Éppúgy, mint a szent érem, ami védelmet nyújt a Mennyből, a fenevad bélyege a halált fogja magával hozni

Igazság Könyve:

Üdvösség Anyja: meg kell tartanotok a hagyományos Kereszteket, mert hamarosan el fognak tűnni

  1. július 29. hétfő, 19:05

 

Gyermekeim, mindig emlékezzetek arra, hogy Én Isten Erejével és Fiam Kegyelmével össze fogom zúzni a fenevadat, és amikor minden reménytelennek tűnik, a gonosz uralma hirtelen véget ér.

Védelmem Palástja beborítja mindazokat, akik ezekben a nehéz időkben a segítségemért folyamodnak. Emlékezzetek arra, hogy amikor Fiamat elvesztettem tizenkét éves korában, a templomban találtam meg. Imádkozzatok, gyermekeim, és menjetek most a templomaitokba, hogy áldozatokat ajánljatok fel, amelyekre szükség van, hogy ebben a lelkekért folytatott szörnyű lelki harcban állhatatosságért könyörögjetek.

A Fiam nagyon sokat szenvedett Kereszthalálakor, de ez csak egy volt a terhek között. A legnagyobb szenvedést ma azokért kell elviselnie, akik már elvesztek Számára. És most, amint a gonosz szelleme arra törekszik, hogy elvegye Tőle mindazokat, akik szeretik Őt, a Fájdalom kardként hasít beléje, mely kettévágja Őt.

Most az áldozati lelkek a legnagyobb fájdalmat fogják elviselni, ahogy az Isten gyermekei elleni üldöztetés egyre csak növekszik. Fiam Keresztje által váltott meg benneteket. Fiam Keresztje által le fogjátok győzni a gonoszt, és az Ő Keresztje, ha meg van áldva, meg fog védeni benneteket. De ha ez a Kereszt megváltozik, illetve másként jelenik meg, az Fiam halálának a megcsúfolása, mely által megváltotta a bűnösöket. Meg kell tartanotok a hagyományos Kereszteket, mert hamarosan el fognak tűnni.

 

Szeretett Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-meg-kell-tartanotok-hagyomanyos-kereszteket-mert-hamarosan-el-fognak-tunni

 

 

 

A fenevad bélyege a halált fogja magával hozni, a lélek halálát és egy szörnyű betegség általi halált

  1. július 29. hétfő, 11:23

 

Drága, szeretett leányom, az Én Nevem ritkán van megemlítve ugyanabban a lélegzetvételben, amikor azok, akik azt állítják, hogy Engem képviselnek és mégis Isten elleni káromlást kiáltanak. Kereszthalálom nemcsak, hogy el lesz utasítva és nem fognak beszélni róla, hanem a démonok képeit arra fogják felhasználni, hogy helyettesítsék Testemet a Kereszten. Ha nem Én vagyok, akit megöltek a Kereszten, akkor ki más? Kik ezek, akik a Szavamat hirdetik a világnak, de akik káromkodnak, s ami csak úgy ömlik a szájukból?

Óvakodjatok a csodáktól, melyekről a fehérbe öltözött emberek azt fogják állítani, hogy ők vitték végbe azokat, mintha ők az Én Testemből jöttek volna létre és az Én Lelkemmel lennének megáldva. Amikor azt látjátok, hogy rendkívüli, látszólag csodás eseményekre kerül sor, tudnotok kell, hogy egyáltalán nem azok.

Azt fogják nektek mondani, hogy a csodák a hamis próféta keze által történtek. Aztán azt fogják elvárni tőletek, hogy nagy tiszteletet mutassatok iránta, de mindenekelőtt azt mondják majd nektek, hogy ő egy élő szent. Őt imádni, szeretni és csodálni fogják, és mindenki azt fogja mondani, hogy ő Isten kegyeit élvezi. Idővel azt fogják hinni, hogy ezek a csodák azért történnek, hogy Második Eljövetelemet hirdessék.

És akkor megjelenik a fenevad. És ő a Sátánt fogja tisztelni. A világot szörnyű zűrzavar fogja fogva tartani. Az emberek csapdába kerülnek. Egyrészt a hamis próféta minden vallást irányítani fog a világban, és gyengíteni fogja azok szeretetét, akik ismerik az Igazságot. Azok, akik ismerik az Igazságot, nem fognak elutasítani Engem, mert az övék Isten Országa. Az Antikrisztus nagy tiszteletet fog mutatni a hamis próféta iránt. De mivel az ő szerepe politikai jellegű lesz, az egymás iránti hűségük sok embert fog egyesíteni, akik ezt a szövetséget meg fogják tapsolni.

Ezek az események hamarosan értelmet kapnak. Azok, akik megpróbálnak benneteket magukkal vinni a hamis hitbe, mely nem Istentől származik, nagyon meggyőzőek lesznek. Ők soha nem fogják feltárni valódi szándékukat, amíg meg nem győződnek arról, hogy ezt a csatát megnyerik. Sokakat el fognak pusztítani, akik nem fogadják el a fenevad bélyegét. Azt fogják mondani, hogy ez a jele a világ igazi békéjének, a szeretetnek és az egységnek, de gonosz magjában a 666- os szám lesz elrejtve, mely a fenevad jele.

Éppúgy, mint a szent érem, ami védelmet nyújt a Mennyből, mely Isten nagy erejével bír, a fenevad bélyege a halált fogja magával hozni – a lélek halálát és egy szörnyű betegség általi halált. Azoknak, akik a fenevad bélyegét elutasítják, el kell majd rejtőzniük, és fel kell készülniük. Tudom, hogy ez félelemkeltő, de igaz. Én be fogok avatkozni imáitok segítségével, hogy véget vessek az üldöztetésnek.

Ti, szeretett követőim, akik ismeritek az Igazságot, legyetek készen, hogy segítsetek azoknak, akik ezzel az ismerettel küzdeni fognak. Mire ez megtörténik, addigra Maradék Hadseregem olyan erővel fog rendelkezni, amelyre számítani lehet. Erejük azon képességükben rejlik, hogy képesek lesznek megmenteni azokat, akik szenvedni fognak az Isten gyermekei iránti bosszú ezen ördögi cselekedetétől.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/fenevad-belyege-halalt-fogja-magaval-hozni-lelek-halalat-es-egy-szornyu-betegseg-altali-halalt

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/07/29

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-07-29

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat