Az, aki szembe mer szállni Velem, azáltal, hogy az élet elvételével utánoz Engem, meg lesz fosztva minden élettől.

Walter pap szerint 2004-ben a Katrina hurrikán isten büntetése

 (1) “… XVI. Benedek pápa január 31-én Gerhard Wagner 54 éves windischgarsteni plébánost kinevezte a linzi egyházmegye segédpüspökévé, aki meglehetősen furcsa nézeteiről volt ismert. Úgy vélekedett, hogy a Harry Potter kötetek sátánizmust terjesztenek, a homoszexualitást gyógyítható betegségnek tartotta, a Katrina hurrikán pedig szerinte Isten büntetése volt, mert New Orleans környékén mind az öt „abortuszklinika” megsemmisült. …”

https://ujember.hu/visszalepett-a-linzi-segedpuspok/

 


Igazság Könyve:

Isten, az Atya: Tudom, hogy az abortusz terve világszerte irányítva van

2013-07-04 18:40

 

Drága leányom, elérkezett az Én Időm, hogy erőszakkal beavatkozzak a világba a Velem szembeni nagy bűn időszakában.

Türelmem próbára van téve és Haragom fellobbant, amint a legnagyobb sértéseknek vagyok szemtanúja, melyeket Ellenem követnek el.

Mint minden élőlény Megteremtője, Én vagyok az élet Szerzője. Úgy teremtem azt meg, ahogyan szeretném, és Szent Akaratomnak megfelelően vetek véget annak. Amikor az ember megpróbál beavatkozni Akaratomba, akkor Én visszavágok, mert nem fogom eltűrni az ilyen gonoszságokat.

Azoknak mondom, akik bármelyik gyermekemet megölik: a ti életetek véget fog érni. El fogom venni az életeteket, nemcsak testben, de lélekben is. Nem lesz örök életetek, az meg sem adható nektek. Az élet, amelyet elvesztek, a ti bukásotok lesz. „Szemet szemért” lesz a büntetésetek.

Vigyázzanak közületek azok, akik továbbra is életet pusztítanak annak minden formájában. Én tudom, hogy mit tesztek. Tudom, hogy az abortusz terve világszerte irányítva van egy köztetek lévő csoport által. Tudom, hogy azok az országok, akik a trágár jogszabályok által lázasan sietnek igazolni az abortuszt, pusztán csak bábok.  Őket zsinegeken (zsinórokon) tartják, miközben az Egy Világ Csoport dallamára táncolnak, mely csak egyetlen mesternek engedelmeskedik. Az ő hűségük a fenevadé, akinek az a legnagyobb terve, hogy több százmillió életet pusztítson el, és aki már sikert ért el az abortusz bűne által. A meg nem született gyermekek könnyű célpontok a szemükben. Az abortuszt arra használják, hogy beavatkozzanak Törvényeimbe és az emberre hagyományozott legnagyobb Ajándékba: az Élet Ajándékába.

Az ember arroganciája, mely egyesült a fenevad „csípőfogásával” és azokkal közületek, akiket ő elbolondított, undorít Engem. Szeretetem erőteljes, de a ti gonosz szándékotok, hogy elpusztítsátok, ami az Enyém, olyan váratlanul lesz megállítva, hogy ti ordítani fogtok az életetekért. Hogyha most nem hívtok Engem a Megbékülés (gyónás) Ajándéka által, akkor alig lesz Irgalmasság mutatva irányotokba. Azok közületek, akik támogatják, vagy bárhogyan is részt vesznek a meg nem született gyermekek életének elvételében, ugyanazt a büntetést fogják elszenvedni. Pusztítsátok csak el azokat az ártatlan életeket, és a saját életetek is el lesz véve! Szörnyű fájdalommal figyeltem oly hosszú időn át, hogy hogyan sértegettek Engem. A ti időtöknek vége, mert ti most szigorúan meg lesztek büntetve ezért a súlyos, Istenségem ellen elkövetett cselekedetért.

Ne feledjétek, csak kevés az időtök, hogy felhagyjatok az abortusz elfogadásával. Haragom hamarosan kiárad a Föld négy sarkára. Az abortusz bűne az, amiért az ember a legrosszabb büntetést fogja elszenvedni. Egy ország sem lesz kihagyva ezekből a büntetésekből. Csak azok lesznek megkímélve a szörnyű fájdalomtól, amit a világnak okozok, akik nem engedélyezik az abortuszt.

Mivel Én vagyok az élet Szerzője, egy embernek sincs joga ahhoz, hogy Ellenem forduljon. Senkinek sem. Az, aki szembe mer szállni Velem, azáltal, hogy az élet elvételével utánoz Engem, meg lesz fosztva minden élettől.

 

Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten

https://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-tudom-hogy-az-abortusz-terve-vilagszerte-iranyitva-van

 

Ld még:

„Hitvány klinikáitok és kórházaitok, ahol ezeket a gyakorlatokat folytatjátok, be lesznek zárva, és ti, bűnösök a pokol tüzébe lesztek vetve kegyetlen bűntetteitekért.”

https://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-erovel-fog-kezem-lesujtani-azokra-nemzetekre-akik-legalizaljak-az-abortuszt

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/07/04

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-07-04

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat