Jámbor hadseregem imái máris enyhítik a globális katasztrófákat, és késleltetik szent Helytartóm távozását a Vatikánból.

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„A Nagyfigyelmeztetés globális gyónás egyik formája

2011. október 21., péntek, 20:30

Drága, szeretett leányom, írd a következőket: te most egy intenzív szenvedésen mész keresztül, hogy megmenthesd azokat a lelkeket, akik visszautasítanak Engem és Atyámat.

Olyan zárkózottak és megkeményedettek egyes lelkek, hogy ők csak mások imái és engesztelő szenvedései által menthetők meg. Mert ők nem fogják keresni a megváltást. Makacsságuk meg fogja gátolni őket abban, hogy elegendő bűnbánatot érezhessenek ahhoz, hogy beismerjék bűneiket, és megbocsátásért könyörögjenek.

A Nagyfigyelmeztetés a globális gyónás egyik formája lesz. Ez alatt az idő alatt mindenkitől az az elvárás, hogy kérjenek bocsánatot bűneikért, vagy ha nem, akkor az elutasítással kell szembenézniük. Olyan sok sötétségben levő lélek fogja Irgalmas Kezemet visszautasítani. Ők el fognak fordulni Tőlem. Te, leányom, a többi jámbor követőmmel együtt segítségemre lehetsz, hogy ezek a lelkek megmenekülhessenek az örök kárhozattól.

Én sohasem erőltetném gyermekeimre, hogy az Én Nevemben szenvedjenek. De mindazoknak, akik a szenvedést, mint ajándékot segítségként felajánlják Nekem, azt mondom: az emberiség nagy részét meg tudom váltani általa.

A szenvedést a sátán támadásai okozzák, amikor ő kínozza azokat a lelkeket, akik közel állnak Hozzám, és azokat, akiket Én neveztem ki arra a szent Küldetésre, hogy lelkeket térítsenek meg. Tudnotok kell, hogy amikor ilyen támadások érnek, akkor ti egységben vagytok Velem. Ezáltal fogtok a legjobban megismerni Engem. Meg fogjátok ismerni mi az, amit érzek: az örömömet, szomorúságomat, bánatomat, fájdalmamat, és azt a rettegést, amikor elveszítek egy lelket a sátánnal szemben.

Ne aggódjatok! Ezen üzenetek által már több millió lélek megmenekült.

Jámbor hadseregem imái máris enyhítik a globális katasztrófákat, és késleltetik szent Helytartóm távozását a Vatikánból. Engedelmességetek az Irgalmasság Rózsafüzérének imádkozása által ebben a pillanatban is lelkeket ment meg.

Leányom, biztosítsd, hogy minden gyermekem megérthesse: ezeken az Üzeneteken keresztül Én minden valláshoz és felekezethez szólok. Senkit sem zárok ki, mert ők mind Isten gyermekei. Csak egyetlenegy Isten létezik, és Ő az Én Örök Atyám, a Legmagasságosabb Isten.

Egyesüljetek Velem, gyermekeim, és dolgozzunk egységben, hogy szerte a világon minél hamarabb megmenthessük kis lelkeimet. Egyedül csak az ima által tudtok Nekem a világ megmentésében segíteni.

Jézusotok,

Az egész emberiség Megváltója”

https://masodikeljovetel.hu/nagyfigyelmeztetes-globalis-gyonas-egyik-formaja

https://masodikeljovetel.hu/egy-imacsoportokbol-allo-hadsereget-szeretnek-letrehozni

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

„18 Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Lélek által. Éppen azért legyetek éberek, teljes állhatatossággal könyörögve az összes szentekért;

19 és énértem is, hogy adassék nekem az ige, ha szóra nyitom a számat, hogy bátran ismertessem meg az evangélium titkát,

20 amelynek követe vagyok a bilincsben is, hogy bátorságom legyen azt úgy hirdetni, ahogyan kell.

Befejezés, áldáskívánás

21 Hogy pedig ti is megtudjátok, mi van velem és hogyan élek, mindent elmond nektek Tükhikosz, az Úrban szeretett testvér és hű diakónus,

22 akit éppen azért küldtem hozzátok, hogy értesüljetek helyzetünkről, és megvigasztalja szíveteket.

23 Békesség a testvéreknek és szeretet hittel együtt az Atya Istentől és az Úr Jézus Krisztustól!

24 A kegyelem legyen mindazokkal, akik el nem múló szeretettel szeretik a mi Urunkat, Jézus Krisztust. Ámen.”

 

 

 

„Jézus kiküldi hetvenkét tanítványát

10 Ezek után az Úr szolgálatba állított másokat is, hetvenkét tanítványt, és elküldte őket maga előtt kettesével minden városba és helységbe, ahova menni készült.

2 Így szólt hozzájuk: “Az aratnivaló sok, de a munkás kevés, kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába.

3 Menjetek el! Íme, elküldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé.

4 Ne vigyetek magatokkal erszényt, se tarisznyát, se sarut. Útközben ne is köszöntsetek senkit.

5 Ha azonban egy házba beléptek, legelőször ezt mondjátok: Békesség ennek a háznak!

6 Ha ott a békesség fia lakozik, megnyugszik rajta a békességetek, ha pedig nem, reátok száll vissza.

7 Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek, igyátok, amit adnak, mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra.

8 Ha bementek egy városba, és befogadnak titeket, azt egyétek, amit elétek tesznek.

9 Gyógyítsátok az ott lévő betegeket, és mondjátok nekik: Elközelített az Isten országa.

10 Ha pedig bementek egy városba, és nem fogadnak be titeket, menjetek ki annak az utcáira, és mondjátok ezt:

11 Leverjük még a port is, amely városotokból lábunkra tapadt, de tudjátok meg, hogy közel jött az Isten országa.

12 Mondom nektek: Sodomának elviselhetőbb sorsa lesz azon a napon, mint annak a városnak.”

13 “Jaj neked, Korazin! Jaj neked, Bétsaida! Mert ha Tíruszban és Szidónban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, zsákban és hamuban ülve régen megtértek volna.

14 De Tírusznak és Szidónnak elviselhetőbb sorsa lesz az ítéletkor, mint nektek.

15 Te is, Kapernaum, talán az égig emelkedsz? A pokolig fogsz levettetni!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ephesians+6%3A18-24%3B+++++Luke+10%3A1-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/10/22

 

———-

Római katolikus:

2021-10-22

29. évközi hét péntek

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
Jézus Krisztus kegyelme ad erőt, hogy a rossz helyett a jó győzedelmeskedjék bennünk.
Testvéreim!
Tudom, hogy a jó nem lakik bennem, vagyis a testemben. Mert a jót akarni ugyan kész volnék, de arra, hogy a jót meg is tegyem, nem vagyok képes. Hiszen nem azt teszem, amit szeretnék, a jót; hanem a rosszat teszem, amit nem akarok. Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor már nem is én cselekszem azt, hanem a bennem lakó bűn.
Így tehát erre a törvényre találok: Bár a jót szeretném tenni, a rosszra vagyok kész. A belső ember szerint örömömet találom Isten törvényében, de más törvényt tapasztalok tagjaimban: ez küzd értelmem törvénye ellen, és a bűn törvényének rabjává tesz, amely tagjaimban van.
Én szerencsétlen ember! Ki szabadít meg ettől a halálra szánt testtől? Istennek adjunk hálát, aki megszabadít minket Urunk, Jézus Krisztus által!
Ez az Isten igéje.
Róm 7,18-25a

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Igazságodra oktass engem, * én Uram, Istenem! 68b. vers.
Előénekes: Igazi jóságra, okosságra és bölcsességre oktass engem * mert én hiszek parancsolataidban.
Igazán jó vagy, és csak a jót teszed, * rendelkezéseidre oktass engem.
Hívek: Igazságodra oktass engem, * én Uram, Istenem!
E: Jóságos irgalmad vigasztaljon engem, * ahogy szolgádnak megígérted.
Jöjjön el hozzám irgalmad, hogy éljek, * mert törvényed a gyönyörűségem.
H: Igazságodra oktass engem, * én Uram, Istenem!
E: Lelkem sohasem felejti el parancsaidat, * mert azok által éltetsz engem.
Légy szabadítóm, én a tied vagyok, * mivel parancsaidat keresem.
H: Igazságodra oktass engem, * én Uram, Istenem!
Zsolt 118,66.68.76.77.93.94

ALLELUJA
Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Istene, * mert feltártad a kicsinyeknek országod titkait. Vö. Mt 11,25 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Ismerjük fel az idők jeleiben az Isten üzenetét!
Abban az időben Jézus így szólt a sokasághoz:
Ha látjátok, hogy nyugaton felhő támad, mindjárt mondjátok: „Eső jön!”, és úgy is történik. Ha déli szél fúj, azt mondjátok: „Hőség lesz!”, és megjön az is. Képmutatók! Az ég és föld jeleiből tudtok következtetni; a mai idők jeleit miért nem ismeritek fel? Miért nem ítélitek meg magatok, hogy mi az igazság?
Amikor ellenfeleddel a hatóságokhoz mégy, igyekezzél még az úton kibékülni vele, hogy a bíróhoz ne hurcoljon. Mert ha a bíró elé visz, akkor a bíró átad a börtönőrnek, a börtönőr pedig börtönbe vet téged. Mondom neked, ki nem szabadulsz onnan, amíg tartozásodat az utolsó fillérig le nem fizeted.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 12,54-59

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-22

A Nagyfigyelmeztetés a globális gyónás egyik formája lesz

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„A Nagyfigyelmeztetés globális gyónás egyik formája

2011. október 21., péntek, 20:30

Drága, szeretett leányom, írd a következőket: te most egy intenzív szenvedésen mész keresztül, hogy megmenthesd azokat a lelkeket, akik visszautasítanak Engem és Atyámat.

Olyan zárkózottak és megkeményedettek egyes lelkek, hogy ők csak mások imái és engesztelő szenvedései által menthetők meg. Mert ők nem fogják keresni a megváltást. Makacsságuk meg fogja gátolni őket abban, hogy elegendő bűnbánatot érezhessenek ahhoz, hogy beismerjék bűneiket, és megbocsátásért könyörögjenek.

A Nagyfigyelmeztetés a globális gyónás egyik formája lesz. Ez alatt az idő alatt mindenkitől az az elvárás, hogy kérjenek bocsánatot bűneikért, vagy ha nem, akkor az elutasítással kell szembenézniük. Olyan sok sötétségben levő lélek fogja Irgalmas Kezemet visszautasítani. Ők el fognak fordulni Tőlem. Te, leányom, a többi jámbor követőmmel együtt segítségemre lehetsz, hogy ezek a lelkek megmenekülhessenek az örök kárhozattól.

Én sohasem erőltetném gyermekeimre, hogy az Én Nevemben szenvedjenek. De mindazoknak, akik a szenvedést, mint ajándékot segítségként felajánlják Nekem, azt mondom: az emberiség nagy részét meg tudom váltani általa.

A szenvedést a sátán támadásai okozzák, amikor ő kínozza azokat a lelkeket, akik közel állnak Hozzám, és azokat, akiket Én neveztem ki arra a szent Küldetésre, hogy lelkeket térítsenek meg. Tudnotok kell, hogy amikor ilyen támadások érnek, akkor ti egységben vagytok Velem. Ezáltal fogtok a legjobban megismerni Engem. Meg fogjátok ismerni mi az, amit érzek: az örömömet, szomorúságomat, bánatomat, fájdalmamat, és azt a rettegést, amikor elveszítek egy lelket a sátánnal szemben.

Ne aggódjatok! Ezen üzenetek által már több millió lélek megmenekült.

Jámbor hadseregem imái máris enyhítik a globális katasztrófákat, és késleltetik szent Helytartóm távozását a Vatikánból. Engedelmességetek az Irgalmasság Rózsafüzérének imádkozása által ebben a pillanatban is lelkeket ment meg.

Leányom, biztosítsd, hogy minden gyermekem megérthesse: ezeken az Üzeneteken keresztül Én minden valláshoz és felekezethez szólok. Senkit sem zárok ki, mert ők mind Isten gyermekei. Csak egyetlenegy Isten létezik, és Ő az Én Örök Atyám, a Legmagasságosabb Isten.

Egyesüljetek Velem, gyermekeim, és dolgozzunk egységben, hogy szerte a világon minél hamarabb megmenthessük kis lelkeimet. Egyedül csak az ima által tudtok Nekem a világ megmentésében segíteni.

Jézusotok,

Az egész emberiség Megváltója”

https://masodikeljovetel.hu/nagyfigyelmeztetes-globalis-gyonas-egyik-formaja

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

„33 De ti is, mindenki egyenként úgy szeresse a feleségét, mint önmagát, az asszony pedig tisztelje a férjét.

Szülők és gyermekek intése

6 Gyermekek! Engedelmeskedjetek szüleiteknek az Úrban, mert ez a helyes.

2 “Tiszteld apádat és anyádat”: ez az első parancsolat, amelyhez ígéret fűződik,

3 mégpedig ez: “hogy jó dolgod legyen, és hosszú életű légy a földön.”

4 Ti apák pedig ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek az Úr tanítása szerint fegyelemmel és intéssel.

A szolgák és uraik intése

5 Szolgák! Félelemmel és rettegéssel engedelmeskedjetek földi uraitoknak, olyan tiszta szívvel, mint a Krisztusnak.

6 Ne látszatra szolgáljatok, mintha embereknek akarnátok tetszeni, hanem Krisztus szolgáiként cselekedjétek Isten akaratát: lélekből,

7 jóakarattal szolgáljatok, mint az Úrnak, és nem mint embereknek;

8 mert tudjátok, hogy ha valaki valami jót tesz, visszakapja az Úrtól, akár szolga, akár szabad.

9 Ti pedig, urak, ugyanígy bánjatok velük, hagyjátok a fenyegetést, mivel tudjátok, hogy él a mennyekben az Úr, aki nekik is, nektek is Uratok, és aki nem személyválogató.”

 

 

 

„Az ismeretlen ördögűző

49 Ekkor megszólalt János: “Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben űz ki ördögöket, de megtiltottuk neki, mert nem követ téged velünk együtt.”

50 Jézus azonban ezt mondta neki: “Ne tiltsátok meg, mert aki nincs ellenetek, az veletek van.”

Jézust nem fogadják be egy samáriai faluban

51 Amikor közeledett felemeltetésének ideje, elhatározta, hogy felmegy Jeruzsálembe,

52 és követeket küldött maga előtt. Azok útnak indultak, és betértek a samaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki.

53 De nem fogadták be, mivel Jeruzsálembe szándékozott menni.

54 Látva ezt tanítványai, Jakab és János így szóltak: “Uram, akarod-e, hogy ezt mondjuk: Szálljon le tűz az égből, és égesse meg őket!?”

55 De Jézus feléjük fordult, megdorgálta őket, (és ezt mondta: “Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek,

56 mert az Emberfia nem azért jött, hogy az emberek életét elveszítse, hanem hogy megmentse.”) Aztán elmentek egy másik faluba.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ephesians%205:33-6:9;%20%20%20%20Luke%209:49-56&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/10/21

 

———-

Római katolikus:

2021-10-21

29. évközi hét csütörtök

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
A keresztény szabadság: Isten szolgálata.
Testvéreim!
Most olyan egyszerűen akarok hozzátok szólni, hogy mindnyájan könnyen megértsétek. Ahogy egykor a tisztátalanság és gonoszság szolgálatában a bűnre adtátok magatokat, úgy adjátok most magatokat az igazság szolgálatában az életszentségre!
Amíg ugyanis a bűn szolgái voltatok, Krisztus igazsága szinte semmit sem jelentett számotokra. De mi hasznotok volt abból, ami miatt most szégyenkeztek? Hiszen annak következménye a halál. Most azonban felszabadultatok a bűn hatalmából, és Isten szolgái lettetek. Gyümölcsötök a megszentelődés, célotok az örök élet. A bűn következménye a halál, Isten kegyelmi ajándéka viszont az örök élet Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.
Ez az Isten igéje.
Róm 6,19-23

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Boldog az az ember, * aki az Úrban bízik. Zsolt 39,5a.
Előénekes: Boldog ember, aki nem követi a gonoszok tanácsát, † nem lép a bűnösök útjára, * a gúnyolódok körében nem foglal helyet,
hanem az Úr törvényében leli örömét, * az ő parancsairól elmélkedik éjjel és nappal.
Hívek: Boldog az az ember, * aki az Úrban bízik.
E: Olyan, mint a fa, melyet folyóvíz mellé ültettek, * mely idejében gyümölcsöt érlel.
Nem fonnyad el a lombja, * siker koronázza minden tettét.
H: Boldog az az ember, * aki az Úrban bízik.
E: Nem így járnak a gonoszok, nem így, * hanem mint a polyva, melyet szétszór a szél.
Mert az Úr őrzi az igazak útját, * a gonoszok útja pusztulás.
H: Boldog az az ember, * aki az Úrban bízik.
Zsolt 1,1-2.3.4.6

ALLELUJA
Mindent elvetettem, sőt szemétnek tekintek, * csakhogy Krisztust elnyerjem, és őhozzá tartozzam. Fil 3,8-9 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Krisztus evangéliumának sokan ellene mondanak.
Innen támad a sok szakadás és békétlenség a világon.

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon. Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Mennyire várom, hogy ez beteljesedjék!
Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek, nem azt, hanem szakadást. Ezentúl, ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás között: három kettő ellen, és kettő három ellen. Szembekerül apa a fiával és fiú az apjával, anya a lányával és lány az anyjával, anyós a menyével és meny az anyósával.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 12,49-53

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-21

Gaddafi halála egyike azoknak az első próféciáknak, mely ezeknek az üzeneteknek a hitelességét bizonyítani fogja a világ számára

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

“Fiam, Muammar Gaddafi halála

2011. október 20., csütörtök; 3:15

Drága, szeretett leányom, most csökkenni fognak eddigi kétségeid, melyeket időről időre Legszentebb Szavaim miatt éreztél.

Annak érdekében nyilvánítom ki próféciáimat, hogy bebizonyítsam a világnak, hogy Én Vagyok az, Jézus Krisztus, az egész emberiség Megváltója, Aki ebben az időben világszerte szólok gyermekeimhez.

Nem az a célom, hogy szenzációt keltsek, hanem az, hogy a világon senki se legyen kizárva legsürgetőbb hívásom meghallásából.

Fiam, Muammar Gaddafi halála – akinek a lelke üdvéért te és mindazok, akik körülvesznek téged, imádkoztatok –, egyike azoknak az első próféciáknak, mely ezeknek az üzeneteknek a hitelességét bizonyítani fogja a világ számára. Ez a jelem számodra, hogy elméd megszabaduljon a kétségektől, melyek még benned maradtak. (a másik két vezető meggyilkolásának részletei és ezeknek a rémtetteknek az időzítése újból megadatott a látnoknőnek. Az eredeti üzenet 2011 februárjában volt kinyilatkoztatva.)

Leányom, te azért voltál kiválasztva, bármennyire is megrendít ez téged, hogy felkészítsd az emberiséget a Béke Új Korszakára. Ez az az idő, amely a Nagyfigyelmeztetés után fog majd valamikor következni.

Menj, és készülj fel szent Küldetésed következő részére, hogy a Nagyfigyelmeztetés után is segíthess a lelkek megmentésében. Megkapod azokat a kegyelmeket, hogy erős maradhass. Az Én gyermekeim végül meghallják a megtérésre szólító utolsó kiáltásomat.

Mindazok, akik Engem a legtöbbet bántanak

Sohase mutass félelmet ebben a Munkában, mert nincs mitől félni. Sohase bizonytalanodj el, és ne engedd, hogy a kudarcok vagy a szóbeli gúnyolódások hátráltassanak a Nekem végzett Munkádban. Leányom, Én mindig melletted állok. Ezt soha ne felejtsd el! Miközben Szent Szavamért támadnak téged, maradj csendben. Szent Szavamat mindig támadni fogják. Azok a szent lelkek bántanak meg Engem a legjobban, akik Üzeneteim miatt félelemből és óvatosságból az elsők között sértenek meg Engem. A sátán tudja, hogy éppen kiválasztottaim és követőim elfordulása okozza Nekem a legnagyobb fájdalmat.

Te, leányom, most elkezdted érezni Szenvedésem testi gyötrelmét, de te most már készen állsz arra, hogy – egyesülve Velem -, elfogadd ezt a fájdalmat. Ezek a megpróbáltatások nem fognak sokáig tartani, de az egész idő alatt azt a kínszenvedést fogod érezni, amit Én is érzek, amikor tanúja Vagyok a bűnnek. Amint azt már megmondtam neked, ez egy Ajándék számodra, és ezt a kiválasztottak közül csak kevesen kapják meg. Még akkor is, amikor ez félelmet okoz neked, meg kell értened, hogy szenvedésed nemcsak Szentséges Szívemhez hoz közelebb téged, hanem a Nagyfigyelmeztetés alatt lelkek millióit is meg fogja menteni.

Ez a szenvedés egyre intenzívebb lesz, amint a Nagyfigyelmeztetés egyre közeledik. Ezt csendben kell elviselned, mert így fogsz Nekem segíteni azoknak az értékes lelkeknek a megmentésében, akiket különben a sátán megkaparintana Tőlem. Mondd meg gyermekeimnek, hogy nagyon örülök az Irántam mutatott erős hitüknek. Mondd meg nekik, hogy ezáltal közelebb kerülnek Szent Szívemhez. Mondd meg nekik: most megáldom őket, hogy erőt adjak nekik, amelyre szükségük lesz, amikor Vezetésem által ezeket a Szent Üzeneteket követik. Szükségük lesz az erőre, mert gyermekeimnek nem könnyű megemészteni ezeket a hatalmas változásokat, amelyek most a világotokban be fognak következni.

Imádkozzatok, és váljatok eggyé! Úgy nézzetek fel együtt az égre, mint a kis gyermekek Istenbe, az Atyába vetett egyszerű bizalommal. Kérjétek meg Őt Szent Nevemben, hogy egyesítsen benneteket dicsőséges hadseregében, az örök megváltás győzelme felé.

Teljes Isteni Szeretetemmel áldalak meg benneteket, gyermekeim,

A ti Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/fiam-muammar-gaddafi-halala

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

„25 Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte,

26 hogy a víz fürdőjével az ige által megtisztítva megszentelje,

27 így állítja maga elé az egyházat dicsőségben, hogy ne legyen rajta folt, vagy ránc, vagy bármi hasonló, hanem hogy szent és feddhetetlen legyen.

28 Hasonlóképpen a férfiak is szeressék a feleségüket, mint a saját testüket. Aki szereti a feleségét, az önmagát szereti.

29 Mert a maga testét soha senki nem gyűlölte, hanem táplálja és gondozza, ahogyan Krisztus is az egyházat,

30 minthogy tagjai vagyunk testének.

31 “A férfi ezért elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté.”

32 Nagy titok ez, én pedig ezt Krisztusról és az egyházról mondom.

33 De ti is, mindenki egyenként úgy szeresse a feleségét, mint önmagát, az asszony pedig tisztelje a férjét.”

 

 

„44 “Jegyezzétek meg jól ezeket a szavakat: az Emberfia emberek kezébe adatik!”

45 De ők nem értették ezt a kijelentést, mivel el volt rejtve előlük, hogy fel ne fogják. És féltek őt megkérdezni a kijelentés értelméről.

A kisgyermek példája

46 Azután vita támadt közöttük arról, hogy közülük ki a nagyobb.

47 Jézus pedig ismerve szívük gondolatát, kézen fogott egy kisgyermeket, és maga mellé állította;

48 majd ezt mondta nekik: “Aki befogadja ezt a kisgyermeket az én nevemért, az engem fogad be; és aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Mert aki a legkisebb mindnyájatok között, az a nagy.”

Az ismeretlen ördögűző

49 Ekkor megszólalt János: “Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben űz ki ördögöket, de megtiltottuk neki, mert nem követ téged velünk együtt.”

50 Jézus azonban ezt mondta neki: “Ne tiltsátok meg, mert aki nincs ellenetek, az veletek van.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ephesians%205:25-33;%20%20%20%20Luke%209:44-50&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/10/20

 

———-

Római katolikus:

2021-10-20

29. évközi hét szerda

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
A keresztény ember megtagadja a bűn szolgálatát, és egészen Istennek szenteli magát.
Testvéreim!
Ne uralkodjék testeteken a bűn, és ne engedelmeskedjetek kívánságainak! Ne adjátok át tagjaitokat a bűn szolgálatára a gonoszság eszközeként, hanem mint akik a halálból életre keltek, adjátok magatokat Isten szolgálatára, tagjaitokat pedig az igazság eszközéül szenteljétek az Istennek. A bűn ugyanis többé nem uralkodik rajtatok, mert nem az ószövetségi törvény alá vetve éltek, hanem a kegyelemben.
Mi következik ebből? Vétkezzünk tehát, mert nem a törvény alatt, hanem a kegyelemben élünk? Isten mentsen! Nem tudjátok-e, hogy Isten szolgái vagytok, és neki kell engedelmeskednetek, akinek mint szolgák alárendelitek magatokat?
Vagy a bűnnek engedelmeskedtek, és ez halálra vezet; vagy az Istennek engedelmeskedtek, és ez a megigazulásra vezet. Hála legyen azonban Istennek, hogy – bár a bűnnek szolgáltatok – most már szívből engedelmeskedtek annak a tanításnak, amelyre oktattak. A bűntől megszabadulva, az igaz élet szolgái lettetek.
Ez az Isten igéje.
Róm 6,12-18

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr a mi segítségünk, * aki az eget és a földet alkotta. 8a. vers.
Előénekes: Ha nem lett volna velünk az Úr, vallja meg most Izrael, † ha nem lett volna velünk az Úr, * amikor az emberek ránk támadtak,
akkor elevenen elnyeltek volna, * úgy fellángolt haragjuk ellenünk.
Hívek: Az Úr a mi segítségünk, * aki az eget és a földet alkotta.
E: Elnyelt volna minket akkor a víz, † a zuhatag elsodorta volna életünket, * elragadtak volna a tajtékzó hullámok.
Legyen áldott az Úr, * mert nem adott minket foguk martalékául.
H: Az Úr a mi segítségünk, * aki az eget és a földet alkotta.
E: Megmenekültünk, mint a madár a vadászok hálójából: * a vadászháló szétszakadt, és mi szabadok lettünk.
Az Úr a mi segítségünk, * aki az eget és a földet alkotta.
H: Az Úr a mi segítségünk, * aki az eget és a földet alkotta.
Zsolt 123,1-3.4-6.7-8

ALLELUJA
Virrasszatok és álljatok készen, * mert nem tudjátok, hogy az Emberfia mikor érkezik! Mt 24,42a és 44 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Sokról kell számot adnia annak, aki sokat kapott.
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Gondoljátok meg: Ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.”
Péter megkérdezte: „Uram, csak nekünk mondod ezt a példabeszédet, vagy mindenkinek?” Az Úr így válaszolt: „Ki a hű és okos sáfár, akit ura szolgái fölé rendel, hogy ha eljön az ideje, kiadja részüket az élelemből?
Boldog az a szolga, akit hazatérő ura ebben a tevékenységben talál. Bizony, mondom nektek, hogy minden vagyonát rábízza.
De ha a szolga azt mondja magában: »Uram bizonyára késni fog«, és elkezdi verni a többi szolgát és szolgálót, eszik-iszik meg részegeskedik, és megérkezik ennek a szolgának az ura olyan napon, amikor nem is várja, és olyan órában, amikor nem gondolja, bizony kegyetlenül megbünteti, és a hűtlenek sorsára juttatja.
Az a szolga, aki ismeri ura akaratát, de nem áll készen, hogy akarata szerint járjon el, sok verést kap. Aki azonban nem ismeri, s így tesz olyat, amiért büntetést érdemel, csak kevés verést kap.
Mert aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 12,39-48

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-20

Megérkezését a Mennyország harsonái és az angyalok kórusai dicsőítő énekkel fogják hirdetni

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„Isten az Atya: készítsd fel a világot szeretett Fiam, Jézus Krisztus megérkezésére

2011. október 19., szerda, 14:00

Leányom, készítsd fel a világot szeretett Fiam, Jézus Krisztus megérkezésére, mert Ő most azért jön, hogy még egyszer megmentse az emberiséget, amint az már meg volt jövendölve.

Megérkezését a Mennyország harsonái és az angyalok kórusai dicsőítő énekkel fogják hirdetni, hogy szétkürtöljék ezt a nagy eseményt.

Az emberiségnek szánt legnagyobb Ajándékomat szeretett Fiam fogja átadni nektek, Akit azért küldök, hogy még az Utolsó Ítélet napja előtt megmenthessen benneteket.

Készítsétek fel a lelketeket. Amikor bűneitek feltárulnak előttetek, parancsolom nektek, alázattal boruljatok le Fiam lábai elé, és könyörögjetek Irgalomért. Meg kell kérnetek Őt, hogy bocsásson meg nektek, és el kell fogadnotok azt a büntetést, mely lelketek megtisztulásához szükséges.

Oly nagy az Ő Irgalmassága, hogy nincs olyan bűn, amit ne lehetne megbocsátani, legyen az bármilyen súlyos is, feltéve, ha igaz bűnbánatot tanúsítanak. Az alázat mindnyájatok számára követelmény, hogy méltók lehessetek arra, hogy beléphessetek a Béke Dicsőséges Korszakába a földön, melynek az ideje már nagyon közel van. Csak azok a lelkek lesznek alkalmasak arra, hogy kapuin beléphessenek, akik valóban megbánják bűneiket, és akik szeretett Fiammal szemben igaz hűséget mutatnak. Mert bűntelennek kell ahhoz lennetek, hogy ebbe a csodálatos Új Földi Paradicsomba beléphessetek.

Drága, szeretett gyermekeim, ezt a Paradicsomot nagy szeretettel készítettem elő mindegyikőtök számára. Ez az az örökség, amelyre vártatok. Ugyanúgy, ahogy a föld, mint Ajándék eredetileg Ádámnak és Évának is fel volt kínálva.

Bárki, aki ezt a földi Paradicsomot visszautasítja, ahol nem lesz többé semmiféle gonoszság, a megváltástól fordul el.

Ez az utolsó lehetőségetek, hogy megszabadulhassatok a sátán karmai közül, és az életetekre gyakorolt gonosz befolyásától.

Öleljétek át az Irgalmasságnak ezt a csodálatos Ajándékát. Ez Ajándék által az igaz megváltás lehetősége lesz felkínálva nektek, és egy Dicsőséges Paradicsom, melyet talán el sem tudtok képzelni.

Mindazoknak a szegény bűnösöknek mondom, akik a Fiam által felajánlott megbocsátást elutasítják: számotokra több idő lesz biztosítva, hogy visszataláljatok a hitetekhez. De túl sok idő nem lesz adva nektek, mert Türelmem elfogy.

Most várjátok Fiam visszatérését, hogy még egyszer megmenthessen a bűntől, és az örök megváltásra vezessen benneteket.

Isten, az Atya”

https://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-keszitsd-fel-vilagot-szeretett-fiam-jezus-krisztus-megerkezesere

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

„20 és adjatok hálát az Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében.

Házastársak intése

21 Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében.

22 Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, mint az Úrnak;

23 mert a férfi feje a feleségnek, ahogyan Krisztus is feje az egyháznak, és ő a test üdvözítője is.

24 De amint az egyház engedelmeskedik Krisztusnak, úgy engedelmeskedjenek az asszonyok is a férjüknek mindenben.

25 Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte,

26 hogy a víz fürdőjével az ige által megtisztítva megszentelje,”

 

 

„Jézus követése

23 Azután így szólt mindnyájukhoz: “Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel naponként a keresztjét, és kövessen engem.

24 Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megmenti azt.

25 Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, önmagát pedig elveszti vagy romlásba viszi?

26 Mert aki szégyell engem és az én beszédeimet, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor eljön a maga, az Atya és a szent angyalok dicsőségében.

27 Bizony, mondom néktek, vannak az itt állók között némelyek, akik nem ízlelik meg addig a halált, amíg meg nem látják az Isten országát.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ephesians+5%3A20-26%3B++++Luke+9%3A23-27&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/10/19

 

———-

Római katolikus:

2021-10-19

29. évközi hét kedd

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
Ádám bűne miatt mindenki meghal; Jézus Krisztus érdemei miatt viszont minden emberre kiárad Isten kegyelme.
Testvéreim!
Egy ember által lépett a világba a bűn, és a bűn következményeként a halál, így a halál minden ember osztályrésze lett, mert mindnyájan bűnbe estek.
A kegyelem azonban nem úgy hat, mint a bűnbeesés. Mert ha egynek bűnbeesése miatt sokan meghaltak, Isten kegyelme és az egy embernek, Jézus Krisztusnak irgalmából nyert ajándék még inkább kiárad sokakra. Ha ugyanis egynek bűnbeesése következtében, egy miatt uralomra jutott a halál, mennyivel inkább élnek és uralkodnak majd az egy Jézus Krisztus által azok, akik a kegyelem és a megigazulás bőséges ajándékát kapják!
Mert miként egynek vétke minden emberre kárhozatot hozott, ugyanúgy egynek igaz volta minden ember életére megigazulást áraszt. Amint ugyanis egynek engedetlensége minden embert bűnössé tett, ugyanúgy egynek engedelmessége igazzá tett sokakat.
Amikor tehát elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem, hogy amint halált hozóan uralkodott a bűn, úgy uralkodjék az örök életre szóló megigazulás révén a kegyelem is, a mi Urunk Jézus Krisztus által.
Ez az Isten igéje.
Róm 5,12.15b.17-19.20b-21

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz. Vö. 8a. és 9a. vers.
Előénekes: Sem véres, sem ételáldozat nem kellett neked, * fülemet azonban megnyitottad.
Nem követeltél égő- és engesztelő áldozatot, * így szóltam akkor: „Íme, eljövök.”
Hívek: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.
E: A könyvtekercsben rólam írva áll, * hogy akaratodat teljesítsem.
Erre vágyom, Istenem, * törvényed szívemet örömmel tölti el.
H: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.
E: Igazságodat hirdetem a nagy közösségben, * ajkam el nem hallgat, Uram, jól tudod.
H: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.
E: Ujjongjanak és örvendjenek a téged keresők, † „Hatalmas az Úr!” kiáltsák szüntelen, * akik várják üdvösségedet.
H: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.
Zsolt 39,7-10.17

ALLELUJA
Imádkozva virrasszatok szüntelen, * hogy az Emberfia elé méltón álljatok. Lk 21,36 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Legyünk mindenkor készen az Isten előtti számadásra!
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki.
Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony, mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 12,35-38

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-19

A Béke Dicsőséges Korszakának ideje a földön már nagyon közel van

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„Isten az Atya: készítsd fel a világot szeretett Fiam, Jézus Krisztus megérkezésére

2011. október 19., szerda, 14:00

Leányom, készítsd fel a világot szeretett Fiam, Jézus Krisztus megérkezésére, mert Ő most azért jön, hogy még egyszer megmentse az emberiséget, amint az már meg volt jövendölve.

Megérkezését a Mennyország harsonái és az angyalok kórusai dicsőítő énekkel fogják hirdetni, hogy szétkürtöljék ezt a nagy eseményt.

Az emberiségnek szánt legnagyobb Ajándékomat szeretett Fiam fogja átadni nektek, Akit azért küldök, hogy még az Utolsó Ítélet napja előtt megmenthessen benneteket.

Készítsétek fel a lelketeket. Amikor bűneitek feltárulnak előttetek, parancsolom nektek, alázattal boruljatok le Fiam lábai elé, és könyörögjetek Irgalomért. Meg kell kérnetek Őt, hogy bocsásson meg nektek, és el kell fogadnotok azt a büntetést, mely lelketek megtisztulásához szükséges.

Oly nagy az Ő Irgalmassága, hogy nincs olyan bűn, amit ne lehetne megbocsátani, legyen az bármilyen súlyos is, feltéve, ha igaz bűnbánatot tanúsítanak. Az alázat mindnyájatok számára követelmény, hogy méltók lehessetek arra, hogy beléphessetek a Béke Dicsőséges Korszakába a földön, melynek az ideje már nagyon közel van. Csak azok a lelkek lesznek alkalmasak arra, hogy kapuin beléphessenek, akik valóban megbánják bűneiket, és akik szeretett Fiammal szemben igaz hűséget mutatnak. Mert bűntelennek kell ahhoz lennetek, hogy ebbe a csodálatos Új Földi Paradicsomba beléphessetek.

Drága, szeretett gyermekeim, ezt a Paradicsomot nagy szeretettel készítettem elő mindegyikőtök számára. Ez az az örökség, amelyre vártatok. Ugyanúgy, ahogy a föld, mint Ajándék eredetileg Ádámnak és Évának is fel volt kínálva.

Bárki, aki ezt a földi Paradicsomot visszautasítja, ahol nem lesz többé semmiféle gonoszság, a megváltástól fordul el.

Ez az utolsó lehetőségetek, hogy megszabadulhassatok a sátán karmai közül, és az életetekre gyakorolt gonosz befolyásától.

Öleljétek át az Irgalmasságnak ezt a csodálatos Ajándékát. Ez Ajándék által az igaz megváltás lehetősége lesz felkínálva nektek, és egy Dicsőséges Paradicsom, melyet talán el sem tudtok képzelni.

Mindazoknak a szegény bűnösöknek mondom, akik a Fiam által felajánlott megbocsátást elutasítják: számotokra több idő lesz biztosítva, hogy visszataláljatok a hitetekhez. De túl sok idő nem lesz adva nektek, mert Türelmem elfogy.

Most várjátok Fiam visszatérését, hogy még egyszer megmenthessen a bűntől, és az örök megváltásra vezessen benneteket.

Isten, az Atya”

https://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-keszitsd-fel-vilagot-szeretett-fiam-jezus-krisztus-megerkezesere

„Visszatérésemet megmentésetekre a föld minden sarkában érezni fogják

2011. október 17., hétfő, 21:30

Drága, szeretett leányom, az idők körülötted megváltoznak. A világban felfordulás van a sötétség szelleme miatt. Ti körül vagytok véve mindazokkal a bizonyítékokkal, amelyeket a gonosz bűne okoz az emberiségnek. A sötétség eme szellemében fog Isteni Jelenlétem ragyogni, amikor azért jövök, hogy még egyszer megmentsem az emberiséget.

Ti, drága gyermekeim, akik ismeritek az Igazságot, meg kell mondanotok a többieknek, hogy milyen szerencsések, hogy ezt a csodálatos Isteni Ajándékot meg fogják kapni. Szeretetem oly módon fog rázúdulni a Földre, hogy ti alázattal a földre fogtok borulni, és szomorúságotokban térden állva fogtok sírni azon sérelmek miatt, melyeknek elkövetésével megbántottátok Örök Atyámat.

Ennek az Irgalmasságnak a Nagy Cselekedete a Legmagasságosabb Isten által lesz most bemutatva nektek. Örüljetek, mert most Fény kerül a világba, mely megindítja a lelkeket, és Isten, az Atya Karjaiba vonzza őket.

Azért jövök vissza, hogy nektek adjam azt az életet, amelyre azért van szükségetek, hogy képessé tegyen benneteket arra, hogy imádattal és dicsérettel nyissátok fel szemeteket Isten, az Atya dicsősége előtt, és hogy megköszönjétek Neki azt az Igazságosságot, melyet most a drága, de eltévedt gyermekeinek fog megmutatni.

Én, Jézus Krisztus, most azt készítem elő, hogy lehetővé tegyem számotokra, hogy tanúi lehessetek Irgalmasságom Igazságának, melyet mindenhol minden lélek látni fog, beleértve a legmegátalkodottabb bűnösöket és hitetleneket is.

Az Én Létezésem és Isten, az Atya Létezésének bizonyítéka teljes mennyei dicsőségben lesz kinyilatkoztatva minden férfi, nő és gyermek számára.

Az Én Jelenlétem oly módon lesz kinyilatkoztatva, hogy azt senki sem fogja és nem is tudja majd letagadni, vagy semmibe venni. Mert az ég meg fog nyílni, a csillagok össze fognak ütközni azért, hogy visszatérésem a megmenekülésetekre a világ minden sarkában érezhető legyen.

Ó, mennyire fognak örvendezni gyermekeim, amikor Isteni Jelenlétem tanúi lesznek. Sőt, még azok is, akik a sötétségben vannak, érezni fogják, hogy Szeretetem meg fogja érinteni, és újra lángra fogja gyújtani hideg lelküket.

Készüljetek. Várjátok Dicsőséges visszatérésemet. Imádkozzatok azokért, akiknek félelem van a szívükben. Ne féljetek Tőlem. Ezt a Nagy Eseményt várjátok szeretettel és alázattal a szívetekben.

Szeretlek benneteket, gyermekeim. Ezt fogja bebizonyítani Irgalmasságom eme Nagy Eseménye.

Jézus Krisztus,

Az emberiség Királya”

https://masodikeljovetel.hu/visszateresemet-megmentesetekre-fold-minden-sarkaban-erezni-fogjak

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

“Az élet igéjének szemtanúi

1 Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit megfigyeltünk, amit kezünkkel is megtapintottunk, azt hirdetjük az élet igéjéről.

2 Mert megjelent az élet, mi pedig láttuk, és bizonyságot teszünk róla, és ezért hirdetjük nektek is az örök életet, amely azelőtt az Atyánál volt, most pedig megjelent nekünk.

3 Amit tehát láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek is, hogy nektek is közösségetek legyen velünk: a mi közösségünk pedig közösség az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal.

4 Ezt azért írjuk meg nektek, hogy örömünk teljes legyen.

A világosságban való járás és a bűnbocsánat

5 Ez pedig az az üzenet, amelyet tőle hallottunk, és hirdetünk nektek, hogy az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség.

6 Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és a sötétségben járunk, akkor hazudunk, és nem cselekesszük az igazságot.

7 Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással, és Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.”

 

 

„Címzés, üdvözlés

1 Jakab, Istennek és az Úr Jézus Krisztusnak szolgája, üdvözletét küldi a szórványban élő tizenkét törzsnek.

A kísértés célja és eredete

2 Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek,

3 tudván hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez.

4 Az állhatatosság pedig tegye tökéletessé a cselekedetet, hogy tökéletesek és hibátlanok legyetek, minden fogyatkozás nélkül.

5 Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja.

6 De hittel kérje, semmit sem kételkedve, mert aki kételkedik, az olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor és ide-oda hajt.

7 Ne gondolja tehát az ilyen, hogy bármit is kaphat az Úrtól,

8 a kétlelkű és minden útján állhatatlan ember.

9 A szegény sorsú testvér dicsekedjék a méltóságával,

10 a gazdag pedig megalázott voltával, mert elmúlik mindez, mint a mező virága.

11 Mert felkel a nap nagy hőséggel, és elszárítja a füvet; a virága lehullik, és szépsége elvész. Így sorvad el vállalkozásaiban a gazdag is.

12 Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek.”

 

 

„Címzés, üdvözlés

1 Júdás, Jézus Krisztus szolgája, Jakabnak pedig testvére, köszöntését küldi az elhívottaknak, akiket az Atya Isten szeretett, és a Jézus Krisztus megtartott:

2 irgalom, békesség és szeretet adassék nektek bőségesen.

A hamis tanítók tévelygései

3 Szeretteim, miközben teljes igyekezettel azon fáradoztam, hogy közös üdvösségünkről írjak nektek, szükségesnek láttam, hogy ezt az intést megírjam: küzdjetek a hitért, amely egyszer s mindenkorra a szentekre bízatott.

4 Mert belopóztak közétek bizonyos emberek, akik régóta elő vannak jegyezve erre az ítéletre: istentelenek, akik a mi Istenünk kegyelmét kicsapongásra használják, és a mi egyedüli uralkodónkat és Urunkat, Jézus Krisztust megtagadják.

5 Emlékeztetni akarlak pedig titeket arra, jóllehet minderről tudtok, hogy amikor az Úr a népet egykor kiszabadította Egyiptom földjéről, azokat, akik nem hittek, később elpusztította.

6 Azokat az angyalokat is, akik nem becsülték meg a maguk fejedelemségét, hanem elhagyták saját lakóhelyüket, örökkévaló bilincsekben és sötétségben tartja fogva annak a nagy napnak az ítéletére.

7 Ugyanígy Sodoma és Gomora, meg a körülöttük levő városok, amelyek ezekhez hasonló módon paráználkodtak, és idegen test utáni kívánság hajtotta őket, például szolgálnak, amikor az örök tűz büntetését szenvedik.”

 

 

„17 Ti azonban, szeretteim, emlékezzetek meg azokról a beszédekről, amelyeket a mi Urunk Jézus Krisztus apostolai előre megmondtak.

18 Azt mondták ugyanis, hogy az utolsó időben csúfolódók támadnak, akik istentelen dolgokra irányuló szenvedélyeik szerint élnek.

19 Ezek szakadásokat támasztanak, testi emberek, akikben nincsen Szentlélek.

Befejező intés, Isten dicsőítése

20 Ti azonban, szeretteim, épüljetek szentséges hitetekben, imádkozzatok a Szentlélek által,

21 tartsátok meg magatokat Isten szeretetében, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak irgalmát az örök életre.

22 Könyörüljetek azokon, akik kételkednek,

23 mentsétek meg őket kiragadva a tűzből. Másokon is könyörüljetek, de félelemmel, utálva még a ruhát is, amelyet testük beszennyezett.

24 Annak pedig, aki megőrizhet titeket a botlástól, és dicsősége elé állíthat feddhetetlenségben, ujjongó örömmel:

25 az egyedül üdvözítő Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által: dicsőség, fenség, erő és hatalom öröktől fogva, most és mindörökké. Ámen.”

 

 

„Jézus kérdése Péterhez, Péter megbízatása

15 Miután ettek, így szólt Jézus Simon Péterhez: “Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Ő pedig így felelt: “Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged!” Jézus ezt mondta neki: “Legeltesd az én bárányaimat!”

16 Másodszor is megszólította: “Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?” Ő ismét így válaszolt: “Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged.” Jézus erre ezt mondta neki: “Őrizd az én juhaimat!”

17 Harmadszor is szólt hozzá: “Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte tőle: szeretsz-e engem? Ezért ezt mondta neki: “Uram, te mindent tudsz; te tudod, hogy szeretlek téged.” Jézus ezt mondta neki: “Legeltesd az én juhaimat!

18 Bizony, bizony, mondom néked: amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál; de amikor megöregszel, kinyújtod a kezedet, más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod.”

19 Ezt azért mondta, hogy jelezze: milyen halállal dicsőíti meg majd Istent. Miután ezt mondta, így szólt hozzá: “Kövess engem!”

Jézus szava Péter és a szeretett tanítvány sorsáról

20 Péter ekkor megfordult, és látta, hogy követi az a tanítvány, akit Jézus szeretett, aki a vacsorán ráhajolt a keblére, és megkérdezte: “Uram, ki az, aki elárul téged?”

21 Őt látta tehát Péter, és megkérdezte Jézustól: “Uram, hát vele mi lesz?”

22 Jézus pedig így szólt hozzá: “Ha akarom, hogy ő megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád? Te kövess engem!”

23 Elterjedt tehát az atyafiak között az a mondás, hogy ez a tanítvány nem hal meg. Pedig Jézus nem azt mondta neki, hogy nem hal meg, hanem ezt: “Ha akarom, hogy megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád?”

Az evangélium írója Befejezés

24 Ez az a tanítvány, aki bizonyságot tesz ezekről, és megírta ezeket, és tudjuk, hogy igaz az ő bizonyságtétele.

25 De van sok egyéb is, amit Jézus tett, és ha azt mind megírnák egytől egyig, úgy vélem: maga a világ sem tudná befogadni a megírt könyveket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+John1%3A1-7%3B+++++James1%3A1-12%3B+++++Jude1%3A1-7%2C+17-25%3B+++John+21%3A15-25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

.

.

https://www.oca.org/readings/daily/2021/10/18

 

———-

Római katolikus:

10-18

Szent Lukács, evangélista – Ü

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak Timóteushoz írt második leveléből
Lukács; az orvos, mindvégig kitartott Pál apostol mellett.
Szeretett Fiam!
Démász elhagyott a világ kedvéért és Tesszalonikába ment, Kreszcensz Galáciába, Titusz meg Dalmáciába. Csak Lukács van mellettem. Márkot is vedd magad mellé és hozd el, jó szolgálatot tenne nekem. Tichikuszt elküldtem Efezusba. Köpenyemet Troászban hagytam Kárpusznál, ha jössz, hozd magaddal. A könyveket is, főleg a pergamentekercseket.
Alexander, a bronzműves sokat ártott nekem, az Úr megfizet majd neki tettei szerint. Te is óvakodj tőle, nagyon ellenszegül tanításunknak.
Első védekezésem alkalmával senki sem állt pártomra, mindenki cserben hagyott. Ne számítson nekik bűnül! Ám az Úr mellém állt és erőt öntött belém, hogy befejezzem az evangélium hirdetését és tudomást szerezzen róla minden pogány.
Ez az Isten igéje.
2Tim 4,10-17b

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Szentjeid hirdetik, Uram, * királyságod fölséges dicsőségét. (Vö. 12a. vers. – 5. tónus)
Előénekes: Magasztaljon téged, Uram, minden műved, * szentjeid áldást mondjanak.
Országod dicsőségéről szóljanak, * és hatalmadat mindenek hirdessék.
Hívek: Szentjeid hirdetik, Uram, * királyságod fölséges dicsőségét.
E: Hirdessék az emberek hatalmas tetteid, * királyságod fölséges dicsőségét.
A te országod örökkévaló ország, * uralmad megmarad nemzedékről nemzedékre.
H: Szentjeid hirdetik, Uram, * királyságod fölséges dicsőségét.
E: Igazságos az Úr minden útján, * és szent minden művében.
Közel az Úr mindazokhoz, akik őt hívják, * akik hozzá kiáltanak igaz szívvel.
H: Szentjeid hirdetik, Uram, * királyságod fölséges dicsőségét.
Zsolt 144,10-11.12-13ab.17-18

ALLELUJA
Én választottalak titeket a világból, † hogy menjetek és gyümölcsöt teremjetek, * és gyümölcsötök maradandó legyen, mondja az Úr. Jn 15,16 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Az aratnivaló sok, a munkás pedig kevés.
Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott.
Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.
Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek.
Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: »Békesség e háznak!« Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra.
Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: »Elérkezett hozzátok az Isten országa!«”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 10,1-9

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-18

Ó, mennyire fognak örvendezni gyermekeim, amikor Isteni Jelenlétem tanúi lesznek

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„Visszatérésemet megmentésetekre a föld minden sarkában érezni fogják

2011. október 17., hétfő, 21:30

Drága, szeretett leányom, az idők körülötted megváltoznak. A világban felfordulás van a sötétség szelleme miatt. Ti körül vagytok véve mindazokkal a bizonyítékokkal, amelyeket a gonosz bűne okoz az emberiségnek. A sötétség eme szellemében fog Isteni Jelenlétem ragyogni, amikor azért jövök, hogy még egyszer megmentsem az emberiséget.

Ti, drága gyermekeim, akik ismeritek az Igazságot, meg kell mondanotok a többieknek, hogy milyen szerencsések, hogy ezt a csodálatos Isteni Ajándékot meg fogják kapni. Szeretetem oly módon fog rázúdulni a Földre, hogy ti alázattal a földre fogtok borulni, és szomorúságotokban térden állva fogtok sírni azon sérelmek miatt, melyeknek elkövetésével megbántottátok Örök Atyámat.

Ennek az Irgalmasságnak a Nagy Cselekedete a Legmagasságosabb Isten által lesz most bemutatva nektek. Örüljetek, mert most Fény kerül a világba, mely megindítja a lelkeket, és Isten, az Atya Karjaiba vonzza őket.

Azért jövök vissza, hogy nektek adjam azt az életet, amelyre azért van szükségetek, hogy képessé tegyen benneteket arra, hogy imádattal és dicsérettel nyissátok fel szemeteket Isten, az Atya dicsősége előtt, és hogy megköszönjétek Neki azt az Igazságosságot, melyet most a drága, de eltévedt gyermekeinek fog megmutatni.

Én, Jézus Krisztus, most azt készítem elő, hogy lehetővé tegyem számotokra, hogy tanúi lehessetek Irgalmasságom Igazságának, melyet mindenhol minden lélek látni fog, beleértve a legmegátalkodottabb bűnösöket és hitetleneket is.

Az Én Létezésem és Isten, az Atya Létezésének bizonyítéka teljes mennyei dicsőségben lesz kinyilatkoztatva minden férfi, nő és gyermek számára.

Az Én Jelenlétem oly módon lesz kinyilatkoztatva, hogy azt senki sem fogja és nem is tudja majd letagadni, vagy semmibe venni. Mert az ég meg fog nyílni, a csillagok össze fognak ütközni azért, hogy visszatérésem a megmenekülésetekre a világ minden sarkában érezhető legyen.

Ó, mennyire fognak örvendezni gyermekeim, amikor Isteni Jelenlétem tanúi lesznek. Sőt, még azok is, akik a sötétségben vannak, érezni fogják, hogy Szeretetem meg fogja érinteni, és újra lángra fogja gyújtani hideg lelküket.

Készüljetek. Várjátok Dicsőséges visszatérésemet. Imádkozzatok azokért, akiknek félelem van a szívükben. Ne féljetek Tőlem. Ezt a Nagy Eseményt várjátok szeretettel és alázattal a szívetekben.

Szeretlek benneteket, gyermekeim. Ezt fogja bebizonyítani Irgalmasságom eme Nagy Eseménye.

Jézus Krisztus,

Az emberiség Királya”

https://masodikeljovetel.hu/visszateresemet-megmentesetekre-fold-minden-sarkaban-erezni-fogjak

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

„Jézus megjelenik a tanítványoknak

36 Miközben ezekről beszélgettek, maga Jézus állt meg közöttük, és így köszöntötte őket: “Békesség nektek!”

37 Azok megrettentek, és félelmükben azt hitték, hogy valami szellemet látnak.

38 Ő azonban így szólt hozzájuk: “Miért rémültetek meg, és miért támad kétség a szívetekben?

39 Nézzétek meg a kezemet és a lábamat, hogy valóban én vagyok. Tapintsatok meg, és lássatok. Mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.”

40 És ezeket mondva, megmutatta nekik a kezét és a lábát.

41 Mikor pedig még mindig nem mertek hinni örömükben, és csak csodálkoztak, megkérdezte tőlük: “Van-e itt valami ennivalótok?”

42 Erre adtak neki egy darab sült halat.

43 Elvette és szemük láttára megette.

44 Majd így szólt hozzájuk: “Ezt mondtam nektek, amikor még veletek voltam: be kell teljesednie mindannak, ami meg van írva rólam a Mózes törvényében, a próféták könyvében és a zsoltárokban.”

45 Akkor megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat,

46 és így szólt nekik: “Így van megírva: a Krisztusnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel kell támadnia a halottak közül,

47 és hirdetni kell az ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között, Jeruzsálemtől kezdve.

48 Ti vagytok erre a tanúk.

49 És íme, én elküldöm nektek, akit Atyám ígért, ti pedig maradjatok a városban, amíg fel nem ruháztattok mennyei erővel.”

Jézus mennybemenetele

50 Ezután kivitte őket Betániáig, felemelte a kezét, és megáldotta őket.

51 És miközben áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe.

52 Ekkor leborulva imádták őt, majd nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe;

53 mindig a templomban voltak, és áldották Istent.”

 

 

 

„16 Hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal? Mert mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogyan az Isten mondta: “Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek.

17 Ezért tehát menjetek ki közülük, és váljatok külön tőlük, így szól az Úr, tisztátalant ne érintsetek, és én magamhoz fogadlak titeket,

18 Atyátokká leszek, ti pedig fiaimmá és leányaimmá lesztek, így szól a mindenható Úr.”

Pál szeretete a gyülekezet iránt

7 Mivel tehát ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, és Isten félelmében tegyük teljessé a mi megszentelődésünket.”

 

 

„5 “Kiment a magvető vetni. Vetés közben némelyik mag az útfélre esett, és eltaposták, vagy megették az égi madarak.

6 Némelyik a sziklás földre esett, és amikor kihajtott, elszáradt, mert nem kapott nedvességet.

7 Némelyik a tövisek közé esett, és amikor vele együtt felnőttek a tövisek is, megfojtották.

8 Némelyik pedig a jó földbe esett, és amikor felnövekedett, százszoros termést hozott.” Majd emelt hangon hozzátette: “Akinek van füle a hallásra, hallja!”

9 Ekkor megkérdezték tőle tanítványai, hogy mit jelent ez a példázat.

10 Ő ezt mondta: “Nektek megadatott, hogy értsétek az Isten országa titkait, de a többieknek példázatokban adatik, hogy akik látnak, ne lássanak, és akik hallanak, ne értsenek.

11 A példázat pedig ezt jelenti: A mag az Isten igéje.

12 Akiknél az útfélre esett, azok meghallották az igét, de azután jön az ördög, és kiragadja szívükből, hogy ne higgyenek, és ne üdvözüljenek.

13 Akiknél a sziklás földre esett, azok amikor hallják, örömmel fogadják az igét, de nem gyökerezik meg bennük: ezek hisznek egy ideig, de a megpróbáltatás idején elpártolnak.

14 Akiknél a tövisek közé esett, azok hallották az igét, de mikor elmennek, az élet gondjai, gazdagsága és élvezetei megfojtják azt, és nem érlelnek termést.

15 Akiknél pedig a jó földbe esett, azok igaz és jó szívvel hallgatják az igét, meg is tartják, és termést hoznak állhatatossággal.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+24%3A36-53%3B++++2+Corinthians+6%3A16-7%3A1%3B+++++Luke+8%3A5-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/10/17

 

———-

Római katolikus:

„2021-10-17

Évközi 29. vasárnap – A missziók vasárnapja

Kezdőének:
Hozzád kiáltok, mert te meghallgatsz, Istenem, fordítsd felém füledet, hallgasd meg szavam! Óvj engem, Uram, mint szemed fényét, szárnyad árnyékában védj meg engem! (Zsolt 16,6.8)

Könyörgés:
Mindenható, örök Isten, add, hogy mindenkor készséges akarattal és őszinte szívvel szolgáljunk neked. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
A próféta ezt mondja az eljövendő Üdvözítőről: Úgy tetszett az Úrnak, hogy összetöri szenvedéssel. Ha odaadja életét engesztelő áldozatul: látni fogja utódait, hosszúra nyúlik élete, és teljesül általa az Úr akarata. Majd ha véget ér lelkének gyötrelme, látni fogja a világosságot és megelégedés tölti el. Igaz szolgám sokakat igazzá tesz tudása által, és gonoszságaikat ő hordozza.
Ez az Isten igéje.
Iz 53,10-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk. 5. tónus.
Előénekes: Sziklaszilárd az Úr igéje, * minden tettét hűség vezeti.
Az igazlelkűséget és a törvényt szereti, * telve van a föld az Úr irgalmával.
Hívek: Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk.
E: Az istenfélőkre ügyel az Úr szeme, * akik bíznak az ő irgalmában.
Megmenti lelküket a haláltól, * és táplálja őket éhínség idején.
H: Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk.
E: Az Úrra hagyatkozik lelkünk, * ő a segítőnk, és ő a mi oltalmunk.
Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk.
H: Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk.
Zsolt 32,4-5.18-19.20.22

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Testvéreim!
Mivel olyan kiváló főpapunk van, aki áthatolt az egeken: Jézus, az Isten Fia, – ezért legyünk állhatatosak a hitvallásban. A mi főpapunk ugyanis nem olyan, hogy ne tudna együtt érezni gyöngeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban mentes maradt. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónjához, hogy irgalmat találjunk és kegyelmet kapjunk, amikor segítségre szorulunk.
Ez az Isten igéje.
Zsid 4,14-16

ALLELUJA
Az Emberfia azért jött, hogy szolgáljon, * és az életét sokakért váltságul adja. Mk 10,45 – 5. tónus.

Hosszabb forma:
† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben: Zebedeus fiai, Jakab és János odamentek Jézushoz, és ezt mondták: „Mester, szeretnénk, ha megtennéd nekünk, amit kérünk.” Ő megkérdezte: „Mit kívántok, mit tegyek nektek?” Ezt felelték: „Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobbodon, másikunk a bal oldaladon üljön a te dicsőségedben.” Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Tudtok-e inni a kehelyből, amelyből én iszom, vagy meg tudtok-e keresztelkedni a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?” Azt felelték: „Meg tudjuk tenni!” Jézus így folytatta: „A kehelyből, amelyből én iszom, ti is inni fogtok, s a keresztséggel, amellyel megkeresztelkedem, ti is megkeresztelkedtek. De hogy a jobb és bal oldalamon ki üljön, azt nem én döntöm el. Az a hely azokat illeti, akiknek készült.” Amikor a többi tíz ezt hallotta, megnehezteltek Jakabra és Jánosra.
* Ezért Jézus odahívta őket magához, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, azok zsarnokoskodnak a népeken, és vezető embereik éreztetik velük hatalmukat. De közöttetek ez ne így legyen. Ha valaki közületek ki akar tűnni, legyen a szolgátok, és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája. Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”
Ezek az evangélium igéi.

Vagy rövidebb forma: Mk 10,42-45 a *-tól
Mk 10,35-45

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-17

Nem sok idő van már addig, amíg bevezetlek benneteket a Béke új Korszakába,

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„A ti időtök a földön egy kritikus ponthoz ért

2011. október 16., 15:30

Drága, szeretett leányom, miért van az, hogy amikor a Szavaimat értelmezik, olyan sok gyermekem támadónak találja azt. Gyermekeimnek mindig meg kellene különböztetniük az ilyen üzeneteket, melyeket azok tesznek közzé, akik azt állítják, hogy az Én Nevemben jönnek; ehhez meg kell tanulniuk mindig nyitva tartaniuk elméjüket és szívüket.

Ó mennyire szeretném, hogy különösképpen követőim kinyitnák a szemüket, és üdvözölnének Engem a szívükben. Én Vagyok az, Jézus, aki hív benneteket, hogy meghalljátok Hangomat, miközben arra sürgetlek benneteket, hogy az ima által jöjjetek Hozzám.

A ti időtök a Földön egy kritikus ponthoz ért. Nem sok idő van már addig, amíg bevezetlek benneteket a Béke új Korszakába, és ezért szükségem van arra, hogy most felkészítsem a lelketeket.

Ne engedjétek, hogy a gőg vakká tegyen benneteket az Igazság előtt. Nem tudjátok, hogy Én sohasem tévesztenélek meg benneteket? Hallgassátok meg Utasításaimat, hogy ezáltal megállítsátok a sátánt abban, hogy elhomályosítsa ítélőképességeteket. Ne engedjétek meg neki, hogy eltávolítson benneteket, mert ha csak az Én legszentebb Szavamat hallanátok, akkor tudnátok, hogy Én vagyok az, Jézus Krisztus, Aki hív benneteket.

Gyermekeim, ha tudnátok, hogy mennyi fertőzést szórtak az Én drága kis lelkeimre az egész világon, akkor sokkolva lennétek. Időről időre még a az én drága követőimet is betakarja ez a sötétség. Az a fájdalom, amelyet különösen azoknál a lelkeknél érzek, akik rendszeresen imádkoznak, és igaz áhítatot mutatnak Irántam, a nagy szomorúság könnyeit csalják a Szemembe, amikor kétségeiteket látom.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok a Szentlélek vezetéséért. Ha megnyitjátok megkeményedett szíveteket, és ha a megkülönböztetés kegyelmét kéritek, akkor válaszolni fogok hívásotokra.

Milyen szomorúak lesztek, amikor a Nagyfigyelmeztetés alatt az Igazság feltárul előttetek! Most a ti imáitokat kérem, hogy megmenthessem a többi lelket is. Biztosak lehettek abban, ha kétségbe is vonjátok Szavaimat, melyeket ezen Üzeneteken keresztül adok nektek, mégis meg fogjátok azt találni a szívetekben, hogy az elveszett lelkekért imádkozhassatok.

Szeretlek benneteket, és várom válaszotokat azon kérésemre, hogy imádkozzatok.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/ti-idotok-foldon-egy-kritikus-ponthoz-ert

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

ATYÁM, FOGADJ EL MINDENT, AMIM VAN! – 1990. december 18.

.. Bensőmben érzem, hogy életem Istenben most újabb szakaszába lép. Úgy érzem magamat mint a diák, aki felsőbb osztályba

kerül, ahol majd komolyabb munkát kell végeznie …”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum577.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

„20 Testvéreim, ne legyetek gyermekek a gondolkozásban, hanem a rosszban legyetek kiskorúak, a gondolkozásban ellenben érettek legyetek.

21 A törvényben meg van írva: “Idegen nyelveken és idegenek ajkával fogok szólni ehhez a néphez, és így sem hallgatnak rám”, ezt mondja az Úr.

22 Úgyhogy a nyelveken való szólás jel, de nem a hivőknek, hanem a hitetleneknek, a prófétálás pedig nem a hitetleneknek, hanem a hívőknek szól.

23 Ha tehát összejön az egész gyülekezet, és mindnyájan nyelveken szólnak, és közben bemennek oda az avatatlanok vagy a hitetlenek, nem azt fogják-e mondani, hogy őrjöngtök?

24 De ha valamennyien prófétálnak, és bemegy egy hitetlen vagy be nem avatott, annak mindenki a lelkére beszél, azt mindenki megvizsgálja,

25 és így szívének titkai nyilvánvalóvá lesznek, úgyhogy arcra borulva imádja az Istent, és hirdeti, hogy az Isten valóban közöttetek van.”

 

 

 

„Kalásztépés szombaton

6 Egy szombaton gabonaföldeken ment át, és tanítványai kalászokat tépdestek, tenyerük között morzsolták és ették.

2 A farizeusok közül némelyek megkérdezték: “Miért tesztek olyat, amit szombaton nem szabad?”

3 Jézus így válaszolt nekik: “Vajon azt sem olvastátok, amit Dávid tett, amikor megéhezett ő is, meg azok is, akik vele voltak?

4 Bement az Úr házába, elvette a szent kenyereket, és megette, sőt azoknak is adott, akik vele voltak; pedig a kenyereket nem lett volna szabad megenni, csak a papoknak.”

5 És kijelentette nekik: “Az Emberfia ura a szombatnak.”

Jézus szombaton gyógyít

6 Egy másik szombaton bement a zsinagógába, és tanított. Volt ott egy ember, akinek a jobb keze sorvadt volt.

7 Az írástudók és a farizeusok figyelték Jézust: gyógyít-e szombaton; hogy ily módon találjanak valamit, amivel vádolhatják.

8 Ő azonban, ismerve gondolataikat, ezt mondta a sorvadt kezű embernek: “Kelj fel, és állj a középre!” Az felkelt és odaállt.

9 Jézus pedig így szólt hozzájuk: “Megkérdezem tőletek: szabad-e szombaton jót tenni, vagy rosszat tenni, életet menteni vagy kioltani?”

10 És végignézve mindnyájukon így szólt a beteghez: “Nyújtsd ki a kezedet!” Ő kinyújtotta, és meggyógyult a keze.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+14%3A20-25%3B+++++Luke+6%3A1-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/10/16

 

———-

Római katolikus:

2021-10-16

28. évközi hét szombat

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
Ábrahám példájára reméljünk és higgyünk teljes bizalommal Istenben akkor is, ha emberi reményeink nem teljesülnek!
Testvéreim!
Az az ígéret, hogy Ábrahám és utódai öröklik a világot, nem a mózesi törvénnyel, hanem a hitbeli megigazulással kapcsolatban hangzott el.
Azért hangzott el a hittel kapcsolatban, hogy a kegyelemből tett ígéret minden utód számára biztos legyen. Nemcsak azok számára, akik Mózes törvénye alatt élnek, hanem azok számára is, akik Ábrahám példájára hisznek.
A Szentírás ezen szavai szerint: „Sok nép atyjává rendeltelek” – Ábrahám mindnyájunknak atyja Isten előtt, mert hitt abban, aki életre kelti a holtakat, és létrehívja a nemlétezőket. A reménytelenségben is reménykedve hitte, hogy sok nép atyja lesz Isten ígérete szerint, aki megígérte neki: „Nagy lesz a te nemzetséged!”
Ez az Isten igéje.
Róm 4,13.16-18

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Sohasem felejti az Isten * az ő szövetségét. Vö. 8a. vers.
Vagy: Alleluja. 8. szám.
Előénekes: Ti vagytok Ábrahámnak, az ő szolgájának ivadékai, * választottjának, Jákobnak fiai.
Ő a mi Urunk és Istenünk, * ő ítélkezik az egész földön.
Hívek: Sohasem felejti az Isten * az ő szövetségét.
Vagy: Alleluja.
E: Örökké emlékezik szövetségére, * ezernyi nemzedéknek adott igéjére,
melyet Ábrahámnak adott, * és az esküre, melyet Izsáknak esküdött,
H: Sohasem felejti az Isten * az ő szövetségét.
Vagy: Alleluja.
E: mert emlékezett az ő szent szavára * amelyet szolgájának, Ábrahámnak adott.
Örvendezés között vezette ki népét * és választottait ujjongás között.
H: Sohasem felejti az Isten * az ő szövetségét.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 104,6-9.42-43

ALLELUJA
Az igazság Lelke majd tanúságot tesz rólam –, mondja az Úr, * – és ti is tanúságot tesztek rólam. Jn 15,26b és 27a – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus megígéri, hogy aki bátran megvallja őt a földön, azt ő is megvallja majd a mennyben.
Jézus egy alkalommal így beszélt tanítványaihoz:
Mondom nektek, hogy mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, az Emberfia is megvallja Isten angyalai előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom Isten angyalai előtt.
Aki az Emberfia ellen szól, bocsánatot nyer, de aki a Szentlelket káromolja, az nem nyer bocsánatot.
Amikor a zsinagógák, elöljárók vagy hatóságok elé hurcolnak titeket, ne aggódjatok, hogy miképpen és mivel védekezzetek, vagy mit mondjatok! A Szentlélek abban az órában megtanít majd titeket, hogy mit kell mondanotok.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 12,8-12

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-16

——-

Tóra:

„Az Úr megjelenik Ábrahámnak Mamré tölgyesében

18.1 Azután megjelent neki az Úr Mamré tölgyesében, amikor a nappali hőség elől a sátor bejáratába húzódott.

2 Fölemelte tekintetét, és látta, hogy három férfi áll előtte. Amint meglátta őket, eléjük futott a sátor bejáratától, földre borult,

3 és így szólt: Uram, ha megnyertem jóindulatodat, kérlek, ne kerüld el szolgádat!

4 Mindjárt hozatok egy kis vizet, mossátok meg a lábatokat, és dőljetek le a fa alá!

5 Én meg hozok egy falat kenyeret, hogy felüdüljetek, és úgy menjetek tovább, ha szolgátok mellett mentek el! Ők azt felelték: Tedd azt, amit mondtál!

6 Ábrahám besietett Sárához a sátorba, és azt mondta: Siess, dagassz meg három mérték finomlisztet, és süss lángost!

7 Kiszaladt Ábrahám a csordához is, fogott egy szép szopós borjút, és odaadta a legényének, az pedig gyorsan elkészítette.

8 Azután vett vajat, tejet, meg vette a borjút, amelyet elkészíttetett, és eléjük tette. Ő maga pedig ott állt mellettük a fa alatt, amíg ettek.

9 Azután ezt kérdezték tőle: Hol van Sára, a feleséged? Ő így felelt: Itt a sátorban.

10 Egyikük azt mondta: Egy esztendő múlva visszatérek hozzád, és akkor már a feleségednek, Sárának fia lesz! Sára meg ott hallgatódzott a háta mögött a sátor bejáratánál.

11 Ábrahám és Sára élemedett korú öregek voltak, és Sáránál már megszűnt a női életfolyamat.

12 Sára nevetett magában, és azt gondolta: Miután megvénültem, lehet-e gyönyörűségem? Meg az uram is öreg!

13 De az Úr megkérdezte Ábrahámot: Miért nevetett Sára, és miért mondta: Ugyan, hogy szülhetnék öreg létemre?

14 Van-e valami lehetetlen az Úr számára? Egy esztendő múlva visszatérek hozzád, és fia lesz Sárának.

15 Sára azonban tagadott, mert félt. Azt mondta, hogy nem nevetett. Az Úr azonban így szólt: De bizony nevettél!

Ábrahám könyörög Sodomáért

….

….

…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+18%3A1-22%3A24+&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

„Elizeus csodatétele az olajjal

4 Egyszer egy prófétatanítvány felesége így kiáltott Elizeushoz: Szolgád, az én férjem meghalt; és te is tudod, hogy szolgád félte az Urat. Most eljött a hitelező, hogy elvegye két gyermekemet rabszolgájának.

2 Elizeus megkérdezte tőle: Mit tehetek érted? Mondd meg nekem, mi van a házadban? Az asszony így felelt: Nincsen egyéb szolgálód házában, csak egy korsó olaj.

3 Elizeus ezt mondta: Menj, kérj kölcsön edényeket ott kinn minden szomszédodtól, üres edényeket, de nem keveset.

4 Azután menj be, zárd be magad és fiaid mögött az ajtót, és tölts ezekbe az edényekbe. Amelyik megtelt, tedd félre!

5 Az asszony elment, és bezárta maga és fiai mögött az ajtót. Azok eléje rakták az edényeket, ő pedig töltögetett.

6 Amikor megteltek az edények, ezt mondta az egyik fiának: Tégy elém még egy edényt! De az így felelt neki: Nincs több edény. Ezután nem folyt több olaj.

7 Az asszony elment az Isten emberéhez, és elbeszélte ezt. Ő pedig így szólt: Eredj, add el az olajat, és fizesd ki az adósságodat. Ami pedig megmarad, abból élj a fiaiddal együtt!

Elizeus és a súnémi asszony fia

8 Egyszer Elizeus elment Súnémba. Volt ott egy jómódú asszony, aki marasztalni szokta őt, hogy ott egyék. Ezért ahányszor csak arra járt, betért oda, hogy nála egyék.

9 Az asszony így szólt a férjéhez: Nézd csak, én tudom, hogy Isten szent embere az, aki mindig betér hozzánk.

10 Építsünk neki egy kis felső szobát, tegyünk bele neki ágyat, asztalt, széket és mécsest, hogy ott szálljon meg, amikor hozzánk jön!

11 Történt egyszer, hogy odaérkezett Elizeus, megszállt a felső szobában, és lefeküdt ott.

12 Majd ezt mondta Géhazinak, a szolgájának: Hívd ide ezt a súnémi asszonyt! Az odahívta az asszonyt, aki megállt előtte.

13 Még ezt is mondta a szolgájának: Mondd meg neki: Látom, hogy milyen figyelmesen gondoskodol rólunk. Mit tehetek érted? Nincs-e valamilyen ügyed, amelyről beszélhetnék a királlyal, vagy a hadseregparancsnokkal? De ő így felelt: Én a saját népem körében lakom.

14 Elizeus ezt mondta: Mégis mit tehetnék érted? Géhazi közbeszólt: Hiszen nincs fia, a férje meg öreg.

15 Elizeus így szólt: Hívd ide az asszonyt! Amikor odahívta, az megállt az ajtóban.

16 Elizeus így szólt: Egy év múlva fiút ölelsz. Az asszony így felelt: Ugyan, uram, Isten embere, ne ámítsd szolgálódat!

17 De teherbe esett az asszony, és fiút szült egy év múlva, abban az időben, amelyet Elizeus megmondott neki.

18 Amikor felnőtt a gyermek, egy alkalommal kiment az apjához, az aratókhoz.

19 Egyszer csak azt mondta az apjának: Jaj a fejem, a fejem! Az apja meghagyta a szolgájának, hogy vigye el az anyjához.

20 Az föl is vette, és elvitte az anyjához; annak a térdén feküdt délig, akkor meghalt.

21 Az anya fölment, és lefektette az Isten emberének az ágyára, rázárta az ajtót, és elment.

22 Odahívta a férjét, és így szólt: Küldj ide egy szolgalegényt meg egy szamarat, hadd siessek az Isten emberéhez, aztán visszatérek.

23 De a férfi azt kérdezte: Miért mégy ma hozzá? Hiszen nincs sem újhold, sem szombat! Az asszony így szólt: Hagyj békén!

24 És fölnyergelve a szamarat, ezt mondta a szolgalegénynek: Hajtsd az állatot állandóan, és ne akadályozz a vágtatásban, amíg nem szólók neked!

25 Elment tehát, és megérkezett az Isten emberéhez a Karmel-hegyre. Amikor az Isten embere távolról meglátta őt, így szólt Géhazihoz, a szolgájához: Nézd csak, az ott a súnémi asszony!

26 Fuss eléje, és kérdezd meg, hogy jól van-e ő, jól van-e a férje, és jól van-e a gyermeke? Az asszony így felelt: Jól!

27 De amikor odaért az Isten emberéhez a hegyre, átkarolta a lábát. Géhazi odalépett, hogy félretaszítsa, de az Isten embere így szólt: Ne bántsd, hiszen el van keseredve, és az Úr eltitkolta előlem, nem jelentette ki ezt nekem.

28 Az asszony ezt mondta: Uram, kértem-e én fiút? Nem azt mondtam-e, hogy ne hitegess engem?!

29 Akkor Elizeus így szólt Géhazihoz: Övezd fel derekadat, vedd kezedbe a botomat, és menj el! Ha valakivel találkozol, ne köszönj neki, és ha valaki neked köszön, ne válaszolj! Tedd a botomat a fiú arcára!

30 De a fiú anyja így szólt: Az élő Úrra és a te életedre mondom, hogy nem hagylak itt! Elindult tehát Elizeus, és ment az asszony után.

31 Géhazi már előttük elment, és a botot a fiú arcára tette, de az nem szólt és nem eszmélt. Visszatért tehát Elizeushoz, és jelentette neki, hogy nem ébredt fel a fiú.

32 Ekkor Elizeus bement a házba, ahol a fiú holtan feküdt az ágyán.

33 Bement, bezárta kettőjük mögött az ajtót, és imádkozott az Úrhoz.

34 Majd fellépett az ágyra, odafeküdt a gyermek mellé, és rátette száját a szájára, szemét a szemére, tenyerét a tenyerére. Ahogy így ráhajolt, fölmelegedett a gyermek teste.

35 Azután néhányszor föl-alá járt a házban, majd ismét odalépett, és föléje hajolt. Ekkor a fiú tüsszentett hétszer egymásután, és felnyitotta a szemét.

….

….

…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=II%20Kings%204:1%20-%204:37%20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.hebcal.com/sedrot/vayera-20211023

Engedjétek meg Nekem, Jézusotoknak, hogy felemeljelek benneteket

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„Nem kényszeríthetem az embereket arra, hogy megtérjenek vagy, hogy visszatérjenek Hozzám

2011. október 15., szombat; 19:00

Drága, szeretett leányom, minél több ember hallja meg Szavamat, annál jobban fog Szeretetem a lelkükbe hatolni, amint Üzeneteimet olvassák. Beszélni fogok a lelkükhöz, és szendergéseikből fel fogom ébreszteni őket, hogy egyesüljenek Velem, és hogy ez által mindenhol megmenthessem a lelkeket. A nagymértékű erő fog segíteni Nekem a lelkek megmentésének elérésében.

A szabad akaratra való tekintettel, melyet Atyám ajándékként adott az embernek, nem kényszeríthetem az embereket arra, hogy megtérjenek, vagy hogy visszatérjenek az Istenbe, az Atyába vetett hithez. Ez a saját döntésük által kell, hogy megtörténjen. Az ima megtéréseket fog eredményezni. Ezt megígérem nektek. Gondoljatok arra az ajándékra, mely a lelkekre vár, amikor ti, gyermekeim, értük imádkoztok.

Nem ismeritek az ima hatalmát? A sokak által mondott ima, melyet hálából és bűneitek engeszteléséért Atyámhoz imádkoztok, megmentheti a világot. Ekkora nagymértékű hatalmat eredményez az ima. Eddig még sohasem sürgettem ennyire mindenhol az imáitokat a megátalkodott bűnösökért, mint most, amelyek ajkaitokról és nagylelkű szívetekből kell, hogy jöjjön. Szükségem van imáitokra. Imáitok nélkül nem menekülhetnének meg ezek a szegény lelkek, mert sokan közülük olyan sötétségben vannak, hogy a Nagyfigyelmeztetésnek kevés hatása lesz rájuk.

Ti, dédelgetett, szeretett gyermekeim, valamennyien bűnösök, közületek sokan megtesztek minden tőletek telhetőt, hogy szereteteteket megmutassátok Nekem, nem veszitek észre, hogy Én annyira számítok rátok abban, hogy továbbra is kapcsolatban maradjatok Velem.

Egyesüljetek Velem Szent Szívem kebelén, és kérjétek Tőlem testvéreitek megmentésének kegyelmét! Millió lelket fogok megmenteni, ha időt szántok az Irgalmasság Rózsafüzérének imádkozására.

Ez az az idő, amikor az Irgalmasság Rózsafüzérének imádkozása a leghatékonyabb lesz. Legyetek nagylelkűek szívetek, elmétek, a testetek és a lelketek által.

Tegyetek félre minden kétséget! Engedjétek meg Nekem, Jézusotoknak, hogy felemeljelek benneteket, hogy úgy titeket, mint azokat, akikért imádkoztok, elvihessem az Én Örök Életembe.

Szeretett Megváltótok,

Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/nem-kenyszerithetem-az-embereket-arra-hogy-megterjenek-vagy-hogy-visszaterjenek-hozzam

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

„Az új ember felöltözése

17 Mondom tehát, és tanúsítom az Úr nevében, hogy többé nem élhettek úgy, ahogyan a pogányok élnek hiábavaló gondolkodásuk szerint.

18 Az ő elméjükre sötétség borult, és elidegenedtek az Istennek tetsző élettől, mert megmaradtak tévelygésükben, és megkeményedett a szívük.

19 Ezért erkölcsi érzékükben eltompulva, gátlástalanul mindenféle tisztátalan tevékenységre vetemedtek nyereségvágyukban.

20 Ti azonban nem így tanultátok a Krisztust;

21 ha valóban úgy hallottatok róla, és kaptatok felőle tanítást, ahogyan az megvalósult Jézusban.

22 Vessétek le a régi élet szerint való ó embert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott;

23 újuljatok meg lelketekben és elmétekben,

24 öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett.

25 Ezért tehát vessétek le a hazugságot, és mondjatok igazat, mindenki a felebarátjának, mivelhogy tagjai vagyunk egymásnak.”

 

 

 

„Ötezer ember megvendégelése

12 Amikor a nap már hanyatlani kezdett, a tizenkettő odament hozzá, és ezt mondta neki: “Bocsásd el a sokaságot, hadd menjenek el a környező falvakba és településekre, hogy ott megszálljanak, és élelmet szerezzenek, mert itt lakatlan helyen vagyunk”.

13 Ő azonban ezt mondta nekik: “Ti adjatok nekik enni!” Ők így válaszoltak: “Nincs nálunk több, mint öt kenyér és két hal, hacsak el nem megyünk, és nem veszünk eledelt ennek az egész sokaságnak”.

14 Ugyanis mintegy ötezer férfi volt ott. Jézus erre így szólt tanítványaihoz: “Ültessétek le őket csoportokba ötvenenként!”

15 Így tettek, és leültették valamennyit.

16 Ő pedig vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta, megtörte, és a tanítványoknak adta, hogy tegyék a sokaság elé.

17 Ettek és jóllaktak mindnyájan; azután összeszedték a megmaradt darabokat, tizenkét kosárral.

Péter vallástétele. Jézus először szól haláláról és feltámadásáról

18 Történt, hogy amikor egyszer magában imádkozott, és csak a tanítványok voltak vele, megkérdezte tőlük: “Kinek mond engem a sokaság?””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ephesians+4%3A17-25%3B+++++Luke+9%3A12-18&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/10/15

 

———-

Római katolikus:

2021-10-15

28. évközi hét péntek

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
Hite által lett kedvessé Ábrahám Isten előtt.
Testvéreim!
Nézzük csak: mire jutott ősatyánk, Ábrahám! Ha ugyanis tettei által igazult meg Ábrahám, akkor volna dicsekedni valója, de nem Isten előtt.
Mit is mond róla a Szentírás? „Ábrahám hitt Istennek, és ez megigazulására szolgált.” Márpedig, aki tetteket visz végbe, annak a bér nem kegyelemből, hanem fizetség címén jár. Aki viszont nem tetteket visz végbe, hanem hisz Istenben, aki a bűnöst igazzá teszi, annak hite szolgál a megigazulásra. Ezért már Dávid király is boldognak hirdeti azt az embert, akit Isten igazzá tesz érdemek nélkül.
Boldog, akinek bűne megbocsátva, és befödve gonoszsága.
Boldog a férfiú, akinek vétkeit az Úr föl nem rója.
Ez az Isten igéje.
Róm 4,1-8

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Te vagy menedékem, * és a szabadulás ujjongásával veszel körül engem. Vö. 7. vers.
Előénekes: Boldog, akinek az Úr megbocsátotta bűneit, * akinek betakarta gonoszságát.
Boldog az, akinek vétkét az Úr fel nem rója, * kinek lelkében nincsen álnokság.
Hívek: Te vagy menedékem, * és a szabadulás ujjongásával veszel körül engem.
E: Bűnömet eléd tártam, * nem rejtettem el vétkemet előled.
Így szóltam: † „Gonoszságomat megvallom, Uram.” * És te megbocsátottad vétkeimet.
H: Te vagy menedékem, * és a szabadulás ujjongásával veszel körül engem.
E: Vigadjatok és ujjongjatok, igazak az Úrban, * és örvendezzen minden tiszta szívű.
H: Te vagy menedékem, * és a szabadulás ujjongásával veszel körül engem.
Zsolt 31,1-2.5.11

ALLELUJA
Kegyes szemed legyen rajtunk, Istenem, * amiképpen bízunk benned! Zsolt 32,22 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus buzdítja apostolait, hogy félelem nélkül hirdessék az evangéliumot, mert Isten nem feledkezik meg róluk.
Egyszer olyan nagy tömeg gyűlt Jézus köré, hogy csaknem agyontaposták egymást. Így beszélt akkor tanítványaihoz: „Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól!
Nincs olyan rejtett dolog, amely napfényre ne kerülne; sem olyan titok, amely ki ne tudódnék. Amit szűk körben bizalmasan mondtatok, nyilvánosan elbeszélik, és amit zárt ajtók mögött fülbe súgtatok, szájról szájra adják.
Mint barátaimnak, azt mondom nektek: ne tartsatok azoktól, akik megölik a testet, de többre nincs hatalmuk. Megmondom nektek, kitől féljetek. Féljetek attól, akinek – azonfelül, hogy megöl – arra is hatalma van, hogy kárhozatra vessen. Újból mondom: ettől féljetek!
Nemde öt veréb sem ér többet, mint két krajcár? Isten mégsem feledkezik meg egyetlen egyről sem. Sőt, számon tartja fejetek minden hajszálát is. Ne féljetek tehát! Sokkal többet értek ti, mint a verebek.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 12,1-7

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-15

Eddig még sohasem sürgettem ennyire mindenhol az imáitokat a megátalkodott bűnösökért

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„Nem kényszeríthetem az embereket arra, hogy megtérjenek vagy, hogy visszatérjenek Hozzám

2011. október 15., szombat; 19:00

Drága, szeretett leányom, minél több ember hallja meg Szavamat, annál jobban fog Szeretetem a lelkükbe hatolni, amint Üzeneteimet olvassák. Beszélni fogok a lelkükhöz, és szendergéseikből fel fogom ébreszteni őket, hogy egyesüljenek Velem, és hogy ez által mindenhol megmenthessem a lelkeket. A nagymértékű erő fog segíteni Nekem a lelkek megmentésének elérésében.

A szabad akaratra való tekintettel, melyet Atyám ajándékként adott az embernek, nem kényszeríthetem az embereket arra, hogy megtérjenek, vagy hogy visszatérjenek az Istenbe, az Atyába vetett hithez. Ez a saját döntésük által kell, hogy megtörténjen. Az ima megtéréseket fog eredményezni. Ezt megígérem nektek. Gondoljatok arra az ajándékra, mely a lelkekre vár, amikor ti, gyermekeim, értük imádkoztok.

Nem ismeritek az ima hatalmát? A sokak által mondott ima, melyet hálából és bűneitek engeszteléséért Atyámhoz imádkoztok, megmentheti a világot. Ekkora nagymértékű hatalmat eredményez az ima. Eddig még sohasem sürgettem ennyire mindenhol az imáitokat a megátalkodott bűnösökért, mint most, amelyek ajkaitokról és nagylelkű szívetekből kell, hogy jöjjön. Szükségem van imáitokra. Imáitok nélkül nem menekülhetnének meg ezek a szegény lelkek, mert sokan közülük olyan sötétségben vannak, hogy a Nagyfigyelmeztetésnek kevés hatása lesz rájuk.

Ti, dédelgetett, szeretett gyermekeim, valamennyien bűnösök, közületek sokan megtesztek minden tőletek telhetőt, hogy szereteteteket megmutassátok Nekem, nem veszitek észre, hogy Én annyira számítok rátok abban, hogy továbbra is kapcsolatban maradjatok Velem.

Egyesüljetek Velem Szent Szívem kebelén, és kérjétek Tőlem testvéreitek megmentésének kegyelmét! Millió lelket fogok megmenteni, ha időt szántok az Irgalmasság Rózsafüzérének imádkozására.

Ez az az idő, amikor az Irgalmasság Rózsafüzérének imádkozása a leghatékonyabb lesz. Legyetek nagylelkűek szívetek, elmétek, a testetek és a lelketek által.

Tegyetek félre minden kétséget! Engedjétek meg Nekem, Jézusotoknak, hogy felemeljelek benneteket, hogy úgy titeket, mint azokat, akikért imádkoztok, elvihessem az Én Örök Életembe.

Szeretett Megváltótok,

Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/nem-kenyszerithetem-az-embereket-arra-hogy-megterjenek-vagy-hogy-visszaterjenek-hozzam

„Sohase védj meg Engem akkor, amikor az nem szükséges

2011. október 13., csütörtök

Drága, szeretett leányom, annak szükségéről kell tájékoztatnom téged, hogy tartózkodni kell Szent Szavaim megvédésétől.

Mindazoknak, akik kételkednek Szavamban, a vezetésemért kell imádkozniuk. Arra utasítalak téged, hogy sohase próbáld értelmezni az Isteni Ajkamról kapott Üzeneteket.

Ezt már gyakran mondtam neked, és nem hatalmaztalak fel arra, hogy hasonlóképpen cselekedj. Helyette fogadd el azokat olyannak, amilyenek azok valójában. Ne vond kétségbe azokat! Ne próbálkozz azzal, hogy értelmezd ezeket, mert az emberek az Isteni tervekről, vagy időzítésről semmit sem tudnak. Az emberek az Antikrisztusról sem tudnak semmit, habár ők az ellenkezőjét hiszik. Ezekről a fontos dolgokról csak szeretett Atyámnak van ismerete.

Arra kérlek téged, hogy sohase védj meg Engem, ha ez nem szükséges. Egyedül Atyám Akarata számít, vagyis az emberiséggel való kommunikálás általad és más prófétákon keresztül. Amint azt már korábban is mondtam neked: Te vagy az író, és Én a szerző. Te vagy az eszköz, és Én a Mester.

Az Irántam való engedelmesség az, amit elvárnak tőled. Aszerint cselekedni, ahogyan azt Én mondom, egyszerű dolog. A munkád is könnyebb lesz, ha tartózkodsz a bibliai kérdésekkel kapcsolatos intellektuális vallási vitáktól, amelyekről semmit sem tudsz.

Ne feledd, leányom, hogy a legfontosabb az alázat. Maradj gyerekként kicsinek az Én Szememben, és akkor békére találsz. Ebben a munkában megpróbáltatásokat fogsz kapni. Várd ezeket! Ne utasítsd vissza őket! A Nekem adott szabad akaratod ajándékát elfogadtam, de meg kell tanulnod annak fontosságát, hogy nem szabad megpróbálnod visszautasítani a szenvedést, mert erre a lelkek megmentésében szükség van.

Szeretlek, leányom, de szükségét éreztem annak, hogy tiszta útmutatásaimra emlékeztesselek téged. Nincs szükség a megvédésemre. Azok a Szavak, amelyeket adok neked, nem fertőzöttek, és nem mondanak ellent az Igazságnak sem, ahogy azok már az idők kezdete óta fel voltak ajánlva az emberiségnek. Az Igazság sok változata, melyek a Bibliában találhatók, az idők során el lettek ferdítve, csak azért, hogy megfeleljen az ember saját napirendjének. Én Vagyok az Igazság. Én Vagyok az Élet Kenyere. Nélkülem nincs élet.

Haladj tovább előre, tisztábban látva mindazt, amit elvárnak tőled. Védve leszel minden időben. Köszönöm, leányom, azt az erőt, amit most megmutatsz. De engedd meg Nekem, hogy vezesselek téged mindenkor. Így könnyebb lesz számodra ez az utazás.

Szeretett Jézusod”

https://masodikeljovetel.hu/sohase-vedj-meg-engem-akkor-amikor-az-nem-szukseges

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

„14 hogy többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától;

15 hanem az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus.

16 Az egész test pedig az ő hatására egybeilleszkedve és összefogva, a különféle kapcsolatok segítségével, és minden egyes rész saját adottságának megfelelően működve gondoskodik önmaga növekedéséről, hogy épüljön szeretetben.

Az új ember felöltözése

17 Mondom tehát, és tanúsítom az Úr nevében, hogy többé nem élhettek úgy, ahogyan a pogányok élnek hiábavaló gondolkodásuk szerint.

18 Az ő elméjükre sötétség borult, és elidegenedtek az Istennek tetsző élettől, mert megmaradtak tévelygésükben, és megkeményedett a szívük.

19 Ezért erkölcsi érzékükben eltompulva, gátlástalanul mindenféle tisztátalan tevékenységre vetemedtek nyereségvágyukban.”

 

 

 

„7 Heródes, a negyedes fejedelem meghallotta mindazt, ami történt, és zavarban volt, mert némelyek azt állították, hogy János támadt fel a halálból,

8 némelyek azt, hogy Illés jelent meg, mások pedig azt, hogy a régiek közül támadt fel valamelyik próféta.

9 Heródes ekkor így szólt: “Jánost lefejeztettem, de ki lehet ez, akiről ezeket hallom?” És látni akarta őt.

10 Amikor az apostolok visszatértek, elbeszélték neki mindazt, amit tettek. Akkor maga mellé vette őket, és elvonult velük külön egy Bétsaida nevű városba.

11 De amikor a sokaság észrevette, utánament. Jézus örömmel fogadta őket; beszélt nekik az Isten országáról, és a gyógyulásra szorulókat meggyógyította.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ephesians+4%3A14-19%3B+++++Luke+9%3A7-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/10/14

 

———-

Római katolikus:

2021-10-14

28. évközi hét csütörtök

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
Az ember nem a saját erejéből igazul meg, hanem Isten kegyelméből a Jézus Krisztusba vetett hit által.
Testvéreim!
Isten igaz volta a mózesi törvénytől függetlenül lett most nyilvánvalóvá, amint azt ugyanazon törvény és a próféták is tanúsítják. Isten igaz volta a Jézusba vetett hit által nyilvánvalóvá vált mindazok számára, akik hisznek. Mert nincsen különbség (akár pogány volt eddig valaki, akár a választott néphez tartozott): mindannyian vétkeztek, és mindannyian nélkülözik Isten dicsőségét. Ingyen válnak igazzá az ő kegyelméből, a megváltás által, amely Jézus Krisztusban valósult meg.
Őt Isten arra rendelte, hogy vére ontása árán engesztelő áldozat legyen, amely a hit által válik hatékonnyá. Isten – végtelen türelmében – elnézte ugyanis a korábban elkövetett vétkeket, hogy kimutassa igazságosságát a mostani időkben. Így bizonyul igazságosnak ő maga, és teszi megigazulttá azt, aki hisz Jézus Krisztusban.
Hol van hát a dicsekvésed? Íme, semmivé lett! Kérkedhetsz-e azzal, hogy teljesítetted a törvényt? Kizárt dolog. Egyedül csak a Jézus Krisztusba vetett hit által dicsekedhetünk. Mi ugyanis meg vagyunk győződve arról, hogy az ember a hit által válik kedvessé (Isten előtt), nem a mózesi törvény teljesítése által. Vajon csak a zsidóké az Isten, nem pedig a pogányoké is? Bizony, a pogányoké is. Hiszen ugyanaz az Isten tesz megigazulttá minden embert.
Ez az Isten igéje.
Róm 3,21-30

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Ha számon tartod a vétkeket, Uram, * Uram, ki az, aki előtted megállhat? 3. vers.
Előénekes: A mélységből kiáltok, Uram, hozzád: * Istenem, hallgass a szómra!
Füled figyeljen fel * könyörgő szavamra.
Hívek: Ha számon tartod a vétkeket, Uram, * Uram, ki az, aki előtted megállhat?
E: Ha számon tartod a vétkeket, Uram, * Uram, ki az, aki előtted megállhat?
De nálad bocsánatot nyer a vétek, * ezért félve tisztelünk téged.
H: Ha számon tartod a vétkeket, Uram, * Uram, ki az, aki előtted megállhat?
E: Tebenned remélek, Uram, * és igédben reménykedik lelkem.
Lelkem várja az Urat, * jobban, mint éji őr a hajnalt.
H: Ha számon tartod a vétkeket, Uram, * Uram, ki az, aki előtted megállhat?
Zsolt 129,1-5

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Én vagyok az út, az igazság és az élet. * Senki sem jut Atyámhoz, csak általam.” Jn 14,6 – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A farizeusok ellenségesen szemben állnak Jézussal.
Jézus egy lakomán így korholta a farizeusokat:
„Jaj, nektek, akik síremléket építetek azoknak a prófétáknak, akiket a ti atyáitok megöltek! Ezzel is csak azt igazoljátok, hogy helyeslitek atyáitok cselekedeteit, és egyetértetek velük: azok megölték őket, ti meg sírt készítetek nekik.
Nem hiába mondja Isten bölcsessége: Prófétákat és apostolokat küldök hozzájuk. Némelyeket közülük megölnek, másokat üldözni fognak.
E nemzedéknek számot kell adnia minden próféta véréről, amelyet kiontottak a világ kezdetétől, Ábel vérétől egészen Zakariás véréig, akit az oltár és a templomépület között megöltek. Igenis, mondom nektek: felelősségre vonják mindezért ezt a nemzedéket.
Jaj, nektek, törvénytudók! Lefoglaltátok a tudás kulcsát. Magatok nem mentetek be vele, az odaigyekvőket pedig megakadályozzátok.”
Amikor ezeket elmondta nekik, az írástudók és a farizeusok nagy felháborodásukban különféle kérdésekkel kezdték faggatni. Azon fondorkodtak, hogy rajtakapják valami olyan kijelentésén, amellyel vádolhatják.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 11,47-54

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-14

Az Igazság sok változata, melyek a Bibliában találhatók, az idők során el lettek ferdítve

http://www.katolikus-honlap.hu/2001/ujvilag2.htm

A Szent Mihály ima eredete:

XIII. Leó pápa 1884. október 13-án szentmiséjét befejezve az egyik vatikáni kápolnában, távozóban megállt az oltár lépcsőjénél. A jelenlévők szerint tíz percig állhatott, úgy látszott, hogy hamuszürke arccal önkívületbe esett. Amikor megmozdult, szó nélkül a dolgozószobájába sietett. Íróasztalánál fogalmazta meg a Szent Mihály imát, olyan fohászokkal, amelyek elmondását a szentmisék zárása utánra rendelt.
(XIII. Leó pápasága 1878-1903.) „

https://lentiplebania.hu/szent-mihaly/84-szent-mihaly-ima-19445356

http://hagiosz.net/?q=szentmihalyima

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„Sohase védj meg Engem akkor, amikor az nem szükséges

2011. október 13., csütörtök

Drága, szeretett leányom, annak szükségéről kell tájékoztatnom téged, hogy tartózkodni kell Szent Szavaim megvédésétől.

Mindazoknak, akik kételkednek Szavamban, a vezetésemért kell imádkozniuk. Arra utasítalak téged, hogy sohase próbáld értelmezni az Isteni Ajkamról kapott Üzeneteket.

Ezt már gyakran mondtam neked, és nem hatalmaztalak fel arra, hogy hasonlóképpen cselekedj. Helyette fogadd el azokat olyannak, amilyenek azok valójában. Ne vond kétségbe azokat! Ne próbálkozz azzal, hogy értelmezd ezeket, mert az emberek az Isteni tervekről, vagy időzítésről semmit sem tudnak. Az emberek az Antikrisztusról sem tudnak semmit, habár ők az ellenkezőjét hiszik. Ezekről a fontos dolgokról csak szeretett Atyámnak van ismerete.

Arra kérlek téged, hogy sohase védj meg Engem, ha ez nem szükséges. Egyedül Atyám Akarata számít, vagyis az emberiséggel való kommunikálás általad és más prófétákon keresztül. Amint azt már korábban is mondtam neked: Te vagy az író, és Én a szerző. Te vagy az eszköz, és Én a Mester.

Az Irántam való engedelmesség az, amit elvárnak tőled. Aszerint cselekedni, ahogyan azt Én mondom, egyszerű dolog. A munkád is könnyebb lesz, ha tartózkodsz a bibliai kérdésekkel kapcsolatos intellektuális vallási vitáktól, amelyekről semmit sem tudsz.

Ne feledd, leányom, hogy a legfontosabb az alázat. Maradj gyerekként kicsinek az Én Szememben, és akkor békére találsz. Ebben a munkában megpróbáltatásokat fogsz kapni. Várd ezeket! Ne utasítsd vissza őket! A Nekem adott szabad akaratod ajándékát elfogadtam, de meg kell tanulnod annak fontosságát, hogy nem szabad megpróbálnod visszautasítani a szenvedést, mert erre a lelkek megmentésében szükség van.

Szeretlek, leányom, de szükségét éreztem annak, hogy tiszta útmutatásaimra emlékeztesselek téged. Nincs szükség a megvédésemre. Azok a Szavak, amelyeket adok neked, nem fertőzöttek, és nem mondanak ellent az Igazságnak sem, ahogy azok már az idők kezdete óta fel voltak ajánlva az emberiségnek. Az Igazság sok változata, melyek a Bibliában találhatók, az idők során el lettek ferdítve, csak azért, hogy megfeleljen az ember saját napirendjének. Én Vagyok az Igazság. Én Vagyok az Élet Kenyere. Nélkülem nincs élet.

Haladj tovább előre, tisztábban látva mindazt, amit elvárnak tőled. Védve leszel minden időben. Köszönöm, leányom, azt az erőt, amit most megmutatsz. De engedd meg Nekem, hogy vezesselek téged mindenkor. Így könnyebb lesz számodra ez az utazás.

Szeretett Jézusod”

https://masodikeljovetel.hu/sohase-vedj-meg-engem-akkor-amikor-az-nem-szukseges

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„… A Szent Isten figyelmeztetett benneteket. Senkit sem fenyegettem meg közületek. Fénysugár érkezik a mennyből Testem közepébe 2 , meg fogja változtatni a Föld színét, és békét hoz a testvéreknek. 3 Ez lesz a szent vértanúk imáinak, áldozatainak, elégtételeinek, állhatatosságának és hitének jutalma. Ha állhatatosak voltatok, és megtartottátok hiteteket, ne ijedjetek meg, amikor elérkezik a nagy megpróbáltatás órája, mert ennek az órának azért kell eljönnie, hogy megváltoztassa a Föld színét. Így fog beteljesedni a Fatimában elhangzott összes jövendölés. Így fog beteljesedni a Fatimában elhangzott összes jövendölés. …”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum652.html

„… Ne próbálkozz azzal, hogy értelmezd ezeket, mert az emberek az Isteni tervekről, vagy időzítésről semmit sem tudnak. …”

https://masodikeljovetel.hu/sohase-vedj-meg-engem-akkor-amikor-az-nem-szukseges

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

„8 Nekem, minden szent között a legkisebbnek adatott az a kegyelem, hogy a pogányoknak hirdessem a Krisztus mérhetetlen gazdagságát,

9 és hogy világossá tegyem mindenki előtt, mi ama titok megvalósulásának a rendje, amely el volt rejtve öröktől fogva Istenben, mindenek teremtőjében;

10 és hogy ismertté legyen most az egyház által a mennyei fejedelemségek és hatalmasságok előtt az Isten sokféle bölcsessége.

11 Ez felel meg örök végzésének, amelyet megvalósított Krisztus Jézusban, a mi Urunkban:

12 őbenne van bátorságunk és szabad utunk bizodalommal a benne való hit által.

13 Kérlek tehát titeket, ne csüggedjetek el az értetek szenvedett megpróbáltatásaim miatt, hiszen számotokra dicsőség ez.

Krisztus szeretetének megismerése

14 Ezért meghajtom térdemet az Atya előtt,

15 akiről nevét kapja minden nemzetség mennyen és földön:

16 adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember az ő Lelke által;

17 hogy a Krisztus lakjék szívetekben a hit által, a szeretetben meggyökerezve és megalapozva

18 képesek legyetek felfogni minden szenttel együtt: mi a szélesség és hosszúság, magasság és mélység;

19 és így megismerjétek Krisztusnak minden ismeretet meghaladó szeretetét, hogy teljességre jussatok, az Isten mindent átfogó teljességéig.

20 Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint:

21 azé a dicsőség az egyházban Krisztus Jézus által nemzedékről nemzedékre, örökkön-örökké. Ámen.”

 

 

 

„Jézus lecsendesíti a tengert

22 Történt egy napon, hogy Jézus tanítványaival együtt hajóra szállt, és így szólt hozzájuk: “Menjünk át a tó túlsó partjára!” El is indultak.

23 Miközben hajóztak, ő elaludt. Ekkor szélvihar csapott le a tóra, és a hajó kezdett vízzel megtelni, úgyhogy veszélyben forogtak.

24 Ekkor odamentek hozzá, felébresztették, és így szóltak: “Mester, Mester, elveszünk!” Ő pedig felkelt, ráparancsolt a hullámokra, mire azok lecsillapodtak, és csendesség lett.

25 Aztán ezt kérdezte tőlük: “Hol van a ti hitetek?” Ők pedig megrettenve és csodálkozva így szóltak egymáshoz: “Hát ki ez, hogy a szeleknek és a víznek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki?””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ephesians%203:8-21;%20%20%20%20%20Luke%208:22-25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/10/13

 

———-

Római katolikus:

2021-10-13

28. évközi hét szerda

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
Isten mindenkit tettei alapján jutalmaz vagy büntet.
Testvéreim!
(Annak, aki az Isten választott népéhez való tartozás tudatában gőgösen és elbizakodottan megítéli a bűnös és eltévelyedett pogányokat, a következőket mondom:) Nincs mentség számodra, bárki légy is, te, ember, aki másokat megítélsz. Amikor ugyanis mást megítélsz, önmagadat marasztalod el. Te bírónak érzed magad, de ugyanúgy viselkedel, mint akit megítélsz. Márpedig tudjuk, hogy Isten ítélete igazságosan sújt azokra, akik ilyesmit tesznek.
Te, ember, aki megítéled mások bűnös tetteit, de magad ugyanazt megteszed, azt hiszed, hogy megmenekülhetsz Isten ítélete elől? Vagy semmibe veszed Isten végtelen jóságát, türelmét és elnézését? Nem jut eszedbe, hogy irgalma bűnbánatra akar vezetni téged?
Pedig konokságoddal és megrögzött szíveddel csak büntetést vonsz magadra, a haragnak és Isten igazságos ítéletének napjára. Ő megfizet kinek-kinek tettei szerint: örök élettel annak, aki a jó cselekedetekben kitartva halhatatlan dicsőségre és tiszteletre törekszik; haraggal és megtorlással annak, aki szembeszáll vele, és nem hajlik az igazságra, hanem a gonoszsággal tart. Mindenkit, aki gonoszat művel, utolér a kín és a gyötrelem: elsősorban a zsidót, azután a pogányt. Viszont dicsőség, tisztelet és békesség mindenkinek, aki jót tesz, elsősorban a zsidónak, aztán a pogánynak. Isten ugyanis nem személyválogató.
Ez az Isten igéje.
Róm 2,1-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Uram, te megfizetsz minden embernek, * amiként cselekedett. 13b. vers.
Előénekes: Csak Istenben keress megnyugvást, lelkem, * csak tőle jön üdvösségem.
Mert ő az üdvösségem, ő az oltalmam, * ő a sziklaváram, nem fogok többé meginogni.
Hívek: Uram, te megfizetsz minden embernek, * amiként cselekedett.
E: Lelkem, nyugodj meg teljesen Istenben, * hagyatkozz rá türelemmel.
Mert ő az én üdvösségem, ő az én Istenem, * ő a sziklaváram, nem fogok meginogni.
H: Uram, te megfizetsz minden embernek, * amiként cselekedett.
E: Minden népek, benne bízzatok, * tárjátok fel szíveteket őelőtte, mert Isten a mi menedékünk.
H: Uram, te megfizetsz minden embernek, * amiként cselekedett.
Zsolt 61,2-3.6-7.9

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Juhaim hallgatnak szavamra; * ismerem őket, és ők a nyomomban járnak.” Jn 10,27 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus elítéli a hamis, farizeusi lelkületet.
Egy farizeus lakomáján így beszélt Jézus az asztalnál ülőkhöz:
„Jaj, nektek, farizeusok! Tizedet adtok mentából, rutából és minden apró veteményből, de elhanyagoljátok az igazságosságot és az Isten szeretetét. Ezt meg kell tenni, azt meg nem szabad elhagyni!
Jaj, nektek, farizeusok! Szeretitek a fő helyeket a zsinagógában, és a köszöntéseket a nyilvános tereken.
Jaj, nektek! Olyanok vagytok, mint azok a sírok, amelyeket kívülről nem lehet észrevenni. Az emberek fölöttük járnak – anélkül, hogy tudnák.”
Erre egy törvénytudó méltatlankodni kezdett: „Mester, ha ilyeneket mondasz, minket is gyalázol.” Ő azonban így folytatta: „Jaj, nektek is, törvénytudók! Elviselhetetlen terheket raktok az emberekre, ti magatok azonban még egy ujjal sem segítetek azokat a terheket hordozni.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 11,42-46

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-13