Csak akkor ölelhetem át őket Királyságomban amikor megtisztultak

Igazság Könyve:

Egyedül csak Isten Hatalma által létezhettek. Egyedül csak Isten Szeretete által fogtok örökké élni.

  1. január 7. hétfő, 22:15

 

Drága, szeretett leányom, talán csodálkozol azon, hogy amikor veled kommunikálok, az a legtermészetesebb dolognak tűnik a világon.

Néha azt kérdezed, hogy miért nem érzed megilletődve magad az Én Jelenlétemben. Ez azért van így, mert nem lennél képes elviselni Jelenlétemet anélkül, hogy Fényem Erejétől eszméletedet ne vesztenéd. Mégis, lehetővé teszem számodra, mint különleges Ajándék, hogy kissé bepillants Isteni Fényembe. Ez azért van, mert akkor fel tudod fogni, hogy milyen erőteljes az Én Fényem, Szeretetem és Lelkem.

Ha az ember Isteni Jelenlétem egy töredékét is megpillantaná, annyira megrendülne, hogy nem tudná a Fényt elviselni, mivel az megvakítaná őt.

Ez az a távolság, amelyet a bűn helyezett az ember és Teremtője közé. Én csak akkor mutatom meg a lelkeknek Fényemet, amikor megtisztultak, mert csak akkor ölelhetem át őket Királyságomban. Csak azokat burkolhatom be Irgalmasságom Fényével, akik megalázkodnak Előttem. Nem az számít, hogy mennyire bizonygatjátok, hogy szerettek Engem; ha meg szeretnétek kapni Irgalmasság Ajándékát, szüntelenül jóvá kell tennetek hibáitokat Színem előtt.

A következőket mondom minden egyes bűnösnek: Egy óra sem telik el, hogy gondolatban, szóban és cselekedetben ne vétkeznétek. De ha csendben elfogadjátok gyengeségeiteket, és tele vagytok Irántam való szeretettel – amennyiben látom sajnálkozásotokat -, akkor egy pillanat alatt elfelejtem bűneiteket.

Amikor Második Eljövetelem előtt eljövök, hogy Isteni Irgalmasságommal beborítsalak benneteket, akkor ez azért lesz, hogy a szükséges megtisztulást kínálja fel számotokra, hogy így átölelhessen és elvigyen titeket Isteni Fényem oltalmába és biztonságába. Azon a napon Fényem beborítja majd a Földet. Sokan – annak ellenére, hogy Nagy Irgalmasságom Fénye el fogja őket vakítani – azonnal el fogják fogadni Üdvözítésem Kezét.

Ahhoz, hogy befogadhassátok Irgalmasságom Fényét, el kell fogadnotok, hogy Isten Hatalma örökké tartó. Egyedül csak Isten Hatalma által létezhettek. Egyedül csak Isten Szeretete által fogtok örökké élni. Azok, akik elutasítják a Világosságot, csak sötétségre találhatnak. A sötétség csak egyetlen dolgot jelenthet, azt, hogy az örök szenvedés életét fogadjátok el, melyet a gonosz kínál fel számotokra.

Engedjétek, hogy Fényem rátok ragyogjon, de először el kell nyernetek azt a jogot, hogy részesedjetek ebben az erőteljes Fényben, mely örök helyet kínál fel nektek Királyságomban.

Megáldalak mindnyájatokat. Hívlak benneteket. Gyertek Hozzám félelem nélkül, mert Én türelmesen várok rátok. Ha Hozzám jönnétek, akkor megértenétek Ígéretem Igazságát.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/egyedul-csak-isten-hatalma-altal-letezhettek-egyedul-csak-isten-szeretete-altal-fogtok-orokke-elni

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/01/07

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-01-07

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat