Ti nem lehettek az Én igazi követőim anélkül, hogy ne kelljen elviselnetek a Kereszt fájdalmát

Igazság Könyve:

Ti nem lehettek az Én igazi követőim anélkül, hogy ne kelljen elviselnetek a Kereszt fájdalmát

2013-07-17 11:40

 

Drága, szeretett leányom, mennyire felemelőek Számomra szeretett követőim imái ebben az időben. Én a szívükben és a lelkükben vagyok, ők kiváltságosak. Meg kell kérnem őket, hogy szenvedjék el a gúnyolódást, amellyel szembesülni fognak, amiért Utamat követik, és hordozzák Keresztemet, mert idővel meg fogják érteni, hogy miért kell ennek így lennie.

Ti nem lehettek az Én igazi követőim anélkül, hogy ne kelljen elviselnetek a Kereszt fájdalmát. Amikor szerettek Engem, egy Fény van jelen a lelketekben. Ez a tiszta fény olyan, mint a mágnes, mely vonza a más emberekben lévő rosszat. A jó szándékú lelkek gyakran vannak támadva a gonosz szellemétől, hogy az fájdalmat okozzon azoknak, akik Tanításaim Igazságát követik.

Amikor ti Isten Igazsága mellett foglaltok állást, azok gyűlöletét vonjátok magatokra, akik nem szeretik Istent. Ha ti követtek Engem, még ha csendben is, ugyanazt a fájdalmat viselitek el. Ezt a fájdalmat azok okozzák – általában azok, akiket ti szerettek és tiszteltek –, akik azért támadnak benneteket, mert szerettek Engem és hűségesek vagytok Tanításaimhoz.

Eljött az idő számotokra, hogy kimenjetek (a világba) és beszéljetek Üzeneteimről. Azonban a papok ezt nehéznek fogják találni, mivel nekik engedelmeskedniük kell elöljáróiknak. Egyházamban sokan fognak félni attól, hogy tanúságot tegyenek Üzenetemről, de ez nem azt jelenti, hogy ők nem tudják megvédeni Szent Szavam Igazságát. Az Apostolaimnak adott Szó él, bár sokan megpróbálják azt megölni. Észre fogjátok venni, hogy milyen kevesen vannak olyanok, akik nyilvánosan tisztelnek Engem – szinte senki.

Tanításaim többé már nem játszanak fontos szerepet társadalmatokban. Nektek ragaszkodnotok kell ahhoz – bármelyik Keresztény Egyházhoz tartoztok is –, hogy szolgáim ne felejtsék el megemlíteni Nevemet, amikor a jóra hivatkoznak, mert a jó nem jöhet egy kőtől. A jó csak egyedül Istentől jöhet.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/ti-nem-lehettek-az-en-igazi-kovetoim-anelkul-hogy-ne-kelljen-elviselnetek-kereszt-fajdalmat

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/07/17

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-07-17

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat