Címke: örök Ige

A Paradicsom, amelyet Atyám az ő gyermekei számára teremtett, végül vissza lesz nekik szolgáltatva a maga eredeti dicsőségében

Igazság Könyve:

“2014.03.16 18:00

Drága szeretett leányom, amikor születésem által az Ige Testté lett, ez azt jelentette, hogy Isten Szent Szava testet öltött, ahogy az Atyám Könyvében meg volt jövendölve.

Isten Igéje nagyon világos, és az soha nem változik. Az mindörökre fennmarad. Ha valaki darabokra szedi Isten Igéjét, és azt úgy módosítja, hogy önmaga vagy mások érdekének megfeleljen, eretnekséggel vétkezik. Amikor Én a világba jöttem, Isten gyermekei – különösképpen földi templomának tanult szolgái – ismerték a próféciákat, melyeket Atyám Könyve tartalmaz. Nem volt titok, hogy Atyám elküldi az Ő Messiását, hogy megváltsa az emberiséget, és ezt a valóságot tanították a templomokban és beillesztették a Szentírás minden olvasatába. Mindaz, ami Atyámtól származik, maga az Igazság. Ő nem hazudik. Isten Igéje kőbe van vésve. Amit Atyám kezdetben mondott, meg fog történni. Amit Megígért, be fog teljesedni, független attól, hogy az emberiség elfogadja-e, vagy sem ezt a tényt.

Atyám az Ő Igéjét adta a világnak, majd pedig az Én – egyetlen Fia, Jézus Krisztus – születésemmel, a Testét is, s aztán megígérte az embernek az Örök Üdvösséget. Minden szó, amely a Szent Bibliában szerepel, úgy, ahogyan az az eredeti formában adatott, beleértve a Jelenések Könyvét is, maga az Igazság. Ezért, Atyám Ígéretét, amelyet a világ számára adott, hogy újra elküldi a Fiát – csak ezúttal ítélni élőket és holtakat –, nem szabad soha elutasítani. A Nagy Nap előtti időszak viharos lesz, és azon idő részleteit, amelyek Második Eljövetelemhez vezetnek, a Jelenések Könyve tartalmazza, ahogyan azt az Úr Angyala Jánosnak diktálta.

Azt mondani, hogy Atyám Könyvének egyik részét elfogadjátok, a másikat pedig nem, ez Isten Igéjének a megtagadását jelenti. Ti nem fogadhatjátok el az Igazság egyik részét, miközben a többi részre azt állítjátok, hogy Isten Igéje hazugság. Az Igazság Könyve Dániel prófétának volt megjövendölve, aztán bizonyos részeket János Evangélista is megkapott. Sok minden, amit a Jelenések Könyve tartalmaz, még kibontakozóban van. Sok ember fél annak tartalmától, és mint ilyen, megpróbálják majd tagadni azokat, mert az Igazság egy keserű pirula, amit le kell nyelni. És mégis, amikor elfogadjátok az Igazságot, az olyasvalami, amit sokkal könnyebben meg tudtok érteni, mert az világosságot hoz. A világosság azt jelenti, hogy a lelketekben békével és a szívetekben örömmel könnyebben fel tudtok készülni, mivel már tudjátok, hogy jövök megújítani a világot.

Tudni fogjátok, hogy a Paradicsom, amelyet Atyám az ő gyermekei számára teremtett, végül vissza lesz nekik szolgáltatva a maga eredeti dicsőségében.

Senki sem tudja igazán megérteni a Jelenések Könyvét, mert nem minden esemény van részletesen vagy sorrendben feljegyezve, nem is kellett annak úgy lennie. De tudnotok kell a következőt: Biztosak lehettek abban, hogy ez az az időszak, amikor a Sátán uralma megsemmisül, és ahogy az a vége felé közeledik, ő minden büntetést rám fog mérni. Ő ezt úgy fogja tenni, hogy beszivárog földi Egyházam belsejébe. Lelkeket fog lopni Tőlem, és megszentségteleníti Testemet, a Szent Eukarisztiát. De Én vagyok az Egyház, és Én vezetni fogom népemet. A Sátán nem tud elpusztítani Engem, mert az lehetetlen. Ő azonban sok lelket el tud pusztítani azáltal, hogy becsapja őket, elhitetvén velük azt, hogy ő Én vagyok.

Ahogy a világ fel lett készítve Első Eljövetelemre, most szintén felkészítés alatt áll Második Eljövetelemre. Azoknak, akik szembeszállnak Velem, miközben Én erőfeszítéseket teszek, hogy megmentsem a lelkeket, és akik átölelik ellenségeimet, tudniuk kell a következőt: Ti nem fogjátok soha Isten Hatalmát legyőzni. Ti az Igét nem fogjátok elpusztítani soha. Nektek soha nem lesz megengedve, hogy talpon maradjatok, ha megszentségtelenítitek Testemet.

Amikor a próféciák, amelyeket a Jelenések Könyve tartalmaz, kibontakoznak, nektek soha nem szabad kétségbeesnetek, mert Isten gyermekei iránt érzet Szeretete azt jelenti, hogy Ő kíméletlenül el fog bánni ellenségeivel, miközben arra fog törekedni, hogy Isteni Békéjének Kikötőjébe vigye mindazon gyermekeit, akik elismernek Engem, az Ő egyetlen Fiát. És amíg Isten ellenségei a bűbáj és a megtévesztés álarca mögött sokak lelkét el fogják lopni, sok ember megvetést fog szórni Isten Igaz Igéjére.

Azoknak mondom, akik látomással vannak megáldva: ne az ellenségeimtől féljetek, hanem Isten Haragjától, miközben leereszkedik azokra, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, akik nem lesznek okosabbak attól, ami éppen történik. Isten Szeretete Mindenható, és az Ő Hűsége minden egyes ember túléléséhez végtelen. De az ellenségeire mért Büntetése éppen olyan heves, mint amilyen végleges.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-paradicsom-amelyet-atyam-az-o-gyermekei-szamara-teremtett-vegul-vissza-lesz-nekik-szolgaltatva-a-maga-eredeti-dicsosegeben/


—–
Római katolikus:

2019-03-16

1. nagyböjti hét szombat

OLVASMÁNY Mózes ötödik könyvéből
Isten szent népének mindenki tagja lehet, ha teljes szívvel vállalja az isteni parancsok megtartását.
Mózes felolvasta az Úr törvényeit, és így oktatta a választott nép fiait: Ma azt
parancsolja neked Urad és Istened, hogy mind e szavát s rendeletét teljesítsd. Teljes szívedből és lelkedből tartsd meg tehát azokat! Te itt ma Istenednek ismerted el az Urat. Megígérted, hogy megtartod szent parancsait, rendeleteit és ősi szertartásait, és mindig engedelmeskedsz neki.
Az Úr pedig ma téged választott, hogy népe légy. Ígérte, hogy ha híven megtartod parancsait, minden nemzetnél – amelyeket saját dicsőségére és hírnevére alkotott – dicsőbbé tesz téged, hogy szent népe légy: az Úrnak, a te Istenednek ígérete szerint.
Ez az Isten igéje. 

MTörv 26,16-19

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Boldogok, akik Isten útján járnak, * és törvényét követik. (Vö. 1. vers. – 4. g tónus)
Előénekes: Boldogok, akiknek útja szeplőtlen: * akik az Úr törvényét követik.
Boldogok, akik rendelését megtartják, * őt keresik teljes szívvel.
Hívek: Boldogok, akik Isten útján járnak, * és törvényét követik.
E: Azt
parancsoltad nekünk, * hogy hűségesen
megtartsuk törvényedet.
Bárcsak arra vezetnének útjaim, * hogy
megtartsam, amit parancsoltál.
H: Boldogok, akik Isten útján járnak, * és törvényét követik.
E: Hálát adok neked tiszta szívből, * mert megtanultam igaz végzéseidet.
Megtartom, amit elrendeltél, * ne hagyj el soha engemet.
H: Boldogok, akik Isten útján járnak, * és törvényét követik.
 

Zsolt 118,1-2.4-5.7-8

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Most van itt az alkalmas idő, * most van itt az üdvösség napja. 2Kor 6,2b – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus tanítása szerint ellenségeinket is szeretnünk kell.
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Hallottátok a (régi) parancsot:
»Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet!« Én pedig ezt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket! Imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei
Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszakra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek.

Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is? Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok!”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 5,43-48″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-03-16

——
Görög katolikus:

Krisztus Jézus hűséges katonája

2.1 Fiam, Timóteus, erősödj meg a kegyelemben, Istennek irántunk való jóindulatában, amely a Krisztus Jézusban fordult felénk!

Mindazt, amit sok tanúval együtt te is hallottál tőlem, bízd rá megbízható és hűséges emberekre, akik majd képesek lesznek ezeket a tanításokat továbbadni. Vállald velem együtt a közös szenvedéseket és nehézségeket, mint Krisztus Jézus jó katonája. Aki katonai szolgálatot teljesít, az nem foglalkozik a hétköznapi élet dolgaival. Csak arra törekszik, hogy a felettese meg legyen vele elégedve!

Az atlétikai versenyen résztvevőknek a szabályok szerint kell küzdeniük, különben nem kaphatják meg a győztesnek járó koszorút!

A földjén szorgalmasan dolgozó gazdának kell elsőként részesednie a föld terméséből! Gondolkozz el ezeken a dolgokon! Az Úr segít majd megérteni, mit akarok ezekkel mondani.

Soha ne felejtsd el egy pillanatra sem, hogy Jézus Krisztus — aki Dávid király családjából származik — feltámadt a halálból! Róla szól az én örömhírem. Ezt hirdetem mindenkinek, és emiatt kell most elszenvednem, hogy láncra vertek, mint egy bűnözőt. Isten beszéde azonban nincs megbilincselve! 10 De mindent szívesen elviselek azokért, akiket Isten kiválasztott, hogy Jézus Krisztus által üdvösségre jussanak, és részesüljenek az örökkévaló dicsőségben.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Timothy+2%3A1-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

17 Tehát ezt parancsolom nektek: isteni szeretettel szeressétek egymást!”

Jézus figyelmezteti tanítványait az üldöztetésre

18 „Ha a hitetlenek gyűlölnek benneteket, jusson eszetekbe, hogy engem előbb gyűlöltek, mint titeket! 19 Ha közéjük tartoznátok, akkor ez a világ kedvelne titeket, mint a saját embereit. De ti nem tartoztok ehhez a világhoz, hiszen én kiválasztottalak titeket — ezért gyűlölnek benneteket.

20 Emlékezzetek rá, hogy megmondtam nektek: a szolga nem nagyobb, mint az ura. Ezért, ha engem üldöztek, benneteket is üldözni fognak. Másfelől, ha egyesek elfogadták és követték a tanításomat, akkor a tiéteket is követni fogják. 21 Mindezeket miattam teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki engem küldött. 22 Ha nem jöttem volna és nem beszéltem volna velük, most nem lennének bűnösök, így azonban nincs mentség a bűneikre. 23 Aki engem gyűlöl, Atyámat is gyűlöli. 24 Ha nem tettem volna közöttük olyan csodákat, amilyeneket még senki sem tett, most nem lennének bűnösök. De látták a csodákat, mégis gyűlölnek engem is, és Atyámat is.

25 Mindez azért történt így, hogy beteljesedjen, ami a Törvényükben meg van írva: »Ok nélkül gyűlöltek engem.«[b]

26 El fog jönni a Segítő, az Igazság Szelleme,[c] akit az Atyától küldök hozzátok, és ő majd tanúskodik mellettem. 27 De ti is tanúskodni fogtok rólam, mert kezdettől velem voltatok.

16.1 Mindezt azért mondom nektek, hogy majd ne érjen benneteket meglepetésként, és el ne veszítsétek a hiteteket. Ki fognak zárni titeket a zsinagógai közösségből, sőt, egyeseket meg is ölnek közületek! Akik pedig megölnek benneteket, azt fogják hinni, hogy ezzel Istennek tesznek szolgálatot. Azért teszik ezt, mert sem az Atyát nem ismerik, sem engem. Látjátok, előre megmondtam nektek! Tehát, amikor majd ezek bekövetkeznek, emlékezzetek rá, hogy én előre figyelmeztettelek titeket.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+15-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Isten a Fia által szólt hozzánk

1.1 Régen a próféták által szólt Isten az őseinkhez. Sokszor és sokféleképpen megszólította őket. Most, ezekben az utolsó napokban azonban a saját Fián keresztül szólt hozzánk, aki által teremtette a világot, és akinek mindent örökségül adott. 3 Isten láthatatlan lénye látható formában mutatkozik meg a Fiúban, aki Isten dicsőségét tükrözi vissza. Hatalmas szavával a Fiú tartja össze és kormányozza az egész világmindenséget. Ő az, aki megtisztított bennünket bűneinktől, s azután a Felséges Isten jobbja felől[a] leült a Mennyben. Isten a Fiának sokkal magasabb rangot és nagyobb hatalmat adott, mint az angyaloknak, ezért a Fiú sokkal feljebb való az angyaloknál.

Isten soha egyetlen angyalnak sem mondott ilyet:

„Te vagy a fiam,
    ma lettem az Édesapád!”,[b]

vagy ezt:

„Apja leszek,
    ő meg a fiam lesz.”[c]

Viszont, amikor Isten behozza elsőszülött Fiát ebbe a világba, így szól róla:

„Imádva boruljanak a Fiú elé
    Isten összes angyalai!”[d]

Az angyalokról pedig ezt mondja Isten:

„Angyalait szelekké[e] teszi,
    szolgáit pedig tűz lángjaivá.”[f]

A Fiúról viszont így beszél:

„Trónod, ó Isten, örökre megmarad,
    igazságos ítéletek által uralkodsz királyságodban.
Szereted az igazságot,
    és gyűlölöd a gonoszt,
ezért öntötte Isten, a te Istened
    az öröm olaját fejedre,
    s ezért emelt a társaid fölé.”[g]

10 Ezt is a Fiúról mondja:

„Kezdetben te alapoztad meg a Földet, Uram,
    és a Menny is a kezed munkája.
11 Azok el fognak tűnni,
    
de te örökre megmaradsz.
Azok elhasználódnak, ahogy a ruhák elkopnak,
12     és összehajtod őket, mint a köpenyt.

Azokat újakra fogod cserélni,
    mint az elkopott ruhákat,
de te mindig ugyanaz maradsz,
    életed évei sohasem érnek véget.”[h] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

22 Senki sem tölt új bort régi bortömlőkbe,[a] mert az új bor szétszakítja a tömlőket, amelyek így tönkremennek, ráadásul a bor is kiömlik. Az új bort új tömlőkbe kell tölteni.”

Az Emberfia a szombatnak is Ura

23 Egyszer Jézus és tanítványai egy gabonaföldön mentek keresztül. Éppen szombat volt. A tanítványok útközben letéptek néhány kalászt. 24 Emiatt a farizeusok kérdőre vonták Jézust: „Nézd csak, mit csinálnak a tanítványaid! Miért tesznek olyat, amit a Törvény szerint szombaton nem szabad?”

25 Jézus ezt válaszolta: „Sohasem olvastátok, hogy mit tett Dávid, amikor az embereivel együtt megéhezett, de nem volt semmi ennivalójuk? 26 Isten házához érkeztek, ahol abban az időben Abjátár volt a főpap. Dávid akkor evett az Isten elé helyezett szent kenyerekből, amelyekből a Törvény szerint csakis a papok ehettek, sőt, még azoknak is adott belőle, akik vele voltak!”

27 Végül ezt mondta: „A szombat ünnepe van az emberért, és nem az ember a szombatért. 28 Így hát az Emberfia úr a szombat ünnepe fölött is”.

Jézus szombaton is gyógyít

3.1 Egyszer Jézus ismét a zsinagógába ment. Volt ott egy béna kezű férfi is. Ekkor már gyanakodva lesték Jézust, hogy vajon szombaton is gyógyít-e, mert ürügyet kerestek rá, hogy vádolhassák. Jézus megszólította a béna kezű férfit: „Állj ide, a középre!”

Majd ezt kérdezte az összegyűltektől: „A Törvény szerint szombaton melyiket szabad: jót tenni valakivel, vagy ártani neki? Mi a helyes: megmenteni, vagy kioltani valakinek az életét?” De senki sem válaszolt.

Ekkor haragosan végignézett rajtuk, és sajnálta őket a szívük keménysége miatt. Majd a férfi felé fordult: „Nyújtsd ki a kezedet!” — mondta neki. A beteg kinyújtotta a kezét, és azonnal meggyógyult. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+2-3&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/03/16
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Tóra:

Példák a jóvátételi áldozatot igényelő esetekre

6.1 Az Örökkévaló szólt Mózeshez: „Előfordul, hogy valaki vétkezik és hűtlenséget követ el az Örökkévaló ellen a következő dolgokban: becsapja társát azzal kapcsolatban, amit társa rábízott, hogy őrizze meg, vagy amit zálogba adott neki, erőszakkal elvesz valamit mástól, megkárosítja, vagy becsapja társát, letagadja, hogy megtalálta, amit valaki elvesztett, hamisan esküszik az előbbi esetekben, vagy más hasonlóan esetben, amellyel társa ellen vétkezik. Ha tehát ezek közül valamelyik esetben vétkezett, és így vétkessé lett, a következőt kell tennie: vissza kell adnia, amit erőszakkal vagy csalással elvett a másiktól, vagy amit rábíztak, hogy őrizze meg, vagy amit megtalált. Amire nézve hamisan esküdött, azt is vissza kell adja, vagy meg kell térítse annak értékét. De nemcsak azt kell visszaadja, amit elvett, hanem tegye hozzá még azon fölül az ötödrészét is. Így adja vissza annak, akit megillet, azon a napon, amikor a jóvátételi áldozatot bemutatja. Ezen kívül vigyen az Örökkévalónak jóvátételi áldozatként egy ép és egészséges kost, vagy helyette a kos értékének megfelelő ezüstöt, és adja át a papnak. Ezután a pap szerezzen a vétkes számára engesztelést az Örökkévaló előtt, és az Örökkévaló megbocsát a vétkesnek azok miatt, amelyekben az vétkezett.”

Az égőáldozat bemutatása

Az Örökkévaló szólt Mózeshez: „Parancsold meg Áronnak, a fiainak és az Áron rendjéből való papoknak a következőket.

Ez az égőáldozat rendtartása: amikor az égőáldozatot az oltár tűzhelyére teszik, az maradjon ott másnap reggelig, és a tűz égjen az oltáron egész éjjel. 10 Másnap reggel a pap vegye magára lenvászonból készült papi ruháit — mind az alsó-, mind a felsőruhája ilyen legyen — azután gyűjtse össze az oltárról az elégett áldozat hamuját, és tegye az oltár mellé. 11 Ezután öltözzön át, vesse le a papi ruhákat, és vegyen fel más öltözetet, majd így vigye ki a hamut a táboron kívülre, arra a rituálisan tiszta helyre, ahová a hamut szokták vinni.

12 Az oltár tüze soha ne aludjon ki, állandóan táplálják a tüzet a papok. Tegyenek rá fát minden reggel, majd arra helyezzék el az égőáldozatokat és hálaáldozatok zsíros részeit, és égessék el azokat egészen. 13 Az oltár tüze soha ne aludjon ki, folytonosan táplálják a tüzet a papok.

Az lisztáldozat bemutatása

14 Ez a lisztáldozat rendtartása. Az Áron rendjéből való papok járuljanak az Örökkévaló elé az lisztáldozattal: vigyék azt az oltárhoz. 15 Majd az egyik pap vegyen ki abból egy tele marékkal, de úgy, hogy liszt is, olaj is legyen benne, és az összes tömjén. Ezt a kivett részt — amely az egészet jelképezi — égesse el az oltár tüzén a pap. Kedves illatú áldozat ez az Örökkévalónak.

16 Ami pedig megmarad belőle, az legyen Ároné és a fiaié, az Áron rendjéből való papoké. Ők egyék meg azt szent helyen, vagyis a Találkozás Sátorának udvarában, de kovász nélkül készítsék belőle a kenyeret. 17 Ebből semmit nem szabad felhasználni kovásszal sütött kenyérhez vagy hasonló ételekhez. Én adtam ezt a papoknak a nekem szentelt ajándékból, hogy az ő részük legyen. Ez a legszentebb rész, hiszen az Örökkévalónak fölajánlott ajándékból való, akárcsak a vétekáldozat vagy a jóvátételi áldozat esetében. 18 Csak Áron férfi leszármazottjai ehetnek abból — ez az ő részük az Örökkévalónak szentelt ajándékokból nemzedékről nemzedékre. Aki érinti ezeket az ajándékokat, az is szentté lesz.”[a]…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Leviticus+6&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Engedelmességet kívánok, nem áldozatot!

21 Ezt mondja nektek az Örökkévaló, a Seregek Ura: „Hiába hoztok nekem égő- és véresáldozatokat, inkább egyétek meg ti az összes áldozati húst! Igen, még az égőáldozatokét is, amelyeket pedig teljesen el kellene égetni az oltáron!

22 Hiszen nem kívántam én őseitektől sem, hogy áldozzanak nekem égő- és véresáldozatokat, amikor kihoztam őket Egyiptomból. 23 Hanem ezt parancsoltam nekik: Hallgassatok szavamra, és engedelmeskedjetek nekem! Akkor Istenetek leszek, ti pedig népemmé lesztek. Éljetek úgy, ahogyan mondtam nektek, hogy jól menjen a sorotok.

24 Ők azonban nem hallgattak rám, és nem engedelmeskedtek, hanem makacsul gonosz szívük elképzeléseit követték, és hátat fordítottak nekem. 25 Attól kezdve, hogy őseitek kijöttek Egyiptomból, mind a mai napig újra meg újra küldtem hozzátok szolgáimat, a prófétákat. 26 Őseitek azonban soha nem hallgattak rám, és nem engedelmeskedtek, hanem megmakacsolták magukat, és minden nemzedék gonoszabbul viselkedett, mint az előző.

27 Mondd el hát mindezeket nekik, Jeremiás, de nem fognak rád hallgatni. Ha kiáltasz is nekik, nem válaszolnak. 28 Akkor mondd nekik ezt: Olyan nemzet ez, amely nem akar Istenének, az Örökkévalónak a szavára hallgatni, és a figyelmeztetést sem fogadja el. Kiveszett közülük a hűség, kihalt az igazság, már szájukra sem veszik többé.”

Prófécia az öldöklés völgyéről

29 „Nyírd le a hajad,[a] és szórd szét!
Énekelj siratóéneket a kopasz hegytetőkön,
    mert az Örökkévaló elfordult ettől a nemzedéktől!
Elhagyta őket,
    mivel megharagudott rájuk!

30 Mert Júda népe gonoszságot művelt a szemem láttára. Utálatos bálványaikat felállították házamban, hogy tisztátalanná tegyék e házat, amely nevemet viseli — mondja az Örökkévaló. — 31 Felépítették Tófet oltárait a Ben-Hinnóm völgyében, s ott megégették fiaikat és leányaikat a tűzben, bár ezt egyáltalán nem parancsoltam nekik, sőt, még eszembe sem jutott ilyesmi.

32 Ezért eljön a nap — mondja az Örökkévaló —, amikor azt a helyet nem fogják többé Tófetnek, sem Ben-Hinnóm völgyének nevezni, hanem az Öldöklés völgyének fogják hívni. Bizony, tömegsírnak fogják használni azt a völgyet, amíg meg nem telik. 33 E nép halottai pedig az égi madaraknak és a mezei vadaknak szolgálnak majd eledelül — és nem lesz senki, aki a vadakat elűzze azokról. 34 Véget vetek Júda városaiban és Jeruzsálem utcáin minden ünneplésnek és örvendezésnek, s még a vőlegény és a menyasszony örömének is, mert puszta romhalmazzá lesz az egész ország!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jeremiah+7%3A21-66&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

8.1 „Abban az időben — mondja az Örökkévaló — Júda királyainak csontjait kiszórják a sírjaikból. Ugyanígy bánnak a régi júdabeli fejedelmek, papok, próféták és Jeruzsálem egykori lakóinak csontjaival is. A csontokat pedig odaszórják a nap, hold és az ég egész serege elé, akiket ezek a régen meghalt emberek egykor szerettek, szolgáltak, követtek, kerestek és imádtak. Ott hagyják ezeket a csontokat temetetlenül, mint ahogy a trágyát a földműves szétszórja a szántóföldön. Akik pedig még életben maradnak ebből a gonosz nemzedékből, minden helyen, ahová szétszórom őket, inkább választják majd a halált, mint az életet” — mondja a Seregek Ura.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jeremiah+8:1-3&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

22 „Szólj! — mondta nekem az Örökkévaló. —
Úgy hevernek majd szerteszét a hullák,
    mint ganéj a mezőn,
    mint levágott búza az aratók után,
    de nem lesz, aki összegyűjtse őket!”

Azzal dicsekedjen, hogy ismer engem!

23 Azt mondja az Örökkévaló:
„Ne dicsekedjen bölcsességével a bölcs,
    se erejével az erős,
    se gazdagságával a gazdag!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jeremiah+9:22-23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——–

https://www.hebcal.com/sedrot/tzav


Én most készítem fel a világot Második Eljövetelemre, és emiatt sokan utálni fognak Engem

Igazság Könyve:
“2013.12.09 16:15

Drága szeretett leányom, semmi sem sért jobban Engem, mint az, amikor azok, akik ismerik az Atyám Könyve által a világnak adott Tanításaimat, de mégis úgy értelmezik Isten Szavát, hogy az megfeleljen vágyaiknak. Azok, akik megpróbálnak mások fölött zsarnokoskodni, és akik Szent Szavamat eszközként használván, gyötrik őket, súlyos hibát követnek el. Ők nem a Szeretet Ajándékát használják az Igazság átadásában, hanem annak ellenkezőjét, az ereikben folyó gyűlöletet, amelyet a büszkeség bűne okoz. Nem tudjátok, hogy az Én Igém örökkévaló? Ez olyan egyszerű, hogy minden ember – beleértve azokat is, akik gyenge értelemi képességgel születtek, valamint azokat, akiknek nincs tudomásuk Rólam – meg tudja érteni, hogy mi az, amit mondok Nekik. Miért is értelmezném Szavamat egyeseknek egyféleképpen, másoknak pedig másképpen?Atyám Parancsa szerint most készítem fel a világot Második Eljövetelemre, és ezért sokan fognak utálni Engem. Azok közületek, akik azt gondolják magukról, hogy a kevés kiválasztott elithez tartoznak, és akik önjelölt próféták, nem alkalmasak arra, hogy megtöröljék Lábamat: annyira tele vagytok gyűlölettel. A gonosz szellem ösztönöz benneteket, és annyira büszkék vagytok, hogy érzéketlenek vagytok a Szentlélek Igaz Hangjára. A Szentlélek nem tudna soha rátok, a megkeményedett, gyűlölettel teli lelkekre ereszkedni, mivel ti nem Engem képviseltek. Nektek, akik megértitek a Legszentebb Könyvbe, a Bibliába foglalt Igazságot, tudnotok kell, hogy nem szabad visszaélnetek a tudás ezen Nagy Ajándékával. Nektek nem szabad abból soha semmit elvennetek, vagy bármit is hozzátennetek. Azzal sem szabad próbálkoznotok, hogy új értelmezéseket és jelentéseket alkossatok belőle.

Én mindnyájatokat felkészítelek, mert egyébként a legtöbben nem fogadnák el közületek Isteni Irgalmasságomat. Ha Én nem készítenélek fel benneteket rendesen, akkor nem állnátok készen. És mégis mindazonáltal, hogy Én beszélek most Hozzátok, közületek sokan sértegetnek Engem. Ha rosszat tesztek másoknak, nagy szenvedésben lesz részetek. Nektek, akik rosszat tesztek másoknak, s aztán azt mondjátok, hogy ezt az Én Nevemben teszitek, tudnotok kell, hogy soha nem csatlakozhattok Hozzám a Paradicsomban. Ha elutasítjátok Isten Szavát, nem fogjátok soha elfogadni az Igazságot. Annyira makacsok vagytok, annyira el vagytok telve önmagatokkal és önigazolással, hogy nem vagytok képesek azt az Igaz Szeretetet érezni, amely egyedül csak Tőlem, Jézus Krisztustól jöhet. Távozzatok Tőlem, nem ismerlek benneteket! Ti nem Tőlem valók vagytok.

A gonosz szelleme sokakat meg fog győzni arról, hogy Igazságosságom annyira irgalmas, hogy mindenki felvételt fog nyerni Új Paradicsomomba. Hamarosan minden Igazságot, amelyekről az Evangéliumok tanúskodnak, felül fognak vizsgálni, és ezután különböző megvilágításban fognak értelmezni. Sokan meg lesznek tévesztve, és nem fognak törődni azzal, hogy felkészítsék a lelküket, beleértve azokat is, akik hisznek Második Eljövetelemben. Ez a hamis biztonságérzet lesz a legnagyobb megtévesztés, amit annak érdekében dolgoztak ki, hogy megtagadják az embertől az Isten Országához való természetes jogát. Ahol az ember nem keresi a kiengesztelődést a bűneire nyert bocsánat által, ott a megváltás sem lehetséges az Én Szememben.

Igazságosságom Keze le fog sújtani az emberiségre. Én külön fogom választani a hálátlan lelkeket – azokat, akik úgy döntenek, hogy az aranyból és ezüstből készült hamis isteneket és az e világi büszke vezetőket bálványozzák – a szelídektől és az alázatosaktól. Irgalmat fogok gyakorolni azokkal szemben, akik Hozzám könyörögnek, hogy védjem meg őket, de azok a hangoskodó és telhetetlen önjelölt próféták, akik visszatartják Tőlem a lelkeket, nem fogják soha Irgalmamat keresni, mert büszkeségük csak arra fog szolgálni, hogy örökre elszakadjanak Tőlem.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/en-most-keszitem-fel-a-vilagot-masodik-eljovetelemre-es-emiatt-sokan-utalni-fognak-engem1/

 

—–
Római katolikus:
12-08A Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatása

OLVASMÁNY a Teremtés könyvéből
Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé.
Az (első) ember és felesége a bűn elkövetése után elrejtőztek az Édenkert fái között. De az Úristen hívta az embert, és így szólt hozzá: „Hol vagy?” Ő így válaszolt: „Hallottam lépteidet a kertben, s féltem, mert mezítelen vagyok, tehát elrejtőztem.”
De Isten így szólt: „Ki adta tudtodra, hogy mezítelen vagy? Talán ettél a fáról, amelyről megtiltottam, hogy egyél?”
Az ember így válaszolt: „Az asszony, akit mellém rendeltél, ő adott nekem a fáról, ezért ettem.”
Az Úristen megkérdezte az asszonyt: „Mit tettél?” Az asszony így felelt: „A kígyó vezetett félre, azért ettem.”
Az Úristen így szólt a kígyóhoz: „Mivel ezt tetted, átkozott leszel minden állat és a mező minden vadja között Hasadon csúszol, és a föld porát eszed életed minden napján. Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Az (ő ivadéka) széttiporja fejedet, te pedig a sarkát mardosod.”
Az ember Évának nevezte feleségét, mert ő lett minden élő anyja.
Ez az Isten igéje.
Ter 3,9-15.20

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Énekeljetek az Úrnak új éneket, * mert csodás dolgokat művelt. Vö. 2b. vers.
Előénekes: Zengjetek az Úrnak új éneket, * csodálatra méltó, amit művelt.
Diadalt aratott jobbjával, * győzelmet Szentséges karjával.
Hívek: Énekeljetek az Úrnak új éneket, * mert csodás dolgokat művelt.
E: Az Úr megmutatta szabadító erejét, * igazságosságát feltárta a népek előtt.
Emlékezetébe idézte jóságát és hűségét * Izrael népe iránt.
H: Énekeljetek az Úrnak új éneket, * mert csodás dolgokat művelt.
E: Meglátta a föld minden határa, * szabadulást Istenünk hozott nekünk.
Minden földek, zengjetek az Úrnak öröméneket, * ujjongjatok és zsoltárt mondjatok.
H: Énekeljetek az Úrnak új éneket, * mert csodás dolgokat művelt.
Zsolt 97,1.2-3ab.3cd-4

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Isten Krisztusban választott ki minket a világ teremtése előtt, hogy fogadott fiakká legyünk.
Testvéreim!
Áldott legyen az Isten, Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki Lelkének minden mennyei áldásával megáldott minket Krisztus által. Őbenne választott ki minket a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk színe előtt. Szeretetből eleve arra rendelt minket, hogy akaratának tetszése szerint Jézus Krisztus által fogadott fiakká legyünk, és magasztaljuk fölséges kegyelmét, amellyel szeretett Fiában jóságosan megajándékozott minket.
Őbenne nyertük el mi is az örökséget annak rendelése szerint, aki mindent szabad elhatározásából tesz. Szolgáljunk hát fölsége dicsőségére, mi, akik már korábban is Krisztusba vetettük reményünket.

Ez az Isten igéje.
Ef 1,3-6.11-12

ALLELUJA
Üdvöz légy, Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van véled, * áldottabb vagy te minden asszonynál. Lk 1,28 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van.
Abban az időben:
Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!” Ennek hallatára Mária zavarba jött, és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez.
Az angyal azonban folytatta: Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!
Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta neki: „A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, ki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen.”
Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!”
Ezután az angyal eltávozott.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 1,26-38″

https://igenaptar.katolikus.hu/2019/nap/index.php?holnap=2018-12-08

——
Görög katolikus:
16 én is mindig hálát adok Istennek, amikor imádkozom értetek.

17 Azt kérem, hogy Urunk, Jézus Krisztus Istene, a dicsőséges Atya-Isten töltsön be titeket a Szent Szellemmel, aki bölccsé tesz, kijelenti és igazán megismerteti veletek Istent. 18 Azt kérem Istentől, hogy nyissa meg szívetek szemét, hogy fel tudjátok fogni, milyen reménységre hívott el titeket, és milyen dicsőséges az a hatalmas örökség, amit Isten a saját szent népének szánt.

19 Imádkozom, hogy megtudjátok, milyen mérhetetlenül nagy Isten ereje, amely hatékonyan működik bennünk, hívőkben. Ugyanez az erő mutatkozott meg akkor is, 20 amikor az Atya feltámasztotta Krisztust a halálból, és a Mennyben a jobbjára ültette.

21 Így lett Krisztus sokkal hatalmasabb, mint az összes uralkodó, hatalmasság, erő vagy király, vagy bármilyen más hatalom — de nemcsak a jelenlegi, hanem a következő korokban is. 22 Isten tehát mindent Krisztus lába, vagyis a hatalma alá helyezett. Ugyanakkor mindenekfelett Krisztust tette „fejévé” az Eklézsiának, 23 amely viszont a „teste” Krisztusnak. Az Eklézsiát minden tekintetben Krisztus tölti be és teszi teljessé — mint ahogyan minden mást is ő tesz teljessé és befejezetté.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ephesians+1%3A16-23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A mustármag és a kovász példázata

18 Jézus ezt mondta: „Milyen az Isten Királysága? Mihez hasonlítsam? 19 Olyan az, mint a mustármag, amelyet valaki elvet a kertjébe. Amikor a mag kifejlődik, a növény szinte fává nő! Még a madarak is fészket raknak az ágai között.”

20 Majd így folytatta: „Mihez is hasonlítsam Isten Királyságát? 21 Hasonló ehhez: egy asszony kovászt kevert három mérce[a] lisztbe, majd állni hagyta, amíg az egész tészta megkelt.”

A keskeny ajtó

22 Jézus Jeruzsálem felé közeledett, és közben falvakon és városokon ment keresztül. Útközben mindenhol tanított. 23 Egyszer valaki megkérdezte tőle: „Uram, csak kevesen fognak üdvözülni?”

Ő pedig így felelt: 24 „Teljes erővel igyekezzetek, hogy be tudjatok menni a keskeny ajtón! Mert mondom nektek: sokan próbálnak majd bejutni rajta, de nem sikerül nekik. 25 Ha pedig a ház ura egyszer felkel, és bezárja az ajtót, ti kint maradtok. Akkor majd kopogtattok, és azt mondjátok: »Uram, nyiss ajtót nekünk!« De ő ezt feleli: »Nem ismerlek titeket, s nem tudom, honnan jöttetek.« 26 Erre ti majd így válaszoltok: »De hiszen együtt ettünk és ittunk veled, és az utcáinkon tanítottál.«

27 Ő azonban ezt fogja válaszolni: »Nem tudom, honnan jöttetek! Menjetek innen, ti gonosztevők!« 28 Akkor majd meglátjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákóbot, és az összes prófétát Isten Királyságában, de ti nem mehettek be oda! Akkor majd sírni fogtok, és fogaitokat csikorgatjátok! 29 Sokan jönnek majd keletről, nyugatról, északról és délről, és asztalhoz ülnek Isten Királyságában.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+13%3A18-29&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

—–
 
 
Szerkesztői észrevétel:

“…21 Nem mindenki fog bemenni Isten Királyságába, aki azt mondja nekem: »Uram, Uram!« Csak az megy be, aki megteszi, amit Mennyei Atyám akar. 22 Sokan mondják majd nekem azon a napon: »Uram, Uram! Hát nem a te nevedben prófétáltunk? Nem a te nevedben űztük ki a gonosz szellemeket? Nem a te nevedben tettünk sok csodát?« 23 Akkor világosan megmondom nekik: »Semmi közötök hozzám, sohasem ismertelek titeket! Menjetek előlem, ti törvényszegők!«”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+7%3A15-23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 


—–
Tóra:
18 Ekkor Júda közelebb lépett Józsefhez, és így folytatta: „Uram, kérlek, engedd meg, hogy még egyszer szólhassak hozzád! Ne haragudj meg rám ezért, hiszen olyan vagy számunkra, mintha a fáraó előtt állnánk. 19 Az előző alkalommal te, uram, megkérdezted, él-e még atyánk, és van-e még testvérünk. 20 Mi elmondtuk, hogy él még idős atyánk, és vele van a legfiatalabb öcsénk, aki akkor született, amikor atyánk már idős volt. Öcsénk testvére meghalt, így ő az egyetlen gyermeke anyjának, ezért atyánk nagyon szereti, és ragaszkodik hozzá. 21 Uram, te azt mondtad szolgáidnak: »Hozzátok elém öcséteket, hadd lássam a saját szememmel!« 22 De mi azt feleltük, hogy ez lehetetlen, mert ha öcsénket elválasztjuk atyánktól, abba atyánk belehal. 23 Uram, te azt mondtad erre: »Színem elé ne kerüljetek, ha öcséteket nem hozzátok magatokkal!« 24 Ezt mi is megmondtuk szolgádnak, atyánknak, amikor innen visszatértünk hozzá.25 Atyánk egy idő múlva ismét el akart küldeni bennünket, hogy gabonát vásároljunk uramtól, 26 de mi azt feleltük neki: »Ha legkisebb öcsénket is elengeded velünk, akkor elmegyünk, de ha nem, akkor nem kerülhetünk a kormányzó színe elé.« 27 Akkor atyánk, szolgád, ezt válaszolta: »Tudjátok jól, hogy Ráhel, a feleségem csak két fiút szült nekem. 28 Az egyiket elengedtem, és azóta nem láttam, mert széttépte egy vadállat. 29 Ha most ezt a kisebbiket is elviszitek tőlem, és valami baj éri, akkor ősz fejemet búval borítva bocsátjátok a sírba.« 30 Kérlek, uram, gondold meg, mi történne, ha a fiú nélkül térnénk vissza szolgádhoz, atyánkhoz! Hiszen atyám egész lelkével ragaszkodik ehhez a fiához! 31 Ha meglátja, hogy nem hoztuk vissza a fiút, azt nem éli túl, és mi leszünk a felelősek haláláért! Így szolgáid atyjuk ősz fejét búval borítva bocsátják alá a sírba!”https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+44%3A18-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
—–
https://www.hebcal.com/sedrot/vayigash
“2013.12.07 14:25

Felemészt a fájdalom minden alkalommal, amikor letekintek azokra az emberekre, akik nem ismernek Engem, vagy nem értik, hogy mi történik a világban, miközben az Én Időm szinte már elérkezett hozzájuk. Ezeket a lelkeket csaknem lehetetlen lesz már felkészíteni, mert ők nem fogják soha megnyitni a fülüket Isten Igaz Szavára. Így tehát szükséges, hogy imáitokkal Irgalomért könyörögjetek számukra. Én el fogom árasztani őket Kegyelmemmel, de ez egy bonyolult feladat lesz.

Hívom az egész világot, hogy hallgassa meg még ma ezt a Hívásomat.

Az Én Időm szinte elérkezett, azaz elérkezett végre az idő Isten számára, hogy a Szívem utolsó dobbanása és Kereszthalálom pillanata óta a legnagyobb megnyilatkozásban Ismertté tegye Magát a világ számára.


Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/en-mindenekelott-a-nagy-irgalmassag-istene-vagyok/