Címke: pogányság

Nagyon kevés embernek van a mai világban valamilyen hitvallása vagy Istenbe vetett hite

Igazság Könyve:

“2013.10.25 23:55

Drága szeretett leányom, amikor az emberek azzal vádolnak meg téged, hogy ezekkel az Üzenetekkel félelmet terjesztesz, akkor nekik meg kell érteniük az Én valódi szándékomat. A félelem azok gonoszságától származik, akiket átitatott a lélek sötétsége, és akik köztetek járnak. A ti ellenségetek az Én ellenségem. Ők egy olyan hamis lelkiséget fognak létrehozni minden nemzetben, mely nem Tőlem származik. Annyira elbűvölőek lesznek, hogy az előkelők közé fognak beszivárogni, annak érdekében, hogy a sátáni eredetű new age hamis tanait terjesszék. Sokan azt fogják gondolni, hogy ezek a borzalmas cselekedetek csupán ártalmatlan szórakozások, de a látszólag ártatlannak tűnő külső mögött egy ravasz terv húzódik meg: megfosztani a világot a Szentháromságba vetett hitétől.

Nagyon kevés embernek van a mai világban valamilyen hitvallása vagy Istenbe vetett hite, és így tehát, amikor a Sátán szolgái hamis értéket, hamis lelkiséget és pogányságot mutatnak be nekik, sokan lesznek elcsábítva. Vonzani fogják őket a hamis jótékonysági felkérések azok jogaiért, akik a saját életük elfogadására törekszenek, ami ellenszegül az Atyám által lefektetett Törvényeknek. Mivel az Istenbe vetett hitük gyenge, ezért meg fognak nyílni a hazugságoknak. És inkább egy hamis istent fognak imádni, az antikrisztust.

Azért mondom el nektek ezeket a dolgokat, mert ez az Igazság. Ugyan miért ne figyelmeztethetnélek benneteket ezekre a dolgokra? Én Vagyok a ti Üdvözítőtök, és Én fel Vagyok készülve arra, hogy e hosszú és fájdalmas időszak után végre megmentsem mindnyájatokat. Az embernek a Sátán miatt elmondhatatlan nehézségeket kellett elszenvednie. Oly sok ember nem képes megérteni, hogy ő (a Sátán) mennyire tönkreteszi az életet. Tönkreteszi a kapcsolatokat más emberekkel, bűnre csábít benneteket, amely elpusztít, megváltoztat és tőrbe csal benneteket. Bármit is ad nektek, ti mindig üresnek fogjátok érezni magatokat. Ti egyre csak zuhanni és zuhanni fogtok, míg végül züllött és természetellenes cselekedetekbe keveredtek, és mégsem fogtok megelégedésre találni. Egyedül csak Én, Jézus Krisztus, hozhatok igaz békét, szeretetet és üdvösséget nektek. Mivel a földi életetek az antikrisztus miatt meg fog változni, mely változás meghaladja a felfogóképességeteket, Nekem figyelmeztetnem kell benneteket. Nem azért teszem ezt, hogy félelmet keltsek bennetek, hanem hogy az Igazságra készítselek fel titeket. Csak az Igazság fog megszabadítani benneteket azok gonoszságától, akik élnek, lélegeznek, és meg fognak halni a Sátán és démonai iránti hűségük miatt.

Egyedül Én, Jézus, Vagyok a ti utatok, ahol az üldöztetés miatt enyhülést találtok, amelyet ezek a gonosz, ravasz és álnok emberek hoznak a világnak.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/nagyon-keves-embernek-van-a-mai-vilagban-valamilyen-hitvallasa-vagy-istenbe-vetett-hite/

—–
Római katolikus:
2018-10-25

29. évközi hét csütörtök

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Életünk alapja legyen a szeretet; hogy így Krisztusban megkapjuk a megváltás kegyelmének kincseit.
Testvéreim!
Meghajtom térdemet az Atya előtt: tőle származik ugyanis minden közösség az égben és a földön. Adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy Lelke által megerősödjetek benső emberré, hogy a hittel Krisztus lakjék szívetekben, s gyökeret verjetek és alapot vessetek a szeretetben. Akkor majd fel tudjátok fogni az összes szenttel együtt, mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység; megismeritek Krisztusnak minden értelmet meghaladó szeretetét, és beteltek az Isten egész teljességével.
A végtelenül hatalmas Istennek pedig, aki hatalmával bennünk működik, és mindent megtehet azon felül is, amit kérünk vagy megértünk, legyen dicsőség az Egyházban és Jézus Krisztusban minden nemzedéken át mindörökké. Ámen.
Ez az Isten igéje.
Ef 3,14-21

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Kegyes az Isten hozzánk: * jóságával eltölt mindent. 5b. vers. – 5. tónus.
Előénekes: Örvendezzetek, igazak, az Úrban, * a szentekhez dicséret illik.
Dicsérjétek az Urat citerával, * tízhúrú hárfán zengjetek néki.
Hívek: Kegyes az Isten hozzánk: * jóságával eltölt mindent.
E: Sziklaszilárd az Úr Igéje, * minden tettét hűség vezeti.
Az igazlelkűséget és a törvényt szereti, * telve van a föld az Úr irgalmával.
H: Kegyes az Isten hozzánk: * jóságával eltölt mindent.
E: Az Úr szándéka megmarad örökre, * szívének gondolata nemzedékről nemzedékre.
Boldog az a nemzet, amelynek az Úr az Istene, * a nép, amelyet örökségül választott magának.
H: Kegyes az Isten hozzánk: * jóságával eltölt mindent.
E: Az istenfélőkre ügyel az Úr szeme, * akik bíznak az ő Irgalmában.
Megmenti lelküket a haláltól, * és táplálja őket éhínség idején.
H: Kegyes az Isten hozzánk: * jóságával eltölt mindent.
Zsolt 32,1-2.4-5.11-12.18-19

ALLELUJA
Mindent elvetettem, sőt szemétnek tekintek, * csakhogy Krisztust elnyerjem, és őhozzá tartozzam. Fil 3,8-9 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Krisztus evangéliumának sokan ellene mondanak.
Innen támad a sok szakadás és békétlenség a világon.

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon. Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Mennyire várom, hogy ez beteljesedjék!
Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek, nem azt, hanem szakadást. Ezentúl, ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás között: három kettő ellen, és kettő három ellen. Szembekerül apa a fiával és fiú az apjával, anya a lányával és lány az anyjával, anyós a menyével és meny az anyósával.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 12,49-53″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-25

 
 
“2013.10.21 10:56
Ez a hadsereg a legnagyobb üldöztetést fogja végrehajtani keresztény testvéreik ellen. Testvér a testvér ellen fog harcolni az Igazságért folytatott csatában. …”
 

——
Görög katolikus:

Tanácsok

Az imádkozásban tartsatok ki, legyetek éberek és hálás szívűek. Imádkozzatok értünk is, hogy Isten adjon nekünk alkalmat arra, hogy üzenetét hirdessük, és a Krisztusra vonatkozó titkát megismertessük az emberekkel! E miatt az eddig elrejett igazság miatt vagyok most börtönben. Kérlek, imádkozzatok értem, hogy ezt a titkot úgy tudjam feltárni az emberek előtt, hogy ők világosan meg is értsék!

Bölcsen viselkedjetek azok között, akik még nem hisznek Jézusban, és jól használjátok ki az időtöket! Amikor velük beszéltek, legyetek mindig bölcsek és kedvesek! Akkor majd mindig tudni fogjátok, hogy kinek mit válaszoljatok.

Hírek a munkatársakról

Tükhikosz majd elmondja nektek, hogy mi történt velem, és hogyan vagyok. Ő szeretett testvérem, aki velem együtt hűségesen szolgálja az Urat. Éppen azért küldöm most hozzátok, hogy megtudjátok, mi van velünk, és így megvigasztaljon benneteket. Vele megy majd hűséges és szeretett testvérünk, Onézimosz is, aki közétek tartozik. Ők majd elmondanak nektek mindent, ami velünk történt.”

Kinek a hatalmával űzi ki Jézus a gonosz szellemeket?

14 Történt egyszer, hogy Jézus gonosz szellemet űzött ki egy emberből, aki nem tudott beszélni. Miután kiment belőle a gonosz szellem, a néma megszólalt. Ezen mindenki szerfölött elcsodálkozott. 15 Egyesek azonban azt mondták: „A gonosz szellemek fejedelmének, a Sátánnak segítségével űzi ki a gonosz szellemeket!”

16 Mások pedig próbára akarták tenni Jézust, és azt kérték, hogy tegyen valami csodát, mutasson nekik valamilyen csodás mennyei jelet bizonyítékul Istentől. 17 Jézus azonban jól tudta, mit gondolnak róla, és ezt mondta: „Ha egy királyság egyik része a másik ellen támad, az egész elpusztul. Hasonlóképpen tönkremegy az a család is, amelyben belső harcok dúlnak. 18 Ha tehát a Sátán a saját gonosz szellemeit űzi ki, akkor valójában önmaga ellen fordul, és a királysága sem állhat fenn tovább. Ha azt mondjátok, hogy én a Sátán segítségével űzöm ki a gonosz szellemeket, 19 akkor a ti tanítványaitok kinek a segítségével űzik ki azokat? Így hát ők maguk bizonyítják, hogy tévedésben vagytok! 20 Ha pedig én Isten ujjával, vagyis a hatalmával űzöm ki a gonosz szellemeket, akkor nyilvánvaló, hogy Isten Királysága megérkezett hozzátok!

21 Ha az erős fegyveres őrzi a maga házát, akkor biztonságban van a vagyona. 22 Ha megtámadja valaki, aki még nála is erősebb, legyőzi, és elveszi a fegyvereit, amelyekben bízott, akkor a győztes elveszi a legyőzött vagyonát, és a zsákmányt szétosztja.

23 Aki nincs velem, az ellenem van. Aki nem velem együtt arat, az szétszórja a termést.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+11%3A14-23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/10/25

 
“2013.10.25 23:55

Drága szeretett leányom, amikor az emberek azzal vádolnak meg téged, hogy ezekkel az Üzenetekkel félelmet terjesztesz, akkor nekik meg kell érteniük az Én valódi szándékomat. A félelem azok gonoszságától származik, akiket átitatott a lélek sötétsége, és akik köztetek járnak.
A ti ellenségetek az Én ellenségem.
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/nagyon-keves-embernek-van-a-mai-vilagban-valamilyen-hitvallasa-vagy-istenbe-vetett-hite/

“2013.10.18 00:38

Nektek soha nem szabad elfelejtenetek Engem, Jézusotokat, mert Én mindig veletek vagyok, arra várva, hogy Hozzám jöjjetek.

Szeretett Üdvözítőtök,
Az Emberiség Megváltója,
Jézus Krisztus”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/lehetek-en-az-egyetlen-igazi-baratjuk-az-egyetlen-udvosseguk-de-sokan-kozuluk-figyelmen-kivul-fogjak-hagyni-figyelmezteteseimet/

 


Igaz Egyházamat ki fogják dobni Rómából, és éveken át tartó elhagyatottságot kell majd elviselnie

Igazság Könyve:

“2013.09.28 15:23

Drága szeretett leányom, mindig emlékeztesd azokat, akik hisznek bennem, de fogalmuk sincs Második Eljövetelem közeledtéről, hogy legyenek éberek azokra a jelekre, amelyek a Nagy Napot megelőzik, s amelyek meg vannak jövendölve Atyám Könyvében.

Az első jel a nagy hitehagyás. Ez akkor van, amikor eltűnik az Igazságba – Isten Szavába – vetett hit, és amikor a bűnt dicsőítik a világ minden táján. Amikor a hitehagyás belülről hatalmába keríti földi Egyházamat, akkor ez jel arra, hogy Második Eljövetelem nagyon közel van. Amikor látjátok azokat, akik azt mondják, hogy Én választottam őket földi Egyházam vezetésére, hogy a szekuláris világba vetik magukat evilági előnyökért, akkor tudni fogjátok, hogy a változások elkezdődtek. Amikor azt látjátok, hogy Nagy Áldozatom – Keresztrefeszítésem – a vita tárgyát képezi, és Eukarisztiámhoz új értelmezést csatolnak, akkor tudni fogjátok, hogy Egyházamat a pusztába fogják vetni.

Egyházamat illetően azokra utalok, akik nem fognak eltérni az Igazságtól, és akik továbbra is – akárcsak korábban – el fogják fogadni Isten Szavát. Igaz Egyházamat ki fogják dobni Rómából, és éveken át tartó elhagyatottságot kell majd elviselnie. A pogányok össze fogják (Egyházamat) taposni, és szenvedni fog, de Irgalmam által sértetlen marad, és a bátor lelkeket, akik nem fognak cserbenhagyni Engem, rendkívüli Ajándékokban fogom részesíteni. Amint az utálatos, úgynevezett „csodák”, a gyógyulások, a hamis alázat gesztusa és az emberiség iránti hamis szeretet láthatóvá válik Egyházam burkában, felismerhető lesz valódi természetfölötti beavatkozásom is. Én a Keresztes Imahadjárat-Csoportjaim által fogom megismertetni a Szentlélek jelenlétét azokkal, akik csúfolják és gúnyolják őket. Imacsoportjaim sok csodával lesznek megajándékozva, és azok akik imádkozzák az Imákat, mint ajándék, mely segít szeretett tanítványaimnak, hogy megbirkózzanak a vallási üldöztetéssel.

Az üldöztetés, amelyről beszélek elsődlegesen lelki jellegű. Igaz tanítványaim – értem ez alatt a minden felekezetből való, bárhol lévő Keresztényt – nagyon bánatosan fognak nézni, amikor tanúi lesznek annak a nagy csalásnak, amely a Katolikus Egyházra fog leereszkedni. A Katolikus Egyház át fogja ölelni a szekuláris világot, és ki fogja jelenteni, hogy a halálos bűn többé már nem létezik. A bűnt nem fogják bűnként elismerni, és megtévesztvén az ártatlanokat, azt fogják mondani, hogy nem nehéz bejutni Királyságomba. A gyónás jelenlegi formáját megszüntetik. Az embereknek azt fogják mondani, hogy a maguk módján kérjenek bűnbocsánatot (Istentől), és éppen ezért sokan nem fogják venni a fáradtságot, hogy megbocsátásomat kérjék. Azért nem fogják ezt megtenni, mert már nem fogják elismerni, hogy szándékosan bűnt követtek el, és azért, mert Isten úgyis megbocsát mindent. * Ez az a tévedés, ami meg volt jövendölve, és ami milliókat fog a Pokol tüzébe vezetni, ahová pedig a hamis próféta és az antikrisztus fogja vezetni őket.

Hamarosan a Katolikus Egyházban mindenütt pogány ünnepeket és fesztiválokat fognak bevezetni. A pogányok és azok, akik utálják Istent, meghívást fognak kapni az oltárokhoz, a tabernákulum elé. Azt fogják bejelenteni, hogy ez az ünnep a Szentáldozás újabb formája – Isten minden gyermeke egyesül annak érdekében, hogy tiszteletben tartsák egymás hitét és emberi jogait. Tőletek, követőim azt fogják kérni, hogy tiszteletet mutassatok azok iránt, akik meg akarják szüntetni a Szent Eukarisztiában lévő Jelenlétemet. Amennyiben nem karoljátok fel a pogányságot, azzal fognak vádolni benneteket, hogy Keresztény-ellenesek vagytok. Így fognak majd becsapni mindnyájatokat. Így fognak majd Engem, Jézus Krisztust meggyalázni. Ugyanezt fogják tenni az iskolákban is, hogy száműzzék a Kereszténységet. Hasonlóan fognak cselekedni a politikai körökben is, amikor mindent, ami velem kapcsolatos, el fognak törölni. Egyetlen más vallás sem lesz ilyen gyűlölet célpontja. A Kereszténységet, mert az maga az Igazság, el fogják pusztítani.

Az, amit nem vesztek észre, hogy ezáltal ti magatok váltok önként részeseivé ennek a gonosz megszentségtelenítésnek, hogy a lelketek megsötétedik, és idővel elpártoltok a saját üdvösségetektől.

Csak áruljatok el Engem – és Én meg fogok bocsátani nektek. Csak tagadjatok meg Engem – és Én meg fogok bocsátani nektek. De ha meggyaláztok Engem és a fenevadnak esküdtök hűséget, akkor teljesen elszakadtok Tőlem, és lehetetlennek fogjátok találni, hogy Irgalmamat elfogadjátok.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/igaz-egyhazamat-ki-fogjak-dobni-romabol-es-eveken-at-tarto-elhagyatottsagot-kell-majd-elviselnie/

 
0924:
“2013.09.24 11:18
A vallási háború lesz a középpontja ennek az ellenőrzésnek, és Keresztény Egyházaim vezetőit legyőzik és megsemmisítik a fenevadra való előkészület során, aki mind a négy birodalmat ellenőrizni fogja. Isten egyetlen (nagy) hatalmat sem jogosít fel arra – amelyek szembeszállnak Isten Szavával, vagy megpróbálják elpusztítani gyermekeit –, hogy erőszakkal elfogják azokat, akiknek a neve fel van írva az Élet Könyvében. És miközben Én a Keresztényekről beszélek és arról, hogy mennyire szükséges, hogy hűek maradjanak Hozzám, ugyanúgy utalok a zsidókra is, mert Szent Mihály arkangyal, aki a védelmezőjük, őrködni fog fölöttük, és segíteni fog nekik, hogy ellenálljanak az üldöztetésnek, amelyet nekik is el kell viselniük, mint Isten választott népének.” 
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-vilag-negy-resze-amire-utalok-a-negy-nagyhatalom-az-egyesult-allamok-oroszorszag-europa-es-kina/
 
 

“… 11 Boldogok és áldottak vagytok, amikor miattam üldöznek, bántanak titeket, vagy mindenféle rosszat mondanak rólatok ok nélkül. 12 Örüljetek és ujjongjatok, mert igen nagy jutalom vár rátok a Mennyben! Így üldözték azokat a prófétákat is, akik előttetek éltek.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+5%3A1-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


—–
Római katolikus:
09-29Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok

Vagy:
OLVASMÁNY Dániel próféta könyvéből
Az angyalok ezrei szolgáltak Istennek, és hódoltak előtte.
Én, Dániel az éjjeli látomásban láttam, hogy egyszer csak trónokat állítottak fel, és az Ősöreg leült. Ruhája fehér volt, mint a hó, fején a haj tiszta, mint a gyapjú. Trónja lobogó lángból volt, trónja kerekei meg izzó parázsból. Tűzfolyó eredt belőle és folyt tovább. Ezerszer ezren szolgáltak neki, és tízezerszer tízezren álltak előtte, ítéletet tartottak és felnyitották a könyveket.
Láttam az éjjeli látomásban, hogy íme, az ég felhőin valaki közeledik. Olyan volt, mint az Emberfia. Amikor az Ősöreghez ért, színe elé vezették. Hatalmat, méltóságot és királyságot adott neki. Minden népnek, nemzetnek és nyelvnek neki kellett szolgálnia. Hatalma örök hatalom volt, amely nem enyészik el soha, és királysága nem megy veszendőbe.
Ez az Isten igéje.
Dán 7,9-10.13-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Angyalaid előtt zsoltárt éneklek, * magasztallak téged, Istenem. 1c. vers. – 12. tónus.
Előénekes: Ünnepellek, Uram, szívem mélyéből, * mert meghallgattad ajkam igéit.
Angyalaid előtt zsoltárt éneklek, * szent templomodban arcra borulok.
Hívek: Angyalaid előtt zsoltárt éneklek, * magasztallak téged, Istenem.
E: Szent neved mindig megvallom, * irgalmadért és igaz voltodért.
Amely napon hozzád kiáltok, hallgass meg engem, * gyarapítsd az erőt lelkemben.
H: Angyalaid előtt zsoltárt éneklek, * magasztallak téged, Istenem.
E: Dicsőítsen téged a föld minden királya, * amikor meghallja ajkad szózatát.
Az Úr útjairól énekeljenek, * mert nagy az Úr dicsősége.
H: Angyalaid előtt zsoltárt éneklek, * magasztallak téged, Istenem.
Zsolt 137,1-2a.2bc-3.4-5

Vagy:
SZENTLECKE a Jelenések könyvéből
Mihály és angyalai harcoltak a sátánnal.
Én, János, láttam, hogy nagy harc támadt a mennyben: Mihály és angyalai harcoltak a sárkány ellen. A sárkány és angyalai védekeztek, de nem tudtak ellenállni, s nem maradt számukra hely a mennyben. Levetették a nagy sárkányt, az őskígyót, aki maga az ördög, a sátán, aki elcsábítja az egész világot. A Földre vetették, s vele együtt letaszították angyalait is.
Ekkor harsány hangot hallottam az égben: „Eljött Istenünk üdvössége, ereje és országa, és Fölkentjének királysága, mert letaszították testvéreink vádlóját, aki éjjel-nappal vádolta őket Istenünk trónja előtt. De legyőzték a Bárány vérével és tanúságuk igéjével. Még életüket sem kímélték mindhalálig!
Ezért örvendezzetek, ti, mennyek, és ti, akik benne laktok!”
Ez az Isten igéje.
Jel 12,7-12a

ALLELUJA
Áldjátok az Urat, mind, ti, mennyei seregek: * szolgái, akik akaratát teljesítitek! Zsolt 102,21 – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Látni fogj átok, amint az Emberfia felett fel-alá szállnak Isten angyalai.
Egy alkalommal: Amikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik hozzá, így szólt: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség!”
Nátánáel megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus így felelt: „Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt.” Nátánáel erre elismerte: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya.”
Jézus így szólt: „Azért hiszel, mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt. Nagyobb dolgokat is fogsz látni ennél.” Majd így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 1,47-51″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-09-29


——
Görög katolikus:

Milyen lesz a testünk a feltámadáskor?

35 De azt kérdezhetné valaki: „Hogyan támadhatnak fel a halottak? Milyen testben jönnek vissza az életbe?” 36 Ezek ostoba ellenvetések! Gondolj arra, amikor elveted a gabona vetőmagját! Az előbb „meghal” a földben, és csak azután fog kihajtani. 37 Ami pedig kinő belőle, az nem is hasonlít az elvetett magra, hanem a magnak megfelelő növény lesz, például búza vagy más gabonaféle. 38 Isten azonban felnöveszti, és arra a mintára formálja, amelyet annak a bizonyos növénynek tervezett. Minden egyes fajnak a saját alakját adja.

39 Az élőlények különböző csoportjainak a teste és formája is különböző. Más az emberi test, más a négylábú állatok teste, megint más a madaraké, vagy a halaké. 40 Az égitestek pedig egészen mások, mint a földi élőlények. Bizony, nagy különbség van az égitestek szépsége és a földi élőlények szépsége között! 41 Még az égitestek sem egyformák: más a Nap ragyogása, más a Hold fényessége, megint másféle a csillagok fénye. Sőt, még a csillagok is különböznek egymástól a fényüket tekintve!

42 Így van ez a halottak feltámadásával is. Az emberi test, amelyet „elvetünk” a földbe, romlandó, és el is pusztul. A feltámadott test viszont romolhatatlan és elpusztíthatatlan! 43 Amikor eltemetjük a holttestet, az egyáltalán nem szép látvány, de amikor feltámad, már dicsőséges lesz! Amikor eltemetjük, már nincs benne semmi erő, de milyen erőteljes lesz, amikor majd feltámad! 44 Amikor eltemetjük, közönséges emberi testet temetünk el, de amikor feltámad, már szellemi test lesz!

Igen, ahogyan van hús-vér emberi test, amelyet az emberi lélek ural, úgy van szellemi test is, amelyet a szellem kormányoz. 45 Erről beszél az Írás: „Az első ember, Ádám, élő lélekké lett.”[a] Az „utolsó Ádám”[b] viszont életet adó szellem.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+15%3A35-45&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Meggyógyít egy béna férfit

17 Egyik nap, amikor Jézus éppen tanított, farizeusok és törvénytanítók is hallgatták, akik Galilea és Júdea különböző városaiból és Jeruzsálemből érkeztek. Az Örökkévaló ereje volt Jézussal, hogy gyógyítson. 18 Eközben néhány ember érkezett, akik hordágyon egy megbénult férfit akartak Jézus elé vinni, 19 a nagy tömeg miatt azonban nem tudtak a közelébe férkőzni. Ezért felmentek a tetőre, kibontották, és úgy eresztették le a hordágyat Jézus elé. 20 Amikor Jézus látta a hitüket, a beteghez fordult: „Barátom, a bűneid meg vannak bocsátva.”

21 Erre a törvénytanítók és farizeusok így okoskodtak magukban: „Kicsoda ez, hogy ilyet merészel mondani?! Hiszen ezzel megsérti Istent, aki egyedül jogosult a bűnöket megbocsátani!”

22 Jézus átlátott rajtuk, és így felelt meg nekik: „Miért okoskodtok így? 23 Vajon melyik könnyebb, ha azt mondom a bénának: bűneid meg vannak bocsátva! — vagy azt: kelj fel, és menj el? 24 Győződjetek meg róla: az Emberfia felhatalmazást kapott, hogy itt a földön megbocsássa a bűnöket.”

Ekkor a beteghez fordult: „Én mondom neked, kelj fel, fogd a hordágyadat, és menj haza!”

25 Az pedig azonnal felállt, felvette a hordágyát, és Istent dicsőítve hazament. 26 Ezt látva mindenki magán kívül volt a csodálkozástól, dicsérték Istent, istenfélelem fogta el őket, és ezt mondták: „Csodálatos dolgokat láttunk ma!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+5%3A17-26&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/09/29
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–
Tóra:

A világ teremtése

Kezdetben teremtette Isten az eget, a földet és mindent, ami égen-földön létezik. A föld kaotikus, lakatlan és üres volt, a mélységet sötétség borította be. De Isten Szelleme ott lebegett[a] a mélységes vizek fölött.

Első nap

Parancsolt Isten: „Legyen világosság!” — és fölragyogott a világosság.

Akkor Isten megvizsgálta a világosságot, és örömét lelte benne.[b] Majd elválasztotta a világosságot a sötétségtől. Azután elnevezte a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának. Majd leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt az első nap.[c]

Második nap

Azután ismét parancsolt Isten: „Legyen boltozat[d] a vizek között, hogy elválassza a vizeket egymástól!”

Így teremtette Isten a boltozatot, amely elválasztotta a boltozat alatti vizeket a boltozat fölötti vizektől — és úgy is lett.

Majd elnevezte a boltozatot égnek. Leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt a második nap.

Harmadik nap

Azután ismét parancsolt Isten: „Gyűljön össze az ég alatt minden víz egy helyre, és váljon láthatóvá a szárazföld!”[e] — és úgy is lett.

10 Majd elnevezte a szilárd alapzatot szárazföldnek, az összegyűlt vizet pedig tengernek. Akkor Isten megvizsgálta, amit alkotott, és örömét lelte benne.

11 Azután ismét parancsolt Isten: „Sarjadjon ki a földből mindenféle zöldellő növény: magot termő lágyszárú növények és gyümölcsfák, amelyek termésében szintén mag van!” — és úgy is lett. 12 A földből kihajtott mindenféle zöldellő növény: magot termő lágyszárú növények és gyümölcsfák, amelyek termésében szintén mag van. Akkor Isten megvizsgálta, amit alkotott, és örömét lelte benne. 13 Majd leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt a harmadik nap.

Negyedik nap

14 Azután ismét parancsolt Isten: „Legyenek világító égitestek az ég boltozatán! Válasszák el a nappalt az éjszakától, szolgáljanak jelekül, és mutassák meg a kijelölt időket[f], napokat és éveket! 15 Ragyogjanak az ég boltozatán, és világítsák meg a földet!” — és úgy is lett. 16 Így alkotta Isten a két nagy világító égitestet: az erősebb fényűt, hogy nappal uralkodjon, és a gyengébb fényűt, hogy éjjel uralkodjon. Megalkotta a csillagokat is. 17 Isten helyezte ezeket az ég boltozatára, hogy világítsanak a földre, 18 hogy uralkodjanak nappal és éjjel, és hogy válasszák el a világosságot a sötétségtől. Akkor Isten megvizsgálta, amit alkotott, és örömét lelte benne. 19 Majd leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt a negyedik nap.

Ötödik nap

20 Azután ismét parancsolt Isten: „Mindenfajta vízi élőlény nyüzsögjön a vizekben! A föld felett, az ég boltozatán repdessenek szárnyas élőlények!” 21 Így teremtette Isten a nagy víziállatokat és mindenféle egyéb vízi élőlényt, amelyek élnek, mozognak, és tömegesen nyüzsögnek a vízben. Teremtett mindenféle repülő szárnyas állatot is. Akkor Isten megvizsgálta, amit teremtett, és örömét lelte benne. 22 Majd megáldotta őket: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, sokasodjatok, és népesítsétek be a tenger vizét! A szárnyas állatok is sokasodjanak, és terjedjenek el a földön!” 23 Majd leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt az ötödik nap.

Hatodik nap

24 Azután ismét parancsolt Isten: „Hozzon elő a föld mindenfajta szárazföldi állatot[g]: háziállatokat, kisebb és nagyobb vadállatokat!” — és úgy is lett. 25 Így alkotott Isten mindenféle nagyobb vadállatot, háziállatot és kisebb állatot. Akkor Isten megvizsgálta, amit alkotott, és örömét lelte benne.

26 Szólt Isten: „Alkossunk embert[h], aki hasonló hozzánk, és olyan, mint mi. Uralkodjon a tenger halain, az ég madarain és a háziállatokon. Uralkodjon az egész földön[i] és a kisebb állatokon, amelyek a földön mozognak!” 27 Megteremtette hát Isten az embert, aki hasonlít hozzá. Úgy teremtette, hogy olyan legyen, mint ő. Férfinak és nőnek teremtette őket. 28 Azután megáldotta őket:

„Legyetek termékenyek,
    szaporodjatok, sokasodjatok,
népesítsétek be a földet,
    és vegyétek birtokba!
Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain
    és a többi állatokon,
    amelyek a földön élnek és mozognak.”

29 Még azt is mondta nekik Isten: „Nézzétek! Nektek adok az egész földön minden magot termő növényt és minden gyümölcsfát, amelynek termésében mag van — ezek fognak táplálni benneteket. 30 A föld összes állatainak pedig a zöldellő növényeket adom táplálékul. A mezei vadaknak, az égi madaraknak, és minden egyéb szárazföldi állatnak, amelyben az élet lehelete van, odaadtam a föld összes zöld növényét, hogy azt egyék.” 31 Akkor Isten megvizsgált mindent, amit létrehozott, és nagyon jónak találta. Majd leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt a hatodik nap.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Ezt mondja az Örökkévaló, az Isten,
    aki teremtette és kiterjesztette az eget,
aki megalapozta a földet,
    és sarjasztott belőle élőket,
aki leheletet ad az embereknek,
    és az élet szellemét a föld lakóinak.

„Én, az Örökkévaló hívtalak el téged igazságban,
    megőrizlek, és fogom a kezed.
Szövetségül adtalak a népnek,
    világosságul a nemzeteknek.
Elhívtalak, hogy a vakok szemeit megnyisd,
    a foglyokat a börtönből kihozd,
    és a rabokat a sötétség fogságából kiszabadítsd.
Én vagyok az Örökkévaló,
    ez a nevem!
Dicsőségemet másnak nem adom,
    dicséretem a bálványoknak át nem engedem!
Lássátok meg, vegyétek észre,
    a régi dolgoknak örökre vége!
Most újakat hirdetek,
    s mielőtt kisarjadnak,
    tudatom veletek.”

Zsoltár

10 Énekeljetek az Örökkévalónak új éneket![a]
    Dicsérjétek őt a föld széléig mindenütt!
Énekeljetek, akik tengerre szálltok,
    és ti is, tengeri lények, mind!
Távoli partok lakói,
    ti is énekeljetek!
11 Zengjen a puszta és a városok,
    ujjongjanak Kédár falvai!
Kiáltsanak örömmel a sziklákon lakók,
    a hegycsúcsokról kiáltsanak!
12 Dicsőítsék az Örökkévalót,
    hirdessék dicséretét a szigetek
    és a távoli partok lakói!
13 Akkor az Örökkévaló kijön,
    mint hatalmas hős,
feltámad harci kedve,
    mint az erős harcosé,
csatakiáltása messze hangzik,
    felharsan félelmetes hangja,
s ellenségeit mind letiporja.

Vezetem a vakokat

14 „Régóta hallgattam,
    türtőztettem magam,
    nem szóltam.
De most kiáltok,
    mint a vajúdó asszony.
Nyögök és zihálok,
    mint aki szül.
15 Elpusztítok hegyeket és dombokat,
    kiszárítok erdőket és mezőket,
    kiszárítok folyókat és tavakat.
16 Vezetem a vakokat olyan úton,
    amelyet nem ismernek,
viszem őket olyan ösvényeken,
    ahol még nem jártak.
A sötétséget előttük világossággá teszem,
    a göröngyös utakat elegyengetem.
Bizony, ezeket teszem velük,
    s őket soha el nem hagyom.
17 De akik bálványokban bíznak,
és ezt mondják nekik: »Ti vagytok isteneink!«
    — mind meghátrálnak és megszégyenülnek.”

Nézzétek szolgámat!

18 „Ó ti süketek, hallgassatok rám!
    Ti vakok, nézzetek ide!
19 Nézzétek szolgámat!
    Van-e olyan vak, mint ő?
Nézzétek követemet!
    Kicsoda oly süket, mint ő?
Bizony, nincs más,
    aki ennyire vak lenne,
mint az Örökkévaló szolgája
    és szövetséges társa!”
20 Sokat láttál,
    de nem vetted észre!
Füled is nyitva volt,
    mégsem hallottad meg szavam!
21 Az Örökkévaló a legjobbat adta szolgájának:
    nagy és dicsőséges törvényét.[b]
22 De nézd a népet,
    hogy kirabolták, kifosztották!
Bilincsbe verték,
    tömlöcbe zárták őket!
Zsákmányul estek,
    és nem volt szabadítójuk!
Kifosztották őket mindenükből,
    és senki sem mondta:
„Add vissza nekik!”

23 Ki figyel rám közületek?
    Ki gondol azzal, ami következik?
24 Ki szolgáltatta ki
    Jákób népét ellenségeinek?
    Ki adta zsákmányul Izráelt kirablóinak?
Vajon nem az Örökkévaló,
    aki ellen vétkeztünk mindannyian,
    akinek útjain járni nem akartunk,
    s tanítására nem figyeltünk?
25 Ezért ránk zúdult izzó haragja,
    ezért támadtak ránk erős ellenségeink!
Lángolt körülöttünk a tűz,
    de észre sem vettük!

Már meg is perzselt lángja,
    mégsem vettük szívünkre,
    s nem tértünk észre!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+42%3A5-55&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://www.hebcal.com/sedrot/bereshit
—-

Négy hatalmas birodalom fog kiemelkedni, mint fő forrás, ahonnan a háborúkat fogják irányítani

Igazság Könyve:

“2013.09.21 00:22

Drága szeretett leányom, amint a hamis próféta hatalma egyre csak növekszik, sok minden fog történni a világban, és aki kifogásolni merné őt, figyelmen kívül fogják hagyni, még azokat is, akik Egyházam legmagasabb beosztásaiban vannak.

A politikai nézeteltérések eredményeképpen a Föld négy részre fog elkülönülni. Négy hatalmas birodalom fog kiemelkedni, mint fő forrás, ahonnan a háborúkat fogják irányítani. Mivel ezek a birodalmak hatalmukban megnövekednek, sok részét fogják ellenőrizni a Világnak, de nem mindet, mert Atyám azt nem engedné meg.

Ezen nemzetek mindegyike egymás ellen fog harcolni, bár azt fogják állítani, hogy együtt dolgoznak. Amint a bizalmatlanság növekszik, mindegyikük megpróbálja felülmúlni a másikat, és a harcok tovább folytatódnak. Ők a saját nemzetük szegény rétegeinek nagy részét el fogják pusztítani. Az embereknek, akik fölött uralkodnak, kevés hatalmuk marad, ahol a demokrácia csupán egy cérnaszálon fog függni. Éppen ezek az ártatlan és szenvedő lelkek azok, akik meg fogják kapni Isten Védelmét, ha rendelkeznek az Élő Isten Pecsétjével.

Soha ne becsüljétek alá Istennek ezt a kötetlen Ajándékát. Az Élő Isten Pecsétje meg fog védeni benneteket a testi és a lelki haláltól a háborúk ideje alatt. Kérlek, hogy juttassátok el ezt a lehető legtöbb emberhez minden nemzetben.

Egyiptom és Szíria hatalmi harcba fog keveredni, ami Izraelre is kihatással lesz. A zsidóknak sok ellensége van. Minden háború, mely célpontba veszi és magával ragadja ezt a két országot, egy végső csatát fog eredményezni, melybe Izrael is bele fog keveredni, és a legrosszabb népirtást fogják elszenvedni a Második Világháború óta.

Jeruzsálem bukása és felemelkedése meg van jövendölve, és ezeknek a csatáknak meg kell történniük, mielőtt még a próféciák beteljesülnének.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/negy-hatalmas-birodalom-fog-kiemelkedni-mint-fo-forras-ahonnan-a-haborukat-fogjak-iranyitani/

—–
Római katolikus:
09-21

Szent Máté apostol és evangélista

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Mindegyikünk Krisztus ajándékozásának mértéke szerint részesült a kegyelemben.

Kérlek benneteket, én, aki fogoly vagyok az Úrban, hogy éljetek méltón ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok; teljes alázatban, szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel. Törekedjetek arra, hogy a béke kötelékével fenntartsátok a lelki egységet. Egy a Test és egy a Lélek, mint ahogy hivatástok is egy reményre szól. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten, mindnyájunk Atyja, aki minden fölött áll, mindent áthat és mindenben benne van.
Mindegyikünk Krisztus ajándékozásának mértéke szerint részesült kegyelemben. Ő némelyeket apostollá, másokat prófétává, ismét másokat evangélistává, pásztorrá és tanítóvá tett, hogy szolgálatuk betöltésére neveljék a szenteket, és fölépítsék Krisztus testét, amíg mindnyájan el nem jutunk a hitben és az Isten Fia megismerésében az egységre, és meglett emberré nem leszünk, elérve Krisztus teljes életkorának mértékére.
Ez az Isten igéje.
Ef 4,1-7.11-13

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Minden földre * elhat szózatuk. 2a. vers. – 2. tónus.
Előénekes: Isten dicsőségét az egek hirdetik, * a mennybolt vallja kezének művét.
Ezt harsogja át egyik nap a másiknak, * erre oktatja éj az éjszakát.
Hívek: Minden földre * elhat szózatuk.
E: Nem olyan hang ez, nem olyan beszéd, * hogy meg ne értenéd szavát.
Minden földre elhat szózatuk, * a földkerekség végéig eljut igéjük.
H: Minden földre * elhat szózatuk.
Zsolt 18,2-3.4-5

ALLELUJA
Téged, Isten, dicsérünk, * téged Úrnak ismerünk! Téged dicsér, egek Ura, * apostolok boldog kara. – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus szólt Máténak: „Kövess engem!” Ő azonnal fölkelt és követte az Urat.
Abban az időben amint Jézus továbbhaladt, látott egy Máté nevű embert a vámasztalnál ülni. Így szólt hozzá: „Kövess engem!” Az felállt és követte őt. Később, amikor Jézus az ő házában vendégeskedett, eljött sok vámos és bűnös, és helyet foglaltak az asztalnál Jézussal és tanítványaival együtt. Meglátták ezt a farizeusok és megkérdezték tanítványait: „Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?” Jézus meghallotta ezt, és így válaszolt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek csak, és tanuljátok meg, mit jelent ez: »Irgalmasságot várok és nem áldozatot!« Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 9,9-13

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-09-21


——
Görög katolikus:

20 Testvéreim, ne úgy gondolkozzatok, mint a gyerekek! Csak a gonoszságban legyetek olyanok, mint a csecsemők! 21 Mert ezt mondja az Írás[a]:

„Olyanok által fogok ehhez a néphez szólni,
    akik más nyelveken beszélnek,
és
idegenek szájával beszélek népemhez,
    de még így sem hallgatnak rám”[b]

— ezt mondja az Úr.

22 Ezért a nyelveken szólás ajándéka jel a hitetlenek számára, nem pedig a hívők számára. A prófétálás ajándéka azonban nem a hitetleneknek, hanem a hívőknek szóló jel. 23 Gondoljátok csak meg: az egész helyi gyülekezet összejön, és ti mind egyszerre beszéltek a nyelveken szólás ajándékát használva. Ha ekkor valaki bejön közétek, aki nem tartozik hozzátok, vagy hitetlen, biztosan azt fogja hinni, hogy mind őrültek vagytok. 24 Viszont, ha a gyülekezetben mind prófétáltok, és akkor jön be közétek egy idegen vagy hitetlen, akkor az ott elhangzó próféciák megmutatják a bűneit, és meggyőzik őt, hogy bűnös. 25 Így azután, mivel a szíve titkai kiderülnek, az idegen a földre borulva imádja majd Istent, és azt fogja mondani: „Bizony, Isten itt van közöttetek!”[c] …”

 
 
 

A kapernaumi zsinagógában31 Jézus ezután Galilea egyik városába, Kapernaumba ment. Itt is tanított szombaton a zsinagógában. 32 Mindenki csodálkozott a tanításán, mert olyan tekintéllyel beszélt, mint aki hatalommal rendelkezik. 33 A zsinagógában az egyik férfi, akiben gonosz szellem lakott, nagy hangon kiabálni kezdett: 34 „Mi közünk hozzád, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy te: az Isten Szentje!” 35 Jézus azonban ráparancsolt a gonosz szellemre: „Hallgass el! Menj ki belőle!” Ekkor a gonosz szellem mindenki szeme láttára a földre dobta azt az embert, de nem ártott neki, hanem kiment belőle.

36 Ezen mindenki megdöbbent, és ezt kérdezgették egymástól: „Vajon miféle tanítás ez? Erővel és hatalommal parancsol a gonosz szellemeknek, azok engedelmeskednek neki, és kimennek az emberekből!” 37 Ezután Jézus híre az egész környéken elterjedt.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+4&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/09/22
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Tóra:

Senkinek, se papnak, se püspöknek, se bíborosnak, se a pápának nincs joga ahhoz, hogy átírja Isten Szavát

Igazság Könyve:

“2013.09.19 19:26

Drága szeretett leányom, miután a Liturgiát megváltoztatták és Színem előtt megszentségtelenítették, szegény felszentelt szolgáim nagy bánatukban futva fognak majd Hozzám jönni. Csak miután ez megtörténik, fogják felismerni, hogy Isten Prófétája az, aki Isten Szavát ismertté teszi, és hogy ez az Igazság. Isten Szava Igazság. Amennyiben az Isten gyermekeinek adott próféciák Tőle vannak, az csak a teljes Igazság lehet, egyébként nem Tőle valók.

Sokan össze fognak gyűlni, és egyesülni fognak, hogy olyan módon készüljenek fel az Irántam való tiszteletük kifejezésére, ami valóban tisztel Engem, mert semmi sem fog az útjukba állni, hogy elősegítsék Szent Szavam, a Szentmise és a Legszentebb Eukarisztia fennmaradását. De sokan még akkor sem fogják látni a hibákat, amelyek a gyanútlan lelkek számára bemutatásra kerülnek.

Csak, amikor Isten Egyházáról azt fogják állítani, hogy egységben van a pogányokkal és nevetséges gyakorlataikkal, fogja sok felszentelt szolgám megérteni, hogy valójában mi is történik. Csak, amikor a pogány szimbólumok és a sátáni jelek kezdenek megjelenni a Keresztény Egyházak külső és belső bejáratain, fognak futni az életükért. Nagy lesz a félelem a szívükben, mert sokaknak közülük abban a szakaszban nem lesz hova menniük, mivel nem készültek fel erre a napra. Ezek lesznek azok, akikre vadászni fognak, mivel ők nem válaszoltak Hívásomra. Büszkeségük és önteltségük megakadályozta őket abban, hogy Hangomat felismerjék. Felszentelt szolgáim közül oly sokan esnek tudatlanságuk fogságába, és oly sokan lesznek tehetetlenek a hamis próféta, az ő serege és az antikrisztus uralkodásával szemben. Ezek ketten könyörtelenek lesznek azon igyekezetükben, hogy ellenőrizzenek minden nemzetet, és aki az útjukba mer állni, azt elpusztítják.

Miközben földi Egyházam felszentelt szolgái csapdába esnek – kivéve, ha csak fel nem készültek –, a Hozzám, Jézus Krisztushoz hűséges hívő lelkek lesznek azok, akiket súlyos tévedésbe fognak vezetni, ami oly keserű bánatot okoz Nekem. Sokan még akkor is félni fognak attól, hogy hűtlenséget mutassanak az Egyházzal szemben, amikor már megváltoztatták Tanításaimat, Szent Tanaimat és a Szentségeket. Nekik most tudniuk kell, hogy senkinek, se papnak, se püspöknek, se bíborosnak, se a pápának nincs joga ahhoz, hogy átírja Isten Szavát. Amikor ezt megteszik, akkor megszegik Isten Törvényét.


Csak Isten azon Egyháza tévedhetetlen, amely hű marad Tanításaimhoz. Ha egyszer a kötelék – az a kötelék, mely szerint csakis az Igazságot hirdetik az Én Nevemben – elszakad, ők is elszakadnak Tőlem. Én vagyok az Egyház. Ti, követőim, felszentelt szolgáim, akkor tartoztok Hozzám, amikor betartjátok Szent Tanaimat.Az Egyház – az Én Egyházam – sértetlen marad, mert az Igazságot nem lehet soha megváltoztatni. Azok, akik elszakadnak Tőlem, nem lehetnek részei földi Egyházamnak.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/senkinek-se-papnak-se-puspoknek-se-biborosnak-se-a-papanak-nincs-joga-ahhoz-hogy-atirja-isten-szavat/

—–
Római katolikus:

2018-09-1924. évközi hét szerda

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Szükséges a hit; a remény és a szeretet, de legnagyobb köztük a szeretet.
Testvéreim!
Törekedjetek értékesebb adományokra! Ezért mindennél magasztosabb utat mutatok nektek.
Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom. Lehet prófétáló tehetségem, ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat, hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek. Szétoszthatom bár mindenemet a nélkülözők között, odaadhatom a testemet is égőáldozatul, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem.
A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.
A szeretet nem szűnik meg soha. A prófétálás véget ér, a nyelvek elhallgatnak, a tudomány elenyészik. Megismerésünk most még töredékes, és töredékes a prófétálásunk is. Ha azonban elérkezik a tökéletes, véget ér az, ami töredékes. Gyermekkoromban úgy beszéltem, mint a gyermek, úgy gondolkoztam, mint a gyermek, úgy ítéltem, mint a gyermek. De amikor elértem a férfikort, elhagytam a gyermek szokásait. Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek meg mindent, ahogy most engem ismernek.
Most még megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet.
Ez az Isten igéje.
1Kor 12,31-13,13

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Boldog az a nemzet, * melyet az Úr örökségül választott magának. 12b. vers. – 5. tónus.
Előénekes: Dicsérjétek az Urat citerával, * tízhúrú hárfán zengjetek néki.
Énekeljetek néki új éneket, * zengjetek zsoltárt ujjongó szóval.
Hívek: Boldog az a nemzet, * melyet az Úr örökségül választott magának.
E: Sziklaszilárd az Úr igéje, * minden tettét hűség vezeti.
Az igazlelkűséget és a törvényt szereti, * tele van a föld az Úr irgalmával.
H: Boldog az a nemzet, * melyet az Úr örökségül választott magának.
E: Boldog az a nemzet, amelynek az Úr az Istene, * a nép, amelyet örökségül választott magának.
Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk.
H: Boldog az a nemzet, * melyet az Úr örökségül választott magának.
Zsolt 32,2-5.12 és 22

ALLELUJA
Uram, a te tanításod lélek és élet: * örök életet adó igéid vannak. Vö. Jn 6,63c és 68c – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Akik mindenben kifogásolni valót találnak, azoknak sem Keresztelő János szigorú élete, sem Jézus emberi közvetlensége nem tetszik.
Egy alkalommal Jézus így szólt a néphez:
Kihez hasonlítsam e nemzedék fiait? Kihez is hasonlítanak? Olyanok, mint az utcán tanyázó gyermekek, akik így kiáltoznak egymáshoz:
Furulyáztunk, de nem táncoltatok.
Siránkoztunk, de nem zokogtatok.
Eljött Keresztelő János: kenyeret nem eszik, bort nem iszik. Erre azt mondjátok: „Ördöge van.” Eljött az Emberfia, eszik és iszik. Erre meg azt mondjátok: „Nézd a falánk és borissza embert, a vámosok és a bűnösök barátját!”

Az Isten bölcsességét azonban fiai igazolták.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 7,31-35″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-09-19


——
Görög katolikus:

8 aki a legeslegkisebb vagyok Isten népe között. Mégis nekem adta Isten azt a kiváltságot, hogy Krisztus felmérhetetlen gazdagságát hirdessem a zsidóságon kívüli népeknek.9 Isten azt is rám bízta, hogy mindenkinek megvilágítsam azt a titkos tervet, amelyet Isten — aki a mindenséget teremtette — öröktől fogva mindeddig elrejtve tartott magában. 10 Most viszont meg akarja mutatni sokoldalú bölcsességét az Eklézsia közreműködésével a mennyei hatalmasságoknak és fejedelmeknek. 11 Ez felel meg Isten örök tervének, amelyet Urunkban, Krisztus Jézusban valósított meg.

12 Krisztusban élve és Krisztusban való hitünk által szabadon, sőt, bátran és bizalommal közeledhetünk az Atyához. 13 Ezért arra kérlek benneteket, hogy ne szomorkodjatok az én szenvedéseim miatt, amelyeket értetek vállaltam, és amelyek dicsőségetekre vannak.

Gyökerezzetek bele Krisztus szeretetébe!

14 Mindezeket látva letérdelek az Atya- Isten előtt, és imádom őt, 15 akitől minden mennyei és földi család a nevét kapja. 16 Arra kérem, hogy dicsőséges gazdagsága szerint erősítse meg a „belső embert” bennetek a Szent Szellem segítségével, 17 hogy Krisztus maga lakjon a szívetekben, hit által. Azt kérem, hogy mélyen gyökerezzetek bele az Isteni szeretetbe, sőt, egész életetek erre épüljön. 18 Kérem, hogy ilyen módon képesek legyetek — Isten egész népével együtt — annak a megragadására, hogy milyen széles, mennyire hosszú, milyen magas és mennyire mély az isteni szeretet. 19 Bár ezt emberi értelemmel fel sem lehet fogni, én mégis azért imádkozom, hogy átéljétek, és igazán megismerjétek Krisztus szeretetét, és ezáltal Isten maga töltsön be titeket teljesen.

20 Bennünk működő ereje által Isten mérhetetlenül többet tud tenni, mint amire kérjük, vagy amit el tudunk képzelni. 21 Dicsőség Istennek az Eklézsiában és a Krisztus Jézusban, nemzedékről nemzedékre, örök időkig! Ámen!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ephesians+3&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézust próbára teszi a Sátán

Jézus a Szent Szellemmel beteljesedve visszatért a Jordán folyótól. A Szent Szellem ekkor kivezette a pusztába, ahol Jézus negyven napot töltött, a Sátán pedig kísértésekkel próbára tette. Eközben Jézus semmit sem evett, de mikor a negyven nap eltelt, megéhezett.

Ekkor a Sátán azt mondta neki: „Ha valóban te vagy az Isten Fia, akkor parancsold meg ennek a kőnek, hogy változzon kenyérré!”

Jézus így válaszolt: „Azt mondja az Írás: »Nemcsak a kenyér élteti az embert.«[a]

A Sátán ezután egy pillanat alatt megmutatta Jézusnak a földkerekség összes királyságát, majd ezt mondta: „Neked adom ezeknek a királyságoknak minden hatalmát és dicsőségét. Mindez az enyém, és annak adom, akinek akarom. Ha tehát engem imádsz, mindez a tiéd lesz.”

Jézus így válaszolt: „Azt mondja az Írás: »Az Örökkévalót, Istenedet imádd, és csak őt szolgáld!«[b]

Ezután a Sátán elvitte Jézust Jeruzsálembe. A Templom területének legmagasabb pontjára állította, és ezt mondta: „Ha valóban te vagy az Isten Fia, akkor ugorj le innen! 10 Mert azt mondja az Írás:

»Angyalainak parancsot ad,
    hogy vigyázzanak rád.«[c]

11 Meg azt is mondja:

»A tenyerükön hordoznak,
    hogy kőbe ne üsd a lábad.«”[d]

12 Jézus erre így felelt: „De az Írás azt is mondja: »Ne tedd próbára az Örökkévalót, Istenedet!«[e]

13 Ekkor a Sátán felhagyott vele, hogy Jézust próbára tegye. Egy ideig félreállt, és várta a kedvező alkalmat.

Jézus Galileában kezdi meg szolgálatát

14 Jézus a Szent Szellem erejével beteljesedve visszatért Galileába. A híre elterjedt az egész vidéken. 15 Tanított a zsinagógákban, és mindenki dicsérte.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+4&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/09/19
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Isten, az Atya: Azoknak mondom, akik pogány családba születtek, és nem a saját hibájuk miatt pogányok: Irgalomban foglak részesíteni benneteket

Igazság Könyve:

“2013.09.16 16:20

Legdrágább leányom, az emberi nem többsége közömbös Létezésemmel szemben. Oly sokan vannak, akik csak keveset tudnak Rólam, Atyjukról, Teremtőjükről. Felszentelt szolgáim, beleértve mindazokat, akik hisznek Bennem, a mindenek Teremtőjében, nem készítették fel az emberiséget a büntetésre, amellyel szembe kell nézniük, ha nem ismerik be hibáikat.

Az a vágy, mi szerint úgy gondolják, hogy „minden rendben lesz” odavezetett, hogy sok gyermekem nem hisz a Pokol létezésében. Ez egy olyan hely, ahová azok az emberek kerülnek, akik visszautasítják Irgalmamat, a lelkek megmentésére tett Beavatkozásomat. A halálos bűn a Pokol mélységébe fogja vezetni a lelkeket, kivéve, ha azt az őszinte bánat (gyónás) el nem törölte. Azoknak, akik talán mentesek a halálos bűntől, de nem hisznek Bennem, hanem inkább egy olyan létezésben hisznek, amelyet a hamis bálványok hoztak létre és idéztek elő az elméjükben, sok félni valójuk van.

Utasítsatok csak el Engem, Teremtőtöket, és akkor Ellenem fogtok fordulni. Saját magatokat fogjátok elvágni. Amikor Istenségem Igazsága feltárul majd előttetek, közületek sokan hevesen Ellenem fognak szegülni, és bármit teszek is, semmi sem fog a Pokol tűzétől megmenteni benneteket. Bevethetek minden Isteni Erőt, de Én sohasem kényszeríthetlek benneteket, hogy elfogadjátok Irgalmamat. Semmi sem fog segíteni rajtatok, egyedül csak a választott lelkek imái. Ez azt jelenti, hogy ti sohasem fogjátok meglátni az Arcomat. Bárki, aki azt mondja nektek, hogy nem számít, ha nem fogadjátok el Létezésemet, hazudik. Csak azok, akik elfogadnak Engem, éspedig egyetlen Fiam Irgalmán keresztül, léphetnek be Királyságomba. Mégha jóságos és szeretetteljes lelkek is volnátok, és még annak ellenére is elutasítotok Engem, hogy az Igazságot megismertetik veletek, szintén félre lesztek dobva Tőlem. Nincs az az Örök Élet, mely a tiétek lehetne.

Most mindnyájatoknak megadom a Megtisztulás Ajándékát, de különösen az ateistáknak és a pogányoknak. Ez a Megtisztulás fájdalmas lesz, de sok esetben meg fogja nyitni a szemeteket az Igazságra. Azoknak mondom, akik pogány családba születtek, és nem a saját hibájuk miatt pogányok: Irgalomban foglak részesíteni benneteket. Ellenben azoknak közületek, kiknek az Evangéliumok megadattak, és akik tudatában vannak a Szentháromság egy Isten Létezésének, de akik most elutasítanak Engem, ezt mondom: kevés remény van a számotokra addig, amíg meg nem fordultok és jóvá nem teszitek bűneiteket. Aztán majd könyörögnötök kell lelketek üdvösségéért.

Atyátok

A Legmagasságosabb Isten”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-az-atya-azoknak-mondom-akik-pogany-csaladba-szulettek-es-nem-a-sajat-hibajuk-miatt-poganyok-irgalomban-foglak-reszesiteni-benneteket/

—–
Római katolikus:
2018-09-16

Évközi 24. vasárnapKezdőének:
Adj békét, Urunk, nekünk, akik benned bizakodunk, hogy prófétáid igazmondóknak bizonyuljanak; hallgasd meg hűséges néped könyörgéseit. (Vö. Sir 36,18)

Könyörgés:
Urunk, mindenség teremtő és gondviselő Istene, tekints reánk és engedd megéreznünk irgalmas jóságodat, hogy egész szívvel szolgáljunk neked. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Prófétája által a Megváltó így beszél: „Isten, az Úr megnyitotta fülemet. Én nem álltam ellen, és nem hátráltam meg. Hátamat odafordítottam azoknak, akik vertek, arcomat pedig azoknak, akik tépáztak. Nem rejtettem el arcomat azok elől, akik gyaláztak és leköpdöstek. Isten, az Úr megsegít, ezért nem vallok szégyent. Arcomat megkeményítem, mint a kőszikla, s tudom, hogy nem kell szégyenkeznem. Közel van, aki igazságot szolgáltat nekem. Ki szállhat velem perbe? Álljunk ki együtt! Ki az ellenfelem? Jöjjön ide hozzám! Isten, az Úr segítségemre siet. Ki ítélhetne el?”
Ez az Isten igéje.
Iz 50,5-9a

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr színe előtt járok, * az élők földjén. 7. tónus.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
Előénekes: Az Urat nagyon szeretem * mert könyörgésem szavát meghallgatta.
Fülét hozzám fordította, * amely napon hozzá kiáltottam.
Hívek: Az Úr színe előtt járok, * az élők földjén.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
E: A halál kötelékei körül fontak, * elértek engem az alvilág gyötrelmei.
Szorongatás és fájdalom fogott el, † ámde az Úr nevét kiáltottam, * „Uram, mentsd meg az életemet.”
H: Az Úr színe előtt járok, * az élők földjén.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
E: Az Úr jóságos és igazságos, * irgalmas a mi Istenünk.
Az Úr oltalmába fogadja a kicsinyeket; * nyomorult voltam, de ő megmentett.”
H: Az Úr színe előtt járok, * az élők földjén.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
E: Lelkemet a haláltól megmentette, * szememet a könnyhullatástól, lábamat az elbukástól.
Az Úr színe előtt járok, * az élők földjén.
H: Az Úr színe előtt járok, * az élők földjén.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
Zsolt 114,1-2.3-4.5-6.8-9

SZENTLECKE Szent Jakab leveléből
Testvéreim!
Mit használ, ha valaki azt állítja, hogy van hite, belőle fakadó tettei azonban nincsenek? Üdvözítheti a hite? Ha valamelyik testvérnek nem volna ruhája és nem volna meg a mindennapi tápláléka, és egyiketek így szólna hozzá: „Menj békében, melegedj, és lakjál jól!”, de nem adnátok meg neki, amire testének szüksége van, mit használna? Ugyanígy a hit is, ha tettek nem származnak belőle, magában holt dolog. Azt is mondhatja valaki: „Neked hited van, nekem meg tetteim.” Ha tettek nélkül megmutatod nekem hitedet, tetteim alapján én is bebizonyítom neked hitemet.
Ez az Isten igéje.
Jak 2,14-18

ALLELUJA
Nincs másban dicsekvésem, mint az Úr keresztjében, † általa a világ megfeszíttetett számomra, * és én a világ számára. Gal 6,14 – 4g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben Jézus elment tanítványaival Fülöp Cezáreájának vidékére. Útközben megkérdezte tanítványait: „Kinek tartanak engem az emberek?” Azok így válaszoltak: „Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások valamelyik prófétának.” Erre megkérdezte tőlük: „Hát ti mit mondotok, ki vagyok?” Péter válaszolt: „Te vagy a Messiás!” Ekkor Jézus a lelkükre kötötte, hogy ne szóljanak erről senkinek. Ezután arra kezdte tanítani őket, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, a vének, a főpapok és az írástudók elvetik, megölik, de harmadnapra feltámad. Ezt egészen nyíltan megmondta.
Erre Péter félrevonta és szemrehányást tett neki. De ő hátrafordult, ránézett tanítványaira, és így korholta Pétert: „Távozz tőlem, sátán, mert nem Isten szándéka szerint gondolkodsz, hanem emberi módon.” Majd összehívta a népet és tanítványait, s így szólt hozzájuk: „Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét, és kövessen. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, de aki elveszíti életét értem és az evangéliumért, megmenti azt.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 8,27-35″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-09-16


——
Görög katolikus:

12 Péter mégis felkelt, és elfutott a sírhoz. Ott lehajolva benézett a sírkamrába, de csak a vászonlepedőket látta. Azután elment, és azon töprengett, hogy vajon mi történhetett.[a]

Találkozás az emmausi úton

13 Ugyanezen a napon Jézus két tanítványa elindult Jeruzsálemből Emmausba, egy kis faluba, amely a várostól tizenkét kilométer távolságra volt. 14 Útközben azokról az eseményekről beszélgettek, amelyek a napokban történtek. 15 Amíg így beszélgettek és vitatkoztak, maga Jézus csatlakozott hozzájuk, és együtt ment velük. 16 A tanítványok azonban nem tudták, hogy ő az, mert valami megakadályozta őket abban, hogy ráismerjenek. 17 Jézus megkérdezte tőlük: „Miről beszélgettek?”

Ekkor azok szomorú arccal megálltak. 18 Az egyik, akit Kleopásnak hívtak, ezt felelte: „Úgy látszik te vagy az egyetlen Jeruzsálemben, aki nem tudja, mi történt itt ezekben a napokban.”

19 „Miért, mi történt?” — kérdezte Jézus.

Azok így feleltek: „A názáreti Jézusról van szó, aki szavaival és tetteivel egyaránt bizonyította, hogy hatalmas próféta Isten és az emberek előtt. 20 De népünk főpapjai és vezetői kiszolgáltatták őt, és elérték, hogy halálra ítéljék és kivégezzék a kereszten. 21 Pedig mi azt vártuk és reméltük, hogy ő fogja Izráel népét felszabadítani. De már három napja, hogy mindez történt. 22 Ezenkívül néhány közülünk való asszony is megdöbbentett minket. Ma korán reggel kimentek a sírhoz, ahová Jézus testét temették, 23 de a holttestet nem találták ott. Mikor visszajöttek, azt állították, hogy látomásban angyalokat láttak, akik azt mondták, hogy Jézus él. 24 Ekkor néhányan közülünk kimentek a sírhoz, és mindent úgy találtak, ahogyan az asszonyok mondták, de Jézust magát nem látták.”

25 Ekkor Jézus kezdett beszélni: „Milyen értetlenek és nehéz felfogásúak vagytok! Milyen nehezen hiszitek el, amit a próféták mondtak! 26 Hát nem éppen ezeket kellett a Messiásnak elszenvednie, mielőtt bement a dicsőségébe?” 27 Azután Jézus elmagyarázta a két tanítványnak mindazt, amit az Írások őróla mondtak. Mózes könyveivel kezdte, és folytatta az összes többi prófétával, az egész Íráson keresztül.

28 Közben megérkeztek Emmausba, ahová indultak, de Jézus úgy tett, mintha tovább akarna menni. 29 A tanítványok azonban nagyon kérlelték: „Maradj velünk, hiszen a nap is lenyugodott már, mindjárt beesteledik!” Így hát Jézus velük maradt, és együtt mentek be a faluba.

30 Amikor asztalhoz ültek, Jézus a kezébe vette a kenyeret, hálát adott Istennek, tört a kenyérből, és a tanítványoknak adta, 31 akiknek ebben a pillanatban megnyílt a szemük. Ráismertek Jézusra, de ő eltűnt a szemük elől. 32 „Hát nem ezt éreztük, amikor útközben az Írásokat magyarázta, és feltárta előttünk a próféciák igazi értelmét?” — mondták egymásnak a tanítványok.

33 Azon nyomban fel is kerekedtek, és visszaindultak Jeruzsálembe. Ott együtt találták a tizenegy apostolt, és a többieket, 34 akik ezzel fogadták őket: „Valóban feltámadt az Úr! Megjelent Simonnak!”

35 Ekkor ők ketten is elmondták, mi történt velük az úton, és hogyan ismerték fel Jézust arról, ahogyan megtörte a kenyeret.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+24%3A12-35&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 16 jól tudjuk, hogy az ember nem a Törvény szerinti tettei alapján válik Isten számára elfogadhatóvá. Isten egyedül a Jézus Krisztusban való hit által fogad el bennünket! Mi ugyanis azért hittünk a Krisztus Jézusban, hogy Isten számára elfogadhatóvá váljunk. Isten pedig azért fogadott el bennünket, mert hittünk Krisztusban, s nem a Törvény szerinti tettek alapján. Ezek által ugyanis soha senki sem válhat Isten számára elfogadhatóvá.17 Mi zsidók azért jöttünk Krisztushoz, hogy Isten számára elfogadhatók legyünk. Ekkor ismertük fel, hogy mi is bűnösök vagyunk. Talán ez azt jelenti, hogy Krisztus tesz minket bűnössé? Semmi esetre sem! 18 Hiszen ha újból felvenném magamra azt a köteléket, amelyet egyszer már levetettem, akkor lennék csak igazán törvényszegő! 19 Maga a Törvény vetett véget annak az életnek, amelyet a Törvény uralma alatt éltem. Meghaltam a Törvény számára, hogy attól kezdve Istennek éljek.

20 Krisztussal együtt engem is keresztre feszítettek, és meghaltam, s így ettől kezdve már nem a saját régi életemet élem, hanem Krisztus él bennem! Ezt az életet, amelyet most testben élek, az Isten Fiába vetett hit által élem, aki annyira szeretett engem, hogy önmagát áldozatul adta értem.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+2%3A16-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

34 Ezután Jézus közelebb hívta magához az embereket, meg a tanítványait, és ezt mondta nekik: „Aki engem akar követni, az tagadja meg magát, vegye fel és vigye a keresztjét, úgy kövessen. 35 Aki meg akarja menteni a lelkét, vagyis az életét, az el fogja veszíteni. De aki értem és az evangéliumért feladja az életét, vagyis a lelkét, az fogja igazán megmenteni. 36 Mit ér, ha az ember megkapja az egész világot, de elveszíti a saját magát?

37 Ugyan mit adhat azért, hogy megmentse a lelkét? 38 Aki most szégyell engem és szavaimat ez előtt a hűtlen és bűnös nemzedék előtt, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön az Atya dicsőségében, a szent angyalokkal együtt.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+8%3A34-55&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Mint Isten munkatársai, kérünk benneteket, hogy úgy éljetek, mint akik nem hiába kapták Isten kegyelmét! Mert ő mondja:

„A kegyelem idején meghallgattalak,
    az üdvösség napján megsegítettelek.”[a]

Bizony, most van a kegyelem ideje! Most van az üdvösség napja!

Azt akarjuk, hogy az emberek ne mondhassanak semmi rosszat a szolgálatunkról, ezért igyekszünk elkerülni, hogy megütközést okozzunk bárkinek is. Minden dologban úgy ajánljuk magunkat, mint Isten szolgái, akik türelmesen elviseljük a nehéz körülményeket, a szorult helyzeteket, a bajokat és a nélkülözést. Bizony, előfordul, hogy megvernek vagy börtönbe zárnak bennünket, és a tömeg ellenünk támad. Keményen dolgozunk, néha még sincs mit ennünk, néha pedig éjjel sem alhatunk.

Mi valóban Isten szolgái vagyunk! Ezt bizonyítja, hogy senki sem vádolhat bennünket bűnnel, ezt bizonyítja a tudásunk, a türelmünk, jóságunk, a bennünk élő Szent Szellem. Ezt bizonyítja a képmutatás nélküli szeretetünk, az igazság üzenete, amit hirdetünk, és Isten ereje, amely megmutatkozik rajtunk keresztül. Ezt bizonyítja, hogy szellemi értelemben fel vagyunk fegyverkezve az igazságosság támadó és védekező fegyvereivel.

Az emberek néha dicsérnek, máskor szidalmaznak bennünket. Van, aki rosszat, van, aki jót mond rólunk. Néha csalóknak tartanak minket, pedig csak az igazat mondjuk. Sokan egyáltalán nem törődnek velünk, mások pedig jól ismernek. Néha úgy látszik, már közel vagyunk a halálhoz, mégis élünk! A szenvedések sokszor megviselnek, de mégsem ölnek meg bennünket! 10 Sok szomorúság ér bennünket, ugyanakkor mégis tele vagyunk örömmel. Igaz, hogy a pénztárcánk majdnem üres, mégis, sokakat mi tettünk gazdaggá. Valóban nincs semmi vagyonunk, mégis minden a miénk!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+6%3A1-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Példázat a talentumokról

14 „Akkor Isten Királysága hasonló lesz ehhez: egy ember külföldre akart utazni, ezért összehívta a rabszolgáit, és minden vagyonát a gondjaikra bízta. 15 Egyiküknek öt talentumot[a] adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet — mindenkinek a maga képességei szerint. Ezután elutazott. 16 Aki az öt talentumot kapta, rögtön üzleti vállalkozásba fektette, és újabb öt talentumot nyert vele. 17 Aki kettőt kapott, ugyanígy tett, és újabb két talentumra tett szert. 18 Aki viszont egyet kapott, ásott egy gödröt, és oda rejtette az ura pénzét.

19 Hosszú idő elteltével hazatért a gazdájuk. Előhívta rabszolgáit, hogy számoljanak el a rájuk bízott értékekkel. 20 Aki öt talentumot kapott, összesen tízet hozott vissza. Ezt mondta: »Uram, öt talentumot bíztál rám, s ezzel öt másik talentumot szereztem!«

21 Ura megdicsérte: »Jól van, hűséges és derék szolgám! Jól gazdálkodtál ezzel a kevéssel, ezért sokkal többet bízok rád. Gyere, és örülj velem együtt!«

22 Ezután következett az, aki két talentumot kapott. Ezt mondta: »Uram, két talentumot bíztál rám. Nézd, újabb két talentumot szereztem vele!«

23 Ura őt is megdicsérte: »Jól van, hűséges és derék szolgám! Jól gazdálkodtál ezzel a kevéssel, ezért sokkal többet bízok rád. Gyere, és örülj velem együtt!«

24 Ezután jött az, aki egy talentumot kapott. Ő így számolt be: »Uram, tudom, hogy szigorú és kemény vagy. Még azt is learatod, amit nem te vetettél, és onnan is begyűjtöd a termést, ahová nem vetettél magot. 25 Féltem tőled, ezért elástam a talentumot. Tessék, itt van, ami a tiéd!«

26 Ekkor ura azt mondta neki: »Te gonosz és haszontalan[b] szolga! Azt gondoltad, hogy azt is learatom, amit nem én vetettem, és onnan is begyűjtöm a termést, ahová nem szórtam magot?! 27 Akkor miért nem vitted pénzváltókhoz a pénzemet, hogy kamatozzon? Most kamattal megnövelve kaptam volna vissza!«

28 Szolgáinak pedig azt parancsolta: »Vegyétek el tőle azt a talentumot, és adjátok oda annak, akinek tíz van! 29 Mert aki jól gazdálkodik azzal, amit kapott, arra még többet fognak bízni, és bőségben lesz. Aki viszont nem használja, amit kapott, attól mindent el fognak venni.[c] 30 Ezt a haszontalan szolgát pedig dobjátok ki a sötétségbe! Ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás!«””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+25%3A14-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/09/16
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

A sötétség tana – a nagy hitehagyás, amely Egyházam ágyékából fog fakadni – sűrű ködként fog leereszkedni

Igazság Könyve:
“2013.09.14 03:00

 

Drága szeretett leányom, Én vagyok a Hang köztetek, Aki megpróbálom Magamat megértetni azok között a vezetők között, akik a hitehagyást terjesztik, és akik a Föld négy szögletében uralkodnak.

A sötétség tana – a nagy hitehagyás, amely Egyházam ágyékából fog fakadni – hamarosan sűrű ködként fog leereszkedni minden gyanútlan Keresztényre. Elkezdődött a terv az Igazság elfojtására, és Szent Tanaim kiforgatott változata hamarosan világossá válik sokak számára közületek. De amíg ők az Igazságot hazugságra cserélik,

a Szentlélek felemelkedik ellenségeim ellen. Fényem továbbra is látható lesz az egész zűrzavar közepette, amelyet a minden idők legnagyobb hitehagyásának vezetői fognak rászabadítani a világra. Ők nem fognak addig nyugodni, amíg a világ pogánnyá nem lesz, Irántam, Jézus Krisztus iránt való szeretet nélkül. A szekuláris világra úgy fognak tekinteni, mint egyetlen olyan világra, ahol az embert arra ösztönzik, hogy a saját élvezeteit és vágyait kövesse. Minden kísérletet meg fognak tenni annak érdekében, hogy elfojtsák a Szentlélek Jelenlétét. Tagadni fogják Keresztre feszítésem szenvedését és annak értelmét, hogy miért szükséges az üdvösséget kiérdemelni, noha az mindenkinek megadatik, aki megváltja magát Színem előtt, és aki Irgalmamért esedezik. Ők nemcsak a Rólam és Tanításaimról szóló hazugságokkal való etetést kényszerítik Isten gyermekeire, hanem még azokat is üldözni fogják, akik az ilyenfajta hazugságokat megkérdőjelezik.Azok, akik kétségbe vonják Egyházam vezetőjét, könyörtelen bánásmódban fognak részesülni, és egy parányi irgalmat sem fognak irányukban mutatni. Segíteni fogok nektek, akik bár elfogadjátok a hamis tanokat azoktól, akik azt mondják, hogy Egyházamat képviselik, de a szívetekben tudjátok, hogy ők nem jöhetnek Tőlem. Meg foglak vigasztalni titeket, mint ahogyan vezetni is foglak benneteket. Nektek nem szabad soha letagadnotok az Igazságot, vagy azoknak engednetek, kiknek a hatalom iránti szenvedélye azt jelenti, hogy az Én Nevemben fognak hazudni,

ha kedvező feltételek mellet Ellenségeim oldalán maradhatnak. A hitetek most valóban próbára lesz téve.Most azért jöttem, hogy elhozzam nektek az Igazságot, mivelhogy az Igazságot meg fogják tőletek tagadni. Amikor ez megtörténik, nem fogják nektek megengedni, hogy hirdessétek az Igazságot más lelkek számára, akik e nélkül nem tudnának életben maradni.

Imádkozzatok

Irgalomért a saját lelketek számára, és azon lelkek számára, akiket ellenségeim súlyos tévedésbe fognak vezetni.Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-sotetseg-tana-a-nagy-hitehagyas-amely-egyhazam-agyekabol-fog-fakadni-suru-kodkent-fog-leereszkedni/


—–
Római katolikus:
2018-09-1323. évközi hét csütörtök

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
A felebaráti szeretet ellen elkövetett bűn egyúttal vétek Krisztus ellen is.
Testvéreim!
A tudás könnyen felfuvalkodottá tesz, a szeretet azonban épít. Aki tetszeleg tudásában, az még nem ismerte föl, hogy mi a helyes ismeret. Aki azonban szereti Istent, azt Isten is magáénak tudja.
Ami a bálványoknak áldozott hús fogyasztását illeti: tudjuk, hogy nincsenek bálványistenek a világon, hanem csak egy Isten van. Igaz, a pogányok égi és földi istenekről beszélnek, mivel sok istenük és uruk van, nekünk azonban egy Istenünk van: az Atya, akitől minden származik, és mi is őérte vagyunk. Egy Urunk van: Jézus Krisztus, aki által minden van, és mi is őáltala vagyunk.
De nincs meg mindenkiben ez a tudás. A bálványokkal kapcsolatban némelyek még most is a régi meggyőződésben élnek, és úgy fogyasztják a húst, mint áldozati eledelt. Mivel lelkiismeretük téves, beszennyeződnek.
(Ha viszont te, annak tudatában, hogy nincsenek bálványok, megeszed az áldozati húst, de bizonytalankodó testvéred csak azt látja, hogy bálványoknak áldozott húst eszel, és szintén eszik belőle, akkor) a te tudásod miatt követ el bűnt, pedig Krisztus érte is meghalt. Ezért amikor testvéred ellen vétkezel, mert megsérted bizonytalankodó lelkiismeretét, Krisztus ellen vétkezel.
Ha tehát az étkezésem a testvéremnek lelki romlására vezet, inkább sohasem eszem húst, csakhogy testvéremet meg ne botránkoztassam.
Ez az Isten igéje.
1Kor 8,1b-7.11-13

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Vezess engem, Uram, * az örök élet biztos útján! 24b. vers. – 5. tónus.
Előénekes: Uram, te megvizsgálsz, és jól ismersz engem, * tudod, ha leülök, vagy ha fölkelek.
Gondolataimat messziről is ismered, † szemmel tartod jártomat-keltemet, * jól látod minden utamat.
Hívek: Vezess engem, Uram, * az örök élet biztos útján!
E: Egész bensőmet te alkottad, * anyám méhében te szőttél egybe engem.
Magasztallak, hogy oly csodásán alkottál; † csodálatos minden műved, * lelkem jól tudja mindezt.

H: Vezess engem, Uram, * az örök élet biztos útján!
E: Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet, * próbálj meg, és ismerd meg minden gondolatomat.
Nézd meg, nem járok-e téves úton, * és vezess az örök élet útján.
H: Vezess engem, Uram, * az örök élet biztos útján!

Zsolt 138,1-3.13-14ab.23-24

ALLELUJA
Ha szeretjük egymást, Isten megmarad szívünkben, * és szeretete tökéletes lesz bennünk. 1Jn 4,12 – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Legyetek irgalmasok, amint mennyei Atyátok is irgalmas.
Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz:
„Nektek, akik hallgattok engem, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha arcul üt valaki, tartsd oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is. Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánjanak.
Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket is szeretnek, milyen jutalmat várhattok érte Istentől? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. Ha csak azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz ezt a bűnösök is megteszik. Ha csak a visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálára számíthattok? A bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza.
Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok. Így nagy jutalomban részesültök, és fiai lesztek a Magasságbelinek, hisz ő is jóságos a hálátlanok és a gonoszok iránt. Legyetek tehát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas.
Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 6,27-38″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-09-13


——
Görög katolikus:

Salamon imádsága

22 Ezután Salamon az Örökkévaló oltára elé állt, Izráel egész összegyűlt népével szemben, és karját az ég felé tárva 23 így imádkozott:

„Ó Örökkévaló, Izráel Istene! Nincs hozzád fogható isten sem égen, sem földön! Te megtartod a szövetséget, amelyet szolgáiddal kötöttél, és hűséges szereteted állandó marad azok iránt, akik teljes szívvel-lélekkel járnak jelenlétedben.

27 De hogyan is lakhatna Isten a Földön, az emberek között?! Hiszen téged, Uram, az egész Menny, még a legmagasabb Menny sem tud magába fogadni! Mennyivel kevésbé ez a ház, amelyet építettem! 28 Mégis hallgasd meg, kérlek, szolgád imádságát és könyörgését! Istenem, Örökkévaló, hallgass meg engem, szolgádat, mikor ma hozzád kiáltok és hozzád imádkozom! 29 Legyen ez a ház éjjel-nappal szüntelen szemed előtt! Figyelj rá, hiszen te mondtad, hogy ide helyezed nevedet! Hallgasd meg szolgád, amikor e Templom felé fordulva hozzád imádkozik! 30 Hallgasd meg szolgád és néped, Izráel imádságát a jövőben is, amikor majd e Templom felé fordulva hozzád imádkoznak! Hallgasd meg a Mennyből, lakóhelyedről őket, és amikor elfogadod imádságunkat, bocsáss meg nekünk!

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Kings+8%3A22-66&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

19 Az Örökkévaló bölcsességgel teremtette a Földet,
    és értelemmel feszítette ki az eget,

20 tudásával hasította fel a mélységet,
    és zúdított esőt a fellegekből.

21 Fiam, ne téveszd a szemed elől,
    ragaszkodj a bölcsességhez és megfontoltsághoz,
22 mert ezek éltetik a lelkedet,
    nyakadat aranylánccal ékesítik!
23 Akkor biztos léptekkel járhatsz utadon,
    s nem botlasz meg soha,
24 ha lefekszel, nem félsz semmitől,
    nyugodtan alszol, és álmod könnyű,
25 nem rettegsz váratlan bajoktól,
    sem a pusztító vihartól, amely a gonoszokra zúdul,
26 mert az Örökkévaló maga nyújt neked biztonságot,
    s megóvja lábadat a csapdáktól.

27 Ne késlekedj jót tenni a rászorulóval,
    ha módod van rá, hogy adj!
28 Ne mondd szomszédodnak, ha nálad van, amit kér:
    „Jöjj vissza holnap, majd akkor adok!”

29 Ne tervezz rosszat szomszédod ellen,
    aki bizalommal van irántad!

30 Ne pereskedj ok nélkül azzal,
    aki nem bántott téged!

31 Ne irigyeld, aki erőszakos,
    s ne kövesd a példáját soha,
32 mert az Örökkévaló utálja a gonoszokat,
    de az igazakat bizalmába fogadja!
33 Az Örökkévaló megátkozza a gonosz ember családját,
    de megáldja az igazak otthonát.
34 Az Örökkévaló megalázza azt, aki másokat megaláz,
    de jóindulattal van az alázatosak iránt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Proverbs+3%3A19-34&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Bölcsesség vendégségbe hív

9.1 Felépítette házát a bölcsesség,
    kifaragta mind a hét oszlopát.[a]
Mindent elkészített: ételeket, borokat,
    asztalt terített vendégeinek.
Szolgáit kiküldte, hogy hívják vendégeit,
    s hogy a város magaslatairól kiáltsanak:
„Jöjjetek mind, akik tanácsra szorultok!”

    Hívja a tapasztalatlanokat is:
„Jöjjetek, legyetek vendégeim,
    egyetek-igyatok asztalomnál,
hagyjátok el bolondságaitokat, hogy éljetek,
    és járjatok az értelem ösvényein!”

Aki öntelt és büszke csúfolódót figyelmeztet,
    csak bajt szerez magának.
Ha meginted a gonoszt,
    megvádol téged, és neked támad.
Ne intsd meg a büszke és öntelt embert,
    csak meggyűlöl érte,
intsd meg a bölcset,
    és szeretni fog!
Tanítsd a bölcset,
    és még bölcsebb lesz,
tanácsold azt, aki igazságos,
    és tanul belőle!

10 A bölcsesség kezdete: tisztelni és félni az Örökkévalót.
    A Szentet megismerni — az vezet értelemhez.
11 Bölcsesség szaporítja meg napjaidat,
    éveket ad életed éveidhez.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Proverbs+9%3A1-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus nagyobb Mózesnél

3.1 Ezért mindnyájan figyeljetek Jézusra! Őrá gondoljatok, aki hitünk szerint Isten Apostola és Főpapja. Nektek mondom ezt, szent testvéreim, akiket Isten elhívott. Jézus hűséges volt Istenhez, aki őt elküldte — akárcsak Mózes Isten népe között. Amikor valaki házat épít, akkor jobban megbecsülik az építőt, mint az épületet. Ugyanez a helyzet Jézussal is: sokkal nagyobb tiszteletet érdemel, mint Mózes. Mert minden háznak van építője, de Isten az, aki mindent felépített.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+3&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

1 Üdvözlet Páltól, aki Isten akaratából Jézus Krisztus apostola,

Isten szent népének, akik Efezusban laknak,[a] és hisznek a Krisztus Jézusban.

Atyánk, az Isten és Urunk, Jézus Krisztus adjon nektek kegyelmet és békességet!

Szellemi áldásokat kaptunk Krisztusban

Áldott legyen az Isten, Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, aki Krisztusban megáldott bennünket minden szellemi áldással a Mennyben. Az Atya annyira szeretett bennünket, hogy Krisztusban már a világ teremtése előtt kiválasztott minket, hogy bennünket a saját népévé tegyen, akik az ő szemében szentek és tökéletesek. Szeretetétől indíttatva előre elhatározta, hogy Jézus Krisztus által a saját gyermekeivé fogad bennünket. Igen, ezt akarta, mert így tetszett neki. Mindezt pedig azért tette, hogy dicséretet szerezzen dicsőséges kegyelmének, amellyel megajándékozott bennünket szeretett Fiában, Jézus Krisztusban, aki megváltott bennünket a vére, vagyis a halála árán. Rajta keresztül kaptuk meg bűneinkre a bocsánatot Isten kegyelmének gazdagsága szerint.

Isten elárasztott bennünket kegyelmével, mindenféle bölcsességgel és megértéssel. Megismertette velünk mideddig elrejtett tervét, amelyet tetszése szerint készített, és Krisztus által akar megvalósítani.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ephesians+1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus segít egy föníciai asszonyon24 Jézus ezután elment onnan Tírusz vidékére. Ott bement egy házba, mert nem akarta, hogy észrevegyék. Mégis kitudódott, hogy ott van. 25 Megtudta ezt egy asszony is, akinek a leányában gonosz szellem lakott. Odament hát Jézushoz, és a lábaihoz borult. 26 Ez az asszony görög származású volt, a szíriai Föníciában született. Könyörgött Jézusnak, hogy űzze ki a leányából a gonosz szellemet.

27 Jézus így válaszolt neki: „Először a gyermekeknek kell jóllakniuk. Nem helyes, ha elvesszük tőlük a kenyeret, és odadobjuk a kutyáknak.”

28 Az asszony így válaszolt: „Igen, Uram, de még az asztal alatt levő kutyák is ehetnek a gyermekektől lehulló morzsákból.”

29 „Mivel így válaszoltál — felelte Jézus —, menj csak nyugodtan haza! A gonosz szellem már kiment a leányodból.”

30 Ő pedig hazamenve látta, hogy gyermeke az ágyon fekszik, és valóban kiment belőle a gonosz szellem.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+7%3A24-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Te vagy a Messiás, az élő Isten Fia!

13 Amikor Jézus Cézárea Filippi vidékén járt, megkérdezte tanítványaitól: „Mit mondanak az emberek rólam, kicsoda az Emberfia?”

14 „Egyesek azt mondják, hogy te vagy Bemerítő János, mások Illésnek, vagy Jeremiásnak, vagy a régi próféták közül az egyiknek tartanak” — válaszolták.

15 „Hát ti mit mondtok rólam, ki vagyok én?” — kérdezte tovább.

16 Simon Péter így válaszolt: „Te vagy a Messiás, az élő Isten Fia.”

17 Jézus ezt felelte: „Milyen áldott és boldog vagy Simon, Jóna fia, mert ezt nem magadtól mondtad, hanem Mennyei Atyám jelentette ki neked. 18 Én pedig azt mondom, hogy te Péter vagy. Erre a sziklára fogom felépíteni az eklézsiámat, és a halál erői[a] sem lesznek képesek azt legyőzni.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+16%3A13-18&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

https://oca.org/readings/daily/2018/09/13
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

—–
 
“2013.09.07 18:25
Egyházam tévedhetetlen, de ha Egyházam bármelyik úgynevezett szolgája vagy vezetője kiforgatná Isten Szavát, vagy átírná a Szent Eukarisztia jelentését, akkor ők Istent káromolnák. …”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/szent-szavamat-nem-szabad-megvaltoztatni-vagy-ugy-alkalmazni-hogy-az-valami-massa-valjon/

Nem tudjátok, hogy a fiatalok egész nemzedékét távolítják el Tőlem ebben az időben?

Igazság Könyve:

“2013.09.02 18:45

Drága szeretett leányom, mivel egyre csak növekszik a harag ezekkel a Próféciákkal szemben melyek a világnak adatnak, hogy felkészítsenek benneteket Második Eljövetelemre, tudnotok kell a következőket. Ennek a Küldetésnek egyetlen célja van: hogy megmentsen minden lelket – mindenkit, aki ma a világban él. Nem számít, hogy durva kritika irányul ellened, leányom, mert Én hajthatatlanul előretörök, amíg a feladatomnak eleget nem tettem. Senki sem fog Engem megállítani a lelkek megmentésében, hogy megmenthessem azokat a lelkeket, akik kiestek Kegyeimből, mert el fogom taposni azokat, akik az Utamba mernek állni.

Nem tudjátok, hogy a pogányság miatt, mely végigsöpör a Földön, és a hívők közötti gyenge hit miatt a fiatalok egész nemzedékét távolítják el Tőlem ebben az időben? Küldetésem azokra a szerencsétlen fiatal lelkekre összpontosul, akiktől a legtöbb esetben megtagadnak minden ismeretet Rólam, Jézus Krisztusról. Mivel oly sokan vannak minden nemzetben, oly módon kell elérnem őket, ami leginkább felkelti a figyelmüket.

Ne feledjétek, hogy áldottak a köztetek lévő Keresztények, akiket gyermekkorotok óta Isten Szavával tápláltak. Emiatt kötelességetek, hogy imádkozzatok az elveszett nemzedékért. Arra kérlek benneteket, hogy a Keresztes Imahadjárat alábbi imát imádkozzátok ezekért a fiatal lelkekért:

A Keresztes Imahadjárat 118. imája: „Az elveszett fiatal lelkek nemzedékéért”
Drága Jézus, Irgalmadért kiáltok az elveszett fiatal lelkek nemzedékéért.
Azokért, akik nem ismernek Téged, hogy borítsd be őket a látás Ajándékával.
Azokért, akik ismernek Téged, de figyelmen kívül hagynak, hogy vonzd őket Irgalmadba.
Kérlek, add meg mielőbb nekik Létezésed bizonyítékát és vezesd őket azok felé, akik segíteni tudnak nekik, és az Igazsághoz vezetik őket.
Töltsd el elméjüket és lelküket az Irántad való vágyakozással.
Segíts nekik, hogy felismerjék a bennük lévő ürességet, ami azért van bennük, mert nem érzik Jelenlétedet. Kérlek Téged, drága Uram, ne hagyd el őket, és Irgalmad által add meg nekik az Örök Életet. Ámen.

Mennyire vágyom arra, hogy elérjem ezeket a fiatal gyermekeket, és hogy Szent Karjaimmal átfogjam őket, úgy, hogy vigasztaló szavakat suttoghassak a fülükbe, és hogy megadhassam nekik a lélek békéjét. Ők az Enyéim, és az Új Paradicsom üres lenne azok nélkül, akik után a legjobban epedezem. Segítsetek nekem megmenteni őket.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/nem-tudjatok-hogy-a-fiatalok-egesz-nemzedeket-tavolitjak-el-tolem-ebben-az-idoben/

 
 

Arra buzdítom azokat a szegény lelkeket, akik szeretnek Engem, és akik hűségesek maradnak földi Egyházamhoz, hogy hallgassanak meg Engem: Nektek hűségeseknek kell maradnotok * Egyházamhoz, és el kell fogadnotok a fegyelmi szabályokat, amennyiben feletteseitek hűek maradnak ahhoz, amit Kereszthalálom által adtam a világnak. A választás ideje közel van. Az utálat még nem következett be, de amikor látjátok a hibákat, amelyek Tanításaim és a Szentségek Ajándéka ellen irányulnak, (akkor) távoznotok kell. Ez a nap közel van. Aztán össze kell gyűlnetek és továbbra is követnetek kell Egyházam Szabályait, ahogyan azt Péter, még a ti időtök előtt meghatározta.

Ti, akik most gúnyoltok Engem, mivel elutasítjátok Üzeneteimet, valóban azt hiszitek, hogy Én megosztanám Egyházamat? Mielőtt eltaszítjátok Prófétámat, várjatok addig a napig, amíg arra kérnek benneteket, hogy földi Egyházam Nevében hűséget esküdjetek a hazugságoknak. Csak azért nem doblak félre benneteket, és azért nem engedem, hogy a démonok felfaljanak titeket, mert nagyon erős az irántatok való Szeretetem.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ti-akik-most-gunyoltok-engem-mivel-elutasitjatok-uzeneteimet-valoban-azt-hiszitek-hogy-en-megosztanam-egyhazamat/

A Keresztes Imahadjárat 121. imája: Hűségeskü Jézus Krisztus Hadseregének


—–

Római katolikus:
2018-09-02

Évközi 22. vasárnap

Kezdőének:
Könyörülj rajtam, Uram; látod: egész nap hozzád kiáltok, mert te, Uram, jóságos vagy és szelíd, és nagy irgalmú azokhoz, akik szólítanak. (Zsolt 85,3-5)

Könyörgés:
Urunk, erősséges szent Istenünk, te vagy a legfőbb jó és minden jónak forrása. Önts szívünkbe irántad való szeretetet, és növeld bennünk a vallásos lelkületet. Kérünk, gyarapítsd és atyai gondviseléseddel őrizd meg lelkünkben kegyelmi ajándékaidat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Mózes ötödik könyvéből
Mózes ezt a beszédet intézte a néphez: „És most halld, Izrael, azokat a parancsokat és törvényeket, amelyeknek megtartására tanítalak, hogy éljetek és bevonulva elfoglaljátok azt a földet, amelyet az Úr, atyáitok Istene ad nektek. Ahhoz, amit mondok, ne tegyetek hozzá semmit és ne is vegyetek el belőle, hanem tartsátok meg az Úr, a ti Istenetek parancsait, amelyeket adok nektek. Tartsátok szem előtt és kövessétek őket!
Így tesztek szert bölcsességre és okosságra azoknak a népeknek szemében, amelyek hallanak ezekről a törvényekről. Azt fogják mondani: Valóban bölcs és okos nép ez a nagy nemzet! Mert hát hol van olyan nagy nép, amelyhez istenei oly közel volnának, mint hozzánk az Úr, a mi Istenünk, valahányszor hozzá folyamodunk? És hol van még egy olyan nagy nép, amelyiknek oly tökéletes parancsai és szabályai volnának, mint ez az egész törvény, amelyet ma elétek tárok?”
Ez az Isten igéje.
MTörv 4,1-2.6-8

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Uram, ki lakhat * a te hajlékodban? 5. tónus.
Előénekes: Aki bűn nélkül éli életét, * és helyesen cselekszik.
Aki igazat gondol szívében, * kinek rágalmat nem beszél szája.
Hívek: Uram, ki lakhat * a te hajlékodban?
E: Aki felebarátjának nem tesz rosszat, * aki nem gyalázza embertársát.
Aki a gonoszt semmibe veszi, * de tiszteli az istenfélőt.
H: Uram, ki lakhat * a te hajlékodban?
E: Aki pénzét uzsorára nem adja, * és vesztegetést nem fogad el az ártatlan ellen.
Aki így éli életét, * soha meg nem rendül.
H: Uram, ki lakhat * a te hajlékodban?
Zsolt 14,2-3a.3cd-4ab.5

SZENTLECKE Szent Jakab leveléből
Testvéreim!
Minden jó adomány és minden ajándék felülről van, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, és még árnyéka sincs a változásnak. Szabad akaratból hívott minket életre az igazság igéjével, hogy teremtményeinek mintegy az első termése legyünk. Fogadjátok ezért tanulékony lélekkel a belétek oltott tanítást, amely képes megmenteni lelketeket. A tanítást váltsátok tettekre, ne csak hallgassátok, mert különben magatokat csaljátok meg. Az Isten és az Atya szemében ez az igazi, tiszta vallásosság: Meglátogatni nyomorukban az árvákat és az özvegyeket, és tisztának maradni a világtól.
Ez az Isten igéje.
Jak 1,17-18.21b-22.27

ALLELUJA
Mennyei Atyánk életre hívott bennünket az igazság igéje által, * a teremtett világ színe javának rendelt minket. Jak 1,18 – 11. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben összegyűltek Jézus köré a farizeusok és néhány írástudó Jeruzsálemből. Látták, hogy egyik-másik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan, kézzel eszi a kenyeret. A farizeusok és általában a zsidók ugyanis nem esznek addig, amíg meg nem mossák a kezüket könyékig, így tartják meg az ősök hagyományait. És ha piacról jönnek, addig nem esznek, míg meg nem mosakszanak. S még sok más hagyományhoz is ragaszkodnak: így például a poharak, korsók, rézedények leöblítéséhez.
A farizeusok és írástudók tehát megkérdezték: „Miért nem követik tanítványaid az ősök hagyományait, miért étkeznek tisztátalan kézzel?” Ezt a választ adta nekik: „Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok Izajás, amint írva van: »Ez a nép ajkával tisztel engem, ám a szíve távol van tőlem. Hamisan tisztelnek, olyan tanokat tanítván, amelyek csak emberi parancsok.« Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz ragaszkodtok.”
Majd ismét magához szólította a népet, és így szólt: „Hallgassatok rám mindnyájan, és értsétek meg: Kívülről semmi sem kerülhet be az emberbe, ami beszennyezhetné. Hanem ami belőle származik, az teszi az embert tisztátalanná. Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, erkölcstelenség, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és tisztátalanná teszi az embert.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 7,1-8.14-15.21-23″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-09-02


——
Görög katolikus:

A feltámadt Jézus megjelenik tanítványainak

Miután a hét első napjának kezdetén feltámadt, Jézus először a magdalai Máriának jelent meg, akiből korábban hét gonosz szellemet űzött ki. 10 Mária azonnal elment, és elmondta ezt Jézus tanítványainak, akik gyászolták és siratták Jézust. 11 Elmondta nekik, hogy Jézus él, és hogy ő találkozott is vele, de a tanítványok nem hittek neki.

12 Ezután Jézus más alakban jelent meg két tanítványának, akik éppen vidékre mentek. 13 Ez a két tanítvány visszatért Jeruzsálembe, és hírt adott a többieknek. De azok nekik sem hitték el, hogy Jézus feltámadt.

Kiküldi a tanítványait

14 Később Jézus megjelent a tizenegy tanítványának is, amikor éppen az asztalnál ültek, és ettek. Szemükre vetette, hogy mennyire hitetlenek és keményszívűek: hogy nem hittek azoknak, akik feltámadása után látták őt.

15 Majd ezt mondta nekik: „Menjetek el a világ minden részére, és hirdessétek az örömüzenetet mindenkinek! 16 Aki hisz és bemerítkezik, az üdvözülni fog. De aki nem hisz, az kárhoztató ítélet alá kerül. 17 Akik hisznek, azokat ezek a jelek fogják követni: a nevemben gonosz szellemeket űznek ki; új nyelveken szólnak; 18 kígyókat fognak meg, vagy halálos mérget isznak, de az sem nem árt nekik; ráteszik a kezüket a betegekre, azok pedig meggyógyulnak.”

Jézus visszatér a Mennybe

19 Miután az Úr Jézus beszélt a tanítványaival, felvitték a Mennybe, és ott Isten jobb oldalára ült. 20 Az apostolok pedig elmentek, és mindenhol kihirdették Isten üzenetét. Az Úr együttműködött velük, és hitelesítette az üzenetet természetfeletti jelekkel, amelyek kísérték az üzenet hirdetését.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+16%3A9-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

21 Mert Isten az, aki Krisztusban veletek együtt megerősít minket és különleges módon megáldott[a] bennünket. 22 Meg is jelölt minket a pecsétjével, és szívünkbe adta a Szent Szellemet, aki örökségünk előlege és biztosítéka.23 Isten a tanúm, hogy csak azért nem mentem még vissza hozzátok Korinthusba, hogy kíméljelek titeket. 24 Mert nem uralkodni akarunk rajtatok, vagy ellenőrzést gyakorolni a hitetek fölött, hiszen erősen álltok a hitben. Mi ugyanis a munkatársaitok vagyunk, hogy az örömötök teljes legyen.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+1%3A21-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

2.1 Elhatároztam tehát, hogy amikor ismét meglátogatlak benneteket, nem okozok nektek újabb fájdalmat és szomorúságot. Mert ha megszomorítlak benneteket, akkor engem ki vidámít meg? Ti tudnátok engem felvidítani — éppen ti, akiket én szomorítottam meg! Azért is írtam inkább levelet erről, hogy amikor megérkezem, ne kelljen miattatok szomorkodnom. Hiszen éppen azt várnám, hogy ti szerezzetek nekem örömet, mert meg vagyok győződve róla, hogy az én örömem nektek is örömöt szerez. Amikor az előző levelemet írtam, sokat aggódtam miattatok. Azt a levelet sírva írtam nektek, sok-sok szomorúsággal és fájdalommal — de nem azért, hogy megszomorítsalak titeket, hanem azért, hogy megtudjátok, mennyire szeretlek benneteket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+2%3A1-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Példázat a királyi lakodalomról

22 Jézus ezután egy másik jelképes történetet mondott: Isten Királysága hasonlít ehhez: egy király fiának közeledett az esküvője, ezért a király nagy lakodalmat készített, amelyre sok vendéget hívott meg. Amikor elérkezett az ideje, elküldte a szolgáit, hogy gyűjtsék össze a vendégeket, de a meghívottak nem akartak eljönni.

Ekkor más szolgákat küldött, és ezt mondta nekik: »Azt üzenem a meghívottaknak, hogy már mindent elkészítettem. Levágattam ökreimet és hízott állataimat, most hát jöjjenek a fiam lakodalmára, mert már minden készen áll!«

A szolgák kimentek, de a meghívottak nem hallgattak rájuk, mert mindegyik valami mással volt elfoglalva. Az egyik kiment a szántóföldjére, a másik az üzletébe. A többiek megfogták a király szolgáit, megverték és meggyilkolták őket. A király ekkor nagyon megharagudott, elküldte a seregeit, hogy öljék meg a gyilkosokat, és égessék fel a városukat.

Majd ezt mondta a szolgáinak: »A lakodalmi vacsora készen van, de a meghívottak nem voltak rá méltók. 9 Ezért menjetek ki az útkereszteződésekhez, és hívjatok be mindenkit, akit csak ott találtok 10 A szolgák ki is mentek az utakra, és mindenkit behívtak, akit csak találtak, jókat-rosszakat egyaránt. Így azután a vendégek megtöltötték a termet.

11 Amikor a király bejött, hogy megnézze a vendégeket, észrevett ott valakit, aki nem a lakodalomhoz illő ruhába volt öltözve.

12 »Barátom! — szólította meg a király. — Hogyan jöhettél ide lakodalomhoz illő ruha nélkül?« Az meg csak hallgatott.

13 A király ekkor megparancsolta szolgáinak: »Kötözzétek meg kezét-lábát, és dobjátok ki a külső sötétségbe, ahol sírás és fogcsikorgatás lesz!«

14 Mert sokan vannak a meghívottak, de kevesen vannak a kihívottak.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+22%3A1-14&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/09/02

“2013.08.30 20:24
Drága szeretett leányom, kérlek, biztosítsd, hogy minden nemzet meghallja Próféciáimat, hogy fel tudjanak készülni a csodálatos, megújult Földre – az Új Paradicsomra. Isten minden gyermeke jogosult örökségére, és ezért el kell kezdeniük tervezni erre a Nagy Napra, mintha egy nagy esküvőre készülnének.
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/nagy-orom-lesz-mindenhol-ez-100-napig-fog-tartani/

Üdvösség Anyja: Gyermekeim mindenhol – a bánat ezen idejében hallgatnotok kell Rám, szeretett Édesanyátokra

Igazság Könyve:

“2013.08.19 18:28

Gyermekeim mindenhol a világon – a bánat ezen idejében hallgatnotok kell Rám, szeretett Édesanyátokra. Különösen azokat hívom közületek, akik mély tisztelettel vannak Irántam, Isten Anyja iránt, mert Én megvigasztallak benneteket a nagy hitehagyás ezen idejében. Jó szívvel kell elfogadnotok ezt a Mennyei Beavatkozást, és legyetek hálásak, hogy szeretett Atyám nagy Szeretetének köszönhetően megadatott nektek ez a nagy Ajándék.

Amikor úgy vélitek, hogy ez a fenyegető pogány hullám, mely hamarosan világszerte elnyeli Fiam Egyházát, már elviselhetetlen, akkor kérnetek kell közbenjárásomat. Bármi is történjék, ha hűek maradtok Fiamhoz, minden rendben lesz, habár mindent meg fognak próbálni annak érdekében, hogy eltereljék figyelmeteket. Soha ne érezzétek, hogy reménytelen, mert Fiam nagy Dicsősége és Isten Akarata hamarosan feltárul.

Függetlenül attól, hogy az Egyházon belül hány embert vezetnek súlyos tévedésbe, Isten Szava futótűzként fog terjedni. Isten Szavának két tanúja – az igaz Keresztény Egyház és Izrael Háza ki fogja állni az idők próbáját. Tűz fog ömleni a szájukból a Szentlélek alakját öltve.

Idővel, miután a pusztító utálat nyilvánosságra került, az Igazsághoz hűek felemelkednek, és övék lesz Krisztus Királysága. A hazugságok mindig kiderülnek, bár az elején, közületek azok, akik el vannak telve a Szentlélek Ajándékával, oly sokat fognak szenvedni, amikor tanúi lesznek Fiam Egyháza szörnyű megszentségtelenítésének. Látható lesz az Igazságot, és mindazok, akiket kezdetben félrevezettek, meg fogják végül érteni a gonoszságot, amelyet elétek helyeztek.

E gyötrelmes út alatt csakis Fiamban kell bíznotok, mialatt úgy fognak bánni veletek, mint egy bűnözővel, mert ragaszkodtok ahhoz, hogy hűek maradjatok Isten Szavához. Kérlek, emlékezzetek Fiam Saját, Kálvária felé vezető útjára. Fogadjátok el ezt a keresztet szeretettel és méltósággal, mert, nagyon kedvesek vagytok Fiam előtt, amikor az Ő terhét hordozzátok. Áldozatotok és szenvedésetek által Ő még a legméltatlanabb lelkeket is meg fogja menteni, és akkor egyesíteni tudja Isten minden gyermekét.

Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-gyermekeim-mindenhol-a-banat-ezen-idejeben-hallgatnotok-kell-ram-szeretett-edesanyatokra/

 

 

“2013.08.20 19:20

Drága szeretett leányom, Szeretetem és Együttérzésem minden bűnös iránt azt jelenti, hogy nagy Irgalmasságomban részesítem a lelkek milliárdjait. A mai naptól kezdve meg fogom nyitni szemüket az emberiség számára adott Üzeneteimre. Gondoskodni fogok arról, hogy milliókkal többen hallják meg Szavamat, hogy így még több elveszett lelket vihessek az Új Paradicsomba. Mindazok a lelkek, akik makacsságuk miatt sohasem lennének hajlandók elfogadni ezeket az Üzeneteket, most úgy fogják azokat látni, mint amik azok valójában: a Részemről való Irgalmassági Cselekedet, hogy megmenthessem a lelküket.

A papok, akik elutasították Üzeneteimet és azt állították, hogy ezek az ördög szavai, addigra felismerik azt a szörnyű hibát, melyet elkövettek, megtagadván a lelkektől a lehetőséget, hogy hallgassanak Mennyei Hangomra.

A hitetlenek, akik azért küzdöttek, hogy békére találjanak, most vonzódni fognak Üzeneteimhez, és hamarosan Nálam fognak vigaszt keresni. Én várni fogok rájuk, és amint Felém indulnak, egy olyan vágyakozással töltöm el őket Szeretetem iránt, hogy képtelenek lesznek figyelmen kívül hagyni Engem.

Azok, akik hisznek a Mindenható Atyában, de nem fogadnak el Engem, az Ő szeretett Fiát, egyfajta felpezsdülést fognak érezni a lelkükben. Ők az Igazságért fognak kiáltani, amint látni fogják, hogy a világ milyen módon fog a felismerhetetlenségig megváltozni.

Aztán azokat, akik szeretnek Engem és rendíthetetlenek maradnak hitükben, de akik még nem ismernek fel Engem, amikor a lelküket szólítom, a végső felismerés fogja legyőzni, amikor Isteni Jelenlétem ismertté válik számukra. Örvendeni fogok, amikor ezek a Követőim megengedik Nekem, hogy az utolsó útszakaszon a megfelelő módon vezessem őket.

Azért adom ezeket az Ajándékokat a világnak, mert mindenkit szeretek. Várjatok szeretettel és hálával erre az Ajándékra.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/gondoskodni-fogok-arrol-hogy-milliokkal-tobben-halljak-meg-szavamat/

 
 
—–
Római katolikus:
2018-08-19Évközi 20. vasárnapKezdőének:
Oltalmazó Istenünk, nézz le ránk, tekints kegyesen a te Fölkentedre! Bizony egy nap a te házadban ezernyi másnál többet ér. (Zsolt 83,10-11)Könyörgés:
Istenünk, te mennyei kincseket készítettél azoknak, akik szeretnek téged. Adj szívünkbe irántad buzgó szeretetet, hogy mindenben és mindennél jobban szeressünk, és elnyerjük ígéreteidet, amelyek minden vágyunkat felülmúlják. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

OLVASMÁNY a Példabeszédek könyvéből
Megépítette házát a bölcsesség, s hét oszlopát is felállította. Barmait levágta, borát megkeverte, és asztalát is megterítette. Kiküldte szolgálóit és kihirdette a város legmagasabb pontjain: „Ti tudatlanok, jöjjetek ide!” Az oktalanoknak pedig ezt mondta: „Gyertek, egyetek a kenyeremből, igyatok a borból, amelyet kevertem! Hagyjatok fel a dőreséggel, járjatok az értelem útján, és élni fogtok.
Ez az Isten igéje.
Péld 9,1-6

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr! 4g. tónus.
Előénekes: Minden időben áldom az Urat, * dicséretét szüntelenül zengi ajkam.
Lelkem az Úrban dicsekszik, * hallják meg a szelídek és örvendezzenek!
Hívek: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr!
E: Féljétek az Urat, ti szentjei, * mert semmit sem nélkülöznek az istenfélők.
A gazdagok nyomorognak és éheznek, * de akik az Urat keresik nem szűkölködnek.
H: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr!
E: Jertek, fiaim, és hallgassatok engem, * az Úr félelmére tanítlak titeket.
Ki az az ember, aki élni vágyik, * és szeretne jó napokat látni?
H: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr!
E: Tartóztasd nyelvedet a rossztól, * ajkad ne szóljon hamisságot.
Fordulj el a rossztól és a jót cselekedd, * keresd a békét és azt kövessed.
H: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr!
Zsolt 33,2-3.10-11.12-13.14-15

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Testvéreim!
Gondosan ügyeljetek arra, hogyan éltek: ne balgán, hanem bölcsen. Használjátok fel az időt, mert rossz napok járnak. Ne legyetek értetlenek, hanem értsétek meg az Úr akaratát. Ne részegeskedjetek, mert a bor léhaságra vezet, inkább teljetek el (Szent)lélekkel. Egymás közt énekeljetek zsoltárt, himnuszt és szent énekeket. Énekeljetek és ujjongjatok szívből az Úrnak. Adjatok hálát mindig mindenért Urunk Jézus Krisztus nevében az Istennek, az Atyának.
Ez az Isten igéje.
Ef 5,15-20

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, * az énbennem marad és én őbenne.” Jn 6,56 – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben így beszélt Jézus a zsidók sokaságához: „Én vagyok a mennyből alászállott, élő kenyér. Aki ebből a kenyérből eszik, örökké élni fog. Az a kenyér, amelyet én adok, az én testem a világ is életéért.”
Vita támadt erre a zsidók között: „Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?” Jézus így felelt nekik: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem valóban étel, és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne. Amint engem az élő Atya küldött, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, énáltalam él. Ez az égből alászállott kenyér! Nem az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak! Aki ezt a kenyeret eszi, örökké él!”
Így tanított Jézus a kafarnaumi zsinagógában.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 6,51-58″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-08-19


——
Görög katolikus:

A feltámadt Jézus kiküldi tanítványait16 Ezután a tizenegy tanítvány Galileába ment, arra a hegyre, ahová Jézus mondta nekik. 17 Amint meglátták Jézust, leborultak előtte és imádták őt — bár néhányan kételkedtek. 18 Jézus közel lépett hozzájuk, és ezt mondta: „Mennyei Atyám minden hatalmat nekem adott a Mennyben és a Földön. 19 Ezért menjetek el a nemzetekhez, és tegyetek tanítványommá minden embert az egész világon! Merítsétek be őket az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevébe! 20 Tanítsátok őket, hogy engedelmeskedjenek mindannak, amit én parancsoltam nektek! Biztosak lehettek benne, hogy állandóan veletek leszek. Igen, veletek maradok minden nap, amíg ez a korszak véget nem ér!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+28%3A16-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Örömhír Krisztusról

15 Emlékeztetlek benneteket testvéreim arra az örömüzenetre, amelyet tőlem hallottatok, és amelyet el is fogadtatok. Ez lett a hitetek alapja, és ez által fogtok üdvözülni, ha hűségesek maradtok hozzá. Ha nem, akkor hiába lettetek hívőkké.

Elsősorban azt a legfontosabb üzenetet adtam át nektek, amelyet én is kaptam: hogy Krisztus a bűneinkért halt meg — úgy, ahogyan az Írás előre megmondta —, azután eltemették, de a harmadik napon feltámadt — úgy, ahogyan az Írás előre megmondta —, és hogy a feltámadása után láthatóan megjelent Kéfásnak, azután a tizenkét apostolnak. 6 Azután egy alkalommal egyszerre több mint ötszáz testvérnek is megjelent, akik közül a legtöbben még most is élnek, bár néhányan már meghaltak. Megjelent Jakabnak is, majd a többi apostolnak is. Végül, mindezek után nekem is láthatóan megjelent Jézus — nekem, aki olyan vagyok, mint a túl későn született gyermek.

Mert én vagyok a legkisebb az apostolok között. Sőt, nem is vagyok méltó, hogy apostolnak nevezzenek, mert üldöztem Isten Eklézsiáját. 10 Isten kegyelme által mégis azzá lettem, aki vagyok. Elmondhatom, hogy irántam való kegyelmét nem vesztegettem hiába, sőt, sokkal többet dolgoztam, mint a többi apostol. Valójában nem is én tettem mindezt, hanem Istennek velem lévő kegyelme.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+15%3A1-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A gazdagok nehezen mennek be Isten Királyságába

16 Egyszer odajött Jézushoz egy férfi, és ezt kérdezte: „Mester! Mi az a jó, amit tennem kell, hogy örök életem legyen?”

17 Válaszul Jézus megkérdezte tőle: „Miért kérdezed tőlem, hogy mi a jó? Egyedül Isten jó! Ha be akarsz menni az örök életre, kövesd a parancsolatokat!”

18 „Milyen parancsolatokat?” — kérdezte a férfi.

Jézus így válaszolt: „Ne gyilkolj! Ne kövess el házasságtörést! Ne lopj! Ne tanúskodj hamisan! 19 Tiszteld apádat és anyádat![a] Úgy szeresd embertársadat,[b] mint saját magadat!”[c]

20 A fiatalember ezt felelte: „Ezeket mind megtartottam. Mit kell még tennem?”

21 Jézus ezt mondta neki: „Ha tökéletes akarsz lenni, add el minden vagyonodat, és a pénzt oszd szét a szegények között! Így a Mennyben lesznek a kincseid. Azután gyere, és kövess engem!”

22 A fiatalember ekkor szomorúan elment, mert nagyon gazdag volt.

23 Jézus ekkor a tanítványaihoz fordult: „Igazán mondom nektek: a gazdagok nehezen mennek be Isten Királyságába! 24 Mondom nektek: könnyebb egy tevének átmenni a tű fokán, mint egy gazdagnak Isten Királyságába bemenni.”

25 A tanítványok ezen nagyon meglepődtek. Meg is kérdezték: „Hát akkor egyáltalán ki kaphat örök életet?”

26 Jézus rájuk nézett, és ezt mondta: „Az emberek számára ez valóban lehetetlen, Istennek viszont minden lehetséges.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+19%3A16-26&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/08/19
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Nekik meg kell őrizniük a Szent Misekönyveket, a miseruhákat, a Szent Bibliát és a Szent Kereszteket. Ezeket mind le fogják cserélni.

Igazság Könyve:

“2013.08.17 11:50

Drága szeretett leányom, sokan azok közül, akik erős hittel és az Irántam, Jézus Krisztus iránt való szeretettel vannak megáldva, végre kezdték felismerni a Hangomat, miközben Én ezen az Üzeneteken, keresztül beszélek a világhoz.

Azoknak, akik az életüket azzal töltik, hogy szolgai módon szolgálják a kígyót, tudniuk kell, hogy Én vagyok az, Aki beszél. És így elkezdődik a csata, egyrészt azért, hogy megvalósuljon Szent Akaratom, másrészt pedig, hogy teljesedjen Isten ellenségeinek az a vágya, hogy megküzdjenek Velem.

Azok, akik azt tervezik, hogy szenvedést okozzanak az emberiségnek, a fenevaddal kötött szövetség részeként, óvatosak lesznek, hogy ne kifogásolják feltűnő módon ezeket az Üzeneteket, mert ha azt tennék, akkor (az emberek) hitelt adnának az üzeneteknek. Ehelyett az Ellenem való gyűlöletet más módon fogják terjeszteni, kezdve az Egyházamon belüliek hitének megsemmisítésével. Ők, azok szívét, akik szeretnek Engem, a keresztény testvéreik ellen fogják fordítani. Ők inkább a pogányságot, a New Age boszorkányait és a fenevad imádóit fogják felkarolni, mintsem azokat a Keresztényeket, akik ellenezni fogják a gonosz pogány rítusokat, melyeket a Katolikus Templomokban és később más Keresztény Templomokban fognak végezni.

Ezek az események még előttetek vannak. Kérlek benneteket, ne gondoljátok, hogy a jelenlegi Szentmiséket vagy Szentségeket már megváltoztatták, bár hamarosan meg fogják tenni. Amikor ezt megteszik, akkor nektek hátat kell fordítanotok, és meg kell védenetek Engem.

Az elmúlt néhány évben földi Egyházamban sok változás tervezésére került sor a gonosz szabadkőművesség által. Most terveik, amelyeket már az egyházak magas rangú személyeivel megismertettek, bejelentésre fognak kerülni. Ezeket azzal a bejelentéssel fogják nyilvánosságra hozni, hogy a Katolikus Egyházat modernizálni kell, hogy a mai új, széles látókörű, liberális társadalomban helytálló lehessen. A Katolikus Egyház azt fogja mondani, hogy már lezárta a múltat, és aztán pedig azt, hogy a mottója szerint minden vallást fel kell karolni, megmutatván, hogy az Egyház nem szűk látókörű. Ezt a bejelentést az egész világon ünnepelni fogják, és a média ezt a nagyszerű hírt a címlapokon fogja közölni, miközben azelőtt undorral tekintett a Katolikus Egyházra.

A Sátán magja szétszóródik, és az új szertartásokban, ahol a Szentmise formáját visszafelé fogják bemutatni, a Passiómmal kapcsolatos minden helyes mondatot értelmetlen üres szavakkal, üres edényekkel, üres Tabernákulummal fognak felcserélni. Keresztemet mind az okkult titkos szimbólumaival fogják helyettesíteni.

Erről a pusztításról beszélt Dániel próféta. Ez sok helyen a Szent Eukarisztiám megszüntetését jelenti, és az általatok ismert Szentmisének a megszüntetését. De az Én szeretett, hűséges szolgáim, most előkészítik a Szent Ostya gyártását. Nekik meg kell őrizniük a Szent Misekönyveket, a miseruhákat, a Szent Bibliát és a Szent Kereszteket. Ezeket mind le fogják cserélni.

Nektek most össze kell gyűlnötök és terveznetek kell, mert nem lesz számotokra megengedve, hogy a Misét Akaratom szerint mondjátok.

Amikor eljön az ideje, Én vezetni foglak benneteket, Szent Szolgáim. Azoknak a Keresztényeknek mondom, akik azt gondolják, hogy ez az utálat csak a Katolikus Egyházban lesz látható: tudnotok kell, hogy ez minden Keresztény egyházat érinteni fog, egészen addig, míg minden Rólam tett említést és jelet elűznek. Idővel szigorúan meg fognak benneteket büntetni a Nevem említéséért.

Meg lesztek döbbenve, hogy a látszólag ártatlan, megújult, de beszennyezett Egyház milyen gyorsan elsüllyed a gonosz kultuszba. Ők a végső határokig el fognak menni azért, hogy megbüntessék azokat, akik ellenszegülnek majd az ember által csinált pogány, új világvallásnak.

A Keresztények és a Zsidók lesznek a gyűlölet főbb célpontjai, és őket a vallásuk miatt üldözni fogják. Ahelyett, hogy félnétek, arra hívlak benneteket, hogy legyetek készek harcolni a Nevemért. Sose feledjétek, hogy még mindig mennyire gyűlölnek Engem. Tudnotok kell, hogy amikor ezekben az előtettek álló időkben követtek Engem, a ti keresztetek sokkal nehezebb lesz, mint azoké volt, akik előtettek jártak.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/nekik-meg-kell-orizniuk-a-szent-misekonyveket-a-miseruhakat-a-szent-bibliat-es-a-szent-kereszteket-ezeket-mind-le-fogjak-cserelni/

—–
Római katolikus:
2018-08-16

19. évközi hét csütörtök

OLVASMÁNY Ezekiel próféta könyvéből
Az Úrhoz hűtlen népnek számkivetés lesz a büntetése.
A Babilonba való elhurcoltatás előtt a prófétának ezt parancsolta az Úr: „Emberfia, te ellenszegülő nép körében élsz.
Van szemük a látásra, de nem látnak, van fülük a hallásra, de nem hallanak, mert hiszen lázongó nemzedék ez.
Ezért most fogd a holmidat, készülj fel, emberfia! Költözködésre készülj, hadd lássák ezek, hogy fényes nappal elhagyod lakóhelyed, és más helyre indulsz; – hátha felfigyelnek erre majd, mert hiszen lázongó nemzedék ez.
Szemük láttára fényes nappal vidd ki holmidat, mint ahogy költözködéskor szokás.
Te pedig este a szemük láttára indulj el, mint aki költözködik!
Üss rést a falon, azon keresztül távozzál.
Hadd lássák, amint rést ütsz a falon, és azon keresztül távozol!
Vedd válladra holmidat, és sötétedéskor indulj el.
Arcodat takard el, hogy ne lásd a földet, mert én téged e népnek intő jelül adtalak!”
Úgy cselekedtem, amint megparancsolta az Úr.
Költözködésre összeszedtem holmimat; kivittem nappal, estefelé kézzel áttörtem a falat, és a sötétben vállamon kivittem holmimat a szemük láttára.
Reggel pedig az Úr ezt a szózatot intézte hozzám: „Emberfia, ugye Izrael háza, ez a mindig ellenszegülő nép megkérdezte tőled: »Mit csinálsz?!«
Mondd nekik, így szól az Úr, az Isten: Ez a fenyegető jövendölés a Jeruzsálemben levő fejedelemnek és Izrael egész házának szól.
És így folytasd: Én számotokra
intő jel vagyok; amit én cselekedtem, az történik majd velük: fogság és számkivetés lesz a sorsuk.
A fejedelem, aki köztük van, a vállára veszi holmiját, a sötétben megy ki.
Áttörik neki a falat, hogy ki lehessen menni rajta.
A fejedelem pedig befödi az arcát, hogy országát többé ne lássák elsötétült szemei.”
Ez az Isten igéje.
Ez 12,1-12

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Isten tetteit * el ne feledjétek! Vö. 7c. vers. – 2. tónus.
Előénekes: Megkísértették és ingerelték a fölséges Istent, * szövetségével mit sem törődtek.
Elpártoltak tőle, hűtlenné lettek, † ugyanúgy, mint atyáik, * mint a csalfa íj, eltérültek.
Hívek: Isten tetteit * el ne feledjétek!
E: Pogány oltáraikkal fölingerelték az Urat, * bálványaikkal féltékennyé tették.
Isten hallotta, és haragra gerjedt, * és nagyon megutálta Izraelt.
H: Isten tetteit * el ne feledjétek!
E: Fogságba juttatta hatalma jelét, * ékességét az ellenség kezére adta.
Népét kiszolgáltatta a kardnak, * szívét harag töltötte el öröksége ellen.
H: Isten tetteit * el ne feledjétek!
Zsolt 77,56-57.58-59.61-62

ALLELUJA
Ragyogtasd szolgád fölé arcodat, * igazságaidra taníts meg engem! Zsolt 118,135 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Bocsássunk meg egymásnak, ahogy Isten is megbocsát nekünk!
Abban az időben Péter odament Jézushoz, és megkérdezte: „Uram, ha vétkezik ellenem testvérem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” Jézus így felelt: „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer.
A mennyek országa olyan, mint amikor egy király el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte, odahozták egyik adósát, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megfizetnie, az úr megparancsolta, hogy adják el őt, a feleségét, a gyermekeit, és mindenét, amije csak van, és így törlessze adósságát. De a szolga leborult előtte, és úgy kérlelte: »Légy türelemmel irántam, mindent megfizetek.« Az úr szíve megesett a szolgán: szabadon bocsátotta őt, sőt még az adósságát is elengedte.
A szolga kiment, és találkozott egyik szolgatársával, aki neki száz dénárral tartozott. Elkapta és fojtogatni kezdte: »Add meg, amivel tartozol!« Szolgatársa térdre hullott előtte, és kérlelte: »Légy türelmes irántam, mindent megfizetek!« De ő nem engedett, hanem ment, és börtönbe vetette, míg meg nem fizeti tartozását.
Amikor szolgatársai látták a történteket, nagyon elszomorodtak. Elmentek és elbeszélték uruknak. Akkor az úr magához hívatta őt, és így szólt hozzá: »Te, gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad?« És az úr nagy haraggal átadta őt az őröknek, míg meg nem fizet mindent, amivel tartozik.
Az én mennyei Atyám is így tesz veletek, ha tiszta szívből meg nem bocsát mindegyiktek a testvérének.”
Amikor Jézus ezt a tanítását befejezte, elindult Galileából, és Júdea vidékére ment a Jordánon túlra.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 18,21-19,1″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-08-16


——
Görög katolikus:

12 Igen, adjatok hálát az Atyának! Mert ő tett benneteket alkalmassá, hogy részt vegyetek abban az örökségben, amelyet Isten készített szent népe számára a világosságban. 13 Az Atya mentett ki bennünket a sötétség hatalmából, és ő vitt át minket szeretett Fia Királyságába. 14 Mert a Fiú által szabadultunk meg, és kaptunk a bűneinkre bocsánatot.

Krisztus a láthatatlan Isten képmása

15 A láthatatlan Isten látható képmása az elsőszülött Fiú,
    aki minden teremtmény előtt született,
16 s aki által Isten a mindenséget teremtette:
    a mennyei és földi lényeket,
    láthatókat és láthatatlanokat,
    a szellemi uralkodókat, fejedelmeket,
    hatalmasokat és kormányzókat.
Mindezeket Isten a Fia közreműködésével,
    és a Fia számára teremtette.
17 A Fiú minden teremtménynél előbb létezett,
    s az egész világmindenséget ő tartja egyben.
18 Ő a „Feje” az Eklézsiának, amely az ő „Teste”.
    Ő a kezdete és forrása mindennek.
Ő a legelső, aki a halálból feltámadt,[a]
    ezért mindenben és minden tekintetben övé az első hely.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Colossians+1%3A12-18&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézust nem fogadják be a samáriaiak

51 Amikor közeledett az idő, hogy visszatérjen a Mennybe, Jézus szilárdan elhatározta, hogy felmegy Jeruzsálembe. 52 Követeket küldött maga előtt egy samáriai faluba, hogy ott szállást készítsenek neki. 53 A samáriaiak azonban nem akarták befogadni Jézust, mert Jeruzsálembe igyekezett. 54 Amikor ezt két tanítványa — Jakab és János — megtudta, megkérdezték Jézustól: „Uram, akarod-e, hogy a Mennyből tüzet parancsoljunk rájuk, hogy megégesse őket?”[a]

55 De Jézus feléjük fordult, határozottan figyelmeztette és helyreigazította őket.[b] 56 Ezután egy másik faluba mentek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+9%3A51-56&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

22 Atyám mindent átadott nekem. Senki más nem ismeri a Fiút igazán, csak az Atya — ahogyan az Atyát is csak a Fiú ismeri igazán, és azok, akiknek a Fiú kijelenti őt.”

23 Amikor maguk között voltak, a tanítványokhoz fordult: „Boldogok és áldottak vagytok, hogy ezeket láthatjátok! 24 Mert mondom nektek: sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látták; és szerette volna hallani, amit ti hallotok, de nem hallották.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+10%3A22-24&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


“7 Kedveseim, mivel ilyen nagyszerű ígéreteket kaptunk Istentől, tisztítsuk meg magunkat minden olyan dologtól, amely akár a testünket, akár a szellemünket tisztátalanná teszi! Egészen szánjuk oda magunkat Istennek, és egész életünket szenteljük neki — így tiszteljük őt!

Fogadjatok be minket!

Kérlek, fogadjatok be minket a szívetekbe! Senkit nem bántottunk meg, senkit nem károsítottunk meg, senkit nem használtunk ki. Nem azért mondom ezt, hogy hibáztassalak titeket, hiszen a szívembe zártalak benneteket. Mert akár élünk, akár meghalunk, együtt leszünk veletek. Őszintén beszélek veletek, és nagyon büszke vagyok rátok. Minden gondom ellenére tele vagyok örömmel és vigasztalással.

Amikor megérkeztünk Macedóniába, nem találtunk nyugalmat. Mindenféle gondok és bajok gyötörtek: kívülről támadások értek, belül meg a félelem szorongatott. Isten azonban megvigasztalja azokat, akiket a földre tapostak. Igen, ő vigasztalt meg minket azzal, hogy Titusz megérkezett. De nem csak ezzel, hanem azzal a bátorítással is, amelyet tőletek kapott. Mert jó híreket hozott: hogy mennyire szeretnétek már találkozni velünk, hogy mennyire szomorúak vagytok amiatt, amit rosszul tettetek, és hogy mennyire ragaszkodtok hozzánk. Ennek azután szívből megörültem.

Mert lehet, hogy az előző levelemmel szomorúságot okoztam nektek, de már nem bánom. Igaz, korábban azt hittem, hogy rosszul tettem, de most már látom, hogy az a levél csak egy kis időre szomorított el benneteket. Most már örülök, hogy megírtam. Persze, nem annak, hogy szomorúságot okoztam vele, hanem annak, hogy ezáltal megváltoztattátok a gondolkodásotokat és a szíveteket. Az ilyen fajta szomorúság Isten akarata szerint változtat meg, és így az a levél semmi bajt nem okozott nektek.

10 Mert az a fajta szomorúság, amely Isten akarata szerint változtatja meg a gondolkodásotokat, és visszatérít őhozzá, végül az üdvösségre vezet — az ilyet utólag sohasem kell megbánni. Ezzel szemben a hitetlenek világának szomorúsága a halálba vezet.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+7%3A1-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Meggyógyítja a betegeket

29 Jézus és tanítványai ezután kijöttek a zsinagógából. Jakabbal és Jánossal együtt Simon és András házához mentek. 30 Simon anyósa éppen nagyon beteg volt: lázasan feküdt. Azonnal szóltak Jézusnak, 31 aki odalépett a beteghez, megfogta a kezét, és lábra állította. Az asszonynak elmúlt a láza, felkelt, és megvendégelte őket.

32 Naplemente után, amikor már beesteledett, Jézushoz vitték a betegeket, és azokat is, akikben gonosz szellemek laktak. 33 Az egész város összegyűlt a ház ajtaja előtt. 34 Jézus sokakat meggyógyított, akik különféle betegségekben szenvedtek. Kiűzte a gonosz szellemeket is, de nem engedte szólni őket, mivel azok felismerték[a] őt.

Hirdeti az örömüzenetet Galileában

35 Jézus korán reggel felkelt, amikor még sötét volt, kiment egy lakatlan helyre, és ott imádkozott.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+1%3A29-35&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


—–
https://oca.org/readings/daily/2018/08/16
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

The Pope Video – Interreligious Dialogue – Enligsh v1

Az utolsó próféta elküldésére most került sor, így kérlek, ne utasítsátok el ezt az Ajándékot

Igazság Könyve:
2013.07.19 15:00

Drága szeretett leányom, amikor aggódsz, és úgy érzed, hogy e Küldetés miatt nem szeretnek, tudnod kell, hogy a Szentlélek mindig erősnek fog tartani téged. Te sohasem leszel képes valótlanságokat kinyilatkozni, mivel ezt szeretett Atyám nem engedélyezi. Te vagy a végidők prófétája, és bár Én tudom, hogy ez megrémít téged, tudnod kell a következőket:

Atyám szeretete által, Én nagy Kegyelmet adok a világnak. Az utolsó próféta elküldésére most került sor, így kérlek, ne utasítsátok el ezt az Ajándékot, mert Atyám kívánsága az, hogy magához szorítsa minden gyermekét, és megvédje őket a világban lévő gonosszal szemben. Ez az az Ajándék, mely elhozza nektek a szörnyű büntetéstől való végső megváltást.

Ne utasítsátok el e prófécia Ajándékát, ami a Mennyből való végső közbenjárás, hogy megmentsen benneteket a bajtól.

Azoknak mondom, akik nem tisztelik Atyámat, és akik pogány isteneket imádnak: országaitok le lesznek söpörve a Föld színéről, ha nem fordultok vissza az Egy Igaz Istenhez. Ti, akik hamis isteneket imádtok, melyek csillogó jövőt ígérnek nektek és a hiúságotokhoz folyamodnak, el lesztek terelve Tőlem, és egy végtelen vákuumban fogtok megfulladni – abban a mélységben, melyből sohasem fogtok visszatérni.

Most hallgassatok meg mindannyian. A Mennyből fordulok az emberiséghez. Prófétám egyszerűen azt fogja tenni, amit Én mondok neki. Ő engedelmeskedik Nekem, az Isten Fiának, az Emberfiának, amint az meg volt jövendölve. Neki nincs (saját) hangja. Az ő szavai, az Én Szavaim. Az ő engedelmessége elengedhetetlen ahhoz, hogy megfeleljen Isten Parancsának. Az ő engedelmessége azt jelenti, hogy nem szabad kinyitnia száját Isten Szavának megvédésére.

Minden megjövendölt esemény gyorsan fog megtörténni. Csak hagyjátok figyelmen kívül ezt a figyelmeztetést, és többet fogtok szenvedni a kelleténél. Csak mocskoljátok be ezeket a szavakat, és szégyenetekre le lesztek leplezve az egész világ előtt az Engem való üldözésetekért.

Az Én Szavam Igaz. Az Én Szavam konkrét. Szavam azért adatik, hogy megvédjen és megmentsen benneteket a fenevadtól, aki fertőzése által tönkreteszi életeteket. Kérlek, legyetek erősek és távolodjatok el a gonosz hazugságoktól, melyeket mond nektek. Ha a szívetek nehéz, jöjjetek Hozzám és Én meg fogom azt könnyíteni. Ha a szívetek szomorú, Én beborítalak benneteket és békét hozok nektek, hogy ez által a halál soha többé ne félemlítsen meg benneteket.

Ha tele vagytok haraggal, mely ezen Üzenetekkel szembeni gyűlöletbe fordul, tudnotok kell, hogy akkor a hazugság királya támad benneteket. Tudni fogjátok a szívetekben, hogy amennyiben ezek az Üzenetek fájdalmat és szenvedést okoznak nektek, akkor ezek az Üzenetek Tőlem jönnek.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/az-utolso-profeta-elkuldesere-most-kerult-sor-igy-kerlek-ne-utasitsatok-el-ezt-az-ajandekot/

—–
Római katolikus:
2018-07-18

15. évközi hét szerda

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Isten a pogányokat is eszközül használja, hogy nevelje választott népét.
Ezt mondja az Úr: Jaj, Asszíriának, haragom vesszejének; az ő kezére bíztam fenyítő parancsomat.
Elküldtem őt a hűtlen nemzet ellen, parancsot adtam neki a nép ellen, amelyre haragszom, hogy zsákmányoljon, fosztogasson, és eltapossa, mint az út sarát.
De Asszíria téved, hogyha elbizakodik, és szíve egyre csak azon gondolkodik, hogy eltiporjon és kiirtson nem kevés nemzetet.
Nagy gőgjében ugyanis így gondolkodott: „Mindezt saját erőmből vittem végbe, és mindez bölcsességem műve volt, hogy országok határait tüntettem el, nagy fejedelmek kincseit raboltam el, és trónjaikról letaszítottam királyokat.
A népek kincseire, mint valami madárfészekre, nyújtottam kezem, és amint összeszednek elhagyott tojásokat, úgy szedtem össze én a földnek kincseit.
Nem volt, aki mozdítani merte volna szárnyait, vagy csipogásra merte volna nyitni száját.” Így szólt akkor az Úr: „A fejsze vajon kérkedik-e azzal szemben, aki vág vele? Vagy nagyzol-e a fűrész azzal szemben, aki húzza azt?
Talán bizony a vessző suhogtatja-e azt, aki fölvette, és a bot emeli-e az ember karját?” Ezért az Úr, a Seregek Ura sorvadással sújtja majd Asszíria hőseit, és emésztő tűzzel hamvasztja el gőgös dicsőségüket.
Ez az Isten igéje.
Iz 10,5-7.13-16

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Urunk, Istenünk * nem hagyja el az ő népét. 14a. vers. – 2. tónus.
Előénekes: Uram, megalázzák népedet, * sanyargatják örökségedet.
Özvegyet és jövevényt megölnek, * és árvákat legyilkolnak.
Hívek: Urunk, Istenünk * nem hagyja el az ő népét.
E: Azt mondják: „Ezt nem látja az Úr, * ezt nem veszi észre Jákob Istene.”
Értsétek meg végre, ti, balgák a nép között; * ti, esztelenek, mikor tértek észre?
H: Urunk, Istenünk * nem hagyja el az ő népét.
E: Aki fület teremt, az nem hallana, * aki formálta szemünket, az ne látna?
Aki népeket fenyít, az ne büntetne, * ő, aki bölcsességre oktatja az embert?
H: Urunk, Istenünk * nem hagyja el az ő népét.
E: Az Úr nem taszítja el népét, * és nem hagyja el örökségét,
mert igazságos lesz az ítélet, * és azt követi minden igaz szívű.
H: Urunk, Istenünk * nem hagyja el az ő népét.
Zsolt 93,5-6.7-8.9-10.14-15

ALLELUJA
Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Istene, * mert feltártad a kicsinyeknek országod titkait. Vö. Mt 11,25 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Istent és az ő igazságait csak jóakaratú, alázatos emberek ismerhetik meg.
Abban az időben Jézus így fejezte be tanítását:
Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 11,25-27″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-07-18


——
Görög katolikus:

“… 11 Mindezek azért történtek, hogy tanuljunk a példájukból! Azért írták le, hogy figyelmeztessenek bennünket, akik ennek a korszaknak a végén élünk. 12 Azért aki azt gondolja, hogy ő biztosan áll, vigyázzon, nehogy elessen!”https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+10%3A5-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

“… 12 Azért aki azt gondolja, hogy ő biztosan áll, vigyázzon, nehogy elessen! 13 Eddig még csak olyan próbatétel ért benneteket, amely minden más embert is előbb-utóbb elér. Isten azonban hűséges, ezért nem fogja megengedni, hogy túl nehéz megpróbáltatásnak legyetek kitéve. Sőt, amikor a próbatétel kellős közepén vagytok, utat nyit nektek, hogy kiszabaduljatok belőle. Így ki fogjátok bírni a megpróbáltatást.

14 Ezért kedveseim, mindenképpen kerüljétek a bálványimádást! 15 Úgy szólok hozzátok, mint értelmes emberekhez, gondoljátok meg jól, amit mondok! 16 Az „áldás-pohár”,[a] amelynél áldást mondunk, vajon nem azt jelenti-e, hogy közösségben vagyunk Krisztus vérével, vagyis a halálával? A kenyér pedig, amelyből együtt eszünk, vajon nem azt jelenti-e, hogy közösségben vagyunk a Krisztus „Testével”? 17 Csak egyetlen kenyér van, mi pedig sokan vagyunk. Mégis egyetlen „Testet” alkotunk sokan, mert valamennyien abból az egyetlen kenyérből veszünk egy-egy darabot.

18 Gondoljatok csak Izráel népére! Amikor ők az áldozati állatok húsából esznek,[b] közösségben vannak az áldozati oltárral, igaz? 19 Ezzel azonban egyáltalán nem azt akarom mondani, hogy a hamis isteneknek és a bálványoknak áldozott hús valami fontos dolog lenne. Azt sem gondolom, hogy maguk a bálványok fontosak lennének. 20 Dehogyis! Azt mondom, hogy amit az emberek a bálványoknak áldoznak, azt valójában gonosz szellemeknek adják, és nem Istennek. Én azonban nem akarom, hogy a gonosz szellemekkel legyetek közösségben! 21 Nem tehetitek meg, hogy az Úr poharából is isztok, meg a gonosz szellemek poharából is. Nem ehettek az Úr asztalának ételéből is, meg a gonosz szellemek asztalának ételéből is. 22 Vagy magunkra akarjuk haragítani az Urat?[c] Talán erősebbek vagyunk nála?”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+10%3A12-22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 20 Ezután szigorúan megparancsolta a tanítványoknak, hogy senkinek se mondják el, hogy ő a Messiás.

Jézus előre jelzi a halálát és feltámadását

21 Ettől kezdve beszélt Jézus a tanítványainak arról, hogy fel kell mennie Jeruzsálembe, s ott a nép vezetői, a főpapok és a törvénytanítók miatt sokat kell majd szenvednie. Végül megölik, de három nappal később fel fog támadni.

22 Ekkor Péter félrehívta Jézust, szemrehányást tett neki, és helyre akarta igazítani: „Isten mentsen meg téged attól, Uram, hogy ez bekövetkezzen! Ilyesmi semmiképpen sem történhet meg veled!”

23 De Jézus hátat fordított Péternek, és ezt mondta: „Takarodj a szemem elől[a], Sátán! El akarsz gáncsolni, mivel nem úgy gondolkodsz, mint Isten, hanem úgy, mint az emberek!”

24 Ezután a tanítványaihoz fordult: „Aki engem akar követni, az tagadja meg magát, vegye fel és vigye a keresztjét, úgy kövessen.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+16%3A20-24&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/07/18
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

 
—–
Igazság Könyve:

“… Tanításaim többé nem játszanak fontos szerepet társadalmatokban. Nektek ragaszkodnotok kell ahhoz – bármelyik Keresztény Egyházhoz tartoztok is – hogy szolgáim ne felejtsék el megemlíteni Nevemet, amikor a jóra hivatkoznak, mert a jó nem jöhet egy kőtől. A jó csak egyedül Istentől jöhet.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ti-nem-tudtok-igazan-kovetni-engem-anelkul-hogy-ne-viselnetek-el-a-kereszt-fajdalmat/

——
 
—-
—-
Yitzhak Kaduri 108 year old Rabbi Reveals Jewish Messiah