gonoszság kategória bejegyzései

Ma itt vannak hűtlen szolgáim, akik nem ragaszkodnak az Igazsághoz

Igazság Könyve:

2015. március 4. szerda, 22:12

Drága szeretett leányom, a sötétség szelleme egy olyan időszakban nyomta el a Hangomat, amikor az emberiségnek a legnagyobb szüksége van Rám.

Ez a szellemi harc egy kegyetlen harc, és azt Királyságom vívja meg a gonosz erői ellen. Mégis erről a tényről sok ember teljesen megfeledkezik, mert a gonosz szelleme egy új hamis tant áraszt szét, mely külsőleg népszerűnek, csodálatraméltónak, örvendetesnek fog látszani, és amelyet azok fognak megtapsolni, akik azt állítják, hogy Igémet szólják, de amelyek nem Tőlem származnak.

A gonosz óvatos, ravasz és fondorlatos, és így, amikor ügynökei Tanításom egy új megközelítési módját mutatják be, biztosak lehettek abban, hogy csodálatra méltó módon fogják azt felöltöztetni, amelyet jogosnak fognak találni. Ellenségem hatalma fojtogatja népem hitét, és ők nem látják, ami előttük folyik.

A zűrzavar nem Tőlem származik. Az Én Igém világos, Tanításom végtelen. Az emberiség a humanizmust és az ateizmust karolta fel Helyettem. Engem félredobtak, Igémnek pedig már csak egyes részét tűrik meg, mert a másik részét elferdítik, csakhogy az megfeleljen a bűnösök igényeinek, akik így akarják igazolni vétkeiket. Ők maguk között elnézik az eretnekséget, de Én mindent látó Vagyok, és a szerint fogom megítélni a Keresztényeket, ahogyan ők Igémet elutasítják, és az Ellenem elkövetett cselekedeteik szerint.

A világban a Keresztényeket hamar ki fogják közösíteni, és nagy megpróbáltatásokat fognak elszenvedni a világban fellelhető, és Ellenem irányuló gyűlölet miatt.

Engem azok vetettek meg, akik egykor ismertek, de most elutasítottak Engem. Már alig tűrnek meg azok, akik bár tudják, hogy Ki Vagyok, de akik elvetik Tanításom egyes részeit, mivel az Igazság kényelmetlen számukra.

A földön töltött Időm során sokan elkerültek Engem, különösen azok a büszke lelkek, akik nyájamat vezették a templomokban. Ők Isten Igéjét prédikálták, de az Igazságot már nem akarták Ajkaimról, a Messiás Ajkáról hallani.

Ma itt vannak hűtlen szolgáim, akik nem ragaszkodnak az Igazsághoz. Sokan közülük már nem fogadják el Szent Igémet, mely kristálytiszta marad, akárcsak a forrásból fakadó víz. Ők azt a vizet, amely a Szentlélekből árad ki, bemocskolták, és azt az ártatlan lelkek fogják meginni. Az Igazságot el fogják ferdíteni, és sokan kénytelenek lesznek lenyelni a sötétség tanát, mely olyan fényesen fog ragyogni, mint egy káprázatos csillag. Ennek az új hamis tannak semmi köze sem lesz Hozzám, és éppen ezért, csak azok fogják megtalálni az Örök Életet, akik hisznek a Szent Evangéliumban, és akik nem hajlandók eltérni attól.

Azért jöttem, hogy az Igazságot hozzam nektek; hogy megmentselek benneteket, és ti ezért Engem keresztre feszítettetek. Mégis a Kereszthalálom volt az, amely által legyőztem a halált. Mindent, amit tettem, értetek tettem, és mindaz, ami a halál fölött aratott Győzelmemből származik, a tietek. Tietek a test élete, ha hisztek Bennem, és a lelketek örökké élni fog. Második Eljövetelem előtt elutasíttok Engem, akkor nem lesztek felkészülve, hogy fogadjatok Engem. Ha megölelitek a hazugságokat, jóllehet Igém Igazságát már ismeritek, akkor kétségbe fogtok esni.És most itt Vagyok, hogy még egyszer keresztre feszítsenek Engem, de ez alkalommal kevésbé fogják gyászolni Testemet – Egyházamat -, mivel ti el fogtok hagyni Engem mire visszatérek a Nagy Napon. Rólam már meg fognak feledkezni, de a csalót bálványozni, imádni, és mint egy királyi méltóságot köszönteni fogják, s közben Én az árokban fogok heverni és össze fognak taposni.

Az Én igazi követőim egyedül csak a Szentlélek Erejének köszönhetően lesznek képesek ellenállni ennek a lelkekért folytatott csatának, és Én megadok nektek minden Kegyelmet, hogy megnyissátok szemeteket az Igazságra, és hogy megakadályozzalak titeket abban, hogy a megtévesztés felfaljon benneteket.

Az Én hűséges felszentelt szolgáim, akik hűek maradnak Igémhez, fel fognak állni, és az Igazság útján fognak vezetni benneteket. Ezek a bátor felszentelt szolgáim rendkívüli kegyelmeket fognak kapni, hogy segítsenek a Keresztényeknek világosan felismerni a jó és a rossz közötti különbséget. Bátorság nektek, követőim, és tudjátok meg, hogy ezek a Kegyelmek most kiáradnak ezekre a szolgáimra, mert az ő vezetésük nélkül nehéz lenne számotokra, hogy hirdessétek az Igazságot.

Szeretlek mindnyájatokat. Soha nem foglak elhagyni benneteket. Magamhoz vonzlak benneteket, és arra sürgetlek, hogy imádkozzátok a Keresztes Imahadjáratom imáit, hogy megkapjátok azokat az Áldásokat, amelyekre szükségetek lesz az előttetek álló utazáson. A Szentlélek nyugszik rajtatok, és ti minden lehetséges Ajándékkal fel lesztek ruházva, hogy az Irántam való odaadásotokban megmaradjatok.

Hívjatok mindig Engem, hogy segítsek nektek, hogy bátorságot, erőt és képességet adjak nektek arra, hogy szeretettel és együttérzéssel bánjatok ellenségeitekkel, amelyre szükségetek van, ha ti az Én igazi tanítványaim akartok lenni.

Azonban ellenségeimet szeretni nem azt jelenti, hogy elfogadjátok az eretnekséget. Kérem továbbá tőletek, hogy tartózkodjatok a Nevemben történő bármiféle gyűlölködéstől.

Hirdessétek Igémet. Nincs szükség arra, hogy megvédjétek azt.

A ti szeretett Jézus Krisztusotok,

Az emberiség Üdvözítője és Megváltója”

https://masodikeljovetel.hu/az-en-huseges-felszentelt-szolgaim-akik-huek-maradnak-igemhez-fel-fognak-allni-es-vezetni-fognak

———-
Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

“ÖSSZEESKÜVÉS VAN FOLYAMATBAN A PÁSZTOROK KÖZÖTT
1993. június 1.

Uram és Megváltóm, még meddig engeded meg a Sátánnak, hogy parazsat vessen ránk? Miért engeded meg ezt az üldözést? Szeretetedre kérlek, ments meg minket, Uram!Béke! Szentséges Szívem öröme, figyelj! A halandók gondolkodása nem isteni. Én, az Úr, végigjártam a Földet, hogy figyelmeztessem: az ellenség óriási hullámként fog rátörni, hogy elnyelje. De senki sem hitte el igazán, hogy a Sátán egyszer át fogja lépni szentélyem kapuját. Pedig megtette… egyenesen bement szentélyembe enyéim bűnei és tévedései által. Enyéim a mai napig szembehelyezkednek a pásztorral 1 akit én adtam nektek. Hogyan remélhetitek, hogy bárányaim tisztelni tudják azokat a papokat, amikor azok választottam ellen lázadnak? Nem figyelnek pásztoromra… szomorúság fog el, és Szívem összeszorul attól, ami még jönni fog. Ami idáig csak részleges hitehagyás volt, az most általános hitehagyássá válik, jól meg fog gyökeresedni. Ez a hitehagyás olyan kiterjedt lesz, hogy sokakat el fog nyelni…

Uram, ments meg minket, és állítsd meg! Te magad mondtad, hogy erősebb vagy, mint a Sátán! Miért várakozol, és miért hagyod elfajulni a dolgokat? 

Az összeesküvés, gyermekem, az összeesküvés és az árulás együtt jár. Amikor a halál belopakodott szentélyem ablakain, és utat tört magának házam szívébe, elküldtem Édesanyámat, hogy figyelmeztessen benneteket. 2 Ezért ne mondd, hogy túl sokáig vártam. Leányom a … 3 voltak azok, akik meggondolatlanok voltak. Nem keresték akaratomat. Figyelmeztettem őket, de olyan kevesen ügyelnek figyelmeztetéseimre. Még a mai napig is, és ó… hányszor panaszkodtam gőgjük miatt… (Megfenyíthettem volna, haragomban porrá tehettem volna, de inkább szelíden követem őket.)

Mondom neked, hogy összeesküvés van folyamatban azok között a pásztorok között, akik szembehelyezkednek mindannyiuk vezetőjével. A pusztító arra indítja őket, hogy szentségtelenítsék meg Szent Nevemet, és a lázadó lélek bennük megerősödve fog láthatóvá válni. Nem olvastátok, nem értettétek meg?

„Egy nyomorult fog felkelni,
és megjelennek hadai,
meggyalázzák a szentséges várat,
megszüntetik a mindennapi áldozatot
és felállítják a vészt hozó undokságot”… 4

Nagyobbnak fogja gondolni magát 5 az isteneknél, rettenetesen fogja káromolni az istenek Istenét, és addig fog erősödni, amíg a harag ki nem robban. Nagy tiszteletet nyújt azoknak, akik őt elismerik, széleskörű tekintélyt ad nekik… Ez a lázadó lélek győzelmet arat a világ népei fölött. 6
Olyan nagy szorongattatás következik, amely páratlan a népek keletkezése óta. Kértelek benneteket, hogy maradjatok ébren, virrasszatok és imádkozzatok, hogy el ne sodorjon benneteket is. Álljatok készen és legyetek hűségesek! Ennél többet mit mondhatnék, amit még nem mondtam el?
Hirdesd üzenetemet Vassula!

 
1 őszentsége, II. János Pál pápával,
2 A fatimai jelenésekben?
3 Isten nem engedte meg, hogy leírjam
4 Dán 11,31.
5 vö. Dán 11,36
6 Vö. Jel 13.
” 
 
 
 
 

———-
Római katolikus:

2020-03-17

3. nagyböjti hét kedd

OLVASMÁNY Dániel próféta könyvéből
Isten sohasem hagyja el a benne hívőket.
A három ifjút a tüzes kemencében is megvédte.

Dániel egyik társa, Azariás, a tüzes kemencében így imádkozott: Nevedre kérünk, ne vess el végleg minket, és ne semmisítsd meg szövetségedet!
Ne vond meg tőlünk irgalmadat, kedveltedért, Ábrahámért, szolgádért, Izsákért, és szentedért, Jákobért, akikhez szóltál, és sok ivadékot ígértél nekik, annyit, mint égen a csillag, vagy mint föveny a tengerparton.
És most minden népnél kisebbek vagyunk, megaláztatásban van részünk az egész földön, bűneink miatt! Ma fejedelmünk sincs nekünk, vezérünk, prófétánk, áldozatunk sincs már, nincs étel-, ital- és hálaáldozat, nincs hely a zsengeáldozatok számára előtted, ahol irgalmadat megnyerhetnénk.
De fogadd el megtört szívünket és megalázott lelkünket; mintha kosok és bikák égőáldozata vagy ezernyi hízott bárány áldozata lenne, ma olyan legyen áldozatunk színed előtt! Fogadd kedvesen, hiszen akik benned bíznak, meg nem szégyenülnek!
És most teljes szívünkből követünk téged, félve tisztelünk, és keressük arcodat. Ne engedd, hogy megszégyenüljünk, hanem bánj velünk könyörülettel, nagy irgalmasságod szerint!
Siess segítségünkre, mint hajdan csodatetteiddel, és szerezz dicsőséget, Uram, a te nevednek!
Ez a Isten igéje.

Dán 3,25.34-43

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Emlékezzél meg, Uram, * irgalmasságodról. (Vö. 6a. vers. – 4. g tónus)
Előénekes: Utaidat, Uram, mutasd meg nekem, * ösvényeidre taníts meg engem.
Taníts és vezess igazságod szerint, * mert te vagy üdvözítő Istenem.
Hívek: Emlékezzél meg, Uram, * irgalmasságodról.
E: Irgalmasságodról emlékezzél meg, Uram, * és könyörületességedről, mely öröktől való.
Ne emlékezzél ifjúságom bűnére és vétkére, * jóságodban, Uram, gondolj rám irgalommal.
H: Emlékezzél meg, Uram, * irgalmasságodról.
E: Az Úr igazságos és jóságos, * ezért a bűnösöknek is utat mutat.
A szelídeket törvénnyel vezeti, * az alázatosaknak ösvényét tanítja.
H: Emlékezzél meg, Uram, * irgalmasságodról.
Zsolt 24,4bc-5ab.6-7bc.8-9

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Teljes szívvel térjetek vissza most hozzám, † mondja a mi Urunk, Istenünk, * mert én jóságos és irgalmas vagyok tihozzátok! Joel 2,12-13 – 3 a. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus tanítása szerint meg kell bocsátanunk az ellenünk vétőknek.
Abban az időben Péter odament Jézushoz, és megkérdezte: „Uram, ha testvérem vétkezik ellenem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” Jézus így felelt: „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer!
A mennyek országa olyan, mint amikor egy király el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte, odahozták egyik adósát, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megfizetnie, az úr megparancsolta, hogy adják el őt, a feleségét, a gyermekeit, és mindenét, amije csak van, és így törlessze adósságát. De a szolga leborult előtte és úgy kérlelte: »Légy türelmes irántam, mindent megfizetek!« Az úr szíve megesett a szolgán: szabadon bocsátotta őt, sőt még az adósságát is elengedte. A szolga kiment, és találkozott egyik szolgatársával, aki neki száz dénárral tartozott. Elkapta és fojtogatni kezdte: »Add meg, amivel tartozol!« Szolgatársa térdre hullott előtte és kérlelte: »Légy türelmes irántam, mindent megfizetek!« De ő nem engedett, hanem ment és börtönbe vetette, míg meg nem fizeti tartozását. Szolgatársai látták a történteket. Elmentek és elbeszélték uruknak. Az úr akkor magához hívatta őt, és így szólt hozzá: »
Te gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad?« És az úr nagy haraggal átadta őt az őröknek, míg meg nem fizet mindent, amivel tartozik.
Az én mennyei Atyám is így tesz veletek, ha tiszta szívből meg nem bocsát mindegyiktek a testvérének.”
Ezek az evangélium igéi.

Mt 18,21-35″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-03-17


————

Ortodox (Görög keleti): 

Téglák omlottak le, de mi faragott kőből építünk! Vadfügefákat vágtak ki, de mi cédrusokkal pótoljuk!

10 Fölbújtja ellene az Úr Recín vezéreit, és rájuk uszítja ellenségeit:

11 az arámokat elölről, a filiszteusokat hátulról, és falják Izráelt tele szájjal. Mindezzel nem múlt el haragja, és keze még ki van nyújtva.

12 De ez a nép nem tért meg ostorozójához, és nem kereste a Seregek Urát.

13 Ezért kiirtotta az Úr Izráelből a fejet és a farkat, a pálmát és a kákát egyszerre.

14 A vén és a főrendű a fej, a hazugságot tanító próféta pedig a farok.

15 Mert tévútra vezették ezt a népet vezetői, és megzavarodtak, akiket vezettek.

16 Ezért nem örül ifjainak az Úr, nem könyörül árváin és özvegyein, mert mindenki elvetemült gonosztevő, és minden száj bolondot beszél. Mindezzel nem múlt el haragja, keze még ki van nyújtva.

17 Mert föllángol a gonoszság, mint a tűz, megemészti a tövist és a gazt. Meggyújtja az erdő bozótját, gomolyogva száll föl a füstje.

18 A Seregek Ura haragja miatt borul lángba az ország, a nép pedig tűz martaléka lesz. Senki sem könyörül embertársán.

19 Jobbjába is beleharap, mert olyan éhes, balját is megenné, mert nem tud jóllakni, mindenki megenné karja húsát is.

20 Manassé Efraimra, Efraim Manasséra, mindketten Júdára támadnak. Mindezzel nem múlt el haragja, keze még ki van nyújtva.

A gonosz vezetők ítélete

10.1Jaj azoknak, akik jogtalan rendeleteket hoznak, és irataik csak terheket rónak ki.

Mert elnyújtják a nincstelenek perét, megfosztják jogaiktól népem nyomorultjait. Az özvegyeket kizsákmányolják, és az árvákat kifosztják.

De mit tesztek majd a megtorlás napján, amikor megjön messziről az ítéletidő? Kihez futtok majd segítségért, hol hagyjátok kincseiteket?

Aki nem térdel a foglyok közé, a megöltek között esik el. Mindezzel nem múlt el haragja, keze még ki van nyújtva.

——————————

Az özönvíz kezdete

7.1 Akkor ezt mondta az Úr Nóénak: Menj be egész házad népével a bárkába, mert csak téged látlak igaznak ebben a nemzedékben.

Minden tiszta állatból hetet-hetet vigyél magaddal, hímet és nőstényt. Azokból az állatokból, amelyek nem tiszták, kettőt-kettőt, hímet és nőstényt.

Az égi madarakból is hetet-hetet, hímet és nőstényt, hogy maradjon utódjuk az egész földön.

Mert hét nap múlva negyven nap és negyven éjjel tartó esőt bocsátok a földre, és eltörlök a föld színéről minden élőt, amelyet alkottam.

Nóé meg is tett mindent úgy, ahogyan az Úr megparancsolta neki.

Nóé hatszáz éves volt, amikor özönvíz lett a földön.

Bement tehát Nóé fiaival, feleségével és fiainak feleségeivel a bárkába az özönvíz elől.

A tiszta állatok közül, de a nem tiszta állatok közül is, a madarak és mindenféle földi csúszómászók közül

kettő-kettő ment be Nóéhoz a bárkába: hím és nőstény, ahogyan megparancsolta Isten Nóénak.

10 A hetedik napon özönvíz lett a földön.

11 Nóé életének hatszázadik évében, a második hónap* tizenhetedikén **, fölfakadt ezen a napon a nagy mélység minden forrása, és megnyíltak az ég csatornái.

12 Negyven nap és negyven éjjel esett az eső a földre.

13 Még azon a napon bement Nóé és Nóé fiai, Sém, Hám és Jáfet, Nóé felesége és fiainak három felesége a bárkába,

14 és velük együtt mindenfajta élőlény, mindenféle állat és mindenféle csúszómászó, amely csak csúszik-mászik a földön, mindenfajta repdeső állat, madarak és szárnyasok.

15 Kettő-kettő ment be Nóéhoz a bárkába mindenféle élőlényből.

——————————————–

32 Ezért, fiaim, hallgassatok rám, mert boldogok, akik megőrzik útjaimat!

33 Hallgassatok az intésre, hogy bölcsek legyetek, és ne hanyagoljátok el azt!

34 Boldog ember az, aki hallgat rám, ajtóm előtt vigyázva minden nap, ajtófélfáimat őrizve.

35 Mert aki engem megtalál, az életet találja meg, és kegyelmet nyer az Úrtól.

36 De aki vétkezik ellenem, magának árt, gyűlölőim mind a halált szeretik.

A bölcsesség és a balgaság hívogatása

9.1 A bölcsesség házat épített magának, hét oszlopot faragott hozzá.

Levágta vágómarháját, megfűszerezte borát, és megterítette asztalát.

Lányokat küldött ki, hogy így kiáltsanak a város magasan fekvő pontjain:

Aki tapasztalatlan, térjen be ide! Az esztelennek pedig ezt mondja:

Jöjjetek, egyetek a kenyeremből, és igyatok fűszerezett boromból!

Hagyjátok el az együgyűséget, és éltek, járjatok az értelem útján!

Aki meginti a csúfolódót, maga fog pironkodni, aki megfeddi a bűnöst, magát szennyezi be.

Ne fedd meg a csúfolódót, mert meggyűlöl téged, de fedd meg a bölcset, az szeretni fog téged!

Adj a bölcsnek, és még bölcsebb lesz, tanítsd az igazat, és ő gyarapítja tudását!

10 A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek a megismerése ad értelmet.

11 Mert általam sokasodnak meg napjaid, és gyarapodnak életed évei.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=++Isaiah+9%3A9-10%3A4%3B++Genesis+7%3A1-15%3B++Proverbs+8%3A32-9%3A11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS
—–

https://oca.org/readings/daily/2020/03/17

 
 
* “… Az ő húsvétjuk a holdév első hónapjának (Nisan) 14—21. napjai között, tehát a holdtöltére következő héten van. A Nisan hónap a mi évünk márciusára vagy áprilisára esik, sőt ha Veadar előzte meg, akkor még májusba is belenyúlhat. …”
https://katolikusvalasz.blog.hu/2017/04/16/2019_aprilis_21_husvetvasarnap
 
 
**
“… A figyelmeztetés után következô nagy csoda pontos idejét Conchita
ismeri, aki nyolc nappal az események elôtt kihirdeti az idôpontot. A
gyermekek szerint a nagy csoda 10-15 percig fog tartani. Csak
Garabandalban lesz látható. A csoda helyén valamilyen látható
(füstszerű) jel marad ,,az idôk végéig”, ami fényképezhetô lesz, TV-n
is tudják közvetíteni, érinteni is lehet, de tapintva nem fogják
érzékelni az emberek. Ezt követôen pedig — ha az emberiség ennek
ellenére sem tér Istenhez — súlyos büntetés sújtja a világot. A nagy
csoda idôpontjáról Conchita annyit árult el, hogy valamelyik év
áprilisában vagy májusában lesz nyolcadika és tizenhatodika között
csütörtöki napon este fél kilenckor. Ez a nap ,,egybeesik egy egyházi
eseménnyel és egy szentnek az ünnepével, aki az Oltáriszentségért halt
mártírhalált.
 …”
The Rapture on/around the Spring Equinox: (March 19-20, 2020)?
https://www.youtube.com/watch?v=XbQOaTyWVNI

Sokan közülük már nem fogadják el Szent Igémet, mely kristálytiszta marad, akárcsak a forrásból fakadó víz

Igazság Könyve:

2015. március 4. szerda, 22:12

Drága szeretett leányom, a sötétség szelleme egy olyan időszakban nyomta el a Hangomat, amikor az emberiségnek a legnagyobb szüksége van Rám.

Ez a szellemi harc egy kegyetlen harc, és azt Királyságom vívja meg a gonosz erői ellen. Mégis erről a tényről sok ember teljesen megfeledkezik, mert a gonosz szelleme egy új hamis tant áraszt szét, mely külsőleg népszerűnek, csodálatraméltónak, örvendetesnek fog látszani, és amelyet azok fognak megtapsolni, akik azt állítják, hogy Igémet szólják, de amelyek nem Tőlem származnak.

A gonosz óvatos, ravasz és fondorlatos, és így, amikor ügynökei Tanításom egy új megközelítési módját mutatják be, biztosak lehettek abban, hogy csodálatra méltó módon fogják azt felöltöztetni, amelyet jogosnak fognak találni. Ellenségem hatalma fojtogatja népem hitét, és ők nem látják, ami előttük folyik.

A zűrzavar nem Tőlem származik. Az Én Igém világos, Tanításom végtelen. Az emberiség a humanizmust és az ateizmust karolta fel Helyettem. Engem félredobtak, Igémnek pedig már csak egyes részét tűrik meg, mert a másik részét elferdítik, csakhogy az megfeleljen a bűnösök igényeinek, akik így akarják igazolni vétkeiket. Ők maguk között elnézik az eretnekséget, de Én mindent látó Vagyok, és a szerint fogom megítélni a Keresztényeket, ahogyan ők Igémet elutasítják, és az Ellenem elkövetett cselekedeteik szerint.

A világban a Keresztényeket hamar ki fogják közösíteni, és nagy megpróbáltatásokat fognak elszenvedni a világban fellelhető, és Ellenem irányuló gyűlölet miatt.

Engem azok vetettek meg, akik egykor ismertek, de most elutasítottak Engem. Már alig tűrnek meg azok, akik bár tudják, hogy Ki Vagyok, de akik elvetik Tanításom egyes részeit, mivel az Igazság kényelmetlen számukra.

A földön töltött Időm során sokan elkerültek Engem, különösen azok a büszke lelkek, akik nyájamat vezették a templomokban. Ők Isten Igéjét prédikálták, de az Igazságot már nem akarták Ajkaimról, a Messiás Ajkáról hallani.

Ma itt vannak hűtlen szolgáim, akik nem ragaszkodnak az Igazsághoz. Sokan közülük már nem fogadják el Szent Igémet, mely kristálytiszta marad, akárcsak a forrásból fakadó víz. Ők azt a vizet, amely a Szentlélekből árad ki, bemocskolták, és azt az ártatlan lelkek fogják meginni. Az Igazságot el fogják ferdíteni, és sokan kénytelenek lesznek lenyelni a sötétség tanát, mely olyan fényesen fog ragyogni, mint egy káprázatos csillag. Ennek az új hamis tannak semmi köze sem lesz Hozzám, és éppen ezért, csak azok fogják megtalálni az Örök Életet, akik hisznek a Szent Evangéliumban, és akik nem hajlandók eltérni attól.

Azért jöttem, hogy az Igazságot hozzam nektek; hogy megmentselek benneteket, és ti ezért Engem keresztre feszítettetek. Mégis a Kereszthalálom volt az, amely által legyőztem a halált. Mindent, amit tettem, értetek tettem, és mindaz, ami a halál fölött aratott Győzelmemből származik, a tietek. Tietek a test élete, ha hisztek Bennem, és a lelketek örökké élni fog. Második Eljövetelem előtt elutasíttok Engem, akkor nem lesztek felkészülve, hogy fogadjatok Engem. Ha megölelitek a hazugságokat, jóllehet Igém Igazságát már ismeritek, akkor kétségbe fogtok esni. És most itt Vagyok, hogy még egyszer keresztre feszítsenek Engem, de ez alkalommal kevésbé fogják gyászolni Testemet – Egyházamat -, mivel ti el fogtok hagyni Engem mire visszatérek a Nagy Napon. Rólam már meg fognak feledkezni, de a csalót bálványozni, imádni, és mint egy királyi méltóságot köszönteni fogják, s közben Én az árokban fogok heverni és össze fognak taposni.

Az Én igazi követőim egyedül csak a Szentlélek Erejének köszönhetően lesznek képesek ellenállni ennek a lelkekért folytatott csatának, és Én megadok nektek minden Kegyelmet, hogy megnyissátok szemeteket az Igazságra, és hogy megakadályozzalak titeket abban, hogy a megtévesztés felfaljon benneteket.

Az Én hűséges felszentelt szolgáim, akik hűek maradnak Igémhez, fel fognak állni, és az Igazság útján fognak vezetni benneteket. Ezek a bátor felszentelt szolgáim rendkívüli kegyelmeket fognak kapni, hogy segítsenek a Keresztényeknek világosan felismerni a jó és a rossz közötti különbséget. Bátorság nektek, követőim, és tudjátok meg, hogy ezek a Kegyelmek most kiáradnak ezekre a szolgáimra, mert az ő vezetésük nélkül nehéz lenne számotokra, hogy hirdessétek az Igazságot.

Szeretlek mindnyájatokat. Soha nem foglak elhagyni benneteket. Magamhoz vonzlak benneteket, és arra sürgetlek, hogy imádkozzátok a Keresztes Imahadjáratom imáit, hogy megkapjátok azokat az Áldásokat, amelyekre szükségetek lesz az előttetek álló utazáson. A Szentlélek nyugszik rajtatok, és ti minden lehetséges Ajándékkal fel lesztek ruházva, hogy az Irántam való odaadásotokban megmaradjatok.

Hívjatok mindig Engem, hogy segítsek nektek, hogy bátorságot, erőt és képességet adjak nektek arra, hogy szeretettel és együttérzéssel bánjatok ellenségeitekkel, amelyre szükségetek van, ha ti az Én igazi tanítványaim akartok lenni.

Azonban ellenségeimet szeretni nem azt jelenti, hogy elfogadjátok az eretnekséget. Kérem továbbá tőletek, hogy tartózkodjatok a Nevemben történő bármiféle gyűlölködéstől.

Hirdessétek Igémet. Nincs szükség arra, hogy megvédjétek azt.

A ti szeretett Jézus Krisztusotok,

Az emberiség Üdvözítője és Megváltója”

https://masodikeljovetel.hu/az-en-huseges-felszentelt-szolgaim-akik-huek-maradnak-igemhez-fel-fognak-allni-es-vezetni-fognak


———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html


MEGÖNTÖZÖM GYÜMÜÖLCSÖMET
1988. március 3.
Vassula, tedd széppé Egyházamat! Mezítláb lépj tulajdonomba!1 Vidd magaddal üzenetemet, ne nézz se jobbra, se balra, járj velem! Az Ecclesia új életre támad, összegyûjtöd õket Atyád házában, és megáldod õket. Megmentem õket a gonosztól, és én, a Magasságbeli közöttetek leszek, és te az én szájammal fogsz szólni. Közeledjetek Istenetekhez mindnyájan, akik utánam vágyakoztok, és teljétek el gyümölcsömmel! Jöjjetek, jöjjetek mind, akik szerettek, és kövessétek útjaimat, jöjjetek és teljetek el! Egyétek gyümölcsömet, és még többet fogtok kívánni. Jöjjetek mind, akik szomjúhoztok, igyatok belõlem, és még többre fogtok szomjazni. Aki az én erényeimet követi, sohasem szégyenül meg. Aki megteszi, amit kérek, megdicsõít engem . Ó Vassula, elhagynálak-e valaha? Hallgass meg, széppé fogom tenni kertemet, megöntözöm gyümölcsösömet, meglocsolom virágágyásaimat, felragyogtatom a rendet. Én fogok leírni minden szót. Én az Úr, saját céljaimért, saját dicsõségemre vezettelek be téged misztériumaim tudományába.Szeretett Atyám, határtalanul szeretlek. Megteszem!  Jöjj, ne feledd, mi ketten…”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum246.html

 

———-
Római katolikus:

2020-03-15

Nagyböjt 3. vasárnapKezdőének:
Szemem mindig az Úrra tekint, hiszen ő vonja ki lábam a csapdából. Tekints rám és irgalmazz: elhagyatott vagyok és nyomorult. (Zsolt 24,15-16)
vagy
Ha majd elismeritek, hogy én vagyok a ti szent Istenetek: egybegyűjtelek titeket az egész világról. Tiszta vizet hintek rátok, és megtisztítlak minden gonoszságtól: új lelket adok belétek – mondja az Úr. (Ez 36,23-26)

Könyörgés:
Istenünk, minden irgalom és jóság forrása, te a böjt, az imádság és az irgalmas szeretet gyakorlása által gyógyulást adsz bűneinkre. Nézd jóságosan őszinte bűnbánatunkat, és amikor vétkeinket beismerve meghajlunk előtted, emelj föl minket szüntelen irgalmaddal. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Mózes második könyvéből
Adj nekünk vizet, hogy ihassunk.
Refidimben a nép szomjas volt, azért zúgolódott Mózes ellen: „Miért hoztál ki minket Egyiptomból, talán azért, hogy szomjúsággal ölj meg bennünket gyermekeinkkel és állatainkkal együtt?” Mózes ilyen szavakkal fohászkodott az Úrhoz: „Mit tegyek ezzel a néppel? Kevés híja és megkövez.”
Az Úr ezt válaszolta Mózesnek: „Haladj a nép előtt, vedd magadhoz Izrael véneit, fogd kezedbe a botodat, amellyel a Nílusra csaptál és menj. Én odaállok eléd a sziklára a Hórebnél. Üss rá a sziklára, víz folyik majd belőle, hogy igyék a nép.”
Mózes úgy is tett Izrael véneinek jelenlétében.
A helyet Masszának és Meribának nevezte el, ami annyit jelent mint
Kísértés és Pörölés, mivel Izrael fiai ott zúgolódtak és kísértették az Urat. Ezt kérdezték ugyanis: „Közöttünk van-e az Úr vagy nincs?”
Ez az Isten igéje. 

Kiv 17,3-7

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Bár hallgatnátok ma Isten szavára,* „Népem, ne légy kemény szívű.” 2. tónus.
Előénekes: Jöjjetek, örvendezzünk az Úrnak, * és ujjongjunk üdvünk sziklája előtt.
Dicsőítő énekkel lépjünk színe elé, * magasztaljuk őt zsoltárt zengve.
Hívek: Bár hallgatnátok ma Isten szavára,* „Népem, ne légy kemény szívű.”
E: Jöjjetek, boruljunk le, hódoljunk előtte, * hulljunk térdre Urunk, Alkotónk előtt.
Mert ő a mi Istenünk, * mi pedig az ő népe, és kezére bízott nyáj vagyunk.
H: Bár hallgatnátok ma Isten szavára,* „Népem, ne légy kemény szívű.”
E: Bárcsak hallgatnátok ma az ő szavára: * „Ne keményítsétek meg szíveteket,
mint egykor Meribánál, Massza napján a pusztában, † ahol atyáitok megkísértettek engem, * próbára tettek, bár látták számos csodámat.”
H: Bár hallgatnátok ma Isten szavára,* „Népem, ne légy kemény szívű.”
Zsolt 94,1-2.6-7.8-9

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
A nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.
Testvéreim!
Mivel a hit révén megigazultunk, békében élünk Istennel „ Urunk Jézus Krisztus által. Általa jutottunk hozzá a hitben a kegyelemhez, amelyben élünk, és dicsekszünk a reménységgel, hogy az isteni dicsőség részesei lehetünk.
Reményünkben nem csalatkozunk, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete. Amikor még erőtlenek voltunk, Krisztus az erre alkalmas időben meghalt a bűnösökért, pedig az igazért is alig hal meg valaki, legfeljebb a jótevőért adja életét az ember. Isten azonban azzal bizonyítja irántunk való szeretetét, hogy amikor még bűnösök voltunk, Krisztus meghalt értünk.
Ez az Isten igéje.
Róm 5,1-2.5-8

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Valóban te vagy a világ Megváltója, Uram. * Adj innom az élő vízből, hogy ne szomjazzam soha többé! Jn 4,42 és 15 – 11. tónus.

Hosszabb forma:
† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Az a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás.
Abban az időben:
Jézus Szamaria egyik városába, Szikárba érkezett, közel ahhoz a földhöz, amelyet Jákob adott fiának, Józsefnek. Ott volt Jákob kútja. Mivel Jézus útközben elfáradt, leült a kútnál. Az idő dél felé járt. Közben odajött egy szamariai asszony, hogy vizet merítsen. Jézus megkérte: „Adj innom!” Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek. Az asszony elcsodálkozott: „Hogyan kérhetsz te, zsidó létedre tőlem, szamariai asszonytól inni?” A zsidók ugyanis nem érintkeznek a szamaritánusokkal.
Jézus így felelt: „Ha ismernéd Isten ajándékát, és tudnád, hogy ki mondja neked: »Adj innom!«, inkább te kérnéd őt, és ő élő vizet adna neked.”
Az asszony ezt felelte: „Uram, hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély. Honnan vennéd az élő vizet? Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki nekünk ezt a kutat adta, amelyből ő maga is ivott, meg a fiai és az állatai?”
Jézus erre megjegyezte: „Mindaz, aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik. De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, nem szomjazik meg soha többé. Az a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.”
Erre az asszony megkérte: „Uram, add nekem azt a vizet, hogy ne legyek szomjas, és ne kelljen ide járnom vizet meríteni!” Jézus így szólt: „Menj, hívd a férjedet, és jöjj ide!” Az asszony ezt felelte: „Nincs is férjem!”
Mire Jézus: „Jól mondod, hogy nincs férjed. Mert öt férjed volt, és akid most van, az sem a férjed. Ezt helyesen mondtad.” Ekkor így szólt az asszony: „Uram, látom, hogy próféta vagy! Atyáink ezen a hegyen imádták Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálem az a hely, ahol imádni kell őt.”
Jézus ezt felelte: „Hidd el nekem, asszony, hogy eljön az óra, amikor az Atyát nem itt és nem is Jeruzsálemben fogjátok imádni. Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi pedig azt, akit ismerünk, hiszen az üdvösség a zsidóktól ered. De eljön az óra, sőt már itt is van, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát. Mert az Atya ilyen imádókat vár. Isten ugyanis Lélek, ezért akik őt imádják, lélekben és igazságban kell imádniuk.”

Az asszony így szólt: „Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek. Ha majd eljön, ő tudtunkra ad mindent.”
Erre Jézus kijelentette: „Én vagyok az, aki veled beszélek.” Tanítványai éppen visszaérkeztek, és meglepődtek, hogy asszonnyal beszélget. De nem kérdezte meg egyikük sem: „Mit akarsz tőle?”, vagy: „Miért beszélgetsz vele?”
Az asszony pedig otthagyva korsóját, elsietett a városba és elmondta az embereknek: „Gyertek, nézzétek meg azt az embert, aki mindent elmondott, amit tettem! Lehet, hogy ő a Krisztus?” Ki is jöttek a városból, és odagyűltek köréje.
Közben a tanítványok megkínálták őt: „Mester, egyél!” Jézus azonban ezt mondta nekik: „Van nekem olyan ételem, amelyről ti nem tudtok!” Erre a tanítványok kérdezgetni kezdték egymást: „Talán valaki hozott neki ennivalót?” De Jézus megmagyarázta: „Az én ételem az, hogy megtegyem annak akaratát, aki engem küldött, és hogy befejezzem az ő művét. Ugye, azt mondjátok: Még négy hónap, és itt az aratás. Íme, én azt mondom nektek: Emeljétek fel szemeteket és nézzétek a földeket, aranysárgák már, készek az aratásra. Az arató elnyeri most jutalmát: Begyűjti a termést az örök életre, hogy aki vetett, együtt örülhessen azzal, aki arat. Mert igaza van a közmondásnak: Az egyik vet, a másik arat. Én azért küldtelek titeket, hogy learassátok, amivel nem ti fáradtatok. Mások fáradoztak, ti pedig az ő munkájukba álltatok be.” Abból a városból, a szamaritánusok közül sokan hittek benne, mivel az asszony tanúsította: „Mindent elmondott, amit tettem.” Mikor azután kijöttek hozzá a szamaritánusok, megkérték őt, hogy maradjon náluk. Ott is maradt két napig. Ezután így szóltak az asszonyhoz: „Most már nem a te szavadra hiszünk. Hallottuk őt mi magunk is, és tudjuk, hogy valóban ő a világ Üdvözítője.”
Ezek az evangélium igéi.”

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-03-15

————
Ortodox (Görög keleti): 

Jézus megjelenik a tanítványoknak

36 Miközben ezekről beszélgettek, maga Jézus állt meg közöttük, és így köszöntötte őket: “Békesség nektek!”

37 Azok megrettentek, és félelmükben azt hitték, hogy valami szellemet látnak.

38 Ő azonban így szólt hozzájuk: “Miért rémültetek meg, és miért támad kétség a szívetekben?

39 Nézzétek meg a kezemet és a lábamat, hogy valóban én vagyok. Tapintsatok meg, és lássatok. Mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.”

40 És ezeket mondva, megmutatta nekik a kezét és a lábát.

41 Mikor pedig még mindig nem mertek hinni örömükben, és csak csodálkoztak, megkérdezte tőlük: “Van-e itt valami ennivalótok?”

42 Erre adtak neki egy darab sült halat.

43 Elvette és szemük láttára megette.

44 Majd így szólt hozzájuk: “Ezt mondtam nektek, amikor még veletek voltam: be kell teljesednie mindannak, ami meg van írva rólam a Mózes törvényében, a próféták könyvében és a zsoltárokban.”

45 Akkor megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat,

46 és így szólt nekik: “Így van megírva: a Krisztusnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel kell támadnia a halottak közül,

47 és hirdetni kell az ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között, Jeruzsálemtől kezdve.

48 Ti vagytok erre a tanúk.

49 És íme, én elküldöm nektek, akit Atyám ígért, ti pedig maradjatok a városban, amíg fel nem ruháztattok mennyei erővel.”

Jézus mennybemenetele

50 Ezután kivitte őket Betániáig, felemelte a kezét, és megáldotta őket.

51 És miközben áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe.

52 Ekkor leborulva imádták őt, majd nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe;

53 mindig a templomban voltak, és áldották Istent.

—————————————

26 Mert ilyen főpap illett hozzánk: szent, ártatlan, szeplőtlen, aki a bűnösöktől elkülönített, és aki magasabbra jutott az egeknél.

27 Neki nincs szüksége arra, mint a főpapoknak, hogy napról napra előbb saját bűneikért mutassanak be áldozatot, azután a nép bűneiért. Ugyanis ezt egyszer s mindenkorra megcselekedte, amikor önmagát adta áldozatul.

28 Mert a törvény erőtlen embereket rendelt főpapokká, a törvény utáni eskü igéje pedig a Fiút, aki örökre tökéletes.

Krisztus új szövetség közbenjárója

8.1 Az elmondottakban pedig ez a legfontosabb: olyan főpapunk van, aki a felséges Isten trónusának a jobbjára ült a mennyekben;

annak a szentélynek és igazi sátornak szolgájaként, amelyet az Úr épített, nem pedig ember.

————————————–

Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, megtartatik, az bejár és kijár, és legelőre talál.

10 A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.”

11 “Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért.

12 Aki béres és nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, látja a farkast jönni, elhagyja a juhokat, és elfut, a farkas pedig elragadja és elszéleszti őket.

13 A béres azért fut el, mert csak béres, és nem törődik a juhokkal.

14 Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem,

15 ahogyan az Atya ismer engem, én is úgy ismerem az Atyát: és én életemet adom a juhokért.

16 Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből az akolból valók: azokat is vezetnem kell, és hallgatni is fognak a hangomra: és akkor lesz egy nyáj, egy pásztor.

—————————————

10 “Te vetettél, Uram, alapot a földnek kezdetben; és a te kezed alkotása az ég.

11 Azok elpusztulnak, de te megmaradsz, és azok mind elavulnak, mint a ruha,

12 és összegöngyölíted őket, mint egy palástot, és mint a ruha, elváltoznak; te pedig ugyanaz maradsz; és esztendeid nem fogynak el.”

13 Az angyalok közül kinek mondta valaha: “Ülj az én jobbomra, amíg ellenségeidet lábad zsámolyává teszem.”

14 Vajon ezek nem szolgáló lelkek-e mind, akik azokért küldettek szolgálatra, akik örökölni fogják az üdvösséget?

Figyeljünk a Jézustól hallottakra!

Ezért tehát még jobban kell figyelnünk a hallottakra, hogy valamiképpen el ne sodródjunk.

Mert ha az angyalok által hirdetett ige olyan erős volt, hogy minden törvényszegés és engedetlenség megkapta igazságos büntetését,

akkor hogyan menekülünk meg mi, ha nem törődünk ilyen nagy üdvösséggel, amelyet az Úr hirdetett először. Azok pedig, akik hallották, megerősítették ezt számunkra,

——————————————

Jézus meggyógyítja a bénát

2.1 Néhány nap múlva ismét elment Kapernaumba, és elterjedt a híre, hogy otthon van.

Erre olyan sokan gyűltek össze, hogy még az ajtó előtt sem volt hely; ő pedig hirdette nekik az igét.

Oda akartak hozzá menni egy bénával, akit négyen vittek.

Mivel a sokaság miatt nem fértek a közelébe, megbontották annak a háznak a tetejét, ahol ő volt, és nyílást vágva leeresztették az ágyat, amelyen a béna feküdt.

Jézus pedig látva a hitüket, így szólt a bénához: “Fiam, megbocsáttattak a bűneid.”

Ott ültek néhányan az írástudók közül, és így tanakodtak szívükben:

“Hogyan beszélhet ez így? Istent káromolja! Ki bocsáthat meg bűnöket az egy Istenen kívül?”

Jézus lelkében azonnal átlátta, hogy így tanakodnak magukban, és ezt mondta nekik: “Miért tanakodtok így szívetekben?

Mi könnyebb: azt mondani a bénának: Megbocsáttattak bűneid! – vagy azt mondani: Kelj fel, fogd az ágyadat és járj!?

10 Azért pedig, hogy megtudjátok: az Emberfiának van hatalma bűnöket megbocsátani a földön – így szólt a bénához:

11 Neked mondom, kelj fel, fogd az ágyadat, és menj haza!”

12 Az pedig felkelt, azonnal felvette az ágyát, és kiment mindenki szeme láttára; úgyhogy ámulatba estek mind, dicsőítették az Istent, és ezt mondták: “Ilyet még sohasem láttunk!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=++Luke+24%3A36-53%3B++Hebrews+7%3A26-8%3A2%3B++John+10%3A9-16%3B++Hebrews+1%3A10-2%3A3%3B+++Mark+2%3A1-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–

https://oca.org/readings/daily/2020/03/15

És most itt Vagyok, hogy még egyszer keresztre feszítsenek Engem, de ez alkalommal kevésbé fogják gyászolni Testemet – Egyházamat

Igazság Könyve:

2015. március 4. szerda, 22:12

Drága szeretett leányom, a sötétség szelleme egy olyan időszakban nyomta el a Hangomat, amikor az emberiségnek a legnagyobb szüksége van Rám.

Ez a szellemi harc egy kegyetlen harc, és azt Királyságom vívja meg a gonosz erői ellen. Mégis erről a tényről sok ember teljesen megfeledkezik, mert a gonosz szelleme egy új hamis tant áraszt szét, mely külsőleg népszerűnek, csodálatraméltónak, örvendetesnek fog látszani, és amelyet azok fognak megtapsolni, akik azt állítják, hogy Igémet szólják, de amelyek nem Tőlem származnak.

A gonosz óvatos, ravasz és fondorlatos, és így, amikor ügynökei Tanításom egy új megközelítési módját mutatják be, biztosak lehettek abban, hogy csodálatra méltó módon fogják azt felöltöztetni, amelyet jogosnak fognak találni. Ellenségem hatalma fojtogatja népem hitét, és ők nem látják, ami előttük folyik.

A zűrzavar nem Tőlem származik. Az Én Igém világos, Tanításom végtelen. Az emberiség a humanizmust és az ateizmust karolta fel Helyettem. Engem félredobtak, Igémnek pedig már csak egyes részét tűrik meg, mert a másik részét elferdítik, csakhogy az megfeleljen a bűnösök igényeinek, akik így akarják igazolni vétkeiket. Ők maguk között elnézik az eretnekséget, de Én mindent látó Vagyok, és a szerint fogom megítélni a Keresztényeket, ahogyan ők Igémet elutasítják, és az Ellenem elkövetett cselekedeteik szerint.

A világban a Keresztényeket hamar ki fogják közösíteni, és nagy megpróbáltatásokat fognak elszenvedni a világban fellelhető, és Ellenem irányuló gyűlölet miatt.

Engem azok vetettek meg, akik egykor ismertek, de most elutasítottak Engem. Már alig tűrnek meg azok, akik bár tudják, hogy Ki Vagyok, de akik elvetik Tanításom egyes részeit, mivel az Igazság kényelmetlen számukra.

A földön töltött Időm során sokan elkerültek Engem, különösen azok a büszke lelkek, akik nyájamat vezették a templomokban. Ők Isten Igéjét prédikálták, de az Igazságot már nem akarták Ajkaimról, a Messiás Ajkáról hallani.

Ma itt vannak hűtlen szolgáim, akik nem ragaszkodnak az Igazsághoz. Sokan közülük már nem fogadják el Szent Igémet, mely kristálytiszta marad, akárcsak a forrásból fakadó víz. Ők azt a vizet, amely a Szentlélekből árad ki, bemocskolták, és azt az ártatlan lelkek fogják meginni. Az Igazságot el fogják ferdíteni, és sokan kénytelenek lesznek lenyelni a sötétség tanát, mely olyan fényesen fog ragyogni, mint egy káprázatos csillag. Ennek az új hamis tannak semmi köze sem lesz Hozzám, és éppen ezért, csak azok fogják megtalálni az Örök Életet, akik hisznek a Szent Evangéliumban, és akik nem hajlandók eltérni attól.

Azért jöttem, hogy az Igazságot hozzam nektek; hogy megmentselek benneteket, és ti ezért Engem keresztre feszítettetek. Mégis a Kereszthalálom volt az, amely által legyőztem a halált. Mindent, amit tettem, értetek tettem, és mindaz, ami a halál fölött aratott Győzelmemből származik, a tietek. Tietek a test élete, ha hisztek Bennem, és a lelketek örökké élni fog. Második Eljövetelem előtt elutasíttok Engem, akkor nem lesztek felkészülve, hogy fogadjatok Engem. Ha megölelitek a hazugságokat, jóllehet Igém Igazságát már ismeritek, akkor kétségbe fogtok esni. És most itt Vagyok, hogy még egyszer keresztre feszítsenek Engem, de ez alkalommal kevésbé fogják gyászolni Testemet – Egyházamat -, mivel ti el fogtok hagyni Engem mire visszatérek a Nagy Napon. Rólam már meg fognak feledkezni, de a csalót bálványozni, imádni, és mint egy királyi méltóságot köszönteni fogják, s közben Én az árokban fogok heverni és össze fognak taposni.

Az Én igazi követőim egyedül csak a Szentlélek Erejének köszönhetően lesznek képesek ellenállni ennek a lelkekért folytatott csatának, és Én megadok nektek minden Kegyelmet, hogy megnyissátok szemeteket az Igazságra, és hogy megakadályozzalak titeket abban, hogy a megtévesztés felfaljon benneteket.

Az Én hűséges felszentelt szolgáim, akik hűek maradnak Igémhez, fel fognak állni, és az Igazság útján fognak vezetni benneteket. Ezek a bátor felszentelt szolgáim rendkívüli kegyelmeket fognak kapni, hogy segítsenek a Keresztényeknek világosan felismerni a jó és a rossz közötti különbséget. Bátorság nektek, követőim, és tudjátok meg, hogy ezek a Kegyelmek most kiáradnak ezekre a szolgáimra, mert az ő vezetésük nélkül nehéz lenne számotokra, hogy hirdessétek az Igazságot.

Szeretlek mindnyájatokat. Soha nem foglak elhagyni benneteket. Magamhoz vonzlak benneteket, és arra sürgetlek, hogy imádkozzátok a Keresztes Imahadjáratom imáit, hogy megkapjátok azokat az Áldásokat, amelyekre szükségetek lesz az előttetek álló utazáson. A Szentlélek nyugszik rajtatok, és ti minden lehetséges Ajándékkal fel lesztek ruházva, hogy az Irántam való odaadásotokban megmaradjatok.

Hívjatok mindig Engem, hogy segítsek nektek, hogy bátorságot, erőt és képességet adjak nektek arra, hogy szeretettel és együttérzéssel bánjatok ellenségeitekkel, amelyre szükségetek van, ha ti az Én igazi tanítványaim akartok lenni.

Azonban ellenségeimet szeretni nem azt jelenti, hogy elfogadjátok az eretnekséget. Kérem továbbá tőletek, hogy tartózkodjatok a Nevemben történő bármiféle gyűlölködéstől.

Hirdessétek Igémet. Nincs szükség arra, hogy megvédjétek azt.

A ti szeretett Jézus Krisztusotok,

Az emberiség Üdvözítője és Megváltója”

https://masodikeljovetel.hu/az-en-huseges-felszentelt-szolgaim-akik-huek-maradnak-igemhez-fel-fognak-allni-es-vezetni-fognak

 

 

ÉN VAGYOK A REMÉNYSÉG, MELYET A VILÁG KERES

1991. február 7.

Üzenet a világ számára:

Béke legyen veletek! Jézus vagyok. Én vagyok a Reménység, amelyet a világ keres. A Reménység, amelyet keresnek, a közelükben van. Csupán ki kell nyújtaniuk kezüket az ég felé, és keresni a mennyei dolgokat. Kereshetnek engem, és válaszolok nekik. Nem rejtem el Arcomat elõlük, és tekintetemet sem veszem le róluk. Szemem mindenkire figyel, és vigyáz minden lépéstekre.

Lelkem valóban betölti az egész világot, hogy eloszlassa ezt a sötétséget, és reményt nyújtson azoknak, akik tapogatózva haladnak ebben a végtelen éjszakában. Szeretteim, mivel a ti otthonotok a menny, és zarándokutatok a Földön vezet, okkal örvendezhettek és reménykedhettek.

Ó teremtés! Levenném-e rólad halotti lepledet anélkül, hogy életre keltenélek? Vagy én, aki életet hozok, vissza küldenélek-e a halálba? Irgalmasság vagyok. Szeretet vagyok.
Tekints az égre, és figyeld az idõk jeleit!
Azért jövök, hogy sorra összegyûjtsem a nemzeteket, megmutassam minden embernek Szent Arcomat, és emlékeztesselek benneteket szeretetemre. De látjátok, a bajok elkezdõdtek, ahogyan szülési fájdalmaitok is. Mivel hívõk lettetek, tanúsíthatjátok, hogy mindaz megvalósul, amit a Szentírásban olvastatok: Lelkemet bõséggel árasztom ki az emberiségre a sötétség e végsõ napjaiban. Oly dolgoknak lesztek tanúi, amelyeket korábban hasonlatokban és példabeszédekben kaptatok. Tanúi vagytok a Sátán kegyetlenségének, de megígérem nektek, kis gyermekeim, hogy szenvedéstek (ami erõsödni fog) után hamarosan öröm következik, és a szülési fájdalmak árán megszületik közöttetek a Szeretet!

De ma aggodalommal nézek a magasból e nemzedék bûneire, amelyek túltesznek Szodoma és Gomorra bûnein, mert a ti reménységetek alapja egy hamis krisztus. Gonosz, lázadó, vérrel szennyezett ez a nemzedék, és a Sátán árnyékában él. Ó nemzedék! A te kifinomult, állítólagos bölcsességed valóban kirekesztett engem, mert szíved felfuvalkodott, megtelt gõggel, és egyenlõnek tekinti magát velem, a ti Istenetekkel.

“Vajon mondod-e majd gyilkosaid elõtt is:
,Isten vagyok’, noha csak ember vagy,
s nem Isten, azoknak a kezében, akik átszúrnak?” 1

Utcáidon már vér folyik. Gonoszságodban olyan dolgokban reménykedsz, ami nem én vagyok. Emberekre alapozod reménységedet, és nem rám. Olyan gazdagságra, amely nem ment meg téged. Figyelmen kívül hagyod azt a kincset, amelyet én kínálok fel neked a mennyben. Elvárásaidat arra az emberiségre építed, amely hazug, mert azt hiszed, hogy mindent meg tudsz oldani saját emberi erõddel. Te {Isten ezt a szabadkõmûves felfogásra vonatkoztatja} valóban nagy gazdagságra tettél szert serényen kereskedve, de holnap meg fogsz halni .

Kevesen vannak, akik azt kérdezik: “Mi lehet annak oka, hogy az Úr és az õ Édesanyja hirtelen leszáll hozzánk?”, és papi lelkeimnek csak kis maradéka szentel figyelmet rendszeres megnyilatkozásainknak. Megmondtam, hogy “elküldöm hírnökömet, hogy elõkészítse elõttem az utat” 2 , és Édesanyám, aki a ti Édesanyátok is, pontosan ezt teszi. Az Írások beteljesednek, és bizony mondom nektek, hogy váratlanul eljön az, akire ábeleim és jákobjaim vágyódtak. Belép templomába, hogy elpusztítsa a káinokat és az ézsaukat, akik tönkretették és lerombolták Egyházamat. Ti gépiessé tettétek házamat, azt a házat, amelynek az imádság házává kellene lennie! Rablók tanyájává tettétek házamat! Hogyha én a “Szent Isten” vagyok, ahogy ti 3 mondjátok, hol marad a tisztelet, amellyel tartoztok nekem? Ha valóban Mesteretek vagyok, hol az irántam tanúsított megbecsülés? Ha Istenetek vagyok, miként imádtok és tömjéneztek engem? Hol az irántam tanúsított hûség? Hogyan lehetséges, hogy nem tudjátok felismerni az idõk jeleit? Hogyan lehetséges, hogy nem értitek meg a mennyei dolgokat? Hogyan lehet, hogy már nem hisztek csodáimban? Miért üldözitek ábeleimet és jákobjaimat, ha nem is nyilvánosan, de titokban? Én is megjelenek, ahogyan Szent Édesanyám. Lelkeken keresztül nyilvánulunk meg sok nemzetben, de jelenéseink untatnak, sõt bosszantanak benneteket. “Milyen fárasztó ez” 4 , mondjátok, mert ti a mai napig nem értettétek meg a mennyei dolgokat, amelyeket ábeleim és jákobjaim megértenek. Nem, ti nem értettétek meg szeretetemet, és azt a tiszteletet sem, amellyel Édesanyámnak tartoztok.
Ti a hitre buzdítotok, de saját erõtökben, saját tekintélyetekben és saját értelmetekben bíztok. Fületeket zavarja, hogy hangom ma bûnbánatra szólítja a bûnösöket. Ha gyógyító sugaraival hirtelen felragyog az igazságosság, ti visszautasítjátok adományomat, amelyet e sötét korszakotokban kínálok fel nektek.
Meddig kell még eltûrnöm ismételt üldözéseiteket?
Fel kell-e áldoznom évrõl évre ábeleimet és jákobjaimat, akik oltáraim tömjéne és Egyházam erõs oszlopai? Becsukjátok fületeket hangom elõl, hogy csak saját hangotokra figyeljetek. Sokakat megfosztottatok attól, hogy új szõlõskertjeim gyümölcsébõl ehessenek, mert hatalmába kerített titeket a Sátán, és megtámadta lelketeket. És íme, mások vezekelnek bûneitekért! 5 Mások vezekelnek hiúságotokért és esztelenségeitekért: hogy titeket megmentsenek. Ezek a nemes lelkek mindennap felkínálják arcukat nektek, hogy a ti érdeketekben üssék, alázzák és kínozzák meg õket. E nemes lelkek saját vérükkel vezekelnek: hogy megmentsenek titeket. Várom, hogy kimondjátok, amivel tartoztok, de ti nem tartotok bûnbánatot, hanem tévelyegve járjátok saját utatokat milliókat vonszolva magatokkal. Jó állásokat és tekintélyt kerestek, de nem azért, hogy lelkeket nyerjetek meg és mentsetek meg. El fogtok bukni… és ez a folytonos hitehagyás véget ér… Bennetek, ábeleim és jákobjaim, újjáépítem egykori oltáraimat, amelyek most romokban hevernek. Kristálytiszta folyókat fakasztok belõletek, és tanúságotok gyümölcsözõ lesz, mivel ez a víz az én forrásomból fakad. És ahogy az élet fái növekednek a szent folyó vizétõl, gyermekeim is megerõsödnek tanúvallomásotoktól. Gyermekeim, bátorság! Nem hagytalak el és nem is felejtettelek el benneteket.
Aki bennem él, megérzi szeretetemet.
Aki belõlem táplálkozik, nem hal meg.
Aki bennem
marad, élni fog.
Én, a Võlegény, azért jövök, hogy az én békémben és szeretetemben keljek egybe veletek és emlékeztesselek benneteket, hogy kezdettõl fogva az enyémek voltatok.
Én, az Úr, megáldalak benneteket. Homlokotokon hagyom szeretetem sóhaját. Az én Szent Nevemben  legyetek egyek!”

———-
Római katolikus:

2020-03-13

2. nagyböjti hét péntek

OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
Isten rendkívüli kegyelme volt, hogy Jákob fiai nem ölték meg öccsüket, atyjuk kedvencét, Józsefet.
Jákob Józsefet szerette legjobban a fiai közül, mert öregedőfélben volt már, mikor József született. Még tarka köntöst is csináltatott neki. Testvérei látták, hogy Józsefet náluk jobban szereti, ezért meggyűlölték őt, és nem tudtak vele barátságos szót váltani.
Történt, hogy épp Szikemben tartózkodtak bátyjai, mert arra legeltették atyjuk nyáját. Jákob akkor így szólt Józsefhez: „Menj, fiam, bátyáid Szikem környékén legeltetik a juhokat, jer, hadd küldjelek el hozzájuk.”
József elindult, s Dotáinban megtalálta bátyjait. Ezek már messziről meglátták őt, és arra gondoltak, hogy megölik.
Így szóltak: „Gyertek, jön az álomlátó, öljük meg! Testét dobjuk egy száraz vízverembe, s híreszteljük el, hogy vadállat falta fel; hadd lássuk, mennyit érnek álmai!”
Amikor Ruben ezt meghallotta, azon volt, hogy kiszabadítsa kezükből Józsefet. Azért így szólt: „Ne öljük meg! Vért ne ontsatok, hanem dobjátok a pusztai vízverembe! Így kezetek a vértől tiszta marad.” Mindezt csak azért mondta, hogy megmentse kezükből és visszaadhassa őt atyjának.
Így hát, amikor József a bátyjaihoz ért, azok lehúzták róla hosszú tarka köntösét, őt magát meg egy kiszáradt vízverembe vetették. Aztán leültek kenyerezni. Távolról szemükbe tűnt, hogy izmaelita vándorkereskedők jönnek Gálaád felől, akik tevéken Egyiptomba tartanak: gyantát, mirhát és fűszerféléket szállítanak.
Ezt látva Júda így szólt testvéreihez: „Ha veszni hagyjuk testvérünket, s eltitkoljuk, mit használhat ez nekünk? Jobb lesz, ha eladjuk az izmaelitáknak őt. Ne szennyezzük be hát kezünket: a testünk-vérünk ő, és hozzánk tartozik!” Testvérei hallgattak Júdára.
Amikor tehát megérkeztek a vándorkereskedők, a vízveremből testvérei kiemelték Józsefet, és eladták húsz ezüstért; azok pedig Egyiptomba indultak vele.
Ez az Isten igéje.
Ter 37,3-4.12-13a.17b-28

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Emlékezzetek a csodás tettekre, * melyeket Isten művelt. (5a. vers. – 8. G tónus)
Előénekes: Éhséget támasztott egykor a földön, * és elpusztított minden falat kenyeret.
De elküldött előttük egy férfit, Józsefet, * akit rabszolgának adtak el.
Hívek: Emlékezzetek a csodás tettekre, * melyeket Isten művelt.
E: Lábát bilincsbe verték, * nyakát vasba szorították,
amíg be nem teljesedett, amit mondott, * amíg nem igazolta őt az Úr szava.
H: Emlékezzetek a csodás tettekre, * melyeket Isten művelt.
E: A király üzent, hogy oldják föl bilincsét, * a népek fejedelme tette szabaddá.
Megtette őt házának urává, * és minden vagyona fölé rendelte.
H: Emlékezzetek a csodás tettekre, * melyeket Isten művelt.
Zsolt 104,16-17.18-19.20-21

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, * hogy örökké éljen minden őbenne hívő, Jn 3,16 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus példabeszéde a gonosz szőlőművesekről, akik megölik az örököst.
Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek;
„Hallgassatok meg egy másik példabeszédet! Volt egy gazdaember, aki szőlőt telepített, bekerítette sövénnyel, belül pedig taposó-gödröt ásott, és őrtornyot épített. Aztán rábízta a szőlőt a munkásokra, és elutazott. Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a szőlőmunkásokhoz, hogy a termést átvegyék. Ám a szőlőmunkások megragadták a szolgáit, s az egyiket összeverték, a másikat megölték, a harmadikat pedig megkövezték. Erre más szolgákat küldött, többet, mint először, de ezekkel is ugyanúgy bántak. Végül a fiát küldte el hozzájuk, mondván: »A fiamat csak megbecsülik!« Amikor azonban a szőlőmunkások meglátták a fiút, így szóltak egymáshoz: »Ez itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az öröksége!« Meg is ragadták őt, kidobták a szőlőből, és megölték.
Amikor megjön a szőlőskert ura, ugyan mit tesz majd ezekkel a szőlőmunkásokkal?”
Ezt válaszolták: „Gonoszul elbánik a gonoszokkal, a szőlőt pedig más munkásokra bízza, akik idejében átadják neki a termést.” Jézus így folytatta: „Nem olvastátok soha az írásokban: »A kő, melyet az építők elvetettek, mégis szegletkővé lett, az Úr tette azzá, és szemünkben csodálatos ez!«
Ezért mondom nektek: Az Isten országát elveszik tőletek, és olyan népnek adják, amely majd megtermi annak gyümölcsét.”
A főpapok és a farizeusok hallották a példabeszédet, és megértették, hogy Jézus róluk beszél. El akarták fogni, de féltek a néptől, mert mindenki prófétának tartotta.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 21,33-43.45-46″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-03-13

————
Ortodox (Görög keleti): 

A szír-efraimi háború

7.1 Áháznak, Jótám fiának, Uzzijjá unokájának, Júda királyának az idejében történt, hogy háborút indított Recín, Arám királya és Pekah, Remaljá fia, Izráel királya Jeruzsálem ellen; de nem tudták legyőzni.

Amikor hírül vitték Dávid házának, hogy összefogott Arám Efraimmal, reszketni kezdett a szíve és népének a szíve, ahogyan az erdő fái reszketnek a szélben.

Akkor így szólt az Úr Ézsaiáshoz: Menj ki Seárjásúb fiaddal együtt Áházhoz a Felső-tó vízvezetékének a végéhez, a Ruhafestők mezejéhez vezető útra,

és mondd meg neki: Légy óvatos, maradj nyugton! Ne félj, ne lágyuljon meg a szíved e két füstölgő, üszkös fadarab miatt, az arámi Recínnek és Remaljá fiának a haragja miatt!

Mivel azt a gonosz tervet szőtte ellened az arámi Recín az efraimi Remaljá fiával együtt,

hogy vonuljunk föl Júda ellen, törjünk rá, kapcsoljuk magunkhoz, és tegyük királyává Tábal fiát,

azért ezt mondja az én Uram, az Úr: Nem sikerül, nem úgy lesz,

még ha Arámnak Damaszkusz is a fővárosa, és Damaszkusznak Recín is a vezetője! Hatvanöt év múlva összeomlik Efraim, és nem lesz többé nép;

még ha Efraimnak Samária is a fővárosa, és ha Samáriának Remaljá fia is a vezetője! De ha nem hisztek, nem maradtok meg!

Az Immánuél-jövendölés

10 Ezután így szólt az Úr Áházhoz:

11 Kérj jelt Istenedtől, az Úrtól, akár lentről a mélyből, akár fentről a magasból!

12 De Áház így válaszolt: Nem kérek, nem kísértem az Urat!

13 Akkor ezt mondta Ézsaiás: Halljátok meg, Dávid háza! Nem elég, hogy embereket fárasztotok, még Istenemet is fárasztjátok?

14 Ezért maga az Úr fog nektek jelt adni: Íme, egy fiatal nő teherben van, és fiút fog szülni, és Immánuélnak nevezik el.

15 Tejszínt és mézet fog az enni, amíg meg tudja vetni a rosszat, és a jót tudja választani.

———————————–

“…  Ezek a bátor felszentelt szolgáim rendkívüli kegyelmeket fognak kapni, hogy segítsenek a Keresztényeknek világosan felismerni a és a rossz közötti különbséget. Bátorság nektek, követőim, és tudjátok meg, hogy ezek a Kegyelmek most kiáradnak ezekre a szolgáimra, mert az ő vezetésük nélkül nehéz lenne számotokra, hogy hirdessétek az Igazságot. …”
————————

32 Nóé ötszáz éves volt, amikor fiakat nemzett: Sémet, Hámot és Jáfetet.

Az erőszakosság elterjed a földön

6.1 Történt pedig, hogy amikor az emberek kezdtek elszaporodni a földön, és leányaik születtek,

látták az istenfiak, hogy szépek az emberek leányai, ezért feleségül vették közülük mindazokat, akiket kiszemeltek maguknak.

Akkor ezt mondta az Úr: Ne maradjon lelkem örökké az emberben, hiszen ő csak test. Legyen az életkora százhúsz esztendő.

Abban az időben, amikor az istenfiak bementek az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szültek nekik – sőt még azután is -, óriások éltek a földön. Ők azok a vitézkedők, akik ősidőktől fogva hírnevesek voltak.

Amikor látta az Úr, hogy az emberi gonoszság mennyire elhatalmasodott a földön, és hogy az ember szívének minden szándéka és gondolata szüntelenül csak gonosz,

megbánta az Úr, hogy embert alkotott a földön, és megszomorodott szívében.

Azért ezt mondta az Úr: Eltörlöm a föld színéről az embert, akit teremtettem; az emberrel együtt az állatokat, a csúszómászókat és az égi madarakat is, mert megbántam, hogy alkottam őket.

De Nóé kegyelmet talált az Úr előtt.

——————————————

A házasságtörő saját vesztébe rohan

20 Őrizd meg, fiam, apád parancsát, és ne hagyd el anyád tanítását!

21 Kösd mindenkor a szívedre, hordozd a nyakadra fűzve!

22 Jártodban vezessen, fektedben őrizzen, és ha felébredsz, irányítsa gondolataidat!

23 Mert lámpás a parancs, világosság a tanítás, az élet útja a figyelmeztető intés.

24 Ez őriz meg a rossz nőtől, az idegen nő hízelgő nyelvétől.

25 Ne kívánd meg szépségét szívedben, és ne fogjon meg szempilláival!

26 Mert a parázna nő csak egy darab kenyérre, de a férjes asszony drága életedre vadászik.

27 Vihet-e valaki tüzet a keblében úgy, hogy meg ne gyulladjon a ruhája?

28 Vagy járhat-e valaki parázson úgy, hogy a lába meg ne égjen?

29 Pedig így jár, aki bemegy embertársa feleségéhez, senki sem marad büntetlen, aki megérinti.

30 Nem vetik meg a tolvajt, ha azért lop, hogy jóllakjék, mert éhezik;

31 mégis hétannyit kell fizetnie, ha rajtakapják, háza egész vagyonába is kerülhet.

32 De aki asszonnyal lesz házasságtörő, az esztelen, önmagát rontja meg, aki ilyet csinál.

33 Csapás és szégyen éri, gyalázata letörölhetetlen.

34 Mert a féltékenység haragra lobbantja a férfit, és ő nem ismer szánalmat a bosszúállás napján.

35 Nem fogad el semmiféle váltságot, nem enged, bármennyi ajándékot adnak is neki!

Fiam, őrizd meg szavaimat, és zárd magadba parancsaimat!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=++Isaiah+7%3A1-15%3B++Genesis+5%3A32-6%3A8%3B+++Proverbs+6%3A20-7%3A1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

Az Én igazi követőim egyedül csak a Szentlélek Erejének köszönhetően lesznek képesek ellenállni ennek a lelkekért folytatott csatának

Igazság Könyve:

2015. március 4. szerda, 22:12

Drága szeretett leányom, a sötétség szelleme egy olyan időszakban nyomta el a Hangomat, amikor az emberiségnek a legnagyobb szüksége van Rám.

