A téves helyesnek fog tűnni, és a helyes pedig tévesnek

Igazság Könyve:

“2014.03.06 13:45

Drága szeretett leányom, amikor az emberek arra próbálnak másokat bátorítani, hogy vétkezzenek, akkor azt különböző módon teszik, hogy ne legyen feltűnő.

A bűnre való kísértés csábító, és az áldozatnak mindig nehézére fog esni, hogy megszabaduljon attól. A lopás esetében a bűnös a fődíjhoz fog vonzódni, ami az övé lesz, ha vállalja a lopást. A tettlegesség és a másoknak okozott testi sérülés elkövetése esetében, az ’áldozatot’ a gyűlölet által veszik rá, amit úgy mutatnak be neki, mintha az jó dolog lenne. Őt arról fogják meggyőzni, hogy egyszerűen csak egy büntetés végrehajtásában vesz részt, amire az igazság nevében van szükség. Más esetekben az áldozatot a bűn elkövetésébe fogják belerántani, és semmi rosszat sem fog abban látni, mert annak a varázsa nagyon vonzó lesz.

A bűnt és a kísértést, hogy abban részt vegyenek, minden esetben, mint ártalmatlan, jó dolognak fogják bemutatni, és sok esetben azt jogosnak fogják érezni. A téves helyesnek fog tűnni, és a helyes pedig tévesnek. Minden dolog, amiben a Sátán részt vesz, fonákul lesz, különösen akkor, amikor ő, az embert kísértvén, minden elképzelhető okot felhasznál arra, hogy fordítson hátat Istennek. Bárhol, ahol a Sátán van jelen, ott zűrzavar lesz. Semmi sem lesz úgy, ahogy annak lennie kellene. Semmi jó sem származhat az ő fertőzéséből. Az emberek, akik részt vesznek az ő mesterkedéseiben – a bűn elkövetése alatt, vagy utána –, egy mélyen nyugtalanító lelkiismereti érzés miatt szenvednek. Itt a legfontosabb tanulság az, hogy el kell kerülnötök az olyan helyzeteket, ahol kísértésnek vagytok kitéve. Ahhoz, hogy ezt megtehessétek, imádkoznotok kell az erőért, hogy továbbra is a Kegyelem állapotában maradhassatok.

Senki se higgye, hogy elegendő akaratereje van ahhoz, hogy ellen tudjon állni a gonosz által ráhelyezett nyomásnak. Ha ezt így hiszitek, akkor hirtelen és váratlanul fogtok elesni. Nektek a nap minden percében ébernek kell maradnotok, mert sohasem tudjátok azt, hogy a gonosz éppen mikor munkálkodik. Ő nagyon ravasz és óvatos. Sokaknak nincs fogalma arról, hogy a Sátán hogyan munkálkodik, de egy dolog azonban világos: ő semmi mást nem fog hozni nektek, mint nyomorúságot és bánatot.

Imádkoznotok kell tehát mindennap az imát Szent Mihályhoz.

Szent Mihály arkangyal,
védelmezz minket a küzdelemben;
a Sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk!
Esedezve kérjük: “Parancsoljon neki az Isten!”
Te pedig, mennyei seregek vezére,
a Sátánt és a többi gonosz szellemet,
akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban,
Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére! Ámen.

A Sátán és minden démon, akik bekóborolják a Földet, keményen munkálkodnak azon, hogy elvigyenek benneteket Tőlem ebben az időben – sokkal, inkább, mint bármikor, amióta a Földön jártam. Nektek rajtam kell tartanotok a szemeteket, és hallgatnotok kell Rám, hogy továbbra is megvédhesselek benneteket.

 
 
 

—–
Római katolikus:

2019-03-06

Hamvazószerda

OLVASMÁNY Joel próféta könyvéből
Isten büntető ítélete gyakran buzdítás a hozzá való őszinte visszatérésre. Megtérésünk gyökeres, komoly cselekedet legyen!
A bűnbánatra így figyelmeztet a próféta: Térjetek meg! Teljes szívetekből hozzám térjetek! Böjtöljetek, hangos szóval sirassátok bűneiteket! A szíveteket szaggassátok meg, és ne a ruhátokat; keressétek Isteneteket, Uratokat! Ő jóságos és irgalmas, türelemmel gyógyítgatja sebeiteket. Ki tudja, hátha visszatér és újra megbocsát, s áldás fakad a nyomában; így az Úr, a ti Istenetek elfogadja majd étel- s italáldozataitokat. Fújjatok meg minden harsonát a szent hegyen! Üdvös böjtöt is hirdessetek! Népemet gyűjtsétek egybe, szent közösséggé legyen! Hívjátok az öregeket, hozzátok a gyermekeket, még a csecsemőket is! Nászházát hagyja el most a vőlegény, és a menyasszony is! A papok, az Úr szolgái, hangos szóval sírjanak, az előcsarnok és az oltár között így kiáltsanak: „Könyörülj, Uram, könyörülj népeden, ne tűrj ilyen gyalázatot örökségeden! Ne uralkodjanak rajtunk pogány nemzetek! Ne mondhassák gúnyolódva: »Hol van hát Istenetek?«” Erre az Úr féltő szeretettel tekintett országára, és népének megkegyelmezett.
Ez az Isten igéje.
Joel 2,12-18

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Könyörülj, Urunk, Istenünk, * mert nagy a vétkünk. (Vö. 3a vers. – 1 D2 tónus)
Előénekes: Könyörülj rajtam, Istenem! † Mivel irgalmas és jóságos vagy, * töröld el gonoszságomat mérhetetlen irgalmaddal.
Mosd le bűnömet teljesen, * és vétkemtől tisztíts meg engem.
Hívek: Könyörülj, Urunk, Istenünk, * mert nagy a vétkünk.
E: Gonoszságomat beismerem, * szüntelenül előttem lebeg bűnöm.
Egyedül csak ellened vétettem, * ami színed előtt gonosz, olyat tettem.
H: Könyörülj, Urunk, Istenünk, * mert nagy a vétkünk.
E: Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, * az erős lelket éleszd fel újra bennem.

Ne taszíts el színed elől, * és szent lelkedet ne vond meg tőlem.
H: Könyörülj, Urunk, Istenünk, * mert nagy a vétkünk.
E: Üdvösséged örömét add meg újra, * a készséges lelkületet erősítsd meg bennem.

Nyisd meg, Uram, ajkamat, * hogy dicséretedet hirdesse ajkam.
H: Könyörülj, Urunk, Istenünk, * mert nagy a vétkünk.
Zsolt 50,3-4.5-6a.12-13.14 és 17

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből
Itt az alkalmas idő, hogy kiengesztelődjünk Istennel.
Testvéreim!
Krisztus követségében járunk. Isten maga buzdít titeket általunk.
Krisztus nevében kérlek, engesztelődjetek ki az Istennel! Ő a bűn hordozójává tette értünk azt, aki bűnt nem ismert (Jézust), hogy általa Isten igaz voltának részesei legyünk.
Mint az ő munkatársai, figyelmeztetünk titeket, hogy Isten kegyelmét ne vegyétek hiába. Azt mondja ugyanis az Úr: „Amikor az időt alkalmasnak látom, meghallgatlak, és ha eljön az üdvösség napja, segítek rajtad.” Nézzétek, most van itt az alkalmas idő! Most van itt az üdvösség napja.
Ez az Isten igéje.
2Kor 5,20-6,2

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy kemény szívű!” Zsolt 94,8ab – 12. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jócselekedeteinkkel ne az emberek elismerését keressük, hanem egyedül Istentől várjunk értük jutalmat!
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Vigyázzatok! Jótetteitekkel ne hivalkodjatok az emberek előtt, mert így a mennyei Atyától nem kaptok értük jutalmat. Amikor tehát alamizsnát osztasz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor te adsz alamizsnát, ne tudja bal kezed, mit cselekszik a jobb kezed, hogy adományod rejtekben legyen, és akkor Atyád jutalmaz meg érte, aki lát téged a rejtekben is.
Amikor pedig imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek az emberek szeme láttára a zsinagógákban és az utcasarkokon állva imádkozni! Bizony mondom nektek, már meg is kapták jutalmukat. Amikor imádkozol, menj be a szobádba, és zárt ajtó mögött, a rejtekben imádkozzál Atyádhoz! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked.
Amikor böjtöltök, ne legyetek mogorvák, mint a képmutatók! Keserű arcot mutatnak, hogy az emberek meglássák rajtuk a böjtölést. Bizony mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor te böjtölsz, illatosítsd be hajadat és mosd meg arcodat, hogy az emberek ne vegyék észre böjtölésedet, csak Atyád, aki a rejtekben jelen van! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 6,1-6.16-18″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-03-06




“2014.03.04 21:25
Drága szeretett leányom, ne feledd, hogy Isten mindig az elnyomottak javára dönt. Ő soha nem fogja felmagasztalni azokat, akik önmagukat felmagasztalják. Ezt minden felmagasztalt embernek mondom: Királyságomban a világ kicsinyeiből a legkisebbek lesznek felmagasztalva. A világ elnyomói az Utolsó

Ítélet Napján el lesznek nyomva.

Közel már az idő, hogy összegyűjtsek minden nemzetet a végső egyesülésre.  …”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/en-vegtelenul-irgalmas-vagyok-nem-vagyok-bosszuallo/
 
 
 
—–
Görög katolikus:

Felhívás böjtre és imádkozásra

12 „De még most is hívlak benneteket!
    — mondja az Örökkévaló. —
Jöjjetek vissza hozzám teljes szívvel,
    böjtölve, sírva és gyászolva!
13 De szíveteket szaggassátok meg,
    ne ruháitokat![a]
Így térjetek vissza az Örökkévalóhoz,
    Istenetekhez,
    mert ő irgalmas és kegyelmes,
türelme hosszú, szeretete erős,
    és örül, ha büntető
ítéletét
    nem kell végrehajtania.
14 Talán megkönyörül rajtatok,
    és
ítéletét mégsem hajtja végre,
    hanem áldást hagy maga után.
S akkor ismét hozhattok az Örökkévalónak,
    Isteneteknek, étel- és italáldozatot!

Könyörülj meg népeden, Örökkévaló!

15 Fújjátok meg a sófárt a Sionon!
    Hirdessetek szent böjtöt,
    hívjátok össze a népgyűlést,
16 gyűjtsétek össze a népet,
    tartsatok szent gyűlést,
gyűjtsétek össze a vezetőket,

    hozzátok a gyermekeket,
    még a csecsemőket is!
Jöjjön ki házából az ifjú férj,
    jöjjön fiatal felesége is,
    senki se maradjon távol!
17 A papok, az Örökkévaló szolgái,
    sírjanak a Templom és az oltár között,[b]
    és mondják:
„Könyörülj meg népeden, Örökkévaló,
    ne engedd, hogy örökséged
    gyalázzák a
nemzetek!
Ne uralkodjanak rajtuk,
    s ne gúnyolhassák őket:
    »Lássuk hát, hol van most Istenetek!«”

Az Örökkévaló megkegyelmez népének

18 Akkor fellángolt az Örökkévaló
    féltő szeretete,
    és népének megkegyelmezett.
19 Ezt mondta nekik:
    „Most már adok nektek
    búzát, bort és olajat,
hogy jóllakjatok,
    és bőségben éljetek!
S többé nem hagyom,
    hogy a
nemzetek gúnyoljanak titeket!
20 Elűzöm földetekről az északi sereget[c],
    messze hajítom,
    kietlen sivatagba vetem,
elejét a Keleti-tengerbe,
    végét a Nyugati-tengerbe taszítom.

Szörnyű dolgokat tett,
    ezért romlásának bűze az
egekig ér,
pusztulásának büdösségét
    messze földön érzik.

Kipótolom nektek az esztendőket

21 Ujjongj és örülj, te föld,
    ne félj, mert nagy dolgokat
    tesz veled az Örökkévaló!
22 Mezei vadak, ne féljetek!
    Kizöldülnek a pusztai legelők megint,
újra teremnek a gyümölcsfák,
    a szőlő és füge termésüket érlelik.

23 Sion fiai, ti is ujjongjatok,
    örüljetek az Örökkévalóban, Istenetekben,
mert újra esőt ad nektek
    alkalmas időben.
Hullat rátok korai esőt idejében,
    és késői esőt az első hónapban.
24 A szérűskertek megtelnek gabonával,
    a szőlőprésből bőven ömlik a must,
    az olajprésből meg az olívaolaj.

25 Kipótolom az elmaradt termést,
    amelyet a sáskák raja[d] felemésztett,
a meddő éveket, amelyeket elpusztított
    rátok küldött nagy seregem!
26 Bőven ehettek, megelégedtek,
    dicséritek Istenetek, az Örökkévaló nevét,
    mert csodálatosan bánt veletek!
Nem vall szégyent népem soha többé!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Joel+2%3A12-26&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

12 Keljenek fel mind a nemzetek,
    gyűljenek a Jósafát-völgybe mindenfelől,
    mert ott tartok fölöttük
ítéletet!
13 Lendítsétek a sarlót,
    megérett az aratnivaló!
Színig töltve szőlővel a sajtó,
    jöjjetek, tapossátok,
    áradjon a must![a]
Csordulásig tele gonoszságukkal!

14 Tömegek, tömegek
    a Döntés Völgyében![b]
Közel van az Örökkévaló napja
    a Döntés Völgyében!
15 
Elsötétül a Nap és a Hold,
    a csillagok sem fénylenek.

16 Felharsan az Örökkévaló hangja Sionról,
    kiereszti hangját Jeruzsálemből,
    hogy ég és föld belereszket!
De népének az Örökkévaló lesz menedéke,
    Izráel fiainak ő lesz erős kővára.

17 Akkor megtudjátok,
    hogy én vagyok az Örökkévaló, Istenetek,
aki Sionban lakom,
    szent hegyemen!
Akkor szentté lesz Jeruzsálem,
    hová idegen többé be nem léphet.”

Júda és Jeruzsálem felvirágzik

18 „Akkor a hegyeken szőlő és bor terem,
    a dombokról tej folyik,
és Júda minden száraz patakmedrét
    majd víz árasztja el.
Az Örökkévaló Templomából forrás fakad,
    és a Sittím völgyét[c] megöntözi.
19 De Egyiptom földje pusztává lesz,
    Edom kietlen sivataggá,
mert kegyetlenül bántak Júda népével,
    ártatlanokat öltek Izráelben.
20 Júda földje pedig
    virulni fog[d] örökké,
és Jeruzsálemet lakni fogják
    nemzedékről nemzedékre.
21 Mert megbosszulom az ártatlanok halálát,
    nem hagyom a gyilkosokat büntetlenül!”

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/03/06
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

 
 

“2014.03.03 23:37Drága szeretett leányom,

szíved szeretetével gondolj Rám, mert Én az Igazság Könyvén keresztül csakis a Szeretet által értekezem a világgal.Atyám Parancsára összegyűjtöm az Ő drága gyermekeit, egyként Vele és Benne. A

Szeretet az, amely lehetővé teszi ezt az Isteni Beavatkozást. Atyám eltűri a fájdalmat, a haragot, a türelmetlenséget és a csalódottságot, melyet a bűn foltja okozott, ami tönkreteszi minden egyes gyermekének a lelkét.


De éppen az Ő mindnyájatok iránt érzett Szeretete az, amely Isten Fényét égve tartja a Földön. E Fény nélkül csak sötétség lenne, nemcsak a lelkekben, hanem magán a Földön is. Napfény nem létezne. A Nap nem ragyogna, és a Hold sem világítaná be többé az éjszakát. A csillagok eltűnnének. Mégis, Isten Szeretetének köszönhetően, mindezek az Ajándékok a helyükön maradnak. Amikor ez a Szeretet viszonzásra talál, az nagy örömet hoz Atyám számára, mert Ő tudja, hogy amikor a szeretet lelkülete jelen van a lélekben, akkor az képes legyőzni a lélek minden sötétségét. …
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-szeretet-le-tud-gyozni-minden-nyomorusagot-amelyet-az-emberisegnek-el-kell-szenvednie/

 
 
“…

Az Emberfia eljön a felhőkön

25 „Csodálatos jelek fognak mutatkozni a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig a viharos tenger hullámai zúgnak. A nemzetek megrémülnek, tanácstalanságukban kétségbeesnek, és összezavarodnak. 26 Az emberek elájulnak, sőt meghalnak rémületükben, mikor látják, hogy mi közeledik a föld lakosaira. Még az égben lévő hatalmak is meginognak. 27 Akkor majd mindenki meglátja az Emberfiát, amint eljön a felhőkön, nagy erővel és dicsőségben!

33 Az ég és a föld elmúlik, de amit én mondok, az soha nem múlik el: mindig érvényes marad!”

Mindenkor álljatok készen!

34 „Vigyázzatok magatokra! Ne engedjétek, hogy a lelketeket túlságosan lefoglalja vagy megterhelje valamilyen kábulat, részegség vagy gond! Különben az a nap olyan váratlanul ér benneteket, mint a csapda. 35 Mert eljön az a nap minden emberre, aki csak a föld színén lakik. 36 Ti azonban mindig éberen őrködjetek! Imádkozzatok, hogy legyen erőtök kimenekülni azokból a dolgokból, amelyek bekövetkeznek, és hogy majd bizalommal állhassatok meg az Emberfia előtt!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+21:8-36&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

https://oca.org/readings/daily/2019/03/02

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük