Címke: örök

Ébredjetek fel most mindnyájan – itt vannak a megjövendölt jelek is, amelyek megelőzik a földre való visszatérésemet

Igazság Könyve:

” A Nagyfigyelmeztetés – az Irgalmasság ajándéka
Nyomtatóbarát változat

2010. november 22. hétfő, 2:00 óra

Szeretett leányom, nagyon meg vagyok elégedve azzal, ahogyan követed Szavaimat, teljes hittel és engedelmességgel. Nagy az irántad való szeretetem. A te szereteted is ugyanilyen Irántam. Most nagyon közel érzel Engem a szívedhez. Most eggyé váltunk, leányom. Én és Örök Atyám, valamint a Szentlélek, a Legszentebb Háromság, boldogok vagyunk, mert válaszoltál erre a nagyon fontos küldetésre. Mi és az összes angyalok és szentek mindennap veled vagyunk, hogy ebben a legszentebb munkában védelmezzünk téged.

Meríts bátorságot, és továbbra is fogd a kezem. Engedd, hogy szavaidban Én vezesselek téged, hogy az emberiség esélyt kapjon arra, hogy végre megértse az igazságot a Nagyfigyelmeztetés előtt. A Nagyfigyelmeztetés, Irgalmamnak és Szeretetemnek köszönhetően mintegy utolsó ajándék gyermekeim számára, hamarosan be fog következni. Minden egyes gyermekemnek meg lesz mutatva az élete, a bűnei, a helytelen tettei, mindenegyes testvérével szemben elkövetett bántó cselekedete, amelyért ő volt a felelős, és mindez egy misztikus élmény során fog megtörténni. Ezen a földön egyetlen férfi, egyetlen nő vagy egyetlen gyermek sem lesz kizárva ebből.

Egyeseket, látván életük során elkövetett bűneiket, ez komolyan sokkolni fog, és elszomorítja őket, és rögtön Hozzám, Igazságos Bírójukhoz fognak fordulni, és ezáltal megmentik magukat. Ők, szeretetük és bánatuk által irgalomért fognak esedezni.

Mások annyira megbetegednek, és olyan sokkos állapotban lesznek attól, ahogyan bűneiket fogják látni, hogy holtan fognak összeesni, mielőtt még esélyük lenne a bocsánatkérésre.

Aztán lesznek olyanok, akik a csalót követik. Ők, amikor látni fogják az életük során elkövetett gonosz bűneiket és szembesülnek velük, rémületükben el szeretnének menekülni. Megpróbálnak majd elrejtőzni, de nem lesz olyan hely, ahova mehetnének.

Lehorgasztott fejjel vagy elfogadják, amit látnak, s még ott helyben bocsánatot kérnek, vagy pedig szégyenükben és rémületükben elfordulnak, de nem könyörögnek irgalomért.

Aztán vannak a legutolsó bűnösök. Amikor bűneiket megmutatják nekik, mindössze annyit tesznek, hogy érvelnek és tagadnak, amiért ezeket a súlyos bűnöket Isten Parancsolataival szemben elkövették. Egyszerűen meghazudtolják az Igazságot, s az örök pokol sötétsége felé fordulnak.


Irgalmasságom senkit sem fog elutasítani

Miért nem akarják ezt gyermekeim megérteni? Ha ők őszintén bűnbánóak, és ha a vágyuk is az, hogy Velem együtt az új földön éljenek, ahol az Ég és a Föld eggyé válik, akkor miért nem kérnek bocsánatot? Senki sem lesz Irgalmasságomtól elutasítva, ha megbánást mutat. De önző céljaik fogságában akármennyire is igyekeznek, mégsem sikerül nekik megérteni a következményeket.

Ébredjetek fel most mindnyájan. Fogadjátok el, hogy a változásokkal együtt, amelyeknek éppen most tanúi vagytok, az emberiség gonosz tettei miatt itt vannak a megjövendölt jelek is, amelyek megelőzik a földre való visszatérésemet.


Engedjétek, hogy a Paradicsomba vezesselek benneteket

Ezen próféta és az Igazság könyve által, mindnyájatok iránt érzett drága Szeretetem által, még egyszer megkérlek benneteket, forduljatok Hozzám, mielőtt még az idő lejárna. Engedjétek, hogy a karjaimban tartsalak benneteket. Engedjétek, hogy Szeretetem átjárja a testeteket, lelketeket és az értelmeteket. Nyissátok meg szíveteket, és engedjétek, hogy a Paradicsomba vezesselek benneteket, ahol élvezni fogjátok az Örök Életet. Miért akarnátok a pusztulásba vezető ösvényt választani, amely a semmibe vezet, éppen akkor, amikor nyilvánvalóvá vált az Igazság?

Szívem remeg az aggodalomtól és a szomorúságtól, amikor azokra a gyermekeimre gondolok, akik elutasítják ígéretem igazságát. Még egyszer mondom: forduljatok Hozzám és beszéljetek Velem. Kérjetek meg, hogy újra a szívetekbe jöjjek. Be fogok illeszkedni a lelketekbe. Ezt megígérem nektek, még a legmegkeményebb lelkeknek is. Csak egyetlen szót kell, hogy szóljatok. Kérjetek meg, hogy mutassam meg nektek a jelenlétemet, a következő szavakkal:

Jézus, elveszettnek érzem magam. Nyisd meg szívemet, hogy elfogadjam a Te szeretetedet, és mutasd meg nekem az igazságot, úgy, hogy én is megmenekülhessek.

Szavaim a Nagyfigyelmeztetésről nem fenyegetések. Ez az esemény már a kereszthalálom óta ismert. Miért gondoljátok, hogy nem történhet meg? Olvassátok el az Igazságot a Szentírásban, hogy mindenki megértse. Az utolsó percig, mint Megváltótok fogok cselekedni, mielőtt még mint Igazságos Bíró jövök el, hogy gyermekeimet végül az Én családomhoz vezessem, a nagy szeretet, a nagy öröm és a nagy boldogság családjához, ahol mindnyájan örökké harmóniában fognak élni.

A sátán és követői örökre a sötétségbe lesznek taszítva. Családom tanúja lesz az örömnek és az Isteni Mennynek, amelynek láttán nincsen olyan ember, aki ha csak futólag is egy ízelítőt látott volna belőle, hátat fordítana az ígéretnek, ennek a tiszta boldogságnak Atyám Királyságában.


Imádkozzatok, imádkozzatok a bocsánatért, és lépjetek be Atyám birodalmának dicsőségébe, ahol benneteket és szeretteiteket a tiszta szeretet fényében fognak üdvözölni.


Harcolni fogok, hogy mindnyájatokat visszanyerjelek

Mindnyájatokért haltam meg, és az utolsó pillanatig harcolni fogok, hogy mindnyájatokat visszanyerjelek a világban lévő gonosz sötétség ellenére.

Kérlek, engedjétek meg, hogy még egyszer megmutassam nektek, hogy mennyire szeretlek benneteket. Fogjátok meg kezemet, hajtsátok a vállamra fejeteket, s törékeny lelketeket majd olyan szeretet fogja lángra gyújtani, amilyet már rég elfelejtettetek.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/nagyfigyelmeztetes-az-irgalmassag-ajandeka


———-
Imahadjárati imák:
https://remnant-army.org/wordpress/hu/keresztes-imahadjarati-imak/

IMÁK KÜLÖNLEGES KEGYELMEKÉRT – Szabadító imák, imák hitért, bizalomért, áldásért, erőért, segítségért, reményért. (II. rész)

Keresztes Imahadjárat 95. imája

Íme, egy rövid ima, hogy segítsen megtalálni az időt az imádkozásra

Keresztes Imahadjárat 97. imája

Hogy a Keresztes Imahadjárat Csoportjai egyesüljenek

Keresztes Imahadjárat 108. imája

Felkapaszkodás a Kálvária Hegyére

Keresztes Imahadjárat 115. imája

A Megtérés Ajándékáért

Keresztes Imahadjárat 124. imája

Hallgasd meg a szabadságért Hozzád intézett kérésemet

Keresztes Imahadjárat 134. imája

Hogy higgyünk Isten Létezésében

Keresztes Imahadjárat 142. imája

Felkészülés a halálra

Keresztes Imahadjárat 161. imája

A bizalomért és a békéért

Keresztes Imahadjárat 163. imája

Ments meg engem az üldöztetéstől

Keresztes Imahadjárat 165. imája

Az Örök Élet Ajándékáért”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-14-nap-vasarnap

 

———-
Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!
EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html


http://www.tlig.org/hu/

———–

———-
Római katolikus:

2020-11-22

Évközi 34. vasárnap – Krisztus a Mindenség Királya

Kezdőének:
Méltó a Bárány, akit megöltek, hogy övé legyen a hatalom, az isteni méltóság, a bölcsesség, az erő és a tisztelet. Övé a dicsőség és a hatalom örökkön örökké! (Jel 5,12;1,6)

Könyörgés:
Mindenható Istenünk, te öröktől fogva úgy határoztál, hogy szeretett Fiadban, a mindenség Királyában megújítasz mindent. Add, hogy az egész teremtett világ megszabaduljon a bűn szolgaságától, Fölségednek hódoljon, és szüntelenül dicsőítsen téged. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Ezekiel próféta könyvéből
Igazságot teszek a juhok között.
Ezt mondja az Úr, az Isten:
„Íme, magam keresem meg juhaimat, és magam ügyelek rájuk. Amint a pásztor szemlét tart nyája fölött, amikor elszéledt juhai között van, én is szemlét tartok juhaim fölött, amelyek azon a napon szétszóródtak. Visszahozom őket mindenünnen, ahová a felhő és a sötétség napján szétszóródtak.
Magam terelgetem majd juhaimat, és magam telepítem le őket – mondja az Úr, az Isten. Megkeresem az elveszettet, visszaterelem az elszéledtet, bekötözöm a sérültet, ápolom a beteget, a kövér és egészséges fölött pedig őrködöm. Az igazság szerint legeltetem őket.
Ami meg titeket illet, juhaim – mondja az Úr, az Isten –, íme, igazságot teszek a juhok között, a kosok és a bakok között.”
Ez az Isten igéje.

Ez 34,11-12.15-17

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom. 9. tónus.
Előénekes: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
Zöldellő mezőkön terelget engem, * csendes vizekhez vezet, és lelkemet felüdíti.
Hívek: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
E: Az igazság ösvényén vezet engem, * ahogyan ő megígérte.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
E: Számomra asztalt terítettél, * hogy üldözőimet szégyen érje.
Fejemet megkented olajoddal, * serlegemet csordultig megtöltötted.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
E: Jóságod és irgalmad nyomon követ, * életemnek minden napján.
Otthonom lesz az Isten háza, * mindörök szünet nélkül.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
Zsolt 22,1-2a.2b-3.5-6 …

—————————

“…. Meríts bátorságot, és továbbra is fogd a kezem. Engedd, hogy szavaidban Én vezesselek téged, hogy az emberiség esélyt kapjon arra, hogy végre megértse az igazságot a Nagyfigyelmeztetés előtt. A Nagyfigyelmeztetés, Irgalmamnak és Szeretetemnek köszönhetően mintegy utolsó ajándék gyermekeim számára, hamarosan be fog következni. Minden egyes gyermekemnek meg lesz mutatva az élete, a bűnei, a helytelen tettei, mindenegyes testvérével szemben elkövetett bántó cselekedete, amelyért ő volt a felelős, és mindez egy misztikus élmény során fog megtörténni. Ezen a földön egyetlen férfi, egyetlen nő vagy egyetlen gyermek sem lesz kizárva ebből. …”

—————————

 “… SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Krisztus átadja Istennek, az Atyának az uralmat, hogy Isten legyen minden mindenben.
Testvéreim!
Krisztus feltámadt a halálból, elsőként a holtak közül.
Egy ember által jött a halál, és egy ember által jön a holtak feltámadása is. Amint ugyanis Ádámban mindenki meghal, úgy Krisztusban mindenki életre kel. Mindenki akkor, amikor sorra kerül: először Krisztus, majd amikor ő eljön, azok is mindannyian, akik Krisztushoz tartoznak.
Azután következik a vég, amikor Krisztus átadja Istennek, az Atyának az uralmat, miután minden felsőbbséget, hatalmat és erőt megsemmisített. Addig kell ugyanis uralkodnia, amíg ellenségeit mind lába alá nem veti. Utolsó ellenségként a halál semmisül meg. S ha majd minden alá lesz vetve neki, maga a Fiú is aláveti magát annak, aki mindent alávetett neki, hogy Isten legyen minden mindenben.
Ez az Isten igéje.

1Kor 15,20-26.28 …”

————————————–

“…

Ébredjetek fel most mindnyájan. Fogadjátok el, hogy a változásokkal együtt, amelyeknek éppen most tanúi vagytok, az emberiség gonosz tettei miatt itt vannak a megjövendölt jelek is, amelyek megelőzik a földre való visszatérésemet.


Engedjétek, hogy a Paradicsomba vezesselek benneteket

Ezen próféta és az Igazság könyve által, mindnyájatok iránt érzett drága Szeretetem által, még egyszer megkérlek benneteket, forduljatok Hozzám, mielőtt még az idő lejárna. Engedjétek, hogy a karjaimban tartsalak benneteket. Engedjétek, hogy Szeretetem átjárja a testeteket, lelketeket és az értelmeteket. Nyissátok meg szíveteket, és engedjétek, hogy a Paradicsomba vezesselek benneteket, ahol élvezni fogjátok az Örök Életet. Miért akarnátok a pusztulásba vezető ösvényt választani, amely a semmibe vezet, éppen akkor, amikor nyilvánvalóvá vált az Igazság?

….”

————————————–

“…

ALLELUJA
Áldott, aki jön az Úr nevében! * Áldott legyen Dávid ősatyánknak eljövendő országa! Mk 11,9b-10a – 4g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Helyet foglal dicsőséges trónusán, és szétválasztja őket.
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Amikor az Emberfia eljön az ő dicsőségében, összes angyalának kíséretében, és helyet foglal dicsőséges trónusán, akkor minden nemzet összesereglik előtte, ő pedig elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kosoktól; a juhokat a jobbjára állítja, a kosokat pedig a baljára.
Azután a király így szól a jobbján állókhoz: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert éhes voltam és ti ennem adtatok; szomjas voltam, és ti innom adtatok; idegen voltam, s ti befogadtatok; ruhátlan voltam, és ti betakartatok; beteg voltam, és ti fölkerestetek; börtönben voltam, és ti meglátogattatok!”
Erre megkérdezik tőle az igazak: „Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enni adtunk volna neked, vagy szomjazni, hogy inni adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna, vagy ruhátlanul, hogy betakartunk volna téged? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogattunk volna?” Akkor a király így felel: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!”

Ezután a balján állókhoz szól: „Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült. Mert éhes voltam, és nem adtatok nekem enni; szomjas voltam, és nem adtatok inni; idegen voltam, s nem fogadtatok be; ruhátlan voltam, és nem takartatok be; beteg voltam és börtönben sínylődtem; s ti nem látogattatok meg engem!”
Erre ők is megkérdezik: „Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, és nem siettünk a segítségedre?” Ő pedig ezt feleli majd nekik: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebbek egyikével nem tettetek, velem nem tettétek!” Ezek akkor az örök büntetésre mennek, az igazak pedig az örök életre.
Ezek az evangélium igéi.

Mt 25,31-46″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-11-22

“… Szavaim a Nagyfigyelmeztetésről nem fenyegetések. Ez az esemény már a kereszthalálom óta ismert. Miért gondoljátok, hogy nem történhet meg? Olvassátok el az Igazságot a Szentírásban, hogy mindenki megértse. Az utolsó percig, mint Megváltótok fogok cselekedni, mielőtt még mint Igazságos Bíró jövök el, hogy gyermekeimet végül az Én családomhoz vezessem, a nagy szeretet, a nagy öröm és a nagy boldogság családjához, ahol mindnyájan örökké harmóniában fognak élni.

A sátán és követői örökre a sötétségbe lesznek taszítva. Családom tanúja lesz az örömnek és az Isteni Mennynek, amelynek láttán nincsen olyan ember, aki ha csak futólag is egy ízelítőt látott volna belőle, hátat fordítana az ígéretnek, ennek a tiszta boldogságnak Atyám Királyságában. …”

————
Ortodox (Görög keleti): 

Jézus feltámadásának örömhíre

16.1 Miután elmúlt a szombat, Mária, a Jakab anyja és a magdalai Mária, meg Salómé illatszereket vásároltak, hogy megkenjék Jézus holttestét. 2 A hét első napján kora reggel, napkeltekor kimentek a sírhoz. 3 Közben azt kérdezték egymástól: „Ki fogja elgördíteni nekünk azt a súlyos zárókövet a sír bejáratáról?”

4 Amikor odaértek, látták, hogy valaki már elgördítette a követ, pedig az igen nagy és súlyos volt. 5 Amikor beléptek a sziklasírba, nagyon megrémültek, mert a jobb oldalon egy fehér ruhás fiatal férfi ült.

6 Ő így biztatta őket: „Ne féljetek! Tudom, hogy a názáreti Jézust keresitek, akit keresztre feszítettek. Nézzétek, itt a hely, ahová letették a testét, de már nincs itt, mert feltámadt! 7 Menjetek hát, és mondjátok el a tanítványainak és Péternek is, hogy Jézus előttetek fog Galileába menni. Ott majd meglátjátok őt, pontosan úgy, ahogy előre megmondta.”

8 Az asszonyok ezután kimentek, és elfutottak onnan, mert annyira megdöbbentek, hogy remegtek. Nem is merték elmondani ezeket senkinek, úgy megijedtek.[a]

———————

14 Mert Krisztus Jézus a békességünk. Ő tette eggyé ezt a két csoportot, amelyet a kölcsönös ellenségeskedés fala választott el egymástól. Krisztus azonban ledöntötte ezt a falat, 15 amikor a kereszten a saját testét feláldozta. Félretolta az útból a Törvény szabályait és rendelkezéseit, hogy a saját uralma alatt ebből a két csoportból egyetlen új embert teremtsen, és így békesség legyen közöttük. 16 Azt akarta, hogy a saját élete árán a zsidókból és a nem zsidókból egy Test legyen, és hogy kibékítse őket Istennel. Amikor Krisztus meghalt a kereszten, akkor ezzel a két csoport közötti ellenségeskedésnek is véget vetett. 17 Eljött, és a békesség örömhírét hozta a zsidóságon kívüli népeknek, akik távol voltak Istentől. De ugyanígy a zsidóknak is békességet hirdetett, akik közel voltak Istenhez, 18 mert Krisztus által ugyanaz a Szent Szellem nyitott szabad utat az Atyához mindkettőnknek.

19 Ezért ti sem vagytok már többé idegenek, hanem polgártársai Isten népének és tagjai Isten nagy családjának. 20 Isten szellemi értelemben beépített benneteket abba a templomba[a], amelynek alapját az apostolok és próféták alkotják. Ennek a szellemi templomnak a sarokköve[b] maga Krisztus Jézus, 21 aki által az egész harmonikus egésszé épül, és folyamatosan növekszik, hogy az Úrban szent templommá legyen. 22 Krisztusban ti is — mindazokkal együtt, akik őhozzá tartoznak — folyamatosan beépültök ebbe a templomba, amely Isten számára készül, hogy ő lakjon abban, a Szent Szellem által.

————————-

16 Ezután egy példázatot mondott nekik: „Volt egy gazdag ember, akinek a birtoka bőséges termést hozott. 17 Azon töprengett, hová tegye a sok termést, mert nem volt elég nagy raktára. 18 Végül így határozott: »Lebontom a raktáraimat, és nagyobbakat építek a sok gabona, meg a többi termény számára. 19 Akkor majd így szólok a lelkemhez: Látod, lelkem, sok évre elegendő vagyonod és gazdagságod van! Egyél-igyál hát, és élvezd az életet!«

20 De Isten megszólította: »Milyen ostoba vagy! Még ma éjjel elkérik tőled a lelkedet. Kié lesz akkor, amit összegyűjtöttél?«

21 Így jár az, aki csak magának gyűjt kincseket, és nem Isten mértéke szerint gazdag!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Mark+16%3A1-8%3B+++++Ephesians+2%3A14-22%3B+++++Luke+12%3A16-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
—–
https://oca.org/readings/daily/2020/11/22

—–

http://budapest.orthodoxia.org/2020/04/04/egyhazkozsegi-hirlevel-217/
——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg


———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

LÉGY ÍRÓTÁBLÁM
1987. október 6.

Szegénynek éreztem magam, és az is vagyok. Tudatlanságom és lassú felfogóképességem miatt nem tudok Isten kedvében járni. Nem vagyok elégedett magammal. Annyira igaza volt, amikor azt mondta rólam, hogy “messze” én vagyok teremtményei között a legméltatlanabb! Nem szívesen beszélek arról, miképpen kezdődött mindez, mert azon kapom magamat, hogy megint magamról beszélek. Ez utálatos, nagyon utálatos dolog. De barátaim és mások is hallani akarják, hogyan kezdődött. Kénytelen voltam megmagyarázni, és minél többször ismételtem, annál jobban utáltam magamat, mert nem tudtam elkerülni, hogy ne mondjak mindannyiszor valamit magamról. Odáig jutottam, hogy elhatároztam, mostantól kezdve nem mondom el többször, hogy miként kezdődött. Így kerülöm el azt, hogy ismételten azon kapjam magamat, hogy magamról beszélek. Azt gondoltam, hogy másoktól is megtudhatják. Ha csupán kíváncsiak, nem én fogom kíváncsiságukat kielégíteni, de ha azért akarják elolvasni, mert hisznek, Isten meg fogja őket világosítani. Nem leszek saját magam tanúja. Mindent Isten kezében hagyok. Ő majd megvalósítja a lehetetlent. Ezért mostantól kezdve csak ceruzája és papírja leszek, a titkárnője, olyan titkárnő, akit Ő tanított meg arra, hogy szeresse Őt, és leírja szavait. Írótáblája leszek.Igen, légy írótáblám, engedd, hogy Szavamat beléd véssem. Légy azonban lágy, hogy mélyen beléd véshessem Szavamat. Elfeledkeztem magamról és ültem a földön. Rám tekintett és emlékeztetett. Feltérdeltem.

Szeretlek Vassula, te és én együtt megosztjuk keresztemet. Figyelj rám, Lelkem kedvese vagy, még mindig nem érted? Érezd, érezd, hogy én, a te Istened, mennyire szeretlek téged, gyermekem, hőn szeretett menyasszonyom!

Úgy éreztem, hogy Jézus magába zár.

Vassula, figyelj! Kiáltásaimtól visszhangzik az egész mennyország. Vágyam rendíthetetlen, el kellett érnie téged. Hajlékonyságot akarok! Miképpen fogtok egyesülni, ha merevek vagytok? Egyesíteni akarom Egyházamat, akarsz-e érezni engem, és hangomra figyelni?

Istenem, miért nem hozod az Egyház vezetőinek tudomására üzenetedet?

Megteszem leányom. Tedd széppé Egyházamat, szeress engem, az ecclesia újra életre kel!

Csodálatos látomásom volt Jézusról. Fenséges volt, megdicsőült és csodálatos. Diadalmas volt, mint egy király. Kezét felemelve ujjaival jelet adott. Mintha a VIKTÓRIA – győzelem – szót mutatta volna felém.” 

 
 
 
 
 
“…  Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot.
Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, …
 

———-
Római katolikus:

2020-04-09

Nagycsütörtök, az utolsó vacsora miséje

OLVASMÁNY Mózes második könyvéből
A húsvéti vacsora parancsa.
Az Úr így szólt Mózeshez és Áronhoz Egyiptomban: „Ez a hónap legyen számotokra a kezdő hónap: ez legyen az év első hónapja. Hirdessétek ki Izrael egész közösségének: A hónap tizedik napján mindenki szerezzen egy bárányt családonként, egy bárányt házanként. De ha a család kicsi egy bárányhoz, akkor a személyek számának megfelelően a szomszédos családdal együtt vegyen egyet. Aszerint számoljátok a meghívottakat, hogy ki-ki mennyit eszik. Az állat legyen hibátlan, hím és egyéves. Vehettek bárányt vagy kecskét. Tartsátok a hónap tizennegyedik napjáig. Akkor Izrael közösségének egész gyülekezete estefelé vágja le. Vegyenek a véréből és kenjenek belőle annak a háznak a két ajtófélfájára és szemöldökfájára, amelyben elköltik. A húsát – tűzön megsütve – még akkor éjszaka egyék meg. Kovásztalan kenyérrel és keserű salátával fogyasszák. Így fogyasszátok: Legyen a derekatok felövezve, saru a lábatokon, bot a kezetekben. Sietve egyétek, mert ez az Úr átvonulása. Én végigvonulok azon az éjszakán Egyiptomon és megölök minden elsőszülöttet Egyiptomban: embert és állatot, s ítéletet tartok Egyiptom minden istene fölött, én, az Úr. A vért használjátok annak a háznak a megjelölésére, amelyben laktok. Ha látom a vért, kihagylak benneteket. Titeket nem ér a megsemmisítő csapás, amellyel Egyiptomot megverem. Ez a nap legyen számotokra emléknap, és üljétek meg úgy, mint az Úr ünnepét. Nemzedékről nemzedékre tegyétek meg ünnepnapnak mindörökre.”
Ez az Isten igéje.
Kiv 12,1-8.11-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az áldás kelyhe, amelyet nekünk adtál, * Krisztus vérében részesít minket. 7b. tónus.
Előénekes: Az Úrnak mit adhatnék, * mindazért, amit nékem adott?
Veszem az üdvösség kelyhét, * és az Úr nevét hívom segítségül.
Hívek: Az áldás kelyhe, amelyet nekünk adtál, * Krisztus vérében részesít minket.
E: Drága dolog a Úr színe előtt, * szentjei dicső halála.
Szolgád vagyok, Uram, és szolgálód gyermeke, * bilincseimet széjjel törted.
H: Az áldás kelyhe, amelyet nekünk adtál, * Krisztus vérében részesít minket.
E: Bemutatom néked a dicséret áldozatát, * és az Úr nevét hívom segítségül.
Megadom az Úrnak, amit fogadtam, * egész népének színe előtt.
H: Az áldás kelyhe, amelyet nekünk adtál, * Krisztus vérében részesít minket.
Zsolt 115,12-13.15-16bc.17-18

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Valahányszor eszitek e kenyeret és isztok a kehelyből, az Úr halálát hirdetitek.
Testvéreim!
Én az Úrtól kaptam, amit közöltem is veletek: Urunk Jézus azon az éjszakán, amikor elárulták, fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és így szólt: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem, amely értetek adatik! Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” A vacsora után ugyanígy fogta a kelyhet is, és így szólt: „Ez a kehely az újszövetség kelyhe az én véremben. Valahányszor isztok belőle, tegyétek ezt az én emlékezetemre!” Amikor ugyanis e kenyeret eszitek és e kehelyből isztok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön.
Ez az Isten igéje.

1Kor 11,23-26

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Jézus mondja: † „Új parancsot adok nektek. * Szeressétek egymást, ahogy én szeretlek titeket.” Jn 13,34 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Mindvégig szerette őket.
Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette övéit, akik a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének. Vacsora közben történt, amikor a sátán már fölébresztette Júdásnak, Karióti Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el őt. Jézus tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza. Fölkelt hát a vacsora mellől, letette felső ruháját, fogott egy vászonkendőt és a derekára kötötte. Azután vizet öntött egy mosdótálba, és mosni kezdte tanítványainak a lábát, majd a derekára kötött kendővel meg is törölte.
Amikor Simon Péterhez ért, az így szólt: „Uram, te akarod megmosni az én lábamat?” Jézus így felelt: „Most még nem érted, mit teszek, de később majd megérted.” De Péter tiltakozott: „Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha?” Jézus azt felelte: „Ha nem moslak meg, nem lesz semmi közöd hozzám!” Erre Péter így szólt: „Uram, akkor ne csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet is!” Jézus azonban kijelentette: „Aki megmosdott, annak csak a lábát kell megmosni, és egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan.” Tudta ugyanis, hogy egyikük elárulja, azért mondta: „Nem vagytok mindnyájan tiszták.” Miután megmosta lábukat, fölvette felső ruháját, újra asztalhoz ült, és így szólt hozzájuk: „Megértettétek-e, hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 13,1-15″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-04-09

————
Ortodox (Görög keleti): 

Az Úr megmenti híveit

Ezt mondja az Úr: Ha mustot találnak a szőlőfürtben, ezt mondják: Ne pusztítsd el, mert áldás van benne! Ugyanígy bánok majd szolgáimmal is: nem pusztítom el valamennyit.

Adok még Jákóbnak utódokat, Júdának is, akik hegyeimet öröklik. Választottaim veszik birtokukba, szolgáim laknak rajta.

10 A Sárón juhok legelője lesz, az Ákór völgye marhák delelője, népem birtoka; azoké, akik engem keresnek.

11 De nektek, akik elhagyjátok az Urat, elfeledkeztek szent hegyemről, a szerencseistennek terítetek asztalt, a sorsistennőnek öntötök italáldozatot,

12 fegyver lesz a sorsotok, valamennyien a vágóhídra kerültök. Mert szóltam, de nem feleltetek, beszéltem, de nem hallgattatok rám, hanem azt tettétek, amit rossznak látok, azt választottátok, ami nem tetszik nekem.

13 Azért ezt mondja az én Uram, az Úr: Szolgáim enni fognak, ti pedig éheztek! Szolgáim inni fognak, ti pedig szomjaztok! Szolgáim örülni fognak, ti pedig szégyent vallotok!

14 Szolgáim ujjongani fognak örvendező szívvel, ti pedig kiáltoztok majd fájó szívvel, és jajgattok összetört lélekkel!

15 Neveteket csak átok formájában hagyjátok választottaimra: Így öljön meg az én Uram, az Úr! – Szolgáinak pedig más nevet ad.

16 Mert aki áldást mond a földön, az igaz Isten nevével mond áldást, és aki esküszik a földön, az igaz Istenre esküszik. Feledésbe mennek a régi bajok, eltűnnek szemem elől.

————————-

Jákób fiaival együtt Egyiptomba költözik

46.1 Útnak indult tehát Izráel minden hozzátartozójával együtt, és amikor Beérsebába ért, áldozatokat mutatott be atyja, Izsák Istenének.

Isten pedig szólt Izráelhez éjszakai látomásban, és ezt mondta: Jákób! Jákób! Ő így felelt: Itt vagyok!

Ekkor azt mondta: Én vagyok az Isten, atyádnak Istene! Ne félj lemenni Egyiptomba, mert nagy néppé teszlek ott!

Én megyek veled Egyiptomba, és én is foglak visszahozni. József keze fogja majd le a szemedet.

Elindult tehát Jákób Beérsebából. Izráel fiai föltették apjukat, Jákóbot, meg a gyermekeket és az asszonyokat a szekerekre, amelyeket a fáraó küldött, hogy elvigyék őt.

Elvitték a jószágaikat és a szerzeményüket, amit Kánaán földjén szereztek, és elmentek Egyiptomba: Jákób és vele együtt minden ivadéka.

Elvitte magával Egyiptomba a fiait és fiúunokáit, leányait és leányunokáit, minden ivadékát.

——————–

15 Fiam, ha bölcs a szíved, örül az én szívem is.

16 Vigad a bensőm, ha ajkad őszintén szól.

17 Ne irigyelje szíved a vétkeseket, inkább az Urat féld mindennap,

18 mert van még jövendő, és reménységed nem semmisül meg.

19 Hallgass rám, fiam, légy bölcs, és irányítsd szíved a helyes útra!

20 Ne tarts a bor mellett dőzsölőkkel, se a falánk húsevőkkel!

21 Mert a dőzsölő és a falánk elszegényedik, és rongyokba öltöztet a sok alvás.

22 Hallgass apádra, ő nemzett téged, és ne vesd meg anyádat, ha megöregszik!

23 Vedd meg, és ne add el az igazságot, a bölcsességet, az intést és az értelmet!

24 Vígan örvendezik az igaznak az apja, és aki bölcset nemzett, örül annak.

25 Örüljön apád és anyád, vigadjon, aki szült téged!

26 Add nekem a szívedet, fiam, és tartsd szemed előtt utaimat!

27 Mély verem a parázna nő, és szoros kút az idegen asszony.

28 Úgy leselkedik, mint egy rabló, és szaporítja a hűtlen emberek számát.

29 Kinek jaj? Kinek fáj? Kivel veszekednek? Kinek van gondja? Kit vernek véresre hiába? Kinek zavaros a szeme?

30 Azoknak, akik bor mellett mulatnak, és a fűszeres bort kóstolgatni járnak.

31 Ne nézd a bort, hogyan vöröslik, hogyan gyöngyözik a pohárban. Bizony simán lecsúszik az!

32 De végül megcsíp, mint a kígyó, megmar, mint a vipera.

33 Szemed zavaros dolgokat lát, te magad pedig összevissza beszélsz.

34 És olyan leszel, mint aki tenger közepén fekszik, vagy mint aki az árbockosárban fekszik.

35 Ütöttek engem, de nem fájt, vertek, de nem tudtam róla! Amint fölébredek, folytatom, ugyanezt keresem.

A meggondolatlanság és a restség romlásba dönt

24.1 Ne irigyeld a rossz embereket, és ne kívánj velük lenni!

Mert pusztításon töpreng a szívük, és bántó, amit beszél az ajkuk.

Bölcsesség építi a házat, értelem szilárdítja meg,

és ismeret tölti meg a szobákat mindenféle drága és kedves értékkel.

A bölcs férfi erős, és a tudós ember nagy erejű.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=++Isaiah+65%3A8-16%3B++Genesis+46%3A1-7%3B++Proverbs+23%3A15-24%3A5&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/04/09

 
 
“… Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe. …”

Amikor az Úr Nagy Napja a világra leereszkedik, a Maradék – a Szentlélek kegyével megáldottan – imáinak és áldozatainak köszönhetően, csillapítani fogja Isten haragját

Igazság Könyve:

2015. február 17. kedd, 17:00

Drága gyermekeim, megkaptátok az Imákat, az Ajándékokat és a fegyvereket, hogy teljes gőzzel haladjatok előre, felkészülvén drága Fiam, Jézus Krisztus Második Eljövetelére.

Az Ő Maradék Hadserege megalakult, és az továbbra is növekedni fog a világ minden részén, hogy meg lehessen menteni a lelkeket. Az előttetek álló idők folyamán, Isten Maradék Hadserege, az Ő Szent Igéjének Igazságát a világ minden sarkában meg fogja őrizni.

Amikor az Úr Nagy Napja a világra leereszkedik, a Maradék – a Szentlélek kegyével megáldottan – imáinak és áldozatainak köszönhetően, csillapítani fogja Isten haragját.

Sohasem szabad felednetek, hogy Isten mindnyájatokat szeret, de az ellenállás miatt, amelyet Isten gyermekeivel szemben fognak tanúsítani, nem lesz könnyű hűségesnek maradni az Igéhez.

Isten Maradéka az elkövetkezendő napokban egyesülni fog, hitfelekezettől és nemzetiségtől függetlenül, amikor a Szent Igének még az említése is tiltva lesz.

Isten ezen a Küldetésen keresztül kommunikálni fog veletek, amikor vigasztalásra lesz szükségetek, hogy rátok áraszthassa Kegyelmeit hitetek megtartása érdekében.

Bátorság, gyermekeim, minden Fiam Kezében van, Aki minden lelket fel fog keresni, még a közületek legkeményebbeket is. Szeretetem mindnyájatok iránt örök, és azt szeretném, ha minden Ajándékot, amelyet a Szent Evangéliumok és ezen Üzenetek által kaptok, a lelkek üdvössége érdekében használnátok fel.

Isten soha nem fogja cserbenhagyni Maradékát, és az imacsoportjaitok által, és minden más imacsoport által, amelyek más küldetéseknek köszönhetően a világgal való kommunikációim gyümölcsei, a lelkeket meg lehet menteni, és meg is lesznek mentve.

Vigasztaljátok egymást a lelki megpróbáltatások idején, és Isten vezetni fog benneteket az út minden lépésénél. Én, az Üdvösség Anyja, továbbra is a ti pártfogótok leszek, és minden Hozzám intézett kérésetekre válaszolni fogok.

Én mellettetek maradok egészen addig a Napig, amíg Fiam vissza nem tér, hogy visszakövetelje földi Királyságát.

Köszönöm nektek, hogy hittel, reménnyel és bizalommal válaszoltatok hívásomra, és Fiam hívására.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-batorsag-gyermekeim-minden-fiam-kezeben-van


———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html


MINÉL KISEBB VAGY, ANNÁL TÖBB SÉRELEM ÉRI A SÁTÁNT
1988. október 14.

Uram, csak erõdet kérem. Több hitre van szükségem, hogy jobban szerethesselek, és úgy, ahogy akarod. Kitartásra és reményre van szükségem, hogy beteljesítsem azt a küldetést, amelyet adtál nekem, és így dicsõítsem ismét Szent Neved.Mindezt megadom neked az én érdekemben és az én dicsõségemre, valamint lelkedtökéletesedésére. Én, az Úr, szeretlek téged. Értsd meg, mennyire gyûlöl téged az ördög a mûért, amit megosztok veled. Dicsõítesz engem szereteteddel, és dicsõítesz, amikor lelkeket hozol hozzám. Dicsõítesz engem, és támadod õt, aki egykor 1 téged “féregnek” nevezett, mert minél kisebb és jelentéktelenebb vagy, annál erõsebb támadás éri õt. Gondolj arra, milyen gõgös és hiú.Igen, Uram.Szeretlek és mindig megvédelek. Jöjj mindig hozzám, mert sohasem tagadom meg tõled békémet. A Szeretet szeret téged. Dicsõség legyen Istenünknek! ”

 
 
 
 
———-
Római katolikus:

2020-02-26

Hamvazószerda

OLVASMÁNY Joel próféta könyvéből
Isten büntető ítélete gyakran buzdítás a hozzá való őszinte visszatérésre. Megtérésünk gyökeres, komoly cselekedet legyen!
A bűnbánatra így figyelmeztet a próféta: Térjetek meg! Teljes szívetekből hozzám térjetek! Böjtöljetek, hangos szóval sirassátok bűneiteket! A szíveteket szaggassátok meg, és ne a ruhátokat; keressétek Isteneteket, Uratokat! Ő jóságos és irgalmas, türelemmel gyógyítgatja sebeiteket. Ki tudja, hátha visszatér és újra megbocsát, s áldás fakad a nyomában; így az Úr, a ti Istenetek elfogadja majd étel- s italáldozataitokat. Fújjatok meg minden harsonát a szent hegyen! Üdvös böjtöt is hirdessetek! Népemet gyűjtsétek egybe, szent közösséggé legyen! Hívjátok az öregeket, hozzátok a gyermekeket, még a csecsemőket is! Nászházát hagyja el most a vőlegény, és a menyasszony is! A papok, az Úr szolgái, hangos szóval sírjanak, az előcsarnok és az oltár között így kiáltsanak: „Könyörülj, Uram, könyörülj népeden, ne tűrj ilyen gyalázatot örökségeden! Ne uralkodjanak rajtunk pogány nemzetek! Ne mondhassák gúnyolódva: »Hol van hát Istenetek?«” Erre az Úr féltő szeretettel tekintett országára, és népének megkegyelmezett.
Ez az Isten igéje.

Joel 2,12-18

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Könyörülj, Urunk, Istenünk, * mert nagy a vétkünk. (Vö. 3a vers. – 1 D2 tónus)
Előénekes: Könyörülj rajtam, Istenem! † Mivel irgalmas és jóságos vagy, * töröld el gonoszságomat mérhetetlen irgalmaddal.
Mosd le bűnömet teljesen, * és vétkemtől tisztíts meg engem.
Hívek: Könyörülj, Urunk, Istenünk, * mert nagy a vétkünk.
E: Gonoszságomat beismerem, * szüntelenül előttem lebeg bűnöm.
Egyedül csak ellened vétettem, * ami színed előtt gonosz, olyat tettem.
H: Könyörülj, Urunk, Istenünk, * mert nagy a vétkünk.
E: Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, * az erős lelket éleszd fel újra bennem.
Ne taszíts el színed elől, * és szent lelkedet ne vond meg tőlem.
H: Könyörülj, Urunk, Istenünk, * mert nagy a vétkünk.
E: Üdvösséged örömét add meg újra, * a készséges lelkületet erősítsd meg bennem.
Nyisd meg, Uram, ajkamat, * hogy dicséretedet hirdesse ajkam.
H: Könyörülj, Urunk, Istenünk, * mert nagy a vétkünk.
Zsolt 50,3-4.5-6a.12-13.14 és 17

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből
Itt az alkalmas idő, hogy kiengesztelődjünk Istennel.
Testvéreim!
Krisztus követségében járunk. Isten maga buzdít titeket általunk.
Krisztus nevében kérlek, engesztelődjetek ki az Istennel! Ő a bűn hordozójává tette értünk azt, aki bűnt nem ismert (Jézust), hogy általa Isten igaz voltának részesei legyünk.
Mint az ő munkatársai, figyelmeztetünk titeket, hogy Isten kegyelmét ne vegyétek hiába. Azt mondja ugyanis az Úr: „Amikor az időt alkalmasnak látom, meghallgatlak, és ha eljön az üdvösség napja, segítek rajtad.” Nézzétek, most van itt az alkalmas idő! Most van itt az üdvösség napja.
Ez az Isten igéje.
2Kor 5,20-6,2

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy kemény szívű!” Zsolt 94,8ab – 12. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jócselekedeteinkkel ne az emberek elismerését keressük, hanem egyedül Istentől várjunk értük jutalmat!
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Vigyázzatok! Jótetteitekkel ne hivalkodjatok az emberek előtt, mert így a mennyei Atyától nem kaptok értük jutalmat. Amikor tehát alamizsnát osztasz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor te adsz alamizsnát, ne tudja bal kezed, mit cselekszik a jobb kezed, hogy adományod rejtekben legyen, és akkor Atyád jutalmaz meg érte, aki lát téged a rejtekben is.
Amikor pedig imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek az emberek szeme láttára a zsinagógákban és az utcasarkokon állva imádkozni! Bizony mondom nektek, már meg is kapták jutalmukat. Amikor imádkozol, menj be a szobádba, és zárt ajtó mögött, a rejtekben imádkozzál Atyádhoz! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked.
Amikor böjtöltök, ne legyetek mogorvák, mint a képmutatók! Keserű arcot mutatnak, hogy az emberek meglássák rajtuk a böjtölést. Bizony mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor te böjtölsz, illatosítsd be hajadat és mosd meg arcodat, hogy az emberek ne vegyék észre böjtölésedet, csak Atyád, aki a rejtekben jelen van! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 6,1-6.16-18

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-02-26

————
Ortodox (Görög keleti): 

Felhívás böjtre és imádkozásra

12 „De még most is hívlak benneteket!
    — mondja az Örökkévaló. —
Jöjjetek vissza hozzám teljes szívvel,
    böjtölve, sírva és gyászolva!

13 De szíveteket szaggassátok meg,
    ne ruháitokat![a]
Így térjetek vissza az Örökkévalóhoz,
    Istenetekhez,
    mert ő irgalmas és kegyelmes,
türelme hosszú, szeretete erős,
    és örül, ha
büntető ítéletét
    nem kell végrehajtania.
14 Talán
megkönyörül rajtatok,
    és
ítéletét mégsem hajtja végre,
    
hanem áldást hagy maga után.
S akkor ismét hozhattok az Örökkévalónak,
    Isteneteknek, étel- és italáldozatot!

Könyörülj meg népeden, Örökkévaló!

15 Fújjátok meg a sófárt a Sionon!
    Hirdessetek szent böjtöt,
    hívjátok össze a népgyűlést,
16 gyűjtsétek össze a népet,
    tartsatok szent gyűlést,
gyűjtsétek össze a vezetőket,
    hozzátok a gyermekeket,
    még a csecsemőket is!
Jöjjön ki házából az ifjú férj,
    jöjjön fiatal felesége is,
    senki se maradjon távol!
17 A papok, az Örökkévaló szolgái,
    sírjanak a Templom és az oltár között,[b]
    és mondják:
„Könyörülj meg népeden, Örökkévaló,
    ne engedd, hogy örökséged
    gyalázzák a nemzetek!
Ne uralkodjanak rajtuk,
    s ne gúnyolhassák őket:
    »Lássuk hát, hol van most Istenetek!«”

Az Örökkévaló megkegyelmez népének

18 Akkor fellángolt az Örökkévaló
    féltő szeretete,
    és népének megkegyelmezett.
19 Ezt mondta nekik:
    „Most már adok nektek
    búzát, bort és olajat,
hogy jóllakjatok,
    és bőségben éljetek!
S többé nem hagyom,
    hogy a nemzetek gúnyoljanak titeket!
20 Elűzöm földetekről az északi sereget[c],
    messze hajítom,
    kietlen sivatagba vetem,
elejét a Keleti-tengerbe,
    végét a Nyugati-tengerbe taszítom.
Szörnyű dolgokat tett,
    ezért romlásának bűze az egekig ér,
pusztulásának büdösségét
    messze földön érzik.

Kipótolom nektek az esztendőket

21 Ujjongj és örülj, te föld,
    ne félj, mert nagy dolgokat
    tesz veled az Örökkévaló!
22 Mezei vadak, ne féljetek!
    Kizöldülnek a pusztai legelők megint,
újra teremnek a gyümölcsfák,
    a szőlő és füge termésüket érlelik.

23 Sion fiai, ti is ujjongjatok,
    örüljetek az Örökkévalóban, Istenetekben,
mert újra esőt ad nektek
    alkalmas időben.
Hullat rátok korai esőt idejében,
    és késői esőt az első hónapban.
24 A szérűskertek megtelnek gabonával,
    a szőlőprésből bőven ömlik a must,
    az olajprésből meg az olívaolaj.

25 Kipótolom az elmaradt termést,
    amelyet a sáskák raja[d] felemésztett,
a meddő éveket, amelyeket elpusztított
    rátok küldött nagy seregem!
26 Bőven ehettek, megelégedtek,
    dicséritek Istenetek, az Örökkévaló nevét,
    mert csodálatosan bánt veletek!
Nem vall szégyent népem soha többé!

————————————

12 „Keljenek fel mind a nemzetek,
    gyűljenek a Jósafát-völgybe mindenfelől,
    mert ott tartok fölöttük ítéletet!
13 Lendítsétek a sarlót,
    megérett az aratnivaló!
Színig töltve szőlővel a sajtó,
    jöjjetek, tapossátok,
    áradjon a must![a]
Csordulásig tele gonoszságukkal!

14 Tömegek, tömegek
    a Döntés Völgyében![b]
Közel van az Örökkévaló napja
    a Döntés Völgyében!
15 
Elsötétül a Nap és a Hold,
    a csillagok sem fénylenek.
16 Felharsan az Örökkévaló hangja Sionról,
    kiereszti hangját Jeruzsálemből,
    hogy ég és föld belereszket!

De népének az Örökkévaló lesz menedéke,
    Izráel fiainak ő lesz erős kővára.

17 Akkor megtudjátok,
    hogy én vagyok az Örökkévaló, Istenetek,
aki Sionban lakom,
    szent hegyemen!
Akkor szentté lesz Jeruzsálem,
    hová idegen többé be nem léphet.”

Júda és Jeruzsálem felvirágzik

18 „Akkor a hegyeken szőlő és bor terem,
    a dombokról tej folyik,
és Júda minden száraz patakmedrét
    majd víz árasztja el.
Az Örökkévaló Templomából forrás fakad,
    és a Sittím völgyét[c] megöntözi.
19 De Egyiptom földje pusztává lesz,
    Edom kietlen sivataggá,
mert kegyetlenül bántak Júda népével,
    ártatlanokat öltek Izráelben.
20 Júda földje pedig
    virulni fog[d] örökké,
és Jeruzsálemet lakni fogják
    nemzedékről nemzedékre.
21 Mert megbosszulom az ártatlanok halálát,
    nem hagyom a gyilkosokat büntetlenül!”

Akkor Sion lesz az Örökkévaló lakóhelye!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=++Joel+2%3A12-26%3B++Joel+3%3A12-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 
—–
 
 

2015. március 4. szerda, 22:12

Drága szeretett leányom, a sötétség szelleme egy olyan időszakban nyomta el a Hangomat, amikor az emberiségnek a legnagyobb szüksége van Rám.

 …”

https://masodikeljovetel.hu/az-en-huseges-felszentelt-szolgaim-akik-huek-maradnak-igemhez-fel-fognak-allni-es-vezetni-fognak

Én mellettetek maradok egészen addig a Napig, amíg Fiam vissza nem tér

Igazság Könyve:

2015. február 17. kedd, 17:00

Drága gyermekeim, megkaptátok az Imákat, az Ajándékokat és a fegyvereket, hogy teljes gőzzel haladjatok előre, felkészülvén drága Fiam, Jézus Krisztus Második Eljövetelére.

Az Ő Maradék Hadserege megalakult, és az továbbra is növekedni fog a világ minden részén, hogy meg lehessen menteni a lelkeket. Az előttetek álló idők folyamán, Isten Maradék Hadserege, az Ő Szent Igéjének Igazságát a világ minden sarkában meg fogja őrizni.

Amikor az Úr Nagy Napja a világra leereszkedik, a Maradék – a Szentlélek kegyével megáldottan – imáinak és áldozatainak köszönhetően, csillapítani fogja Isten haragját.

Sohasem szabad felednetek, hogy Isten mindnyájatokat szeret, de az ellenállás miatt, amelyet Isten gyermekeivel szemben fognak tanúsítani, nem lesz könnyű hűségesnek maradni az Igéhez.

Isten Maradéka az elkövetkezendő napokban egyesülni fog, hitfelekezettől és nemzetiségtől függetlenül, amikor a Szent Igének még az említése is tiltva lesz.

Isten ezen a Küldetésen keresztül kommunikálni fog veletek, amikor vigasztalásra lesz szükségetek, hogy rátok áraszthassa Kegyelmeit hitetek megtartása érdekében.

Bátorság, gyermekeim, minden Fiam Kezében van, Aki minden lelket fel fog keresni, még a közületek legkeményebbeket is. Szeretetem mindnyájatok iránt örök, és azt szeretném, ha minden Ajándékot, amelyet a Szent Evangéliumok és ezen Üzenetek által kaptok, a lelkek üdvössége érdekében használnátok fel.

Isten soha nem fogja cserbenhagyni Maradékát, és az imacsoportjaitok által, és minden más imacsoport által, amelyek más küldetéseknek köszönhetően a világgal való kommunikációim gyümölcsei, a lelkeket meg lehet menteni, és meg is lesznek mentve.

Vigasztaljátok egymást a lelki megpróbáltatások idején, és Isten vezetni fog benneteket az út minden lépésénél. Én, az Üdvösség Anyja, továbbra is a ti pártfogótok leszek, és minden Hozzám intézett kérésetekre válaszolni fogok.

Én mellettetek maradok egészen addig a Napig, amíg Fiam vissza nem tér, hogy visszakövetelje földi Királyságát.

Köszönöm nektek, hogy hittel, reménnyel és bizalommal válaszoltatok hívásomra, és Fiam hívására.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-batorsag-gyermekeim-minden-fiam-kezeben-van

 

———-
Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html


DICSÕÍTÉST KAPOK AZÁLTAL, HOGY BESZÉLSZ
1994. november 11. Uram?ÉN VAGYOK…Uram,

“segíts azok ellen,
akik álnokul üldöznek.” 1

Nevezz meg valakit, aki felülmúl engem!

Senki sincs olyan, Uram!

Bízz hát bennem! El fogom ûzni elnyomóidat, és magam védem meg ügyedet. Veled vagyok, van-e szükséged ennél többre?

Szent vagy és hatalmas. Jelenléted ragyogás és fenség, nincs szükségem másra, csak Alkotómra.

Megesküdtem rá, hogy soha nem hagylak el. Szõlõvesszõ, hogyan bizonyíthatnám be ennél jobban elõtted, hogy ez az én mûvem? Föld, add át most termésedet, szólj! Add tovább fenntartás nélkül, amit tõlem tanultál! Dicsõítést kapok azáltal, hogy beszélsz, te pedig megszentelõdsz.   Valóban a kezemben vagy. Továbbra is segíteni foglak, és frissen tartom emlékezetedet. Ezért pihenjünk meg most, én benned, és te énbennem. IC ”

 
 
 

———-
Római katolikus:

2020-02-25

7. évközi hét kedd

SZENTLECKE Szent Jakab apostol leveléből
Isten azért nem teljesíti számos kívánságunkat, mert helytelenül kérjük őt.
Testvéreim!
Honnan vannak a háborúskodások és veszekedések köztetek? Nemde onnét, hogy bűnös vágyak igyekeznek uralomra jutni tagjaitokban? Kívántok valamit, és nem kapjátok meg. Öltök és irigykedtek, és semmit sem tudtok elérni. Harcoltok és háborúskodtok, még sincs semmitek, mert nem kértek. Vagy kértek ugyan, de nem kapjátok meg, mert rosszul kéritek, azért hogy bűnös kívánságaitokra fordítsátok.
Ti, házasságtörők! Nem tudjátok, hogy a világgal való barátkozás ellenségeskedés Istennel? Aki tehát ennek a világnak akar barátja lenni, ellensége lesz Istennek.
Vagy azt gondoljátok, hogy hiába figyelmeztet a Szentírás
: „Féltékenyen szeret a Szentlélek, aki bennünk lakik!”
? Sőt, további kegyelemmel akar elhalmozni, amikor ezt mondja: „Isten a kevélynek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad.”
Vessétek tehát alá magatokat Istennek! Az ördögnek viszont álljatok ellen, akkor majd elfut előletek! Közeledjetek Istenhez, és ő is közeledik majd hozzátok! Mossátok meg kezeteket, ti, bűnösök, és tisztítsátok meg szíveteket, ti, kétszívűek! Érezzétek át nyomorúságtokat, szomorkodjatok és sírjatok! Nevetéstek forduljon gyászra, örömötök pedig szomorúságra! Alázkodjatok meg az Úr előtt, ő majd felmagasztal titeket!
Ez az Isten igéje.
Jak 4,1-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Istenbe vessed bizodalmadat: * ő majd táplál téged. (23a. vers. – 3. a tónus)
Előénekes: Így szóltam: † Bárcsak szárnyaim lennének, mint a galambnak, * hogy elrepülnék és megnyugodnék.
Innen bizony messzire elfutnék, * és laknék inkább a pusztaságban.
Hívek: Istenbe vessed bizodalmadat: * ő majd táplál téged.
E: Várom azt, aki szabadulást hoz nekem a szélvész és a vihar fergetegétől. * Szórd szét őket, Uram; nyelvüket zavard össze.
H: Istenbe vessed bizodalmadat: * ő majd táplál téged.
E: Erőszakot és viszályt látok az egész városban, * a város falain éjjel-nappal körbe járnak.
H: Istenbe vessed bizodalmadat: * ő majd táplál téged.
E: Az Úr majd táplál téged, † belé vessed bizodalmadat, * nem engedi soha, hogy az igaz meginogjon.
H: Istenbe vessed bizodalmadat: * ő majd táplál téged.
54,7-8.9-10a.10b-11a.23

ALLELUJA
Nem akarok mással dicsekedni, mint Urunk keresztjével, * mely által a világ megfeszíttetett számomra, és én a világ számára. Gal 6,14 – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Isten országában az az első, aki embertársait szolgálja.
Abban az időben Jézus és tanítványai átmentek Galileán. Jézus azonban nem akarta, hogy valaki megtudja ezt, mert a tanítványait készült oktatni. Ezt mondta nekik: „Az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de miután megölték, harmadnapra feltámad.” Ők nem értették ezeket a szavakat, de féltek megkérdezni Jézust.
Ezután Kafarnaumba értek. Amikor már otthon voltak, Jézus megkérdezte tőlük: „Miről vitatkoztatok az úton?” Tanítványai azonban hallgattak, mert az úton egymás közt arról tanakodtak, hogy ki a nagyobb közülük.
Akkor Jézus leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája.”
Aztán odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, majd magához ölelte, és ezt mondta nekik: „Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem.”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 9,30-37″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-02-25

————
Ortodox (Görög keleti): 

Üdvözlet Júdástól, aki Jézus Krisztus szolgája és Jakab testvére, azoknak, akiket az Atya-Isten elhívott, szeret és Jézus Krisztusban megőriz.

Egyre jobban és jobban töltsön be titeket Isten irgalmassága, békessége és szeretete!

Az istentelenek büntetése

Szeretett testvéreim, a közös üdvösségünkről szerettem volna írni nektek. Azonban most mégis szükséges, hogy valami másról írjak. Arra biztatlak benneteket, hogy teljes erővel harcoljatok azért, hogy amiben hiszünk, azt meg tudjátok őrizni — azokat a tanításokat, amelyeket Isten egyszer és mindenkorra az övéinek adott!

Ugyanis titokban istentelen emberek férkőztek be közétek. Ezek az istentelenek Isten kegyelmével visszaélve kicsapongó életet élnek, és megtagadják Jézus Krisztust, egyedüli Mesterünket és Urunkat. A próféták már régen megírták, hogy ezeket Isten el fogja ítélni.

Néhány dologra újból szeretnélek benneteket emlékeztetni, bár ezeket jól tudjátok. Az Úr[a] kiszabadította a népét Egyiptomból, később mégis elpusztította azokat, akik közülük nem hittek!

Emlékezzetek azokra az angyalokra is, akik nem őrizték meg a rangjukat, hanem elhagyták a saját lakóhelyüket! Az Úr ezért örökre megkötözte, és a sötétségben tartja fogva őket az Ítélet nagy Napjáig.

Gondoljatok Sodomára, Gomorára és a környező városokra is! E városok lakói természetellenes szexuális bűnöket követtek el, ezért az örök tűz büntetését viselik. Példájuk bennünket is figyelmeztet.

Ugyanez a helyzet azokkal is, akik befurakodtak közétek. Ők a saját álmaikat követik, bűnökkel szennyezik be a testüket, megvetik az isteni fennhatóságot, és a dicsőséges lényeket[b] szidalmazzák. Pedig még Mihály, az angyalok fejedelme sem mert ilyet tenni! Amikor Mózes teste miatt vitatkozott a Sátánnal, nem merte őt vádolni, vagy elítélni, hanem csak ennyit mondott: „Büntessen meg téged az Örökkévaló!” 10 Ezek az emberek viszont szidalmazzák azt, amiről fogalmuk sincsen, amit meg az oktalan állatok módjára ösztönösen tudnak, az is csak a vesztüket okozza.

————————————

A Gecsemáné-kertben

39 Ezután Jézus szokása szerint kiment a városból az Olajfák hegyére, a tanítványai pedig követték. 40 Amikor odaért, ezt mondta nekik: „Imádkozzatok, hogy legyen erőtök ellenállni a kísértésnek!”

41 Ezután távolabb ment tőlük, mintegy ötvenlépésnyire. Letérdelt, és így imádkozott: 42 „Atyám, ha ez egyezik akaratoddal, vidd el tőlem ezt a poharat, hogy ne kelljen kiinom![a] De ne úgy legyen, ahogy én szeretném, hanem, ahogy te akarod!”

—————————————-

45 Amikor befejezte az imádkozást, felállt, és visszament a tanítványokhoz. Látta, hogy a szomorúság miatt elaludtak. 46 Felkeltette őket: „Miért alszotok? Keljetek fel, és imádkozzatok, hogy legyen erőtök ellenállni a kísértésnek!”

Jézust letartóztatják

47 Amikor ezt mondta, egy csoport érkezett oda. Júdás vezette őket, a tizenkét apostol egyike, aki Jézushoz lépett, hogy köszöntésül megcsókolja az arcát.

48 Jézus így szólította meg: „Júdás, így árulod el az Emberfiát? Ezzel a baráti köszöntéssel adsz nekik jelt?” 49 Amikor a körülötte levő tanítványok látták, hogy mi készül, megkérdezték tőle: „Uram, vágjuk-e őket a kardunkkal?” 50 Valamelyik apostol rá is vágott a főpap szolgájára, és levágta a jobb fülét.

51 De Jézus rászólt arra, akinél a kard volt: „Állj meg! Hagyd abba!” Azután megérintette a szolga fülét, és meggyógyította.

52 Majd odafordult a főpapokhoz, a templomőrséghez és a nép vezetőihez, akik érte jöttek: „Kardokkal és botokkal jöttök ellenem, mintha rabló lennék?! 53 Amikor nap mint nap közöttetek voltam a Templom területén, nem fogtatok el. De most eljött a ti órátok: amikor a sötétség uralkodik.”

Péter letagadja, hogy ismeri Jézust

54 Ekkor letartóztatták Jézust, elvezették, és a főpap házába vitték. Péter pedig távolról követte őket. 55 Később, amikor az emberek tüzet gyújtottak az udvar közepén, és köré telepedtek, Péter is leült közéjük. 56 Egy szolgálólány meglátta, amint ott ült a tűz fényében. Közelebbről is megnézte, és ezt mondta: „Ő is Jézussal volt!”

57 De Péter letagadta: „Asszony, nem ismerem őt!” 58 Valamivel később másvalaki is meglátta Pétert, és megszólította: „Te is közéjük tartozol!”

De Péter így felelt: „Ember! Nem vagyok közülük való!”

59 Körülbelül egy óra múlva valaki más is azt mondta: „Bizony, ő is Jézussal volt, hiszen Galileából való.”

60 De Péter megint letagadta: „Ember, azt sem tudom, miről beszélsz!”

Még be sem fejezte, amikor felhangzott a kakas kukorékolása. 61 Az Úr megfordult, és ránézett Péterre, akinek azonnal eszébe jutott, mit mondott neki Jézus: „Ma éjjel, mielőtt a kakas kukorékol, háromszor is le fogod tagadni, hogy ismersz engem.” 62 Ezután Péter kiment, és keservesen sírt.

Jézust kicsúfolják

63 A férfiak pedig, akik Jézust fogva tartották, csúfolni és verni kezdték. 64 Bekötötték a szemét, és ezt mondták neki: „Na, most prófétáld meg, ki ütött rád!” 65 Sok egyéb módon is gúnyolták, és szidalmazták.

Jézust kihallgatják a vallási vezetők

66 Amikor felvirradt a reggel, összegyűltek a nép vezetői, a főpapok és a törvénytanítók. Jézust eléjük, vagyis a Főtanács elé állították, és megkérdezték tőle: 67 „Te vagy-e a Messiás? Mondd meg nekünk!”

Ő így felelt: „Ha megmondom, nem hiszitek el nekem, 68 ha pedig én kérdezlek titeket, nem válaszoltok. 69 De mostantól fogva az Emberfia ott ül majd Isten hatalmának jobb oldalán.”

70 Ekkor azok megkérdezték: „Szóval, te vagy az Isten Fia?”

Ő így felelt: „Igen, én vagyok az.”

71 Ők pedig ezt mondták: „Nincs szükségünk több tanúvallomásra! Most tőle magától hallottuk, hogy ezt mondta!”

Pilátus kihallgatja Jézust

23.1 Ezután az egész csoport elindult, és elvezették Jézust Pilátushoz.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=++Jude+1%3A1-10%3B++Luke+22%3A39-42%2C++Luke+22%3A45-23%3A1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Az imacsoportjaitok által, és minden más imacsoport által, amelyek más küldetéseknek köszönhetően a világgal való kommunikációim gyümölcsei, a lelkeket meg lehet menteni, és meg is lesznek mentve

Igazság Könyve:

2015. február 17. kedd, 17:00

Drága gyermekeim, megkaptátok az Imákat, az Ajándékokat és a fegyvereket, hogy teljes gőzzel haladjatok előre, felkészülvén drága Fiam, Jézus Krisztus Második Eljövetelére.

Az Ő Maradék Hadserege megalakult, és az továbbra is növekedni fog a világ minden részén, hogy meg lehessen menteni a lelkeket. Az előttetek álló idők folyamán, Isten Maradék Hadserege, az Ő Szent Igéjének Igazságát a világ minden sarkában meg fogja őrizni.

Amikor az Úr Nagy Napja a világra leereszkedik, a Maradék – a Szentlélek kegyével megáldottan – imáinak és áldozatainak köszönhetően, csillapítani fogja Isten haragját.

Sohasem szabad felednetek, hogy Isten mindnyájatokat szeret, de az ellenállás miatt, amelyet Isten gyermekeivel szemben fognak tanúsítani, nem lesz könnyű hűségesnek maradni az Igéhez.

Isten Maradéka az elkövetkezendő napokban egyesülni fog, hitfelekezettől és nemzetiségtől függetlenül, amikor a Szent Igének még az említése is tiltva lesz.

Isten ezen a Küldetésen keresztül kommunikálni fog veletek, amikor vigasztalásra lesz szükségetek, hogy rátok áraszthassa Kegyelmeit hitetek megtartása érdekében.

Bátorság, gyermekeim, minden Fiam Kezében van, Aki minden lelket fel fog keresni, még a közületek legkeményebbeket is. Szeretetem mindnyájatok iránt örök, és azt szeretném, ha minden Ajándékot, amelyet a Szent Evangéliumok és ezen Üzenetek által kaptok, a lelkek üdvössége érdekében használnátok fel.

Isten soha nem fogja cserbenhagyni Maradékát, és az imacsoportjaitok által, és minden más imacsoport által, amelyek más küldetéseknek köszönhetően a világgal való kommunikációim gyümölcsei, a lelkeket meg lehet menteni, és meg is lesznek mentve.

Vigasztaljátok egymást a lelki megpróbáltatások idején, és Isten vezetni fog benneteket az út minden lépésénél. Én, az Üdvösség Anyja, továbbra is a ti pártfogótok leszek, és minden Hozzám intézett kérésetekre válaszolni fogok.

Én mellettetek maradok egészen addig a Napig, amíg Fiam vissza nem tér, hogy visszakövetelje földi Királyságát.

Köszönöm nektek, hogy hittel, reménnyel és bizalommal válaszoltatok hívásomra, és Fiam hívására.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-batorsag-gyermekeim-minden-fiam-kezeben-van

 

 



“ELSIMÍTOM AZ UTAT, AMELYEN HALADSZ

A BÖLCSESSÉGET A KICSINYEK ÉS AZ EGYSZERÛEK KAPJÁK

1989. március 27.

Jézus?

Én vagyok. Kedves, az én országom eljön. Engedd meg, hogy dicsõségemre igénybe vegyelek! Nem feledkezem meg rólad, bár lelked idõnként olyan messze van tõlem, a te Istenedtõl. Bízzál bennem, támaszkodj rám drága gyermekem, engedd meg, hogy lelkem teljesen átjárjon, és szabadon lélegezhessen benned! Kárpótolj azzal, hogy engedelmes vagy, és csak az én céljaimat keresed. Mindig elõtted vagyok. Ne félj keresztülmenni ezen a völgyön, ahol nincs oltalomhely, nincs zöld mezõ, kopár és száraz: Tudom, hogy sötétsége félelmet kelt lelkedben, de engem arról ismernek, hogy akiket én vezettem át a sivatagon, azok sohasem szomjaztak meg. Elõtted vagyok; hogy Szeretetemmel megvédjelek a széltõl. Szavammal táplállak. Elsimítom az utat, amelyen haladsz. Félreállítok minden követ és sziklát; nehogy eless, elmozdítom, hogy utat nyissak neked. Szent jelenlétem messzire ûzi innen ellenségeimet, akik a te ellenségeid is. Ha utadat tüskés bozótok és tövisek állják el, azokat téged körülvevõ angyalaim gyorsan kivágják és elégetik. Én, a te Megváltód, nem engedem, hogy ezek a tövisek megszaggassanak téged, gyermekem.

Drága lény, hagyatkozz rám! Én vagyok a Mindenható, én vagyok a Magasságbeli. Csupán szeretetet , szeretetet, szeretetet akarok tõled. Jöjj tehát, és osztozz velem, hadd legyek én a te örömöd. Ó Vassula, szeress és vigasztalj meg engem gyermeki szíveddel, jöjj és pihentesd meg fejemet; légy az én fejtámaszom, lábaim zsámolya, légy az én mennyországom! Engedd meg nekem, hogy én vezesselek keresztül a halálnak ezen a völgyén. Hamarosan elviszlek ebbõl az elhagyatottságból az én otthonomba, amely a te otthonod is, gyermekem. Légy velem egy! Ó drága gyermek, megvigasztalnál engem, Szabadítódat?

Áldott legyen a mi Urunk, aki a szeretet csodáit teszi értem. Uram, milyen nagy a te jóságod azok iránt, akik félnek Téged, akik Nálad keresnek menedéket. Az egész emberiség látni fogja. Örvendezzetek Urunkban és Szabadítónkban, dicsérjék Õt az erényesek, kiáltson örömében mindenki, aki tisztaszívû!

Leleplezem minden ellenségemet, és leheletemmel elsöpröm azokat, akik utamat eltorlaszolják. Még egyszer kinyilvánítom Szent Arcomat. Tisztasággal, szentséggel és hûséggel fedem be ezt a pusztaságot. A Szeretet és a Béke lesz veletek, és közöttetek fog lakozni. Érted? Hiszen megmondtam, hogy közöttetek fogok lakni, és hogy egészen enyémek lesztek! Gyermekem, emlékeztesd õket arra, hogy mennyire haragszik Lelkem a kevélyekre, és hogy a bölcsességet a kicsinyek és az egyszerûek  kapják. Jöjj!”

 

———-
Római katolikus:

02-24

Szent Mátyás apostol

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
A sors Mátyásra esett, így a tizenegy apostolhoz sorolták.
Jézus mennybemenetele után egy alkalommal, amikor a testvérek mintegy százhúszan lehettek együtt, Péter szólásra emelkedett: „Testvérek, férfiak! Be kellett teljesednie az írásnak, amelyet a Szentlélek előre megmondott Dávid szája által Júdásról, azok vezetőjéről, akik elfogták Jézust. Közénk tartozott, és ő is részt kapott a mi szolgálatunkból. Benne van ugyanis a Zsoltárok könyvében: »Lakóhelyük váljék pusztasággá, ne legyen senki, aki sátrukat lakja«, továbbá: »Tisztségét kapja meg más«. Kell tehát, hogy azok közül a férfiak közül, akik mindig velünk voltak, amikor a mi Urunk, Jézus közöttünk járt-kelt – kezdve János keresztségétől egészen addig a napig, amikor felment a mennybe –, valaki velünk együtt tanúskodjék feltámadásáról.”
Kijelöltek tehát kettőt: Józsefet, akit Barszabbásznak, vagy más néven Jusztusznak is hívtak, és Mátyást.
Majd így imádkoztak: „Uram, te ismered mindenkinek a szívét, mutasd meg, kit választasz e kettő közül, hogy átvegye az apostoli szolgálatban azt a helyet, amelyet Júdás hűtlenül elhagyott, hogy az őt megillető helyre kerüljön.” Ezután sorsot vetettek. A sors Mátyásra esett, így őt a tizenegy apostolhoz sorolták.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 1,15-17.20-26

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Odaültette az Úr őt * népének fejedelmei közé! (4b. vers.)
Vagy: Alleluja. 2. szám.
Előénekes: Dicsérjétek az Urat, ti, szolgái, * dicsérjétek az Úr nevét!
Legyen áldott az Úr neve * most és mindörökké!
Hívek: Odaültette az Úr őt * népének fejedelmei közé!
Vagy: Alleluja.
E: Dicsértessék az Úr neve, * napkelettől napnyugatig.
Fölséges az Úr minden nép fölött, * dicsősége magasabb az egeknél.
H: Odaültette az Úr őt * népének fejedelmei közé!
Vagy: Alleluja.
E: Ki olyan, mint a mi Istenünk, † aki a magasságban trónol, * lehajol, hogy letekintsen az égre és a földre.
H: Odaültette az Úr őt * népének fejedelmei közé!
Vagy: Alleluja.
E: Az elhagyottat a porból magához vonja, * fölemeli a szegényt a sárból,
hogy odaültesse a gazdagok közé, * népének gazdagjai közé.
H: Odaültette az Úr őt * népének fejedelmei közé!
Vagy: Alleluja.
Zsolt 112,1-2.3-4.5-6.7-8

ALLELUJA
Én választottalak titeket a világból, † hogy menjetek és gyümölcsöt teremjetek, * és gyümölcsötök maradandó legyen, mondja az Úr. Jn 15,16 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Arra rendeltelek benneteket, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok.
Jézus így tanított az utolsó vacsorán:
„Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben!

Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében.
Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen.
Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket! Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek. Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek.
Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket; és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.
Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást!”

Ezek az evangélium igéi.
Jn 15,9-17″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-02-24

2015. február 10. kedd, 14:36

Drága gyermekeim, fontos, hogy mindnyájan imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat imáit és Legszentebb Rózsafüzéremet napi imáitok részeként. Választhattok bármelyik imát, nem feltétlenül szükséges mindegyiket elimádkoznotok, hanem azokat, amelyeket óhajtjátok. A Legszentebb Rózsafüzéremet minden nap imádkoznotok kell a gonosz befolyása ellen. …”


————
Ortodox (Görög keleti): 

Bátorítsátok népemet!

40.1 „Vigasztaljátok népemet, bátorítsátok!
    — mondja Istenetek. —
Beszéljetek a szívére Jeruzsálemnek!
Hirdessétek neki,
    hogy szolgaságának ideje letelt,
    hogy vétkeit az Örökkévaló megbocsátotta,
kétszeresen megbüntette már összes bűnéért
    az Örökkévaló.”

Halljátok meg a kiáltónak szavát:
„Készítsetek utat az Örökkévalónak a pusztaságban!
    Egyengessétek Istenünk útját a kietlenben!
Töltsétek föl mind a völgyeket,
    a hegyek és dombok legyenek rónává,
ami tekervényes, legyen egyenessé,
    ami göröngyös, legyen simává!
Akkor megjelenik az Örökkévaló dicsősége,
    és minden halandó látni fogja,
kivétel nélkül mindannyian!”
    — az Örökkévaló maga mondta ezt.

Egy hang szólt hozzám:
„Hirdesd, jó hangosan!”
    Kérdeztem: „Mit mondjak?”
Ezt mondd: „Minden halandó olyan,
    mint a fű a pusztán!
Minden emberi dicsőség,
    mint a mező virága.
Csak rálehel az Örökkévaló,
    és megszárad a puszta füve,
    elhull virága.
Bizony, mint a fű,
    olyan a nép!
Elszárad a fű,
    elhull a virág,

de Istenünk szava
    
örökké érvényes marad!”

Nézzétek, Istenetek jön!

Sion, jó hírt viszel,
    hát magas hegycsúcsra menj fel!
Jeruzsálem, jó hírt kiáltasz,
    ereszd ki hát hangodat!
Ne félj, hirdesd bátran Júda városainak:
    „Nézzétek, Istenetek jön!”

10 Nézzétek, az Örökkévaló Isten jön hatalommal!
    Erős kézzel uralkodik.
Magával hozza népének
jutalmát,
    de ellenségeinek megfizet érkezése előtt.
11 Mint pásztor, úgy vezeti nyáját.
    Gondjukat viseli,
karjára gyűjti a bárányokat, s ölébe veszi,
    a szoptatósakat gyengéden vezeti.

Kihez hasonlítanátok az Örökkévalót?

12 Ugyan ki mérte meg markával az óceán vizét?
    Ki mérte fel arasszal az egeket?
A föld porát ki szedte kosarába,
    vagy ki tette mérlegre a hegyóriásokat?
    Ki mérte le a dombokat?
13 Ki parancsolt valaha az Örökkévaló Szellemének?
    Tanácsot ki adott neki?
    Oktatta őt valaki?
14 Vagy kitől kért az Örökkévaló tanácsot valaha?
    Ki tanította ítélkezni?
Ki oktatta bölcsességre?
    Az értelem útjára ki vezette?
15 Lám, a nemzetek, mint vízcsepp a vödörben,
    csak annyit számítanak előtte!
Az összes sziget és tengerpart,
    mint porszem a mérlegen.
16 Az Örökkévalóhoz méltó áldozathoz nem elég
    Libanon egész erdeje sem a tűzre,
    összes vadállata sem az égőáldozatra.
17 Az Örökkévaló előtt a nemzeteknek
    semmi súlyuk sincs a mérlegen,
a semminél is kevesebbek
    az ő szemében.

18 Kihez hasonlítanátok az Örökkévalót?
    Lehet-e képmást készíteni róla?
19 Mégis van, aki bálványszobrot készít,
    fémből kiönti formáját,
arannyal bevonja,
    ezüstláncokkal ékesíti.
20 Akinek ilyen áldozatra nem telik,
    az nem korhadó fát választ,
keres hozzá ügyes faragó mestert,
    bálványszobrot készíttet vele,
    s felállítja magának.

21 Hát nem tudjátok,
    nem hallottátok?
Nem mondták nektek soha?
    Nem értitek, hogyan készültek a föld alapjai?
22 Az Örökkévaló az egyetlen igaz Isten!
    Ott ül trónján a földkerekség fölött!
Lába előtt a földi lakók,
    mint a sáskák a fűben,
    olyan aprók!
Ő feszítette ki az eget,
    mint fátylat, vagy lakósátrat a föld fölé.
23 Ő teszi semmivé a hatalmas fejedelmeket,
    megfosztja hatalmuktól a földi uralkodókat.
24 Alighogy helyükre ültették őket,
    hatalmuk épphogy kicsírázott,
    alig vertek gyökeret a földben
— ha az Örökkévaló rájuk fúj:
    máris elfonnyadnak, kiszáradnak,
s a vihar felkapja őket,
    mint polyvát a szél!

25 „Kihez akartok hasonlítani engem?
    Kivel mértek össze?”
    — kérdezi a Szent.

26 Nézzetek föl a magasba,
    tekintsétek a csillagokat!
Ki teremtette azokat?
    Ki teremtette az égi seregeket?
Bizony, ő néven szólítja valamennyit!
    Az Örökkévaló hatalma és ereje miatt
    egy sem hiányzik! …”

————————————–

“…

Az Örökkévaló a nemzetek Ura

41 Ezt mondja az Örökkévaló:
„Csendesedjetek le, szigetek!
    Hallgassatok rám, távoli partok lakói!
Gyűjtsetek erőt,
    jöjjetek közel, nemzetek!
Szedjétek össze bátorságotokat,
    szóljatok!
Szálljunk perbe egymással!
Feleljetek, ha tudtok:
Ki indította el őt keletről,
    hogy igazságot cselekedjen?
Ki adta kezébe a nemzeteket?
    Ki tette őt úrrá a királyok fölött?
Kardjával ízzé-porrá zúzza a királyokat,
    íjával szétszórja a nemzeteket,
    mint szél a polyvát.
Üldözi seregüket,
    s megállíthatatlanul halad,
    oly ösvényen, ahol még sohasem járt.
Ki tervezte és vitte végbe mindezt?
    Ki hozta elő kezdettől fogva a nemzedékeket?
Én, az Örökkévaló!
    Mert én vagyok az Első,
és ugyanaz leszek akkor is,
    mikor szólítom az utolsó nemzedéket!”
Látják ezt a távoli nemzetek,
    remegve félnek, és összegyűlnek,
    reszketve jönnek a föld széleiről.

6-7 Bíztatja egymást az ötvös és a kovács,
    ezt mondják: „Légy erős!”
Egymást bátorítja és segíti
    az ács és a fafaragó: „Így jó lesz,
csak meg kell még erősíteni a bálványt,
    hogy ne inogjon!”

Ne félj, mert veled vagyok, Izráel!

Ezt mondja az Örökkévaló:
„De te, Izráel, ne félj,
    mert szolgám vagy!
Téged választottalak, Jákób,
    barátomnak, Ábrahámnak népe.[a]
A föld széléről hoztalak el,
    a világ végéről hívtalak magamhoz.
Azt mondtam neked:
    Szolgám vagy!
Én választottalak,
    soha nem doblak félre!
10 Ne félj,
    mert veled vagyok!
Ne aggódj,
    mert én vagyok Istened!
Megerősítelek,
    sőt, megsegítelek!
Igazságos jobbommal felkarollak,
    és megtartalak.
11 Nézd! Akik gyűlölnek téged,
    megszégyenülnek, és vereséget szenvednek.
Akik harcolnak ellened,
    elvesznek, és megsemmisülnek.
12 Keresed majd ellenségeidet,
    de nem találod őket.
Akik ellened támadtak,
    semmivé lesznek,
    végleg eltűnnek.
13 Hiszen én vagyok az Örökkévaló, a te Istened!
    Fogom a jobb kezed,
s azt mondom:
    Ne félj, én segítek neked!
14 Ne félj, férgecske Jákób,
    maroknyi Izráel,
én segítek neked!
    — mondja az Örökkévaló,
    Megváltód, Izráel Szentje. —
15 Nézd! Új, éles fogú cséplőszánná teszlek.
    Hegyeket[b] morzsolj össze,
    zúzd porrá a dombokat,
16 szórd a szélnek őket,
    mint a polyvát!
Hadd vigye őket a szél,
    hadd szórja szét őket a vihar!
Te pedig ujjongva örülsz az Örökkévalóban,
    s Izráel Szentjével dicsekszel!”

17 „Vizet keresnek a szegények,
    de nem találnak.
Szomjaznak a nyomorultak,
    még nyelvük is kiszáradt.
De én, az Örökkévaló inni adok nekik,
    én, Izráel Istene törődök velük!

….”

——————————

Én egy olyan időpontban jövök, amikor a legkevésbé számítotok arra

Igazság Könyve:
2014. november 2. vasárnap, 17:20

Drága szeretett leányom, azt szeretném, hogy ti mindnyájan, drága követőim, bízzatok mindabban, amit tanítottam nektek, és amit most mondok nektek, mert minden Tervem Örök Atyám Akarata szerint történik. Nem szabad félnetek a jövőtől, mert minden az Ő Szent Kezében van.

Bízzatok és akkor békére fogtok találni. A tervem végre meg fog valósulni, minden szenvedés meg fog szűnni, és minden gonoszság el lesz törölve. Itt az ideje, hogy elfogadjátok az Igazságot, bár lehet, hogy az félelmetes lesz számotokra. Ha minden bizalmatokat Belém helyezitek, meg fogom könnyíteni a terheteket, és Kegyelmeim Szeretettel fognak eltölteni benneteket, ami nagy vigaszt fog nyújtani nektek ezekben a szívszaggató időkben.

Én egy olyan időpontban jövök, amikor a legkevésbé számítotok arra, és nektek addig imádkoznotok, imádkoznotok és imádkoznotok kell azokért, akik nem ismernek Engem, valamint azokért is, akik bár ismernek, de mégsem hajlandók tudomásul venni azt, hogy Én Ki Vagyok.

Én továbbra is kiárasztom rátok a Vigasztaló Ajándékát, ezzel mintegy biztosítván azt, hogy ne vándoroljatok el Tőlem. Minden Ajándékot megadok azoknak, akik Engem alázatos és töredelmes szívvel szeretnek. Azonban Szeretetem nem fogja elérni azokat, akik úgy döntöttek, hogy a saját téves feltételezéseik szerint tisztelnek Engem. Szeretetem a makacs emberek szívét sem fogja megérinteni, akik azt hiszik, hogy ismernek Engem, de akiket a büszkeségük megvakít az Igazságra, mely a kezdetektől fogva adatott nekik.

Az Igazság Istentől jön. Az Igazság az idők végezetéig élni fog. Az Igazság hamarosan teljes egészében napvilágra kerül, és akkor belehasít majd azok szívébe, akik visszautasították beavatkozásom Kezét. Ezt követően Hadseregem együttesen fel fog emelkedni Isten Dicsőségében, hogy az utolsó napig hirdesse Isten Igaz Igéjét. Ők magukkal fogják hozni a pogányok lelkét, akik rá fognak jönni, hogy csak Egyetlen Isten van. Nem a pogányok lesznek azok, akik nem fognak elfogadni Engem, hanem a Keresztény lelkek, akiknek ugyan megadatott az Igazság, de sajnos ők súlyos tévedésbe fognak esni. A Keresztény lelkek után sóvárgom a legjobban és őértük kérlek benneteket, hogy a nap minden órájában imádkozzatok.

Szeretett Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/en-egy-olyan-idopontban-jovok-amikor-legkevesbe-szamitotok-arra

 

———-
Igaz élet Istenben:

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum624.html

 
 
 
 

Péntek, október 31, 2014, 18:25

 

Hálátlan lelkek, akkor hiányzik a tudás, ami lelkiismeretesen adott neked a legtöbb Szent Biblia. Minden tantanulságot, amit megtanítottál, semmit sem tanultál.



Jézusnak”
 
 
——–
Római katolikus:
11-02Halottak napja

Az olvasmányokat a gyászmisékre kijelölt szövegekből szabadon vehetjük.
vagy
4.
OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Azon a napon majd megsemmisül a zord halál is.
Sion hegyén a Seregek Ura bőséges lakomát rendez minden nemzetnek.
Szent hegyén leveszi róluk a gyászleplet, amely minden népet betakart, és a fátyolt, amely minden nemzetet elborított. Örökre megsemmisíti a halált. Istenünk, az Úr letörli a könnyet minden arcról, lemossa népéről a gyalázatot, lemossa az egész földön. Ő, az Úr mondta ezt.
Azon a napon majd így beszélnek: Íme, a mi
Istenünk! Benne reméltünk, hogy ő megszabadít minket. Ő az Úr, s mi benne bíztunk. Örüljünk és ujjongjunk szabadításának!
Ez az Isten igéje.

vagy
7.
OLVASMÁNY a Makkabeusok második könyvéből
Jól és hívő lélekkel gondolkodott a feltámadásról.
A harcok befejeztével Makkabeus Júdás, a választott nép bátor vezére, gyűjtést rendezett, és tizenkétezer ezüst drachmát küldött Jeruzsálembe, hogy engesztelő áldozatot mutassanak be a megholtakért. Jól és hívő lélekkel gondolkodott a feltámadásról. Ha ugyanis nem hitte volna, hogy azok, akik elestek a harcban, egykor feltámadnak, fölöslegesnek és hiábavalónak tartotta volna, hogy a halottakért imádkozzék. Ő azonban fontolóra vette, milyen nagy jutalom vár azokra, akik vallásos lelkülettel pihentek el a halálban.
Szent és üdvös dolog tehát imádkozni a halottakért, hogy feloldozást nyerjenek bűneiktől.
Ez az Isten igéje.
Iz 25,6a.7-9 vagy 2Mak 12,43-46

VÁLASZOS ZSOLTÁR
vagy
VÁLASZ: Az Úr nékem pásztorom, * semmiben nincs hiányom. (1. tónus)
Előénekes: Az Úr az én pásztorom, nincs is semmiben hiányom: * zöldellő mezőkön ad helyet nékem;
Csöndes vizekhez vezet engem, * és lelkemet felüdíti.
Az igazság ösvényén vezet engem, * híven az ő szent nevéhez.
Hívek: Az Úr nékem pásztorom, * semmiben nincs hiányom.
E: Járjak bár halál-sötét völgyekben, † nem félek én semmi bajtól, * hiszen te velem vagy.
A te vessződ és a pásztorbotod, * engemet megvigasztalnak.
H: Az Úr nékem pásztorom, * semmiben nincs hiányom.
E: Asztalt terítesz nékem, * ellenségeim szeme előtt.
Fejemet megkened olajjal, * serlegem színültig megtöltötted.
H: Az Úr nékem pásztorom, * semmiben nincs hiányom.
E: Jóságod és irgalmad nyomon követ * életemnek minden napján;
és az Úr házában lakhatom * időtlen
időkön át.
H:
Az Úr nékem pásztorom, * semmiben nincs hiányom.
vagy
VÁLASZ: Az igazak lelkének * az Úr ad üdvösséget. (2. tónus)
Előénekes: Irgalmas az Úr és jóságos, * hosszan tűrő és nagy irgalmú.
Nem bűneink szerint bánik velünk, * és nem gonoszságunk szerint fizet vissza.
Hívek: Az igazak lelkének * az Úr ad üdvösséget.
E: Ahogyan az atya könyörül fiain, * úgy könyörül az Úr azokon, akik félik őt.
Jól tudja ő, hogy miből alkotott minket, * megemlékezik arról, hogy csak por vagyunk.
H: Az igazak lelkének * az Úr ad üdvösséget.
E: Az ember napjai a fűhöz hasonlók, * virul, mint a mező virága,
Ráfúj a szél és nincs már többé, * helyét sem lehet többé felismerni.
H: Az igazak lelkének * az Úr ad üdvösséget.
E: Az Úr irgalma azonban öröktől tart, † mindörökké az őt félőkön, * s azok fiainak fiain az ő igazsága.
Azokon, akik szövetségét híven őrzik, * és hűségesen teljesítik parancsát.
H: Az igazak lelkének * az Úr ad üdvösséget.
Zsolt 22,1 és 22,1-3.4.5.6 vagy 36,39a és 102,8. és 10.13-14.15-16.17-18

vagy
6.
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
Életünkben és halálunkban egyaránt az Úréi vagyunk.
Testvéreim!
Egyikünk sem él csak önmagának, és egyikünk sem hal meg csak önmagának. Amíg élünk, Istennek élünk, és ha meghalunk, Istennek halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, mindig az Úréi vagyunk. Krisztus ugyanis azért halt meg és azért támadt fel, hogy mind a holtaknak, mind az élőknek Ura legyen.
Mindnyájan Isten ítélőszéke elé jutunk. A Szentírásban ugyanis ezt olvassuk: „Amint igaz, hogy élek – mondja az Úr –, előttem meghajlik minden térd, és minden nyelv magasztalja az Istent!”
Tehát mindegyikünk számot ad magáról Istennek.
Ez az Isten igéje.

vagy
12.
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a tesszaloniki hívekhez írt első leveléből
Az örökkévalóságban együtt leszünk Krisztussal és szeretteinkkel.
Testvéreim!
Az elhunytak sorsáról nem akarunk tájékozatlanságban hagyni benneteket, hogy ne szomorkodjatok, mint a többiek, akiknek nincs reményük.
Ha Jézus – mint ahogy hisszük – meghalt, és feltámadt, akkor Isten vele együtt feltámasztja azokat is, akik Jézusban hunytak el.
Az Úr tanítása alapján ugyanis ezt mondjuk nektek: Mi, élők, akik az Úr eljöveteléig megmaradunk, nem előzzük meg az elhunytakat. A parancsszóra, a főangyal kiáltására, Isten harsonájának szavára az Úr maga száll le a mennyből. Először a Krisztusban elhunytak támadnak fel, azután mi élők, akik életben maradunk, velük együtt elragadtatunk a magasba, hogy találkozzunk Krisztussal, és örökké az Úrral legyünk.
Vigasztaljátok egymást ezzel a tanítással!
Ez az Isten igéje.
Róm 14,7-9.10b-12 vagy 1Tessz 4,13-18

ALLELUJA
Áldlak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, * mert föltártad a kicsinyeknek országod titkait!
vagy
Az az akarata Atyámnak, † hogy aki hisz bennem, annak örök élete legyen. * Én feltámasztom őt az utolsó napon.

vagy
2.
EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Istent és az ő igazságait csak jóakaratú, alázatos emberek ismerhetik meg.
Jézus egy alkalommal így fejezte be tanítását:
„Magasztallak téged, Atyám , ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az Atya , s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.
Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket.
Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű, – és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, s az én terhem könnyű.”
Ezek az evangélium igéi.

vagy
16.
EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus lakóhelyet készít nekünk mennyei Atyánknál.
Az utolsó vacsorán Jézus így búcsúzott tanítványaitól: „Ne nyugtalankodjék szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek! Atyám házában sok hely van. Ha nem így lenne, mondtam volna-e: Elmegyek és helyet készítek nektek!?
Ha majd elmegyek és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hiszen ismeritek az utat oda, ahova én megyek!”
Ekkor Tamás így szólt: „Uram, mi nem tudjuk, hogy hova mégy; hogyan ismerhetnénk hát az utat?”
Jézus ezt felelte: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 11,25-30 vagy Jn 14,1-6″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-11-02


————

Ortodox (Görög keleti): 

Testvéreim, tudjatok róla, hogy Kis-Ázsiában igen nagy megpróbáltatásokat kellett kiállnunk, amelyeket pusztán a saját erőnkből nem tudtunk volna elviselni. Olyan nagy teher nehezedett ránk, hogy már teljesen feladtuk a reményt, hogy életben maradunk. Magunkban már fel is készültünk a halálra. De ez is csak azért történt, hogy többé ne magunkban bízzunk, hanem Istenben, aki még a halottakat is feltámasztja. 10 Ő pedig valóban kiszabadított bennünket a halálos veszedelemből, sőt, ezután is meg fog szabadítani. Őbenne reménykedünk, hogy a jövőben is mindig megszabadít, 11 ha ti is segítségünkre lesztek azzal, hogy imádkoztok értünk. Akkor majd sokan és sokféleképpen fognak hálát adni Istennek értünk, és azért a kegyelemért, amelyet — válaszul az imádságaikra — ránk fog árasztani.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+1%3A8-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus kiküldi a tizenkét apostolt

9.1 Jézus magához hívta a tizenkét apostolt. Erőt és hatalmat adott nekik minden gonosz szellem kiűzésére és a betegségek gyógyítására. Kiküldte őket, hogy hirdessék Isten Királyságát, és gyógyítsák meg a betegeket. Ezt mondta nekik: „Semmit se vigyetek magatokkal az útra: se botot, se tarisznyát, se kenyeret, se pénzt, csak a ruhát, amelyet viseltek! 4 Ha bementek egy házba, maradjatok ott, amíg abból a városból tovább nem mentek! Ahol nem látnak szívesen titeket, annak a városnak még a porát is rázzátok le a lábatokról, amikor elmentek onnan! Ez majd bizonyíték lesz annak a városnak a lakói ellen.”

Az apostolok tehát útnak indultak. Faluról falura járva hirdették az örömüzenetet, és mindenhol meggyógyították a betegeket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+9:1-6&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/11/02

—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

 

 

 

Péntek, október 31, 2014, 18:25

… 

Hálátlan lelkek, akkor hiányzik a tudás, ami lelkiismeretesen adott neked a legtöbb Szent Biblia. Minden tantanulságot, amit megtanítottál, semmit sem tanultál. A büszkeségét, és a küldetést a saját kielégülést, meghiúbb engem. A szemed nem látja, és akkor, ennek eredményeként, a felkészülve rám. Minden gyalázat vetsz azokra, akik beszélnek az igazságot, és akik fenntartják Szent Szavam – annak ellenére, hogy az ellenzék meg – akkor szembe kell néznie velem. Fogom kérni, majd, hogy igazolja a szavakat, a tetteket és a fellépések ellenem. Soha nem mondhatom, hogy nekem, ha harc nekem, a My Word, adott nektek ki a kegyelmet az Isten, aki soha nem fárad el a Quest, hogy mentse a lelkeket.

Ha kapnak az ajándék a magán-kinyilatkoztatás joga van felismerni. De, ha nincs hatóság megítélni másokat, vagy károsíthatják őket, akkor is, ha nem jönnek hozzám. Én, Jézus Krisztus, azt tette ismertté, hogy az embernek nincs joga megítélni minden lelket. Ha dacos engem, és akkor is, ha úgy érzi, sérelemre felé hamis próféták, meg fogom ítélni, és megbüntetni téged, ahogy büntetni az Ön gyűlölte. Nem utálunk más személyt a nevemben. Ha utálod egy másik személy, akkor ezt a nevét a Sátán. Csak akkor mossa el a gonoszságot, ha eljön, és könyörgök, hogy megváltsunk egy ilyen bűntől. De sokan soha nem fogja ezt az Ön által elhelyezett ti magatokat, és erre fog szenvedni.

Hadd ne egy ember közül te kijelentem, egy másik lélek, hogy a gonosz az ő, a Sátán, élvezetek azokban, akik bűnös, hogy ezt a hibát. Nem egy olyan tiszta a bűn, hogy tudod, hogy egy ilyen ítéletet.

Aki rólam szól és aki igazán ismer engem, soha nem sért el egy másik lelket a nevemben.

Jézusnak”

 
 

 

——–
Tóra:

Az Örökkévaló Abrámot választja

12.1 Az Örökkévaló szólt Abrámhoz: „Hagyd el országodat, rokonaidat és apád családját! Menj arra a földre, amelyet mutatok neked!

Én pedig nagy nemzetté teszlek,
    és megáldalak,
nevedet naggyá teszem,
    sőt, áldássá teszlek téged!
Megáldom azokat,
    akik téged áldanak,
de akik átkoznak téged,
    azokat én sújtom átokkal!
Rajtad keresztül megáldom
    a föld összes nemzetségét!”

Abrám Kánaán földjére költözik

Abrám engedelmeskedett az Örökkévalónak, és elhagyta Háránt. Ekkor 75 éves volt. Vele ment Lót is. Abrám magával vitte a feleségét, Szárajt, meg Lótot, Abrám testvérének a fiát, minden vagyonukat és összes szolgáikat, akikre Háránban tettek szert, és együtt indultak el Háránból, hogy Kánaán földjére menjenek.

Amikor megérkeztek Kánaán földjére, Abrám egészen Sikem városáig, a Móré tölgyfáig vonult.

Abban az időben még a kánaáni népek laktak azon a vidéken. Az Örökkévaló megjelent[a] Abrámnak, és ezt mondta: „Abrám, leszármazottjaidnak adom ezt a földet.” Akkor Abrám oltárt épített ott az Örökkévalónak, aki megjelent neki.

Azután Abrám tovább vonult dél felé a Bételtől keletre eső dombvidéken, majd tábort vert Bétel és Aj[b] között. Ott is oltárt épített az Örökkévalónak, és imádta őt[c]. Bétel nyugatra, Aj pedig keletre esett ettől a helytől. Innen is tovább vonult dél felé.

Abrám Egyiptomban

10 Történt ezután, hogy éhínség támadt azon a vidéken. Abrám elhatározta, hogy családostul Egyiptomba költözik, hogy egy ideig ott lakjon, mert már nagyon szűkében voltak az élelemnek. 11 El is indultak, és amikor már közel jártak az egyiptomi határhoz, Abrám ezt mondta Szárajnak, a feleségének: „Figyelj rám! Olyan szép vagy, 12 hogy ha az egyiptomiak meglátnak, biztosan meg akarnak szerezni téged. Mivel azt gondolják, hogy a feleségem vagy, engem megölnek, téged meg elrabolnak. 13 Kérlek, mondd azt nekik, hogy a húgom vagy, akkor a kedvedért nem bántanak engem sem! Így megmentheted az életem.”

14 Amikor Abrám és családja Egyiptomba érkezett, az egyiptomiak hamar észrevették, hogy Száraj milyen gyönyörű. 15 Az udvari főemberek is nagyon szépnek találták, és dicsérték szépségét a fáraónak, majd bevitték a fáraó háremébe. 16 A fáraó Száraj kedvéért gazdagon megjutalmazta Abrámot: juhokat, kecskéket, marhákat, szamarakat, tevéket, rabszolgákat és rabszolganőket ajándékozott neki.

17 Ugyanakkor az Örökkévaló súlyos csapásokkal sújtotta a fáraót, annak családját és egész udvartartását, mivel elvették Abrámtól a feleségét. 18 Hívatta hát a fáraó Abrámot, és a szemére vetette: „Miért tetted ezt velem? Miért nem mondtad meg, hogy ez az asszony a feleséged? 19 Miért mondtad azt, hogy a húgod? Emiatt vettem ide, hogy a feleségem legyen. Most hát halld meg parancsomat: itt a feleséged, visszaadom neked, de azonnal távozzatok Egyiptomból!” 20 Majd parancsot adott, hogy Abrámot, egész családjával és minden vagyonával együtt kísérjék ki az országból.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

AZ ÉLETSZENTSÉG NEM BONTAKOZIK KI EGY NAP ALATT
1989. december 16.

Béke legyen veled! Az életszentség nem bontakozik ki egy nap alatt. Ki kell tartanod ezen az akadályokkal és kis keresztekkel teli úton! Ne menj el tőlem! Folytatnád? Tovább jönnél velem ezen az úton egész végig?Nem hagylak elmenni, Uram, segíts, nehogy elengedjem ruhádat, amibe kapaszkodtam.Keresztembe kapaszkodj, és keresztem a tökéletességre visz téged. Közeledben vagyok, egyesültem veled. Imádkozz, Vassulám, mivel a szeretetből elsősorban hűség származik. Én, az Úr átitattalak szeretetemmel. Minden lelket arra kérek, jöjjön, és vesse magát a szeretet óceánjába, hogy belemerüljön és átérezze ezt a szeretetet . Én, Jézus minden embert szeretek, térjetek be Szentséges Szívembe, arra vágyom, hogy mélységeibe rejtselek, hogy mindörökre oda rejtselek, és egyedül csak magamnak őrizzelek meg benneteket. Virágom, szeress engem, szeress, imádj, imádj, és a többit én magam teszem meg. Tanulj meg így beszélni: “Jézusom, tedd pihenőhelyeddé szívemet! Jöjj Uram, és pihenj meg benne!

“…

27 Miért mondod hát Jákób népe,
    hogyan mondhatod ezt Izráel nemzete:
„Nem látja az Örökkévaló a sorsomat,
    túl messze van,
    hogy megvédjen az igazságtalanságtól!”
28 Hát nem tudod,
    nem hallottad
soha,
hogy Örökké Élő Isten az Örökkévaló,
    aki teremtette az egész földet,
figyelmével mindenkit követ,
    s nem fárad el soha!
Bölcsessége kifürkészhetetlen!
29 Ő ad erőt a megfáradottnak,
    s az erőtlen erejét megsokszorozza.
30 Mert elfáradnak
még a fiatalok is,
    kimerülten összerogynak a legkülönbek.
31 De akik az Örökkévalóra várnak,
    akik benne bíznak,
új erőre kapnak,
    szárnyra kelnek, magasra szállnak,
    mint a sasok![a]
Futnak, de nem fáradnak el,
    járnak, de nem merülnek ki.

Az Örökkévaló a nemzetek Ura

41 Ezt mondja az Örökkévaló:
„Csendesedjetek le, szigetek!
    Hallgassatok rám, távoli partok lakói!
Gyűjtsetek erőt,
    jöjjetek közel, nemzetek!
Szedjétek össze bátorságotokat,
    szóljatok!
Szálljunk perbe egymással!
Feleljetek, ha tudtok:
Ki indította el őt keletről,
    hogy igazságot cselekedjen?
Ki adta kezébe a nemzeteket?
    Ki tette őt úrrá a királyok fölött?
Kardjával ízzé-porrá zúzza a királyokat,
    íjával szétszórja a nemzeteket,
    mint szél a polyvát.
Üldözi seregüket,
    s megállíthatatlanul halad,
    oly ösvényen, ahol még sohasem járt.
Ki tervezte és vitte végbe mindezt?
    Ki hozta elő kezdettől fogva a nemzedékeket?
Én, az Örökkévaló!
    Mert én vagyok az Első,
és ugyanaz leszek akkor is,
    mikor szólítom az utolsó nemzedéket!”
Látják ezt a távoli nemzetek,
    remegve félnek, és összegyűlnek,
    reszketve jönnek a föld széleiről.

6-7 Bíztatja egymást az ötvös és a kovács,
    ezt mondják: „Légy erős!”
Egymást bátorítja és segíti
    az ács és a fafaragó: „Így jó lesz,
csak meg kell még erősíteni a bálványt,
    hogy ne inogjon!”

Ne félj, mert veled vagyok, Izráel!

Ezt mondja az Örökkévaló:
„De te, Izráel, ne félj,
    mert szolgám vagy!
Téged választottalak, Jákób,
    barátomnak, Ábrahámnak népe.[b]
A föld széléről hoztalak el,
    a világ végéről hívtalak magamhoz.
Azt mondtam neked:
    Szolgám vagy!
Én választottalak,
    
soha nem doblak félre!
10 Ne félj,
    mert veled vagyok!
Ne aggódj,
    mert én vagyok Istened!
Megerősítelek,
    sőt, megsegítelek!
Igazságos jobbommal felkarollak,
    és megtartalak.
11 Nézd! Akik gyűlölnek téged,
    megszégyenülnek, és vereséget szenvednek.
Akik harcolnak ellened,
    elvesznek, és megsemmisülnek.
12 Keresed majd ellenségeidet,
    de nem találod őket.
Akik ellened támadtak,
    semmivé lesznek,
    végleg eltűnnek.
13 Hiszen én vagyok az Örökkévaló, a te Istened!
    Fogom a jobb kezed,
s azt mondom:
    Ne félj, én segítek neked!
14 Ne félj, férgecske Jákób,
    maroknyi Izráel,
én segítek neked!
    — mondja az Örökkévaló,
    Megváltód, Izráel Szentje. —
15 Nézd! Új, éles fogú cséplőszánná teszlek.
    Hegyeket[c] morzsolj össze,
    zúzd porrá a dombokat,
16 szórd a szélnek őket,
    mint a polyvát!
Hadd vigye őket a szél,
    hadd szórja szét őket a vihar!
Te pedig ujjongva örülsz az Örökkévalóban,
    s Izráel Szentjével dicsekszel!” …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+40-41&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——–

———–

Isten, az Atya: A Szentháromság Hatalma felülmúl minden emberi beavatkozást

Igazság Könyve:
“Isten, az Atya: A Szentháromság Hatalma felülmúl minden emberi beavatkozást
2014. június 11. szerda, 12: 25

Drága leányom, az a Vágyam, hogy mindnyájan válaszoljatok a Legszentebb Szentháromság Hívására, ebben az időben. A Szentháromság Hatalma felülmúl minden emberi beavatkozást, és Szeretetem Kegyelmével elérem az emberiséget, hogy kinyilvánítsam az Igazságot.

Ne féljetek Atyátoktól, mert Én a tietek vagyok, ti pedig az Enyéim. Minden Hatalom az Én Kezemben van, és Én nagy kedvezményeket teszek annak érdekében, hogy egyesítsem a világot. Sok lélek közömbös Velem szemben. Ők kerülnek
Engem, tagadják Jelenlétemet, és aranyból öntött hamis isteneket állítván Színem elé, megsértik Istenségemet. Minden, ami agyagból van, fel lesz cserélve egy megújított élettel. Semmi sem örök ezen a Földön. Minden ismét porrá lesz. Mindaz, ami örök, nem a ti világotokból való. Az embert a Saját képmásomra teremtettem. Életet leheltem belé, és ti éltető leheletet kaptatok, és Én leszek Az, Aki azt el fogja venni. Minden Velem kezdődik és Velem is végződik, és senki sem tudja vagy fogja előírni Nekem, hogy Én hogyan egyesítsem gyermekeimet. Ez az Én feladatom és nem a tietek. Terveim a jó, a rossz és a szerencsétlen lelkek megmentésére nem lesznek megsemmisítve. Esetleg kárt okozhatnak benne, de nem dönthetik romba soha, mert mindaz, amit mondok, meg fog történni, és amire vágyok, meg fog valósulni.
Én mindnyájatokat ismerlek, mivel Szeretetemből születtetek. Bármilyen legyen is az életkörülményetek, az az Isteni Gondviselésemnek köszönhetően alakult ki, és mindennek oka van. Ti, akik nem ismertek Engem, szintén az Enyéim vagytok, mert Én teremtettelek benneteket. Ti nem egy állati fajból fejlődtetek ki. Ezt elhinni, önmagatok becsapását jelenti, és csak egy eszköz arra – amelyet a csaló ültetett a szívetekbe -, hogy Engem megtagadjatok. Tagadván Engem, Örök Atyátokat, az Örök Üdvösséget tagadjátok. És tagadván Létezésem Igazságát, az örök dicsőség létezésétől fogjátok magatokat elszakítani.

Minden Irgalom az Enyém. Azokat halmozom el bőségesen Irgalmammal, akik tisztaszívűek, kiknek a lelkében azért van szeretet, mert megengedték Nekem, hogy belépjek a szívükbe. Az Örök Élet elnyerésének legfőbb akadálya az emberi kevélység. A kevélység az egyetlen és legnagyobb akadálya annak, hogy Velem egyesüljetek. Lehet, hogy Fiam által ismertek Engem; lehet, hogy megértitek Szavamat, de nem a szerint éltek, amit tanítottak nektek. A Szeretet Tőlem jön. Ha a lélekben ott a kevélység (a gőg), a szeretet meghal benne, és helyébe lép a gyűlölet. A kevélység a Sátántól jön, és ez éppoly visszataszító Számomra, mint amilyen aggasztó.

Engedjétek, hogy szeresselek benneteket, elfogadván Szavamat és Ajándékaimat, melyeket a legnagyobb Áldozat, Fiam Kereszthalála által adtam a világnak. Életet adtam nektek. Fiam kinyilatkoztatása által Önmagamat adtam nektek. Én, lehajolván hozzátok, megaláztam Önmagam előtettek, hogy legyőzzem a kevélység bűnét. Próféták által tanítottalak benneteket. A
szabad akarat Ajándékát adtam nektek, de ti visszaéltetek vele, hogy kielégítsétek a saját bujaságotokat és vágyaitokat. A szabad akarat Ajándékának kettős célja van: hogy megadja nektek a választás szabadságát, hogy ne félelemből, hanem szeretetből jöjjetek Hozzám; és hogy legyőzze az ördög hatalmát. Minden ajándék közül a szabad akaratotokra vágyik a leginkább a Sátán, és minden csalárdságot be fog vetni, csak hogy azt neki odaadjátok. Amikor a lelkek ezt megteszik a büszkeség bűne, a new age gyakorlatai és az okkultizmus által, akkor a gonosz rabszolgáévá válnak. Ő pedig majd minden egyes lélekben, akik átadják neki szabad akaratukat, kifejezésre fogja juttatni jellemvonásait. Viselkedésük által fogjátok felismerni őket. Az egyetlen biztos jele annak, hogy átadták a szabad akaratukat a gonosznak az, hogy ezek a lelkek folyamatosan keresik, hogy nyilvánosan kigúnyolják Fiamat, Jézus Krisztust, és az Ő Édesanyját, a Szeplőtelen Szűz Máriát, a Világ Anyját. A Sátán mindkettőjüket megveti.

Azonban, ha a szabad akaratot, amelyet Én adtam nektek, a lelketek javára használjátok, és arra, hogy egymást szeressétek, akkor ez egy erőteljes eszközzé válik a Sátán hatalmának gyengítésére. De azok a lelkek, akik szabad akaratuk Ajándékát Fiam, Jézus Krisztus által átadják Nekem, minden ajándék legnagyobbját adják Nekem. Köszönhető ezeknek a lelkeknek, hogy Én le fogom győzni a Gonoszt, és ők lesznek azok az eszközök, amelyek által meg tudom menteni azok lelkét, akik teljesen elszakították magukat Tőlem.
Ez az Én Ígéretem:
Meg fogom menteni a lelkeket, még a legreménytelenebb helyzetekben lévőket is, azok áldozatainak köszönhetően, akik szabad akaratuk ajándékát Fiam, Jézus Krisztus által átadják Nekem.

Örök Atyátok,
A Legmagasságosabb Isten “
“…
15 Mert Isten azt akarja, hogy jó dolgokat tegyetek, és így némítsátok el a tudatlanok ostobaságait. 16 Éljetek szabadságban, és legyetek Isten rabszolgái! De a szabadságotokkal ne éljetek vissza! Ne használjátok arra, hogy valami gonoszságot leplezzetek vele! 17 Tiszteljetek minden embert! Isten családjában minden testvéreteket szeressétek! Méltó módon tiszteljétek Istent! A királyt is tiszteljétek!

Krisztus sebei által gyógyultatok meg a betegségeitekből. 25 Olyanok voltatok, mint a nyájtól elkószált és eltévedt juhok. De most visszatértetek a Pásztorhoz: ő vigyáz a lelketekre, védelmez és őriz benneteket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Peter+1-2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
Római katolikus:

06-11

Szent Barnabás apostol

Ennek az emléknapnak saját olvasmányai vannak.

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Barnabás derék ember volt, telve Szentlélekkel és hittel.
Azok a hívek, akik az István diakónus miatt kitört üldözés elől szétszéledtek, eljutottak egész Föníciáig, Ciprusig és Antiochiáig.
Velük volt az Úr segítsége, úgyhogy sokan megtértek, és az Úr hívei lettek.
Ennek a híre eljutott a jeruzsálemi egyházba is. Ezért elküldték Barnabást Antiochiába. Amikor megérkezett, örvendezve látta az Úr kegyelmét, mindenkit buzdított, hogy őszinte szívvel ragaszkodjék az Úrhoz, mivel derék ember volt, telve Szentlélekkel és hittel. Így aztán nagyon sokan csatlakoztak az Úrhoz.
Barnabás erre elutazott Tarzusba, hogy fölkeresse Sault. Amikor megtalálta, magával vitte őt Antiochiába. Egy álló esztendőn keresztül részt vettek az összejöveteleken, és nagyon sok embert tanítottak. A tanítványokat először Antiochiában nevezték el krisztusiaknak, azaz keresztényeknek.
Az antiochiai egyházban több próféta és tanító volt, például Barnabás, a Nigernek nevezett Simon, a cirenei Lúciusz, továbbá Manaén, aki együtt nevelkedett Heródes fejedelemmel, és Saul. Egy alkalommal, amikor istentiszteletet tartottak és böjtöltek, így szólt hozzájuk a Szentlélek: „Válasszátok ki Barnabást és Sault arra a munkára, amelyre meghívtam őket!” Erre böjtöltek és imádkoztak, majd rájuk tették kezüket, és útnak indították őket.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 11,21b-26;13,1-3

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr megmutatta üdvösségét * a nemzetek színe előtt. (Vö. 2b. vers. – 6. tónus)
Előénekes: Zengjetek az Úrnak új éneket, * csodálatra méltó, amit művelt.
Diadalt aratott jobbjával, * győzelmet Szentséges karjával.
Hívek: Az Úr megmutatta üdvösségét * a nemzetek színe előtt.
E: Az Úr megmutatta szabadító erejét, * igazságosságát feltárta a népek előtt.
Emlékezetébe idézte jóságát és hűségét * Izrael népe iránt.
H: Az Úr megmutatta üdvösségét * a nemzetek színe előtt.
E: Meglátta a föld minden határa, * szabadulást Istenünk hozott nekünk.
Minden földek, zengjetek az Úrnak öröméneket, * ujjongjatok és zsoltárt mondjatok.
H: Az Úr megmutatta üdvösségét * a nemzetek színe előtt.
E: Daloljatok az Úrnak citerával, * citerával és zsoltárok hangjával.
Harsonákkal és zengő kürtökkel * ujjongjatok az Úr és Király előtt.
H: Az Úr megmutatta üdvösségét * a nemzetek színe előtt.
Zsolt 97,1.2-3ab.3cd-4.5-6

ALLELUJA
Jézus mondja: † Menjetek, tegyetek tanítványommá minden népet! * Én veletek vagyok a világ végéig. Mt 28,19a.20b – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Menjetek és hirdessétek: közel van a mennyek országa!
Jézus e szavakkal küldte a nép közé apostolait:
Menjetek, és hirdessétek, hogy közel van a mennyek országa! Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, és űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok! Ne legyen övetekben se arany, se ezüst, se rézpénz! Ne vigyetek magatokkal úti tarisznyát, se két ruhát, se sarut, se botot! Méltó ugyanis a munkás a kenyerére.
Ha egy városba vagy faluba érkeztek, érdeklődjetek, hogy ki az, aki méltó arra, hogy nála maradjatok, amíg csak el nem távoztok! Amikor pedig beléptek a házba, köszöntsétek a ház népét. Ha érdemes rá a ház, akkor a békétek rászáll; ha pedig érdemtelen, akkor békétek visszaszáll rátok.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 10,7-13″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-06-11

 
——
Görög keleti: 

 

1.1 Péter, Jézus Krisztus apostola üdvözletét küldi Isten kiválasztott népének, akik szétszóródva élnek Pontuszban, Galáciában, Kappadóciában, Kis-Ázsiában és Bitiniában. Az Atya-Isten már réges-régen elhatározta, hogy kiválaszt és szent népévé tesz benneteket a Szent Szellem által. Isten arra választott ki benneteket, hogy engedelmeskedjetek neki, és hogy megtisztítson titeket a Jézus Krisztus vére, vagyis áldozati halála által. Isten adjon nektek egyre több kegyelmet és békességet!

Élő reménység

Áldott legyen az Isten, Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, aki nagy irgalmából újjá szült bennünket Jézus Krisztusnak a halálból való feltámasztása által. Ez pedig élő reménységet jelent a számunkra. Most tehát reménységgel várjuk, hogy megkapjuk örökségünket, amelyet semmi sem tehet tönkre, s amely soha meg nem fakul, és sohasem veszít az értékéből, mert a Mennyben őrzik a számunkra. Mindez a tiétek, akiket Isten hatalma védelmez a hitetek által, ameddig a teljes üdvösséget el nem éritek. Ez már el van készítve, hogy az idők végén mindenki számára lelepleződjön. Ezért tölt el benneteket nagy öröm — annak ellenére, hogy most még egy kis ideig különböző megpróbáltatások szomorúságot okoznak nektek.

A valódi hit

S hogy miért van ez így? Mert szükséges, hogy ezek a nehézségek próbára tegyék a hiteteket, vajon valódi-e. Az igazi hit ugyanis értékesebb a színtiszta aranynál. Az aranyat tűzzel tisztítják meg, mégsem marad meg örökké. Hitetek viszont, miután kipróbálták és valódinak bizonyult, dicséretet, elismerést és dicsőséget szerez nektek, amikor Jézus Krisztus megjelenik. Igaz, ti nem ismertétek Jézust személyesen, de mégis szeretitek őt. Bár most sem látjátok, mégis hisztek benne, és dicsőséges öröm tölt el benneteket, amelyet lehetetlen szavakkal kifejezni. Így éritek el a hitetek célját: a lelketek üdvösségét.

A régi próféták üzenete

10 Ezt az üdvösséget próbálták megérteni, ezt kutatták nagy szorgalommal a régi időkben a próféták is, akik Isten kegyelméről prófétáltak, amely most megérkezett hozzátok. 11 Azt szerették volna tudni, hogy mikor és hogyan fog megtörténni az, amit Krisztus Szelleme mutatott nekik. A Szent Szellem a prófétákban élt, és előre megmutatta Krisztus szenvedéseit és az utána következő dicsőségét. 12 Azt is megmagyarázta a prófétáknak, hogy a munkájukkal nem saját maguknak, hanem az utánuk következő nemzedékeknek szolgálnak.

Ti vagytok ez a nemzedék, és a ti javatokra szolgál mindaz, amit a próféták mondtak! Ugyanerről beszéltek azok is, akik mostanában az örömhírt elvitték hozzátok. Isten azért küldte a Mennyből a Szent Szellemet, hogy segítsen nekik hirdetni az örömüzenetet, amelybe még az angyalok is vágyakozva szeretnének betekintést kapni!

Szentek legyetek!

13 Ezért szedjétek rendbe a gondolataitokat, készüljetek fel, és legyetek józanok! Amikor Jézus Krisztus megjelenik, ő majd Isten kegyelmét hozza magával a számotokra. Ebben a kegyelemben reménykedjetek teljes erővel!

14 Régebben, amikor még nem ismertétek Jézus Krisztust, a bennetek lévő gonosz kívánságok szerint éltetek. Most azonban Isten engedelmes gyermekei lettetek. Ezért ne éljetek tovább úgy, mint régen, 15 hanem életetek minden területén szentek legyetek, mivel Isten is szent, aki elhívott benneteket! 16 Mert ezt mondja Isten az Írásban: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok!”[a]

17 Amikor imádkoztok, édesapátoknak hívjátok Istent! De tudjátok meg, hogy ő kivételezés nélkül és igazságosan fog ítélni mindenkit! Ezért Isten iránti tisztelettel és félelemmel éljetek, mint akik csak átutazóban vagytok a Földön!

Jézus Krisztus vére

18 Tartsátok szem előtt, hogy régen számotokra nem volt az életnek igazi értelme. Ezt az életmódot az őseitek hagyományozták rátok, de Isten kiszabadított benneteket ebből a céltalan életből. Ez azonban nagyon sokba került! Nem arany- vagy ezüstpénzzel fizetett értetek, amely elveszti az értékét, 19 hanem Krisztus vérével, amely mindennél értékesebb. Ez a vér olyan, mint a hibátlan áldozati bárány vére. 20 Isten már a világ teremtése előtt kiválasztotta Krisztust, aki csak most, ezekben az utolsó napokban jelent meg értetek. 21 Sőt, a halálból is feltámasztotta őt, és dicsőséget adott neki. Krisztus által hisztek és reménykedtek ti is Istenben.

Újjászülettetek!

22 Mivel engedelmeskedtetek az igazságnak, ezzel megtisztítottátok lelketeket. Most tehát éljetek képmutatás nélkül, őszinte testvéri szeretetben! Isten szeretetével, tiszta szívvel, és teljes erőtökkel szeressétek egymást! 23 Újjászülettetek, de az új életetek már nem halandó forrásból származik, mint a földi élet, hanem halhatatlanból. Ez a forrás pedig Isten beszéde, amely élő és örökké érvényes. 24 Ahogyan az Írás mondja:

„Minden ember olyan, mint a fű,
    és minden emberi dicsőség,
    mint a mező virága.
Elszárad a fű,
lehull a virág,
25     de az Örökkévaló beszéde
    mindig érvényes
marad.”[b] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Peter+1-2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


 
“Világosságom nélkül nincs semmi, csak a lélek sötétsége. Nincs béke. Nincs szeretet. Nincs remény. Nincs élet.
2014. június 10. kedd, 12:05
Egyházam lesz az, amelyet elsőként üldözni fognak, és azok, akiknek gyenge a hite, hódolattal fognak adózni a fenevadnak. Ezek lesznek azok az emberek, akik azt állítják majd, hogy Egyházamat képviselik, és akik Engem újra keresztre fognak feszíteni. Amikor a csaló kijelenti, hogy ő Én Vagyok, akkor az óra elkezd ketyegni, és aztán az ég fülsüketítő búcsúszava és mennydörgése kinyilvánítja Visszatérésemet. Akkor a világ meg fogja érteni Ígéretem Igazságát, hogy végre visszatérek visszakövetelni Királyságomat, és hogy egységet hozzak Egyházamnak, Igaz Egyházamnak, azoknak, akik minden megpróbáltatáson és szenvedésen át hűségesek maradtak Hozzám.…”
 

Az örömhír eléri a többi nemzeteket is

19 Miután Istvánt megölték, a hitetlenek a hívők ellen támadtak, és üldözték őket. Ezért a hívők minden irányba elmenekültek Jeruzsálemből. Eljutottak egészen Föníciáig, Ciprusig és a szíriai Antiókhia városába. Mindenhol hirdették az örömüzenetet, de csak a zsidóknak. 20 A hívők között azonban voltak Ciprus szigetéről és Cirénéből származók is. Amikor ezek a szíriai Antiókhiába értek, ott a görögöknek[a] is hirdették az Úr Jézusról szóló örömüzenetet. 21 Az Úr hatalma volt velük, így nagyon sokan a görögök közül is megváltoztatták a gondolkodásukat, Istenhez fordultak, és hittek az Úrban.

22 Amikor ennek híre eljutott a jeruzsálemi gyülekezetbe, Barnabást elküldték a szíriai Antiókhiába. 23 Amikor megérkezett, látta, hogy ott milyen erőteljesen működik Isten kegyelme. Ennek nagyon megörült, és biztatta az antiókhiai hívőket, hogy teljes szívvel maradjanak hűségesek az Úrhoz. 24 Barnabás jó ember volt, telve Szent Szellemmel és hittel. Így ott nagyon sokan kezdték követni az Urat.

25 Barnabás ezután Tarzuszba ment, hogy Sault megkeresse. 26 Amikor rátalált, elvitte a szíriai Antiókhiába. Egy évig maradtak ott a helyi gyülekezetben, és nagyon sok embert tanítottak. Jézus tanítványait ebben a városban nevezték először Krisztus-követőknek, vagyis keresztényeknek.

27 Ebben az időben néhány próféta érkezett Jeruzsálemből a szíriai Antiókhiába. 28 Egyikük, akit Agabosznak hívtak, felállt, és a Szent Szellem által előre megmondta, hogy nagy éhínség következik az egész világra. Ez Claudius császár idejében meg is történt. 29 Ekkor minden tanítvány elhatározta, hogy segít a Júdeában élő testvéreknek. Mindenki igyekezett annyi pénzt adni, amennyit csak tudott. 30 Amit összegyűjtöttek, azt rábízták Barnabásra és Saulra, hogy vigyék el a júdeai gyülekezetek vezetőinek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+11:19-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

Ki fognak zárni titeket a zsinagógai közösségből, sőt, egyeseket meg is ölnek közületek! Akik pedig megölnek benneteket, azt fogják hinni, hogy ezzel Istennek tesznek szolgálatot. Azért teszik ezt, mert sem az Atyát nem ismerik, sem engem. Látjátok, előre megmondtam nektek! Tehát, amikor majd ezek bekövetkeznek, emlékezzetek rá, hogy én előre figyelmeztettelek titeket.”

A Szent Szellem munkája

„Korábban azért nem beszéltem ezekről, mert veletek voltam, de most visszatérek ahhoz, aki elküldött engem. Egyikőtök sem kérdezi: »Hová mész?« Igaz, most szomorúak vagytok, mivel ezt mondtam, de higgyetek nekem: javatokra válik, hogy elmegyek! Miért? Mert ha elmegyek, elküldöm hozzátok a Segítőt. Ha nem mennék el, akkor ő sem jönne el hozzátok. Amikor pedig eljön a Szent Szellem, nyilvánvaló módon be fogja bizonyítani az egész világnak, és minden embernek, hogy mi a vétek, mi az igazságosság, és mi az ítélet. Be fogja bizonyítani az embereknek, hogy ha nem hisznek bennem, akkor vétkeznek. 10 Bebizonyítja, hogy Isten igazságos ítélete az, hogy én visszatérek az Atyához, és nem láttok többé. 11 Be fogja bizonyítani, hogy e világ fejedelme[a] fölött kimondták a kárhoztató ítéletet.

12 Még sok mondanivalóm lenne, de most még nem értenétek. 13 Azonban eljön majd az Igazság Szelleme, aki bevezet benneteket a teljes valóságba, mert nem a saját gondolatait mondja majd, hanem azt, amit az Atyától hall. Kijelenti majd nektek az eljövendő dolgokat.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+16:2-13&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/06/11
—–

A Paradicsom, amelyet Atyám az ő gyermekei számára teremtett, végül vissza lesz nekik szolgáltatva a maga eredeti dicsőségében

Igazság Könyve:

“2014.03.16 18:00

Drága szeretett leányom, amikor születésem által az Ige Testté lett, ez azt jelentette, hogy Isten Szent Szava testet öltött, ahogy az Atyám Könyvében meg volt jövendölve.

Isten Igéje nagyon világos, és az soha nem változik. Az mindörökre fennmarad. Ha valaki darabokra szedi Isten Igéjét, és azt úgy módosítja, hogy önmaga vagy mások érdekének megfeleljen, eretnekséggel vétkezik. Amikor Én a világba jöttem, Isten gyermekei – különösképpen földi templomának tanult szolgái – ismerték a próféciákat, melyeket Atyám Könyve tartalmaz. Nem volt titok, hogy Atyám elküldi az Ő Messiását, hogy megváltsa az emberiséget, és ezt a valóságot tanították a templomokban és beillesztették a Szentírás minden olvasatába. Mindaz, ami Atyámtól származik, maga az Igazság. Ő nem hazudik. Isten Igéje kőbe van vésve. Amit Atyám kezdetben mondott, meg fog történni. Amit Megígért, be fog teljesedni, független attól, hogy az emberiség elfogadja-e, vagy sem ezt a tényt.

Atyám az Ő Igéjét adta a világnak, majd pedig az Én – egyetlen Fia, Jézus Krisztus – születésemmel, a Testét is, s aztán megígérte az embernek az Örök Üdvösséget. Minden szó, amely a Szent Bibliában szerepel, úgy, ahogyan az az eredeti formában adatott, beleértve a Jelenések Könyvét is, maga az Igazság. Ezért, Atyám Ígéretét, amelyet a világ számára adott, hogy újra elküldi a Fiát – csak ezúttal ítélni élőket és holtakat –, nem szabad soha elutasítani. A Nagy Nap előtti időszak viharos lesz, és azon idő részleteit, amelyek Második Eljövetelemhez vezetnek, a Jelenések Könyve tartalmazza, ahogyan azt az Úr Angyala Jánosnak diktálta.

Azt mondani, hogy Atyám Könyvének egyik részét elfogadjátok, a másikat pedig nem, ez Isten Igéjének a megtagadását jelenti. Ti nem fogadhatjátok el az Igazság egyik részét, miközben a többi részre azt állítjátok, hogy Isten Igéje hazugság. Az Igazság Könyve Dániel prófétának volt megjövendölve, aztán bizonyos részeket János Evangélista is megkapott. Sok minden, amit a Jelenések Könyve tartalmaz, még kibontakozóban van. Sok ember fél annak tartalmától, és mint ilyen, megpróbálják majd tagadni azokat, mert az Igazság egy keserű pirula, amit le kell nyelni. És mégis, amikor elfogadjátok az Igazságot, az olyasvalami, amit sokkal könnyebben meg tudtok érteni, mert az világosságot hoz. A világosság azt jelenti, hogy a lelketekben békével és a szívetekben örömmel könnyebben fel tudtok készülni, mivel már tudjátok, hogy jövök megújítani a világot.

Tudni fogjátok, hogy a Paradicsom, amelyet Atyám az ő gyermekei számára teremtett, végül vissza lesz nekik szolgáltatva a maga eredeti dicsőségében.

Senki sem tudja igazán megérteni a Jelenések Könyvét, mert nem minden esemény van részletesen vagy sorrendben feljegyezve, nem is kellett annak úgy lennie. De tudnotok kell a következőt: Biztosak lehettek abban, hogy ez az az időszak, amikor a Sátán uralma megsemmisül, és ahogy az a vége felé közeledik, ő minden büntetést rám fog mérni. Ő ezt úgy fogja tenni, hogy beszivárog földi Egyházam belsejébe. Lelkeket fog lopni Tőlem, és megszentségteleníti Testemet, a Szent Eukarisztiát. De Én vagyok az Egyház, és Én vezetni fogom népemet. A Sátán nem tud elpusztítani Engem, mert az lehetetlen. Ő azonban sok lelket el tud pusztítani azáltal, hogy becsapja őket, elhitetvén velük azt, hogy ő Én vagyok.

Ahogy a világ fel lett készítve Első Eljövetelemre, most szintén felkészítés alatt áll Második Eljövetelemre. Azoknak, akik szembeszállnak Velem, miközben Én erőfeszítéseket teszek, hogy megmentsem a lelkeket, és akik átölelik ellenségeimet, tudniuk kell a következőt: Ti nem fogjátok soha Isten Hatalmát legyőzni. Ti az Igét nem fogjátok elpusztítani soha. Nektek soha nem lesz megengedve, hogy talpon maradjatok, ha megszentségtelenítitek Testemet.

Amikor a próféciák, amelyeket a Jelenések Könyve tartalmaz, kibontakoznak, nektek soha nem szabad kétségbeesnetek, mert Isten gyermekei iránt érzet Szeretete azt jelenti, hogy Ő kíméletlenül el fog bánni ellenségeivel, miközben arra fog törekedni, hogy Isteni Békéjének Kikötőjébe vigye mindazon gyermekeit, akik elismernek Engem, az Ő egyetlen Fiát. És amíg Isten ellenségei a bűbáj és a megtévesztés álarca mögött sokak lelkét el fogják lopni, sok ember megvetést fog szórni Isten Igaz Igéjére.

Azoknak mondom, akik látomással vannak megáldva: ne az ellenségeimtől féljetek, hanem Isten Haragjától, miközben leereszkedik azokra, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, akik nem lesznek okosabbak attól, ami éppen történik. Isten Szeretete Mindenható, és az Ő Hűsége minden egyes ember túléléséhez végtelen. De az ellenségeire mért Büntetése éppen olyan heves, mint amilyen végleges.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-paradicsom-amelyet-atyam-az-o-gyermekei-szamara-teremtett-vegul-vissza-lesz-nekik-szolgaltatva-a-maga-eredeti-dicsosegeben/


—–
Római katolikus:

2019-03-16

1. nagyböjti hét szombat

OLVASMÁNY Mózes ötödik könyvéből
Isten szent népének mindenki tagja lehet, ha teljes szívvel vállalja az isteni parancsok megtartását.
Mózes felolvasta az Úr törvényeit, és így oktatta a választott nép fiait: Ma azt
parancsolja neked Urad és Istened, hogy mind e szavát s rendeletét teljesítsd. Teljes szívedből és lelkedből tartsd meg tehát azokat! Te itt ma Istenednek ismerted el az Urat. Megígérted, hogy megtartod szent parancsait, rendeleteit és ősi szertartásait, és mindig engedelmeskedsz neki.
Az Úr pedig ma téged választott, hogy népe légy. Ígérte, hogy ha híven megtartod parancsait, minden nemzetnél – amelyeket saját dicsőségére és hírnevére alkotott – dicsőbbé tesz téged, hogy szent népe légy: az Úrnak, a te Istenednek ígérete szerint.
Ez az Isten igéje. 

MTörv 26,16-19

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Boldogok, akik Isten útján járnak, * és törvényét követik. (Vö. 1. vers. – 4. g tónus)
Előénekes: Boldogok, akiknek útja szeplőtlen: * akik az Úr törvényét követik.
Boldogok, akik rendelését megtartják, * őt keresik teljes szívvel.
Hívek: Boldogok, akik Isten útján járnak, * és törvényét követik.
E: Azt
parancsoltad nekünk, * hogy hűségesen
megtartsuk törvényedet.
Bárcsak arra vezetnének útjaim, * hogy
megtartsam, amit parancsoltál.
H: Boldogok, akik Isten útján járnak, * és törvényét követik.
E: Hálát adok neked tiszta szívből, * mert megtanultam igaz végzéseidet.
Megtartom, amit elrendeltél, * ne hagyj el soha engemet.
H: Boldogok, akik Isten útján járnak, * és törvényét követik.
 

Zsolt 118,1-2.4-5.7-8

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Most van itt az alkalmas idő, * most van itt az üdvösség napja. 2Kor 6,2b – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus tanítása szerint ellenségeinket is szeretnünk kell.
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Hallottátok a (régi) parancsot:
»Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet!« Én pedig ezt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket! Imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei
Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszakra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek.

Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is? Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok!”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 5,43-48″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-03-16

——
Görög katolikus:

Krisztus Jézus hűséges katonája

2.1 Fiam, Timóteus, erősödj meg a kegyelemben, Istennek irántunk való jóindulatában, amely a Krisztus Jézusban fordult felénk!

Mindazt, amit sok tanúval együtt te is hallottál tőlem, bízd rá megbízható és hűséges emberekre, akik majd képesek lesznek ezeket a tanításokat továbbadni. Vállald velem együtt a közös szenvedéseket és nehézségeket, mint Krisztus Jézus jó katonája. Aki katonai szolgálatot teljesít, az nem foglalkozik a hétköznapi élet dolgaival. Csak arra törekszik, hogy a felettese meg legyen vele elégedve!

Az atlétikai versenyen résztvevőknek a szabályok szerint kell küzdeniük, különben nem kaphatják meg a győztesnek járó koszorút!

A földjén szorgalmasan dolgozó gazdának kell elsőként részesednie a föld terméséből! Gondolkozz el ezeken a dolgokon! Az Úr segít majd megérteni, mit akarok ezekkel mondani.

Soha ne felejtsd el egy pillanatra sem, hogy Jézus Krisztus — aki Dávid király családjából származik — feltámadt a halálból! Róla szól az én örömhírem. Ezt hirdetem mindenkinek, és emiatt kell most elszenvednem, hogy láncra vertek, mint egy bűnözőt. Isten beszéde azonban nincs megbilincselve! 10 De mindent szívesen elviselek azokért, akiket Isten kiválasztott, hogy Jézus Krisztus által üdvösségre jussanak, és részesüljenek az örökkévaló dicsőségben.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Timothy+2%3A1-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

17 Tehát ezt parancsolom nektek: isteni szeretettel szeressétek egymást!”

Jézus figyelmezteti tanítványait az üldöztetésre

18 „Ha a hitetlenek gyűlölnek benneteket, jusson eszetekbe, hogy engem előbb gyűlöltek, mint titeket! 19 Ha közéjük tartoznátok, akkor ez a világ kedvelne titeket, mint a saját embereit. De ti nem tartoztok ehhez a világhoz, hiszen én kiválasztottalak titeket — ezért gyűlölnek benneteket.

20 Emlékezzetek rá, hogy megmondtam nektek: a szolga nem nagyobb, mint az ura. Ezért, ha engem üldöztek, benneteket is üldözni fognak. Másfelől, ha egyesek elfogadták és követték a tanításomat, akkor a tiéteket is követni fogják. 21 Mindezeket miattam teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki engem küldött. 22 Ha nem jöttem volna és nem beszéltem volna velük, most nem lennének bűnösök, így azonban nincs mentség a bűneikre. 23 Aki engem gyűlöl, Atyámat is gyűlöli. 24 Ha nem tettem volna közöttük olyan csodákat, amilyeneket még senki sem tett, most nem lennének bűnösök. De látták a csodákat, mégis gyűlölnek engem is, és Atyámat is.

25 Mindez azért történt így, hogy beteljesedjen, ami a Törvényükben meg van írva: »Ok nélkül gyűlöltek engem.«[b]

26 El fog jönni a Segítő, az Igazság Szelleme,[c] akit az Atyától küldök hozzátok, és ő majd tanúskodik mellettem. 27 De ti is tanúskodni fogtok rólam, mert kezdettől velem voltatok.

16.1 Mindezt azért mondom nektek, hogy majd ne érjen benneteket meglepetésként, és el ne veszítsétek a hiteteket. Ki fognak zárni titeket a zsinagógai közösségből, sőt, egyeseket meg is ölnek közületek! Akik pedig megölnek benneteket, azt fogják hinni, hogy ezzel Istennek tesznek szolgálatot. Azért teszik ezt, mert sem az Atyát nem ismerik, sem engem. Látjátok, előre megmondtam nektek! Tehát, amikor majd ezek bekövetkeznek, emlékezzetek rá, hogy én előre figyelmeztettelek titeket.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+15-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Isten a Fia által szólt hozzánk

1.1 Régen a próféták által szólt Isten az őseinkhez. Sokszor és sokféleképpen megszólította őket. Most, ezekben az utolsó napokban azonban a saját Fián keresztül szólt hozzánk, aki által teremtette a világot, és akinek mindent örökségül adott. 3 Isten láthatatlan lénye látható formában mutatkozik meg a Fiúban, aki Isten dicsőségét tükrözi vissza. Hatalmas szavával a Fiú tartja össze és kormányozza az egész világmindenséget. Ő az, aki megtisztított bennünket bűneinktől, s azután a Felséges Isten jobbja felől[a] leült a Mennyben. Isten a Fiának sokkal magasabb rangot és nagyobb hatalmat adott, mint az angyaloknak, ezért a Fiú sokkal feljebb való az angyaloknál.

Isten soha egyetlen angyalnak sem mondott ilyet:

„Te vagy a fiam,
    ma lettem az Édesapád!”,[b]

vagy ezt:

„Apja leszek,
    ő meg a fiam lesz.”[c]

Viszont, amikor Isten behozza elsőszülött Fiát ebbe a világba, így szól róla:

„Imádva boruljanak a Fiú elé
    Isten összes angyalai!”[d]

Az angyalokról pedig ezt mondja Isten:

„Angyalait szelekké[e] teszi,
    szolgáit pedig tűz lángjaivá.”[f]

A Fiúról viszont így beszél:

„Trónod, ó Isten, örökre megmarad,
    igazságos ítéletek által uralkodsz királyságodban.
Szereted az igazságot,
    és gyűlölöd a gonoszt,
ezért öntötte Isten, a te Istened
    az öröm olaját fejedre,
    s ezért emelt a társaid fölé.”[g]

10 Ezt is a Fiúról mondja:

„Kezdetben te alapoztad meg a Földet, Uram,
    és a Menny is a kezed munkája.
11 Azok el fognak tűnni,
    
de te örökre megmaradsz.
Azok elhasználódnak, ahogy a ruhák elkopnak,
12     és összehajtod őket, mint a köpenyt.

Azokat újakra fogod cserélni,
    mint az elkopott ruhákat,
de te mindig ugyanaz maradsz,
    életed évei sohasem érnek véget.”[h] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

22 Senki sem tölt új bort régi bortömlőkbe,[a] mert az új bor szétszakítja a tömlőket, amelyek így tönkremennek, ráadásul a bor is kiömlik. Az új bort új tömlőkbe kell tölteni.”

Az Emberfia a szombatnak is Ura

23 Egyszer Jézus és tanítványai egy gabonaföldön mentek keresztül. Éppen szombat volt. A tanítványok útközben letéptek néhány kalászt. 24 Emiatt a farizeusok kérdőre vonták Jézust: „Nézd csak, mit csinálnak a tanítványaid! Miért tesznek olyat, amit a Törvény szerint szombaton nem szabad?”

25 Jézus ezt válaszolta: „Sohasem olvastátok, hogy mit tett Dávid, amikor az embereivel együtt megéhezett, de nem volt semmi ennivalójuk? 26 Isten házához érkeztek, ahol abban az időben Abjátár volt a főpap. Dávid akkor evett az Isten elé helyezett szent kenyerekből, amelyekből a Törvény szerint csakis a papok ehettek, sőt, még azoknak is adott belőle, akik vele voltak!”

27 Végül ezt mondta: „A szombat ünnepe van az emberért, és nem az ember a szombatért. 28 Így hát az Emberfia úr a szombat ünnepe fölött is”.

Jézus szombaton is gyógyít

3.1 Egyszer Jézus ismét a zsinagógába ment. Volt ott egy béna kezű férfi is. Ekkor már gyanakodva lesték Jézust, hogy vajon szombaton is gyógyít-e, mert ürügyet kerestek rá, hogy vádolhassák. Jézus megszólította a béna kezű férfit: „Állj ide, a középre!”

Majd ezt kérdezte az összegyűltektől: „A Törvény szerint szombaton melyiket szabad: jót tenni valakivel, vagy ártani neki? Mi a helyes: megmenteni, vagy kioltani valakinek az életét?” De senki sem válaszolt.

Ekkor haragosan végignézett rajtuk, és sajnálta őket a szívük keménysége miatt. Majd a férfi felé fordult: „Nyújtsd ki a kezedet!” — mondta neki. A beteg kinyújtotta a kezét, és azonnal meggyógyult. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+2-3&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/03/16
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Tóra:

Példák a jóvátételi áldozatot igényelő esetekre

6.1 Az Örökkévaló szólt Mózeshez: „Előfordul, hogy valaki vétkezik és hűtlenséget követ el az Örökkévaló ellen a következő dolgokban: becsapja társát azzal kapcsolatban, amit társa rábízott, hogy őrizze meg, vagy amit zálogba adott neki, erőszakkal elvesz valamit mástól, megkárosítja, vagy becsapja társát, letagadja, hogy megtalálta, amit valaki elvesztett, hamisan esküszik az előbbi esetekben, vagy más hasonlóan esetben, amellyel társa ellen vétkezik. Ha tehát ezek közül valamelyik esetben vétkezett, és így vétkessé lett, a következőt kell tennie: vissza kell adnia, amit erőszakkal vagy csalással elvett a másiktól, vagy amit rábíztak, hogy őrizze meg, vagy amit megtalált. Amire nézve hamisan esküdött, azt is vissza kell adja, vagy meg kell térítse annak értékét. De nemcsak azt kell visszaadja, amit elvett, hanem tegye hozzá még azon fölül az ötödrészét is. Így adja vissza annak, akit megillet, azon a napon, amikor a jóvátételi áldozatot bemutatja. Ezen kívül vigyen az Örökkévalónak jóvátételi áldozatként egy ép és egészséges kost, vagy helyette a kos értékének megfelelő ezüstöt, és adja át a papnak. Ezután a pap szerezzen a vétkes számára engesztelést az Örökkévaló előtt, és az Örökkévaló megbocsát a vétkesnek azok miatt, amelyekben az vétkezett.”

Az égőáldozat bemutatása

Az Örökkévaló szólt Mózeshez: „Parancsold meg Áronnak, a fiainak és az Áron rendjéből való papoknak a következőket.

Ez az égőáldozat rendtartása: amikor az égőáldozatot az oltár tűzhelyére teszik, az maradjon ott másnap reggelig, és a tűz égjen az oltáron egész éjjel. 10 Másnap reggel a pap vegye magára lenvászonból készült papi ruháit — mind az alsó-, mind a felsőruhája ilyen legyen — azután gyűjtse össze az oltárról az elégett áldozat hamuját, és tegye az oltár mellé. 11 Ezután öltözzön át, vesse le a papi ruhákat, és vegyen fel más öltözetet, majd így vigye ki a hamut a táboron kívülre, arra a rituálisan tiszta helyre, ahová a hamut szokták vinni.

12 Az oltár tüze soha ne aludjon ki, állandóan táplálják a tüzet a papok. Tegyenek rá fát minden reggel, majd arra helyezzék el az égőáldozatokat és hálaáldozatok zsíros részeit, és égessék el azokat egészen. 13 Az oltár tüze soha ne aludjon ki, folytonosan táplálják a tüzet a papok.

Az lisztáldozat bemutatása

14 Ez a lisztáldozat rendtartása. Az Áron rendjéből való papok járuljanak az Örökkévaló elé az lisztáldozattal: vigyék azt az oltárhoz. 15 Majd az egyik pap vegyen ki abból egy tele marékkal, de úgy, hogy liszt is, olaj is legyen benne, és az összes tömjén. Ezt a kivett részt — amely az egészet jelképezi — égesse el az oltár tüzén a pap. Kedves illatú áldozat ez az Örökkévalónak.

16 Ami pedig megmarad belőle, az legyen Ároné és a fiaié, az Áron rendjéből való papoké. Ők egyék meg azt szent helyen, vagyis a Találkozás Sátorának udvarában, de kovász nélkül készítsék belőle a kenyeret. 17 Ebből semmit nem szabad felhasználni kovásszal sütött kenyérhez vagy hasonló ételekhez. Én adtam ezt a papoknak a nekem szentelt ajándékból, hogy az ő részük legyen. Ez a legszentebb rész, hiszen az Örökkévalónak fölajánlott ajándékból való, akárcsak a vétekáldozat vagy a jóvátételi áldozat esetében. 18 Csak Áron férfi leszármazottjai ehetnek abból — ez az ő részük az Örökkévalónak szentelt ajándékokból nemzedékről nemzedékre. Aki érinti ezeket az ajándékokat, az is szentté lesz.”[a]…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Leviticus+6&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Engedelmességet kívánok, nem áldozatot!

21 Ezt mondja nektek az Örökkévaló, a Seregek Ura: „Hiába hoztok nekem égő- és véresáldozatokat, inkább egyétek meg ti az összes áldozati húst! Igen, még az égőáldozatokét is, amelyeket pedig teljesen el kellene égetni az oltáron!

22 Hiszen nem kívántam én őseitektől sem, hogy áldozzanak nekem égő- és véresáldozatokat, amikor kihoztam őket Egyiptomból. 23 Hanem ezt parancsoltam nekik: Hallgassatok szavamra, és engedelmeskedjetek nekem! Akkor Istenetek leszek, ti pedig népemmé lesztek. Éljetek úgy, ahogyan mondtam nektek, hogy jól menjen a sorotok.

24 Ők azonban nem hallgattak rám, és nem engedelmeskedtek, hanem makacsul gonosz szívük elképzeléseit követték, és hátat fordítottak nekem. 25 Attól kezdve, hogy őseitek kijöttek Egyiptomból, mind a mai napig újra meg újra küldtem hozzátok szolgáimat, a prófétákat. 26 Őseitek azonban soha nem hallgattak rám, és nem engedelmeskedtek, hanem megmakacsolták magukat, és minden nemzedék gonoszabbul viselkedett, mint az előző.

27 Mondd el hát mindezeket nekik, Jeremiás, de nem fognak rád hallgatni. Ha kiáltasz is nekik, nem válaszolnak. 28 Akkor mondd nekik ezt: Olyan nemzet ez, amely nem akar Istenének, az Örökkévalónak a szavára hallgatni, és a figyelmeztetést sem fogadja el. Kiveszett közülük a hűség, kihalt az igazság, már szájukra sem veszik többé.”

Prófécia az öldöklés völgyéről

29 „Nyírd le a hajad,[a] és szórd szét!
Énekelj siratóéneket a kopasz hegytetőkön,
    mert az Örökkévaló elfordult ettől a nemzedéktől!
Elhagyta őket,
    mivel megharagudott rájuk!

30 Mert Júda népe gonoszságot művelt a szemem láttára. Utálatos bálványaikat felállították házamban, hogy tisztátalanná tegyék e házat, amely nevemet viseli — mondja az Örökkévaló. — 31 Felépítették Tófet oltárait a Ben-Hinnóm völgyében, s ott megégették fiaikat és leányaikat a tűzben, bár ezt egyáltalán nem parancsoltam nekik, sőt, még eszembe sem jutott ilyesmi.

32 Ezért eljön a nap — mondja az Örökkévaló —, amikor azt a helyet nem fogják többé Tófetnek, sem Ben-Hinnóm völgyének nevezni, hanem az Öldöklés völgyének fogják hívni. Bizony, tömegsírnak fogják használni azt a völgyet, amíg meg nem telik. 33 E nép halottai pedig az égi madaraknak és a mezei vadaknak szolgálnak majd eledelül — és nem lesz senki, aki a vadakat elűzze azokról. 34 Véget vetek Júda városaiban és Jeruzsálem utcáin minden ünneplésnek és örvendezésnek, s még a vőlegény és a menyasszony örömének is, mert puszta romhalmazzá lesz az egész ország!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jeremiah+7%3A21-66&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

8.1 „Abban az időben — mondja az Örökkévaló — Júda királyainak csontjait kiszórják a sírjaikból. Ugyanígy bánnak a régi júdabeli fejedelmek, papok, próféták és Jeruzsálem egykori lakóinak csontjaival is. A csontokat pedig odaszórják a nap, hold és az ég egész serege elé, akiket ezek a régen meghalt emberek egykor szerettek, szolgáltak, követtek, kerestek és imádtak. Ott hagyják ezeket a csontokat temetetlenül, mint ahogy a trágyát a földműves szétszórja a szántóföldön. Akik pedig még életben maradnak ebből a gonosz nemzedékből, minden helyen, ahová szétszórom őket, inkább választják majd a halált, mint az életet” — mondja a Seregek Ura.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jeremiah+8:1-3&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

22 „Szólj! — mondta nekem az Örökkévaló. —
Úgy hevernek majd szerteszét a hullák,
    mint ganéj a mezőn,
    mint levágott búza az aratók után,
    de nem lesz, aki összegyűjtse őket!”

Azzal dicsekedjen, hogy ismer engem!

23 Azt mondja az Örökkévaló:
„Ne dicsekedjen bölcsességével a bölcs,
    se erejével az erős,
    se gazdagságával a gazdag!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jeremiah+9:22-23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——–

https://www.hebcal.com/sedrot/tzav


A legnagyobb hiba, melyet elkövethettek, ha azt feltételezitek, hogy csak a megrögzött bűnösök vettetnek a Pokol tüzére

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, amikor a világ átéli a Nagyfigyelmeztetést, két részre fog oszlani.

Az egyik rész azokból fog majd állni, akik elfogadták a Gyónást, és akiknek a lelkét a Szentlélek fogja eltölteni. Attól a naptól kezdve az ő megtérésük teljes lesz és emiatt azok kezeitől fognak szenvedni, akik elutasítják Irgalmasságom Kezét.

A másik rész azokból a megrögzött bűnösökből fog összetevődni, akik hűségüket a fenevadnak szentelik és akik a szívüket és lelküket szándékosan elkötelezték a Sátánnak és teljesen tudatában vannak annak, amit tesznek. Mert ők abban az úgynevezett paradicsomban hisznek, amelyet ő (a sátán) ígért nekik, ami természetesen nem létezik. Az ő sorsuk örök szenvedés a Pokol tüzében.

Vannak olyanok is, akik nem hisznek Istenben, vagy Bennem, Megváltójukban, Jézus Krisztusban. Irgalmasságomat közülük sokan nem fogják elfogadni. Ők nem fognak törődni lelkük állapotával, mert azt hiszik, hogy ennek nincs értelme. Ezek az ateisták – sokan közülük szívükben jó emberek, de azt hiszik, hogy a saját életüket ők maguk irányítják, és hogy a világi élvezetek utáni törekvésük fenntartja őket ebben az életben; hogy ez elegendő lesz ahhoz, hogy békét és megelégedést hozzon nekik, mely természetesen nem lehetséges, mivel ez mindaddig lehetetlen, míg a bűn felszámolásra nem kerül.

Makacsságuk azt jelenti, hogy ők nem mehetnek Atyámhoz, hacsak meg nem változnak és el nem fogadnak Engem, Jézus Krisztust. Ők nem léphetnek be abba a Paradicsomba, amelyet Ő (az Atya) teremtett minden gyermeke számára.

A legnagyobb hiba, amelyet elkövethettek, ha azt feltételezitek, hogy csak a megrögzött bűnösök vettetnek a Pokol tüzére. Sajnos mindazok, akik Istent elutasítják, nem kerülnek közel Istenhez, kényszeríteni sem lehet őket arra, hogy fogadják el Őt. Az ő szabad akaratuk az Istentől kapott nagyszerű Ajándék. Azt semmilyen erőszakos módon nem lehet elvenni tőlük. A saját akaratuk lesz az, ami megszabja majd a sorsukat. Ők vagy az Én Kezemet választják és bemennek a Paradicsomba, vagy elfogadják a hazugságokat, melyeket a Sátán ültetett az elméjükbe, melyek megpecsételik majd a sorsukat.

Jézusotok”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-legnagyobb-hiba-melyet-elkovethettek-ha-azt-feltetelezitek-hogy-csak-a-megrogzott-bunosok-vettetnek-a-pokol-tuzere/

———-

Római katolikus:

“»Lakóhelyük váljék pusztasággá, ne legyen senki, aki sátrukat lakja«, továbbá: »Tisztségét kapja meg más«. Kell tehát, hogy azok közül a férfiak közül, akik mindig velünk voltak, amikor a mi Urunk, Jézus közöttünk járt-kelt – kezdve János keresztségétől egészen addig a napig, amikor felment a mennybe –, valaki velünk együtt tanúskodjék feltámadásáról.”

Kijelöltek tehát kettőt:  Józsefet, akit Barszabbásznak, vagy más néven Jusztusznak is hívtak, és Mátyást. Majd így imádkoztak: „Uram, te ismered mindenkinek a szívét, mutasd meg, kit választasz e kettő közül, hogy átvegye az apostoli szolgálatban azt a helyet, amelyet Júdás hűtlenül elhagyott, hogy az őt megillető helyre kerüljön.” Ezután sorsot vetettek. A sors Mátyásra esett, így őt a tizenegy apostolhoz sorolták.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 1,15-17.20-26

Jézus így tanított az utolsó vacsorán:
„Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben!
Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében.
Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen.
Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket! Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért. ”

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-02-24



——

Görög katolikus: 

” 14S ha tudni akarjátok, ő Illés, akinek el kell jönnie.  15Akinek van füle, hallja meg! 16Kihez hasonlítsam ezt a nemzedéket? Hasonlít a tereken tanyázó gyerekekhez, 17akik odakiáltják a többieknek: Furulyáztunk nektek, de nem táncoltatok, siratót énekeltünk, de nem jajgattatok. 18Eljött János, nem eszik, nem iszik, s azt mondják rá, hogy ördöge van. 19Eljött az Emberfia, eszik is, iszik is, s azt mondják rá, lám a falánk, iszákos ember, a vámosok és a bűnösök barátja. A bölcsesség azonban igazolja magát tetteivel.” 

http://szentiras.hu/SZIT/Mt11

“… 10A választottakért tehát mindent eltűrök, hogy az örök dicsőségben ők is elnyerjék az üdvösséget Krisztus Jézusban. 11Igaz kijelentés ez: ha meghalunk vele, majd élünk is vele; 12ha tűrünk vele, uralkodni is fogunk vele. Ha azonban megtagadjuk, ő is megtagad minket, 13de ha mi hűtlenné válunk, ő hű marad, mert önmagát nem tagadhatja meg. …”

http://szentiras.hu/SZIT/2Tim2


“22
Ha nem jöttem és nem tanítottam volna őket, nem volna bűnük. De így nincs mentségük bűneikre. 23Aki engem gyűlöl, Atyámat is gyűlöli. 24Ha nem vittem volna végbe olyan tetteket közöttük, amilyeneket senki más nem vitt végbe, nem volna bűnük. De látták ezeket, mégis gyűlölnek engem is, Atyámat is. 25Mert teljesednie kell a törvényükben olvasható jövendölésnek: Ok nélkül gyűlöltek. 26Ha eljön a Vigasztaló, akit az Atyától küldök, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam. 27Tegyetek ti is tanúságot rólam, hiszen kezdettől fogva velem voltatok.

….

161Azért mondtam el ezeket, nehogy megbotránkozzatok. 2Kizárnak benneteket a zsinagógákból, s eljön az óra, amikor az, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy szolgálatot tesz vele az Istennek. 3Így fognak veletek bánni, mert nem ismerik sem az Atyát, sem engem. 4Azért mondtam el ezeket, hogy ha majd eljön az óra, eszetekbe jusson, hogy előre megmondtam nektek. Kezdetben nem beszéltem róla, hiszen veletek voltam. “

http://szentiras.hu/SZIT/Jn15

” 9Az igazságot szereted, a gonoszságot gyűlölöd, azért kent föl Isten, a te Istened, a vigasság olajával minden társad felett. 10Továbbá: Kezdetben, Uram, te teremtetted a földet, az ég is a te kezed munkája. 11Ezek elmúlnak, de te nem múlsz el soha, mindenek elavulnak, mint valami ruha. …”

http://szentiras.hu/SZIT/Zsid1

———

https://oca.org/readings/daily/2018/02/24

———-

Tóra: 

Illés tehát elment, hogy megjelenjen Ahábnál. Samáriában súlyos éhínség volt. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1Kings+18&version=NIV;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

———–

http://www.hebcal.com/sedrot/kitisa