Címke: hamis próféták

Maradjatok továbbra is hűségesek régi Tanításaimhoz, mert ezek a ti üdvözítő kegyelmeitek.

Igazság Könyve:

Figyelmeztetnem kell a világot a nagy számban jelenlévő hamis prófétákra, akik megpróbálják elnyomni a Hangomat ebben az időben

  1. augusztus 22. csütörtök, 23:05

 

Drága, szeretett leányom, figyelmeztetnem kell a világot a nagy számban jelenlévő hamis prófétákra, akik megpróbálják elnyomni a Hangomat ebben az időben.

Számos prófétát küldtem, mindegyiket különböző küldetéssel, hogy felkészítsék Isten gyermekeit. Ezek a végidőkre vonatkozó Üzenetek, a maguk nemében az egyetlen hiteles Üzenetek ebben a meghatározott időben, mert Én sohasem zavarnám össze Isten gyermekeit.

Ezeket az Üzeneteket sohasem szabad összehasonlítani más üzenetekkel, amelyek most mindenütt terjednek, szerte a világon, hogy ellentmondjanak Szent Szavamnak. Csak egy Igazság Könyve létezhet, csak Én, Jézus Krisztus, az Isten Báránya fedhetem fel annak tartalmát. Titeket, akik hisztek Bennem, olyan könnyen meg lehet téveszteni. Azok az üzenetek, amelyek ellentmondanak ezeknek az üzeneteknek, és amelyekről azt állítják, hogy Istentől származnak, tudnotok kell, hogy ez nem lehetséges.

Csak egy kicsit bíztok Bennem? Vagy úgy öleltek át Engem, ahogyan azt szeretném: teljes és nyitott szívvel? Szeretettel és aggodalommal hívlak benneteket. Én nem az értelmetekre próbálok hatni. Én a szíveteken keresztül Hívlak benneteket, és vonzom Magamhoz a lelketeket. Amikor érzitek Jelenlétemet ezekben az Üzenetekben, akkor nincs szükség arra, hogy bárki beleegyezését vagy jóváhagyását kérjétek.

Én az vagyok, aki Vagyok. Most előtettek állok, amint annak lennie kell. Atyám sohasem engedné meg Nekem, hogy bárki másnak feltárjam a Jelenések Könyve tartalmát, mint a hetedik hírnöknek – lévén, hogy ez a nap most elérkezett.

Számos hiteles látnok közvetítette a világnak Isten Szavát a múltban, és emiatt rettenetesen szenvedtek. Sokan továbbra is vigasztalást kapnak Tőlem, és Én továbbra is kommunikálni fogok velük, mert szükségem van szenvedéseikre és imáikra. Ők az Én választott lelkeim, és mindegyiküknek szerepe van a lelkek megmentésében.

Ez a Küldetés az utolsó. Arra utasítalak benneteket, hogy vegyétek most figyelembe jelenleg adott Szavamat. Egyedül csak az Én Szavam fog átvezetni benneteket az üldöztetésen, melyet ezeken az Üzeneteken keresztül adok. Ezekkel (az Üzenetekkel) nagy Kegyelmeket hozok nektek. Soha nem szabad megsértenetek Engem azzal, hogy beszennyezitek ezeket (az Üzeneteket), megkérdőjelezvén Szavamat, amikor összehasonlítjátok a hamis próféták által gyártott képzelgésekkel.

Nektek nincs szükségetek senkire, hogy Nagy Irgalmasságom felé vezessen benneteket. Nektek most csakis ezekre az Üzenetekre kell összpontosítanotok, és maradjatok továbbra is hűségesek régi Tanításaimhoz, mert ezek a ti üdvözítő kegyelmeitek.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/figyelmeztetnem-kell-vilagot-nagy-szamban-jelenlevo-hamis-profetakra-akik-megprobaljak-elnyomni

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/08/22

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-08-22

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Az elutasítás fájdalma olyan lesz, mint amit Nekem kellett elszenvednem a Földön

Igazság Könyve:

Tudnotok kell, hogy az elutasítás fájdalma pontosan olyan lesz, mint amit Nekem és Apostolaimnak kellett elszenvednünk az Én Időmben a Földön

  1. augusztus 10. szombat, 12:49

 

Drága, szeretett leányom, senki sem olyan tisztalelkű köztetek, hogy elítélhet másokat az Én Nevemben. De tudnotok kell a következőt: nektek, akik hűségesek vagytok Hozzám és követitek Tanításaimat, sok bánatot kell elviselnetek, amikor annak a legnagyobb gonosz utálatnak lesztek tanúi, amellyel a világnak szembe kell néznie.

A társadalmi igazságosság és a szociális együttérzés nevében a hamis próféta azt fogja kifejteni – amiről a világ azt fogja hinni, hogy az valóban arra szolgál –, hogy evangelizálni kell, és egy új modern egyházat kell létrehozni. Úgy fog tűnni, hogy ez az egyház elér minden bűnöst, és felkarolja azokat a bűnösöket is, akiknek bűnei nem elfogadhatók Számomra.

Rátok, szeretett követőim, úgy fognak nézni, mint egy eretnek szektára, mert ti továbbra is hirdetni fogjátok az Igazságot. Minden arra tett kísérletet, hogy hűségesek maradjatok hozzám, erőteljesen támadni fognak. Ti kitaszítottak lesztek, és azt fogják állítani rólatok, hogy jobboldali szakadárok vagytok. Minden arra tett kísérletet, hogy megtartsátok a Szent Szertartások hagyományait, figyelmen kívül fognak hagyni.

Azok hatalmát, akik félre fogják vezetni Egyházamat a Földön, nem szabad alábecsülni, hiszen több millió felszentelt szolga fogja az új hamis tant elfogadni. Ők tévesen azt fogják hinni, hogy ez az új tan az evangelizáció egyik formája. Az, hogy ezt a tant támogatják – mint az utálat készséges szolgái -, nehézséget fog okozni azoknak a Keresztényeknek, akik ismerik az Igazságot. Hangjuk a suttogáshoz lesz hasonló azok ordításai közepette, akik a hazugságok rabszolgáivá válnak, melyeket az Én Nevemben hoztak létre.

Tudnotok kell, hogy az elutasítás fájdalma pontosan olyan lesz, mint amit Nekem és Apostolaimnak kellett elszenvednünk az Én Időmben a Földön. Azon napok szolgálattevő papjai, akik azt állították, hogy szeretik Istent, habozás nélkül elhallgattatták Tanítványaim hangját, akik hírül vitték nekik, hogy valójában Ki is voltam Én. Ez alkalommal, amint Én meghirdetem Második Eljövetelemet, Prófétáim és Tanítványaim szívszaggatónak fogják találni, amikor hangjukat el fogják utasítani, őket pedig istenkáromlással fogják vádolni.

Miközben követőim szétszélednek és növekednek, olyanok lesznek, mint a szegények, akik felkapaszkodnak a Kálvária hegyére – mezítelenül, semmi nélkül, kivéve a hitüket.

Miközben életben fogják tartani Egyházamban, az Igaz Egyházban Fényem Lángját, nem fognak soha az Igazságtól eltérni, és a hátukon egy nehéz keresztet fognak hordozni. Ez az üdvösség keresztje, amelyet szegény, fáradt hátukon fognak hordozni azok bűneiért, akik elhagytak Engem. A sorsuk nehéz lesz. Irántam való szeretetük miatt szenvedni fognak másokért, hogy megmentsék a szegény lelkeket.

Ezek a lelkek nem érdemlik meg, hogy megmentsék őket. Ők csak azért lesznek megmentve, mert Én úgy döntöttem, hogy megmentem őket. Ők megsértettek Engem, szörnyű szenvedést okoznak hűséges követőimnek, és gyötörni fogják Maradék Hadseregemet. Ennek ellenére meg fogom őket menteni Maradék Hadseregem hitének köszönhetően.

Azoknak az embereknek, akik eladták a lelküket a fenevadnak, tudniuk kell a következőket: Lehet, hogy nem hisztek a Pokolban, de Én fel fogom tárni előtettek, hogy az milyen szenvedést fog hozni számotokra. Az a nap, amelyen Én megmutatom nektek a Pokol gyötrelmének különböző szintjeit, rettegésben fog tartani benneteket, és közületek sokan Irgalmasságomért fognak kiáltani. És Én meg foglak menteni benneteket, ha kéritek, hogy bocsássak meg nektek. Ezt a Nagyfigyelmeztetés Napján fogom megtenni. Azoknak mondom közületek, akik szemtanúi lesznek a pokol tűzének, de akik mégsem fognak visszatérni Hozzám: ti nem fogjátok túlélni a Nagyfigyelmeztetést, és az a pillanat, amikor elutasítotok Engem, az utolsó lesz számotokra.

Mindazoknak mondom, akik hűségesek maradnak Hozzám és Szavamhoz : bár ti szenvedni fogtok, ennek ellenére rátok egy nagyszerű és dicsőséges jövő vár.

Azok, akik nem szívlelik meg Figyelmeztetésemet, vagy nem fognak az Igazságra hallgatni, nagy veszélyben lesznek.

Azok közületek, akik a fenevadat bálványozzák, és akik követik a hamis prófétát az új világvallásba, ezzel a kettővel együtt élve lesznek az égő pokol tűzébe dobva.

Az Igazságnak keserű az íze, de ha elfogadjátok, akkor az Örök Életet fogja hozni nektek, melyben szeretteitekkel együtt élvezni fogjátok Királyságomat. Ne vágjátok el az Örök Élethez vezető köldökzsinórt, mert szörnyű szenvedésben lesz részetek, mely sohasem fog enyhülni.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/tudnotok-kell-hogy-az-elutasitas-fajdalma-pontosan-olyan-lesz-mint-amit-nekem-es-apostolaimnak

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/08/10

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-08-10

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Minden hamis prófétát el fogok vetni Magamtól, és szigorúan megbüntetem őket

Igazság Könyve:

Minden hamis prófétát el fogok vetni Magamtól, és szigorúan megbüntetem őket

  1. április 23. kedd 16:55

 

Drága, szeretett leányom, látnokaim világszerte nagy szenvedésen mennek keresztül ebben az időben, mivel elviselik azt a fájdalmat, amelyre szükség van ahhoz, hogy az emberek lelke megmeneküljön. Ők miután az Én Szolgálatomra ajánlották fel magukat, egyedül fognak járni, amint azt Én is tettem, amikor felkapaszkodtam a Kálvária Hegyére, mert csak nagyon kevesen lesznek, akik a segítségükre fognak jönni.

Mint ahogy a Hozzám tartozó igaz lelkek elszenvedik a fájdalmat, a gúnyt és az elutasítást, úgy fogják felmagasztalni a hamis prófétákat és látnokokat is, akik sokakat be fognak csapni. A hamis próféták közületek fognak kiemelkedni, és vonzani fogják a dicséretet és a dicsőséget. Az alázat látszata és az édes szavak mögött egy üresség lesz, amelyet a gonosz szelleme hordoz.

Figyelmeztetem a világot, hogy ne kövesse azokat a hamis prófétákat, akik az Én Nevemben dicsőséget, hízelgést és dicséretet keresnek a maguk számára. Azok közül, akiket Én, Jézus Krisztus küldök, senki sem fogja önmagát felmagasztalni azért, hogy a lábai elé hulljanak. Egyetlen Hozzám tartozó próféta sem fog emelvényre állni és azt mondani, hogy kiválóbb, mint ti. Neki nem kell azt mondania, hogy kiválóbb, mint felebarátjai, ahhoz, hogy ezt elérje. Mindaz, amit tennie kell, hogy hirdesse az úgynevezett bölcsesség szavait, és ezt oly módon kell tennie, hogy megértesse veletek: neki az Istenhez való hűségéért jár a dicséret. Egy hamis próféta ellenben ahelyett, hogy imákra ösztönözne, és hogy közelebb vinne Istenhez benneteket, parancsolni fog nektek, de mindenekelőtt az iránta való tiszteletet fogja tőletek megkövetelni. Ő ezt azáltal fogja megtenni, hogy azokat a tulajdonságokat mutatja nektek, melyeket ti az egyszerű emberekkel hoztok kapcsolatba. Ezek a hamis próféták a büszkeség bűnével fogják magukhoz vonzani a lelkeket. A hamis próféta gőgje más lelkekbe is vonzani fogja a gőgöt. Egyik a másikat fogja dicsérni, felhasználván Isten Nevét arra, hogy nagyságukat hirdessék.

Legyetek óvatosak azokkal szemben, akik arra fognak kérni benneteket, hogy az általuk „különlegesnek” mondott ajándékokkal, melyek vonzzák a szellemvilágot, biztosítsátok be magatokat. Nektek kerülnötök kell azokat, akik az Én Nevemben arra hívnak meg benneteket, hogy olyan szellemekkel foglalkozzatok, amelyekről azt fogják mondani, hogy nagy békét és vigasztalást hoznak nektek, de ahol Istent meg sem említik. Ha nem arra hívnak benneteket, hogy alázattal meghajoljatok Isten előtt, hanem e helyett azt kérik Tőletek, hogy előbb magatokat és saját jóléteteket helyezzétek mások szükségletei elé, akkor tudnotok kell, hogy az sohasem jöhet Istentől. Nektek sohasem szabad a saját vagy mások érdekeit Isten elé helyeznetek. Mindannak, amit tőletek kérnek, meg kell egyeznie Isten Akaratával.

Az e világ hamis prófétái közül sokan olyan szellemekkel dolgoznak, amelyek nem Istentől jönnek. Ők a belső gyógyulás, a pozitív gondolkodás és a metafizika fontosságát fogják elősegíteni, melyek mindegyikének csak egy jelentősége van: arra fogják ösztönözni az embert, hogy felmagasztalja magát Isten előtt.

Minden hamis prófétát el fogok vetni Magamtól, és szigorúan megbüntetem őket. Büntetésük meghaladja majd az egyszerű halandó ember büntetését, mivel ők felelősek lesznek nagyon sok lélek elvesztéséért.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/minden-hamis-profetat-el-fogok-vetni-magamtol-es-szigoruan-megbuntetem-oket

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

Gyűljön össze minden nép, gyülekezzenek össze a nemzetek! Ki tudja közülük megmondani és tudtunkra adni, hogy mi volt régen? Állítsák elő tanúikat, igazolják őket, hogy aki hallja, azt mondja rá: úgy van!

10 Ti vagytok a tanúim – így szól az Úr -, és szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy megismerjetek, higgyetek bennem, és megértsétek, hogy csak én vagyok. Előttem nem lett isten, és utánam sem lesz.

11 Én, én vagyok az Úr, rajtam kívül nincs szabadító.

12 Én mondtam meg, hogy megszabadítalak, én hirdettem, nem valamelyik idegen isten. Ti vagytok a tanúim – így szól az Úr -, hogy én Isten vagyok.

13 Ezután is csak én leszek! Nincs, aki kezemből kiragadjon, ha én cselekszem, ki másíthatja meg?

14 Ezt mondja az Úr, megváltótok, Izráel Szentje: A ti érdeketekben küldök Babilóniába, letörök minden zárat, a káldeusok pedig jajveszékelnek.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+43%3A9-14&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

https://www.oca.org/readings/daily/2023/04/23

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-04-23

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

A Hamis Próféta Egyházam vezetőjének adja ki magát

Illuminátus és szabadkőműves rituálék a Vatikánban: ördög zsinagógája a Szent falakon belül?

http://kimondottigazsagok.com/illuminatus-es-szabadkomuves-ritualek-a-vatikanban-ordog-zsinagogaja-a-szent-falakon-belul/?fbclid=IwAR2MWHR4YCyBLRpMmsSN2KVu63jbVK9u7DqCAbc5TJvVUrM5wFMgUKIoX3M

 


Igazság Könyve:

Ő azért lett küldve, hogy lerombolja Egyházamat és apró darabokra tépje

  1. március 8. péntek 14:05

 

Drága, szeretett leányom, a Sátán dühös földi Egyházamra, és fertőzése továbbra is terjed falai között.

A ravasz csaló, aki türelmesen várakozott a színfalak mögött, hamarosan bejelenti uralkodását az Én szegény, gyanútlan szolgáim fölött. A fájdalmat, amit ő okozni fog Nekem, nagyon nehéz lesz elviselnem, és mégis uralkodása el fogja érni csúcspontját a gonosztól való végső megtisztulás során, Egyházam magján belül.

Ő ügyesen egyengette saját útját, és nagyképű viselkedése hamarosan látható lesz pompás udvartartása közepette. Kezdetben a büszkesége, arroganciája és önmegszállottsága gondosan el lesz rejtve a világ elől. Amint a kürtök felcsendülnek, hogy bejelentsék Egyházam fejévé való kinevezését, a külvilág számára a megkönnyebbülés sóhaja lesz hallható.

Az Én Testem maga az Egyházam, de ő nem Nekem, Jézus Krisztusnak fog hűséget esküdni, mert semmilyen szeretetet sem érez Irántam. Az ő hűsége a fenevadé; és mennyire ki fogja nevetni és gúnyolni felszentelt szolgáimat, akik támogatni fogják őt.

Ő, aki bele merészel ülni Templomomba, és akit a gonosz küldött, nem mondhatja az igazságot, mert ő nem Tőlem jön. Ő azért lett küldve, hogy lerombolja Egyházamat, és apró darabokra tépje, még mielőtt kiköpné azt aljas szájából.

Az Én Testem maga az Egyházam. Egyházam még mindig él, de csak azok, akik az Igazságot mondják és Isten Szent Szavához ragaszkodnak, lehetnek Egyházam részei a Földön. Most, amikor Péter Székén keresztül az Ellenem, Jézus Krisztus elleni végső sértés megnyilvánulásra kerül, meg fogjátok érteni végre az Igazságot.

Az Igazság Könyvét, amely Dánielnek meg volt jövendölve a végidőkre vonatkozólag, Egyházam tagjai nem fogják félvállról venni, mert annak tartalma megbetegíti majd szeretett Felszentelt szolgáimat, amikor rájönnek, hogy Én az Igazságot mondom.

A Hamis Próféta, aki Egyházam vezetőjének adja ki magát, készen áll arra, hogy viselje azt a ruhát, amelyet nem az ő számára készítettek.

Ő meg fogja szentségteleníteni Szent Eukarisztiámat, és ketté fogja osztani Egyházamat, s majd újra megfelezi azt.

Erőfeszítéseket tesz majd annak érdekében, hogy elbocsássa az Általam kinevezett Szeretett Helytartóm, XVI. Benedek Pápa hűséges követőit.

Ő gyökerestől kitépi majd mindazokat, akik hűségesek Tanításaimhoz, és odadobja őket a farkasoknak.

Tettei nem lesznek azonnal nyilvánvalóak, de hamarosan látni lehet majd azokat a jeleket, amelyeket kidolgoz, hogy keresse a világ befolyásos vezetőinek és a magasabb helyeken lévők támogatását.

Amikor az utálat gyökeret eresztett, a változások hirtelen fognak bekövetkezni. Röviddel ezt követően fognak jönni a bejelentései, hogy létrehozzon egy egységes Katolikus Egyházat minden hitfelekezet és vallás összekapcsolásával.

Ő fogja vezetni az új világvallást, és uralkodni fog a pogány vallások fölött is.

Magához öleli majd az ateizmust azzal, hogy megváltoztatja a véleményét az ateizmus megbélyegzéséről, és azt fogja mondani, hogy az az úgynevezett emberi jogokra való törekvéssel jár együtt.

Ez az új, mindent magába foglaló Egyház minden bűnt – ami Isten szemében bűnnek számít – elfogadhatónak fog tekinteni.

Bárki, aki ellene mer szegülni, azt felkutatják, és megbüntetik.

Azokat a papokat, püspököket és bíborosokat, akik ellenszegülnek, kiközösítik, és megfosztják őket címeiktől. Másokat pedig zaklatni és üldözni fognak, s emiatt sok pap majd bujkálni kényszerül.

Azokhoz a szegény felszentelt szolgáimhoz szólok, akik most felismerik Hangomat: kérlek, hallgassatok meg Engem, mivel megpróbállak elérni benneteket, hogy az vigaszt hozzon nektek. Én sohasem fogom kérni tőletek, hogy utasítsátok el földi Egyházamat, mert Én voltam az, szeretett Üdvözítőtök, aki azt létrehozta. Élő Áldozatként felajánlottam Testemet, hogy megmentselek benneteket. Ti azt a felelősséget kaptátok, hogy tanúságot tegyetek az Én Nevemben, hogy megmentsétek azok lelkét, akiket tanítotok és vezettek.

Mindaz, amit tehettek, hogy bíztok Bennem, és továbbra is szolgáltok Nekem. Amit nem szabad tennetek, hogy olyan nektek bemutatott doktrínát fogadjatok el, ami nem egyezik meg Tanításaimmal. Azt kell tennetek, amit a szívetek mond, de tudnotok kell a következőt:

A jelen időszak mély fájdalmat fog okozni nektek, és az a keserű bánat, amit majd megtapasztaltok, amikor látni fogjátok, hogy hogyan gyalázzák meg Egyházamat, sírásra fog fakasztani benneteket. De nektek olyannak kell felismernetek a hazugságokat, mint amilyenek azok valójában: Kereszthalálommal szembeni sértésnek.

Ez a rombolás Egyházam szerkezetének összeomlásához vezethet. A változásokat és az épületek átalakításait Rómában fogják kimesterkedni, mint az egy-világegyház számára létrehozott új templomot is, amely Rómában lesz látható.

Biztosak lehettek abban, hogy amint Templomomat meggyalázzák, úgy Engem is, Jézus Krisztust, az emberiség Üdvözítőjét is félredobnak, és bedobnak a csatornába.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/o-azert-lett-kuldve-hogy-lerombolja-egyhazamat-es-apro-darabokra-tepje

 

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/03/08

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-03-08

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Ők Isten gyermekeit a kis szarv uralma alá fogják helyezni, aki fellengzős pompával fog Péter Székében ülni

Igazság Könyve:

Ők Isten gyermekeit a kis szarv uralma alá fogják helyezni, aki fellengzős pompával fog Péter Székében ülni

  1. február 18. hétfő 18:00

 

Drága, szeretett leányom, ahogy erősödnek a változások földi Egyházamon belül, ezzel összhangban ugyanúgy fognak a hamis próféták hangjai is emelkedni, hogy támogassák a förtelmet Egyházamban. Miközben Én kinyilatkoztatom neked az Igazságot – a végidők igaz prófétájának -, melynek legtöbb része már ismertté vált, a hazugság is terjedni fog, hogy összezavarja mindazokat, akik követnek Engem.

Minden utasításnak, amelyet Én neked adok a világ számára, pontosan az ellentéte fog elhangzani a Hamis Próféta szájából. Megnyilatkozásuk vigasztaló szavak lesznek Követőim számára, akik úgy találják majd, hogy az Igazság elviselése túl félelmetes lenne számukra. Gonosz hazugságaikon keresztül Isten gyermekeit a kis szarv* uralma alá fogják helyezni, aki fellengzős pompával fog Péter Székében ülni.*

Amikor Én az Egyház nagy megoszlásáról beszéltem neked, nem mondtam el, hogy az hogyan fog történni. Így most hallgass meg Engem. Éppúgy, amint a papok elutasították Szent Szavamat az Én időmben a Földön, Második Eljövetelem előtt a papok szintén el fognak utasítani Engem. Nemcsak a neked adott Szavamat fogják elutasítani, de még a változásokat is el fogják fogadni, amelyeket rájuk kényszerítenek. Amint elfogadják az istenkáromlásokat és a számukra bemutatott új szabályokat, a felszenteltségük ajándékai hatástalanná lesznek téve.

Hűséges Követőim szintén meg fognak oszlani a földi Egyházam iránti hűségüket illetően. Mindaz, amit tennetek kell, hogy kövessétek tanításaimat, amelyek Atyám Könyvében a számotokra adattak. Nincs szükség arra, hogy bárhova is fussatok, mivel Én jelen vagyok köztetek.

Ti ismeritek az Igazságot. Mint Keresztényeket, ezzel tápláltak benneteket. Ezért tehát amikor azt látjátok, hogy Isten Tízparancsolatát és Tanításaimat átírják és Szentségeimet megváltoztatják, akkor nektek hátat kell fordítanotok. Ne engedjétek, hogy a hazugságok félelmet keltsenek bennetek, inkább azokat féltsétek, akik elfogadják ezeket az új határozatokat és törvényeket – melyekről azt feltételezik, hogy Tőlem valók -, és azokat, akik nem értik meg az Igazságot.

Jézusotok

 

 

*: Dán 7,7

… Ezután egy negyedik vadállatot is láttam az éjszakai látomásban: ijesztő, rémületes és rendkívül erős volt. Igen nagy vasfogai voltak; evett, rágott, és a maradékot összetaposta lábaival. Ez egészen más volt, mint az előző vadállatok, és tíz szarva volt.

Figyeltem a szarvakat: egyszerre csak egy másik kis szarv emelkedett ki közülük, az előző szarvak közül pedig három letört előtte. Olyan szemei voltak, mint az embereknek, és nagyokat mondó szája volt” (Dániel könyve 7,1-8).

https://masodikeljovetel.hu/ok-isten-gyermekeit-kis-szarv-uralma-ala-fogjak-helyezni-aki-fellengzos-pompaval-fog-peter-szekeben

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/02/18

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-02-18

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Számos hamis próféta furakodott be követőim közé minden sarkon.

Igazság Könyve:

Szűz Mária: Mint az Üdvösség Anyja, segíteni fogok nektek és családotoknak, hogy Fiamnak szenteljétek magatokat

  1. december 5. szerda, 20:40

 

Gyermekem, kérlek, mondd meg gyermekeimnek, hogy hívjanak Engem, szeretett Édesanyjukat, hogy meg tudjam védeni őket az összezavarodottság és szorongattatás ezen idején.

Szeplőtelen Szívem az a menedék, ahová fordulnotok kell, hogy közbenjárásom által meg tudjátok újítani hiteteket, és hogy bízni tudjatok Fiamban.

A segítségetekre fogok jönni; szeretetem és együttérzésem könnyei közületek mindenkiért kicsordulnak, aztán békét találtok majd a szívetekben.

Segítségemmel, melyet meg kell próbálnotok naponta keresni, Fiam megadja majd nektek a szükséges kegyelmeket, hogy méltókká váljatok Nagy Irgalmasságára.

Sohase tétovázzatok, hanem hívjatok Engem, mivel Fiam egy különleges ajándékot adott Nekem.

Segíteni fogok, hogy felkészítsétek a lelketeket, hogy az kedves legyen Fiam előtt.

Segítségem erősebbé tesz majd benneteket, és ti érezni fogjátok Fiam közelségét, melyet olyan vigasznak találtok majd, hogy ismét visszatértek Hozzám, hogy biztonságban tartsalak titeket.

Mint az Üdvösség Anyja, segíteni fogok nektek és családotoknak, hogy Fiamnak, Jézus Krisztusnak szenteljétek magatokat.

Sohasem szabad félnetek Fiamtól, nem számít mennyit vétkeztetek, mert Ő mindig azt reméli és várja, hogy hívjátok Őt. Irgalmassága fölülmúlja felfogóképességeteket.

Édes gyermekeim, sohasem szabad bonyolulttá tennetek imáitokat. Minden, amit tennetek kell az, hogy beszéltek Fiamhoz, és segítségül hívtok Engem, hogy elvigyelek Hozzá benneteket.

 

Mennyei Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/szuz-maria-mint-az-udvosseg-anyja-segiteni-fogok-nektek-es-csaladotoknak-hogy-fiamnak-szenteljetek

 

 

A hamis próféta már eltervezte, hogyan veszi át a hivatali tisztségeket a Katolikus Egyházban

  1. december 7. péntek, 18:45

 

Drága, szeretett leányom, amint az idő egyre közeledik a hamis próféta számára, hogy ismertté tegye magát, ő és serege már előkészületeket tettek, hogy elítéljék ezeket az Üzeneteket.

Számos hamis próféta furakodott be követőim közé minden sarkon. Ez nem csak zavart fog okozni, hanem még Isten gyermekeit is elfordítja Tőlem.

Miközben a pártoskodók Egyházamon belül továbbra is elutasítanak téged, azzal a kijelentéssel fognak ellenszegülni Nekem, hogy e helyett az önmagukat felmagasztaló próféták hozzák az Igazságot az emberiség számára.

Felszentelt szolgáim egyike elárult Engem, mint ahogy azt Júdás tette. Ő egy tüskéhez lesz hasonló az oldaladban.

Mivel elkezdődtek Egyházam Keresztre feszítésének utolsó napjai, minden megismétlődik most a Földön, ami az Én Keresztre feszítésem alatt megtörtént.

Először is Szent Szavamat fogják elutasítani.

Aztán az Én utolsó prófétámat a Szent Eukarisztia jelenlétében elárulják majd. Téged, leányom, ezen hamis próféták egyike csalónak fog nyilvánítani, aki ezt egy Katolikus Templomban a Tabernákulum előtt fogja megtenni.

Ezeket az istenkáromló szavakat Isten azon ellenségei fogják megtapsolni, akik szent ruházatot öltöttek magukra.

Ez alatt az idő alatt sok hamis próféta teszi majd ismertté magát, úgy, hogy hangjuk elfojtja az Enyémet. Aztán az egyik közülük megpróbál majd elpusztítani téged.

Atyám Keze le fog sújtani azokra, akik ártanak Prófétáinak, akiket azért küldött, hogy felkészítsék a világot Második Eljövetelemre.

Sajnos, sok szegény lelket fognak megtéveszteni. Nem az a probléma, hogy majd elutasítanak téged, hanem az, hogy megakadályozzák a lelkek megmentését.

Felszólítom azokat, akik szeretnek Engem, hogy legyenek óvatosak a hamis próféták szavait hallgatván. Figyeljétek meg, hogy a papok őket nem fogják megkérdőjelezni; hogy mennyire pártolni fogják őket, és hogy mennyire megengedik nekik, hogy Atyám Házának szószékéről hazugságokat prédikáljanak.

Ezek az események széles körben el fognak terjedni és – ahogyan az meg volt jövendölve -, előkészítik a Hamis Próféta útját, aki hamarosan eljön, hogy igényt tartson trónjára.

Aztán, a Katolikus Egyházra mért utálat az Antikrisztus munkálkodása által fokozódni fog.

Ez az ember, akit a Sátán vezet, úgy fog tűnni, mintha Izrael egyik barátja lenne. Aztán azt a benyomást fogja kelteni, mintha megvédené Izraelt Babilon támogatásával, mely maga az Európai Unió.

Minden szándékosan szított háború a Közel-Keleten, Európára is átterjed.

Antikrisztus az Új Világvallás álarca mögött ateizmust fog terjeszteni, melyet a Hamis Próféta fog irányítani.

Leányom, azokat a titkokat, amelyek a Hamis Próféta személyazonosságára és más egyéb dolgokra vonatkoznak, még nem szabad feltárni. Azonban tudnotok kell a következőket:

A Hamis Próféta, aki azt fogja állítani önmagáról, hogy ő Isten embere, már eltervezte, hogyan veszi át a hivatali tisztségeket a Katolikus Egyházon belül.

Ő és az Antikrisztus már együtt dolgoznak annak érdekében, hogy pusztulást hozzanak a világra, mely be fog következni, miután a förtelem beteljesedik a Katolikus Egyházban.

Követőim, nektek nem szabad azokra hallgatnotok, akik megpróbálnak imáitokban megállítani benneteket. Fel kell tennetek azt a kérdést, hogy Isten milyen embere akadályozná meg az imák imádkozását és az Irgalmasság Rózsafüzére vagy a Szent Rózsafüzér imádkozását? A válasz: nem szabad bíznotok egy emberben sem, aki megpróbál megállítani benneteket az imádkozásban, még ha egy felszentelt szolga ruháját viselné is.

Ezek veszélyes idők Prófétáim számára, akiket mindig el fognak utasítani. Ez alapján fogjátok tudni, hogy kik ők valójában.

Ahogyan az Én időm papjai elutasítottak Engem, megkínoztak, megostoroztak és megvetettek, hasonló módon fognak a Prófétáim is szenvedni.

Sohase utasítsátok vissza az igaz prófétákat. Figyeljetek az imákra, melyek mint Mennyei Ajándék adattak az emberiség számára. Ha ők nem hoznak nektek imádságokat, akkor őket nem Én küldtem.

Ismerjetek fel Engem. Ismerjétek fel Prófétáimat. Ők azokat a szenvedéseket fogják elviselni, amelyeket Én is elviseltem. Őket azok fogják Egyházamban elutasítani – legyenek azok Követőim vagy mások -, akik azt állítják, hogy az Én Nevemben beszélnek.

Az ő sorsuk nem lesz könnyű. Mégis az ő nyilvános elutasításuk és a róluk terjesztett gonosz rágalmak által fogtok felismerni Engem, melyeket el kell viselniük.

Menjetek most, és ne engedjétek, hogy a hazugok megtévesszék a szíveteket.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/hamis-profeta-mar-eltervezte-hogyan-veszi-hivatali-tisztsegeket-katolikus-egyhazban

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/12/06

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-12-06

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Vannak azok is, akik szintén azt mondják, hogy az Én Nevemben jönnek, de a fenevad ismertető jelét viselik magukon.

Igazság Könyve:

Egy próféta hitelessége a nekik adott imák által ellenőrizhető, amelyeket ők az emberiség számára kaptak

  1. június 12., kedd, 5:58

 

Drága, szeretett leányom, Én soha nem ítélném el azokat, akik azt mondják, hogy az Én Nevemben jönnek, de a valóságban nem úgy van.

Én Isten valamennyi gyermekét szeretem, beleértve a hamis prófétákat is, akik azért küldettek, hogy megtévesszék az emberiséget ebben az időben.

Sok ilyen lélek van, telve Irántam szeretettel, aki szükségét érzi annak, hogy közelebb kerüljön Hozzám. Ők a saját hibájukon kívül beképzelik maguknak azt, hogy Isteni üzeneteket kapnak. Nektek imádkoznotok kell az ilyen lelkekért. Soha nem szabad elítélnetek őket.

Aztán ott vannak azok is, akik szintén azt mondják, hogy az Én Nevemben jönnek, de a fenevad ismertető jelét viselik magukon. Báránybőrbe bújt farkasok, elhatározva, hogy csapdába csalják a tiszta lelkeket, és beszennyezik őket a megtévesztés bűnével.

Ezek veszélyes hamis próféták, akiknek az a céljuk, hogy kiforgassák Tanításaim igazságát, csökkentvén így annak jelentőségét.

Ők a hamis alázat külső látszatával, az Én nevemre hivatkozva, elhitetik veletek a hazugságot.

Ők a megtévesztő engedékenység álarcát mutatják be nektek, és ti meg lesztek győződve arról, hogy ők az Igazságot terjesztik.

Egy próféta hitelessége a neki adott imák által ellenőrizhető, amelyeket ő az emberiség számára kapott.

A megtérés gyorsan terjed a Szentlélek ereje által, ha az üzenetek az égből származnak, és ha azok minden vallást, minden hitet beborítanak, hogy eggyé váljanak.

Arra sürgetlek benneteket, hogy imádkozzatok ebben az időben azokért a lelkekért, akiket eddig úgy csaptak be, hogy elhitették velük, hogy ők égből jövő hanggal beszélnek.

Imádkozzatok értük, hogy erőt kapjanak, és törekedjenek az alázat megélésére, mely lehetővé teszi számukra, hogy meglássák az Igazságot.

Imádkozzatok értük, hogy ne engedjék meg a csalónak, hogy felhasználván az ő lelküket, zavart keltsenek Isten gyermekei között.

Imádkozzatok azokért is, akik nem Isten Nevében beszélnek, hanem tudatosan a sátán nyelvével. Nekik szintén szükségük van imáitokra, mert őket könyörtelenül felhasználja a sátán, eszközként a hazugságok terjesztésére.

 

Szeretett Jézusotok „

https://masodikeljovetel.hu/egy-profeta-hitelessege-nekik-adott-imak-altal-ellenorizheto-amelyeket-ok-az-emberiseg-szamara

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/06/12

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-06-12

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

A hamis prófétát élő szentként fogják kezelni, de azt, aki neki ellenáll, eretneknek tekintik majd

https://remnant-army.org/wordpress/hu/univerzalis-szolidaritas-2/

 


Igazság Könyve:

„A hamis prófétát élő szentként fogják kezelni, de azt, aki neki ellenáll, eretneknek tekintik majd

2012. január 21., szombat, 1:15

Drága, szeretett leányom, hírnökeimnek a világ minden táján, akiket arra jelöltek ki, hogy terjesszék Szent Szavamat, más – más szerep adatott; nincs két egyforma.

Éppen ezért, sohasem szabad hírnökeimnek összekeverniük az egyes üzeneteket, összehasonlítván egymással.

Leányom, te, mint a 7-ik hírnök, arra lettél kiválasztva, hogy az Igazságról tájékoztasd gyermekeimet. Már sok igazság lett átadva neked, de ennél sokkal többet fogsz még kapni.

Ezen kinyilatkoztatás során téged majd kinevetnek, kigúnyolnak és bolondnak tekintenek a titkok miatt, melyeket ezek tartalmaznak.

Ezek az üzenetek azért vannak, hogy segítsenek népemet megtisztítani, beleértve azokat is, akik elfogadják felszólításomat, hogy kövessenek Engem, valamint azokat a lelkeket is, akikből hiányzik a szeretet, és hideg szívűek.

E tisztogatás nélkül a Föld nem tisztulhatna meg. Szükség van tehát a megtisztítására, hogy méltó legyen arra, hogy ismét járhassak rajta.

Gyermekeimnek örülniük kell. A félelem nem olyan dolog, ami Tőlem jön.

A félelem a gonosztól jön. Mégis megbocsátást nyerhettek, jogosan, amikor azokért aggódtok, akik vakon járnak. Nem azért mert ők valóban nem látnak, hanem mert nem hajlandók látni.

A ti kötelességetek Velem szemben, szeretett követőim hadserege az, hogy segítsetek Nekem a közelgő Isteni Uralmam előkészítésében a Földön.

Szükségem van a segítségetekre. Szükségem van imáitokra. Imáitok gyengíteni fogja az Antikrisztus és a hamis próféta munkálkodását, aki gyakorolni fogja hatalmát Rómában a Szentszék fölött.

Minden gyermekemnek szólok: tudnotok kell, hogy Én vagyok a „mindent” megbocsátó. Még azoknak is megbocsátok, akik sátánista csoportokba keveredtek; akikről beszélek, ők még megmenekülhetnek attól, hogy egyre lejjebb süllyedjenek, egészen a Pokol kapuijáig.

A bűn az imák hatására csökkenhet. Nektek nem kell csatába mennetek és ököllel harcolnotok, mindössze annyit kell tennetek, hogy imádkoztok.

Az Én Új Paradicsomom csodálatos, gyermekeim. Oly sok előkészület lezárult már ugyanazokkal a csodákkal, amelyeket Ádámnak és Évának mutattak be, de amelyeket ők a bűn miatt visszautasítottak. Minden készen áll.

Követőim, ti részesülni fogtok abban a földi Új Paradicsomban, mely fölött Én fogok uralkodni.

Mert ez a nemzedék lett kiválasztva arra, hogy élvezze ezt a Paradicsomot, nem szabad abbahagyni ezt a munkát, mely segít nekem, hogy valamennyi gyermekem Velem jöhessen Dicsőséges Királyságomba.

Gyermekeim, legyetek óvatosak annak ellenére, hogy a hamis próféta elhiteti majd veletek, hogy ő is egy hasonló Paradicsomban készít helyet számotokra.

Hazugságai elbűvölik majd a katolikus követők egy naiv csoportját. Ő a külvilágnak egy csodálatos és szeretetteljes karizmát fog bemutatni, mellyel a Katolikus Egyház minden gyermekét meg fogja téveszteni.

Egyik ismertető jele, melyre figyelnetek kell, a büszkesége és az arroganciája lesz, mely egy külső hamis alázat mögé lesz rejtve. Gyermekeimet nagyon megtéveszti, mivel azt gondolják majd róla, hogy ő egy kivételes és tiszta lélek.

Őt élő szentként fogják kezelni. A szájából kiejtett egyetlen szót sem fognak kétségbe vonni.

Ő is úgy fog megjelenni, mint aki természetfölötti tulajdonságokkal rendelkezik, és az emberek azonnal azt fogják hinni, hogy csodákra is képes.

A neki ellenszegülőket kritikával illetik és eretnekséggel vádolják majd.

Minden olyan lelket, akit eretnekséggel fognak megvádolni, félreállítanak, és táplálékul a kutyáknak dobják .

Minden igazságot, amelyek tanításommal kapcsolatosak, kiforgatnak. Minden hazugság lesz. Az üldöztetés kezdetben lassan és észrevétlenül fog kibontakozni.

Az Én felszentelt igaz szolgáimnak titokban kell majd Szentmisét mondaniuk, és sok esetben nem katolikus templomban. Ők menedékhelyen fognak Szentmiséket bemutatni. Gyermekeim, nem szabad elveszítenetek a reményt, ha ez majd bekövetkezik. Mindez nem fog sokáig tartani.

Ti csak továbbra is imádkozzatok azokért a lelkekért, akik a hamis prófétának ígéretet tettek, s közben megfeledkeztek a Szentháromságról, mely a legszilárdabb alap, amelyre a Katolikus Egyház épül.

Sok vallásban csak egyetlen személyt tisztelnek a Szentháromságból: egyesek az Atyát, mások pedig a Fiút. Ők valamennyien egyek, gyermekem.

Csak egyetlen igaz Isten létezik. Az Atya, Fiú és Szentlélek, három különböző személy, de egy Isteni lényeg. Hamarosan minden vallás megkapja az igazságot, és ezt a szent misztériumot sokan el fogják fogadni.

Követőim, ha ti a Felém vezető megváltás ösvényét követitek, nektek egy dicsőséges jövőben lesz részetek: de erősnek kell maradnotok.

Ez a nemzedék lett kiválasztva a Földön az Új Paradicsomra.

Ne utasítsátok el az életnek ezt a dicsőséges ajándékát, amely minden pompájában csillog. Egyetlen egy lélek sem fog hiányt szenvedni. Az Én földi Új Paradicsomom a bűn nélküli béke és boldogság korszaka lesz.

Ez Atyám Isteni akarata, mely kezdettől fogva megegyezik az emberiségnek tett ígéretével.

Legyetek vidámak és boldogok, mert sok jóra számíthattok.

Az eljövendő megpróbáltatások jelentéktelenné halványulnak, amikor annak a Dicsőséges Királyságnak lesztek tanúi, amely rátok vár.

Én szeretlek benneteket, gyermekeim. Tudom, hogy szerettek Engem. Ezért azt kérem tőletek, hogy mutassatok szeretetet azok iránt, akik vakok Szentlelkemmel szemben.

Imádkozzatok értük, kihasználva minden alkalmat, hogy újra meglássák az emberiségnek tett Ígéretem igazságát, amelyet akkor adtam, amikor meghaltam, hogy biztosítsam örök üdvösségeteket.

A ti szeretett Jézusotok,

Az egész emberiség Megváltója”

http://masodikeljovetel.hu/hamis-profetat-elo-szentkent-fogjak-kezelni-de-azt-aki-neki-ellenall-eretneknek-tekintik-majd

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/01/21

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-01-21

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

Szent Szolgáim, benneteket a Hamis Próféta felé fognak vezetni

HU:

https://24.hu/elet-stilus/2018/03/30/ferenc-papa-pokol-nem-letezik/

https://mandiner.hu/cikk/20180412_a_pokol_es_ferenc_papa

https://nicelife.hu/hirek/vallas/papanincspokol.php

IT:

Dopo il Purgatorio aspettiamo sparisca pure il Paradiso. Ma il Vaticano smentisce l’intervista a Scalfari

https://laici.forumcommunity.net/?t=60643606

(https://www.giornalettismo.com/papa-francesco-inferno-scalfari/)

“Non esiste un inferno” – Francesco sottolinea il suo lascito da eretico

https://gloria.tv/post/6vsVEoYCAC4yC8ooyJdqV77QN

EN:

https://www.theguardian.com/world/2018/mar/30/vatican-scrambles-to-clarify-popes-denial-that-hell-exists

https://archbishopcranmer.com/pope-francis-there-is-no-hell-there-is-the-disappearance-of-sinful-souls/


Igazság Könyve:

„Szent Szolgáim, benneteket a Hamis Próféta felé fognak vezetni

2012. január 17., kedd, 2:00

Drága, szeretett leányom, eljött az idő, amikor meg kell a világnak mondani, hogy készítsék fel a lelküket a Földre való visszatérésemre, amint az már meg volt jövendölve.

Népem fel fog állni majd üdvözlésemre, amikor újból eljövök, hogy ez alkalommal, mint az emberiség Királya, jogos trónomat visszaköveteljem.

Nektek, mindnyájatoknak, akik már ismeritek Hangomat, teljesen meg kell bíznotok Bennem. Én úgy foglak az igazság ösvényére vezetni benneteket, hogy közületek mindenki méltó lehessen belépni az Új Földi Paradicsomba.

Utasítsátok el a sötétség hangját, mely minden alkalommal megvakít és elcsábít benneteket, hogy hátat fordítsatok Nekem.

Én vagyok a ti szeretett Megváltótok, aki kegyetlen halált halt a kereszten. Mégis szenvedésem folytatódni fog egészen addig, amíg meg nem mentem földi Egyházam maradékát.

Azért jövök, hogy újra megmentselek benneteket. Engedjétek, hogy ezt akadály nélkül tegyem meg.

Oly sokan lettek már süketek közületek kérésem meghallására, mely az emberiséghez szól, hogy a Béke eme Dicsőséges Korszakára felkészüljön a lelketek. Nem tudjátok, hogy szeretlek benneteket?

Együtt érző szeretetem miatt, amelyet mindnyájatok iránt érzek, nemcsak azért jövök, hogy figyelmeztesselek benneteket, hanem azért is hogy segítsek nektek felkészülni erre a nagy pillanatra.

Tisztában vagyok azzal, hogy közületek, akik szeretnek Engem, különösen Felszentelt szolgáim, óvatosak a hamis prófétákkal szemben. Ez nagyon fontos. Jöjjetek Hozzám, és kérjétek Tőlem, hogy árasszalak el benneteket Szentlelkemmel, hogy az Igazság most és a jövőben is nyilvánvaló legyen számotokra.

Ha nem fordultok Hozzám, akkor nem lesztek képesek megérteni azt, hogy mit várok el tőletek.

Jöjjetek Hozzám. Hallgassatok meg most Engem. Nagyon fogtok szenvedni, mivel a sátán egy pillanatnyi nyugalmat sem enged nektek.

Ő jól tudja, hogy Én most megismertetem magam, nemcsak az Én Máriámon, a végidők prófétáján keresztül, hanem sok más lélek által is. Az Általam kiválasztott lelkeket, akiket a végidőkre prófétáknak választottam, onnan fogjátok felismerni, hogy felszentelt szolgáim őket fogják a legjobban akadályozni.

Sajnos ennek eredményeképpen a csaló kegyenceihez és a hamis prófétákhoz fog vezetni benneteket, akik mindenütt csak hazugságokat és igazságtalanságokat köpködnek.

Legyenek nagyon óvatosak azok, akik hírnökeimet túl gyorsan elítélik. Ti, felszentelt szolgáim, a csaló elsődleges célpontjai lesztek.

A ti elméteket fogja először elfordítani, s ha ti hátat fordítotok Nekem, Isteni Megváltótoknak, akkor népemet rossz irányba fogjátok terelni.

Akaratlanul is akadályozni fogjátok őket abban, hogy az Isteni ajkamról jött igazságot meghallják.

Ti éhezni hagyjátok majd gyermekeimet, pedig ez a táplálék elengedhetetlen számukra a lelki fejlődésükhöz.

Most tehát tudnotok kell, hogy az utolsó idők már feletettek vannak. Ne pazaroljátok el a rendelkezésetekre álló időt, mert azt a hazugság és a zavarodottság vákuumában élitek.

A harc már elkezdődött, és az Én maradék Egyházam megmentésre kerül, miközben Velem együtt dicsőséges Új Uralmamba menetel.

Imádkozzatok, hogy egy lélek se maradjon le.

Imádkozzatok azért is, hogy szent szolgáimat ne kelljen felelősségre vonnom azért, mert elterelték gyermekeimet az igazságtól, a világosságtól, és a megváltástól, amelyhez joguk van.

Kövessetek Engem, és segítsetek a lelkek megmentésében.

Szeretett Megváltótok,

Jézus Krisztus”

http://masodikeljovetel.hu/szent-szolgaim-benneteket-hamis-profeta-fele-fognak-vezetni

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/01/17

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-01-17

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

Minden jó cselekedetet, amelyet a Nevemben végeztek, Nekem kell felajánlanotok alázatos szolgaságban.

Igazság Könyve:
2014. december 16. kedd, 23:00
Az Enyéim, sok szempontból hasonlítanak Rám. Minél közelebb állnak a Szívemhez, annál jobban utánoznak Engem. Ők alázatosak, mert soha nem tudnának dicsekedni a Rólam való tudásukkal. Ők csak azt mondják, amit Én is mondanék, és ez nem más, mint az Igazság, még akkor is, ha ezzel gyűlöletet vonnak magukra. Nagyon kellemetlenül éreznék magukat, ha a jó cselekedeteikért kiemelnék és dicsérnék őket, mert nekik nem ez a céljuk. Ők egyedül csak arra törekszenek, hogy megtegyék az Én Szent Akaratomat.

Azok a hangok, amelyek azt kiáltják: „nézzetek rám, én Isten szolgája vagyok”, és akik a világ szemeláttára megjátsszák mindazokat a jó cselekedeteket, amelyeket az Én Nevemben tettek, undort keltenek Bennem. Bármilyen jó cselekedetet visztek is végbe, folytassátok a következő feladattal – és ne mondjatok semmit. Ne keressétek a dicséretet, mert az Én Munkám az, amit csináltok. Minden jó cselekedetet, amelyet a Nevemben végeztek, Nekem kell felajánlanotok alázatos szolgaságban.

Soha nem szabad felmagasztalnotok magatokat az Én Nevemben , mert ez iszonyatos Számomra. Amikor Istent szolgáljátok, akkor az Ő népét szolgáljátok, és meg kell köszönnetek Neki, hogy megadta nektek azt a kegyelmet, hogy ezeket a dolgokat megtegyétek. Ti nem mondhatjátok, hogy az Én Nevemben hajtjátok végre ezeket a cselekedeteket, ha mások elismerését, megbecsülését vagy dicséretét keresitek. Ha ezt teszitek, akkor ti képmutatók vagytok.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/ne-szoljatok-semmit-amikor-jot-cselekedtek

 

———-
Igaz élet Istenben:

AZT AKAROM, HOGY BÍZZÁL BENNEM!
1990. január 30.  


Uram?

Én vagyok. Támaszkodj rám, valahányszor bátortalannak és gyengének érzed magad! Szeretlek, és szeretetből engedek meg egyes helyzeteket és eseményeket, hogy megmutassam, mennyire semmi vagy nélkülem. Azért engedem meg, hogy ezek az események megtörténjenek, hogy közelemben tartsalak, hogy bennem bízzál, és rám támaszkodj! Azt akarom, hogy bízzál bennem! Én vagyok, aki a Földet összefogó erőket a kezemben tartom. Mondd nekem, virágom, hogy szeretsz! Támaszkodj rám, hallgass hangomra, és vakon kövess! Készülj fel, hogy együtt munkálkodj Isteneddel! Jöjj, ez tetszésemre van, én és te, te és én. Érted? “

 
 
 

———-
Római katolikus:
12-17

Adventi köznapok – december 17.

OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
Jákob megjövendöli, hogy Júda törzséből fog születni a Megváltó, aki minden nép reménységét betölti.
Halálos ágyán Jákob így szólt fiaihoz: Gyűljetek körém, fiaim, és halljátok; a választott népről jövendöl atyátok! Júda, téged dicsérnek majd testvéreid, kezed ellenségeid nyakán lesz. Atyád fiai meghajolnak előtted, Júda, fiatal oroszlán, a zsákmánytól kelsz fel, fiam. Azután elnyújtózkodol, s úgy fekszel ott, mint egy oroszlán, mint egy anyaoroszlán. Ki merészelné azt háborgatni? Nem vétetik el a fejedelmi pálca Júdától, sem a vezéri bot az ő kezéből, míg el nem jön az Eljövendő, akinek a népek engedelmeskedni fognak.
Ez az Isten igéje.
Ter 49,2.8-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: (A Messiáskirály) napjaiban az igazság virága nyílik, * és teljes béke lesz a világ végéig. Vö. 7. vers.
Előénekes: Istenem, ítéletedet add át a királynak: * és igazságodat a király fiának,
hogy igazságosan ítélkezzék népeden, * és méltányosan minden szegényen.
Hívek: (A Messiáskirály) napjaiban az igazság virága nyílik, * és teljes béke lesz a világ végéig.
E: A hegyek hozzanak békét a népnek, * és a halmok Igazságot.
A nép szegényeit igazságban ítéli, * a szűkölködők fiait szabaddá teszi.
H: (A Messiáskirály) napjaiban az igazság virága nyílik, * és teljes béke lesz a világ végéig.
E: Napjaiban virágzik az igazság és a teljes béke, * míg csak a hold meg nem szűnik.
Uralkodik tengertől tengerig, * a Folyótól a földkerekség határáig.
H: (A Messiáskirály) napjaiban az igazság virága nyílik, * és teljes béke lesz a világ végéig.
E: Legyen áldott a neve örökké, * amíg csak világít a nap, neve fennmaradjon.
Áldott legyen benne a föld minden népe, * magasztalja őt minden nemzet.
H: (A Messiáskirály) napjaiban az igazság virága nyílik, * és teljes béke lesz a világ végéig.
Zsolt 71,2.3-4ab,7-8.17

ALLELUJA
Örök isteni Bölcsesség! † Műveidben erő és szépség tündöklik. * Jöjj, taníts meg minket okosan járni az élet útját! – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté Könyvéből
Jézus Krisztusnak, Dávid fiának származása.
Jézus Krisztusnak, Dávid és Ábrahám fiának családfája. Ábrahámnak Izsák volt a fia, Izsáknak Jákob, Jákobnak Júda és testvérei, Júdának Fáresz és Zára Támártól, Fáresznek Eszróm. Eszrómnak Árám, Árámnak Aminadáb, Aminadábnak Náásszón, Náásszónnak Szalmon, Szalmonnak Bóász Ráhábtól, Bóásznak Jóbéd Ruttól, Jóbédnek Izáj, Izájnak pedig Dávid király.
Dávidnak Salamon volt a fia Uriás feleségétől, Salamonnak Roboám, Roboámnak Abija, Abijának Ászáf, Ászáfnak Jozafát, Jozafátnak Jórám, Jórámnak Ozijás, Ozijásnak Joatám, Joatámnak Acház, Acháznak Ezekiás, Ezekiásnak Manasszesz, Manasszesznek Ámosz, Ámosznak Joziás, Joziásnak pedig Jekoniás és testvérei a babiloni fogság idején.
A babiloni fogság után: Jekoniásnak Szálátiél volt a fia, Szálátiélnek Zorobábel, Zorobábelnek Ábiud, Ábiudnak Elijakim, Elijakimnak Ázór, Ázórnak Szádok, Szádoknak Áhim, Áhimnak Eliud, Eliudnak Eleazár, Eleazárnak Mattán, Mattánnak Jákob, Jákobnak pedig József. Ő volt a férje Máriának, akitől a Krisztusnak nevezett Jézus született.
Összesen tehát: Ábrahámtól Dávidig tizennégy nemzedék, Dávidtól a babiloni fogságig tizennégy nemzedék, és a babiloni fogságtól Krisztusig is tizennégy nemzedék.
Ezek az evangélium igéi
.
Mt 1,1-17″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-12-17


————
Ortodox (Görög keleti): 

 11 Hatvan évnél fiatalabb özvegyasszonyokat ne írj fel az özvegyek listájára, mert, amikor a testi kívánságaik erősebbek lesznek, mint az a vágyuk, hogy Krisztust szolgálják, újra férjhez akarnak menni. 12 Így nem tartják meg korábbi ígéretüket, és ítélet alá kerülnek. 13 Ráadásul az ilyen fiatalabb özvegyasszonyok megszokják, hogy kerüljék a munkát, és hogy házról-házra járjanak. De nemcsak munkakerülők lesznek, hanem pletykákat is terjesztenek, beleavatkoznak mások ügyeibe, és olyan dolgokat mondanak, amilyeneket nem kellene.

14 Éppen ezért azt akarom, hogy a fiatalabb özvegyasszonyok inkább menjenek férjhez, neveljenek gyermekeket, viseljék gondját a saját családjuknak és a háztartásuknak! Így az ellenségünknek nem fognak semmi lehetőséget adni a vádolásra. 15 Azért mondom ezt, mert vannak olyan fiatalabb özvegyasszonyok, akik már le is tértek a jó útról, és a Sátánt követik.

16 Ha egy hívő asszony rokonai között vannak özvegyasszonyok, akkor ez a hívő asszony maga tartsa el őket.[a] Ne a helyi gyülekezetre nehezedjen ez a teher. Így csak a teljesen egyedül élő özvegyeket kell támogatnia a gyülekezetnek.

A gyülekezet vezetőiről

17 Azok a vezetők, akik jól végzik a gyülekezetben munkájukat, kétszeres anyagi támogatást és megbecsülést érdemelnek, különösen azok, akik az Isten üzenetével és a tanítással foglalkoznak. 18 Mert az Írás azt mondja: „A cséplést végző ökörnek ne kösd be a száját, és engedd, hogy egyen is, miközben tapossa a gabonát!”[b], és: „A munkásnak add meg a maga fizetését!”[c]

19 Ne hallgass arra, aki gyülekezeti vezetőt vádol, csak akkor, ha két vagy három másik ember is tanúsítja, hogy igazat mond! 20 Akik folyamatosan vétkeznek, azokat határozottan figyelmeztesd, de ezt az egész helyi gyülekezet előtt, nyilvánosan kell megtenned. Így a többieket is figyelmezteted, hogy ne vétkezzenek.

21 Megparancsolom neked, Timóteus, hogy kövesd ezeket az utasításaimat, és senkivel se kivételezz! Úgy mondom ezt, mint aki tudom, hogy Isten, Krisztus Jézus és a kiválasztott angyalok előtt állok.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Timothy+5:11-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

2014. december 16. kedd, 23:00

Drága szeretett leányom, azok, akik valódi tisztánlátással rendelkeznek, nagyon könnyen felismerik azokat, akik azt mondják, hogy Tőlem jönnek, és akik a Szentlélekkel áldottak. Ők soha nem keresik mások figyelmét vagy hízelgését. Soha nem keresik a népszerűséget, és nem is lesznek népszerűek, mert amikor Isten Hangjával beszélnek, sok kritikát vonnak magukra, mivel a szekuláris világ megveti az Igazságot.

 …”

https://masodikeljovetel.hu/ne-szoljatok-semmit-amikor-jot-cselekedtek


Odajött hozzá néhány farizeus is, akik próbára akarták tenni, ezért megkérdezték tőle: „Megengedi-e a Törvény, hogy a férj elváljon a feleségétől?”

Jézus azonban ezt kérdezte: „Mit parancsolt nektek Mózes?”

„Mózes megengedte a férjnek, hogy válólevelet írjon, és elváljon a feleségétől”[a] — válaszolták.

Jézus erre így felelt: „Mózes csak a szívetek keménysége miatt adta ezt a törvényt. De amikor Isten megteremtette a világot, az embert férfivá és nővé teremtette.[b] »Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik a feleségéhez, és ketten egy testté válnak.«[c] Ezután tehát már nem kettő, hanem egy. Amit Isten tett eggyé, azt ember ne válassza szét!”

10 Később, amikor ismét együtt voltak a házban, a tanítványok tovább kérdezték őt erről. 11 Jézus ezt mondta: „Az a férfi, aki elválik a feleségétől, és mást vesz feleségül, házasságtörést követ el az első felesége ellen. 12 Az a feleség, aki elválik a férjétől, és összeházasodik egy másik férfival, szintén házasságtörést követ el.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+10:2-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
—–
https://oca.org/readings/daily/2019/12/17

—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html