készek lesznek szembe nézni az elkövetkezendő megpróbáltatásokkal.

Öleld át ezt az ajándékot, leányom. Ne érezz ijedtséget vagy kiábrándultságot. Ez az emberiség számára egy ajándék. Ennek a hívásnak az elfogadása szenvedést hozott számodra, de nem olyan módon, ahogyan számítottál rá. Szenvedésed a kísértések miatt volt. Kétségeid visszatartottak téged attól, hogy lelkedben elfogadhasd a békét és az örömöt, amelyek a tieid lennének, ha megengednéd azt a szabadságot Nekem, hogy megfogjalak és vezesselek. Itt az ideje, leányom, hogy átadj mindent Nekem. Ajánld fel Nekem szabad akaratodat, mint ajándék, és Én az összes ajándék közül a legnagyobbat és a legédesebbet adom neked: a békét, az örömöt és Irántam való nagy Szeretetet, lényed minden részének. Gyere most, leányom. Légy az Enyém. Alkoss végre egységet Velem. Add át Nekem teljes szeretetedet, szenvedéseidet, gondjaidat és aggodalmaidat. Csak engedd el őket. Akkor és csakis akkor leszel igazán szabad, és szíved is megkönnyebbül.

Ez nagy munkaerőt követel, leányom. Te nem csak az vagy, amit te „látnoknak” nevezel. A prófétálás ajándékát adom neked. Miért? Mert te, értékes prófétám, eszközöm leszel a jó hír, vagyis a második eljövetelemről szóló hír terjesztésében az egész világon, amikor visszatérek a Földre.

Tudom, hogy ezek a hírek sokkolhatnak téged, de te erre a szerepre már nagyon-nagyon rég fel lettél készítve, csak erről te nem tudtál. Azért, hogy ebben a munkában segítséged legyen, szentek sokaságát jelöltem ki melléd, hogy segítsenek. Ide tartozik Szent Benedek, Szent Ágoston, Szent II. János Pál pápa, Szent Fausztina, Szent Malachiás és Avilai Szent Teréz. A többieket is időben felfedem. Mindannyian munkád támogatásán fáradoznak most, mert ez az egyike a valaha is legfontosabbaknak, amelyet az emberiség kapott ebben a kritikus történelmi időben.

Ne félj, leányom. Te több mint alkalmas vagy erre a feladatra. Mit gondolsz, miért követelek ilyen fegyelmet tőled? Továbbra is lelki fejlődésed útját járod, de ez idővel el fog jönni. Miközben a könyv első része nyilvánosságra kerül, folytatni fogom veled a személyes beszélgetést. Szeretlek, leányom. Tudom, hogy szeretsz Engem. Tudom, hogy ez (a munka) nagyon nehéz lehet számodra, a rád nehezedő nyomás miatt. De te ki fogod bírni, egyre erősebb és erősebb leszel. Energiád és gyors elméd biztosítani fogják, hogy ezen fontos üzenetek sorozata eljusson minden Gyermekemhez, mindenhova, minden országba.

Ennyi volt mára. Köszönöm, hogy időt szántál az elmélkedésre, és hogy ezen az estén válaszoltál Nekem.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/hirdessetek-uzeneteimet-az-egesz-vilagon

„ Készülőben vannak a globális megtérések

Nyomtatóbarát változat

2011. febr. 6. vasárnap, 13:40 – 14:00 óra

Szeretett leányom, ez az üzenet egyike azoknak az utolsó üzeneteknek, amely a „Nagyfigyelmeztetés könyvében” még az első részhez tartozik.

Gyermekeim, a bekövetkező büntetések által nemsokára létezésem tudatossá fog válni számotokra. Nagyon közel van az az idő, amikor mindazokat megajándékozom, akik hisznek Istenben, a Mindenhatóban, de nemcsak őket, hanem az ateistákat is: Ez még az előtt a dicsőséges nap előtt fog bekövetkezni, amikor visszajövök, hogy megítéljem a világot.

Ez a nagy esemény meg fogja nyitni a szíveteket, és hódolattal fogtok arra a csodálatos szeretetre nézni, amelyet Irgalmasságom által mutatok meg nektek. Sokan közületek nem realizálják létezésemet és az Örök Atya létezését, ezért oly sok ártatlan lélek kell azt megértse, hogy a Nagyfigyelmeztetés ideje alatt ti mind számíthattok Irgalmasságomra. Akkor majd egy új érzés keríti hatalmába lelketeket, független attól, hogy hogyan fogtok Engem szólítani. Legyetek hálásak, amikor ez bekövetkezik, mert a büntetések a ti megmentésetekre szolgálnak.

Amint ez az esemény bekövetkezik, új hadseregem alakul a Földön, amelyhez nemcsak híveim, hanem mindazok is tartozni fognak, akik az Igazságot meg akarják ismerni. Közületek mindazok, akik bűneik láttán bocsánatért könyörögnek, arra fognak törekedni, hogy a lelki sötétségben élők között az Igazságot elterjesszék.

Gyermekeim, ez az ajándék mégis fájdalmat fog okozni nektek, mert az Én Nevemért kigúnyolnak benneteket. Ha ez bekövetkezik, legyetek hálásak, mert ha fájdalmas eseményben lesz is részetek, éppen ebből fogjátok megtudni, hogy ti az én valódi apostolaim vagytok. Amikor eljön annak az ideje, ti együtt lesztek Velem a Paradicsomban. Kedveseim, sohase féljetek hitetek miatt. Ha csak egy pillanatra is láthatnátok mindazt a pompát, amelyet a Mennyei Atya számotokra készített elő a Paradicsomban, emberi szemetek azt a fényt nem bírnák elviselni. A Föld is Isten alkotása, és lehet bármilyen szép számotokra, és bármennyire is kötődtök hozzá, mégis elég lenne egy futólagos pillantás ahhoz, hogy máris azért az időért könyörögjetek, amikor egyesülni fogtok Velem a Paradicsomban.”

https://masodikeljovetel.hu/keszuloben-vannak-globalis-megteresek

„… Leányom, egy kissé elkalandoztál és most erőt, bizalmat és bátorságot kérsz, hogy utasításaimat teljesíteni tudd. Ez így helyes. Adjátok az időtöket Nekem, mint ahogyan azt szeretett Édesanyám kérte, hiszen lelketek tiszta kell, hogy maradjon, amikor Szavaimat közlitek.

Most meg kell, hogy kérjelek: kezdd el megtervezni értékes Nagyfigyelmeztetésem terjesztését, amely egy ajándék minden egyes ember számára az egész világon. Nyilvánosságra kell hozni ennek részleteit február végéig, az interneten keresztül, az egész világon. Siess, gyermekem, hogy megtedd mindazt, amit meg kell tenned, úgy, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, esélyt kaphasson ennek meghallására. Szánj most erre időt, szeretett leányom, mert ez most sürgős. Ez a kérés ne ijesszen meg téged. A sürgősségen van a hangsúly, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, felkészülhessen a világon. Akkor ők megbékélést kereshetnek majd, amikor bűneik szemeik előtt lelepleződnek.

A felkészülés nagy hasznukra lehet. Ezáltal az írás által túl fogják élni a Nagyfigyelmeztetést. Aztán megtisztulnak, és azzal az áldással, amelyet kapni fognak, készek lesznek szembe nézni az elkövetkezendő megpróbáltatásokkal. …”

———-

Római katolikus:

2021-02-14

Évközi 6. vasárnap

Kezdőének:
Te légy oltalmazó kősziklám és megerősített házam, hogy megszabadíts engem! Erősségem és menedékem valóban te vagy, neved miatt vezess és irányíts engem! (Zsolt 30,3-4)

Könyörgés:
Istenünk, tanításodból tudjuk, hogy az őszinte és tiszta szívekben akarsz élni. Kérünk, alakíts át minket kegyelmeddel, hogy méltó hajlékod legyünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Mózes harmadik könyvéből
Az Úr ezt mondta Mózesnek és Áronnak: „Ha egy embernek a bőrén duzzadás, kiütés vagy fénylő folt keletkezik, bőrleprára lehet gyanakodni. Vezessék Áron paphoz, vagy az ő fiai közül valamelyik paphoz. Az ilyen ember leprás és tisztátalan. A pap nyilvánítsa tisztátalannak, mivel leprája van. A leprás, akit a betegség megtámadott, szaggassa meg ruháját, a haját hordja kibontva, a szakállát takarja be, és kiabáljon: »Tisztátalan, tisztátalan!« Ameddig a betegsége tart, addig tisztátalan, s mivel tisztátalan, lakjék elkülönítve, tartózkodjék a táboron kívül.”
Ez az Isten igéje.

Lev 13,1-2.44-46

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Te vagy, Uram, menedékem, * a szabadulás örömével veszel körül engem. 6. tónus.
Előénekes: Boldog, akinek az Úr megbocsátotta bűneit, * akinek betakarta gonoszságát.
Boldog az, akinek vétkét az Úr fel nem rója, * kinek lelkében nincsen álnokság.
Hívek: Te vagy, Uram, menedékem, * a szabadulás örömével veszel körül engem.
E: Bűnömet eléd tártam, * nem rejtettem el vétkem előled.
Így szóltam: † „Gonoszságomat megvallom, Uram,” * és te megbocsátottad vétkeimet.
H: Te vagy, Uram, menedékem, * a szabadulás örömével veszel körül engem.
E: Vigadjatok és ujjongjatok, igazak, az Úrban, * és örvendezzen minden tiszta szívű.
H: Te vagy, Uram, menedékem, * a szabadulás örömével veszel körül engem.
Zsolt 31,1-2.5.11 ..”

„… Indulj el, leányom, és hirdesd minél hamarabb mindazt, amit mondtam neked. Erre már csak heteid vannak hátra. Használj ki minden lehetőséget, ami rendelkezésedre áll. Légy bátor. Tégy meg minden lehetőt, hogy gyermekeim világszerte megértsék ennek a különleges ajándéknak az értékét, vagyis azt, hogy azért nyújtom ki karjaimat a Mennyből, hogy megmentsem a lelkeket. …”

„… SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Testvéreim! Akár esztek, akár isztok, vagy bármi mást tesztek, tegyetek mindent Isten dicsőségére. Se zsidót, se pogányt, se Isten egyházát ne botránkoztassátok meg, mint ahogy én is mindenkinek kedvében járok. Nem azt keresem, ami nekem hasznos, hanem ami másoknak van javára, hogy üdvözüljenek. Legyetek követőim, mint ahogy én Krisztus követője vagyok!
Ez az Isten igéje.
1Kor 10,31–11,1

ALLELUJA
Nagy próféta támadt köztünk, * Isten meglátogatta az ő népét. Lk 7, 16 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben: Egy leprás jött Jézushoz. Térdre borult előtte, és így kérlelte: „Ha akarod, te meg tudsz tisztítani engem!Jézusnak megesett rajta a szíve. Kinyújtotta kezét, megérintette, és azt mondta neki: „Akarom! Tisztulj meg!” Erre rögtön elmúlt a leprája, és megtisztult. Jézus szigorúan ráparancsolt, és mindjárt elküldte ezekkel a szavakkal: „Vigyázz, ne szólj erről senkinek egy szót sem, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak, és tisztulásodért mutasd be a Mózes rendelte áldozatot, bizonyságul nekik.” Ám az, alighogy elment, mindenfelé hirdetni és híresztelni kezdte a dolgot. Emiatt Jézus nem mehetett többé nyilvánosan a városba, inkább kint, elhagyatott helyeken tartózkodott. Mégis, mindenünnen özönlöttek hozzá az emberek.
Ezek az evangélium igéi.

Mk 1,40-45 „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-02-14

„… Leányom, egy kissé elkalandoztál és most erőt, bizalmat és bátorságot kérsz, hogy utasításaimat teljesíteni tudd. Ez így helyes. Adjátok az időtöket Nekem, mint ahogyan azt szeretett Édesanyám kérte, hiszen lelketek tiszta kell, hogy maradjon, amikor Szavaimat közlitek. …”

„… Azok, akik most még nem akarnak megtérni, majd az üldöztetés előtt fogják megtenni. Akkor egyre több és több gyermekem fog visszatérni Hozzám. Ez az időszak mindenki számára nagyon nehéz lesz. De legyetek türelmesek, mert ezután egy szép időszak következik, amikor a Földre visszatér a béke. Gyermekeim, a Nagyfigyelmeztetéskor azt a szeretetet fogják megtapasztalni, amit már előkészítettem számukra, és visszatérnek karjaimba. Amikor ez megtörténik, két karommal felépítem királyságomat, hogy a csaló ellen megvédjen benneteket, akinek uralma csak nagyon rövid ideig fog tartani. …”


————

Ortodox (Görög keleti):

„A feltámadt Jézus megjelenik tanítványainak

9 Miután a hét első napjának kezdetén feltámadt, Jézus először a magdalai Máriának jelent meg, akiből korábban hét gonosz szellemet űzött ki. 10 Mária azonnal elment, és elmondta ezt Jézus tanítványainak, akik gyászolták és siratták Jézust. 11 Elmondta nekik, hogy Jézus él, és hogy ő találkozott is vele, de a tanítványok nem hittek neki.

12 Ezután Jézus más alakban jelent meg két tanítványának, akik éppen vidékre mentek. 13 Ez a két tanítvány visszatért Jeruzsálembe, és hírt adott a többieknek. De azok nekik sem hitték el, hogy Jézus feltámadt.

Kiküldi a tanítványait

14 Később Jézus megjelent a tizenegy tanítványának is, amikor éppen az asztalnál ültek, és ettek. Szemükre vetette, hogy mennyire hitetlenek és keményszívűek: hogy nem hittek azoknak, akik feltámadása után látták őt.

15 Majd ezt mondta nekik: Menjetek el a világ minden részére, és hirdessétek az örömüzenetet mindenkinek! 16 Aki hisz és bemerítkezik, az üdvözülni fog. De aki nem hisz, az kárhoztató ítélet alá kerül. 17 Akik hisznek, azokat ezek a jelek fogják követni: a nevemben gonosz szellemeket űznek ki; új nyelveken szólnak; 18 kígyókat fognak meg, vagy halálos mérget isznak, de az sem nem árt nekik; ráteszik a kezüket a betegekre, azok pedig meggyógyulnak.”

Jézus visszatér a Mennybe

19 Miután az Úr Jézus beszélt a tanítványaival, felvitték a Mennybe, és ott Isten jobb oldalára ült. 20 Az apostolok pedig elmentek, és mindenhol kihirdették Isten üzenetét. Az Úr együttműködött velük, és hitelesítette az üzenetet természetfeletti jelekkel, amelyek kísérték az üzenet hirdetését.”

Hirdessétek üzeneteimet az egész világon

 

 

 

 

„… Leányom, egy kissé elkalandoztál és most erőt, bizalmat és bátorságot kérsz, hogy utasításaimat teljesíteni tudd. Ez így helyes. Adjátok az időtöket Nekem, mint ahogyan azt szeretett Édesanyám kérte, hiszen lelketek tiszta kell, hogy maradjon, amikor Szavaimat közlitek. …”

 

„… 9 Ez így igaz, fogadd el, amit mondok! 10 Hiszen azért dolgozunk és küzdünk teljes erőnkkel, mert az élő Istenben reménykedünk és bízunk, aki minden embernek megmentője, de különösképpen a hívőknek.

11 Parancsold meg, és tanítsd ezeket a dolgokat! 12 Igaz, hogy még fiatal vagy, de emiatt senki se becsüljön le téged! Éppen ellenkezőleg, te legyél a példa a testvéreknek! Mutasd meg nekik, hogyan éljenek. Légy példa a számukra abban, amit mondasz, és ahogyan élsz, meg a benned élő isteni szeretettel, hiteddel és az életed tisztaságával!

13 Addig is, míg megérkezem hozzád, olvass fel a többieknek az Írásokból, bátorítsd, biztasd és tanítsd őket! 14 Ne hanyagold el, hanem használd a benned levő szellemi ajándékot, amelyet prófétai üzenet[a] által kaptál, amikor a gyülekezet vezetői rád tették a kezüket! 15 Ezekkel a dolgokkal foglalkozz minden erőddel! Ezekben élj teljes odaszánással, hogy előrehaladásod nyilvánvaló legyen!

 

„… Ez nagy munkaerőt követel, leányom. Te nem csak az vagy, amit te „látnoknak” nevezel. A prófétálás ajándékát adom neked. Miért? Mert te, értékes prófétám, eszközöm leszel a jó hír, vagyis a második eljövetelemről szóló hír terjesztésében az egész világon, amikor visszatérek a Földre. …”

 

 

 

„… Szánj most erre időt, szeretett leányom, mert ez most sürgős. Ez a kérés ne ijesszen meg téged. A sürgősségen van a hangsúly, …”

„… Gyere most, leányom. Légy az Enyém. Alkoss végre egységet Velem. Add át Nekem teljes szeretetedet, szenvedéseidet, gondjaidat és aggodalmaidat. …”

 

„… Amint ez az esemény bekövetkezik, új hadseregem alakul a Földön, amelyhez nemcsak híveim, hanem mindazok is tartozni fognak, akik az Igazságot meg akarják ismerni. Közületek mindazok, akik bűneik láttán bocsánatért könyörögnek, arra fognak törekedni, hogy a lelki sötétségben élők között az Igazságot elterjesszék. …”

 

Zákeus

19 Ezután Jézus Jerikóba ért, és keresztülment a városon. 2 Élt ott egy Zákeus nevű gazdag ember, aki a vámszedők vezetője volt. 3 Szerette volna megnézni, hogy ki az a Jézus, de mivel alacsony termetű volt, nem látott semmit a sokaság miatt. 4 Ezért előreszaladt, és felmászott egy fára, hogy lássa Jézust, aki arrafelé ment. 5 Mikor Jézus a fa alá ért, felnézett rá, és azt mondta: Zákeus, gyere le gyorsan, mert ma a te házadban kell megszállnom.”

6 Zákeus ekkor lejött a fáról, és örömmel befogadta Jézust a házába. 7 Amikor látták ezt az emberek, egymás között morgolódni kezdtek: „Nézzétek, miféle bűnöshöz megy vendégségbe!”

8 Zákeus felállt, és a vendégek előtt ünnepélyesen megígérte az Úrnak: „Uram, elhatároztam, hogy összes vagyonom felét szétosztom a szegények között. Akiket pedig megkárosítottam, azoknak négyszer annyit fizetek vissza kárpótlásul.”

9 Jézus erre így válaszolt neki: „Ma érkezett meg az üdvösség ehhez a családhoz, mivel Zákeus is igazán Ábrahám fia lett. 10 Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse az elveszetteket, és megmentse őket.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Mark+16%3A9-20%3B++++1+Timothy+4%3A9-15%3B+++++Luke+19%3A1-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

https://www.oca.org/readings/daily/2021/02/14

 

„… Szeretett leányom, boldog vagyok, hogy az emberiség számára egyre többen továbbítjátok ezeket a fontos üzeneteket. Nemsokára megállapíthatod, hogy ezek az üzenetek minden országba el fognak jutni. Gyermekem, ne aggódj biztonságod felől, mert Téged és családodat mindenkor megvédelek. Tele vagyok szeretettel irántad gyermekem, most mégis megszakad a Szívem a fájdalomtól, amikor azt látom, hogy alattomos szövetségek alakulnak, akik összeesküvés formájában az egyes országok fölött a hatalmat meg akarják kaparintani. Ezt úgy fogják megtenni, hogy ravasz módon eltávolítják vezetőiket. Akkor felajánlják segítségüket, majd újabb kormányok barátságát veszik meg, végül ezeket is uralmuk alá helyezik. Ez az ellenőrzés sokkal rosszabb lesz, mint az a hataloméhes diktátorok idejében volt, akiket a béke nevében megbuktattak. …”

 

Én az Igazságot mondom, amikor azt hangoztatom, hogy hamarosan az utolsó út az Igazság Könyvén keresztül fog Fiamhoz vezetni benneteket

Igazság Könyve:

„Üdvösség Anyja: Ezek a jelenések ez év Tavaszán fognak elkezdődni, Fiam utasítása szerint

2014. január 24. péntek, 20:05

Drága gyermekem, tedd ismertté, hogy Én még egyszer meg fogok jelenni minden „Mária Grottónál”, amelyeket Fiam Egyháza az évszázadok során már elismert.

Ismertté fogom tenni Magam a Szent helyeken, melyek magukba fogják foglalni Lourdot, Fatimát, La Salette –et és Guadalupét. Garabandálban is meg fogok jelenni. Ezek a jelenések ez év Tavaszán fognak elkezdődni, Fiam utasítása szerint.

A kiválasztott lelkek a Nappal a fejem mögött fognak látni Engem. Tizenkét csillag fogja körülvenni, és körül szőni a fejemre helyezett töviskoronát – amit Fiam viselt Keresztre feszítése során – mint egy jel, hogy mindenki kövesse a példámat. Az Én szerepem, hogy Isten minden gyermekét az Igazság Útján vezessem, és hogy Fiamhoz vigyem őket.

Amikor ezek a jelenések kezdetüket veszik, semmi kétség nem lesz afelől – különösen azok között nem, akik tisztelnek Engem –, hogy Én az Igazságot mondom, amikor azt hangoztatom, hogy hamarosan az utolsó út az Igazság Könyvén keresztül fog Fiamhoz vezetni benneteket.

Ha követtek Engem, Édesanyátokat, akkor kézen foglak és Fiamhoz vezetlek majd benneteket. Fiam sok csodát ígért, hogy ezáltal megnyissa a szemeteket azokra a próféciákra, amelyeket az Én Küldetésem által adott a világnak. Sokan nem fogadják el, hogy Én ezeken a különleges helyeken megjelentem, és elutasítják azon jelentőségét, amelyet ez a lelkek üdvösségére gyakorol. …„

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-ezek-jelenesek-ez-ev-tavaszan-fognak-elkezdodni-fiam-utasitasa-szerint

„… 29 Azután az Örökkévaló így folytatta: „Neked pedig, Ezékiás, megerősítésül jelt adok, hogy biztos legyél benne: én mondtam ezt neked!

Ebben az évben azt fogjátok aratni és enni, ami magától terem a gabonaföldön. A következő évben azt aratjátok majd, ami az idei aratáskor elhullott magvakból kikel. De a harmadik évben már szokás szerint szánthattok, vethettek, és arathatjátok majd a gabonát, sőt szőlőskerteket telepíthettek, és azok gyümölcsét eszitek. 30 Júda népének maradéka pedig, amely túlélte a város ostromát, ismét növekedni és szaporodni fog, mint a gyümölcsfa, amely gyökeret ereszt a földben, és bőséges termést hoz az ágain. 31 Mert e nép maradékaJeruzsálemből kiindulva — ismét benépesíti a földet. Akik megszabadultak, a Sion hegyéről rajzanak szét. Az Örökkévaló, a Seregek Ura féltékeny és erős szeretete[c] az, amely ezt véghezviszi.” …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=II+Kings+19%3A18+-+19%3A49&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;erv-HU%C3%AD;BDS

„ A Szentlélek üzenete

Nyomtatóbarát változat

2011. február 12. szombat; 3:30

Eljött az ideje annak, hogy felkelj, és hogy megfogd ezt a kelyhet: igyál belőle, mert ez a Megváltás Kelyhe. Azáltal, hogy ebből a kehelyből iszol, készen állsz arra, hogy megoszd azt az emberiséggel. Te most arra készülsz fel, hogy Krisztus Szavait kinyilatkoztasd, hogy a lelkek a Nagyfigyelmeztetés alatt megmenekülhessenek.

Ne vesztegess el egyetlen pillanatot sem, mert egyre közeledik ennek a nagy eseménynek az ideje. Nagyon rövid lesz az idő arra, hogy a világ elolvashassa ezek tartalmát az interneten. De ez az időszak segítségül szolgál majd arra, hogy milliók megmenekülhessenek a Pokol tűzétől. Ez egy nagy felelősség, de te most készen állsz erre.

Menj most szeretettel és békével,”

https://masodikeljovetel.hu/szentlelek-uzenete

„ Hirdessétek üzeneteimet az egész világon

Nyomtatóbarát változat

2011. február 7. hétfő; 22:00

Leányom, egy kissé elkalandoztál és most erőt, bizalmat és bátorságot kérsz, hogy utasításaimat teljesíteni tudd. Ez így helyes. Adjátok az időtöket Nekem, mint ahogyan azt szeretett Édesanyám kérte, hiszen lelketek tiszta kell, hogy maradjon, amikor Szavaimat közlitek.

Most meg kell, hogy kérjelek: kezdd el megtervezni értékes Nagyfigyelmeztetésem terjesztését, amely egy ajándék minden egyes ember számára az egész világon. Nyilvánosságra kell hozni ennek részleteit február végéig, az interneten keresztül, az egész világon. Siess, gyermekem, hogy megtedd mindazt, amit meg kell tenned, úgy, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, esélyt kaphasson ennek meghallására. Szánj most erre időt, szeretett leányom, mert ez most sürgős. Ez a kérés ne ijesszen meg téged. A sürgősségen van a hangsúly, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, felkészülhessen a világon. Akkor ők megbékélést kereshetnek majd, amikor bűneik szemeik előtt lelepleződnek.

A felkészülés nagy hasznukra lehet. Ezáltal az írás által túl fogják élni a Nagyfigyelmeztetést. Aztán megtisztulnak, és azzal az áldással, amelyet kapni fognak, készek lesznek szembe nézni az elkövetkezendő megpróbáltatásokkal.

Öleld át ezt az ajándékot, leányom. Ne érezz ijedtséget vagy kiábrándultságot. Ez az emberiség számára egy ajándék. Ennek a hívásnak az elfogadása szenvedést hozott számodra, de nem olyan módon, ahogyan számítottál rá. Szenvedésed a kísértések miatt volt. Kétségeid visszatartottak téged attól, hogy lelkedben elfogadhasd a békét és az örömöt, amelyek a tieid lennének, ha megengednéd azt a szabadságot Nekem, hogy megfogjalak és vezesselek. Itt az ideje, leányom, hogy átadj mindent Nekem. Ajánld fel Nekem szabad akaratodat, mint ajándék, és Én az összes ajándék közül a legnagyobbat és a legédesebbet adom neked: a békét, az örömöt és Irántam való nagy Szeretetet, lényed minden részének. Gyere most, leányom. Légy az Enyém. Alkoss végre egységet Velem. Add át Nekem teljes szeretetedet, szenvedéseidet, gondjaidat és aggodalmaidat. Csak engedd el őket. Akkor és csakis akkor leszel igazán szabad, és szíved is megkönnyebbül.

Ez nagy munkaerőt követel, leányom. Te nem csak az vagy, amit te „látnoknak” nevezel. A prófétálás ajándékát adom neked. Miért? Mert te, értékes prófétám, eszközöm leszel a jó hír, vagyis a második eljövetelemről szóló hír terjesztésében az egész világon, amikor visszatérek a Földre.

Tudom, hogy ezek a hírek sokkolhatnak téged, de te erre a szerepre már nagyon-nagyon rég fel lettél készítve, csak erről te nem tudtál. Azért, hogy ebben a munkában segítséged legyen, szentek sokaságát jelöltem ki melléd, hogy segítsenek. Ide tartozik Szent Benedek, Szent Ágoston, Szent II. János Pál pápa, Szent Fausztina, Szent Malachiás és Avilai Szent Teréz. A többieket is időben felfedem. Mindannyian munkád támogatásán fáradoznak most, mert ez az egyike a valaha is legfontosabbaknak, amelyet az emberiség kapott ebben a kritikus történelmi időben.

Ne félj, leányom. Te több mint alkalmas vagy erre a feladatra. Mit gondolsz, miért követelek ilyen fegyelmet tőled? Továbbra is lelki fejlődésed útját járod, de ez idővel el fog jönni. Miközben a könyv első része nyilvánosságra kerül, folytatni fogom veled a személyes beszélgetést. Szeretlek, leányom. Tudom, hogy szeretsz Engem. Tudom, hogy ez (a munka) nagyon nehéz lehet számodra, a rád nehezedő nyomás miatt. De te ki fogod bírni, egyre erősebb és erősebb leszel. Energiád és gyors elméd biztosítani fogják, hogy ezen fontos üzenetek sorozata eljusson minden Gyermekemhez, mindenhova, minden országba.

Ennyi volt mára. Köszönöm, hogy időt szántál az elmélkedésre, és hogy ezen az estén válaszoltál Nekem.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/hirdessetek-uzeneteimet-az-egesz-vilagon

„ Készülőben vannak a globális megtérések

Nyomtatóbarát változat

2011. febr. 6. vasárnap, 13:40 – 14:00 óra

Szeretett leányom, ez az üzenet egyike azoknak az utolsó üzeneteknek, amely a „Nagyfigyelmeztetés könyvében” még az első részhez tartozik.

Gyermekeim, a bekövetkező büntetések által nemsokára létezésem tudatossá fog válni számotokra. Nagyon közel van az az idő, amikor mindazokat megajándékozom, akik hisznek Istenben, a Mindenhatóban, de nemcsak őket, hanem az ateistákat is: Ez még az előtt a dicsőséges nap előtt fog bekövetkezni, amikor visszajövök, hogy megítéljem a világot.

Ez a nagy esemény meg fogja nyitni a szíveteket, és hódolattal fogtok arra a csodálatos szeretetre nézni, amelyet Irgalmasságom által mutatok meg nektek. Sokan közületek nem realizálják létezésemet és az Örök Atya létezését, ezért oly sok ártatlan lélek kell azt megértse, hogy a Nagyfigyelmeztetés ideje alatt ti mind számíthattok Irgalmasságomra. Akkor majd egy új érzés keríti hatalmába lelketeket, független attól, hogy hogyan fogtok Engem szólítani. Legyetek hálásak, amikor ez bekövetkezik, mert a büntetések a ti megmentésetekre szolgálnak.

Amint ez az esemény bekövetkezik, új hadseregem alakul a Földön, amelyhez nemcsak híveim, hanem mindazok is tartozni fognak, akik az Igazságot meg akarják ismerni. Közületek mindazok, akik bűneik láttán bocsánatért könyörögnek, arra fognak törekedni, hogy a lelki sötétségben élők között az Igazságot elterjesszék.

Gyermekeim, ez az ajándék mégis fájdalmat fog okozni nektek, mert az Én Nevemért kigúnyolnak benneteket. Ha ez bekövetkezik, legyetek hálásak, mert ha fájdalmas eseményben lesz is részetek, éppen ebből fogjátok megtudni, hogy ti az én valódi apostolaim vagytok. Amikor eljön annak az ideje, ti együtt lesztek Velem a Paradicsomban. Kedveseim, sohase féljetek hitetek miatt. Ha csak egy pillanatra is láthatnátok mindazt a pompát, amelyet a Mennyei Atya számotokra készített elő a Paradicsomban, emberi szemetek azt a fényt nem bírnák elviselni. A Föld is Isten alkotása, és lehet bármilyen szép számotokra, és bármennyire is kötődtök hozzá, mégis elég lenne egy futólagos pillantás ahhoz, hogy máris azért az időért könyörögjetek, amikor egyesülni fogtok Velem a Paradicsomban.”

https://masodikeljovetel.hu/keszuloben-vannak-globalis-megteresek

———-

Római katolikus:

2021-02-13

5. évközi hét szombat

OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
A bűn elkövetése után Isten kiűzte ősszüleinket a Paradicsomkertből, és attól kezdve a maguk fáradozásából kellett élniük.
Az (első) ember és felesége, miután ettek a tiltott fa gyümölcséből, elrejtőztek a kert fái között. De az Úristen hívta az embert, és így szólt hozzá: „Hol vagy?”
Ő így válaszolt: „Hallottam lépteidet a kertben, és féltem, mert mezítelen vagyok, ezért elrejtőztem.”
De az Úristen így szólt: „Ki adta tudtodra, hogy mezítelen vagy? Talán ettél a fáról, amelyről megtiltottam, hogy egyél?”
Az ember így válaszolt: „Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, azért ettem.”
Erre az Úristen megkérdezte az asszonyt: „Mit tettél?” Az asszony így felelt: „A kígyó rászedett, azért ettem.”
Az Úristen így szólt a kígyóhoz:
Mivel ezt tetted, átkozott leszel minden állat és a mező minden vadja között. Hasadon csúszol, és a föld porát eszed életed minden napján. Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te pedig a sarka után leselkedel.”
Az asszonynak meg ezt mondta: „Megsokasítom anyaságod gyötrelmeit. Fájdalommal hozod világra gyermekeidet, vágyakozol férjed után, ő pedig uralkodni fog rajtad.”
A férfinak pedig ezt mondta:
Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről megparancsoltam, hogy ne egyél: a föld is átkozott lesz miattad, és csak sok fáradsággal ehetsz terméséből életed minden napján. Tövist és bogáncsot terem az neked, és a mező füvét fogod enni. Arcod verejtékével eszed a kenyeret, míg vissza nem térsz a földbe, melyből vétettél. Mert por vagy, és visszatérsz a porba.”
Ádám Évának nevezte feleségét, mert ő lett minden élők anyja. Majd az Úristen bőrből ruhát készített az embernek és feleségének, és felöltöztette őket. Aztán így szólt az Úristen: „Íme, az ember olyan lett, mint egy miközülünk, ismer jót és rosszat. Nos tehát meg kell akadályozni, hogy kinyújtsa kezét, és szakítson az élet fájáról is, nehogy egyék, és örökké éljen.”
Kiűzte tehát őt az Úristen az Éden kertjéből, hogy művelje azt a földet, amelyből megalkotta. Miután kiűzte az embert, az Édenkert keleti oldalára kerubokat és lobogó lángpallost állított, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat.
Ez az Isten igéje.

Ter 3,9-24

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Te lettél, Uram, menedékünk * nemzedékről nemzedékre. (1. vers. – 4. g tónus)
Előénekes: Mielőtt a hegyek születtek, † a föld és a világ létrejött, * Istenünk, te öröktől fogva létezel.
Hívek: Te lettél, Uram, menedékünk * nemzedékről nemzedékre.
E: Te a halandót ismét porrá teszed; * így szólsz: „Emberek fiai, térjetek vissza a porba.”
A te szemedben ezer év akár a tegnap, * úgy tűnik tova, mint egy őrállás ideje éjszaka.
H: Te lettél, Uram, menedékünk * nemzedékről nemzedékre.
E: Te elragadod őket, * olyanok lesznek, mint a hajnali álom,
mint a fű, mely reggel kisarjad és fölvirul, * estére azonban elfonnyad és elszárad.
H: Te lettél, Uram, menedékünk * nemzedékről nemzedékre.
E: Taníts meg számot vetni napjaink sorával, * hogy bölcsességre neveljük szívünket.
Térj hozzánk, Urunk, meddig késlekedsz? * Légy könyörületes szolgáidhoz!
H: Te lettél, Uram, menedékünk * nemzedékről nemzedékre.
Zsolt 89,2.3-4.5-6.12-13

ALLELUJA
Nemcsak kenyérrel él az ember, * hanem minden igével is, mely Isten ajkáról való. Mt 4,4b – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus másodszor is megszaporítja a kenyeret.
Egy alkalommal ismét nagy tömeg vette körül Jézust. Mivel nem volt mit enniük, odahívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Ha pedig étlen bocsátom haza őket, kimerülnek az úton, hiszen többen közülük messziről jöttek.”
Tanítványai így feleltek: „Honnan vehetnénk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy mind jóllakjanak?”
Jézus ekkor megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” Azt felelték: „Hét.” Akkor meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Majd fogta a hét kenyeret, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, hogy osszák szét. Szét is osztották a nép között. Volt néhány kisebb haluk is. Azokat is megáldotta és meghagyta, hogy osszák szét.
Ettek, és
jól is laktak. Aztán felszedték a maradékot: hét kosár telt meg vele. Mintegy négyezren voltak. Azután elbocsátotta őket. Maga pedig tanítványaival hajóba szállt, és Dalmanuta környékére ment.
Ezek az evangélium igéi.

Mk 8,1-10

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-02-13

„… Eljött az ideje annak, hogy felkelj, és hogy megfogd ezt a kelyhet: igyál belőle, mert ez a Megváltás Kelyhe. Azáltal, hogy ebből a kehelyből iszol, készen állsz arra, hogy megoszd azt az emberiséggel. Te most arra készülsz fel, hogy Krisztus Szavait kinyilatkoztasd, hogy a lelkek a Nagyfigyelmeztetés alatt megmenekülhessenek.

Ne vesztegess el egyetlen pillanatot sem, mert egyre közeledik ennek a nagy eseménynek az ideje. Nagyon rövid lesz az idő arra, hogy a világ elolvashassa ezek tartalmát az interneten. De ez az időszak segítségül szolgál majd arra, hogy milliók megmenekülhessenek a Pokol tűzétől. Ez egy nagy felelősség, de te most készen állsz erre. …”

„… Most meg kell, hogy kérjelek: kezdd el megtervezni értékes Nagyfigyelmeztetésem terjesztését, amely egy ajándék minden egyes ember számára az egész világon. Nyilvánosságra kell hozni ennek részleteit február végéig, az interneten keresztül, az egész világon. Siess, gyermekem, hogy megtedd mindazt, amit meg kell tenned, úgy, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, esélyt kaphasson ennek meghallására. Szánj most erre időt, szeretett leányom, mert ez most sürgős. Ez a kérés ne ijesszen meg téged. A sürgősségen van a hangsúly, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, felkészülhessen a világon. Akkor ők megbékélést kereshetnek majd, amikor bűneik szemeik előtt lelepleződnek.

A felkészülés nagy hasznukra lehet. Ezáltal az írás által túl fogják élni a Nagyfigyelmeztetést. Aztán megtisztulnak, és azzal az áldással, amelyet kapni fognak, készek lesznek szembe nézni az elkövetkezendő megpróbáltatásokkal. …”


————

Ortodox (Görög keleti):

14 Nagyon kérünk benneteket, testvéreim, hogy figyelmeztessétek azokat, akik nem akarnak dolgozni és rendesen élni! Viszont biztassátok azokat, akik bátortalanok, és segítsétek a gyengéket! Mindenkivel szemben legyetek türelmesek! 15 Senki a gonosz dolgokat ne viszonozza gonoszsággal, hanem mindig a jóra törekedjetek! De ne csak egymás között, hanem mindenkivel szemben így viselkedjetek!

16 Mindig örüljetek! 17 Szüntelen imádkozzatok! 18 Minden körülmények között adjatok hálát Istennek — mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézusban!

19 A Szent Szellemet ne akadályozzátok abban, hogy a munkáját végezze! 20 A prófétai ajándékot és üzeneteket ne becsüljétek le, 21 viszont mindent gondosan vizsgáljatok meg, hogy valóban Istentől származik-e! Ha igen, akkor ahhoz ragaszkodjatok, 22 de maradjatok távol mindentől, ami gonosznak látszik!

23 Azért imádkozunk, hogy Istenünk, a Békesség Istene, szenteljen meg titeket teljesen, és egész valótokat őrizze meg: szellemeteket, lelketeket és testeteket egyaránt, amíg Urunk, Jézus Krisztus vissza nem jön!

 

„… Ez nagy munkaerőt követel, leányom. Te nem csak az vagy, amit te „látnoknak” nevezel. A prófétálás ajándékát adom neked. Miért? Mert te, értékes prófétám, eszközöm leszel a jó hír, vagyis a második eljövetelemről szóló hír terjesztésében az egész világon, amikor visszatérek a Földre. …”

 

 

 

 

„… Szeretett leányom, ez az üzenet egyike azoknak az utolsó üzeneteknek, amely a „Nagyfigyelmeztetés könyvében” még az első részhez tartozik.

Gyermekeim, a bekövetkező büntetések által nemsokára létezésem tudatossá fog válni számotokra. Nagyon közel van az az idő, amikor mindazokat megajándékozom, akik hisznek Istenben, a Mindenhatóban, de nemcsak őket, hanem az ateistákat is: Ez még az előtt a dicsőséges nap előtt fog bekövetkezni, amikor visszajövök, hogy megítéljem a világot.

Ez a nagy esemény meg fogja nyitni a szíveteket, és hódolattal fogtok arra a csodálatos szeretetre nézni, amelyet Irgalmasságom által mutatok meg nektek. Sokan közületek nem realizálják létezésemet és az Örök Atya létezését, ezért oly sok ártatlan lélek kell azt megértse, hogy a Nagyfigyelmeztetés ideje alatt ti mind számíthattok Irgalmasságomra. Akkor majd egy új érzés keríti hatalmába lelketeket, független attól, hogy hogyan fogtok Engem szólítani. Legyetek hálásak, amikor ez bekövetkezik, mert a büntetések a ti megmentésetekre szolgálnak.

 

3 Vigyázzatok hát, legyetek óvatosak!

Ha Isten családjában valamelyik testvéred bűnt követ el, figyelmeztesd, és ha megbánja,[a] bocsáss meg neki! 4 Ha napjában hétszer is vétkezik ellened, és hétszer visszajön hozzád megbánással, bocsáss meg neki!”

A mustármagnyi hit

5 Akkor az apostolok kérték az Urat: „Erősítsd a hitünket!”

6 Ő így válaszolt: „Ha legalább akkora hitetek lenne, mint egy mustármag, akkor mondhatnátok ennek az eperfának, hogy szakadjon ki tövestől, és gyökerezzen meg a tengerben — az pedig engedelmeskedne nektek.”

A szolga és ura

7 Jézus ezt mondta: „Ki az közületek, aki azt mondja a rabszolgájának, amikor az a szántás vagy legeltetés után hazajön a mezőről: »Gyere, ülj le, és vacsorázz meg«? 8 Ugye, hogy inkább ezt mondjátok: »Készíts nekem vacsorát, vedd fel a kötényedet, és szolgálj ki, amíg eszem és iszom! Azután majd te is vacsorázhatsz.« 9 A szolgát nem illeti külön dicséret azért, hogy elvégzi, amit rábíztak, hiszen csak azt tette, ami a kötelessége. 10 Rátok is ez érvényes. Ha mindazt elvégeztétek, amit rátok bíztak, ti is elmondhatjátok: »Rabszolgák vagyunk, nem érdemlünk semmi külön elismerést. Csak azt tettük, ami a kötelességünk.«””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++1%20Thessalonians%205:14-23;%20%20%20%20Luke%2017:3-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/02/13

 

Amint ez az esemény bekövetkezik, új hadseregem alakul a Földön, amelyhez nemcsak híveim, hanem mindazok is tartozni fognak, akik az Igazságot meg akarják ismerni. Közületek mindazok, akik bűneik láttán bocsánatért könyörögnek, arra fognak törekedni, hogy a lelki sötétségben élők között az Igazságot elterjesszék.

Gyermekeim, ez az ajándék mégis fájdalmat fog okozni nektek, mert az Én Nevemért kigúnyolnak benneteket. Ha ez bekövetkezik, legyetek hálásak, mert ha fájdalmas eseményben lesz is részetek, éppen ebből fogjátok megtudni, hogy ti az én valódi apostolaim vagytok. Amikor eljön annak az ideje, ti együtt lesztek Velem a Paradicsomban. Kedveseim, sohase féljetek hitetek miatt. Ha csak egy pillanatra is láthatnátok mindazt a pompát, amelyet a Mennyei Atya számotokra készített elő a Paradicsomban, emberi szemetek azt a fényt nem bírnák elviselni. A Föld is Isten alkotása, és lehet bármilyen szép számotokra, és bármennyire is kötődtök hozzá, mégis elég lenne egy futólagos pillantás ahhoz, hogy máris azért az időért könyörögjetek, amikor egyesülni fogtok Velem a Paradicsomban.”

 

 

 

 

 

 

 

—-

Tóra:

Utasítások a szent sátor készítésére

25 Ekkor így szólt az Úr Mózeshez:

2 Mondd meg Izráel fiainak, hogy gyűjtsenek részemre felajánlást minden embertől, akit arra indít a szíve. Gyűjtsétek össze a nekem szánt felajánlásokat!

3 Ilyen felajánlást gyűjtsetek össze tőlük: Aranyat, ezüstöt és rezet,

4 kék és piros bíbort, karmazsin fonalat, lenvásznat és kecskeszőrt,

5 vörösre festett kosbőrt, delfinbőrt és akácfát,

6 lámpaolajat, balzsamot a felkenéshez való olajhoz és a jó illatú füstöléshez;

7 ónixköveket és foglalatba való drágaköveket az éfódhoz és hósenhez.

8 Készítsenek nekem szentélyt, hogy köztük lakjam!

9 Egészen úgy készítsétek el, ahogyan megmutatom neked a hajlék mintáját és az egész fölszerelés mintáját!

A szövetség ládája

10 Készítsenek egy két és fél könyök hosszú, másfél könyök széles és másfél könyök magas ládát akácfából!

11 Vond be színarannyal, kívül-belül vond be, és készíts rá körös-körül aranyszegélyt!

12 Önts négy aranykarikát és erősítsd azokat a négy alsó sarkára! Két karikát az egyik oldalára, és két karikát a másik oldalára!

13 Készíts rudakat is akácfából, és azokat is vond be arannyal!

14 Dugd a rudakat a láda oldalain levő karikákba, hogy hordozható legyen a láda azokon!

15 Legyenek a rudak a láda karikáiban, ne vegyék ki azokból!

16 Tedd a ládába a Bizonyságot, amelyet neked adok!

17 Készíts két és fél könyök hosszú, másfél könyök széles fedelet is színaranyból!

18 Készíts két kerúbot szintén aranyból! Ötvösmunkával készítsd azokat a födél két végére.

19 Az egyik kerúbot az egyik végére készítsd, a másik kerúbot a másik végére, a födél két végére készítsétek a kerúbokat!

20 A kerúbok kiterjesztett szárnnyal legyenek rajta, betakarva szárnyukkal a födelet, és egymás felé forduljanak. A kerúbok arca a födél felé forduljon!

21 A födelet tedd a ládára, a ládába pedig tedd bele a Bizonyságot, amelyet neked adok.

22 Ott jelenek meg neked, és beszélek veled a födélről, a két kerúb közül, amelyek a bizonyság ládáján vannak. Beszélek veled mindarról, amit majd általad parancsolok Izráel fiainak.

A szent kenyerek asztala

23 Azután készíttess egy két könyök hosszú, egy könyök széles és másfél könyök magas asztalt akácfából!

24 Vond be színarannyal, és készíttess rá körös-körül aranyszegélyt!

25 Készíttess rá körös-körül egy tenyérnyi keretet, a keretére pedig készíttess körös-körül aranyszegélyt!

26 Készíttess hozzá négy aranykarikát is, és erősítsd a karikákat a négy láb négy felső végére.

27 A rúdtartó karikák a keretnél legyenek, hogy hordozható legyen az asztal.

28 A rudakat akácfából készíttesd, és vond be arannyal: azokon hordozzák az asztalt!

.

…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Exodus+25%3A1-27%3A19+&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

„2 Ezt mondja a Seregek Ura: Számon tartom, hogy hogyan bánt Amálék Izráellel, hogy útját állta, amikor kijött Egyiptomból.

3 Most azért indulj, verd le Amálékot, és irts ki mindent, amije van! Ne kíméld, hanem öld meg a férfiakat és a nőket, a gyermekeket és a csecsemőket, az ökröket és a juhokat, a tevéket és a szamarakat!

4 Ekkor mozgósította Saul a hadinépet, és megszemlélte Teláimban: kétszázezer gyalogost és tízezer embert Júdából.

5 Amikor Amálék városáig hatolt Saul, lesbe állt a folyó völgyében.

6 De a kénieknek ezt üzente Saul: Menjetek el innen, távozzatok el az amálékiak közül, hogy titeket is ki ne irtsalak velük együtt, mert ti szeretettel bántatok Izráel fiaival, amikor kijöttek Egyiptomból. Erre eltávoztak a kéniek az amálékiak közül.

7 Saul pedig vágta Amálékot Havílától egészen a Súrba vezető útig, amely Egyiptommal szemben van.

8 Agágot, Amálék királyát élve fogta el, de az egész népet fegyverrel irtotta ki.

9 Saul és népe azonban megkímélte Agágot, meg a juhoknak és marháknak a legjavát, azaz a másodellésüket, meg a bárányokat és mindazt, ami szép volt. Ezeket nem akarták kiirtani, hanem csak a hitvány és értéktelen jószágot semmisítették meg.

Saul engedetlensége és büntetése

10 Akkor így szólította meg Sámuelt az Úr:

11 Megbántam, hogy királlyá tettem Sault, mert elfordult tőlem, és nem teljesítette, amit meghagytam neki. Sámuel haragra gerjedt, és egész éjjel jajgatott az Úr előtt.

12 Reggel korán fölkelt Sámuel, hogy találkozzék Saullal. De ekkor azt jelentették Sámuelnek, hogy Saul Karmelbe érkezett, és ott emlékoszlopot állított magának. Azután megfordult, továbbment, és lement Gilgálba.

13 Amikor Sámuel Saulhoz érkezett, ezt mondta neki Saul: Az Úr áldottja vagy te! Teljesítettem, amit az Úr meghagyott.

14 Sámuel azonban megkérdezte: Akkor mi az a juhbégetés, amely a fülembe jut, és az a marhabőgés, amit hallok?

15 Saul ezt felelte: Az amálékiaktól hozták azokat, mert megkímélte a nép a legszebb juhokat és marhákat, hogy Istenednek, az Úrnak áldozza. De a többit kiirtottuk.

16 Akkor ezt mondta Sámuel Saulnak: Hagyd! Majd én megmondom neked, hogy mit mondott nekem ma éjjel az Úr. Saul így felelt: Beszélj!

17 Sámuel ezt mondta: Milyen kicsiny voltál a magad szemében, és mégis Izráel törzseinek a fejévé lettél, Izráel királyává kent téged az Úr!

18 Azután ezzel a megbízással küldött utadra az Úr: Menj, és irtsd ki a vétkes amálékiakat, harcolj ellenük, míg csak nem végzel velük!

19 Miért nem hallgattál az Úr szavára? Miért estél neki a zsákmánynak, és miért követtél el olyat, amit rossznak lát az Úr?

20 Saul ezt felelte Sámuelnek: Hiszen hallgattam az Úr szavára, és eljártam abban a megbízatásban, amiért elküldött az Úr: elhoztam Agágot, Amálék királyát, az amálékiakat pedig kiirtottam.

21 A nép azonban elvette a zsákmányból a kiirtásra szánt juhok és marhák javát, hogy feláldozza Istenednek, az Úrnak Gilgálban.

22 Akkor ezt mondta Sámuel: Talán ugyanúgy tetszik az Úrnak az égő- és a véresáldozat, mint az engedelmesség az Úr szava iránt? Bizony, többet ér az engedelmesség az áldozatnál, és a szófogadás a kosok kövérjénél!

23 Olyan az engedetlenség, mint a varázslás vétke, és az ellenszegülés, mint a bálványimádás. Mivel te megvetetted az Úr igéjét, ő meg elvetett téged, és nem leszel király!

24 Saul így felelt Sámuelnek: Vétkeztem, mert megszegtem az Úr parancsát és a te beszédedet. Mert féltem a néptől, és hallgattam a szavára.

25 De bocsásd meg ezúttal vétkemet, és jöjj vissza velem, hogy leboruljak az Úr előtt!

26 Sámuel azonban ezt mondta Saulnak: Nem megyek vissza veled, mert te megvetetted az Úr igéjét; az Úr meg elvetett téged, és nem maradsz Izráel királya.

27 Ezzel Sámuel sarkon fordult, és menni készült. De Saul megragadta a köpenye szélét, úgyhogy leszakadt.

28 Ekkor így szólt hozzá Sámuel: Így szakítja el tőled az Úr a mai napon Izráel királyságát, és másnak, nálad különbnek adja.

29 Izráel fenséges Istene nem hazudik, és nem is bán meg semmit, mert nem ember ő, hogy megbánjon valamit.

30 Ő pedig ezt mondta: Vétkeztem, de azért add meg nekem a tiszteletet népem vénei és Izráel előtt! Jöjj vissza velem, hogy leboruljak Istened, az Úr előtt!

31 Ekkor megfordult Sámuel, követte Sault, és Saul leborult az Úr előtt.

32 Azután ezt mondta Sámuel: Hozzátok elém Agágot, Amálék királyát. Agág odament hozzá bilincsbe verve, és azt gondolta Agág: Biztosan nem a keserű halál vár.

33 De Sámuel így szólt: Ahogyan gyermektelenné tett asszonyokat a kardod, úgy legyen gyermektelenné anyád az asszonyok között! És felkoncolta Sámuel Agágot az Úr előtt Gilgálban.

34 Ezután elment Sámuel Rámába, Saul pedig hazament Saul Gibeájába.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=%20I%20Samuel%2015:2%20-%2015:34%20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

https://www.hebcal.com/sedrot/terumah-20210220

 

Tudom, hogy ezek a hírek sokkolhatnak téged, de te erre a szerepre már nagyon-nagyon rég fel lettél készítve, csak erről te nem tudtál

Igazság Könyve:

„ A Szentlélek üzenete

Nyomtatóbarát változat

2011. február 12. szombat; 3:30

Eljött az ideje annak, hogy felkelj, és hogy megfogd ezt a kelyhet: igyál belőle, mert ez a Megváltás Kelyhe. Azáltal, hogy ebből a kehelyből iszol, készen állsz arra, hogy megoszd azt az emberiséggel. Te most arra készülsz fel, hogy Krisztus Szavait kinyilatkoztasd, hogy a lelkek a Nagyfigyelmeztetés alatt megmenekülhessenek.

Ne vesztegess el egyetlen pillanatot sem, mert egyre közeledik ennek a nagy eseménynek az ideje. Nagyon rövid lesz az idő arra, hogy a világ elolvashassa ezek tartalmát az interneten. De ez az időszak segítségül szolgál majd arra, hogy milliók megmenekülhessenek a Pokol tűzétől. Ez egy nagy felelősség, de te most készen állsz erre.

Menj most szeretettel és békével,”

https://masodikeljovetel.hu/szentlelek-uzenete

„ Hirdessétek üzeneteimet az egész világon

Nyomtatóbarát változat

2011. február 7. hétfő; 22:00

Leányom, egy kissé elkalandoztál és most erőt, bizalmat és bátorságot kérsz, hogy utasításaimat teljesíteni tudd. Ez így helyes. Adjátok az időtöket Nekem, mint ahogyan azt szeretett Édesanyám kérte, hiszen lelketek tiszta kell, hogy maradjon, amikor Szavaimat közlitek.

Most meg kell, hogy kérjelek: kezdd el megtervezni értékes Nagyfigyelmeztetésem terjesztését, amely egy ajándék minden egyes ember számára az egész világon. Nyilvánosságra kell hozni ennek részleteit február végéig, az interneten keresztül, az egész világon. Siess, gyermekem, hogy megtedd mindazt, amit meg kell tenned, úgy, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, esélyt kaphasson ennek meghallására. Szánj most erre időt, szeretett leányom, mert ez most sürgős. Ez a kérés ne ijesszen meg téged. A sürgősségen van a hangsúly, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, felkészülhessen a világon. Akkor ők megbékélést kereshetnek majd, amikor bűneik szemeik előtt lelepleződnek.

A felkészülés nagy hasznukra lehet. Ezáltal az írás által túl fogják élni a Nagyfigyelmeztetést. Aztán megtisztulnak, és azzal az áldással, amelyet kapni fognak, készek lesznek szembe nézni az elkövetkezendő megpróbáltatásokkal.

Öleld át ezt az ajándékot, leányom. Ne érezz ijedtséget vagy kiábrándultságot. Ez az emberiség számára egy ajándék. Ennek a hívásnak az elfogadása szenvedést hozott számodra, de nem olyan módon, ahogyan számítottál rá. Szenvedésed a kísértések miatt volt. Kétségeid visszatartottak téged attól, hogy lelkedben elfogadhasd a békét és az örömöt, amelyek a tieid lennének, ha megengednéd azt a szabadságot Nekem, hogy megfogjalak és vezesselek. Itt az ideje, leányom, hogy átadj mindent Nekem. Ajánld fel Nekem szabad akaratodat, mint ajándék, és Én az összes ajándék közül a legnagyobbat és a legédesebbet adom neked: a békét, az örömöt és Irántam való nagy Szeretetet, lényed minden részének. Gyere most, leányom. Légy az Enyém. Alkoss végre egységet Velem. Add át Nekem teljes szeretetedet, szenvedéseidet, gondjaidat és aggodalmaidat. Csak engedd el őket. Akkor és csakis akkor leszel igazán szabad, és szíved is megkönnyebbül.

Ez nagy munkaerőt követel, leányom. Te nem csak az vagy, amit te „látnoknak” nevezel. A prófétálás ajándékát adom neked. Miért? Mert te, értékes prófétám, eszközöm leszel a jó hír, vagyis a második eljövetelemről szóló hír terjesztésében az egész világon, amikor visszatérek a Földre.

Tudom, hogy ezek a hírek sokkolhatnak téged, de te erre a szerepre már nagyon-nagyon rég fel lettél készítve, csak erről te nem tudtál. Azért, hogy ebben a munkában segítséged legyen, szentek sokaságát jelöltem ki melléd, hogy segítsenek. Ide tartozik Szent Benedek, Szent Ágoston, Szent II. János Pál pápa, Szent Fausztina, Szent Malachiás és Avilai Szent Teréz. A többieket is időben felfedem. Mindannyian munkád támogatásán fáradoznak most, mert ez az egyike a valaha is legfontosabbaknak, amelyet az emberiség kapott ebben a kritikus történelmi időben.

Ne félj, leányom. Te több mint alkalmas vagy erre a feladatra. Mit gondolsz, miért követelek ilyen fegyelmet tőled? Továbbra is lelki fejlődésed útját járod, de ez idővel el fog jönni. Miközben a könyv első része nyilvánosságra kerül, folytatni fogom veled a személyes beszélgetést. Szeretlek, leányom. Tudom, hogy szeretsz Engem. Tudom, hogy ez (a munka) nagyon nehéz lehet számodra, a rád nehezedő nyomás miatt. De te ki fogod bírni, egyre erősebb és erősebb leszel. Energiád és gyors elméd biztosítani fogják, hogy ezen fontos üzenetek sorozata eljusson minden Gyermekemhez, mindenhova, minden országba.

Ennyi volt mára. Köszönöm, hogy időt szántál az elmélkedésre, és hogy ezen az estén válaszoltál Nekem.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/hirdessetek-uzeneteimet-az-egesz-vilagon

„ Készülőben vannak a globális megtérések

Nyomtatóbarát változat

2011. febr. 6. vasárnap, 13:40 – 14:00 óra

Szeretett leányom, ez az üzenet egyike azoknak az utolsó üzeneteknek, amely a „Nagyfigyelmeztetés könyvében” még az első részhez tartozik.

Gyermekeim, a bekövetkező büntetések által nemsokára létezésem tudatossá fog válni számotokra. Nagyon közel van az az idő, amikor mindazokat megajándékozom, akik hisznek Istenben, a Mindenhatóban, de nemcsak őket, hanem az ateistákat is: Ez még az előtt a dicsőséges nap előtt fog bekövetkezni, amikor visszajövök, hogy megítéljem a világot.

Ez a nagy esemény meg fogja nyitni a szíveteket, és hódolattal fogtok arra a csodálatos szeretetre nézni, amelyet Irgalmasságom által mutatok meg nektek. Sokan közületek nem realizálják létezésemet és az Örök Atya létezését, ezért oly sok ártatlan lélek kell azt megértse, hogy a Nagyfigyelmeztetés ideje alatt ti mind számíthattok Irgalmasságomra. Akkor majd egy új érzés keríti hatalmába lelketeket, független attól, hogy hogyan fogtok Engem szólítani. Legyetek hálásak, amikor ez bekövetkezik, mert a büntetések a ti megmentésetekre szolgálnak.

Amint ez az esemény bekövetkezik, új hadseregem alakul a Földön, amelyhez nemcsak híveim, hanem mindazok is tartozni fognak, akik az Igazságot meg akarják ismerni. Közületek mindazok, akik bűneik láttán bocsánatért könyörögnek, arra fognak törekedni, hogy a lelki sötétségben élők között az Igazságot elterjesszék.

Gyermekeim, ez az ajándék mégis fájdalmat fog okozni nektek, mert az Én Nevemért kigúnyolnak benneteket. Ha ez bekövetkezik, legyetek hálásak, mert ha fájdalmas eseményben lesz is részetek, éppen ebből fogjátok megtudni, hogy ti az én valódi apostolaim vagytok. Amikor eljön annak az ideje, ti együtt lesztek Velem a Paradicsomban. Kedveseim, sohase féljetek hitetek miatt. Ha csak egy pillanatra is láthatnátok mindazt a pompát, amelyet a Mennyei Atya számotokra készített elő a Paradicsomban, emberi szemetek azt a fényt nem bírnák elviselni. A Föld is Isten alkotása, és lehet bármilyen szép számotokra, és bármennyire is kötődtök hozzá, mégis elég lenne egy futólagos pillantás ahhoz, hogy máris azért az időért könyörögjetek, amikor egyesülni fogtok Velem a Paradicsomban.”

https://masodikeljovetel.hu/keszuloben-vannak-globalis-megteresek

„… Öleld át ezt az ajándékot, leányom. Ne érezz ijedtséget vagy kiábrándultságot. Ez az emberiség számára egy ajándék. Ennek a hívásnak az elfogadása szenvedést hozott számodra, de nem olyan módon, ahogyan számítottál rá. Szenvedésed a kísértések miatt volt. Kétségeid visszatartottak téged attól, hogy lelkedben elfogadhasd a békét és az örömöt, amelyek a tieid lennének, ha megengednéd azt a szabadságot Nekem, hogy megfogjalak és vezesselek. Itt az ideje, leányom, hogy átadj mindent Nekem. Ajánld fel Nekem szabad akaratodat, mint ajándék, és Én az összes ajándék közül a legnagyobbat és a legédesebbet adom neked: a békét, az örömöt és Irántam való nagy Szeretetet, lényed minden részének. Gyere most, leányom. Légy az Enyém. Alkoss végre egységet Velem. Add át Nekem teljes szeretetedet, szenvedéseidet, gondjaidat és aggodalmaidat. Csak engedd el őket. Akkor és csakis akkor leszel igazán szabad, és szíved is megkönnyebbül. …”

https://masodikeljovetel.hu/hirdessetek-uzeneteimet-az-egesz-vilagon

Ne feledjétek gyermekeim, hogy az eredeti bűn az oka annak, hogy újra és újra az ördög kísértésének áldozatai lesztek. Az ima, a böjt és az Eucharisztia segít nektek abban, hogy közelebb kerüljetek Hozzám. Fordítsatok erre megfelelő időt.

Menjetek most, gyermekeim, és gondoljatok mindig arra, hogy amikor vétkeztek, ne féljetek ismét Hozzám fordulni. Ha valóban megbántátok vétkeiteket, ne legyetek sohasem zavarban, amikor bocsánatot kértek. Ha nem ezt teszitek, akkor a csalót ismét magatokhoz vonzzátok, és lelketek a sötétség mélyébe zuhan. A sötétség sötétséget vonz maga után, a fény pedig a fényt. Én vagyok a fény, a Világosság.

Forduljatok bizalommal Hozzám és hagyjátok, hogy szeretetem, szegény, elveszett lelketeken keresztül világítson. Olyan nagyon szeretlek titeket gyermekeim, hogy ha szíveteket felém fordítanátok, sohasem tudnálak benneteket visszautasítani.

Menjetek békével és szeretettel, Isteni Megváltótok Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/milyen-konnyu-vetkezni

„… A bűn következtében érzett bűntudat

Attól függetlenül, hogy vétketek milyen nagy volt Atyám szemében, ne aggódjatok, amikor egy bűnös tett után bűntudatot éreztek. Szálljatok magatokba, nyissátok meg szíveteket, és kérjetek bocsánatot. A bűntudat csak egy negatív érzelem. Ez az állapot ne tartson hosszú ideig, még akkor sem, ha teljesen a lelkiismeret vezetésére hagyatkoztok. Kérjétek imáitokban a lélek tisztulásának kegyelmét. Ezért a kegyelemért Hozzám könyörögjetek. A türelem nagyon fontos. A bűn miatt ne távolodjatok el Tőlem. A bűntudat sohasem állhat a megváltás keresésének útjába. …”

https://masodikeljovetel.hu/milyen-konnyu-vetkezni


Igaz Élet Istenben:

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum390.html

 

Római katolikus:

2021-02-12

5. évközi hét péntek

OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
A kísértő szavára az ember megfeledkezik arról, hogy csak teremtmény; gőgjében olyan akar lenni, mint az Isten.
A
kígyó ravaszabb volt a föld minden állatánál, amelyet az Úristen teremtett. Megszólította az asszonyt: „Valóban megparancsolta Isten, hogy ne egyetek a kert minden fájáról?”
Az asszony azt felelte a kígyónak: „A kert fáinak gyümölcséből ehetünk. Isten csak azt parancsolta meg, hogy a kert közepén lévő fa gyümölcséből ne együnk, és ne is érintsük azt, nehogy meghaljunk.” Erre a
kígyó így válaszolt az asszonynak: Dehogyis haltok meg! Jól tudja ugyanis Isten, hogy amely napon abból esztek, megnyílik szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudtok jót és rosszat egyaránt.”
Az asszony látta, hogy a fa gyümölcse evésre alkalmas, szemre pedig szép; és kívánatos, hogy általa megszerezzék a tudást. Azért szakított a fa gyümölcséből, és evett; sőt férjének is adott, és ő is evett belőle.
Erre megnyílott mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy mezítelenek. Fügefaleveleket fűztek össze tehát, és kötényt készítettek maguknak. Amikor pedig észrevették, hogy az Úristen jár fel és alá a kertben az alkonyi szellőben,
elrejtőzött az ember meg a felesége az Úr színe elől a kert fái közé.
Ez az Isten igéje.

Ter 3,1-8

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Boldog az az ember, * akinek az Úr megbocsátotta bűneit. (1 a. vers. – 4. g tónus)
Előénekes: Boldog, akinek az Úr megbocsátotta bűneit, * akinek eltörölte gonoszságát.
Boldog az, akinek vétkét az Úr fel nem rója, * kinek lelkében nincsen álnokság.
Hívek: Boldog az az ember, * akinek az Úr megbocsátotta bűneit.
E: Bűnömet eléd tártam, * nem rejtettem el vétkemet előled.
Így szóltam: † „Gonoszságomat megvallom, Uram.” * És te megbocsátottad vétkeimet.
H: Boldog az az ember, * akinek az Úr megbocsátotta bűneit.
E: Ezért fohászkodik hozzád az igaz ember * a megpróbáltatás idején.
Ha nagy vizek áradnak is, * őt el nem érik.
H: Boldog az az ember, * akinek az Úr megbocsátotta bűneit.
E: Te vagy menedékem, † a gyötrelemtől megóvsz engem, * és a szabadulás ujjongásával veszel körül engem.
H: Boldog az az ember, * akinek az Úr megbocsátotta bűneit.
Zsolt 31,1-2.5.6.7

ALLELUJA
Uram, nyisd meg szívünket, * hogy meghallgassuk Fiad igéit! Vö. ApCsel 16,14b – 8G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus a Messiás: meggyógyítja a siketeket és a némákat.
Jézus eltávozott Tírusz vidékéről, és Szidonon át a Galileai-tóhoz érkezett, a Tízváros környékére. Ott egy siketnémát vittek hozzá, és kérték, hogy tegye rá a kezét. Jézus félrehívta őt a tömegből, ujját a fülébe dugta, majd nyállal megérintette a nyelvét. Azután föltekintett az égre, fohászkodott, és így szólt: „
Effeta, vagyis „Nyílj meg!”
Erre megnyílt a siket füle, megoldódott a nyelve, és érthetően beszélt. Jézus megparancsolta, hogy ezt senkinek se mondják el. De minél jobban tiltotta, annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak, és azt mondták: „Mindent jól cselekedett: a siketeknek visszaadta hallásukat, a némáknak pedig a beszédet.”
Ezek az evangélium igéi.

Mk 7,31-37

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-02-12

„… Tudom, hogy ezek a hírek sokkolhatnak téged, de te erre a szerepre már nagyon-nagyon rég fel lettél készítve, csak erről te nem tudtál. …”

„ Hirdessétek üzeneteimet az egész világon

Nyomtatóbarát változat

2011. február 7. hétfő; 22:00

Leányom, egy kissé elkalandoztál és most erőt, bizalmat és bátorságot kérsz, hogy utasításaimat teljesíteni tudd. Ez így helyes. Adjátok az időtöket Nekem, mint ahogyan azt szeretett Édesanyám kérte, hiszen lelketek tiszta kell, hogy maradjon, amikor Szavaimat közlitek.

Most meg kell, hogy kérjelek: kezdd el megtervezni értékes Nagyfigyelmeztetésem terjesztését, amely egy ajándék minden egyes ember számára az egész világon. Nyilvánosságra kell hozni ennek részleteit február végéig, az interneten keresztül, az egész világon. Siess, gyermekem, hogy megtedd mindazt, amit meg kell tenned, úgy, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, esélyt kaphasson ennek meghallására. Szánj most erre időt, szeretett leányom, mert ez most sürgős. Ez a kérés ne ijesszen meg téged. A sürgősségen van a hangsúly, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, felkészülhessen a világon. Akkor ők megbékélést kereshetnek majd, amikor bűneik szemeik előtt lelepleződnek.

A felkészülés nagy hasznukra lehet. Ezáltal az írás által túl fogják élni a Nagyfigyelmeztetést. Aztán megtisztulnak, és azzal az áldással, amelyet kapni fognak, készek lesznek szembe nézni az elkövetkezendő megpróbáltatásokkal. …”


————

Ortodox (Görög keleti):

1 Péter, Jézus Krisztus apostola üdvözletét küldi Isten kiválasztott népének, akik szétszóródva élnek Pontuszban, Galáciában, Kappadóciában, Kis-Ázsiában és Bitiniában. 2 Az Atya-Isten már réges-régen elhatározta, hogy kiválaszt és szent népévé tesz benneteket a Szent Szellem által. Isten arra választott ki benneteket, hogy engedelmeskedjetek neki, és hogy megtisztítson titeket a Jézus Krisztus vére, vagyis áldozati halála által. Isten adjon nektek egyre több kegyelmet és békességet!”

 

 

 

„… Atyám minden terve elő van készítve, hogy a Védelem Pecsétjével beburkolja és betakarja gyermekeit.

Ő minden lelket felkutat. A Szentlélek oly sok lelket borít be ebben a történelmi pillanatban, csakhogy Szent Karjaimba csalogassa őket.

Kérlek benneteket, ne tagadjátok meg Ígéretemet. Fogadjátok el, hogy Második Eljövetelemnek ti lesztek a tanúi, ez a generáció.

Ez jó hír. Visszatérésem Megdicsőülésem pillanata lesz, mely megújítja majd mindazokat, akik szeretnek Engem, és ők új életet fognak kezdeni, egy nagy, pompás időszakot, ahol Fényben és Szeretetben fognak örvendezni.

Kérlek benneteket, ne féljetek.

Én nagy Szeretettel jövök.

Én nagy Ajándékkal jövök.

Ti az igaz otthonotokba lesztek bevezetve, és a saját családotokkal fogtok egyesülni. Isten minden gyermeke, aki abban a kiváltságban részesül, hogy belépjen ebbe az új Dicsőséges Létbe, eggyé fog válni….”

https://masodikeljovetel.hu/meg-fogom-itelni-az-eloket-es-holtakat-es-csak-az-arra-meltok-lephetnek-be-kiralysagomba

 

A régi próféták üzenete

10 Ezt az üdvösséget próbálták megérteni, ezt kutatták nagy szorgalommal a régi időkben a próféták is, akik Isten kegyelméről prófétáltak, amely most megérkezett hozzátok. 11 Azt szerették volna tudni, hogy mikor és hogyan fog megtörténni az, amit Krisztus Szelleme mutatott nekik. A Szent Szellem a prófétákban élt, és előre megmutatta Krisztus szenvedéseit és az utána következő dicsőségét. 12 Azt is megmagyarázta a prófétáknak, hogy a munkájukkal nem saját maguknak, hanem az utánuk következő nemzedékeknek szolgálnak.

Ti vagytok ez a nemzedék, és a ti javatokra szolgál mindaz, amit a próféták mondtak! Ugyanerről beszéltek azok is, akik mostanában az örömhírt elvitték hozzátok. Isten azért küldte a Mennyből a Szent Szellemet, hogy segítsen nekik hirdetni az örömüzenetet, amelybe még az angyalok is vágyakozva szeretnének betekintést kapni!”

 

 

„… Ti valóban áldottak vagytokti, e generáció gyermekei, akik oly nagy számban lettetek kiválasztva, hogy az örök életnek örvendjetek Királyságomban, melynek soha nincs vége. Le fogjátok győzni a halált. A gonosz fel lesz falva kitartásotok ereje által, és a bűn többé már nem fog kárt tenni a lelketekben.

Gyermekeim, itt még sok a tennivaló. Engedjétek meg Nekem, hogy vezesselek benneteket Keresztes Imahadjáratom imái által, mivel azok megnyitják majd szemeteket az Igazságra. Mihelyt képesek vagytok már látni az Igazságot, tudni fogjátok a szívetekben, hogy mit kell tennetek. Egy jó tanács: amikor gorombán visszautasítanak benneteket, miközben az Igazságot mondjátok, csendben kell maradnotok. Imádkozzatok azokért a lelkekért, hogy ők szintén megkapják a kegyelmet, mely segít nekik abban, hogy elfogadják az Igazság Könyvét. …”

https://masodikeljovetel.hu/az-en-igem-veg-az-en-igem-vegleges-nincs-mas-ige

 

 

 

 

 

6 Az Írás azt mondja:

„Nézzétek, én választottam ki egy drága sarokkövet,
és leteszem Sionban!
Aki benne bízik, nem csalódik soha.”[a]

7 Ez a kő, vagyis Jézus értékes kincs a számotokra, akik hisztek benne. De a hitetlenekre ez vonatkozik:

„Az a kő lett az épület sarokköve,
amelyet az építők félredobtak.”[b]

8 Igen, a hitetleneknek Jézus

„az a kő, amelyben az emberek megbotlanak,
és a szikla, amely miatt elesnek.”[c]

Mivel nem akarnak engedelmeskedni Isten beszédének, kikerülhetetlenül megbotlanak benne és elesnek.

9 Ti azonban kiválasztott nép vagytok, papok királysága és szent nemzet. Olyan nép, amely csak Isten tulajdona. Azért választott ki benneteket, hogy mindenkinek hirdessétek Isten nagy tetteit, és nyilvánvalóvá tegyétek az ő kiválóságát. Mert ő hívott ki bennünket a sötétségből a világosság csodálatos birodalmába, ahol ő maga is lakik.

10 Ti a múltban nem tartoztatok Istenhez,
most azonban Isten népévé lettetek.
Régen nem ismertétek Isten kegyelmét,[d]
most pedig a kegyelmébe fogadott benneteket. …”

 

„… Ha híveim ennek a hitetlen világnak megvallják a valódi Igazságot, mindig több lesz azoknak a száma, akik elfogadják azt a tényt, hogy a világban valóban változások történnek. Az üzenetek által, amelyeket kiválasztott gyermekeimnek adok, rövidesen a többiek is meg fogják érteni az eseményeket. A most kibontakozóban levő események nem csak az emberek előidézése által történnek. Ezek egyedül csak Mennyei Atyám nyomatékos engedélyével történhetnek meg. …”

https://masodikeljovetel.hu/2011-megtisztulas-eve

 

 

„… Ne feledjétek gyermekeim, hogy az eredeti bűn az oka annak, hogy újra és újra az ördög kísértésének áldozatai lesztek. Az ima, a böjt és az Eucharisztia segít nektek abban, hogy közelebb kerüljetek Hozzám. Fordítsatok erre megfelelő időt.

Menjetek most, gyermekeim, és gondoljatok mindig arra, hogy amikor vétkeztek, ne féljetek ismét Hozzám fordulni. Ha valóban megbántátok vétkeiteket, ne legyetek sohasem zavarban, amikor bocsánatot kértek. Ha nem ezt teszitek, akkor a csalót ismét magatokhoz vonzzátok, és lelketek a sötétség mélyébe zuhan. A sötétség sötétséget vonz maga után, a fény pedig a fényt. Én vagyok a fény, a Világosság.

Forduljatok bizalommal Hozzám és hagyjátok, hogy szeretetem, szegény, elveszett lelketeken keresztül világítson. Olyan nagyon szeretlek titeket gyermekeim, hogy ha szíveteket felém fordítanátok, sohasem tudnálak benneteket visszautasítani.

Menjetek békével és szeretettel, Isteni Megváltótok Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/milyen-konnyu-vetkezni

 

 

 

 

 

Példázat a gyilkos szőlőmunkásokról

12 Ezután Jézus jelképes történetek segítségével kezdte tanítani őket. Ezt a példázatot mondta nekik: „Volt egy gazda, aki szőlőt telepített. Bekerítette, elkészítette a szőlőtaposó helyet, és őrtornyot is épített. Majd az egészet gazdálkodóknak adta bérbe, és elutazott egy másik országba. 2 Szüret idején elküldte egyik szolgáját, hogy hozza el a termésből a tulajdonosnak járó részt. 3 De a bérlők megfogták a szolgát, megverték, és üres kézzel küldték vissza. 4 Ezután a gazda egy másik szolgáját küldte el hozzájuk. A bérlők őt is megverték, a fejét betörték, és gyalázatosan bántak vele. 5 Majd a gazda küldött egy harmadik szolgát is, akit a bérlők meggyilkoltak. Ezután még sok más szolgáját is elküldte. Volt közülük, akit a bérlők megvertek, másokat pedig meggyilkoltak.

6 Végül a gazda már nem tudott mást küldeni, csak a saját fiát, akit nagyon szeretett. Utoljára tehát őt küldte el, és azt gondolta: »A fiamat talán mégis meg fogják becsülni!«

7 De a bérlők ezt mondták egymásnak: »Nézzétek, ő a szőlőskert örököse! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az öröksége!« 8 Azzal megfogták a fiút, megölték, majd kidobták a szőlőskertből.

9 Mit gondoltok, mit fog tenni ezután a tulajdonos? Eljön, elpusztítja a bérlőket, a szőlőskertet pedig másoknak adja! 10 Vagy talán nem olvastátok, mit mond az Írás?

»Éppen az a kő lett a sarokkővé,
amelyet az építők félredobtak.
11 Az Örökkévaló
tette sarokkővé,
mi pedig csodáljuk!«”[a]

12 A vallási vezetők megértették, hogy ezt a történetet Jézus valójában róluk mondta. Szerették volna letartóztatni, de nem merték, mert féltek a nép haragjától. Így hát otthagyták, és elmentek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++1%20Peter%201:1-2,%2010-12,%202:6-10;%20%20%20%20Mark%2012:1-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/02/12

 

„… Ez a nagy esemény meg fogja nyitni a szíveteket, és hódolattal fogtok arra a csodálatos szeretetre nézni, amelyet Irgalmasságom által mutatok meg nektek. Sokan közületek nem realizálják létezésemet és az Örök Atya létezését, ezért oly sok ártatlan lélek kell azt megértse, hogy a Nagyfigyelmeztetés ideje alatt ti mind számíthattok Irgalmasságomra. Akkor majd egy új érzés keríti hatalmába lelketeket, független attól, hogy hogyan fogtok Engem szólítani. Legyetek hálásak, amikor ez bekövetkezik, mert a büntetések a ti megmentésetekre szolgálnak. …”

 

„… Eljött az ideje annak, hogy felkelj, és hogy megfogd ezt a kelyhet: igyál belőle, mert ez a Megváltás Kelyhe. Azáltal, hogy ebből a kehelyből iszol, készen állsz arra, hogy megoszd azt az emberiséggel. Te most arra készülsz fel, hogy Krisztus Szavait kinyilatkoztasd, hogy a lelkek a Nagyfigyelmeztetés alatt megmenekülhessenek.

Ne vesztegess el egyetlen pillanatot sem, mert egyre közeledik ennek a nagy eseménynek az ideje. Nagyon rövid lesz az idő arra, hogy a világ elolvashassa ezek tartalmát az interneten. De ez az időszak segítségül szolgál majd arra, hogy milliók megmenekülhessenek a Pokol tűzétől. Ez egy nagy felelősség, de te most készen állsz erre.

Menj most szeretettel és békével,”

https://masodikeljovetel.hu/szentlelek-uzenete

Adjátok az időtöket Nekem, mint ahogyan azt szeretett Édesanyám kérte, hiszen lelketek tiszta kell, hogy maradjon, amikor Szavaimat közlitek

Igazság Könyve:

„ A Szentlélek üzenete

Nyomtatóbarát változat

2011. február 12. szombat; 3:30

Eljött az ideje annak, hogy felkelj, és hogy megfogd ezt a kelyhet: igyál belőle, mert ez a Megváltás Kelyhe. Azáltal, hogy ebből a kehelyből iszol, készen állsz arra, hogy megoszd azt az emberiséggel. Te most arra készülsz fel, hogy Krisztus Szavait kinyilatkoztasd, hogy a lelkek a Nagyfigyelmeztetés alatt megmenekülhessenek.

Ne vesztegess el egyetlen pillanatot sem, mert egyre közeledik ennek a nagy eseménynek az ideje. Nagyon rövid lesz az idő arra, hogy a világ elolvashassa ezek tartalmát az interneten. De ez az időszak segítségül szolgál majd arra, hogy milliók megmenekülhessenek a Pokol tűzétől. Ez egy nagy felelősség, de te most készen állsz erre.

Menj most szeretettel és békével,”

https://masodikeljovetel.hu/szentlelek-uzenete

„ Hirdessétek üzeneteimet az egész világon

Nyomtatóbarát változat

2011. február 7. hétfő; 22:00

Leányom, egy kissé elkalandoztál és most erőt, bizalmat és bátorságot kérsz, hogy utasításaimat teljesíteni tudd. Ez így helyes. Adjátok az időtöket Nekem, mint ahogyan azt szeretett Édesanyám kérte, hiszen lelketek tiszta kell, hogy maradjon, amikor Szavaimat közlitek.

Most meg kell, hogy kérjelek: kezdd el megtervezni értékes Nagyfigyelmeztetésem terjesztését, amely egy ajándék minden egyes ember számára az egész világon. Nyilvánosságra kell hozni ennek részleteit február végéig, az interneten keresztül, az egész világon. Siess, gyermekem, hogy megtedd mindazt, amit meg kell tenned, úgy, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, esélyt kaphasson ennek meghallására. Szánj most erre időt, szeretett leányom, mert ez most sürgős. Ez a kérés ne ijesszen meg téged. A sürgősségen van a hangsúly, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, felkészülhessen a világon. Akkor ők megbékélést kereshetnek majd, amikor bűneik szemeik előtt lelepleződnek.

A felkészülés nagy hasznukra lehet. Ezáltal az írás által túl fogják élni a Nagyfigyelmeztetést. Aztán megtisztulnak, és azzal az áldással, amelyet kapni fognak, készek lesznek szembe nézni az elkövetkezendő megpróbáltatásokkal.

Öleld át ezt az ajándékot, leányom. Ne érezz ijedtséget vagy kiábrándultságot. Ez az emberiség számára egy ajándék. Ennek a hívásnak az elfogadása szenvedést hozott számodra, de nem olyan módon, ahogyan számítottál rá. Szenvedésed a kísértések miatt volt. Kétségeid visszatartottak téged attól, hogy lelkedben elfogadhasd a békét és az örömöt, amelyek a tieid lennének, ha megengednéd azt a szabadságot Nekem, hogy megfogjalak és vezesselek. Itt az ideje, leányom, hogy átadj mindent Nekem. Ajánld fel Nekem szabad akaratodat, mint ajándék, és Én az összes ajándék közül a legnagyobbat és a legédesebbet adom neked: a békét, az örömöt és Irántam való nagy Szeretetet, lényed minden részének. Gyere most, leányom. Légy az Enyém. Alkoss végre egységet Velem. Add át Nekem teljes szeretetedet, szenvedéseidet, gondjaidat és aggodalmaidat. Csak engedd el őket. Akkor és csakis akkor leszel igazán szabad, és szíved is megkönnyebbül.

Ez nagy munkaerőt követel, leányom. Te nem csak az vagy, amit te „látnoknak” nevezel. A prófétálás ajándékát adom neked. Miért? Mert te, értékes prófétám, eszközöm leszel a jó hír, vagyis a második eljövetelemről szóló hír terjesztésében az egész világon, amikor visszatérek a Földre.

Tudom, hogy ezek a hírek sokkolhatnak téged, de te erre a szerepre már nagyon-nagyon rég fel lettél készítve, csak erről te nem tudtál. Azért, hogy ebben a munkában segítséged legyen, szentek sokaságát jelöltem ki melléd, hogy segítsenek. Ide tartozik Szent Benedek, Szent Ágoston, Szent II. János Pál pápa, Szent Fausztina, Szent Malachiás és Avilai Szent Teréz. A többieket is időben felfedem. Mindannyian munkád támogatásán fáradoznak most, mert ez az egyike a valaha is legfontosabbaknak, amelyet az emberiség kapott ebben a kritikus történelmi időben.

Ne félj, leányom. Te több mint alkalmas vagy erre a feladatra. Mit gondolsz, miért követelek ilyen fegyelmet tőled? Továbbra is lelki fejlődésed útját járod, de ez idővel el fog jönni. Miközben a könyv első része nyilvánosságra kerül, folytatni fogom veled a személyes beszélgetést. Szeretlek, leányom. Tudom, hogy szeretsz Engem. Tudom, hogy ez (a munka) nagyon nehéz lehet számodra, a rád nehezedő nyomás miatt. De te ki fogod bírni, egyre erősebb és erősebb leszel. Energiád és gyors elméd biztosítani fogják, hogy ezen fontos üzenetek sorozata eljusson minden Gyermekemhez, mindenhova, minden országba.

Ennyi volt mára. Köszönöm, hogy időt szántál az elmélkedésre, és hogy ezen az estén válaszoltál Nekem.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/hirdessetek-uzeneteimet-az-egesz-vilagon

A szeretet a megváltáshoz vezető út

Nyomtatóbarát változat

2011. február 5. 11:50

Szeretett leányom, ma nagyon különleges kegyelmekben részesültél, hogy közelebb hozhassalak Magamhoz téged, mert csak az Én közelemben fogod a békét, a szeretetet és az örömöt a szívedben megtapasztalni. Csak az ima által fogsz egyesülni Velem, és ha átadod Nekem gondjaidat. Ha átadod magad Nekem, leányom, és ha megbízol Bennem, akkor meg fogod érteni azt a szeretetet, amelyet Szívemben irántad érzek. És ha megteszed ezt, akkor Irántam való szereteted megerősödik. Csak akkor tudok gondoskodni aggodalmaidról, ha ezeket felajánlod, és a Kezeimbe helyezed.

Igaz szeretetet csak akkor tudsz adni másoknak, ha szeretsz Engem. A szeretet által részesülsz abban az ajándékban, hogy másokat az Én szívemen keresztül nézel, mely telve van szeretettel és együttérzéssel.

Csak akkor fog megváltozni az életed, ha igaz szeretetet mutatsz Irántam, és akkor mindennapi életedet az öröm fogja elárasztani. Sohase féljetek szeretetemtől, gyermekeim. Bőségesen jutna mindnyájatoknak, ha csak Hozzám fordulnátok, és kérnétek azt Tőlem. Amint megkaptátok ezt a szeretetet, legyetek vele nagylelkűek. Terjesszétek szeretetemet mindenhol, úgy hogy ti mind, különösen a langyos lelkek, megtérjetek. Ez az egyetlen út a megváltáshoz.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/szeretet-megvaltashoz-vezeto-ut

———-

Római katolikus:

2021-02-11

5. évközi hét csütörtök

OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
Isten férfiúnak és nőnek teremtette az embert.
Ezért az asszony egyenrangú segítőtársa férjének.

Az első ember teremtése után így szólt az Úristen:
„Nem jó az embernek egyedül lennie. Alkotok neki segítőtársat, aki hozzá illő.”
Az Úristen megteremtette a földből a mező minden állatát és az ég minden madarát. Odavezette őket az emberhez, hogy lássa, milyen nevet ad nekik. Az lett a nevük, amit az ember adott nekik. Az ember tehát nevet adott minden állatnak, az ég minden madarának és a mező minden vadjának. De a maga számára nem talált segítőtársat, aki hasonló lett volna hozzá.
Ezért az Úristen álmot bocsátott az emberre, és amikor elaludt, kivette az egyik oldalbordáját, a helyét pedig hússal töltötte ki. Ezután az Úristen az oldalbordából, amelyet az emberből kivett, megalkotta az asszonyt, és az emberhez vezette.
Az ember így szólt:
Ez most már csont az én csontomból és hús az én húsomból. Asszony a neve, mivel a férfiből vétetett!” Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy test lesz.
Az (első) ember és a felesége mezítelenek voltak mind a ketten, de nem szégyellték magukat.
Ez az Isten igéje.

Ter 2,18-25

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Boldogok mindazok, * akik az Urat félik. (Vö. 1a. vers. – 6. tónus)
Előénekes: Boldog mindaz, ki féli az Urat, * aki az ő útjain jár.
Kezed munkájából élhetsz, * boldog leszel, és jól megy sorod.
Hívek: Boldogok mindazok, * akik az Urat félik.
E: Feleséged olyan, mint a termő szőlőtő, * a te házad bensejében.
Fiaid olyanok, mint az olajfacsemeték, * úgy veszik körül asztalodat.
H: Boldogok mindazok, * akik az Urat félik.
E: Íme, ilyen áldásban részesül az az ember, * aki féli az Urat.
Áldjon meg az Úr Sionból, * hogy lásd Jeruzsálem jólétét életed minden napján.
H: Boldogok mindazok, * akik az Urat félik.
Zsolt 127,1-2.3.4-5

ALLELUJA
Fogadjátok tanulékony lélekkel a belétek oltott tanítást, * amely megmentheti telketeket. Jak 1,21bc – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus tanítása elsősorban a választott népnek szólt, de a hívő pogányok is részesültek benne.
Jézus egyszer Tírusz és Szidon vidékére vonult vissza. Itt betért egy házba, és bár rejtve akart maradni, jelenléte mégsem maradhatott titokban.
Egy asszony, akinek leányát tisztátalan lélek szállta meg, tudomást szerzett róla, odasietett hozzá, és a lábához borult. Az asszony szír–föníciai származású pogány volt. Azt kérte tőle, hogy űzze ki leányából a gonosz lelket.
Jézus először elutasította: „Hadd lakjanak jól előbb a gyermekek; mert nem helyes, ha elveszik a gyermekek kenyerét, és a kiskutyáknak vetik!” De az asszony így folytatta: „Igaz, Uram, de az asztal alatt a kiskutyák is esznek abból, amit a gyermekek elmorzsálnak.” Jézus azt válaszolta: „Szavad
jutalmaként menj! A gonosz lélek elhagyta leányodat.”
Amikor hazaért, leányát az ágyon fekve találta. Már elhagyta a gonosz lélek.
Ezek az evangélium igéi.

Mk 7,24-30

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-02-11

„… Tudom, hogy ezek a hírek sokkolhatnak téged, de te erre a szerepre már nagyon-nagyon rég fel lettél készítve, csak erről te nem tudtál. …”

Leányom, egy kissé elkalandoztál és most erőt, bizalmat és bátorságot kérsz, hogy utasításaimat teljesíteni tudd. Ez így helyes. Adjátok az időtöket Nekem, mint ahogyan azt szeretett Édesanyám kérte, hiszen lelketek tiszta kell, hogy maradjon, amikor Szavaimat közlitek.

Most meg kell, hogy kérjelek: kezdd el megtervezni értékes Nagyfigyelmeztetésem terjesztését, amely egy ajándék minden egyes ember számára az egész világon. Nyilvánosságra kell hozni ennek részleteit február végéig, az interneten keresztül, az egész világon. Siess, gyermekem, hogy megtedd mindazt, amit meg kell tenned, úgy, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, esélyt kaphasson ennek meghallására. Szánj most erre időt, szeretett leányom, mert ez most sürgős. Ez a kérés ne ijesszen meg téged. A sürgősségen van a hangsúly, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, felkészülhessen a világon. Akkor ők megbékélést kereshetnek majd, amikor bűneik szemeik előtt lelepleződnek. …”


————

Ortodox (Görög keleti):

7 Adjátok hát oda magatokat Istennek, és engedelmeskedjetek neki! Ugyanakkor álljatok ellen a Sátánnak, és ő el fog futni tőletek! 8 Jöjjetek közel Istenhez, és ő is közeledni fog hozzátok! Ti bűnösök, takarítsátok ki a bűnöket az életetekből![a] Tisztítsátok meg a szíveteket, és ne próbáljátok többé Istent is, meg a világot is követni! 9 Ahogyan Istenhez közeledtek, szomorkodjatok, bánjátok meg a bűneiteket, és sírjatok! Nevetés helyett sírjatok, öröm helyett szomorkodjatok! 10 Alázzátok meg magatokat Isten előtt, és ő majd felemel benneteket!

Nem te vagy a bíró!

11 Testvéreim, ne kritizáljátok egymást, mert aki testvérét vádolja, vagy elítéli, az a Törvényt kritizálja és ítéli el. Ha pedig a Törvényt elítéled, akkor már nem engedelmeskedsz neki, és bíróvá teszed magadat. 12 Pedig csak egyetlen Törvényhozó és Bíró van: Isten! Ő az, aki meg tud menteni, vagy el tud pusztítani. De ki vagy te, hogy a másik ember felett bíráskodsz?! …”

 

 

„… Most azonban, mint Igazságos Bíró jövök vissza hozzátok. Szeretetem által először is irgalmasságomat mutatom meg nektek. Ez az Irgalmasság az előzetes figyelmeztetés formáját ölti magára, hogy segítségül szolgáljon nektek abban, hogy rendbe hozzátok életeteket, mielőtt még az Ítélet Napján visszatérek. Minden egyes ember iránti együttérzésem által, még egy utolsó lehetőséget adok nektek arra, hogy megnyissátok szíveteket, és hogy életeteket úgy éljétek, ahogyan azt kellene. …”

https://masodikeljovetel.hu/hogyan-lesz-nagyfigyelmeztetes-ajandek-az-emberiseg-szamara

 

 

„… Isten tervei szerint éljetek!

13 Vannak, akik azt mondják: „Ma, vagy holnap elmegyünk abba a városba. Ott maradunk egy évig, üzleteket kötünk, és sok pénzt keresünk.” Jól figyeljetek! 14 Azt sem tudjátok, mit hoz a holnap! Hiszen egész életetek olyan, mint a pára, amely csak rövid ideig látszik, azután szétfoszlik. 15 Ehelyett azt kellene mondanotok: „Ha az Úr akarja, és élünk, ezt meg ezt fogjuk tenni.” 16 Ti pedig magabiztosak és büszkék vagytok — minden ilyen büszkeség gonosz dolog!

17 Ha valaki tudja, hogy mi volna helyes, mégsem teszi meg, bűnt követ el.

Figyelmeztetés a gazdagoknak

5 Gazdagok, figyeljetek rám! Már most kezdjetek sírni és jajgatni, mert nyomorúság következik rátok! 2 Gazdagságotok elpusztul, pompás ruháitokat a moly rágja szét, 3 aranyotok, ezüstötök mind az enyészeté lesz! Éppen ez lesz a bizonyíték ellenetek, sőt, ez a pusztulás elemészti még a testeteket is, mint a tűz! Képesek voltatok még az utolsó napokban is vagyont gyűjteni! 4 Figyeljetek, ti gazdagok! A földjeiteken dolgozó aratómunkások béréből csalással elloptatok, s amit tőlük elvettetek, az vádol benneteket Isten előtt! A Seregek Ura pedig meghallotta a becsapott aratómunkások panaszos kiáltását.

5 Gazdagok, ti bőségben és pazarlóan éltetek, s amit csak megkívántatok magatoknak, megszereztétek. Meghizlaltátok magatokat, mint az állatokat szokták a levágás napjára.[b] 6 Elítéltétek és meggyilkoltátok az ártatlan embereket, akik nem álltak ellen nektek.

Az Úr hamarosan visszajön!

7 Testvéreim, az Úr vissza fog jönni, de addig várjatok türelmesen! Gondoljatok a földművesre, aki türelmesen várja, hogy szántóföldje gazdag termést hozzon! Várja, amíg az őszi és a tavaszi eső[c] megöntözi a földjét. 8 Ti is várjatok türelemmel! Erősítsétek meg a szíveteket, mert az Úr hamarosan visszajön! 9 Többé ne panaszkodjatok egymásra, nehogy elítéljenek benneteket! Nézzétek, a Bíró már az ajtó előtt áll! „

 

 

A média cenzúrázása, készülőben levő cenzúrák

Szeretett gyermekem, egy újabb évbe léptünk, amelyben még több tanítást kaptok tőlem arra vonatkozóan, hogy életeteket hogyan alakítsátok át, hogy felkészülhessetek arra az időre, amikor mint Igazságos Bíró visszajövök Hozzátok. …”

https://masodikeljovetel.hu/media-cenzurazasa-keszuloben-levo-cenzurak

 

„… Eljött az ideje annak, hogy felkelj, és hogy megfogd ezt a kelyhet: igyál belőle, mert ez a Megváltás Kelyhe. Azáltal, hogy ebből a kehelyből iszol, készen állsz arra, hogy megoszd azt az emberiséggel. Te most arra készülsz fel, hogy Krisztus Szavait kinyilatkoztasd, hogy a lelkek a Nagyfigyelmeztetés alatt megmenekülhessenek.

Ne vesztegess el egyetlen pillanatot sem, mert egyre közeledik ennek a nagy eseménynek az ideje. Nagyon rövid lesz az idő arra, hogy a világ elolvashassa ezek tartalmát az interneten. De ez az időszak segítségül szolgál majd arra, hogy milliók megmenekülhessenek a Pokol tűzétől. Ez egy nagy felelősség, de te most készen állsz erre. …”

 

 

 

 

Kitől származik Jézus hatalma?

27 Ismét Jeruzsálembe mentek. Amikor Jézus a Templom területén járt, odajöttek hozzá a főpapok, a törvénytanítók és a nép vezetői, 28 és kérdőre vonták: „Milyen felhatalmazással teszed ezeket? Ki adott neked erre felhatalmazást?”

29 Jézus így felelt: „Én is kérdezek tőletek valamit. Ha válaszoltok, akkor megmondom, hogy milyen felhatalmazással teszem mindezt. 30 Az, hogy János bemerítette az embereket, Istentől volt, vagy emberektől? Válaszoljatok nekem erre!”

31 Azok meg így tanakodtak egymás között: „Ha azt feleljük, hogy Istentől volt, azt mondhatja rá: »Akkor miért nem hittetek neki?« 32 De azt mégsem mondhatjuk, hogy csak emberektől volt…”. A vezetők ugyanis féltek a néptől, mert Bemerítő Jánost mindenki prófétának tartotta.

33 Ezért így válaszoltak Jézusnak: „Nem tudjuk.”

„Akkor én sem mondom meg nektek, milyen felhatalmazással teszem ezeket” — felelt nekik Jézus.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++James%204:7-5:9;%20%20%20Mark%2011:27-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/02/11

 

Hordozzátok keresztemet

2010. Jan. 16. 15 óra

Éljetek egyszerű életet

Éljetek egyszerű módon, mindent mértékkel tegyetek. Amikor esztek, isztok, alusztok vagy pihentek, arra figyeljetek, hogy mértékkel tegyétek. Ha szükségleteiteket kielégítettétek, többel ne próbálkozzatok, mert ez lelketek kárára válik. Gyermekeim, ahhoz, hogy közel kerülhessetek Hozzám, a vezeklés nagyon fontos számotokra. Ezalatt személyes áldozatot értek. A böjtölés csak egy példa a vezeklésre. A földi életemben már beszéltem nektek arról, hogy mi a vezeklés valódi értelme. Ugyanezt tette Keresztelő János is, az én szent és szeretett prófétám.

40 napos böjtölésem példa volt számotokra. Gyermekeim, csak a böjt segít nektek abban, hogy elűzzétek az ördögöt.

Szeretett gyermekeim, oly sok minden áll még előtettek. Most még nem értitek meg azt, hogy mi az elvárás veletek szemben az elkövetkezendő években. Nagyon fontos, hogy ezt az időt arra használjátok fel, hogy közelebb kerüljetek Hozzám, mert csak így tudtok a megpróbáltatásokra felkészülni, amelyeknek az egész világ keresztényei ki lesznek téve.

Béke veled. A te szerető Megváltód, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/hordozzatok-keresztemet

 

A sürgősségen van a hangsúly, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, felkészülhessen a világon

Igazság Könyve:

„ Hirdessétek üzeneteimet az egész világon

Nyomtatóbarát változat

2011. február 7. hétfő; 22:00

Leányom, egy kissé elkalandoztál és most erőt, bizalmat és bátorságot kérsz, hogy utasításaimat teljesíteni tudd. Ez így helyes. Adjátok az időtöket Nekem, mint ahogyan azt szeretett Édesanyám kérte, hiszen lelketek tiszta kell, hogy maradjon, amikor Szavaimat közlitek.

Most meg kell, hogy kérjelek: kezdd el megtervezni értékes Nagyfigyelmeztetésem terjesztését, amely egy ajándék minden egyes ember számára az egész világon. Nyilvánosságra kell hozni ennek részleteit február végéig, az interneten keresztül, az egész világon. Siess, gyermekem, hogy megtedd mindazt, amit meg kell tenned, úgy, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, esélyt kaphasson ennek meghallására. Szánj most erre időt, szeretett leányom, mert ez most sürgős. Ez a kérés ne ijesszen meg téged. A sürgősségen van a hangsúly, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, felkészülhessen a világon. Akkor ők megbékélést kereshetnek majd, amikor bűneik szemeik előtt lelepleződnek.

A felkészülés nagy hasznukra lehet. Ezáltal az írás által túl fogják élni a Nagyfigyelmeztetést. Aztán megtisztulnak, és azzal az áldással, amelyet kapni fognak, készek lesznek szembe nézni az elkövetkezendő megpróbáltatásokkal.

Öleld át ezt az ajándékot, leányom. Ne érezz ijedtséget vagy kiábrándultságot. Ez az emberiség számára egy ajándék. Ennek a hívásnak az elfogadása szenvedést hozott számodra, de nem olyan módon, ahogyan számítottál rá. Szenvedésed a kísértések miatt volt. Kétségeid visszatartottak téged attól, hogy lelkedben elfogadhasd a békét és az örömöt, amelyek a tieid lennének, ha megengednéd azt a szabadságot Nekem, hogy megfogjalak és vezesselek. Itt az ideje, leányom, hogy átadj mindent Nekem. Ajánld fel Nekem szabad akaratodat, mint ajándék, és Én az összes ajándék közül a legnagyobbat és a legédesebbet adom neked: a békét, az örömöt és Irántam való nagy Szeretetet, lényed minden részének. Gyere most, leányom. Légy az Enyém. Alkoss végre egységet Velem. Add át Nekem teljes szeretetedet, szenvedéseidet, gondjaidat és aggodalmaidat. Csak engedd el őket. Akkor és csakis akkor leszel igazán szabad, és szíved is megkönnyebbül.

Ez nagy munkaerőt követel, leányom. Te nem csak az vagy, amit te „látnoknak” nevezel. A prófétálás ajándékát adom neked. Miért? Mert te, értékes prófétám, eszközöm leszel a jó hír, vagyis a második eljövetelemről szóló hír terjesztésében az egész világon, amikor visszatérek a Földre.

Tudom, hogy ezek a hírek sokkolhatnak téged, de te erre a szerepre már nagyon-nagyon rég fel lettél készítve, csak erről te nem tudtál. Azért, hogy ebben a munkában segítséged legyen, szentek sokaságát jelöltem ki melléd, hogy segítsenek. Ide tartozik Szent Benedek, Szent Ágoston, Szent II. János Pál pápa, Szent Fausztina, Szent Malachiás és Avilai Szent Teréz. A többieket is időben felfedem. Mindannyian munkád támogatásán fáradoznak most, mert ez az egyike a valaha is legfontosabbaknak, amelyet az emberiség kapott ebben a kritikus történelmi időben.

Ne félj, leányom. Te több mint alkalmas vagy erre a feladatra. Mit gondolsz, miért követelek ilyen fegyelmet tőled? Továbbra is lelki fejlődésed útját járod, de ez idővel el fog jönni. Miközben a könyv első része nyilvánosságra kerül, folytatni fogom veled a személyes beszélgetést. Szeretlek, leányom. Tudom, hogy szeretsz Engem. Tudom, hogy ez (a munka) nagyon nehéz lehet számodra, a rád nehezedő nyomás miatt. De te ki fogod bírni, egyre erősebb és erősebb leszel. Energiád és gyors elméd biztosítani fogják, hogy ezen fontos üzenetek sorozata eljusson minden Gyermekemhez, mindenhova, minden országba.

Ennyi volt mára. Köszönöm, hogy időt szántál az elmélkedésre, és hogy ezen az estén válaszoltál Nekem.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/hirdessetek-uzeneteimet-az-egesz-vilagon

„… A hitetleneknek nehezükre esik

Megértem, hogy sok gyermekemnek, különösen a hitetleneknek nehéz a halál utáni életben hinni. Ők kizárólag csak a világi ügyekkel foglalkoznak, a túlélésért küzdenek, közben a lelki életet annyira elhanyagolják, hogy nem tudnak már hinni az elkövetkező életben. Nekik most kell magukba szállniuk. Azt hiszik, hogy a halál után vége mindennek, hogy ez az egyetlen világ, amiért aggódniuk kell. Mennyire el vagyok keseredve ezekért a rossz útra tévelyedett lelkekért! Ha csak egy futólagos pillantást vethetnének arra, amit a Paradicsom kínál számukra, akkor napjaikat csak imával és dicsőítéssel töltenék, és hálával magasztalnának Engem és a Mennyei Atyát.

Az Ítélet előtt irgalmasságomból kapjátok a legnagyobb ajándékot, az alkalmat arra, hogy megbánjátok bűneiteket, és hogy az életeteket megváltoztassátok arra az időre, amikor visszajövök a Földre. Amint azt már tudjátok, akkor már nem mint Megváltótok, hanem mint Igazságos Bírátok jövök hozzátok. Gyermekeim, ez az idő most már közel van. Ne féljetek. Szeretem minden egyes gyermekemet. Szívembe zártalak benneteket. Hagyjátok jóvá közbenjárásomat és engedjétek, hogy Atyám Királyságába vezesselek benneteket. Sohase féljetek a haláltól! A halál csak egy kapu lesz, amelyen keresztül az Örökkévalóságba léphettek be, és amely szeretettel és boldogsággal van tele. …”

https://masodikeljovetel.hu/figyelmeztetes-jezus-masodik-eljovetele-kozel-van-alkalom-lelketek-megmentesere

„… A pokol létezése

Abban az esetben, ha a csalók hazugságait választjátok, – ami lényegében abban áll, hogy tagadják az Örök Atya létezését, – el fogtok veszni. Akkor fogtok igazán rádöbbeni, hogy valójában mit is tettetek, amikor átlépitek a pokol kapuját. Higgyétek el gyermekeim, hogyha előre látnátok azt a sokkot, azt a borzalmas érzést, amelyet a lelkek átélnek, mikor haláluk után a végső valóság feltárul előttük, abból a kínszenvedésből még egy percet sem lennétek képesek elviselni. Ha most csak egyetlen futólagos pillantást vethetnétek erre a helyre (pokol), amelyben annak lesz része, aki a bűn útját választja, a nagy félelemtől holtan esnétek össze. …”

https://masodikeljovetel.hu/2011-megtisztulas-eve

———-

Római katolikus:

2021-02-10

5. évközi hét szerda

OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
Isten embert teremtett, és a Paradicsomkertet adta neki lakásul.
Amikor az Úristen megalkotta az eget és a földet, még semmiféle mezei bokor nem hajtott ki rajta; sőt még fű sem sarjadt a földből. Akkor ugyanis az Úristen még nem hullatott esőt a földre, és még ember sem volt, aki megmunkálja azt. De forrás fakadt a földből, és megöntözte annak egész színét. Ezután alkotta meg az Úristen az embert a föld porából, belé lehelte az élet leheletét, és így lett az ember élőlény.
Ezután az Úristen Édenben, napkeleten kertet ültetett, és odahelyezte az embert, akit alkotott. A földből mindenféle fát növesztett, melyet látni szép, és amelyről enni jó; a Paradicsomkert közepén pedig kisarjasztotta az élet fáját, meg a jó és a gonosz tudásának fáját.
Az Úristen tehát az embernek adta az Éden kertjét, hogy megművelje és őrizze. Ezt a parancsot adta neki: „A kert minden fájáról ehetsz, de a jó és a gonosz tudásának fájáról ne egyél, mert ha egyszer arról eszel,
meg fogsz halni!
Ez az Isten igéje.

Ter 2,4b-9.15-17

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Mondj áldást, lelkem, * Urunknak, Istenünknek. (1a. vers. – 8. G tónus)
Előénekes: Mondj áldást, lelkem, az Úrnak! * Csodálatos a te nagyságod, én Uram, Istenem.
Fenségbe és ékességbe öltözöl, * sugárzó fény a te köntösöd.
Hívek: Mondj áldást, lelkem, * Urunknak, Istenünknek.
E: Mindenek tőled várják, * hogy enniök adj kellő időben.
Összegyűjtik, amit nekik juttatsz, * megnyitod kezedet, és eltelnek minden jóval.
H: Mondj áldást, lelkem, * Urunknak, Istenünknek.
E: Ha megvonod éltető erődet, * elpusztulnak, és a porba térnek.
Ám, ha újra kiárasztod lelkedet, életre kelnek, * és a föld színét megújítod.
H: Mondj áldást, lelkem, * Urunknak, Istenünknek.
Zsolt 103,l-2a.27-28.29bc-30

ALLELUJA
Uram, a te szavad igazság. * Tégy szentté minket igazságod által! Jn 17,17b és a – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Az a rossz teszi tisztátalanná az embert, ami belülről, a szívéből származik.
Jézus egy alkalommal ismét magához hívta a népet, és így tanította őket:
„Hallgassatok rám mindnyájan, és jól értsétek meg! Nem az szennyezi be az embert, ami kívülről jut az emberbe;
hanem ami az emberből származik, az szennyezi be őt.”
Amikor Jézus a népsokaság elől bement a házba, tanítványai megkérdezték tőle, mi a példabeszéd értelme. Ezt felelte: „Hát még ti sem értitek? Nem tudjátok, hogy amit megeszik az ember, az nem szennyezheti be, mert nem a szívébe jut, hanem a gyomrába, és a félreeső helyre kerül?” Ezzel tisztának mondott minden ételt.
Aztán így folytatta: „Ami az emberből ered, az teszi tisztátalanná az embert. Mert
belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, paráznaság, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és ez teszi tisztátalanná az embert.”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 7,14-23

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-02-10

„… Az ördög, a sötétség erőivel működik, és nagy pusztítást végez, ezért már a mindennapos gyilkosság is normális lett, olyannyira, hogy a tettesekkel szemben az emberiség már érzéketlené vált. Ennek a társadalomnak az egoizmus és a kapzsiság lettek az urai. Vezetőitek és politikusaitok hatalomvággyal vannak eltelve, és legtöbb esetben a ti jólétetek teljesen mindegy számukra. Ha az öngyilkosságok száma megszaporodik, az csak a csalótól van, az ördögtől, mert a társadalomban a kétségbeesés érzését kelti.

Nem nyilvánítja ki magát, de ott van minden nyílt demonstráción, amely dicsőíti a szexuális erkölcstelenséget és a súlyos testi sértéseket másokkal és önmagukkal szemben.

A luxuscikkek iránti állandó hajsza fogva tart benneteket, mert ezeket családotok jóléte fölé helyezitek. Miközben gyermekeim ezeket az üres álmokat kergetitek, az idő múlásával lassan megtapasztaljátok, hogy táplálék nélkül maradtatok. Ezek az értékek és a hasztalan dolgok nem fogják üres gyomrotokat megtölteni, sem üres lelketeket, pedig ezeket táplálni kell. Ezek táplálását csak ima által, különösképpen a szervezett csoportos ima által érhetitek el.…”

https://masodikeljovetel.hu/2011-megtisztulas-eve

„… Most meg kell, hogy kérjelek: kezdd el megtervezni értékes Nagyfigyelmeztetésem terjesztését, amely egy ajándék minden egyes ember számára az egész világon. Nyilvánosságra kell hozni ennek részleteit február végéig, az interneten keresztül, az egész világon. Siess, gyermekem, hogy megtedd mindazt, amit meg kell tenned, úgy, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, esélyt kaphasson ennek meghallására. Szánj most erre időt, szeretett leányom, mert ez most sürgős. Ez a kérés ne ijesszen meg téged. A sürgősségen van a hangsúly, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, felkészülhessen a világon. Akkor ők megbékélést kereshetnek majd, amikor bűneik szemeik előtt lelepleződnek. …”


————

Ortodox (Görög keleti):

„11 Láttatok már olyan forrást, amelyből hol jóízű, hol meg keserű víz folyik? 12 Vagy gondoljátok meg, testvéreim, teremhet-e a fügefa olajbogyót, vagy a szőlő fügét? Ugyanígy, édes víz sem eredhet sós forrásból.

Az igazi bölcsesség

13 Ha valaki közöttetek bölcs és értelmes, ezt mutassa meg az egész életével és olyan jótettekkel, amelyeket szelíd bölcsességgel vitt végbe! 14 Ha ellenben keserű irigység és önzés van a szívetekben, ne dicsekedjetek a „bölcsességetekkel”! Az ilyen dicsekvés hazugság lenne, amely eltakarja az igazságot. 15 Az ilyen „bölcsesség” nem Istentől származik, hanem a földről, az emberi romlottságból, sőt a gonosz szellemektől! 16 Mert ahol irigység, féltékenység és önző törekvések uralkodnak, ott zűrzavar és mindenféle gonosz dolog is megtalálható.

17 A Mennyből, vagyis az Istentől származó bölcsesség elsősorban tiszta, azután békeszerető, figyelmes, kíméletes, megértő, és könyörületes. Az ilyen bölcsesség sok jó „gyümölcsöt” terem, azonkívül igazságos, őszinte, és nem részrehajló. 18 Akik békességet teremtenek, békességben vetnek el olyan magokat, amelyekből idővel az igazságosság „gyümölcseterem — azaz olyan dolgok, amelyek Isten számára kedvesek.

Adjátok át magatokat Istennek!

4 Miért harcoltok, vitatkoztok és veszekedtek egymással? Mert folyton önző kívánságok dúlnak a szívetekben! 2 Nagyon kívántok megszerezni bizonyos dolgokat, de nem kapjátok meg. Ezért gyilkoltok, irigykedtek, és mégsem tudjátok megszerezni, amit annyira akartok. Veszekedtek és harcoltok, mégsem kapjátok meg, mert nem kéritek. 3 Vagy, ha kéritek is, akkor sem kapjátok meg, mert nem a helyes indítékkal kéritek, hiszen önző módon a saját kívánságaitokat akarjátok kiszolgálni vele.

4 Olyanok vagytok Isten iránt, mint a férjéhez hűtlen, házasságtörő asszony! Hát nem tudjátok, hogy a világot szeretni annyi, mint Istent gyűlölni?! Ha valaki a világ barátja akar lenni, Isten ellensége lesz. 5 Vagy azt gondoljátok, az Írás csak üres beszéd, amikor azt mondja, hogy a Szent Szellem — akit Isten adott, hogy bennünk lakozzon — féltékeny és szenvedélyes szeretettel kíván bennünket, hogy kizárólagosan őhozzá tartozzunk?

6 Isten azonban egyre nagyobb kegyelmet ad nekünk. Ezért mondja az Írás: Isten ellenáll a büszkének, de kegyelmet ad az alázatosnak.”[a] „

 

„… Az ördög művei, hogy a baráti kapcsolat megszakadjon, hogy összezavarodottságot és kétségbeesést idézzen elő, és hogy az általa kiszemeltek fejébe hamis, rossz gondolatokat ültessen be. Amikor az Én gyermekeim gyengeségeik miatt lelkiismeret furdalást éreznek, mert azt hiszik, hogy nem tudtak ellenállni a kísértésnek, akkor ismét megjelenik a kétségbeesés, a bánat és a szétszórtság. …”

https://masodikeljovetel.hu/milyen-konnyu-vetkezni

 

 

 

 

 

„… Gyermekeim, a jóindulatú bánásmódok az idők múlásával értelmet kapnak. Imádkozzatok minden nap azért az erőért, hogy életeteket az Én Nevemben élhessétek. Tudjátok meg: valahányszor megbocsátotok valakinek, még akkor is, ha ellenségről van szó, annyiszor nyitjátok meg Szeretetem és Irgalmasságom Szívét. Ezért a Mennyben örök boldogságban lesz részetek. …”

https://masodikeljovetel.hu/hogyan-lehet-mennyorszagba-jutni-szenvedes-szerepe

22 Jézus így válaszolt: „Legyen bennetek Isten hite! 23 Igazán mondom nektek: Ha valaki azt mondja ennek a hegynek: »Menj, és zuhanj a tengerbe!«, és nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond, az megtörténik — akkor úgy is lesz. 24 Ezért mondom nektek: amikor imádságban kértek valamit, higgyétek, hogy az már a tiétek, és akkor valóban meg is fogjátok kapni! 25 Amikor megálltok imádkozni, és eszetekbe jut, hogy valaki ellen panaszotok van, bocsássatok meg neki, hogy Mennyei Atyátok is megbocsássa bűneiteket!” [26] [a]

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++James%203:11-4:6;%20%20%20%20Mark%2011:22-26&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/02/10

Ne vesztegess el egyetlen pillanatot sem, mert egyre közeledik ennek a nagy eseménynek az ideje

Igazság Könyve:

„ A Szentlélek üzenete

Nyomtatóbarát változat

2011. február 12. szombat; 3:30

Eljött az ideje annak, hogy felkelj, és hogy megfogd ezt a kelyhet: igyál belőle, mert ez a Megváltás Kelyhe. Azáltal, hogy ebből a kehelyből iszol, készen állsz arra, hogy megoszd azt az emberiséggel. Te most arra készülsz fel, hogy Krisztus Szavait kinyilatkoztasd, hogy a lelkek a Nagyfigyelmeztetés alatt megmenekülhessenek.

Ne vesztegess el egyetlen pillanatot sem, mert egyre közeledik ennek a nagy eseménynek az ideje. Nagyon rövid lesz az idő arra, hogy a világ elolvashassa ezek tartalmát az interneten. De ez az időszak segítségül szolgál majd arra, hogy milliók megmenekülhessenek a Pokol tűzétől. Ez egy nagy felelősség, de te most készen állsz erre.

Menj most szeretettel és békével,”

https://masodikeljovetel.hu/szentlelek-uzenete

„ Hirdessétek üzeneteimet az egész világon

Nyomtatóbarát változat

2011. február 7. hétfő; 22:00

Leányom, egy kissé elkalandoztál és most erőt, bizalmat és bátorságot kérsz, hogy utasításaimat teljesíteni tudd. Ez így helyes. Adjátok az időtöket Nekem, mint ahogyan azt szeretett Édesanyám kérte, hiszen lelketek tiszta kell, hogy maradjon, amikor Szavaimat közlitek.

Most meg kell, hogy kérjelek: kezdd el megtervezni értékes Nagyfigyelmeztetésem terjesztését, amely egy ajándék minden egyes ember számára az egész világon. Nyilvánosságra kell hozni ennek részleteit február végéig, az interneten keresztül, az egész világon. Siess, gyermekem, hogy megtedd mindazt, amit meg kell tenned, úgy, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, esélyt kaphasson ennek meghallására. Szánj most erre időt, szeretett leányom, mert ez most sürgős. Ez a kérés ne ijesszen meg téged. A sürgősségen van a hangsúly, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, felkészülhessen a világon. Akkor ők megbékélést kereshetnek majd, amikor bűneik szemeik előtt lelepleződnek.

A felkészülés nagy hasznukra lehet. Ezáltal az írás által túl fogják élni a Nagyfigyelmeztetést. Aztán megtisztulnak, és azzal az áldással, amelyet kapni fognak, készek lesznek szembe nézni az elkövetkezendő megpróbáltatásokkal.

Öleld át ezt az ajándékot, leányom. Ne érezz ijedtséget vagy kiábrándultságot. Ez az emberiség számára egy ajándék. Ennek a hívásnak az elfogadása szenvedést hozott számodra, de nem olyan módon, ahogyan számítottál rá. Szenvedésed a kísértések miatt volt. Kétségeid visszatartottak téged attól, hogy lelkedben elfogadhasd a békét és az örömöt, amelyek a tieid lennének, ha megengednéd azt a szabadságot Nekem, hogy megfogjalak és vezesselek. Itt az ideje, leányom, hogy átadj mindent Nekem. Ajánld fel Nekem szabad akaratodat, mint ajándék, és Én az összes ajándék közül a legnagyobbat és a legédesebbet adom neked: a békét, az örömöt és Irántam való nagy Szeretetet, lényed minden részének. Gyere most, leányom. Légy az Enyém. Alkoss végre egységet Velem. Add át Nekem teljes szeretetedet, szenvedéseidet, gondjaidat és aggodalmaidat. Csak engedd el őket. Akkor és csakis akkor leszel igazán szabad, és szíved is megkönnyebbül.

Ez nagy munkaerőt követel, leányom. Te nem csak az vagy, amit te „látnoknak” nevezel. A prófétálás ajándékát adom neked. Miért? Mert te, értékes prófétám, eszközöm leszel a jó hír, vagyis a második eljövetelemről szóló hír terjesztésében az egész világon, amikor visszatérek a Földre.

Tudom, hogy ezek a hírek sokkolhatnak téged, de te erre a szerepre már nagyon-nagyon rég fel lettél készítve, csak erről te nem tudtál. Azért, hogy ebben a munkában segítséged legyen, szentek sokaságát jelöltem ki melléd, hogy segítsenek. Ide tartozik Szent Benedek, Szent Ágoston, Szent II. János Pál pápa, Szent Fausztina, Szent Malachiás és Avilai Szent Teréz. A többieket is időben felfedem. Mindannyian munkád támogatásán fáradoznak most, mert ez az egyike a valaha is legfontosabbaknak, amelyet az emberiség kapott ebben a kritikus történelmi időben.

Ne félj, leányom. Te több mint alkalmas vagy erre a feladatra. Mit gondolsz, miért követelek ilyen fegyelmet tőled? Továbbra is lelki fejlődésed útját járod, de ez idővel el fog jönni. Miközben a könyv első része nyilvánosságra kerül, folytatni fogom veled a személyes beszélgetést. Szeretlek, leányom. Tudom, hogy szeretsz Engem. Tudom, hogy ez (a munka) nagyon nehéz lehet számodra, a rád nehezedő nyomás miatt. De te ki fogod bírni, egyre erősebb és erősebb leszel. Energiád és gyors elméd biztosítani fogják, hogy ezen fontos üzenetek sorozata eljusson minden Gyermekemhez, mindenhova, minden országba.

Ennyi volt mára. Köszönöm, hogy időt szántál az elmélkedésre, és hogy ezen az estén válaszoltál Nekem.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/hirdessetek-uzeneteimet-az-egesz-vilagon

„ Készülőben vannak a globális megtérések

Nyomtatóbarát változat

2011. febr. 6. vasárnap, 13:40 – 14:00 óra

Szeretett leányom, ez az üzenet egyike azoknak az utolsó üzeneteknek, amely a „Nagyfigyelmeztetés könyvében” még az első részhez tartozik.

Gyermekeim, a bekövetkező büntetések által nemsokára létezésem tudatossá fog válni számotokra. Nagyon közel van az az idő, amikor mindazokat megajándékozom, akik hisznek Istenben, a Mindenhatóban, de nemcsak őket, hanem az ateistákat is: Ez még az előtt a dicsőséges nap előtt fog bekövetkezni, amikor visszajövök, hogy megítéljem a világot.

Ez a nagy esemény meg fogja nyitni a szíveteket, és hódolattal fogtok arra a csodálatos szeretetre nézni, amelyet Irgalmasságom által mutatok meg nektek. Sokan közületek nem realizálják létezésemet és az Örök Atya létezését, ezért oly sok ártatlan lélek kell azt megértse, hogy a Nagyfigyelmeztetés ideje alatt ti mind számíthattok Irgalmasságomra. Akkor majd egy új érzés keríti hatalmába lelketeket, független attól, hogy hogyan fogtok Engem szólítani. Legyetek hálásak, amikor ez bekövetkezik, mert a büntetések a ti megmentésetekre szolgálnak.

Amint ez az esemény bekövetkezik, új hadseregem alakul a Földön, amelyhez nemcsak híveim, hanem mindazok is tartozni fognak, akik az Igazságot meg akarják ismerni. Közületek mindazok, akik bűneik láttán bocsánatért könyörögnek, arra fognak törekedni, hogy a lelki sötétségben élők között az Igazságot elterjesszék.

Gyermekeim, ez az ajándék mégis fájdalmat fog okozni nektek, mert az Én Nevemért kigúnyolnak benneteket. Ha ez bekövetkezik, legyetek hálásak, mert ha fájdalmas eseményben lesz is részetek, éppen ebből fogjátok megtudni, hogy ti az én valódi apostolaim vagytok. Amikor eljön annak az ideje, ti együtt lesztek Velem a Paradicsomban. Kedveseim, sohase féljetek hitetek miatt. Ha csak egy pillanatra is láthatnátok mindazt a pompát, amelyet a Mennyei Atya számotokra készített elő a Paradicsomban, emberi szemetek azt a fényt nem bírnák elviselni. A Föld is Isten alkotása, és lehet bármilyen szép számotokra, és bármennyire is kötődtök hozzá, mégis elég lenne egy futólagos pillantás ahhoz, hogy máris azért az időért könyörögjetek, amikor egyesülni fogtok Velem a Paradicsomban. …”

https://masodikeljovetel.hu/keszuloben-vannak-globalis-megteresek

„… Miért bűntettek engem a szeretetlenséggel?

Az én gyermekeim még ennek a szép bolygónak is hátat fordítottak, amelyet az Isteni Atya, a világmindenség Megteremtője, oly nagy szeretettel ajánlott fel nektek. Mit tettetek? Miért bűntettek engem szeretetetek hiányával? Mindezt Megváltótokkal teszitek? Miért mondotok le a legfontosabb szükségletekről, vagyis arról, hogy a lelketeket tápláljátok, hogy szomjatokat oltsátok, hogy megismerjétek Atyám birodalmát, a Mennyországot, melyet örökségül ígért nektek? Gyermekeim, ti a saját üdvösségeteknek fordítotok hátat! Észre sem veszitek? Higgyétek el, hogy nem menthetlek meg benneteket, ha lelkiismereteteket most meg nem vizsgáljátok, és ha nem imádkoztok vezetésetekért. …”

https://masodikeljovetel.hu/2011-megtisztulas-eve

———-

Római katolikus:

2021-02-09

5. évközi hét kedd

OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
Isten embert teremt a maga képére és hasonlatosságára, hogy ura legyen az egész teremtésnek.
Isten szólt: „A vizek teljenek meg élőlények sokaságával; az égen, a föld felett, az égbolt alatt pedig röpködjenek madarak.” Isten megteremtette fajtájuk szerint a nagy tengeri állatokat és mind az élőlényeket, amelyek mozognak vagy a vízben úszkálnak. És a röpködő madarakat is, ugyancsak fajtájuk szerint.
Isten látta, hogy ez jó. Isten megáldotta őket, és így szólt: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a tengerek vizét, s a madarak is szaporodjanak a földön.” Este lett és reggel: az ötödik nap.
Aztán szólt Isten: „Hozzon elő a föld élőlényeket fajuk szerint: háziállatokat, csúszómászókat és mezei vadakat fajuk szerint.” Úgy is történt. Isten megteremtette a mezei vadakat fajuk szerint, a háziállatokat fajuk szerint és az összes csúszómászót a földkerekségen, fajonként.
Isten látta, hogy ez jó.
Isten újra szólt: „Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá. Ő uralkodjék a tenger halai, az ég madarai, a háziállatok, a mezei vadak és az összes csúszómászó fölött, amely a földön mozog.” Isten megteremtette az embert saját képmására: Isten képmására teremtette őt; férfinak és nőnek teremtette őket.
Isten
megáldotta őket és ezt mondta nekik: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és minden állat fölött, amely a földön mozog.” Azután ezt mondta Isten: „Íme, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem, és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen. A mező vadjainak, az ég madarainak s mindennek, ami a földön mozog és lélegzik, minden növényt táplálékul adok.” Úgy is történt. Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott. Este lett és reggel: a hatodik nap.
Így készült el a föld, az ég, és minden, ami benne van. Isten a hetedik napon befejezte művét, amelyet alkotott. A hetedik napon megpihent munkája után, amit végzett. A hetedik napot
megáldotta és megszentelte, mert ezen pihent meg minden munkája után, melyet végzett a teremtő Isten.
Ez volt az ég és a föld teremtésének története.
Ez az Isten igéje.

Ter 1,20–2,4a

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Uram, mi Urunk, * mily csodálatos a te neved az egész világon. (2a. vers. – 5. tónus)
Előénekes: Szemlélem az eget, ujjaid műve az, * te alkottad a holdat és az összes csillagot.
Ugyan, mi az ember, hogy megemlékezel róla, * az emberfia, hogy gondot viselsz rá?
Hívek: Uram, mi Urunk, * mily csodálatos a te neved az egész világon.
E: Az embert kevéssel tetted kisebbé az angyaloknál, † megkoronáztad dicsőséggel és fönséggel, * hatalmába adtad kezed műveit.
H: Uram, mi Urunk, * mily csodálatos a te neved az egész világon.
E: Mindent lába alá vetettél, † minden juhot és barmot, * hozzá még a mezők vadjait,
az ég madarait és a tenger halait, * melyek a tenger ösvényét járják.
H: Uram, mi Urunk, * mily csodálatos a te neved az egész világon.
Zsolt 8,4-5.6-7.8-9

ALLELUJA
Hajlítsd szívemet döntéseidre, Istenem, * jóságosan add nekem törvényedet! Zsolt 118,36a és 29b – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus szemére veti a farizeusoknak és az írástudóknak, hogy őseik hagyományai miatt nem tartják meg Isten parancsait.
Abban az időben összegyűltek Jézus köré a farizeusok és néhány írástudó Jeruzsálemből. Látták, hogy egyik-másik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan kézzel eszi a kenyeret. A farizeusok és általában a zsidók ugyanis nem esznek addig, amíg meg nem mossák a kezüket könyékig, így tartják meg az ősök hagyományait. És ha piacról jönnek, addig nem esznek, míg meg nem mosakszanak. S még sok más hagyományhoz is ragaszkodnak: így például a poharak, korsók, rézedények leöblítéséhez.
A farizeusok és írástudók tehát megkérdezték: „Miért nem követik tanítványaid az ősök hagyományait, miért étkeznek tisztátalan kézzel?”

Ezt a választ adta nekik: Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok Izajás, amint írva van:
Ez a nép
ajkával tisztel engem, ám a szíve távol van tőlem.
Hamisan tisztelnek, olyan tanokat tanítván, amelyek csak emberi parancsok.
Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az
emberi hagyományokhoz ragaszkodtok.”
Azután így folytatta: „Ügyesen
kijátsszátok Isten parancsait, hogy a magatok hagyományait megtarthassátok. Mózes azt hirdette: Tiszteld atyádat és anyádat, és aki atyját vagy anyját átkozza, halállal bűnhődjék! Ti ellenben azt tanítjátok: Ha valaki azt mondja atyjának vagy anyjának: amivel segíthetnélek téged, az »korbán« vagyis Istennek szentelt áldozati adomány, annak nem engeditek meg, hogy bármit is tegyen apja vagy anyja érdekében. Így a magatok hagyományával kijátsszátok Isten parancsát, és még sok más ehhez hasonlót tesztek.”
Ezek az evangélium igéi.

Mk 7,1-13

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-02-09

2011. A megtisztulás éve

2011. Január 11. és 12-én, 23.45-től 0:30-ig

„… A papok ignorálják tanításomat

Az Egyház pásztorai, az Én szent szolgáim, akik azért lettek kihelyezve, hogy vezessék nyájamat, a sátán létezésére nem hívták fel nyomatékosan a hívek figyelmét. Arra törekedtek, hogy a modern, nyitott és praktikus tanítás érvényesüljön, de az nem tudatos számukra, hogy milyen veszélyes ignorálni Atyám könyvének tanításait. Annak a könyvnek, amely tisztán és érthetően megmutatja az ördög létezését, azt, hogy az ördög hogyan működik minden egyes ember által; hogy hogyan csalogat el benneteket végérvényesen a nektek szánt örök Hazától, az új Paradicsomtól, amelyet már akkor megígértem, amikor a Kereszten meghaltam értetek. Nem egy ismeretlen csoportért adtam oda az életemet, hanem minden egyes emberért, értetek, hogy ezáltal megmentselek benneteket.

Tudjátok meg, hogy szeretetem mérhetetlen irántatok, mégis nagy fájdalommal jár, mert megtagadjátok létezésemet. Abban a naiv hitben és vakságban éltek, hogy azt hiszitek, hogy a Föld minden egyes kívánságotokat teljesíteni tudja. De azt elfelejtitek, hogy az örök élet csak a túlvilágon következik be. …”

Erre a válaszom pedig az, hogy figyeljetek oda, és fogadjátok el az Igazságot, aztán döntsétek el, hogy milyen úton akartok tovább haladni. Imádkozzatok lelketek üdvösségéért, és szeretteitek lelkéért. Nem tudom azokat elérni, ezért elveszítem mindazokat, akik Nevem hallatára büszkén és megvetően hátat fordítanak, akik tiszteletlenül legyintenek, amikor követőim Igazságomat hirdetik.

Jeleket és üzeneteket is csak irgalmasságom által adhatok nektek, hogy segítsenek és vezessenek titeket; nem kényszeríthetlek benneteket, mivel az emberiség szabad akaratot kapott az Örök Atyától, a világmindenség Teremtőjétől.

Üzeneteimet nemcsak nagy szeretetből és irgalmasságból juttatom el hozzátok, hanem azért, mert ezek fájdalmamnak és elkeseredettségemnek következményei is.

Szenvedésem, fájdalmam és sérülésem olyan mértékben erősödik, ahogyan gyermekeim a sátán kitárt karjaiba rohannak. Most azért fontos felvilágosítani benneteket, hogy megtudjátok, milyen sors vár azokra, akik Engem, vagy az Örök Atyát visszautasítják.

A pokol létezése

Abban az esetben, ha a csalók hazugságait választjátok, – ami lényegében abban áll, hogy tagadják az Örök Atya létezését, – el fogtok veszni. Akkor fogtok igazán rádöbbeni, hogy valójában mit is tettetek, amikor átlépitek a pokol kapuját. Higgyétek el gyermekeim, hogyha előre látnátok azt a sokkot, azt a borzalmas érzést, amelyet a lelkek átélnek, mikor haláluk után a végső valóság feltárul előttük, abból a kínszenvedésből még egy percet sem lennétek képesek elviselni. Ha most csak egyetlen futólagos pillantást vethetnétek erre a helyre (pokol), amelyben annak lesz része, aki a bűn útját választja, a nagy félelemtől holtan esnétek össze. …„

https://masodikeljovetel.hu/2011-megtisztulas-eve


————

Ortodox (Görög keleti):

„7 Pedig nyilvánvaló, hogy aki áld, hatalmasabb annál, akit megáld.

8 Izráelben a papok, akik a tizedet kapják a többiektől, maguk is halandó emberek. Melkisédekről viszont azt mondja az Írás, hogy örökké él. 9 Úgy is mondhatnánk, hogy a tizedet szedő Lévi Ábrahámon keresztül tizedet adott Melkisédeknek. 10 Hiszen, amikor Ábrahám Melkisédekkel találkozott, Lévi még meg sem született, hanem Ábrahám testében volt.

11 A Törvényt Isten a lévita papsággal[a] együtt adta a népnek. De ezen az úton a szellemi tökéletességet nem lehet elérni. Ezért volt szükség arra, hogy egy teljesen másféle pap jöjjön el. Ez az új pap pedig Melkisédek rendjéből, és nem Áron rendjéből való! 12 Ha pedig a papság rendszere megváltozik, akkor vele együtt a Törvény is megváltozik — legalábbis a papságra vonatkozó része. 13 Jézus Krisztus, akiről beszélünk, nem Lévi törzséből származott, hanem egy másikból, amelyből senki sem végzett papi szolgálatot az oltárnál. 14 Mert nyilvánvaló, hogy Urunk, Jézus, Júda törzséből származott. Mózes pedig semmit nem mondott Júda törzsével kapcsolatban a papokról.

Jézus is főpap, Melkisédek rendje szerint

15 Még világosabb, hogy milyen nagy változást is jelentett mindez, amikor Jézus — a Melkisédekhez hasonló, másfajta pap — megjelent. 16 Jézus ugyanis nem az emberi származása alapján lett pap, hanem a benne lévő elpusztíthatatlan élet hatalma által. 17 Hiszen róla ezt mondja az Írás: „Örökké pap vagy, Melkisédek rendje szerint.”[b]”

 

 

 

 

„… Ne vesztegess el egyetlen pillanatot sem, mert egyre közeledik ennek a nagy eseménynek az ideje. Nagyon rövid lesz az idő arra, hogy a világ elolvashassa ezek tartalmát az interneten. De ez az időszak segítségül szolgál majd arra, hogy milliók megmenekülhessenek a Pokol tűzétől. Ez egy nagy felelősség, de te most készen állsz erre.

Menj most szeretettel és békével,”

Jézust bemutatják a Templomban

22 Amikor elérkezett Mária megtisztulásának ideje,[a] elvitték a csecsemő Jézust Jeruzsálembe, hogy ott a Mózes Törvénye szerint az Örökkévalónak bemutassák. 23 Az Örökkévaló Törvényében ugyanis meg van írva: „Minden elsőszülött fiút az Örökkévalónak kell szentelni.”[b] 24 Elmentek tehát Jeruzsálembe, hogy az Örökkévaló Törvénye szerint egy pár gerlicét vagy galambfiókát[c] áldozzanak a Templomban.

Simeon felismeri a Messiást

25 Élt Jeruzsálemben egy Simeon nevű igaz és istenfélő ember, aki kitartóan várta azt az időt, amikor Isten felkarolja Izráel népét. A Szent Szellem állandóan Simeonon nyugodott, és 26 megmutatta neki, hogy nem hal meg addig, amíg meg nem látja a Messiást, akit az Örökkévaló küld. 27 Simeont a Szent Szellem éppen akkor vezette a Templom területére, amikor Jézus szülei behozták a gyermeket, hogy megtegyék, amit a Törvény előírt. 28 Ekkor Simeon a karjába vette a csecsemő Jézust, és így dicsérte Istent:

29 „Itt az idő, Uram és Parancsolóm,
hogy rabszolgádat
békében elbocsásd,
ahogy megígérted,
30 mert ma saját szememmel láttam az Üdvösséget,[d]
31     akit elküldtél minden nép szeme láttára,
32 hogy a kijelentés világossága legyen
az összes nemzeteknek,
és dicsősége népednek, Izráelnek!”

33 Jézus apja és anyja nagyon elcsodálkoztak ezeken a szavakon. 34 Ezután Simeon megáldotta őket. Jézus anyjának, Máriának pedig ezt mondta: „Nézd, ezt a gyermeket Isten arra rendelte, hogy Izráelben sokan elbukjanak miatta, és sokan felemelkedjenek általa. Arra rendelte, hogy Istentől származó jel legyen, amely sokakból ellenkezést vált ki. 35 A te lelkedet is átszúrja a fájdalom, mint az éles kard. Mindez azért történik, hogy lelepleződjön, mi van az emberek szívében.”

Anna is felismeri Jézust

36 Ugyanakkor volt ott a Templomban egy nyolcvannégy éves próféta-asszony is. Annának hívták, Fánuel leánya volt, Áser törzsébe tartozott, és hétévi házasság után maradt özvegyen. 37 Nem hagyta el a Templom területét, hanem éjjel-nappal Istent szolgálta böjtöléssel és imádkozással. 38 Abban az órában Anna is odalépett hozzájuk, hálát adott Istennek, azután mindazoknak beszélt Jézusról, akik Jeruzsálem megváltását várták.

József és Mária visszatér Názáretbe

39 Miután József és Mária mindent megtett, amit az Örökkévaló Törvénye kívánt, hazatértek Galileába, Názáret városába. 40 A gyermek pedig növekedett, egyre bölcsebb és erősebb lett. Isten tetszése és jókedve nyugodott rajta.

 

 

 

 

 

Aki a beszédében nem vétkezik, az már tökéletes

3 Testvéreim, ne akarjatok sokan tanítók lenni, hiszen tudjátok, hogy bennünket, tanítókat szigorúbban fognak megítélni.

2 Mindannyian sokszor vétkezünk. Aki viszont a beszédében nem vétkezik, az már tökéletes! Hiszen, ha a beszédén tud uralkodni, akkor az egész lényét is uralma alatt tartja. 3 A lovak szájába zablát teszünk, hogy engedelmeskedjenek akaratunknak, s így a ló egész testét irányítani tudjuk. 4 Vagy gondoljatok a hajókra! Lehetnek bármilyen nagyok, és bármilyen erős szelek hajtják is őket, az irányításukhoz elég egy kis kormány: arra fordulnak, amerre a kormányos akarja. 5 Ugyanígy van a nyelv is: bár csak kis része a testnek, mégis azzal dicsekedhet, hogy igen nagy hatása van!

Gondoljatok arra, milyen nagy erdőt tűzbe boríthat egyetlen lángnyelvecske! 6 Bizony, a nyelv is veszélyes, mint a tűz! A gonoszság egész világa! Testrészeink közül a nyelvünk az, amely az egész testünket meg tudja fertőzni. Olyan tüzet gyújthatunk vele, amely elpusztíthat bennünket. Miért? Mert a nyelv tüzét a pokol lángjai gyújtják meg.

7 Mindenféle vadállatot meg lehet szelídíteni, a madarakat, szárazföldi és tengeri állatokat is. Sőt, az emberek meg is szelídítették ezeket. 8 De a nyelvet senki emberfia nem tudja megszelídíteni, mert az maga a nyughatatlan gonoszság, és tele van halálos méreggel. 9 Nyelvünkkel áldjuk és dicsérjük Urunkat és Atyánkat. De ugyanazzal a nyelvvel átkozzuk az embereket, akiket Isten a saját képére teremtett! 10 Ugyanabból a szájból származik áldás és átok! Testvéreim, nem kellene ennek így lennie!

 

„… Az ördög, a sötétség erőivel működik, és nagy pusztítást végez, ezért már a mindennapos gyilkosság is normális lett, olyannyira, hogy a tettesekkel szemben az emberiség már érzéketlené vált. Ennek a társadalomnak az egoizmus és a kapzsiság lettek az urai. Vezetőitek és politikusaitok hatalomvággyal vannak eltelve, és legtöbb esetben a ti jólétetek teljesen mindegy számukra. Ha az öngyilkosságok száma megszaporodik, az csak a csalótól van, az ördögtől, mert a társadalomban a kétségbeesés érzését kelti. …”

https://masodikeljovetel.hu/2011-megtisztulas-eve

 

 

 

 

„… Most meg kell, hogy kérjelek: kezdd el megtervezni értékes Nagyfigyelmeztetésem terjesztését, amely egy ajándék minden egyes ember számára az egész világon. Nyilvánosságra kell hozni ennek részleteit február végéig, az interneten keresztül, az egész világon. Siess, gyermekem, hogy megtedd mindazt, amit meg kell tenned, úgy, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, esélyt kaphasson ennek meghallására. Szánj most erre időt, szeretett leányom, mert ez most sürgős. Ez a kérés ne ijesszen meg téged. A sürgősségen van a hangsúly, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, felkészülhessen a világon. Akkor ők megbékélést kereshetnek majd, amikor bűneik szemeik előtt lelepleződnek. …”

 

11 Ezután Jézus bevonult Jeruzsálembe, a Templom területére, és miután mindent megnézett, tizenkét tanítványával együtt kiment Betániába, mivel már későre járt az idő,

Megátkozza a fügefát

12 Amikor másnap elindultak Betániából, Jézus megéhezett. 13 Már távolról meglátott egy lombos fügefát. Odament, hogy megnézze, van-e rajta gyümölcs. De csak leveleket talált, mert még nem érkezett el a fügeérés ideje. 14 Ekkor azt mondta a fügefának: „Soha többé ne egyen rólad senki gyümölcsöt!” Ezt a tanítványai is hallották.

Kizavarja a kereskedőket a Templomból

15 Ezután bementek Jeruzsálembe. Amikor a Templom területére érkeztek, Jézus kizavarta azokat, akik ott árultak és vásároltak. Felborította a pénzváltók asztalait és a galambárusok padjait is. 16 Azt sem engedte meg, hogy bárki bármit átvigyen a Templom területén. 17 Majd így tanította őket: „Az Írásban ez áll: »Házam imádság háza lesz minden nép számára[a].« Ti azonban »rablók barlangjává« tettétek!”[b]

18 Amikor a főpapok és a törvénytanítók ezt meghallották, keresni kezdték a módját, hogyan tudnák Jézust elpusztítani. De féltek is tőle, mert az egész nép csodálta a tanítását. 19 Amikor beesteledett, Jézus a tanítványaival együtt kiment a városból.

A hit ereje

20 Reggel ismét elmentek a fügefa mellett, és látták, hogy az gyökerestől kiszáradt. 21 Péter felismerte a fát, és ezt mondta: „Mester! Ez az a fügefa, amelyet megátkoztál — nézd, hogy kiszáradt!”

22 Jézus így válaszolt: „Legyen bennetek Isten hite! 23 Igazán mondom nektek: Ha valaki azt mondja ennek a hegynek: »Menj, és zuhanj a tengerbe!«, és nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond, az megtörténik — akkor úgy is lesz.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Hebrews%207:7-17;%20%20%20%20Luke%202:22-40;%20%20%20%20James%203:1-10;%20%20%20%20Mark%2011:11-23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/02/09

 

„… Gyermekeim, ez az ajándék mégis fájdalmat fog okozni nektek, mert az Én Nevemért kigúnyolnak benneteket. Ha ez bekövetkezik, legyetek hálásak, mert ha fájdalmas eseményben lesz is részetek, éppen ebből fogjátok megtudni, hogy ti az én valódi apostolaim vagytok. Amikor eljön annak az ideje, ti együtt lesztek Velem a Paradicsomban. Kedveseim, sohase féljetek hitetek miatt. Ha csak egy pillanatra is láthatnátok mindazt a pompát, amelyet a Mennyei Atya számotokra készített elő a Paradicsomban, emberi szemetek azt a fényt nem bírnák elviselni. A Föld is Isten alkotása, és lehet bármilyen szép számotokra, és bármennyire is kötődtök hozzá, mégis elég lenne egy futólagos pillantás ahhoz, hogy máris azért az időért könyörögjetek, amikor egyesülni fogtok Velem a Paradicsomban. …”

Ha csak egy pillanatra is láthatnátok mindazt a pompát, amelyet a Mennyei Atya számotokra készített elő a Paradicsomban, emberi szemetek azt a fényt nem bírnák elviselni

Igazság Könyve:

„ Készülőben vannak a globális megtérések

Nyomtatóbarát változat

2011. febr. 6. vasárnap, 13:40 – 14:00 óra

Szeretett leányom, ez az üzenet egyike azoknak az utolsó üzeneteknek, amely a „Nagyfigyelmeztetés könyvében” még az első részhez tartozik.

Gyermekeim, a bekövetkező büntetések által nemsokára létezésem tudatossá fog válni számotokra. Nagyon közel van az az idő, amikor mindazokat megajándékozom, akik hisznek Istenben, a Mindenhatóban, de nemcsak őket, hanem az ateistákat is: Ez még az előtt a dicsőséges nap előtt fog bekövetkezni, amikor visszajövök, hogy megítéljem a világot.

Ez a nagy esemény meg fogja nyitni a szíveteket, és hódolattal fogtok arra a csodálatos szeretetre nézni, amelyet Irgalmasságom által mutatok meg nektek. Sokan közületek nem realizálják létezésemet és az Örök Atya létezését, ezért oly sok ártatlan lélek kell azt megértse, hogy a Nagyfigyelmeztetés ideje alatt ti mind számíthattok Irgalmasságomra. Akkor majd egy új érzés keríti hatalmába lelketeket, független attól, hogy hogyan fogtok Engem szólítani. Legyetek hálásak, amikor ez bekövetkezik, mert a büntetések a ti megmentésetekre szolgálnak.

Amint ez az esemény bekövetkezik, új hadseregem alakul a Földön, amelyhez nemcsak híveim, hanem mindazok is tartozni fognak, akik az Igazságot meg akarják ismerni. Közületek mindazok, akik bűneik láttán bocsánatért könyörögnek, arra fognak törekedni, hogy a lelki sötétségben élők között az Igazságot elterjesszék.

Gyermekeim, ez az ajándék mégis fájdalmat fog okozni nektek, mert az Én Nevemért kigúnyolnak benneteket. Ha ez bekövetkezik, legyetek hálásak, mert ha fájdalmas eseményben lesz is részetek, éppen ebből fogjátok megtudni, hogy ti az én valódi apostolaim vagytok. Amikor eljön annak az ideje, ti együtt lesztek Velem a Paradicsomban. Kedveseim, sohase féljetek hitetek miatt. Ha csak egy pillanatra is láthatnátok mindazt a pompát, amelyet a Mennyei Atya számotokra készített elő a Paradicsomban, emberi szemetek azt a fényt nem bírnák elviselni. A Föld is Isten alkotása, és lehet bármilyen szép számotokra, és bármennyire is kötődtök hozzá, mégis elég lenne egy futólagos pillantás ahhoz, hogy máris azért az időért könyörögjetek, amikor egyesülni fogtok Velem a Paradicsomban.”

https://masodikeljovetel.hu/keszuloben-vannak-globalis-megteresek

A szeretet a megváltáshoz vezető út

Nyomtatóbarát változat

2011. február 5. 11:50

Szeretett leányom, ma nagyon különleges kegyelmekben részesültél, hogy közelebb hozhassalak Magamhoz téged, mert csak az Én közelemben fogod a békét, a szeretetet és az örömöt a szívedben megtapasztalni. Csak az ima által fogsz egyesülni Velem, és ha átadod Nekem gondjaidat. Ha átadod magad Nekem, leányom, és ha megbízol Bennem, akkor meg fogod érteni azt a szeretetet, amelyet Szívemben irántad érzek. És ha megteszed ezt, akkor Irántam való szereteted megerősödik. Csak akkor tudok gondoskodni aggodalmaidról, ha ezeket felajánlod, és a Kezeimbe helyezed.

Igaz szeretetet csak akkor tudsz adni másoknak, ha szeretsz Engem. A szeretet által részesülsz abban az ajándékban, hogy másokat az Én szívemen keresztül nézel, mely telve van szeretettel és együttérzéssel.

Csak akkor fog megváltozni az életed, ha igaz szeretetet mutatsz Irántam, és akkor mindennapi életedet az öröm fogja elárasztani. Sohase féljetek szeretetemtől, gyermekeim. Bőségesen jutna mindnyájatoknak, ha csak Hozzám fordulnátok, és kérnétek azt Tőlem. Amint megkaptátok ezt a szeretetet, legyetek vele nagylelkűek. Terjesszétek szeretetemet mindenhol, úgy hogy ti mind, különösen a langyos lelkek, megtérjetek. Ez az egyetlen út a megváltáshoz.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/szeretet-megvaltashoz-vezeto-ut

„… Amint ez az esemény bekövetkezik, új hadseregem alakul a Földön, amelyhez nemcsak híveim, hanem mindazok is tartozni fognak, akik az Igazságot meg akarják ismerni. Közületek mindazok, akik bűneik láttán bocsánatért könyörögnek, arra fognak törekedni, hogy a lelki sötétségben élők között az Igazságot elterjesszék.

Kedveseim, sohase féljetek hitetek miatt. Ha csak egy pillanatra is láthatnátok mindazt a pompát, amelyet a Mennyei Atya számotokra készített elő a Paradicsomban, emberi szemetek azt a fényt nem bírnák elviselni. A Föld is Isten alkotása, és lehet bármilyen szép számotokra, és bármennyire is kötődtök hozzá, mégis elég lenne egy futólagos pillantás ahhoz, hogy máris azért az időért könyörögjetek, amikor egyesülni fogtok Velem a Paradicsomban.”

———-

Római katolikus:

2021-02-08

5. évközi hét hétfő

OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott.
Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött.
Isten szólt: „Legyen világosság”, és meglett a világosság. Isten látta, hogy a világosság jó. Isten elválasztotta a világosságot a
sötétségtől. A világosságot nappalnak nevezte Isten, a sötétséget pedig éjszakának. Aztán este lett és reggel: az első nap.
Isten újra szólt: „A vizek közepén keletkezzék szilárd boltozat és alkosson válaszfalat a vizek között.” Úgy is lett. Isten megalkotta a szilárd boltozatot, és elválasztotta vele a boltozat fölötti és a boltozat alatti vizeket. Isten a boltozatot égnek nevezte. És este lett és reggel: második nap.
Isten ismét szólt: „Gyűljenek össze az ég alatti vizek egy helyre és emelkedjék ki a száraz.” Úgy is történt. Isten a szárazat földnek nevezte, az összefolyt vizeket pedig elnevezte tengernek. És Isten látta, hogy ez jó.
Akkor megint szólt Isten: „Teremjen a föld zöldellő növényeket, amelyek termést hoznak, fákat, amelyek magot rejtő gyümölcsöt teremnek a földön.” Úgy is lett. A föld zöldellő növényeket termett, amelyek termést hoznak fajuk szerint, és fákat, amelyek gyümölcsöt érlelnek, amelyekben magvak vannak a fajtának megfelelően. Isten látta, hogy ez jó. Este lett és reggel: a harmadik nap.
Akkor megint szólt Isten:
Legyenek világító testek az égbolton, s válasszák el a nappalt az éjszakától. Határozzák meg az ünnepeket, a napokat és az éveket. Fényeskedjenek az égbolton, s világítsák meg a földet.” Úgy is lett. Isten megteremtette a két nagy világítót. A nagyobbik világítót, hogy uralkodjék a nappalon, és a kisebbik világítót, hogy uralkodjék az éjszakán, s hozzá még a csillagokat. Isten az égboltra helyezte őket, hogy világítsák meg a földet, uralkodjanak a nappal és éjszaka fölött, s válasszák el a világosságot meg a sötétséget. Isten látta, hogy ez jó. Este lett és reggel: a negyedik nap.
Ez az Isten igéje.

Ter 1,1-19

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Örvendjen a mi Urunk, Istenünk, * mindannak, amit alkotott! (31b. vers. – 8. G tónus)
Előénekes: Mondj áldást, lelkem, az Úrnak! * Csodálatos a te nagyságod, én Uram, Istenem.
Fenségbe és ékességbe öltözöl, * sugárzó fény a te köntösöd.
Hívek: Örvendjen a mi Urunk, Istenünk, * mindannak, amit alkotott!
E: Szilárd alapokra ágyaztad a földet, * nem fog soha meginogni.
Az őstenger köntösként takarta, * a hegyeket is vizek borították.
H: Örvendjen a mi Urunk, Istenünk, * mindannak, amit alkotott!
E: A forrásvizeket patakokba gyűjtöd, * ott csörgedeznek a hegyek között.
Az ég madarai partjukon fészkelnek, * az ágak közt zengik énekük.
H: Örvendjen a mi Urunk, Istenünk, * mindannak, amit alkotott!
E: Mily sokrétű a te műved, Uram, * bölcsességgel alkottál mindent.
Teremtményeid betöltik a földet, * mondj áldást, lelkem az Úrnak.
H: Örvendjen a mi Urunk, Istenünk, * mindannak, amit alkotott!
Zsolt 103,l-2a.5-6.10 és 12.24 és 35c

ALLELUJA
Jézus hirdette országának örömhírét, * és minden betegséget meggyógyított a nép körében. Mt 4,23 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus ruhájának érintésétől is meggyógyulnak a betegek.
Jézus és apostolai egyszer áthajóztak a Genezáreti-tó túlsó partjára, és ott kikötöttek.
Amint kiszálltak a bárkából, az emberek rögtön fölismerték Jézust. Bejárták az egész környéket, s a betegeket hordágyon odavitték, ahol a hír szerint Jézus tartózkodott.
Amerre
csak járt, a falvakban, a városokban és a tanyákon, kitették a betegeket a terekre, és kérték, hogy legalább a ruhája szegélyét érinthessék. Aki csak megérintette, meggyógyult.
Ezek az evangélium igéi.

Mk 6,53-56

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-02-08

„… Csak akkor fog megváltozni az életed, ha igaz szeretetet mutatsz Irántam, és akkor mindennapi életedet az öröm fogja elárasztani. Sohase féljetek szeretetemtől, gyermekeim. Bőségesen jutna mindnyájatoknak, ha csak Hozzám fordulnátok, és kérnétek azt Tőlem. Amint megkaptátok ezt a szeretetet, legyetek vele nagylelkűek. Terjesszétek szeretetemet mindenhol, úgy hogy ti mind, különösen a langyos lelkek, megtérjetek. Ez az egyetlen út a megváltáshoz. …”

„… „ Hirdessétek üzeneteimet az egész világon

Nyomtatóbarát változat

2011. február 7. hétfő; 22:00

Leányom, egy kissé elkalandoztál és most erőt, bizalmat és bátorságot kérsz, hogy utasításaimat teljesíteni tudd. Ez így helyes. Adjátok az időtöket Nekem, mint ahogyan azt szeretett Édesanyám kérte, hiszen lelketek tiszta kell, hogy maradjon, amikor Szavaimat közlitek. …”

https://masodikeljovetel.hu/hirdessetek-uzeneteimet-az-egesz-vilagon

„… Kedveseim, sohase féljetek hitetek miatt. Ha csak egy pillanatra is láthatnátok mindazt a pompát, amelyet a Mennyei Atya számotokra készített elő a Paradicsomban, emberi szemetek azt a fényt nem bírnák elviselni. A Föld is Isten alkotása, és lehet bármilyen szép számotokra, és bármennyire is kötődtök hozzá, mégis elég lenne egy futólagos pillantás ahhoz, hogy máris azért az időért könyörögjetek, amikor egyesülni fogtok Velem a Paradicsomban.”


————

Ortodox (Görög keleti):

Tettek nélkül a hit halott

14 Testvéreim, ha valaki azt mondja, hogy hisz, de ez a tetteiből nem látszik meg, akkor annak az embernek a „hite” nem ér semmit! Vajon az ilyen „hit” által megmenekülhet-e? 15 Ha például valamelyik testvéreteknek — akár férfinak, akár nőnek — nincs rendes ruhája, és nincs mit ennie, 16 akkor hiába mondjátok neki: „Isten veled, remélem, nem fogsz fázni, és lesz mit enned.” Ha nem adtok neki ruhát és ennivalót, ugyan mit érnek a szavak? Bizony, nem érnek semmit! 17 Ugyanígy van a hit is: ha nem következnek belőle tettek, akkor halott. Nem ér semmit, mert nem hatékony.

18 Valaki esetleg így érvelhet: „Vannak, akiknek hitük van, másoknak meg jó tetteik.” Erre azt válaszolom, hogy nem tudod megmutatni a hitedet, ha nem teszel semmit — én viszont éppen azzal bizonyítom be a hitem valódi voltát, amit a hitem alapján teszek!

19 Hiszitek, hogy csak egyetlen Isten van? Helyes! De gondoljátok meg, hogy ezt a gonosz szellemek is hiszik — és reszketnek a félelemtől!

20 Ó, ti ostobák! Bebizonyítsam nektek, hogy az a hit, amelyből nem következnek tettek, nem jó semmire? 21 Ábrahám, ősapánk is azzal vált Isten számára elfogadhatóvá, amit tett: felajánlotta Istennek az oltáron a fiát, Izsákot. 22 Ebből láthatjátok, hogy Ábrahám hite és a tettei összhangban voltak. A hite azzal vált tökéletessé, amit a hite alapján tett. 23 Így teljesedett be, amit az Írás mond: „Ábrahám hitt Istennek, és bízott benne. Ennek a hitnek és bizalomnak az alapján Isten pedig elfogadta Ábrahámot”,[a] és a „barátjának” nevezte.[b]

24 Látjátok tehát, hogy az embert a tettei teszik valóban elfogadhatóvá Isten számára. Pusztán a hite által ez nem lehetséges.

25 Ugyanerre példa a prostituált Ráháb esete is. Ő is a tettei alapján lett Isten számára elfogadhatóvá, amikor házába fogadta az izráeli kémeket, és segített nekik, hogy másik úton meneküljenek el az üldözők elől.[c]

26 Ahogyan az ember teste halott a szellem nélkül, ugyanúgy a hit is halott, ha nem tesz semmit.”

 

„… Szeretett leányom, ma nagyon különleges kegyelmekben részesültél, hogy közelebb hozhassalak Magamhoz téged, mert csak az Én közelemben fogod a békét, a szeretetet és az örömöt a szívedben megtapasztalni. Csak az ima által fogsz egyesülni Velem, és ha átadod Nekem gondjaidat. Ha átadod magad Nekem, leányom, és ha megbízol Bennem, akkor meg fogod érteni azt a szeretetet, amelyet Szívemben irántad érzek. És ha megteszed ezt, akkor Irántam való szereteted megerősödik. Csak akkor tudok gondoskodni aggodalmaidról, ha ezeket felajánlod, és a Kezeimbe helyezed.

Igaz szeretetet csak akkor tudsz adni másoknak, ha szeretsz Engem. A szeretet által részesülsz abban az ajándékban, hogy másokat az Én szívemen keresztül nézel, mely telve van szeretettel és együttérzéssel.

Csak akkor fog megváltozni az életed, ha igaz szeretetet mutatsz Irántam, és akkor mindennapi életedet az öröm fogja elárasztani. Sohase féljetek szeretetemtől, gyermekeim. Bőségesen jutna mindnyájatoknak, ha csak Hozzám fordulnátok, és kérnétek azt Tőlem. Amint megkaptátok ezt a szeretetet, legyetek vele nagylelkűek. Terjesszétek szeretetemet mindenhol, úgy hogy ti mind, különösen a langyos lelkek, megtérjetek. Ez az egyetlen út a megváltáshoz. …”

 

 

 

Bartimeus visszanyeri a látását

46 Ezután Jerikóba mentek. Jézus, a tanítványai, meg az őket körülvevő nagy tömeg már kifelé haladt a városból, amikor egy vak koldus mellé értek, aki az út szélén ült. Bartimeusnak hívták — ez azt jelenti: Timeus fia. 47 Amikor meghallotta, hogy a názáreti Jézus megy arra, kiabálni kezdett: „Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam!”

48 Sokan rászóltak, hogy maradjon csöndben, de ő annál jobban kiabált: „Dávid Fia! Könyörülj rajtam!”

49 Jézus megállt, és azt mondta: „Hívjátok ide!”

Szóltak a vaknak, és így biztatták: „Bátorság! Kelj fel, mert Jézus hív!” 50 Ő még a köpenyét is ledobta magáról, felugrott, és Jézushoz sietett.

51 Jézus ezt kérdezte tőle: „Mit tegyek veled? Mit kívánsz tőlem?”

Mester, hogy újra lássak!” — válaszolt a vak.

52 Jézus erre így válaszolt: „Menj el, a hited meggyógyított.” A férfi azonnal visszanyerte a látását, és csatlakozott a Jézust kísérő csoporthoz.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++James%202:14-26;%20%20%20Mark%2010:46-52&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/02/08

 

„… Kedveseim, sohase féljetek hitetek miatt. Ha csak egy pillanatra is láthatnátok mindazt a pompát, amelyet a Mennyei Atya számotokra készített elő a Paradicsomban, emberi szemetek azt a fényt nem bírnák elviselni. A Föld is Isten alkotása, és lehet bármilyen szép számotokra, és bármennyire is kötődtök hozzá, mégis elég lenne egy futólagos pillantás ahhoz, hogy máris azért az időért könyörögjetek, amikor egyesülni fogtok Velem a Paradicsomban.”

Szánj most erre időt, szeretett leányom, mert ez most sürgős. Ez a kérés ne ijesszen meg téged. A sürgősségen van a hangsúly

Igazság Könyve:

„ Hirdessétek üzeneteimet az egész világon

Nyomtatóbarát változat

2011. február 7. hétfő; 22:00

Leányom, egy kissé elkalandoztál és most erőt, bizalmat és bátorságot kérsz, hogy utasításaimat teljesíteni tudd. Ez így helyes. Adjátok az időtöket Nekem, mint ahogyan azt szeretett Édesanyám kérte, hiszen lelketek tiszta kell, hogy maradjon, amikor Szavaimat közlitek.

Most meg kell, hogy kérjelek: kezdd el megtervezni értékes Nagyfigyelmeztetésem terjesztését, amely egy ajándék minden egyes ember számára az egész világon. Nyilvánosságra kell hozni ennek részleteit február végéig, az interneten keresztül, az egész világon. Siess, gyermekem, hogy megtedd mindazt, amit meg kell tenned, úgy, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, esélyt kaphasson ennek meghallására. Szánj most erre időt, szeretett leányom, mert ez most sürgős. Ez a kérés ne ijesszen meg téged. A sürgősségen van a hangsúly, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, felkészülhessen a világon. Akkor ők megbékélést kereshetnek majd, amikor bűneik szemeik előtt lelepleződnek.

A felkészülés nagy hasznukra lehet. Ezáltal az írás által túl fogják élni a Nagyfigyelmeztetést. Aztán megtisztulnak, és azzal az áldással, amelyet kapni fognak, készek lesznek szembe nézni az elkövetkezendő megpróbáltatásokkal.

Öleld át ezt az ajándékot, leányom. Ne érezz ijedtséget vagy kiábrándultságot. Ez az emberiség számára egy ajándék. Ennek a hívásnak az elfogadása szenvedést hozott számodra, de nem olyan módon, ahogyan számítottál rá. Szenvedésed a kísértések miatt volt. Kétségeid visszatartottak téged attól, hogy lelkedben elfogadhasd a békét és az örömöt, amelyek a tieid lennének, ha megengednéd azt a szabadságot Nekem, hogy megfogjalak és vezesselek. Itt az ideje, leányom, hogy átadj mindent Nekem. Ajánld fel Nekem szabad akaratodat, mint ajándék, és Én az összes ajándék közül a legnagyobbat és a legédesebbet adom neked: a békét, az örömöt és Irántam való nagy Szeretetet, lényed minden részének. Gyere most, leányom. Légy az Enyém. Alkoss végre egységet Velem. Add át Nekem teljes szeretetedet, szenvedéseidet, gondjaidat és aggodalmaidat. Csak engedd el őket. Akkor és csakis akkor leszel igazán szabad, és szíved is megkönnyebbül.

Ez nagy munkaerőt követel, leányom. Te nem csak az vagy, amit te „látnoknak” nevezel. A prófétálás ajándékát adom neked. Miért? Mert te, értékes prófétám, eszközöm leszel a jó hír, vagyis a második eljövetelemről szóló hír terjesztésében az egész világon, amikor visszatérek a Földre.

Tudom, hogy ezek a hírek sokkolhatnak téged, de te erre a szerepre már nagyon-nagyon rég fel lettél készítve, csak erről te nem tudtál. Azért, hogy ebben a munkában segítséged legyen, szentek sokaságát jelöltem ki melléd, hogy segítsenek. Ide tartozik Szent Benedek, Szent Ágoston, Szent II. János Pál pápa, Szent Fausztina, Szent Malachiás és Avilai Szent Teréz. A többieket is időben felfedem. Mindannyian munkád támogatásán fáradoznak most, mert ez az egyike a valaha is legfontosabbaknak, amelyet az emberiség kapott ebben a kritikus történelmi időben.

Ne félj, leányom. Te több mint alkalmas vagy erre a feladatra. Mit gondolsz, miért követelek ilyen fegyelmet tőled? Továbbra is lelki fejlődésed útját járod, de ez idővel el fog jönni. Miközben a könyv első része nyilvánosságra kerül, folytatni fogom veled a személyes beszélgetést. Szeretlek, leányom. Tudom, hogy szeretsz Engem. Tudom, hogy ez (a munka) nagyon nehéz lehet számodra, a rád nehezedő nyomás miatt. De te ki fogod bírni, egyre erősebb és erősebb leszel. Energiád és gyors elméd biztosítani fogják, hogy ezen fontos üzenetek sorozata eljusson minden Gyermekemhez, mindenhova, minden országba.

Ennyi volt mára. Köszönöm, hogy időt szántál az elmélkedésre, és hogy ezen az estén válaszoltál Nekem.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/hirdessetek-uzeneteimet-az-egesz-vilagon

„ Készülőben vannak a globális megtérések

Nyomtatóbarát változat

2011. febr. 6. vasárnap, 13:40 – 14:00 óra

Szeretett leányom, ez az üzenet egyike azoknak az utolsó üzeneteknek, amely a „Nagyfigyelmeztetés könyvében” még az első részhez tartozik.

Gyermekeim, a bekövetkező büntetések által nemsokára létezésem tudatossá fog válni számotokra. Nagyon közel van az az idő, amikor mindazokat megajándékozom, akik hisznek Istenben, a Mindenhatóban, de nemcsak őket, hanem az ateistákat is: Ez még az előtt a dicsőséges nap előtt fog bekövetkezni, amikor visszajövök, hogy megítéljem a világot.

Ez a nagy esemény meg fogja nyitni a szíveteket, és hódolattal fogtok arra a csodálatos szeretetre nézni, amelyet Irgalmasságom által mutatok meg nektek. Sokan közületek nem realizálják létezésemet és az Örök Atya létezését, ezért oly sok ártatlan lélek kell azt megértse, hogy a Nagyfigyelmeztetés ideje alatt ti mind számíthattok Irgalmasságomra. Akkor majd egy új érzés keríti hatalmába lelketeket, független attól, hogy hogyan fogtok Engem szólítani. Legyetek hálásak, amikor ez bekövetkezik, mert a büntetések a ti megmentésetekre szolgálnak.

Amint ez az esemény bekövetkezik, új hadseregem alakul a Földön, amelyhez nemcsak híveim, hanem mindazok is tartozni fognak, akik az Igazságot meg akarják ismerni. Közületek mindazok, akik bűneik láttán bocsánatért könyörögnek, arra fognak törekedni, hogy a lelki sötétségben élők között az Igazságot elterjesszék.

Gyermekeim, ez az ajándék mégis fájdalmat fog okozni nektek, mert az Én Nevemért kigúnyolnak benneteket. Ha ez bekövetkezik, legyetek hálásak, mert ha fájdalmas eseményben lesz is részetek, éppen ebből fogjátok megtudni, hogy ti az én valódi apostolaim vagytok. Amikor eljön annak az ideje, ti együtt lesztek Velem a Paradicsomban. Kedveseim, sohase féljetek hitetek miatt. Ha csak egy pillanatra is láthatnátok mindazt a pompát, amelyet a Mennyei Atya számotokra készített elő a Paradicsomban, emberi szemetek azt a fényt nem bírnák elviselni. A Föld is Isten alkotása, és lehet bármilyen szép számotokra, és bármennyire is kötődtök hozzá, mégis elég lenne egy futólagos pillantás ahhoz, hogy máris azért az időért könyörögjetek, amikor egyesülni fogtok Velem a Paradicsomban.”

https://masodikeljovetel.hu/keszuloben-vannak-globalis-megteresek

———-

Római katolikus:

2021-02-07

Évközi 5. vasárnap

Kezdőének:
Jöjjetek, boruljunk le, hódoljunk Urunk és alkotónk előtt, mert ő a mi Urunk, Istenünk. (Zsolt 94,6-7)

Könyörgés:
Urunk, Istenünk, őrizd szüntelen jóságoddal Egyházadat és erősítsd mindenkor oltalmaddal, mert csak a te kegyelmedre hagyatkozhat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Jób könyvéből
A szenvedő Jób így panaszkodott: Nemde küzdelem az ember sorsa a földön? Nemde napszámos módjára tölti el napjait? Olyan, mint a rabszolga, ki árnyékba vágyik, olyan, mint a napszámos, ki a bérét várja. Csalódással teli hónapok jutottak nekem osztályrészül, keserves éjszakák lettek fizetségem. Már lefekvéskor azt kérdezem: „Mikor virrad?” És mihelyt felkelek: „Mikor lesz már este?” Tele vagyok kínnal egész alkonyatig. Napjaim futnak, mint a takács vetélője, eltűnnek, s nyomukban nem marad reménység. Gondold meg: életem csupán egy lehelet, szemem soha többé nem lát boldogságot.
Ez az Isten igéje.

Jób 7,1-4.6-7

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Dicsérjétek az Urat, * aki a megtört szívűeket meggyógyítja. 2. tónus.
Előénekes: Dicsérjétek az Urat, mert jó dolog őt áldani, * Istenünknek kedves a dicséret.
Jeruzsálemet az Úr újjáépíti, * Izrael szétszórt fiait egybegyűjti.
Hívek: Dicsérjétek az Urat, * aki a megtört szívűeket meggyógyítja.
E: Aki a megtört szívűeket meggyógyítja, * és sebeiket betözi.
A csillagokat számon tartja, * és nevén szólítja valamennyit.
H: Dicsérjétek az Urat, * aki a megtört szívűeket meggyógyítja.
E: Nagy a mi Urunk, nagy az ő hatalma, * bölcsességének nincs határa.
A szelídeket magához emeli, * de porig alázza a bűnösöket.
H: Dicsérjétek az Urat, * aki a megtört szívűeket meggyógyítja.
Zsolt 146,1-2.3-4.5-6 …”

„… Most meg kell, hogy kérjelek: kezdd el megtervezni értékes Nagyfigyelmeztetésem terjesztését, amely egy ajándék minden egyes ember számára az egész világon. Nyilvánosságra kell hozni ennek részleteit február végéig, az interneten keresztül, az egész világon. Siess, gyermekem, hogy megtedd mindazt, amit meg kell tenned, úgy, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, esélyt kaphasson ennek meghallására. Szánj most erre időt, szeretett leányom, mert ez most sürgős. Ez a kérés ne ijesszen meg téged. A sürgősségen van a hangsúly, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, felkészülhessen a világon. Akkor ők megbékélést kereshetnek majd, amikor bűneik szemeik előtt lelepleződnek.

A felkészülés nagy hasznukra lehet. Ezáltal az írás által túl fogják élni a Nagyfigyelmeztetést. …”

„… SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Testvéreim! Hogy az evangéliumot hirdeti, azzal nem dicsekedhetem, hiszen ez kényszerű kötelességem. Jaj nekem ugyanis, ha nem hirdetem az evangéliumot?
Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. Mi tehát a jutalmam? Az, hogy mint az
evangélium hirdetője, ingyen nyújtsam az evangéliumot, és ne éljek az evangéliumban gyökerező jogommal. Bár mindenkitől független voltam, mégis mindenkinek szolgája lettem, hogy minél többet megnyerjek. A gyöngék közt gyönge lettem, hogy megnyerjem a gyöngéket. Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit üdvösségre vezessek. Mindezt az evangéliumért teszem, hogy nekem is részem legyen benne.
Ez az Isten igéje.

1Kor 9,16-19.22-23

ALLELUJA
Krisztus gyengeségünket mara vette, * és betegségeinket ő hordozta. Mt 8,17 – 4g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben Jézus kijött a zsinagógából, és elment Simon és András házába. Simon anyósa lázas betegen feküdt. Mindjárt szóltak is Jézusnak. Jézus odament hozzá, megfogta a kezét, és fölsegítette. Erre megszűnt a láza, és szolgált nekik.
Amikor lement a nap és beesteledett, odavitték hozzá a betegeket és a gonosz lélektől megszállottakat. Az egész város ott szorongott az ajtó előtt. Jézus pedig
sokakat meggyógyított, akik különböző bajokban szenvedtek; és sok ördögöt kiűzött. De nem engedte megszólalni őket, mert tudták, hogy ő kicsoda.
Hajnalban Jézus nagyon korán kelt. Kiment (a házból), elment egy elhagyatott helyre, és ott imádkozott. Simon és a vele lévők utánamentek. Mikor megtalálták, azt mondták neki:
Téged keres mindenki!”
De ő azt felelte:
Menjünk el máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot,hiszen ezért jöttem.” És ment, hirdette az evangéliumot a zsinagógákban Galilea egész területén, és kiűzte az ördögöket.
Ezek az evangélium igéi.

Mk 1,29-39

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-02-07

„… Most meg kell, hogy kérjelek: kezdd el megtervezni értékes Nagyfigyelmeztetésem terjesztését, amely egy ajándék minden egyes ember számára az egész világon. Nyilvánosságra kell hozni ennek részleteit február végéig, az interneten keresztül, az egész világon. Siess, gyermekem, hogy megtedd mindazt, amit meg kell tenned, úgy, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, esélyt kaphasson ennek meghallására. Szánj most erre időt, szeretett leányom, mert ez most sürgős. Ez a kérés ne ijesszen meg téged. A sürgősségen van a hangsúly, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, felkészülhessen a világon. Akkor ők megbékélést kereshetnek majd, amikor bűneik szemeik előtt lelepleződnek.

A felkészülés nagy hasznukra lehet. Ezáltal az írás által túl fogják élni a Nagyfigyelmeztetést. Aztán megtisztulnak, és azzal az áldással, amelyet kapni fognak, készek lesznek szembe nézni az elkövetkezendő megpróbáltatásokkal. …”


————

Ortodox (Görög keleti):

„Jézus feltámadásának örömhíre

16 Miután elmúlt a szombat, Mária, a Jakab anyja és a magdalai Mária, meg Salómé illatszereket vásároltak, hogy megkenjék Jézus holttestét. 2 A hét első napján kora reggel, napkeltekor kimentek a sírhoz. 3 Közben azt kérdezték egymástól: „Ki fogja elgördíteni nekünk azt a súlyos zárókövet a sír bejáratáról?”

4 Amikor odaértek, látták, hogy valaki már elgördítette a követ, pedig az igen nagy és súlyos volt. 5 Amikor beléptek a sziklasírba, nagyon megrémültek, mert a jobb oldalon egy fehér ruhás fiatal férfi ült.

6 Ő így biztatta őket: „Ne féljetek! Tudom, hogy a názáreti Jézust keresitek, akit keresztre feszítettek. Nézzétek, itt a hely, ahová letették a testét, de már nincs itt, mert feltámadt! 7 Menjetek hát, és mondjátok el a tanítványainak és Péternek is, hogy Jézus előttetek fog Galileába menni. Ott majd meglátjátok őt, pontosan úgy, ahogy előre megmondta.”

8 Az asszonyok ezután kimentek, és elfutottak onnan, mert annyira megdöbbentek, hogy remegtek. Nem is merték elmondani ezeket senkinek, úgy megijedtek.[a]

 

„… Amikor eljön annak az ideje, ti együtt lesztek Velem a Paradicsomban. Kedveseim, sohase féljetek hitetek miatt. Ha csak egy pillanatra is láthatnátok mindazt a pompát, amelyet a Mennyei Atya számotokra készített elő a Paradicsomban, emberi szemetek azt a fényt nem bírnák elviselni. A Föld is Isten alkotása, és lehet bármilyen szép számotokra, és bármennyire is kötődtök hozzá, mégis elég lenne egy futólagos pillantás ahhoz, hogy máris azért az időért könyörögjetek, amikor egyesülni fogtok Velem a Paradicsomban.”

 

 

 

 

„… Attól függetlenül, hogy vétketek milyen nagy volt Atyám szemében, ne aggódjatok, amikor egy bűnös tett után bűntudatot éreztek. Szálljatok magatokba, nyissátok meg szíveteket, és kérjetek bocsánatot. A bűntudat csak egy negatív érzelem. Ez az állapot ne tartson hosszú ideig, még akkor sem, ha teljesen a lelkiismeret vezetésére hagyatkoztok. Kérjétek imáitokban a lélek tisztulásának kegyelmét. Ezért a kegyelemért Hozzám könyörögjetek. A türelem nagyon fontos. A bűn miatt ne távolodjatok el Tőlem. A bűntudat sohasem állhat a megváltás keresésének útjába. …”

https://masodikeljovetel.hu/milyen-konnyu-vetkezni

15 Bárcsak mindenki felismerné és elfogadná, hogy Krisztus Jézus azért jött a világra, hogy a bűnösöket megmentse! Ez a mondás kétségtelenül igaz! A bűnösök között pedig én vagyok a legbűnösebb. 16 De Krisztus Jézus éppen azért könyörült meg rajtam, a legnagyobb bűnösön, hogy így mutassa meg mindenkinek, milyen határtalan nagy a türelme. Azt akarta, hogy példa legyek azok számára, akik majd utánam fognak Jézusban hinni, és így eljutnak az örök életre. 17 Minden tisztelet és dicsőség az örökkévaló, halhatatlan és láthatatlan Királyé, az egyetlen Istené örökké. Ámen!

 

„… Akkor majd egy új érzés keríti hatalmába lelketeket, független attól, hogy hogyan fogtok Engem szólítani. Legyetek hálásak, amikor ez bekövetkezik, mert a büntetések a ti megmentésetekre szolgálnak.

Amint ez az esemény bekövetkezik, új hadseregem alakul a Földön, amelyhez nemcsak híveim, hanem mindazok is tartozni fognak, akik az Igazságot meg akarják ismerni. Közületek mindazok, akik bűneik láttán bocsánatért könyörögnek, arra fognak törekedni, hogy a lelki sötétségben élők között az Igazságot elterjesszék. …”

 

 

 

 

 

„… Leányom, egy kissé elkalandoztál és most erőt, bizalmat és bátorságot kérsz, hogy utasításaimat teljesíteni tudd. Ez így helyes. Adjátok az időtöket Nekem, mint ahogyan azt szeretett Édesanyám kérte, hiszen lelketek tiszta kell, hogy maradjon, amikor Szavaimat közlitek. …”

Jézus segít egy kánaáni asszonyon

21 Azután Jézus továbbment onnan Tírusz és Szidón vidékére. 22 Ekkor egy kánaáni asszony jött oda hozzá, aki azon a vidéken lakott. Folyvást így kiáltozott: „Uram, Dávid Fia, könyörülj rajtam! A leányomat kegyetlenül gyötri egy gonosz szellem!”

23 Jézus azonban nem válaszolt neki. Ekkor a tanítványai hozzá fordultak: „Kérünk, küldd el ezt az asszonyt! Utánunk jön, és szüntelen kiáltozik!”

24 Jézus így válaszolt: „Az Atya engem csak Izráel népének elveszett juhaihoz küldött.”

25 Az asszony ekkor Jézus elé lépett, leborult előtte, és így kérte: „Uram, segíts rajtam!”

26 Jézus így válaszolt: „Nem helyes, ha elvesszük a gyerekektől a kenyeret, és a kutyáknak dobjuk.”

27 „Igazad van, Uram! — válaszolt az asszony. — De még a kutyáknak is jut valami maradék a gazdájuk asztaláról.”

28 Erre Jézus így felelt: „Asszony, milyen nagy hited van! Legyen úgy, ahogyan kívánod!” — és abban az órában meggyógyult az asszony leánya.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Mark+16%3A1-8%3B++++1+Timothy+1%3A15-17%3B++++Matthew+15%3A21-28&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/02/07

 

„… A luxuscikkek iránti állandó hajsza fogva tart benneteket, mert ezeket családotok jóléte fölé helyezitek. Miközben gyermekeim ezeket az üres álmokat kergetitek, az idő múlásával lassan megtapasztaljátok, hogy táplálék nélkül maradtatok. Ezek az értékek és a hasztalan dolgok nem fogják üres gyomrotokat megtölteni, sem üres lelketeket, pedig ezeket táplálni kell. Ezek táplálását csak ima által, különösképpen a szervezett csoportos ima által érhetitek el.

…”

https://masodikeljovetel.hu/2011-megtisztulas-eve

„… Amikor eljön annak az ideje, ti együtt lesztek Velem a Paradicsomban. Kedveseim, sohase féljetek hitetek miatt. Ha csak egy pillanatra is láthatnátok mindazt a pompát, amelyet a Mennyei Atya számotokra készített elő a Paradicsomban, emberi szemetek azt a fényt nem bírnák elviselni. A Föld is Isten alkotása, és lehet bármilyen szép számotokra, és bármennyire is kötődtök hozzá, mégis elég lenne egy futólagos pillantás ahhoz, hogy máris azért az időért könyörögjetek, amikor egyesülni fogtok Velem a Paradicsomban.” …”

 

Gyermekeim, a bekövetkező büntetések által nemsokára létezésem tudatossá fog válni számotokra

Igazság Könyve:

„ Készülőben vannak a globális megtérések

Nyomtatóbarát változat

2011. febr. 6. vasárnap, 13:40 – 14:00 óra

Szeretett leányom, ez az üzenet egyike azoknak az utolsó üzeneteknek, amely a „Nagyfigyelmeztetés könyvében” még az első részhez tartozik.

Gyermekeim, a bekövetkező büntetések által nemsokára létezésem tudatossá fog válni számotokra. Nagyon közel van az az idő, amikor mindazokat megajándékozom, akik hisznek Istenben, a Mindenhatóban, de nemcsak őket, hanem az ateistákat is: Ez még az előtt a dicsőséges nap előtt fog bekövetkezni, amikor visszajövök, hogy megítéljem a világot.

Ez a nagy esemény meg fogja nyitni a szíveteket, és hódolattal fogtok arra a csodálatos szeretetre nézni, amelyet Irgalmasságom által mutatok meg nektek. Sokan közületek nem realizálják létezésemet és az Örök Atya létezését, ezért oly sok ártatlan lélek kell azt megértse, hogy a Nagyfigyelmeztetés ideje alatt ti mind számíthattok Irgalmasságomra. Akkor majd egy új érzés keríti hatalmába lelketeket, független attól, hogy hogyan fogtok Engem szólítani. Legyetek hálásak, amikor ez bekövetkezik, mert a büntetések a ti megmentésetekre szolgálnak.

Amint ez az esemény bekövetkezik, új hadseregem alakul a Földön, amelyhez nemcsak híveim, hanem mindazok is tartozni fognak, akik az Igazságot meg akarják ismerni. Közületek mindazok, akik bűneik láttán bocsánatért könyörögnek, arra fognak törekedni, hogy a lelki sötétségben élők között az Igazságot elterjesszék.

Gyermekeim, ez az ajándék mégis fájdalmat fog okozni nektek, mert az Én Nevemért kigúnyolnak benneteket. Ha ez bekövetkezik, legyetek hálásak, mert ha fájdalmas eseményben lesz is részetek, éppen ebből fogjátok megtudni, hogy ti az én valódi apostolaim vagytok. Amikor eljön annak az ideje, ti együtt lesztek Velem a Paradicsomban. Kedveseim, sohase féljetek hitetek miatt. Ha csak egy pillanatra is láthatnátok mindazt a pompát, amelyet a Mennyei Atya számotokra készített elő a Paradicsomban, emberi szemetek azt a fényt nem bírnák elviselni. A Föld is Isten alkotása, és lehet bármilyen szép számotokra, és bármennyire is kötődtök hozzá, mégis elég lenne egy futólagos pillantás ahhoz, hogy máris azért az időért könyörögjetek, amikor egyesülni fogtok Velem a Paradicsomban.”

https://masodikeljovetel.hu/keszuloben-vannak-globalis-megteresek

ld még:

https://masodikeljovetel.hu/szeretet-uzenete-az-ateistak-reszere

A szeretet a megváltáshoz vezető út

Nyomtatóbarát változat

2011. február 5. 11:50

Szeretett leányom, ma nagyon különleges kegyelmekben részesültél, hogy közelebb hozhassalak Magamhoz téged, mert csak az Én közelemben fogod a békét, a szeretetet és az örömöt a szívedben megtapasztalni. Csak az ima által fogsz egyesülni Velem, és ha átadod Nekem gondjaidat. Ha átadod magad Nekem, leányom, és ha megbízol Bennem, akkor meg fogod érteni azt a szeretetet, amelyet Szívemben irántad érzek. És ha megteszed ezt, akkor Irántam való szereteted megerősödik. Csak akkor tudok gondoskodni aggodalmaidról, ha ezeket felajánlod, és a Kezeimbe helyezed.

Igaz szeretetet csak akkor tudsz adni másoknak, ha szeretsz Engem. A szeretet által részesülsz abban az ajándékban, hogy másokat az Én szívemen keresztül nézel, mely telve van szeretettel és együttérzéssel.

Csak akkor fog megváltozni az életed, ha igaz szeretetet mutatsz Irántam, és akkor mindennapi életedet az öröm fogja elárasztani. Sohase féljetek szeretetemtől, gyermekeim. Bőségesen jutna mindnyájatoknak, ha csak Hozzám fordulnátok, és kérnétek azt Tőlem. Amint megkaptátok ezt a szeretetet, legyetek vele nagylelkűek. Terjesszétek szeretetemet mindenhol, úgy hogy ti mind, különösen a langyos lelkek, megtérjetek. Ez az egyetlen út a megváltáshoz.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/szeretet-megvaltashoz-vezeto-ut

———-

Római katolikus:

2021-02-06

4. évközi hét szombat

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Isten, aki a halálból feltámasztotta Jézust, lelkünk legfőbb Pásztorát, vezessen minket minden jóra!
Testvéreim!
Jézus által mutassuk be Istennek szüntelenül a dicséret áldozatát: nevének ajkunkon fakadó magasztalását! A jótékonyságról és az adakozásról meg ne feledkezzetek, mert az ilyen áldozat kedves Istennek!
Engedelmeskedjetek
elöljáróitoknak, és hallgassatok rájuk, mert ők vigyáznak rátok, és nekik kell számot adniuk lelketekről! Bárcsak örömmel tehetnétek ezt, nem pedig sóhajtozva, mert ez nem válnék javatokra.
A békesség Istene, aki Urunkat, Jézus Krisztust, a juhok legfőbb pásztorát
az örök szövetség vére által feltámasztotta a halálból, tegyen készségessé titeket minden jóra, hogy teljesítsétek akaratát! Munkálja bennünk Jézus Krisztus által mindazt, ami kedves előtte! Dicsőség neki mindörökké! Ámen.
Ez az Isten igéje.

Zsid 13,15-17.20-21

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom. (1. vers. – 9. tónus)
Előénekes: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
Zöldellő mezőkön terelget engem, * csendes vizeken vezet és lelkemet felüdíti.
Hívek: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
E: Az igazság ösvényén vezet engem, * ahogyan ő megígérte.
A halál sötét völgyében sem félek, mert ott vagy velem, * biztonságot ad vessződ és pásztorbotod.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
E: Számomra asztalt terítettél, * hogy üldözőimet szégyen érje.
Fejemet megkented olajoddal, * serlegemet csordultig megtöltötted.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
E: Jóságod és irgalmad nyomon követ, * életemnek minden napján.
Otthonom lesz az Isten háza, * mindörökké szünet nélkül.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
Zsolt 22,1-3a.3b-4.5.6

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Juhaim hallgatnak szavamra, * ismerem őket és ők a nyomomban járnak.” Jn 10,27 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus megértő szeretettel fordul az emberekhez, mert olyanok, mint a pásztor nélküli juhok.
Abban az időben az apostolok visszatértek
Jézushoz, és beszámoltak mindarról, amit tettek és tanítottak. Ő így szólt hozzájuk: „Gyertek ti is, (menjünk) a pusztaságba egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy kicsit!” Mert olyan nagy jövés-menés volt körülöttük, hogy még evésre sem maradt idejük.
Bárkába szálltak tehát, és elmentek egy elhagyatott helyre, hogy magukban legyenek. De sokan látták,
amikor elmentek, és sokan megtudták. Erre minden városból gyalog odasiettek, és megelőzték őket.
Amikor
Jézus kiszállt és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ezért tanítani kezdte őket sok mindenre.
Ezek az evangélium igéi.

Mk 6,30-34

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-02-06

„… Igaz szeretetet csak akkor tudsz adni másoknak, ha szeretsz Engem. A szeretet által részesülsz abban az ajándékban, hogy másokat az Én szívemen keresztül nézel, mely telve van szeretettel és együttérzéssel.

Csak akkor fog megváltozni az életed, ha igaz szeretetet mutatsz Irántam, és akkor mindennapi életedet az öröm fogja elárasztani. Sohase féljetek szeretetemtől, gyermekeim. Bőségesen jutna mindnyájatoknak, ha csak Hozzám fordulnátok, és kérnétek azt Tőlem. Amint megkaptátok ezt a szeretetet, legyetek vele nagylelkűek. Terjesszétek szeretetemet mindenhol, úgy hogy ti mind, különösen a langyos lelkek, megtérjetek. Ez az egyetlen út a megváltáshoz. …”

„… Amint ez az esemény bekövetkezik, új hadseregem alakul a Földön, amelyhez nemcsak híveim, hanem mindazok is tartozni fognak, akik az Igazságot meg akarják ismerni. Közületek mindazok, akik bűneik láttán bocsánatért könyörögnek, arra fognak törekedni, hogy a lelki sötétségben élők között az Igazságot elterjesszék. …”
————

Ortodox (Görög keleti):

3 Hálát adunk Istennek, Urunk, Jézus Krisztus Atyjának minden egyes alkalommal, amikor értetek imádkozunk. 4 Hálát adunk, mert hallottuk, hogy hisztek a Krisztus Jézusban, és igazán szeretitek Isten minden gyermekét. 5 Ez a hit és szeretet pedig abból a reménységetekből fakad, amely a Mennyben elkészítve vár reátok, s amelyről akkor hallottatok először, amikor az igazság üzenetét, az örömhírt megismertétek. 6 Az örömhír hozzátok is eljutott, akárcsak a többi nemzethez, szerte a világon. Igen, az örömhír egyre jobban terjed, és mindenhol jó gyümölcsöket terem. Nálatok is így van ez, amióta csak hallottátok, és igazán megismertétek Isten kegyelmét.

 

 

 

 

 

 

10 Aki hűségesen gazdálkodik a kevéssel, arra sokat is rá lehet bízni. De aki hűtlenül kezeli a keveset, az akkor is csalni fog, mikor sokat bíznak rá. 11 Ezért, ha a világi vagyonnal és a pénzzel nem gazdálkodtok hűségesen, akkor nem fogják rátok bízni az igazi gazdagságot! 12 Ha nem gazdálkodtok hűségesen a mások vagyonával és pénzével, akkor nem fogják rátok bízni azt sem, ami pedig a tiétek!

Nem szolgálhatsz egyszerre két úrnak!

13 Egyetlen szolga sem szolgálhat egyszerre két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti. Nem szolgálhatjátok egyszerre Istent és a Pénzt.”[a]

14 Amikor hallották ezt a farizeusok, akik pénzsóvárak voltak, kigúnyolták Jézust. 15 Ő pedig ezt mondta nekik: „Ti elhitetitek az emberekkel, hogy igazságosak vagytok, de Istent nem tudjátok becsapni, mert ő ismeri a szíveteket. Amit az emberek fontosnak és értékesnek tartanak, az Isten számára utálatos!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Colossians%201:3-6;%20%20%20Luke%2016:10-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/02/06

 

 

 

 

„… Szeretett leányom, ez az üzenet egyike azoknak az utolsó üzeneteknek, amely a „Nagyfigyelmeztetés könyvében” még az első részhez tartozik.

Gyermekeim, a bekövetkező büntetések által nemsokára létezésem tudatossá fog válni számotokra. Nagyon közel van az az idő, amikor mindazokat megajándékozom, akik hisznek Istenben, a Mindenhatóban, de nemcsak őket, hanem az ateistákat is: Ez még az előtt a dicsőséges nap előtt fog bekövetkezni, amikor visszajövök, hogy megítéljem a világot.

Ez a nagy esemény meg fogja nyitni a szíveteket, és hódolattal fogtok arra a csodálatos szeretetre nézni, amelyet Irgalmasságom által mutatok meg nektek. Sokan közületek nem realizálják létezésemet és az Örök Atya létezését, ezért oly sok ártatlan lélek kell azt megértse, hogy a Nagyfigyelmeztetés ideje alatt ti mind számíthattok Irgalmasságomra. Akkor majd egy új érzés keríti hatalmába lelketeket, független attól, hogy hogyan fogtok Engem szólítani. Legyetek hálásak, amikor ez bekövetkezik, mert a büntetések a ti megmentésetekre szolgálnak.

…”

 

Igaz Élet Istenben:

„… Amikor majd Bíróként jövök hozzájuk, főúri méltóságban, és bűneik miatt fogom vádolni őket, mert valóban bűnök azok, akkor nagy hatalommal megmutatom nekik, miképpen csonkították meg Misztikus Testemet.
Akkor majd hova mennek? Hova mennek, hogy elmeneküljenek előlem? Hova futnak el jelenlétemből? A dombra? Az utakra? A keresztutakra? A szentélybe vagy annak kapujába?
Én ott leszek.
Ti határozottan tagadjátok a Szentírásban leírt kijelentéseimet, ám ha valóban olvastátok volna, akkor tudnátok, hogy

“ne vessétek meg az embert öreg korában” 7

hanem nyújtsátok feléje kezeteket! Ha ti, akik magatokat szentnek és igaznak mondjátok, haragot tápláltok valaki ellen, hogyan kérhettek könyörületet tőlem? Bocsássam meg bűneiteket, amikor haraggal gondoltok bátyátokra? 8

Mit tegyek nap mint nap elmondott “Kyrie eleison” könyörgésetekkel? 9 Mit tegyek sok-sok áldozatotokkal és tömjénfüstötökkel? Ezek nem eszközlik ki bocsánatomat bűneitekért. …”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1066.html

—–

Tóra:

A lopás és hűtlen kezelés büntetése

22 Ha a tolvajt betörésen érik, és úgy megverik, hogy meghal, nem számít vérontásnak.

2 De ha ez napvilágnál történik, akkor vérontásnak számít. A tolvajnak kártérítést kell fizetnie, s ha nincs neki miből, akkor el kell adni őt a lopott jószág miatt.

3 Ha élve találják meg nála a lopott jószágot, akár ökör, akár szamár, akár juh az, kétszeresen kell megtérítenie.

4 Ha valaki mezőt vagy szőlőt legeltet le úgy, hogy ráengedte az állatját, és az a más mezején legelt, az térítse meg a kárt mezeje vagy szőlője legjavából.

5 Ha tűz üt ki, és belekap a sövénybe, úgyhogy elégnek a gabonakeresztek, a lábon álló gabona, vagy a mező, akkor fizessen teljes kártérítést az, aki a tüzet okozta.

6 Ha valaki pénzt vagy értéktárgyakat ad át embertársának megőrzésre, és ellopják azt annak az embernek a házából, ha megtalálják a tolvajt, kétszeresen térítse meg.

7 De ha nem találják meg a tolvajt, akkor a ház gazdáját állítsák az Isten elé, hogy nem nyújtotta-e ki a kezét embertársának a tulajdonáért.

8 Minden hűtlen kezelés dolgában, akár ökör, akár szamár, akár juh, akár ruha, bármilyen elveszett dolog az, amiről valaki azt mondja, hogy az övé, kettejük ügye kerüljön az Isten elé, és akit az Isten bűnösnek ítél, adjon kétszeres kártérítést a felebarátjának.

9 Ha valaki szamarat, ökröt, bárányt vagy bármilyen állatot ad át megőrzésre embertársának, és az megdöglik vagy megsérül, vagy elhajtják úgy, hogy senki sem látta,

10 akkor az Úrra tett eskü döntsön kettőjük között, hogy nem nyújtotta-e ki kezét embertársának a tulajdonáért. Ezt fogadja el az állat gazdája, és nem kell kártérítést fizetni.

11 De ha valóban ellopták tőle, akkor kártérítést kell adni a gazdának.

12 Ha viszont vadállat tépte szét, hozzon bizonyítékot, és akkor nem kell a széttépettet megtérítenie.

13 Ha valaki kölcsönkért felebarátjától egy állatot, és az megsérült vagy megdöglött, amikor gazdája nem volt ott, akkor kártérítést kell neki fizetni.

14 De ha a gazdája jelen volt, akkor nem kell neki megtéríteni. Csak ha bérelt állat volt, akkor kell gazdájának megkapnia a bért.

Az erőszakoskodás és uzsora ellen

15 Ha valaki elcsábít egy szűzleányt, aki még nincs eljegyezve, és vele hál, akkor jegyajándékkal jegyezze el magának feleségül.

16 De ha az apja semmiképpen sem akarja hozzáadni, akkor annyi pénzt kell fizetni, amennyi a hajadonok jegyajándéka szokott lenni.

17 Varázsló asszonyt ne hagyj életben!

18 Mindenkit meg kell ölni, aki állattal közösül.

19 Aki isteneknek áldozik, és nem egyedül az Úrnak, azt ki kell irtani.

20 A jövevényhez ne légy kegyetlen, és ne sanyargasd őt, mert ti is jövevények voltatok Egyiptomban.

21 Ne nyomorgassátok az özvegyeket és árvákat!

22 Ha mégis nyomorgatjátok őket, és hozzám kiáltanak segítségért, bizony meghallgatom kiáltásukat.

23 Fölgerjed haragom, és fegyverrel öllek meg benneteket, és majd a ti feleségeitek lesznek özvegyekké, és gyermekeitek árvákká.

24 Ha pénzt adsz kölcsön a népemből való szegény embernek, ne légy neki uzsorása, ne vessetek ki rá uzsorát!

25 Ha zálogba vetted embertársad felsőruháját, naplementéig add vissza neki!

26 Mert egyetlen takarója, testének ruhája az. Miben háljon? Bizony, ha hozzám kiált segítségért, meghallgatom, mert én kegyelmes vagyok.

27 Istent ne szidalmazd, és néped fejedelmét ne átkozd!

28 Ne késsél adni abból, amiből bőséged és felesleged van! Elsőszülött fiadat add nekem!

29 Így cselekedj marháddal és juhoddal: Hét napig legyen az anyjával, a nyolcadik napon add nekem!

30 Legyetek szentek előttem! A mezőn széttépett állat húsát ne egyétek meg, hanem dobjátok oda a kutyáknak!

Intés az igaz és emberséges magatartásra

.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+Exodus+21%3A1-24%3A18&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

Milyen könnyű vétkezni

Nyomtatóbarát változat

2011. jan. 24 – én, 21:50 – 22:00

Szeretett lányom, végre most már megértetted, hogy melyek azok a veszélyek, ha nem vagytok elég éberek, amelyek a csalók által fenyegetnek benneteket. Az Irgalmasság Rózsafűzére, melyet Mennyei Atyámhoz imádkoztok, nagyon fontos lelketek megszentelődése érdekében.

Szeretett lányom, a bűnt nagyon nehéz elkerülni. A bűn minden formáját nehezebb elkerülni *, mint egy különleges kegyelmet kapni Tőlem. Abban az esetben, ha szentségre vagytok elhívatottak, mindig az ördög célpontjai lesztek, aki minden egyes alkalmat arra használ fel, hogy valami negatívat vigyen életetekbe. Környezeteteket fogja felhasználni támadásaihoz, ezért mindig résen kell lennetek. Sohase hagyjátok, hogy fölülkerekedjen, mert akkor sikerülni fog neki, hogy lelketeket megtámadja és hogy kegyetlen fájdalmat, félelmet és szenvedést okozzon.

…”

https://masodikeljovetel.hu/milyen-konnyu-vetkezni

 

* a magyar fordítás ellentétes értelemmel történt

ld az eredetit:

„… Sin, My beloved daughter, is hard to avoid. It is harder to achieve My special graces than it is to avoid sin in any form. …”

https://fatherofloveandmercy.wordpress.com/2011/01/24/how-easy-is-it-to-sin/

 

 

 

„Jóás kijavíttatja a templomot

12 Jóás hétéves korában lett király.

2 Jéhú hetedik évében kezdett uralkodni Jóás, és negyven évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja neve Cibjá volt, Beérsebából származott.

3 Jóás egész életében azt tette, amit helyesnek tartott az Úr, mivel erre tanította Jójádá főpap.

4 Csak az áldozóhalmok nem szűntek meg, a nép még áldozott és tömjénezett az áldozóhalmokon.

5 Jóás ezt mondta a papoknak: A szent adományokból eredő összes pénzt, amit az Úr házába visznek, a forgalomban levő pénzt, azt a pénzt, amelyet fejenként rónak ki becslés szerint, továbbá mindazt a pénzt, amit az emberek szívük szerint visznek az Úr házába,

6 vegyék magukhoz a papok, mindegyik a maga ismerősétől, azután javíttassák ki a templom rongálódásait, ahol csak ilyen rongálódás található.

7 De Jóás király huszonharmadik évéig sem javíttatták ki a papok a templom rongálódásait.

8 Ezért Jóás király hívatta Jójádá főpapot meg a többi papokat, és megkérdezte tőlük: Miért nem javíttatjátok ki a templom rongálódásait? Ezután nem tehetitek el ismerőseitek pénzét, hanem oda kell adnotok a templom rongálódásainak javítására.

9 A papok beleegyeztek, hogy nem teszik el a népnek a pénzét, de a templom rongálódásait mégsem javíttatták ki.

10 Akkor Jójádá főpap vett egy ládát, a fedelén lyukat fúrt, és odatette az oltár mellé jobb felől, ahol be szoktak menni az Úr házába. Abba tették az ajtót őrző papok mindazt a pénzt, amit az Úr házába vittek.

11 Mikor aztán látták, hogy sok pénz van a ládában, odament a király kancellárja a főpappal együtt, csomókba kötötték, és megolvasták az Úr házában talált pénzt.

12 A lemért pénzt átadták a munkavezetőknek, akik az Úr házához voltak rendelve. Azok pedig kiadták az ácsoknak és az építőmestereknek, akik az Úr házánál dolgoztak,

13 meg a kőműveseknek és a kőfaragóknak, hogy vásároljanak fát és faragott köveket az Úr háza rongálódásainak a kijavításához, és ami csak szükséges volt a templom javításához.

14 De abból a pénzből, amit az Úr házába vittek, nem készíttettek az Úr háza számára sem ezüsttálakat, sem késeket, sem hintőedényeket, sem trombitákat, sem egyéb arany- vagy ezüsttárgyat,

15 hanem a munkavezetőknek adták oda, hogy javítsák ki abból az Úr házát.

16 Nem számoltatták el azokat az embereket, akikre rábízták a pénzt, hogy a munkavezetőknek adják, mert azok híven jártak el.

17 Csak a jóvátételi áldozat és a vétekáldozat pénzét nem vitték be az Úr házába, ez a papoké volt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+II%20Kings%2012:1%20-%2012:17%20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

https://www.hebcal.com/sedrot/mishpatim-20210213

 

„… A szeretet a megváltáshoz vezető út

Nyomtatóbarát változat

2011. február 5. 11:50

…”

Nekünk együtt kell működnünk, gyermekeim, hogy az emberiségért folytatott harcban az Antikrisztus meg legyen akadályozva. (2012.02.16.)