Drága szeretett leányom, azt szeretném, hogy ti mindnyájan, drága követőim, bízzatok mindabban, amit tanítottam nektek, és amit most mondok nektek, mert minden Tervem Örök Atyám Akarata szerint történik. Nem szabad félnetek a jövőtől, mert minden az Ő Szent Kezében van.
Bízzatok és akkor békére fogtok találni. A tervem végre meg fog valósulni, minden szenvedés meg fog szűnni, és minden gonoszság el lesz törölve. Itt az ideje, hogy elfogadjátok az Igazságot, bár lehet, hogy az félelmetes lesz számotokra. Ha minden bizalmatokat Belém helyezitek, meg fogom könnyíteni a terheteket, és Kegyelmeim Szeretettel fognak eltölteni benneteket, ami nagy vigaszt fog nyújtani nektek ezekben a szívszaggató időkben.
Én egy olyan időpontban jövök, amikor a legkevésbé számítotok arra, és nektek addig imádkoznotok, imádkoznotok és imádkoznotok kell azokért, akik nem ismernek Engem, valamint azokért is, akik bár ismernek, de mégsem hajlandók tudomásul venni azt, hogy Én Ki Vagyok.
Én továbbra is kiárasztom rátok a Vigasztaló Ajándékát, ezzel mintegy biztosítván azt, hogy ne vándoroljatok el Tőlem. Minden Ajándékot megadok azoknak, akik Engem alázatos és töredelmes szívvel szeretnek. Azonban Szeretetem nem fogja elérni azokat, akik úgy döntöttek, hogy a saját téves feltételezéseik szerint tisztelnek Engem. Szeretetem a makacs emberek szívét sem fogja megérinteni, akik azt hiszik, hogy ismernek Engem, de akiket a büszkeségük megvakít az Igazságra, mely a kezdetektől fogva adatott nekik.
Az Igazság Istentől jön. Az Igazság az idők végezetéig élni fog. Az Igazság hamarosan teljes egészében napvilágra kerül, és akkor belehasít majd azok szívébe, akik visszautasították beavatkozásom Kezét. Ezt követően Hadseregem együttesen fel fog emelkedni Isten Dicsőségében, hogy az utolsó napig hirdesse Isten Igaz Igéjét. Ők magukkal fogják hozni a pogányok lelkét, akik rá fognak jönni, hogy csak Egyetlen Isten van. Nem a pogányok lesznek azok, akik nem fognak elfogadni Engem, hanem a Keresztény lelkek, akiknek ugyan megadatott az Igazság, de sajnos ők súlyos tévedésbe fognak esni. A Keresztény lelkek után sóvárgom a legjobban és őértük kérlek benneteket, hogy a nap minden órájában imádkozzatok.
Szeretett Jézusotok”
https://masodikeljovetel.hu/en-egy-olyan-idopontban-jovok-amikor-legkevesbe-szamitotok-arra
———-
Igaz élet Istenben:
http://www.tlig.org/hu/humsg/hum624.html
–
——–
Római katolikus:
“ 11-02Halottak napja
Az olvasmányokat a gyászmisékre kijelölt szövegekből szabadon vehetjük.
vagy
4.
OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Azon a napon majd megsemmisül a zord halál is.
Sion hegyén a Seregek Ura bőséges lakomát rendez minden nemzetnek.
Szent hegyén leveszi róluk a gyászleplet, amely minden népet betakart, és a fátyolt, amely minden nemzetet elborított. Örökre megsemmisíti a halált. Istenünk, az Úr letörli a könnyet minden arcról, lemossa népéről a gyalázatot, lemossa az egész földön. Ő, az Úr mondta ezt.
Azon a napon majd így beszélnek: Íme, a mi Istenünk! Benne reméltünk, hogy ő megszabadít minket. Ő az Úr, s mi benne bíztunk. Örüljünk és ujjongjunk szabadításának!
Ez az Isten igéje.
vagy
7.
OLVASMÁNY a Makkabeusok második könyvéből
Jól és hívő lélekkel gondolkodott a feltámadásról.
A harcok befejeztével Makkabeus Júdás, a választott nép bátor vezére, gyűjtést rendezett, és tizenkétezer ezüst drachmát küldött Jeruzsálembe, hogy engesztelő áldozatot mutassanak be a megholtakért. Jól és hívő lélekkel gondolkodott a feltámadásról. Ha ugyanis nem hitte volna, hogy azok, akik elestek a harcban, egykor feltámadnak, fölöslegesnek és hiábavalónak tartotta volna, hogy a halottakért imádkozzék. Ő azonban fontolóra vette, milyen nagy jutalom vár azokra, akik vallásos lelkülettel pihentek el a halálban.
Szent és üdvös dolog tehát imádkozni a halottakért, hogy feloldozást nyerjenek bűneiktől.
Ez az Isten igéje.
Iz 25,6a.7-9 vagy 2Mak 12,43-46
VÁLASZOS ZSOLTÁR
vagy
VÁLASZ: Az Úr nékem pásztorom, * semmiben nincs hiányom. (1. tónus)
Előénekes: Az Úr az én pásztorom, nincs is semmiben hiányom: * zöldellő mezőkön ad helyet nékem;
Csöndes vizekhez vezet engem, * és lelkemet felüdíti.
Az igazság ösvényén vezet engem, * híven az ő szent nevéhez.
Hívek: Az Úr nékem pásztorom, * semmiben nincs hiányom.
E: Járjak bár halál-sötét völgyekben, † nem félek én semmi bajtól, * hiszen te velem vagy.
A te vessződ és a pásztorbotod, * engemet megvigasztalnak.
H: Az Úr nékem pásztorom, * semmiben nincs hiányom.
E: Asztalt terítesz nékem, * ellenségeim szeme előtt.
Fejemet megkened olajjal, * serlegem színültig megtöltötted.
H: Az Úr nékem pásztorom, * semmiben nincs hiányom.
E: Jóságod és irgalmad nyomon követ * életemnek minden napján;
és az Úr házában lakhatom * időtlen időkön át.
H: Az Úr nékem pásztorom, * semmiben nincs hiányom.
vagy
VÁLASZ: Az igazak lelkének * az Úr ad üdvösséget. (2. tónus)
Előénekes: Irgalmas az Úr és jóságos, * hosszan tűrő és nagy irgalmú.
Nem bűneink szerint bánik velünk, * és nem gonoszságunk szerint fizet vissza.
Hívek: Az igazak lelkének * az Úr ad üdvösséget.
E: Ahogyan az atya könyörül fiain, * úgy könyörül az Úr azokon, akik félik őt.
Jól tudja ő, hogy miből alkotott minket, * megemlékezik arról, hogy csak por vagyunk.
H: Az igazak lelkének * az Úr ad üdvösséget.
E: Az ember napjai a fűhöz hasonlók, * virul, mint a mező virága,
Ráfúj a szél és nincs már többé, * helyét sem lehet többé felismerni.
H: Az igazak lelkének * az Úr ad üdvösséget.
E: Az Úr irgalma azonban öröktől tart, † mindörökké az őt félőkön, * s azok fiainak fiain az ő igazsága.
Azokon, akik szövetségét híven őrzik, * és hűségesen teljesítik parancsát.
H: Az igazak lelkének * az Úr ad üdvösséget.
Zsolt 22,1 és 22,1-3.4.5.6 vagy 36,39a és 102,8. és 10.13-14.15-16.17-18
vagy
6.
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
Életünkben és halálunkban egyaránt az Úréi vagyunk.
Testvéreim!
Egyikünk sem él csak önmagának, és egyikünk sem hal meg csak önmagának. Amíg élünk, Istennek élünk, és ha meghalunk, Istennek halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, mindig az Úréi vagyunk. Krisztus ugyanis azért halt meg és azért támadt fel, hogy mind a holtaknak, mind az élőknek Ura legyen.
Mindnyájan Isten ítélőszéke elé jutunk. A Szentírásban ugyanis ezt olvassuk: „Amint igaz, hogy élek – mondja az Úr –, előttem meghajlik minden térd, és minden nyelv magasztalja az Istent!”
Tehát mindegyikünk számot ad magáról Istennek.
Ez az Isten igéje.
vagy
12.
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a tesszaloniki hívekhez írt első leveléből
Az örökkévalóságban együtt leszünk Krisztussal és szeretteinkkel.
Testvéreim!
Az elhunytak sorsáról nem akarunk tájékozatlanságban hagyni benneteket, hogy ne szomorkodjatok, mint a többiek, akiknek nincs reményük.
Ha Jézus – mint ahogy hisszük – meghalt, és feltámadt, akkor Isten vele együtt feltámasztja azokat is, akik Jézusban hunytak el.
Az Úr tanítása alapján ugyanis ezt mondjuk nektek: Mi, élők, akik az Úr eljöveteléig megmaradunk, nem előzzük meg az elhunytakat. A parancsszóra, a főangyal kiáltására, Isten harsonájának szavára az Úr maga száll le a mennyből. Először a Krisztusban elhunytak támadnak fel, azután mi élők, akik életben maradunk, velük együtt elragadtatunk a magasba, hogy találkozzunk Krisztussal, és örökké az Úrral legyünk.
Vigasztaljátok egymást ezzel a tanítással!
Ez az Isten igéje.
Róm 14,7-9.10b-12 vagy 1Tessz 4,13-18
ALLELUJA
Áldlak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, * mert föltártad a kicsinyeknek országod titkait!
vagy
Az az akarata Atyámnak, † hogy aki hisz bennem, annak örök élete legyen. * Én feltámasztom őt az utolsó napon.
vagy
2.
EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Istent és az ő igazságait csak jóakaratú, alázatos emberek ismerhetik meg.
Jézus egy alkalommal így fejezte be tanítását:
„Magasztallak téged, Atyám , ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az Atya , s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.
Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket.
Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű, – és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, s az én terhem könnyű.”
Ezek az evangélium igéi.
vagy
16.
EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus lakóhelyet készít nekünk mennyei Atyánknál.
Az utolsó vacsorán Jézus így búcsúzott tanítványaitól: „Ne nyugtalankodjék szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek! Atyám házában sok hely van. Ha nem így lenne, mondtam volna-e: Elmegyek és helyet készítek nektek!?
Ha majd elmegyek és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hiszen ismeritek az utat oda, ahova én megyek!”
Ekkor Tamás így szólt: „Uram, mi nem tudjuk, hogy hova mégy; hogyan ismerhetnénk hát az utat?”
Jézus ezt felelte: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 11,25-30 vagy Jn 14,1-6″
https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-11-02
————
Ortodox (Görög keleti):
“8 Testvéreim, tudjatok róla, hogy Kis-Ázsiában igen nagy megpróbáltatásokat kellett kiállnunk, amelyeket pusztán a saját erőnkből nem tudtunk volna elviselni. Olyan nagy teher nehezedett ránk, hogy már teljesen feladtuk a reményt, hogy életben maradunk. 9 Magunkban már fel is készültünk a halálra. De ez is csak azért történt, hogy többé ne magunkban bízzunk, hanem Istenben, aki még a halottakat is feltámasztja. 10 Ő pedig valóban kiszabadított bennünket a halálos veszedelemből, sőt, ezután is meg fog szabadítani. Őbenne reménykedünk, hogy a jövőben is mindig megszabadít, 11 ha ti is segítségünkre lesztek azzal, hogy imádkoztok értünk. Akkor majd sokan és sokféleképpen fognak hálát adni Istennek értünk, és azért a kegyelemért, amelyet — válaszul az imádságaikra — ránk fog árasztani.”
https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+1%3A8-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
“
Jézus kiküldi a tizenkét apostolt
9.1 Jézus magához hívta a tizenkét apostolt. Erőt és hatalmat adott nekik minden gonosz szellem kiűzésére és a betegségek gyógyítására. 2 Kiküldte őket, hogy hirdessék Isten Királyságát, és gyógyítsák meg a betegeket. 3 Ezt mondta nekik: „Semmit se vigyetek magatokkal az útra: se botot, se tarisznyát, se kenyeret, se pénzt, csak a ruhát, amelyet viseltek! 4 Ha bementek egy házba, maradjatok ott, amíg abból a városból tovább nem mentek! 5 Ahol nem látnak szívesen titeket, annak a városnak még a porát is rázzátok le a lábatokról, amikor elmentek onnan! Ez majd bizonyíték lesz annak a városnak a lakói ellen.”
6 Az apostolok tehát útnak indultak. Faluról falura járva hirdették az örömüzenetet, és mindenhol meggyógyították a betegeket.”
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+9:1-6&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
—–
https://oca.org/readings/daily/2019/11/02
—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
——–
Tóra:
“
Az Örökkévaló Abrámot választja
12.1 Az Örökkévaló szólt Abrámhoz: „Hagyd el országodat, rokonaidat és apád családját! Menj arra a földre, amelyet mutatok neked!
2 Én pedig nagy nemzetté teszlek,
és megáldalak,
nevedet naggyá teszem,
sőt, áldássá teszlek téged!
3 Megáldom azokat,
akik téged áldanak,
de akik átkoznak téged,
azokat én sújtom átokkal!
Rajtad keresztül megáldom
a föld összes nemzetségét!”
Abrám Kánaán földjére költözik
4 Abrám engedelmeskedett az Örökkévalónak, és elhagyta Háránt. Ekkor 75 éves volt. Vele ment Lót is. 5 Abrám magával vitte a feleségét, Szárajt, meg Lótot, Abrám testvérének a fiát, minden vagyonukat és összes szolgáikat, akikre Háránban tettek szert, és együtt indultak el Háránból, hogy Kánaán földjére menjenek.
Amikor megérkeztek Kánaán földjére, 6 Abrám egészen Sikem városáig, a Móré tölgyfáig vonult.
Abban az időben még a kánaáni népek laktak azon a vidéken. 7 Az Örökkévaló megjelent Abrámnak, és ezt mondta: „Abrám, leszármazottjaidnak adom ezt a földet.” Akkor Abrám oltárt épített ott az Örökkévalónak, aki megjelent neki.
8 Azután Abrám tovább vonult dél felé a Bételtől keletre eső dombvidéken, majd tábort vert Bétel és Aj között. Ott is oltárt épített az Örökkévalónak, és imádta őt. Bétel nyugatra, Aj pedig keletre esett ettől a helytől. 9 Innen is tovább vonult dél felé.
Abrám Egyiptomban
10 Történt ezután, hogy éhínség támadt azon a vidéken. Abrám elhatározta, hogy családostul Egyiptomba költözik, hogy egy ideig ott lakjon, mert már nagyon szűkében voltak az élelemnek. 11 El is indultak, és amikor már közel jártak az egyiptomi határhoz, Abrám ezt mondta Szárajnak, a feleségének: „Figyelj rám! Olyan szép vagy, 12 hogy ha az egyiptomiak meglátnak, biztosan meg akarnak szerezni téged. Mivel azt gondolják, hogy a feleségem vagy, engem megölnek, téged meg elrabolnak. 13 Kérlek, mondd azt nekik, hogy a húgom vagy, akkor a kedvedért nem bántanak engem sem! Így megmentheted az életem.”
14 Amikor Abrám és családja Egyiptomba érkezett, az egyiptomiak hamar észrevették, hogy Száraj milyen gyönyörű. 15 Az udvari főemberek is nagyon szépnek találták, és dicsérték szépségét a fáraónak, majd bevitték a fáraó háremébe. 16 A fáraó Száraj kedvéért gazdagon megjutalmazta Abrámot: juhokat, kecskéket, marhákat, szamarakat, tevéket, rabszolgákat és rabszolganőket ajándékozott neki.
17 Ugyanakkor az Örökkévaló súlyos csapásokkal sújtotta a fáraót, annak családját és egész udvartartását, mivel elvették Abrámtól a feleségét. 18 Hívatta hát a fáraó Abrámot, és a szemére vetette: „Miért tetted ezt velem? Miért nem mondtad meg, hogy ez az asszony a feleséged? 19 Miért mondtad azt, hogy a húgod? Emiatt vettem ide, hogy a feleségem legyen. Most hát halld meg parancsomat: itt a feleséged, visszaadom neked, de azonnal távozzatok Egyiptomból!” 20 Majd parancsot adott, hogy Abrámot, egész családjával és minden vagyonával együtt kísérjék ki az országból.”
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
“AZ ÉLETSZENTSÉG NEM BONTAKOZIK KI EGY NAP ALATT
1989. december 16.
Béke legyen veled! Az életszentség nem bontakozik ki egy nap alatt. Ki kell tartanod ezen az akadályokkal és kis keresztekkel teli úton! Ne menj el tőlem! Folytatnád? Tovább jönnél velem ezen az úton egész
végig?Nem hagylak elmenni, Uram, segíts, nehogy elengedjem ruhádat, amibe kapaszkodtam.
Keresztembe kapaszkodj, és keresztem a tökéletességre visz téged. Közeledben vagyok, egyesültem veled.
Imádkozz, Vassulám, mivel a szeretetből elsősorban hűség származik. Én, az Úr átitattalak szeretetemmel.
Minden lelket arra kérek, jöjjön, és vesse magát a szeretet óceánjába, hogy belemerüljön és átérezze ezt a szeretetet
. Én, Jézus minden embert szeretek, térjetek be Szentséges Szívembe, arra vágyom, hogy mélységeibe rejtselek, hogy mindörökre oda rejtselek, és egyedül csak magamnak őrizzelek meg benneteket
. Virágom, szeress engem,
szeress, imádj, imádj, és a többit én magam teszem meg.
Tanulj meg így beszélni: “Jézusom, tedd
pihenőhelyeddé szívemet! Jöjj Uram, és
pihenj meg benne! “
“…
27 Miért mondod hát Jákób népe,
hogyan mondhatod ezt Izráel nemzete:
„Nem látja az Örökkévaló a sorsomat,
túl messze van,
hogy megvédjen az igazságtalanságtól!”
28 Hát nem tudod,
nem hallottad soha,
hogy Örökké Élő Isten az Örökkévaló,
aki teremtette az egész földet,
figyelmével mindenkit követ,
s nem fárad el soha!
Bölcsessége kifürkészhetetlen!
29 Ő ad erőt a megfáradottnak,
s az erőtlen erejét megsokszorozza.
30 Mert elfáradnak még a fiatalok is,
kimerülten összerogynak a legkülönbek.
31 De akik az Örökkévalóra várnak,
akik benne bíznak,
új erőre kapnak,
szárnyra kelnek, magasra szállnak,
mint a sasok!
Futnak, de nem fáradnak el,
járnak, de nem merülnek ki.
Az Örökkévaló a nemzetek Ura
41 Ezt mondja az Örökkévaló:
„Csendesedjetek le, szigetek!
Hallgassatok rám, távoli partok lakói!
Gyűjtsetek erőt,
jöjjetek közel, nemzetek!
Szedjétek össze bátorságotokat,
szóljatok!
Szálljunk perbe egymással!
2 Feleljetek, ha tudtok:
Ki indította el őt keletről,
hogy igazságot cselekedjen?
Ki adta kezébe a nemzeteket?
Ki tette őt úrrá a királyok fölött?
Kardjával ízzé-porrá zúzza a királyokat,
íjával szétszórja a nemzeteket,
mint szél a polyvát.
3 Üldözi seregüket,
s megállíthatatlanul halad,
oly ösvényen, ahol még sohasem járt.
4 Ki tervezte és vitte végbe mindezt?
Ki hozta elő kezdettől fogva a nemzedékeket?
Én, az Örökkévaló!
Mert én vagyok az Első,
és ugyanaz leszek akkor is,
mikor szólítom az utolsó nemzedéket!”
5 Látják ezt a távoli nemzetek,
remegve félnek, és összegyűlnek,
reszketve jönnek a föld széleiről.
6-7 Bíztatja egymást az ötvös és a kovács,
ezt mondják: „Légy erős!”
Egymást bátorítja és segíti
az ács és a fafaragó: „Így jó lesz,
csak meg kell még erősíteni a bálványt,
hogy ne inogjon!”
Ne félj, mert veled vagyok, Izráel!
8 Ezt mondja az Örökkévaló:
„De te, Izráel, ne félj,
mert szolgám vagy!
Téged választottalak, Jákób,
barátomnak, Ábrahámnak népe.
9 A föld széléről hoztalak el,
a világ végéről hívtalak magamhoz.
Azt mondtam neked:
Szolgám vagy!
Én választottalak,
soha nem doblak félre!
10 Ne félj,
mert veled vagyok!
Ne aggódj,
mert én vagyok Istened!
Megerősítelek,
sőt, megsegítelek!
Igazságos jobbommal felkarollak,
és megtartalak.
11 Nézd! Akik gyűlölnek téged,
megszégyenülnek, és vereséget szenvednek.
Akik harcolnak ellened,
elvesznek, és megsemmisülnek.
12 Keresed majd ellenségeidet,
de nem találod őket.
Akik ellened támadtak,
semmivé lesznek,
végleg eltűnnek.
13 Hiszen én vagyok az Örökkévaló, a te Istened!
Fogom a jobb kezed,
s azt mondom:
Ne félj, én segítek neked!
14 Ne félj, férgecske Jákób,
maroknyi Izráel,
én segítek neked!
— mondja az Örökkévaló,
Megváltód, Izráel Szentje. —
15 Nézd! Új, éles fogú cséplőszánná teszlek.
Hegyeket morzsolj össze,
zúzd porrá a dombokat,
16 szórd a szélnek őket,
mint a polyvát!
Hadd vigye őket a szél,
hadd szórja szét őket a vihar!
Te pedig ujjongva örülsz az Örökkévalóban,
s Izráel Szentjével dicsekszel!” …”
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+40-41&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
——–