Ez a szellemi harc egy kegyetlen harc, és azt Királyságom vívja meg a gonosz erői ellen. Mégis erről a tényről sok ember teljesen megfeledkezik, mert a gonosz szelleme egy új hamis tant áraszt szét, mely külsőleg népszerűnek, csodálatraméltónak, örvendetesnek fog látszani, és amelyet azok fognak megtapsolni, akik azt állítják, hogy Igémet szólják, de amelyek nem Tőlem származnak.

A gonosz óvatos, ravasz és fondorlatos, és így, amikor ügynökei Tanításom egy új megközelítési módját mutatják be, biztosak lehettek abban, hogy csodálatra méltó módon fogják azt felöltöztetni, amelyet jogosnak fognak találni. Ellenségem hatalma fojtogatja népem hitét, és ők nem látják, ami előttük folyik.

A zűrzavar nem Tőlem származik. Az Én Igém világos, Tanításom végtelen. Az emberiség a humanizmust és az ateizmust karolta fel Helyettem. Engem félredobtak, Igémnek pedig már csak egyes részét tűrik meg, mert a másik részét elferdítik, csakhogy az megfeleljen a bűnösök igényeinek, akik így akarják igazolni vétkeiket. Ők maguk között elnézik az eretnekséget, de Én mindent látó Vagyok, és a szerint fogom megítélni a Keresztényeket, ahogyan ők Igémet elutasítják, és az Ellenem elkövetett cselekedeteik szerint.

A világban a Keresztényeket hamar ki fogják közösíteni, és nagy megpróbáltatásokat fognak elszenvedni a világban fellelhető, és Ellenem irányuló gyűlölet miatt.

Engem azok vetettek meg, akik egykor ismertek, de most elutasítottak Engem. Már alig tűrnek meg azok, akik bár tudják, hogy Ki Vagyok, de akik elvetik Tanításom egyes részeit, mivel az Igazság kényelmetlen számukra.

A földön töltött Időm során sokan elkerültek Engem, különösen azok a büszke lelkek, akik nyájamat vezették a templomokban. Ők Isten Igéjét prédikálták, de az Igazságot már nem akarták Ajkaimról, a Messiás Ajkáról hallani.

Ma itt vannak hűtlen szolgáim, akik nem ragaszkodnak az Igazsághoz. Sokan közülük már nem fogadják el Szent Igémet, mely kristálytiszta marad, akárcsak a forrásból fakadó víz.Ők azt a vizet, amely a Szentlélekből árad ki, bemocskolták, és azt az ártatlan lelkek fogják meginni. Az Igazságot el fogják ferdíteni, és sokan kénytelenek lesznek lenyelni a sötétség tanát, mely olyan fényesen fog ragyogni, mint egy káprázatos csillag. Ennek az új hamis tannak semmi köze sem lesz Hozzám, és éppen ezért, csak azok fogják megtalálni az Örök Életet, akik hisznek a Szent Evangéliumban, és akik nem hajlandók eltérni attól.

Azért jöttem, hogy az Igazságot hozzam nektek; hogy megmentselek benneteket, és ti ezért Engem keresztre feszítettetek. Mégis a Kereszthalálom volt az, amely által legyőztem a halált. Mindent, amit tettem, értetek tettem, és mindaz, ami a halál fölött aratott Győzelmemből származik, a tietek. Tietek a test élete, ha hisztek Bennem, és a lelketek örökké élni fog. Második Eljövetelem előtt elutasíttok Engem, akkor nem lesztek felkészülve, hogy fogadjatok Engem. Ha megölelitek a hazugságokat, jóllehet Igém Igazságát már ismeritek, akkor kétségbe fogtok esni.És most itt Vagyok, hogy még egyszer keresztre feszítsenek Engem, de ez alkalommal kevésbé fogják gyászolni Testemet – Egyházamat -, mivel ti el fogtok hagyni Engem mire visszatérek a Nagy Napon. Rólam már meg fognak feledkezni, de a csalót bálványozni, imádni, és mint egy királyi méltóságot köszönteni fogják, s közben Én az árokban fogok heverni és össze fognak taposni.

Az Én igazi követőim egyedül csak a Szentlélek Erejének köszönhetően lesznek képesek ellenállni ennek a lelkekért folytatott csatának, és Én megadok nektek minden Kegyelmet, hogy megnyissátok szemeteket az Igazságra, és hogy megakadályozzalak titeket abban, hogy a megtévesztés felfaljon benneteket.

Az Én hűséges felszentelt szolgáim, akik hűek maradnak Igémhez, fel fognak állni, és az Igazság útján fognak vezetni benneteket. Ezek a bátor felszentelt szolgáim rendkívüli kegyelmeket fognak kapni, hogy segítsenek a Keresztényeknek világosan felismerni a és a rossz közötti különbséget. Bátorság nektek, követőim, és tudjátok meg, hogy ezek a Kegyelmek most kiáradnak ezekre a szolgáimra, mert az ő vezetésük nélkül nehéz lenne számotokra, hogy hirdessétek az Igazságot.

Szeretlek mindnyájatokat. Soha nem foglak elhagyni benneteket. Magamhoz vonzlak benneteket, és arra sürgetlek, hogy imádkozzátok a Keresztes Imahadjáratom imáit, hogy megkapjátok azokat az Áldásokat, amelyekre szükségetek lesz az előttetek álló utazáson. A Szentlélek nyugszik rajtatok, és ti minden lehetséges Ajándékkal fel lesztek ruházva, hogy az Irántam való odaadásotokban megmaradjatok.

Hívjatok mindig Engem, hogy segítsek nektek, hogy bátorságot, erőt és képességet adjak nektek arra, hogy szeretettel és együttérzéssel bánjatok ellenségeitekkel, amelyre szükségetek van, ha ti az Én igazi tanítványaim akartok lenni.

Azonban ellenségeimet szeretni nem azt jelenti, hogy elfogadjátok az eretnekséget. Kérem továbbá tőletek, hogy tartózkodjatok a Nevemben történő bármiféle gyűlölködéstől.

Hirdessétek Igémet. Nincs szükség arra, hogy megvédjétek azt.

A ti szeretett Jézus Krisztusotok,

Az emberiség Üdvözítője és Megváltója”

https://masodikeljovetel.hu/az-en-huseges-felszentelt-szolgaim-akik-huek-maradnak-igemhez-fel-fognak-allni-es-vezetni-fognak

 

———-
Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

ÉN VAGYOK A REMÉNYSÉG, MELYET A VILÁG KERES

1991. február 7.

Üzenet a világ számára:

Béke legyen veletek! Jézus vagyok. Én vagyok a Reménység, amelyet a világ keres. A Reménység, amelyet keresnek, a közelükben van. Csupán ki kell nyújtaniuk kezüket az ég felé, és keresni a mennyei dolgokat. Kereshetnek engem, és válaszolok nekik. Nem rejtem el Arcomat elõlük, és tekintetemet sem veszem le róluk. Szemem mindenkire figyel, és vigyáz minden lépéstekre.

Lelkem valóban betölti az egész világot, hogy eloszlassa ezt a sötétséget, és reményt nyújtson azoknak, akik tapogatózva haladnak ebben a végtelen éjszakában. Szeretteim, mivel a ti otthonotok a menny, és zarándokutatok a Földön vezet, okkal örvendezhettek és reménykedhettek.

Ó teremtés! Levenném-e rólad halotti lepledet anélkül, hogy életre keltenélek? Vagy én, aki életet hozok, vissza küldenélek-e a halálba? Irgalmasság vagyok. Szeretet vagyok.
Tekints az égre, és figyeld az idõk jeleit!
Azért jövök, hogy sorra összegyûjtsem a nemzeteket, megmutassam minden embernek Szent Arcomat, és emlékeztesselek benneteket szeretetemre. De látjátok, a bajok elkezdõdtek, ahogyan szülési fájdalmaitok is. Mivel hívõk lettetek, tanúsíthatjátok, hogy mindaz megvalósul, amit a Szentírásban olvastatok: Lelkemet bõséggel árasztom ki az emberiségre a sötétség e végsõ napjaiban. Oly dolgoknak lesztek tanúi, amelyeket korábban hasonlatokban és példabeszédekben kaptatok. Tanúi vagytok a Sátán kegyetlenségének, de megígérem nektek, kis gyermekeim, hogy szenvedéstek (ami erõsödni fog) után hamarosan öröm következik, és a szülési fájdalmak árán megszületik közöttetek a Szeretet!

De ma aggodalommal nézek a magasból e nemzedék bûneire, amelyek túltesznek Szodoma és Gomorra bûnein, mert a ti reménységetek alapja egy hamis krisztus. Gonosz, lázadó, vérrel szennyezett ez a nemzedék, és a Sátán árnyékában él. Ó nemzedék! A te kifinomult, állítólagos bölcsességed valóban kirekesztett engem, mert szíved felfuvalkodott, megtelt gõggel, és egyenlõnek tekinti magát velem, a ti Istenetekkel.

“Vajon mondod-e majd gyilkosaid elõtt is:
,Isten vagyok’, noha csak ember vagy,
s nem Isten, azoknak a kezében, akik átszúrnak?” 1

Utcáidon már vér folyik. Gonoszságodban olyan dolgokban reménykedsz, ami nem én vagyok. Emberekre alapozod reménységedet, és nem rám. Olyan gazdagságra, amely nem ment meg téged. Figyelmen kívül hagyod azt a kincset, amelyet én kínálok fel neked a mennyben. Elvárásaidat arra az emberiségre építed, amely hazug, mert azt hiszed, hogy mindent meg tudsz oldani saját emberi erõddel. Te {Isten ezt a szabadkõmûves felfogásra vonatkoztatja} valóban nagy gazdagságra tettél szert serényen kereskedve, de holnap meg fogsz halni .

Kevesen vannak, akik azt kérdezik: “Mi lehet annak oka, hogy az Úr és az õ Édesanyja hirtelen leszáll hozzánk?”, és papi lelkeimnek csak kis maradéka szentel figyelmet rendszeres megnyilatkozásainknak. Megmondtam, hogy “elküldöm hírnökömet, hogy elõkészítse elõttem az utat” 2 , és Édesanyám, aki a ti Édesanyátok is, pontosan ezt teszi. Az Írások beteljesednek, és bizony mondom nektek, hogy váratlanul eljön az, akire ábeleim és jákobjaim vágyódtak. Belép templomába, hogy elpusztítsa a káinokat és az ézsaukat, akik tönkretették és lerombolták Egyházamat. Ti gépiessé tettétek házamat, azt a házat, amelynek az imádság házává kellene lennie! Rablók tanyájává tettétek házamat! Hogyha én a “Szent Isten” vagyok, ahogy ti 3 mondjátok, hol marad a tisztelet, amellyel tartoztok nekem? Ha valóban Mesteretek vagyok, hol az irántam tanúsított megbecsülés? Ha Istenetek vagyok, miként imádtok és tömjéneztek engem? Hol az irántam tanúsított hûség? Hogyan lehetséges, hogy nem tudjátok felismerni az idõk jeleit? Hogyan lehetséges, hogy nem értitek meg a mennyei dolgokat? Hogyan lehet, hogy már nem hisztek csodáimban? Miért üldözitek ábeleimet és jákobjaimat, ha nem is nyilvánosan, de titokban? Én is megjelenek, ahogyan Szent Édesanyám. Lelkeken keresztül nyilvánulunk meg sok nemzetben, de jelenéseink untatnak, sõt bosszantanak benneteket. “Milyen fárasztó ez” 4 , mondjátok, mert ti a mai napig nem értettétek meg a mennyei dolgokat, amelyeket ábeleim és jákobjaim megértenek. Nem, ti nem értettétek meg szeretetemet, és azt a tiszteletet sem, amellyel Édesanyámnak tartoztok.
Ti a hitre buzdítotok, de saját erõtökben, saját tekintélyetekben és saját értelmetekben bíztok. Fületeket zavarja, hogy hangom ma bûnbánatra szólítja a bûnösöket. Ha gyógyító sugaraival hirtelen felragyog az igazságosság, ti visszautasítjátok adományomat, amelyet e sötét korszakotokban kínálok fel nektek.
Meddig kell még eltûrnöm ismételt üldözéseiteket?
Fel kell-e áldoznom évrõl évre ábeleimet és jákobjaimat, akik oltáraim tömjéne és Egyházam erõs oszlopai? Becsukjátok fületeket hangom elõl, hogy csak saját hangotokra figyeljetek. Sokakat megfosztottatok attól, hogy új szõlõskertjeim gyümölcsébõl ehessenek, mert hatalmába kerített titeket a Sátán, és megtámadta lelketeket. És íme, mások vezekelnek bûneitekért! 5Mások vezekelnek hiúságotokért és esztelenségeitekért: hogy titeket megmentsenek. Ezek a nemes lelkek mindennap felkínálják arcukat nektek, hogy a ti érdeketekben üssék, alázzák és kínozzák meg õket. E nemes lelkek saját vérükkel vezekelnek: hogy megmentsenek titeket. Várom, hogy kimondjátok, amivel tartoztok, de ti nem tartotok bûnbánatot, hanem tévelyegve járjátok saját utatokat milliókat vonszolva magatokkal. Jó állásokat és tekintélyt kerestek, de nem azért, hogy lelkeket nyerjetek meg és mentsetek meg. El fogtok bukni… és ez a folytonos hitehagyás véget ér… Bennetek, ábeleim és jákobjaim, újjáépítem egykori oltáraimat, amelyek most romokban hevernek. Kristálytiszta folyókat fakasztok belõletek, és tanúságotok gyümölcsözõ lesz, mivel ez a víz az én forrásomból fakad. És ahogy az élet fái növekednek a szent folyó vizétõl, gyermekeim is megerõsödnek tanúvallomásotoktól. Gyermekeim, bátorság! Nem hagytalak el és nem is felejtettelek el benneteket.
Aki bennem él, megérzi szeretetemet.
Aki belõlem táplálkozik, nem hal meg.
Aki bennem marad, élni fog.
Én, a Võlegény, azért jövök, hogy az én békémben és szeretetemben keljek egybe veletek és emlékeztesselek benneteket, hogy kezdettõl fogva az enyémek voltatok.
Én, az Úr, megáldalak benneteket. Homlokotokon hagyom szeretetem sóhaját. Az én Szent Nevemben  legyetek egyek!”


———-
Római katolikus:

2020-03-11

2. nagyböjti hét szerda

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
A
gonoszok mindig üldözik a jókat, de Isten végül igazságot szolgáltat. 
Miközben Jeremiás az Úr parancsát teljesítette, így fondorkodtak egymás között ellenségei: „Rajta! Szőjünk összeesküvést Jeremiás ellen, mert nélküle sem vész ki a törvény a papnál, sem a tanács a bölcsnél, sem a beszéd a prófétánál! Gyertek, vádoljuk be őt, és gondosan figyeljük meg minden szavát.”
Jeremiás ekkor így imádkozott: „Figyelj rám, Uram, és halld meg
ellenségeim szavát! Vajon rosszal szokás-e fizetni a jóért? Miért ásnak hát vermet nekem? Emlékezzél! A színed elé álltam, hogy közbenjárjak értük, és elhárítsam a haragodat róluk.”
Ez az Isten igéje.

Jer 18,18-20

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Uram, Istenem, * irgalmasságodban szabadíts meg engem. (17b. vers. – 2. tónus)
Előénekes: Kiszabadítasz a hálóból, amelyet titkon vetettek nekem, * mivel te vagy az én erősségem.
Uram, kezedbe ajánlom lelkemet, * megváltottál engem, hűséges Istenem.
Hívek: Uram, Istenem, * irgalmasságodban szabadíts meg engem.
E: Sokak gyalázkodó szavát hallom, * rettegés vesz körül engem,
mert összefogtak ellenem, * azon tanakodnak, hogy életemet kioltsák.
H: Uram, Istenem, * irgalmasságodban szabadíts meg engem.
E: Én azonban benned remélek, Uram, * azt mondom: „Te vagy Istenem, sorsom kezedben van.”
Ragadj ki az ellenség kezéből, * és azoktól, akik üldöznek engem.
H: Uram, Istenem, * irgalmasságodban szabadíts meg engem.
Zsolt 30,5-6.14.15-16

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Én vagyok a világ világossága, – mondja az Úr, * aki engem követ, övé lesz az élet világossága. Jn 8,12b – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon mindenkinek.
Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben magához hívta tizenkét tanítványát, és bizalmasan közölte velük; „Most fölmegyünk Jeruzsálembe. Ott az Emberfiát a főpapok és írástudók kezére adják, halálra ítélik, majd kiszolgáltatják a pogányoknak, megcsúfolják, megostorozzák és keresztre feszítik, de harmadnapra feltámad.”
Ekkor odalépett hozzá a Zebedeus-fiúknak (Jakab és János apostoloknak) anyja, fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?”
Ő azt felelte: „Intézd úgy, (Uram,) hogy az én két fiam országodban melletted üljön: az egyik jobbodon, a másik pedig bal oldaladon.”
Jézus így válaszolt nekik: „Nem tudjátok, hogy mit kértek. Készek vagytok-e arra, hogy kiigyátok azt a kelyhet, amelyet nekem ki kell innom?”
„Készek vagyunk!” – felelték.
Jézus erre így folytatta: „A szenvedések kelyhét velem együtt kiisszátok majd. De hogy ki üljön mellettem jobb és bal felől, azt nem én döntöm el. Azok ülnek majd ott, akiket mennyei Atyám erre kiválasztott.”

Amikor a többi tíz (apostol) ezt meghallotta, méltatlankodni kezdett a testvérpár viselkedése miatt. Jézus magához hívta őket, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy a pogányoknál hogyan hatalmaskodnak a vezető emberek: akinek nagyobb a rangja, érezteti a hatalmát. Nálatok ne így legyen! Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok! És aki első akar lenni, legyen a cselédetek! Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja életét váltságul mindenkiért.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 20,17-28″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-03-11

“…  Ezek a bátor felszentelt szolgáim rendkívüli kegyelmeket fognak kapni, hogy segítsenek a Keresztényeknek világosan felismerni a és a rossz közötti különbséget. Bátorság nektek, követőim, és tudjátok meg, hogy ezek a Kegyelmek most kiáradnak ezekre a szolgáimra, mert az ő vezetésük nélkül nehéz lenne számotokra, hogy hirdessétek az Igazságot. …”

————
Ortodox (Görög keleti): 

16 De magasztos lesz a Seregek Ura, mikor ítéletet tart, és a szent Isten szentnek bizonyul, mikor igazságot tesz.

17 Bárányok legelnek ott a legelőkön, és a gazdagok romjain jövevények élősködnek.

18 Jaj azoknak, akik a gonoszság kötelein húzzák maguk után a bűnt, és a vétket kötélen, mint a kocsit,

19 akik ezt mondják: Siessen, cselekedjék hamar, hadd lássuk már! Teljesedjék be mielőbb Izráel Szentjének terve, hadd ismerjük meg!

20 Jaj azoknak, akik azt mondják, hogy a rossz, és a rossz, és akik azt állítják, hogy a sötétség világosság, és a világosság sötétség; azt állítják, hogy a keserű édes, és az édes keserű!

21 Jaj azoknak, akik bölcseknek képzelik magukat, és magukat tartják okosnak.

22 Jaj azoknak, akik hősök a borivásban és vitézek az italok keverésében,

23 akik megvesztegetésért igaznak mondják a bűnöst, de az igazak igazát elvitatják.

24 Ezért ahogyan a tarlót megemésztik a lángnyelvek, és a széna összeroskad a tűzben, úgy korhad el gyökerük. Viráguk elszáll, mint a por, mert megvetik a Seregek Urának tanítását, és utálják Izráel Szentjének beszédét.

25 Ezért gerjedt haragra népe ellen az Úr, kinyújtja kezét és megveri. Megrendülnek a hegyek, és annyi lesz a hulla, mint a szemét az utcán. Mindezzel nem múlt el haragja, és keze még ki van nyújtva.

———————————

Kain utódai

16 Ezután elment Kain az Úr színe elől, és letelepedett Nód földjén, Édentől keletre.

17 És Kain a feleségével hált, aki terhes lett, és megszülte Énókot. Majd várost épített Kain, és a fia nevéről Énóknak nevezte el.

18 Énóknak született Írád, Írád nemzette Mehújáélt, Mehújáél nemzette Metúsáélt, és Metúsáél nemzette Lámeket.

19 Lámek két feleséget vett magának: az egyiknek Ádá volt a neve, a másiknak Cillá.

20 Ádá szülte Jábált. Ő lett a sátorlakók és pásztorok ősatyja.

21 Testvérének Júbál volt a neve. Ő lett minden citerás és fuvolás ősatyja.

22 Cillá is szült: Túbalkaint, mindenféle réz- és vasszerszám kovácsmesterét, továbbá Túbalkain húgát, Naamát.

23 Egyszer ezt mondta Lámek a feleségeinek: Ádá és Cillá, hallgassatok szómra! Lámek asszonyai, figyeljetek mondásomra! Embert ölök, ha megsebez, gyermeket is, ha megüt.

24 Ha hétszeres a bosszú Kainért, hetvenhétszeres az Lámekért!

Sét és Enós születése

25 Ádám újból a feleségével hált, és az fiút szült, és Sétnek nevezte el, mert azt mondta: Adott nekem Isten más utódot Ábel helyett, akit meggyilkolt Kain.

26 Sétnek is született fia, akit Enósnak nevezett el. Akkor kezdték segítségül hívni az Úr nevét.

——————————–

“…  Ők azt a vizet, amely a Szentlélekből árad ki, bemocskolták, és azt az ártatlan lelkek fogják meginni. …”
———————

15 A magad kútjából igyál vizet, és csörgedező vizet a magad forrásából!

16 Ne folyjanak forrásaid az utcára, és patakjaid a terekre!

17 Egyedül tiéid legyenek, ne oszd meg másokkal!

18 Legyen forrásod áldott, és örülj ifjúkorodban elvett feleségednek.

19 Szerelmes szarvasünő és kedves őzike ő, keblei gyönyörködtetnek mindenkor, szerelmétől mindig mámoros leszel.

20 Miért mámorosodnál meg, fiam, a más asszonyától, miért ölelnéd idegen asszony keblét?

21 Mert az Úr látja az ember útjait, és figyeli minden lépését.

22 Saját bűnei fogják meg a bűnöst, és saját vétkei kötözik meg.

23 Meghal az ilyen, mert nem fogadta meg az intést, és a sok bolondság megmámorosította.

A könnyelműség és a restség szegénységbe visz

6.1 Fiam, ha kezességet vállaltál embertársadért, és kezet adtál egy idegenért,

ha csapdába estél saját kijelentéseid miatt, és megfogtak téged saját kijelentéseid,

akkor így cselekedj, fiam, hogy megmenekülj, ha embertársad kezébe jutottál: Menj hozzá sietve, és ostromold embertársadat!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=++Isaiah+5%3A16-25%3B++Genesis+4%3A16-26%3B++Proverbs+5%3A15-6%3A3&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS
—–

https://oca.org/readings/daily/2020/03/11

“…  Ők maguk között elnézik az eretnekséget, de Én mindent látó Vagyok, és a szerint fogom megítélni a Keresztényeket, ahogyan ők Igémet elutasítják, és az Ellenem elkövetett cselekedeteik szerint. …”
DÉLELŐTT – Örökimádás, engesztelés – Bocsa József
https://www.youtube.com/watch?v=OenKoS2o_kc

Ti meggyalázzátok nevemet, amikor azt gondoljátok, hogy az Úr oltárának tisztaságát nem kell komolyan venni.

“LEGYETEK AZ ÉN TÜKÖRKÉPEIM!
… 

(Tegnap elmondták egy pap véleményét, aki hallott rólam. Azt mondta: Óvakodjatok tőle, mert csaló! Megjegyzése mégis tetszett nekem, mert azzal vádolt, hogy csaló vagyok; ahogy Jézust is megvádolták a farizeusok, hogy hamis próféta. Ez a vád emlékeztetett arra az üzenetre is, amelyet nekem adtál Szűzanyám  2 , és Jézus is olyan sokszor mondta nekem, hogy meg fognak vádolni, üldözni fognak és tüzetesen megvizsgálnak. Ez csak igazolja az Ő szavait. Örülök, hogy Őmiatta vádolnak és üldöznek.)

Gyermekem, imádkozz azokért, akik megvádolnak téged és ítéletet mondanak feletted! Imádkozz értük, hogy nyissák ki szívüket! Imádkozz mindazokért, akik nem ismerik fel az Úr irgalmas jeleit! Maradj közelemben! Mi ketten?

Igen, mi ketten.”

 

Igazság Könyve:

2014. november 23. vasárnap, 18:20

Drága szeretett leányom, Jezabel, a gonosz lélek, egy nagy támadást tervezett a lelkek megmentésére létrehozott Küldetésem ellen.

Ez az áruló, és Isten prófétáinak az elpusztítója, aki megnyilvánul népem körében, úgy honosította meg magát a földön, mint Isten tanára, hogy elcsábítsa a lelkeket, és eltávolítsa őket Egyházamtól, hogy a minden idők legnagyobb hitehagyásába vezesse őket. Ő lesz az oka annak, hogy Egyházam bálványimádást fog elkövetni a szekuláris világ fejedelmeivel, akikkel egységre fog lépni, ami iszonyatos Isten számára, és egy utálat az Ő Szemében.

Jezabel, aki egyaránt jelen van mind a férfiak, mind pedig a nők lelkében, egyike a leggonoszabb, legintelligensebb, de egyben a legravaszabb démonoknak a Sátán hierarchiájában, és aki sokféleképpen működik, csakhogy félrevezesse népemet. Ő egy csoporton keresztül működik, mely azt állítja, hogy Tőlem származik, de sátáni kultuszokon vesz részt. Jól kiismervén magát a teológiában, ez a démoni lélek, különböző nyelveken szól a csoporthoz, nagy zűrzavart, fájdalmat és megosztottságot okozván azok között, akik elfogadták Kelyhemet. Igémnek ezen önjelölt szakértői nem Tőlem jönnek. És míg az Irántam való gyűlöletük nyilvánvaló a szájukból áradó ocsmányságok révén, más módon is próbálkozni fognak, hogy kárt okozzanak Végső Küldetésemben.

Arról fogjátok felismerni Isten ezen ellenségét, hogy folyamatosan azt próbálják kinyilatkozni követőiknek, hogy ők Isten prófétái. Ezek közül sokan elő fognak lépni és azt fogják állítani, hogy rajtuk keresztül Jézus Krisztus beszél. Jezabel virulni fog, és hazugságokat fog terjeszteni, átadván gonosz és arrogáns szellemét az önjelölt prófétáknak, akik megpróbálják felhasználni ezt a küldetést arra, hogy hitelessé tegyék hangjukat.

Jezabel, a gonosz lélek, minden tőle telhetőt meg fog tenni – felhasználván minden elképzelhető taktikát -, hogy beszivároghasson földi Egyházamba. Befolyása által, sok lelket el fog távolítani Tőlem Egyházamban, és alá fogja ásni Isten Igéjét. A férfiak és a nők között dolgozván, a varázslatot és a boszorkányságot fogja felhasználni arra, hogy a csodák benyomását keltse. Ő egy másik ellenfelem, aki a lelkekért folytatott végső csatában, Baál befolyásának köszönhetően bántani próbálja Isten igaz látnokait és prófétáit.

Óvakodjatok azoktól, akik a teológiai tudásukkal büszkélkednek, és akik azt merik állítani, hogy Tőlem jönnek, amikor mindaz, amit mondanak féltékenységből és az Isten prófétái iránti mélységes gyűlöletből fakad. Az ilyen megfertőzött lelkek megpróbálnak benneteket manipulálni, azokat pedig, akik nekik ellenszegülnek, megfélemlítik. Ha továbbra is követni fogjátok a lelkek megmentése érdekében hozott utolsó földi Küldetésemet, ők minden tőlük telhetőt meg fognak tenni, hogy megtörjék ellenállásotokat.

Azok, akik Jezabel szellemének a befolyása alatt vannak, könyörtelenül azon fognak dolgozni, hogy támadjanak Engem. Ez a gonosz lélek, a hatalmába kerített lelkek által, démoni eszközöket fog használni, hogy rágalmazza, ócsárolja – és gyűlöletet szítson azokkal szemben, akik Engem követnek. Fussatok el, amikor ilyen fertőzött lelkekkel találkoztok. Ne becsüljétek alá őket, mert Jezabel befolyásának köszönhetően, ők azon lesznek, hogy elképesztő nagy károkat okozzanak azoknak, akik elkötelezik magukat nekik.

Tanuljátok meg felismerni Jezabel gonosz szellemét, mert azok által, akiket a hatalmába kerített, nagy tekintéllyel fog Rólam beszélni. Ők a Szentségekről való nagy tudásukról fognak beszélni, és a Szent Biblia részeit fogják használni, de csak azért idézik azokat, hogy aláássák Igémet. Látni fogjátok, hogy Jezabel gyűlölködő élvezettel fogja támadni ezt a küldetést. Hűséges követői makacsok, fennhéjázók, tele vannak gőggel, és mélyen elkötelezve ennek az ellenségemnek, aki az ő erőteljes befolyása alá ejtette a lelküket. Soha nem szabad kapcsolatba kerülnötök Jezabel szellemével, mert ha azt megteszitek, el fog pusztítani benneteket, mint ahogy azt a seregével is tette.

Óvakodjatok mindazoktól, akik előrelépnek, és azt mondják, hogy Én küldtem őket Igém terjesztésének a segítsége végett. Tudnotok kell, hogy amióta ez a Küldetés elkezdődött, egyetlen prófétát sem jelöltem ki arra, hogy kommunikáljon a világgal. De ezek a hamis próféták tömegesen meg fognak jelenni, és mindegyik megpróbálja felülmúlni a másikat. Aztán ezt a küldetést arra fogják felhasználni, hogy a maguk számára támogatást szerezzenek, csakhogy hazugságokat terjeszthessenek. Mindazok, akiket esetleg Jezabel gonosz szelleme elcsábíthat, és akik bármilyen módon válaszolnak ennek a szellemnek, hamarosan azt fogják érezni, hogy minden Irántam való szeretetük hirtelen véget ért. Nagy veszélynek teszitek ki a lelketeket, ha bedőltök Jezabel hazugságainak, akit a mélység gyomra azért küldött, hogy elpusztítsa Egyházamat és prófétáimat, ezekben az időkben.

Jézusotok

Bibliai részek: Jelenések Könyve 2, 20; Királyok I. Könyve 16, 31; Királyok II. Könyve 9. fejezet. (a szerk.)”

https://masodikeljovetel.hu/jezabel-gonosz-lelek-minden-tole-telhetot-meg-fog-tenni-hogy-beszivarogjon-foldi-egyhazamba


———-

Igaz élet Istenben:

“HŰTLENSÉG, FÉLTÉKENYSÉG, SZÉTHÚZÁS ÉS TISZTÁTALANSÁG 
Szent Márta napja, 1988. július 29.  “
 
 
———
Római katolikus:
2019-11-2333. évközi hét szombat

OLVASMÁNY a Makkabeusok első könyvéből
Antiokusz Epifánész az Isten népe ellen elkövetett gonoszságai miatt idegen földön, halállal bűnhődik.
Amikor Antiokusz király a keleti országokat járta, hallotta, hogy az akkor perzsa uralom alatt álló Elámban van egy ezüstben, aranyban bővelkedő város. Temploma is nagyon gazdag. Ebben őrzik azokat az arany páncélokat, vérteket és pajzsokat is, amelyeket annak idején Nagy Sándor ott hagyott. Elindult tehát, hogy kifossza ezt a várost, de nem bírt vele. A város lakói ugyanis előre értesültek tervéről, és fölvették vele a harcot, úgyhogy menekülni volt kénytelen. Nagy szomorúságában visszatért Babilonba.
Akkortájt valaki azt a hírt hozta neki, hogy a Júdeába küldött seregei megfutamodtak. Alvezére, Líziász is, aki hatalmas sereg élén a választott nép ellen vonult, szintén menekülni kényszerült. A választott nép fiai ugyanis megerősödtek abból a sok fegyverből és a gazdag zsákmányból, amelyet a megvert seregektől vettek el. Azt a hatalmas bálványt pedig, melyet a jeruzsálemi templom oltárán ő emeltetett, lerombolták. Sőt még magas falakkal is körülvették a szent helyet, miként azelőtt is volt. Ugyanígy vették körül az ő városát, Bétszurát is.
Amikor a király erről értesült, megrendült, és nagy haragra gerjedt. Ágynak dőlt és beteggé lett, mert nem az történt, amit ő akart. Hosszú ideig betegágyában maradt, és folyton megújuló siránkozással azt hajtogatta, hogy meg kell halnia. Hívatta barátait, és így szólt hozzájuk: „Szememre nem jön álom. A bánat szinte elemészti szívemet. Azon töprengek egyre: milyen nyomorult vagyok, s a bánat tengerében milyen mélyre merülök. Pedig sokaknak voltam kedves, és mint uralkodót szerettek is. De most eszembe jutnak gonosztetteim, amelyeket Jeruzsálemben véghezvittem: elhurcoltam onnan minden arany- és ezüstedényt, és Júdeában – ok nélkül – ki akartam irtani minden embert. Tudom, hogy ezért zúdultak rám e nagy bajok; s nagy bánatomra most idegenben kell elpusztulnom.”
Ez az Isten igéje.

1Mak 6,1-13

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Ujjongva Örvendek, Istenem, * mert megszabadítottál engem! 16a. vers.
Előénekes: Hálát adok, Uram, teljes szívemből, * összes csodádat elbeszélem.
Ujjongok és örvendezem benned, * nevedről szól énekem, fölséges Istenem!
Hívek: Ujjongva Örvendek, Istenem, * mert megszabadítottál engem!
E: Ellenségeim meghátráltak előtted, * elgyengültek és
elpusztultak színed előtt.

Megfenyítetted a népeket, † megsemmisítetted a gonoszt, * még nevüket is eltörölted mindörökre.
H: Ujjongva Örvendek, Istenem, * mert megszabadítottál engem!
E: Lábuk fennakadt a hurokban, * amelyet ők elrejtettek.
Mert a szegényekről nem feledkezel meg végleg, * az elesettek reménye nem vész el örökre.
H: Ujjongva Örvendek, Istenem, * mert megszabadítottál engem!
Zsolt 9,2-4 és 6.16b és 19

ALLELUJA
Üdvözítőnk, Jézus Krisztus győzött a halálon, * és az evangéliumban felragyogtatta az örök életet. Vö. 2Tim 1,10 – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Krisztus a feltámadásban örök életet ad nekünk.
Abban az időben odajárultak Jézushoz néhányan a szadduceusok közül, akik azt tartják, hogy nincs feltámadás, és megkérdezték tőle: „Mester! Mózes meghagyta nekünk: Ha valakinek meghal a testvére, és asszonyt hagy maga után, gyermeket azonban nem, akkor a testvér vegye el az özvegyet, és támasszon utódot testvérének.
Volt hét testvér. Az első megnősült, aztán meghalt utód nélkül. Az asszonyt elvette a második, aztán a harmadik, majd sorra mind a hét. De mind úgy halt meg, hogy nem maradt utód utána. Végül az asszony is meghalt. A feltámadáskor vajon kié lesz az asszony? Hisz mind a hétnek felesége volt.”
Jézus ezt válaszolta nekik: „A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Akik pedig méltók rá, hogy eljussanak a másik világba és a halálból való feltámadásra, nem nősülnek, s nem is mennek férjhez. Hiszen már meg se halhatnak többé, mert az angyalokhoz hasonlítanak, és az Istennek a fiai, mert feltámadtak. Arról, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is beszélt a csipkebokorról szóló részben, ahol az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének nevezi. Isten azonban nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él.” Erre néhány írástudó megjegyezte: „Mester, helyesen válaszoltál.” Nem is mertek többé tőle semmit sem kérdezni.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 20,27-40″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-11-23


————

Ortodox (Görög keleti): 
22 A Szent Szellem pedig ezeket teremti meg bennünk: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, 23 szelídség és önuralom. Nincs olyan törvény, amely ezeket elítélné. 24 Akik pedig Krisztus Jézushoz tartoznak, azok már megfeszítették a régi természetüket, annak szenvedélyeivel és vágyaival együtt. 25 Mivel a Szent Szellem által kaptunk új életet, ezért éljünk is a Szent Szellem vezetését követve! 26 Ne legyünk büszkék, ne ingereljük egymást, és ne legyünk féltékenyek egymásra!

Segítsetek egymásnak!

Testvéreim, előfordulhat, hogy valaki közületek valamiben vétkezik. Az ilyen testvért gyengéden és szelíden azok igazítsák helyre, akik a Szent Szellem szerint élnek! De ők is vigyázzanak magukra, nehogy ugyanabba a kísértésbe essenek! Segítsetek egymásnak a terhek hordozásában — így engedelmeskedjetek Krisztus törvényének.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+5-6&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

27 „Atyám mindent átadott nekem. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya. Senki más nem ismeri az Atyát, csak a Fiú, és azok, akikkel a Fiú meg akarja ismertetni őt.”

28 „Jöjjetek közel hozzám mind, akik belefáradtatok súlyos terheitek cipelésébe! Nálam megnyugvást találtok. 29 Azt az igát vegyétek fel, amelyet én adok rátok, s tanuljátok meg tőlem, hogy én szívből szelíd és alázatos vagyok —, akkor meg fogtok nyugodni. 30 Mert az iga, amelyet én teszek rátok, nem nehéz! A teher, amelyet én helyezek a vállaitokra, könnyű.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+11%3A27-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Az adakozásról

8.1 Hadd mondjam el nektek, milyen kegyelmet adott Isten a Macedóniában élő helyi gyülekezeteknek. Ezeknek a testvéreinknek nagyon sok szenvedést és megpróbáltatást kellett elviselniük. Ennek ellenére olyan nagy öröm lakik bennük, hogy bőségesen adakoztak, pedig ők maguk is mélységes szegénységben élnek. Elmondhatom, hogy annyit adtak, amennyit csak tudtak, sőt, talán még annál is többet! Mindezt pedig önként tették. Újra meg újra könyörögve kérték, hogy adakozásukkal Isten népét szolgálhassák. De nem csak azt tették, amit reméltünk, hanem még annál is többet: először önmagukat adták oda az Úrnak, azután nekünk is. Ez az, amit Isten akar!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20Corinthians+8:1-5&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

19 Figyeljetek rám! Igaz, hogy hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon tapossatok, s ez a hatalom nagyobb, mint az ellenség minden ereje, és semmi sem árthat nektek. 20 De mégse annak örüljetek, hogy a gonosz szellemek engedelmeskednek nektek, hanem annak, hogy a nevetek fel van írva a Mennyben!”

Jézus hálát ad az Atyának

21 Akkor Jézus a Szent Szellem által ujjongott, örült, és így dicsérte Istent: „Dicsőítelek, Atyám, Menny és Föld Ura, hogy ezeket elrejtetted a bölcsek és okosak elől, de megmutattad azoknak, akik olyanok, mint a kisgyermekek. Igen, Atyám, mert így láttad jónak!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+10:19-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


https://oca.org/readings/daily/2019/11/23
—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

 

 
——–
Tóra:

Az Örökkévaló szava, amelyet Malakiás[a] által üzent Izráelnek.

Mindig szerettelek titeket

2-3 Azt üzeni az Örökkévaló: „Mindig is szerettelek titeket, Izráel népe!”

Ti azonban így válaszoltok: „Miből láthatjuk, hogy szeretsz bennünket?”

Azt feleli nektek erre az Örökkévaló: „Abból, hogy Jákóbot szerettem, de Ézsaut gyűlöltem, pedig testvérek voltak! S mivel Ézsaut gyűlöltem, utódjainak hegyvidéki országát elpusztítottam, és örökségét sivatagi sakálok lakóhelyévé tettem.”

Ha Edom népe, Ézsau utódai azt mondják: „Országunkat romba döntötték, de mi visszatérünk, és újjáépítjük városainkat!” — erre az Örökkévaló, a Seregek Ura így válaszol: „Építsenek csak, de én ismét lerombolom! Istentelen és gonosz népnek hívják őket. Olyan nép ez, amelyre az Örökkévaló örökké haragszik!

Saját szemetekkel látjátok meg ezt, Izráel népe, s akkor majd azt mondjátok: »Bizony, hatalmas az Örökkévaló, még Izráel határain túl is!«”

Üzenet és figyelmeztetés a papoknak

„A gyermekek tisztelik apjukat, és a szolgák is urukat. Hiszen Atyátok vagyok, miért nem tiszteltek engem? Hiszen én vagyok Uratok, miért nem féltek és becsültök?” — az Örökkévaló, a Seregek Ura kérdezi ezt tőletek, ti papok, akik kevésre becsülitek őt.

Ti pedig azt kérdezitek tőle: „De hát miért mondod, hogy kevésre becsülünk téged?”

„Mert tisztátalan áldozatokat tesztek az oltáromra!” — feleli ő.

„De mivel tettük tisztátalanná?” — kérdezitek erre.

„Azzal, hogy szerintetek az Örökkévaló oltárát nem kell komolyan venni. Hiszen vak állatokat hoztok áldozatul, és azt gondoljátok, hogy ez a hiba nem számít. Vagy, amikor sánta és beteg állatokat hoztok, szerintetek az sem számít? Vigyétek csak az ilyet ajándékul a kormányzónak! Majd meglátjátok, szívesen fogadja-e, és jó szívvel tekint-e rátok!” — feleli az Örökkévaló, a Seregek Ura.

„Hasonlóképpen, próbáljátok csak megnyerni Isten jóindulatát, ha ilyen satnya és hibás áldozatokat hoztok elé! Mit gondoltok, szívesen fogadja-e?” — kérdezi tőletek az Örökkévaló, a Seregek Ura.

10 „Bárcsak valaki közületek bezárná a Templom kapuit, kioltaná az oltár tüzét, és véget vetne a fölösleges áldozatoknak, mert nem telik kedvem bennetek — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura —, és nem fogadok el tőletek áldozatot!

11 Mert a nemzetek tisztelik nagy nevemet kelettől nyugatig, az egész földön. Mindenütt illatos tömjén füstjével imádják nevem, és illő áldozatokat hoznak elém. Bizony, a nemzetek tisztelik nagy nevemet! — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura.

12 Ezzel szemben ti meggyalázzátok nevemet, amikor azt gondoljátok, hogy az Úr oltárának tisztaságát nem kell komolyan venni, és akármilyen hitvány termény, vagy étel megteszi áldozatnak.”

13 Ezt mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura: „Nagy sóhajtozás közepette mondogatjátok: »Jaj, milyen fárasztó a papi szolgálat!«

Közben lopott állatot hoztok, meg sántát és beteget. Ezt akarjátok nekem áldozni?! Azt gondoljátok, hogy elfogadom? — kérdezi az Örökkévaló. —

14 Átkozott, akinek van ugyan a nyájában ép, hím állat, áldozatra való, mégis megszegi fogadalmát, és hibás állatot hoz az Úrnak! Hiszen Nagy Király vagyok én — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura —, és a nemzetek tisztelik nevemet!”

Fenyegető prófécia a papok ellen

2.1 „Figyeljetek rám, ti papok, mert nektek szól ez a parancs: Dicsőítsétek meg nevemet! — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura. Ha nem hallgattok rám, ha nem veszitek szívetekre figyelmeztetésemet, akkor megátkozlak titeket, és még áldásotokat is átokká változtatom! Sőt, már átokká is változtattam, mert nem veszitek komolyan szavaimat.

Leszármazottjaitokat is megbüntetem, és szemetet szórok arcotokba: az áldozati állatok hulladékát és ganéját! Végül ti magatok is szemétdombra kerültök. Akkor majd megértitek, hogy azért parancsoltam ezeket nektek, mert ősapátokkal, Lévivel szövetséget kötöttem, amely ma is érvényes — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura. —

Bizony, szövetséget kötöttem vele életre, békességre és bőségre, hogy tiszteljen és féljen engem. S ő valóban félt engem, és tisztelettel járult elém. A papok az igazságra tanították a népet, és nem beszéltek hamisságot. Egyenességben és igazságosságban éltek a színem előtt, sokakat visszafordítottak a rossz útról, és jóra vezettek. Mert a pap beszéde hordozza Isten igaz ismeretét, hogy a nép tőle kérhessen tanácsot, hiszen az Örökkévalónak, a Seregek Urának követe ő.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Malachi+1-2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——————

https://www.hebcal.com/sedrot/toldot

Arról fogjátok felismerni Isten ezen ellenségét, hogy folyamatosan azt próbálják kinyilatkozni követőiknek, hogy ők Isten prófétái.

Igazság Könyve:
2014. november 23. vasárnap, 18:20

 

Drága szeretett leányom, Jezabel, a gonosz lélek, egy nagy támadást tervezett a lelkek megmentésére létrehozott Küldetésem ellen.

Ez az áruló, és Isten prófétáinak az elpusztítója, aki megnyilvánul népem körében, úgy honosította meg magát a földön, mint Isten tanára, hogy elcsábítsa a lelkeket, és eltávolítsa őket Egyházamtól, hogy a minden idők legnagyobb hitehagyásába vezesse őket. Ő lesz az oka annak, hogy Egyházam bálványimádást fog elkövetni a szekuláris világ fejedelmeivel, akikkel egységre fog lépni, ami iszonyatos Isten számára, és egy utálat az Ő Szemében.

Jezabel, aki egyaránt jelen van mind a férfiak, mind pedig a nők lelkében, egyike a leggonoszabb, legintelligensebb, de egyben a legravaszabb démonoknak a Sátán hierarchiájában, és aki sokféleképpen működik, csakhogy félrevezesse népemet. Ő egy csoporton keresztül működik, mely azt állítja, hogy Tőlem származik, de sátáni kultuszokon vesz részt. Jól kiismervén magát a teológiában, ez a démoni lélek, különböző nyelveken szól a csoporthoz, nagy zűrzavart, fájdalmat és megosztottságot okozván azok között, akik elfogadták Kelyhemet. Igémnek ezen önjelölt szakértői nem Tőlem jönnek. És míg az Irántam való gyűlöletük nyilvánvaló a szájukból áradó ocsmányságok révén, más módon is próbálkozni fognak, hogy kárt okozzanak Végső Küldetésemben.

Arról fogjátok felismerni Isten ezen ellenségét, hogy folyamatosan azt próbálják kinyilatkozni követőiknek, hogy ők Isten prófétái. Ezek közül sokan elő fognak lépni és azt fogják állítani, hogy rajtuk keresztül Jézus Krisztus beszél. Jezabel virulni fog, és hazugságokat fog terjeszteni, átadván gonosz és arrogáns szellemét az önjelölt prófétáknak, akik megpróbálják felhasználni ezt a küldetést arra, hogy hitelessé tegyék hangjukat.

Jezabel, a gonosz lélek, minden tőle telhetőt meg fog tenni – felhasználván minden elképzelhető taktikát -, hogy beszivároghasson földi Egyházamba. Befolyása által, sok lelket el fog távolítani Tőlem Egyházamban, és alá fogja ásni Isten Igéjét. A férfiak és a nők között dolgozván, a varázslatot és a boszorkányságot fogja felhasználni arra, hogy a csodák benyomását keltse. Ő egy másik ellenfelem, aki a lelkekért folytatott végső csatában, Baál befolyásának köszönhetően bántani próbálja Isten igaz látnokait és prófétáit.

Óvakodjatok azoktól, akik a teológiai tudásukkal büszkélkednek, és akik azt merik állítani, hogy Tőlem jönnek, amikor mindaz, amit mondanak féltékenységből és az Isten prófétái iránti mélységes gyűlöletből fakad. Az ilyen megfertőzött lelkek megpróbálnak benneteket manipulálni, azokat pedig, akik nekik ellenszegülnek, megfélemlítik. Ha továbbra is követni fogjátok a lelkek megmentése érdekében hozott utolsó földi Küldetésemet, ők minden tőlük telhetőt meg fognak tenni, hogy megtörjék ellenállásotokat.

Azok, akik Jezabel szellemének a befolyása alatt vannak, könyörtelenül azon fognak dolgozni, hogy támadjanak Engem. Ez a gonosz lélek, a hatalmába kerített lelkek által, démoni eszközöket fog használni, hogy rágalmazza, ócsárolja – és gyűlöletet szítson azokkal szemben, akik Engem követnek. Fussatok el, amikor ilyen fertőzött lelkekkel találkoztok. Ne becsüljétek alá őket, mert Jezabel befolyásának köszönhetően, ők azon lesznek, hogy elképesztő nagy károkat okozzanak azoknak, akik elkötelezik magukat nekik.

Tanuljátok meg felismerni Jezabel gonosz szellemét, mert azok által, akiket a hatalmába kerített, nagy tekintéllyel fog Rólam beszélni. Ők a Szentségekről való nagy tudásukról fognak beszélni, és a Szent Biblia részeit fogják használni, de csak azért idézik azokat, hogy aláássák Igémet. Látni fogjátok, hogy Jezabel gyűlölködő élvezettel fogja támadni ezt a küldetést. Hűséges követői makacsok, fennhéjázók, tele vannak gőggel, és mélyen elkötelezve ennek az ellenségemnek, aki az ő erőteljes befolyása alá ejtette a lelküket. Soha nem szabad kapcsolatba kerülnötök Jezabel szellemével, mert ha azt megteszitek, el fog pusztítani benneteket, mint ahogy azt a seregével is tette.

Óvakodjatok mindazoktól, akik előrelépnek, és azt mondják, hogy Én küldtem őket Igém terjesztésének a segítsége végett. Tudnotok kell, hogy amióta ez a Küldetés elkezdődött, egyetlen prófétát sem jelöltem ki arra, hogy kommunikáljon a világgal. De ezek a hamis próféták tömegesen meg fognak jelenni, és mindegyik megpróbálja felülmúlni a másikat. Aztán ezt a küldetést arra fogják felhasználni, hogy a maguk számára támogatást szerezzenek, csakhogy hazugságokat terjeszthessenek. Mindazok, akiket esetleg Jezabel gonosz szelleme elcsábíthat, és akik bármilyen módon válaszolnak ennek a szellemnek, hamarosan azt fogják érezni, hogy minden Irántam való szeretetük hirtelen véget ért. Nagy veszélynek teszitek ki a lelketeket, ha bedőltök Jezabel hazugságainak, akit a mélység gyomra azért küldött, hogy elpusztítsa Egyházamat és prófétáimat, ezekben az időkben.

Jézusotok

Bibliai részek: Jelenések Könyve 2, 20; Királyok I. Könyve 16, 31; Királyok II. Könyve 9. fejezet. (a szerk.)”

https://masodikeljovetel.hu/jezabel-gonosz-lelek-minden-tole-telhetot-meg-fog-tenni-hogy-beszivarogjon-foldi-egyhazamba

 

 

———-
Igaz élet Istenben:

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum36.html

 
 
 
———
Római katolikus:
2019-11-2233. évközi hét péntek

OLVASMÁNY a Makkabeusok első könyvéből
Makkabeus Júdás a pogányok felett aratott győzelem örömére nyolc napig tartó templomszentelési ünnepséget rendez.
A
pogány Antiokusz seregén aratott győzelem után Makkabeus Júdás és testvérei így szóltak: „Íme, semmivé lett
ellenségünk minden ereje. Induljunk tehát: tisztítsuk meg Isten templomát, és azután szenteljük fel újból!”
Össze is gyűlt az egész sereg teljes létszámban. Elindultak Sion szent hegyére. A kijelölt napon már korán reggel munkához láttak, és bemutatták a törvény szerint való áldozatot az újonnan emelt égőáldozati oltáron. Ugyanabban a hónapban és ugyanazon a napon, amelyen a
pogányok megszentségtelenítették, ők most újra felszentelték: ének, lant, koboz és cintányér
hangja mellett.
Az egész nép arcra borult, és magasztalta az ég Urát, aki sikerre vitte ügyüket. Nyolc napon át ünnepelték meg az oltárszentelés ünnepét. Örömujjongás közepette mutatták be égő-, hála- és dicsőítő áldozataikat. A templom homlokzatát aranykoszorúkkal és pajzsokkal díszítették. Megszentelték a kapukat meg a kamrákat is, és ajtókkal látták el. Azon örvendezett a nép, hogy megszűnt a
pogányok okozta gyalázat.
Júdás és testvérei pedig, valamint az egész választott nép közössége úgy határozott, hogy évről évre nyolc napon át öröm és vigasság közepette megülik az oltárszentelés ünnepét ugyanezen a napon.
Ez az Isten igéje.

1Mak 4,36-37.52-59

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Te uralkodsz mindenen, * Urunk, Istenünk. 13b. vers.
Előénekes: Áldott vagy, Urunk, atyánknak, Izraelnek Istene, * mindörökkön örökké.
Tiéd, Uram, a fölség és a hatalom, * a dicsőség, a fényesség és a méltóság.
Hívek: Te uralkodsz mindenen, * Urunk, Istenünk.
E: Minden a tiéd a mennyben és a földön, † tiéd, Uram, a királyság, * te vagy az Ura mindeneknek.
Tiéd a gazdagság és a dicsőség, * te uralkodsz mindenen.
H: Te uralkodsz mindenen, * Urunk, Istenünk.
E: Kezedben van az erő és a hatalom, * a te kezed tehet mindent naggyá és erőssé.
H: Te uralkodsz mindenen, * Urunk, Istenünk.
1Krón 29,10.11-12bcd

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Juhaim hallgatnak szavamra; * ismerem őket, és ők a nyomomban járnak.” Jn 10,27 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A templom az imádság háza.
Amikor Jézus Jeruzsálemben tartózkodott, bement a templomba, és kiűzte onnan a kereskedőket. Ezt mondta nekik: „Írva van: »Az én házam az imádság háza. Ti pedig rablóbarlanggá tettétek.«”
Ott tanított azután mindennap a templomban. A főpapok, az írástudók és a nép vezetői az életére törtek. De nem tudták eldönteni, hogy mit tegyenek vele, mert az egész nép odaadó figyelemmel hallgatta (tanítását).
Ezek az evangélium igéi.

Lk 19,45-48″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-11-22



————

Ortodox (Görög keleti): 

…  14 Testvéreim, ti is sorstársaivá lettetek Isten Júdeában élő, Krisztusban hívő gyülekezeteinek. Ti is ugyanúgy szenvedtetek a saját honfitársaitoktól, mint ahogy ők a hitetlen júdeaiaktól, 15 akik megölték az Úr Jézust és a prófétákat, és minket is üldöztek. Ezek nem tetszenek Istennek és minden embernek ellenségei, 16 hiszen próbálnak minket megakadályozni abban, hogy az Izráelen kívüli népeknek is hirdessük az örömüzenetet. Pedig szükséges, hogy azok a nemzetek is hallják az örömhírt, hogy ők is üdvösségre jussanak. Ezek a hitetlen júdeaiak mindig csak újabb és újabb bűnökkel gyarapítják vétkeiket, amíg végleg betelik a pohár, de Isten haragja már utol is érte őket.

Igyekeztünk meglátogatni titeket

17 Testvéreim, egy kis ideig el kellett válnunk tőletek, bár lélekben mindig veletek maradtunk. Az utóbbi időben azonban már nagyon szerettünk volna látni benneteket. 18 Ezért minden erőnkkel igyekeztünk eljutni hozzátok — különösen én, Pál, aki többször is megpróbáltam hozzátok utazni, a Sátán azonban mindeddig megakadályozott. 19 Mert ugyan ki más lehetne a mi reménységünk, örömünk és győzelmi koronánk, ha majd megállunk Urunk, Jézus előtt, amikor visszajön?

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Thessalonians+2:14-19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

12 Ezt mondta: „Egy főrangú ember egy távoli országba akart utazni, hogy ott királlyá koronázzák, s azután visszatérjen. 13 Elutazása előtt magához hívatta tíz rabszolgáját. Mindegyiküknek adott egy-egy zacskó ezüstpénzt,[a] és megbízta őket: »Gazdálkodjatok ezzel a pénzzel, amíg vissza nem érkezem!« 14 A honfitársai azonban gyűlölték ezt a főrangú vezetőt, ezért követséget küldtek utána, és megüzenték: »Nem akarjuk, hogy te uralkodj rajtunk!«

15 Azután a főrangú embert valóban királlyá koronázták, majd visszatért a saját országába. Akkor maga elé hívatta a rabszolgáit, akiknek a pénzt adta, és megkérdezte tőlük, milyen haszonnal forgatták, amit rájuk bízott. 16 Jött az első rabszolga, és beszámolt: »Uram, a rám bízott pénzedet tízszeres haszonnal forgattam.« 17 Az úr megdicsérte: »Jól van, derék szolgám! Mivel jól gazdálkodtál ezzel a kevéssel, tíz várost bízok rád, hogy azokat kormányozd!«

18 Azután jött a második szolga: »Uram, a rám bízott pénzedet ötszörös haszonnal forgattam.« 19 Ennek az úr azt mondta: »Te pedig öt várost kormányozz!«

20 Ekkor jött a harmadik, és azt mondta: »Uram, itt a pénzed, amit rám bíztál! Egy kendőbe kötöttem, és félretettem. 21 Féltem tőled, mert szigorú és kemény vagy: azt is elveszed, amit nem te fektettél be, és azt is learatod, amit nem te vetettél.«

22 Az úr erre így válaszolt: »A saját szavaid alapján ítéllek meg, te gonosz szolga! Úgy gondoltad, hogy szigorú vagyok: elveszem azt is, amit nem én fektettem be, és azt is learatom, amit nem én vetettem? 23 Akkor miért nem fektetted be a pénzemet, hogy mikor visszajövök, kamatostul kapjam vissza?!« 24 Azután szólt az ott álló szolgáknak: »Vegyétek el tőle még azt az egy zacskó pénzt is, és adjátok annak, aki tízszeres haszonra tett szert!«

25 Erre azok így válaszoltak: »De urunk, annak már tíz zacskó pénze van!«

26 Az úr így felelt: »Mondom nektek: Akinek van, az még többet kap. Akinek azonban nincs, attól még azt is elveszik, amije eddig volt.

27 Most pedig hozzátok elém azokat az ellenségeimet, akik nem akarták, hogy a királyuk legyek, és öljétek meg őket itt, előttem!«”

Jézus királyként vonul be Jeruzsálembe

28 Miután ezeket elmondta, Jézus továbbment Jeruzsálem felé.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+19:12-28&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/11/22

—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

A lélek éhsége üressé, nyomorulttá és elveszetté teszi a lelket

Igazság Könyve:

2014. október 16. csütörtök, 19:10

Drága szeretett leányom, az élelem után való éhség, mely a testet táplálja, egy rettenetes csapás. A lélek éhsége viszont üressé, nyomorulttá és elveszetté teszi a lelket. Amikor egy lélek eltávolodik Tőlem, akkor össze-vissza bolyong, mindenféle beteljesülés után kutatván. Lelki nyugalmat és megkönnyebbülést keresvén, még a Föld végére is el fog menni, de semmi sem tudja betölteni ezt az űrt – csak egyedül Én. Lehet, hogy ideiglenes megnyugvásra talál minden evilági szórakozás utáni törekvésben, de soha nem fogja megtalálni azt a békét, amelyet Én hozhatok neki.

Amikor az ember lelkét Kegyelmemmel táplálom, az tele lesz Szeretetemmel és Jelenlétemmel. Bár a lélekben való Jelenlétem magára fogja vonni a gonosz szellemek mérgét, akik minden tőlük telhetőt meg fognak tenni, csakhogy felzaklassák a lelket, de a lélek nem fog ezzel törődni. A Szeretetem minden, amire szükségetek van, hogy kiteljesedettnek érezzétek magatokat; az Én Békém, amely eltölt benneteket, nem ebből a világból való. Ez nagy Áldásokkal érkezik, és a lélek, amely elnyeri ezt a békét, egykönnyen nem mond le róla, ha azt egyszer már megtapasztalta.

Amikor egy ember a végsőkig elmegy, hogy Létezésemet tagadja, ezzel csak saját magát csapja be. Az, hogy letagadtok Engem, a saját döntésetek. Akkor miért gyűlöltök Engem, ha nem hiszitek, hogy Létezem? Azokat hívom, közületek, akiket szellemi vívódások gyötörnek, hogy meghallják Hangomat, mert most Én benneteket hívlak: Ha tagadtok Engem, maradjatok csendben. Viszont, ha nem tagadtok Engem, s aztán mégis káromoltok, ha ezt teszitek, ezzel saját magatoknak mondtok ellent. Ti nem gyűlölhettek olyasmit, ami nem létezik. Nem tudjátok, amikor bármilyen gyűlöletet éreztek, hogy ez is egyfajta forrásból fakad, mint ahogy a szeretet is? A Szeretet Istentől jön. A gyűlölet pedig a Sátántól. Azon a napon, amikor végre rájöttök, hogy a gonoszság terjed és elmérgesedik, miközben kigöngyölődik, akár a kígyó, akkor majd látni fogjátok, hogy ez létező valóság. Csak ezután fogjátok végre elfogadni az ördög létezését. Azért olyan ravasz a Sátán, mert az, hogy megismertesse magát, nem válik előnyére. Ha ez megtörténne, akkor lehetetlen lenne számotokra nem hinni Istenben.

Nyissátok ki a szemeteket, és lássátok annak a gonoszságot, ami az valójában. Tudnotok kell, hogy amennyiben tagadtok Engem, a gonosz arra fog felhasználni benneteket, hogy gyűlöletet tápláljatok azok iránt, akik szeretnek Engem.

Jézusotok”

 
 
 
 
 


———-

Igaz élet Istenben:

“URALKODNI FOGOK ELLENSÉGEIM AKARATA ELLENÉRE IS

1987. november 24

Vassula, elolvastatom veled azokat a szavakat, amelyeket Margit Máriának mondtam. Azt mondtam, hogy uralkodni fogok ellenségeim és mindazok akarata ellenére is, akik megpróbálnak szembeszegülni velem, – ezért bizakodjatok kedveseim. 1 Vassula, szeretném, ha még egyszer lerajzolnád, hogy milyen a Szentháromság!

Igen, Uram 1

Egyik a másikból ered Ez egy fénylátomás volt. Egyik fény a másikból kilépve alkot hármat. Amikor a Fiú az Atyában van, akkor Ók egyek. A Szentháromság EGY és ugyanaz. Lehetnek hárman, de mindhárom eggyé is lehet. Az eredmény: egyetlen Isten. ”


 
 

2014. október 12. vasárnap, 21:20
 
Egyedül az ima által segíthettek engesztelni bűneikért, az ilyen nagylelkű cselekedetek által eloszlathatjátok a Sátán füstjét. Az ő füstje jelenleg elnyeli a világot, azonban hogy képesek legyetek felismerni jelenlétét, sokkal nehezebb, mint azt gondolnátok. Befolyása mindig egy külsőleges dolog mögé van rejtve, mint pl. a humanitárius cselekedetek, de azt mindig a legváratlanabb időben, de mégis tiszteletteljes módon mutatja be. Az az ember, aki meg van áldva a tisztánlátás Ajándékával, meg fogja érteni, hogyan működik a Sátán. Fel fogja ismerni munkálkodását, bármennyire gondosan álcázva kerülnek is azok bemutatásra egy olyan világ számára, mely vak az Igazságra.
 
 
 
 
———
Római katolikus:
2019-10-1628. évközi hét szerda

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
Isten mindenkit tettei alapján jutalmaz vagy büntet.
Testvéreim!
(Annak, aki az Isten választott népéhez való tartozás tudatában gőgösen és elbizakodottan megítéli a bűnös és eltévelyedett pogányokat, a következőket mondom:) Nincs mentség számodra, bárki légy is, te, ember, aki másokat megítélsz. Amikor ugyanis mást megítélsz, önmagadat marasztalod el. Te bírónak érzed magad, de ugyanúgy viselkedel, mint akit megítélsz. Márpedig tudjuk, hogy Isten ítélete igazságosan sújt azokra, akik ilyesmit tesznek.
Te, ember, aki megítéled mások bűnös tetteit, de magad ugyanazt megteszed, azt hiszed, hogy megmenekülhetsz Isten ítélete elől? Vagy semmibe veszed Isten végtelen jóságát, türelmét és elnézését? Nem jut eszedbe, hogy irgalma bűnbánatra akar vezetni téged?
Pedig konokságoddal és megrögzött szíveddel csak büntetést vonsz magadra, a haragnak és Isten igazságos ítéletének napjára. Ő megfizet kinek-kinek tettei szerint: örök élettel annak, aki a jó cselekedetekben kitartva halhatatlan dicsőségre és
tiszteletre törekszik; haraggal és megtorlással annak, aki szembeszáll vele, és nem hajlik az igazságra, hanem a gonoszsággal tart. Mindenkit, aki gonoszat művel, utolér a kín és a gyötrelem: elsősorban a zsidót, azután a pogányt. Viszont dicsőség, tisztelet és békesség mindenkinek, aki jót tesz, elsősorban a zsidónak, aztán a pogánynak. Isten ugyanis nem személyválogató.
Ez az Isten igéje.

Róm 2,1-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Uram, te megfizetsz minden embernek, * amiként cselekedett. 13b. vers.
Előénekes: Csak Istenben keress megnyugvást, lelkem, * csak tőle jön üdvösségem.
Mert ő az üdvösségem, ő az oltalmam, * ő a sziklaváram, nem fogok többé meginogni.
Hívek: Uram, te megfizetsz minden embernek, * amiként cselekedett.
E: Lelkem, nyugodj meg teljesen Istenben, * hagyatkozz rá türelemmel.
Mert ő az én üdvösségem, ő az én Istenem, * ő a sziklaváram, nem fogok meginogni.
H: Uram, te megfizetsz minden embernek, * amiként cselekedett.
E: Minden népek, benne bízzatok, * tárjátok fel szíveteket őelőtte, mert Isten a mi menedékünk.
H: Uram, te megfizetsz minden embernek, * amiként cselekedett.
Zsolt 61,2-3.6-7.9

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Juhaim hallgatnak szavamra; * ismerem őket, és ők a nyomomban járnak.” Jn 10,27 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus elítéli a hamis, farizeusi lelkületet.
Egy farizeus lakomáján így beszélt Jézus az asztalnál ülőkhöz:
„Jaj, nektek, farizeusok! Tizedet adtok mentából, rutából és minden apró veteményből, de elhanyagoljátok az igazságosságot és az Isten szeretetét. Ezt meg kell tenni, azt meg nem szabad elhagyni!
Jaj, nektek, farizeusok! Szeretitek a fő helyeket a zsinagógában, és a köszöntéseket a nyilvános tereken.
Jaj, nektek! Olyanok vagytok, mint azok a sírok, amelyeket kívülről nem lehet észrevenni. Az emberek fölöttük járnak – anélkül, hogy tudnák.”
Erre egy törvénytudó méltatlankodni kezdett: „Mester, ha ilyeneket mondasz, minket is
gyalázol.” Ő azonban így folytatta: „Jaj, nektek is, törvénytudók! Elviselhetetlen terheket raktok az emberekre, ti magatok azonban még egy ujjal sem segítetek azokat a terheket hordozni.”
Ezek az evangélium igéi.

Lk 11,42-46″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-10-16


2014. október 12. vasárnap, 21:20

Drága szeretett leányom, Én Isten minden gyermekének a Védelmezője Vagyok – mindnyájatoké, függetlenül a nemtől, a kortól és vallástól. Én Vagyok földi Egyházam Védelmezője, és senki sem győzedelmeskedhet vele szemben. Egyházam sértetlen marad, jóllehet sokan el fognak hagyni Engem.

Azok, akik elhagynak Engem, akik megváltoztatják Isten Igéjét, nem mondhatják, hogy Egyházamhoz tartoznak, mert Én nem védelmezhetek egy olyan egyházat, mely nem az Igazságot mondja. Hitetek valódi megpróbáltatása elkezdődött, hamarosan nagyon össze fogtok zavarodni, és nem lesz hova fordulnotok. Biztosak lehettek abban, hogy amilyen Irgalmas Én Vagyok, nem fogok csak úgy állni és az árulóknak engedni, hogy Testemet megszentségtelenítsék. Ők csak egy bizonyos pontig mehetnek el, míg Atyám Kezének mennydörgő ereje hallhatóvá nem válik. …

 
 
———–
Ortodox (Görög keleti): 

25 Férjek, ti pedig úgy szeressétek feleségeteket, ahogy Krisztus szerette az Eklézsiát. Odaadta érte a saját életét, 26 hogy szentté tegye, és szellemileg megtisztítsa, mintegy megfürdetve az Isten beszédében. 27 Így készíti fel az Eklézsiát a maga számára, hogy ne maradjon azon szennyfolt, vagy ránc, vagy bármi efféle, hanem hogy szent és tökéletes menyasszonya legyen.28 Ugyanígy szeresse minden férj is a saját feleségét! Ahogyan a saját testét szereti, úgy szeresse a feleségét is! Mert aki a feleségét szereti, az egyúttal önmagát szereti. 29 A saját testét senki sem gyűlöli, hanem táplálja és gondozza. Ugyanígy táplálja és gondozza Krisztus is az Eklézsiát. 30 Hiszen mi a Krisztus „Testének” részei vagyunk. 31 Ahogy meg van írva: „Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik a feleségéhez, és a kettő eggyé lesz.”[a] 32 Mélységes titok ez, de én most Krisztusról és az Eklézsiáról beszélek.

33 Ugyanakkor viszont minden férfi úgy szeresse a feleségét, mint saját magát! A feleség pedig tisztelje a férjét!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ephesians+5:25-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

44 „Jól jegyezzétek meg, amit most mondok! Az Emberfiát hamarosan kiszolgáltatják az embereknek.” 45 De a tanítványok nem értették, hogy miről beszél. El volt rejtve előlük, ezért nem fogták fel, Jézust viszont féltek megkérdezni.

Ki a legnagyobb?

46 Egyszer a tanítványok egymás között arról vitatkoztak, hogy ki a legnagyobb közülük. 47 Jézus belelátott a gondolataikba, odavitt hozzájuk egy kisgyereket, és maga mellé állította. 48 Azt mondta nekik: „Aki ezt a kisgyereket befogadja az én nevemben, az engem fogad be. Aki pedig engem befogad, az azt fogadja be, aki elküldött engem. Mert aki a legkisebb közöttetek, az az igazán nagy!”

Aki nincs ellenetek, az veletek van

49 János, az egyik tanítvány ezt mondta: „Mester! Láttuk, hogy valaki a te nevedben űzi ki a gonosz szellemeket, de megtiltottuk neki, mert nem velünk együtt követ téged.”

50 Jézus így válaszolt neki: „Hagyjátok, mert aki nincs ellenetek, az veletek van.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+9:44-50&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/10/16

—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

Isten, az Atya: Szeretetem le fogja győzni a gonoszságot és a gyűlöletet (&168.)

Igazság Könyve:
2014. szeptember 29. hétfő, 20:50

 

Drága leányom, amikor elfogadják Szeretetemet, az képes arra, hogy bőséges gyümölcsöt teremjen. De amikor az ember elutasítja azt, akkor ennek egy terméketlen föld az eredménye. Szeretetem nélkül nincs élet, nincs öröm, nincs béke. Amikor az ember érzi Szeretetemet, akkor ez nagy csodálatot, áhítatot és mély hálaérzetet vált ki annak az embernek a lelkében, akinek megadatott ez az Ajándék.

Drága gyermekeim, amikor a szeretetnek bármilyen formáját megtapasztaljátok egy másik ember iránt, az Én Szeretetem az, melyet éreztek. A Szeretet csak Tőlem jöhet, mert Én Vagyok a Szeretet. A Szeretet egy ajándék, amelyet meg kell ragadnotok, amikor érzitek, hogy megmoccant a szívetekben. Azoknak mondom, akik elfogadják Szeretetemet: tudnotok kell, hogy Én még több Ajándékkal foglak eltölteni benneteket, ha megosztjátok azokkal a Szeretetemet, akiknek ez a kegy nem adatott meg.

Szeretetem le fogja győzni a gonoszságot és a gyűlöletet. A Szeretet eltörli a gyűlöletet, mert a gonosz, aki egy tüske az ember oldalában, nem képes szeretni. Ha azt mondjátok, hogy szerettek Engem, akkor keményen harcolnotok kell, megakadályozván azt, hogy a gyűlöletnek bármiféle foltja beszennyezze a lelketeket. Ha szerettek Engem, meg fogtok bocsátani ellenségeiteknek, mert úgy fogtok rájuk nézni, ahogyan Én látom őket. Ez kitartást és fegyelmet követel a részetekről, és meg fog akadályozni benneteket abban, hogy szóban vagy fizikailag bántalmazzatok másokat.

Ha megengeditek Szeretetemnek, hogy szétáradjon ereitekben, teljes békét és szabadságot fogtok érezni. Ez annak tulajdonítható, hogy már nincs bennetek rosszindulat, harag, sem bosszú, és neheztelni sem fogtok a többi gyermekemre. Ez Szeretetem legtisztább formájának az Ajándéka. Fogadjátok el ezt Tőlem, az alábbi imát imádkozván.

A Keresztes Imahadjárat 168. Imája: Isten Szeretetének Ajándékáért

Ó, drága Atyám,

Örökkévaló,

Legmagasságosabb Isten,

Tégy méltóvá engem Szeretetedre.

Kérlek, bocsásd meg nekem, hogy másokat megbántottam, és bocsáss meg nekem minden rossz cselekedetet,
amellyel fájdalmat okoztam bármelyik gyermekednek.

Nyisd meg a szívem, hogy lelkemben üdvözölhesselek, és tisztíts meg engem minden gyűlölettől, amelyet lehet, hogy mások iránt érzek.

Segíts nekem, hogy megbocsássak ellenségeimnek és elvessem Szereteted magvait mindenhol, amerre csak járok, azok között, akikkel naponta találkozom.

Add meg nekem, drága Atyám, az Állhatatosság és a Bizalom Ajándékát, hogy megvédhessem Szent Szavadat, és így életben tartsam Nagy Szereteted és Irgalmad lángját egy sötét világban. Ámen.

Gyermekek, vigasztalódjatok abban a tudatban, hogy Én mindnyájatokat szeretlek, független attól, hogy kik vagytok, milyen bűnöket követtetek el, és hogy átkoztatok Engem, vagy sem. Az irántatok való Szeretetem feltétel nélküli.

Azonban el kell választanom azokat, akik megpróbálják elvakítani gyermekeimet üdvösségük igazságával szemben azoktól, akik Tőlem valók. Ha nem lépnék közbe, sokan elvesznének Számomra, Én pedig nem vagyok hajlandó feláldozni a lelkeket azok javára, akik – a Részemről tett minden erőfeszítés ellenére – el fognak Engem utasítani az utolsó napon.

Arra kérlek benneteket, hogy helyezzétek minden bizalmatokat Belém, és tartsátok közel magatokhoz a Védelem Pecsétjét, bármilyen formában. A harc már elkezdődött, és Én szabadjára engedem igazságszolgáltatásomat, megbüntetvén azokat, akik megpróbálják elpusztítani gyermekeimet.

Soha ne feledjétek el azt, hogy Én Ki Vagyok. Én Vagyok a kezdet és a vég. Mindazok, akik Hozzám jönnek, Örök Életre találnak. Engedjétek, hogy biztonságba és az Akaratommal egységben lévő dicsőséges életbe vigyelek benneteket. Amikor az Én időm elérkezik, meg fogom nektek mutatni az Új Paradicsomot, de azt szeretném, ha türelmesek lennétek. Éljétek az életeteket harmóniában másokkal. Viseljétek gondját családjaitoknak, amint azt eddig is tettétek. Jöjjetek Hozzám templomaitokban, mint azelőtt. De mindig emlékezzetek arra, hogy az Igazság, Isten Igaz Igéje, nem változtatható meg soha, mert Én Vagyok az Igazság. Én nem változhatok meg soha, mert az nem lehetséges.

Szeretlek benneteket. Megáldalak és Védelmezlek benneteket.

Szerető Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten”

https://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-szeretetem-le-fogja-gyozni-gonoszsagot-es-gyuloletet-168


—————
Igaz élet Istenben:
TAPOSNI FOGNAK AZ ÖRÖK ÁLDOZATON

1994. október 14.

(Szent Mihály üzenete:)

Krisztus szenvedésének Vassulája, én, Szent Mihály arkangyal köszöntelek és megáldalak.
Emlékszel, miként hívott Isten, hogy igaz életet élj Benne? Lelki feltámadásodnak puszta emléke is könnyekre indít mind a mai napig… Egykor
harcban álltál Istennel, mert minden figyelmedet lekötötte az, ami nem lelki. De most, dicsőség Istennek, az Igaz, a Magasságbeli betakart téged Szentlelkével, és hatalmas kezével felemelt, hogy Szentlelke tanúságtevője légy, mivel az ď Lelke lakóhelyet vett benned. És az Ő Lelke kezdettől fogva 1otthonra talál benned és megdicsőül, amikor kiáltásodat hallja:

“Atyám-Abba”.

Hamarosan leszáll, hogy letörje a gonoszságot, amely beférkőzött az emberek szívébe.

Figyelj rám, több mint három éven át fognak taposni az örök áldozaton. 2 E hihetetlen istenkáromlás miatt lakosaitok egyharmada meg fog halni a gonoszságtól. Az Úr saját Szentségére esküdött így.

Készüljetek most fel arra, hogy Istennel találkozzatok!…

3 Nem szívesen mondtam el neked mindezt, de nemzedéketekben ma nagy tiszteletet nyújtanak az ördögnek, aki kezdettől fogva gyilkos és hazug, és most atyaként imádják.Őt tisztelik az Atya helyett. Napjaitokban mélyen meghajolnak művei előtt, és ezzel büntetést vont magára nemzedéketek. Országaitokat elárasztották a tisztátlan lelkek légiói, és ott nyüzsögnek mindenütt.

A Sátán ma még Isten választottjait is megkísérti. Ezért éri annyi baj ezt a nemzedéket, amely ártatlan vérrel építi tornyait, 4 és bűnre alapozza hazáját. Egyedül ez az áldozat tetszik a Sátánnak… 5
Gyermek, helyezd bizalmadat a Magasságbelibe, és bíztasd az embereket, hogy kérjék közbenjárásomat! én, Szent Mihály, az Isten arkangyala, sohasem fogok belefáradni abba, hogy megvédjem az igazságot. Állj helyt 6 még akkor is, ha az ellenség ütései sérülést okoznak. Veled vagyok. örvendj a Magasságbeli kegyének!

 
Most az Úr beszél:

Légy békében! Jöjj közel hozzám, és érezd békémet! Sohasem foglak elhagyni. Segíteni foglak, hogy Szívem diadalmaskodjon benned. Ne engedd, hogy a Sátán kétkedéssel tévesszen meg! Erősíteni fogom benned jeleimet. Nevem tiszteletére teszem mindezt.”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum882.html

 

—–———
Római katolikus:
2019-09-29Évközi 26. vasárnapKezdőének:
Mindent igaz ítélettel cselekedtél, Urunk, amit tettél velünk, mert vétkeztünk
ellened és parancsaidnak nem engedelmeskedtünk;
mégis dicsőítsd meg nevedet, és tégy velünk nagy irgalmasságod szerint. (Dán 3,31.29.30.43.42)Könyörgés:
Istenünk, te leginkább azzal mutatod meg mindenhatóságodat, hogy könyörületes és irgalmas vagy hozzánk. Áraszd reánk szüntelenül kegyelmedet, hogy teljes odaadással törekedjünk az örök boldogságra, amelyet megígértél. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Ámosz próféta könyvéből
A próféta azzal fenyegeti meg a dőzsölő gazdagokat, hogy megszégyenülnek és számkivetésre jutnak.
Jaj a gondtalanul élőknek Sionban, és Szamária hegyén az elbizakodottaknak! Elefántcsont ágyban alusznak, fekvőhelyeiken henyélnek, lakmároznak a nyáj bárányaiból és a csorda ökreiből. Hárfaszó mellett nótáznak, mint Dávid, hangszert csinálnak maguknak; korsóból isszák a bort, finom olajjal kenik magukat: József végzete miatt bizony nem bánkódnak. Ezért, lám, most a száműzöttek élén mennek a fogságba, és véget ér a henyélők tobzódása.
Ez az Isten igéje.

Ám 6,1a.4-7

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Áldjad lelkem az Urat, * dicsőítsed az Istent. 1b. vers. (4. g tónus)
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja. 4. szám.
Előénekes: Isten igaz marad örökké, * az elnyomottnak igazságot szolgáltat.
Az éhezőknek ő ad kenyeret, * kiszabadítja az Úr a foglyokat.
Hívek: Áldjad lelkem az Urat, * dicsőítsed az Istent.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
E: Az Úr megnyitja a vakok szemét, * és fölemeli azt, aki elesett.
Az Úr szereti az igaz embert, * a jövevényt megvédi.
H: Áldjad lelkem az Urat, * dicsőítsed az Istent.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
E: Az Úr támogatja az árvát és özvegyet, * és elpusztítja a gonoszok útját.
Az Úr uralkodik örökkön-örökké, * a te Istened, ó Sion, nemzedékről nemzedékre.
H: Áldjad lelkem az Urat, * dicsőítsed az Istent.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
Zsolt 145,7.8-9a.9bc-10

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak Timóteushoz írt első leveléből
Tartsuk meg a parancsokat Urunk eljöveteléig!
Szeretett Fiam!
Te, Isten embere, menekülj a bajkeverőktől! Törekedjél inkább igazságos lelkületre, életszentségre, hitre, szeretetre, türelemre és szelídségre. Vívd meg a hit jó harcát, szerezd meg az örök életet, hiszen erre kaptál hivatást, és erre tetted le számos tanú előtt az igaz hitvallást.
Felszólítalak az Isten nevében, aki mindeneket éltet, és Krisztus Jézus nevében, aki Poncius Pilátus előtt tanúságot tett az igazság mellett, hogy teljesítsd megbízatásodat bűntelenül és feddhetetlenül Urunk, Jézus Krisztus eljöveteléig. Ezt a kellő időben megmutatja majd a boldog és egyedül Uralkodó, a Királyok Királya és Urak Ura, aki egyedül halhatatlan, aki megközelíthetetlen fényességben lakik, akit senki nem látott, és nem is láthat: övé a dicsőség és az örök hatalom! Ámen.

Ez az Isten igéje.
1Tim 6,11-16

ALLELUJA
Jézus Krisztus – bár gazdag volt – szegénnyé lett értetek, * hogy szegénysége által gazdaggá legyetek. 2Kor 8,9 – 5. tónus

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A szívtelen gazdag elnyeri méltó büntetését, a szegény Lázár pedig üdvözül.
Abban az időben:
Jézus a következő példabeszédet mondta:
„Volt egy gazdag ember. Bíborba és patyolatba öltözködött, és mindennap dúsan lakmározott. Volt egy Lázár nevű koldus is, ez ott feküdt a kapuja előtt, tele fekéllyel. Szívesen jóllakott volna az ételmaradékból, ami a gazdag ember asztaláról lehullott, de abból sem adtak neki. Csak a kutyák jöttek, és nyalogatták a sebeit.
Meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. A gazdag is meghalt, és eltemették. A pokolban, amikor nagy kínjai közt feltekintett, meglátta messziről Ábrahámot és a keblén Lázárt.
Felkiáltott: »Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse nyelvemet. Iszonyúan gyötrődöm ezekben a lángokban.«
»Fiam – felelte Ábrahám –, emlékezzél rá, hogy milyen jó dolgod volt életedben, Lázárnak meg mennyi jutott a rosszból. Most ő itt vigasztalódik, te pedig odaát gyötrődöl.
Azonfelül köztünk és köztetek nagy
szakadék tátong, hogy aki innét át akarna menni hozzátok, ne tudjon, se onnét ne tudjon hozzánk átjönni senki.
«
»Akkor arra kérlek, atyám – kiáltotta újra –, küldd el őt atyai házunkba, ahol még öt testvérem él. Tegyen bizonyságot előttük, nehogy ők is ide jussanak a gyötrelmek helyére.«
Ábrahám ezt felelte: »Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak.« Ám az erősködött: »Nem teszik, atyám, Ábrahám! De ha valaki, a halottak közül elmenne hozzájuk, bűnbánatot tartanának.« Ő azonban így felelt: »Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem hisznek.«”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 16,19-31″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-09-29

 


2014. szeptember 27. szombat, 19:20

Drága gyermekeim, mennyire össze van törve a szívem ezekben a borzalmas időkben, amikor az ember felemelkedett, hogy megannyi módon szembeszálljon Istennel.

Isten törvényeit kigúnyolják az egész világon, mert a bűnt többé már nem, mint egy rossz dolgot ismerik el. Ehelyett azt minden adandó alkalommal igazolják, úgyhogy az ember többé már nem tud különbséget tenni a jó és a rossz között. Amikor a bűn minden formáját megölelitek, és azt állítjátok, hogy annak nincs semmi jelentősége, ti soha nem lesztek elégedettek. Ha a bűnt már csak egy emberi hibának tekintik, az egy sokkal nagyobb és súlyosabb bűnhöz fog vezetni, és végül a lélek sötétségéhez és az Istentől való elszakadáshoz. Ez egy ürességet fog hagyni a lelketekben, mely egyfajta nyomorúságot fog magával hozni, és amelytől nehéz lesz elszakadni.

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-bun-egy-teny-letezik-es-tovabbra-letezni-fog-egeszen-krisztus-masodik-eljoveteleig

 

————–
Ortodox (Görög keleti): 

Jézus feltámadásának örömhíre

24.1 A hét első napján, kora hajnalban az asszonyok kimentek a sziklasírhoz, és vitték az elkészített illatszereket is. A sír bejáratát egy nehéz kő zárta el, de mire odaértek, már félre volt gördítve. Így be tudtak menni a sziklasírba, de az Úr Jézus testét nem találták. Ezen nagyon elcsodálkoztak és nem tudták, mitévők legyenek. Ekkor hirtelen két férfi jelent meg mellettük fénylő ruhában. Az asszonyok megrémülve lehajtották a fejüket, de azok így bátorították őket: „Miért a halottak között keresitek az élőt? Nincs itt, mert feltámadt! Emlékezzetek rá, hogy még Galileában megmondta nektek: »Szükséges, hogy az Emberfiát a bűnösök kezébe adják, keresztre feszítsék, és hogy a harmadik napon feltámadjon.«”

Ekkor az asszonyok visszaemlékeztek, hogy Jézus valóban ezt mondta nekik, majd visszamentek a városba, és mindent elmondtak a tizenegy apostolnak és a többieknek. 10 Az asszonyok csoportjában volt a magdalai Mária, Johanna és Mária, Jakab anyja, meg más asszonyok is, akik a feltámadás hírét hozták. 11 Az apostolok azonban nem hittek az asszonyoknak, és képtelenségnek tartották, amit mondtak. 12 Péter mégis felkelt, és elfutott a sírhoz. Ott lehajolva benézett a sírkamrába, de csak a vászonlepedőket látta. Azután elment, és azon töprengett, hogy vajon mi történhetett.[a]

 …”

Mert Isten az, aki ezt mondta: „Ragyogjon fel a világosság a sötétségből!”[a] Ő gyújtott világosságot a mi szívünkben is, akik hiszünk Jézusban. E világosság által ismerjük fel Isten dicsőségét Krisztus arcán.

Az, hogy Jézust megismertük, igen nagy kincs! Ezt a kincset azonban „cserépkorsóban”, vagyis emberi testünkben hordozzuk. Így azután jól látható, hogy ez a mindennél nagyobb erő Istentől származik, nem pedig tőlünk. Mindenfelől bajok vesznek körül és nehézségek szorongatnak bennünket, mégsem szenvedünk vereséget! Sokszor nem tudjuk, mitévők legyünk, de nem esünk kétségbe! Üldöznek, de Isten nem hagy el bennünket. Néha földre terítenek, de nem tudnak egészen elpusztítani. 10 Mindig testünkben hordozzuk Jézus halálát, hogy az ő feltámadott élete is megnyilvánuljon bennünk. 11 Életünk folyamán állandóan halálos veszélyeknek vagyunk kitéve Jézusért, hogy Jézus élete viszont látható legyen a mi halandó testünkben. 12 Ezért a halál bennünk végzi a munkáját, az élet pedig bennetek.

13 Az Írás azt mondja: „Hittem, azért szóltam.”[b] Bennünk is a hitnek ugyanaz a szelleme van. Mi is azért szólunk, mert hiszünk, 14 mert tudjuk, hogy Isten, aki feltámasztotta Urunkat, Jézust a halálból, ugyanúgy bennünket is fel fog támasztani, és veletek együtt maga elé állít. 15 Mindez értetek történik. A célja pedig az, hogy egyre több és több ember fogadja el és adja tovább Isten kegyelmét, és egyre többen adjanak hálát Isten dicsőségéért.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+4:6-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“…31 Úgy bánjatok az emberekkel, ahogyan szeretnétek, hogy bánjanak veletek!

32 Ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, vajon jár-e valami különleges köszönet érte? Hiszen még a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. 33 Ha csak azokkal tesztek jót, akik veletek jót tesznek, vajon jár-e valami különleges köszönet érte? Hiszen ezt még a bűnösök is megteszik. 34 Ha csak azoknak adtok kölcsön, akiktől remélitek, hogy vissza is fogják fizetni, vajon jár-e valami különleges köszönet érte? Hiszen a bűnösök is adnak kölcsön a többi bűnösnek, hogy azután majd visszakapják.

35 Szeressétek ellenségeiteket, és tegyetek jót velük! Adjatok kölcsön, és ne várjátok, hogy visszaadják! Akkor Isten bőségesen meg fog jutalmazni titeket, és a Magasságos Isten fiai lesztek. Mert Isten jóságos a gonosz és hálátlan emberekhez is. 36 Legyetek ezért ti is irgalmasak és könyörületesek, ahogyan Mennyei Atyátok is irgalmas és könyörületes!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+6:31-36&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——
—–——–
Daniel Ekechukwu . Feltámadás a halálból

Üdvösség Anyja: Imádkozzatok Fiam Irgalmáért, hogy így minden szenvedést enyhíteni lehessen (&166.)

[visualizer id=”20659″]

—–
Igazság Könyve:

2014. szeptember 18. csütörtök, 15:30

Drága gyermekem, meg kell kérned mindenkit, hogy kérjék Isten Irgalmát azokra a dolgokra vonatkozólag, amelyek az emberiség megsemmisítését célozzák meg. Utalok itt a háborúkat érintő gonosz tervekre, a világméretű védőoltás bevezetésére – amelyre a 2010. november 26-i üzenetben voltatok figyelmeztetve –, a népirtásra és a Keresztények, valamint a különböző vallásokhoz tartozók gonosz emberek keze által történő meggyilkolására.

Amikor a Sátán megfertőzött egy lelket, az emberfeletti módon képes gyűlölni Isten gyermekeit. Amikor emberek csoportjai a gonosznak való teljes alárendeltségben együtt dolgoznak, gonoszságuk minden cselekedetükben megnyilvánul, halált és pusztulást hozván azokra, akik fölött ellenőrzést gyakorolnak.

Nektek mindnyájan imádkoznotok kell, hogy megakadályozzátok a gonosz emberek terveit, akiknek vágya, hogy csökkentsék a világ népességét a saját nyereségük érdekében. Azok, akik mentesülnek ettől a gonoszságtól, egy láthatatlan csoport irányítása alatt fogják találni magukat. Egyenként szólítalak benneteket és hívlak mindnyájatokat, hogy imádkozzatok Fiamhoz, Jézus Krisztushoz, hogy segítsen enyhíteni ezeket a tragédiákat és gonoszságokat. Néhányat eme rémtettek közül még lehet enyhíteni, de nem mindegyiket. Mindazonáltal imáitok enyhíteni fogják ezeknek a szörnyű tetteknek a hatásait, amelyeket a gonosz követői hajtanak végre. Kérlek benneteket, hogy imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat ezen imáját, hogy segítsen mérsékelni az ártatlanok ellen elkövetett gyilkosságokat.

A Keresztes Imahadjárat 166. Imája: Hogy csökkenjenek az ártatlanok ellen elkövetett gyilkosságok

Legdrágább Üdvösség Anyja, kérlek, tárd szeretett Fiad, Jézus Krisztus elé azon kérésünket, hogy csökkenjenek az ártatlanok ellen elkövetett gyilkosságok.

Kérjük, hogy nagy Irgalma által hárítsa el a népirtás veszélyét, az üldöztetést, és az Isten gyermekeit fenyegető rémtettek minden formáját.

Könyörögve kérünk, Üdvösségnek drága Anyja, halld meg kiáltásunkat, amelyet a szeretetért, az egységért és a békéért intézünk Hozzád szomorú világunkból.

Kérjük, hogy Jézus Krisztus, az Emberfia, védjen meg mindnyájunkat a nagy fájdalom és szenvedés ezen idejében, a Földön. Ámen.

Gyermekeim, amikor majd a megjövendölt próféciák bekövetkeznek, fontos kérnetek Fiam Irgalmát, hogy a szenvedések enyhüljenek, az emberiség ellen elkövetett gonosz tettek pedig lecsökkenjenek.

Menjetek békével és szeretettel, hogy szolgálni tudjátok az Urat.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-imadkozzatok-fiam-irgalmaert-hogy-igy-minden-szenvedest-enyhiteni-lehessen-166

 
————–
Igaz élet Istenben:

“BÉKÉS ÉLETRE HÍVTALAK

1996. augusztus 2.

Szeretlek Uram!
Újból köszönetet mondok Nevednek,
mert Te vagy az én Istenem,
Barátom és Mindenem.
Köszönetet mondok misztériumaidért.
Köszönetet mondok műveid csodájáért.
Köszönetet mondok megmentő terveidért!

Ünnepeljük mindannyian
Királyunk tetteit!

Jöjj, Vassulám, az én békémet adom neked… Igen, mert békés életre hívtalak meg.
Azért teremtettem az embert, hogy visszatükrözze dicsőségemet, mivel az én hasonlatosságomra alkottam. Arra teremtettem az embert, hogy a bölcsesség és a tudás szavait mondja. Arra teremtettem, hogy megkapja Szentlelkem adományait. Nem olvastátok?
“Mindez értetek történik. Minél bővebben árad ugyanis a kegyelem, annál bővebben áradjon túl a hálaadás Isten dicsőségére” 1 !
Ó teremtés, felfoghatatlanul szeretlek!
Bár közel álltok a halálhoz, én itt vagyok, hogy nap mint nap megújítsalak benneteket! Gyökerezzetek meg bennem most és csorduljon túl hálaadástok! Vágyakozzatok a mennyei dolgok után! Vágyakozzatok oda, ahol én vagyok és ahová ti tartoztok. Gyökerezzetek meg a szeretetben, a hitben és a reményben! Tartsátok be törvényeimet és azt az igaz tanítást, amelyet nektek adtam! Ti farkasok között éltek, bárányaim, de veletek van Szentlelkem, hogy gondoskodjon rólatok. Ne féljetek, én is veletek vagyok. Álljatok szilárdan és ne féljetek! Az Atya tekintete rajtatok nyugszik… És háromságos Szentségünkben mindvégig gondoskodunk rólatok… Legyetek egyek!”

 
 
—-———
Római katolikus:
2019-09-1824. évközi hét szerda

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak Timóteushoz írt első leveléből
A keresztény hit nagy titka maga Jézus Krisztus.
Szeretett Fiam!
Írok neked, bár remélem, hogy hamarosan eljutok hozzád. Ha mégis később érkeznék, tudd, hogyan kell viselkedned Isten népe között, amely az élő Isten egyháza, az igazság oszlopa és szilárd alapja.
Kétségkívül fenséges a mi hitünk nagy titka, az Úr Jézus Krisztus, aki nyilvánvaló lett a testben, és igazolást nyert a Szentlélek által; megjelent az angyaloknak, és hirdették a nemzetek között; világszerte hittek benne; és fölment a dicsőségbe.
Ez az Isten igéje.
1Tim 3,14-16

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Urunk és Istenünk, * mily nagyszerűek a te műveid! 2a. vers.
Vagy: Alleluja. 12. szám.
Előénekes: Teljes szívemből áldom az Urat * a szentek tanácsában és közösségében.
Nagyszerűek az Úr művei, * mindazok szemében, akik szeretik azokat.
Hívek: Urunk és Istenünk, * mily nagyszerűek a te műveid!
Vagy: Alleluja.
E: Dicsőséges és fönséges minden cselekedete, * és igazságossága örökre megmarad.
Csodatetteinek emléket szerzett * a jóságos és irgalmas Isten.
H: Urunk és Istenünk, * mily nagyszerűek a te műveid!
Vagy: Alleluja.
E: Eledelt adott az őt félőknek, * megemlékezik szövetségéről örökkön örökké.
Népének megmutatta hatalmas műveit, * nekik adta a pogányok örökségét.
H: Urunk és Istenünk, * mily nagyszerűek a te műveid!
Vagy: Alleluja.
Zsolt 110,1-6

ALLELUJA
Uram, a te tanításod lélek és élet: * örök életet adó igéid vannak. Vö. Jn 6,63c és 68c – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Akik mindenben kifogásolni valót találnak, azoknak sem Keresztelő János szigorú élete, sem Jézus emberi közvetlensége nem tetszik.
Egy alkalommal Jézus így szólt a néphez:
Kihez hasonlítsam e nemzedék fiait? Kihez is hasonlítanak? Olyanok, mint az utcán tanyázó gyermekek, akik így kiáltoznak egymáshoz:
Furulyáztunk, de nem táncoltatok.
Siránkoztunk, de nem zokogtatok.
Eljött Keresztelő János: kenyeret nem eszik, bort nem iszik. Erre azt mondjátok: „Ördöge van.” Eljött az Emberfia, eszik és iszik. Erre meg azt mondjátok: „Nézd a falánk és borissza embert, a vámosok és a bűnösök barátját!”
Az Isten bölcsességét azonban fiai igazolták.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 7,31-35″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-09-18

 

 
————–
Ortodox (Görög keleti): 

Szeretnétek biztosan tudni, hogy általam valóban a Krisztus szól? Meg fogjátok látni, hogy ő egyáltalán nem gyenge, hanem nagyon is erőteljes közöttetek! Igaz ugyan, hogy amikor megfeszítették, akkor gyenge volt, de most már Isten ereje által él. Igaz, hogy Krisztusban mi is gyengék vagyunk, de az is igaz, hogy Krisztussal mi is erőteljesnek fogunk bizonyulni Isten ereje által, amikor közöttetek leszünk!

Vizsgáljátok meg magatokat, hogy valóban hitben éltek-e! Tegyétek próbára magatokat! Vagy talán nem tudjátok, hogy Jézus Krisztus bennetek él? Természetesen csak akkor, ha valóban hitben éltek. Remélem, felismeritek, hogy mibennünk igazán Krisztus él! Azért imádkozunk Istenhez, hogy semmi rosszat ne tegyetek. Nem az a fontos ugyanis, hogy rajtunk lássátok, és elismerjétek, hogy bennünk Krisztus él. Fontosabb, hogy valóban azt tegyétek, ami jó és helyes. Még akkor is, ha rólunk azt gondoljátok, hogy Krisztus nem él bennünk.

A valósággal szemben úgysem tehetünk semmit, csak a valóságért. Mert ha mi gyengék vagyunk is, mégis örülünk, ha ti erősek vagytok! Azért imádkozunk, hogy ti egyre erősebbek és tökéletesebbek legyetek. 10 Ezeket a dolgokat azért írom most a távolból, hogy amikor megérkezem, ne kelljen szigorúan bánnom veletek. Mert az Úrtól a szellemi felépítésetekre és megerősítésetekre kaptam a hatalmat, nem arra, hogy romboljalak benneteket.

11 Testvéreim, most búcsúzom: törekedjetek a tökéletességre, vegyétek komolyan a figyelmeztetésünket, és tegyétek meg, amire kértelek benneteket! Legyetek egyetértésben, és éljetek békességben egymással, s akkor Isten, aki a szeretet és a békesség forrása, veletek lesz!

12 Köszöntsétek egymást szent csókkal! Az itteni testvérek köszöntenek benneteket!

13 Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szent Szellem közössége[a] legyen veletek!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+13:3-14&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézust próbára teszi a Sátán

4.1 Jézus a Szent Szellemmel beteljesedve visszatért a Jordán folyótól. A Szent Szellem ekkor kivezette a pusztába, ahol Jézus negyven napot töltött, a Sátán pedig kísértésekkel próbára tette. Eközben Jézus semmit sem evett, de mikor a negyven nap eltelt, megéhezett.

Ekkor a Sátán azt mondta neki: „Ha valóban te vagy az Isten Fia, akkor parancsold meg ennek a kőnek, hogy változzon kenyérré!”

Jézus így válaszolt: „Azt mondja az Írás: »Nemcsak a kenyér élteti az embert.«”[a]

A Sátán ezután egy pillanat alatt megmutatta Jézusnak a földkerekség összes királyságát, majd ezt mondta: „Neked adom ezeknek a királyságoknak minden hatalmát és dicsőségét. Mindez az enyém, és annak adom, akinek akarom. Ha tehát engem imádsz, mindez a tiéd lesz.”

Jézus így válaszolt: „Azt mondja az Írás: »Az Örökkévalót, Istenedet imádd, és csak őt szolgáld!«”[b]

Ezután a Sátán elvitte Jézust Jeruzsálembe. A Templom területének legmagasabb pontjára állította, és ezt mondta: „Ha valóban te vagy az Isten Fia, akkor ugorj le innen! 10 Mert azt mondja az Írás:

»Angyalainak parancsot ad,
    hogy vigyázzanak rád.«[c]

11 Meg azt is mondja:

»A tenyerükön hordoznak,
    hogy kőbe ne üsd a lábad.«”[d]

12 Jézus erre így felelt: „De az Írás azt is mondja: »Ne tedd próbára az Örökkévalót, Istenedet!«”[e]

13 Ekkor a Sátán felhagyott vele, hogy Jézust próbára tegye. Egy ideig félreállt, és várta a kedvező alkalmat.

Jézus Galileában kezdi meg szolgálatát

14 Jézus a Szent Szellem erejével beteljesedve visszatért Galileába. A híre elterjedt az egész vidéken. 15 Tanított a zsinagógákban, és mindenki dicsérte.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+4:1-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
————–
https://oca.org/readings/daily/2019/09/18

——
 
2014. szeptember 13. szombat 22:50

Azoknak mondom, akiket azzal fognak megkísérteni, hogy engedjenek a hamis tannak: Figyelmeztetlek benneteket, hogy nemcsak kenyéren él az ember, azonban élhet csak az Igéből, mely Isten Szájából jön.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/sok-hamis-profeta-fog-kiemelkedni-hitszonokok-kozul

Egyenként szólítalak benneteket és hívlak mindnyájatokat, hogy imádkozzatok Fiamhoz, Jézus Krisztushoz, hogy segítsen enyhíteni ezeket a tragédiákat és gonoszságokat.

Igaz élet Istenben:

“AZ ANGYALSEREG

1988. június 7.

Uram?

Én vagyok. Nagyon közel vagyok hozzád, gyermekem. Hallgasd Szívem dobbanását!… Minden angyalomat behozom Szívem belsejébe, hogy lássák és érezzék Sebeimet. 1 Megérzik Istenük Sebeit, és ha megérezték, hangjuk olyan erős lesz, hogy ellenségem megremeg, és megrendülnek a Föld alapjai. Amikor meglátják, milyen állapotban van szétszaggatott Szívem, saját szívükben fogyják a szeretet lángját érezni irántam, Istenük iránt. Ezekből az angyalokból áll az a sereg, akiket Szent Édesanyátok tanított, és szeretettel készített fel, hogy megvédje Egyházunkat. 2 Ezeknek az angyaloknak szeretettel kell viszonozniuk a rosszat! Vassula, azt kérem, hogy József szolgám találkozzék és beszéljen veled. Ne félj! Meg fogom kérdezni tőle, hogy hajlandó-e megosztani velem keresztemet, a béke és a szeretet keresztjét.

Uram? Ő nem a Máriás Mozgalom tagja?

Kedves, nem értetted? József atya az én szolgám, Szent Édesanyád vezetése alatt szolgál engem.

Mit fogok neki mondani, Uram?

Semmit se mondj! Hagyd, hogy én beszéljek! Én fogok általad szólni. Szeretem törékenységedet! 3 Drága gyermekem, kapaszkodj belém, és hagyd, hogy vezesselek! Kérd meg igen kedves szolgámat, Jocelyne-t, hogy értesítse József atyát! Jöjj Szentséges Szívem Vassulája! Én, az Úr szeretlek. Nézz rám! Ne feledd, hogy azért jövök Szívemmel kezemben, hogy az egész emberiségnek felkínáljam! 4 Mennyire szeretlek benneteket! 5

Vassula, ne mulaszd el a szent rózsafüzért imádkozni!

Nem Jézus, nem mulasztom el.

Jöjj, mi ketten?

Igen, Uram, mi ketten. Dicsértessék az Úr!”

 
 
 
 
Igazság Könyve 1.:

2014. szeptember 16. kedd, 20:25

Drága szeretett leányom, amikor úgy tűnik, hogy a világ zűrzavarban van, nem kell félned, mert minden dolognak Isten az irányítója.

Ő csak annyi hatalmat enged meg a gonosznak – és Ő azért továbbra is harcolni fog, hogy biztosítsa a Szentlélek működését -, hogy a jó emberek egy sikeres harcot tudjanak megvívni az Üdvösség Tervemben. A gonoszság minden formája az ördög jellemvonásait hordja magán. Hogy ne váljatok a Sátán fertőzöttjeivé, nem szabad gonoszságot beszélnetek, hallgatnotok vagy gonosz dolgot cselekednetek egy élő személy ellen. Egy dolog azt mondani, hogy Hozzám tartoztok, és egy egészen másik dolog Hozzám tartozni.

Ha Én valóban jelen Vagyok egy lélekben, minden Tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy az ilyen lelkeket megakadályozzam a gonosz cselekedetek elkövetésében. Amikor a lélek teljesen megbízik Bennem, akkor azt könnyebben tudom vezetni. Ha egy személynek az akarata nagyon erős, és ha az büszke és makacs, akkor a csaló könnyebben tudja őt vezetni, aki számos módon be fogja őt csapni. Arról fogja az embert meggyőzni, hogy a gonosz cselekedet, a gonosz beszéd, vagy a káromkodás bizonyos esetekben elfogadható. Így tehát a lélek a csalás áldozatává válik. Ezeknek a lelkeknek a következőket mondom: …”

https://masodikeljovetel.hu/egy-dolog-azt-mondani-hogy-hozzam-tartoztok-es-egy-egeszen-masik-dolog-hozzam-tartozni

 

 
—-———
Római katolikus:
2019-09-1724. évközi hét kedd

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak Timóteushoz írt első leveléből
Az Egyház szolgái feddhetetlenek legyenek, és őrizzék meg tiszta lelkiismerettel hitünk tanítását!
Szeretett Fiam!
Igaz beszéd ez: Aki püspökségre törekszik, magasztos dolgot kíván. A püspöknek ezért feddhetetlennek, egyszer nősültnek, józannak, megfontoltnak, udvariasnak, vendégszeretőnek és tanításra termettnek kell lennie. Ne legyen iszákos, erőszakos vagy kapzsi, hanem megértő, békeszerető. Saját házának jó gazdája legyen, aki gyermekeit fegyelemre és teljes tisztességre neveli. Aki ugyanis saját házát nem tudja rendben tartani, hogyan tudná gondját viselni Isten egyházának? Újonnan megtért se legyen, nehogy felfuvalkodjék, és a sátán sorsára jusson! A kívülállók előtt is jó híre legyen, hogy meg ne szólják, és az ördög kelepcéjébe ne essék!
A szerpapok hasonlóképpen legyenek tisztességesek! Nem kétszínűek, borisszák vagy piszkos haszonra lesők. A hit tanítását őrizzék meg tiszta lelkiismerettel! A szerpapokat előbb ki kell próbálni, és csak akkor szolgáljanak, ha kifogástalanok!
A feleségük szintén legyen tisztességes; nem rágalmazó, hanem mértéktartó és mindenben megbízható. A szerpapok is egyszer nősült férfiak legyenek, gyermekeiknek és otthonuknak gondos vezetői. Aki ugyanis jól végzi szolgálatát, megbecsülésben részesül, és bizalmat szerez magának a Jézus Krisztusba vetett hit által.
Ez az Isten igéje.
1Tim 3,1-13

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Uram, Istenem, * az ártatlanság útján akarok járni! 2b. vers.
Előénekes: Jóságról és igazságról dalolok, * Uram, neked szól énekem.
Az ártatlanság útján akarok járni; * mikor jössz el hozzám.
Hívek: Uram, Istenem, * az ártatlanság útján akarok járni!
E: Tiszta szívvel akarok élni * házamnak belsejében.
Nem jár eszem hitvány dolgokon, * a törvényszegőt megvetem.
H: Uram, Istenem, * az ártatlanság útján akarok járni!
E: Aki embertársát titkon gyalázza, * azt én elnémítom.
A gőgös szemet és a felfuvalkodott szívet * nem bírom elviselni.
H: Uram, Istenem, * az ártatlanság útján akarok járni!
E: Szemem a hűségeseket keresi * azok laknak majd velem.
Csak aki a szeplőtelen úton jár, * az szolgálhat nékem.
H: Uram, Istenem, * az ártatlanság útján akarok járni!
Zsolt 100,l-3b.5.6

ALLELUJA
Nagy próféta támadt köztünk: * Isten meglátogatta az ő népét. Lk 7,16 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus megsajnálja a síró édesanyát, és feltámasztja annak fiát.
Abban az időben Jézus elment Naim városába. Vele mentek tanítványai és nyomukban nagy népsokaság.
Amikor a város kapujához közeledett, halottat hoztak ki, egy özvegyasszony egyetlen fiát. Az édesanyát sokan kísérték a városból.
Amikor az Úr meglátta, megesett rajta a szíve, és így szólt hozzá:
„Ne sírj!” Azután odalépett a koporsóhoz, és megérintette azt. Erre a halottvivők megálltak. Ő pedig így szólt: „Ifjú, mondom neked, kelj föl!” A
halott felült, és beszélni kezdett. Ekkor Jézus átadta őt anyjának.
Mindnyájukat elfogta a félelem, és így magasztalták Istent: „Nagy próféta támadt közöttünk.” „Isten meglátogatta népét.” Ennek híre elterjedt egész Júdeában és mindenfelé a környéken.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 7,11-17″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-09-17

Igazság Könyve 2.:

2014. szeptember 18. csütörtök, 15:30

Drága gyermekem, meg kell kérned mindenkit, hogy kérjék Isten Irgalmát azokra a dolgokra vonatkozólag, amelyek az emberiség megsemmisítését célozzák meg. Utalok itt a háborúkat érintő gonosz tervekre, a világméretű védőoltás bevezetésére * – amelyre a 2010. november 26-i üzenetben voltatok figyelmeztetve –, a népirtásra és a Keresztények, valamint a különböző vallásokhoz tartozók gonosz emberek keze által történő meggyilkolására.

Amikor a Sátán megfertőzött egy lelket, az emberfeletti módon képes gyűlölni Isten gyermekeit. Amikor emberek csoportjai a gonosznak való teljes alárendeltségben együtt dolgoznak, gonoszságuk minden cselekedetükben megnyilvánul, halált és pusztulást hozván azokra, akik fölött ellenőrzést gyakorolnak.

Nektek mindnyájan imádkoznotok kell, hogy megakadályozzátok a gonosz emberek terveit, akiknek vágya, hogy csökkentsék a világ népességét a saját nyereségük érdekében. Azok, akik mentesülnek ettől a gonoszságtól, egy láthatatlan csoport irányítása alatt fogják találni magukat. Egyenként szólítalak benneteket és hívlak mindnyájatokat, hogy imádkozzatok Fiamhoz, Jézus Krisztushoz, hogy segítsen enyhíteni ezeket a tragédiákat és gonoszságokat. Néhányat eme rémtettek közül még lehet enyhíteni, de nem mindegyiket. Mindazonáltal imáitok enyhíteni fogják ezeknek a szörnyű tetteknek a hatásait, amelyeket a gonosz követői hajtanak végre. Kérlek benneteket, hogy imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat ezen imáját, hogy segítsen mérsékelni az ártatlanok ellen elkövetett gyilkosságokat.

A Keresztes Imahadjárat 166. Imája: Hogy csökkenjenek az ártatlanok ellen elkövetett gyilkosságok

Legdrágább Üdvösség Anyja, kérlek, tárd szeretett Fiad, Jézus Krisztus elé azon kérésünket, hogy csökkenjenek az ártatlanok ellen elkövetett gyilkosságok.

Kérjük, hogy nagy Irgalma által hárítsa el a népirtás veszélyét, az üldöztetést, és az Isten gyermekeit fenyegető rémtettek minden formáját.

Könyörögve kérünk, Üdvösségnek drága Anyja, halld meg kiáltásunkat, amelyet a szeretetért, az egységért és a békéért intézünk Hozzád szomorú világunkból.

Kérjük, hogy Jézus Krisztus, az Emberfia, védjen meg mindnyájunkat a nagy fájdalom és szenvedés ezen idejében, a Földön. Ámen.

Gyermekeim, amikor majd a megjövendölt próféciák bekövetkeznek, fontos kérnetek Fiam Irgalmát, hogy a szenvedések enyhüljenek, az emberiség ellen elkövetett gonosz tettek pedig lecsökkenjenek.

Menjetek békével és szeretettel, hogy szolgálni tudjátok az Urat.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-imadkozzatok-fiam-irgalmaert-hogy-igy-minden-szenvedest-enyhiteni-lehessen-166

* The David Icke Videocast: Vaccine Fascism

https://www.youtube.com/watch?v=dRioqG2iBE8

 
————–
Ortodox (Görög keleti): 

20 Mert félek, hogy amikor megérkezem hozzátok, nem olyannak talállak majd benneteket, mint amilyennek szeretnélek — és ti is hasonlóképpen csalódni fogtok bennem. Félek, hogy veszekedést, irigységet, haragot, önzést, rágalmazást, vádaskodást, büszkeséget és rendetlenséget találok közöttetek. 21 Félek, hogy amikor odamegyek, ismét megaláz engem az én Istenem közöttetek: szomorkodni és szégyenkezni fogok miattatok. Meg fogom gyászolni azokat, akik vétkeztek, és mégsem akarták megváltoztatni az életüket, sem nem fordítottak hátat a kicsapongó életnek, a szexuális és egyéb szégyenletes bűneiknek.

Záró figyelmeztetések és üdvözletek

13.1 Ez lesz a harmadik látogatásom nálatok. Emlékezzetek rá, hogy meg van írva: „Minden vádat két vagy három tanú szavának kell megerősítenie!”[c] Legutóbb, a második látogatásom alkalmával figyelmeztettem azokat, akik a látogatásom előtt vétkeztek. Most, hogy távol vagyok, ismét figyelmeztetek mindenkit, aki vétkezik: amikor ismét hozzátok megyek, nem leszek elnéző a bűnösökhöz!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+12-13&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus családfája

23 Jézus körülbelül harminc éves volt, amikor megkezdte nyilvános működését. Az emberek József fiának gondolták.

Éli fia volt.

24 Éli Mattát fia,

Mattát Lévi fia,

Lévi Melki fia,

Melki Jannáj fia,

Jannáj József fia,

25 József Mattatiás fia,

Mattatiás Ámós fia,

Ámos Náhum fia,

Náhum Heszli fia,

Heszli Naggai fia,

26 Naggai Mahat fia,

Mahat Mattatiás fia,

Mattatiás Simei fia,

Simei Jószek fia,

Jószek Jóda fia,

27 Jóda Jóhánán fia,

Jóhánán Résa fia,

Résa Zerubbábel fia,

Zerubbábel Sealtiel fia,

Sealtiel Néri fia,

28 Neri Melki fia,

Melki Addi fia,

Addi Kószám fia,

Kószám Elmadám fia,

Elmadám Ér fia,

29 Ér Jézus fia,

Jézus Eliézer fia,

Eliézer Jórim fia,

Jórim Mattát fia,

Mattát Lévi fia,

30 Lévi Simeon fia,

Simeon Júda fia,

Júda József fia,

József Jónám fia,

Jónám Eljákim fia,

31 Eljákim Melea fia,

Melea Menna fia,

Menna Mattáta fia,

Mattáta Nátán fia,

Nátán Dávid fia,

32 Dávid Isai fia,

Isai Óbed fia,

Óbed Boáz fia,

Boáz Szalmón fia,

Szalmón Nahsón fia,

33 Nahsón Aminádáb fia,

Aminádáb Admin fia,

Admin Arni fia,

Arni Heszrón fia,

Heszrón Fáresz fia,

Fáresz Júda fia,

34 Júda Jákób fia,

Jákób Izsák fia,

Izsák Ábrahám fia,

Ábrahám Táré fia,

Táré Náhór fia,

35 Náhor Szerug fia,

Szerug Reu fia,

Reu Peleg fia,

Peleg Héber fia,

Héber Selah fia,

36 Selah Kénán fia,

Kénán Arpaksád fia,

Arpaksád Sém fia,

Sém Nóé fia,

Nóé Lámek fia,

37 Lámek Metusélah fia,

Metusélah Hénók fia,

Hénok Járed fia,

Járed Mahalalél fia,

Mahalalél Kénán fia,

38 Kénán Enós fia,

Enós Sét fia,

Sét Ádám fia,

Ádám pedig Isten fia volt.

Jézust próbára teszi a Sátán

4.1 Jézus a Szent Szellemmel beteljesedve visszatért a Jordán folyótól. A Szent Szellem ekkor kivezette a pusztába, …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+3-4&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

————–
https://oca.org/readings/daily/2019/09/17

——