Címke: nagyon nehéz

Akik hisznek ugyan Benne, de kényelmes módon úgy határoznak, hogy minden Iránta való dicsőítést félre tesznek, … nagyon nehéz lesz bejutni a Mennyország kapuin

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„ A rendes és a jó emberek hátat fordítanak Nekem

2011. jún. 23., csütörtök, 22:10

Drága, szeretett leányom, az öröm, amit ma éreztél, kegyelem volt számodra a tegnapi Szentségimádás ajándékaként. Most már tudod, milyen fontos az, hogy jóváhagyjátok a kegyelmek kiáradását, melyeket a lelkekre árasztok ez alatt az értékes idő alatt, amit az Én Társaságomban töltötök.

Hogyan lehet az elveszett lelkeket felismerni?

Ma a világ elveszett lelkeiről szeretnék veled beszélni, és arról, hogy hogyan lehet őket felismerni. Az Én követőim tévesen azt gondolják, hogy valójában azok a lelkek vannak elveszve, akik halálos bűnben vannak. Ez nem szükségszerűen igaz. Elveszett lélek lehet az a személy, aki nem hisz Bennem, vagy az Örök Atyában. De elveszett lelkek lehetnek azok a gyermekeim is, akik napról napra a pénzt hajszolják, gazdagságra, karrierre és az anyagi dolgokra törekednek. Mindezt saját maguk örömére teszik, miközben azt hiszik, hogy majd ezek a dolgok örömöt hoznak nekik a következő életben is. Ezek rendes, jó emberek, de hátat fordítanak Nekem.

Sokan ezek közül a gyermekeim közül jó szívűek. Ők tele vannak szeretettel embertársaik, családjaik és barátaik iránt. Lehetnek ők hírnevesek és kedveltek, de az is lehet, hogy mégis elveszett lelkek. Azt kérdezitek, hogy hogyan lehetséges ez? Azért, mert ők nem hisznek abban, hogy a lelkük is olyan fontos, mint a testi szükségletük. Ezért elhanyagolják azt. Mialatt a lelküket elhanyagolják, kísértéseknek vannak kitéve, amelyekkel útjaikon mindennap találkoznak. Nehezükre esik ellenállni a világi javaknak, figyelmen kívül hagyva, hogy azt az időt, amit erre fordítanak, fordíthatnák arra is, hogy hogyan osszák meg másokkal a szeretetüket. A pénz vadászása büszkeséget válthat ki belőlük. A büszkeség pedig megnehezíti azt, hogy valódi követőimmé válhassanak.

Gyermekeim, ha minden időtöket álmaitok kergetésére fordítjátok, amiről azt hiszitek, hogy a világ kínál nektek – mint a gazdagság, anyagi javak, hatalmi pozíció –, akkor kevés időtök marad az imára és lelketek táplálására, ami a következő élethez szükséges. Olyan sok gyermekem egyáltalán nem tudja megérteni, hogy miért okoznak az anyagi javak belső ürességet. Nem hallgatnak azokra a követőimre sem, akik ismerik az Igazságot. Azáltal, hogy nem ismerik el Isten, a Mindenható Atya Létezését, nem tudnak örömet szerezni másoknak, csak önmaguknak. Ezek az emberek kifele egy aktív, egészséges vidám életet élnek, mintha semmi gondjuk sem lenne a világban. De ezt az életformát nem lehet másként elérni, csak úgy, ha hisznek az Örök Életben. Az alázat hiányzik az életükből.

Védelmükre mondhatjátok a következőket: de családjaikat táplálniuk kell, és másokkal is törődniük kell, olyanokkal, akik rájuk vannak szorulva, tehát ezért a célért dolgoznak. Erre az Én válaszom az, hogy ők nem azt teszik. Nem az a céljuk, hogy táplálhassák családjaikat. Sok esetben az a céljuk, hogy kielégítsék saját élvezetüket. Minél jobban ezt cselekszik, annál jobban távolodnak el Tőlem és az Örök Atyától.

Ameddig gyermekeim nem ébrednek fel, és nem ismerik fel azt a módot, amellyel a sátán a világ minden dicsőséges attrakcióját arra használja fel, hogy az anyagi biztonság hamis érzetébe szippantson benneteket, nem tudtok Hozzám jönni. Ebben az életben időt kell fordítanotok arra, hogy a Teremtőtöket dicsőítsétek, azáltal, hogy karitatív munkátokkal másokat segítetek, hogy azok szükségletei kerüljenek a tietek elé, hogy nyomdokaimba léphessetek.

Azoknak a gyermekeimnek, akik nem hisznek Istenben, az Atyában, vagy akik hisznek ugyan Benne, de kényelmes módon úgy határoznak, hogy minden Iránta való dicsőítést félre tesznek, mert a világi dolgokkal vannak jobban elfoglalva, nagyon nehéz lesz bejutni a Mennyország kapuin át a valódi Paradicsomba, ami után vágyakoznak.

A Föld az egész léteteknek csak egy fázisa. Abból, amit a Mennyország kínál, egy szempillantásnyi benyomását sem lehet megtapasztalni a földi életetekben. Semmiféle világi attrakció sem éri meg, hogy vadásszanak utána, mert az igazi kincs a Mennyország.

A legfontosabb tulajdonságok, amelyekre szükségetek van, hogy beléphessetek Dicsőséges Királyságomba: a hit, a szeretetet, az alázat és az a vágyatok, hogy Nekem szívességet tehessetek.

A ti szeretett Tanítótok és az egész emberiség Megváltója, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/rendes-es-jo-emberek-hatat-forditanak-nekem

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

Isten haragja minden emberen

18 Isten ugyanis haragját nyilatkoztatja ki a mennyből az emberek minden hitetlensége és gonoszsága ellen, azok ellen, akik gonoszságukkal feltartóztatják az igazságot.

19 Mert ami megismerhető az Istenből, az nyilvánvaló előttük, mivel Isten nyilvánvalóvá tette számukra.

20 Ami ugyanis nem látható belőle: az ő örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható. Ennélfogva nincs mentségük,

21 hiszen megismerték Istent, mégsem dicsőítették vagy áldották Istenként, hanem hiábavalóságokra jutottak gondolkodásukban, és értetlen szívük elsötétedett.

22 Akik azt állították magukról, hogy bölcsek, azok bolonddá lettek,

23 és a halhatatlan Isten dicsőségét felcserélték emberek és madarak, négylábúak és csúszómászók képével.

24 Ezért kiszolgáltatta őket az Isten szívük vágyai által a tisztátalanságnak, hogy meggyalázzák egymás testét.

25 Akik az Isten igazságát hazugsággal cserélték fel, azok a teremtményt imádták és szolgálták a Teremtő helyett, aki áldott mindörökké. Ámen.

26 Ezért Isten gyalázatos szenvedélyeknek szolgáltatta ki őket. Mint ahogy asszonyaik felcserélték a természetes érintkezést a természetellenessel,

27 ugyanúgy a férfiak is elhagyták a női nemmel való természetes érintkezést, és egymás iránt gerjedtek fel kívánságukban; férfiak férfiakkal fajtalankodtak, de el is veszik tévelygésük méltó jutalmát önmagukban.”

 

„… Sokan ezek közül a gyermekeim közül jó szívűek. Ők tele vannak szeretettel embertársaik, családjaik és barátaik iránt. Lehetnek ők hírnevesek és kedveltek, de az is lehet, hogy mégis elveszett lelkek. Azt kérdezitek, hogy hogyan lehetséges ez? Azért, mert ők nem hisznek abban, hogy a lelkük is olyan fontos, mint a testi szükségletük. Ezért elhanyagolják azt. Mialatt a lelküket elhanyagolják, kísértéseknek vannak kitéve, amelyekkel útjaikon mindennap találkoznak. Nehezükre esik ellenállni a világi javaknak, figyelmen kívül hagyva, hogy azt az időt, amit erre fordítanak, fordíthatnák arra is, hogy hogyan osszák meg másokkal a szeretetüket. A pénz vadászása büszkeséget válthat ki belőlük. A büszkeség pedig megnehezíti azt, hogy valódi követőimmé válhassanak.

Gyermekeim, ha minden időtöket álmaitok kergetésére fordítjátok, amiről azt hiszitek, hogy a világ kínál nektek – mint a gazdagság, anyagi javak, hatalmi pozíció –, akkor kevés időtök marad az imára és lelketek táplálására, ami a következő élethez szükséges. Olyan sok gyermekem egyáltalán nem tudja megérteni, hogy miért okoznak az anyagi javak belső ürességet. Nem hallgatnak azokra a követőimre sem, akik ismerik az Igazságot. Azáltal, hogy nem ismerik el Isten, a Mindenható Atya Létezését, nem tudnak örömet szerezni másoknak, csak önmaguknak. Ezek az emberek kifele egy aktív, egészséges vidám életet élnek, mintha semmi gondjuk sem lenne a világban. De ezt az életformát nem lehet másként elérni, csak úgy, ha hisznek az Örök Életben. Az alázat hiányzik az életükből.

