Címke: megbocsátás

A Szeretet azért növekszik, mert az egy Ajándék Istentől, és azzal a hatalommal rendelkezik, hogy elpusztítja a gonoszságot

Igazság Könyve:

“2013.11.23 17:00

Drága szeretett leányom, szeretném elmagyarázni a szeretet fontosságát, és azt, hogy azzal hogyan győzhetitek le a gonoszságot, és hogy szeretet nélkül hogyan terjed a gonoszság.

A Sátán képtelen a szeretetre, de e helyett önmegszállottja mindannak, amiről azt hiszi, hogy az ő hatalmát és nagyszerűségét képezi. Amikor ő megszállja a lelkeket, az első dolog, hogy elpusztítja a szeretetet az illető lélekben. Amikor ezt eléri, szörnyű gyűlöletet csepegtet a lélekbe, és ez a gyűlölet megosztottságot okoz. A gyűlölet ihlette megosztottság és veszekedések kétségbeesett cselekedetek elkövetéséhez vezethetnek, amelyeket egyik lélek egy másik lélek ellen követ el. Ezek a gyűlölettel teli cselekedetek nagyon gyakran szörnyű kegyetlenségekhez vezethetnek, sőt még gyilkosságok elkövetéséhez is. Akik megnyílnak az ördögnek, azoknak a büszkeség bűne bele van csepegtetve a lelkébe, ez pedig könyörtelen becsvágyhoz és kapzsisághoz vezet. De ahol szeretet van, ott van Isten Jelenléte is.

A Szeretet azért növekszik, mert az egy Ajándék Istentől és azzal a hatalommal rendelkezik, hogy elpusztítja a gonoszságot. A Szeretet nem önző. A Szeretet nagylelkű, megbocsátó és a büszkeség bűnétől érintetlen. Nektek minden nap kérnetek kell Istentől a Szeretet Ajándékát, és amikor ez megadatik számotokra, akkor használjátok azt fegyverként a gyűlölet ellen. Amikor a szeretet jelen van egy tiszta lélekben, az mindig vonzza azon lelkek gyűlöletét, akik száműzték Istent az életükből. Ők nem képesek Isten Fényét elviselni, ami azokból a lelkekből sugárzik, akik elteltek Isten Szeretetével.

Most pedig menjetek azzal a tudattal, hogy a Szeretetet azon lelkek megsegítésére kell használni, akiknek nagy szükségük van a Segítségemre. Kérlek, imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat eme imáját a Szeretet Ajándékáért.

A keresztes Imahadjárat 129. imája: A Szeretet Ajándékáért
Ó, Istenem, kérlek, tölts el engem
Szereteteddel.
Segíts nekem megosztanom a
Szeretet Ajándékát mindazokkal, akik rászorulnak Irgalmadra.
Segíts nekem, hogy Téged egyre jobban szeresselek.
Segíts nekem, hogy szeressem mindazokat, akiknek szükségük van a Te Szeretetedre.
Segíts nekem, hogy szeressem ellenségeidet.
Tedd lehetővé, hogy a Szeretet, amellyel megáldottál engem, azt a célt szolgálja, hogy elárassza mindazok szívét, akikkel kapcsolatba kerülök.
Segíts nekem, hogy azzal a
Szeretettel, amelyet a lelkembe csepegtettél, legyőzzek minden gonoszságot, megtérítsem a lelkeket, megfutamítsam az ördögöt és minden gonosz ügynökét, akik megpróbálják megsemmisíteni Szent Szavad Igazságát. Ámen.

Én Vagyok a Szeretet. Ha ti igazán szerettek Engem, Én még több Szeretettel fogom elárasztani a lelketeket, és ezzel a Szeretettel segíteni fogtok Nekem a világ megmentésében.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-szeretet-azert-novekszik-mert-az-egy-ajandek-istentol-es-azzal-a-hatalommal-rendelkezik-hogy-elpusztitja-a-gonoszsagot/

—–
Római katolikus:
2018-11-23

33. évközi hét péntek

SZENTLECKE a Jelenések könyvéből
Jelképes látomásában Jánosnak le kell nyelnie a könyvet, vagyis teljesen meg kell értenie Isten határozatait, hogy közölhesse embertársaival.
Én, János, égi hangot hallottam, amely így szólt hozzám:
„Menj, vedd át a kibontott könyvtekercset az angyal kezéből, aki a tenger és a föld felett áll!” Odamentem az angyalhoz, és kértem, hogy adja át a könyvtekercset. Ő hozzám fordult: „Fogd a könyvtekercset, és nyeld le! Gyomrodban ugyan keserű lesz, de a szádban olyan édes, mint a méz.”
Átvettem a könyvtekercset az angyal kezéből, és lenyeltem. Számban édes volt, mint a méz: amikor azonban lenyeltem, a gyomrom keserű lett tőle.
Aztán ezt az utasítást kaptam: „Ismét jövendölnöd kell a nemzetekről, a különböző nyelvet beszélő népekről és királyokról.”
Ez az Isten igéje.
Jel 10,8-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Mily édes ínyemnek * a te szavad, Uram! 103a. vers. – 4 g. tónus.
Előénekes: Bizonyságaid útján boldogabb vagyok, * mint akármilyen gazdagságban.
Csak bizonyságaidban gyönyörködöm, * és igaz igéd lesz tanácsadóm.
Hívek: Mily édes ínyemnek * a te szavad, Uram!
E: Istenem, drágább nekem ajkad törvénye, * sok ezer aranynál, ezüstnél.
Mily édes ínyemnek mindegyik szavad, * számnak édesebb a méznél.
H: Mily édes ínyemnek * a te szavad, Uram!
E: Nekem igéd lesz örökrészem mindenkor, * ez tölti el szívemet örömmel.
Reménykedve nyitom fel ajkam, * parancsaid után epedek.
H: Mily édes ínyemnek * a te szavad, Uram!
Zsolt 118,14.24.72.103.111.131

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Juhaim hallgatnak szavamra; * ismerem őket, és ők a nyomomban járnak.” Jn 10,27 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A templom az imádság háza.
Amikor Jézus Jeruzsálemben tartózkodott, bement a templomba, és kiűzte onnan a kereskedőket. Ezt mondta nekik: „Írva van: »Az én házam az imádság háza. Ti pedig rablóbarlanggá tettétek.«”
Ott tanított azután mindennap a templomban. A főpapok, az írástudók és a nép vezetői az életére törtek. De nem tudták eldönteni, hogy mit tegyenek vele, mert az egész nép odaadó figyelemmel hallgatta (tanítását).
Ezek az evangélium igéi.
Lk 19,45-48″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-11-23


——
Görög katolikus:

22 A Szent Szellem pedig ezeket teremti meg bennünk: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, 23 szelídség és önuralom. Nincs olyan törvény, amely ezeket elítélné. 24 Akik pedig Krisztus Jézushoz tartoznak, azok már megfeszítették a régi természetüket, annak szenvedélyeivel és vágyaival együtt. 25 Mivel a Szent Szellem által kaptunk új életet, ezért éljünk is a Szent Szellem vezetését követve! 26 Ne legyünk büszkék, ne ingereljük egymást, és ne legyünk féltékenyek egymásra!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+5%3A22-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 4 hiszen minden jó, amit Isten teremtett! Semmit sem kell visszautasítanunk, ha hálaadással fogadjuk az ételt. Minden, amit Isten teremtett, szentté válik Isten beszéde és a hívő ember imádsága által.

Jézus Krisztus igazi szolgája

Ezekre tanítsd a testvéreket! Így leszel Krisztus Jézus jó szolgája, akin látszik, hogy a hit igazságain és a helyes tanításon nőtt fel. Te hűségesen követted ezt a jó tanítást. Viszont utasítsd el az értelmetlen mondákat és történeteket, amelyek nem egyeznek Isten igazságaival! Azon igyekezz, hogy az istenfélelemben és az Isten helyes módon való szolgálatában gyakorold magad!

Bár a testünk edzésének is van valami haszna, az istenfélelem gyakorlása sokkal hasznosabb, mert mind a jelenlegi, mind a jövendő örök életben áldásokat eredményez. Ez így igaz, fogadd el, amit mondok! 10 Hiszen azért dolgozunk és küzdünk teljes erőnkkel, mert az élő Istenben reménykedünk és bízunk, aki minden embernek megmentője, de különösképpen a hívőknek.

11 Parancsold meg, és tanítsd ezeket a dolgokat! 12 Igaz, hogy még fiatal vagy, de emiatt senki se becsüljön le téged! Éppen ellenkezőleg, te legyél a példa a testvéreknek! Mutasd meg nekik, hogyan éljenek. Légy példa a számukra abban, amit mondasz, és ahogyan élsz, meg a benned élő isteni szeretettel, hiteddel és az életed tisztaságával!

13 Addig is, míg megérkezem hozzád, olvass fel a többieknek az Írásokból, bátorítsd, biztasd és tanítsd őket! 14 Ne hanyagold el, hanem használd a benned levő szellemi ajándékot, amelyet prófétai üzenet[a] által kaptál, amikor a gyülekezet vezetői rád tették a kezüket! 15 Ezekkel a dolgokkal foglalkozz minden erőddel! Ezekben élj teljes odaszánással, hogy előrehaladásod nyilvánvaló legyen! 16 Legyen gondod magadra, és te is figyelj oda arra, amit tanítasz! Légy kitartó ezekben! Ez a javadat szolgálja neked is, meg a hallgatóidnak is.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Timothy+4&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/11/23

 
—–

Igaz Egyházamat ki fogják dobni Rómából, és éveken át tartó elhagyatottságot kell majd elviselnie

Igazság Könyve:

“2013.09.28 15:23

Drága szeretett leányom, mindig emlékeztesd azokat, akik hisznek bennem, de fogalmuk sincs Második Eljövetelem közeledtéről, hogy legyenek éberek azokra a jelekre, amelyek a Nagy Napot megelőzik, s amelyek meg vannak jövendölve Atyám Könyvében.

Az első jel a nagy hitehagyás. Ez akkor van, amikor eltűnik az Igazságba – Isten Szavába – vetett hit, és amikor a bűnt dicsőítik a világ minden táján. Amikor a hitehagyás belülről hatalmába keríti földi Egyházamat, akkor ez jel arra, hogy Második Eljövetelem nagyon közel van. Amikor látjátok azokat, akik azt mondják, hogy Én választottam őket földi Egyházam vezetésére, hogy a szekuláris világba vetik magukat evilági előnyökért, akkor tudni fogjátok, hogy a változások elkezdődtek. Amikor azt látjátok, hogy Nagy Áldozatom – Keresztrefeszítésem – a vita tárgyát képezi, és Eukarisztiámhoz új értelmezést csatolnak, akkor tudni fogjátok, hogy Egyházamat a pusztába fogják vetni.

Egyházamat illetően azokra utalok, akik nem fognak eltérni az Igazságtól, és akik továbbra is – akárcsak korábban – el fogják fogadni Isten Szavát. Igaz Egyházamat ki fogják dobni Rómából, és éveken át tartó elhagyatottságot kell majd elviselnie. A pogányok össze fogják (Egyházamat) taposni, és szenvedni fog, de Irgalmam által sértetlen marad, és a bátor lelkeket, akik nem fognak cserbenhagyni Engem, rendkívüli Ajándékokban fogom részesíteni. Amint az utálatos, úgynevezett „csodák”, a gyógyulások, a hamis alázat gesztusa és az emberiség iránti hamis szeretet láthatóvá válik Egyházam burkában, felismerhető lesz valódi természetfölötti beavatkozásom is. Én a Keresztes Imahadjárat-Csoportjaim által fogom megismertetni a Szentlélek jelenlétét azokkal, akik csúfolják és gúnyolják őket. Imacsoportjaim sok csodával lesznek megajándékozva, és azok akik imádkozzák az Imákat, mint ajándék, mely segít szeretett tanítványaimnak, hogy megbirkózzanak a vallási üldöztetéssel.

Az üldöztetés, amelyről beszélek elsődlegesen lelki jellegű. Igaz tanítványaim – értem ez alatt a minden felekezetből való, bárhol lévő Keresztényt – nagyon bánatosan fognak nézni, amikor tanúi lesznek annak a nagy csalásnak, amely a Katolikus Egyházra fog leereszkedni. A Katolikus Egyház át fogja ölelni a szekuláris világot, és ki fogja jelenteni, hogy a halálos bűn többé már nem létezik. A bűnt nem fogják bűnként elismerni, és megtévesztvén az ártatlanokat, azt fogják mondani, hogy nem nehéz bejutni Királyságomba. A gyónás jelenlegi formáját megszüntetik. Az embereknek azt fogják mondani, hogy a maguk módján kérjenek bűnbocsánatot (Istentől), és éppen ezért sokan nem fogják venni a fáradtságot, hogy megbocsátásomat kérjék. Azért nem fogják ezt megtenni, mert már nem fogják elismerni, hogy szándékosan bűnt követtek el, és azért, mert Isten úgyis megbocsát mindent. * Ez az a tévedés, ami meg volt jövendölve, és ami milliókat fog a Pokol tüzébe vezetni, ahová pedig a hamis próféta és az antikrisztus fogja vezetni őket.

Hamarosan a Katolikus Egyházban mindenütt pogány ünnepeket és fesztiválokat fognak bevezetni. A pogányok és azok, akik utálják Istent, meghívást fognak kapni az oltárokhoz, a tabernákulum elé. Azt fogják bejelenteni, hogy ez az ünnep a Szentáldozás újabb formája – Isten minden gyermeke egyesül annak érdekében, hogy tiszteletben tartsák egymás hitét és emberi jogait. Tőletek, követőim azt fogják kérni, hogy tiszteletet mutassatok azok iránt, akik meg akarják szüntetni a Szent Eukarisztiában lévő Jelenlétemet. Amennyiben nem karoljátok fel a pogányságot, azzal fognak vádolni benneteket, hogy Keresztény-ellenesek vagytok. Így fognak majd becsapni mindnyájatokat. Így fognak majd Engem, Jézus Krisztust meggyalázni. Ugyanezt fogják tenni az iskolákban is, hogy száműzzék a Kereszténységet. Hasonlóan fognak cselekedni a politikai körökben is, amikor mindent, ami velem kapcsolatos, el fognak törölni. Egyetlen más vallás sem lesz ilyen gyűlölet célpontja. A Kereszténységet, mert az maga az Igazság, el fogják pusztítani.

Az, amit nem vesztek észre, hogy ezáltal ti magatok váltok önként részeseivé ennek a gonosz megszentségtelenítésnek, hogy a lelketek megsötétedik, és idővel elpártoltok a saját üdvösségetektől.

Csak áruljatok el Engem – és Én meg fogok bocsátani nektek. Csak tagadjatok meg Engem – és Én meg fogok bocsátani nektek. De ha meggyaláztok Engem és a fenevadnak esküdtök hűséget, akkor teljesen elszakadtok Tőlem, és lehetetlennek fogjátok találni, hogy Irgalmamat elfogadjátok.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/igaz-egyhazamat-ki-fogjak-dobni-romabol-es-eveken-at-tarto-elhagyatottsagot-kell-majd-elviselnie/

 
0924:
“2013.09.24 11:18
A vallási háború lesz a középpontja ennek az ellenőrzésnek, és Keresztény Egyházaim vezetőit legyőzik és megsemmisítik a fenevadra való előkészület során, aki mind a négy birodalmat ellenőrizni fogja. Isten egyetlen (nagy) hatalmat sem jogosít fel arra – amelyek szembeszállnak Isten Szavával, vagy megpróbálják elpusztítani gyermekeit –, hogy erőszakkal elfogják azokat, akiknek a neve fel van írva az Élet Könyvében. És miközben Én a Keresztényekről beszélek és arról, hogy mennyire szükséges, hogy hűek maradjanak Hozzám, ugyanúgy utalok a zsidókra is, mert Szent Mihály arkangyal, aki a védelmezőjük, őrködni fog fölöttük, és segíteni fog nekik, hogy ellenálljanak az üldöztetésnek, amelyet nekik is el kell viselniük, mint Isten választott népének.” 
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-vilag-negy-resze-amire-utalok-a-negy-nagyhatalom-az-egyesult-allamok-oroszorszag-europa-es-kina/
 
 

“… 11 Boldogok és áldottak vagytok, amikor miattam üldöznek, bántanak titeket, vagy mindenféle rosszat mondanak rólatok ok nélkül. 12 Örüljetek és ujjongjatok, mert igen nagy jutalom vár rátok a Mennyben! Így üldözték azokat a prófétákat is, akik előttetek éltek.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+5%3A1-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


—–
Római katolikus:
09-29Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok

Vagy:
OLVASMÁNY Dániel próféta könyvéből
Az angyalok ezrei szolgáltak Istennek, és hódoltak előtte.
Én, Dániel az éjjeli látomásban láttam, hogy egyszer csak trónokat állítottak fel, és az Ősöreg leült. Ruhája fehér volt, mint a hó, fején a haj tiszta, mint a gyapjú. Trónja lobogó lángból volt, trónja kerekei meg izzó parázsból. Tűzfolyó eredt belőle és folyt tovább. Ezerszer ezren szolgáltak neki, és tízezerszer tízezren álltak előtte, ítéletet tartottak és felnyitották a könyveket.
Láttam az éjjeli látomásban, hogy íme, az ég felhőin valaki közeledik. Olyan volt, mint az Emberfia. Amikor az Ősöreghez ért, színe elé vezették. Hatalmat, méltóságot és királyságot adott neki. Minden népnek, nemzetnek és nyelvnek neki kellett szolgálnia. Hatalma örök hatalom volt, amely nem enyészik el soha, és királysága nem megy veszendőbe.
Ez az Isten igéje.
Dán 7,9-10.13-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Angyalaid előtt zsoltárt éneklek, * magasztallak téged, Istenem. 1c. vers. – 12. tónus.
Előénekes: Ünnepellek, Uram, szívem mélyéből, * mert meghallgattad ajkam igéit.
Angyalaid előtt zsoltárt éneklek, * szent templomodban arcra borulok.
Hívek: Angyalaid előtt zsoltárt éneklek, * magasztallak téged, Istenem.
E: Szent neved mindig megvallom, * irgalmadért és igaz voltodért.
Amely napon hozzád kiáltok, hallgass meg engem, * gyarapítsd az erőt lelkemben.
H: Angyalaid előtt zsoltárt éneklek, * magasztallak téged, Istenem.
E: Dicsőítsen téged a föld minden királya, * amikor meghallja ajkad szózatát.
Az Úr útjairól énekeljenek, * mert nagy az Úr dicsősége.
H: Angyalaid előtt zsoltárt éneklek, * magasztallak téged, Istenem.
Zsolt 137,1-2a.2bc-3.4-5

Vagy:
SZENTLECKE a Jelenések könyvéből
Mihály és angyalai harcoltak a sátánnal.
Én, János, láttam, hogy nagy harc támadt a mennyben: Mihály és angyalai harcoltak a sárkány ellen. A sárkány és angyalai védekeztek, de nem tudtak ellenállni, s nem maradt számukra hely a mennyben. Levetették a nagy sárkányt, az őskígyót, aki maga az ördög, a sátán, aki elcsábítja az egész világot. A Földre vetették, s vele együtt letaszították angyalait is.
Ekkor harsány hangot hallottam az égben: „Eljött Istenünk üdvössége, ereje és országa, és Fölkentjének királysága, mert letaszították testvéreink vádlóját, aki éjjel-nappal vádolta őket Istenünk trónja előtt. De legyőzték a Bárány vérével és tanúságuk igéjével. Még életüket sem kímélték mindhalálig!
Ezért örvendezzetek, ti, mennyek, és ti, akik benne laktok!”
Ez az Isten igéje.
Jel 12,7-12a

ALLELUJA
Áldjátok az Urat, mind, ti, mennyei seregek: * szolgái, akik akaratát teljesítitek! Zsolt 102,21 – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Látni fogj átok, amint az Emberfia felett fel-alá szállnak Isten angyalai.
Egy alkalommal: Amikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik hozzá, így szólt: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség!”
Nátánáel megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus így felelt: „Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt.” Nátánáel erre elismerte: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya.”
Jézus így szólt: „Azért hiszel, mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt. Nagyobb dolgokat is fogsz látni ennél.” Majd így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 1,47-51″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-09-29


——
Görög katolikus:

Milyen lesz a testünk a feltámadáskor?

35 De azt kérdezhetné valaki: „Hogyan támadhatnak fel a halottak? Milyen testben jönnek vissza az életbe?” 36 Ezek ostoba ellenvetések! Gondolj arra, amikor elveted a gabona vetőmagját! Az előbb „meghal” a földben, és csak azután fog kihajtani. 37 Ami pedig kinő belőle, az nem is hasonlít az elvetett magra, hanem a magnak megfelelő növény lesz, például búza vagy más gabonaféle. 38 Isten azonban felnöveszti, és arra a mintára formálja, amelyet annak a bizonyos növénynek tervezett. Minden egyes fajnak a saját alakját adja.

39 Az élőlények különböző csoportjainak a teste és formája is különböző. Más az emberi test, más a négylábú állatok teste, megint más a madaraké, vagy a halaké. 40 Az égitestek pedig egészen mások, mint a földi élőlények. Bizony, nagy különbség van az égitestek szépsége és a földi élőlények szépsége között! 41 Még az égitestek sem egyformák: más a Nap ragyogása, más a Hold fényessége, megint másféle a csillagok fénye. Sőt, még a csillagok is különböznek egymástól a fényüket tekintve!

42 Így van ez a halottak feltámadásával is. Az emberi test, amelyet „elvetünk” a földbe, romlandó, és el is pusztul. A feltámadott test viszont romolhatatlan és elpusztíthatatlan! 43 Amikor eltemetjük a holttestet, az egyáltalán nem szép látvány, de amikor feltámad, már dicsőséges lesz! Amikor eltemetjük, már nincs benne semmi erő, de milyen erőteljes lesz, amikor majd feltámad! 44 Amikor eltemetjük, közönséges emberi testet temetünk el, de amikor feltámad, már szellemi test lesz!

Igen, ahogyan van hús-vér emberi test, amelyet az emberi lélek ural, úgy van szellemi test is, amelyet a szellem kormányoz. 45 Erről beszél az Írás: „Az első ember, Ádám, élő lélekké lett.”[a] Az „utolsó Ádám”[b] viszont életet adó szellem.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+15%3A35-45&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Meggyógyít egy béna férfit

17 Egyik nap, amikor Jézus éppen tanított, farizeusok és törvénytanítók is hallgatták, akik Galilea és Júdea különböző városaiból és Jeruzsálemből érkeztek. Az Örökkévaló ereje volt Jézussal, hogy gyógyítson. 18 Eközben néhány ember érkezett, akik hordágyon egy megbénult férfit akartak Jézus elé vinni, 19 a nagy tömeg miatt azonban nem tudtak a közelébe férkőzni. Ezért felmentek a tetőre, kibontották, és úgy eresztették le a hordágyat Jézus elé. 20 Amikor Jézus látta a hitüket, a beteghez fordult: „Barátom, a bűneid meg vannak bocsátva.”

21 Erre a törvénytanítók és farizeusok így okoskodtak magukban: „Kicsoda ez, hogy ilyet merészel mondani?! Hiszen ezzel megsérti Istent, aki egyedül jogosult a bűnöket megbocsátani!”

22 Jézus átlátott rajtuk, és így felelt meg nekik: „Miért okoskodtok így? 23 Vajon melyik könnyebb, ha azt mondom a bénának: bűneid meg vannak bocsátva! — vagy azt: kelj fel, és menj el? 24 Győződjetek meg róla: az Emberfia felhatalmazást kapott, hogy itt a földön megbocsássa a bűnöket.”

Ekkor a beteghez fordult: „Én mondom neked, kelj fel, fogd a hordágyadat, és menj haza!”

25 Az pedig azonnal felállt, felvette a hordágyát, és Istent dicsőítve hazament. 26 Ezt látva mindenki magán kívül volt a csodálkozástól, dicsérték Istent, istenfélelem fogta el őket, és ezt mondták: „Csodálatos dolgokat láttunk ma!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+5%3A17-26&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/09/29
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–
Tóra:

A világ teremtése

Kezdetben teremtette Isten az eget, a földet és mindent, ami égen-földön létezik. A föld kaotikus, lakatlan és üres volt, a mélységet sötétség borította be. De Isten Szelleme ott lebegett[a] a mélységes vizek fölött.

Első nap

Parancsolt Isten: „Legyen világosság!” — és fölragyogott a világosság.

Akkor Isten megvizsgálta a világosságot, és örömét lelte benne.[b] Majd elválasztotta a világosságot a sötétségtől. Azután elnevezte a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának. Majd leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt az első nap.[c]

Második nap

Azután ismét parancsolt Isten: „Legyen boltozat[d] a vizek között, hogy elválassza a vizeket egymástól!”

Így teremtette Isten a boltozatot, amely elválasztotta a boltozat alatti vizeket a boltozat fölötti vizektől — és úgy is lett.

Majd elnevezte a boltozatot égnek. Leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt a második nap.

Harmadik nap

Azután ismét parancsolt Isten: „Gyűljön össze az ég alatt minden víz egy helyre, és váljon láthatóvá a szárazföld!”[e] — és úgy is lett.

10 Majd elnevezte a szilárd alapzatot szárazföldnek, az összegyűlt vizet pedig tengernek. Akkor Isten megvizsgálta, amit alkotott, és örömét lelte benne.

11 Azután ismét parancsolt Isten: „Sarjadjon ki a földből mindenféle zöldellő növény: magot termő lágyszárú növények és gyümölcsfák, amelyek termésében szintén mag van!” — és úgy is lett. 12 A földből kihajtott mindenféle zöldellő növény: magot termő lágyszárú növények és gyümölcsfák, amelyek termésében szintén mag van. Akkor Isten megvizsgálta, amit alkotott, és örömét lelte benne. 13 Majd leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt a harmadik nap.

Negyedik nap

14 Azután ismét parancsolt Isten: „Legyenek világító égitestek az ég boltozatán! Válasszák el a nappalt az éjszakától, szolgáljanak jelekül, és mutassák meg a kijelölt időket[f], napokat és éveket! 15 Ragyogjanak az ég boltozatán, és világítsák meg a földet!” — és úgy is lett. 16 Így alkotta Isten a két nagy világító égitestet: az erősebb fényűt, hogy nappal uralkodjon, és a gyengébb fényűt, hogy éjjel uralkodjon. Megalkotta a csillagokat is. 17 Isten helyezte ezeket az ég boltozatára, hogy világítsanak a földre, 18 hogy uralkodjanak nappal és éjjel, és hogy válasszák el a világosságot a sötétségtől. Akkor Isten megvizsgálta, amit alkotott, és örömét lelte benne. 19 Majd leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt a negyedik nap.

Ötödik nap

20 Azután ismét parancsolt Isten: „Mindenfajta vízi élőlény nyüzsögjön a vizekben! A föld felett, az ég boltozatán repdessenek szárnyas élőlények!” 21 Így teremtette Isten a nagy víziállatokat és mindenféle egyéb vízi élőlényt, amelyek élnek, mozognak, és tömegesen nyüzsögnek a vízben. Teremtett mindenféle repülő szárnyas állatot is. Akkor Isten megvizsgálta, amit teremtett, és örömét lelte benne. 22 Majd megáldotta őket: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, sokasodjatok, és népesítsétek be a tenger vizét! A szárnyas állatok is sokasodjanak, és terjedjenek el a földön!” 23 Majd leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt az ötödik nap.

Hatodik nap

24 Azután ismét parancsolt Isten: „Hozzon elő a föld mindenfajta szárazföldi állatot[g]: háziállatokat, kisebb és nagyobb vadállatokat!” — és úgy is lett. 25 Így alkotott Isten mindenféle nagyobb vadállatot, háziállatot és kisebb állatot. Akkor Isten megvizsgálta, amit alkotott, és örömét lelte benne.

26 Szólt Isten: „Alkossunk embert[h], aki hasonló hozzánk, és olyan, mint mi. Uralkodjon a tenger halain, az ég madarain és a háziállatokon. Uralkodjon az egész földön[i] és a kisebb állatokon, amelyek a földön mozognak!” 27 Megteremtette hát Isten az embert, aki hasonlít hozzá. Úgy teremtette, hogy olyan legyen, mint ő. Férfinak és nőnek teremtette őket. 28 Azután megáldotta őket:

„Legyetek termékenyek,
    szaporodjatok, sokasodjatok,
népesítsétek be a földet,
    és vegyétek birtokba!
Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain
    és a többi állatokon,
    amelyek a földön élnek és mozognak.”

29 Még azt is mondta nekik Isten: „Nézzétek! Nektek adok az egész földön minden magot termő növényt és minden gyümölcsfát, amelynek termésében mag van — ezek fognak táplálni benneteket. 30 A föld összes állatainak pedig a zöldellő növényeket adom táplálékul. A mezei vadaknak, az égi madaraknak, és minden egyéb szárazföldi állatnak, amelyben az élet lehelete van, odaadtam a föld összes zöld növényét, hogy azt egyék.” 31 Akkor Isten megvizsgált mindent, amit létrehozott, és nagyon jónak találta. Majd leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt a hatodik nap.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Ezt mondja az Örökkévaló, az Isten,
    aki teremtette és kiterjesztette az eget,
aki megalapozta a földet,
    és sarjasztott belőle élőket,
aki leheletet ad az embereknek,
    és az élet szellemét a föld lakóinak.

„Én, az Örökkévaló hívtalak el téged igazságban,
    megőrizlek, és fogom a kezed.
Szövetségül adtalak a népnek,
    világosságul a nemzeteknek.
Elhívtalak, hogy a vakok szemeit megnyisd,
    a foglyokat a börtönből kihozd,
    és a rabokat a sötétség fogságából kiszabadítsd.
Én vagyok az Örökkévaló,
    ez a nevem!
Dicsőségemet másnak nem adom,
    dicséretem a bálványoknak át nem engedem!
Lássátok meg, vegyétek észre,
    a régi dolgoknak örökre vége!
Most újakat hirdetek,
    s mielőtt kisarjadnak,
    tudatom veletek.”

Zsoltár

10 Énekeljetek az Örökkévalónak új éneket![a]
    Dicsérjétek őt a föld széléig mindenütt!
Énekeljetek, akik tengerre szálltok,
    és ti is, tengeri lények, mind!
Távoli partok lakói,
    ti is énekeljetek!
11 Zengjen a puszta és a városok,
    ujjongjanak Kédár falvai!
Kiáltsanak örömmel a sziklákon lakók,
    a hegycsúcsokról kiáltsanak!
12 Dicsőítsék az Örökkévalót,
    hirdessék dicséretét a szigetek
    és a távoli partok lakói!
13 Akkor az Örökkévaló kijön,
    mint hatalmas hős,
feltámad harci kedve,
    mint az erős harcosé,
csatakiáltása messze hangzik,
    felharsan félelmetes hangja,
s ellenségeit mind letiporja.

Vezetem a vakokat

14 „Régóta hallgattam,
    türtőztettem magam,
    nem szóltam.
De most kiáltok,
    mint a vajúdó asszony.
Nyögök és zihálok,
    mint aki szül.
15 Elpusztítok hegyeket és dombokat,
    kiszárítok erdőket és mezőket,
    kiszárítok folyókat és tavakat.
16 Vezetem a vakokat olyan úton,
    amelyet nem ismernek,
viszem őket olyan ösvényeken,
    ahol még nem jártak.
A sötétséget előttük világossággá teszem,
    a göröngyös utakat elegyengetem.
Bizony, ezeket teszem velük,
    s őket soha el nem hagyom.
17 De akik bálványokban bíznak,
és ezt mondják nekik: »Ti vagytok isteneink!«
    — mind meghátrálnak és megszégyenülnek.”

Nézzétek szolgámat!

18 „Ó ti süketek, hallgassatok rám!
    Ti vakok, nézzetek ide!
19 Nézzétek szolgámat!
    Van-e olyan vak, mint ő?
Nézzétek követemet!
    Kicsoda oly süket, mint ő?
Bizony, nincs más,
    aki ennyire vak lenne,
mint az Örökkévaló szolgája
    és szövetséges társa!”
20 Sokat láttál,
    de nem vetted észre!
Füled is nyitva volt,
    mégsem hallottad meg szavam!
21 Az Örökkévaló a legjobbat adta szolgájának:
    nagy és dicsőséges törvényét.[b]
22 De nézd a népet,
    hogy kirabolták, kifosztották!
Bilincsbe verték,
    tömlöcbe zárták őket!
Zsákmányul estek,
    és nem volt szabadítójuk!
Kifosztották őket mindenükből,
    és senki sem mondta:
„Add vissza nekik!”

23 Ki figyel rám közületek?
    Ki gondol azzal, ami következik?
24 Ki szolgáltatta ki
    Jákób népét ellenségeinek?
    Ki adta zsákmányul Izráelt kirablóinak?
Vajon nem az Örökkévaló,
    aki ellen vétkeztünk mindannyian,
    akinek útjain járni nem akartunk,
    s tanítására nem figyeltünk?
25 Ezért ránk zúdult izzó haragja,
    ezért támadtak ránk erős ellenségeink!
Lángolt körülöttünk a tűz,
    de észre sem vettük!

Már meg is perzselt lángja,
    mégsem vettük szívünkre,
    s nem tértünk észre!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+42%3A5-55&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://www.hebcal.com/sedrot/bereshit
—-

Üdvösség Anyja: Az utolsó napon, amikor felvirrad a hajnal, egy hangos harsonaszó lesz hallható világszerte

Igazság Könyve:

“2013.08.28 20:00

Gyermekem, hadd öleljelek meg téged, mivel továbbra is elviseled a Fiam ellen elkövetett sértéseket, melyeknek tanúja vagy.

Ha hallgattok ezekre a Szent Üzenetekre és megtanuljátok megérteni azokat, akkor közületek sokan nagy bátorsággal fognak előretörni, hogy figyelmeztessék a világot az elkövetkezendő időkre annak érdekében, hogy Isten felkészíthesse gyermekeit az Új Paradicsomra.

Amit meg kell értenetek, hogy a Fiamnak végzett munkátokért gyűlölni fognak benneteket. Sokan nem fognak elfogadni benneteket, és ennek eredményeként fájdalmat és megaláztatást fogtok elviselni. Minden megtett lépésetek akadályba fog ütközni, mivel ti Fiam nyomdokaiban jártok.

Egyikőtök sem fogja ezt könnyűnek találni addig, míg csendes beletörődéssel el nem fogadja, hogy erre számítani kell. Még azok is, akik követik Fiamat, de nem fogadják el ezeket az Üzeneteket, harcolni fognak ellenetek, és az Ő Nevében üldözni fognak titeket. Ők nem látják, hogy az ilyen gyűlöletes viselkedésükkel megsértik Fiamat.

El kell fogadnotok, hogy amikor Fiam ismertté teszi Magát, akkor meg fogják támadni Szavait, és azok nagy megosztottságot fognak okozni. Amikor megértitek, hogy miért vagytok kitéve ilyen támadásoknak, és hogy miért büntetnek benneteket, amiért az Ő Nevében beszéltek a világhoz, akkor ezt a Munkát majd könnyebbnek fogjátok találni.

Ez az üldöztetés, sajnos, folytatódni fog Második Eljövetelének Napjáig. Az Ő kedvéért kérlek benneteket, hogy fogadjátok el ezeket a megpróbáltatásokat Iránta való szeretetből, és ezzel a szenvedéssel nagy dicsőséget ajándékoztok Istennek. E szenvedésből semmi sem megy kárba, mert amikor Jézus iránti szeretetből elfogadjátok a szenvedést, akkor az legyőzi a gonoszt, mivel gyengíti az emberiség elpusztítására irányuló tervét.

Bocsássatok meg azoknak a szegény lelkeknek, akik e Küldetés ellen harcolnak. Ne vegyetek tudomást arról a kegyetlenségről, amelyet Fiam Nevében el kell viselnetek. Fogadjátok el, amikor Fiam iránti szeretetetek miatt gyűlölnek benneteket, mert akkor nagyon kedvesek vagytok Isten előtt.

Bocsássatok meg azoknak a felszentelt szolgáknak, akik akadályoznak benneteket, hogy az Igazság Könyvéről beszéljetek. Ők nem értik Isten Tervének nagyságát, mely által az Új Kezdetre készíti fel az emberiséget, mivel ők maguk sincsenek arra felkészülve. Sokan közülük egyszerűen, csak Fiam iránti szeretetből teszik azt, amit tesznek. Ők nem gondolják, hogy ártanak. Egyszerűen csak nem látnak, mert képtelenek látni.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy Nekem, Édesanyátoknak adassék meg az a Hatalom, hogy segítsek nektek kibírni ezt az utazást az utolsó napig, ami közel van, anélkül, hogy feladnátok. Azon a Napon, amikor felvirrad a hajnal, egy hangos harsonaszó lesz hallható világszerte. Ez pontosan úgy fog hangzani, mint ahogy azt elvárnátok, és ezt az angyalok kórusa fogja követni. Hallható lesz minden egyes országban, városban, faluban – mindenhol.Ezután, gyermekem, te, mint a hetedik angyal bejelented, hogy Fiam megérkezett. Az égbolt arannyá változik, és nem sokkal azután egy csodát fog látni minden férfi, nő és gyermek – minden bűnös. Fiam felismerhető lesz majd a felhőkben, éppen úgy, ahogyan eltávozott. Aztán az Új Jeruzsálem alászáll a Mennyből – az Új Kezdet mindazok számára, akik elfogadták Isten Irgalmát.Szeretett Édesanyátok
Az Üdvösség Anyja ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-az-utolso-napon-amikor-felvirrad-a-hajnal-egy-hangos-harsonaszo-lesz-hallhato-vilagszerte/
 
 
Miracle of Jesus in Jerusalem 2016
https://www.youtube.com/watch?v=buyaFPArGVg
—–
Római katolikus:
2018-08-2821. évközi hét kedd

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a tesszaloniki hívekhez írt második leveléből
A keresztények hűségesen tartsák meg az apostolok tanítását!
Testvéreim!
Urunk Jézus Krisztus eljövetelét és a vele való egyesülésünket illetően azt kérjük tőletek, hogy ne veszítsétek el rögtön józanságtokat és ne ijesszen meg benneteket sem lelki „kinyilatkoztatás”, sem állítólag tőlünk eredő mondás vagy levél, mintha az Úr napja már a küszöbön állna. Ne engedjétek, hogy bárki félrevezessen titeket!
Folytonos hálával tartozunk értetek Istennek, testvéreim, kedveltjei az Úrnak, mert Isten kezdettől kiválasztott benneteket, hogy a Szentlélek erejéből és az igazságban való hit által megváltást nyerjetek. Isten – evangéliumunk által – arra hívott meg titeket, hogy részetek legyen Urunknak, Jézus Krisztusnak dicsőségében.
Legyetek tehát állhatatosak, és ragaszkodjatok a hagyományokhoz, amelyeket tőlünk élőszóban vagy levélben kaptatok! Urunk, Jézus Krisztus pedig, és Isten, a mi Atyánk, aki szeretett minket, és kegyelmével állandó vigasztalást és jó reménységet ajándékozott nekünk, vigasztalja meg szíveteket, és szilárdítson meg benneteket minden jó tettben és szóban!
Ez az Isten igéje.
2Tessz 2,1-3a.14-17

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Urunk, Istenünk érkezik, * ítélni az egész világot. 13ab. vers. – 11. tónus.
Előénekes: Mondjátok a nemzeteknek: * „Az Úr uralkodik!”
Ő tette a földet szilárddá, és az meg nem inog, * igazságban ítéli meg a népeket.
Hívek: Urunk, Istenünk érkezik, * ítélni az egész világot.
E: Örvendjen az ég, a föld ujjongjon, * zúgjon a tenger és ami betölti.
Örvendjen a mező, * és minden, ami rajta van.
H: Urunk, Istenünk érkezik, * ítélni az egész világot.
E: Ujjongjon az erdő minden fája * az Úr színe előtt, mert
eljön.
Jön, hogy ítélje a földet, † igazságosan ítéli meg a földkerekséget, * és a népeket hűsége szerint.
H: Urunk, Istenünk érkezik, * ítélni az egész világot.
Zsolt 95,10.11-12.13

ALLELUJA
Isten szava élő és átható: * megítéli a gondolatot és a szándékot szívünk mélyén. Zsid 4,12 – 9. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
A külső vallásgyakorlatok őszinte lelkületből fakadjanak!
Jézus egyszer így korholta az írástudókat és a farizeusokat:
Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Tizedet adtok a mentából, a kaporból és a köményből, de elhanyagoljátok azt, ami a legfontosabb a törvényben: az igazságosságot, az irgalmat és a hűséget. Ezeket meg kell tenni, de azokat sem szabad elhanyagolni! Vak vezetők! Megszűritek a szúnyogot, de lenyelitek a tevét.
Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, belül azonban tele vagytok kapzsisággal és tisztátalansággal. Vak farizeus! Tisztítsd meg előbb a pohár belsejét, akkor majd a külseje is tiszta lesz!

Ezek az evangélium igéi.
Mt 23,23-26″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-08-28


——
Görög katolikus:

24 Ezt is mondta nekik: „Gondoljátok át alaposan, amit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, ugyanazzal fognak nektek is mérni. Sőt, még ráadást is kaptok. 25 Akinek ugyanis már van, annak majd még többet adnak. Akinek azonban nincs, attól még azt is elveszik, amije eddig volt.”

Isten Királysága olyan, mint a gabonaföld

26 Ezt is mondta nekik Jézus: „Isten Királysága hasonlít a gabonaföld műveléséhez. A földműves először kimegy a földjére magot vetni. 27 Azután telnek-múlnak a napok, és a magok kicsíráznak, a növény pedig növekszik, senki sem tudja, hogyan. 28 Igen, a növények először szárat növesztenek, azután kalászt hoznak, végül szemeket nevelnek a kalászban. 29 Amikor a szemek beérnek, a gazda azonnal learatja a gabonát, mert elérkezett az aratás ideje.”

A mustármag példázata

30 Ezt is mondta nekik Jézus: „Mihez hasonlítsam Isten Királyságát? Milyen példázattal magyarázzam? 31 Ahhoz hasonlít, ahogyan a mustármagból kifejlődik a növény. Amikor elvetik, ez a mag minden más magnál kisebb, 32 de mire felnövekszik, már nagyobb lesz az összes többi kerti veteménynél. Olyan nagy ágakat növeszt, hogy az égi madarak is fészket rakhatnak az árnyékában.”

33 Még sok, ehhez hasonló jelképes történettel tanította az embereknek Isten üzenetét. Annyit mondott nekik, amennyit meg tudtak érteni. 34 Mindig ilyen példázatokat használt, ha tanította őket, de mikor egyedül maradt a tanítványaival, nekik mindent meg is magyarázott.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+4%3A24-34&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

20 Mert félek, hogy amikor megérkezem hozzátok, nem olyannak talállak majd benneteket, mint amilyennek szeretnélek — és ti is hasonlóképpen csalódni fogtok bennem. Félek, hogy veszekedést, irigységet, haragot, önzést, rágalmazást, vádaskodást, büszkeséget és rendetlenséget találok közöttetek. 21 Félek, hogy amikor odamegyek, ismét megaláz engem az én Istenem közöttetek: szomorkodni és szégyenkezni fogok miattatok. Meg fogom gyászolni azokat, akik vétkeztek, és mégsem akarták megváltoztatni az életüket, sem nem fordítottak hátat a kicsapongó életnek, a szexuális és egyéb szégyenletes bűneiknek.”https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+12%3A20-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 27 „Atyám mindent átadott nekem. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya. Senki más nem ismeri az Atyát, csak a Fiú, és azok, akikkel a Fiú meg akarja ismertetni őt.”28 „Jöjjetek közel hozzám mind, akik belefáradtatok súlyos terheitek cipelésébe! Nálam megnyugvást találtok. 29 Azt az igát vegyétek fel, amelyet én adok rátok, s tanuljátok meg tőlem, hogy én szívből szelíd és alázatos vagyok —, akkor meg fogtok nyugodni. 30 Mert az iga, amelyet én teszek rátok, nem nehéz! A teher, amelyet én helyezek a vállaitokra, könnyű.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+11%3A27-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

….

 

Isten Anyja: Hűek kell maradnotok ahhoz, amit Fiam tanított nektek. Ő olyan volt mindenben, mint ti, kivéve a bűnt

Igazság Könyve:

“Én vagyok a ti szeretett Édesanyátok, az Angyalok Királynője, Isten Anyja. Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás.

Gyermekeim, nem tudjátok, hogy Fiam mindnyájatokat vezeti ebben az időben, mindazokat, akik nyitott szívvel jönnek Színe elé?

Annak érdekében, hogy az Úristennek tanúságot tegyetek az Ő egyetlen Fia által, hűek kell maradnotok Tanításaihoz. Ezeket kőbe vésték, és mint ilyen, sohasem változhatnak meg. Az Igazság sohasem tud megváltozni. Az Igazság Isten minden gyermekének megadatott, de nem mindenki fogadta el azt, hogy Ki volt Ő és hogy honnan jött. Azoknak, akik elfogadják az emberiségnek, szeretett Fiam, Jézus Krisztus Keresztre feszítése által adott Igazságot, sohasem szabad elfelejteniük, amit mondott.

Ő mindent elmagyarázott nektek. Semmi sem változott. Nektek mindenkor ébereknek kell maradnotok, mert már félre vagytok vezetve és hamarosan sokan fognak közületek hibába esni.

A bűn, az bűn. Nem tetszik Istennek, de megbocsátásra kerül, ha bűnbánatot mutattok, és ha a megváltást kéritek. Az Örök Élet Kegyelemei Isten minden gyermekét illetik, azokat, akik kérik azt. Fiam Irgalmassága által Isten minden gyermekének idő lesz adva és aztán egy nagy Ajándék is, hogy emlékeztesse őket az Igazságra. Így a világ lakosságának legnagyobb része meg fog és meg tud menekülni, és aztán megkapják az Élet Ajándékát az Új Paradicsomban.

Mint bűnösök, nektek továbbra is Fiamhoz kell folyamodnotok a megbocsátásért, hogy a Kegyelem Állapotában maradjatok. Nem lehet megbocsátani bűneiteket, amíg a Kiengesztelődés Ajándékát nem kéritek Fiamtól.

Hűek kell maradnotok ahhoz, amit Fiam tanított nektek. Ő olyan volt mindenben, mint ti, kivéve a bűnt. Isten Mindenható. Isten a Szeretet. Isten Tökéletes. Isten tökéletes – az Ő Fiában –, így sohasem lehet kísértésbe hozni, hogy vétkezzen.

Menjetek békében drága gyermekek, és ha továbbra is határozottak és hűségesek maradtok az Igazsághoz, mely egyedül csak Istentől jöhet, akkor egy teljes és dicsőséges életet fogtok élni testben és lélekben, tökéletes harmóniában Fiammal.

Édesanyátok
Az Üdvösség Anyja ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-anyja-huek-kell-maradnotok-ahhoz-amit-fiam-tanitott-nektek-o-olyan-volt-mindenben-mint-ti-kiveve-a-bunt/

—–
Római katolikus:
06-24

Keresztelő Szent János születése

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Íme, a nemzetek világosságává tettelek.
Halljátok, szigetek, és figyeljetek távoli népek! Az Úr hívott meg, mielőtt még születtem; anyám méhétől fogva emlékezetében él nevem. Számat éles kardhoz tette hasonlóvá, kezének árnyékával oltalmazott engem. Olyanná tett, mint a kiválasztott nyíl és tegezébe rejtett engem, és ezt mondta: „A szolgám vagy, Izrael, benned fogok megdicsőülni!”
De én azt gondoltam: „Hiába fáradoztam, haszontalanul tékozoltam erőmet.” Ám igaz ügyem az Úr előtt van, és munkám Istenem előtt.
És most ezt mondja az Úr, aki már anyám méhétől fogva szolgájává tett, hogy visszavezessem hozzá Jákobot, és Izraelt köréje gyűjtsem – így lettem becses az Úr szemében, és Istenem lett az erőm –, aki ezt mondotta: „Kevés az, hogy a szolgám légy, s fölemeld Jákob törzseit, és visszatérítsd Izrael maradékát. A nemzetek világosságává teszlek, hogy üdvösségem eljusson a föld határáig.
Ez az Isten igéje.
Iz 49,1-6

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Hálát adok neked, * hogy oly csodásan alkottál! 5. tónus.
Előénekes: Uram, te megvizsgálsz, és jól ismersz engem, * tudod, ha leülök, vagy ha fölkelek.
Gondolataimat messziről is ismered, † szemmel tartod jártomat-keltemet, * jól látod minden utamat.
Hívek: Hálát adok neked, * hogy oly csodásan alkottál!
E: Egész bensőmet te alkottad, * anyám méhében te szőttél egybe engem.
Magasztallak, hogy oly csodásan alkottál, † csodálatos minden műved, * lelkem jól tudja mindezt.
H: Hálát adok neked, * hogy oly csodásan alkottál!
E: Csontjaim nem voltak rejtve előtted, † amikor létrejöttem a rejtek ölén, * és megformáltál az anyaföld mélyében.
H: Hálát adok neked, * hogy oly csodásan alkottál!
138,1-3.13-14ab.14c-15

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Jézus eljövetele előtt János a bűnbánat keresztségét hirdette.
Amikor Pál apostol a pizidiai Antiochiába érkezett, a zsinagógában szólásra emelkedett. Kezével csendet parancsolt, és beszélni kezdett: „Isten Dávidot támasztotta királyul. Róla így nyilatkozott: »Rátaláltam Dávidra, Izáj fiára, a szívem szerint való férfiúra. Ő majd teljesíti minden szándékomat.«
Ígéretéhez híven az ő utódai közül támasztotta Isten Izrael számára a Megváltót, Jézust. Az ő érkezése előtt János Izrael egész népének a bűnbánat keresztségét hirdette. Amikor János befejezte küldetését, így szólt: »Nem az vagyok, akinek engem hisztek. De íme, itt jön már az, akinek a saruját sem vagyok méltó leoldani.«
Férfiak, testvérek! Ábrahám nemzetségének fiai és ti, istenfélők, az üdvösség híre nekünk szól.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 13,22-26

ALLELUJA
Téged pedig, gyermek, a fölséges Isten prófétájának fognak mondani, * mert az Úr előtt jársz, egyengetni az ő útját. Lk 1,76 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Keresztelő Szent János születése.
Amikor elérkezett Erzsébet szülésének ideje, fiúgyermeket szült. Szomszédai és rokonai meghallották, hogy milyen irgalmas volt hozzá az Úr, és együtt örült vele mindenki.
A nyolcadik napon jöttek, hogy körülmetéljék a gyermeket. Atyja nevéről Zakariásnak akarták hívni. De anyja ellenezte: „Nem, János legyen a neve.” Azok megjegyezték: „Hiszen senki sincs a rokonságodban, akit így hívnának!”
Érdeklődtek erre atyjától, hogyan akarja őt nevezni. Atyja írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: „János a neve.” Erre mindnyájan meglepődtek. Neki pedig megnyílt az ajka, és megoldódott a nyelve: szólni kezdett, és magasztalta Istent.
Akkor félelem szállta meg az összes szomszédokat, és Júdában meg az egész hegyvidéken erről az eseményről beszéltek. Aki csak hallott róla, elgondolkodva mondta: „Mi lesz ebből a gyermekből? Hiszen nyilván az Úr van vele.”
A gyermek pedig növekedett, lélekben erősödött és mindaddig a pusztában élt, amíg Izrael előtt nyilvánosan fel nem lépett.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 1,57-66.80″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-06-24


——
Görög katolikus:

A római százados hite

Amikor Jézus Kapernaumba ért, egy római százados lépett hozzá, és így könyörögött: „Uram, a szolgám megbénult, otthon fekszik, és nagy fájdalmai vannak.”

„Megyek, és meggyógyítom” — válaszolta Jézus.

A százados azonban így felelt: „Uram, nem vagyok rá méltó, hogy a házamba jöjj. Elég, ha szólsz egy szót, és meggyógyul a szolgám. A feletteseimnek vagyok alárendelve, s ők felhatalmaztak arra, hogy a katonáimnak parancsoljak. Ha azt mondom az egyiknek: »Menj el!« — az el is megy. Vagy, ha szólok a másiknak: »Gyere ide!« — az odajön hozzám. És ha azt mondom a szolgámnak: »Tedd meg ezt!« — az meg is teszi.”

10 Ezen a válaszon Jézus nagyon elcsodálkozott, és ezt mondta azoknak, akik őt követték: „Igazán mondom nektek: egész Izráelben nem találtam ilyen nagy hitet senkiben. 11 Bizony, sokan eljönnek majd az egész világról, kelettől nyugatig a nemzetek közül, és asztalhoz ülnek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal együtt Isten Királyságában. 12 Akik pedig arra születtek, hogy a Királyság örökösei legyenek, azokat kidobják a külső sötétségbe, ahol fájdalmukban sírnak majd és a fogukat csikorgatják.

13 Majd a századoshoz fordult: „Menj haza nyugodtan! Legyen meg, amit kértél, a hited szerint!” Ezzel egy időben a százados szolgája valóban meggyógyult.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+8%3A5-13&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

18 Így felszabadultatok a bűn uralma alól, és igaz célokat szolgáltok. 19 Azért használok ilyen hétköznapi példákat, hogy megértsétek, amit mondani akarok. Régen a bűnnek és a törvénytelenségnek szántátok oda a testeteket, és valóban ezeket szolgáltátok. Ugyanúgy most szánjátok oda magatokat és minden képességeteket az igazságosság szolgálatára, hogy teljesen és kizárólagosan Istenhez tartozzatok!

20 Mert amikor még a bűn rabszolgái voltatok, nem is törődtetek a jó célokkal. 21 Mi volt ennek az eredménye? Olyan dolgok, amiket ma szégyelltek, mert végül a halálba vezetnek. 22 Most azonban felszabadultatok a bűn uralma alól, és Isten rabszolgái lettetek. Ez olyan életre vezet, amelyet csakis Istenért éltek, s ennek a végeredménye az örök élet. 23 A bűn szolgálatáért járó bér a halál, Isten kegyelmének ingyen ajándéka ellenben az örök élet Urunkban, Krisztus Jézusban.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+6%3A18-23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/06/24
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Soha se tegyétek ezt, mert ez az egyetlen bűn, amelyik álszenteskedése által undorít Engem

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, miközben minden Erőmmel megpróbálom a hívők lelkét lángra gyújtani – mindenekelőtt a világnak adott ezen Üzeneteim által , ismét azokat kell figyelmeztetnem, akik gonoszul beszélnek Szent Szavamról. Mialatt Én a langyos hitű lelkeket keresem fel, miért kell elutasítaniuk az Igazságot azoknak közületek, akik azt állítják, hogy az Én Nevemben beszélnek, amikor az az Isten Báránya által adatik nektek ezeken az Üzeneteken keresztül?

Melyik ember szólna ilyen módon hozzátok az Én Nevemben és merne megállni előtettek? Senki. Egyedül csak Isten Hatalmának köszönhetően lehetséges ilyen egyszerű nyelvezettel megismertetni Szavamat veletek.

Az ember továbbra is vétkezni fog, akár olyan bűnt  követ el, melyet mindannyian egyformán követnek el a világban, vagy akár súlyos természetű bűnt. Ti mindnyájan bűnösök vagytok.

Egy bűnös sohasem tud megbocsátani egy másiknak az Én Nevemben, hacsak az nem az Én Felhatalmazásom által történik a Gyónás Cselekedete által, mely egy rövid ideig megszabadít benneteket a bűntől. Egy bűnös nem ítélhet el egy másik bűnöst az Én Nevemben, mert erre nincs joga. Amikor egy másik bűnöst elítéltek, még ha az a legsúlyosabb cselekedettel is vétkezett volna Isten ellen, akkor olyan feketévé válik a lelketek, mint annak, akit nyilvánosan elítéltek az Én Nevemben.

Nem tudjátok, hogy milyen Fájdalmat és bánatot okoztok Nekem, amikor egymást bántjátok? Hát nem értettetek meg egyáltalán Engem? Nem tanultátok meg, hogy miért haltam meg értetek? Azokhoz szólok közületek, akik még mindig nem értették meg az Igazságot: nektek most meg kell hallgatnotok. Én nem ítéllek el benneteket bűneitekért, mert szeretlek titeket és minden bűnt megbocsátok nektek, lehet az bármilyen szörnyű is. De amikor az Én Nevemben azt állítjátok magatokról, hogy egyenrangúak vagytok Velem és a Nevemet használva más bűnöst elítéltek, akkor Én szintén el foglak ítélni benneteket.

Senki sem ítélheti el a másikat, függetlenül attól, hogy mennyire szeretlek titeket. Egyedül csak Én, Jézus Krisztus kaptam meg – Atyámtól – azt a Felhatalmazást, hogy Megítéljem az emberiséget, senki más. Ha elkövetitek ezt a bűnt, akkor szembesülni fogtok Ítéletemmel. Soha se tegyétek ezt, mert ez az egyetlen bűn, amelyik álszenteskedése által undorít Engem.

Az idő szinte elérkezett az emberiség számára, hogy szemtanúja legyen az Igazságnak. Nem sokan fognak válaszolni Hívásomra addig – beleértve azokat is, akik azt vallják, hogy hűségesek Irántam – ameddig Atyám számos büntetést nem szabadít a világra. Annyira vakok vagytok az Örök Élet Igazságára, annyira érzéketlenek vagytok Isten Szavának meghallására, hogy egyedül csak akkor fogjátok meghallani, amikor már a büntetések rátok szabadultak.

Amikor a számos büntetésből az elsők bekövetkeznek, sokan azt fogják mondani, hogy ezek természeti katasztrófák, de amikor olyan gyorsan szakadnak majd rátok, és amikor már nem lesz hová futnotok, csak akkor fogjátok tudni, hogy Isten Keze volt az, ami elért benneteket.


Atyám meg fogja rázni az egész világot. Azok közületek, akik kételkednek abban, hogy Ő létezik, tudni fogják, hogy ezeket az eseményeket nem lehet egyedül csak a természetnek tulajdonítani. Ti, akik hisztek Bennem, de kigúnyoljátok ezeket az Isteni Üzeneteket, meg fogjátok enni szavaitokat és ki akarjátok majd vágni a nyelveteket, mert hamarosan rá fogtok jönni, hogy aljas szavaitok mennyire megsértenek Engem. Nemcsak Istent káromoljátok, hanem ezt az Isteni Küldetést is akadályozzátok a lelkek megmentésében.Azoknak a lelkeknek, akik megtagadnak Engem: ti örökké szenvedni fogtok. Amikor majd Isten Színe előtt dacosan álltok, nem lesz eltűrve nektek, hogy így tegyetek. Ne feledjétek – nem számít, mennyire szeretlek benneteket – Én közbe fogok lépni, ha ebben a végső Küldetésben szabotálni próbáljátok Isten azon Munkálkodását, hogy az emberiség megmeneküljön.Most jött el annak az ideje, hogy az Igazság Könyve átadásra kerüljön a világ számára. Ha követtek Engem, de nem fogadtok most el Engem, amint hívlak benneteket, ne aggódjatok, mert nem foglak Megítélni benneteket. De ha megpróbáltok megakadályozni Engem Isten gyermekeinek megmentésében, le foglak csapni benneteket.Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/soha-se-tegyetek-ezt-mert-ez-az-egyetlen-bun-amelyik-alszenteskedese-altal-undorit-engem1/

—–
Római katolikus:
2018-06-1210. évközi hét kedd

OLVASMÁNY a Királyok első könyvéből
Illés próféta megszaporítja a careftai özvegyasszony lisztjét és olaját.
Egy bizonyos idő elmúltával – mivel nem volt eső Izraelben – kiszáradt a Kárit-patak, (amely mellett Illés próféta rejtőzködött).
Ezért az Úr szózatot intézett hozzá ezekkel a szavakkal: „Kelj fel, és eredj a Szidon-vidéki Careftába! Tartózkodjál ott! Íme, megparancsoltam ott egy özvegyasszonynak, hogy tápláljon téged.”
Illés útra kelt, és elment Careftába. Amikor a város kapujához ért, épp ott volt egy özvegyasszony, aki rőzsét szedegetett. A próféta megszólította, és ezt mondta neki: „Hozz nekem egy kis vizet korsóban, hadd igyam!” Amikor az asszony elindult, utána szólt: „Hozz egy falat kenyeret is!”
Az így felelt: „Amint igaz, hogy él a te Istened: Nincs sütve semmim, csak egy marék lisztem van a szakajtóban, meg egy kis olajom a korsóban. Épp azon vagyok, hogy rőzsét szedjek, aztán elmegyek és elkészítem magamnak és a fiamnak. Megesszük, aztán meghalunk.”
Illés azonban így válaszolt neki: „Ne félj! Menj, s tedd, amit mondtál, csak előbb csinálj belőle egy kis lepényt, aztán hozd ki nekem. Magadnak és a fiadnak csak utána készíts. Mert ezt mondja az Úr, Izrael Istene: A szakajtó nem ürül ki, a korsó nem apad el addig, amíg az Úr esőt nem hullat a földre.”
Elment hát és úgy tett, amint Illés mondta. S volt mit ennie, neki is, fiának is. A szakajtó nem ürült ki, és a korsó nem apadt ki az Úr szava szerint, amelyet Illés által mondott.
Ez az Isten igéje.
1Kir 17,7-16

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Ragyogtasd ránk, Uram, * arcod fényességét! 7a. vers. – 4 g. tónus.
Előénekes: Midőn segítségül hívtalak, * meghallgattál engem, igazságom Istene.
Meddig lesz még kemény a szívetek, emberek, * miért szeretitek a haszontalanságot, meddig törekedtek még hazugságra?
Hívek: Ragyogtasd ránk, Uram, * arcod fényességét!

E: Tudjátok meg: † Az Úr csodásán megmenti hívét; * meghallgat az Úr, ha én őhozzá kiáltok.
Bár haragusztok, többé ne vétkezzetek! † Szálljatok magatokba szívből, * nyugovóra térve teremtsetek csendet.
H: Ragyogtasd ránk, Uram, * arcod fényességét!
E: Azt mondják sokan: † „Ki részesít jóban minket?” * Ragyogtasd ránk, Uram, arcod fényességét!
Szívembe nagyobb örömet öntöttél, * mint azoknak, akik dúskálnak búzában meg borban!
H: Ragyogtasd ránk, Uram, * arcod fényességét!

Zsolt 4,2-3.4-5.7-8

ALLELUJA
Úgy világítson a ti világosságtok az emberek előtt, * hogy lássák jótetteiteket, és mennyei Atyátokat dicsőítsék érte! Mt 5,16 – 1 D2 tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Krisztus híveinek példás élete tanítás az egész világnak.
Jézus így tanított a hegyi beszédben:
„Ti vagytok a föld sója. De ha a só ízét veszti, mivel sózzák meg? Nem való az egyébre, mint hogy kidobják, s eltapossák az emberek.
Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá rejtsék, hanem a lámpatartóra teszik, hogy világítson mindenkinek a házban. Úgy világítson a ti világosságtok az emberek előtt, hogy látva jótetteiteket, magasztalják mennyei Atyátokat!
Ezek az evangélium igéi.
Mt 5,13-16″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-06-12


——
Görög katolikus:

Az ember belső vívódása

14 Tudjuk, hogy a Törvény szellemi természetű, én azonban nem vagyok szellemi, hanem a régi, emberi természetemet követve élek, és a bűn rabszolgája vagyok. 15 Nem értem a saját tetteimet: nem a jó dolgokat teszem, amelyeket akarok, hanem a rossz dolgokat, amelyeket nem akarok. 16 Mivel azonban nem akarom elkövetni azokat a rossz dolgokat, amiket mégis megteszek, ezzel igazat adok a Törvénynek. Igen, a Törvény jó! 17 Valójában nem is én vagyok, aki ezeket a rossz dolgokat teszem, hanem a bűn, amely bennem lakik. 18 Jól tudom, hogy semmi jó nem lakik bennem, vagyis a régi emberi természetemben, hiszen a jót akarom tenni, mégis képtelen vagyok rá. 19 Mert nem a jót teszem, amit annyira szeretnék, hanem a rosszat, amit nem akarok. 20 De ha azt teszem, amit nem akarok, akkor már nem is én teszem azt, hanem a bennem lakó bűn.

21 Tehát ez érvényes rám nézve: én, aki a jót akarom tenni, mégis törvényszerűen mindig valami rosszat találok magamban. 22 Ami a lényem legbelső részét illeti, szeretem Isten törvényét. 23 Azonban látok egy másik törvényt, amely a régi, emberi természetemben működik. Ez a bűn törvénye, amely az értelmem által elfogadott törvény ellen harcol. Emiatt vagyok fogoly, a bűn törvényének börtönébe zárva.

24 Milyen szörnyű helyzetben is vagyok! Ki szabadít meg engem ettől a régi természettől, amely a halál felé taszít?

25 Isten az, aki megszabadít! Hálát adok Istennek, hogy valóban megszabadít Urunk, Jézus Krisztus által!

Ami tehát engem illet, a lényem legbelső részével Isten törvényét szolgálom, ugyanakkor a régi emberi természetem még a bűn törvényének a rabszolgája.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+7%3A14-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“…  9 Ne vigyetek magatokkal aranypénzt, ezüstpénzt, de még rézpénzt se! 10 Ne vigyetek semmilyen útravaló csomagot, se tartalék ruhát, vagy sarut, se vándorbotot! Aki dolgozik, az megérdemli, hogy gondoskodjanak róla.11 Ha bementek egy faluba vagy városba, keressétek meg ott azt, aki bizalomra méltó, és nála szálljatok meg. Maradjatok a házánál, amíg tovább nem mentek abból a faluból vagy városból! 12 Amikor beléptek hozzá, köszöntsétek, 13 és ha az a család méltó rá, akkor a békességetek és áldásotok szálljon rájuk. Ha nem méltó, térjen vissza rátok a békességetek. 14 Ha valaki nem fogad be, és nem hallgat rátok, még a port is verjétek le a lábatokról, amikor kimentek abból a házból vagy városból![a] 15 Igazán mondom, még Sodoma és Gomora lakosainak is tűrhetőbb dolga lesz az ítélet napján, mint nekik.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+10%3A9-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/06/12
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

A világ örülni fog, mert – a Rómában lévő Egyházam mellett – a zsidó nemzetet lekaszabolják

Igazság Könyve:

Drága szeretett leányom, a Szeretet Ereje által lesz az, hogy az emberiség megmentésre kerülhet és meg is lesz mentve. A Szeretet, amelyről beszélek, az Isten Szeretete, ami Isten gyermekeinek szívébe áramlik. Isten Szeretete jelen van minden gyermekének a szívében, beleértve azokat is, akik megtagadják Őt. Az egymás iránti Szeretetetek fog fenntartani benneteket az előttetek álló megpróbáltatások alatt. Mutassatok Szeretetet és könyörületességet felebarátotok iránt, és legyetek kedvesek a szegénnyel, a gyengével és a védtelennel szemben és Tulajdonommá teszlek benneteket egy egész örökkévalóságon át.

Azok közületek, akik durván bánnak másokkal, akik fájdalmat okoznak azoknak, akik fölött uralkodnak és akik rosszindulattal suttognak másokról, olyanok lesznek, mint egy üres edény, amely semmit sem tud Nekem felkínálni. Nektek mindig követnetek kell Tanításaimat. A Szeretet csak Tőlem jön. A gyűlölet nem.

Azok, akik azt mondják, hogy tisztelnek Engem, de rosszat beszélnek másokról, bár azt állítják, hogy megtartják Szavamat és őrzik a Nevemet – ők nem tisztelnek Engem. Ők megbántanak Engem, és szégyenük a Nagy Napon nyilvánvaló lesz. Soha, még egy percre se gondoljátok azt, hogy élni tudnátok a nélkül, hogy a szívetekben ne lenne mások iránt Szeretet, mert ha nincs bennetek mások iránt Szeretet, akkor megtagadjátok azt az Ajándékot, mely szabadon adatott Isten minden gyermekének. Ha valóban szerettek Engem, akkor Szeretettel és tisztelettel fogtok bánni másokkal.

Amikor kegyetlenek vagytok másokhoz, rosszat mondotok róluk, vagy igazságtalanul bíráljátok őket, akkor visszautasítjátok a Szeretetet, amellyel megajándékoztalak benneteket. A helyében gyűlölet van. A gyűlölet egy másik emberi lény iránt csak a Sátántól származhat. Ha megengeditek, hogy a gyűlölet megkeményítse a lelketeket, akkor eltávolodtok Tőlem és mélységesen zaklatottak lesztek a lelketekben.

Amikor másokat szerettek az Én Nevemben, akkor ezt szavaitok, tetteitek és az irgalmasság cselekedetei által fogjátok tenni. Isten Szeretete, gyermekein keresztül – akik Akarata szerint élnek – megmentheti az emberiséget. A Szeretet legyőzi a gonoszt. A Sátán hatalma azonnal megsemmisül, ha azokkal szemben gyakoroltok Szeretetet, akik rosszul bánnak veletek. Nektek keményen kell dolgoznotok – engedvén így, hogy a Szeretet beborítson benneteket -, hogy ezt a nagy kegyelmet másokra is kiterjesszétek.

A Szeretet másokból Szeretetet vált ki. A Szeretet életet hoz. A Szeretet megbocsátást hoz. A Szeretet elpusztítja a gonoszt. Szeretet nélkül a gonosz erősödni fog.

Jézusotok
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-szeretet-csak-tolem-jon-a-gyulolet-nem/

Drága szeretett leányom, neked tudnod kell, hogy minden bűnösnek, különösen azoknak, akik szörnyű dolgokat követtek el, Hozzám kell jönniük. Én a figyelmükre vágyakozom, és a Szívembe akarom vinni őket, mert szeretem őket. Nekik azonnal meg lesz bocsátva, ha összeszedik a bátorságukat és hívnak Engem, hogy segítsem ki őket nyomorúságukból. Nekik sohasem szabad félniük Tőlem, mert Én a „Mindig-Irgalmas” vagyok. Ők közelebb állnak Hozzám, mint azok, akik azt állítják, hogy Engem képviselnek a Földön, de képmutatók, akárcsak a farizeusok voltak.

Nyújtsátok Felém kezeteket. Nem számít, hogy milyen tetteket követettek el, Én el foglak benneteket érni. Az Imám, melyet most nektek adok, a Szívembe fog hozni benneteket, bennetek fogok lakozni és ti megmenekültök.

A Keresztes Imahadjárat 107. imája: Ments meg Engem a Pokol tüzétől


Átadom Neked, drága Jézus, a szabad akaratomat, hogy cselekedj velem óhajod szerint, hogy így megmenekülhessek a Pokol tüzétől. Ámen.

Menj békében, gyermekem, mert Én soha nem hagyom el azokat, akik Irgalmasságomért könyörögnek.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/nekik-azonnal-meg-lesz-bocsatva-ha-osszeszedik-a-batorsagukat-es-hivnak-engem-hogy-segitsem-ki-oket-nyomorusagukbol/

 
A fogadalmatok az, hogy úgy engedelmeskedjetek Szavaimnak és Tanításaimnak, ahogy azok Egyházam létrehozásakor voltak a Földön.
Az egész emberiséghez szólok: Hívlak benneteket, hogy válaszoljatok Hangomra, az Igazság Hangjára, a Szeretet Hangjára, a Mesteretek Hangjára. Hamarosan látni fogtok Engem. Aztán a pókháló le lesz törölve a szemetekről, és akkor az Igazság világos lesz számotokra. Amikor Irgalmasságom Napja felvirrad, nektek tudnotok kell, hogy azt követően Második Eljövetelemre nagyon hamar sor kerül. És miközben Én arra vágyom, hogy mindnyájan forduljatok Hozzám, ugyanakkor szomorúan sírok is azokért a lelkekért, akik elvesznek Számomra.
 
Figyelmeztetnem kell azokat, akik megpróbálnak Engem megakadályozni a lelkek megmentésében: Meg foglak büntetni benneteket, ha továbbra is szembeszálltok Isten Szavával. Én nem ezekre az Üzenetekre utalok – bár elszomorít, hogy nem hallgattok Rám -, hanem Szent Szavam eltörlésére a nemzetetekben.

A világosság le fogja győzni a sötétséget. Isten Világossága életben tart benneteket. A sötétség elpusztít benneteket. Világosságom egyre fényesebb és fényesebb lesz, egészen addig, amíg száműzik Szent Eukarisztiámat. Aztán elhalványul. Akkor Egyházam összeomlik, és úgy tűnik, meghal. A világ örülni fog, mert – a Rómában lévő Egyházam mellett – a zsidó nemzetet lekaszabolják. Ez lesz a legnagyobb megtévesztés, ami az emberiséget éri, és akik elfogadják a pogányság eme gonosz formáját, azokat magával ragadja az ár. És miután a tűz végigsöpör a Földön, Egyházam újból fel fog támadni az Ő teljes dicsőséges formájában. Ez lesz a vég azon bűnösök számára, akik elutasítják Kezemet, de egyben az örök élet kezdete is azok számára, akik szeretnek Engem.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-vilag-orulni-fog-mert-a-romaban-levo-egyhazam-mellett-a-zsido-nemzetet-lekaszaboljak/

 
 
—–
Római katolikus:
2018-05-17húsvét 7. hét csütörtök

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
A fogságban lévő Pál apostolt Jézus megerősíti, hogy Rómában is tanúságot tegyen róla bátorságával.
(Amikor a kis-ázsiai zsidók észrevették Pál apostolt a jeruzsálemi templomban, annyira felizgatták ellene a népet, hogy csak a Jeruzsálemben állomásozó római őrség ezredese menthette meg a haláltól. Letartóztatta ugyanis, és kettős börtönbe vetette.)
Másnap azután az ezredes szerette volna pontosabban megtudni, hogy a zsidók mivel vádolják. Ezért levétette Pál bilincseit, összehívta a főpapokat és az egész főtanácsot, azután elővezettette Pált, és eléjük állította.
Mivel pedig Pál jól tudta, hogy (a tanács tagjainak) egyik része a szadduceusok, másik része viszont a farizeusok közül való, ezért így kiáltott fel a főtanács előtt: „Férfiak, testvérek! Én farizeus vagyok, farizeusok ivadéka. A holtak feltámadásába vetett hitem miatt állok a bíróság előtt.”
Alighogy elhangzottak szavai, vita támadt a farizeusok és a szadduceusok között. A főtanács két táborra szakadt. A szadduceusok ugyanis azt állítják, hogy nincs se feltámadás, se angyal, se lélek; a farizeusok viszont mindezt vallják. Ezért nagy lárma keletkezett.
A farizeusok pártjából fölemelkedett néhány törvénytudó, és hevesen tiltakozott: „Semmi rosszat sem találunk ebben az emberben. Hátha valami szellem vagy egy angyal szólt hozzá?”
A vita úgy elfajult, hogy az ezredes már attól félt, hogy Pált széttépik. Ezért katonaságot hívott, hogy kiragadja őt közülük, és fölvezesse a várba.
A következő éjszaka az Úr megjelent Pálnak, és így szólt: „Légy állhatatos! Mert ahogy Jeruzsálemben tanúságot tettél rólam, úgy kell tanúságot tenned Rómában is.”
Ez az Isten igéje.
ApCsel 22,30;23,6-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Védelmezz engem, Istenem, * hiszen tebenned bízom. Vö. 1. vers.

….
Zsolt 15,1-2a és 5.7-8.9-10.11

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Legyenek mindnyájan egy: amint te, Atyám bennem vagy és én tebenned, * s így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem!” Jn 17,21 – tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Legyenek egy, amint mi egy vagyunk!
Abban a időben Jézus az égre emelte szemét és így imádkozott:
Szent Atyám, nemcsak tanítványaimért könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem.
Egy legyenek mindnyájan! Amint te, Atyám, bennem vagy és én tebenned, úgy legyenek ők is mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Megosztottam velük a dicsőséget, amelyet nekem adtál, hogy egy legyenek, amint mi egy vagyunk: én őbennük, te énbennem, hogy így ők is teljesen egy legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szereted őket, amint engem szerettél.
Atyám! Azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok s lássák dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mivel már a világ teremtése előtt szerettél engem.
Én igaz Atyám! A világ nem ismert meg, de én ismerlek, s ők is megismerték, hogy te küldtél engem.
Megismertettem velük nevedet, és ezután is megismertetem, hogy a szeretet, amellyel engem szeretsz, bennük legyen, és én is őbennük legyek.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 17,20-26″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-05-17

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: A Föld minden országa * énekszóval áldja az Istent. 33a. vers.
Vagy: Alleluja. 2. szám.
Előénekes: Hatalmadat, Isten, mutasd meg, * erősítsd meg, amit bennünk műveltél.
Királyok hozzák ajándékukat néked * jeruzsálemi templomodból.
Hívek. A Föld minden országa * énekszóval áldja az Istent.
Vagy: Alleluja.
E: Föld népei, énekeljetek az Istennek, * zengjetek zsoltárt az Úrnak, Istenünknek.
Aki áthalad az egek egein, † íme hallatja szavát, hatalmas szózatát: * „Ismerjétek el Isten hatalmát!”
H: A Föld minden országa * énekszóval áldja az Istent.
Vagy: Alleluja.
E: Izrael fölött tündököl fölsége, † hatalma felragyog a felhőkben. * Áldott a mi Istenünk!
H: A Föld minden országa * énekszóval áldja az Istent.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 67,29-30.33~35a.35b-36c


——
Görög katolikus:

2 Az idők végén az Örökkévaló házának hegye
fölülemelkedik a legmagasabb hegyeken,
    messze kimagaslik a dombok közül,
    s hozzá gyűlnek mind a nemzetek.
Tömegek özönlenek hozzá,
    s így hívja egyik a másikat:
„Jöjjetek, menjünk fel az Örökkévaló hegyére,
    Jákób Istenének házához,
hogy megtanítson bennünket útjaira,
    s hogy járhassunk ösvényein!
Mert Sionból származik a tanítás,
    Jeruzsálemből jön az Örökkévaló
szava.””
 

10 Menjetek át, menjetek ki a kapukon,
    készítsetek utat a népnek!
Építsétek, építsétek az utat,
    a köveket dobjátok félre,
emeljétek magasra a zászlót,
    adjatok jelt a nemzeteknek!
11 Halljátok?
    Az Örökkévaló szava hangzik az egész földön:
„Mondjátok meg Sion leányának:
    nézd, jön már Szabadítód,
ő hozza jutalmadat,
    és előtte jön, amivel megfizet.”
12 Népét így nevezik majd:
    „A Szent népe, akiket az Örökkévaló váltott meg”,
és városát így hívják:
    „A város, amelyet sokan fölkeresnek”,
és: „Akit az Örökkévaló nem felejtett el soha”.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+62%3A10-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

— „Mert a szőlőt tapostam,[a]
    de senki sem segített, egyedül voltam.
Széttapostam a nemzeteket haragomban,
    összetörtem őket felindulásomban.
Vérük fröccsent a ruhámra,
    egész öltözetem vérpirosra festette.

Hol van, aki minket áthozott a tengeren?

Magasztalom az Örökkévalót,
    és hűséges szeretetét!
Dicsérem őt Izráel iránti jóságáért,
    mindazért, amit velünk tett,
    irgalmáért és hűségéért.
Mert azt mondta nekünk:
    „Bizony, ők az én népem,
fiaim, akikben nem csalódom!”
    Ezért szabadította ki őket az Örökkévaló
minden szorult helyzetből.

Bizony, az Örökkévaló is részt vett minden szenvedésükben,
    és jelenlétének angyala megszabadította őket.
Szeretetében és könyörületében megváltotta,
    fölkarolta és hordozta őket régtől fogva
.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+63%3A3-9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


Az Örökkévaló napja

14.1 Nézzétek, eljön az Örökkévaló napja! Akkor ellenségeid kirabolnak, Jeruzsálem, és a zsákmányt szemed láttára osztják szét a város közepén.

4 Azon a napon az Olajfák hegyére lép[a], amely Jeruzsálemtől keletre emelkedik, és a hegy kettéhasad: egyik fele észak felé, a másik dél felé mozdul el. A hasadék pedig kelet-nyugati irányban igen nagy völggyé szélesedik.

Azon a napon Jeruzsálemben forrás fakad, és folyóvíz indul belőle, amelynek egyik ága a Keleti-tenger, a másik ága pedig a Nyugati-tenger[c] felé folyik. Ebből a forrásból télen-nyáron, állandóan ömlik majd a víz, sohasem apad el. Akkor az Örökkévaló lesz az egész Föld Királya! Azon a napon az Örökkévaló lesz az egyetlen, akit az emberek imádnak, és egy néven fogják szólítani.[d] 10 Júda egész földje pedig síksággá változik, Gebától fogva — amely Jeruzsálemtől északra fekszik — egészen Rimmónig, amely Jeruzsálemtől délre található. Jeruzsálem városát az eredeti helyén fogják újjáépíteni, és ismét laknak benne a Benjámin-kaputól a Szeglet-kapuig — amely a régi kapu helyén épült —, és a Hananél-toronytól a király borsajtójáig.[e] 11 A város ismét megtelik lakosokkal, ellenség soha többé nem pusztítja, hanem biztonságban fog élni.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Zechariah+14&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

15 Majd ezt mondta nekik: „Menjetek el a világ minden részére, és hirdessétek az örömüzenetet mindenkinek! 16 Aki hisz és bemerítkezik, az üdvözülni fog. De aki nem hisz, az kárhoztató ítélet alá kerül. 17 Akik hisznek, azokat ezek a jelek fogják követni: a nevemben gonosz szellemeket űznek ki; új nyelveken szólnak; 18 kígyókat fognak meg, vagy halálos mérget isznak, de az sem nem árt nekik; ráteszik a kezüket a betegekre, azok pedig meggyógyulnak.”

Jézus visszatér a Mennybe

19 Miután az Úr Jézus beszélt a tanítványaival, felvitték a Mennybe, és ott Isten jobb oldalára ült. 20 Az apostolok pedig elmentek, és mindenhol kihirdették Isten üzenetét. Az Úr együttműködött velük, és hitelesítette az üzenetet természetfeletti jelekkel, amelyek kísérték az üzenet hirdetését.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+16%3A9-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus a Szent Szellem eljövetelét ígéri

Kedves Teofilus, első könyvemben mindarról írtam neked, amit Jézus tett és tanított addig a napig, amikor felvitték a Mennybe. Mielőtt felvitték volna, Jézus még beszélt az apostolokkal, akiket kiválasztott: a Szent Szellem által útbaigazította őket, és parancsokat adott nekik. Ez Jézus szenvedése és halála után történt. Ő azonban negyven napon keresztül többször is megjelent az apostoloknak, beszélt nekik Isten Királyságáról, és sokféle módon meggyőzően bizonyította, hogy él. Az egyik ilyen alkalommal, amikor együtt ettek, ezt parancsolta nekik: „Az Atya megígért nektek valamit, ahogyan már beszéltem erről. Ne menjetek el Jeruzsálemből, amíg ő be nem teljesíti az ígéretét! Mert János vízbe merített be, titeket azonban néhány nap múlva Szent Szellembe fognak bemeríteni.”

Jézust felemelik a Mennybe

Amikor az apostolok együtt voltak, megkérdezték Jézust: „Uram, nem mostanában fogod helyreállítani Izráel népe számára a királyságot?”

Ő így válaszolt: „Azokat az időpontokat és időszakokat, amelyeknek kijelölését az Atya saját magának tartotta fenn, nektek nem szükséges ismernetek. Ellenben, amikor a Szent Szellem leszáll rátok, erőt kaptok, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt szerte a világon mindenhol.”

Miután Jézus ezt mondta, a szemük láttára felemelkedett, majd egy felhő beburkolta és eltakarta a tanítványok tekintete elől. 10 Az apostolok még mindig merően néztek a távolodó Jézus után, amikor hirtelen megállt mellettük két fehér ruhás férfi, 11 és megszólította őket: „Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé meredve? Ez a Jézus, akit felvittek tőletek a Mennybe, ugyanúgy jön majd vissza, ahogyan felmenni láttátok.”

Júdás helyett Mátyást választják az apostolok közé

12 Ezután az apostolok az Olajfák hegyéről visszamentek Jeruzsálembe, amely körülbelül egy kilométerre volt onnan,”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+1%3A1-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


—–
https://oca.org/readings/daily/2018/05/17
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–