Igazság Könyve:
„ Hordozzátok keresztemet
Nyomtatóbarát változat
2010. Jan. 16. 15 óra
…
A sátán napjai meg vannak számlálva
A sátán tudja, hogy itt a Földön meg vannak számlálva napjai, ezért arra fog törekedni, hogy minél több kárt okozzon. Hívei tevékenykedései felgyorsulnak, rögtön támadásba kezdenek, hogy mindenben kárt tehessenek. Szörnyű tetteik, amelyeket szemeitek előtt visznek végbe, meg fognak lepni benneteket, de csak rövid ideig fognak tartani.
Gyermekeim, a hit, amely a mindennapos, rendszeres ima által megerősödik, segíteni fog a rémtettek kiirtásában. Vonuljatok vissza, gyermekeim, és fedezzétek fel újra tanításaimat. Helyezzetek vissza Engem az életetekbe. Ismét vegyetek fel Engem szívetekbe, úgy, hogy karjaimba zárhassalak benneteket. Engedjétek, hogy lelki tökéletességre vezesselek benneteket, hogy amikor az Ég és Föld egyesülni látszik, készen legyetek az örök életre.
Hétköznapjaitokban is kövessétek példámat. Hordozzátok Keresztemet, még akkor is, ha túl nehéznek tűnik számotokra. Sohase féljetek felvenni keresztemet, mert csak annyit kell hordoznotok, amennyire képesek vagytok.
…”
https://masodikeljovetel.hu/hordozzatok-keresztemet
„ A Figyelmeztetés: Jézus második eljövetele közel van, alkalom lelketek megmentésére
Nyomtatóbarát változat
2011. január 12. szerda, 15.00
Leányom, tegnapi üzenetem szigorú volt. Sokan, miután ezt az üzenetet elolvassák, azt fogják mondani, hogy „Az Úr nem így szól hozzánk”. De ők ezt honnan is tudhatnák? Azokról a gyermekeimről beszélek, akik másoknak ki vannak szolgáltatva és szenvednek. Isteni Irgalmasságom által szólok hozzátok azért, hogy megmentésetekben segítségetekre legyek, és hogy az új Paradicsomban egyesülve, egy szent család lehessünk.
Egyetlen lelket sem szeretnék elveszíteni. Most már egyre fontosabb, hogy meghalljátok Hangomat.
A hitetleneknek nehezükre esik
Megértem, hogy sok gyermekemnek, különösen a hitetleneknek nehéz a halál utáni életben hinni. Ők kizárólag csak a világi ügyekkel foglalkoznak, a túlélésért küzdenek, közben a lelki életet annyira elhanyagolják, hogy nem tudnak már hinni az elkövetkező életben. Nekik most kell magukba szállniuk. Azt hiszik, hogy a halál után vége mindennek, hogy ez az egyetlen világ, amiért aggódniuk kell. Mennyire el vagyok keseredve ezekért a rossz útra tévelyedett lelkekért! Ha csak egy futólagos pillantást vethetnének arra, amit a Paradicsom kínál számukra, akkor napjaikat csak imával és dicsőítéssel töltenék, és hálával magasztalnának Engem és a Mennyei Atyát.
Az új világ valóság, amit mindenkinek megígértem. Áldottak mindazok, akik ezt a valóságot nem felejtették el, és akik a mai napig mindennap imádkoznak Hozzám. Mennyire szeretem híveimet! Mégis mennyit szenvedek értük! Ezek a jámbor hívek mindent megtesznek, hogy létezésemről másokat is meggyőzzenek. Nevemért mégis kinevetik és kigúnyolják őket. Mennyire megtöri ez Szívemet!
A túlvilági lelkek vágyakoznak mindazokért, akik elhagyták hitüket
Ha tudnátok, hogy a túlvilági lelkek mennyire vágyakoznak azokért, akik elhagyták a hitüket! Azok a hozzátartozóitok, akik Atyám békés birodalmát élvezik, állandóan imádkoznak és közbenjárnak értettek. Amit nem tudtok, az a következő: ha időt szántok arra, hogy elbeszélgessetek Velem – saját szavaitokkal – és arra kértek, hogy vezesselek benneteket, válaszolni fogok még akkor is, ha hitetek langyos. Ti pedig tudni fogjátok, hogy Én válaszoltam. Gyermekeim, forduljatok most felém és saját szavaitokkal kérjétek, hogy erősítsem meg hiteteket.
Gondoljátok át azokat a tanításokat, amelyeket ebben az üzenetben adtam nektek, és gondoljátok át a Szentírás tanításait, és tudni fogjátok, hogy milyen életet kellene élnetek. Nagyon közel az idő, amikor leleplezem irgalmasságom által mindazokat, akik nem tartották be tanításaimat, és feltárom előttük azokat a bűnöket, amelyeket életük során elkövettek.
….”
https://masodikeljovetel.hu/figyelmeztetes-jezus-masodik-eljovetele-kozel-van-alkalom-lelketek-megmentesere
„ 2011. A megtisztulás éve
Nyomtatóbarát változat
2011. Január 11. és 12-én, 23.45-től 0:30-ig
Szeretett leányom, végre újra egyesülhetünk. Az elmúlt napokban olyan mértékben alakult át lelked állapota, hogy képes legyen befogadni üzeneteimet. Ne félj szívedbe fogadni ezeket az üzeneteket, mert azok közül, amelyeket eddig a világ számára adtam, ezek a legsürgetőbbek, még akkor is, ha időigényesek.
2011-es évben megkezdődik az átalakulás, a megtisztulás folyamata, amelyet milliónyi ember, szerte a világon tanúsítani fog. Az ima segít ugyan a világ katasztrófáinak elhárításában, de most már sajnos ez nem elég ahhoz, hogy visszafogja az Örök Atya kezét, amely rövidesen lesújt az emberiségre.
Most már mindenki tisztán láthatja mindazokat a rossz tetteket, a lélek és a test szennyezettségét, amelyek a jelen világot jellemzik. Itt az idő, hogy megálljanak mindazok, akik csak a mindennapos dolgokkal vannak elfoglalva, hogy mindazt tudatosítsák, ami a szemük előtt történik.
Az ördög, a sötétség erőivel működik, és nagy pusztítást végez, ezért már a mindennapos gyilkosság is normális lett, olyannyira, hogy a tettesekkel szemben az emberiség már érzéketlené vált. Ennek a társadalomnak az egoizmus és a kapzsiság lettek az urai. Vezetőitek és politikusaitok hatalomvággyal vannak eltelve, és legtöbb esetben a ti jólétetek teljesen mindegy számukra. Ha az öngyilkosságok száma megszaporodik, az csak a csalótól van, az ördögtől, mert a társadalomban a kétségbeesés érzését kelti..
Nem nyilvánítja ki magát, de ott van minden nyílt demonstráción, amely dicsőíti a szexuális erkölcstelenséget és a súlyos testi sértéseket másokkal és önmagukkal szemben.
A luxuscikkek iránti állandó hajsza fogva tart benneteket, mert ezeket családotok jóléte fölé helyezitek. Miközben gyermekeim ezeket az üres álmokat kergetitek, az idő múlásával lassan megtapasztaljátok, hogy táplálék nélkül maradtatok. Ezek az értékek és a hasztalan dolgok nem fogják üres gyomrotokat megtölteni, sem üres lelketeket, pedig ezeket táplálni kell. Ezek táplálását csak ima által, különösképpen a szervezett csoportos ima által érhetitek el.
…
Miért bűntettek engem a szeretetlenséggel?
Az én gyermekeim még ennek a szép bolygónak is hátat fordítottak, amelyet az Isteni Atya, a világmindenség Megteremtője, oly nagy szeretettel ajánlott fel nektek. Mit tettetek? Miért bűntettek engem szeretetetek hiányával? Mindezt Megváltótokkal teszitek? Miért mondotok le a legfontosabb szükségletekről, vagyis arról, hogy a lelketeket tápláljátok, hogy szomjatokat oltsátok, hogy megismerjétek Atyám birodalmát, a Mennyországot, melyet örökségül ígért nektek? Gyermekeim, ti a saját üdvösségeteknek fordítotok hátat! Észre sem veszitek? Higgyétek el, hogy nem menthetlek meg benneteket, ha lelkiismereteteket most meg nem vizsgáljátok, és ha nem imádkoztok vezetésetekért.
…”
https://masodikeljovetel.hu/2011-megtisztulas-eve
„… Az új világ valóság, amit mindenkinek megígértem. Áldottak mindazok, akik ezt a valóságot nem felejtették el, és akik a mai napig mindennap imádkoznak Hozzám. Mennyire szeretem híveimet! Mégis mennyit szenvedek értük! Ezek a jámbor hívek mindent megtesznek, hogy létezésemről másokat is meggyőzzenek. Nevemért mégis kinevetik és kigúnyolják őket. Mennyire megtöri ez Szívemet!
A túlvilági lelkek vágyakoznak mindazokért, akik elhagyták hitüket
Ha tudnátok, hogy a túlvilági lelkek mennyire vágyakoznak azokért, akik elhagyták a hitüket! Azok a hozzátartozóitok, akik Atyám békés birodalmát élvezik, állandóan imádkoznak és közbenjárnak értettek. Amit nem tudtok, az a következő: ha időt szántok arra, hogy elbeszélgessetek Velem – saját szavaitokkal – és arra kértek, hogy vezesselek benneteket, válaszolni fogok még akkor is, ha hitetek langyos. Ti pedig tudni fogjátok, hogy Én válaszoltam. Gyermekeim, forduljatok most felém és saját szavaitokkal kérjétek, hogy erősítsem meg hiteteket. …”
———-
Római katolikus:
“2021-01-30
3. évközi hét szombat
SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
A hit hősei abba az országba vágyódtak, amelyet nem emberkéz épített.
Testvéreim!
A hit szilárd bizalom abban, amit remélünk, meggyőződés arról, amit nem látunk. Őseink ebből merítettek bizonyosságot.
Ábrahám hitből engedelmeskedett a hívásnak, hogy költözzék arra a vidékre, amelyet örökségül kellett kapnia. Elindult anélkül, hogy tudta volna, hová megy. Hittel telepedett le az ígéret földjén, idegen országban. Sátorban lakott Izsákkal és Jákobbal, akik ugyanazt az ígéretet örökölték. Várta ugyanis azt a szilárd alapokon nyugvó várost, amelyet majd az Isten tervez és épít.
Sára is a hitében kapta az erőt, hogy előrehaladott kora ellenére anya lehessen, mert hűségesnek tartotta azt, aki az ígéretet tette. Ezért ettől az egytől, noha már nem volt fiatal, annyian származnak, mint az égen a csillag, vagy mint a tengerpart megszámlálhatatlan fövenye.
Hitben hunytak el ők mind, de anélkül, hogy az ígéret teljesedését megérték volna; csak messziről látták és üdvözölték, elismerve, hogy vándorok és jövevények a földön. Akik így beszélnek, megvallják, hogy hazát keresnek.
Ha arra a földre gondoltak volna, ahonnan kijöttek, lett volna alkalmuk a visszatérésre. De egy jobb haza után vágyódtak, a mennyei után. Ezért az Isten sem szégyelli, hogy Istenüknek hívják, hiszen hazát készített nekik.
Ábrahám hittel áldozta fel Izsákot, amikor az Isten próbára tette. Kész volt feláldozni egyszülöttjét, ő, aki ígéretképpen kapta, és hallotta: „Izsák által lesznek utódaid.” Biztosra vette, hogy az Isten képes a halottakat is feltámasztani. Ezért vissza is kapta, mintegy előképül.
Ez az Isten igéje.
Zsid 11,1-2.8-19
VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Áldott az Úr, atyáink Istene, * mert meglátogatta az ő népét. (Vö. 68. vers. – 8. G tónus)
Előénekes: Erős szabadítót támasztott minékünk, * szolgájának, Dávidnak családjából,
amint szólott a szentek szájával, * ősidők óta a próféták ajka által.
Hívek: Áldott az Úr, atyáink Istene, * mert meglátogatta az ő népét.
E: Megszabadít az ellenség kezéből, * mindazoktól, akik gyűlölettel néznek minket.
Atyáinkkal irgalmat gyakorol, * hogy szent szövetségére emlékezzék,
H: Áldott az Úr, atyáink Istene, * mert meglátogatta az ő népét.
E: az esküre, amelyet Ábrahám atyánknak esküdött, * hogy nekünk váltja be, amit ígért,
hogy félelem nélkül és megszabadulva az ellenség kezéből, * neki szolgálatot teljesítsünk:
Szentségben és igazságban járjunk előtte * napról napra, amíg élünk.
H: Áldott az Úr, atyáink Istene, * mert meglátogatta az ő népét.
Lk 1,69-70.71-72.73-75
ALLELUJA
Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, * hogy örökké éljen minden őbenne hívő. Jn 3,16 – 1 D2. tónus.
† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Kicsoda Jézus, hogy még a szél és a tenger is engedelmeskedik neki?
Egy napon Jézus, amikor este lett, így szólt tanítványaihoz: „Keljünk át a túlsó partra.” Erre azok elbocsátották a tömeget, és Jézust magukkal vitték úgy, ahogy ott volt a bárkában.
Más csónakok is voltak velük. Nagy szélvihar támadt, a hullámok a bárkába csaptak, úgyhogy az már-már megtelt. Ő a bárka végében egy vánkoson aludt. Felkeltették és megkérdezték: „Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” Erre fölkelt, ráparancsolt a szélre, és ezt mondta a tengernek: „Hallgass el, nyugodj meg!” A szél elállt, és nagy csendesség lett.
Ekkor hozzájuk fordult: „Miért féltek? Még mindig nincs bennetek hit?” Nagy félelem fogta el ugyanis őket. Egymást kérdezgették: „Ki lehet ez, hogy még a szél és a tenger is engedelmeskedik neki?”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 4,35-41 „
https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-01-30
„… Miért bűntettek engem a szeretetlenséggel?
Az én gyermekeim még ennek a szép bolygónak is hátat fordítottak, amelyet az Isteni Atya, a világmindenség Megteremtője, oly nagy szeretettel ajánlott fel nektek. Mit tettetek? Miért bűntettek engem szeretetetek hiányával? Mindezt Megváltótokkal teszitek? Miért mondotok le a legfontosabb szükségletekről, vagyis arról, hogy a lelketeket tápláljátok, hogy szomjatokat oltsátok, hogy megismerjétek Atyám birodalmát, a Mennyországot, melyet örökségül ígért nektek? Gyermekeim, ti a saját üdvösségeteknek fordítotok hátat! Észre sem veszitek? Higgyétek el, hogy nem menthetlek meg benneteket, ha lelkiismereteteket most meg nem vizsgáljátok, és ha nem imádkoztok vezetésetekért.
…”
————
Ortodox (Görög keleti):
“8 Látjátok, nektek adom ezt a földet! Induljatok hát, és vegyétek birtokba, mert az Örökkévaló megesküdött őseiteknek: Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, hogy ezt nekik és utódaiknak adja”.
Mózes vezetőket választ
9 Azután Mózes így folytatta: Abban az időben történt, hogy azt mondtam nektek: Számomra már túl nehéz feladat, hogy egyedül viseljem a kormányzás terhét. 10 Hiszen Istenünk, az Örökkévaló megszaporított benneteket, és oly sokan vagytok, mint az égen a csillagok. 11 Bárcsak még jobban megsokasítana titeket az Örökkévaló, ősapáitok Istene, hogy legyetek ezerszer ennyien, és áldjon meg benneteket, ahogyan megígérte!
„… Vezetőitek és politikusaitok hatalomvággyal vannak eltelve, és legtöbb esetben a ti jólétetek teljesen mindegy számukra. Ha az öngyilkosságok száma megszaporodik, az csak a csalótól van, az ördögtől, mert a társadalomban a kétségbeesés érzését kelti. …”
15 Választottatok minden törzsből bölcs és megbízható férfiakat, én pedig kineveztem őket vezetőkké. Közülük egyeseket 1 000, másokat 100, 50, illetve 10 harcosból álló katonai egységek parancsnokaivá tettem, illetve tisztviselőkké neveztem ki.
16 Megint másokat bíráknak jelöltem ki, és meghagytam nekik: Amikor peres ügyben kell ítéletet hoznotok, mindenkit gondosan hallgassatok ki, és igazságosan ítéljetek! Ne legyetek tekintettel arra, hogy a peres felek Izráel népéből, vagy a közöttetek lakó idegen népekből valók. 17 Ne legyetek részrehajlók: egyforma mértékkel ítéljetek, akár egyszerű nincstelen ember, akár gazdag vezető kerül elétek! Ne hagyjátok magatokat megfélemlíteni, mert az ítélethozatal Isten ügye! Ha pedig olyan esettel találkoztok, amely számotokra túl nehéznek tűnik, akkor hozzátok elém a peres feleket, majd én ítélek közöttük.”
https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Deuteronomy%201:8-11,%2015-17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
„… Gyermekeim, a hit, amely a mindennapos, rendszeres ima által megerősödik, segíteni fog a rémtettek kiirtásában. Vonuljatok vissza, gyermekeim, és fedezzétek fel újra tanításaimat. Helyezzetek vissza Engem az életetekbe. Ismét vegyetek fel Engem szívetekbe, úgy, hogy karjaimba zárhassalak benneteket. Engedjétek, hogy lelki tökéletességre vezesselek benneteket, hogy amikor az Ég és Föld egyesülni látszik, készen legyetek az örök életre. …”
„14 Nézzétek! Ami csak a világon van, az mind Istenünké, az Örökkévalóé: az ég és a legmagasabb menny, meg a föld és minden, ami ezekben van. 15 Mégis, mindezek közül csak ősapáinkat szemelte ki, őket szerette meg, és csak az ő utódaikat választotta ki magának valamennyi nép közül — vagyis bennünket! Így van ez mind a mai napig.
16 Ne makacskodjatok tovább, hanem változtassátok meg a szíveteket[a], hogy ezentúl engedelmesen kövessétek az Örökkévalót! 17 Mert Istenünk, az Örökkévaló az Istenek Istene és az Urak Ura! Mindenki másnál sokkal nagyobb és hatalmasabb, félelmetes és rettenetes Isten, megvesztegethetetlen és nem részrehajló az ítélethozatalban. 18 Igazságot szolgáltat az árváknak és özvegyeknek, szereti még a közöttetek lakó idegeneket is: ellátja őket élelemmel és ruhával. 19 Szeressétek ezért ti is az idegeneket, hiszen ti is jövevények voltatok Egyiptomban!
20 Tiszteld és féld Istenünket, az Urat! Őt szolgáld, hozzá ragaszkodj, és csak az ő nevére esküdj! 21 Dicsérjétek az Örökkévalót, mert egyedül ő a mi Istenünk, aki szemetek láttára nagy és csodálatos dolgokat vitt végbe! „
https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Deuteronomy%2010:14-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
——–
https://oca.org/readings/daily/2021/01/30
—–
http://budapest.orthodoxia.org/2020/04/04/egyhazkozsegi-hirlevel-217/
——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
———
Tóra:
„Jetró tanácsot ad Mózesnek
18 Jetró, Midján papja, Mózes apósa hallott arról, amit Isten Mózessel és népével tett, hogy az Örökkévaló kiszabadította Izráel népét Egyiptomból. 2 Akkor Jetró elhatározta, hogy meglátogatja Mózest. Maga mellé vette a leányát, Cippórát, Mózes feleségét, akit Mózes korábban hazaküldött. 3 Magával vitte Mózes és Cippóra két fiát is, és együtt indultak útnak. (Mózes, amikor az első fia megszületett, a Gérsóm[a] nevet adta neki, mert azt mondta: „Jövevény lettem idegen földön.” 4 Második fiát Eliézernek[b] nevezte, mert azt mondta: „Apám Istene megsegített, és megszabadított a fáraótól, aki meg akart ölni.”) 5 Tehát Jetró és vele Cippóra, meg annak két fia együtt mentek Mózeshez a pusztába, aki a néppel együtt az Isten hegyénél[c] táborozott.
6 Jetró még érkezése előtt megüzente Mózesnek: „Én, Jetró, jövök hozzád, feleségeddel és két fiaddal együtt.”
7 Mózes apósa elé ment, hogy köszöntse. Amikor találkoztak, földig hajolt Jetró előtt, majd megcsókolta az arcát, köszöntötték egymást, és elbeszélgettek.[d] Azután bementek a sátorába. 8 Mózes elbeszélte apósának, mi mindent tett velük az Örökkévaló, hogyan bánt el a fáraóval és az egyiptomiakkal Izráel népének érdekében, milyen gondjaik voltak a pusztai vándorlás során, és hogyan segítette meg őket az Örökkévaló minden helyzetben.
9 Jetró szívből örült mindannak a jónak, amelyet az Örökkévaló Izráellel tett, és hogy megszabadította Izráel népét az egyiptomiak hatalmából. 10 Ezt mondta: „Áldott legyen az Örökkévaló, aki megszabadított titeket a fáraó kezéből, kimentett az egyiptomiak hatalmából! 11 Most már tudom, hogy az Örökkévaló hatalmasabb minden más istennél, mert elpusztította az egyiptomiakat, amikor azok gonoszul bántak Izráel népével!”
12 Azután Jetró égő- és véresáldozatokat mutatott be Istennek. Az áldozati lakomára Áron és Izráel népének összes vezetői is eljöttek. Isten jelenlétében együtt lakomáztak Jetróval.
13 A következő napon Mózesnek ítélkeznie kellett az emberek közötti vitás ügyekben. Olyan sokan jöttek hozzá ítéletért, hogy reggeltől estig sorban álltak Mózes előtt.
14 Amikor Jetró látta, hogy Mózes egyedül végzi ezt a feladatot, megkérdezte tőle: „Miért így végzed ezt a munkát? Miért csak egyedül te ítélkezel? Hiszen így reggeltől estig várniuk kell az embereknek, amíg sorra kerülnek!”
15 Mózes így válaszolt: „Azért jönnek hozzám, mert Isten határozatát akarják megtudni. 16 Amikor valamilyen vita támad közöttük, hozzám jönnek, hogy igazságot szolgáltassak nekik, és meghallják tőlem Isten erre vonatkozó határozatát, tanítását és törvényét.”
