Igazság Könyve:
Szűz Mária: Az elkövetkezendő idő minden Keresztény számára nehéz lesz
- január 4. péntek, 12:30
Drága gyermekeim, imádkoznotok kell, hogy a keresztény Egyházak felébredjenek ezen Üzenetek Igazságára. Fiam Tanítása az ő nagy számuk erejének köszönhetően lesz továbbra is fenntartva.
Ő, az Én drága Fiam, minden Követője hűségére vágyik. Nektek imádkoznotok kell azért, hogy azok, akik az Ő Egyházában naponként felelnek Szent Szavának hirdetéséért, mindig hűségesek maradjanak Hozzá.
Arra kell buzdítanom benneteket, hogy ne hallgassatok semmiféle olyan új tanokra, amelyeket Fiam, Jézus Krisztus Nevében mutatnak majd be, de nem az Ő Szentséges Nevét képviselik.
Az elkövetkezendő idő minden Keresztény számára nehéz lesz. Komoly kitartásra lesz szükségetek, ha hűségesek akartok maradni Istenhez.
Amikor más Keresztények megtámadnak, megfenyegetnek és üldöznek majd benneteket, hogy új törvényeket fogadjatok el, amelyekről tudni fogjátok a szívetekben, hogy nem Istentől valók, akkor a Keresztes Imahadjárat ezen imáját kell imádkoznotok, hogy hűségesek maradhassatok Hitetekhez:
A Keresztes Imahadjárat 91. Imája: Engedd, hogy hűséges maradjak hitemhez
Ó, Üdvösségnek Áldott Anyja, védj meg engem a szükség órájában, amikor szembe kell néznem a gonosszal. Segíts nekem, hogy félelem nélkül a lelkemben, erővel és bátorsággal megvédjem Isten Szavát. Imádkozz értem, hogy hűséges maradjak Krisztus Tanításához, és hogy teljesen átadhassam Neki félelmeimet, gondjaimat és szomorúságomat. Segíts nekem, hogy félelmet nem ismerve haladhassak előre ezen a magányos úton, Isten Szent Szavának Igazságát hirdetvén, még akkor is, amikor Isten ellenségei szinte tejesen lehetetlenné teszik számomra ezt a feladatot. Ó, Áldott Anya, kérlek, add, hogy az üldöztetés során, közbenjárásod által, minden keresztény hite mindenkor erős maradjon. Ámen.
Gyermekek, emlékeznetek kell arra, hogy amikor a hiteteket folyamatosan megtámadják, sértegetik és kigúnyolják, Fiam is együtt szenved veletek. Ez a szenvedés és üldöztetés éppen olyan, mint amilyet Ő is elszenvedett kegyetlen elítélése során, amikor is azért vádolták meg eretnekséggel, mert egyszerűen csak az Igazságot mondta.
A kimondott Igazság vitát, haragot és néha erőszakot von maga után. Tudnotok kell, hogy Fiam megadja majd nektek azt az erőt, amelyre szükségetek lesz, hogy kibírjátok a nagy nehézségek ezen idejét.
Hallgassatok, gyermekek, a hívásomra. Én közben fogok járni értetek, hogy erősek maradjatok; és Fiam különleges kegyelmekkel áraszt el majd benneteket, hogy képessé tegyen titeket az ellenállásra a megfélemlítéssel szemben, hogy ne fogadjátok el azokat az istenkáromló törvényeket, amelyek nagy szakadást fognak okozni a Keresztény Egyházakban, különösen a Katolikus Egyházban.
Szeretlek benneteket, és az Igazság útján való utazásotok minden szakaszában felajánlom imáimat értetek.
Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja
https://masodikeljovetel.hu/szuz-maria-azert-van-annyi-ember-nagy-fajdalomban-es-sotetsegben-mert-nem-hisznek-istenben
Kérlek benneteket, imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat 92. imáját az Állhatatosság Kegyelméért
- január 6. vasárnap, 17:50
Drága, szeretett leányom, a Szentlélek által van az, hogy most az egész világon idegenek válaszolnak erre a Mennyei hívásra.
Ez csak a Szentlélek Erejének köszönhető, hiszen sok ezer lélek gyűlt össze szívük szeretetével, hogy kövessék Keresztes Imahadjáratom Csoportjait.
Ti azonnal tudni fogjátok, amikor egy Küldetés Istentől van és hiteles, az elhívatottak száma miatt, akik egyként egyesülnek Szent Nevemben. Nem tesznek fel kérdéseket. Nem keresnek anyagi hasznot. Nincsenek érveik. Mindannyian egyszerűen egyesülnek, Irántam való szeretetből. Mivel a Keresztes Imahadjáratom Imáira oly sokan válaszoltak – oly sok nemzetből –, most a következő Áldásban részesítem őket:
Szeretett Tanítványaim, ti nagy örömet és vigasztalást hoztok Nekem. A bebizonyított hűségetekért és állhatatosságotokért megáldalak benneteket a Szentlélek Ajándékával. Ettől a naptól kezdve, minden feladatért, melyet magatokra vállaltok, hogy segítsetek Nekem a lelkek megmentésében Második Eljövetelem előtt, egy különleges kegyelmet fogok adni nektek, melyet ti azonnal fel fogtok ismerni. Ez a csapással szembeni Állhatatosság Kegyelme.
Kérlek benneteket, imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat 92. imáját az Állhatatosság kegyelméért.
Ó, drága Jézus, az Állhatatosság kegyelmi ajándékát kérem Tőled. Kérlek, add meg nekem a kegyelmeket, amelyekre szükségem van, hogy védelmezni tudjam Legszentebb Szavadat. Kérlek, szabadíts meg engem minden eddigi kétségtől. Kérlek Téged, áraszd el lelkemet jósággal, türelemmel és állhatatossággal. Segíts nekem, hogy méltóságteljes maradhassak, amikor Szent Nevedben sértegetnek engem. Tégy erőssé engem, és boríts be kegyelmeddel, amikor szembe kell néznem az előttem álló megpróbáltatásokkal, amint azon fáradozom, hogy segítsek Neked az emberiség megmentésében, hogy folytatni tudjam még akkor is, amikor fáradt vagyok, vagy amikor nincs hozzá elegendő erőm. Ámen.
Menjetek, drága Követőim, és tudjátok, hogy Szívem majd szétreped a szeretettől és az örömtől, mivel tanúja vagyok az Irántam való szereteteteknek, amikor válaszoltok Hívásomra.
Szeretlek benneteket. Drága Véremmel beborítalak titeket.
Jézusotok
https://masodikeljovetel.hu/kerlek-benneteket-imadkozzatok-keresztes-imahadjarat-92-imajat-az-allhatatossag-kegyelmeert
———-
Igaz élet Istenben:
Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:
https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/
„Keletről jön el a hajnal
- augusztus 20.
… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”
Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20
————
Ortodox (Görög keleti):
Isten népe visszatér hazájába
35 Örülni fog a puszta és a szomjú föld, vigad a pusztaság, és kivirágzik rajta a nárcisz.
2 Virágba borul és vigad, vígan örvendezik. Része lesz a Libánon pompájában, a Karmel és Sárón díszében. Meglátják az Úr dicsőségét, Istenünk méltóságát.
3 Erősítsétek a lankadt kezeket, tegyétek erőssé a roskadozó térdeket!
4 Mondjátok a remegő szívűeknek: Legyetek erősek, ne féljetek! Íme, jön Istenetek, és bosszút áll, jön Isten, és megfizet, megszabadít benneteket!
5 Akkor kinyílnak a vakok szemei, és megnyílnak a süketek fülei.
6 Szökellni fog a sánta, mint a szarvas, és ujjong a néma nyelve. Mert víz fakad a pusztaságban, és patakok erednek a pusztában.
7 Tóvá lesz a délibáb, és víz fakad a szomjú földön. Ahol azelőtt sakálok tanyáztak, nád és káka terem.
8 Jól megépített útja lesz, amelyet szent útnak hívnak. Nem jár azon tisztátalan, csak az Úr népe járhat rajta, bolondok nem tévednek rá.
9 Nem lesz ott oroszlán, nem megy rá ragadozó vad, ilyen nem lesz található, hanem a megváltottak járnak rajta.
10 Amikor visszatérnek, akiket az Úr kiváltott, ujjongva vonulnak a Sionra. Öröm koszorúzza fejüket örökre, boldog örömben lesz részük, a gyötrelmes sóhajtozás pedig elmúlik.
25 Amikor pedig János bevégezte pályafutását, így szólt: Én nem az vagyok, akinek ti gondoltok engem. Hanem íme, utánam jön az, akinek a saruját sem vagyok méltó leoldani.
26 Atyámfiai, férfiak, Ábrahám nemzetségének fiai, és a hozzátok csatlakozott istenfélők! Ennek az üdvösségnek az igéje nekünk küldetett el.
27 De Jeruzsálem lakói és vezetői nem ismerték fel őt, és a próféták szavait, amelyeket minden szombaton felolvasnak, betöltötték azáltal, hogy elítélték őt.
28 Bár semmiféle halálos büntetésre méltó okot nem találtak benne, mégis azt követelték Pilátustól, hogy ölesse meg.
29 Amikor véghez vitték mindazt, ami meg van írva róla, levették a fáról, és sírba tették.
30 De az Isten feltámasztotta őt a halálból,
31 és ő több napon át megjelent azoknak, akik együtt mentek fel vele Galileából Jeruzsálembe, és akik most az ő tanúi a nép előtt.
32 Mi is hirdetjük nektek, hogy azt az ígéretet, amelyet az atyáknak tett Isten, beteljesítette nekünk, az ő gyermekeiknek, amikor feltámasztotta Jézust.
33 Ahogyan meg van írva a második zsoltárban is: Fiam vagy te, ma nemzettelek.
Keresztelő János
3 Azokban a napokban megjelent Keresztelő János, és ezt hirdette Júdea pusztájában:
2 “Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!”
3 Mert ő volt az, akiről Ézsaiás így prófétált: “Kiáltó hangja szól a pusztában: Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!”
4 Maga János teveszőr ruhát, és dereka körül bőrövet viselt, tápláléka pedig sáska és erdei méz volt.
5 Akkor kiment hozzá Jeruzsálem, egész Júdea és a Jordán egész környéke;
6 és amikor megvallották bűneiket, megkeresztelte őket a Jordán folyóban.
7 Amikor pedig látta, hogy a farizeusok és szadduceusok közül sokan jönnek megkeresztelkedni, így szólt hozzájuk: “Viperák fajzata! Ki figyelmeztetett titeket, hogy meneküljetek az eljövendő harag elől?
8 Teremjetek hát megtéréshez illő gyümölcsöt,
9 és ne gondoljátok, hogy ezt mondhatjátok magatokban: A mi atyánk Ábrahám! Mert mondom nektek, hogy az Isten ezekből a kövekből is tud fiakat támasztani Ábrahámnak.
10 A fejsze pedig ott van már a fák gyökerén: ezért minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágatik, és tűzre vettetik.
11 Én vízzel keresztellek titeket, hogy megtérjetek, de aki utánam jön, erősebb nálam: arra sem vagyok méltó, hogy a saruját vigyem. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel titeket.
16 Mossátok tisztára magatokat! Vigyétek el szemem elől gonosz tetteiteket! Ne tegyetek többé rosszat!
17 Tanuljatok jót tenni, törekedjetek igazságra, térítsétek jó útra az erőszakoskodót! Védjétek meg az árvák jogát és az özvegyek peres ügyét!
Isten ítélettel tisztítja meg népét
18 Jöjjetek, szálljunk vitába! – mondja az Úr. Ha vétkeitek skarlátpirosak is, hófehérekké válhattok, ha vörösek is, mint a bíbor, fehérekké lehettek, mint a gyapjú.
19 Ha készségesen hallgattok rám, élhettek az ország javaival.
20 De ha vonakodva elpártoltok tőlem, fegyver pusztít el titeket. Az Úr szája szólt.
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+35%3A1-10%3B++++Acts+13%3A25-33%3B++++Matthew+3%3A1-11%3B+++++Isaiah+1%3A16-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS
https://www.oca.org/readings/daily/2023/01/05
———-
Római katolikus:
https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-01-05
„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „
https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30
———-
Tóra:
https://www.hebcal.com/shabbat