Címke: mindent-látó

Már alig tűrnek meg azok, akik bár tudják, hogy Ki Vagyok, de akik elvetik Tanításom egyes részeit, mivel az Igazság kényelmetlen számukra

Igazság Könyve:

2015. március 4. szerda, 22:12

Drága szeretett leányom, a sötétség szelleme egy olyan időszakban nyomta el a Hangomat, amikor az emberiségnek a legnagyobb szüksége van Rám.

Ez a szellemi harc egy kegyetlen harc, és azt Királyságom vívja meg a gonosz erői ellen. Mégis erről a tényről sok ember teljesen megfeledkezik, mert a gonosz szelleme egy új hamis tant áraszt szét, mely külsőleg népszerűnek, csodálatraméltónak, örvendetesnek fog látszani, és amelyet azok fognak megtapsolni, akik azt állítják, hogy Igémet szólják, de amelyek nem Tőlem származnak.

A gonosz óvatos, ravasz és fondorlatos, és így, amikor ügynökei Tanításom egy új megközelítési módját mutatják be, biztosak lehettek abban, hogy csodálatra méltó módon fogják azt felöltöztetni, amelyet jogosnak fognak találni. Ellenségem hatalma fojtogatja népem hitét, és ők nem látják, ami előttük folyik.

A zűrzavar nem Tőlem származik. Az Én Igém világos, Tanításom végtelen. Az emberiség a humanizmust és az ateizmust karolta fel Helyettem. Engem félredobtak, Igémnek pedig már csak egyes részét tűrik meg, mert a másik részét elferdítik, csakhogy az megfeleljen a bűnösök igényeinek, akik így akarják igazolni vétkeiket. Ők maguk között elnézik az eretnekséget, de Én mindent látó Vagyok, és a szerint fogom megítélni a Keresztényeket, ahogyan ők Igémet elutasítják, és az Ellenem elkövetett cselekedeteik szerint.

A világban a Keresztényeket hamar ki fogják közösíteni, és nagy megpróbáltatásokat fognak elszenvedni a világban fellelhető, és Ellenem irányuló gyűlölet miatt.

Engem azok vetettek meg, akik egykor ismertek, de most elutasítottak Engem. Már alig tűrnek meg azok, akik bár tudják, hogy Ki Vagyok, de akik elvetik Tanításom egyes részeit, mivel az Igazság kényelmetlen számukra.

A földön töltött Időm során sokan elkerültek Engem, különösen azok a büszke lelkek, akik nyájamat vezették a templomokban. Ők Isten Igéjét prédikálták, de az Igazságot már nem akarták Ajkaimról, a Messiás Ajkáról hallani.

Ma itt vannak hűtlen szolgáim, akik nem ragaszkodnak az Igazsághoz. Sokan közülük már nem fogadják el Szent Igémet, mely kristálytiszta marad, akárcsak a forrásból fakadó víz. Ők azt a vizet, amely a Szentlélekből árad ki, bemocskolták, és azt az ártatlan lelkek fogják meginni. Az Igazságot el fogják ferdíteni, és sokan kénytelenek lesznek lenyelni a sötétség tanát, mely olyan fényesen fog ragyogni, mint egy káprázatos csillag. Ennek az új hamis tannak semmi köze sem lesz Hozzám, és éppen ezért, csak azok fogják megtalálni az Örök Életet, akik hisznek a Szent Evangéliumban, és akik nem hajlandók eltérni attól.

Azért jöttem, hogy az Igazságot hozzam nektek; hogy megmentselek benneteket, és ti ezért Engem keresztre feszítettetek. Mégis a Kereszthalálom volt az, amely által legyőztem a halált. Mindent, amit tettem, értetek tettem, és mindaz, ami a halál fölött aratott Győzelmemből származik, a tietek. Tietek a test élete, ha hisztek Bennem, és a lelketek örökké élni fog. Második Eljövetelem előtt elutasíttok Engem, akkor nem lesztek felkészülve, hogy fogadjatok Engem. Ha megölelitek a hazugságokat, jóllehet Igém Igazságát már ismeritek, akkor kétségbe fogtok esni. És most itt Vagyok, hogy még egyszer keresztre feszítsenek Engem, de ez alkalommal kevésbé fogják gyászolni Testemet – Egyházamat -, mivel ti el fogtok hagyni Engem mire visszatérek a Nagy Napon. Rólam már meg fognak feledkezni, de a csalót bálványozni, imádni, és mint egy királyi méltóságot köszönteni fogják, s közben Én az árokban fogok heverni és össze fognak taposni.

Az Én igazi követőim egyedül csak a Szentlélek Erejének köszönhetően lesznek képesek ellenállni ennek a lelkekért folytatott csatának, és Én megadok nektek minden Kegyelmet, hogy megnyissátok szemeteket az Igazságra, és hogy megakadályozzalak titeket abban, hogy a megtévesztés felfaljon benneteket.

Az Én hűséges felszentelt szolgáim, akik hűek maradnak Igémhez, fel fognak állni, és az Igazság útján fognak vezetni benneteket. Ezek a bátor felszentelt szolgáim rendkívüli kegyelmeket fognak kapni, hogy segítsenek a Keresztényeknek világosan felismerni a jó és a rossz közötti különbséget. Bátorság nektek, követőim, és tudjátok meg, hogy ezek a Kegyelmek most kiáradnak ezekre a szolgáimra, mert az ő vezetésük nélkül nehéz lenne számotokra, hogy hirdessétek az Igazságot.

Szeretlek mindnyájatokat. Soha nem foglak elhagyni benneteket. Magamhoz vonzlak benneteket, és arra sürgetlek, hogy imádkozzátok a Keresztes Imahadjáratom imáit, hogy megkapjátok azokat az Áldásokat, amelyekre szükségetek lesz az előttetek álló utazáson. A Szentlélek nyugszik rajtatok, és ti minden lehetséges Ajándékkal fel lesztek ruházva, hogy az Irántam való odaadásotokban megmaradjatok.

Hívjatok mindig Engem, hogy segítsek nektek, hogy bátorságot, erőt és képességet adjak nektek arra, hogy szeretettel és együttérzéssel bánjatok ellenségeitekkel, amelyre szükségetek van, ha ti az Én igazi tanítványaim akartok lenni.

Azonban ellenségeimet szeretni nem azt jelenti, hogy elfogadjátok az eretnekséget. Kérem továbbá tőletek, hogy tartózkodjatok a Nevemben történő bármiféle gyűlölködéstől.

Hirdessétek Igémet. Nincs szükség arra, hogy megvédjétek azt.

A ti szeretett Jézus Krisztusotok,

Az emberiség Üdvözítője és Megváltója”

https://masodikeljovetel.hu/az-en-huseges-felszentelt-szolgaim-akik-huek-maradnak-igemhez-fel-fognak-allni-es-vezetni-fognak

 
“.. 
Refidimben a nép szomjas volt, azért zúgolódott Mózes ellen: „Miért hoztál ki minket Egyiptomból, talán azért, hogy szomjúsággal ölj meg bennünket gyermekeinkkel és állatainkkal együtt?” Mózes ilyen szavakkal fohászkodott az Úrhoz: „Mit tegyek ezzel a néppel? Kevés híja és megkövez.”
Az Úr ezt válaszolta Mózesnek: „Haladj a nép előtt, vedd magadhoz Izrael véneit, fogd kezedbe a botodat, amellyel a Nílusra csaptál és menj. Én odaállok eléd a sziklára a Hórebnél. Üss rá a sziklára,
víz folyik majd belőle, hogy igyék a nép.”
Mózes úgy is tett Izrael véneinek jelenlétében.
A helyet Masszának és Meribának nevezte el, ami annyit jelent mint
Kísértés és Pörölés, mivel Izrael fiai ott zúgolódtak és kísértették az Urat. Ezt kérdezték ugyanis: „Közöttünk van-e az Úr vagy nincs?”
Ez az Isten igéje. 

Kiv 17,3-7 …”


———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html


A SZERETET EMELJE HOZZÁM LELKEDET!
1997. május 21.


Uram, a Szentírás mondja: “A szegények esznek és jóllaknak.” (Zsolt 22,27.) Ma éhező szájunkat
táplálod szavaddal, miért ez a nagy felzúdulás házad részéről?
Mert kezed leveszi az álarcot az Egyházamba beszivárgott ellenségekről.
De hiszen fejüket csóválják és gúnyolódnak Szavadon!

Ne bosszankodj a gonoszok miatt! Eljön az a nap, amikor kiűzik őket az udvarból. 1 De te, te nem fogsz kardot viselni…

Előző nap látomást adtál, amelyben oly boldognak, örvendezőnek láttalak!

Kedvesemre néztem…

Ó, mit is mondhatnék?

A Nevemet…

Jézus Krisztus, Istennek szeretett Fia, Megváltó.

Légy meghitt barátságban velem, ahogy azon a napon! Bízz bennem, amikor azt mondom, nem számít, akármi történik, mindvégig veled maradok ily módon. Hadd örvendezzen benned mindig a Szívem… 2 ártatlanságodban természetesen. Örülsz ennek a velem töltött napnak?

Királyom… fenségébe és dicsőségébe öltözötten, fényes és ragyogó ruhájában miképpen örülhet ennyire a
Király egy féreg társaságának? 

Nyomorúságosságoddal meghódítottad Királyodat. És téged, téged pedig meghódított mindaz, ami ÉN VAGYOK és ami te nem vagy.

Eljöttél valakihez, akinek nem volt hírneve, jó dolgokkal tápláltad az éhezőt. Dicsérni szeretnélek egész életemben!

Kedvesem tetszésemet fogja keresni, és én a Szívemre szorítom őt. Nem olvastad?

 

“Biztonságos helyre viszi a bűntelent.” 3

 

4Nem, ne mondj most semmit, csupán szeress… Szeretetet a Szeretetért, szívet a Szívért.! A szeretet emelje hozzám lelkedet.!”

 
 
 
 
  ———-
Római katolikus:

2020-03-16

3. nagyböjti hét hétfő

OLVASMÁNY a Királyok második könyvéből
Ne mi akarjuk meghatározni, hogy mikor és hogyan tegyen velünk jót az Isten: bízzuk rá magunkat teljesen!
A királyok korában történt.
Námán, a szíriai király seregének vezére, nagyra becsült, kedvelt embere volt urának, mert általa adott az Úr győzelmet Arámnak. De ez az ember leprás volt.
A szíriaiak egyszer kivonultak portyázni, s Izrael földjéről magukkal hurcoltak egy lányt. Ez Námán feleségének szolgálatába került. S így szólt asszonyához: „Ha uram a prófétához fordulna Szamariában, biztosan megszabadítaná leprájától.” Námán erre elment urához és előadta; „Így és így beszélt ez az Izrael földjéről való lány.” Szíria királya azt válaszolta: „Menj el s adok neked egy levelet Izrael királya számára!” El is ment, s vitt magával 10 ezüst talentumot, 6000 sékel aranyat és 10 ünnepi köntöst. Aztán átadta Izrael királyának a levelet, amely így szólt: „Ezzel a levéllel egyszersmind szolgámat, Námánt is elküldöm hozzád, szabadítsd meg leprájától!”
Amikor Izrael királya elolvasta a levelet, megszaggatta ruháját és felkiáltott: „Vajon Isten vagyok én, hogy halált vagy életet tudjak osztogatni? Miért küldte hát ide ezt az embert, hogy szabadítsam meg leprájától? Világosan láthatjátok, csak ürügyet keres, hogy belém köthessen.”
Amikor Elizeus meghallotta, hogy a király megszaggatta ruháját, elküldött hozzá s ezt üzente neki: „Miért szaggattad meg ruhádat? Jöjjön el hozzám, és megtudja, hogy van próféta Izraelben.”
Námán tehát elment lovastul, kocsistul, és megállt Elizeus házának ajtaja előtt. Elizeus kiküldte hozzá egyik emberét, ezzel az üzenettel: „Menj, fürödj meg hétszer a Jordánban, és fölépül a tested, tiszta leszel!” Námán megharagudott és azt mondta: „Nos, azt gondoltam, majd kijön, elém áll és segítségül hívja az Úrnak, az ő Istenének a nevét, aztán a beteg rész fölé tartja kezét, s így megszabadít a leprától. Hát nem különbek-e Damaszkusz folyói, az Abana és a Parpar Izrael minden vizénél? Miért ne fürödhetnék hát meg azokban, hogy megtisztuljak?” Azzal megfordult és haragosan elment onnan. Szolgái azonban eléje léptek és a lelkére beszéltek: „Atyám, ha a próféta valami nehezet kívánt volna, nem tennéd-e meg azt is? Mennyivel inkább (meg kell tenned), mivel csak azt mondta neked: Fürödj meg és tiszta leszel.”
Leszállt tehát, és Elizeus utasítása szerint hétszer alámerült a Jordánban. A teste újra olyan tiszta lett, akár egy kisgyerek teste.
Aztán visszatért Isten emberéhez, egész kíséretével együtt. Amikor az kijött, odament, eléje állt és azt mondta: „Valóban, most már tudom, hogy nincs Isten az egész világon, csak Izraelben.”
Ez a Isten igéje.
2Kir 5,1-15a

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az élő Isten után szomjazik lelkem, * mikor jelenhetek meg Isten színe előtt. (Vö. 3. vers. – 4. g tónus)
Előénekes: Mint szarvasgím a források vizére, * úgy sóvárog utánad a lelkem, Istenem.
Hívek: Az élő Isten után szomjazik lelkem, * mikor jelenhetek meg Isten színe előtt.
E: Lelkem szomjazik az Isten után, † az élő Isten után, * mikor mehetek, hogy megjelenjek az Isten színe előtt.
H: Az élő Isten után szomjazik lelkem, * mikor jelenhetek meg Isten színe előtt.
E: Küldd el világosságodat és hűségedet, * hogy azok vezessenek szent hegyedre és a te hajlékodba.
H: Az élő Isten után szomjazik lelkem, * mikor jelenhetek meg Isten színe előtt.
E: Odalépek Isten oltárához, † örömöm Istenéhez, * citeraszóval magasztallak téged, én Uram, Istenem,
H: Az élő Isten után szomjazik lelkem, * mikor jelenhetek meg Isten színe előtt.
Zsolt 41,2,3;42,3.4

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Az Úrban bízom: az ő igéjében remélek, † mert az Úrnál az irgalom, * és bőséges nála a megváltás. Zsolt 129,5.7 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus Krisztus küldetése nemcsak a zsidókhoz szól, hanem a pogányokhoz is.
A názáreti zsinagógában Jézus így beszélt a néphez: „Bizony mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész Földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidoni Száreptában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szíriai Námán.”
Ezt hallva, a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak, kiűzték Jézust a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük, és eltávozott.
Ezek az evangélium igéi
.

Lk 4,24-30″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-03-16

————
Ortodox (Görög keleti): 

13 A Seregek Urát tartsátok szentnek, őt féljétek, tőle rettegjetek,

14 akkor ő is megszentel. De Izráel két háza számára olyan kő lesz, amelybe beleütköznek, olyan szikla, amelybe belebotlanak, Jeruzsálem lakóinak pedig kelepce és csapda.

15 Sokan megbotlanak közülük, elesnek és összetörnek, megfogja őket a csapda.

A próféta hisz jövendölése igazában

16 Lezárom ezt az intelmet, lepecsételem ezt a tanítást tanítványaim számára.

17 És várom az Urat, aki Jákób háza elől elrejtette orcáját, és benne reménykedem.

18 Én pedig és e gyermekek, akiket az Úr adott nekem, intő jelek vagyunk Izráelben a Sion-hegyen lakó Seregek Urának akaratából.

A babona büntetése

19 Ha majd azt mondják nektek, hogy forduljatok a halottidézőkhöz és jövendőmondókhoz, akik suttognak és mormolnak, ezt feleljétek: Nem Istenéhez kell fordulnia a népnek? A holtakhoz kell fordulni az élő helyett?

20 A törvényre és intelemre figyeljetek! Hiszen ők olyan dolgokról beszélnek, amelyeknek nincs jövője.

21 Szomorúan és éhesen bolyong a nép az országban. Ha éheznie kell, fölháborodik, gyalázza királyát és Istenét. Fölfelé néz,

22 majd a földre tekint, de csak nyomorúságot és sötétséget lát, nyomasztó borút, homályba taszítva.

23 De nem marad sötétség ott, ahol elnyomás van. Először megalázta Zebulon és Naftáli földjét, de végül megdicsőíti a tenger felé vivő utat, a Jordánon túli részt, a pogányok területét.

A Messiás uralkodása

9.1 A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát. A halál árnyékának földjén lakókra világosság ragyog.

Te megszaporítod a népet, nagy örömöt szerzel neki. Úgy örülnek színed előtt, mint aratáskor szoktak örülni; ahogyan vigadnak, ha zsákmányt osztanak.

Mert terhes igáját, a hátát verő botot, sanyargatójának vesszejét összetöröd, mint Midján napján.

Mert minden dübörögve menetelő csizma és véráztatta köpönyeg elég, és tűz martaléka lesz.

Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!

Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége a Dávid trónján és országában, mert megerősíti és megszilárdítja törvénnyel és igazsággal mostantól fogva mindörökké. A Seregek Urának féltő szeretete viszi véghez ezt!

Isten megbünteti Izráelt

Egy igét küldött az Úr Jákóbnak, eljutott Izráelhez, …”

————————————

Az özönvíz Nóé bárkát épít

Nóénak ez a története: Nóé igaz ember volt, feddhetetlen a maga nemzedékében. Az Istennel járt Nóé.

10 Nóé három fiút nemzett: Sémet, Hámot és Jáfetet.

11 A föld pedig mind romlottabb lett az Isten előtt, és megtelt a föld erőszakossággal.

12 És Isten látta, hogy mennyire megromlott a föld, mert mindenki rossz útra tért a földön.

13 Ezt mondta Isten Nóénak: Elhatároztam, hogy minden élőnek véget vetek, mert erőszakossággal telt meg miattuk a föld. Ezért elpusztítom őket a földdel együtt.

14 Csinálj bárkát góferfából, készíts rekeszeket a bárkában, és vond be kívül-belül szurokkal.

15 Így készítsd el azt: a bárka hossza háromszáz könyök legyen, szélessége ötven könyök és magassága harminc könyök.

16 Ablakot is csinálj a bárkára, és egy könyökre hagyd azt felülről; a bárka ajtaját az oldalára helyezd. Készíts alsó, középső és felső emeletet.

17 Mert én özönvizet fogok hozni a földre, hogy elpusztítsak az ég alatt minden élőlényt. Minden el fog pusztulni, ami a földön van.

18 Veled azonban szövetségre lépek: menj be a bárkába fiaiddal, feleségeddel és fiaid feleségeivel együtt.

19 És vigyél be a bárkába minden élőlényből, mindenből kettőt-kettőt, hogy életben maradjanak veled együtt. Hímek és nőstények legyenek azok.

20 A madaraknak, az állatoknak és a föld minden csúszómászójának különböző fajtáiból, mindegyikből kettő-kettő menjen be hozzád, hogy életben maradjon.

21 Vigyél magaddal mindenféle eledelt, ami csak megehető; gyűjtsd be magadhoz, hogy legyen ennivalótok, neked is, meg azoknak is.

22 Nóé meg is tett mindent, úgy járt el, ahogyan Isten megparancsolta neki.”

—————————————–

“… csak azok fogják megtalálni az Örök Életet, akik hisznek a Szent Evangéliumban, és akik nem hajlandók eltérni attól.

Azért jöttem, hogy az Igazságot hozzam nektek; hogy megmentselek benneteket, és ti ezért Engem keresztre feszítettetek. Mégis a Kereszthalálom volt az, amely által legyőztem a halált. Mindent, amit tettem, értetek tettem, és mindaz, ami a halál fölött aratott Győzelmemből származik, a tietek. Tietek a test élete, ha hisztek Bennem, és a lelketek örökké élni fog. …” 

—————————————–

A bölcsesség mindennél nagyobb kincs

Nem kiált-e a bölcsesség, nem hallatja-e szavát az értelem?

Kiáll a magaslatok ormára, az útra, a keresztutakra.

A városba vivő kapuknál, a bejáratoknál hangosan kiált.

Hozzátok kiáltok, férfiak, szavam az emberekhez szól.

Legyetek okosak, ti együgyűek, legyetek értelmesek, ti ostobák!

Hallgassatok rám, mert fontos dolgokat mondok, ha felnyitom ajkamat, helyes, amit mondok.

Mert szám igazságot szól, ajkam utálja a gonoszt.

Számnak minden szava igaz, nincs bennük csalárdság vagy hamisság.

Mind világosak az értelmeseknek, és az ismeretre vágyóknak érthetők.

10 Intésemet fogadjátok el, ne az ezüstöt, inkább a tudást, mint a színaranyat!

11 Mert értékesebb a bölcsesség az igazgyöngynél, és nem fogható hozzá semmiféle drágaság.

12 Én, a bölcsesség, együtt lakom az okossággal, és nálam van a megfontolt tudás.

13 Aki féli az Urat, gyűlöli a rosszat. A kevélyt és a kevélységet, a helytelen utat. meg az álnok beszédet gyűlölöm.

14 Enyém a tanács és a jutalom, én vagyok az értelem, enyém a hatalom.

15 Általam uralkodnak a királyok, és rendelkeznek igazságosan a fejedelmek.

16 Általam vezetnek a vezérek, és ítélkeznek igazságosan az elöljárók.

17 Szeretem azokat, akik engem szeretnek, megtalálnak engem, akik keresnek.

18 Gazdagság és megbecsülés van nálam, maradandó vagyon és igazság.

19 Gyümölcsöm drágább az aranynál, a színaranynál is, és jövedelmem a színezüstnél.

20 Az igazság ösvényén járok és a törvénynek az útjain,

21 hogy örökséget adjak az engem szeretőknek, és megtöltsem kincstárukat.

——————————–

https://www.biblegateway.com/passage/?search=++Isaiah+8%3A13-9%3A7%3B++Genesis+6%3A9-22%3B++Proverbs+8%3A1-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–

https://oca.org/readings/daily/2020/03/16

Sokan közülük már nem fogadják el Szent Igémet, mely kristálytiszta marad, akárcsak a forrásból fakadó víz

Igazság Könyve:

2015. március 4. szerda, 22:12

Drága szeretett leányom, a sötétség szelleme egy olyan időszakban nyomta el a Hangomat, amikor az emberiségnek a legnagyobb szüksége van Rám.

Ez a szellemi harc egy kegyetlen harc, és azt Királyságom vívja meg a gonosz erői ellen. Mégis erről a tényről sok ember teljesen megfeledkezik, mert a gonosz szelleme egy új hamis tant áraszt szét, mely külsőleg népszerűnek, csodálatraméltónak, örvendetesnek fog látszani, és amelyet azok fognak megtapsolni, akik azt állítják, hogy Igémet szólják, de amelyek nem Tőlem származnak.

A gonosz óvatos, ravasz és fondorlatos, és így, amikor ügynökei Tanításom egy új megközelítési módját mutatják be, biztosak lehettek abban, hogy csodálatra méltó módon fogják azt felöltöztetni, amelyet jogosnak fognak találni. Ellenségem hatalma fojtogatja népem hitét, és ők nem látják, ami előttük folyik.

A zűrzavar nem Tőlem származik. Az Én Igém világos, Tanításom végtelen. Az emberiség a humanizmust és az ateizmust karolta fel Helyettem. Engem félredobtak, Igémnek pedig már csak egyes részét tűrik meg, mert a másik részét elferdítik, csakhogy az megfeleljen a bűnösök igényeinek, akik így akarják igazolni vétkeiket. Ők maguk között elnézik az eretnekséget, de Én mindent látó Vagyok, és a szerint fogom megítélni a Keresztényeket, ahogyan ők Igémet elutasítják, és az Ellenem elkövetett cselekedeteik szerint.

A világban a Keresztényeket hamar ki fogják közösíteni, és nagy megpróbáltatásokat fognak elszenvedni a világban fellelhető, és Ellenem irányuló gyűlölet miatt.

Engem azok vetettek meg, akik egykor ismertek, de most elutasítottak Engem. Már alig tűrnek meg azok, akik bár tudják, hogy Ki Vagyok, de akik elvetik Tanításom egyes részeit, mivel az Igazság kényelmetlen számukra.

A földön töltött Időm során sokan elkerültek Engem, különösen azok a büszke lelkek, akik nyájamat vezették a templomokban. Ők Isten Igéjét prédikálták, de az Igazságot már nem akarták Ajkaimról, a Messiás Ajkáról hallani.

Ma itt vannak hűtlen szolgáim, akik nem ragaszkodnak az Igazsághoz. Sokan közülük már nem fogadják el Szent Igémet, mely kristálytiszta marad, akárcsak a forrásból fakadó víz. Ők azt a vizet, amely a Szentlélekből árad ki, bemocskolták, és azt az ártatlan lelkek fogják meginni. Az Igazságot el fogják ferdíteni, és sokan kénytelenek lesznek lenyelni a sötétség tanát, mely olyan fényesen fog ragyogni, mint egy káprázatos csillag. Ennek az új hamis tannak semmi köze sem lesz Hozzám, és éppen ezért, csak azok fogják megtalálni az Örök Életet, akik hisznek a Szent Evangéliumban, és akik nem hajlandók eltérni attól.

Azért jöttem, hogy az Igazságot hozzam nektek; hogy megmentselek benneteket, és ti ezért Engem keresztre feszítettetek. Mégis a Kereszthalálom volt az, amely által legyőztem a halált. Mindent, amit tettem, értetek tettem, és mindaz, ami a halál fölött aratott Győzelmemből származik, a tietek. Tietek a test élete, ha hisztek Bennem, és a lelketek örökké élni fog. Második Eljövetelem előtt elutasíttok Engem, akkor nem lesztek felkészülve, hogy fogadjatok Engem. Ha megölelitek a hazugságokat, jóllehet Igém Igazságát már ismeritek, akkor kétségbe fogtok esni. És most itt Vagyok, hogy még egyszer keresztre feszítsenek Engem, de ez alkalommal kevésbé fogják gyászolni Testemet – Egyházamat -, mivel ti el fogtok hagyni Engem mire visszatérek a Nagy Napon. Rólam már meg fognak feledkezni, de a csalót bálványozni, imádni, és mint egy királyi méltóságot köszönteni fogják, s közben Én az árokban fogok heverni és össze fognak taposni.

Az Én igazi követőim egyedül csak a Szentlélek Erejének köszönhetően lesznek képesek ellenállni ennek a lelkekért folytatott csatának, és Én megadok nektek minden Kegyelmet, hogy megnyissátok szemeteket az Igazságra, és hogy megakadályozzalak titeket abban, hogy a megtévesztés felfaljon benneteket.

Az Én hűséges felszentelt szolgáim, akik hűek maradnak Igémhez, fel fognak állni, és az Igazság útján fognak vezetni benneteket. Ezek a bátor felszentelt szolgáim rendkívüli kegyelmeket fognak kapni, hogy segítsenek a Keresztényeknek világosan felismerni a jó és a rossz közötti különbséget. Bátorság nektek, követőim, és tudjátok meg, hogy ezek a Kegyelmek most kiáradnak ezekre a szolgáimra, mert az ő vezetésük nélkül nehéz lenne számotokra, hogy hirdessétek az Igazságot.

Szeretlek mindnyájatokat. Soha nem foglak elhagyni benneteket. Magamhoz vonzlak benneteket, és arra sürgetlek, hogy imádkozzátok a Keresztes Imahadjáratom imáit, hogy megkapjátok azokat az Áldásokat, amelyekre szükségetek lesz az előttetek álló utazáson. A Szentlélek nyugszik rajtatok, és ti minden lehetséges Ajándékkal fel lesztek ruházva, hogy az Irántam való odaadásotokban megmaradjatok.

Hívjatok mindig Engem, hogy segítsek nektek, hogy bátorságot, erőt és képességet adjak nektek arra, hogy szeretettel és együttérzéssel bánjatok ellenségeitekkel, amelyre szükségetek van, ha ti az Én igazi tanítványaim akartok lenni.

Azonban ellenségeimet szeretni nem azt jelenti, hogy elfogadjátok az eretnekséget. Kérem továbbá tőletek, hogy tartózkodjatok a Nevemben történő bármiféle gyűlölködéstől.

Hirdessétek Igémet. Nincs szükség arra, hogy megvédjétek azt.

A ti szeretett Jézus Krisztusotok,

Az emberiség Üdvözítője és Megváltója”

https://masodikeljovetel.hu/az-en-huseges-felszentelt-szolgaim-akik-huek-maradnak-igemhez-fel-fognak-allni-es-vezetni-fognak


———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html


MEGÖNTÖZÖM GYÜMÜÖLCSÖMET
1988. március 3.
Vassula, tedd széppé Egyházamat! Mezítláb lépj tulajdonomba!1 Vidd magaddal üzenetemet, ne nézz se jobbra, se balra, járj velem! Az Ecclesia új életre támad, összegyûjtöd õket Atyád házában, és megáldod õket. Megmentem õket a gonosztól, és én, a Magasságbeli közöttetek leszek, és te az én szájammal fogsz szólni. Közeledjetek Istenetekhez mindnyájan, akik utánam vágyakoztok, és teljétek el gyümölcsömmel! Jöjjetek, jöjjetek mind, akik szerettek, és kövessétek útjaimat, jöjjetek és teljetek el! Egyétek gyümölcsömet, és még többet fogtok kívánni. Jöjjetek mind, akik szomjúhoztok, igyatok belõlem, és még többre fogtok szomjazni. Aki az én erényeimet követi, sohasem szégyenül meg. Aki megteszi, amit kérek, megdicsõít engem . Ó Vassula, elhagynálak-e valaha? Hallgass meg, széppé fogom tenni kertemet, megöntözöm gyümölcsösömet, meglocsolom virágágyásaimat, felragyogtatom a rendet. Én fogok leírni minden szót. Én az Úr, saját céljaimért, saját dicsõségemre vezettelek be téged misztériumaim tudományába.Szeretett Atyám, határtalanul szeretlek. Megteszem!  Jöjj, ne feledd, mi ketten…”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum246.html

 

———-
Római katolikus:

2020-03-15

Nagyböjt 3. vasárnapKezdőének:
Szemem mindig az Úrra tekint, hiszen ő vonja ki lábam a csapdából. Tekints rám és irgalmazz: elhagyatott vagyok és nyomorult. (Zsolt 24,15-16)
vagy
Ha majd elismeritek, hogy én vagyok a ti szent Istenetek: egybegyűjtelek titeket az egész világról. Tiszta vizet hintek rátok, és megtisztítlak minden gonoszságtól: új lelket adok belétek – mondja az Úr. (Ez 36,23-26)

Könyörgés:
Istenünk, minden irgalom és jóság forrása, te a böjt, az imádság és az irgalmas szeretet gyakorlása által gyógyulást adsz bűneinkre. Nézd jóságosan őszinte bűnbánatunkat, és amikor vétkeinket beismerve meghajlunk előtted, emelj föl minket szüntelen irgalmaddal. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Mózes második könyvéből
Adj nekünk vizet, hogy ihassunk.
Refidimben a nép szomjas volt, azért zúgolódott Mózes ellen: „Miért hoztál ki minket Egyiptomból, talán azért, hogy szomjúsággal ölj meg bennünket gyermekeinkkel és állatainkkal együtt?” Mózes ilyen szavakkal fohászkodott az Úrhoz: „Mit tegyek ezzel a néppel? Kevés híja és megkövez.”
Az Úr ezt válaszolta Mózesnek: „Haladj a nép előtt, vedd magadhoz Izrael véneit, fogd kezedbe a botodat, amellyel a Nílusra csaptál és menj. Én odaállok eléd a sziklára a Hórebnél. Üss rá a sziklára, víz folyik majd belőle, hogy igyék a nép.”
Mózes úgy is tett Izrael véneinek jelenlétében.
A helyet Masszának és Meribának nevezte el, ami annyit jelent mint
Kísértés és Pörölés, mivel Izrael fiai ott zúgolódtak és kísértették az Urat. Ezt kérdezték ugyanis: „Közöttünk van-e az Úr vagy nincs?”
Ez az Isten igéje. 

Kiv 17,3-7

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Bár hallgatnátok ma Isten szavára,* „Népem, ne légy kemény szívű.” 2. tónus.
Előénekes: Jöjjetek, örvendezzünk az Úrnak, * és ujjongjunk üdvünk sziklája előtt.
Dicsőítő énekkel lépjünk színe elé, * magasztaljuk őt zsoltárt zengve.
Hívek: Bár hallgatnátok ma Isten szavára,* „Népem, ne légy kemény szívű.”
E: Jöjjetek, boruljunk le, hódoljunk előtte, * hulljunk térdre Urunk, Alkotónk előtt.
Mert ő a mi Istenünk, * mi pedig az ő népe, és kezére bízott nyáj vagyunk.
H: Bár hallgatnátok ma Isten szavára,* „Népem, ne légy kemény szívű.”
E: Bárcsak hallgatnátok ma az ő szavára: * „Ne keményítsétek meg szíveteket,
mint egykor Meribánál, Massza napján a pusztában, † ahol atyáitok megkísértettek engem, * próbára tettek, bár látták számos csodámat.”
H: Bár hallgatnátok ma Isten szavára,* „Népem, ne légy kemény szívű.”
Zsolt 94,1-2.6-7.8-9

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
A nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.
Testvéreim!
Mivel a hit révén megigazultunk, békében élünk Istennel „ Urunk Jézus Krisztus által. Általa jutottunk hozzá a hitben a kegyelemhez, amelyben élünk, és dicsekszünk a reménységgel, hogy az isteni dicsőség részesei lehetünk.
Reményünkben nem csalatkozunk, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete. Amikor még erőtlenek voltunk, Krisztus az erre alkalmas időben meghalt a bűnösökért, pedig az igazért is alig hal meg valaki, legfeljebb a jótevőért adja életét az ember. Isten azonban azzal bizonyítja irántunk való szeretetét, hogy amikor még bűnösök voltunk, Krisztus meghalt értünk.
Ez az Isten igéje.
Róm 5,1-2.5-8

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Valóban te vagy a világ Megváltója, Uram. * Adj innom az élő vízből, hogy ne szomjazzam soha többé! Jn 4,42 és 15 – 11. tónus.

Hosszabb forma:
† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Az a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás.
Abban az időben:
Jézus Szamaria egyik városába, Szikárba érkezett, közel ahhoz a földhöz, amelyet Jákob adott fiának, Józsefnek. Ott volt Jákob kútja. Mivel Jézus útközben elfáradt, leült a kútnál. Az idő dél felé járt. Közben odajött egy szamariai asszony, hogy vizet merítsen. Jézus megkérte: „Adj innom!” Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek. Az asszony elcsodálkozott: „Hogyan kérhetsz te, zsidó létedre tőlem, szamariai asszonytól inni?” A zsidók ugyanis nem érintkeznek a szamaritánusokkal.
Jézus így felelt: „Ha ismernéd Isten ajándékát, és tudnád, hogy ki mondja neked: »Adj innom!«, inkább te kérnéd őt, és ő élő vizet adna neked.”
Az asszony ezt felelte: „Uram, hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély. Honnan vennéd az élő vizet? Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki nekünk ezt a kutat adta, amelyből ő maga is ivott, meg a fiai és az állatai?”
Jézus erre megjegyezte: „Mindaz, aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik. De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, nem szomjazik meg soha többé. Az a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.”
Erre az asszony megkérte: „Uram, add nekem azt a vizet, hogy ne legyek szomjas, és ne kelljen ide járnom vizet meríteni!” Jézus így szólt: „Menj, hívd a férjedet, és jöjj ide!” Az asszony ezt felelte: „Nincs is férjem!”
Mire Jézus: „Jól mondod, hogy nincs férjed. Mert öt férjed volt, és akid most van, az sem a férjed. Ezt helyesen mondtad.” Ekkor így szólt az asszony: „Uram, látom, hogy próféta vagy! Atyáink ezen a hegyen imádták Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálem az a hely, ahol imádni kell őt.”
Jézus ezt felelte: „Hidd el nekem, asszony, hogy eljön az óra, amikor az Atyát nem itt és nem is Jeruzsálemben fogjátok imádni. Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi pedig azt, akit ismerünk, hiszen az üdvösség a zsidóktól ered. De eljön az óra, sőt már itt is van, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát. Mert az Atya ilyen imádókat vár. Isten ugyanis Lélek, ezért akik őt imádják, lélekben és igazságban kell imádniuk.”

Az asszony így szólt: „Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek. Ha majd eljön, ő tudtunkra ad mindent.”
Erre Jézus kijelentette: „Én vagyok az, aki veled beszélek.” Tanítványai éppen visszaérkeztek, és meglepődtek, hogy asszonnyal beszélget. De nem kérdezte meg egyikük sem: „Mit akarsz tőle?”, vagy: „Miért beszélgetsz vele?”
Az asszony pedig otthagyva korsóját, elsietett a városba és elmondta az embereknek: „Gyertek, nézzétek meg azt az embert, aki mindent elmondott, amit tettem! Lehet, hogy ő a Krisztus?” Ki is jöttek a városból, és odagyűltek köréje.
Közben a tanítványok megkínálták őt: „Mester, egyél!” Jézus azonban ezt mondta nekik: „Van nekem olyan ételem, amelyről ti nem tudtok!” Erre a tanítványok kérdezgetni kezdték egymást: „Talán valaki hozott neki ennivalót?” De Jézus megmagyarázta: „Az én ételem az, hogy megtegyem annak akaratát, aki engem küldött, és hogy befejezzem az ő művét. Ugye, azt mondjátok: Még négy hónap, és itt az aratás. Íme, én azt mondom nektek: Emeljétek fel szemeteket és nézzétek a földeket, aranysárgák már, készek az aratásra. Az arató elnyeri most jutalmát: Begyűjti a termést az örök életre, hogy aki vetett, együtt örülhessen azzal, aki arat. Mert igaza van a közmondásnak: Az egyik vet, a másik arat. Én azért küldtelek titeket, hogy learassátok, amivel nem ti fáradtatok. Mások fáradoztak, ti pedig az ő munkájukba álltatok be.” Abból a városból, a szamaritánusok közül sokan hittek benne, mivel az asszony tanúsította: „Mindent elmondott, amit tettem.” Mikor azután kijöttek hozzá a szamaritánusok, megkérték őt, hogy maradjon náluk. Ott is maradt két napig. Ezután így szóltak az asszonyhoz: „Most már nem a te szavadra hiszünk. Hallottuk őt mi magunk is, és tudjuk, hogy valóban ő a világ Üdvözítője.”
Ezek az evangélium igéi.”

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-03-15

————
Ortodox (Görög keleti): 

Jézus megjelenik a tanítványoknak

36 Miközben ezekről beszélgettek, maga Jézus állt meg közöttük, és így köszöntötte őket: “Békesség nektek!”

37 Azok megrettentek, és félelmükben azt hitték, hogy valami szellemet látnak.

38 Ő azonban így szólt hozzájuk: “Miért rémültetek meg, és miért támad kétség a szívetekben?

39 Nézzétek meg a kezemet és a lábamat, hogy valóban én vagyok. Tapintsatok meg, és lássatok. Mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.”

40 És ezeket mondva, megmutatta nekik a kezét és a lábát.

41 Mikor pedig még mindig nem mertek hinni örömükben, és csak csodálkoztak, megkérdezte tőlük: “Van-e itt valami ennivalótok?”

42 Erre adtak neki egy darab sült halat.

43 Elvette és szemük láttára megette.

44 Majd így szólt hozzájuk: “Ezt mondtam nektek, amikor még veletek voltam: be kell teljesednie mindannak, ami meg van írva rólam a Mózes törvényében, a próféták könyvében és a zsoltárokban.”

45 Akkor megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat,

46 és így szólt nekik: “Így van megírva: a Krisztusnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel kell támadnia a halottak közül,

47 és hirdetni kell az ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között, Jeruzsálemtől kezdve.

48 Ti vagytok erre a tanúk.

49 És íme, én elküldöm nektek, akit Atyám ígért, ti pedig maradjatok a városban, amíg fel nem ruháztattok mennyei erővel.”

Jézus mennybemenetele

50 Ezután kivitte őket Betániáig, felemelte a kezét, és megáldotta őket.

51 És miközben áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe.

52 Ekkor leborulva imádták őt, majd nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe;

53 mindig a templomban voltak, és áldották Istent.

—————————————

26 Mert ilyen főpap illett hozzánk: szent, ártatlan, szeplőtlen, aki a bűnösöktől elkülönített, és aki magasabbra jutott az egeknél.

27 Neki nincs szüksége arra, mint a főpapoknak, hogy napról napra előbb saját bűneikért mutassanak be áldozatot, azután a nép bűneiért. Ugyanis ezt egyszer s mindenkorra megcselekedte, amikor önmagát adta áldozatul.

28 Mert a törvény erőtlen embereket rendelt főpapokká, a törvény utáni eskü igéje pedig a Fiút, aki örökre tökéletes.

Krisztus új szövetség közbenjárója

8.1 Az elmondottakban pedig ez a legfontosabb: olyan főpapunk van, aki a felséges Isten trónusának a jobbjára ült a mennyekben;

annak a szentélynek és igazi sátornak szolgájaként, amelyet az Úr épített, nem pedig ember.

————————————–

Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, megtartatik, az bejár és kijár, és legelőre talál.

10 A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.”

11 “Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért.

12 Aki béres és nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, látja a farkast jönni, elhagyja a juhokat, és elfut, a farkas pedig elragadja és elszéleszti őket.

13 A béres azért fut el, mert csak béres, és nem törődik a juhokkal.

14 Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem,

15 ahogyan az Atya ismer engem, én is úgy ismerem az Atyát: és én életemet adom a juhokért.

16 Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből az akolból valók: azokat is vezetnem kell, és hallgatni is fognak a hangomra: és akkor lesz egy nyáj, egy pásztor.

—————————————

10 “Te vetettél, Uram, alapot a földnek kezdetben; és a te kezed alkotása az ég.

11 Azok elpusztulnak, de te megmaradsz, és azok mind elavulnak, mint a ruha,

12 és összegöngyölíted őket, mint egy palástot, és mint a ruha, elváltoznak; te pedig ugyanaz maradsz; és esztendeid nem fogynak el.”

13 Az angyalok közül kinek mondta valaha: “Ülj az én jobbomra, amíg ellenségeidet lábad zsámolyává teszem.”

14 Vajon ezek nem szolgáló lelkek-e mind, akik azokért küldettek szolgálatra, akik örökölni fogják az üdvösséget?

Figyeljünk a Jézustól hallottakra!

Ezért tehát még jobban kell figyelnünk a hallottakra, hogy valamiképpen el ne sodródjunk.

Mert ha az angyalok által hirdetett ige olyan erős volt, hogy minden törvényszegés és engedetlenség megkapta igazságos büntetését,

akkor hogyan menekülünk meg mi, ha nem törődünk ilyen nagy üdvösséggel, amelyet az Úr hirdetett először. Azok pedig, akik hallották, megerősítették ezt számunkra,

——————————————

Jézus meggyógyítja a bénát

2.1 Néhány nap múlva ismét elment Kapernaumba, és elterjedt a híre, hogy otthon van.

Erre olyan sokan gyűltek össze, hogy még az ajtó előtt sem volt hely; ő pedig hirdette nekik az igét.

Oda akartak hozzá menni egy bénával, akit négyen vittek.

Mivel a sokaság miatt nem fértek a közelébe, megbontották annak a háznak a tetejét, ahol ő volt, és nyílást vágva leeresztették az ágyat, amelyen a béna feküdt.

Jézus pedig látva a hitüket, így szólt a bénához: “Fiam, megbocsáttattak a bűneid.”

Ott ültek néhányan az írástudók közül, és így tanakodtak szívükben:

“Hogyan beszélhet ez így? Istent káromolja! Ki bocsáthat meg bűnöket az egy Istenen kívül?”

Jézus lelkében azonnal átlátta, hogy így tanakodnak magukban, és ezt mondta nekik: “Miért tanakodtok így szívetekben?

Mi könnyebb: azt mondani a bénának: Megbocsáttattak bűneid! – vagy azt mondani: Kelj fel, fogd az ágyadat és járj!?

10 Azért pedig, hogy megtudjátok: az Emberfiának van hatalma bűnöket megbocsátani a földön – így szólt a bénához:

11 Neked mondom, kelj fel, fogd az ágyadat, és menj haza!”

12 Az pedig felkelt, azonnal felvette az ágyát, és kiment mindenki szeme láttára; úgyhogy ámulatba estek mind, dicsőítették az Istent, és ezt mondták: “Ilyet még sohasem láttunk!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=++Luke+24%3A36-53%3B++Hebrews+7%3A26-8%3A2%3B++John+10%3A9-16%3B++Hebrews+1%3A10-2%3A3%3B+++Mark+2%3A1-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–

https://oca.org/readings/daily/2020/03/15

Ezek a Kegyelmek most kiáradnak ezekre a szolgáimra, mert az ő vezetésük nélkül nehéz lenne számotokra, hogy hirdessétek az Igazságot

Igazság Könyve:

2015. március 4. szerda, 22:12

Drága szeretett leányom, a sötétség szelleme egy olyan időszakban nyomta el a Hangomat, amikor az emberiségnek a legnagyobb szüksége van Rám.

Ez a szellemi harc egy kegyetlen harc, és azt Királyságom vívja meg a gonosz erői ellen. Mégis erről a tényről sok ember teljesen megfeledkezik, mert a gonosz szelleme egy új hamis tant áraszt szét, mely külsőleg népszerűnek, csodálatraméltónak, örvendetesnek fog látszani, és amelyet azok fognak megtapsolni, akik azt állítják, hogy Igémet szólják, de amelyek nem Tőlem származnak.

A gonosz óvatos, ravasz és fondorlatos, és így, amikor ügynökei Tanításom egy új megközelítési módját mutatják be, biztosak lehettek abban, hogy csodálatra méltó módon fogják azt felöltöztetni, amelyet jogosnak fognak találni. Ellenségem hatalma fojtogatja népem hitét, és ők nem látják, ami előttük folyik.

A zűrzavar nem Tőlem származik. Az Én Igém világos, Tanításom végtelen. Az emberiség a humanizmust és az ateizmust karolta fel Helyettem. Engem félredobtak, Igémnek pedig már csak egyes részét tűrik meg, mert a másik részét elferdítik, csakhogy az megfeleljen a bűnösök igényeinek, akik így akarják igazolni vétkeiket. Ők maguk között elnézik az eretnekséget, de Én mindent látó Vagyok, és a szerint fogom megítélni a Keresztényeket, ahogyan ők Igémet elutasítják, és az Ellenem elkövetett cselekedeteik szerint.

A világban a Keresztényeket hamar ki fogják közösíteni, és nagy megpróbáltatásokat fognak elszenvedni a világban fellelhető, és Ellenem irányuló gyűlölet miatt.

Engem azok vetettek meg, akik egykor ismertek, de most elutasítottak Engem. Már alig tűrnek meg azok, akik bár tudják, hogy Ki Vagyok, de akik elvetik Tanításom egyes részeit, mivel az Igazság kényelmetlen számukra.

A földön töltött Időm során sokan elkerültek Engem, különösen azok a büszke lelkek, akik nyájamat vezették a templomokban. Ők Isten Igéjét prédikálták, de az Igazságot már nem akarták Ajkaimról, a Messiás Ajkáról hallani.

Ma itt vannak hűtlen szolgáim, akik nem ragaszkodnak az Igazsághoz. Sokan közülük már nem fogadják el Szent Igémet, mely kristálytiszta marad, akárcsak a forrásból fakadó víz. Ők azt a vizet, amely a Szentlélekből árad ki, bemocskolták, és azt az ártatlan lelkek fogják meginni. Az Igazságot el fogják ferdíteni, és sokan kénytelenek lesznek lenyelni a sötétség tanát, mely olyan fényesen fog ragyogni, mint egy káprázatos csillag. Ennek az új hamis tannak semmi köze sem lesz Hozzám, és éppen ezért, csak azok fogják megtalálni az Örök Életet, akik hisznek a Szent Evangéliumban, és akik nem hajlandók eltérni attól.

Azért jöttem, hogy az Igazságot hozzam nektek; hogy megmentselek benneteket, és ti ezért Engem keresztre feszítettetek. Mégis a Kereszthalálom volt az, amely által legyőztem a halált. Mindent, amit tettem, értetek tettem, és mindaz, ami a halál fölött aratott Győzelmemből származik, a tietek. Tietek a test élete, ha hisztek Bennem, és a lelketek örökké élni fog. Második Eljövetelem előtt elutasíttok Engem, akkor nem lesztek felkészülve, hogy fogadjatok Engem. Ha megölelitek a hazugságokat, jóllehet Igém Igazságát már ismeritek, akkor kétségbe fogtok esni. És most itt Vagyok, hogy még egyszer keresztre feszítsenek Engem, de ez alkalommal kevésbé fogják gyászolni Testemet – Egyházamat -, mivel ti el fogtok hagyni Engem mire visszatérek a Nagy Napon. Rólam már meg fognak feledkezni, de a csalót bálványozni, imádni, és mint egy királyi méltóságot köszönteni fogják, s közben Én az árokban fogok heverni és össze fognak taposni.

Az Én igazi követőim egyedül csak a Szentlélek Erejének köszönhetően lesznek képesek ellenállni ennek a lelkekért folytatott csatának, és Én megadok nektek minden Kegyelmet, hogy megnyissátok szemeteket az Igazságra, és hogy megakadályozzalak titeket abban, hogy a megtévesztés felfaljon benneteket.

Az Én hűséges felszentelt szolgáim, akik hűek maradnak Igémhez, fel fognak állni, és az Igazság útján fognak vezetni benneteket. Ezek a bátor felszentelt szolgáim rendkívüli kegyelmeket fognak kapni, hogy segítsenek a Keresztényeknek világosan felismerni a és a rossz közötti különbséget. Bátorság nektek, követőim, és tudjátok meg, hogy ezek a Kegyelmek most kiáradnak ezekre a szolgáimra, mert az ő vezetésük nélkül nehéz lenne számotokra, hogy hirdessétek az Igazságot.

Szeretlek mindnyájatokat. Soha nem foglak elhagyni benneteket. Magamhoz vonzlak benneteket, és arra sürgetlek, hogy imádkozzátok a Keresztes Imahadjáratom imáit, hogy megkapjátok azokat az Áldásokat, amelyekre szükségetek lesz az előttetek álló utazáson. A Szentlélek nyugszik rajtatok, és ti minden lehetséges Ajándékkal fel lesztek ruházva, hogy az Irántam való odaadásotokban megmaradjatok.

Hívjatok mindig Engem, hogy segítsek nektek, hogy bátorságot, erőt és képességet adjak nektek arra, hogy szeretettel és együttérzéssel bánjatok ellenségeitekkel, amelyre szükségetek van, ha ti az Én igazi tanítványaim akartok lenni.

Azonban ellenségeimet szeretni nem azt jelenti, hogy elfogadjátok az eretnekséget. Kérem továbbá tőletek, hogy tartózkodjatok a Nevemben történő bármiféle gyűlölködéstől.

Hirdessétek Igémet. Nincs szükség arra, hogy megvédjétek azt.

A ti szeretett Jézus Krisztusotok,

Az emberiség Üdvözítője és Megváltója”

https://masodikeljovetel.hu/az-en-huseges-felszentelt-szolgaim-akik-huek-maradnak-igemhez-fel-fognak-allni-es-vezetni-fognak

———-
Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html


“AZ AJTÓBAN ÁLLOK, ÉS ZÖRGETEK
1987. szeptember 7.Béke legyen veled leányom! Jussanak eszedbe e szavak, amelyeket egyszer majd újra elismételek neked. Most különösen jegyezd meg: “Én, az Úr, az ajtóban állok és zörgetek. Aki meghallja szavamat, és kinyitja az ajtót, ahhoz bemegyek és vele étkezem, õ meg velem. A gyõztesnek megadom, hogy velem üljön trónomon, amint én is gyõztem és Atyámmal ülök trónján. Akinek füle van, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak!” Leányom, mondd meg, mondd meg nekik, emlékeztesd õket szavaimra, mert elfeledkeztek róluk.Jézus, segíts nekem!Mindig segítek neked, Vassula.Sóhajtottam.Köszönöm Neked, Uram.1987. szeptember 8.Vassula, örvendeztess meg és fogadj be engem! Azt akarom, hogy kövess engem! El akarlak vinni tabernákulumomhoz, hogy ott találkozz velem. Fogadj be, és én megáldalak.Jézus újból hív, hogy szentáldozáshoz járuljak. Szeretlek.Szeretlek, Uram. Jövök.”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum147.html

———-
Római katolikus:

2020-03-14

2. nagyböjti hét szombat

OLVASMÁNY Mikeás próféta könyvéből
Isten mindig hűséges a népének tett ígéretéhez: a megtérő bűnösnek szívből megbocsát.
A nép nevében Isten prófétája így imádkozik: Legeltesd pásztorbotoddal népedet, örökséged nyáját, amely egyedül él az erdőben, egy gyümölcsöskertnek a közepén.
Bárcsak legelhetne a Básánon és Gileádban, mint hajdanában!
Mint azokban a napokban, amikor kivonultál Egyiptom földjéről: mutass nekünk csodajeleket!
Melyik isten olyan, mint te, aki elveszed a gonoszságot, és megbocsátod választott néped maradékának bűneit?
Aki nem haragszol mindörökre, mert kedvedet találod az irgalomban? Irgalmazz nekünk még ez egyszer, tipord össze vétkeinket, vesd a tenger mélyére minden bűnünket! Tanúsíts hűséget Jákob iránt, irgalmat Ábrahám iránt, amint megesküdtél
atyáinknak ősidőktől fogva.
Ez az Isten igéje.

Mik 7,14-15.18-20

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve. (Vö. 8a. vers. – 11. tónus)
Előénekes: Áldjad, lelkem, az Urat, * egész bensőm az ő szent nevét áldja.
Áldjad, lelkem, az Urat, * és ne feledd, hogy hozzád milyen jó volt.
Hívek: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
E: Megbocsátja minden vétked, * meggyógyítja minden gyengeséged.
A pusztulástól megmenti életed, * kegyelmében és irgalmában meg is koronázza.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
E: Nem pöröl velünk szüntelen, * és haragja nem tart örökké.
Nem bűneink szerint bánik velünk, * és nem gonoszságunk szerint fizet vissza nekünk.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
E: Mert amilyen messze van az ég a földtől, * oly nagy a szeretete az őt félők iránt.
Amilyen messze van napkelettől a napnyugat, * bűneinket olyan messze dobja tőlünk.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
Zsolt 102,1-2.3-4.10 és 12

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Felkelek, és atyámhoz megyek, † így szólok hozzá: * „Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened.” Vö. Lk 15,18 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A mennyei Atya megbocsát tékozló fiának, ha őszintén megbánja bűneit.
Azokban a napokban vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. „Ez szóba áll bűnösökkel, sőt eszik is velük” – mondták. Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik:
„Egy embernek két fia volt, A fiatalabbik egyszer így szólt apjához:
Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét. Erre ő szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment egy távoli országba.
Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát. Amikor mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s ő maga is nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: »Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be.«
Azonnal útra is kelt, és
visszatért atyjához. Atyja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult, és megcsókolta. Ekkor a fiú megszólalt: »Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz.« Az atya odaszólt a szolgáknak: Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.« Erre vigadozni kezdtek.
Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának, és megkérdezte: »Mi történt?« »Megjött az öcséd, és atyád levágatta a hizlalt borjút, mivel épségben visszakapta őt« – felelte a szolga. Erre az idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött és kérlelni kezdte. De ő szemére vetette atyjának: »Látod, én annyi éve szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És te nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy mulathassak egyet a barátaimmal. Most pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, megjött, hizlalt borjút vágattál le neki.«
Ő erre azt mondta: »Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. De most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és most életre kelt, elveszett és újra megkerült.«”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 15,1-3.11-32″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-03-14

————
Ortodox (Görög keleti): 

Amikor az Úr visszajön

13 Tudjátok, hogy a hitetlenek, akiknek nincs miben reménykedniük, gyászolnak és szomorkodnak azok miatt, akik már meghaltak. Azt akarjuk, hogy ti ne bánkódjatok, és ne legyetek bizonytalanságban azoknak a testvéreinknek a sorsa felől, akik már meghaltak. 14 Mivel hisszük, hogy Jézus meghalt, azután pedig feltámadt a halálból, ezért abban is bizonyosak lehetünk, hogy Isten visszahozza azokat a testvéreinket Jézussal együtt, akik benne bízva haltak meg.

15 Ezt pedig úgy mondjuk nektek, mintha maga az Úr mondaná: mi, akik még akkor is élni fogunk, amikor az Úr visszajön, nem fogjuk megelőzni azokat a testvéreinket, akik már korábban meghaltak. 16 Akkor maga az Úr fog leszállni a Mennyből! Felhangzik egy hangos parancsszó, az angyalok fejedelmének hangja és Isten trombitajele. Akkor fel fognak támadni azok, akik úgy haltak meg, hogy hittek Krisztusban. Ők lesznek az elsők. 17 Ezután mi következünk, akik akkor még életben leszünk. Feltámadott testvéreinkkel együtt az Úr fölemel magához bennünket a felhőkön a magasságba. Együtt fogunk mindannyian szemtől-szembe találkozni az Úrral fönt, a levegőben. Ettől a pillanattól fogva pedig mindörökké együtt fogunk lakni Urunkkal!

——————————

24 Igazán mondom nektek: aki hallgat a szavamra, és hisz abban, aki elküldött engem, annak már örök élete van. Az ilyen ember nem kerül kárhoztató ítélet alá, mert már átment a halálból az örök életre. 25 Igazán mondom nektek, eljön az idő, sőt, már itt is van, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának hangját, és akik hallgatnak a szavára, örökké élni fognak. 26 Mert ahogyan az élet forrása az Atyában van, ugyanúgy a Fiúnak is megadta, hogy benne is az élet forrása legyen. 27 Sőt, arra is felhatalmazást adott neki, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. 28 Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az idő, amikor minden halott meghallja a sírokban a Fiú hangját, 29 és előjön. Akik életükben jót tettek, az örök életre támadnak fel, akik pedig gonosz dolgokat műveltek, azért támadnak fel, hogy ítéletre kerüljenek.”

Akik tanúskodnak Jézusról

30 „Önmagamban, az Atyától függetlenül semmit nem tehetek. Ahogyan az Atyától hallom, annak megfelelően ítélek és döntök. Nem a saját akaratom megvalósítására törekszem, hanem annak akaratát viszem véghez, aki elküldött engem, ezért igazságosak az ítéleteim.

———————————

“…  Ezek a bátor felszentelt szolgáim rendkívüli kegyelmeket fognak kapni, hogy segítsenek a Keresztényeknek világosan felismerni a és a rossz közötti különbséget. Bátorság nektek, követőim, és tudjátok meg, hogy ezek a Kegyelmek most kiáradnak ezekre a szolgáimra, mert az ő vezetésük nélkül nehéz lenne számotokra, hogy hirdessétek az Igazságot. …”
———————-

12 Vigyázzatok, testvérek! Ne legyen közöttetek senki, akinek a szíve gonoszul és hitetlenül elfordul az élő Istentől! 13 Inkább bátorítsátok egymást minden nap. Biztassátok egymást, amíg még tart amai nap”, hogy közületek senki se makacsolja meg magát a bűn hamissága miatt! 14 Mert mi mindannyian részeseivé lettünk Krisztusnak, feltéve, hogy mindvégig szilárdan megtartjuk azt a bizalmat, amely kezdetben bennünk élt. 15 Az Írás ezt mondja:

Ma, ha meghalljátok Isten hangját,
    ne makacskodjatok,
    mint amikor Isten ellen fellázadtatok!”[a]

16 Kik voltak azok, akik hallották Isten hangját, mégis fellázadtak ellene? Akiket Mózes kivezetett Egyiptomból!

———————————–

Hirdeti az örömüzenetet Galileában

35 Jézus korán reggel felkelt, amikor még sötét volt, kiment egy lakatlan helyre, és ott imádkozott. 36 Simon és társai később utána mentek, hogy megkeressék. 37 Amikor rátaláltak, ezt mondták neki: „Mindenki téged keres!”

38 De Jézus ezt válaszolta: „Menjünk a szomszédos falvakba, hogy ott is hirdessem az örömüzenetet, hiszen ezért jöttem.” 39 El is ment, és bejárta egész Galileát. Hirdette Isten üzenetét a zsinagógákban, és a gonosz szellemeket kiűzte az emberekből.

Akarom, gyógyulj meg!

40 Odament hozzá egy leprás, letérdelt előtte, és így kérte: „Ha akarod, te meg tudsz gyógyítani engem!”

41 Jézus megsajnálta,[a] kinyújtotta a kezét, megérintette, és így válaszolt: „Igen, akarom! Gyógyulj meg!” 42 Ekkor a betegről azonnal eltűnt a lepra, és teljesen egészséges lett.

43 Jézus szigorúan figyelmeztette, mielőtt elküldte: 44 „Vigyázz, senkinek se beszélj erről! Menj, és mutasd meg magad a papnak![b]  Azután vidd fel az áldozatot a Templomba a gyógyulásodért, ahogyan azt Mózes megparancsolta, hogy bizonyítékul szolgáljon nekik!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=++1+Thessalonians+4%3A13-17%3B++John+5%3A24-30%3B++Hebrews+3%3A12-16%3B+++Mark+1%3A35-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
—–

https://oca.org/readings/daily/2020/03/14

 
 
 

 

——–
Tóra:

A szombati nyugalom törvénye

35 Mózes összegyűjtötte Izráel egész közösségét, és ezt mondta nekik: „Ezeket parancsolta az Örökkévaló nektek: »Hat napon keresztül végezzétek a munkátokat, de a hetedik nap a szombati nyugalom szent napja, amely az Örökkévaló számára van elkülönítve. Aki ezen a napon is közönséges munkát végez, az halállal bűnhődjön! Szombaton még tüzet se gyújtsatok otthonaitokban!«”

Adakozás a Szent Sátor építéséhez

Mózes kihirdette Izráel egész közösségének: „Ezt parancsolta az Örökkévaló: »Gyűjtsétek össze, amit az Örökkévalónak akartok ajándékozni! Mindenki szabad elhatározásából hozzon ajándékot az Örökkévalónak! Ezeket a dolgokat gyűjtsétek össze: aranyat, ezüstöt, bronzot; kék, bíborpiros és skarlátvörös színű fonalat, finom fehér lenvásznat; kecskeszőrt, vörösre festett kosbőrt, kikészített állatbőröket, sittim fát;[a] világításra szolgáló olívaolajat; balzsamot és illatszereket a felkenetés szent olajához és a szent füstölőszerhez; ónix-köveket és egyéb drágaköveket, hogy befoglalják az efódba és a hósenbe.

10 Akik közöttetek jól értenek a különböző mesterségekhez, jöjjenek, és készítsenek el mindent, amit az Örökkévaló parancsolt: 11 a Szent Sátor takaróit, kapcsait, rácsait, reteszeit, oszlopait és az oszlopok talpait; 12 a Szövetségládát, annak fedelét és rúdjait; 13 a szent kenyerek asztalát, annak rúdjait, eszközeit és a szent kenyereket; 14 az arany mécstartót, annak eszközeit, mécseseit és a hozzá való olajat; 15 az illatáldozati oltárt és annak rúdjait; a felkenetés olaját és a füstölőszert; a Szent Sátor bejárati függönyét; 16 az égőáldozati oltárt, annak bronzrostélyát, rúdjait és eszközeit; a mosdómedencét és annak állványát; 17 az udvar kerítésének függönyeit, oszlopait, az oszlopok talpait; az udvar bejáratának függönyét; 18 a Sátor cövekeit, az udvar kerítésének cövekeit és a feszítő köteleket; 19 a papi ruhákat a szent helyen való szolgálathoz: Áron szent főpapi ruháját és Áron fiainak papi ruháit.«”

20 Ezután a gyűlés feloszlott, és Izráel közössége hazament. 21 Akiket szívük indított, és szellemük készségessé tett, elhozták adományaikat az Örökkévalónak. Összegyűjtötték a Szent Sátor és a papi ruhák elkészítéséhez szükséges anyagokat, és a Sátorban végzendő szolgálatokhoz szükséges dolgokat. 22 Jöttek a férfiak és asszonyok, és készségesen hozták arany ékszereiket: ruhákra való díszes csatokat, fülbevalókat, gyűrűket, nyakláncokat és mindenféle egyéb ékszert, és az Örökkévalónak ajándékozták.

23 Mindenki azt hozta, amije volt. Hoztak különböző fonalakat: kéket, bíborpirosat, skarlátvöröset, finom lenfonalat és kecskeszőrt, vörösre festett kosbőrt és kikészített állatbőrt. 24 Akinek ezüst- vagy bronztárgyai voltak, azokat hozták ajándékul az Örökkévalónak. Akinek sittim fája volt, azt ajánlotta föl.

25 Azok az asszonyok, akik ehhez értettek, a saját kezükkel fonták meg a fonalakat: kéket, bíborpirosat, skarlátvöröset és finom lenfonalat. 26 Azok az asszonyok, akik értettek hozzá, és készségesek voltak, fonalat fontak a kecskeszőrből.

27 A nép vezetői hoztak ónix-köveket és egyéb drágaköveket az efód és a hósen elkészítéséhez. 28 Ezen kívül hoztak még olívaolajat a mécsesekhez, meg különféle illatszereket a felkenetés olajához és a jó illatú füstölőszerhez.

29 Így hozták el önkéntes ajándékaikat a nép közül mindazok — asszonyok és férfiak egyaránt —, akiket szívük indított, hogy el lehessen végezni mindazt a munkát, amelyet az Örökkévaló Mózes által elrendelt.

A két mesterember megbízatása

30 Ezután Mózes kihirdette Izráel népének: „Nézzétek! Az Örökkévaló név szerint elhívta Júda törzséből Becalélt, aki Húr fiának, Úrinak a fia. 31 Betöltötte őt Isten Szellemével, bölccsé és értelmessé tette, megajándékozta tudással, mesterségbeli és művészi képességgel mindenféle munkához. 32 Ezért Becalél képes arra, hogy aranyból, ezüstből és bronzból elkészítse a Szent Sátorhoz szükséges felszereléseket, 33 ért a drágakövek véséséhez és befoglalásához, az ács- és asztalosmunkákhoz és mindenféle egyéb mesterséghez is.

34 Ezen felül Becalélt az Örökkévaló arra is képessé tette, hogy tanítsa a többieket. Ebben a Dán törzséből való Oholíáb, Ahíszámák fia is segíteni fog neki. 35 Az Örökkévaló felruházta mindkettőjüket azzal a képességgel, hogy el tudják végezni a szükséges fafaragó-, ötvös-, szövő- és hímzőmunkát. El tudják készíteni a Sátorhoz szükséges mintás szövött anyagokat is, kék, bíborpiros, skarlátvörös fonalakból és finom lenfonálból.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Exodus+35&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


“…  Szeretlek mindnyájatokat. Soha nem foglak elhagyni benneteket. Magamhoz vonzlak benneteket, és arra sürgetlek, hogy imádkozzátok a Keresztes Imahadjáratom imáit, hogy megkapjátok azokat az Áldásokat, amelyekre szükségetek lesz az előttetek álló utazáson. A Szentlélek nyugszik rajtatok, és ti minden lehetséges Ajándékkal fel lesztek ruházva, hogy az Irántam való odaadásotokban megmaradjatok. …”

———————–

“…

51 Így hát Salamon király sikeresen befejezte az Örökkévaló Templomával kapcsolatos összes munkát. Azután pedig bevitte a Templom kincseskamráiba azokat az ezüst-, arany- és egyéb tárgyakat, amelyeket még apja, Dávid király gyűjtött és szentelt az Örökkévaló Temploma számára.

A Szövetségládát a Templomba viszik

8.1 Ezután Salamon összehívta Jeruzsálembe Izráel vezetőit, a törzsek fejedelmeit és a nemzetségfőket, hogy Dávid városából, vagyis Sionból felvigyék a Templomba az Örökkévaló Szövetségládáját. Tehát a hetedik, vagyis az Étánim hónapban összegyűlt Izráelből minden férfi Salamon királyhoz az ünnepre.[a]

Amikor Izráel összes vezetői együtt voltak, a papok a rudak segítségével felemelték a Szövetségládát, és felvitték a Templomba. Ugyanakkor felvitték oda a papok és léviták a Találkozás Sátorát és az összes szent eszközt is, amely addig a sátorban volt. Salamon király és Izráel egész közössége, amely a király hívására összegyűlt a Szövetségláda előtt, juhokat és marhákat áldozott Istennek. Olyan sok állatot feláldoztak, hogy meg sem lehetett számolni őket.

Azután a papok bevitték az Örökkévaló Szövetségládáját a helyére, a Szentek Szentjébe, a Templom legbelső részébe, és elhelyezték a kerubok szárnyai alatt. A kerubok kiterjesztett szárnyai betakarták a Szövetségládát és annak rúdjait. A Szövetségláda rúdjai olyan hosszúak voltak, hogy a rudak vége látható volt a Szentélyből, de a Templomon kívülről már nem látszottak. Ezek a rudak a mai napig is ott vannak.

A Szövetségládában nem volt más, csak az a két kőtábla, amelyet Mózes helyezett el abban még a Hóreb-hegynél, amikor az Örökkévaló szövetséget kötött Izráel népével, miután Egyiptomból kivonultak.

10 Amikor a papok kijöttek a Szentélyből, felhő töltötte be az Örökkévaló Templomát. 11 A papok nem tudtak a helyükre állni, és nem végezhették a szolgálatukat, mert az Örökkévaló dicsősége betöltötte a Templomot.

Salamon beszéde

12 Akkor Salamon király megszólalt:

„Az Örökkévaló teremtette a Napot, hogy világítson az égen,
    de ő maga sűrű felhőben lakik.[b]
13 Örökkévaló, dicsőséges házat építettem neked,
    helyet készítettem számodra, hogy ott lakjál örökre!”

14 Ezután a király megfordult, és megáldotta Izráel egész közösségét, miközben mindenki állva hallgatta a király szavait. 15 Ő pedig ezt mondta:

Áldott legyen az Örökkévaló, Izráel Istene, aki most beteljesítette hatalmával, amit apámnak, Dávidnak megígért. Mert ezt mondta neki:

16 »Én hoztam ki népemet, Izráelt Egyiptom földjéről, de mindmáig nem választottam egyetlen várost sem Izráel törzsei közül, hogy ott építsenek nekem házat, amelyben nevem lakjon, és nem választottam egy férfit sem népem, Izráel vezetőjéül. De most Jeruzsálemet választom, hogy ebben a városban építsenek házat a nevemnek,[c] és Dávidot választom, hogy uralkodjon népem, Izráel fölött.«

17 Apám, Dávid elhatározta, hogy Izráel Istenének, az Örökkévaló nevének Templomot épít, 18 de az Örökkévaló ezt mondta neki: »Látom, elhatároztad, hogy házat építesz a nevemnek — és ezt jól gondoltad! 19 Mégsem te fogod felépíteni ezt a házat, hanem a fiad, aki még csak ezután fog megszületni. Ő fogja felépíteni ezt a házat a nevemnek.«

20 Az Örökkévaló beteljesítette ígéretét, amelyet mondott, mert valóban apám, Dávid helyére léptem, Izráel trónjára ültem — ahogy az Örökkévaló megígérte —, és felépítettem a Templomot az Örökkévaló, Izráel Istene nevének. 21 Elhelyeztem ott a Szövetségládát, amelyben az Örökkévaló Szövetsége van, amelyet őseinkkel kötött, amikor kiszabadította őket Egyiptomból.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Kings+7%3A51-8%3A21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

————————

https://www.hebcal.com/sedrot/vayakhelpekudei

És most itt Vagyok, hogy még egyszer keresztre feszítsenek Engem, de ez alkalommal kevésbé fogják gyászolni Testemet – Egyházamat

Igazság Könyve:

2015. március 4. szerda, 22:12

Drága szeretett leányom, a sötétség szelleme egy olyan időszakban nyomta el a Hangomat, amikor az emberiségnek a legnagyobb szüksége van Rám.

Ez a szellemi harc egy kegyetlen harc, és azt Királyságom vívja meg a gonosz erői ellen. Mégis erről a tényről sok ember teljesen megfeledkezik, mert a gonosz szelleme egy új hamis tant áraszt szét, mely külsőleg népszerűnek, csodálatraméltónak, örvendetesnek fog látszani, és amelyet azok fognak megtapsolni, akik azt állítják, hogy Igémet szólják, de amelyek nem Tőlem származnak.

A gonosz óvatos, ravasz és fondorlatos, és így, amikor ügynökei Tanításom egy új megközelítési módját mutatják be, biztosak lehettek abban, hogy csodálatra méltó módon fogják azt felöltöztetni, amelyet jogosnak fognak találni. Ellenségem hatalma fojtogatja népem hitét, és ők nem látják, ami előttük folyik.

A zűrzavar nem Tőlem származik. Az Én Igém világos, Tanításom végtelen. Az emberiség a humanizmust és az ateizmust karolta fel Helyettem. Engem félredobtak, Igémnek pedig már csak egyes részét tűrik meg, mert a másik részét elferdítik, csakhogy az megfeleljen a bűnösök igényeinek, akik így akarják igazolni vétkeiket. Ők maguk között elnézik az eretnekséget, de Én mindent látó Vagyok, és a szerint fogom megítélni a Keresztényeket, ahogyan ők Igémet elutasítják, és az Ellenem elkövetett cselekedeteik szerint.

A világban a Keresztényeket hamar ki fogják közösíteni, és nagy megpróbáltatásokat fognak elszenvedni a világban fellelhető, és Ellenem irányuló gyűlölet miatt.

Engem azok vetettek meg, akik egykor ismertek, de most elutasítottak Engem. Már alig tűrnek meg azok, akik bár tudják, hogy Ki Vagyok, de akik elvetik Tanításom egyes részeit, mivel az Igazság kényelmetlen számukra.

A földön töltött Időm során sokan elkerültek Engem, különösen azok a büszke lelkek, akik nyájamat vezették a templomokban. Ők Isten Igéjét prédikálták, de az Igazságot már nem akarták Ajkaimról, a Messiás Ajkáról hallani.

Ma itt vannak hűtlen szolgáim, akik nem ragaszkodnak az Igazsághoz. Sokan közülük már nem fogadják el Szent Igémet, mely kristálytiszta marad, akárcsak a forrásból fakadó víz. Ők azt a vizet, amely a Szentlélekből árad ki, bemocskolták, és azt az ártatlan lelkek fogják meginni. Az Igazságot el fogják ferdíteni, és sokan kénytelenek lesznek lenyelni a sötétség tanát, mely olyan fényesen fog ragyogni, mint egy káprázatos csillag. Ennek az új hamis tannak semmi köze sem lesz Hozzám, és éppen ezért, csak azok fogják megtalálni az Örök Életet, akik hisznek a Szent Evangéliumban, és akik nem hajlandók eltérni attól.

Azért jöttem, hogy az Igazságot hozzam nektek; hogy megmentselek benneteket, és ti ezért Engem keresztre feszítettetek. Mégis a Kereszthalálom volt az, amely által legyőztem a halált. Mindent, amit tettem, értetek tettem, és mindaz, ami a halál fölött aratott Győzelmemből származik, a tietek. Tietek a test élete, ha hisztek Bennem, és a lelketek örökké élni fog. Második Eljövetelem előtt elutasíttok Engem, akkor nem lesztek felkészülve, hogy fogadjatok Engem. Ha megölelitek a hazugságokat, jóllehet Igém Igazságát már ismeritek, akkor kétségbe fogtok esni. És most itt Vagyok, hogy még egyszer keresztre feszítsenek Engem, de ez alkalommal kevésbé fogják gyászolni Testemet – Egyházamat -, mivel ti el fogtok hagyni Engem mire visszatérek a Nagy Napon. Rólam már meg fognak feledkezni, de a csalót bálványozni, imádni, és mint egy királyi méltóságot köszönteni fogják, s közben Én az árokban fogok heverni és össze fognak taposni.

Az Én igazi követőim egyedül csak a Szentlélek Erejének köszönhetően lesznek képesek ellenállni ennek a lelkekért folytatott csatának, és Én megadok nektek minden Kegyelmet, hogy megnyissátok szemeteket az Igazságra, és hogy megakadályozzalak titeket abban, hogy a megtévesztés felfaljon benneteket.

Az Én hűséges felszentelt szolgáim, akik hűek maradnak Igémhez, fel fognak állni, és az Igazság útján fognak vezetni benneteket. Ezek a bátor felszentelt szolgáim rendkívüli kegyelmeket fognak kapni, hogy segítsenek a Keresztényeknek világosan felismerni a jó és a rossz közötti különbséget. Bátorság nektek, követőim, és tudjátok meg, hogy ezek a Kegyelmek most kiáradnak ezekre a szolgáimra, mert az ő vezetésük nélkül nehéz lenne számotokra, hogy hirdessétek az Igazságot.

Szeretlek mindnyájatokat. Soha nem foglak elhagyni benneteket. Magamhoz vonzlak benneteket, és arra sürgetlek, hogy imádkozzátok a Keresztes Imahadjáratom imáit, hogy megkapjátok azokat az Áldásokat, amelyekre szükségetek lesz az előttetek álló utazáson. A Szentlélek nyugszik rajtatok, és ti minden lehetséges Ajándékkal fel lesztek ruházva, hogy az Irántam való odaadásotokban megmaradjatok.

Hívjatok mindig Engem, hogy segítsek nektek, hogy bátorságot, erőt és képességet adjak nektek arra, hogy szeretettel és együttérzéssel bánjatok ellenségeitekkel, amelyre szükségetek van, ha ti az Én igazi tanítványaim akartok lenni.

Azonban ellenségeimet szeretni nem azt jelenti, hogy elfogadjátok az eretnekséget. Kérem továbbá tőletek, hogy tartózkodjatok a Nevemben történő bármiféle gyűlölködéstől.

Hirdessétek Igémet. Nincs szükség arra, hogy megvédjétek azt.

A ti szeretett Jézus Krisztusotok,

Az emberiség Üdvözítője és Megváltója”

https://masodikeljovetel.hu/az-en-huseges-felszentelt-szolgaim-akik-huek-maradnak-igemhez-fel-fognak-allni-es-vezetni-fognak

 

 

ÉN VAGYOK A REMÉNYSÉG, MELYET A VILÁG KERES

1991. február 7.

Üzenet a világ számára:

Béke legyen veletek! Jézus vagyok. Én vagyok a Reménység, amelyet a világ keres. A Reménység, amelyet keresnek, a közelükben van. Csupán ki kell nyújtaniuk kezüket az ég felé, és keresni a mennyei dolgokat. Kereshetnek engem, és válaszolok nekik. Nem rejtem el Arcomat elõlük, és tekintetemet sem veszem le róluk. Szemem mindenkire figyel, és vigyáz minden lépéstekre.

Lelkem valóban betölti az egész világot, hogy eloszlassa ezt a sötétséget, és reményt nyújtson azoknak, akik tapogatózva haladnak ebben a végtelen éjszakában. Szeretteim, mivel a ti otthonotok a menny, és zarándokutatok a Földön vezet, okkal örvendezhettek és reménykedhettek.

Ó teremtés! Levenném-e rólad halotti lepledet anélkül, hogy életre keltenélek? Vagy én, aki életet hozok, vissza küldenélek-e a halálba? Irgalmasság vagyok. Szeretet vagyok.
Tekints az égre, és figyeld az idõk jeleit!
Azért jövök, hogy sorra összegyûjtsem a nemzeteket, megmutassam minden embernek Szent Arcomat, és emlékeztesselek benneteket szeretetemre. De látjátok, a bajok elkezdõdtek, ahogyan szülési fájdalmaitok is. Mivel hívõk lettetek, tanúsíthatjátok, hogy mindaz megvalósul, amit a Szentírásban olvastatok: Lelkemet bõséggel árasztom ki az emberiségre a sötétség e végsõ napjaiban. Oly dolgoknak lesztek tanúi, amelyeket korábban hasonlatokban és példabeszédekben kaptatok. Tanúi vagytok a Sátán kegyetlenségének, de megígérem nektek, kis gyermekeim, hogy szenvedéstek (ami erõsödni fog) után hamarosan öröm következik, és a szülési fájdalmak árán megszületik közöttetek a Szeretet!

De ma aggodalommal nézek a magasból e nemzedék bûneire, amelyek túltesznek Szodoma és Gomorra bûnein, mert a ti reménységetek alapja egy hamis krisztus. Gonosz, lázadó, vérrel szennyezett ez a nemzedék, és a Sátán árnyékában él. Ó nemzedék! A te kifinomult, állítólagos bölcsességed valóban kirekesztett engem, mert szíved felfuvalkodott, megtelt gõggel, és egyenlõnek tekinti magát velem, a ti Istenetekkel.

“Vajon mondod-e majd gyilkosaid elõtt is:
,Isten vagyok’, noha csak ember vagy,
s nem Isten, azoknak a kezében, akik átszúrnak?” 1

Utcáidon már vér folyik. Gonoszságodban olyan dolgokban reménykedsz, ami nem én vagyok. Emberekre alapozod reménységedet, és nem rám. Olyan gazdagságra, amely nem ment meg téged. Figyelmen kívül hagyod azt a kincset, amelyet én kínálok fel neked a mennyben. Elvárásaidat arra az emberiségre építed, amely hazug, mert azt hiszed, hogy mindent meg tudsz oldani saját emberi erõddel. Te {Isten ezt a szabadkõmûves felfogásra vonatkoztatja} valóban nagy gazdagságra tettél szert serényen kereskedve, de holnap meg fogsz halni .

Kevesen vannak, akik azt kérdezik: “Mi lehet annak oka, hogy az Úr és az õ Édesanyja hirtelen leszáll hozzánk?”, és papi lelkeimnek csak kis maradéka szentel figyelmet rendszeres megnyilatkozásainknak. Megmondtam, hogy “elküldöm hírnökömet, hogy elõkészítse elõttem az utat” 2 , és Édesanyám, aki a ti Édesanyátok is, pontosan ezt teszi. Az Írások beteljesednek, és bizony mondom nektek, hogy váratlanul eljön az, akire ábeleim és jákobjaim vágyódtak. Belép templomába, hogy elpusztítsa a káinokat és az ézsaukat, akik tönkretették és lerombolták Egyházamat. Ti gépiessé tettétek házamat, azt a házat, amelynek az imádság házává kellene lennie! Rablók tanyájává tettétek házamat! Hogyha én a “Szent Isten” vagyok, ahogy ti 3 mondjátok, hol marad a tisztelet, amellyel tartoztok nekem? Ha valóban Mesteretek vagyok, hol az irántam tanúsított megbecsülés? Ha Istenetek vagyok, miként imádtok és tömjéneztek engem? Hol az irántam tanúsított hûség? Hogyan lehetséges, hogy nem tudjátok felismerni az idõk jeleit? Hogyan lehetséges, hogy nem értitek meg a mennyei dolgokat? Hogyan lehet, hogy már nem hisztek csodáimban? Miért üldözitek ábeleimet és jákobjaimat, ha nem is nyilvánosan, de titokban? Én is megjelenek, ahogyan Szent Édesanyám. Lelkeken keresztül nyilvánulunk meg sok nemzetben, de jelenéseink untatnak, sõt bosszantanak benneteket. “Milyen fárasztó ez” 4 , mondjátok, mert ti a mai napig nem értettétek meg a mennyei dolgokat, amelyeket ábeleim és jákobjaim megértenek. Nem, ti nem értettétek meg szeretetemet, és azt a tiszteletet sem, amellyel Édesanyámnak tartoztok.
Ti a hitre buzdítotok, de saját erõtökben, saját tekintélyetekben és saját értelmetekben bíztok. Fületeket zavarja, hogy hangom ma bûnbánatra szólítja a bûnösöket. Ha gyógyító sugaraival hirtelen felragyog az igazságosság, ti visszautasítjátok adományomat, amelyet e sötét korszakotokban kínálok fel nektek.
Meddig kell még eltûrnöm ismételt üldözéseiteket?
Fel kell-e áldoznom évrõl évre ábeleimet és jákobjaimat, akik oltáraim tömjéne és Egyházam erõs oszlopai? Becsukjátok fületeket hangom elõl, hogy csak saját hangotokra figyeljetek. Sokakat megfosztottatok attól, hogy új szõlõskertjeim gyümölcsébõl ehessenek, mert hatalmába kerített titeket a Sátán, és megtámadta lelketeket. És íme, mások vezekelnek bûneitekért! 5 Mások vezekelnek hiúságotokért és esztelenségeitekért: hogy titeket megmentsenek. Ezek a nemes lelkek mindennap felkínálják arcukat nektek, hogy a ti érdeketekben üssék, alázzák és kínozzák meg õket. E nemes lelkek saját vérükkel vezekelnek: hogy megmentsenek titeket. Várom, hogy kimondjátok, amivel tartoztok, de ti nem tartotok bûnbánatot, hanem tévelyegve járjátok saját utatokat milliókat vonszolva magatokkal. Jó állásokat és tekintélyt kerestek, de nem azért, hogy lelkeket nyerjetek meg és mentsetek meg. El fogtok bukni… és ez a folytonos hitehagyás véget ér… Bennetek, ábeleim és jákobjaim, újjáépítem egykori oltáraimat, amelyek most romokban hevernek. Kristálytiszta folyókat fakasztok belõletek, és tanúságotok gyümölcsözõ lesz, mivel ez a víz az én forrásomból fakad. És ahogy az élet fái növekednek a szent folyó vizétõl, gyermekeim is megerõsödnek tanúvallomásotoktól. Gyermekeim, bátorság! Nem hagytalak el és nem is felejtettelek el benneteket.
Aki bennem él, megérzi szeretetemet.
Aki belõlem táplálkozik, nem hal meg.
Aki bennem
marad, élni fog.
Én, a Võlegény, azért jövök, hogy az én békémben és szeretetemben keljek egybe veletek és emlékeztesselek benneteket, hogy kezdettõl fogva az enyémek voltatok.
Én, az Úr, megáldalak benneteket. Homlokotokon hagyom szeretetem sóhaját. Az én Szent Nevemben  legyetek egyek!”

———-
Római katolikus:

2020-03-13

2. nagyböjti hét péntek

OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
Isten rendkívüli kegyelme volt, hogy Jákob fiai nem ölték meg öccsüket, atyjuk kedvencét, Józsefet.
Jákob Józsefet szerette legjobban a fiai közül, mert öregedőfélben volt már, mikor József született. Még tarka köntöst is csináltatott neki. Testvérei látták, hogy Józsefet náluk jobban szereti, ezért meggyűlölték őt, és nem tudtak vele barátságos szót váltani.
Történt, hogy épp Szikemben tartózkodtak bátyjai, mert arra legeltették atyjuk nyáját. Jákob akkor így szólt Józsefhez: „Menj, fiam, bátyáid Szikem környékén legeltetik a juhokat, jer, hadd küldjelek el hozzájuk.”
József elindult, s Dotáinban megtalálta bátyjait. Ezek már messziről meglátták őt, és arra gondoltak, hogy megölik.
Így szóltak: „Gyertek, jön az álomlátó, öljük meg! Testét dobjuk egy száraz vízverembe, s híreszteljük el, hogy vadállat falta fel; hadd lássuk, mennyit érnek álmai!”
Amikor Ruben ezt meghallotta, azon volt, hogy kiszabadítsa kezükből Józsefet. Azért így szólt: „Ne öljük meg! Vért ne ontsatok, hanem dobjátok a pusztai vízverembe! Így kezetek a vértől tiszta marad.” Mindezt csak azért mondta, hogy megmentse kezükből és visszaadhassa őt atyjának.
Így hát, amikor József a bátyjaihoz ért, azok lehúzták róla hosszú tarka köntösét, őt magát meg egy kiszáradt vízverembe vetették. Aztán leültek kenyerezni. Távolról szemükbe tűnt, hogy izmaelita vándorkereskedők jönnek Gálaád felől, akik tevéken Egyiptomba tartanak: gyantát, mirhát és fűszerféléket szállítanak.
Ezt látva Júda így szólt testvéreihez: „Ha veszni hagyjuk testvérünket, s eltitkoljuk, mit használhat ez nekünk? Jobb lesz, ha eladjuk az izmaelitáknak őt. Ne szennyezzük be hát kezünket: a testünk-vérünk ő, és hozzánk tartozik!” Testvérei hallgattak Júdára.
Amikor tehát megérkeztek a vándorkereskedők, a vízveremből testvérei kiemelték Józsefet, és eladták húsz ezüstért; azok pedig Egyiptomba indultak vele.
Ez az Isten igéje.
Ter 37,3-4.12-13a.17b-28

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Emlékezzetek a csodás tettekre, * melyeket Isten művelt. (5a. vers. – 8. G tónus)
Előénekes: Éhséget támasztott egykor a földön, * és elpusztított minden falat kenyeret.
De elküldött előttük egy férfit, Józsefet, * akit rabszolgának adtak el.
Hívek: Emlékezzetek a csodás tettekre, * melyeket Isten művelt.
E: Lábát bilincsbe verték, * nyakát vasba szorították,
amíg be nem teljesedett, amit mondott, * amíg nem igazolta őt az Úr szava.
H: Emlékezzetek a csodás tettekre, * melyeket Isten művelt.
E: A király üzent, hogy oldják föl bilincsét, * a népek fejedelme tette szabaddá.
Megtette őt házának urává, * és minden vagyona fölé rendelte.
H: Emlékezzetek a csodás tettekre, * melyeket Isten művelt.
Zsolt 104,16-17.18-19.20-21

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, * hogy örökké éljen minden őbenne hívő, Jn 3,16 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus példabeszéde a gonosz szőlőművesekről, akik megölik az örököst.
Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek;
„Hallgassatok meg egy másik példabeszédet! Volt egy gazdaember, aki szőlőt telepített, bekerítette sövénnyel, belül pedig taposó-gödröt ásott, és őrtornyot épített. Aztán rábízta a szőlőt a munkásokra, és elutazott. Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a szőlőmunkásokhoz, hogy a termést átvegyék. Ám a szőlőmunkások megragadták a szolgáit, s az egyiket összeverték, a másikat megölték, a harmadikat pedig megkövezték. Erre más szolgákat küldött, többet, mint először, de ezekkel is ugyanúgy bántak. Végül a fiát küldte el hozzájuk, mondván: »A fiamat csak megbecsülik!« Amikor azonban a szőlőmunkások meglátták a fiút, így szóltak egymáshoz: »Ez itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az öröksége!« Meg is ragadták őt, kidobták a szőlőből, és megölték.
Amikor megjön a szőlőskert ura, ugyan mit tesz majd ezekkel a szőlőmunkásokkal?”
Ezt válaszolták: „Gonoszul elbánik a gonoszokkal, a szőlőt pedig más munkásokra bízza, akik idejében átadják neki a termést.” Jézus így folytatta: „Nem olvastátok soha az írásokban: »A kő, melyet az építők elvetettek, mégis szegletkővé lett, az Úr tette azzá, és szemünkben csodálatos ez!«
Ezért mondom nektek: Az Isten országát elveszik tőletek, és olyan népnek adják, amely majd megtermi annak gyümölcsét.”
A főpapok és a farizeusok hallották a példabeszédet, és megértették, hogy Jézus róluk beszél. El akarták fogni, de féltek a néptől, mert mindenki prófétának tartotta.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 21,33-43.45-46″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-03-13

————
Ortodox (Görög keleti): 

A szír-efraimi háború

7.1 Áháznak, Jótám fiának, Uzzijjá unokájának, Júda királyának az idejében történt, hogy háborút indított Recín, Arám királya és Pekah, Remaljá fia, Izráel királya Jeruzsálem ellen; de nem tudták legyőzni.

Amikor hírül vitték Dávid házának, hogy összefogott Arám Efraimmal, reszketni kezdett a szíve és népének a szíve, ahogyan az erdő fái reszketnek a szélben.

Akkor így szólt az Úr Ézsaiáshoz: Menj ki Seárjásúb fiaddal együtt Áházhoz a Felső-tó vízvezetékének a végéhez, a Ruhafestők mezejéhez vezető útra,

és mondd meg neki: Légy óvatos, maradj nyugton! Ne félj, ne lágyuljon meg a szíved e két füstölgő, üszkös fadarab miatt, az arámi Recínnek és Remaljá fiának a haragja miatt!

Mivel azt a gonosz tervet szőtte ellened az arámi Recín az efraimi Remaljá fiával együtt,

hogy vonuljunk föl Júda ellen, törjünk rá, kapcsoljuk magunkhoz, és tegyük királyává Tábal fiát,

azért ezt mondja az én Uram, az Úr: Nem sikerül, nem úgy lesz,

még ha Arámnak Damaszkusz is a fővárosa, és Damaszkusznak Recín is a vezetője! Hatvanöt év múlva összeomlik Efraim, és nem lesz többé nép;

még ha Efraimnak Samária is a fővárosa, és ha Samáriának Remaljá fia is a vezetője! De ha nem hisztek, nem maradtok meg!

Az Immánuél-jövendölés

10 Ezután így szólt az Úr Áházhoz:

11 Kérj jelt Istenedtől, az Úrtól, akár lentről a mélyből, akár fentről a magasból!

12 De Áház így válaszolt: Nem kérek, nem kísértem az Urat!

13 Akkor ezt mondta Ézsaiás: Halljátok meg, Dávid háza! Nem elég, hogy embereket fárasztotok, még Istenemet is fárasztjátok?

14 Ezért maga az Úr fog nektek jelt adni: Íme, egy fiatal nő teherben van, és fiút fog szülni, és Immánuélnak nevezik el.

15 Tejszínt és mézet fog az enni, amíg meg tudja vetni a rosszat, és a jót tudja választani.

———————————–

“…  Ezek a bátor felszentelt szolgáim rendkívüli kegyelmeket fognak kapni, hogy segítsenek a Keresztényeknek világosan felismerni a és a rossz közötti különbséget. Bátorság nektek, követőim, és tudjátok meg, hogy ezek a Kegyelmek most kiáradnak ezekre a szolgáimra, mert az ő vezetésük nélkül nehéz lenne számotokra, hogy hirdessétek az Igazságot. …”
————————

32 Nóé ötszáz éves volt, amikor fiakat nemzett: Sémet, Hámot és Jáfetet.

Az erőszakosság elterjed a földön

6.1 Történt pedig, hogy amikor az emberek kezdtek elszaporodni a földön, és leányaik születtek,

látták az istenfiak, hogy szépek az emberek leányai, ezért feleségül vették közülük mindazokat, akiket kiszemeltek maguknak.

Akkor ezt mondta az Úr: Ne maradjon lelkem örökké az emberben, hiszen ő csak test. Legyen az életkora százhúsz esztendő.

Abban az időben, amikor az istenfiak bementek az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szültek nekik – sőt még azután is -, óriások éltek a földön. Ők azok a vitézkedők, akik ősidőktől fogva hírnevesek voltak.

Amikor látta az Úr, hogy az emberi gonoszság mennyire elhatalmasodott a földön, és hogy az ember szívének minden szándéka és gondolata szüntelenül csak gonosz,

megbánta az Úr, hogy embert alkotott a földön, és megszomorodott szívében.

Azért ezt mondta az Úr: Eltörlöm a föld színéről az embert, akit teremtettem; az emberrel együtt az állatokat, a csúszómászókat és az égi madarakat is, mert megbántam, hogy alkottam őket.

De Nóé kegyelmet talált az Úr előtt.

——————————————

A házasságtörő saját vesztébe rohan

20 Őrizd meg, fiam, apád parancsát, és ne hagyd el anyád tanítását!

21 Kösd mindenkor a szívedre, hordozd a nyakadra fűzve!

22 Jártodban vezessen, fektedben őrizzen, és ha felébredsz, irányítsa gondolataidat!

23 Mert lámpás a parancs, világosság a tanítás, az élet útja a figyelmeztető intés.

24 Ez őriz meg a rossz nőtől, az idegen nő hízelgő nyelvétől.

25 Ne kívánd meg szépségét szívedben, és ne fogjon meg szempilláival!

26 Mert a parázna nő csak egy darab kenyérre, de a férjes asszony drága életedre vadászik.

27 Vihet-e valaki tüzet a keblében úgy, hogy meg ne gyulladjon a ruhája?

28 Vagy járhat-e valaki parázson úgy, hogy a lába meg ne égjen?

29 Pedig így jár, aki bemegy embertársa feleségéhez, senki sem marad büntetlen, aki megérinti.

30 Nem vetik meg a tolvajt, ha azért lop, hogy jóllakjék, mert éhezik;

31 mégis hétannyit kell fizetnie, ha rajtakapják, háza egész vagyonába is kerülhet.

32 De aki asszonnyal lesz házasságtörő, az esztelen, önmagát rontja meg, aki ilyet csinál.

33 Csapás és szégyen éri, gyalázata letörölhetetlen.

34 Mert a féltékenység haragra lobbantja a férfit, és ő nem ismer szánalmat a bosszúállás napján.

35 Nem fogad el semmiféle váltságot, nem enged, bármennyi ajándékot adnak is neki!

Fiam, őrizd meg szavaimat, és zárd magadba parancsaimat!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=++Isaiah+7%3A1-15%3B++Genesis+5%3A32-6%3A8%3B+++Proverbs+6%3A20-7%3A1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

Ez a szellemi harc egy kegyetlen harc, és azt Királyságom vívja meg a gonosz erői ellen

Igazság Könyve:

2015. március 4. szerda, 22:12

Drága szeretett leányom, a sötétség szelleme egy olyan időszakban nyomta el a Hangomat, amikor az emberiségnek a legnagyobb szüksége van Rám.

Ez a szellemi harc egy kegyetlen harc, és azt Királyságom vívja meg a gonosz erői ellen. Mégis erről a tényről sok ember teljesen megfeledkezik, mert a gonosz szelleme egy új hamis tant áraszt szét, mely külsőleg népszerűnek, csodálatraméltónak, örvendetesnek fog látszani, és amelyet azok fognak megtapsolni, akik azt állítják, hogy Igémet szólják, de amelyek nem Tőlem származnak.

A gonosz óvatos, ravasz és fondorlatos, és így, amikor ügynökei Tanításom egy új megközelítési módját mutatják be, biztosak lehettek abban, hogy csodálatra méltó módon fogják azt felöltöztetni, amelyet jogosnak fognak találni. Ellenségem hatalma fojtogatja népem hitét, és ők nem látják, ami előttük folyik.

A zűrzavar nem Tőlem származik. Az Én Igém világos, Tanításom végtelen. Az emberiség a humanizmust és az ateizmust karolta fel Helyettem. Engem félredobtak, Igémnek pedig már csak egyes részét tűrik meg, mert a másik részét elferdítik, csakhogy az megfeleljen a bűnösök igényeinek, akik így akarják igazolni vétkeiket. Ők maguk között elnézik az eretnekséget, de Én mindent látó Vagyok, és a szerint fogom megítélni a Keresztényeket, ahogyan ők Igémet elutasítják, és az Ellenem elkövetett cselekedeteik szerint.

A világban a Keresztényeket hamar ki fogják közösíteni, és nagy megpróbáltatásokat fognak elszenvedni a világban fellelhető, és Ellenem irányuló gyűlölet miatt.

Engem azok vetettek meg, akik egykor ismertek, de most elutasítottak Engem. Már alig tűrnek meg azok, akik bár tudják, hogy Ki Vagyok, de akik elvetik Tanításom egyes részeit, mivel az Igazság kényelmetlen számukra.

A földön töltött Időm során sokan elkerültek Engem, különösen azok a büszke lelkek, akik nyájamat vezették a templomokban. Ők Isten Igéjét prédikálták, de az Igazságot már nem akarták Ajkaimról, a Messiás Ajkáról hallani.

Ma itt vannak hűtlen szolgáim, akik nem ragaszkodnak az Igazsághoz. Sokan közülük már nem fogadják el Szent Igémet, mely kristálytiszta marad, akárcsak a forrásból fakadó víz. Ők azt a vizet, amely a Szentlélekből árad ki, bemocskolták, és azt az ártatlan lelkek fogják meginni. Az Igazságot el fogják ferdíteni, és sokan kénytelenek lesznek lenyelni a sötétség tanát, mely olyan fényesen fog ragyogni, mint egy káprázatos csillag. Ennek az új hamis tannak semmi köze sem lesz Hozzám, és éppen ezért, csak azok fogják megtalálni az Örök Életet, akik hisznek a Szent Evangéliumban, és akik nem hajlandók eltérni attól.

Azért jöttem, hogy az Igazságot hozzam nektek; hogy megmentselek benneteket, és ti ezért Engem keresztre feszítettetek. Mégis a Kereszthalálom volt az, amely által legyőztem a halált. Mindent, amit tettem, értetek tettem, és mindaz, ami a halál fölött aratott Győzelmemből származik, a tietek. Tietek a test élete, ha hisztek Bennem, és a lelketek örökké élni fog. Második Eljövetelem előtt elutasíttok Engem, akkor nem lesztek felkészülve, hogy fogadjatok Engem. Ha megölelitek a hazugságokat, jóllehet Igém Igazságát már ismeritek, akkor kétségbe fogtok esni. És most itt Vagyok, hogy még egyszer keresztre feszítsenek Engem, de ez alkalommal kevésbé fogják gyászolni Testemet – Egyházamat -, mivel ti el fogtok hagyni Engem mire visszatérek a Nagy Napon. Rólam már meg fognak feledkezni, de a csalót bálványozni, imádni, és mint egy királyi méltóságot köszönteni fogják, s közben Én az árokban fogok heverni és össze fognak taposni.

Az Én igazi követőim egyedül csak a Szentlélek Erejének köszönhetően lesznek képesek ellenállni ennek a lelkekért folytatott csatának, és Én megadok nektek minden Kegyelmet, hogy megnyissátok szemeteket az Igazságra, és hogy megakadályozzalak titeket abban, hogy a megtévesztés felfaljon benneteket.

Az Én hűséges felszentelt szolgáim, akik hűek maradnak Igémhez, fel fognak állni, és az Igazság útján fognak vezetni benneteket. Ezek a bátor felszentelt szolgáim rendkívüli kegyelmeket fognak kapni, hogy segítsenek a Keresztényeknek világosan felismerni a jó és a rossz közötti különbséget. Bátorság nektek, követőim, és tudjátok meg, hogy ezek a Kegyelmek most kiáradnak ezekre a szolgáimra, mert az ő vezetésük nélkül nehéz lenne számotokra, hogy hirdessétek az Igazságot.

Szeretlek mindnyájatokat. Soha nem foglak elhagyni benneteket. Magamhoz vonzlak benneteket, és arra sürgetlek, hogy imádkozzátok a Keresztes Imahadjáratom imáit, hogy megkapjátok azokat az Áldásokat, amelyekre szükségetek lesz az előttetek álló utazáson. A Szentlélek nyugszik rajtatok, és ti minden lehetséges Ajándékkal fel lesztek ruházva, hogy az Irántam való odaadásotokban megmaradjatok.

Hívjatok mindig Engem, hogy segítsek nektek, hogy bátorságot, erőt és képességet adjak nektek arra, hogy szeretettel és együttérzéssel bánjatok ellenségeitekkel, amelyre szükségetek van, ha ti az Én igazi tanítványaim akartok lenni.

Azonban ellenségeimet szeretni nem azt jelenti, hogy elfogadjátok az eretnekséget. Kérem továbbá tőletek, hogy tartózkodjatok a Nevemben történő bármiféle gyűlölködéstől.

Hirdessétek Igémet. Nincs szükség arra, hogy megvédjétek azt.

A ti szeretett Jézus Krisztusotok,

Az emberiség Üdvözítője és Megváltója”

https://masodikeljovetel.hu/az-en-huseges-felszentelt-szolgaim-akik-huek-maradnak-igemhez-fel-fognak-allni-es-vezetni-fognak



 

ÉN VAGYOK A REMÉNYSÉG, MELYET A VILÁG KERES

1991. február 7.

Üzenet a világ számára:

Béke legyen veletek! Jézus vagyok. Én vagyok a Reménység, amelyet a világ keres. A Reménység, amelyet keresnek, a közelükben van. Csupán ki kell nyújtaniuk kezüket az ég felé, és keresni a mennyei dolgokat. Kereshetnek engem, és válaszolok nekik. Nem rejtem el Arcomat elõlük, és tekintetemet sem veszem le róluk. Szemem mindenkire figyel, és vigyáz minden lépéstekre.

Lelkem valóban betölti az egész világot, hogy eloszlassa ezt a sötétséget, és reményt nyújtson azoknak, akik tapogatózva haladnak ebben a végtelen éjszakában. Szeretteim, mivel a ti otthonotok a menny, és zarándokutatok a Földön vezet, okkal örvendezhettek és reménykedhettek.

Ó teremtés! Levenném-e rólad halotti lepledet anélkül, hogy életre keltenélek? Vagy én, aki életet hozok, vissza küldenélek-e a halálba? Irgalmasság vagyok. Szeretet vagyok.
Tekints az égre, és figyeld az idõk jeleit!
Azért jövök, hogy sorra összegyûjtsem a nemzeteket, megmutassam minden embernek Szent Arcomat, és emlékeztesselek benneteket szeretetemre. De látjátok, a bajok elkezdõdtek, ahogyan szülési fájdalmaitok is. Mivel hívõk lettetek, tanúsíthatjátok, hogy mindaz megvalósul, amit a Szentírásban olvastatok: Lelkemet bõséggel árasztom ki az emberiségre a sötétség e végsõ napjaiban. Oly dolgoknak lesztek tanúi, amelyeket korábban hasonlatokban és példabeszédekben kaptatok. Tanúi vagytok a Sátán kegyetlenségének, de megígérem nektek, kis gyermekeim, hogy szenvedéstek (ami erõsödni fog) után hamarosan öröm következik, és a szülési fájdalmak árán megszületik közöttetek a Szeretet!

De ma aggodalommal nézek a magasból e nemzedék bûneire, amelyek túltesznek Szodoma és Gomorra bûnein, mert a ti reménységetek alapja egy hamis krisztus. Gonosz, lázadó, vérrel szennyezett ez a nemzedék, és a Sátán árnyékában él. Ó nemzedék! A te kifinomult, állítólagos bölcsességed valóban kirekesztett engem, mert szíved felfuvalkodott, megtelt gõggel, és egyenlõnek tekinti magát velem, a ti Istenetekkel.

“Vajon mondod-e majd gyilkosaid elõtt is:
,Isten vagyok’, noha csak ember vagy,
s nem Isten, azoknak a kezében, akik átszúrnak?” 1

Utcáidon már vér folyik. Gonoszságodban olyan dolgokban reménykedsz, ami nem én vagyok. Emberekre alapozod reménységedet, és nem rám. Olyan gazdagságra, amely nem ment meg téged. Figyelmen kívül hagyod azt a kincset, amelyet én kínálok fel neked a mennyben. Elvárásaidat arra az emberiségre építed, amely hazug, mert azt hiszed, hogy mindent meg tudsz oldani saját emberi erõddel. Te {Isten ezt a szabadkõmûves felfogásra vonatkoztatja} valóban nagy gazdagságra tettél szert serényen kereskedve, de holnap meg fogsz halni .

Kevesen vannak, akik azt kérdezik: “Mi lehet annak oka, hogy az Úr és az õ Édesanyja hirtelen leszáll hozzánk?”, és papi lelkeimnek csak kis maradéka szentel figyelmet rendszeres megnyilatkozásainknak. Megmondtam, hogy “elküldöm hírnökömet, hogy elõkészítse elõttem az utat” 2 , és Édesanyám, aki a ti Édesanyátok is, pontosan ezt teszi. Az Írások beteljesednek, és bizony mondom nektek, hogy váratlanul eljön az, akire ábeleim és jákobjaim vágyódtak. Belép templomába, hogy elpusztítsa a káinokat és az ézsaukat, akik tönkretették és lerombolták Egyházamat. Ti gépiessé tettétek házamat, azt a házat, amelynek az imádság házává kellene lennie! Rablók tanyájává tettétek házamat! Hogyha én a “Szent Isten” vagyok, ahogy ti 3 mondjátok, hol marad a tisztelet, amellyel tartoztok nekem? Ha valóban Mesteretek vagyok, hol az irántam tanúsított megbecsülés? Ha Istenetek vagyok, miként imádtok és tömjéneztek engem? Hol az irántam tanúsított hûség? Hogyan lehetséges, hogy nem tudjátok felismerni az idõk jeleit? Hogyan lehetséges, hogy nem értitek meg a mennyei dolgokat? Hogyan lehet, hogy már nem hisztek csodáimban? Miért üldözitek ábeleimet és jákobjaimat, ha nem is nyilvánosan, de titokban? Én is megjelenek, ahogyan Szent Édesanyám. Lelkeken keresztül nyilvánulunk meg sok nemzetben, de jelenéseink untatnak, sõt bosszantanak benneteket. “Milyen fárasztó ez” 4 , mondjátok, mert ti a mai napig nem értettétek meg a mennyei dolgokat, amelyeket ábeleim és jákobjaim megértenek. Nem, ti nem értettétek meg szeretetemet, és azt a tiszteletet sem, amellyel Édesanyámnak tartoztok.
Ti a hitre buzdítotok, de saját erõtökben, saját tekintélyetekben és saját értelmetekben bíztok. Fületeket zavarja, hogy hangom ma bûnbánatra szólítja a bûnösöket. Ha gyógyító sugaraival hirtelen felragyog az igazságosság, ti visszautasítjátok adományomat, amelyet e sötét korszakotokban kínálok fel nektek.
Meddig kell még eltûrnöm ismételt üldözéseiteket?
Fel kell-e áldoznom évrõl évre ábeleimet és jákobjaimat, akik oltáraim tömjéne és Egyházam erõs oszlopai? Becsukjátok fületeket hangom elõl, hogy csak saját hangotokra figyeljetek. Sokakat megfosztottatok attól, hogy új szõlõskertjeim gyümölcsébõl ehessenek, mert hatalmába kerített titeket a Sátán, és megtámadta lelketeket. És íme, mások vezekelnek bûneitekért! 5 Mások vezekelnek hiúságotokért és esztelenségeitekért: hogy titeket megmentsenek. Ezek a nemes lelkek mindennap felkínálják arcukat nektek, hogy a ti érdeketekben üssék, alázzák és kínozzák meg õket. E nemes lelkek saját vérükkel vezekelnek: hogy megmentsenek titeket. Várom, hogy kimondjátok, amivel tartoztok, de ti nem tartotok bûnbánatot, hanem tévelyegve járjátok saját utatokat milliókat vonszolva magatokkal. Jó állásokat és tekintélyt kerestek, de nem azért, hogy lelkeket nyerjetek meg és mentsetek meg. El fogtok bukni… és ez a folytonos hitehagyás véget ér… Bennetek, ábeleim és jákobjaim, újjáépítem egykori oltáraimat, amelyek most romokban hevernek. Kristálytiszta folyókat fakasztok belõletek, és tanúságotok gyümölcsözõ lesz, mivel ez a víz az én forrásomból fakad. És ahogy az élet fái növekednek a szent folyó vizétõl, gyermekeim is megerõsödnek tanúvallomásotoktól. Gyermekeim, bátorság! Nem hagytalak el és nem is felejtettelek el benneteket.
Aki bennem él, megérzi szeretetemet.
Aki belõlem táplálkozik, nem hal meg.
Aki bennem
marad, élni fog.
Én, a Võlegény, azért jövök, hogy az én békémben és szeretetemben keljek egybe veletek és emlékeztesselek benneteket, hogy kezdettõl fogva az enyémek voltatok.
Én, az Úr, megáldalak benneteket. Homlokotokon hagyom szeretetem sóhaját. Az én Szent Nevemben  legyetek egyek!”

———-
Római katolikus:

2020-03-12

2. nagyböjti hét csütörtök

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
Csak Istenben bízzunk, ő a mi egyetlen és örök szövetségesünk! Tőle nyerjük örök életünket.
Amikor a
király szövetségeseket keresett, prófétája által így szólt az Úr:
Átkozott az az ember, aki emberben bízik, aki halandóra támaszkodik, és akinek szíve elfordul az Úrtól.
Olyan lesz, mint a cserje a pusztában: semmi jót nem várhat, a kiaszott sivatagban tanyázik, sós és lakhatatlan földön. Áldott az az ember, aki az Úrban bízik, akinek az Úrban van a reménye. Olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely gyökereit egészen a folyóig ereszti. Ha jön a hőség, nem kell félnie, lombja mindig zöldellni fog.
Szárazság idején sem kell aggódnia, akkor sem szűnik meg
gyümölcsöt teremni.
Csalárdabb az emberi szív mindennél, és tele van gonoszsággal. Ki lát bele titkos rejtekeibe? Én, az Úr, aki a szíveket vizsgálom, és kikutatom a veséket, hogy megfizessek kinek-kinek életmódja és tetteinek gyümölcse szerint.
Ez az Isten igéje.

Jer 17,5-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Boldog az az ember, * aki az Úrban bízik. (Zsolt 39,5a – 5. tónus)
Előénekes: Boldog ember, aki nem követi a gonoszok tanácsát, † nem lép a bűnösök útjára, * a gúnyolódok körében nem foglal helyet,
hanem az Úr törvényében leli örömét, * az ő parancsairól elmélkedik éjjel és nappal.
Hívek: Boldog az az ember, * aki az Úrban bízik.
E: Olyan, mint a fa, melyet folyóvíz mellé ültettek, * mely idejében
gyümölcsöt érlel.
Nem fonnyad el a lombja, * siker koronázza minden tettét.
H: Boldog az az ember, * aki az Úrban bízik.
E: Nem így járnak a gonoszok, nem így, * hanem mint a polyva, melyet szétszór a szél,
mert az Úr őrzi az igazak útját, * a gonoszok útja pusztulás.
H: Boldog az az ember, * aki az Úrban bízik.
Zsolt 1,1-2.3.4 és 6

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Boldogok, akik jó szívvel fogadják Isten igéjét, * és állhatatosságukkal gyümölcsöt hoznak. Vö. Lk 8,15 – 12. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A dúsgazdag meg a szegény Lázár.
Egy alkalommal Jézus ezt a példabeszédet mondta el a farizeusoknak:
„Volt egy gazdag ember. Bíborba és patyolatba öltözködött, és mindennap dúsan lakmározott. Volt egy Lázár nevű koldus is, ez ott feküdt a gazdag kapuja előtt, tele fekéllyel. Szívesen jóllakott volna az ételmaradékból, amely a gazdag ember asztaláról lehullott, de abból sem adtak neki. Csak a kutyák jöttek, és nyalogatták a sebeit. Meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. A gazdag is meghalt, és eltemették. A pokolban, amikor nagy kínjai közt feltekintett, meglátta messziről Ábrahámot és a keblén Lázárt.
Felkiáltott: »Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse nyelvemet. Iszonyúan gyötrődöm ezekben a lángokban.« »Fiam – felelte Ábrahám –, emlékezzél rá, hogy milyen jó dolgod volt életedben, Lázárnak meg mennyi jutott a rosszból. Most ő itt vigasztalódik, te pedig odaát gyötrődöl.
Azonfelül köztünk és köztetek nagy szakadék tátong, hogy aki innét át akarna menni hozzátok, ne tudjon, se onnét ne tudjon hozzánk átjönni senki.« »Akkor arra kérlek, atyám – kiáltotta újra –, küldd el őt atyai házunkba, ahol még öt testvérem él. Tegyen bizonyságot előttük, nehogy ők is idejussanak a gyötrelmek helyére.«
Ábrahám ezt felelte: »Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak.« Ám az erősködött: »Nem teszik, atyám, Ábrahám! De ha valaki, a halottak közül elmenne hozzájuk, bűnbánatot tartanának.«
Ő azonban így felelt: »Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, akkor még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem hisznek.«”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 16,19-31″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-03-12

“…  Ez a szellemi harc egy kegyetlen harc, és azt Királyságom vívja meg a gonosz erői ellen.. …”


————

Ortodox (Görög keleti): 

Ézsaiás elhívatása

6.1 Uzzijjá király halála évében láttam az Urat, magasra emelt trónon ülve. Palástja betöltötte a templomot.

Szeráfok álltak mellette, hat-hat szárnya volt mindegyiknek: kettővel arcát takarta el, kettővel lábát fedte be, kettővel pedig repült.

Így kiáltott egyik a másiknak: Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet!

A hangos kiáltástól megremegtek a küszöbök eresztékei, és a templom megtelt füsttel.

Ekkor megszólaltam: Jaj nekem! Elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom. Hiszen a Királyt, a Seregek Urát látták szemeim!

És hozzám repült az egyik szeráf, kezében parázs volt, amelyet fogóval vett le az oltárról.

Számhoz érintette, és ezt mondta: Íme, ez megérintette ajkadat, bűnöd el van véve, vétked meg van bocsátva.

Majd az Úr szavát hallottam, aki ezt mondta: Kit küldjek el, ki megy el követségünkben? Én ezt mondtam: Itt vagyok, engem küldj!

Ő válaszolt: Menj, és mondd meg e népnek: Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne ismerjetek!

10 Tedd kövérré e nép szívét, tedd süketté a fülét, és kösd be a szemét, hogy szemével ne lásson, fülével ne halljon, szívével ne értsen, és megtérve meg ne gyógyuljon.

11 Megkérdeztem: Meddig tart ez, Uram? Ő így felelt: Míg el nem pusztulnak, és lakatlanok nem lesznek a városok, a házakban nem lesz ember, a föld pedig pusztává nem válik.

12 Eltávolítja az Úr az embert, és nagyon elhagyott lesz az ország.


“… Szeretlek mindnyájatokat. Soha nem foglak elhagyni benneteket. Magamhoz vonzlak benneteket, és arra sürgetlek, hogy imádkozzátok a Keresztes Imahadjáratom imáit, hogy megkapjátok azokat az Áldásokat, amelyekre szükségetek lesz az előttetek álló utazáson. A Szentlélek nyugszik rajtatok, és ti minden lehetséges Ajándékkal fel lesztek ruházva, hogy az Irántam való odaadásotokban megmaradjatok. …”
——————————

Sét utódai Nóéig

5.1 Ez Ádám nemzetségének könyve. Amikor Isten embert teremtett, Istenhez hasonlóvá alkotta.

Férfivá és nővé teremtette, megáldotta, és embernek nevezte őket teremtésük napján.

Ádám százharminc éves volt, amikor fiút nemzett, magához hasonlót, a maga képmására, és elnevezte Sétnek.

Sét születése után Ádám nyolcszáz évig élt, és még nemzett fiakat és leányokat.

Ádám teljes életkora tehát kilencszázharminc év volt, amikor meghalt.

Sét százöt éves volt, amikor Enóst nemzette.

Enós születése után Sét nyolcszázhét évig élt, és még nemzett fiakat és leányokat.

Sét teljes életkora tehát kilencszáztizenkét év volt, amikor meghalt.

Enós kilencven éves volt, amikor Kénánt nemzette.

10 Kénán születése után Enós nyolcszáztizenöt évig élt, és még nemzett fiakat és leányokat.

11 Enós teljes életkora tehát kilencszázöt év volt, amikor meghalt.

12 Kénán hetven éves volt, amikor Mahalalélt nemzette.

13 Mahalalél születése után Kénán nyolcszáznegyven évig élt, és még nemzett fiakat és leányokat.

14 Kénán teljes életkora tehát kilencszáztíz év volt, amikor meghalt.

15 Mahalalél hatvanöt éves volt, amikor Jeredet nemzette.

16 Jered születése után Mahalalél nyolcszázharminc évig élt, és még nemzett fiakat és leányokat.

17 Mahalalél teljes életkora tehát nyolcszázkilencvenöt év volt, amikor meghalt.

18 Jered százhatvankét éves volt, amikor Énókot nemzette.

19 Énók születése után Jered nyolcszáz évig élt, és még nemzett fiakat és leányokat.

20 Jered teljes életkora tehát kilencszázhatvankét év volt, amikor meghalt.

21 Énók hatvanöt éves volt, amikor Metúselahot nemzette.

22 Énók az Istennel járt; Metúselah születése után háromszáz évig élt, és még nemzett fiakat és leányokat.

23 Énók teljes életkora tehát háromszázhatvanöt év volt.

24 Énók az Istennel járt, és egyszer csak eltűnt, mert magához vette őt Isten.

——————————–

akkor így cselekedj, fiam, hogy megmenekülj, ha embertársad kezébe jutottál: Menj hozzá sietve, és ostromold embertársadat!

Ne engedj álmot szemednek, és szunnyadást szempilládnak!

Menekülj, mint a gazella a vadász elől, és mint a madár a madarász kezéből!

Eredj a hangyához, te rest, figyeld, hogy mit tesz, és okulj!

Bár nincs vezére, elöljárója vagy uralkodója,

mégis biztosítja a kenyerét nyáron, begyűjti eledelét aratáskor.

Meddig fekszel, te rest, mikor hagyod abba az alvást?

10 Még egy kis alvás, egy kis szunnyadás, összetett kézzel fekvés:

11 így tör rád a szegénység, mint útonálló, és a szűkölködés, mint egy fegyveres ember.

Az álnok embert gyűlöli az Úr

12 A mihaszna és rosszindulatú ember hamis szájjal jár-kel,

13 szemével kacsingat, lábával jelt ad, és ujjával integet.

14 Fonákság van szívében, rosszat kohol mindenkor, és viszálykodást szít.

15 Azért hirtelen tör rá a veszedelem, egy pillanat alatt összetörik menthetetlenül.

16 Hat dolgot gyűlöl az Úr, sőt hét dolog utálatos előtte:

17 A nagyravágyó szemek, a hazug nyelv, az ártatlan vért ontó kezek,

18 a gonosz terveket koholó szív, a rosszra sietve futó lábak,

19 a hazugságot beszélő hamis tanú és a testvérek közt viszályt szító ember.

A házasságtörő saját vesztébe rohan

20 Őrizd meg, fiam, apád parancsát, és ne hagyd el anyád tanítását!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=++Isaiah+6%3A1-12%3B++Genesis+5%3A1-24%3B++Proverbs+6%3A3-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS
—–

https://oca.org/readings/daily/2020/03/12

—————–
Daniel Ekechukwu . Feltámadás a halálból
————

“… Ez a szellemi harc egy kegyetlen harc, és azt Királyságom vívja meg a gonosz erői ellen. Mégis erről a tényről sok ember teljesen megfeledkezik, mert a gonosz szelleme egy új hamis tant áraszt szét, mely külsőleg népszerűnek, csodálatraméltónak, örvendetesnek fog látszani, és amelyet azok fognak megtapsolni, akik azt állítják, hogy Igémet szólják, de amelyek nem Tőlem származnak.

A gonosz óvatos, ravasz és fondorlatos, és így, amikor ügynökei Tanításom egy új megközelítési módját mutatják be, biztosak lehettek abban, hogy csodálatra méltó módon fogják azt felöltöztetni, amelyet jogosnak fognak találni. Ellenségem hatalma fojtogatja népem hitét, és ők nem látják, ami előttük folyik. …”

Az Én igazi követőim egyedül csak a Szentlélek Erejének köszönhetően lesznek képesek ellenállni ennek a lelkekért folytatott csatának

Igazság Könyve:

2015. március 4. szerda, 22:12

Drága szeretett leányom, a sötétség szelleme egy olyan időszakban nyomta el a Hangomat, amikor az emberiségnek a legnagyobb szüksége van Rám.

Ez a szellemi harc egy kegyetlen harc, és azt Királyságom vívja meg a gonosz erői ellen. Mégis erről a tényről sok ember teljesen megfeledkezik, mert a gonosz szelleme egy új hamis tant áraszt szét, mely külsőleg népszerűnek, csodálatraméltónak, örvendetesnek fog látszani, és amelyet azok fognak megtapsolni, akik azt állítják, hogy Igémet szólják, de amelyek nem Tőlem származnak.

A gonosz óvatos, ravasz és fondorlatos, és így, amikor ügynökei Tanításom egy új megközelítési módját mutatják be, biztosak lehettek abban, hogy csodálatra méltó módon fogják azt felöltöztetni, amelyet jogosnak fognak találni. Ellenségem hatalma fojtogatja népem hitét, és ők nem látják, ami előttük folyik.

A zűrzavar nem Tőlem származik. Az Én Igém világos, Tanításom végtelen. Az emberiség a humanizmust és az ateizmust karolta fel Helyettem. Engem félredobtak, Igémnek pedig már csak egyes részét tűrik meg, mert a másik részét elferdítik, csakhogy az megfeleljen a bűnösök igényeinek, akik így akarják igazolni vétkeiket. Ők maguk között elnézik az eretnekséget, de Én mindent látó Vagyok, és a szerint fogom megítélni a Keresztényeket, ahogyan ők Igémet elutasítják, és az Ellenem elkövetett cselekedeteik szerint.

A világban a Keresztényeket hamar ki fogják közösíteni, és nagy megpróbáltatásokat fognak elszenvedni a világban fellelhető, és Ellenem irányuló gyűlölet miatt.

Engem azok vetettek meg, akik egykor ismertek, de most elutasítottak Engem. Már alig tűrnek meg azok, akik bár tudják, hogy Ki Vagyok, de akik elvetik Tanításom egyes részeit, mivel az Igazság kényelmetlen számukra.

A földön töltött Időm során sokan elkerültek Engem, különösen azok a büszke lelkek, akik nyájamat vezették a templomokban. Ők Isten Igéjét prédikálták, de az Igazságot már nem akarták Ajkaimról, a Messiás Ajkáról hallani.

Ma itt vannak hűtlen szolgáim, akik nem ragaszkodnak az Igazsághoz. Sokan közülük már nem fogadják el Szent Igémet, mely kristálytiszta marad, akárcsak a forrásból fakadó víz.Ők azt a vizet, amely a Szentlélekből árad ki, bemocskolták, és azt az ártatlan lelkek fogják meginni. Az Igazságot el fogják ferdíteni, és sokan kénytelenek lesznek lenyelni a sötétség tanát, mely olyan fényesen fog ragyogni, mint egy káprázatos csillag. Ennek az új hamis tannak semmi köze sem lesz Hozzám, és éppen ezért, csak azok fogják megtalálni az Örök Életet, akik hisznek a Szent Evangéliumban, és akik nem hajlandók eltérni attól.

Azért jöttem, hogy az Igazságot hozzam nektek; hogy megmentselek benneteket, és ti ezért Engem keresztre feszítettetek. Mégis a Kereszthalálom volt az, amely által legyőztem a halált. Mindent, amit tettem, értetek tettem, és mindaz, ami a halál fölött aratott Győzelmemből származik, a tietek. Tietek a test élete, ha hisztek Bennem, és a lelketek örökké élni fog. Második Eljövetelem előtt elutasíttok Engem, akkor nem lesztek felkészülve, hogy fogadjatok Engem. Ha megölelitek a hazugságokat, jóllehet Igém Igazságát már ismeritek, akkor kétségbe fogtok esni.És most itt Vagyok, hogy még egyszer keresztre feszítsenek Engem, de ez alkalommal kevésbé fogják gyászolni Testemet – Egyházamat -, mivel ti el fogtok hagyni Engem mire visszatérek a Nagy Napon. Rólam már meg fognak feledkezni, de a csalót bálványozni, imádni, és mint egy királyi méltóságot köszönteni fogják, s közben Én az árokban fogok heverni és össze fognak taposni.

Az Én igazi követőim egyedül csak a Szentlélek Erejének köszönhetően lesznek képesek ellenállni ennek a lelkekért folytatott csatának, és Én megadok nektek minden Kegyelmet, hogy megnyissátok szemeteket az Igazságra, és hogy megakadályozzalak titeket abban, hogy a megtévesztés felfaljon benneteket.

Az Én hűséges felszentelt szolgáim, akik hűek maradnak Igémhez, fel fognak állni, és az Igazság útján fognak vezetni benneteket. Ezek a bátor felszentelt szolgáim rendkívüli kegyelmeket fognak kapni, hogy segítsenek a Keresztényeknek világosan felismerni a és a rossz közötti különbséget. Bátorság nektek, követőim, és tudjátok meg, hogy ezek a Kegyelmek most kiáradnak ezekre a szolgáimra, mert az ő vezetésük nélkül nehéz lenne számotokra, hogy hirdessétek az Igazságot.

Szeretlek mindnyájatokat. Soha nem foglak elhagyni benneteket. Magamhoz vonzlak benneteket, és arra sürgetlek, hogy imádkozzátok a Keresztes Imahadjáratom imáit, hogy megkapjátok azokat az Áldásokat, amelyekre szükségetek lesz az előttetek álló utazáson. A Szentlélek nyugszik rajtatok, és ti minden lehetséges Ajándékkal fel lesztek ruházva, hogy az Irántam való odaadásotokban megmaradjatok.

Hívjatok mindig Engem, hogy segítsek nektek, hogy bátorságot, erőt és képességet adjak nektek arra, hogy szeretettel és együttérzéssel bánjatok ellenségeitekkel, amelyre szükségetek van, ha ti az Én igazi tanítványaim akartok lenni.

Azonban ellenségeimet szeretni nem azt jelenti, hogy elfogadjátok az eretnekséget. Kérem továbbá tőletek, hogy tartózkodjatok a Nevemben történő bármiféle gyűlölködéstől.

Hirdessétek Igémet. Nincs szükség arra, hogy megvédjétek azt.

A ti szeretett Jézus Krisztusotok,

Az emberiség Üdvözítője és Megváltója”

https://masodikeljovetel.hu/az-en-huseges-felszentelt-szolgaim-akik-huek-maradnak-igemhez-fel-fognak-allni-es-vezetni-fognak

 

———-
Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

ÉN VAGYOK A REMÉNYSÉG, MELYET A VILÁG KERES

1991. február 7.

Üzenet a világ számára:

Béke legyen veletek! Jézus vagyok. Én vagyok a Reménység, amelyet a világ keres. A Reménység, amelyet keresnek, a közelükben van. Csupán ki kell nyújtaniuk kezüket az ég felé, és keresni a mennyei dolgokat. Kereshetnek engem, és válaszolok nekik. Nem rejtem el Arcomat elõlük, és tekintetemet sem veszem le róluk. Szemem mindenkire figyel, és vigyáz minden lépéstekre.

Lelkem valóban betölti az egész világot, hogy eloszlassa ezt a sötétséget, és reményt nyújtson azoknak, akik tapogatózva haladnak ebben a végtelen éjszakában. Szeretteim, mivel a ti otthonotok a menny, és zarándokutatok a Földön vezet, okkal örvendezhettek és reménykedhettek.

Ó teremtés! Levenném-e rólad halotti lepledet anélkül, hogy életre keltenélek? Vagy én, aki életet hozok, vissza küldenélek-e a halálba? Irgalmasság vagyok. Szeretet vagyok.
Tekints az égre, és figyeld az idõk jeleit!
Azért jövök, hogy sorra összegyûjtsem a nemzeteket, megmutassam minden embernek Szent Arcomat, és emlékeztesselek benneteket szeretetemre. De látjátok, a bajok elkezdõdtek, ahogyan szülési fájdalmaitok is. Mivel hívõk lettetek, tanúsíthatjátok, hogy mindaz megvalósul, amit a Szentírásban olvastatok: Lelkemet bõséggel árasztom ki az emberiségre a sötétség e végsõ napjaiban. Oly dolgoknak lesztek tanúi, amelyeket korábban hasonlatokban és példabeszédekben kaptatok. Tanúi vagytok a Sátán kegyetlenségének, de megígérem nektek, kis gyermekeim, hogy szenvedéstek (ami erõsödni fog) után hamarosan öröm következik, és a szülési fájdalmak árán megszületik közöttetek a Szeretet!

De ma aggodalommal nézek a magasból e nemzedék bûneire, amelyek túltesznek Szodoma és Gomorra bûnein, mert a ti reménységetek alapja egy hamis krisztus. Gonosz, lázadó, vérrel szennyezett ez a nemzedék, és a Sátán árnyékában él. Ó nemzedék! A te kifinomult, állítólagos bölcsességed valóban kirekesztett engem, mert szíved felfuvalkodott, megtelt gõggel, és egyenlõnek tekinti magát velem, a ti Istenetekkel.

“Vajon mondod-e majd gyilkosaid elõtt is:
,Isten vagyok’, noha csak ember vagy,
s nem Isten, azoknak a kezében, akik átszúrnak?” 1

Utcáidon már vér folyik. Gonoszságodban olyan dolgokban reménykedsz, ami nem én vagyok. Emberekre alapozod reménységedet, és nem rám. Olyan gazdagságra, amely nem ment meg téged. Figyelmen kívül hagyod azt a kincset, amelyet én kínálok fel neked a mennyben. Elvárásaidat arra az emberiségre építed, amely hazug, mert azt hiszed, hogy mindent meg tudsz oldani saját emberi erõddel. Te {Isten ezt a szabadkõmûves felfogásra vonatkoztatja} valóban nagy gazdagságra tettél szert serényen kereskedve, de holnap meg fogsz halni .

Kevesen vannak, akik azt kérdezik: “Mi lehet annak oka, hogy az Úr és az õ Édesanyja hirtelen leszáll hozzánk?”, és papi lelkeimnek csak kis maradéka szentel figyelmet rendszeres megnyilatkozásainknak. Megmondtam, hogy “elküldöm hírnökömet, hogy elõkészítse elõttem az utat” 2 , és Édesanyám, aki a ti Édesanyátok is, pontosan ezt teszi. Az Írások beteljesednek, és bizony mondom nektek, hogy váratlanul eljön az, akire ábeleim és jákobjaim vágyódtak. Belép templomába, hogy elpusztítsa a káinokat és az ézsaukat, akik tönkretették és lerombolták Egyházamat. Ti gépiessé tettétek házamat, azt a házat, amelynek az imádság házává kellene lennie! Rablók tanyájává tettétek házamat! Hogyha én a “Szent Isten” vagyok, ahogy ti 3 mondjátok, hol marad a tisztelet, amellyel tartoztok nekem? Ha valóban Mesteretek vagyok, hol az irántam tanúsított megbecsülés? Ha Istenetek vagyok, miként imádtok és tömjéneztek engem? Hol az irántam tanúsított hûség? Hogyan lehetséges, hogy nem tudjátok felismerni az idõk jeleit? Hogyan lehetséges, hogy nem értitek meg a mennyei dolgokat? Hogyan lehet, hogy már nem hisztek csodáimban? Miért üldözitek ábeleimet és jákobjaimat, ha nem is nyilvánosan, de titokban? Én is megjelenek, ahogyan Szent Édesanyám. Lelkeken keresztül nyilvánulunk meg sok nemzetben, de jelenéseink untatnak, sõt bosszantanak benneteket. “Milyen fárasztó ez” 4 , mondjátok, mert ti a mai napig nem értettétek meg a mennyei dolgokat, amelyeket ábeleim és jákobjaim megértenek. Nem, ti nem értettétek meg szeretetemet, és azt a tiszteletet sem, amellyel Édesanyámnak tartoztok.
Ti a hitre buzdítotok, de saját erõtökben, saját tekintélyetekben és saját értelmetekben bíztok. Fületeket zavarja, hogy hangom ma bûnbánatra szólítja a bûnösöket. Ha gyógyító sugaraival hirtelen felragyog az igazságosság, ti visszautasítjátok adományomat, amelyet e sötét korszakotokban kínálok fel nektek.
Meddig kell még eltûrnöm ismételt üldözéseiteket?
Fel kell-e áldoznom évrõl évre ábeleimet és jákobjaimat, akik oltáraim tömjéne és Egyházam erõs oszlopai? Becsukjátok fületeket hangom elõl, hogy csak saját hangotokra figyeljetek. Sokakat megfosztottatok attól, hogy új szõlõskertjeim gyümölcsébõl ehessenek, mert hatalmába kerített titeket a Sátán, és megtámadta lelketeket. És íme, mások vezekelnek bûneitekért! 5Mások vezekelnek hiúságotokért és esztelenségeitekért: hogy titeket megmentsenek. Ezek a nemes lelkek mindennap felkínálják arcukat nektek, hogy a ti érdeketekben üssék, alázzák és kínozzák meg õket. E nemes lelkek saját vérükkel vezekelnek: hogy megmentsenek titeket. Várom, hogy kimondjátok, amivel tartoztok, de ti nem tartotok bûnbánatot, hanem tévelyegve járjátok saját utatokat milliókat vonszolva magatokkal. Jó állásokat és tekintélyt kerestek, de nem azért, hogy lelkeket nyerjetek meg és mentsetek meg. El fogtok bukni… és ez a folytonos hitehagyás véget ér… Bennetek, ábeleim és jákobjaim, újjáépítem egykori oltáraimat, amelyek most romokban hevernek. Kristálytiszta folyókat fakasztok belõletek, és tanúságotok gyümölcsözõ lesz, mivel ez a víz az én forrásomból fakad. És ahogy az élet fái növekednek a szent folyó vizétõl, gyermekeim is megerõsödnek tanúvallomásotoktól. Gyermekeim, bátorság! Nem hagytalak el és nem is felejtettelek el benneteket.
Aki bennem él, megérzi szeretetemet.
Aki belõlem táplálkozik, nem hal meg.
Aki bennem marad, élni fog.
Én, a Võlegény, azért jövök, hogy az én békémben és szeretetemben keljek egybe veletek és emlékeztesselek benneteket, hogy kezdettõl fogva az enyémek voltatok.
Én, az Úr, megáldalak benneteket. Homlokotokon hagyom szeretetem sóhaját. Az én Szent Nevemben  legyetek egyek!”


———-
Római katolikus:

2020-03-11

2. nagyböjti hét szerda

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
A
gonoszok mindig üldözik a jókat, de Isten végül igazságot szolgáltat. 
Miközben Jeremiás az Úr parancsát teljesítette, így fondorkodtak egymás között ellenségei: „Rajta! Szőjünk összeesküvést Jeremiás ellen, mert nélküle sem vész ki a törvény a papnál, sem a tanács a bölcsnél, sem a beszéd a prófétánál! Gyertek, vádoljuk be őt, és gondosan figyeljük meg minden szavát.”
Jeremiás ekkor így imádkozott: „Figyelj rám, Uram, és halld meg
ellenségeim szavát! Vajon rosszal szokás-e fizetni a jóért? Miért ásnak hát vermet nekem? Emlékezzél! A színed elé álltam, hogy közbenjárjak értük, és elhárítsam a haragodat róluk.”
Ez az Isten igéje.

Jer 18,18-20

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Uram, Istenem, * irgalmasságodban szabadíts meg engem. (17b. vers. – 2. tónus)
Előénekes: Kiszabadítasz a hálóból, amelyet titkon vetettek nekem, * mivel te vagy az én erősségem.
Uram, kezedbe ajánlom lelkemet, * megváltottál engem, hűséges Istenem.
Hívek: Uram, Istenem, * irgalmasságodban szabadíts meg engem.
E: Sokak gyalázkodó szavát hallom, * rettegés vesz körül engem,
mert összefogtak ellenem, * azon tanakodnak, hogy életemet kioltsák.
H: Uram, Istenem, * irgalmasságodban szabadíts meg engem.
E: Én azonban benned remélek, Uram, * azt mondom: „Te vagy Istenem, sorsom kezedben van.”
Ragadj ki az ellenség kezéből, * és azoktól, akik üldöznek engem.
H: Uram, Istenem, * irgalmasságodban szabadíts meg engem.
Zsolt 30,5-6.14.15-16

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Én vagyok a világ világossága, – mondja az Úr, * aki engem követ, övé lesz az élet világossága. Jn 8,12b – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon mindenkinek.
Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben magához hívta tizenkét tanítványát, és bizalmasan közölte velük; „Most fölmegyünk Jeruzsálembe. Ott az Emberfiát a főpapok és írástudók kezére adják, halálra ítélik, majd kiszolgáltatják a pogányoknak, megcsúfolják, megostorozzák és keresztre feszítik, de harmadnapra feltámad.”
Ekkor odalépett hozzá a Zebedeus-fiúknak (Jakab és János apostoloknak) anyja, fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?”
Ő azt felelte: „Intézd úgy, (Uram,) hogy az én két fiam országodban melletted üljön: az egyik jobbodon, a másik pedig bal oldaladon.”
Jézus így válaszolt nekik: „Nem tudjátok, hogy mit kértek. Készek vagytok-e arra, hogy kiigyátok azt a kelyhet, amelyet nekem ki kell innom?”
„Készek vagyunk!” – felelték.
Jézus erre így folytatta: „A szenvedések kelyhét velem együtt kiisszátok majd. De hogy ki üljön mellettem jobb és bal felől, azt nem én döntöm el. Azok ülnek majd ott, akiket mennyei Atyám erre kiválasztott.”

Amikor a többi tíz (apostol) ezt meghallotta, méltatlankodni kezdett a testvérpár viselkedése miatt. Jézus magához hívta őket, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy a pogányoknál hogyan hatalmaskodnak a vezető emberek: akinek nagyobb a rangja, érezteti a hatalmát. Nálatok ne így legyen! Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok! És aki első akar lenni, legyen a cselédetek! Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja életét váltságul mindenkiért.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 20,17-28″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-03-11

“…  Ezek a bátor felszentelt szolgáim rendkívüli kegyelmeket fognak kapni, hogy segítsenek a Keresztényeknek világosan felismerni a és a rossz közötti különbséget. Bátorság nektek, követőim, és tudjátok meg, hogy ezek a Kegyelmek most kiáradnak ezekre a szolgáimra, mert az ő vezetésük nélkül nehéz lenne számotokra, hogy hirdessétek az Igazságot. …”

————
Ortodox (Görög keleti): 

16 De magasztos lesz a Seregek Ura, mikor ítéletet tart, és a szent Isten szentnek bizonyul, mikor igazságot tesz.

17 Bárányok legelnek ott a legelőkön, és a gazdagok romjain jövevények élősködnek.

18 Jaj azoknak, akik a gonoszság kötelein húzzák maguk után a bűnt, és a vétket kötélen, mint a kocsit,

19 akik ezt mondják: Siessen, cselekedjék hamar, hadd lássuk már! Teljesedjék be mielőbb Izráel Szentjének terve, hadd ismerjük meg!

20 Jaj azoknak, akik azt mondják, hogy a rossz, és a rossz, és akik azt állítják, hogy a sötétség világosság, és a világosság sötétség; azt állítják, hogy a keserű édes, és az édes keserű!

21 Jaj azoknak, akik bölcseknek képzelik magukat, és magukat tartják okosnak.

22 Jaj azoknak, akik hősök a borivásban és vitézek az italok keverésében,

23 akik megvesztegetésért igaznak mondják a bűnöst, de az igazak igazát elvitatják.

24 Ezért ahogyan a tarlót megemésztik a lángnyelvek, és a széna összeroskad a tűzben, úgy korhad el gyökerük. Viráguk elszáll, mint a por, mert megvetik a Seregek Urának tanítását, és utálják Izráel Szentjének beszédét.

25 Ezért gerjedt haragra népe ellen az Úr, kinyújtja kezét és megveri. Megrendülnek a hegyek, és annyi lesz a hulla, mint a szemét az utcán. Mindezzel nem múlt el haragja, és keze még ki van nyújtva.

———————————

Kain utódai

16 Ezután elment Kain az Úr színe elől, és letelepedett Nód földjén, Édentől keletre.

17 És Kain a feleségével hált, aki terhes lett, és megszülte Énókot. Majd várost épített Kain, és a fia nevéről Énóknak nevezte el.

18 Énóknak született Írád, Írád nemzette Mehújáélt, Mehújáél nemzette Metúsáélt, és Metúsáél nemzette Lámeket.

19 Lámek két feleséget vett magának: az egyiknek Ádá volt a neve, a másiknak Cillá.

20 Ádá szülte Jábált. Ő lett a sátorlakók és pásztorok ősatyja.

21 Testvérének Júbál volt a neve. Ő lett minden citerás és fuvolás ősatyja.

22 Cillá is szült: Túbalkaint, mindenféle réz- és vasszerszám kovácsmesterét, továbbá Túbalkain húgát, Naamát.

23 Egyszer ezt mondta Lámek a feleségeinek: Ádá és Cillá, hallgassatok szómra! Lámek asszonyai, figyeljetek mondásomra! Embert ölök, ha megsebez, gyermeket is, ha megüt.

24 Ha hétszeres a bosszú Kainért, hetvenhétszeres az Lámekért!

Sét és Enós születése

25 Ádám újból a feleségével hált, és az fiút szült, és Sétnek nevezte el, mert azt mondta: Adott nekem Isten más utódot Ábel helyett, akit meggyilkolt Kain.

26 Sétnek is született fia, akit Enósnak nevezett el. Akkor kezdték segítségül hívni az Úr nevét.

——————————–

“…  Ők azt a vizet, amely a Szentlélekből árad ki, bemocskolták, és azt az ártatlan lelkek fogják meginni. …”
———————

15 A magad kútjából igyál vizet, és csörgedező vizet a magad forrásából!

16 Ne folyjanak forrásaid az utcára, és patakjaid a terekre!

17 Egyedül tiéid legyenek, ne oszd meg másokkal!

18 Legyen forrásod áldott, és örülj ifjúkorodban elvett feleségednek.

19 Szerelmes szarvasünő és kedves őzike ő, keblei gyönyörködtetnek mindenkor, szerelmétől mindig mámoros leszel.

20 Miért mámorosodnál meg, fiam, a más asszonyától, miért ölelnéd idegen asszony keblét?

21 Mert az Úr látja az ember útjait, és figyeli minden lépését.

22 Saját bűnei fogják meg a bűnöst, és saját vétkei kötözik meg.

23 Meghal az ilyen, mert nem fogadta meg az intést, és a sok bolondság megmámorosította.

A könnyelműség és a restség szegénységbe visz

6.1 Fiam, ha kezességet vállaltál embertársadért, és kezet adtál egy idegenért,

ha csapdába estél saját kijelentéseid miatt, és megfogtak téged saját kijelentéseid,

akkor így cselekedj, fiam, hogy megmenekülj, ha embertársad kezébe jutottál: Menj hozzá sietve, és ostromold embertársadat!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=++Isaiah+5%3A16-25%3B++Genesis+4%3A16-26%3B++Proverbs+5%3A15-6%3A3&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS
—–

https://oca.org/readings/daily/2020/03/11

“…  Ők maguk között elnézik az eretnekséget, de Én mindent látó Vagyok, és a szerint fogom megítélni a Keresztényeket, ahogyan ők Igémet elutasítják, és az Ellenem elkövetett cselekedeteik szerint. …”
DÉLELŐTT – Örökimádás, engesztelés – Bocsa József
https://www.youtube.com/watch?v=OenKoS2o_kc

Engem azok vetettek meg, akik egykor ismertek, de most elutasítottak Engem

Igazság Könyve:

2015. március 4. szerda, 22:12

Drága szeretett leányom, a sötétség szelleme egy olyan időszakban nyomta el a Hangomat, amikor az emberiségnek a legnagyobb szüksége van Rám.

Ez a szellemi harc egy kegyetlen harc, és azt Királyságom vívja meg a gonosz erői ellen. Mégis erről a tényről sok ember teljesen megfeledkezik, mert a gonosz szelleme egy új hamis tant áraszt szét, mely külsőleg népszerűnek, csodálatraméltónak, örvendetesnek fog látszani, és amelyet azok fognak megtapsolni, akik azt állítják, hogy Igémet szólják, de amelyek nem Tőlem származnak.

A gonosz óvatos, ravasz és fondorlatos, és így, amikor ügynökei Tanításom egy új megközelítési módját mutatják be, biztosak lehettek abban, hogy csodálatra méltó módon fogják azt felöltöztetni, amelyet jogosnak fognak találni. Ellenségem hatalma fojtogatja népem hitét, és ők nem látják, ami előttük folyik.

A zűrzavar nem Tőlem származik. Az Én Igém világos, Tanításom végtelen. Az emberiség a humanizmust és az ateizmust karolta fel Helyettem. Engem félredobtak, Igémnek pedig már csak egyes részét tűrik meg, mert a másik részét elferdítik, csakhogy az megfeleljen a bűnösök igényeinek, akik így akarják igazolni vétkeiket. Ők maguk között elnézik az eretnekséget, de Én mindent látó Vagyok, és a szerint fogom megítélni a Keresztényeket, ahogyan ők Igémet elutasítják, és az Ellenem elkövetett cselekedeteik szerint.

A világban a Keresztényeket hamar ki fogják közösíteni, és nagy megpróbáltatásokat fognak elszenvedni a világban fellelhető, és Ellenem irányuló gyűlölet miatt.

Engem azok vetettek meg, akik egykor ismertek, de most elutasítottak Engem. Már alig tűrnek meg azok, akik bár tudják, hogy Ki Vagyok, de akik elvetik Tanításom egyes részeit, mivel az Igazság kényelmetlen számukra.

A földön töltött Időm során sokan elkerültek Engem, különösen azok a büszke lelkek, akik nyájamat vezették a templomokban. Ők Isten Igéjét prédikálták, de az Igazságot már nem akarták Ajkaimról, a Messiás Ajkáról hallani.

Ma itt vannak hűtlen szolgáim, akik nem ragaszkodnak az Igazsághoz. Sokan közülük már nem fogadják el Szent Igémet, mely kristálytiszta marad, akárcsak a forrásból fakadó víz. Ők azt a vizet, amely a Szentlélekből árad ki, bemocskolták, és azt az ártatlan lelkek fogják meginni. Az Igazságot el fogják ferdíteni, és sokan kénytelenek lesznek lenyelni a sötétség tanát, mely olyan fényesen fog ragyogni, mint egy káprázatos csillag. Ennek az új hamis tannak semmi köze sem lesz Hozzám, és éppen ezért, csak azok fogják megtalálni az Örök Életet, akik hisznek a Szent Evangéliumban, és akik nem hajlandók eltérni attól.

Azért jöttem, hogy az Igazságot hozzam nektek; hogy megmentselek benneteket, és ti ezért Engem keresztre feszítettetek. Mégis a Kereszthalálom volt az, amely által legyőztem a halált. Mindent, amit tettem, értetek tettem, és mindaz, ami a halál fölött aratott Győzelmemből származik, a tietek. Tietek a test élete, ha hisztek Bennem, és a lelketek örökké élni fog. Második Eljövetelem előtt elutasíttok Engem, akkor nem lesztek felkészülve, hogy fogadjatok Engem. Ha megölelitek a hazugságokat, jóllehet Igém Igazságát már ismeritek, akkor kétségbe fogtok esni. És most itt Vagyok, hogy még egyszer keresztre feszítsenek Engem, de ez alkalommal kevésbé fogják gyászolni Testemet – Egyházamat -, mivel ti el fogtok hagyni Engem mire visszatérek a Nagy Napon. Rólam már meg fognak feledkezni, de a csalót bálványozni, imádni, és mint egy királyi méltóságot köszönteni fogják, s közben Én az árokban fogok heverni és össze fognak taposni.

Az Én igazi követőim egyedül csak a Szentlélek Erejének köszönhetően lesznek képesek ellenállni ennek a lelkekért folytatott csatának, és Én megadok nektek minden Kegyelmet, hogy megnyissátok szemeteket az Igazságra, és hogy megakadályozzalak titeket abban, hogy a megtévesztés felfaljon benneteket.

Az Én hűséges felszentelt szolgáim, akik hűek maradnak Igémhez, fel fognak állni, és az Igazság útján fognak vezetni benneteket. Ezek a bátor felszentelt szolgáim rendkívüli kegyelmeket fognak kapni, hogy segítsenek a Keresztényeknek világosan felismerni a és a rossz közötti különbséget. Bátorság nektek, követőim, és tudjátok meg, hogy ezek a Kegyelmek most kiáradnak ezekre a szolgáimra, mert az ő vezetésük nélkül nehéz lenne számotokra, hogy hirdessétek az Igazságot.

Szeretlek mindnyájatokat. Soha nem foglak elhagyni benneteket. Magamhoz vonzlak benneteket, és arra sürgetlek, hogy imádkozzátok a Keresztes Imahadjáratom imáit, hogy megkapjátok azokat az Áldásokat, amelyekre szükségetek lesz az előttetek álló utazáson. A Szentlélek nyugszik rajtatok, és ti minden lehetséges Ajándékkal fel lesztek ruházva, hogy az Irántam való odaadásotokban megmaradjatok

Hívjatok mindig Engem, hogy segítsek nektek, hogy bátorságot, erőt és képességet adjak nektek arra, hogy szeretettel és együttérzéssel bánjatok ellenségeitekkel, amelyre szükségetek van, ha ti az Én igazi tanítványaim akartok lenni.

Azonban ellenségeimet szeretni nem azt jelenti, hogy elfogadjátok az eretnekséget. Kérem továbbá tőletek, hogy tartózkodjatok a Nevemben történő bármiféle gyűlölködéstől.

Hirdessétek Igémet. Nincs szükség arra, hogy megvédjétek azt.

A ti szeretett Jézus Krisztusotok,

Az emberiség Üdvözítője és Megváltója”

https://masodikeljovetel.hu/az-en-huseges-felszentelt-szolgaim-akik-huek-maradnak-igemhez-fel-fognak-allni-es-vezetni-fognak

 

 

———-
Római katolikus:

2020-03-10

2. nagyböjti hét kedd

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Sokszor a választottak is hálátlanok; a bűnbánatban azonban megtisztulunk, és örök életet nyerünk.
Prófétája által szól az Úr: Halljátok az Úr szavát, Szodoma fejedelmei! Figyelj Isten parancsára, Gomorra népe! „Mosdjatok meg, s tisztuljatok meg. El gonosz tetteitekkel színem elől, ne tegyetek többé rosszat!
Tanuljatok meg
jót tenni: keressétek az igazságot, segítsétek az elnyomottakat, szolgáltassatok igazságot az árvának s védelmezzétek az özvegyet. Aztán jöjjetek s szálljatok velem perbe!” – mondja az Úr. „Ha olyanok volnának is bűneitek, mint a skarlát, fehérek lesznek, mint a hó; és ha olyan vörösek is, mint a bíbor, olyanok lesznek, mint a gyapjú.

Ha készséggel engedelmeskedtek, majd a föld legjavából esztek. De ha tovább is lázongtok ellenem, kard pusztít el benneteket.” Igen, az Úr szája mondta ezt.
Ez az Isten igéje.
Iz 1,10.16-20

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Aki szeplőtelenül járja az élet útját, * annak mutatom meg az Isten üdvösségét. (Vö. 23b. vers. – 9. tónus)
Előénekes: Nem áldozataid miatt dorgállak meg én, * égőáldozataidat mindig látom.
Nem fogadok el borjakat házadtól, * kecskéket sem kívánok legelődről.
Hívek: Aki szeplőtelenül járja az élet útját, * annak mutatom meg az Isten üdvösségét.
E: Törvényeimet miért emlegeted, * és miért veszed ajkadra szövetségem.
Hiszen gyűlölöd a törvény Fegyelmét, * hátat fordítasz szavaimnak.
H: Aki szeplőtelenül járja az élet útját, * annak mutatom meg az Isten üdvösségét.
E: Így cselekedtél és én csak hallgattam, † úgy vélted, hogy hozzád hasonló vagyok, * de felelned kell, mert számon kérlek.
Aki tisztel engem, az a dicséret áldozatát hozza, † aki szeplőtelenül járja az élet útját, * annak mutatom meg az Isten üdvösségét.
H: Aki szeplőtelenül járja az élet útját, * annak mutatom meg az Isten üdvösségét.
Zsolt 49,8-9.16bc-17.21 és 23

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Szakítsatok minden törvényszegéssel, † mondja a mi Urunk, Istenünk, * szerezzetek magatoknak új szívet és új lelket a bűnbánatban! Vö. Ez 18,31 – 3 a. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Aki Isten törvényét tanítja, legyen példakép a törvény megtartásában is!
Egy alkalommal Jézus e szavakkal fordult a néphez és tanítványaihoz;
„Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt.
Súlyos, sőt elviselhetetlen terheket kötöznek össze és helyeznek az emberek vállára, de maguk egy ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Amit tesznek, azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Szélesre szabják imaszíjukat, és köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre ülni, a zsinagógában pedig az első székekbe. Elvárják, hogy az emberek köszönjenek nekik a főtereken, és hogy rabbinak, azaz mesternek szólítsák őket.
Ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. De atyának se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. És tanítónak se hívassátok magatokat, hisz egy a ti tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája. Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.”
Ezek az evangélium igéi.

Mt 23,1-12″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-03-10

————
Ortodox (Görög keleti): 

A Seregek Urának szőlője: Izráelnek háza, és gyönyörű ültetvénye: Júda férfiai. Törvényességre várt, és lett önkényesség, igazságra várt, és lett kiáltó gazság!

Jaj a dőzsölő gazdagoknak

Jaj azoknak, akik házat házhoz ragasztanak, és mezőt mező mellé szereznek, míg hely sem marad másnak, és csak ti laktok ebben az országban!

Ezt hallottam a Seregek Urától: Az a sok ház romba dől majd, a nagyok és szépek lakatlanná lesznek.

10 Tíz hold szőlő csak egy bat bort terem, tíz véka vetőmag csak egy vékát terem!

11 Jaj azoknak, akik korán reggel ital után járnak! Estig elmulatnak, bor hevíti őket.

12 Citera és lant, dob, fuvola és bor mellett lakmároznak, de az Úr tetteit nem veszik észre, kezének munkáját nem látják meg.

13 Ezért megy fogságba népem, bár még nem tudja. Éhen halnak előkelői, a tömeg szomjan eped el.

14 Ezért tátja ki torkát a sír, fölnyitja száját mérhetetlenül. Odakerül az előkelő és a tömeg, a zajongók és a vigadozók.

15 Meg kell hajolnia az embernek, megalázkodnia a halandónak, meg kell alázkodniuk a kevély tekintetűeknek.

16 De magasztos lesz a Seregek Ura, mikor ítéletet tart, és a szent Isten szentnek bizonyul, mikor igazságot tesz.

———————————–

Egyszer azt mondta Kain a testvérének, Ábelnak: Menjünk ki a mezőre! Amikor a mezőn voltak, rátámadt Kain a testvérére, Ábelra, és meggyilkolta.

Isten megátkozza Kaint

Akkor az Úr ezt mondta Kainnak: Hol van Ábel, a testvéred? Kain ezt felelte: Nem tudom! Talán őrzője vagyok én a testvéremnek?

10 De az Úr így szólt: Mit tettél? Testvéred kiontott vére kiált hozzám a földről.

11 Most azért légy átkozott, kitaszítva arról a földről, amely megnyitotta a száját, hogy befogadja testvéred kiontott vérét a kezedből.

12 Ha a földet műveled, nem adja többé neked termőerejét. Bujdosó és kóborló leszel a földön.

13 Ekkor Kain azt mondta az Úrnak: Nagyobb a büntetésem, semhogy elhordozhatnám.

14 Íme, elűztél ma erről a földről, el kell rejtőznöm színed elől, bujdosó és kóborló leszek a földön, és meggyilkolhat bárki, aki rám talál.

15 De az Úr azt felelte neki: Nem úgy lesz! Ha valaki meggyilkolja Kaint, hétszeresen kell bűnhődnie. Ezért jelet tett az Úr Kainra, hogy senki se üsse agyon, ha rátalál.

———————————

Ne kívánd más asszonyát!

Fiam, figyelj bölcsességemre, hallgasd meg értelmes szavaimat!

Maradj megfontolt, és ügyelj, hogy ajkad okosan szóljon!

Mert színméz csepeg a más asszonyának ajkáról, és ínye simább az olajnál.

De a végén keserű lesz, mint az üröm, éles, mint a kétélű kard.

Lábai a halál felé visznek, léptei a holtak hazájába tartanak.

Nem az élet ösvényét járja, téves úton jár, és maga sem tudja.

Most azért, fiaim, hallgassatok rám, ne térjetek el attól, amit mondok!

Messze kerüld el az ilyen nőt, ne közelíts háza ajtajához,

különben másoknak kell adnod méltóságodat, és éveidet a kegyetleneknek;

10 bitorlók élik föl életerődet, és kereseted idegen házába kerül.

11 Nyögni fogsz majd a végén, amikor tönkremegy tested és életed.

12 És ezt mondod: Miért is gyűlöltem az intést, miért utáltam szívből a feddést?

13 Miért nem hallgattam tanítóim szavára, miért nem figyeltem oktatóimra?

14 Majdnem belekerültem minden rosszba, amit egy társaság vagy csoport elkövethet.

15 A magad kútjából igyál vizet, és csörgedező vizet a magad forrásából!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=++Isaiah+5%3A7-16%3B++Genesis+4%3A8-15%3B+++Proverbs+5%3A1-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

———————

https://oca.org/readings/daily/2020/03/10

 
“…  Sokan közülük már nem fogadják el Szent Igémet, mely kristálytiszta marad, akárcsak a forrásból fakadó víz. …”

Isten, az Atya: Azért jövök, hogy összegyűjtsem a hívőket. Nemsokára itt van az Én Időm, mivel Fiam Irgalmassága szinte elérkezett hozzátok

Igazság Könyve:

“2014.01.13 16:56

Én vagyok Isten, az Atya. Én vagyok, Aki Vagyok. Én vagyok a ti Teremtőtök – az Alfa és az Omega.

Drága leányom, hallgass Engem, amint bejelentem, hogy azon Beavatkozásom, mely megakadályozza az emberi nem elpusztítását, hamarosan bekövetkezik.

Amikor nem hallotok semmi gonoszat – az nem azt jelenti, hogy nem létezik. Egy gonosz cselekedetet terveznek a háború kitörésére, azzal a kizárólagos céllal, hogy annyi embert pusztítsanak el, amennyit csak lehetséges. Az ember azon képessége, hogy Gyermekeim ellen rossz cselekedetet hajtson végre, sohasem volt nagyobb. Az ember képessége a technológia gyártására sohasem volt nagyobb, de ezzel a tudással nagymértékben visszaél, és azok a tervek, hogy életetek minden részét ellenőrizzék, már egy előrehaladott stádiumban vannak.

Ők, az ellenségeim, ellenőrizni akarják, hogy mit egyetek, igyatok és mindazt, amit annak érdekében tesztek, hogy úgy terjesszétek az Igazságot, ahogyan azt Én adtam nektek. Nem fognak nyugodni addig a napig, amíg országaitokat, pénzügyeiteket és egészségeteket ellenőrzésük alá nem veszik. Miközben ezek a tervek nyilvánvalóvá válnak, át fogják venni a vezetést minden vallás fölött is. Mivel oly sok ember nem hisz Létezésemben, kevés lesz az ellenállás azon fondorlatos tervükkel szemben, hogy lelkeket lopjanak Tőlem.

Amikor az ember azt hiszi, hogy képes szembeszállni Istennel, akkor ő nem igazán tudja, hogy Ki Vagyok. Ha pedig nem tudja, hogy Ki Vagyok, akkor ő semmit sem tud. A szíve megkeményedett, az elméje eltompult és a lelke ólomnehéz lett.

Az, aki eltávolodik Tőlem, elveszett. Aki azzal a szándékkal harcol Ellenem, hogy ellopja gyermekeim lelkét, az meghalt Számomra és az a sorsa, hogy elkárhozzon.

Én most közbe fogok lépni, hogy megállítsam e rettenetes gonosz rémtett elkövetését. Aztán, amikor végeztem, meg fogom nyitni a szemeteket, megérintem a szíveteket és csodálattal töltelek el benneteket. Hamarosan fel fogom fedni az Igazságot, mivel közületek már oly sokan nem hisznek benne.

Én vagyok mindaz, ami van, és ami lesz. Én vagyok a ti Atyátok, a Mindent- Tudó, Mindent látó, a Mindent Szerető és a Végtelenül Irgalmas. Azért jövök, hogy összegyűjtsem a hívőket. Nemsokára itt van az Én Időm, mivel Fiam Irgalmassága szinte elérkezett hozzátok.

 

—–
Római katolikus:

2019-01-13

Urunk megkeresztelkedése

Kezdőének:
Az Úr megkeresztelkedésekor megnyílt az ég, a Szentlélek mint galamb lebegett az Úr fölött, és a mennyei Atya szava hallatszott: Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. (Vö. Mt 3,16-17)

Könyörgés:
Mindenható, örök Isten, te ünnepélyesen kinyilatkoztattad nekünk Krisztust mint szeretett Fiadat, amikor megkeresztelkedett a Jordán folyóban és leszállt rá a Szentlélek. Add, hogy mindig kedved teljék bennünk, fogadott gyermekeidben, akik újjászülettünk vízből és Szentlélekből. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.
vagy
Istenünk, egyszülött Fiad hozzánk hasonló emberi testben jelent meg köztünk. Add, kérünk, hogy bensőleg alakítson újjá minket Jézus, aki külsejét tekintve hasonló lett hozzánk. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Íme az én szolgám, akiben kedvem telik.
Ezt mondja az Úr: Íme, az én szolgám, akit támogatok, választottam, akiben kedvem telik. Kiárasztom rá lelkemet, és igazságot visz a nemzeteknek. Nem kiált majd, nem emeli föl a hangját, és szava se hallatszik az utcákon. A megtört nádszálat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki. Hűségesen tanítja az igazságot, nem lankad el, sem kedvét el nem veszti, míg az igazságot meg nem szilárdítja a földön. Az ő tanítására várnak a nemzetek.
Én, az Úr hívtalak meg igazságban, én fogtam meg a kezed és én formáltalak. Általad kötök szövetséget népemmel, és adok világosságot a nemzeteknek, hogy
nyisd meg a vakok szemét, és szabadítsd ki a börtönből a foglyokat, és a tömlöcből azokat, akik a sötétben ülnek.
Ez az Isten igéje.

vagy

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Mindenki meglátja majd az Úr dicsőségét.
„Vigasztaljátok meg népemet, vigasztaljátok meg” – ezt mondja Istenetek.
„Szóljatok Jeruzsálem szívéhez és kiáltsátok oda neki: Véget ért szolgaságának ideje, bocsánatot nyert gonoszsága, hiszen kétszeresen sújtotta az Úr keze minden bűnéért.”
Egy hang kiált: „Készítsetek utat az Úrnak a pusztában, egyengessétek Istenünk ösvényét a sivatagon át. Minden völgy emelkedjék föl, minden hegy és halom süllyedjen alá. Ami egyenetlen, váljék egyenessé, és sima úttá, ami göröngyös. Akkor megnyilvánul az Úr dicsősége, és meglátják azt mindenek. Igen, az Úr szája mondta ezt így.”
Menj föl egy magas hegyre, te, ki jó hírt viszel Sionnak, emeld föl erősen hangodat, te, aki jó hírt viszel Jeruzsálemnek. Emeld föl hangodat! Ne félj! Hirdesd Juda városainak:
„Íme, a ti Istenetek! Isten, az Úr,
íme, eljön hatalommal, karjával mindent uralma alá vet.
Vele van győzelmének jutalma, és színe előtt a bőséges zsákmány. Úgy legelteti nyáját, mint a pásztor. Karjaiba veszi bárányait, ölében hordozza őket, az anyajuhokat pedig nagy gonddal vezeti.”
Ez az Isten igéje.
Iz 42,1-4.6-7 v. Iz 40,1-5.9-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Áldja meg Isten az ő népét, * adjon neki békességet. Vö. 11 b. vers.
Előénekes: Adjátok meg az Úrnak, * Isten gyermekei,
adjátok meg az Úrnak a nevét megillető dicsőséget, * imádjátok az Urat szent ünnepi díszben!
Hívek: Áldja meg Isten az ő népét, * adjon neki békességet.
E: Az Úr szava zúg a vizek árján, * az Úr lebeg a nagy vizek fölött.
Az Úr szava telve erővel, * az Úr szava telve fönséggel.
H: Áldja meg Isten az ő népét, * adjon neki békességet.
E: A dicsőség Istene mennydörög, * templomában mindenek az ő dicséretét zengik.
Az Úr trónol a vízözön fölött, * az Úr király örökké.
H: Áldja meg Isten az ő népét, * adjon neki békességet.

vagy

Válasz: Mondj áldást lelkem az Úrnak, * mert csodálatos az ő nagysága.
Előénekes: Uram, Istenem, csodálatos a te nagyságod, * fenségbe és ékességbe öltözöl.
Sugárzó fény a te köntösöd, * kifeszíted az eget, mint egy sátort.
Hívek: Mondj áldást lelkem az Úrnak, * mert csodálatos az ő nagysága.
E: Vizek fölött áll a te otthonod, † a felhőket fogatul használod, * és tovaszállsz a szelek szárnyán.
Követeddé teszed a szeleket, * és szolgáddá a tüzes villámot.
H: Mondj áldást lelkem az Úrnak, * mert csodálatos az ő nagysága.
E: Mily számosak a te műveid, Uram, † bölcsességgel alkottál mindent, * teremtményeid betöltik a földet.
Mily nagy és széles a tenger, † megszámlálhatatlan élőlény nyüzsög benne: * kicsiny és hatalmas állatok.

H: Mondj áldást lelkem az Úrnak, * mert csodálatos az ő nagysága.
E: Mindenek tőled várják, * hogy enniök adj a kellő időben.
Összegyűjtik, amit nekik juttatsz, * megnyitod kezedet, és eltelnek minden jóval.
H: Mondj áldást lelkem az Úrnak, * mert csodálatos az ő nagysága.
E: De megzavarodnak, ha elfordítod arcodat, * elpusztulnak és a porba térnek, ha megvonod éltető erődet.
Ám, ha újra kiárasztod lelkedet, életre kelnek, * és a föld színét megújítod.
H: Mondj áldást lelkem az Úrnak, * mert csodálatos az ő nagysága.
Zsolt 28,1a és 2.3ac-4.3b. és 9b-10 v. 103,1b-2.3-4.24-25.27-28.29-30

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Isten fölkente a názáreti Jézust Szentlélekkel.
Kornéliusz (százados) házában Péter szólásra nyitotta ajkát, és ezeket mondta: „Valóban el kell ismernem, hogy Isten nem személyválogató. Mindenki kedves előtte, bármely néphez tartozik is, aki féli őt és az igazságot cselekszi. Isten a tanítást Izrael fiainak adta, és a béke örömhírét hirdette Jézus által. Ő a mindenség Ura.
Ti tudjátok, hogy mi minden történt Galileától egész Judeáig attól kezdve, hogy János hirdette a keresztséget: Hogyan kente fel az Isten a názáreti Jézust Szentlélekkel és hatalommal. Ő pedig, amerre csak járt, jótetteket vitt végbe, és meggyógyított minden ördögtől megszállottat, mert vele volt az Isten.”
Ez az Isten igéje.

vagy

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak Tituszhoz írt leveléből
Isten megmentett minket a Szentlélekben való újjászületés és megújulás fürdőjében.
Testvéreim!
Isten üdvözítő kegyelme megnyilvánult minden ember számára, és arra tanít minket, hogy szakítsunk az istentelenséggel és az evilági vágyakkal. Éljünk becsületesen, buzgón és szentül ezen a világon. Várjuk reményünk boldog beteljesedését: nagy Istenünknek és Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak dicsőséges eljövetelét. Hiszen ő önmagát adta értünk, hogy minket minden gonoszságtól megváltson, megtisztítson, és jótettekben buzgólkodó, választott népévé tegyen.
Amikor Üdvözítő Istenünk kinyilvánította jóságát és emberszeretetét, megmentett minket; nem azért, mert igazak voltak tetteink, hanem irgalmasságból, a Szentlélekben való újjászületés és megújulás fürdőjében.
Bőséggel árasztotta reánk a Szentlelket Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk által, hogy kegyelmével igaz életet éljünk, és az örök élet reménye legyen osztályrészünk.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 10,34-38 v. Tit 2,11-14;3,4-7

ALLELUJA
Eljön az, aki hatalmasabb nálam – mondja Keresztelő János, * ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel meg titeket. Vö. Lk 3,16 – 4g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Amikor Jézus megkeresztelkedett és imádkozott, megnyílt az ég.
Abban az időben:
A nép feszülten várakozott. Mindnyájan azon töprengtek magukban, vajon nem János-e a Krisztus. Ezért János így szólt hozzájuk: „Én csak vízzel keresztellek benneteket. De eljön, aki hatalmasabb nálam, akinek saruszíját sem vagyok méltó megoldani. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel fog titeket megkeresztelni.
Ekkor történt, hogy amikor a nép keresztelkedni ment, Jézus is megkeresztelkedett. Miközben imádkozott, megnyílt az ég, és a Szentlélek leszállt rá látható alakban, mint egy galamb. Szózat is hallatszott az égből: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 3,15-16.21-22″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-01-13

 
 
——
Görög katolikus:

Szeretsz-e engem?

15 Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e, mint ők?”

Péter így felelt: „Igen, Uram, tudod, hogy milyen kedves vagy nekem.”

Jézus erre azt mondta neki: „Viselj gondot a bárányaimra!”

16 Azután újra megkérdezte tőle: „Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?”

Péter ismét ezt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy milyen kedves vagy nekem.”

Jézus azt mondta: „Viseld gondját a juhaimnak!”

17 Ezután harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, Jóna fia, a barátom vagy?”

Péter erre elszomorodott, hogy Jézus harmadszorra is megkérdezte tőle: „A barátom vagy?” Így válaszolt: „Uram, te mindent tudsz. Tudod, hogy milyen kedves vagy nekem.”

Jézus azt mondta neki: „Viselj gondot a juhaimra![a] 18 Igazán mondom neked, amíg fiatal voltál, felkötötted az övedet, és oda mentél, ahová akartál. De ha megöregszel, kinyújtod a kezed, és akkor majd más köti fel az övedet, és oda visz, ahová nem akarsz menni.” 19 Ezzel adta tudtára, hogyan fog meghalni, és a halálával hogyan szerez dicsőséget Istennek. Ezután hozzátette: „Kövess egem!”

20 Ekkor Péter hátrafordult, és látta, hogy az a tanítvány, akit Jézus szeret, utánuk jön. Ő volt az, aki a vacsora közben Jézushoz közel hajolt, és megkérdezte tőle: „Uram, ki az, aki elárul téged?” 21 Mikor Péter látta ezt a tanítványt, megkérdezte Jézustól: „Uram, hát vele mi lesz?”

22 Jézus ezt felelte: „Ha azt akarom, hogy életben maradjon, amíg visszajövök, mi közöd hozzá? Te csak kövess engem!”

23 Így terjedt el a testvérek között az a hír, hogy ez a tanítvány nem fog meghalni. Pedig Jézus nem ezt mondta, hanem azt: „Ha azt akarom, hogy életben maradjon, amíg visszajövök, mi közöd hozzá?” 24 Ez a tanítvány az, aki mindezekről a dolgokról tanúskodik. Ő az, aki ezeket leírta, és tudjuk, hogy amit mond és ír, az igaz.

25 Jézus még sok más dolgot is tett. Ha ezeket mind részletesen leírnák, azt hiszem, az egész világ sem lenne elég, hogy befogadja azokat a könyveket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+21%3A15-25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Közülünk mindenki kapott valamilyen ajándékot, annak megfelelően, hogy Krisztus milyen célra adta neki a kegyelmet. Ezért mondja az Írás:

„Amikor felment a magasságba,
    foglyokat vitt magával,
és ajándékokat adott az embereknek.”[a]

Amikor azt mondja, hogy „felment”, az azt jelenti, hogy előzőleg Krisztus lejött a Földre. 10 Aki alászállt, ugyanaz, mint aki felemelkedett minden égi magasság fölé, hogy mindent betöltsön.

11 Igen, Krisztus az, aki apostolokat, prófétákat, evangélistákat, pásztorokat és tanítókat adott ajándékul az embereknek. 12 Azért adta őket, hogy felkészítsék és kiképezzék Isten szent népét a feladatukra: Krisztus „Testének” felépítésére. 13 Meddig fog tartani ez a felépítés? Addig, amíg mindnyájan egységre és harmóniára nem jutunk az Isten Fia megismerésében, és mindabban, amit a hitünk magában foglal. Addig, amíg majd mindannyian egészen felnőtté válunk, és minden tekintetben Krisztusra fogunk hasonlítani.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ephesians+4%3A7-13&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus Galileában kezdi meg a munkáját

12 Amikor Jézus meghallotta, hogy Bemerítő Jánost börtönbe vetették, visszament Galileába. 13 Elhagyta Názáretet, és a Galileai-tó melletti Kapernaumba költözött, Zebulon és Naftáli határvidékére, 14 hogy beteljesedjen Ézsaiás próféta szava:

15 „Figyeljetek rám, akik Zebulon és Naftáli földjén éltek,
    a tengerparti út vidékén,
    a Jordánon túli területen,
    az idegen népek Galileájában!
16 A sötétségben élő nép
    nagy világosságot látott.
Akik halál földjén és árnyékában laktak,
    azoknak hajnali világosság támadt.[a]

17 Jézus ettől fogva kezdte hirdetni: „Változtassátok meg, ahogy gondolkodtok, és térjetek vissza Istenhez, mert Isten Királysága megérkezett!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+4%3A12-17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

https://oca.org/readings/daily/2019/01/13
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

 

—–

Tóra:

13.1 Az Örökkévaló így szólt Mózeshez: 2 „Nekem szenteljetek Izráel népében minden elsőszülöttet, vagyis aki anyjának első gyermeke, azt számomra különítsétek el! Hasonlóképpen szenteljétek nekem a háziállatok kicsinyei közül azokat, amelyeket anyjuk először hozott a világra!”

Mózes ezt mondta a népnek: „Emlékezzetek erre a napra, amelyen kijöttünk Egyiptomból, ahol úgy éltünk, mint a rabszolgák! Emlékezzetek rá, hogy az Örökkévaló hozott ki bennünket onnan, nagy hatalmával. Erre való emlékezésül ne egyetek semmiféle kovásszal készült ételt! A mai napon jöttünk ki Egyiptomból, Abib hónapban.

Az Örökkévaló megesküdött ősapáinknak, hogy nekünk adja azt a tejjel-mézzel folyó földet, amelyen most még a kánaániak, hettiták, emóriak, hivviek és jebúsziak laknak. Ezért bevisz majd titeket arra a földre, s akkor ebben a hónapban tartsátok meg ezt az ünnepet minden évben!

Az ünnep hét napja alatt csakis kovásztalan kenyeret egyetek, a hetedik napon pedig tartsatok nagy ünnepet az Örökkévalónak! Kovásztalan kenyeret egyetek ezen a hét napon, s ez alatt kovász vagy kovásszal készült étel ne is legyen a házaitokban, sehol az országban! Azon a napon magyarázd el a gyermekeidnek: »Azért van ez az ünnep, hogy emlékeztessen arra, amit az Örökkévaló tett velem,[a] amikor kiszabadított engem Egyiptomból.«

Ez az ünnep olyan legyen számotokra, mintha a karodra vagy a homlokodra lenne kötve, hogy soha ne felejtsétek el. Emlékeztet arra, hogy az Örökkévaló tanítását emlegessétek szüntelen, hiszen ő az, aki erős karjával kihozott minket Egyiptomból. 10 Tartsátok meg hát ezt az ünnepet minden évben, a megfelelő időben.” …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Exodus+13&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Ebben az időben Debóra prófétanő, Lappídót felesége volt a bíró Izráelben. Debóra egy pálmafa alatt szokott ítélkezni, Efraim hegyvidékén, Ráma és Bétel között. Ide jártak fel hozzá az izráeliek, ha valamilyen peres ügyük volt. Debóra magához hívatta Bárákot, Abínoam fiát, aki Kedesben, Naftáli törzsének területén lakott. Ezt mondta neki: „Bárák, ezt parancsolja neked az Örökkévaló, Izráel Istene: »Gyűjts össze 10 000 férfit Naftáli és Zebulon törzséből, és vonulj föl seregeddel a Tábór-hegyre! Én pedig oda hozom eléd a Kisón-patakhoz[a] Siserát, Jábin vezérét, egész hatalmas seregével és harci szekereivel együtt, s kiszolgáltatom őket neked.«”

Bárák ezt felelte Debórának: „Ha te is táborba vonulsz velünk együtt, akkor vállalom. De ha nem jössz velem, akkor én sem megyek”.

„Veled megyek én is — válaszolta Debóra —, de akkor nem a tiéd lesz a dicsőség ebben a hadjáratban, mert Siserát az Örökkévaló egy asszony kezébe adja majd.”

Ezután Debóra Bárákkal együtt Kedesbe ment, 10 ahová Bárák összehívta Zebulon és Naftáli törzséből a harcosokat. Hívására 10 000 fő gyűlt össze, akiket felvezetett a Tábór-hegyre. Debóra is Bárákkal ment.

11 Mózes sógorának,[b] Hóbábnak leszármazottjaiból alakult a kéniek nemzetsége. Közülük az egyik, akit Hébernek hívtak, különvált a kéni nemzetségtől. Elköltözött, és Kedes közelében, a Caanaim melletti tölgyeknél táborozott.

12 Siserának jelentették, hogy Bárák és serege fölvonult a Tábór-hegyre. 13 Ennek hallatára Sisera is útnak indította seregét Haróset-Gójimból. Mind a 900 vasas harci szekerével és egész seregével együtt fölvonult a Kisón-patak mellé, a Tábór-hegy lábához.

14 Akkor Debóra szólt Báráknak: „Most támadj! Ez az a nap, amelyen az Örökkévaló kezedbe adta Siserát és seregét. Az Örökkévaló maga vonul előtted a csatába!” Ekkor Bárák támadásra vezette tízezres seregét, és a hegyről lerohanva megtámadták Siserát. 15 A csata közben az Örökkévaló annyira összezavarta és megrémítette Siserát, a harci szekerek hajtóit és az egész hadsereget, hogy végül maga Sisera is leugrott a szekeréről, és futva menekült a csatából. 16 Bárák és serege egészen Haróset-Gójimig üldözte a menekülő szekereket és katonákat, akiket az izráeliek mind egy szálig levágtak. Senki sem menekült meg közülük, 17 kivéve Siserát, aki egyedül futott el.

Menekülés közben Sisera a kéniek nemzetségéhez tartozó Héber feleségének, Jáélnek a sátorához ért. S mivel Jábin, Hácór királya és Héber között béke volt, Sisera itt biztonságban érezte magát. 18-19 Jáél kijött a sátorából, és köszöntötte, majd behívta őt: „Uram, jöjj be a sátramba! Ne félj!” Sisera elfogadta a meghívást, bement a sátorba, majd inni kért, mert nagyon szomjas volt. Jáél kinyitott egy tejes tömlőt, és abból adott neki. Majd Sisera lefeküdt, és Jáél betakarta egy takaróval. 20-21 Ezután Sisera megkérte Jáélt, hogy álljon a sátor ajtajába, és ha valaki az üldözők közül kérdezősködne utána, mondja azt, hogy nem is látta őt. Ezután Sisera mélyen elaludt, mert teljesen kimerült a futás közben. Ezután Jáél fogott egy sátorcöveket meg egy kalapácsot, óvatosan bement az alvó Siserához, és a cöveket annak halántékába verte, egészen a földbe szögezte. Így halt meg Sisera.

22 Ezután érkezett a Siserát üldöző Bárák Jáél sátorához. Az asszony köszöntötte, majd ezt mondta: „Gyere csak, megmutatom neked, akit keresel!” Azzal bevezette a sátorba: ott feküdt Sisera holtan, halántékában a sátorcövekkel!

23 Így alázta meg az Örökkévaló Jábint, Kánaán királyát Izráel előtt. 24 Ezután az izráeliek hatalma egyre jobban ránehezedett Jábinra, amíg végül legyőzték, és őt magát is megölték.

Debóra és Bárák éneke

5.1 Ezen a napon Debóra és Bárák ezt a győzelmi éneket[c] énekelte:

„Amikor Izráel harcosai hosszúra növesztették hajukat,
    mert egészen az Örökkévalónak szentelték magukat,
    dicsérjétek az Örökkévalót!

Halljátok ezt királyok,
    figyeljetek rám, fejedelmek,
mert az Örökkévalónak éneklek,
    az Örökkévalót dicsérem, Izráel Istenét!

Mikor Széírből[d] jöttél, Örökkévaló,
    mikor Edom földjén lépkedtél,
még a föld is remegett,
    az ég is megindult, esőt hullatott.
A hegyek reszkettek az Örökkévaló előtt,
    a Sínai-hegy is megremegett az Örökkévaló előtt,
    Izráel Istene előtt!

Anát fia, Samgar[e] idejében,
    Jáél napjaiban senki sem járt az utakon,
    a karavánok és utazók mind kerülő utakra tértek.
Kihaltak a falvak Izráelben.
    Kihalt az élet a falvakból,
amíg te nem jöttél, Debóra,
    amíg felkeltél, Izráel anyjaként vezettél!
Mikor Isten új vezetőket választott,[f]
    tüstént harc dúlt a kapuk előtt,
de még egy dárda, vagy pajzs sem akadt
    Izráel negyvenezres seregében.

Szívem azoké, akik vezetik Izráelt,
    akik a nép közül önként vállalták a harcot!
Dicsérjétek az Örökkévalót!

10 Emlegessétek újra meg újra az Örökkévaló nagy tetteit,
    akik felültök a nyeregtakaróra,[g]
    s útra keltek szürke szamarakon,
    vagy az úton mentek!
11 Mikor a nyájakat itatjátok a kútnál,
    halljátok az éneklők szavát,
    akik az Örökkévaló dicső tetteiről énekelnek,
győzelmekről, amelyeket az izráeli falvak népe aratott,
    amikor az Örökkévaló népe a város kapuinál harcolt.

12 Serkenj föl, Debóra, serkenj föl!
    Kelj föl, és énekelj!
Rajta, Bárák, támadj!
    Ejts foglyokat, Abínóam fia!

13 Akkor a maradék nép lerohant a hegyről,
    hogy harcoljon az ellenséggel,
    az Örökkévaló népe rárontott az idegenek seregére.

14 Jöttek Efraimból, akik Amálek helyére települtek,[h]
    jöttek utánad, Benjámin, a testvéreiddel,
jöttek Mákír[i] nemzetségéből a kapitányok,
    Zebulon törzséből, kezükben pálcával a vezérek.
15 Ide gyűltek Issakár fejedelmei,
    Debórához gyülekeztek,
Bárákot követve mind támadásra indultak,
    a hegyről a völgybe lerohantak.

De Rúben nemzetségei csak tanakodtak.
16 Miért üldögéltek nyájaitok mellett?
    Nézitek, hogy terelik össze a pásztorok juhaikat?
Rúben nemzetségei csak tanakodtak, nem mozdultak.
17 Gileád népe is ott maradt a Jordánon túl,[j]
    Dán fiai meg az idegenek hajóin szolgáltak,
Ásér nemzetségei a tengerparton üldögéltek,
    öblök partján táboroztak.

18 Csak Zebulon és Naftáli fiai
    harcoltak a dombokon halált megvetőn.
19 Királyok jöttek és harcoltak,
    Kánaán királyai csatáztak Meggidó vizeinél,
harcoltak Taanak mellett a síkon,
    de nem zsákmányoltak ezüstöt.
20 A csillagok is harcoltak az égből,
    saját pályájukról vívtak Sisera ellen.
21 Elsodorta Sisera seregét a Kisón megáradt patakja,
    elsöpörte őket a vízáradat, az ősi Kisón.

Folytasd csak lelkem, teljes erővel!

22 Hogy robogtak a vágtató lovak és szekerek!
    Menekülő paták dobogása hallik!

23 »Átkozzátok Méróz városát
    — mondja az Örökkévaló angyala —,
átkozzátok lakosait,
    mert nem jöttek az Örökkévalónak segíteni,
    nem akartak vitézei közé állni!«

24 De áldott legyen Jáél, a kéni Héber felesége!
    Áldottabb legyen minden más sátorlakó asszonynál!
25 Mikor Sisera vizet kért,
    Jáél tejet adott neki,
    fejedelmi csészéből tejszínnel itatta.
26 Bal keze sátorcövekért nyúlt,
    jobb kezébe munkások kalapácsát vette,
Sisera fejét szétzúzta, összetörte,
    halántékát földhöz szegezte.
27 Így esett el Sisera egy asszony lába előtt,
    Jáél lábánál elterült, nem mozdult többé.
    Ott fekszik holtan, megsemmisült!

28 Aggódva ki-kinéz ablakán Sisera anyja,
    kezét tördeli, aggódva várja fiát:
    »Miért késik harci szekere oly soká?
    Nem hallom lovai patkóit, miért?«
29 Legbölcsebb szolgálója nyugtatja,
    és maga is egyre csak ezt mondogatja:
30 »Biztosan most osztoznak a zsákmányon!
    Szép rabnő jut minden harcosnak, talán kettő is,
meg díszes ruhák Siserának,
    festett, hímzett, drága kendőt hoz nekem is,
    színes selyemkendőt nyakamra, vállamra!«

31 Így vesszenek mind ellenségeid, Örökkévaló!
    De akik szeretnek téged, tündököljenek,
    mint a fölkelő nap, ereje teljében!”

Ezután 40 évig béke volt Izráelben.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Judges+4-5&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

———

——–

Én mindenekelőtt a Nagy Irgalmasság Istene vagyok

Igazság Könyve:
“2013.12.07 14:25

 

Drága szeretett leányom, azt akarom, hogy mindnyájan, akik szerettek Engem, tudjátok: Én most hívlak benneteket, hogy mint kisgyermekek jöjjetek Hozzám, és térdeljetek Elém.

Nyissátok meg a szíveteket, és helyezzétek Belém teljesen bizalmatokat. Aztán kérjetek Engem, hogy a mindnyájatok iránt érzett Szeretetem miatt mutassak Irgalmat mindazok iránt közületek, akik a Nagyfigyelmeztetés alatt el fognak utasítani Engem. Kérlek, imádkozzatok ezekért a szegény, elveszett lelkekért, akik annyira távol vannak Tőlem, mert ők rendkívül fájdalmasnak fogják találni, hogy a Lelkiismeret Megvilágítása során megmutassák arcukat az Én mindent látó Szemeim előtt.

Felemészt a fájdalom minden alkalommal, amikor letekintek azokra az emberekre, akik nem ismernek Engem, vagy nem értik, hogy mi történik a világban, miközben az Én Időm szinte már elérkezett hozzájuk.

Ezeket a lelkeket csaknem lehetetlen lesz már felkészíteni, mert ők nem fogják soha megnyitni a fülüket Isten Igaz Szavára. Így tehát szükséges, hogy imáitokkal Irgalomért könyörögjetek számukra. Én el fogom árasztani őket Kegyelmemmel, de ez egy bonyolult feladat lesz.

Hívom az egész világot, hogy hallgassa meg még ma ezt a Hívásomat.

Az Én Időm szinte elérkezett, azaz elérkezett végre az idő Isten számára, hogy a Szívem utolsó dobbanása és Kereszthalálom pillanata óta a legnagyobb megnyilatkozásban Ismertté tegye Magát a világ számára.

Amikor ti – akik ismeritek azt az Ígéretemet, hogy újra jövök – Elém jöttök, arra kérlek sürgősen benneteket, hogy ne csak a saját lelketekért imádkozzatok, hanem azokért a lelkekért is, akik a kárhozat útján vannak. Ne feledjétek, amit most mondok nektek. Azt akarom, hogy azon a Napon kérjétek Tőlem:

„Jézus, Irgalomért könyörgök mindazok számára, akik elutasítanak Téged, és akiknek a legnagyobb szükségük van Segítségedre. Ámen.”

Amikor arra kértek Engem, hogy segítsek másoknak, akkor Én abban a pillanatban rendkívüli Kegyelmeket áraszthatok ki azokra, akiknek az ördög megtévesztése miatt meghiúsult a sorsuk.
Én mindenekelőtt a Nagy Irgalmasság Istene Vagyok. Sose feledjétek, hogy milyen nagy az Én Irgalmam,
mert mindig van remény azok számára, akik eltávolodtak Tőlem. Nincs olyan dolog, amit ne tennék meg, csakhogy Szerető Karjaimba vehessem őket. Segítsetek Nekem megmenteni őket.Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/en-mindenekelott-a-nagy-irgalmassag-istene-vagyok/

 
 
12-08
A Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatása

OLVASMÁNY a Teremtés könyvéből
Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé.
Az (első) ember és felesége a bűn elkövetése után elrejtőztek az Édenkert fái között. De az Úristen hívta az embert, és így szólt hozzá: „Hol vagy?” Ő így válaszolt: „Hallottam lépteidet a kertben, s féltem, mert mezítelen vagyok, tehát elrejtőztem.”
De Isten így szólt: „Ki adta tudtodra, hogy mezítelen vagy? Talán ettél a fáról, amelyről megtiltottam, hogy egyél?”
Az ember így válaszolt: „Az asszony, akit mellém rendeltél, ő adott nekem a fáról, ezért ettem.”
Az Úristen megkérdezte az asszonyt: „Mit tettél?” Az asszony így felelt: „A kígyó vezetett félre, azért ettem.”
Az Úristen így szólt a kígyóhoz: „Mivel ezt tetted, átkozott leszel minden állat és a mező minden vadja között Hasadon csúszol, és a föld porát eszed életed minden napján. Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Az (ő ivadéka) széttiporja fejedet, te pedig a sarkát mardosod.”
Az ember Évának nevezte feleségét, mert ő lett minden élő anyja.
Ez az Isten igéje.
Ter 3,9-15.20″

https://igenaptar.katolikus.hu/2019/nap/index.php?holnap=2018-12-08


—–
Római katolikus:
2018-12-07

1. adventi hét péntek

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Hamarosan eljön a Megváltó, hogy megnyissa a vakok szemét, és megszabadítsa választott népét.
Prófétája által szól az Úr: Még egy nagyon kis idő, és nemde gyümölcsöskert lesz a Libanon, a gyümölcsöskert meg erdővé terebélyesedik?
Azon a napon a siketek is meghallják az írás szavát, a vakok szeme pedig látásra nyílik a sötét homály után.
A szelídek ismét örvendeznek az Úrban, és a szegények ujjonganak Izrael Szentjében.
Mert a zsarnok
elvész, a gúnyolódó kipusztul, és kiirtatnak mindazok, akik gonoszat forralnak, akik gonoszul megrágalmaznak másokat, akik becsapják a bírót, ha pörre mennek, és az igazat alaptalanul megfosztják jogától.
Ezért mondja az Úr, Jákob házának Istene, aki megváltotta Ábrahámot: „Nem szégyenül meg többé Jákob, és arca nem sápad el többé, mert látni fogja, amit kezem végbevitt körükben, és szentnek hirdeti nevemet.” Valóban, szentnek magasztalják majd Jákob Szentjét, és félve tisztelik Izrael Istenét.
Akkor a tévelygő lelkűek bölcsességet tanulnak, és a zúgolódók elfogadják a fegyelmet.kez
Ez az Isten igéje.
Iz 29,17-24

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Világosságom az Isten, * ő az üdvösségem. 1a. vers.
Előénekes: Világosságom és üdvösségem az Úr, * kitől félnék?
Életem oltalmazója az Úr, * kitől rettegnék?
Hívek: Világosságom az Isten, * ő az üdvösségem.
E: Egyet kérek az Úrtól, csak egy a vágyam, * hogy az Úr házában lakjam életem minden napján.
Hogy élvezhessem az Úr örömét, * és szemlélhessem szent templomát.
H: Világosságom az Isten, * ő az üdvösségem.
E: Hiszem, hogy meglátom az Úr javait, * az élők földjén.
Remélj az Úrban, bátran cselekedj, * szíved legyen erős, és bízzál az Úrban.
H: Világosságom az Isten, * ő az üdvösségem.
Zsolt 26,1.4.13-14

ALLELUJA
Íme, Istenünk hatalommal érkezik, * és megadja szolgáinak a tisztánlátást. – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
A Jézusban hívő vakok visszanyerik látásukat.
Tanító útján egyik alkalommal két vak követte Jézust. Egyre ezt kiáltozták: „Könyörülj rajtunk, Dávid fia!”
Amint hazaérkezett, bementek hozzá a vakok. Jézus megkérdezte tőlük: „Hiszitek-e, hogy tudok segíteni rajtatok?”
„Hisszük, Uram!” – felelték azok.

Akkor megérintette szemüket, és így szólt: „Legyen a hitetek szerint!” Erre megnyílt a szemük. Jézus pedig rájuk parancsolt: „Vigyázzatok, ezt senki meg ne tudja!”
Ám azok elmenvén, elhíresztelték a dolgot az egész vidéken.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 9,27-31″

https://igenaptar.katolikus.hu/2019/nap/index.php?holnap=2018-12-07

” 2013.12.04 10:30

Egyedül az Én Hangom hozza el azokat a híreket, amelyeket Atyám szeretne gyermekeivel tudatni. Ezek az egyedüli üzenetek, amelyek nyilvánosságra hozzák az Igazságot az istentelen kettőről, akik a nagy hitehagyás által ketté fogják szakítani a világot. Sehol sem fogjátok hallani az Igazságot Második Eljövetelemmel kapcsolatosan, mert közületek senki sem kapott felhatalmazást arra, hogy annak az Egynek a nevében beszéljen a világhoz, Aki megteremtett benneteket.
….”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/jaj-nektek-csalok-mert-ti-nem-tolem-vagytok/

——
Görög katolikus:
15 A szellemileg tiszta ember számára minden étel és egyéb dolog is elfogadható. Azonban a romlottaknak és a hitetleneknek semmi sem tiszta, mivel a gondolkodásmódjuk és a lelkiismeretük is megromlott. 16 Azt állítják, hogy ismerik Istent, de amit tesznek, az ennek éppen az ellenkezőjét bizonyítja: utálatosak, engedetlenek, és már képtelenek bármiféle jóra.

Tanácsok időseknek, fiataloknak és szolgáknak

2.1 Te azonban, Titusz, tanítsd a hívőket, hogyan éljenek az egészséges tanítás szerint. Az idősebb férfiakat arra tanítsd, hogy legyenek józanok, mértéktartók és tiszteletre méltók. Legyenek egészségesek a hitben, a szeretetben, a türelmességben és az állhatatosságban.

Tanítsd az idősebb asszonyokat is, hogy tiszteletre méltó módon viselkedjenek, ahogy ez Isten népéhez illik. Ne terjesszenek rossz híreket, és ne legyenek részegesek! Sőt, másokat is tanítsanak a jóra. Neveljék arra a fiatalabb asszonyokat, hogy szeressék a férjüket és gyermekeiket, s hogy megfontoltak és kedvesek legyenek, tiszta erkölcsűek, jól igazgassák a háztartásukat, és engedelmeskedjenek a férjüknek, hogy ne hozzanak szégyent arra a tanításra, amelyet Istentől kaptunk.

Hasonlóképpen a fiatalabb férfiakat is biztasd, hogy legyenek mértékletesek és megfontoltak mindenben, és te magad légy a példa előttük minden nemes cselekedetben!

A tanítást igaz szívvel és méltósággal végezd! Minden, amit mondasz, legyen egészséges és igaz, hogy senki se vádolhasson érte! Így még az sem mondhat semmi rosszat rólad, aki ellenkezik veled, hanem kénytelen lesz elhallgatni.

A hívő rabszolgákat arra tanítsd, hogy mindenben engedelmeskedjenek a gazdájuknak, és igyekezzenek a kedvükben járni. Ne feleseljenek a gazdájuknak, 10 ne lopkodjanak tőlük, hanem legyenek hűségesek és teljesen megbízhatóak! Ha így szolgálnak, akkor az Üdvözítőnkről, Istenünkről szóló tanítást mások számára is vonzóvá teszik.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Titus+1-2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

37 Jézus nappal a Templom területén tanított, de este kiment az Olajfák hegyére, és ott töltötte az éjszakát. 38 Az egész nép már korán reggel sietett hozzá a Templom területére, hogy hallgassa őt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+21%3A37-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A vallási vezetők Jézus megöletését tervezik

22.1 Közeledett már a Kovásztalan kenyerek ünnepe, amit Páska ünnepnek is neveztek. A főpapok és törvénytanítók keresték a módját, hogyan végezzenek Jézussal, de ezt titokban akarták megtenni, mert féltek a néptől.

Júdás megegyezik Jézus ellenségeivel

A Sátán belement Júdás Iskáriótesbe, aki Jézus tizenkét apostola közé tartozott. Ezután Júdás elment a főpapokhoz és a templomőrség vezetőihez, és megbeszélte velük, hogyan adhatná a kezükbe Jézust, hogy letartóztassák. A vezetők nagyon megörültek Júdás ajánlatának, és megegyeztek vele, hogy megfizetik. Ettől fogva Júdás kereste a kedvező alkalmat, hogy Jézust olyankor adja az ellenségei kezébe, amikor nincs körülötte nagy tömeg.

Az utolsó Páska-vacsora

Elérkezett a Kovásztalan kenyerek ünnepe, amely előtt fel kell áldozni a páskabárányt. Jézus azt mondta Péternek és Jánosnak: „Menjetek, és készítsétek el nekünk a Páska-vacsorát, hogy együtt megehessük!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+22%3A1-8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/12/07

VIDEO:

Don Francisco – Adam Where Are You