Mennyi Vérkönnyet hullatok ezekért a lelkekért, mivelhogy ők elvágták a köldökzsinórt, ami összeköti őket Üdvözítőjükkel

Igazság Könyve:

Szeretetem az emberiség iránt teljes. Én mindenkit szeretek, beleértve azokat is, akik a leggonoszabb tetteket követik el

  1. január 9. csütörtök, 21:41

 

Drága, szeretett leányom, nézz körül – és mit látsz? Egy ellentmondásokkal teli világot. Az egyik oldalon szeretetet, örömet és jóakaratot fogsz látni. De ezt semlegesíti a másik oldal gyűlölete, amit a gonosz érez az emberiség iránt.

Tudnotok kell, hogy bármilyen nyugtalanság, szomorúság, zavarodottság, a bizalom hiánya, méreg és gonoszság, amit a világban láttok megtörténni, csak egyetlen forrásból jöhet. Az emberiség ostora, a Sátán, aki kétségbeesett boldogtalanságot hozott létre Isten gyermekei között. Fájdalmaik az Enyémek lesznek, és éppen emiatt van az, hogy a gonosz ekkora pusztítást okoz: csakhogy bántson Engem.

Leányom, a mai naptól kezdve bármerre is járnál, és bármilyen arcot is látnál, úgy fogod látni azokat, mint ahogy azt Én látom – mind Isten egy-egy gyermeke. Ó, mennyire szeretem mindnyájukat, mennyire szeretném dédelgetni őket, függetlenül hibáiktól és bűneiktől. Nem számít, hogy az, amit tettek, azért volt, csakhogy bántsanak Engem, Én még mindig szeretem őket – minden egyes embert. Nagy örömet érzek, amikor látom sugározni a szeretetet belőlük – a szeretetet, melyet Atyámtól kaptak Ajándékba, Aki megteremtette őket. Az Ő szeretetük az Én Szeretetem, mely hozzájuk vonzza a többi lelket, és aztán így Isten Szeretete mindenüvé szétterjed.

De amikor valamelyik lélekben fájdalmat és szenvedést látok, akkor fájdalmuk az Enyém lesz. Fájdalmukat okozhatja rettenetes szenvedés, amelyet éppen a mások iránti szeretet hiánya idézett elő, ami egyfajta vigasztalanságot hoz magával. Magányukat és elszigeteltségüket szintén érzem, és ez tovább éleszti Együttérzésemet.

Aztán vannak olyan lelkek, akik azzal töltik minden idejüket, hogy nem Tőlem származó dolgok után vadásznak. Azok, akik elutasítanak Engem, teljesen kettétörik a Szívemet. Mennyi Vérkönnyet hullatok ezekért a lelkekért, mivelhogy ők elvágták a köldökzsinórt, ami összeköti őket Üdvözítőjükkel, Aki egyetlen reményük a szabadulásukra! Amikor ezeket a lelkeket látod, leányom, szörnyű fájdalmat fogsz érezni a szívedben, ugyan azt, amit Én is érzek irántuk.

Végül, ott vannak azok, akik azt mondják, hogy Engem képviselnek, de akik arra sem méltók, hogy megtöröljék a Lábamat. Irántam való gyűlöletüket önszeretetük okozza. Mindazonáltal, független attól, hogy milyen gyakran sértegetnek Engem és vezetik félre nyájamat, Én továbbra is vágyom a lelkük után.

Szeretetem az emberiség iránt teljes. Én mindenkit szeretek, beleértve azokat is, akik a leggonoszabb tetteket követik el. Ez így lesz egész végig. Én minden lelket át fogok ölelni, egészen az utolsó napig, amikor a lelkek megmentése érdekében tett minden Erőfeszítésem már teljesen kimerült, így tehát csak azok a lelkek fognak örökre elveszni Számomra, akik a fenevad mélységébe rohannak, és akik elutasítanak Engem, annak ellenére, hogy tudták, menyire szeretem őket.

Mindig szeressétek egymást, minden hibátok ellenére is, úgy, ahogyan Én szeretlek benneteket. Amikor kifogásoltok valakit, emlékezzetek Szeretetemre, és maradjatok csendben. Amikor megvettek másokat, akkor tudnotok kell, hogy ez a gyűlölet nem Tőlem származik. Amikor egymásra néztek, akkor úgy nézzetek a másikra, mintha az Én Szemeimmel néznétek őket. Senkit sem szabad elkerülnötök. Ehelyett legyetek együttérzéssel azok iránt, akikre nehezteltek, megbántanak benneteket, vagy bajt okoznak nektek, mert Én szeretem őket. Ha szerettek Engem, akkor szeretettel fogtok viseltetni azok iránt, akikkel kapcsolatba kerültök.

A Szeretet ragályos, mert Istentől származik. A Szeretetből csak jó származhat.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/szeretetem-az-emberiseg-irant-teljes-en-mindenkit-szeretek-beleertve-azokat-akik-leggonoszabb

 

 

Azok az emberek, akik a mai világban élnek, nem különböznek azoktól, akik évezredekkel ezelőtt éltek

  1. január 11. szombat, 10:48

 

Drága, szeretett leányom, azt akarom, hogy a világ megtudja, mennyire szeretem az embereket, mert Én még a legegyszerűbbet, a legmeggyötörtebbet és a legméltatlanabbat is szeretem. Aki azt gondolja, hogy Én az egyik embert a másik elé helyezem, az nem ismer Engem. Lehet, hogy kedvezek bizonyos lelkeknek, de nem szeretem őket sem jobban, sem kevésbé, mint a szerencsétlen lelkeket.

Én Szeretettel a Szívemben nézek minden lélekre. Én minden lélekhez ragaszkodom, mert ti Tőlem, az Atyától valók vagytok. Bár lehet, hogy gyengeségeitek által megbántódom és haragszom a gonosz szándékaitok és vágyaitok miatt, de az irántatok érzett Szeretetem sohasem hal meg. Isten minden bűnöst szeret, nem számít, hogy azok mit tettek. Istennek van végső Hatalma minden lélek sorsa felett, és ez a hatalom Őt illeti.

Egyedül csak Nekem van Felhatalmazásom arra, hogy ítélkezzek. Egy ember sem kapta meg közületek ezt a jogot. Amikor egy emberi hatóság bűnösnek ítél egy embert, akkor az csak vezekléssel büntetheti meg őt, és nem halállal.  Soha senki sem ítélhet halálra egy embert a bűneiért, független attól, hogy az mennyire gonosz, sem bíró, sem politikai vezető, sem pedig földi Egyházam tagjai. Senki sem ítélheti Pokolra a másikat, mert ha azt mondja, hogy egy lélek elkárhozott, akkor helyette ő lesz az, aki el fog kárhozni, eltekintve attól, hogy mennyi szent cselekedetet vitt végbe az Én Nevemben.

Mennyi időt pazaroltok arra, hogy egymást elítéljetek, ahelyett, hogy elfogadnátok a nektek adott Ajándékot: az egymás iránti szeretet Ajándékát! Szeressétek az Ajándékot, melyet Isten adott mindnyájatoknak, és ami a tietek, kívánságotok szerint adjátok azt tovább, Atyám Akaratának megfelelően. Mégis oly sokan, akik szeretnek Engem, Jézus Krisztust, azt gondolják, hogy Én elnézek minden olyan cselekedetet, melyek az egymás iránti gyűlöletet táplálják. Ehelyett tudnotok kell, hogy Én csak azt akarom, hogy szeressétek egymást, és maradjatok állhatatosak Isten Szavához, amelyet az Ó és az Újszövetség tartalmaz.

Az Ige örök, nem változik meg soha. Azok az emberek, akik a mai világban élnek, nem különböznek azoktól, akik évezredekkel ezelőtt éltek. Talán több tudásotok és információtok lehet, de ti nem vagytok kiválóbbak, mint bármelyik előttetek élő generáció. Az ember halandó. Ebben a tekintetben semmi sem fog változni addig, amíg el nem hozom nektek az Örök Életet.

Álljatok meg és gondolkozzatok. Utasításaim még mindig ugyanazok, mint amelyeket az Én földi Időmben adtam az emberiségnek. Most az egyetlen különbség az, hogy sok ember a tudomány fejlődése miatt azt gondolja, hogy nagyobbak lennének, mint Isten. Sokan annyira hisznek a saját halhatatlanságukban, hogy úgy döntöttek, nem fogadják el azt a tényt, hogy Isten teremtette őket. Sokan azt hiszik, hogy van hatalmuk Isten Törvényeinek átírására.

Sokan úgy döntöttek, hogy felépítik az új Bábel-tornyot, és amikor ezt megteszik, akkor az Atyám Kezének egyetlen ütésétől romba fog dőlni. Akkor az ember rá fog jönni arra, hogy az élet csak Istennel és Istenért létezhet, Isten Akaratának megfelelően. Isten nélkül nincs élet.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/azok-az-emberek-akik-mai-vilagban-elnek-nem-kulonboznek-azoktol-akik-evezredekkel-ezelott-eltek

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/01/10

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-01-10

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat