Címke: János evangélista

A Paradicsom, amelyet Atyám az ő gyermekei számára teremtett, végül vissza lesz nekik szolgáltatva a maga eredeti dicsőségében

Igazság Könyve:

“2014.03.16 18:00

Drága szeretett leányom, amikor születésem által az Ige Testté lett, ez azt jelentette, hogy Isten Szent Szava testet öltött, ahogy az Atyám Könyvében meg volt jövendölve.

Isten Igéje nagyon világos, és az soha nem változik. Az mindörökre fennmarad. Ha valaki darabokra szedi Isten Igéjét, és azt úgy módosítja, hogy önmaga vagy mások érdekének megfeleljen, eretnekséggel vétkezik. Amikor Én a világba jöttem, Isten gyermekei – különösképpen földi templomának tanult szolgái – ismerték a próféciákat, melyeket Atyám Könyve tartalmaz. Nem volt titok, hogy Atyám elküldi az Ő Messiását, hogy megváltsa az emberiséget, és ezt a valóságot tanították a templomokban és beillesztették a Szentírás minden olvasatába. Mindaz, ami Atyámtól származik, maga az Igazság. Ő nem hazudik. Isten Igéje kőbe van vésve. Amit Atyám kezdetben mondott, meg fog történni. Amit Megígért, be fog teljesedni, független attól, hogy az emberiség elfogadja-e, vagy sem ezt a tényt.

Atyám az Ő Igéjét adta a világnak, majd pedig az Én – egyetlen Fia, Jézus Krisztus – születésemmel, a Testét is, s aztán megígérte az embernek az Örök Üdvösséget. Minden szó, amely a Szent Bibliában szerepel, úgy, ahogyan az az eredeti formában adatott, beleértve a Jelenések Könyvét is, maga az Igazság. Ezért, Atyám Ígéretét, amelyet a világ számára adott, hogy újra elküldi a Fiát – csak ezúttal ítélni élőket és holtakat –, nem szabad soha elutasítani. A Nagy Nap előtti időszak viharos lesz, és azon idő részleteit, amelyek Második Eljövetelemhez vezetnek, a Jelenések Könyve tartalmazza, ahogyan azt az Úr Angyala Jánosnak diktálta.

Azt mondani, hogy Atyám Könyvének egyik részét elfogadjátok, a másikat pedig nem, ez Isten Igéjének a megtagadását jelenti. Ti nem fogadhatjátok el az Igazság egyik részét, miközben a többi részre azt állítjátok, hogy Isten Igéje hazugság. Az Igazság Könyve Dániel prófétának volt megjövendölve, aztán bizonyos részeket János Evangélista is megkapott. Sok minden, amit a Jelenések Könyve tartalmaz, még kibontakozóban van. Sok ember fél annak tartalmától, és mint ilyen, megpróbálják majd tagadni azokat, mert az Igazság egy keserű pirula, amit le kell nyelni. És mégis, amikor elfogadjátok az Igazságot, az olyasvalami, amit sokkal könnyebben meg tudtok érteni, mert az világosságot hoz. A világosság azt jelenti, hogy a lelketekben békével és a szívetekben örömmel könnyebben fel tudtok készülni, mivel már tudjátok, hogy jövök megújítani a világot.

Tudni fogjátok, hogy a Paradicsom, amelyet Atyám az ő gyermekei számára teremtett, végül vissza lesz nekik szolgáltatva a maga eredeti dicsőségében.

Senki sem tudja igazán megérteni a Jelenések Könyvét, mert nem minden esemény van részletesen vagy sorrendben feljegyezve, nem is kellett annak úgy lennie. De tudnotok kell a következőt: Biztosak lehettek abban, hogy ez az az időszak, amikor a Sátán uralma megsemmisül, és ahogy az a vége felé közeledik, ő minden büntetést rám fog mérni. Ő ezt úgy fogja tenni, hogy beszivárog földi Egyházam belsejébe. Lelkeket fog lopni Tőlem, és megszentségteleníti Testemet, a Szent Eukarisztiát. De Én vagyok az Egyház, és Én vezetni fogom népemet. A Sátán nem tud elpusztítani Engem, mert az lehetetlen. Ő azonban sok lelket el tud pusztítani azáltal, hogy becsapja őket, elhitetvén velük azt, hogy ő Én vagyok.

Ahogy a világ fel lett készítve Első Eljövetelemre, most szintén felkészítés alatt áll Második Eljövetelemre. Azoknak, akik szembeszállnak Velem, miközben Én erőfeszítéseket teszek, hogy megmentsem a lelkeket, és akik átölelik ellenségeimet, tudniuk kell a következőt: Ti nem fogjátok soha Isten Hatalmát legyőzni. Ti az Igét nem fogjátok elpusztítani soha. Nektek soha nem lesz megengedve, hogy talpon maradjatok, ha megszentségtelenítitek Testemet.

Amikor a próféciák, amelyeket a Jelenések Könyve tartalmaz, kibontakoznak, nektek soha nem szabad kétségbeesnetek, mert Isten gyermekei iránt érzet Szeretete azt jelenti, hogy Ő kíméletlenül el fog bánni ellenségeivel, miközben arra fog törekedni, hogy Isteni Békéjének Kikötőjébe vigye mindazon gyermekeit, akik elismernek Engem, az Ő egyetlen Fiát. És amíg Isten ellenségei a bűbáj és a megtévesztés álarca mögött sokak lelkét el fogják lopni, sok ember megvetést fog szórni Isten Igaz Igéjére.

Azoknak mondom, akik látomással vannak megáldva: ne az ellenségeimtől féljetek, hanem Isten Haragjától, miközben leereszkedik azokra, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, akik nem lesznek okosabbak attól, ami éppen történik. Isten Szeretete Mindenható, és az Ő Hűsége minden egyes ember túléléséhez végtelen. De az ellenségeire mért Büntetése éppen olyan heves, mint amilyen végleges.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-paradicsom-amelyet-atyam-az-o-gyermekei-szamara-teremtett-vegul-vissza-lesz-nekik-szolgaltatva-a-maga-eredeti-dicsosegeben/


—–
Római katolikus:

2019-03-16

1. nagyböjti hét szombat

OLVASMÁNY Mózes ötödik könyvéből
Isten szent népének mindenki tagja lehet, ha teljes szívvel vállalja az isteni parancsok megtartását.
Mózes felolvasta az Úr törvényeit, és így oktatta a választott nép fiait: Ma azt
parancsolja neked Urad és Istened, hogy mind e szavát s rendeletét teljesítsd. Teljes szívedből és lelkedből tartsd meg tehát azokat! Te itt ma Istenednek ismerted el az Urat. Megígérted, hogy megtartod szent parancsait, rendeleteit és ősi szertartásait, és mindig engedelmeskedsz neki.
Az Úr pedig ma téged választott, hogy népe légy. Ígérte, hogy ha híven megtartod parancsait, minden nemzetnél – amelyeket saját dicsőségére és hírnevére alkotott – dicsőbbé tesz téged, hogy szent népe légy: az Úrnak, a te Istenednek ígérete szerint.
Ez az Isten igéje. 

MTörv 26,16-19

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Boldogok, akik Isten útján járnak, * és törvényét követik. (Vö. 1. vers. – 4. g tónus)
Előénekes: Boldogok, akiknek útja szeplőtlen: * akik az Úr törvényét követik.
Boldogok, akik rendelését megtartják, * őt keresik teljes szívvel.
Hívek: Boldogok, akik Isten útján járnak, * és törvényét követik.
E: Azt
parancsoltad nekünk, * hogy hűségesen
megtartsuk törvényedet.
Bárcsak arra vezetnének útjaim, * hogy
megtartsam, amit parancsoltál.
H: Boldogok, akik Isten útján járnak, * és törvényét követik.
E: Hálát adok neked tiszta szívből, * mert megtanultam igaz végzéseidet.
Megtartom, amit elrendeltél, * ne hagyj el soha engemet.
H: Boldogok, akik Isten útján járnak, * és törvényét követik.
 

Zsolt 118,1-2.4-5.7-8

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Most van itt az alkalmas idő, * most van itt az üdvösség napja. 2Kor 6,2b – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus tanítása szerint ellenségeinket is szeretnünk kell.
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Hallottátok a (régi) parancsot:
»Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet!« Én pedig ezt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket! Imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei
Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszakra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek.

Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is? Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok!”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 5,43-48″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-03-16

——
Görög katolikus:

Krisztus Jézus hűséges katonája

2.1 Fiam, Timóteus, erősödj meg a kegyelemben, Istennek irántunk való jóindulatában, amely a Krisztus Jézusban fordult felénk!

Mindazt, amit sok tanúval együtt te is hallottál tőlem, bízd rá megbízható és hűséges emberekre, akik majd képesek lesznek ezeket a tanításokat továbbadni. Vállald velem együtt a közös szenvedéseket és nehézségeket, mint Krisztus Jézus jó katonája. Aki katonai szolgálatot teljesít, az nem foglalkozik a hétköznapi élet dolgaival. Csak arra törekszik, hogy a felettese meg legyen vele elégedve!

Az atlétikai versenyen résztvevőknek a szabályok szerint kell küzdeniük, különben nem kaphatják meg a győztesnek járó koszorút!

A földjén szorgalmasan dolgozó gazdának kell elsőként részesednie a föld terméséből! Gondolkozz el ezeken a dolgokon! Az Úr segít majd megérteni, mit akarok ezekkel mondani.

Soha ne felejtsd el egy pillanatra sem, hogy Jézus Krisztus — aki Dávid király családjából származik — feltámadt a halálból! Róla szól az én örömhírem. Ezt hirdetem mindenkinek, és emiatt kell most elszenvednem, hogy láncra vertek, mint egy bűnözőt. Isten beszéde azonban nincs megbilincselve! 10 De mindent szívesen elviselek azokért, akiket Isten kiválasztott, hogy Jézus Krisztus által üdvösségre jussanak, és részesüljenek az örökkévaló dicsőségben.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Timothy+2%3A1-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

17 Tehát ezt parancsolom nektek: isteni szeretettel szeressétek egymást!”

Jézus figyelmezteti tanítványait az üldöztetésre

18 „Ha a hitetlenek gyűlölnek benneteket, jusson eszetekbe, hogy engem előbb gyűlöltek, mint titeket! 19 Ha közéjük tartoznátok, akkor ez a világ kedvelne titeket, mint a saját embereit. De ti nem tartoztok ehhez a világhoz, hiszen én kiválasztottalak titeket — ezért gyűlölnek benneteket.

20 Emlékezzetek rá, hogy megmondtam nektek: a szolga nem nagyobb, mint az ura. Ezért, ha engem üldöztek, benneteket is üldözni fognak. Másfelől, ha egyesek elfogadták és követték a tanításomat, akkor a tiéteket is követni fogják. 21 Mindezeket miattam teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki engem küldött. 22 Ha nem jöttem volna és nem beszéltem volna velük, most nem lennének bűnösök, így azonban nincs mentség a bűneikre. 23 Aki engem gyűlöl, Atyámat is gyűlöli. 24 Ha nem tettem volna közöttük olyan csodákat, amilyeneket még senki sem tett, most nem lennének bűnösök. De látták a csodákat, mégis gyűlölnek engem is, és Atyámat is.

25 Mindez azért történt így, hogy beteljesedjen, ami a Törvényükben meg van írva: »Ok nélkül gyűlöltek engem.«[b]

26 El fog jönni a Segítő, az Igazság Szelleme,[c] akit az Atyától küldök hozzátok, és ő majd tanúskodik mellettem. 27 De ti is tanúskodni fogtok rólam, mert kezdettől velem voltatok.

16.1 Mindezt azért mondom nektek, hogy majd ne érjen benneteket meglepetésként, és el ne veszítsétek a hiteteket. Ki fognak zárni titeket a zsinagógai közösségből, sőt, egyeseket meg is ölnek közületek! Akik pedig megölnek benneteket, azt fogják hinni, hogy ezzel Istennek tesznek szolgálatot. Azért teszik ezt, mert sem az Atyát nem ismerik, sem engem. Látjátok, előre megmondtam nektek! Tehát, amikor majd ezek bekövetkeznek, emlékezzetek rá, hogy én előre figyelmeztettelek titeket.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+15-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Isten a Fia által szólt hozzánk

1.1 Régen a próféták által szólt Isten az őseinkhez. Sokszor és sokféleképpen megszólította őket. Most, ezekben az utolsó napokban azonban a saját Fián keresztül szólt hozzánk, aki által teremtette a világot, és akinek mindent örökségül adott. 3 Isten láthatatlan lénye látható formában mutatkozik meg a Fiúban, aki Isten dicsőségét tükrözi vissza. Hatalmas szavával a Fiú tartja össze és kormányozza az egész világmindenséget. Ő az, aki megtisztított bennünket bűneinktől, s azután a Felséges Isten jobbja felől[a] leült a Mennyben. Isten a Fiának sokkal magasabb rangot és nagyobb hatalmat adott, mint az angyaloknak, ezért a Fiú sokkal feljebb való az angyaloknál.

Isten soha egyetlen angyalnak sem mondott ilyet:

„Te vagy a fiam,
    ma lettem az Édesapád!”,[b]

vagy ezt:

„Apja leszek,
    ő meg a fiam lesz.”[c]

Viszont, amikor Isten behozza elsőszülött Fiát ebbe a világba, így szól róla:

„Imádva boruljanak a Fiú elé
    Isten összes angyalai!”[d]

Az angyalokról pedig ezt mondja Isten:

„Angyalait szelekké[e] teszi,
    szolgáit pedig tűz lángjaivá.”[f]

A Fiúról viszont így beszél:

„Trónod, ó Isten, örökre megmarad,
    igazságos ítéletek által uralkodsz királyságodban.
Szereted az igazságot,
    és gyűlölöd a gonoszt,
ezért öntötte Isten, a te Istened
    az öröm olaját fejedre,
    s ezért emelt a társaid fölé.”[g]

10 Ezt is a Fiúról mondja:

„Kezdetben te alapoztad meg a Földet, Uram,
    és a Menny is a kezed munkája.
11 Azok el fognak tűnni,
    
de te örökre megmaradsz.
Azok elhasználódnak, ahogy a ruhák elkopnak,
12     és összehajtod őket, mint a köpenyt.

Azokat újakra fogod cserélni,
    mint az elkopott ruhákat,
de te mindig ugyanaz maradsz,
    életed évei sohasem érnek véget.”[h] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

22 Senki sem tölt új bort régi bortömlőkbe,[a] mert az új bor szétszakítja a tömlőket, amelyek így tönkremennek, ráadásul a bor is kiömlik. Az új bort új tömlőkbe kell tölteni.”

Az Emberfia a szombatnak is Ura

23 Egyszer Jézus és tanítványai egy gabonaföldön mentek keresztül. Éppen szombat volt. A tanítványok útközben letéptek néhány kalászt. 24 Emiatt a farizeusok kérdőre vonták Jézust: „Nézd csak, mit csinálnak a tanítványaid! Miért tesznek olyat, amit a Törvény szerint szombaton nem szabad?”

25 Jézus ezt válaszolta: „Sohasem olvastátok, hogy mit tett Dávid, amikor az embereivel együtt megéhezett, de nem volt semmi ennivalójuk? 26 Isten házához érkeztek, ahol abban az időben Abjátár volt a főpap. Dávid akkor evett az Isten elé helyezett szent kenyerekből, amelyekből a Törvény szerint csakis a papok ehettek, sőt, még azoknak is adott belőle, akik vele voltak!”

27 Végül ezt mondta: „A szombat ünnepe van az emberért, és nem az ember a szombatért. 28 Így hát az Emberfia úr a szombat ünnepe fölött is”.

Jézus szombaton is gyógyít

3.1 Egyszer Jézus ismét a zsinagógába ment. Volt ott egy béna kezű férfi is. Ekkor már gyanakodva lesték Jézust, hogy vajon szombaton is gyógyít-e, mert ürügyet kerestek rá, hogy vádolhassák. Jézus megszólította a béna kezű férfit: „Állj ide, a középre!”

Majd ezt kérdezte az összegyűltektől: „A Törvény szerint szombaton melyiket szabad: jót tenni valakivel, vagy ártani neki? Mi a helyes: megmenteni, vagy kioltani valakinek az életét?” De senki sem válaszolt.

Ekkor haragosan végignézett rajtuk, és sajnálta őket a szívük keménysége miatt. Majd a férfi felé fordult: „Nyújtsd ki a kezedet!” — mondta neki. A beteg kinyújtotta a kezét, és azonnal meggyógyult. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+2-3&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/03/16
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Tóra:

Példák a jóvátételi áldozatot igényelő esetekre

6.1 Az Örökkévaló szólt Mózeshez: „Előfordul, hogy valaki vétkezik és hűtlenséget követ el az Örökkévaló ellen a következő dolgokban: becsapja társát azzal kapcsolatban, amit társa rábízott, hogy őrizze meg, vagy amit zálogba adott neki, erőszakkal elvesz valamit mástól, megkárosítja, vagy becsapja társát, letagadja, hogy megtalálta, amit valaki elvesztett, hamisan esküszik az előbbi esetekben, vagy más hasonlóan esetben, amellyel társa ellen vétkezik. Ha tehát ezek közül valamelyik esetben vétkezett, és így vétkessé lett, a következőt kell tennie: vissza kell adnia, amit erőszakkal vagy csalással elvett a másiktól, vagy amit rábíztak, hogy őrizze meg, vagy amit megtalált. Amire nézve hamisan esküdött, azt is vissza kell adja, vagy meg kell térítse annak értékét. De nemcsak azt kell visszaadja, amit elvett, hanem tegye hozzá még azon fölül az ötödrészét is. Így adja vissza annak, akit megillet, azon a napon, amikor a jóvátételi áldozatot bemutatja. Ezen kívül vigyen az Örökkévalónak jóvátételi áldozatként egy ép és egészséges kost, vagy helyette a kos értékének megfelelő ezüstöt, és adja át a papnak. Ezután a pap szerezzen a vétkes számára engesztelést az Örökkévaló előtt, és az Örökkévaló megbocsát a vétkesnek azok miatt, amelyekben az vétkezett.”

Az égőáldozat bemutatása

Az Örökkévaló szólt Mózeshez: „Parancsold meg Áronnak, a fiainak és az Áron rendjéből való papoknak a következőket.

Ez az égőáldozat rendtartása: amikor az égőáldozatot az oltár tűzhelyére teszik, az maradjon ott másnap reggelig, és a tűz égjen az oltáron egész éjjel. 10 Másnap reggel a pap vegye magára lenvászonból készült papi ruháit — mind az alsó-, mind a felsőruhája ilyen legyen — azután gyűjtse össze az oltárról az elégett áldozat hamuját, és tegye az oltár mellé. 11 Ezután öltözzön át, vesse le a papi ruhákat, és vegyen fel más öltözetet, majd így vigye ki a hamut a táboron kívülre, arra a rituálisan tiszta helyre, ahová a hamut szokták vinni.

12 Az oltár tüze soha ne aludjon ki, állandóan táplálják a tüzet a papok. Tegyenek rá fát minden reggel, majd arra helyezzék el az égőáldozatokat és hálaáldozatok zsíros részeit, és égessék el azokat egészen. 13 Az oltár tüze soha ne aludjon ki, folytonosan táplálják a tüzet a papok.

Az lisztáldozat bemutatása

14 Ez a lisztáldozat rendtartása. Az Áron rendjéből való papok járuljanak az Örökkévaló elé az lisztáldozattal: vigyék azt az oltárhoz. 15 Majd az egyik pap vegyen ki abból egy tele marékkal, de úgy, hogy liszt is, olaj is legyen benne, és az összes tömjén. Ezt a kivett részt — amely az egészet jelképezi — égesse el az oltár tüzén a pap. Kedves illatú áldozat ez az Örökkévalónak.

16 Ami pedig megmarad belőle, az legyen Ároné és a fiaié, az Áron rendjéből való papoké. Ők egyék meg azt szent helyen, vagyis a Találkozás Sátorának udvarában, de kovász nélkül készítsék belőle a kenyeret. 17 Ebből semmit nem szabad felhasználni kovásszal sütött kenyérhez vagy hasonló ételekhez. Én adtam ezt a papoknak a nekem szentelt ajándékból, hogy az ő részük legyen. Ez a legszentebb rész, hiszen az Örökkévalónak fölajánlott ajándékból való, akárcsak a vétekáldozat vagy a jóvátételi áldozat esetében. 18 Csak Áron férfi leszármazottjai ehetnek abból — ez az ő részük az Örökkévalónak szentelt ajándékokból nemzedékről nemzedékre. Aki érinti ezeket az ajándékokat, az is szentté lesz.”[a]…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Leviticus+6&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Engedelmességet kívánok, nem áldozatot!

21 Ezt mondja nektek az Örökkévaló, a Seregek Ura: „Hiába hoztok nekem égő- és véresáldozatokat, inkább egyétek meg ti az összes áldozati húst! Igen, még az égőáldozatokét is, amelyeket pedig teljesen el kellene égetni az oltáron!

22 Hiszen nem kívántam én őseitektől sem, hogy áldozzanak nekem égő- és véresáldozatokat, amikor kihoztam őket Egyiptomból. 23 Hanem ezt parancsoltam nekik: Hallgassatok szavamra, és engedelmeskedjetek nekem! Akkor Istenetek leszek, ti pedig népemmé lesztek. Éljetek úgy, ahogyan mondtam nektek, hogy jól menjen a sorotok.

24 Ők azonban nem hallgattak rám, és nem engedelmeskedtek, hanem makacsul gonosz szívük elképzeléseit követték, és hátat fordítottak nekem. 25 Attól kezdve, hogy őseitek kijöttek Egyiptomból, mind a mai napig újra meg újra küldtem hozzátok szolgáimat, a prófétákat. 26 Őseitek azonban soha nem hallgattak rám, és nem engedelmeskedtek, hanem megmakacsolták magukat, és minden nemzedék gonoszabbul viselkedett, mint az előző.

27 Mondd el hát mindezeket nekik, Jeremiás, de nem fognak rád hallgatni. Ha kiáltasz is nekik, nem válaszolnak. 28 Akkor mondd nekik ezt: Olyan nemzet ez, amely nem akar Istenének, az Örökkévalónak a szavára hallgatni, és a figyelmeztetést sem fogadja el. Kiveszett közülük a hűség, kihalt az igazság, már szájukra sem veszik többé.”

Prófécia az öldöklés völgyéről

29 „Nyírd le a hajad,[a] és szórd szét!
Énekelj siratóéneket a kopasz hegytetőkön,
    mert az Örökkévaló elfordult ettől a nemzedéktől!
Elhagyta őket,
    mivel megharagudott rájuk!

30 Mert Júda népe gonoszságot művelt a szemem láttára. Utálatos bálványaikat felállították házamban, hogy tisztátalanná tegyék e házat, amely nevemet viseli — mondja az Örökkévaló. — 31 Felépítették Tófet oltárait a Ben-Hinnóm völgyében, s ott megégették fiaikat és leányaikat a tűzben, bár ezt egyáltalán nem parancsoltam nekik, sőt, még eszembe sem jutott ilyesmi.

32 Ezért eljön a nap — mondja az Örökkévaló —, amikor azt a helyet nem fogják többé Tófetnek, sem Ben-Hinnóm völgyének nevezni, hanem az Öldöklés völgyének fogják hívni. Bizony, tömegsírnak fogják használni azt a völgyet, amíg meg nem telik. 33 E nép halottai pedig az égi madaraknak és a mezei vadaknak szolgálnak majd eledelül — és nem lesz senki, aki a vadakat elűzze azokról. 34 Véget vetek Júda városaiban és Jeruzsálem utcáin minden ünneplésnek és örvendezésnek, s még a vőlegény és a menyasszony örömének is, mert puszta romhalmazzá lesz az egész ország!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jeremiah+7%3A21-66&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

8.1 „Abban az időben — mondja az Örökkévaló — Júda királyainak csontjait kiszórják a sírjaikból. Ugyanígy bánnak a régi júdabeli fejedelmek, papok, próféták és Jeruzsálem egykori lakóinak csontjaival is. A csontokat pedig odaszórják a nap, hold és az ég egész serege elé, akiket ezek a régen meghalt emberek egykor szerettek, szolgáltak, követtek, kerestek és imádtak. Ott hagyják ezeket a csontokat temetetlenül, mint ahogy a trágyát a földműves szétszórja a szántóföldön. Akik pedig még életben maradnak ebből a gonosz nemzedékből, minden helyen, ahová szétszórom őket, inkább választják majd a halált, mint az életet” — mondja a Seregek Ura.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jeremiah+8:1-3&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

22 „Szólj! — mondta nekem az Örökkévaló. —
Úgy hevernek majd szerteszét a hullák,
    mint ganéj a mezőn,
    mint levágott búza az aratók után,
    de nem lesz, aki összegyűjtse őket!”

Azzal dicsekedjen, hogy ismer engem!

23 Azt mondja az Örökkévaló:
„Ne dicsekedjen bölcsességével a bölcs,
    se erejével az erős,
    se gazdagságával a gazdag!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jeremiah+9:22-23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——–

https://www.hebcal.com/sedrot/tzav


Azt fogják mondani, hogy ez az új templom egy olyan egyház, mely mindenkit egyesít, mert Isten minden gyermekét szereti

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, Isten minden egyes Egyháza a Földön, amelyek tisztelnek Engem, az Emberfiát, és azok, akik kifejezik Mennyei Atyám iránti hűségüket, hamarosan meg fognak oszlani. Egyes Egyházakon belül sokan fellázadnak majd, és nagy megosztottságok kerülnek felszínre, s mivel egyre jobban félrevezetik őket a saját soraikon belül, megpróbálnak olyan törvényeket bevezetni, amelyek elnézik a bűnt.

Azoknak, akik erkölcsi kötelezettséget éreznek, mert szeretik és ismerik Isten Szent Szavát, szemrehányást fognak tenni, és azzal fogják őket vádolni, hogy kegyetlenek és szívtelenek. Az ő bűnük az lesz, hogy ellenszegülnek a bűnös törvényeknek, amelyeket azért fognak bevezetni, mert az Egyházakat az üldöztetés során az Antikrisztus fel fogja oszlatni. Amikor ezek megoszlanak és szilánkokra hullnak, akkor az alapjaik meginognak. Többé már nem lesznek képesek határozottan kiállni a gonoszsággal és az igazságtalansággal szemben. Ekkor sok megrémült lélek számára, akik nagyon össze fognak zavarodni, megérik az idő arra, hogy szemtanúi legyenek Isten egy alternatív templomának.

Azt fogják mondani, hogy ez az új templom egy olyan egyház, mely mindenkit egyesít, mert Isten minden gyermekét szereti. És mivel Isten minden gyermekét szereti, ezért egyesíteni szeretné őket; és hogy nekik át kell ölelniük egymást függetlenül hittől, vallástól, bőrszíntől, fajtól és törvényeiktől. Azt fogják mondani, hogy így mindnyájan egységessé válnának Isten Színe előtt, és felkérik mindnyájukat, hogy küldjenek képviselőket az új templomba, amely Rómában lesz megtalálható. Továbbá azt fogják mondani, hogy ez lesz majd az Új Jeruzsálem, amely a Bibliában meg van jövendölve, és amelyet Isten választott vezetője védelmez – a hamis próféta.

Oly sokan fognak bedőlni ennek a nagy HAZUGSÁGNAK, mely a János Evangélistának adott Isten Szent Szavának a megcsúfolása. Minden Szót, amelyek ennek a prófétának adattak a végidőkre, megragadnak, átalakítanak és kiforgatnak, hogy megfeleljen az Antikrisztus napirendjének.

Azokat, akik nem hajlandók elfogadni ezt az új, úgynevezett befogadó egyházat, nem fogják Kereszténynek tekinteni. Őket durván bántalmazni fogják és bolondoknak tekintik majd. Ha a Szentlélek nem vezetné őket, be lennének szippantva a hamis és trágár templomba, ami elrejti azt a ronda igazságot, amely felszíne alatt húzódik meg.

Az Antikrisztus most azon munkálkodik, hogy előkészítse fellépését a világ színpadára, és ő lesz az, aki nemcsak uralkodni fog ezek fölött az egyházak fölött, de elhitetve azt, hogy ő különleges isteni ajándékokkal rendelkezik, becsapja majd az embereket. A humanitárius ügyek iránti nagy szolgálataiért fogják tisztelni. Ő, az Antikrisztus, nemzetközi kitüntetéseket fog kapni karitatív munkájáért. És aztán azt fogják mondani, hogy ő egy szent ember karizmájával rendelkezik. Nem sokkal később csodákat fognak neki tulajdonítani, míg végül azt fogja mondani, hogy ő egy Isten küldetésében járó próféta.

Sokan be fognak dőlni ennek a SZÖRNYŰ MEGTÉVESZTÉSNEK, mert a világ egyházai támogatni fogják őt, a hamis prófétától pedig megkapja a jóváhagyás pecsétjét.

Végül a világ azt fogja hinni, hogy ő Én vagyok, Jézus Krisztus. Szavaim süket fülekre fognak találni, mivel az ő jelenléte felfalja majd az egész emberiséget, kinek tapsa el fogja hallgattatni azokat, akik Isten Igaz Szavát hirdetik. De Nagy Irgalmasságomnak köszönhetően, Atyám Kezével együtt közbe fogok lépni az út minden jelentős lépésénél.

Üzeneteim a legutolsó napig sem fognak véget érni. Az Én Hangom sohasem fog meghalni. Isten azon gyermekei sem fognak meghalni soha, akik hűségesek maradnak Szent Szavához.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/azt-fogjak-mondani-hogy-ez-az-uj-templom-egy-olyan-egyhaz-mely-mindenkit-egyesit-mert-isten-minden-gyermeket-szereti/
http://igazsag-konyve7.webnode.hu

 
VÖ.:
Burke bíboros elítélte számos püspök és bíboros hallgatását az ügyben, különösen kritikus volt továbbá azokkal szemben, akik “egy új Egyházról szóló képzelgéseket terjesztenek, egy olyan Egyházról, amely a múlthoz képest teljesen más irányba tart, az Egyház számára például ‘új paradigmát’ képzelve.
http://katolikusvalasz.blog.hu/2018/04/05/burke_biboros_scalfari_pokolrol_szolo_interjuja_melyseges_botrany
 

ÉS:

TOVÁBBÁ:
http://katolikusvalasz.blog.hu/2018/04/07/_ezert_tanusitjuk_es_megvalljuk_az_aprilis_7-ei_romai_konferencia_zaronyilatkozata
—–
Római katolikus:
2018-04-08Húsvét 2. vasárnapja, az isteni irgalmasság vasárnapjaKezdőének:
Mint újszülött csecsemők kívánjatok lelki, vizezetlen tejet, hogy tőle felnőjetek az üdvösségre, alleluja. (1Pét 2,2)
vagy
Örüljetek dicsőségteknek, adjatok hálát Istennek, aki meghívott titeket a mennyek országába, alleluja. (4Ezdr 2,36-37)Könyörgés:
Örökké irgalmas Istenünk, te lángra lobbantod a neked szentelt nép hitét, amikor évről évre visszatér Húsvét ünnepe. Növeld kegyelmedet, amelyet megadtál nekünk. Add, hogy méltóképpen megértsük, milyen csodálatos, hogy megtisztultunk a keresztvíz által, újjászülettünk a Szentlélekből, és elnyertük a megváltást Krisztus vére árán. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből
Azokban a napokban: A hívő sokaság egy szív, egy lélek volt. Egyikük sem mondta vagyonát sajátjának, hanem mindenük közös volt. Az apostolok nagy erővel tanúsították Urunk, Jézus feltámadását, és mindnyájan bővelkedtek a kegyelemben.
Nem akadt köztük szűkölködő, mert akinek földje vagy háza volt, eladta, és az érte kapott pénzt elhozta, az apostolok lába elé tette, és szétosztották mindenkinek, szükségéhez mérten.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 4,32-35

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, * mivel irgalma örökké megmarad. 6. tónus.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
Előénekes: Mondja Izrael háza, hogy jó az Isten, * mivel irgalma örökké megmarad.
Mondja Áron papi háza is, * mivel irgalma örökké megmarad.
Mondják, akik félik az Urat, * mivel irgalma örökké megmarad.
Hívek: Adjatok hálát az Úrnak, mert jó * mivel irgalma örökké megmarad.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
E: Az Úr jobb keze erősnek bizonyult, * az Úrnak jobbja fölemelt engem.
Nem halok meg, hanem élek, * és hirdetem az Úr nagy tetteit.
Megfenyített az Úr és megpróbált, * de nem adott halálra engem.
H: Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, * mivel irgalma örökké megmarad.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
E: A kő, amelyet az építők félredobtak, * íme, az vált szegletkővé.
Mindezt az Úr vitte végbe, * csodálatra méltó a mi szemünkben.
Ezt a napot az Úristen adta, * örvendjünk és vigadjunk rajta.
H: Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, * mivel irgalma örökké megmarad.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
Zsolt 117,2-4.16ab-18.22-24

SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből
Testvéreim! Mindenki, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, az Isten szülötte; aki pedig a szülőt szereti, szereti a szülöttét is. Abból tudjuk meg, hogy szeretjük Isten gyermekeit, ha szeretjük az Istent, és eleget teszünk parancsainak. Mert az az Isten iránti szeretet, hogy megtartjuk parancsait. Parancsai nem nehezek.
Mert mindenki, aki az Istentől született, legyőzi a világot. És ez a győzelem – győzelem a világ fölött! – a mi hitünk. Ki győzi le a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia? Ő az, aki víz és vér által jött, Jézus Krisztus. Nem csupán víz által, hanem víz és vér által. És a Lélek tesz tanúságot róla, mert a Lélek igazság.
Ez az Isten igéje.
1Jn 5,1-6

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. * Boldogok, akik nem láttak, és mégis hittek.” Jn 20, 29 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Amikor a hét első napján (Húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.”
A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!”
Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok. Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Tamásnak pedig ezt mondta: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás így válaszolt: „Én Uram, én Istenem?” Jézus ezt mondta neki: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!”
Jézus még sok más csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, de azok nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket viszont megírták, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen benne.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 20,19-31″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-04-08

 
——
Görög katolikus:
Ő azonban negyven napon keresztül többször is megjelent az apostoloknak, beszélt nekik Isten Királyságáról, és sokféle módon meggyőzően bizonyította, hogy él. Az egyik ilyen alkalommal, amikor együtt ettek, ezt parancsolta nekik: „Az Atya megígért nektek valamit, ahogyan már beszéltem erről. Ne menjetek el Jeruzsálemből, amíg ő be nem teljesíti az ígéretét! Mert János vízbe merített be, titeket azonban néhány nap múlva Szent Szellembe fognak bemeríteni.”  “
 

Az Ige emberré lett

Kezdetben volt az Ige,[a] aki Istennel együtt volt, és maga is Isten volt. Az Ige kezdetben együtt volt Istennel. Minden az Ige által jött létre, nélküle egyetlen teremtmény sem keletkezett. Benne volt az élet, amely a világosság volt az emberek számára. A világosság[b] fénylik a sötétségben, de a sötétség sohasem tudta legyőzni, feltartóztatni vagy megérteni.

Isten küldött egy embert, akit Jánosnak[c] hívtak. Ő azért jött, hogy tanúskodjon a világosságról, s hogy mindenki halljon arról, aki a világosság, és higgyen benne. Nem ő volt a világosság, hanem azért jött, hogy tanúskodjon a világosságról mindenkinek. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+1%3A1-18&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——