Címke: Isten Báránya

Közel az Első Ítélet és Én a gonoszokat félre fogom dobni

Igazság Könyve:

“2013.08.15 21:57

Drága szeretett leányom, felszólítom minden Tanítványomat, akik ismerik az Igazságot, hogy mutassanak bátorságot az emberiség eme nehéz idejében.

Nagyon közel az idő, amikor ugyan abban az időben, sok nemzetben háborúk fognak kitörni. Amikor mindezekről a háborúkról hallotok és szemtanúi lesztek az elnyomók merő kegyetlenségének, akik mind vállvetve csatlakozván egymáshoz okozzák ezeket a háborúkat, tudni fogjátok, hogy Második Eljövetelem ideje közel van.

Közületek többen is fel fogják ismerni az Igazságot, melyet János Könyve tartalmaz – a Jelenések Könyve – mivel az most feltárul számotokra. Ne féljetek, mert mindezeknek a dolgoknak meg kell történniük. Sokan, akik nem fogadják el ezeket az Üzeneteket, nagy hibát követnek el, mert az Igazság Könyve egyszerűen azokból a részletekből és titkokból áll, melyeket a Jelenések Könyve tartalmaz. Én, az Isten Báránya vagyok az egyetlen Felhatalmazott – csak Nekem van engedélyem Atyámtól -, hogy felnyissam a benne lévő Pecséteket.

Ha nem hisztek az Igazság Könyvében, akkor nem hisztek a Jelenések Könyvében sem. Figyelmeztetlek benneteket: Azok, akik elutasítják a Jelenések Könyvét, lemondanak Irgalmamról. De az Igazság meg lesz nekik mutatva a Nagyfigyelmeztetés isteni beavatkozása által, mert különben sokan sohasem ismernének meg Engem, és nem értenék meg Nagy Irgalmasságomat, amelyet a világnak hozok. Nektek sohasem szabad a Jelenések Könyvéhez bármit is hozzáadnotok, megpróbálnotok értelmezni azt, vagy elvenni belőle, csak azért, hogy az megfeleljen saját vágyaitoknak, mert akkor ti ezért szenvedni fogtok. Ha megteszitek ezeket a dolgokat, akkor meghamisítjátok Isten Szavát. Ez a Könyv meg volt nektek ígérve. Isten elküldte az Ő 7. hírnökét, hogy feltárja az Igazságot. Fogadjátok ezt el Irántam való Bizalommal, különben egyedül fogtok járni a szörnyű megtévesztés tudatlanságában, ami azokat fogja érni, akik elutasítják Isten Szavát.

Sok-sok változás fog most a világban bekövetkezni, mely változásokat senki sem fogja figyelmen kívül hagyni. A vallások értelmetlenné válnak, mivel milliók pogány vallást fognak felvenni, melyről azt fogják majd mondani nekik, hogy azok arra szolgálnak, hogy tiszteljék Istent. A szegények iránti alázat és szeretet – ezt fogják nektek mondani – lesznek azok az okok, melyek miatt a megújult és felvilágosult Egyháznak egy új kezdetet hirdetik ki. Mint bárányokat a vágóhídra, úgy fognak benneteket a tüzes tóba vezetni. Amikorra megértitek a szörnyű utálatot, amibe belerángatnak majd benneteket, lehet, már túl késő lesz. Ha ti a fenevadnak adóztok tisztelettel, akkor ő meg fog benneteket fertőzni, és idővel sokan válnak rabszolgákká.

A politikai világ és a média rendszer nagy változásai nagy megosztottságot fognak eredményezni. Azok, akik mindabban hűségesek Istenhez, amit Én, Jézus Krisztus adtam a világnak, élni fognak. Azonban nem lesz életük azoknak, akik elutasítanak Engem, mert ők képtelenek lesznek Irgalmasságomat elfogadni. Bár a Szívem ezek miatt ketté lesz vágva, mégis megkeményítem, és Igazságosságom érvényre jut.

Közel az első Ítélet, és Én a gonoszokat félre fogom dobni, mivel az Új Ég és Új Föld csak azokat fogja üdvözölni, akik elfogadták Irgalmamat. Sokan azt fogják mondani: „Isten Irgalmas. Ő nem lenne soha ilyen kegyetlen”. A válaszom a következő: A Föld, ahogyan azt most ismeritek, nem lesz többé. Ehelyett egy megújult Föld fog megjelenni – sokkal nagyobb és nagyszerűbb, mint azelőtt, ahol tizenkét nemzet fog lakni egymás mellett szeretetteljes harmóniában. Csak azok fognak belépni a kapuin, akik hűségesek maradnak Hozzám, és azok is, akik ugyan nem ismernek Engem, de elfogadják Kezemet, amikor a Nagyfigyelmeztetéskor bebizonyítom az Igazságot. Azután bezárom a kapukat. Senki sem fog belépni többé, mert Ítéletem végbement. Minden szomorúság el lesz felejtve, és a gonoszok pedig a Pokolba lesznek dobva, ahol örökké fognak szenvedni. Az embernek sohasem szabad alábecsülnie Nagy Szeretetemet, Irgalmamat és Könyörületességemet. De ugyanakkor félhet Büntetésemtől, mert az a végső lesz, amikor az Úr Nagy napján megszólal az utolsó harsona.

És akkor vége lesz.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/kozel-az-elso-itelet-es-en-a-gonoszokat-felre-fogom-dobni/

 

 
 

A többi jel, melyek elfogadását kérni fogják a világtól, és amelyek úgy fognak tűnni, mintha tisztelnék a Szentháromságot, Édesanyámat és a szenteket, a jó látszatát fogják kelteni.

De ezeket Isten ellenségei mindig különböző módon fogják nektek bemutatni. Amikor a nem várt jel bemutatásra kerül, tudnotok kell, hogy ez a fenevad egyik nagy jele, aki bolonddá fogja tenni a világot, elhitetvén vele, hogy ő és a serege szentek.

 
 
 
—-
Római katolikus:
08-14
  „Bizony, mondom nektek: ha meg nem változtok, és nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát olyan kicsinnyé lesz, mint ez a gyermek, az a legnagyobb a mennyek országában. Aki pedig befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, az engem fogad be.” 
 

“08-15

Szűz Mária mennybevétele (Nagyboldogasszony)

OLVASMÁNY a Jelenések könyvéből
Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony.
Én, János láttam, hogy az égben feltárult az Isten temploma, és láthatóvá vált a szövetség ládája. Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony, kinek öltözete a nap volt, lába alatt a hold, fején pedig tizenkét csillagból álló korona. Áldott állapotban volt, kiáltozott gyötrelmében és szülési fájdalmában.
Majd egy másik jel tűnt fel az égen: egy nagy, vörös sárkány. Hét feje volt és tíz szarva, és mindegyik fején korona. Farkával lesöpörte és a földre szórta az ég csillagainak egyharmadát.
Azután a sárkány odaállt a szülő asszony elé, hogy mihelyt megszül, elnyelje a gyermekét. Az asszony fiút szült. Fiúgyermeket, aki majd vaspálcával kormányozza az összes nemzetet. A gyermeket elragadták, és Isten trónja elé tették, az asszony pedig a pusztába menekült, ahol az Isten helyet készített számára.
Ekkor harsány hangot hallottam az égben: Eljött Istenünk üdvössége, ereje és országa! Eljött az ő Fölkentjének uralma!”
Ez az Isten igéje.
Jel 11,19a;12,1-6a.10ab

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Uram, jobbodon áll a királynő * arannyal átszőtt ruhában. 11. tónus.
Előénekes: Jobbodon áll a királynő, * Ofir aranyával ékesítve.
Hívek: Uram, jobbodon áll a királynő * arannyal átszőtt ruhában.
E: Halljad, leányom, figyelj szavamra, * felejtsd el népedet és atyád házát.
H: Uram, jobbodon áll a királynő * arannyal átszőtt ruhában.
E: Szépségedet kívánja a király, * mert ő a te urad, hódolj előtte.
H: Uram, jobbodon áll a királynő * arannyal átszőtt ruhában.
E: Ujjongó örömmel vonulnak, * bevonulnak a király házába.
H: Uram, jobbodon áll a királynő * arannyal átszőtt ruhában.
Zsolt 44,10bc.11.12ab.16

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Először Krisztus támadt fel, majd azok, akik Krisztushoz tartoznak.
Testvéreim!
Krisztus feltámadt a halálból, elsőként a holtak közül. Egy ember által jött a halál, és egy ember által jön a holtak feltámadása is. Amint ugyanis Ádámban mindenki meghalt, úgy Krisztusban mindenki életre kel. Mindenki akkor támad fel, amikor sorra kerül: először Krisztus, majd amikor ő eljön, azok is mindannyian, akik Krisztushoz tartoznak.
Azután következik a vég, amikor Krisztus átadja az Istennek, az Atyának az uralmat, miután minden felsőbbséget, hatalmat és erőt megsemmisített. Addig kell ugyanis uralkodnia, amíg ellenségeit mind lába alá nem veti.
Ez az Isten igéje.
1Kor 15,20-27

ALLELUJA
Máriát fölvette az Úr a mennybe. * Örvendezik az angyalok kórusa. – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Nagy dolgokat művelt a hatalmas Isten felmagasztalta az alázatosakat.
Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!” Mária megszólalt:
„Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben!
Mert tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát, lám, ezentúl boldognak hirdet engem minden nemzedék.
Nagy dolgokat művelt velem a Hatalmas, Szentséges az ő neve!
Irgalma nemzedékről nemzedékre száll, mindazokra, akik félik őt.
Nagyszerű dolgot tett karja ereje, széjjelszórta mind a gőgös szívűeket.
Lesöpörte trónjukról a hatalmasokat, és felmagasztalta az alázatosakat.
Az éhezőket elhalmozta minden jóval, de a gazdagokat elküldte üres kézzel.
Felkarolta gyermekét, Izraelt, megemlékezve irgalmasságáról, amint atyáinknak megígérte: Ábrahámnak és utódainak mindörökre!”
Mária ott maradt még körülbelül három hónapig, azután visszatért az otthonába.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 1,39-56″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-08-15


——
Görög katolikus:

Jákób álma Bételben

10 Jákób tehát útnak indult Beérsebából Hárán felé. 11 Mikor beesteledett, keresett egy helyet, ahol eltöltheti az éjszakát. Lefeküdt, a feje alá tett egy követ, és elaludt. 12 Ekkor álmot látott: egy hosszú lépcsőt, amely a földről egészen a mennybe vezetett. A lépcsőn Isten angyalai jártak föl és alá. 13 A lépcső mellett maga az Örökkévaló állt, és ezt mondta neki: „Én vagyok az Örökkévaló, atyádnak[a], Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene. Neked és leszármazottjaidnak adom a földet, amelyen fekszel. 14 Leszármazottjaid olyan sokan lesznek, mint a homokszemek a földön, és elterjednek nyugatra, keletre, északra és délre. Meg fogom áldani a föld minden nemzetségét általad és leszármazottjaid által. 15 Lásd meg, én veled vagyok, megőrizlek, és gondodat viselem akárhová mész, és visszahozlak erre a földre. Soha el nem hagylak, és mindazt beteljesítem, amit neked mondtam!”

16-17 Mikor másnap reggel Jákób fölébredt, megijedt. Azt mondta magában: Bizony, itt van az Örökkévaló, és én nem is tudtam! Milyen félelmetes ez a hely: Isten háza és a menny kapuja!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+28%3A10-17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Kövessétek Jézus példáját!

Az a gondolkozásmód és törekvés uralkodjon hát bennetek is, amely a Krisztus Jézusban volt, aki

öröktől fogva isteni természetű,
    mégsem ragaszkodott ahhoz,
    hogy Istennel egyenlő.
Önként mondott le minden dicsőségéről,
    vállalta, hogy szolgává legyen,
    és emberré lett.
Szolgai formában élve a földön,
    még jobban megalázta magát,
    engedelmes volt egészen a kereszthalálig!
Isten ezért mindenek fölé emelte,
    s olyan nevet adott neki,
    amely minden névnél hatalmasabb.
10 Térdet hajt minden teremtmény
    Jézus nevére
    Mennnyen, Földön és föld alatt,
11 s minden nyelv megvallja,
    hogy Jézus Krisztus az Úr,
    az Atya Isten dicsőségére!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Philippians+2%3A5-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

….

Soha se tegyétek ezt, mert ez az egyetlen bűn, amelyik álszenteskedése által undorít Engem

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, miközben minden Erőmmel megpróbálom a hívők lelkét lángra gyújtani – mindenekelőtt a világnak adott ezen Üzeneteim által , ismét azokat kell figyelmeztetnem, akik gonoszul beszélnek Szent Szavamról. Mialatt Én a langyos hitű lelkeket keresem fel, miért kell elutasítaniuk az Igazságot azoknak közületek, akik azt állítják, hogy az Én Nevemben beszélnek, amikor az az Isten Báránya által adatik nektek ezeken az Üzeneteken keresztül?

Melyik ember szólna ilyen módon hozzátok az Én Nevemben és merne megállni előtettek? Senki. Egyedül csak Isten Hatalmának köszönhetően lehetséges ilyen egyszerű nyelvezettel megismertetni Szavamat veletek.

Az ember továbbra is vétkezni fog, akár olyan bűnt  követ el, melyet mindannyian egyformán követnek el a világban, vagy akár súlyos természetű bűnt. Ti mindnyájan bűnösök vagytok.

Egy bűnös sohasem tud megbocsátani egy másiknak az Én Nevemben, hacsak az nem az Én Felhatalmazásom által történik a Gyónás Cselekedete által, mely egy rövid ideig megszabadít benneteket a bűntől. Egy bűnös nem ítélhet el egy másik bűnöst az Én Nevemben, mert erre nincs joga. Amikor egy másik bűnöst elítéltek, még ha az a legsúlyosabb cselekedettel is vétkezett volna Isten ellen, akkor olyan feketévé válik a lelketek, mint annak, akit nyilvánosan elítéltek az Én Nevemben.

Nem tudjátok, hogy milyen Fájdalmat és bánatot okoztok Nekem, amikor egymást bántjátok? Hát nem értettetek meg egyáltalán Engem? Nem tanultátok meg, hogy miért haltam meg értetek? Azokhoz szólok közületek, akik még mindig nem értették meg az Igazságot: nektek most meg kell hallgatnotok. Én nem ítéllek el benneteket bűneitekért, mert szeretlek titeket és minden bűnt megbocsátok nektek, lehet az bármilyen szörnyű is. De amikor az Én Nevemben azt állítjátok magatokról, hogy egyenrangúak vagytok Velem és a Nevemet használva más bűnöst elítéltek, akkor Én szintén el foglak ítélni benneteket.

Senki sem ítélheti el a másikat, függetlenül attól, hogy mennyire szeretlek titeket. Egyedül csak Én, Jézus Krisztus kaptam meg – Atyámtól – azt a Felhatalmazást, hogy Megítéljem az emberiséget, senki más. Ha elkövetitek ezt a bűnt, akkor szembesülni fogtok Ítéletemmel. Soha se tegyétek ezt, mert ez az egyetlen bűn, amelyik álszenteskedése által undorít Engem.

Az idő szinte elérkezett az emberiség számára, hogy szemtanúja legyen az Igazságnak. Nem sokan fognak válaszolni Hívásomra addig – beleértve azokat is, akik azt vallják, hogy hűségesek Irántam – ameddig Atyám számos büntetést nem szabadít a világra. Annyira vakok vagytok az Örök Élet Igazságára, annyira érzéketlenek vagytok Isten Szavának meghallására, hogy egyedül csak akkor fogjátok meghallani, amikor már a büntetések rátok szabadultak.

Amikor a számos büntetésből az elsők bekövetkeznek, sokan azt fogják mondani, hogy ezek természeti katasztrófák, de amikor olyan gyorsan szakadnak majd rátok, és amikor már nem lesz hová futnotok, csak akkor fogjátok tudni, hogy Isten Keze volt az, ami elért benneteket.


Atyám meg fogja rázni az egész világot. Azok közületek, akik kételkednek abban, hogy Ő létezik, tudni fogják, hogy ezeket az eseményeket nem lehet egyedül csak a természetnek tulajdonítani. Ti, akik hisztek Bennem, de kigúnyoljátok ezeket az Isteni Üzeneteket, meg fogjátok enni szavaitokat és ki akarjátok majd vágni a nyelveteket, mert hamarosan rá fogtok jönni, hogy aljas szavaitok mennyire megsértenek Engem. Nemcsak Istent káromoljátok, hanem ezt az Isteni Küldetést is akadályozzátok a lelkek megmentésében.Azoknak a lelkeknek, akik megtagadnak Engem: ti örökké szenvedni fogtok. Amikor majd Isten Színe előtt dacosan álltok, nem lesz eltűrve nektek, hogy így tegyetek. Ne feledjétek – nem számít, mennyire szeretlek benneteket – Én közbe fogok lépni, ha ebben a végső Küldetésben szabotálni próbáljátok Isten azon Munkálkodását, hogy az emberiség megmeneküljön.Most jött el annak az ideje, hogy az Igazság Könyve átadásra kerüljön a világ számára. Ha követtek Engem, de nem fogadtok most el Engem, amint hívlak benneteket, ne aggódjatok, mert nem foglak Megítélni benneteket. De ha megpróbáltok megakadályozni Engem Isten gyermekeinek megmentésében, le foglak csapni benneteket.Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/soha-se-tegyetek-ezt-mert-ez-az-egyetlen-bun-amelyik-alszenteskedese-altal-undorit-engem1/

—–
Római katolikus:
2018-06-1210. évközi hét kedd

OLVASMÁNY a Királyok első könyvéből
Illés próféta megszaporítja a careftai özvegyasszony lisztjét és olaját.
Egy bizonyos idő elmúltával – mivel nem volt eső Izraelben – kiszáradt a Kárit-patak, (amely mellett Illés próféta rejtőzködött).
Ezért az Úr szózatot intézett hozzá ezekkel a szavakkal: „Kelj fel, és eredj a Szidon-vidéki Careftába! Tartózkodjál ott! Íme, megparancsoltam ott egy özvegyasszonynak, hogy tápláljon téged.”
Illés útra kelt, és elment Careftába. Amikor a város kapujához ért, épp ott volt egy özvegyasszony, aki rőzsét szedegetett. A próféta megszólította, és ezt mondta neki: „Hozz nekem egy kis vizet korsóban, hadd igyam!” Amikor az asszony elindult, utána szólt: „Hozz egy falat kenyeret is!”
Az így felelt: „Amint igaz, hogy él a te Istened: Nincs sütve semmim, csak egy marék lisztem van a szakajtóban, meg egy kis olajom a korsóban. Épp azon vagyok, hogy rőzsét szedjek, aztán elmegyek és elkészítem magamnak és a fiamnak. Megesszük, aztán meghalunk.”
Illés azonban így válaszolt neki: „Ne félj! Menj, s tedd, amit mondtál, csak előbb csinálj belőle egy kis lepényt, aztán hozd ki nekem. Magadnak és a fiadnak csak utána készíts. Mert ezt mondja az Úr, Izrael Istene: A szakajtó nem ürül ki, a korsó nem apad el addig, amíg az Úr esőt nem hullat a földre.”
Elment hát és úgy tett, amint Illés mondta. S volt mit ennie, neki is, fiának is. A szakajtó nem ürült ki, és a korsó nem apadt ki az Úr szava szerint, amelyet Illés által mondott.
Ez az Isten igéje.
1Kir 17,7-16

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Ragyogtasd ránk, Uram, * arcod fényességét! 7a. vers. – 4 g. tónus.
Előénekes: Midőn segítségül hívtalak, * meghallgattál engem, igazságom Istene.
Meddig lesz még kemény a szívetek, emberek, * miért szeretitek a haszontalanságot, meddig törekedtek még hazugságra?
Hívek: Ragyogtasd ránk, Uram, * arcod fényességét!

E: Tudjátok meg: † Az Úr csodásán megmenti hívét; * meghallgat az Úr, ha én őhozzá kiáltok.
Bár haragusztok, többé ne vétkezzetek! † Szálljatok magatokba szívből, * nyugovóra térve teremtsetek csendet.
H: Ragyogtasd ránk, Uram, * arcod fényességét!
E: Azt mondják sokan: † „Ki részesít jóban minket?” * Ragyogtasd ránk, Uram, arcod fényességét!
Szívembe nagyobb örömet öntöttél, * mint azoknak, akik dúskálnak búzában meg borban!
H: Ragyogtasd ránk, Uram, * arcod fényességét!

Zsolt 4,2-3.4-5.7-8

ALLELUJA
Úgy világítson a ti világosságtok az emberek előtt, * hogy lássák jótetteiteket, és mennyei Atyátokat dicsőítsék érte! Mt 5,16 – 1 D2 tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Krisztus híveinek példás élete tanítás az egész világnak.
Jézus így tanított a hegyi beszédben:
„Ti vagytok a föld sója. De ha a só ízét veszti, mivel sózzák meg? Nem való az egyébre, mint hogy kidobják, s eltapossák az emberek.
Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá rejtsék, hanem a lámpatartóra teszik, hogy világítson mindenkinek a házban. Úgy világítson a ti világosságtok az emberek előtt, hogy látva jótetteiteket, magasztalják mennyei Atyátokat!
Ezek az evangélium igéi.
Mt 5,13-16″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-06-12


——
Görög katolikus:

Az ember belső vívódása

14 Tudjuk, hogy a Törvény szellemi természetű, én azonban nem vagyok szellemi, hanem a régi, emberi természetemet követve élek, és a bűn rabszolgája vagyok. 15 Nem értem a saját tetteimet: nem a jó dolgokat teszem, amelyeket akarok, hanem a rossz dolgokat, amelyeket nem akarok. 16 Mivel azonban nem akarom elkövetni azokat a rossz dolgokat, amiket mégis megteszek, ezzel igazat adok a Törvénynek. Igen, a Törvény jó! 17 Valójában nem is én vagyok, aki ezeket a rossz dolgokat teszem, hanem a bűn, amely bennem lakik. 18 Jól tudom, hogy semmi jó nem lakik bennem, vagyis a régi emberi természetemben, hiszen a jót akarom tenni, mégis képtelen vagyok rá. 19 Mert nem a jót teszem, amit annyira szeretnék, hanem a rosszat, amit nem akarok. 20 De ha azt teszem, amit nem akarok, akkor már nem is én teszem azt, hanem a bennem lakó bűn.

21 Tehát ez érvényes rám nézve: én, aki a jót akarom tenni, mégis törvényszerűen mindig valami rosszat találok magamban. 22 Ami a lényem legbelső részét illeti, szeretem Isten törvényét. 23 Azonban látok egy másik törvényt, amely a régi, emberi természetemben működik. Ez a bűn törvénye, amely az értelmem által elfogadott törvény ellen harcol. Emiatt vagyok fogoly, a bűn törvényének börtönébe zárva.

24 Milyen szörnyű helyzetben is vagyok! Ki szabadít meg engem ettől a régi természettől, amely a halál felé taszít?

25 Isten az, aki megszabadít! Hálát adok Istennek, hogy valóban megszabadít Urunk, Jézus Krisztus által!

Ami tehát engem illet, a lényem legbelső részével Isten törvényét szolgálom, ugyanakkor a régi emberi természetem még a bűn törvényének a rabszolgája.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+7%3A14-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“…  9 Ne vigyetek magatokkal aranypénzt, ezüstpénzt, de még rézpénzt se! 10 Ne vigyetek semmilyen útravaló csomagot, se tartalék ruhát, vagy sarut, se vándorbotot! Aki dolgozik, az megérdemli, hogy gondoskodjanak róla.11 Ha bementek egy faluba vagy városba, keressétek meg ott azt, aki bizalomra méltó, és nála szálljatok meg. Maradjatok a házánál, amíg tovább nem mentek abból a faluból vagy városból! 12 Amikor beléptek hozzá, köszöntsétek, 13 és ha az a család méltó rá, akkor a békességetek és áldásotok szálljon rájuk. Ha nem méltó, térjen vissza rátok a békességetek. 14 Ha valaki nem fogad be, és nem hallgat rátok, még a port is verjétek le a lábatokról, amikor kimentek abból a házból vagy városból![a] 15 Igazán mondom, még Sodoma és Gomora lakosainak is tűrhetőbb dolga lesz az ítélet napján, mint nekik.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+10%3A9-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/06/12
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–