Azok, akik megpróbálják életben tartani Szavamat Egyházamban, kizárással lesznek elhallgattatva

Igazság Könyve:

Azok, akik megpróbálják életben tartani Szavamat Egyházamban, kizárással lesznek elhallgattatva

  1. április 7. hétfő, 19:15

 

Drága, szeretett leányom, a magok már el lettek vetve, és a tervnek minden része, hogy felkészítse a világot az antikrisztus fogadására, befejeződött. Minden változás, amit a politika világában és földi Egyházamban fogtok látni, összekapcsolódik, akárcsak mint minden végrehajtott cselekedett a nemzetek között, és mint minden törvény, mely szembeszáll Isten Törvényeivel. Nem véletlen az, hogy az ilyen törvényeket ekkora sebességgel vezetik be az egész világon, amint az jelenleg történik, mert ők ezt gondosan megszervezték.

Új, váratlan bejelentések fognak hirtelen rátok törni, amelyek az Állam és az Egyház közötti kapcsolatok összekovácsolására fognak vonatkozni, mely során törvényeik összefonódnak. Azok, akik megpróbálják megvédeni Szavamat Egyházamban, kizárással lesznek elhallgattatva. Nem fognak kegyelmezni azoknak, akik megpróbálják megvédeni Egyházamat, mert Ellenségeim az ellenkezőjét fogják igaznak nyilvánítani. Benneteket, követőim, eretneknek fognak nyilvánítani, amiért nem engedelmeskedtek az új szabályoknak, amelyeket hamarosan beiktatnak Egyházamban. Nektek azt fogják mondani, hogy Egyházam nem tévedhet, és így – még ha az Igazságot támogatjátok is – el lesztek szigetelve. Egyházam soha nem fog tévedni. Kiválasztott vezetőim soha nem fognak tévedni, de amikor egy szélhámos ragadja meg a hatalmat, nem szabad őt követnetek, amikor ő az Igazságot hazugságnak nyilvánítja.

A Szentlélek Ereje által ti tudni fogjátok, hogy ez a nap mikor virrad fel. És azon a napon nektek Engem, Jézusotokat kell követnetek. Imádkozzatok a Bátorságomért, hogy fenntarthassalak benneteket, mert ahhoz, hogy hűségesek maradjatok Hozzám, acélidegekre lesz szükségetek, amikor a világot arra fogják kényszeríteni, hogy szabad akaratának teljes átadásával az antikrisztus elé vesse magát.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/azok-akik-megprobaljak-eletben-tartani-szavamat-egyhazamban-kizarassal-lesznek-elhallgattatva

 

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/04/07

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-04-07

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat