Lesznek olyanok, akiket átjár a hit hiánya, és akik rettenetes fizikai szenvedéssel vannak sújtva.

Igazság Könyve:

Kérlek benneteket, fogadjátok a gyógyulásnak ezt az új ajándékát, amellyel most megajándékozlak benneteket.

  1. január 15. kedd, 22:50

 

Drága, szeretett leányom, miközben ez a Küldetés egyre növekszik és körös-körül kiterjed a világban, újabb csodákkal lesz megáldva, melyek azoknak adatnak, akik rettenetesen szenvednek. Éppen úgy, mint Első Eljövetelemkor is történt, Irgalmasságom ki fog terjedni azokra a lelkekre, akiknek szükségük van Segítségemre.

Lesznek olyanok, akiket átjár a hit hiánya, és akik rettenetes fizikai szenvedéssel vannak sújtva. Azoknak, akik Hozzám jönnek, megkönnyítem szenvedéseiket. Azért fogom ezt tenni, hogy a lelkük hitét lángra gyújtsam, de csak a Szentlélek Ereje által gyógyulhatnak meg.

Hozzátok Hozzám szenvedéseiteket. Hozzátok Hozzám gondjaitokat. Hozzátok Hozzám fájdalmaitokat. Gyertek Hozzám imáitokon keresztül, és Én meghallgatlak benneteket. Azt szeretném, hogy Szentséges Karjaimba vehesselek mindnyájatokat, és hogy megvédjelek titeket.

Kérlek benneteket, fogadjátok a Gyógyulásnak ezt az új Ajándékát, amellyel most megajándékozlak benneteket. Ez a Keresztes Imahadjárat egyik imájából áll, és meggyógyít majd benneteket elmében, testben és lélekben.

Ez ima által, örökségül hagyom nektek a Gyógyulás értékes Ajándékát. Azáltal, hogy ezt elimádkozzátok, tudni fogjátok, hogy ez a segítségkérés nagy ajándékokat fog hozni nektek a Mennyből, úgy számotokra, mint azoknak, akiket belefoglaltok ebbe az imába. Mint olyan, ez különleges védelemmel jár azok megújulására, akik elvesztek, akik bizonytalanok a hitükben, és akik kimerültnek érzik magukat. Lehet, hogy kételyektől szenvednek. Lehet, hogy testi betegségben szenvednek, mely megsemmisíti azon képességüket, hogy megengedjék Nekem, hogy békét, szeretetet és vigaszt vigyek nekik.

Ahhoz, hogy a gyógyulás ezen áldását megkapjátok, kérlek titeket, hogy imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat alábbi imáját:

A Keresztes Imahadjárat 94. imája: Az elme, a test és a lélek gyógyulásáért

Ó, drága Jézus, fáradtan, betegen és fájdalmamban arra vágyakozva borulok le Eléd, hogy meghalljam Hangodat. Engedd, hogy Isteni Jelenléted megérintsen engem; hogy Isteni Fényed elárassza testemet, lelkemet és elmémet. Bízom a Te Irgalmadban. Isteni Jelenlétedben maradéktalanul átadom Neked fájdalmamat és szenvedésemet, és arra kérlek: add meg a kegyelmet, hogy bízzam Benned, hogy Te ki tudsz gyógyítani engem ebből a fájdalomból és sötétségből, hogy újra egészséges lehessek; hogy az Igazság Ösvényét követni tudjam, és hogy lehetővé tegyem Számodra, hogy elvezess engem az új Paradicsomi életre. Ámen.

Mindenekelőtt a hitetek az, amivel törődnötök kell. Ezután, Irgalmasságom által, Szent Akaratomnak megfelelően válaszolni fogok a gyógyulásra vonatkozó kérésetekre.

 

Szeretett Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/kerlek-benneteket-fogadjatok-gyogyulasnak-ezt-az-uj-ajandekat-amellyel-most-megajandekozlak

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

Jézus megjelenik tanítványainak

19 Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: “Békesség néktek!”

20 És miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, hogy látják az Urat.

21 Jézus erre ismét ezt mondta nekik: “Békesség néktek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket.”

22 Ezt mondván, rájuk lehelt, és így folytatta: “Vegyetek Szentlelket!

23 Akiknek megbocsátjátok a bűneit, azok bocsánatot nyernek, akikéit pedig megtartjátok, azoknak a bűnei megmaradnak.”

Jézus és Tamás

24 Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívtak, éppen nem volt velük, amikor megjelent Jézus.

25 A többi tanítvány így szólt hozzá: “Láttuk az Urat.” Ő azonban ezt mondta nekik: “Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem érintem meg ujjammal a szegek helyét, és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem.”

26 Nyolc nap múlva ismét benn voltak a tanítványai, és Tamás is velük. Bár az ajtók zárva voltak, bement Jézus, megállt középen, és ezt mondta: “Békesség néktek!”

27 Azután így szólt Tamáshoz: “Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő.”

28 Tamás pedig így felelt: “Én Uram, és én Istenem!”

29 Jézus így szólt hozzá: “Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak és hisznek.”

Az evangélium célja

30 Sok más jelt is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben.

31 Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+20%3A19-31%3B+++++1+Timothy+1%3A15-17%3B+++++Luke+18%3A18-27&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

https://www.oca.org/readings/daily/2023/01/15

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-01-15

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat