Címke: Nagyfigyelmezetés

Képesek lesznek ellenállni Irgalmasságom sokkjának, amely a Nagyfigyelmeztetés ideje alatt milliókat fog kimenteni a sátán karmai közül.

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„A Nagyfigyelmeztetés Irgalmasságom megnyilvánulása lesz, amint az már át volt adva Szent Fausztina nővérnek is

2011. jún. 26., vasárnap; 18:00

Drága, szeretett leányom, az idő közel van. Kevés idő maradt hátra a szegény lelkek figyelmeztetésére és felkészítésére, ami fontos, mert a Nagyfigyelmeztetés alatt olyan sokk alatt lesznek, hogy mindazt, amit látni fognak, képtelenek lesznek felfogni. El kell mondani nekik mindazt, ami rájuk fog várni, hogy tudják mire számítsanak. Ha abban a pillanatban, a nagy Isteni Irgalmasság előtt megnyitják a szívüket, akkor esélyt kapnak ők is az Örök Életre.

Ez a Nagyfigyelmeztetés Isteni Irgalmasságom megnyilvánulása lesz, amint ezt már szent Fausztina nővérnek is kinyilvánítottam. Ez lesz Irgalmasságom nagy aktusa, amint az meg volt jövendölve, mivelhogy a Nagyfigyelmeztetés ideje alatt Irgalmasságom az egész világot be fogja borítani. Szent Vérem és a víz ki fog lövellni, hogy végre megismerjétek az Igazságot. Mondd meg mindazoknak, akik nem hisznek Bennem, vagy az Örök Atyában, hogy ez a nagy esemény meg fog történni. Mert akkor, amikor ez megtörténik, képesek lesznek ellenállni Irgalmasságom sokkjának, amely a Nagyfigyelmeztetés ideje alatt milliókat fog kimenteni a sátán karmai közül. Amikor az Igazság feltárul, nagyon sok lélek meg fog menekülni a pokol tűzétől.

A Szentlélek, Aki mindenütt jelen lesz gyermekeimben, segíteni fog, hogy meghiúsuljon a sátán munkálkodása. Mindnyájatoknak terjesztenetek kell, hogy hogyan készítsék fel az emberek előre a lelküket. Minden követőmnek meg kell értenie, hogy a felindultság őket is fel fogja zaklatni, amikor látni fogják a múltbeli bűnös magaviseletüket úgy, ahogyan azt Én látom.

Most felszólítalak mindnyájatokat, hogy keressétek fel a gyóntatószékeket. A más vallású keresztényeknek a következőt mondom: nektek is le kell térdepelnetek, és könyörögnötök kell a megmentésetekért. Mindazoknak, akik az Üzenetek miatt bizonytalanok, azt mondom: tartsátok nyitva a szíveteket, mert amikor látni fogjátok ezt az ökológiai, de természetfölötti eseményt, akkor meg kell értenetek, hogy ez a legnagyobb csoda, amelyet valaha is láthattok, és a legnagyobb Ajándék mindnyájatok számára.

Gondolkozzatok el ezen. Ez olyan lesz, mint az Utolsó Ítélet, azzal a különbséggel, hogy most nem fogtok elkárhozni. Megadatik nektek az élet újrakezdése, hogy megmentsétek a lelketeket, és hogy olyan szintre emeljétek fel lelketeket, ahogyan azt elvárom tőletek.

Híveim, most teljes szívvel imádkozzatok másokért, hogy megmeneküljenek.

Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/nagyfigyelmeztetes-irgalmassagom-megnyilvanulasa-lesz-amint-az-mar-volt-adva-szent-fausztina


https://masodikeljovetel.hu/az-uj-paradicsom-tiszta-testte-lesztek-alakitva-ellenallokepesek-lesztek-mentesek-betegsegtol


 

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

9 Gyűljön össze minden nép, gyülekezzenek össze a nemzetek! Ki tudja közülük megmondani és tudtunkra adni, hogy mi volt régen? Állítsák elő tanúikat, igazolják őket, hogy aki hallja, azt mondja rá: úgy van!

10 Ti vagytok a tanúim – így szól az Úr -, és szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy megismerjetek, higgyetek bennem, és megértsétek, hogy csak én vagyok. Előttem nem lett isten, és utánam sem lesz.

11 Én, én vagyok az Úr, rajtam kívül nincs szabadító.

12 Én mondtam meg, hogy megszabadítalak, én hirdettem, nem valamelyik idegen isten. Ti vagytok a tanúim – így szól az Úr -, hogy én Isten vagyok.

13 Ezután is csak én leszek! Nincs, aki kezemből kiragadjon, ha én cselekszem, ki másíthatja meg?

14 Ezt mondja az Úr, megváltótok, Izráel Szentje: A ti érdeketekben küldök Babilóniába, letörök minden zárat, a káldeusok pedig jajveszékelnek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+43%3A9-14&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

„A Nagyfigyelmeztetés Irgalmasságom megnyilvánulása lesz, amint az már át volt adva Szent Fausztina nővérnek is

2011. jún. 26., vasárnap; 18:00

Drága, szeretett leányom, az idő közel van. Kevés idő maradt hátra a szegény lelkek figyelmeztetésére és felkészítésére, ami fontos, mert a Nagyfigyelmeztetés alatt olyan sokk alatt lesznek, hogy mindazt, amit látni fognak, képtelenek lesznek felfogni. El kell mondani nekik mindazt, ami rájuk fog várni, hogy tudják mire számítsanak. Ha abban a pillanatban, a nagy Isteni Irgalmasság előtt megnyitják a szívüket, akkor esélyt kapnak ők is az Örök Életre.

Ez a Nagyfigyelmeztetés Isteni Irgalmasságom megnyilvánulása lesz, amint ezt már szent Fausztina nővérnek is kinyilvánítottam. Ez lesz Irgalmasságom nagy aktusa, amint az meg volt jövendölve, mivelhogy a Nagyfigyelmeztetés ideje alatt Irgalmasságom az egész világot be fogja borítani. Szent Vérem és a víz ki fog lövellni, hogy végre megismerjétek az Igazságot. Mondd meg mindazoknak, akik nem hisznek Bennem, vagy az Örök Atyában, hogy ez a nagy esemény meg fog történni. Mert akkor, amikor ez megtörténik, képesek lesznek ellenállni Irgalmasságom sokkjának, amely a Nagyfigyelmeztetés ideje alatt milliókat fog kimenteni a sátán karmai közül. Amikor az Igazság feltárul, nagyon sok lélek meg fog menekülni a pokol tűzétől.

A Szentlélek, Aki mindenütt jelen lesz gyermekeimben, segíteni fog, hogy meghiúsuljon a sátán munkálkodása. Mindnyájatoknak terjesztenetek kell, hogy hogyan készítsék fel az emberek előre a lelküket. Minden követőmnek meg kell értenie, hogy a felindultság őket is fel fogja zaklatni, amikor látni fogják a múltbeli bűnös magaviseletüket úgy, ahogyan azt Én látom.

Most felszólítalak mindnyájatokat, hogy keressétek fel a gyóntatószékeket. A más vallású keresztényeknek a következőt mondom: nektek is le kell térdepelnetek, és könyörögnötök kell a megmentésetekért. Mindazoknak, akik az Üzenetek miatt bizonytalanok, azt mondom: tartsátok nyitva a szíveteket, mert amikor látni fogjátok ezt az ökológiai, de természetfölötti eseményt, akkor meg kell értenetek, hogy ez a legnagyobb csoda, amelyet valaha is láthattok, és a legnagyobb Ajándék mindnyájatok számára.

Gondolkozzatok el ezen. Ez olyan lesz, mint az Utolsó Ítélet, azzal a különbséggel, hogy most nem fogtok elkárhozni. Megadatik nektek az élet újrakezdése, hogy megmentsétek a lelketeket, és hogy olyan szintre emeljétek fel lelketeket, ahogyan azt elvárom tőletek.

Híveim, most teljes szívvel imádkozzatok másokért, hogy megmeneküljenek.

Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/nagyfigyelmeztetes-irgalmassagom-megnyilvanulasa-lesz-amint-az-mar-volt-adva-szent-fausztina

Az igazak és az istentelenek sorsa.

3 1Az igazak lelke azonban Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket. 2Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, 3elmenetelüket megsemmisülésnek. De békességben vannak. 4Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal. 5Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket. 6Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket égőáldozatul. 7Látogatásuk idején majd felragyognak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik. 8Nemzetek fölött ítélkeznek majd és népeken uralkodnak; s az Úr lesz a királyuk mindörökre. 9Akik benne bíztak, akkor majd megismerik az igazságot, és akik hűek voltak, szeretetben nála maradnak, mert kegyelem és irgalom lesz választottjainak osztályrészük. „

https://szentiras.hu/SZIT/B%C3%B6lcs3,1-9

.

.

…”

https://www.oca.org/readings/daily/2021/06/27

 

 

———-

Római katolikus:

2021-06-27

Évközi 13. vasárnap

Kezdőének:
Tapsoljatok, nemzetek, mindnyájan, ujjongjatok Istennek dicsérő szóval! (Zsolt 46,2)

Könyörgés:
Istenünk, aki kegyelmeddel gyermekeiddé fogadtál és a világosság fiaivá tettél minket, kérünk, tartsd távol tőlünk a tévedés homályát, és segíts, hogy igazságod ragyogó fénye mindig tündököljön lelkünkben. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY a Bölcsesség könyvéből
A halált nem Isten alkotta, ő nem leli örömét az élők pusztulásában. Hisz mindent azért teremtett, hogy legyen, és a világon minden teremtmény az életet szolgálja. Nincs bennük pusztító méreg, és a földön nem az alvilág uralkodik. Az igazság ugyanis halhatatlan. Isten halhatatlanságra teremtette az embert, a saját örökkévalóságának képmásává tette. A sátán irigysége révén azonban a világba jött a halál, és akik vele tartanak, azok megtapasztalják.
Ez az Isten igéje.
Bölcs 1,13-15;2,23-24

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Dicsőítelek, Uram, * mivel megmentettél engem. 6. tónus.
Előénekes: Dicsőítelek, Uram, mivel megmentettél engem, * nem engedted, hogy ellenségeim ujjongjanak rajtam.
Uram, lelkemet kihoztad a halál országából, * életben tartottál, nehogy sírba szálljak.
Hívek: Dicsőítelek, Uram, * mivel megmentettél engem.
E: Zsoltárt zengjetek az Úrnak, ti, az ő szentjei, * és dicsérjétek az ő szent nevét.
Mert haragja csak egy pillanat, * de jósága végigkísér egész életünkön.
H: Dicsőítelek, Uram, * mivel megmentettél engem.
E: Ha este meg is látogat a sírás, * reggelre az öröm visszatér.
Meghallgatott az Úr, és megkönyörült rajtam, * az Úr lett az én segítségem.
H: Dicsőítelek, Uram, * mivel megmentettél engem.
E: Sírásomat örömre fordítottad; * Uram, Istenem, magasztallak mindörökké.
H: Dicsőítelek, Uram, * mivel megmentettél engem.
Zsolt 29,2.4.5-6,11.12a.13b

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből
Testvéreim!
Ti mindenben kitűntök: a hitben, a szóban, a tudásban, minden buzgólkodásban, és az irántunk táplált szeretetben: tűnjetek ki tehát a jótékonykodásban is. Hiszen ismeritek Urunk, Jézus Krisztus jótékonyságát. Noha gazdag volt, értetek szegénnyé lett, hogy szegénysége által meggazdagodjatok. Nem azért kell gyűjteni, hogy mások megszabaduljanak a szükségtől, ti meg bajba jussatok, hanem az egyenlőségért. Most az ő szükségüket a ti bőségetek enyhíti, hogy majd az ő bőségük nektek szolgáljon szükségetekben segítségül, s így (a javak) kiegyenlítődjenek. Az Írásban is ez áll: „Aki sokat gyűjtött, nem bővelkedett, aki meg keveset, nem szűkölködött.”
Ez az Isten igéje.
2Kor 8,7.9.13-15

ALLELUJA
Üdvözítőnk, Jézus Krisztus, győzött a halálon, * és az evangéliumban felragyogtatta az örök életet. Vö. 2Tim 1,10 – 12. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben amikor Jézus a bárkával ismét átkelt a túlsó partra, a tó partján nagy tömeg sereglett köréje. Ekkor odajött egy Jairus nevű férfi, a zsinagóga elöljárója, s mihelyt meglátta őt, a lába elé borult, és nagyon kérte: „Halálán van a lányom. Jöjj, tedd rá a kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen!” Erre ő elment vele. Nagy tömeg kísérte, és tolongott körülötte.
*
Volt ott egy asszony, aki már tizenkét éve vérfolyásban szenvedett. Sok orvos sokféle kellemetlen kezelésnek vetette alá: Mindenét rájuk költötte, de hasztalan, egyre rosszabbul lett. Hallott Jézusról, ezért átfurakodott a tömegen, és hátulról megérintette a ruháját. Így gondolkodott magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” És azonmód megszűnt a vérfolyása. Érezte testében, hogy meggyógyult bajából.
Jézus nyomban észrevette, hogy erő ment ki belőle. Megfordult a tömegben, és megkérdezte: „Ki érintette meg a ruhámat?” Tanítványai ezt válaszolták: „Látod, hogy szorongat a tömeg, mégis azt kérdezed: Ki érintett meg?” De ő mégis körülnézett, hogy lássa, ki volt az. Az asszony félve, remegve előlépett – mert hisz tudta, hogy mi történt vele –, odaborult eléje, és őszintén bevallotta neki az igazságot.
Ő így szólt hozzá: „Leányom, hited meggyógyított téged. Menj békével, és bajodtól megszabadulva légy egészséges!”
Még beszélt, amikor
* jöttek a zsinagóga elöljárójának házából és közölték: „Meghalt a lányod. Miért fárasztanád a Mestert?” A hír hallatára Jézus így bátorította a zsinagóga elöljáróját: „Ne félj, csak higgy?” Péteren, Jakabon és Jánoson, Jakab testvérén kívül senkinek sem engedte meg, hogy vele menjen.
Amikor odaértek az elöljáró házához, nagy riadalmat, sok siratót és jajgatót látott. Bement és így szólt hozzájuk: „Mit lármáztok itt, miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik.” Azok kinevették. Ő azonban mindenkit kiparancsolt, maga mellé vette a gyermek apját, anyját, s kísérőivel együtt bement (a helyiségbe), ahol a gyermek volt. Megfogta a kislány kezét, és azt mondta neki: „Talita kúm”, ami annyit jelent: „Kislány, mondom neked, kelj föl!” A kislány azonnal fölkelt, és járni kezdett. Tizenkét éves volt. Azok pedig magukon kívül voltak a csodálkozástól. De ő szigorúan meghagyta, hogy ezt a dolgot senki meg ne tudja. Azután szólt nekik, hogy adjanak enni a kislánynak.
Ezek az evangélium igéi.

Vagy rövidebb forma: Mk 5,21-24.35b-43 A két * közötti rész kimarad.
Mk 5,21-43

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-06-27

A legnagyobb hiba, melyet elkövethettek, ha azt feltételezitek, hogy csak a megrögzött bűnösök vettetnek a Pokol tüzére

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, amikor a világ átéli a Nagyfigyelmeztetést, két részre fog oszlani.

Az egyik rész azokból fog majd állni, akik elfogadták a Gyónást, és akiknek a lelkét a Szentlélek fogja eltölteni. Attól a naptól kezdve az ő megtérésük teljes lesz és emiatt azok kezeitől fognak szenvedni, akik elutasítják Irgalmasságom Kezét.

A másik rész azokból a megrögzött bűnösökből fog összetevődni, akik hűségüket a fenevadnak szentelik és akik a szívüket és lelküket szándékosan elkötelezték a Sátánnak és teljesen tudatában vannak annak, amit tesznek. Mert ők abban az úgynevezett paradicsomban hisznek, amelyet ő (a sátán) ígért nekik, ami természetesen nem létezik. Az ő sorsuk örök szenvedés a Pokol tüzében.

Vannak olyanok is, akik nem hisznek Istenben, vagy Bennem, Megváltójukban, Jézus Krisztusban. Irgalmasságomat közülük sokan nem fogják elfogadni. Ők nem fognak törődni lelkük állapotával, mert azt hiszik, hogy ennek nincs értelme. Ezek az ateisták – sokan közülük szívükben jó emberek, de azt hiszik, hogy a saját életüket ők maguk irányítják, és hogy a világi élvezetek utáni törekvésük fenntartja őket ebben az életben; hogy ez elegendő lesz ahhoz, hogy békét és megelégedést hozzon nekik, mely természetesen nem lehetséges, mivel ez mindaddig lehetetlen, míg a bűn felszámolásra nem kerül.

Makacsságuk azt jelenti, hogy ők nem mehetnek Atyámhoz, hacsak meg nem változnak és el nem fogadnak Engem, Jézus Krisztust. Ők nem léphetnek be abba a Paradicsomba, amelyet Ő (az Atya) teremtett minden gyermeke számára.

A legnagyobb hiba, amelyet elkövethettek, ha azt feltételezitek, hogy csak a megrögzött bűnösök vettetnek a Pokol tüzére. Sajnos mindazok, akik Istent elutasítják, nem kerülnek közel Istenhez, kényszeríteni sem lehet őket arra, hogy fogadják el Őt. Az ő szabad akaratuk az Istentől kapott nagyszerű Ajándék. Azt semmilyen erőszakos módon nem lehet elvenni tőlük. A saját akaratuk lesz az, ami megszabja majd a sorsukat. Ők vagy az Én Kezemet választják és bemennek a Paradicsomba, vagy elfogadják a hazugságokat, melyeket a Sátán ültetett az elméjükbe, melyek megpecsételik majd a sorsukat.

Jézusotok”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-legnagyobb-hiba-melyet-elkovethettek-ha-azt-feltetelezitek-hogy-csak-a-megrogzott-bunosok-vettetnek-a-pokol-tuzere/

———-

Római katolikus:

“»Lakóhelyük váljék pusztasággá, ne legyen senki, aki sátrukat lakja«, továbbá: »Tisztségét kapja meg más«. Kell tehát, hogy azok közül a férfiak közül, akik mindig velünk voltak, amikor a mi Urunk, Jézus közöttünk járt-kelt – kezdve János keresztségétől egészen addig a napig, amikor felment a mennybe –, valaki velünk együtt tanúskodjék feltámadásáról.”

Kijelöltek tehát kettőt:  Józsefet, akit Barszabbásznak, vagy más néven Jusztusznak is hívtak, és Mátyást. Majd így imádkoztak: „Uram, te ismered mindenkinek a szívét, mutasd meg, kit választasz e kettő közül, hogy átvegye az apostoli szolgálatban azt a helyet, amelyet Júdás hűtlenül elhagyott, hogy az őt megillető helyre kerüljön.” Ezután sorsot vetettek. A sors Mátyásra esett, így őt a tizenegy apostolhoz sorolták.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 1,15-17.20-26

Jézus így tanított az utolsó vacsorán:
„Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben!
Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében.
Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen.
Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket! Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért. ”

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-02-24



——

Görög katolikus: 

” 14S ha tudni akarjátok, ő Illés, akinek el kell jönnie.  15Akinek van füle, hallja meg! 16Kihez hasonlítsam ezt a nemzedéket? Hasonlít a tereken tanyázó gyerekekhez, 17akik odakiáltják a többieknek: Furulyáztunk nektek, de nem táncoltatok, siratót énekeltünk, de nem jajgattatok. 18Eljött János, nem eszik, nem iszik, s azt mondják rá, hogy ördöge van. 19Eljött az Emberfia, eszik is, iszik is, s azt mondják rá, lám a falánk, iszákos ember, a vámosok és a bűnösök barátja. A bölcsesség azonban igazolja magát tetteivel.” 

http://szentiras.hu/SZIT/Mt11

“… 10A választottakért tehát mindent eltűrök, hogy az örök dicsőségben ők is elnyerjék az üdvösséget Krisztus Jézusban. 11Igaz kijelentés ez: ha meghalunk vele, majd élünk is vele; 12ha tűrünk vele, uralkodni is fogunk vele. Ha azonban megtagadjuk, ő is megtagad minket, 13de ha mi hűtlenné válunk, ő hű marad, mert önmagát nem tagadhatja meg. …”

http://szentiras.hu/SZIT/2Tim2


“22
Ha nem jöttem és nem tanítottam volna őket, nem volna bűnük. De így nincs mentségük bűneikre. 23Aki engem gyűlöl, Atyámat is gyűlöli. 24Ha nem vittem volna végbe olyan tetteket közöttük, amilyeneket senki más nem vitt végbe, nem volna bűnük. De látták ezeket, mégis gyűlölnek engem is, Atyámat is. 25Mert teljesednie kell a törvényükben olvasható jövendölésnek: Ok nélkül gyűlöltek. 26Ha eljön a Vigasztaló, akit az Atyától küldök, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam. 27Tegyetek ti is tanúságot rólam, hiszen kezdettől fogva velem voltatok.

….

161Azért mondtam el ezeket, nehogy megbotránkozzatok. 2Kizárnak benneteket a zsinagógákból, s eljön az óra, amikor az, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy szolgálatot tesz vele az Istennek. 3Így fognak veletek bánni, mert nem ismerik sem az Atyát, sem engem. 4Azért mondtam el ezeket, hogy ha majd eljön az óra, eszetekbe jusson, hogy előre megmondtam nektek. Kezdetben nem beszéltem róla, hiszen veletek voltam. “

http://szentiras.hu/SZIT/Jn15

” 9Az igazságot szereted, a gonoszságot gyűlölöd, azért kent föl Isten, a te Istened, a vigasság olajával minden társad felett. 10Továbbá: Kezdetben, Uram, te teremtetted a földet, az ég is a te kezed munkája. 11Ezek elmúlnak, de te nem múlsz el soha, mindenek elavulnak, mint valami ruha. …”

http://szentiras.hu/SZIT/Zsid1

———

https://oca.org/readings/daily/2018/02/24

———-

Tóra: 

Illés tehát elment, hogy megjelenjen Ahábnál. Samáriában súlyos éhínség volt. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1Kings+18&version=NIV;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

———–

http://www.hebcal.com/sedrot/kitisa