17 De Jetró ezt mondta: „Nem jól van ez így, Mózes! 18 Túl sok ez a teher ahhoz, hogy egymagad viseld! Így te is nagyon kifáradsz, meg azok is, akik a sorukra várnak. 19 Hallgass csak rám! Hadd adjak neked tanácsot, és ha megfogadod, Isten veled lesz. Neked az a dolgod, hogy képviseld a népet Isten előtt, és hogy a vitás ügyeiket terjesztd Isten elé! Eddig is ezt tetted, ezután is legyél a nép szószólója Isten előtt, és képviseld őket. 20 Tanítsd a népet Isten törvényére, rendelkezéseire, és mutass utat nekik, hogy azon járjanak. Egyes helyzetekben pedig mondd meg nekik, hogy mit tegyenek.
….”
https://www.biblegateway.com/passage/?search=+Exodus+18%3A1-20%3A23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
„Ézsaiás elhívatása
6 Uzzijjá király halála évében láttam az Urat, magasra emelt trónon ülve. Palástja betöltötte a templomot.
2 Szeráfok álltak mellette, hat-hat szárnya volt mindegyiknek: kettővel arcát takarta el, kettővel lábát fedte be, kettővel pedig repült.
3 Így kiáltott egyik a másiknak: Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet!
4 A hangos kiáltástól megremegtek a küszöbök eresztékei, és a templom megtelt füsttel.
5 Ekkor megszólaltam: Jaj nekem! Elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom. Hiszen a Királyt, a Seregek Urát látták szemeim!
6 És hozzám repült az egyik szeráf, kezében parázs volt, amelyet fogóval vett le az oltárról.
7 Számhoz érintette, és ezt mondta: Íme, ez megérintette ajkadat, bűnöd el van véve, vétked meg van bocsátva.
8 Majd az Úr szavát hallottam, aki ezt mondta: Kit küldjek el, ki megy el követségünkben? Én ezt mondtam: Itt vagyok, engem küldj!
9 Ő válaszolt: Menj, és mondd meg e népnek: Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne ismerjetek!
10 Tedd kövérré e nép szívét, tedd süketté a fülét, és kösd be a szemét, hogy szemével ne lásson, fülével ne halljon, szívével ne értsen, és megtérve meg ne gyógyuljon.
11 Megkérdeztem: Meddig tart ez, Uram? Ő így felelt: Míg el nem pusztulnak, és lakatlanok nem lesznek a városok, a házakban nem lesz ember, a föld pedig pusztává nem válik.
12 Eltávolítja az Úr az embert, és nagyon elhagyott lesz az ország.
13 Ha megmarad belőle egy tized, azt is újból pusztulás éri. De úgy, ahogyan a csernek vagy a tölgynek kivágás után is megmarad a gyökere. Ez a gyökér lesz a szent mag!
A szír-efraimi háború
7 Áháznak, Jótám fiának, Uzzijjá unokájának, Júda királyának az idejében történt, hogy háborút indított Recín, Arám királya és Pekah, Remaljá fia, Izráel királya Jeruzsálem ellen; de nem tudták legyőzni.
2 Amikor hírül vitték Dávid házának, hogy összefogott Arám Efraimmal, reszketni kezdett a szíve és népének a szíve, ahogyan az erdő fái reszketnek a szélben.
3 Akkor így szólt az Úr Ézsaiáshoz: Menj ki Seárjásúb fiaddal együtt Áházhoz a Felső-tó vízvezetékének a végéhez, a Ruhafestők mezejéhez vezető útra,
4 és mondd meg neki: Légy óvatos, maradj nyugton! Ne félj, ne lágyuljon meg a szíved e két füstölgő, üszkös fadarab miatt, az arámi Recínnek és Remaljá fiának a haragja miatt!
5 Mivel azt a gonosz tervet szőtte ellened az arámi Recín az efraimi Remaljá fiával együtt,
6 hogy vonuljunk föl Júda ellen, törjünk rá, kapcsoljuk magunkhoz, és tegyük királyává Tábal fiát,”
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+6%3A1+-+7%3A6%3B+9%3A5+-+9%3A6&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS
https://www.hebcal.com/sedrot/yitro-20210206