Ők el fogják venni a Testét a Szent Eukarisztián keresztül, és sértegetni fogják

Igazság Könyve:

Üdvösség Anyja: hamarosan azt fogják kérni tőletek, hogy a Szent Eukarisztia egy helyettesítőjét osszátok szét, ami nem a Fiam Teste lesz

  1. augusztus 2. péntek, 15:10

Gyermekem, Fiam előtt állok ebben az időben, és nagy szomorúságomban Lábainál arcra borulok. Amint Keresztje lábánál a félelmetes Keresztre feszítésekor tanúja voltam kínszenvedésének, most újra el kell viselnem az Ő Fájdalmát.

Fiam Keresztre feszítésére újra sor kerül, mivel az Ő Testének, Misztikus Testének, mely az Ő Egyháza a Földön, újra el kell szenvednie a megostorozást az övéi részéről. Ők – az Egyházán belüli ellenség – meg fogják ostorozni Testét, szétszaggatják, kegyetlenül kigúnyolják és megszentségtelenítik, mielőtt Azt félredobnák. Fiam Egyháza most kerül megostorozásra, ami Földi Keresztre feszítésének az első szakasza ebben az időben. Ők el fogják venni a Testét a Szent Eukarisztián keresztül, és sértegetni fogják, valamint lealacsonyítják Őt. Ennek sok jelét lehet majd látni, mivel minden tiszteletlen és fondorlatos gesztust el fognak követni, hogy átkozzák Őt. Amikor becsmérelni fogják az Ő Legszentebb Eukarisztiáját, akkor Azt el fogják majd dobni, és hamarosan nagyon nehéz lesz részesülni Benne. Ez csak egyike azon sok folyamatban lévő tervnek, hogy eltöröljék Fiam Jelenlétét a Szentmisében.

Sokan fogják látni ezeket a gonosz gesztusokat, és tudni fogják, hogy azok sértőek Fiam számára. Sokan tiltakozni fognak, de a hangjukat nem fogják meghallani. Azoknak a szegény papoknak mondom, akik ettől a megszentségtelenítéstől szenvedni fognak: nektek kérnetek kell Engem, Édesanyátokat, hogy segítsek elviselni ezt a fájdalmat. Sohasem szabad megváltoztatnotok a Szent Eukarisztiát, mert ez a ti egyetlen Táplálékotok az Üdvösség érdekében. E nélkül éhezni fogtok. Az Eukarisztiát mindig hozzáférhetővé kell tenni Isten minden gyermeke számára. Sohasem szabad elfogadnotok, hogy bármilyen más kenyér lehet az Élet Tápláléka.

Hamarosan azt fogják kérni tőletek, hogy a Szent Eukarisztia egy helyettesítőjét osszátok szét, ami nem a Fiam Teste lesz. Hűnek kell maradnotok a Szent Eukarisztia Ajándékához még akkor is, amikor azt fogják mondani, hogy az többé már nem helytálló: az többé már nem elfogadható az új világvallásban.

Édesanyátok Krisztusban,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-hamarosan-azt-fogjak-kerni-toletek-hogy-szent-eukarisztia-egy-helyettesitojet

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/08/02

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-08-02

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

A világban jelenlevő gonoszság olyan szinten van, amilyet Noé napjai óta még nem látott a világ

Igazság Könyve:

A világban jelenlevő gonoszság olyan szinten van, amilyet Noé napjai óta még nem látott a világ

  1. augusztus 1. csütörtök, 3:00

Drága, szeretett leányom, mennyire vágyom arra, hogy átöleljelek mindnyájatokat, drága követőim, és a béke és a biztonság menedékébe vigyelek titeket. Mennyire szeretnélek magammal vinni mindnyájatokat, és elrejteni benneteket a gonoszság elől, amelyet minden Keresztény ellen szőnek.

A világban jelenlevő gonoszság olyan szinten van, amilyet Noé napjai óta még nem látott a világ, és ez olyan, mint egy láthatatlan háló, amely beborítja a Földet. Ez annyira halálos kimenetelű, hogy csak nagyon kevesen értik meg, hogy milyen szinten van a mögötte meghúzódó álnokság. De legyetek tudatában annak, hogy ezt a tervet – amelynek részleteit a világ tudomására fogják hozni, éspedig azok, akik azt mondják, hogy Egyházamat képviselik a Földön – elétek fogják terjeszteni, és el fogják várni tőletek, hogy elfogadjátok azt. Aztán azt fogják követelni tőletek, hogy lenyeljétek azt, mivel nem adnak más választási lehetőséget számotokra. Amit minden fondorlatosság leple alatt kérni fognak tőletek: hogy megtagadjatok Engem, Jézus Krisztust.

Figyelmeztetem a világot: ha megpróbáltok megfosztani Engem Istenségemtől – ti és mindazok, akik e fondorlatos terv részesei – akkor Isten ellenségeiként lesztek megjelölve. Amennyiben az istenkáromló törvények oldalán álltok, bűnt követtek el Isten ellen.

Én továbbra is figyelmeztetni foglak benneteket, hogy nyissátok meg a szemeteket az Igazságra, de nem kényszeríthetlek benneteket, hogy hűségesek maradjatok Hozzám. Nem kényszeríthetlek titeket, hogy szeressetek Engem. Ti a szabad akaratotok birtokában vagytok, de ha megtértek, és arra kértek Engem, hogy vezesselek benneteket, akkor meg fogom nyitni a szemeteket az Igazságra. Ha elfogadjátok az Igazságot, meg foglak menteni benneteket.

Szegény követőim, tudnotok kell, hogy amikor a világ Isten ellen fordul, akkor Atyám Mindenható Ereje közbelép, és egyenként elpusztítja ellenségeit.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/vilagban-jelenlevo-gonoszsag-olyan-szinten-van-amilyet-noe-napjai-ota-meg-nem-latott-vilag

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/08/01

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-08-01

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Eltörölik az Eukarisztiában való Jelenlétemet

Összeomlott a Szent Pál-bazilika teteje, miután a pápa tagadni kényszerült, hogy „A pokol NINCS”

https://www-express-co-uk.translate.goog/news/world/939429/The-Pope-Vatican-Hell-doesn-t-exist-St-Paul-s-Basilica?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu&_x_tr_pto=wapp

https://www.express.co.uk/news/world/939429/The-Pope-Vatican-Hell-doesn-t-exist-St-Paul-s-Basilica

Igazság Könyve:

Üdvösség Anyja: Ahogyan Isten Szent Szava képes lelkeket egyesíteni, úgy az nagy megosztottságot is okozhat

  1. július 31. szerda, 18:31

Gyermekem, ha szeretitek Fiamat, Jézus Krisztust, akkor mindazok, akik valóban szeretik Őt, közelebb kerülnek egymáshoz. Amikor azok, akik Fiamat szeretik nehéznek találják, hogy másokat is szeressenek, akkor hívniuk kell Engem, az Üdvösség Anyját, hogy megnyissam a szívüket.

Fiam Szeretete olyan erőteljes, hogy a Szentlélek Ereje által nagyon gyorsan szétárad a világ egyik szögletéből annak minden egyes részébe. Amikor Fiam Szent Szava eljut Isten gyermekéhez ezeken az üzeneteken keresztül, akkor az behatol majd az alázatos lelkekbe, akik felismerik, hogy a Megváltó az, aki hozzájuk szól. A Szeretet, amely az Ő Szavaiból árad, melyek által hozzátok szól az emberiség történetének ezen időszakában, több millió lelket fog azonnal egyesíteni úgy, mintha ti mindnyájan az egész életetek során már ismertétek volna egymást. Oly erőteljes ez a Szeretet, hogy a nyelvek ereje által nemzetről nemzetre gyorsan tud terjedni minden nyelven. Innen fogjátok tudni, hogy ezek a szavak, amelyek ezen üzeneteken keresztül adatnak, a Fiamtól származnak.

Ahogyan Isten Szent Szava képes lelkeket egyesíteni, úgy nagy megosztottságot is okozhat. A gyűlölet, amely annak a következménye, hogy Isten Szava falja a lelkeket, nem volt még ilyen magas ponton. Amikor ezek az Üzenetek ilyen erős gyűlöletet váltanak ki és gonosz tetteket vonzanak maguk után azok részéről, akik Fiam igaz tanítványainak vallják magukat, akkor tudnotok kell, hogy ezt a gonosz okozza. Szegény lelkeim, szegény összezavarodott gyermekeim, sohasem szabad hátat fordítanotok, amikor bizonytalanok vagytok Fiam Szavaiban. Nyitva kell tartanotok elméteket, és hűségesnek kell maradnotok mindahhoz, amit Ő tanított nektek. Ne ítéljetek meg senkit az Ő Nevében. Szeressétek egymást. Nem számít, ha nem hiszitek, hogy Isten elküldte az Ő utolsó prófétáját. Azonban kérlek benneteket, hogy ne feledkezzetek meg kötelezettségeitekről, vagyis hogy teljesítitek Fiammal szembeni kötelességeiteket: szigorúan betartjátok Tanításait.

Sohasem szabad azt elfogadnotok, hogy Fiam bármilyen új tanra áldását adná, amit nem Ő adott a világnak, amikor a Földön járt. Ő sohasem hagyna jóvá semmit, bármi legyen is az, ami Kereszthalálát helyettesítené a világ oltárain.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-ahogyan-isten-szent-szava-kepes-lelkeket-egyesiteni-ugy-az-nagy-megosztottsagot

Ők meg fogják győzni követőimet, hogy egy népszavazás eredményéhez igazítsák Egyházam Törvényeit

  1. július 31. szerda, 18:56

Drága, szeretett leányom, emlékezz mindig arra, hogy hogyan munkálkodik az ördög. Ő nagyon óvatos, nehogy felfedje magát. Ő annak érdekében, hogy zavart keltsen, összekeveri az igazságot a hazugságokkal. Ez az ő kedvenc módszere, hogy megtévessze a lelkeket. Ő sohasem mondaná az igazságot, és nem engedi meg másoknak, hogy lássák, milyen is ő valójában, de mivel gőgös, arroganciája és az Irántam való gyűlölete mindig ki fog szivárogni. Azok, akiknek a szemük nyitva van, azonnal fel fogják ismerni a sértéseket, melyeket Oltárom előtt az Arcomba dobnak.

Ne feledjétek, hogy a Sátán gőgös, arrogáns, nagyképű és nagyon-nagyon ravasz. Amikor a lelkekben jelen van, akkor magabiztos, ami a gőgből és az arroganciából ered, és abból a hitből, hogy ő Isten fölött áll. Ő mindig ad olyan jeleket, amelyek sértik Istent, de csak azok fogják azokat észrevenni, akik tudják, hogy mit kell keresni. Azok, akik a Sátánt tisztelik, és akik idejük nagy részét olyan csoportokban töltik, amelyek rituálékat szerveznek, hogy neki hódolattal adózzanak, örömüket fogják lelni abban, hogy látják ezeket a jeleket. Mindazok, akik eladták a lelküket a Sátánnak, ezeken a jeleken keresztül fognak kommunikálni, arrogáns és kihívó gesztusként Ellenem, Jézus Krisztus ellen.

Azok, akik az Én Nevemben becsapnak benneteket, arról fogják meggyőzni követőimet, hogy egy népszavazás eredményéhez igazítsák Egyházam Törvényeit. Azt fogják kérni mindenkitől, hogy egyezzenek bele az új gyakorlatokba, amelyek két dolgot foglalnak magukba. Az első: hogy eltöröljék az Eukarisztiában való Jelenlétemet. A második: hogy nézzék el a bűnt, arra biztatván az embereket, hogy mutassanak rokonszenvet azok jogai iránt, akik nem hisznek Jézus Krisztusban.

Ezt a népszavazást meg fogják hamisítani, és a hazugságokat Igazságként fogják bemutatni. Amikor az új világvallás bevezetésre kerül, Földi Egyházam – az Igaz Egyház – rejtekbe fog vonulni annak érdekében, hogy tisztelettel adózhasson Nekem.

Én vagyok a fenevad célpontja. Én vagyok az, akit bántani akar. Ő tudja, hogy Engem nem képes elpusztítani, ezért az emberiséget próbálja elpusztítani, amelyre másodpercenként átkot szór. Szolgái nem fognak megelégedni azzal, hogy sértegetik Jelenlétemet a világ tabernákulumaiban. Ők nem lesznek boldogok azzal, hogy csak a Szentségeket pusztítsák el, káromolván így Engem. Ők csak akkor lesznek boldogok, ha lelkeket lopnak, megvalósítván így minden idők legnagyobb Istenkáromlását. Ez lesz akkor is, amikor megpróbálják újra alkotni Első Eljövetelemet, azt a benyomást keltve, hogy Keresztelő János már elküldetett. Az az ember, aki azt fogja mondani, hogy ő Isten prófétája, hazudni fog, és nagy csodálkozást fog kelteni, amikor majd kijelenti, hogy Én, Jézus Krisztus lennék az Antikrisztus.

Az Antikrisztus viszont azt fogja állítani, a Sátán hatalma által, hogy ő nem más, mint Én, Jézus Krisztus. Jaj azoknak, akik tárt karokkal köszöntik őt, mert tehetetlenek lesznek vele szemben. Csak engedjétek meg ennek a kettőnek, hogy a hazugságok vákuumába szippantsanak benneteket, és akkor annyira el fogtok távolodni Tőlem, hogy csak Atyám beavatkozása hozhat benneteket vissza Nagy Irgalmasságomba.

Bárki, aki a jövőben jön, és azt állítja, hogy ő nem más, mint Én, Jézus Krisztus, akkor tudnotok kell, hogy az egy hazug. Másodszorra nem testben fogok eljönni. A Sátán nem tudja ezeket a szavakat kimondani:

„Jézus Krisztus, aki Testben jött el.”

Amit ő, a fenevad az Antikrisztus száján keresztül fog mondani az a következő:

„Én vagyok Jézus Krisztus, Én most testben jöttem el, hogy üdvösséget hozzak nektek.”

Amikor ez megtörténik, Isteni Beavatkozásom gyors lesz, de addigra már a hamis próféta és az Antikrisztus sok lelket fognak ellopni.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy mindazok, akik azt mondják, hogy az Enyéim, továbbra is az Enyéim maradjanak.

Imádkozzatok, hogy legyen erőtök és bátorságotok a Keresztemet hordozni, Testem – Misztikus Testem –, földi Egyházam legnagyobb üldöztetésének ezen időszakában.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/ok-meg-fogjak-gyozni-kovetoimet-hogy-egy-nepszavazas-eredmenyehez-igazitsak-egyhazam-torvenyeit

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/07/31

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-07-31

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Soha ne fogadjatok el egy olyan keresztet, amely nem hasonlít arra a Keresztre, amelyen Engem megfeszítettek

Igazság Könyve:

Soha ne fogadjatok el egy olyan keresztet, amely nem hasonlít arra a Keresztre, amelyen Engem megfeszítettek

  1. július 30. kedd, 20:06

Drága, szeretett leányom, milyen édes azoknak a hangja, akik szeretnek Engem, és azoké, akik a nagy szomorúság ezen idején megvigasztalnak Engem. Ti, szeretett követőim, akik soha nem hagytok el Engem, olyanok vagytok, mint a Méz: édes a Számnak, mely megnyugtatja a Testemet és felemeli a Lelkemet.

Sokan fogják követni a hamisságokat, mert félni fognak attól, hogy felálljanak, és konokul megvédjék Isten Szavát. Eleinte össze lesznek zavarva az új gyakorlatoktól, az új szimbólumoktól, az új öltözékektől, az oltárok új formájától és az új keresztektől. De aztán el fogják fogadni mindezeket az új dolgokat, mint az idők jeleit. Aztán azok a szegény lelkek lelkesen át fogják karolni ezt az új, modern, úgynevezett egységes megközelítését Isten tiszteletének.

De azok, akik Hozzám tartoznak, minden korosztályt beleértve, hűek maradnak Szavamhoz. Ők alkotják Földi Egyházam gerincét, és soha nem fognak megtorpanni.

Az a Vágyam, hogy ti, hűséges Keresztényeim – minden felekezetből – gyűljetek össze és harcoljatok a démonok ellen, akik kiszabadultak a Pokolból, és köztetek kóborolnak. Sohase mentegetőzzetek csak azért, mert szerettek Engem. Soha ne fogadjatok el egy olyan keresztet, amely nem hasonlít arra a Keresztre, amelyen megfeszítettek Engem. Amikor mellőznek, vagy meg sem említenek Engem, akkor tudni fogjátok, hogy terjed a fertőzés minden ilyen Egyházban, melyet ellenségeim a háttérből irányítanak. Ha elfogadjátok a sátáni rituáléjukat és szimbólumaikat, akkor védtelenül kiszolgáltatjátok magatokat a gonosznak.

Maradjatok hűek Hozzám. Egyszerűen csak tartsátok meg napi imáitokat. Tartsatok Szenteltvizet és az Én Keresztemet otthonaitokban. Védelmezzétek egymást. Maradjatok engedelmesek azokhoz a felszentelt szolgáimhoz, akik szenvedélyesen hűségesek maradnak Hozzám, és nem hajlandók elárulni Engem. Aztán a maradék időtöket fordítsátok arra, hogy imádkozzatok az ateisták lelkéért, akik pogány istenekben hisznek, és azokért, akik vakon követik Egyházam ellenségeit a vadonba.

Maradjatok szoros egységben Velem, és mindennap hívjatok Engem, hogy erőt adjak nektek. Én az előttetek álló keserű megpróbáltatások ideje alatt mellettetek leszek, és sohasem fogom elhagyni azokat, akik keresnek Engem.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/soha-ne-fogadjatok-el-egy-olyan-keresztet-amely-nem-hasonlit-arra-keresztre-amelyen-engem

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/07/30

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-07-30

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Éppúgy, mint a szent érem, ami védelmet nyújt a Mennyből, a fenevad bélyege a halált fogja magával hozni

Igazság Könyve:

Üdvösség Anyja: meg kell tartanotok a hagyományos Kereszteket, mert hamarosan el fognak tűnni

  1. július 29. hétfő, 19:05

Gyermekeim, mindig emlékezzetek arra, hogy Én Isten Erejével és Fiam Kegyelmével össze fogom zúzni a fenevadat, és amikor minden reménytelennek tűnik, a gonosz uralma hirtelen véget ér.

Védelmem Palástja beborítja mindazokat, akik ezekben a nehéz időkben a segítségemért folyamodnak. Emlékezzetek arra, hogy amikor Fiamat elvesztettem tizenkét éves korában, a templomban találtam meg. Imádkozzatok, gyermekeim, és menjetek most a templomaitokba, hogy áldozatokat ajánljatok fel, amelyekre szükség van, hogy ebben a lelkekért folytatott szörnyű lelki harcban állhatatosságért könyörögjetek.

A Fiam nagyon sokat szenvedett Kereszthalálakor, de ez csak egy volt a terhek között. A legnagyobb szenvedést ma azokért kell elviselnie, akik már elvesztek Számára. És most, amint a gonosz szelleme arra törekszik, hogy elvegye Tőle mindazokat, akik szeretik Őt, a Fájdalom kardként hasít beléje, mely kettévágja Őt.

Most az áldozati lelkek a legnagyobb fájdalmat fogják elviselni, ahogy az Isten gyermekei elleni üldöztetés egyre csak növekszik. Fiam Keresztje által váltott meg benneteket. Fiam Keresztje által le fogjátok győzni a gonoszt, és az Ő Keresztje, ha meg van áldva, meg fog védeni benneteket. De ha ez a Kereszt megváltozik, illetve másként jelenik meg, az Fiam halálának a megcsúfolása, mely által megváltotta a bűnösöket. Meg kell tartanotok a hagyományos Kereszteket, mert hamarosan el fognak tűnni.

Szeretett Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-meg-kell-tartanotok-hagyomanyos-kereszteket-mert-hamarosan-el-fognak-tunni

A fenevad bélyege a halált fogja magával hozni, a lélek halálát és egy szörnyű betegség általi halált

  1. július 29. hétfő, 11:23

Drága, szeretett leányom, az Én Nevem ritkán van megemlítve ugyanabban a lélegzetvételben, amikor azok, akik azt állítják, hogy Engem képviselnek és mégis Isten elleni káromlást kiáltanak. Kereszthalálom nemcsak, hogy el lesz utasítva és nem fognak beszélni róla, hanem a démonok képeit arra fogják felhasználni, hogy helyettesítsék Testemet a Kereszten. Ha nem Én vagyok, akit megöltek a Kereszten, akkor ki más? Kik ezek, akik a Szavamat hirdetik a világnak, de akik káromkodnak, s ami csak úgy ömlik a szájukból?

Óvakodjatok a csodáktól, melyekről a fehérbe öltözött emberek azt fogják állítani, hogy ők vitték végbe azokat, mintha ők az Én Testemből jöttek volna létre és az Én Lelkemmel lennének megáldva. Amikor azt látjátok, hogy rendkívüli, látszólag csodás eseményekre kerül sor, tudnotok kell, hogy egyáltalán nem azok.

Azt fogják nektek mondani, hogy a csodák a hamis próféta keze által történtek. Aztán azt fogják elvárni tőletek, hogy nagy tiszteletet mutassatok iránta, de mindenekelőtt azt mondják majd nektek, hogy ő egy élő szent. Őt imádni, szeretni és csodálni fogják, és mindenki azt fogja mondani, hogy ő Isten kegyeit élvezi. Idővel azt fogják hinni, hogy ezek a csodák azért történnek, hogy Második Eljövetelemet hirdessék.

És akkor megjelenik a fenevad. És ő a Sátánt fogja tisztelni. A világot szörnyű zűrzavar fogja fogva tartani. Az emberek csapdába kerülnek. Egyrészt a hamis próféta minden vallást irányítani fog a világban, és gyengíteni fogja azok szeretetét, akik ismerik az Igazságot. Azok, akik ismerik az Igazságot, nem fognak elutasítani Engem, mert az övék Isten Országa. Az Antikrisztus nagy tiszteletet fog mutatni a hamis próféta iránt. De mivel az ő szerepe politikai jellegű lesz, az egymás iránti hűségük sok embert fog egyesíteni, akik ezt a szövetséget meg fogják tapsolni.

Ezek az események hamarosan értelmet kapnak. Azok, akik megpróbálnak benneteket magukkal vinni a hamis hitbe, mely nem Istentől származik, nagyon meggyőzőek lesznek. Ők soha nem fogják feltárni valódi szándékukat, amíg meg nem győződnek arról, hogy ezt a csatát megnyerik. Sokakat el fognak pusztítani, akik nem fogadják el a fenevad bélyegét. Azt fogják mondani, hogy ez a jele a világ igazi békéjének, a szeretetnek és az egységnek, de gonosz magjában a 666- os szám lesz elrejtve, mely a fenevad jele.

Éppúgy, mint a szent érem, ami védelmet nyújt a Mennyből, mely Isten nagy erejével bír, a fenevad bélyege a halált fogja magával hozni – a lélek halálát és egy szörnyű betegség általi halált. Azoknak, akik a fenevad bélyegét elutasítják, el kell majd rejtőzniük, és fel kell készülniük. Tudom, hogy ez félelemkeltő, de igaz. Én be fogok avatkozni imáitok segítségével, hogy véget vessek az üldöztetésnek.

Ti, szeretett követőim, akik ismeritek az Igazságot, legyetek készen, hogy segítsetek azoknak, akik ezzel az ismerettel küzdeni fognak. Mire ez megtörténik, addigra Maradék Hadseregem olyan erővel fog rendelkezni, amelyre számítani lehet. Erejük azon képességükben rejlik, hogy képesek lesznek megmenteni azokat, akik szenvedni fognak az Isten gyermekei iránti bosszú ezen ördögi cselekedetétől.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/fenevad-belyege-halalt-fogja-magaval-hozni-lelek-halalat-es-egy-szornyu-betegseg-altali-halalt

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/07/29

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-07-29

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Látni lehet majd, amint a hamis próféta a világ egyházait egyesíti

A pápa és a nagyimám: tüskés ösvény

https://www-dailynewsegypt-com.translate.goog/2021/03/31/the-pope-and-grand-imam-a-thorny-path/?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu&_x_tr_pto=wapp

https://www.dailynewsegypt.com/2021/03/31/the-pope-and-grand-imam-a-thorny-path/

Igazság Könyve:

A többi ártatlan, aki vakon követi a fenevadat és a hamis prófétát, egy kegyetlen kötelékbe lesz zárva

  1. július 28. vasárnap, 21:40

Drága, szeretett leányom, soha nem szabad kételkedned Szavamban. Ha igazán bízol Bennem, akkor azt kell tenned, amit elvárok tőled, hogy meg tudjam világosítani a világot ebben az időben, és hogy fel tudjam készíteni az embereket az Új Kezdetre.

Sok minden meg volt jövendölve mindabból, ami az Egyházammal történik, de el kell fogadnotok, hogy e förtelmeket Atyám egyetlen ok miatt engedi meg. Ez a Sátán uralmának a vége. Ő, a Sátán, a saját nevében életre keltette a fenevadat, az Antikrisztust, aki maga a Sátán. Ő és követői csak nagyon kevés időt kaptak a lelkekért folytatott csatában.

A Sátán bosszúja az, hogy annyi lelket lopjon, amennyit csak tud, még mielőtt megkötözésre kerülne, és a mélységbe dobatna. Azok, akik seregéből a kígyót bálványozzák, csak a hatalom miatt követik utasításait, mert a hatalom – mint mondja nekik – az övék lesz, ha segítenek neki ördögi tervét megvalósítani. Mennyire fognak szenvedni ezek a lelkek, mégpedig örökre, és mennyire fognak kiáltani Irgalmamért, amikor szörnyű sorsuk felismerése világossá válik előttük.

A többi ártatlan, aki vakon követi a fenevadat és a hamis prófétát, egy kegyetlen kötelékbe lesz zárva, amelyből képtelenség lesz elmenekülni. Nekik kétségbeejtően szükségük van a segítségetekre. Kitartóan kell imádkoznotok a lelkükért, hogy visszakerüljenek Hozzám. A külvilág kezdetben nem fogja megérteni, hogy miért is kellene aggódni. A Közel-Keleti háborúkat és az azt követő békét tapssal fogják fogadni.

A béke embere sok kitüntetést fog kapni elismerésként a humanitárius munkálkodásáért. Látni lehet majd, amint a hamis próféta a világ egyházait egyesíti, és minden alkalommal kimutatja mindazon jellegzetes tulajdonságait, melyeket egy szent jellemvonásaival hasonlítanak össze.

Minden rendben lesz addig, amíg ez a kettő nem fordít a helyzeten, és dühösen le nem sújt azokra, akik ellenszegülnek a világ irányítására irányuló tervüknek. Ők az Én földi Egyházamat a fenevad barlangjává fogják tenni, míg csak a sötétség be nem borítja a Földet.

Mindenki nyugtalanságot fog érezni. Ti mindnyájan érezni fogjátok a gonoszságot, amint a Sátán az Antikrisztuson keresztül ellenőrizni fog mindent. De minekután a dolgok reménytelennek fognak tűnni, Én leereszkedem majd, hogy Irgalmam által mindent beborítsak, hogy bebizonyítsam a világnak az Igazságot.

Oly nagy az Én Irgalmam, hogy még a legsötétebb lelket is meg fogja világosítani, és ők megkönnyebbült szívvel fognak Hozzám jönni. Ebben a szakaszban, a Szentlélek Ereje által minden kétség el lesz űzve a lelkükből. Nem sokkal ezután, amikor Isten gyermekei már ismerni fogják az Igazságot, az Utolsó Harsona is fel fog csendülni, és a Föld meg fog újulni. Minden gonoszság el fog tűnni. A Nap egy Nagy Fénnyel fog mindnyájatokat eltölteni, és az Új Paradicsom, amit bárki valaha is el tudott volna képzelni, mint a legnagyobb Ajándék számotokra, nagy szeretettel lesz átadva.

Mindössze annyit kell tennetek, hogy bízzatok abban az Igazságban, amit feltárok, hogy elkerülhessétek azokat a csapdákat, amelyeket azért helyeztek le, hogy ellopják a lelketeket. Azok közületek, akik képesek látni, akik bíznak Bennem, és akik hívnak Engem, segíteni fognak Nekem azok lelkének a megmentésében, akik ugyan látnak, de mégsem hajlandók megérteni az Igazságot.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/tobbi-artatlan-aki-vakon-koveti-fenevadat-es-hamis-profetat-egy-kegyetlen-kotelekbe-lesz-zarva

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/07/28

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-07-28

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Nézzetek a humanizmus álarca mögé, és nem fogjátok Isten jeleit megtalálni

HUMANOID robotok – Elon Musk szerint aggódni kell a mesterséges intelligencia miatt. A robotok kora.

https://www.youtube.com/watch?v=A63h7bhN87k

Igazság Könyve:

Nézzetek a humanizmus álarca mögé, és nem fogjátok Isten jeleit megtalálni

  1. július 27. szombat, 19:22

Drága, szeretett leányom, az a Vágyam, hogy minden hűséges követőm kitartóan imádkozzon, hogy a lelkeknek okozandó baj az ateizmus növekedése miatt elhárításra kerüljön. Az ateizmus nem mindig nyilvánítja ki önmagát. Azok az emberek, akik valamilyen okból kifolyólag úgy döntenek, hogy többé nem hisznek Istenben, nagyon gyakran egy helyettesítőt teremtenek maguknak.

Az embernek lelki felépítése miatt okot kell keresnie arra, hogy igazolja létezését. Az emberiség átka az, hogy az ember maga az embert magasztalja fel. A humanista szerint, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az ember szükségletei előnyt élvezzenek. Sok ember összetéveszti a humanizmust a Kereszténységgel. Amikor az emberek életében az anyagi javak fontosságát, mint abszolút értéket hirdetik annak érdekében, hogy elkerüljék a szenvedést és a szegénységet, akkor könnyű azt feltételezni, hogy ez nem más, mint a felebaráti szeretet egyik formája.

Ha azt mondjátok, hogy véget akartok vetni a szegénységnek, a munkanélküliségnek és más nyomorúságnak, akkor sokan azt fogják gondolni, hogy Isten Nevében beszéltek. Nézzetek a humanizmus álarca mögé, és nem fogjátok Isten jeleit megtalálni, még a Neve említését sem fogjátok hallani. Azok, akik humanistaként élik az életüket, nem szeretik Istent. Ők csakis saját magukat szeretik. Ők azt hiszik, hogy mindaz, ami számít, az emberiség jóléte – általában világi dolgok formájában – a végső cél elérésének eszközeként.

Bár jótékonyságnak tűnik, amikor azt lehet látni, hogy az ember szükségleteivel törődtök, sohasem tudjátok helyettesíteni Istent az által, hogy az emberek szükségleteit helyezitek az első helyre. Ha ezt teszitek, megbántjátok Istent. A humanizmus, bár rendelkezik az Isten iránti szeretet minden külső jelével, mégsem az, aminek látszik. A szeretet álarca mögött az önszeretet rejtőzik. Az ember meg fog halni, a teste porrá válik, a lelke tovább él, mégis, a humanizmus azt szeretné elhitetni veletek, hogy az ember halhatatlan.

Legyetek óvatosak, amikor felkaroljátok a humanizmust, mert ha ezt teszitek, akkor elvágjátok magatokat Tőlem.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/nezzetek-humanizmus-alarca-moge-es-nem-fogjatok-isten-jeleit-megtalalni

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/07/27

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-07-27