Azoknak a gyermekeimnek, akik nem hisznek Istenben, az Atyában, vagy akik hisznek ugyan Benne, de kényelmes módon úgy határoznak, hogy minden Iránta való dicsőítést félre tesznek, mert a világi dolgokkal vannak jobban elfoglalva, nagyon nehéz lesz bejutni a Mennyország kapuin át a valódi Paradicsomba, ami után vágyakoznak. …”

https://masodikeljovetel.hu/rendes-es-jo-emberek-hatat-forditanak-nekem

20 Mert mondom nektek, ha a ti igazságotok messze felül nem múlja az írástudókét és farizeusokét, akkor semmiképpen sem mentek be a mennyek országába.”

21 “Hallottátok, hogy megmondtatott a régieknek: Ne ölj! Mert aki öl, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette.

22 Én pedig azt mondom nektek, hogy aki haragszik atyjafiára, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette, aki pedig azt mondja atyjafiának: Ostoba! – méltó a főtörvényszéki eljárásra; aki pedig azt mondja: Bolond! – méltó a gyehenna tüzére.

23 Ha tehát áldozati ajándékodat az oltárhoz viszed, és ott jut eszedbe, hogy atyádfiának valami panasza van ellened,

24 hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, menj el, békülj ki előbb atyádfiával, és csak azután térj vissza, s vidd fel ajándékodat.

25 Békülj meg ellenfeleddel hamar, amíg az úton együtt van veled, hogy át ne adjon ellenfeled a bírónak, a bíró pedig a szolgának, és így börtönbe kerülj.

26 Bizony, mondom néked, ki nem jössz onnan, amíg meg nem adod az utolsó fillért is.“”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+1%3A18-27%3B+++++Matthew+5%3A20-26&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/06/23

„… Hogyan lehet az elveszett lelkeket felismerni?

Ma a világ elveszett lelkeiről szeretnék veled beszélni, és arról, hogy hogyan lehet őket felismerni. Az Én követőim tévesen azt gondolják, hogy valójában azok a lelkek vannak elveszve, akik halálos bűnben vannak. Ez nem szükségszerűen igaz. Elveszett lélek lehet az a személy, aki nem hisz Bennem, vagy az Örök Atyában. De elveszett lelkek lehetnek azok a gyermekeim is, akik napról napra a pénzt hajszolják, gazdagságra, karrierre és az anyagi dolgokra törekednek. Mindezt saját maguk örömére teszik, miközben azt hiszik, hogy majd ezek a dolgok örömöt hoznak nekik a következő életben is. Ezek rendes, jó emberek, de hátat fordítanak Nekem. …”

———-

Római katolikus:

2021-06-23

12. évközi hét szerda

OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
Ábrám hitt az Úrnak, és ez megigazulására szolgált.
Az Úr szövetséget kötött vele.

Lótnak és a Jordán környéki királyoknak kiszabadítása után az Úr szava megnyilatkozott Ábrámnak látomásban: „Ne félj, Ábrám, én védőpajzsod vagyok, a jutalmad igen nagy lesz.” Ábrám így szólt: „Uram, Istenem, mit adhatsz nekem, hiszen gyermek nélkül maradtam.” És Ábrám folytatta: „Nézd, nem adtál nekem utódot, így szolgám, a damaszkuszi Eliezer lesz az örökösöm.” Erre az Úr így szólt hozzá: „Nem az lesz örökösöd, hanem az lesz az örökösöd, aki testedből származik.” Aztán kivezette, és ezt mondta neki: „Nézz föl az égre és számold meg a csillagokat, ha meg tudod számolni őket.” Majd hozzáfűzte: „Ilyen lesz a nemzetséged.” Ábrám hitt az Úrnak, ő pedig beszámította neki megigazulásra.
Majd ismét szólt Isten Ábrámhoz: „Én vagyok az Úr, aki kihívtalak a káldeai Ur városából, hogy ezt a földet neked adjam birtokul.” Ábrám így válaszolt: „Uram, Istenem, miből tudom meg, hogy birtokolni fogom azt?” Erre Isten megparancsolta neki: „Hozz egy hároméves üszőt, egy hároméves kecskét, egy hároméves bakot, egy gerlét és egy galambot!”
Ábrám odahozta neki ezeket az állatokat, majd középen kettévágta őket, és a szétvágott részeket egymással szemben helyezte el, a madarakat azonban nem vágta szét. Akkor ragadozó madarak szálltak a testekre, de Ábrám elűzte őket. Amikor a nap lenyugodott, Ábrám mély álomba merült, és félelmetes sötétség szállott rá.
Amint beállt a sűrű sötétség, füstölgő kemencéhez és égő fáklyához hasonló valami vonult végig a szétvágott darabok között. Azon a napon kötött az Úr szövetséget Ábrámmal, és így szólt: „Utódaidnak adom ezt a földet Egyiptom patakjától egészen a nagy folyamig, az Eufráteszig.”
Ez az Isten igéje.
Ter 15,1-12.17-18

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Sohasem felejti az Isten * az ő szövetségét. (Vö. 8a. vers. – 8. G tónus)
Vagy: Alleluja. 8. szám.
Előénekes: Adjatok hálát az Úrnak, és hívjátok segítségül nevét, * hirdessétek nagy tetteit a nemzetek között.
Énekeljetek és zengjetek zsoltárt neki, * emlegessétek minden csodáját.
Hívek: Sohasem felejti az Isten * az ő szövetségét.
Vagy: Alleluja.
E: Dicsekedjetek szent nevével, * az Urat kereső szívek örvendezzenek.
Keressétek az Urat és hatalmas erejét, * keressétek arcát szüntelen.
H: Sohasem felejti az Isten * az ő szövetségét.
Vagy: Alleluja.
E: Ti vagytok Ábrahámnak, az ő szolgájának ivadékai, * választottjának, Jákobnak fiai.
Ő a mi Urunk és Istenünk, * ő ítélkezik az egész földön.
H: Sohasem felejti az Isten * az ő szövetségét.
Vagy: Alleluja.
E: Örökké emlékezik szövetségére, * ezernyi nemzedéknek adott igéjére,
melyet Ábrahámnak adott, * és az esküre, melyet Izsáknak esküdött.
H: Sohasem felejti az Isten * az ő szövetségét.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 104,1-2.3-4.6-7.8-9

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Maradjatok bennem, és én bennetek! * Aki énbennem marad, bőséges termést hoz.” Jn 15,4a.5b – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Tetteikről ismerhetők fel az emberek.
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak:
Óvakodjatok a hamis prófétáktól! Báránybőrben jönnek hozzátok, belül azonban ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek fel őket. Szednek-e a tövisről szőlőt, vagy a bojtorjánról fügét? Így minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem. Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, sem a rossz fa nem teremhet jó gyümölcsöt. Minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágnak, és tűzre vetnek. Tehát: gyümölcseikről ismeritek fel őket.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 7,15-20

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-06-23

Kérj fel mindenkit, hogy imádkozzanak az én szeretett, szent helytartómért, Benedek pápáért, mert őt Örök Atyám ellenségei veszik körül

Igazság Könyve:

„ Eltűnik a demokrácia – a papokat kínozni fogják

Nyomtatóbarát változat

2011. március 3. 23.00

Gyermekeim, ha engedtek nekik, akkor azt fogjátok megtapasztalni, hogy nagyon nehéz lesz a helyes útra visszatérni, és az is nehezetekre fog esni, hogy lépteiteket újra felém irányítsátok. Ez nagy bátorságot fog követelni tőletek a megpróbáltatásokkal szemben, de ti fogtok nyerni. Ha azért fogtok szenvedni, mert szívetek szenvedélyesen vágyik Isten, az Örök Atya szeretetére, akkor ezt örömmel fogjátok elviselni.

…”

https://masodikeljovetel.hu/eltunik-demokracia-papokat-kinozni-fogjak

„Utolsó üzenet a „Nagyfigyelmeztetés” könyvébe

Nyomtatóbarát változat

2011. február 19. szombat; 15:00

Felhívás az Egyház minden Szolgájához

Felhívom minden felekezet szolgáit is, azokat, akik az Örök Atyát tisztelik, hogy most hallgassanak meg. Ne engedjétek a csalónak, hogy hamis prófétája által megtévesszen benneteket, hogy hazugságait elhitesse veletek, amelyet saját nevében rövidesen meg is fog tenni. Ez egy nagyon nehéz időszak lesz azok számára közületek, akik Engem szeretnek, hiszen nagyon össze lesztek zavarodva.

A hamis próféta és az Antikrisztus

Figyeljétek csak meg, hogy a hamis próféta hogyan fogja megkísérelni, hogy vezesse Egyházamat, hiszen ő nem az Én Örök Atyám Házából való. Úgy fog tűnni, mintha onnan való lenne, de ez nem lesz igaz. Figyeljétek majd meg azt a barátságot, amelyet látható módon az Antikrisztussal fog kötni, mert ők ketten a sátán legcsalóbb követői lesznek, báránybőrbe öltözve. Múltbeli csodákhoz hasonló erővel fognak rendelkezni, de ez a sátántól származó erő lesz. Nektek minden időben kegyelmi állapotban kell lennetek, hogy megvédhessétek hiteteket. Imádkozzatok felszentelt szolgáimért, akiknek langyos a hitük, és a sátán karjaiba vettetnek. Ő (a csaló) tetszeni fog nekik, mert izgalmat, szenvedélyt ajánl fel nekik, az úgynevezett szeretetet, mely az ego által lesz vezérelve, és karizmatikus megjelenésének nehezen lehet majd ellenállni. Menjetek csak ezen a lefelé vezető ösvényen, felszentelt szolgáim, és akkor Számomra örökre el fogtok veszni.

Talán megkérdezitek, hogy miért kell ezeknek az eseményeknek ilyen nehézségekkel bírniuk. El fogtok akkor csodálkozni azon, hogy miért engedem megtörténni mindezeket.

Egészen biztos, hogy Jézus az Ő Irgalmasságában nem engedne meg ilyen akadályokat? Nos, meg kell, hogy engedjem ezeket, mert csak ezeken a kihívásokon keresztül jöhet létre a végső csata az Örök Atya és a gonosz között. Egy utolsó összecsapás nélkül nem lenne lehetséges végül az örök pokol mélységére taszítani a sátánt.

Legyetek éberek ezzel a megtévesztéssel szemben. Ne engedjétek, hogy ilyen módon vesszen el lelketek. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok a megkülönböztetés kegyelméért, úgy hogy ezt a hamis prófétát olyannak lássátok, mint amilyen az valójában: egy démonnak, akit a pokol mélyéből küldtek, hogy megtévesszen benneteket. Legyetek hálásak, hogy ti az ő célpontjai vagytok. Az Irántam való hűségetek miatt, egy végső próba, a hitetek próbája elé lesztek állítva. Soha többé nem kell majd szembenéznetek ilyen próbatétellel. Nos, legyetek felkészülve. Forduljatok most Hozzám, ti mind, felszentelt szolgáim, még mielőtt késő lenne.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/utolso-uzenet-nagyfigyelmeztetes-konyvebe

„ Az arab világ felkelése – három vezető politikust megölnek

Nyomtatóbarát változat

2011. febr. 17. 23:45 óra

Azok, akik most még nem akarnak megtérni, majd az üldöztetés előtt fogják megtenni. Akkor egyre több és több gyermekem fog visszatérni Hozzám. Ez az időszak mindenki számára nagyon nehéz lesz. De legyetek türelmesek, mert ezután egy szép időszak következik, amikor a Földre visszatér a béke. Gyermekeim, a Nagyfigyelmeztetéskor azt a szeretetet fogják megtapasztalni, amit már előkészítettem számukra, és visszatérnek karjaimba. Amikor ez megtörténik, két karommal felépítem királyságomat, hogy a csaló ellen megvédjen benneteket, akinek uralma csak nagyon rövid ideig fog tartani.

Gyermekeim, ez fordulópont lesz az emberiség történelmében. Rövidesen meg fogjátok ezt érteni. Azok a kétségek, amelyek még a Nagyfigyelmeztetésig bennetek vannak, el fognak tűnni, mert az esemény alatt megnyílik Szívetek az Igazság előtt.

Menj most, szeretett leányom, szeretet és béke legyen az egész emberiséggel,

Jézus Krisztus, a Zsidók Királya

Megjegyzés

* A látnoknő tisztázni szeretné a világgal, hogy az ok, amiért nem adhatja meg a vezetők neveit – amelyek közül kettő az Arab Világból, és egy az európai szárazföldről való – a következő: családjaik iránti tiszteletből, és a fölösleges szenvedések elkerülése végett. Azonban ezeket a híreket átadta számos egyházi személynek és a médiának. A nyilvánosságra való hozatal tilalma feloldhatóvá válik, amint ezek a gyilkosságok rövidesen beteljesednek (a gyilkosságok között nagyon rövid időszak lesz).

** A látnoknő értelmezése szerint, az angyalokra való utalás a „hírnökökre“ utal, ők az egész világ kiválasztottai, akiknek a kapott üzeneteket közzé kell tenniük, és terjeszteniük kell azokat.”

https://masodikeljovetel.hu/az-arab-vilag-felkelese-harom-vezeto-politikust-megolnek

„ Hirdessétek üzeneteimet az egész világon

Nyomtatóbarát változat

2011. február 7. hétfő; 22:00

Ne félj, leányom. Te több mint alkalmas vagy erre a feladatra. Mit gondolsz, miért követelek ilyen fegyelmet tőled? Továbbra is lelki fejlődésed útját járod, de ez idővel el fog jönni. Miközben a könyv első része nyilvánosságra kerül, folytatni fogom veled a személyes beszélgetést. Szeretlek, leányom. Tudom, hogy szeretsz Engem. Tudom, hogy ez (a munka) nagyon nehéz lehet számodra, a rád nehezedő nyomás miatt. De te ki fogod bírni, egyre erősebb és erősebb leszel. Energiád és gyors elméd biztosítani fogják, hogy ezen fontos üzenetek sorozata eljusson minden Gyermekemhez, mindenhova, minden országba.

Ennyi volt mára. Köszönöm, hogy időt szántál az elmélkedésre, és hogy ezen az estén válaszoltál Nekem.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/hirdessetek-uzeneteimet-az-egesz-vilagon

———-

Római katolikus:

2021-03-02

2. nagyböjti hét kedd

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Sokszor a választottak is hálátlanok; a bűnbánatban azonban megtisztulunk, és örök életet nyerünk.
Prófétája által szól az Úr: Halljátok az Úr szavát, Szodoma fejedelmei! Figyelj Isten parancsára, Gomorra népe! „Mosdjatok meg, s tisztuljatok meg. El gonosz tetteitekkel színem elől, ne tegyetek többé rosszat!
Tanuljatok meg jót tenni: keressétek az igazságot, segítsétek az elnyomottakat, szolgáltassatok igazságot az árvának s védelmezzétek az özvegyet. Aztán jöjjetek s szálljatok velem perbe!” – mondja az Úr.
Ha olyanok volnának is bűneitek, mint a skarlát, fehérek lesznek, mint a hó; és ha olyan vörösek is, mint a bíbor, olyanok lesznek, mint a gyapjú.
Ha készséggel engedelmeskedtek, majd a föld legjavából esztek. De ha tovább is lázongtok ellenem, kard pusztít el benneteket.” Igen, az Úr szája mondta ezt.
Ez az Isten igéje.

Iz 1,10.16-20

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Aki szeplőtelenül járja az élet útját, * annak mutatom meg az Isten üdvösségét. (Vö. 23b. vers. – 9. tónus)
Előénekes: Nem áldozataid miatt dorgállak meg én, * égőáldozataidat mindig látom.
Nem fogadok el borjakat házadtól, * kecskéket sem kívánok legelődről.
Hívek: Aki szeplőtelenül járja az élet útját, * annak mutatom meg az Isten üdvösségét.
E: Törvényeimet miért emlegeted, * és miért veszed ajkadra szövetségem.
Hiszen gyűlölöd a törvény Fegyelmét, * hátat fordítasz szavaimnak.
H: Aki szeplőtelenül járja az élet útját, * annak mutatom meg az Isten üdvösségét.
E: Így cselekedtél és én csak hallgattam, † úgy vélted, hogy hozzád hasonló vagyok, * de felelned kell, mert számon kérlek.
Aki tisztel engem, az a dicséret áldozatát hozza, † aki szeplőtelenül járja az élet útját, * annak mutatom meg az Isten üdvösségét.
H: Aki szeplőtelenül járja az élet útját, * annak mutatom meg az Isten üdvösségét.
Zsolt 49,8-9.16bc-17.21 és 23

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Szakítsatok minden törvényszegéssel, † mondja a mi Urunk, Istenünk, * szerezzetek magatoknak új szívet és új lelket a bűnbánatban! Vö. Ez 18,31 – 3 a. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Aki Isten törvényét tanítja, legyen példakép a törvény megtartásában is!
Egy alkalommal Jézus e szavakkal fordult a néphez és tanítványaihoz;
„Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos, sőt elviselhetetlen terheket kötöznek össze és helyeznek az emberek vállára, de maguk egy ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Amit tesznek, azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Szélesre szabják imaszíjukat, és köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre ülni, a zsinagógában pedig az első székekbe. Elvárják, hogy az emberek köszönjenek nekik a főtereken, és hogy rabbinak, azaz mesternek szólítsák őket.
Ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. De atyának se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. És tanítónak se hívassátok magatokat, hisz egy a ti tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája. Aki önmagát magasztalja, azt
megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.”
Ezek az evangélium igéi.

Mt 23,1-12

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-03-02


————

Ortodox (Görög keleti):

„Isten szeretetével szeressétek egymást!

11 A régi parancs — amelyet jól ismertek — az, hogy Isten szeretetével kell szeretnünk egymást. 12 Ne legyünk olyanok, mint Kain, aki a Gonoszhoz tartozott, és meggyilkolta a testvérét. Miért ölte meg? Mert Kain gonosz dolgokat tett, a testvére pedig Istennek tetsző dolgokat.

13 Testvéreim, ne csodálkozzatok, ha gyűlölnek benneteket azok, akik nem hisznek Istenben! 14 Mi átmentünk a halálból az életre. Honnan tudjuk ezt? Onnan, hogy Isten szeretetével szeretjük a testvéreinket. Aki ugyanis nem szereti a testvérét, azon még mindig a halál uralkodik. 15 Aki pedig gyűlöli a testvérét, az valójában gyilkos,[a] és jól tudjátok, hogy egyetlen gyilkosnak sem lehet örök élete.

16 Abból értettük meg, hogy valójában mit jelent Isten irántunk való szeretete, hogy Krisztus a saját életét áldozatul adta értünk. Ezért mi is kötelesek vagyunk odaadni életünket a testvéreinkért. 17 Tegyük fel például, hogy van egy gazdag hívő, akinek mindene megvan, és látja a testvérét, aki szegény, mégsem segít rajta. Mit gondoltok, Isten szeretete megmaradhat az ilyen gazdag testvérben? Bizony, nem! 18 Kedves gyermekeim, ne szóval szeressük egymást! Az isteni szeretet abban mutatkozik meg, amit teszünk.

19-20 Így lehetünk biztosak abban, hogy az igazsághoz tartozunk. Így nyugtathatjuk meg a szívünket Isten előtt még akkor is, ha vádol bennünket a lelkiismeretünk, hiszen Isten sokkal hatalmasabb, mint a lelkiismeretünk, és mindent jól lát.

 

 

 

 

 

 

Júdás megegyezik Jézus ellenségeivel

10 A tizenkét tanítvány közül az egyik, Júdás Iskáriótes elment a főpapokhoz, hogy segítségükre legyen Jézust elfogni. 11 Azok nagyon megörültek, és pénzt ígértek Júdásnak. Ő pedig ettől kezdve kereste a megfelelő alkalmat, hogy Jézust a kezükbe adja.

Az utolsó Páska-vacsora

12 A Kovásztalan kenyerek ünnepének első napja volt, amelyen a páskabárányt feláldozzák. Tanítványai megkérdezték Jézust: „Hol készítsük el számodra a Páska-vacsorát?”

13 Ő akkor elküldte két tanítványát: „Menjetek be a városba, ott találkoztok majd egy férfival, aki egy korsó vizet visz. Kövessétek őt! 14 Ahová bemegy, mondjátok a ház gazdájának: »A Mester kérdezi, hogy hol van az a vendégszoba, ahol megtarthatja a Páska ünnepét a tanítványaival.« 15 Ő majd mutat nektek egy nagy szobát a ház felső emeletén, amely be van rendezve. Ott készítsétek el!”

16 A két tanítvány bement a városba. Mindent pontosan úgy találtak, ahogyan Jézus mondta, és előkészítették a vacsorát.

17 Mikor beesteledett, Jézus is megérkezett a többi tanítványával, 18 és letelepedtek az asztal körül. Vacsora közben Jézus megszólalt: „Igazán mondom nektek: egyikőtök, aki velem eszik, el fog árulni engem.”

19 A tanítványok nagyon elszomorodtak, és egymás után kérdezték: „Ugye, nem én vagyok az?!”

20 Ő így válaszolt: „Közületek, a tizenkettő közül az egyik, aki velem együtt mártogatja kenyerét a tálba. 21 Az Emberfia elmegy, ahogyan meg van írva róla az Írásban, de jaj annak, aki elárulja őt! Jobb lett volna neki, ha meg sem születik!”

Az Új Szövetség megkötése

22 Vacsora közben Jézus kezébe vette a kenyeret, és miután hálát adott Istennek, tört belőle, és a tanítványainak adta. Ezt mondta: „Vegyetek belőle! Ez az én testem!”

23 Azután egy pohár bort vett a kezébe, s miután hálát adott Istennek, odaadta a tanítványainak. 24 Közben ezt mondta: „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, amely által az Új Szövetség érvénybe lép — s amely sokakért fog kiömleni. 25 Igazán mondom nektek: mostantól fogva nem iszom a szőlő terméséből mindaddig, amikor majd újból iszom veletek Isten Királyságában.”

26 Ezután a zsoltárokat énekelve kimentek az Olajfák hegyére.”

 

Minden keresztény engeszteljen, imádkozzatok a pápáért

Szeretett leányom, továbbra is az az Akaratom, hogy minél előbb továbbítsd ezt az üzenetet. Már említettem neked, hogy az üzenetek a lehető legrövidebb időn belül el kell érjék gyermekeimet. Miközben ez az esemény bekövetkezik, a Szent Vatikánban is lesz egy esemény. Kérj fel mindenkit, hogy imádkozzanak az én szeretett, szent helytartómért, Benedek pápáért, mert őt Örök Atyám ellenségei veszik körül. Imádkozzatok azokért a papokért, akiknek nem ingott meg a hitük sem Bennem, sem az Örök Atyában. …”

https://masodikeljovetel.hu/minden-kereszteny-engeszteljen-imadkozzatok-papaert

„Ma éjjel mind elhagytok engem!

27 Jézus ezt mondta nekik: „Ma éjjel mindnyájan elveszítitek a hiteteket bennem, és elhagytok. Mert ezt mondja az Írás:

»Megölöm a pásztort,
és szétszóródnak a juhok.«[a]

28 De miután feltámadtam, Galileába megyek, és előbb fogok odaérni, mint ti.”

29 Péter ezt mondta: „Ha mindenki más el is fordul tőled, én akkor sem hagylak el!”

30 Jézus így felelt neki: „Igazán mondom neked: ma éjjel, mielőtt a kakas másodszor megszólal, háromszor le fogod tagadni, hogy ismersz engem.”

31 Péter azonban hevesen fogadkozott: „Ha veled együtt kell is meghalnom, akkor sem fogom letagadni, hogy ismerlek téged.” A többi tanítvány is ugyanezt mondta.

A Gecsemáné kertben

32 Jézus ezután elment a tanítványaival egy olajfaligetbe, amelyet Gecsemánénak neveztek. „Üljetek le itt, amíg én elmegyek imádkozni!” — mondta nekik. 33 De Pétert, Jakabot és Jánost maga mellé vette. Ekkor nagyon szomorú és zaklatott lett, 34 és ezt mondta nekik: „Olyan nehéz a lelkem, hogy majdnem megöl a szomorúság. Várjatok meg itt, de ne aludjatok el!”

35 Ezután kissé előrement, arccal a földre borult, és azért imádkozott, hogy ha lehetséges, ne kelljen átélnie azt a nehéz időt. 36 Így imádkozott: „Abba[b], Atyám! Neked minden lehetséges. Kérlek, vidd el tőlem ezt a poharat![c] De ne úgy legyen, ahogy én szeretném, hanem, ahogy te akarod!”

37 Ezután visszament a tanítványokhoz, de azok közben elaludtak. „Simon, mégis elaludtál?! — szólt Péternek. — Még egy órát sem tudtál velem együtt ébren maradni? 38 Ne aludjatok, hanem imádkozzatok, hogy legyen erőtök ellenállni a kísértésnek! Mert szellem készséges, de az emberi természet gyenge.”

39 Ezután Jézus megint elment, és ugyanúgy imádkozott, mint előzőleg. 40 Amikor visszament hozzájuk, ismét alva találta őket, mert képtelenek voltak nyitva tartani a szemüket. Nem tudtak mit felelni Jézusnak.

41 Amikor harmadszorra ment vissza, ezt mondta nekik: „Még mindig alszotok és pihentek? Elég! Itt az ideje, hogy az Emberfiát kiszolgáltassák a bűnösöknek. 42 Keljetek fel, és menjünk! Nézzétek, itt jön, aki elárul engem.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++1%20John%203:11-20;%20%20%20%20Mark%2014:10-42&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/03/02

„… Gyermekeim, ha engedtek nekik, akkor azt fogjátok megtapasztalni, hogy nagyon nehéz lesz a helyes útra visszatérni, és az is nehezetekre fog esni, hogy lépteiteket újra felém irányítsátok. Ez nagy bátorságot fog követelni tőletek a megpróbáltatásokkal szemben, de ti fogtok nyerni. Ha azért fogtok szenvedni, mert szívetek szenvedélyesen vágyik Isten, az Örök Atya szeretetére, akkor ezt örömmel fogjátok elviselni. …”

 

 

Ő (a csaló) tetszeni fog nekik, mert izgalmat, szenvedélyt ajánl fel nekik, az úgynevezett szeretetet, mely az ego által lesz vezérelve, és karizmatikus megjelenésének nehezen lehet majd ellenállni. …”

https://masodikeljovetel.hu/utolso-uzenet-nagyfigyelmeztetes-konyvebe