Veletek éppúgy fognak bánni, ahogyan annak idején a papok bántak Tanítványaimmal.

Igazság Könyve:

A próféciák, amelyeket a Jelenések Könyve tartalmaz, csak részben ismertek

  1. január 27. vasárnap, 20:30

 

Drága, szeretett leányom, köteles vagyok tájékoztatni Követőimet arról, hogy bizonyos felszentelt szolgáim által meg lesztek büntetve. Néhányan közülük arra fognak utasítani benneteket, hogy távolodjatok el ettől a Munkától.

Veletek éppúgy fognak bánni, ahogyan annak idején a papok bántak Tanítványaimmal. Nekik szintén azt mondták, hogy távolodjanak el Tőlem, és sokaknak nem volt megengedve a templomokba való belépés, hogy tiszteletüket fejezzék ki Istennek, Örök Atyámnak.

Az Ígéreteimmel kapcsolatos legnagyobb félreértést eszközként fogják felhasználni mások bátorítására azért, hogy utasítsanak el Engem, amint ebben az időben Szent Szavamat megosztom az egész világgal.

Titeket, Tanítványaim, eretnekséggel fognak vádolni, és azt fogják mondani, hogy nem a Szent Tanokat követitek.

Felszentelt szolgáim rettenetes hibát fognak elkövetni, amikor a Királyságom felé vezető úton a rossz elágazást fogják követni. Ezt tudatlanságból fogják tenni, mivel sokan közülük azt feltételezik, hogy ők már ismerik azokat a próféciákat, amelyeket Én tárok fel a világ számára Második Eljövetelem előtt.

Ó, mennyire össze lesznek zavarodva, amikor majd arra utasítják őket, hogy helytelenül cselekedjenek, elutasítván így a mindenki számára adott figyelmeztetéseimet a lelkek megmentésére. A próféciák, amelyeket a Jelenések Könyve tartalmaz, csak részben ismertek.

Azonban a Jelenések Könyvét Egyházam felszentelt szolgái közül senki sem érti. Ők majd tájékoztatva lesznek erről, de Én ezt csak részletekben fogom megtenni. Nektek ezt csak akkor kell ismernetek, amikor Én úgy döntök, hogy ennek elérkezett az ideje.

Kérlek benneteket, nyissátok meg szíveteket az Igazságra. Legyetek óvatosak, amikor megítélitek Isten Szavát, amely választott prófétáinak adatik. Ha keményen ítélkeztek fölöttük, akkor ti is annak megfelelően lesztek megítélve. Ha könyörtelenül elutasítjátok őket, akkor ti is el lesztek utasítva Igazságom Keze által. Fogadjátok el őket szeretettel, és Én Szentséges Karjaimba zárlak benneteket.

Semmi sem mond ellen Atyám Könyvének azokból (az üzenetekből), amelyeket most megosztok veletek, mert az lehetetlen. Én most azért jövök, hogy befejezzem azokat a Tanításokat, amelyeket a Földön eltöltött időm alatt adtam.

Amikor a Munkám befejeződik, Szövetségem is be fog végre teljesülni. Azután elhozom majd az Örök Élet Legdicsőségesebb Ajándékát.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/profeciak-amelyeket-jelenesek-konyve-tartalmaz-csak-reszben-ismertek

 

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/01/27

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-01-27

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat