Címke: kegyelmek

Ma nagy Kegyelmeket árasztok ki a világra

Igazság Könyve:

Ma nagy Kegyelmeket árasztok ki a világra

  1. március 31. vasárnap 18:40

 

Drága, szeretett leányom, ma nagy Kegyelmeket árasztok ki a világra, s közben annak örvendek, hogy a hit létezik a megpróbáltatások és a nehézségek ellenére is, melyeket Isten gyermekeinek el kell viselniük a világban, ebben az időben.

Én ma megújítom a föld színét és eltöltöm Szentlelkemmel azok lelkét, akik hisznek Bennem, szeretett Jézus Krisztusukban, az egész emberiség Megváltójában. Örvendjetek, és hagyjátok figyelmen kívül azt a gyötrelmet, amit a Sátán idézett elő. Ehelyett legyetek alázatosak Előttem, és helyezzétek minden bizalmatokat Irgalmamba, és Én meg foglak védeni benneteket minden rossztól.

Nektek tudnotok kell, hogy minden hatalom az Enyém. A gonosznak és azoknak, akiket ő rabul ejt, nincs hatalmuk Fölöttem. De az ő befolyásuk sokakat el fog pusztítani azok közül, akik szabad utat engednek a fenevad félrevezetésének.

Királyságom a maga teljes Dicsőségének Tündöklő Ragyogásában rátok vár, és ez az idő szinte már elérkezett.

Szóródjatok szét, Követőim, sokasodjatok csoportokban, és hirdessétek Isten Igéjét, az Igazságot, melyet a Szent Biblia tartalmaz. Nektek most vissza kell térnetek az Evangéliumokhoz, és emlékeztetnetek kell azok tartalmára az embereket, mert abban Isten Igéje rejlik.

Sok új törvényt fognak bevezetni nemzetetekben, ahol Atyám Könyvéhez lehetetlen lesz majd hozzájutni. Nektek sohasem szabad elfogadnotok ezeket a törvényeket, mert azok megtagadnak Engem. Amikor már nem fértek hozzá Tanításaimhoz, gyermekeitek nem fognak ismerni Engem. Amikor Tanításaimat, Isten Törvényeit betiltják, akkor tudni fogjátok, hogy a Sátán keze az, amely kormányaitokat vezeti.

Nem szabad megengednetek, hogy rabszolgaként kezeljenek benneteket. Nem szabad alávetnetek magatokat azoknak az esztelen törvényeknek, melyek megfosztanak benneteket szabad akaratotoktól. Soha ne feledjétek, hogy a szabad akarat ajándékával születtetek – s ez egy Ajándék Istentől. (1)

Az az ember, aki elveszi a szabad akaratotokat, bárki is legyen az, ezáltal Istent tagadja. Minden olyan kormány vagy nemzet, amely megfoszt benneteket azon szabad akaratotoktól, hogy Istenről tanúságot tegyetek, azt a Sátán vezeti. Ti, követőim, azon nemzetek sátáni befolyása által vagytok becsapva, amelyek bankjaitokat, kormányaitokat és az élelemhez való hozzáférhetőséget ellenőrzik.

Eljön az idő, amikor ők még több szenvedést fognak okozni nektek, mint jelenleg, de hirtelen és váratlanul egy súlyos büntetés fog bekövetkezni, ami ellehetetleníti majd azokat a kormányokat és hatáskörüket. Isten beavatkozása gyors lesz, és ők – azok a gonosz szekták – a kezükön és a térdükön fognak csúszni, ordítani fognak annak a büntetésnek a rémületétől, mely gonosz tetteik miatt rájuk szakad.

Nektek, szeretett Követőim, bíznotok kell bennem, és erősnek kell maradnotok. Ma egy különleges Ajándékkal áldalak meg benneteket – az állhatatosság Ajándékával. Tudni fogjátok, hogy megkaptátok ezt az Ajándékot, mert a türelmetek megingathatatlan lesz. Azon elhatározásotok, hogy Szent Akaratomat tegyétek, még benneteket is meg fog lepni, és amikor elérkezik annak az ideje, hogy Második Eljövetelemről nyíltan tanúságot tegyetek, nem marad félelem bennetek. Ehelyett az Irántam való szeretetetek egy különleges szeretetben fog megnyilvánulni testvéreitek iránt. Úgy fogjátok most látni őket, ahogyan Atyám Szemében megjelennek: mint kis gyermekeket. Szívetekben túlárad majd a szeretet még azon ellenségeitek iránt is, akik a fenevad parancsára a nemzetetek fölött uralkodnak.

Ez a szeretet lehetővé teszi számotokra, hogy még azok lelkét is megtérítsétek, akiknek gyűlölet van a szívükben. Ezekért a lelkekért mondott imáitok mentesíteni fogják őket attól a büntetéstől, amellyel egyébként szembesülniük kellene a büntetés napján, amikor eljövök ítélni.

Az állhatatosság ezen Ajándéka, melyet ma adok nektek, lelkeket fog menteni, mert minden Ajándéknak, melyet hozok, egyetlen célja van, hogy megmentsen minden lelket, és hogy az Új földi Paradicsomban egy Szent Családként egyesülhessünk.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/ma-nagy-kegyelmeket-arasztok-ki-vilagra

 

(1)

Orbán Viktor: Önök nem egy kormányt, hanem egy országot fognak elítélni

https://www.facebook.com/hirtvplusz/videos/1084317225083667

 

Viktor Orbán, Hungary PM. – Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Képviselők!

https://www.europarl.europa.eu/doceo/document/CRE-8-2018-09-11-ITM-011_EN.html

 

Az Európai Parlament elfogadta a Sargentini-jelentést

https://www.youtube.com/watch?v=30xS1nPuQrM

 

 

Így vívta meg a vesztes csatáját Orbán Viktor az Európai Parlamentben

https://www.youtube.com/watch?v=7_gfBDOPTwk

 

„Az Európai Unió az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 2. cikkében rögzítettek alapján az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok – ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait – tiszteletben tartásának értékein alapul.

https://www.europarl.europa.eu/factsheets/hu/sheet/146/az-eusz-2.-cikke-szerinti-ertekek-vedelme-az-eu-ban

 

https://nepszava.hu/3162975_parlament-imacsoport

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/03/31

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-03-31

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Oly nagyra nőtt a Szívem, hogy az most megreped a kegyelmek sokaságától.

Burke, Schneider: Declaration of the truths (full text)

https://gloria.tv/post/PnetDYciZ1zU12DTp8yDbWPcK

 


Igazság Könyve:

Ez az a felelősség, amit nektek, Tanítványaimnak adok: térítsétek meg a lelkeket, akikre a legjobban vágyakozom

  1. augusztus 27., hétfő, 7:20

 

Drága, szeretett leányom, Szeretetem tanítványaim iránt, akik válaszoltak Üzeneteimre, oly nagyra növelte Szívemet, hogy az most megreped a kegyelmek sokaságától.

Kegyelmeim rátok özönlenek ebben az időben, szeretett követőim.

Ezek azért adatnak nektek, hogy megerősítsék elhatározásotokat Szavam terjesztésében.

Égi Üzeneteim oxigénnel fogják táplálni a lelkeket – még a legfeketébbeket is -, amelyre szükségük van, hogy túléljék azt a sötétséget, amellyel a Sátán elárasztotta a világot.

Az ő láthatatlan, de erős befolyása még a legerősebb hívőket is meggyengíti, azokat, akik elkezdtek kételkedni a hitükben.

Amikor ezeket a kegyelmeket adom nektek, azt Én egy okból kifolyólag teszem.

Ti, tanítványaim, az a horgonypont vagytok, amely felé vonzotok minden olyan lelket, akik céltalanul bolyonganak. Még akkor is ki kell tartanotok, ha az elején nem fognak rátok hallgatni.

Adjátok nekik Üzeneteim másolatait, és a Keresztes Imahadjárat imáinak másolatait, majd csendben távozzatok.

Ők valamilyen módon meg lesznek érintve a Szentlélek által. Ha nem fogják elfogadni azokat, nehezükre fog esni, hogy csak úgy egyszerűen továbbmenjenek, és elfelejtsék azokat. Nem, ők vissza fognak térni Hozzám.

Egyesek vonakodva fognak visszajönni. A kíváncsiság majd legyőzi őket.

Egyesek azzal a szándékkal fognak visszatérni, hogy megpróbálják elutasítani ezeket az üzeneteket, és megpróbálnak benneteket is meggyőzni arról, hogy ti is ugyanezt tegyétek.

Mások azért fognak visszatérni, hogy vitatkozzanak veletek, kigúnyoljanak, és provokáljanak benneteket.

Mások pedig azt fogják nektek mondani, hogy ezek a Szavak nem Tőlem származnak, és ez összetöri majd a szíveteket.

Aztán ott lesznek majd a megtértek. Azok, akik futva fognak hozzátok jönni, tiszta örömmel a szívükben, hogy még többet kérjenek.

Ezek lesznek azok a lelkek, akik minden fáradságot megérnek.

Azonban, a sötét lelkek azok, akikért a legtöbbet kell imádkoznotok, és miattuk van az, hogy kegyelmeimet rátok árasztom, hogy segítsetek megmenteni a lelküket. Mert a segítségetek nélkül nincs remény a számukra.

Ez az a felelősség, amit nektek, tanítványaimnak adok: térítsétek meg a lelkeket, akikre a legjobban vágyakozom.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/ez-az-felelosseg-amit-nektek-tanitvanyaimnak-adok-teritsetek-meg-lelkeket-akikre-legjobban

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/08/27

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-08-27

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Ez nem könnyű feladat. Szenvedni fogsz miatta, de meg kell értened, hogy ez most a te kötelességed Velem szemben

„Ma fájdalmam még nagyobb, mint keresztre feszítésemkor volt

2011. április 13. szerda; 23:00

… Kérlek benneteket, a böjt ideje alatt emlékezzetek a Passiómra, áldozatomon elmélkedve, amelyet önként hoztam mindnyájatokért, hogy megmenekülhessetek. Majd értsétek meg, hogy a Nagyfigyelmeztetés, a lelkiismeret átvilágítása, az Én Irgalmasságom következő ajándéka az emberiség számára. Terjesszétek ki a megtérést mindenhol. Segítsetek legyőzni a csalót azáltal, hogy az Irgalmasság Rózsafüzérét (1) imádkozzátok a lelkek megmentésért. …”

https://masodikeljovetel.hu/ma-fajdalmam-meg-nagyobb-mint-keresztre-feszitesemkor-volt

(1) Isteni Irgalmasság rózsafüzére
http://oratio.hu/r-atya4.php

„Különleges kegyelmek ígérete, ha csak egy napra is meghívjuk Jézust

2011. április 14. csütörtök; 11:00

Szeretett leányom, köszönöm neked, hogy több időt fordítasz erre a legszentebb munkára. Mindnyájatok számára eljött az idő, hogy megnyissátok szíveteket Felém – ha csak egy napra is -, hogy lehetővé tegyétek Számomra, hogy különleges kegyelmekkel töltselek el benneteket. Ezeket a kegyelmeket most azok fogják kapni közületek, akik elfelejtették, hogy Létezem, mivel Nagypéntek ideje közeledik.

Ahogy a hathatós Isteni Irgalmasság Kilencedének ideje közeledik, ez az idő arra lesz felhasználva, hogy lelketeket különleges ajándékokkal árasszam el. Most úgy cselekedjetek, amint azt Én mondom nektek, és ma a saját szavaitokkal imádkozzatok Hozzám. Azok a kegyelmek, amelyeket adni fogok nektek, nemcsak közelebb fognak hozni benneteket Szent Szívemhez, hanem még a Szentlélekkel is el fogtok telni. Imádkozzátok Nagypéntektől az Én kilencedemet (2), és annyi lelket foglaljatok bele az imába, amennyit csak lehetséges, és Én egyenként mindenkit meg fogok menteni. …”

https://masodikeljovetel.hu/kulonleges-kegyelmek-igerete-ha-csak-egy-napra-meghivjuk-jezust

(2) Isteni Irgalmasság kilenced

https://regi.katolikus.hu/lelkiseg.php?h=36


Igazság Könyve:

„ Soha ne ítéljetek el más vallásúakat, más hitűeket vagy szexuálisan más beállítottságúakat

2011. április 6.

Szeretett leányom, azok a kínok, amelyeket el kell viselned, azért vannak, mert a csaló állandóan kísérteni próbál téged, hogy feladd ezt a Legszentebb Munkát. Ő szétszaggat téged. Fogadd ezt el. Soha ne kételkedj Isteni Szavamban, független attól, hogy ez milyen nehéz számodra. Meg leszel jutalmazva a béke lelkületével, ha valóban átadod magad Nekem. Mondd el ezt Nekem mindennap. Egész napon át kérd Tőlem a kegyelmeket, hogy elárasszalak örömömmel, amikor a csaló támad téged. Légy erős, leányom. Szabadítsd meg gondolataidat a zűrzavartól, összpontosíts a világnak szóló Üzeneteimre. Ma ezek a legfontosabb Üzenetek az emberiség számára. Azért adattak, hogy útba igazítsák az embereket, hogy megtalálják a helyes ösvényt, amely újra Hozzám vezeti őket.

Az emberek összezavarodtak a Tanításaimat illetően

Sok ma az elveszett ember. Össze vannak zavarodva a Tanításaimat illetően, mivel számtalan módon értelmezik azokat: felhígítva, megváltoztatva, hozzáadva, kivéve belőle. Gyermekeimnek most irányításra van szükségük, hogy megtalálják a szükséges kegyelmeket ahhoz, hogy újra erősek legyenek, és hogy a szívüket a világosság töltse el. Ez csak az ima által és Tanításaim betartásával érhető el.

A világon egyetlen egy lelket sem zárok ki

Azok a gyermekeim, akik megtértek, tisztában vannak ezzel, és a Szentségek által egyre közelebb kerülnek Szívemhez. De ezeknek az elbarangolt, elveszett gyermekeknek teljesen elölről kell kezdeniük, a Tízparancsolatot fel kell frissítsék emlékezetükben, amelyet Mózes adott a világnak. Ma nagyon, nagyon sok gyermekem nem vesz tudomást erről. A világon egyetlen egy lelket sem zárok ki, független attól, hogy milyen vallást gyakorolnak.

Figyelmeztetés azoknak a híveimnek, akik lenézik a más hitűeket

Ha híveim megkülönböztetik, felmagasztalják, és mások elé helyezik önmagukat azok rovására, akik nincsenek tudatában Tanításaimnak, akkor ők úgy viselkednek akárcsak a farizeusok tették. Szégyelljék magukat azok, akik többnek tartják magukat, mint ezek a lelkek, akiknek megvilágosodásra van szükségük. Szégyelljék magukat azok, akik bár tudatában vannak az Igazságnak, mégis megvetést tanúsítanak a más hitűekkel szemben, és akik azt hiszik, hogy mivel tudomásuk van az Igazságról, és mert magukhoz veszik a Szentségeket, ők fontosabbak az én Szememben. Igen, sok vigasz és öröm van a Szívemben ezen jámbor követőimnek köszönhetően, de amikor megvetnek másokat, vagy elítélik őket vallásuk miatt, akkor nagyon megbántanak Engem.

Követőim, nyissátok ki a szemeteket Tanításaim Igazságára, de a legegyszerűbb módon.

Ne ítéljetek el másokat. Ne nézzétek le azokat, akikről azt hiszitek, hogy bűnösök és visszautasítják Tanításaimat. Mert ők az Én szememben egyenlők veletek, annak ellenére, hogy nektek megadatott az Igazság ajándéka. Nagy szomorúságot okoz Nekem, amikor ezek a követőim, még ha a jó szándék is vezeti őket, előírják ezeknek a szegény lelkeknek, hogy hogyan éljék életüket. Rossz úton haladnak.

Soha ne mondjátok a más vallásúakra vagy szexuálisan más beállítottságúakra, hogy elkárhoznak

Ha Tanításaimat erőszakos módon akarjátok azokra erőltetni, akik nem Engem követnek, és azt mondjátok nekik, hogy el fognak veszni, vagy, hogy lelkük sérülést fog szenvedni; azáltal, hogy gonosznak minősítitek a szokásaikat, még gyengébbé teszitek őket, mint azelőtt voltak. Sokan ezért hátat akarnak nektek fordítani. Ti pedig kudarcot vallotok.

A tanítás helyett mutassatok szánalmat irántuk. Példamutatásotok által tanítsátok őket. Sohase mondjátok, és meg se próbáljátok azt mondani nekik, hogy elkárhoztak a Szememben; mert ők nem kárhoztak el.

Én minden egyes lelket szeretek, minden hitvallásút, bármilyen felekezethez tartozót, mindenfajta szexuális beállítottságút. Mindegyik értékes gyermek Számomra. Egyik sem különb a másiknál. Mivel a bűn mindig jelen lesz, ti mindannyian bűnösök vagytok, emlékezzetek erre; azt szeretném, ha közületek mindenki követné Tanításaimat, és terjesztené Igéimet. Öleljétek meg egymást. Legyetek könyörületesek egymás iránt.

Ne rekesszetek ki senkit, független attól, hogy katolikus, vagy más keresztény felekezetű; legyen az iszlám, hindu, zsidó vagy buddhista. Még azokat az új vallásúakat se rekesszétek ki, akik nem hisznek Istenben, az Örök Atyában. Imádkozzatok értük. Tanítsátok meg nekik annak fontosságát, hogy az Igazság előtt meg kell nyissák a szívüket. Tanítsátok őket példátokon keresztül. Terjesszétek ki a megtéréseket. De sohase ítélkezzetek mások fölött, vagy ne próbáljátok kizárni azokat, akik nem értik az Igazságot.

Sohase higgyétek, hogy jobbak vagytok testvéreiteknél, mert hűségetek miatt mennyei kegyelemben részesültetek. Igen, ti örömet hoztok Szent Szívemnek, de szeretettel bánjatok másokkal és ne diktátori módon.

Egyikőtök sem méltó arra, hogy másokat elítéljen

Ezt a leckét ne feledjétek el. Közületek senki sem méltó arra, hogy elítéljen vagy kiértékeljen másokat. Senkinek sincs hatalma, vagy isteni tudása ahhoz, hogy morálisan kiértékeljen másokat. Legyetek mindig elfogulatlanok, és ne feledjétek, hogy azon napon szakadtok el Tőlem, amikor azt hiszitek, hogy Szemeim előtt ti fontosabbak vagytok, mint azok, akiket ti bűnösöknek tartotok.

Nem akarok kizárni ezekből az üzenetekből egyetlen egy vallást sem

Szavaimat, mint ajándékot adtam az emberiség számára. Közületek egyenként, és mindenkinek. Ezeken a kommunikációkon keresztül nem a jámbor követők egy csoportjára akarok koncentrálni. Engedjék meg Nekem mindazok közületek, akik értik az Igazságot, hogy emlékeztessem őket: Most a világon előnyben részesül minden olyan gyermekem – különösen a legkonokabb bűnös -, aki nem hisz az Örök Atya létezésében, az Istenben, a Mindenség Megteremtőjében. Rajtatok áll most, követőim, hogy nagyon keményen imádkozzatok és mutassatok szeretetet mindazok iránt, akik vakok. Végül, ne feledjétek: Én mindnyájatokat szeretlek.

A ti szerető Megmentőtök, Jézus Krisztus, az egész emberiség Királya”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ne-iteljetek-el-mas-vallasuakat-mas-hitueket-vagy-szexualisan-mas-beallitottsaguakat

———-

Igaz élet Istenben:

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

„ Soha ne ítéljetek el más vallásúakat, más hitűeket vagy szexuálisan más beállítottságúakat

2011. április 6.

Szeretett leányom, azok a kínok, amelyeket el kell viselned, azért vannak, mert a csaló állandóan kísérteni próbál téged, hogy feladd ezt a Legszentebb Munkát. Ő szétszaggat téged. Fogadd ezt el. Soha ne kételkedj Isteni Szavamban, független attól, hogy ez milyen nehéz számodra. Meg leszel jutalmazva a béke lelkületével, ha valóban átadod magad Nekem. Mondd el ezt Nekem mindennap. Egész napon át kérd Tőlem a kegyelmeket, hogy elárasszalak örömömmel, amikor a csaló támad téged. Légy erős, leányom. Szabadítsd meg gondolataidat a zűrzavartól, összpontosíts a világnak szóló Üzeneteimre. Ma ezek a legfontosabb Üzenetek az emberiség számára. Azért adattak, hogy útba igazítsák az embereket, hogy megtalálják a helyes ösvényt, amely újra Hozzám vezeti őket. …”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ne-iteljetek-el-mas-vallasuakat-mas-hitueket-vagy-szexualisan-mas-beallitottsaguakat

Lelkek milliói fognak megmenekülni ezen üzenetek által

2011. április 7. csütörtök, 22:00

Őket, az Én drága gyermekeimet, akiket olyan mély szenvedéllyel szeretek, mely meghaladja értelmedet, vissza kell vonzani Szent Szívemhez, még mielőtt túl késő lenne. Az elvárás feléd, leányom, az, hogy továbbítsd Szavaimat az emberiség felé. Ez nem könnyű feladat. Szenvedni fogsz miatta, de meg kell értened, hogy ez most a te kötelességed Velem szemben. Te arra vagy elhívatva, hogy az Isteni Ajkaimról jött Szavak által lelkek milliói legyenek megmentve a Pokol tűzétől.

Kommunikálj most Velem megfelelően. Egész idő alatt vezetni foglak téged. Béke legyen veled, leányom. Az Én Legszentebb Szentlelkem most elárasztja lelkedet. Te most tele vagy szeretettel és boldogsággal, és készen állsz ennek az Isteni küldetésnek a következő szakaszára.

Megváltótok,

Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/lelkek-millioi-fognak-megmenekulni-ezen-uzenetek-altal

———-

Római katolikus:

2021-04-08

Csütörtök húsvét nyolcadában

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Az élet szerzőjét, Krisztust ugyan megölték, de Isten feltámasztotta a halálból.
A meggyógyított koldus nem tágított Péter és János apostol mellől, sőt az egész nép is odagyűlt köréjük az úgynevezett Salamon-csarnokba. Péter ennek láttára így kezdett beszélni a néphez:
„Izraelita férfiak! Miért csodálkoztok ezen? Miért bámultok úgy ránk, mintha a saját erőnkből vagy saját szentségünk révén értük volna el, hogy ez az ember járni tud. Ábrahám, Izsák és Jákob Istene, atyáink Istene megdicsőítette Fiát, Jézust, akit ti kiszolgáltattatok és
megtagadtatok Pilátus előtt, noha ő szabadon akarta bocsátani. Megtagadtátok a Szentet és Igazat. Egy gyilkos szabadon bocsátását kértétek, az élet szerzőjét pedig megöltétek. Isten azonban feltámasztotta őt a halálból, ennek mi tanúi vagyunk. Mivel hittel segítségül hívtuk (Jézus) nevét, ezért öntött ő erőt ebbe az emberbe, akit itt láttok és akit ismertek. A Jézusban való hit visszaadta neki épségét mindnyájatok szeme láttára.
Tudom azonban, testvéreim, hogy tudatlanságból tettétek, akárcsak elöljáróitok is. Ám az Isten így vitte végbe azt, amit minden prófétája által hirdetett, tudniillik, hogy a Messiás
szenvedni fog.
Tartsatok hát bűnbánatot, és térjetek meg, hogy Isten eltörölje bűneiteket, és elérkezzék az Úrtól a megbékélés ideje, és elküldje Jézust, a nektek rendelt Megváltót! Ő a mennyben marad egészen a nagy megújulás napjáig, amelyről Isten már réges-rég beszélt szent prófétái által, Mózes megmondta ugyanis: »Urunk Istenünk hozzám hasonló prófétát támaszt majd nektek testvéreitek közül. Hallgassatok rá mindenben, amit csak mond nektek! Azokat, akik nem hallgatnak erre a prófétára, közösítsétek ki a népből!«
A többi próféta is Sámueltől kezdve mind, akik csak őutána szóltak, ezekről a napokról megjövendöltek.
Ti vagytok a prófétáknak és annak a szövetségnek fiai, amelyet Isten atyáinkkal kötött, amikor így szólt Ábrahámhoz: »A te utódodban nyer áldást a föld minden nemzetsége.« Isten feltámasztotta Fiát, és először hozzátok küldte el, hogy megáldjon titeket, és így mindegyiktek elforduljon a bűntől.”
Ez az Isten igéje.

ApCsel 3,11-26

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Uram, mi Urunk, * mily csodálatos a te neved az egész világon. (2a. vers. – 5 a. tónus)
Vagy: Alleluja. 5. szám.
Előénekes: Urunk, Istenünk, * a te neved széles e világon mily csodálatos.
Ugyan, mi az ember, hogy megemlékezel róla, * az ember fia, hogy gondot viselsz rá?
Hívek: Uram, mi Urunk, * mily csodálatos a te neved az egész világon.
Vagy: Alleluja.
E: Az embert kevéssel tetted kisebbé az angyaloknál, † megkoronáztad dicsőséggel és fenséggel, * hatalmába adtad kezed műveit.
H: Uram, mi Urunk, * mily csodálatos a te neved az egész világon.
Vagy: Alleluja.
E: Mindent lábad alá vetettél, † minden juhot és barmot, * hozzá még a mezők vadjait.
Az ég madarait és a tenger halait, * melyek a tenger ösvényét járják.
H: Uram, mi Urunk, * mily csodálatos a te neved az egész világon.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 8,2a és 5,6-7.8-9

ALLELUJA
Ezt a napot az Úristen adta. * Ujjongjunk és vigadjunk rajta! Zsolt 117,24 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A Messiásnak szenvednie kellett, és harmadnapra feltámadnia a halálból.
Abban az időben:
Az (Emmauszból visszatért) tanítványok beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel (Jézust) a kenyértöréskor.
Míg ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük (Jézus), és köszöntötte őket: „
Békesség nektek!” Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak. De ő így szólt hozzájuk: „Miért ijedtetek meg, és miért támad kétely a szívetekben? Nézzétek meg kezemet és lábamat! Én vagyok. Tapintsatok meg és lássátok, a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.” Ezután megmutatta nekik a kezét és a lábát.
De örömükben még mindig nem mertek hinni, és csodálkoztak. Ezért így szólt hozzájuk: „Van itt valami ennivalótok?” Adtak neki egy darab sült halat. Fogta és a szemük láttára evett belőle.
Aztán így szólt hozzájuk: „Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam. Be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak.” Ekkor megnyitotta értelmüket,
hogy megértsék az írásokat.
Majd így folytatta: „Meg van írva, hogy a Messiásnak
szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek.”
Ezek az evangélium igéi.

Lk 24,35-48

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-04-08

Lelkek milliói fognak megmenekülni ezen üzenetek által

2011. április 7. csütörtök, 22:00

Őket, az Én drága gyermekeimet, akiket olyan mély szenvedéllyel szeretek, mely meghaladja értelmedet, vissza kell vonzani Szent Szívemhez, még mielőtt túl késő lenne. Az elvárás feléd, leányom, az, hogy továbbítsd Szavaimat az emberiség felé. Ez nem könnyű feladat. Szenvedni fogsz miatta, de meg kell értened, hogy ez most a te kötelességed Velem szemben.”


————

Ortodox (Görög keleti):

„Az Örökkévaló leteszi Sionban az alapkövet

14 Halljátok meg az Örökkévaló szavát, ti gúnyolódók, akik Jeruzsálemben e népet vezetitek! 15 Azt mondtátok:

„Szövetséget kötöttünk a halállal,
megegyeztünk a Seollal:
ha eljön a pusztító áradat,
minket ugyan el nem ér!
Mert a hazugság lesz a menedékünk,
elrejtőzünk a hamisságban.”

16 Ezért azt üzeni nektek az Örökkévaló Isten:

„Nézzétek! Én magam helyezek el
Sionban egy alapkövet.
Kipróbált ez a kő,
az épület drága sarokköve,
biztos alap, amely meg nem inog.
Aki benne bízik, nem csalódik soha.[a]
17 Erre építkezem,
az
ítélet kezemben a mérőzsinór,
függőónom[b] az igazságosság.
De jégeső söpri el a hazugság-menedéket,
áradás sodorja el a hamisság-rejteket!
18 Szövetségetek a
halállal mit sem ér,
egyezségetek a Seollal meg nem áll,
mert a
pusztító áradat bizony elborít,
a földre tipor titeket is!
19 Valahányszor eljön az áradat,
elér benneteket!
Eljön minden reggel,
eljön délben, vagy éjjel.
Micsoda rettegés zuhan reátok,
amikor mindez beteljesül,
és végre megértitek!
20 Úgy jártok, mint a példázat mondja:
»Rövid az ágy, hogy kinyújtózz benne,
keskeny a takaró, hogy betakarjon.«”

21 Mert az Örökkévaló felkel, és harcolni fog,
mint egykor a Perácim-hegyen,
megharagszik, mint a Gibeon-völgyben,[c]
és szokatlan dolgot tesz.
Véghezviszi tervét,
amely mindenkit meglep.
22 Most azért ne gúnyolódjatok!
Különben köteleitek még szorosabbak lesznek,
mert hallottam, hogy Uram, a Seregek Ura
véglegesen határozott felőletek:
egész országotokra
pusztulást rendelt,
visszavonhatatlanul!”

 

 

 

 

 

 

 

„32 Ezek tehát Nóé fiainak nemzetségei, származásuk szerinti rendben. Az özönvíz után tőlük népesedett be ismét a föld, és tőlük származtak a népek, amelyek mindenfelé elterjedtek a föld színén.

Bábel tornya

11 Ebben az időben még a földön élő összes nép egy nyelven beszélt, és ugyanazokat a szavakat használták. 2 Ahogy a népek terjeszkedtek Kelet[a] felől, Sineár földjén egy síkságra érkeztek, és ott letelepedtek. 3 Akkor ezt mondták egymásnak: „Gyertek, készítsünk téglákat, és égessük ki!” Így az égetett tégla lett az építőanyaguk, és a szurok szolgált kötőanyagként, hogy a téglákat összetartsa.

4 Azután ezt határozták: „Gyertek, fogjunk össze, építsünk magunknak fallal körülvett várost, és egy égig érő tornyot! Építsük föl, hogy ezzel hírnevet szerezzünk magunknak, és tartsunk össze, hogy ne szóródjunk szét a földön!”

5 Akkor az Örökkévaló leszállt, hogy megnézze a várost és a tornyot, amelyet a halandók építettek. 6 Mert ezt gondolta magában: „Lám, ez a nép egy nyelvet beszél! Látom, hogy közös akarattal elhatározták ezt az építést. És ez még csak a kezdete annak, amit terveznek. Bizony, ha így folytatják, semmi sem akadályozza meg őket, hogy véghez is vigyék, amit csak akarnak! 7 Szálljunk csak le hozzájuk, és zavarjuk össze a nyelvüket, hogy ne értsék meg egymást!”

8 Így is történt, és innen szórta szét a földön az Örökkévaló a népeket. A város építése pedig félbeszakadt. 9 Azért nevezik azt a várost Bábelnek,[b] mert ott zavarta össze az Örökkévaló a népek nyelvét, és onnan szélesztette őket szét a földön.”

 

 

 

 

 

 

„19 A teljesült kívánság édes a léleknek,
de az ostoba kívánja a gonoszt,
és nem akar róla lemondani.
20 Aki a bölcsekkel barátkozik, maga is bölcs lesz,
de ha ostobákhoz csatlakozik, bajba kerül.
21 A bűnösöket szerencsétlenség üldözi,
de az igazak szép jutalmat kapnak.
22 Az igaz örökséget hagy még az unokáinak is,
a bűnösök vagyona pedig az igazak számára van félretéve.
23 A szegény ember szántóföldje bőséges termést adhat,
de néha az igazságtalanság azt is tönkreteszi.
24 Aki nem fenyíti meg a fiát, amikor kellene,
nem szereti igazán,
aki pedig valóban szereti,
idejében megfegyelmezi.
25 Az igaz ember jóllakásig ehet,
míg a gonoszok éhen maradnak.

14 A bölcs asszony[a] építi a családját,
az ostoba pedig saját kezével rombolja le.
2 Aki igazságosan él, tiszteli és féli az Örökkévalót,
de aki görbe utakon jár, Istent veti meg.
3 Az ostoba a beszéde miatt bajba kerül,
a bölcset pedig saját szavai mentik meg.
4 Ha nincsenek ökreid, hogy műveljék a földet,
üres a magtárad.
De bőséges termésre számíthatsz,
ha erős ökreid vannak.
5 A hűséges tanú mindig igazat mond,
de a hamis tanú hazudik.
6 A gúnyolódó hiába keresi a bölcsességet, nem találja,
az értelmes azonban örömest tanul.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Isaiah+28%3A14-22%3B+++++Genesis+10%3A32-11%3A9%3B+++++Proverbs+13%3A19-14%3A6&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/04/08

Ahhoz, hogy felemelhesselek benneteket Atyám Paradicsomának teljes dicsőségébe, törekednetek kell a Velem való tökéletes egyesülés dicsőségére

Igazság Könyve:

” A lelki tökéletességhez vezető lépcső
Nyomtatóbarát változat

2010.november 24. szerda; 2:3

Szeretett leányom, írd a következőket: A hit néha meginog, még a leghűségesebb követőimnél is, éppen akkor, amikor a legkevésbé számítanak erre.

Ez lényeges, mert hitük megpróbáltatásáról van szó azért, hogy ez után a tapasztalat után megerősödve térjenek majd vissza Szívembe. Ne féljetek, ez egy próbatétel, amelyet Én engedek meg azért, hogy Gyermekeim ezáltal erősebbé váljanak.

Nem könnyű, hogy megőrizzétek a Belém vetett hiteteket, Gyermekeim, mert olyan sok akadály áll hűségetek útjában. Időről időre teljes ürességet fogtok érezni a lelketekben. Ez zavarttá tehet benneteket, mert azt érzitek, hogy magatokra maradtatok.

Hűséges követőimnek meg kell érteniük a következőket: annak ellenére, hogy talán magányosnak érzitek magatokat, Én sohasem vagyok távol tőletek. Mindezeknek az eseményeknek csak egyetlen célja van, hogy úgy erősítse meg a hiteteket, hogy minden alkalommal egy újabb lépéssel közeledjetek Felém. Ez az úgynevezett lépcső, a lelki tökéletességhez vezet, ami maga a Mennyország. Ez egy hosszú lépcső, és jó ideig eltarthat, míg eléritek a legfelső fokát. Minden egyes lépcsőfok egy új felismerést eredményezhet a megtapasztalandó leckék révén, melynek köszönhetően elnyerhetitek a szükséges kegyelmeket a lelki tökéletességhez, amely révén bejuthattok Atyám Paradicsomába.

Minden egyes megmászott lépcsőfokkal tetszésem szerinti új tudásra tesztek szert. Néha nehéz. Máskor igazságtalannak tűnik. De minden megmászott lépcsőfok után sokkal jobban fogjátok érteni Tanításaim igazságát.

Némelyek hamar megmásszák ezeket a fokokat, miközben mások időt hagynak maguknak. Jámbor követőim közül néhányan elveszítik a bátorságukat, aztán egy-két lépést előremennek, olykor pedig hármat hátra. De ez természetes. Mások, akik túl gyorsan haladnak előre, annyira elbizakodottá válnak, hogy ez meggyőzi őket arról, hogy már minden lelki dolgot értenek. De ez a csaló útja, aki elhiteti és elfogadtatja veletek ezt a hamis magabiztosságot. Minden nektek adott ajándék csakis Tőlem származik. Ezeket határtalan szeretetemből kapjátok, hűséges követőim. Sohasem szabad azt hinnetek, hogy ezt egyedül csak magatoknak köszönhetitek, csak azért, mert erős a hitetek. Igen, hitetek lehet erős érzékeny szíveteknek köszönhetően. De ez is egy ajándék Tőlem. Ahhoz, hogy elérhessétek a legfelső fokot, az Irántam való szeretetetekben alázatosnak kell lennetek. Legyetek erényesek minden időben.

Feltétlenül mutassatok magabiztosságot hitetekben, mert ez kedves Nekem. De soha ne essetek abba a tévedésbe, mintha teljesen ismernétek a Mennyország titkait. Eredendő bűnben megszületett emberként csak az idő nyilatkoztatja ki nektek ezeket a titkokat, gyermekeim.

Mindig igyekezzetek elfogadni azt, hogy minden megpróbáltatás, amelyet küldök nektek, nem más, mint egy ajándék Tőlem. Minden ajándékomnak az a célja, hogy megerősítse Irántam érzett szereteteteket.

Nagyon büszke vagyok minden gyermekemre, akik hisznek Bennem, akik tisztelnek és figyelnek Rám. Ahhoz, hogy felemelhesselek benneteket Atyám Paradicsomának teljes dicsőségébe, törekednetek kell a Velem való tökéletes egyesülés dicsőségére.

Ehhez, gyermekeim, egy kis időre és türelemre van szükség, mielőtt még teljesen átadnátok Nekem lelketeket. Amint ez megtörténik, az Én misztikus Testem részévé váltok az örökkévalóságig.

Gyermekeim, adjátok át magatokat tökéletesen tiszta Szeretetemnek, és soha nem kell visszanéznetek, vagy félnetek, mert Karjaimban biztonságban lesztek.

Legyetek erősek, hűséges gyermekeim, még az akadályok láttán is, mert Én soha nem hagyom el szeretett, hűséges követőimet. Soha.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/lelki-tokeletesseghez-vezeto-lepcso


———-
Imahadjárati imák:
https://remnant-army.org/wordpress/hu/keresztes-imahadjarati-imak/

A LELKEK MEGMENTÉSÉÉRT – Megbocsátásért, a bűnöktől való szabadulásért, felajánlásért, megtérésért

Keresztes Imahadjárat 8. imája

A Gyónás

Keresztes Imahadjárat 12. imája

Ima a büszkeség bűnének elkerüléséért

Keresztes Imahadjárat 24. imája

Ima a megbánt bűnök után járó büntetés teljes elengedésének nagy ajándékáért

Keresztes Imahadjárat 58. imája

A Megtérés Keresztes Hadjárata

Keresztes Imahadjárat 88. imája

Ima a lelkekért a Nagyfigyelmeztetés után

Keresztes Imahadjárat 133. imája

Hívó kiáltás, hogy visszatérjünk Istenhez

Keresztes Imahadjárat 152. imája

Segíts nekem tehetetlenségem órájában”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-2-nap-kedd

 

———-
Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!
EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html


http://www.tlig.org/hu/

“… Mindig igyekezzetek elfogadni azt, hogy minden megpróbáltatás, amelyet küldök nektek, nem más, mint egy ajándék Tőlem. Minden ajándékomnak az a célja, hogy megerősítse Irántam érzett szereteteteket. …”

———-
Római katolikus:

2020-11-24

34. évközi hét kedd

SZENTLECKE a Jelenések könyvéből
A történelmet lezáró isteni ítélet képe az aratás és a szüretelés látomásában jelenik meg.
Én, János, látomásomban fehér felhőt láttam. A felhőn ült valaki, aki az Emberfiához hasonlított. Fején aranykoronát viselt, kezében éles sarló volt.
Egy angyal jött ki a templomból, és harsány hangon odakiáltott a felhőn ülőnek: „Lendítsd meg sarlódat, és arass! Itt az aratás ideje. Már érett a vetés a földön.” A felhőn ülő a földre vetette sarlóját, és
learatta a földet.
Ekkor egy másik angyal lépett ki a mennyei templomból, akinek éles metszőkése volt. Egy harmadik angyal az oltártól lépett elő. Ennek hatalma volt a tűz felett. Harsány hangon kiáltott annak, akinél az éles metszőkés volt: „Lendítsd meg éles késedet, és szüreteld le a föld szőlőfürtjeit, mert beértek már a szemek!” Az angyal lehajította éles metszőkését a földre.
Leszüretelte a föld szőlőjét, és Isten haragjának nagy sajtójába vetette.
Ez az Isten igéje.

Jel 14,14-19

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Urunk, Istenünk érkezik, * ítélni az egész világot. 13ab. vers.
Előénekes: Mondjátok a nemzeteknek: * „Az Úr uralkodik!”
Ő tette a földet szilárddá, és az meg nem inog, * ő ítélkezik a népek fölött igazságban.
Hívek: Urunk, Istenünk érkezik, * ítélni az egész világot.
E: Örvendjen az ég, a föld ujjongjon, * zúgjon a tenger és ami betölti.
Örvendjen a mező, * és minden, ami rajta van.
H: Urunk, Istenünk érkezik, * ítélni az egész világot.
E: Ujjongjon az erdő minden fája * az Úr színe előtt, mert eljön.
Jön, hogy ítélje a földet, † igazságosan ítéli meg a földkerekséget, * és a népeket hűsége szerint.
H: Urunk, Istenünk érkezik, * ítélni az egész világot.
Zsolt 95,10-13

ALLELUJA
Légy hű mindhalálig – mondja az Úr, * az élet koronáját adom néked! Jel 2,10c – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Semmi sem maradandó ezen a földön. Nem marad kő kövön a jeruzsálemi templomból sem.
Abban az időben amikor némelyek megjegyezték, hogy milyen szép kövekkel és díszes fogadalmi ajándékokkal van díszítve a (jeruzsálemi) templom, Jézus ezt mondta: „Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, kő kövön nem marad, mindent lerombolnak.”
Erre megkérdezték tőle: „Mester, mikor történik mindez? És milyen jelek előzik meg?”
Ő így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket! Sokan jönnek az én nevemben s mondják: »Én vagyok!« És: »Elérkezett az idő!« Ne kövessétek őket! Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rémüldözzetek. Mindennek előbb meg kell történnie, de ezzel még nincs itt a vég!” Aztán így folytatta: „Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Nagy földrengés lesz itt is, ott is, éhínség és dögvész. Félelmetes tünemények és rendkívüli jelek tűnnek fel az égen.”
Ezek az evangélium igéi.

Lk 21,5-11″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-11-24

Figyelmeztetés az atomháborúra
2o1o. november 23. csütörtök; 3:oo óra

…   Már korábban is mondtam neked, hogy fel kell hívnod gyermekeim figyelmét arra, hogy már most tervezzék meg teendőiket, amíg a rettegett globális háború el nem kezdődik. A háborút, amelyről most beszélek, a vörös sárkány irányítja. A sárkány, a világ új energiája alattomos, s nyugaton városokat fog elpusztítani. …”

https://masodikeljovetel.hu/figyelmeztetes-az-atomhaborura

 

“… Hűséges követőimnek meg kell érteniük a következőket: annak ellenére, hogy talán magányosnak érzitek magatokat, Én sohasem vagyok távol tőletek. Mindezeknek az eseményeknek csak egyetlen célja van, hogy úgy erősítse meg a hiteteket, hogy minden alkalommal egy újabb lépéssel közeledjetek Felém. Ez az úgynevezett lépcső, a lelki tökéletességhez vezet, ami maga a Mennyország. Ez egy hosszú lépcső, és jó ideig eltarthat, míg eléritek a legfelső fokát. Minden egyes lépcsőfok egy új felismerést eredményezhet a megtapasztalandó leckék révén, melynek köszönhetően elnyerhetitek a szükséges kegyelmeket a lelki tökéletességhez, amely révén bejuthattok Atyám Paradicsomába.

….

Nagyon büszke vagyok minden gyermekemre, akik hisznek Bennem, akik tisztelnek és figyelnek Rám. Ahhoz, hogy felemelhesselek benneteket Atyám Paradicsomának teljes dicsőségébe, törekednetek kell a Velem való tökéletes egyesülés dicsőségére.

————
Ortodox (Görög keleti): 

10 Azon a napon, amikor az Úr eljön, mindenki dicsőíteni fogja őt, mert látják majd a dicsőségét azokban, akik teljesen őhozzá tartoznak. Mindenki csodálni fogja őt azok miatt, akik hisznek benne. Ezek közé tartoztok ti is, hiszen hittel elfogadtátok, amit Jézusról mondtunk.

11 Ez az, amiért szüntelenül imádkozom értetek. Azt kérem Istentől, hogy tegyen titeket méltóvá az elhívásra. Azt kérem, hogy Isten ereje által teljesen véghez tudjátok vinni mindazt, amit jósága meg akar tenni rajtatok keresztül — mindazt, amire a hitetek indít benneteket. 12 Azért imádkozom, hogy Urunk, Jézus legyen még dicsőségesebb bennetek és általatok, ti pedig szintén dicsőséget kapjatok Jézusban — Istenünk és Urunk, Jézus Krisztus kegyelméből.

A Bűn Emberének megjelenése és pusztulása

2.1 Most pedig, testvéreim, Urunk, Jézus Krisztus eljöveteléről szeretnék írni nektek, és arról, hogyan fog bennünket magához gyűjteni. 2 Kérünk, hogy ne rémüljetek meg, se ne zavarjon össze benneteket, ha valaki azt mondja, hogy az Úr Napja már itt is van! Mert vannak, akik ezt állítják, és bizonyos szellemek üzenetére vagy tanításokra hivatkoznak. Még az is lehet, hogy olyan hamis levelet is mutatnak nektek, amelyről azt állítják, hogy mi írtuk.

————————-

26 Ahogyan Nóé napjaiban volt, úgy lesz az Emberfia eljövetelének idejében is. 27 Akkor az emberek ettek, ittak, megházasodtak és férjhez mentek egészen addig, amíg Nóé be nem ment a bárkába. Azután jött az Özönvíz, és mindenkit elpusztított.

28 Ugyanaz történik majd, mint ami Lót idején történt. Az emberek akkor is ettek, ittak, vásároltak és eladtak, ültettek és építettek, 29 de mikor Lót kiment Sodomából, tűz és kéneső hullott az égből, és mindenkit elpusztított a városban. 30 Ugyanígy lesz abban az időben is, amikor az Emberfia megjelenik.

31 Azon a napon, ha valaki éppen felment a háza lapos tetejére, vissza se menjen a házba, hogy onnan elvigyen valamit, hanem azonnal meneküljön! Ha a mezőn lesz, azonnal meneküljön, ne forduljon vissza és ne törődjön azzal, amit hátrahagy! 32 Emlékezzetek Lót feleségére![a]

33 Aki meg akarja őrizni a lelkét, vagyis az életét, az el fogja veszteni, de aki feladja az életét, az örökre megmenti.

34 Mondom nektek: azon az éjszakán, ha ketten lesznek egy ágyban, az egyiket felviszik, a másikat otthagyják. 35 Ha két asszony őröl majd együtt a kézimalommal, az egyiket felviszik, a másikat otthagyják.” [36] [b] ….”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++2%20Thessalonians%201:10-2:2;%20%20%20%20Luke%2017:26-37&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/11/24

—–

http://budapest.orthodoxia.org/2020/04/04/egyhazkozsegi-hirlevel-217/
——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

„… Az önszeretet elpusztítja gyermekeimet.

Az egoizmus és a kíméletlenség olyan szégyenfoltot hagy a környezetetekben élőkkel és a sebezhető emberekkel szemben, hogy ezt nehéz eltüntetni. A kegyetlenség, amelyet az ember mindennap elkövet a felebarátjával szemben, és aminek célja az önkielégülés, elérte minden korok csúcsát. Az Örök Atya szemében bűn az a szenvedély, amellyel az ember a saját szükségleteit kielégíti. …”

https://masodikeljovetel.hu/hivok-felhivasa-az-elveszett-lelkek-megteritesere

Szinte lehetetlen lesz Szent Bibliára találni

Igazság Könyve:
2015. január 28. szerda, 17:00

Drága szeretett leányom, Engem már a vadonba dobtak, és nyomorúságosan érzem Magam Bánatomban a miatt, ahogyan a Keresztényeket a világban rágalmazzák.

A Hangom csak olyan, mint egy suttogás a fenevad és azok ordítása közepette, akik megvetnek Engem. Az elégedetlenség eme hangjai meg fognak sokszorozódni, és el fogják fojtani azt az Igét, amely az Életemből származott. Eretnekek, pogányok, hamis látnokok és próféták, árulók és az arany szerelmesei kórusban fognak felkelni, hogy fellázadjanak Ellenem. Azok, akik nyomdokaimat követik, el lesznek nyomva, a Kereszt súlyos terhét fogják rájuk rakni, és nekik egy meredek hegyet kell majd megmászniuk, ha kedves számukra mindaz, amit tanítottam.

Szent Bibliára szinte lehetetlen lesz találni, * mielőtt még teljesen eltűnne. Mindent meg fognak kísérelni, csakhogy tagadják Istent, míg csak fel nem cserélik az Igét a sötétség tanaival. Nektek, akik hisztek Bennem, Jézus Krisztusban, semmi olyannak nem szabad megadnotok magatokat, ami nem Tőlem származik. Csak egyedül Én védelmezlek benneteket a veszéllyel szemben, és csak Általam fogjátok megtalálni az Örök Üdvösséget.

Legyetek óvatosak a hamis imákkal szemben, amelyeket bemutathatnak nektek, mert azokat nem a Szentlélek fogja ihletni, és ezeket kerülnötök kell. Itt-ott egy kis szó, egy rövid mondat, vagy annak egyszerű kihagyása, hamisságba fordíthatja az imát. A gonoszság a lélek csendes gyilkosa, és azt nem könnyű felismerni, amikor az Igazságként van álcázva. Itt az ideje, hogy kigyomláljátok kerteteket, és hogy hűségesek maradjatok mindahhoz, amit tanítottam nektek, mert minden más jelentéktelen, és a hitetek elvesztését okozhatja.

A Belém és azon Ígéretembe vetett hitet, hogy újra eljövök Nagy Dicsőségben, nem szabad félretolni a hamis próféták, a varázslók, a pogányok és az eretnekek gerjesztette izgalmak javára. Ellenségeim keményen dolgoznak, hogy megtévesszenek benneteket, és a legtöbbjük tökéletesen tisztában van azzal, hogy Én Ki Vagyok, de ők azt akarják, hogy ti mindenáron utasítsatok el Engem. Nektek olyanoknak kell lennetek, mint a kicsiny és bizakodó gyermekek, amikor hívtok Engem, és Én a Királyságomhoz vezető Úton foglak vezetni benneteket. Én védelmezni fogom közületek mindazokat, akik teljesen megbíznak Szeretetemben és Szent Akaratomban. Csak így tudok majd oly módon beavatkozni, hogy eltöröljem ellenségeimet és terjesszem az Igazságot, hogy Isten minden gyermeke benépesíthesse az eljövendő új világot.

A bizalom, a hit, a remény és a szeretet fontos szerepet játszik, ha arra az erőre akartok találni, hogy Mellettem maradhassatok. Az Irántam való feltétel nélküli szeretet nagy Kegyelmekben fog részesíteni benneteket a Dicsőséges Királyságomhoz vezető utazásotok során – egy olyan világba, amelynek nem lesz vége.

Szeretett Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/szinte-lehetetlen-lesz-szent-bibliara-talalni

* Akinek nagyobb kapacitású tárhelye van a saját merevlemezén, érdemes lementeni rá amennyit csak lehet, hogy ha szükséges lesz lehessen belőle nyomtatni. (Célszerű html formátumban – Oldal mentése funkcióval -, mert nem sokkal nagyobb a helyigénye, viszont böngészőben sokkal kezelhetőbb.):

https://szentiras.hu/

 

 

———-
Igaz élet Istenben:


JÉZUS IMÁDSÁGA1990. január 29.Uram?

Én vagyok. Kicsim, imádkozzunk!

Uram, Istenem,
emeld fel lelkemet ebből a sötétségből
a Te világosságodba!

Fogadd be lelkemet
Szentséges Szívedbe!
Tápláld lelkemet Szavaddal!
Kend fel lelkemet
Szent Neveddel!
Készítsd fel lelkemet hangodra!
Leheld lelkemre édes illatod,
és kelts új életre engem!
Ragadd el lelkemet
Lelked örömére!
Atyám, ékesíts fel engem, gyermekedet!
Öntsd rám tiszta mirhádat!
Bevezettél engem
mennyei csarnokodba,
ahol a választottak foglalnak helyet.
Bemutattál körben álló angyalaidnak.
Kérhetne lelkem ennél többet?
Lelked lehelt életet belém,
és Te, az élő Kenyér,
megújítottad életemet.
Innom kínáltad Véredet,
hogy országodba befogadhass engem,
és Veled éljek, örökkön örökké.
Dicsőség a Magasságbelinek!
Dicsőség a Szentek Szentjének!
Magasztaljuk Urunkat!
Magasztaljuk Urunkat,
mert irgalma és szeretete
nemzedékről nemzedékre
és mindörökkön él!
Amen.

Jól van, gyermekem !

(Jézus örült a lediktált szövegnek.)”

 
 
 
———
Római katolikus:

2020-01-28

3. évközi hét kedd

OLVASMÁNY Sámuel második könyvéből
Dávid király Jeruzsálembe viteti a frigyszekrényt; hogy ott legyen az ország vallási központja is.
Miután Dávid elfoglalta és újjáépítette Jeruzsálemet, az Isten szekrényét nagy örömujjongás közepette átvitette Obededom házából Dávid városába.
(Dávid hét énekkart és áldozati borjakat is vitt magával.) Amikor az Úr szekrényének hordozói hat lépést tettek, Dávid egy bikát és egy hizlalt borjút áldozott.
Buzgalmában – papi gyolcsruhába öltözve – ő maga is részt vett az ünnepi táncban az Úr színe előtt. így vitte Dávid és az egész nép örömujjongás és
harsonaszó közepette az Úr szekrényét.

Azután bevitték abba a sátorba, amelyet Dávid újonnan
emeltetett az Úr szekrénye számára, és a helyére, középre állították. Majd egészen elégő és békeáldozatokat mutatott be Dávid az Úr színe előtt.
Miután befejezte az áldozatok bemutatását, áldó imát mondott a népre a Seregek Urának nevében. Azután személyenként egy-egy kenyeret, egy-egy datolyát és mazsolás kalácsot osztott ki a nép egész sokaságának, férfiaknak és nőknek egyaránt. Mindezek végeztével mindenki hazatért, ki-ki a maga házába.

Ez az Isten igéje.
2Sám 6,12b-15.17-19

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Ki ez a dicsőséges Király? * Urunk, Istenünk érkezik. (Vö. 8a. vers. – 5. tónus)
Előénekes: Emeljétek föl fejeteket, kapuk, † táruljatok föl, örök kapuk, * és bevonul a dicsőség Királya.
Hívek: Ki ez a dicsőséges Király? * Urunk, Istenünk érkezik.
E: Ki a dicsőség Királya? † Az Úr, a hatalmas és erős, * az Úr a harcban győzhetetlen.
H: Ki ez a dicsőséges Király? * Urunk, Istenünk érkezik.
E: Emeljétek föl fejeteket, kapuk, † táruljatok föl, örök kapuk, * és bevonul a dicsőség Királya.
H: Ki ez a dicsőséges Király? * Urunk, Istenünk érkezik.
E: Ki a dicsőség Királya? * A seregek Ura a dicsőség Királya.
H: Ki ez a dicsőséges Király? * Urunk, Istenünk érkezik.
Zsolt 23,7.8.9.10

ALLELUJA
Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Istene, * mert feltártad a kicsinyeknek országod titkait. Vö. Mt 11,25 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Azok tartoznak igazán Jézushoz, akik teljesítik a mennyei Atya akaratát.
Egy alkalommal Jézust fölkeresték anyja és rokonai. De nem mentek be a házba, ahol Jézus tanított, hanem hívatták őt.
Akik körülötte ültek, odaszóltak Jézusnak: „Anyád és rokonaid kint vannak, és keresnek téged.”
Jézus azonban így válaszolt: „Ki az én anyám? Kik az én rokonaim?” Aztán végighordozta tekintetét a körülötte ülőkön, és csak ennyit mondott: „Ezek az én anyám és rokonaim. Aki teljesíti Isten akaratát, az az én testvérem, nővérem és anyám!”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 3,31-35″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-01-28


————

Ortodox (Görög keleti): 

A nyelv bűnei

3.1 Testvéreim, ne legyetek sokan tanítók, hiszen tudjátok, hogy súlyosabb ítéletben lesz részünk.

Mert sokat vétkezünk mindnyájan: de ha valaki beszédében nem vétkezik, az tökéletes ember, meg tudja fékezni az egész testét.

Ha a lovak szájába zablát vetünk, hogy engedelmeskedjenek nekünk, egész testüket irányíthatjuk.

Íme, a hajókat, bármilyen nagyok, és bármilyen erős szelek hajtják is őket, egy egész kis kormányrúddal oda lehet irányítani, ahova a kormányos akarja.

Ugyanígy a nyelv is milyen kicsi testrész, mégis nagy dolgokkal kérkedik. Íme, egy parányi tűz milyen nagy erdőt felgyújthat:

a nyelv is tűz, a gonoszság egész világa. Olyan a nyelv tagjaink között, hogy egész testünket beszennyezi, és lángba borítja egész életünket, miközben maga is lángba borul a gyehenna tüzétől.

Mindenfajta vadállat és madár, csúszómászó és tengeri állat megszelídíthető: meg is szelídíti az ember;

a nyelvet azonban az emberek közül senki sem tudja megszelídíteni, fékezhetetlenül gonosz az, telve halálos méreggel.

Ezzel áldjuk az Urat és Atyát, és ezzel átkozzuk az Isten hasonlatosságára teremtett embereket:

10 ugyanabból a szájból jön ki az áldás és az átok. Testvéreim, nem kellene ennek így lennie.””

———————


SZŐLŐSKERTEMET MOST MÉG JOBBAN KITERJESZTEM
MÁR ÚTON VAGYOK FELÉTEK
….
Egyetek gyümölcseimből, amíg még van idő. Térjetek meg, és éljetek szentül! Soha ne hagyjátok abba az imádkozást! Szentlelkem továbbra is kiárad az emberiségre. Értsétek meg az idők jeleit! Én mindenkor jelen vagyok.
Jöjj leányom, a
Szeretet végtelenül szeret téged. “

“…

11 Jézus ekkor bement Jeruzsálemben a templomba; mikor pedig már mindent megnézett, és mivel már későre járt az idő, kiment Betániába a tizenkettővel.

A terméketlen fügefa

12 Másnap pedig, amikor Betániából elindultak, megéhezett,

13 és messziről meglátva egy zöldellő fügefát, odament, hátha talál rajta valamit. De amikor odaért, semmit sem talált rajta, csak levelet, mert nem volt fügeérés ideje.

14 Jézus megszólalt, és ezt mondta a fának: “Senki ne egyék rólad gyümölcsöt, soha többé.” A tanítványai is hallották ezt.

Jézus megtisztítja a templomot

15 Azután Jeruzsálembe értek. Bemenve a templomba, Jézus kezdte kiűzni azokat, akik árusítottak és vásároltak a templomban, felborította a pénzváltók asztalait, a galambárusok székeit,

16 és nem engedte, hogy valaki edényt vigyen át a templomon.

17 Azután így tanította őket: “Nincs-e megírva: Az én házam imádság háza lesz minden nép számára? Ti pedig rablók barlangjává tettétek.”

18 Meghallották ezt a főpapok és az írástudók, és keresték a módját, hogyan veszítsék el. Féltek ugyanis tőle, mert tanítása magával ragadta az egész sokaságot.

19 Amikor azután este lett, kimentek a városon kívülre.

A fügefa elszáradása

20 Korán reggel, amikor elmentek a fügefa mellett, észrevették, hogy az gyökerestől kiszáradt.

21 Péter visszaemlékezve így szólt hozzá: “Mester, nézd: a fügefa, amelyet megátkoztál, kiszáradt.”

22 Jézus így válaszolt nekik: “Higgyetek Istenben!

23 Bizony, mondom néktek, hogy aki azt mondja ennek a hegynek: Emelkedjél fel, és vesd magadat tengerbe! – és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, az megtörténik -, annak meg is adatik az.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+James+3%3A1-10%3B+Mark+11%3A11-23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

——————-
https://oca.org/readings/daily/2020/01/28

 

“…  Azok, akik nyomdokaimat követik, el lesznek nyomva, a Kereszt súlyos terhét fogják rájuk rakni, és nekik egy meredek hegyet kell majd megmászniuk, ha kedves számukra mindaz, amit tanítottam. …”

https://masodikeljovetel.hu/szinte-lehetetlen-lesz-szent-bibliara-talalni

Imádkozzatok, hogy az Isten iránti szeretet életben maradjon a világban, mert szeretet nélkül magányosnak és elszigeteltnek fogjátok érezni magatokat.

Igazság Könyve:
2015. január 14. szerda, 15:40

Drága szeretett leányom, amikor egy szerető szülő gyermeke szeretetet érez, akkor őt a biztonság és a bizalmasság erős érzése fogja táplálni.

A gyermek szeretete – már akinek megadatott az a szerencse, hogy szerető szülei vannak – a bizalom érzésének mélyreható gyökeréből fakad.Ez a bizalom teljes. Ugyanez igaz minden létező emberre is, aki feltétel nélkül szeret Engem. Az irántuk való Szeretetem megingathatatlan. Az igazi szeretet kulcsa a bizalom. Én minden gyermekemet szeretem, még akkor is, amikor az Irántam való szeretetük hiányos.

Szeressetek Engem, és békét fogtok érezni. Szeressetek Engem, és szeretni fogjátok mindazokat, akik Isten gyermekei. A szeretet egy természetes dolog. Szeretet nélkül nem lehettek épek.

Amikor Én bennetek vagyok, úgy fogjátok látni a világot, ahogyan azt Én látom: annak teljes dicsőségét, valamint hiányosságait. Fel fogjátok ismerni az akadályokat, amelyekkel az emberiségnek szembe kell néznie, és nyomorúságosan fogjátok érezni magatokat, amikor a gyűlöletnek bármely formájának is vagytok tanúi, mert a gyűlölet a szeretet ellentéte.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy az Isten iránti szeretet életben maradjon a világban, mert szeretet nélkül magányosnak és elszigeteltnek fogjátok érezni magatokat.

Úgy szeressetek Engem, ahogyan Én szeretem Isten minden gyermekét, és Én nagy Kegyelmeket fogok árasztani rátok, ti pedig le fogjátok győzni a gonoszság minden formáját.

Szeretett Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/az-igazi-szeretet-kulcsa-bizalom

 

———-
Igaz élet Istenben:

SZÍVÜNKET NAGY ÖRÖM TÖLTI EL, AMIKOR HOZZÁNK JÖSSZ IMÁDKOZNI
1992. október 8.


Vassulám, én vagyok a te Édesanyád. Pethi-mou 1  ne feledd, hogy Szívünkben vagy. Jézusért élj, és Ő ékesszólást ad neked, hogy dicsőítsd őt. Szenvedésed megszentelődésedre válik, és mondom neked, hogy minden bánatunk ellenére vigasztaló sugár járja át Szívünket és nagy öröm tölti el, amikor hozzánk jössz imádkozni. Tanuld meg, hogy az ima, a szeretet és az alázat a legerősebb fegyver a Sátán ellen! Közületek mindenki részt vesz az Egyház megújulásának folyamatában. A Sátán azonban dühében egymás ellen fog benneteket uszítani, ha nem vagytok éberek. A mi tervünk az, hogy a szeretetben gyűjtsünk egybe benneteket, és szereteten alapuló Egyházat építsünk újjá. Most homályos tükörképét láttátok annak, hogy miképpen dolgozik a Sátán. Megáldalak benneteket és mindazokat, akik részt vesznek ebben a munkában. Imádkozz Vassulám, és bár a küzdelem teljes erővel folyik, ne félj, a közeledben vagyok! “
 

 
 
———
Római katolikus:

2020-01-15

1. évközi hét szerda

OLVASMÁNY Sámuel első könyvéből
„Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!”
– mondja a gyermek Sámuel az Úr hívó szavára.

Hanna teljesítette fogadalmát: Sámuel gyermekkorától fogva Héli főpap mellett az Úrnak szolgált. Abban az időben az Úr ritkán szólott népéhez, és nem volt gyakori a prófétai látomás se.
Az egyik éjjel, amikor az Úr mécsesét még nem oltották el, Héli a szokott helyén feküdt. Szemei úgy el voltak gyengülve, hogy már nem is látott.
Sámuel pedig az Úr templomában aludt, ahol az Isten ládája volt. Az Úr akkor megszólította: „Sámuel, Sámuel!” A gyermek ezt felelte: „Itt vagyok.” Aztán odafutott Hélihez, és azt mondta: „Itt vagyok, hívtál.” Héli ezt válaszolta: „Én nem hívtalak, feküdj le és aludj!” Erre elment, és lefeküdt aludni.
Az Úr azonban újra szólította Sámuelt. Sámuel fölkelt, odament Hélihez, és azt mondta: „Itt vagyok, hívtál.” Ő azt felelte: „Nem hívtalak, fiam, feküdj le és aludj!” Sámuel ugyanis még nem ismerte az Urat, mert az Úr szava még nem nyilatkozott meg neki. Ezután az Úr ismét szólította Sámuelt, harmadszorra. Az fölkelt, odament Hélihez, és így szólt: „Itt vagyok, hívtál.” Erre Héli megértette, hogy az Úr szólította a fiút. Ezért azt mondta Sámuelnek: „Menj, feküdj le és aludj, aztán ha valaki szólít, így válaszolj: »Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád.«” Sámuel elment és visszafeküdt a helyére.
Akkor megjelent az Úr, megállt előtte, és szólította, mint az előző alkalommal: „Sámuel, Sámuel!” És Sámuel így válaszolt: „Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!”
Sámuel növekedett, az Úr pedig vele volt, és nem hagyta, hogy egyetlen szava is meghiúsuljon. Dántól Bersebáig, (az északi tartománytól a déli tartományig) egész Izrael megtudta, hogy Sámuelt prófétának választotta az Úr.
Ez az Isten igéje.
1Sám 3,1-10.19-20

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz. Vö. 8a és 9a vers.
Előénekes: Várva vártam az Urat, * és ő lehajolt hozzám.
Boldog, aki bizalmát az Úrba veti, * és mit sem vár az álnok embertől.
Hívek: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.
E: Sem véres, sem ételáldozat nem kellett neked, * fülemet azonban megnyitottad.
Nem követeltél égő- és engesztelő áldozatot; * így szóltam akkor: „Íme, eljövök.”
H: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.
E: A könyvtekercsben rólam írva áll, * hogy akaratodat teljesítsem.
Erre vágyom, Istenem, * törvényed szívemet örömmel tölti el.
H: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.
E: Igazságodat hirdetem a nagy közösségben, * ajkam el nem hallgat, Uram, jól tudod.
H: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.
Zsolt 39,2 és 5.7-10

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Juhaim hallgatnak szavamra, * ismerem őket, és ők a nyomomban járnak.” Jn 10,27 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus sokakat meggyógyított, akik különböző bajokban szenvedtek. Abban az időben:
Abban az időben Jézus kijött a kafarnaumi zsinagógából, és elment Simon és András házába. Simon anyósa lázas betegen feküdt. Mindjárt szóltak is Jézusnak. Jézus odament hozzá, megfogta a kezét, és fölsegítette. Erre megszűnt a láza, és szolgált nekik.
 Amikor lement a nap és beesteledett, odavitték hozzá a betegeket és a gonosz lélektől megszállottakat. Az egész város ott szorongott az ajtó előtt. Jézus pedig sokakat meggyógyított, akik különböző bajokban szenvedtek; és sok ördögöt kiűzött. De nem engedte megszólalni őket, mert tudták, hogy ő kicsoda. 
(Másnap) Jézus kora hajnalban felkelt, kiment (a házból), elment egy elhagyatott helyre, és ott imádkozott. Simon és a vele lévők utána mentek. Amikor megtalálták, azt mondták neki: „Mindenki téged keresi”
De ő azt felelte: „Menjünk el máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot, – hiszen ezért jöttem.” És elment, hirdette az evangéliumot a zsinagógákban Galilea egész területén, és kiűzte az ördögöket.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 1,29-39″

 
 

————

Ortodox (Görög keleti): 

1.1 Jakab, Isten és az Úr Jézus Krisztus szolgája, üdvözletét küldi Izráel szétszóratásban élő tizenkét törzsének.

Hit, próbatétel és bölcsesség

Testvéreim, örüljetek, amikor különböző megpróbáltatásokat kell elviselnetek, hiszen tudjátok, hogy ezek a nehézségek az Istenben való bizalmatokat és hiteteket teszik próbára. Ha pedig a hitetek kiállja a próbát, az kitartóvá tesz benneteket. Az állhatatosságban azonban egészen a célig tartsatok ki! Akkor lesztek majd érettek és tökéletesek, akikben nincs semmi hiányosság.

Ha valakinek bölcsességre van szüksége, egyszerűen csak kérje Istentől, és meg fogja kapni! Hiszen Isten mindenkinek örömmel, nagylelkűen és szemrehányás nélkül ad. Viszont aki kér tőle valamit, az bizalommal kérjen, ne kételkedve! Aki kételkedik, hasonlít a tenger hullámaihoz, amelyeket a szél ide-oda dobál. Az ilyen ember ne is remélje, hogy megkapja, amit az Úrtól kér, mert, aki kételkedik, annak a lelke kétfelé sántikál, nem képes dönteni, mindenben állhatatlan és megbízhatatlan.

Szegények és gazdagok

A szegény sorsú testvér azzal a szellemi gazdagsággal dicsekedjen, amelyet Istentől kapott. 10 A gazdag testvér viszont a megalázottságával dicsekedhet, hiszen lehet bármilyen gazdag, ő is úgy múlik el, mint a mezőn a virágok. 11 Mert felkel a nap, és a forró szél kiszárítja a növényeket, lehullnak a virágok, és szépségük elmúlik. Ugyanígy múlik el a gazdag ember is. Egyik nap még üzleti terveket készít, a másik nap már halott.

Kísértés és kívánság

12 Boldog és áldott, aki a kísértésben kitart, mert miután kiállta a próbát, megkapja az örök élet koszorúját, amelyet Isten azoknak ígért, akik szeretik őt. 13 Amikor kísértések érnek valakit, ne mondja, hogy Isten akarja őt rávenni valami gonoszságra! Mert Istent a gonoszság nem kísértheti meg, ő maga pedig senkit sem akar gonoszságra biztatni. 14 Ha valakiben feltámad a gonosz dolgok iránti kívánság, akkor valójában a saját szívének kívánsága csalogatja rossz irányba. 15 Ha ezek a gonosz vágyak meggyökereznek benne, akkor abból bűnös tettek származnak. Amikor pedig a bűn eluralkodik valakiben, az halálba vezet.

16 Szeretett testvéreim, ne hagyjátok magatokat becsapni! 17 Minden jó dolog és tökéletes ajándék felülről jön, attól, aki az égitestek Teremtője. Ő mindig ugyanaz, és nem változik — nem úgy, mint az égitestek fénye. 18 Isten azt akarta, hogy a gyermekei legyünk. Ezért „újjászült” bennünket az igazság üzenete által, hogy új életünk legyen, és olyanok legyünk az új teremtésben, mint az első gyümölcsök a kertben.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=James+1%3A1-18&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

30 Ekkor Jézus szigorúan megparancsolta a tanítványoknak, hogy erről senkinek ne beszéljenek.

Jézus előre jelzi a halálát és feltámadását

31 Ezután tanítani kezdte őket: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie. A nép vezetői, a főpapok és a törvénytanítók el fogják utasítani, végül megölik, de három nappal később fel fog támadni.” 32 Egészen nyíltan beszélt nekik erről. Péter ekkor félrehívta Jézust, szemrehányást tett neki, és helyre akarta igazítani. 33 De Jézus hátat fordított neki, a tanítványaira nézett, majd ezekkel a szavakkal utasította rendre Pétert: „Takarodj a szemem elől[a], Sátán! Nem Isten ügyét tartod szem előtt, hanem az emberi érzéseket.”

34 Ezután Jézus közelebb hívta magához az embereket, meg a tanítványait, és ezt mondta nekik: „Aki engem akar követni, az tagadja meg magát, vegye fel és vigye a keresztjét, úgy kövessen.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+8%3A30-34&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/01/15

 
 

Úgy szeressetek Engem, ahogyan Én szeretem Isten minden gyermekét, és Én nagy Kegyelmeket fogok árasztani rátok, ti pedig le fogjátok győzni a gonoszság minden formáját.

Szeretett Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/az-igazi-szeretet-kulcsa-bizalom

Az igazi szeretet kulcsa a bizalom

Igazság Könyve:
2015. január 14. szerda, 15:40

Drága szeretett leányom, amikor egy szerető szülő gyermeke szeretetet érez, akkor őt a biztonság és a bizalmasság erős érzése fogja táplálni.

A gyermek szeretete – már akinek megadatott az a szerencse, hogy szerető szülei vannak – a bizalom érzésének mélyreható gyökeréből fakad.Ez a bizalom teljes. Ugyanez igaz minden létező emberre is, aki feltétel nélkül szeret Engem. Az irántuk való Szeretetem megingathatatlan. Az igazi szeretet kulcsa a bizalom. Én minden gyermekemet szeretem, még akkor is, amikor az Irántam való szeretetük hiányos.

Szeressetek Engem, és békét fogtok érezni. Szeressetek Engem, és szeretni fogjátok mindazokat, akik Isten gyermekei. A szeretet egy természetes dolog. Szeretet nélkül nem lehettek épek.

Amikor Én bennetek vagyok, úgy fogjátok látni a világot, ahogyan azt Én látom: annak teljes dicsőségét, valamint hiányosságait. Fel fogjátok ismerni az akadályokat, amelyekkel az emberiségnek szembe kell néznie, és nyomorúságosan fogjátok érezni magatokat, amikor a gyűlöletnek bármely formájának is vagytok tanúi, mert a gyűlölet a szeretet ellentéte.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy az Isten iránti szeretet életben maradjon a világban, mert szeretet nélkül magányosnak és elszigeteltnek fogjátok érezni magatokat.

Úgy szeressetek Engem, ahogyan Én szeretem Isten minden gyermekét, és Én nagy Kegyelmeket fogok árasztani rátok, ti pedig le fogjátok győzni a gonoszság minden formáját.

Szeretett Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/az-igazi-szeretet-kulcsa-bizalom

 
 
 


2015. január 10. szombat, 15:36

… 

Jöjjetek gyermekeim, és fogadjátok el Igémet, mert az örökkévaló és semmi sem fogja azt elpusztítani. Ellenségem jelenleg forr a dühtől, mert tudja, hogy a világ meg fog szabadulni az ő befolyásától, és éppen ezért szörnyű megpróbáltatásokat fog bocsátani a lelkekre, mivel azt akarja, hogy tagadják meg az örök élet Ajándékát. …

https://masodikeljovetel.hu/legmagassagosabb-isten-az-en-hatalmam-folulmulja-mindazt-ami-ebben-vilagban-van-es-ami-meg-azon-tul


———-

Igaz élet Istenben:

MEG FOGLAK HALLGATNI
1996. július 17. 


(Imádság a Szentlélekhez:)

Ó Világosság! Ó háromszorosan szent,
megközelíthetetlen Világosság!

Jöjj! Szállj le és ne csak azokhoz jöjj,
akik azért hívnak,
mert hallottak Rólad,
hanem jöjj azokhoz is,
akik még nem ismernek Téged!
Jöjj! Testünk Lámpása!
Jöjj és gyógyítsd meg azokat,
akik sohasem értettek meg Téged!
Jöjj mindazokhoz, akik félnek Tőled!
Jöjj és mutasd meg rejtett kincsedet,

melyet a mi
időnkre tettél félre!Jöjj! Jöjj, és fedd fel az Atyát
és a Fiú Szent Arcát!
Jöjj és fedd fel magadat, Szentlélek!
Jöjj, Barátom,
mert Te vagy szívünk
ragyogó Világossága!
Jöjj el a magasságból és öltöztess
hatalmadba és ragyogásodba minket!Jöjj, és lakozzál bennünk
és tégy minket lakóhelyeddé,
az imádság helyévé,
mert Te vagy a szüntelen Imádság!Látod, mily ruhátlanok vagyunk nélküled?
Jöjj, és áraszd ki világosságodat ebben a sötétségben!

Te vagy Ígéretünk!
Te vagy Világosságunk!
Igen, Te vagy az Ígéret!Te vagy, akiről a Szentírás így beszél:
“Nem lesz többé éjszaka
és nem szorulnak lámpafényre
vagy napvilágra.
Az Úristen ragyog rájuk.”*

Te vagy örökségünk Záloga!
Áldott legyen Szent Neved!
Te vagy a felbecsülhetetlen értékű Gyöngy!
Te vagy lelkünk fényessége,
Vendégségünk és Ünnepünk.
Te vagy életünk ellenállhatatlan Társa!
Te vagy a lélekben szegények Trónja!

Te vagy az országok Országa,
a birodalmak Birodalma!
Ó lelkünk Vendége!
Jöjj, és szabadíts meg minket!
Amen.

A Szentlélek: Gyermekem, az imádság a te fegyvered, és én, én kiragadhatlak téged a sötétség hatalmából, és ahogy egykor gondoltad, helyet adhatok neked a megközelíthetetlen Világosságban és az elérhetetlen Kincsben. Dicsőséges hatalmamban, gyermekem, elnyerheted az erőt, a szelídséget, a türelmet és az álhatatosságot. Bennem és általam kiálthatod: “Amen!”
És én, az Amen, a Hűséges, az igaz Tanú, Isten teremtésének igazi Forrása, meg foglak hallgatni! Le fogok szállni rátok mint mennydörgés, hogy szabadságot adjak nektek és egységet teremtsek köztetek és a mi Egységünk között: eltöltelek benneteket háromságos Szentségünk teljességével.
Tűz-keresztség készül leszállni rátok, teremtés! Az annyira várt keresztség, ami mindent megújít!
Leányom, hirdesd Isten országát, és ne engedd, hogy bárki hátráltasson!… 1 Kérd, hogy forrásként áradjon ki rád az élő víz és frissítsen fel téged!

Remények Reménye, megkérhetlek-e, hogy oldozd meg azok láncát, akik még meg vannak kötözve?

A Szentlélek! Kérd! Nem hallottad, hogy bennem megtalálod a szabadságot?
Mondom neked, eljövök azokhoz, akik soha nem kerestek engem, de szívük olyan maradt, mint a gyermekeké. Felfedem dicsőséges hatalmamat azok előtt, akik sohasem szóltak hozzám. Elmegyek oda, ahonnan nem száműznek.
Elérkezett a különválasztás
ideje, elérkezett az idő, hogy felfedjem az ország dicsőséges gazdagságát. A kegyelem ideje van rajtatok, ezért mondom újból: ti, akik Krisztus Testéhez tartoztok,
jöjjetek és vágyakozzatok adományaimra, hogy teljesen behatolhassatok Krisztus misztériumába. Ne legyetek olyanok, mint a hitehagyottak, akik többé nem keresik a jót.
És titeket, akik így szóltok azokhoz, akik segítségül hívnak engem: “Ezt az imát nem ismerem” 2, kérdezlek: “Lehetséges, hogy nem hallottatok meg engem? Lehet, hogy nem láttatok? Lehet, hogy nem értettetek meg? Ellenálltok nekem? Azt állítjátok, hogy ismertek engem, de amit mondtok és tesztek,

nem más, mint kegyelmeim visszautasítása. 3   Béke legyen veled! Te, aki túlélted ezt a nagy hitehagyást, dicsőitsd háromszorosan szent Nevünket és bensőségesen dicsérj minket!

(A Szentlélek akkor megnyitotta szájamat és megtöltötte Istennek szóló dicséretekkel.)
…”

 
 

ALLELUJA
Az Úr elküldött, hogy a szegényeknek örömhírt vigyek, * és a bűn rabjainak szabad életet hirdessek. Lk 4,18 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézusban beteljesedtek az ószövetségi jövendölések.
Abban az időben Jézus a (Szent)lélek erejével visszatért Galileába. Híre elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógákban, és mindenki elismeréssel beszélt róla.
Eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a helyre talált, ahol ez volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.” Összetekerte az írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az írás, amelyet az imént hallottatok.”
Mindnyájan igazat adtak neki, de meglepődtek a magasztos igéken, amelyek ajkáról fakadtak.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 4,14-22a”

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-01-09

 

 
———-
Római katolikus:

2020-01-14

1. évközi hét kedd

OLVASMÁNY Sámuel első könyvéből
Isten nem feledkezik meg azokról, akik benne bíznak.
Elkána vigasztaló szavaira Hanna is részt vett az áldozati lakomán, evett és ivott. Aztán felkelt, és (a szent sátor elé járult). Hanna szomorú szívvel könyörögni kezdett az Úrhoz, és közben csak úgy omlott a könnye. Héli főpap éppen ott üldögélt székén a szent sátor bejáratánál.
Hanna szent fogadalommal kötelezte magát: „Seregek Ura, Istenei Ha végre rátekintesz nyomorúságában szolgálódra: megemlékezel rólam, nem feledkezel meg szolgálódról, és fiúgyermeket adsz szolgálódnak, akkor én az Úrnak ajándékozom őt. (Ennek jeléül) olló sohasem fogja érinteni a fejét.”
Mivel imádsága hosszúra nyúlt, Héli felfigyelt szája mozgására. Hanna ugyanis hang nélkül imádkozott, csak az ajka mozgott, de szavát nem lehetett érteni. Azért Héli azt gondolta róla, hogy részeg. Szóvá is tette: „Meddig fecsegsz itt részeg fejjel összevissza? Máskor ne igyál annyi bort!”
Hanna azt válaszolta: „Nem úgy van az, uram. Én nagyon szerencsétlen asszony vagyok. Nem ittam én bort vagy más részegítő italt, csak a szívemet öntöttem ki az Úr előtt. Ne gondold, hogy szolgálód olyan haszontalan asszony! Csak a sok szomorúság és megbántás miatt imádkoztam ilyen sokáig.” Erre Héli ezekkel a szavakkal bocsátotta el: „Menj békével, és a mi Istenünk adja meg neked, amit tőle kértél!” Ő pedig ráfelelte: „Bárcsak teljesülne jókívánságod!” Miután visszatért a szállására, ételt vett magához, és arca többé nem volt bánatos. Másnap reggel valamennyien felkeltek, még egyszer leborultak az Úr színe előtt, azután hazatértek Rámába.
Elkána ezután bement feleségéhez, Hannához, az Úr pedig
megemlékezett a házastársakról. Esztendő fordultával Hannának fia született: Sámuelnek nevezte el (ami annyit jelent: Isten meghallgatott), mert az Úrtól könyörögte ki őt.
Ez az Isten igéje.
1Sám 1,9-20

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Szívem ujjong az Úrban, * megváltó Istenemben. (Vö. 1a. vers. – 7. b tónus)
Előénekes: Szívem ujjong az Úrban * erővel tölt el Istenem.
Ellenségeimmel bátran szembeszállok * mert örvendezem segítségeden.
Hívek: Szívem ujjong az Úrban, * megváltó Istenemben.
E: A hatalmasok íja eltörött, * a gyengéket azonban erő övezi.
Kenyérért szegődnek el, kik azelőtt bővelkedtek, * jól lakhatnak, akik nélkülöztek.
Anya lesz, kinek nem volt gyermeke, * erőtlenné válik a nagycsaládú.
H: Szívem ujjong az Úrban, * megváltó Istenemben.
E: Az Úr adja a halált és az életet, * letaszít az alvilágra és felhoz onnan.
Az Úr tesz szegénnyé és ő tesz gazdaggá, * ő az, aki megaláz és felmagasztal.
H: Szívem ujjong az Úrban, * megváltó Istenemben.
E: Fölemeli a porból a rászorulót, * a sárból a szegényt fölsegíti.
A fejedelmek sorába ülteti őt, * a
dicsőség trónusára.
H: Szívem ujjong az Úrban, * megváltó Istenemben.

1Sám 2,1.4-8

ALLELUJA
Isten tanítását ne vegyétek emberi szónak, * hanem Isten igéjének, mert valóban az. Vö. 1Tessz 2,13 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus úgy tanított, mint akinek hatalma van.
Kafarnaum városában Jézus egy szombaton bement a kafarnaumi zsinagógába, és tanított. Mindenki nagyon csodálkozott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.
A zsinagógában volt egy ember, akit megszállt a tisztátalan lélek, így kiáltozott: „Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje!”
Jézus ráparancsolt: „Hallgass el, és menj ki belőle!” A tisztátalan lélek erre összevissza rángatta az embert, aztán nagy kiáltással kiment belőle.
Mindenki nagyon megdöbbent. Az emberek egymást kérdezgették: „Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas! Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki!” El is terjedt a híre hamarosan Galilea egész vidékén.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 1,21-28″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-01-14


————

Ortodox (Görög keleti): 

25 Vigyázzatok tehát, nehogy elutasítsátok azt, aki most szól hozzátok! Azok sem menekültek meg, akik akkor régen nem akartak hallgatni arra, aki figyelmeztette őket itt, a földön. Akkor mi mennyivel kevésbé menekülhetünk meg, ha hátat fordítunk annak, aki most a Mennyből szól hozzánk! 26 Akkor régen, mikor Isten szólt, a hangja megrázta a földet. Most pedig azt ígéri: „Még egyszer megrázom a földet, sőt, még az eget is.”[a] 27 Ez a „még egyszer” azt jelenti, hogy minden teremtett dolgot megrendít, és ezek el is fognak tűnni. Csak az marad meg, ami rendíthetetlen.

28 Mi pedig olyan királyságot kapunk, amelyet semmi sem rendíthet meg. Ezért hát legyünk hálásak Istennek, és szolgáljuk olyan módon, ahogy neki tetszik: tisztelettel és félelemmel! 29 Mert a mi Istenünk olyan, mint a mindent megemésztő tűz!

Biztatások és tanácsok

13 A testvéri szeretet maradjon meg bennetek és közöttetek! A vendégszeretetről se feledkezzetek el! Voltak, akik angyalokat vendégeltek meg anélkül, hogy észrevették volna.

Gondoljatok azokra, akik börtönben raboskodnak, mintha ti is a fogolytársaik lennétek! Ne felejtsétek el azokat, akik szenvednek, hiszen ti is testben éltek!

Mindenki tisztelje és becsülje a házasságot! A férj és feleség közötti szexuális kapcsolatot tartsátok tisztán, mert Isten elítéli a szexuális bűnben élőket és a házasságtörőket! Tartsátok távol magatoktól a pénz utáni vágyakozást, és elégedjetek meg azzal, amitek van! Mert Isten azt mondta:

„Sohasem hagylak cserben,
    sem nem hagylak magadra.”[b]

Ezért bizalommal mondhatjuk:

„Az Örökkévaló megsegít engem, nem félek.
    Ember mit árthat nekem?”[c]

Ne feledkezzetek meg a vezetőitekről, mert ők tanítottak benneteket Isten szavára. Figyeljétek meg, hogyan élnek és halnak meg, és kövessétek a hitüket!

Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz!

Ne engedjétek, hogy különféle idegen tanításokkal félrevezessenek benneteket! Isten kegyelmével erősítsétek meg a szíveteket, ne különböző ételekre vonatkozó szabályok betartásával, mert azoknak semmi értelmük sincs!

10 Nekünk olyan oltárunk van, amelyről nem ehetnek azok, akik a Szent Sátorban szolgálnak. 11 Mert a főpap az áldozati állatok vérét beviszi a Szentek Szentjébe[d] bűnért való áldozatul, de azoknak az állatoknak a testét a táboron kívül kell elégetni. 12 Ugyanígy Jézus is a város kapuján kívül szenvedett. Azért halt meg, hogy a saját vérével szentelje meg a népét. 13 Menjünk ki hát vele együtt a táboron kívülre, és vállaljuk vele együtt a kirekesztést és a megaláztatást! 14 Mert itt a földön nincs örökkévaló városunk, hanem azt a várost várjuk, amely majd egyszer eljön. 15 Ezért Jézus által szüntelenül vigyük Isten elé áldozatunkat: dicsérjük őt szívvel-lélekkel, és hirdessük dicsőségét! 16 Ne feledkezzetek meg arról, hogy másokkal jót tegyetek, és adjatok azoknak, akik rászorulnak! Az ilyen áldozatok kedvesek Istennek.

17 Engedelmeskedjetek vezetőiteknek, és készségesen tegyétek meg, amit mondanak, hiszen felelősek értetek, vigyáznak rátok, és erről majd számot kell adniuk Isten előtt! Engedelmeskedjetek tehát nekik, hogy munkájukban örömük teljen, és ne okozzatok szomorúságot nekik! Ha megnehezítitek a dolgukat, az nem válik a javatokra.

18 Továbbra is imádkozzatok értünk, mert meg vagyunk győződve róla, hogy lelkiismeretünk tiszta Isten előtt, hiszen mindig arra törekszünk, hogy helyesen éljünk. 19 Kérlek, különösen azért imádkozzatok, hogy hamarosan visszatérhessek hozzátok!

20-21 A Békesség Istene feltámasztotta a halálból nyája — vagyis népe — nagy Pásztorát, Urunkat, Jézust, aki a saját vére által megkötötte az Örökkévaló Szövetséget. Most pedig a Békesség Istene adja meg nektek mindazt a jót, amire szükségetek van ahhoz, hogy akaratát véghezvigyétek. Azért imádkozom, hogy Jézus Krisztus segítségével Isten változtasson benneteket olyanná, hogy örömét lelje bennetek. Jézusnak legyen dicsőség örökké! Ámen.

22 Testvérek, kérlek benneteket, fogadjátok el ezt a bátorító üzenetet, hiszen igen röviden írtam nektek! 23 Tudjátok meg, hogy Timóteus testvérünket kiengedték a börtönből. Ha idejében megérkezik, akkor együtt megyünk hozzátok.

24 Üdvözletünket küldjük minden vezetőtöknek, és minden testvérnek. Az Itáliában élő testvérek is köszöntenek benneteket!

25 Isten kegyelme legyen veletek!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+12%3A25-13%3A25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

Jézus meggyógyít egy vakot Bétsaidában

22 Azután megérkeztek Bétsaidába. Ott néhányan egy vakot hoztak Jézushoz, és kérték, hogy érintse meg. 23 Jézus kézen fogva kivezette őt a faluból, majd a nyálával megkente a vak szemét, rátette a kezét, és megkérdezte: „Látsz-e valamit?”

24 A vak felnézett: „Látom az embereket, de olyanok, mintha járkáló fák lennének.”

25 Jézus ismét rátette a kezét a vak szemére. Amikor a férfi ismét felnézett, és már mindent tisztán és élesen látott: teljesen meggyógyult. 26 Jézus hazaküldte, és ezt mondta neki: „Még a faluba se menj be!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+8%3A22-26&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/01/14

 

2015. január 14. szerda, 15:40

Drága szeretett leányom, amikor egy szerető szülő gyermeke szeretetet érez, akkor őt a biztonság és a bizalmasság erős érzése fogja táplálni.

A gyermek szeretete – már akinek megadatott az a szerencse, hogy szerető szülei vannak – a bizalom érzésének mélyreható gyökeréből fakad.Ez a bizalom teljes. Ugyanez igaz minden létező emberre is, aki feltétel nélkül szeret Engem. Az irántuk való Szeretetem megingathatatlan. Az igazi szeretet kulcsa a bizalom. Én minden gyermekemet szeretem, még akkor is, amikor az Irántam való szeretetük hiányos.

Szeressetek Engem, és békét fogtok érezni. Szeressetek Engem, és szeretni fogjátok mindazokat, akik Isten gyermekei. A szeretet egy természetes dolog. Szeretet nélkül nem lehettek épek.

Amikor Én bennetek vagyok, úgy fogjátok látni a világot, ahogyan azt Én látom: annak teljes dicsőségét, valamint hiányosságait. Fel fogjátok ismerni az akadályokat, amelyekkel az emberiségnek szembe kell néznie, és nyomorúságosan fogjátok érezni magatokat, amikor a gyűlöletnek bármely formájának is vagytok tanúi, mert a gyűlölet a szeretet ellentéte.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy az Isten iránti szeretet életben maradjon a világban, mert szeretet nélkül magányosnak és elszigeteltnek fogjátok érezni magatokat.

Úgy szeressetek Engem, ahogyan Én szeretem Isten minden gyermekét, és Én nagy Kegyelmeket fogok árasztani rátok, ti pedig le fogjátok győzni a gonoszság minden formáját.

Szeretett Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/az-igazi-szeretet-kulcsa-bizalom

 

Isten az ember iránti Szeretetét a családi egység által őrzi meg (&167.)

Igazság Könyve:

2014. szeptember 21. vasárnap, 17:45

Drága szeretett leányom, Szívem szorosan összefonódik minden családdal, és az a Vágyam, hogy megáldjak minden családot ebben az időben, legyen az kicsi, közepes vagy nagy. Amikor a szeretet jelen van a családokban, akkor azt jelenti, hogy helyet adnak Isten Hatalmának, mert minden gyermeke Hozzá tartozik. Ő volt az, aki egyenként mindnyájukat megteremtette.

Isten az ember iránti Szeretetét a családi egység által őrzi meg, mert Szeretete csak ilyen körülmények között tud természetes módon növekedni. Az egységben együtt élő családokban lévő szeretet nagy kegyelmeket terem, mert a családtagok egymás iránti szeretete Isten egyik legnagyobb Ajándéka. Isten arra használja a családban lévő szeretetet, hogy szárnyat eresszen, hogy a szerető család minden tagja segítsen terjeszteni ezt a szeretetet, bárhová is mennek. Hasonlóképpen, amikor a család egysége megbomlik, az közvetlen hatással lesz közösségetekre, társadalmatokra és nemzetetekre.

Isten, amikor megteremtette Ádámot és Évát, akkor Ő egy saját családra vágyott, amelyet mindennel elhalmozhat. Ő mindig arra fog törekedni, hogy védelmezze a családokat, mert ez az a hely, ahol a halandó ember elsőként felfedezi a szeretetet. Amikor a szeretet növekszik a családokban, akkor az adott nemzetben is növekedni fog. Mivel az egymás iránti szeretet a családokban fejlődik ki, éppen emiatt van az, hogy a Sátán támadja a családokat. A Sátán minden befolyását be fogja vetni – amire csak képes – az emberek megfertőzésére, hogy azok minden okot meg tudjanak indokolni a család egységének a felbontására. Ő gátolni fogja a családok alapítását, és mivelhogy Isten Akarata a családok újraegyesítése, azt is megpróbálja megállítani.

Az Isten Szeretetéből született családot a gonosz mindig támadni fogja. Hogy megvédjétek családotokat a gonosztól, kérlek benneteket, hogy imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat alábbi imáját:

A Keresztes Imahadjárat 167. Imája: A családom védelméért

Ó, Istenem, Örök Atyám, szeretett Fiad, Jézus Krisztus Kegyelme által, kérlek, védd meg családomat a gonosztól minden időben.

Adj nekünk erőt, hogy fölé emelkedjünk a gonosz szándéknak, és hogy továbbra is egységesek maradjunk az Irántad és a mások iránti szeretetben.

Tarts fenn minket minden megpróbáltatás és szenvedés közepette, amelyeket talán el kell viselnünk, és tartsd életben az egymás iránti szeretetünket, hogy egységben lehessünk Jézussal.

Áldd meg családjainkat, és még a küzdelem idején is add meg nekünk a Szeretet Ajándékát.  

Erősítsd szeretetünket, hogy mi is meg tudjuk osztani családjaink örömeit másokkal, hogy így az egész világgal meg lehessen osztani Szeretetedet. Ámen.

Ne feledjétek, hogy Isten a Saját Képére és hasonlatosságára teremtett benneteket, hogy így egy tökéletes családot alkosson. Legyetek hálásak családjaitokért, mert ez a legnagyobb Ajándék, amellyel megajándékozta az emberi nemet. Amikor a szenvedés majd véget ér ezen a Földön, és a gyűlölet megsemmisül, Isten egyként fogja Önmagában egyesíteni az emberiséget. Ti újra épek lesztek, és az Ő Családjának Örök Élete lesz.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/isten-az-ember-iranti-szeretetet-csaladi-egyseg-altal-orzi-meg-167

————–
Igaz élet Istenben:
CSAK TEREMTŐD ELISMERÉSÉT KERESD!
1993. április 9. Vassulám, béke legyen veled! Fel akarom virágoztatni ezt a sivatagot, és forrásokká teszem a kiszáradt földeket. Olyan forrásokká, amelyek házamból erednek. Vissza fogom hozni magamhoz ezt a hitetlen nemzedéket, de mielőtt még mindez megtörténik, sokan lesznek elsőkké, akik most utolsók, és utolsókká, akik most elsők.

Tanuld meg, hogy Teremtőd véghezviszi műveit, és ezek a művek fogják tanúsítani, hogy Ő küldte a világba teremtményét, hogy dicsőítse meg őt. E műveken keresztül világosság fog felragyogni a ti sötétségetekben, és valójában már kezd is felragyogni. Légy gyönyörűségemre, és kapaszkodj ruhám szegélyébe! Újból emlékeztetlek arra, hogy ne várd és ne keresd a világ elismerését, csak Teremtőd elismerését!
Tanítványom, te csak dolgozz keményen, hogy tiszteletet nyújts annak, aki küldött téged. Az őszinteség tetszik az Atyának és ó … mindaz, ami az Atyáé, az az enyém is, mindaz, ami az enyém, az a tiétek. Jöjj, légy türelmes! Én, Jézus, szeretlek és megáldalak: Keltsd újból életre Egyházamat! Mi ketten?

Igen, Uram”

—-———
Római katolikus:
09-21Szent Máté apostol és evangélista

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Mindegyikünk Krisztus ajándékozásának mértéke szerint részesült a kegyelemben.
Testvéreim!
Kérlek benneteket, én, aki fogoly vagyok az Úrban, hogy éljetek méltón ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok; teljes alázatban, szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel. Törekedjetek arra, hogy a béke kötelékével fenntartsátok a lelki egységet. Egy a Test és egy a Lélek, mint ahogy hivatástok is egy reményre szól. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten, mindnyájunk Atyja, aki minden fölött áll, mindent áthat és mindenben benne van.
Mindegyikünk Krisztus ajándékozásának mértéke szerint részesült kegyelemben. Ő némelyeket apostollá, másokat prófétává, ismét másokat evangélistává, pásztorrá és tanítóvá tett, hogy szolgálatuk betöltésére neveljék a szenteket, és fölépítsék Krisztus testét, amíg mindnyájan el nem jutunk a hitben és az Isten Fia megismerésében az egységre, és meglett emberré nem leszünk, elérve Krisztus teljes életkorának mértékére.
Ez az Isten igéje.
Ef 4,1-7.11-13

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Minden földre * elhat szózatuk. (2a. vers. – 2. tónus)
Előénekes: Isten dicsőségét az egek hirdetik, * a mennybolt vallja kezének művét.
Ezt harsogja át egyik nap a másiknak, * erre oktatja éj az éjszakát.
Hívek: Minden földre * elhat szózatuk.
E: Nem olyan hang ez, nem olyan beszéd, * hogy meg ne értenéd szavát.
Minden földre elhat szózatuk, * a földkerekség végéig eljut igéjük.
H: Minden földre * elhat szózatuk.
Zsolt 18,2-3.4-5

ALLELUJA
Téged, Isten, dicsérünk, * téged Úrnak ismerünk! Téged dicsér, egek Ura, * apostolok boldog kara. – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus szólt Máténak: „Kövess engem!” Ő azonnal fölkelt és követte az Urat.
Abban az időben amint Jézus továbbhaladt, látott egy Máté nevű embert a vámasztalnál ülni. Így szólt hozzá: „Kövess engem!” Az felállt és követte őt. Később, amikor Jézus az ő házában vendégeskedett, eljött sok vámos és bűnös, és helyet foglaltak az asztalnál Jézussal és tanítványaival együtt. Meglátták ezt a farizeusok és megkérdezték tanítványait: „Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?” Jézus meghallotta ezt, és így válaszolt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek csak, és tanuljátok meg, mit jelent ez: »Irgalmasságot várok és nem áldozatot!« Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 9,9-13″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-09-21

 

2014. szeptember 20. szombat, 16:38… 

Öleljétek meg a bűnösöket. Imádkozzatok értük. Mert ha ezt nem teszitek, szembeszegültök Akaratommal, és tetteitek a téves nézeteiteket fogják szolgálni arról, hogy Én valójában Ki Vagyok. Ti nem mondhatjátok, hogy az Enyéim vagytok, ha pontosan az ellenkezőjét prédikáljátok annak, mint amit Én tanítottam nektek. Soha ne nézzétek le azokat, akikről úgy gondoljátok, hogy bűnösök az Én Szememben. Imádkozzatok értük, de soha ne ítéljétek el őket, mert ehhez nincs jogotok.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/en-soha-nem-biraltam-bunosoket-soha-nem-atkoztam-oket-soha-nem-bantottam-oket

————–
Ortodox (Görög keleti): 

Jézus az Atyától jött, és hozzá megy

21 Azután Jézus ezt mondta: „Én majd elmegyek, ti pedig keresni fogtok engem, de ahová megyek, oda ti nem jöhettek, és a bűneitekben fogtok meghalni.”

22 Ekkor a júdeaiak egymás között tanakodtak: „Talán meg akarja ölni magát, hogy azt mondja: »Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek«?”

23 Jézus így folytatta: „Ti innen, a földről származtok, én pedig fentről származom. Ti ehhez a világhoz tartoztok, de én nem. 24 Ezért mondtam nektek, hogy a bűneitekben fogtok meghalni. Bizony, ha nem hiszitek, hogy ÉN VAGYOK,[a] akkor abűneitekben haltok meg.”

25 Ekkor azok megkérdezték: „Ki vagy te tulajdonképpen?”

Jézus így válaszolt: „Az vagyok, akinek kezdettől fogva mondom magamat. 26 Sok mindent mondhatnék rólatok, és elítélhetnélek titeket. De csak azt mondom, amit attól hallottam, aki elküldött engem, és amit ő mond, az igaz!”

27 Azok nem értették meg, hogy az Atyáról beszélt. 28Jézus így folytatta: „Amikor majd fölemelitek[b] az Emberfiát, akkor fogjátok felismerni, hogy ÉN VAGYOK. Meg fogjátok érteni azt is, hogy amit teszek, azt nem magamtól teszem, és csak azt mondom, amire az Atya tanított,29 mert engem ő küldött, és mindig velem van. Nem hagyott egyedül, mert én mindig azt teszem, amivel a kedvében járok.” 30 Amikor ezt mondta, sokan hittek Jézusban.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+8:21-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

26 Testvéreim, amikor Isten elhívott benneteket, nem sokan voltak közöttetek — emberi megítélés szerint — bölcsek, hatalmasok, vagy előkelő származásúak. Gondolkozzatok el ezen! 27 Mert Isten azokat választotta, akiket ez a világ bolondoknak tart, hogy ezáltal megszégyenítse a bölcseket. Azokat választotta, akiket a világ gyengének tekint, hogy megszégyenítse azokat, akiket erősnek tartanak. 28 Azokat választotta, akiket a világ megvet és semmibe vesz, hogy semmivé tegye azokat, akiket a világ sokra tart. 29 Mindezt Isten azért tette, hogy előtte senki ne dicsekedhessen!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+1:26-29&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

A kapernaumi zsinagógában

31 Jézus ezután Galilea egyik városába, Kapernaumba ment. Itt is tanított szombaton a zsinagógában. 32 Mindenki csodálkozott a tanításán, mert olyan tekintéllyel beszélt, mint aki hatalommal rendelkezik. 33 A zsinagógában az egyik férfi, akiben gonosz szellem lakott, nagy hangon kiabálni kezdett: 34 „Mi közünk hozzád, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy te: az Isten Szentje!” 35 Jézus azonban ráparancsolt a gonosz szellemre: „Hallgass el! Menj ki belőle!” Ekkor a gonosz szellem mindenki szeme láttára a földre dobta azt az embert, de nem ártott neki, hanem kiment belőle.

36 Ezen mindenki megdöbbent, és ezt kérdezgették egymástól: „Vajon miféle tanítás ez? Erővel és hatalommal parancsol a gonosz szellemeknek, azok engedelmeskednek neki, és kimennek az emberekből!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+4:31-36&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——
“…
Az igazi örömüzenet az, amelyet mi hirdettünk nektek. Akárki hirdetne másfélét, az legyenátkozott — még ha egy Mennyből jövő angyal, vagy akár mi magunk mondanánk is! Ezt már korábban is mondtuk nektek, de most megismétlem: ha valaki másféle örömüzenetet hirdetne nektek, mint amelyet tőlünk elfogadtatok, az átkozott legyen! …https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+1-2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——
—-———-
Tóra:

Tartsátok meg hát ezt a szövetséget, és mindent eszerint tegyetek, mert akkor lesz jó dolgotok, és amibe csak belekezdtek, sikerülni fog.

10-12 Ma itt mindannyian Istenünk, az Örökkévaló előtt álltok, hogy szövetséget[b] kössetek vele: törzsfőitek, vezetőitek, bíráitok, tisztségviselőitek és mind a férfiak, meg gyermekeitek, feleségeitek, és a veletek együtt lakó idegenek, favágók és vízhordók — Izráel népének egész közössége.Ma Istenetek, az Örökkévaló szövetséget köt veletek, amelyet esküvel is megpecsételtek, és ezzel magatokra nézve kötelezően elfogadjátok a szövetség feltételeit. 13 E szövetség által az Örökkévaló fölemel titeket, hogy saját népévé legyetek — ő pedig Istenetekké legyen, ahogyan ezt esküvel megígérte őseinknek: Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak. 14-15 Ezt az esküvel erősített szövetséget az Örökkévaló nemcsak veletek köti meg, akik most itt álltok Istenünk, az Örökkévaló előtt, hanem azokkal a jövendő nemzedékekkel is — vagyis utódaitokkal —, akik most még nincsenek itt.

16 Emlékezzetek rá, hogyan éltünk Egyiptomban, és hogyan vonultunk keresztül számos idegen nemzet földjén, amíg ideértünk! 17 Láttátok utálatos bálványaikat, amelyeket kőből, fából, ezüstből, aranyból készítettek, hogy azokat imádják.

18 Vigyázzatok, ne legyen közöttetek senki — se férfi, se nő, se család vagy egész törzs—, akinek szíve elfordul Istenünktől, az Örökkévalótól! Közületek senki se pártoljon más istenekhez, hogy a nemzetek bálványait imádja! Bár ne lenne köztetek keserű mérget termő gyökér soha! 19 Ne legyen köztetek, aki — bár hallja a szövetség megtörésével járó átkokat — azzal áltatja és bátorítja magát: „Igaz, hogy a saját fejem után járok, és makacs szívem gondolatait követem, mégis békességben és nyugalomban élek, engem nem ér el az átok!”

Bizony, az ilyen ember miatt sokan elpusztulnak, jók és gonoszok egyaránt! 20 Az Örökkévaló nem fog az ilyennek megbocsátani, és izzó haragjában rászabadítja mindazokat az átkokat, amelyek e Törvénykönyvben megtalálhatók. Az ilyen embernek az Örökkévaló még az emlékét is eltörli az ég alól. 21 Bizony, az Örökkévalónak gondja lesz rá, hogy Izráel törzsei közül kiválassza és könyörtelenül elpusztítsa az ilyet, mert ezt követeli a szövetség igéje, amely meg van írva e könyvben, ha valaki megtöri a szövetséget.

22 Fiaitok jövendő nemzedéke és a messzi földről jött utazók látják majd a csapásokat és a pusztulást, amelyeket az Örökkévaló hozott országotokra.[c] 23 Látják, hogy a föld kietlen és terméketlen, kiégett és művelhetetlen, kén és só borítja, egy fűszál sem nő rajta — bizony, olyanná lesz, mint Sodoma és Gomora, mint Adma és Cebóím, amelyeket az Örökkévaló izzó haragjában tökéletesen és végleg elpusztított.

24 Akkor majd mind azt kérdezik a nemzetek: „Miért tette velük ezt az Örökkévaló? Miért, hogy lángoló haragjában így elpusztította földjüket?”

25 És azt felelik nekik: „Azért, mert megtörték a szövetséget, amelyet őseik Istenével, az Örökkévalóval kötöttek, amikor ő kivezette népét Egyiptomból! 26 Azért, mert elfordultak az Örökkévalótól, más isteneket szolgáltak és imádtak, olyanokat, akiket azelőtt nem ismertek, s akiket nem Istenük adott nekik. 27 Emiatt az Örökkévaló haragra lobbant, és ráküldte népére és földjükre azokat az átkokat, amelyek e könyvben fel vannak jegyezve. 28 Gyökerestől kitépte erről a földről, és messze hajította őket, idegen földre — ott is laknak mind a mai napig.”

29 Vannak titkok, amelyeket Istenünk, az Örökkévaló megtartott a maga hatalmában, és elrejtett előlünk — folytatta Mózes. — De amit kijelentett nekünk — ahogyan a Törvény igéit is —, az már a miénk és a fiainké örökre, hogy engedelmeskedjünk azoknak, és aszerint éljünk.

Prófécia Izráel népének a szétszóratás utáni összegyűjtéséről

30.1 Mózes így folytatta: Eljön az idő,[d]amikor minden áldás és átok, amelyet most elétek tártam, beteljesedik rajtatok.

Amikor majd a nemzetek között fogtok élni, ahová Istenünk, az Örökkévaló száműzetésbe küld benneteket, akkor eszetekbe fog jutni, amit ma nektek mondtam. Akkor fiaitokkal együtt szívetekre veszitek ezeket, teljes szívvel-lélekkel visszatértek Istenünkhöz, az Örökkévalóhoz, és engedelmeskedni fogtok az ő hangjának, ahogyan most megparancsoltam nektek. …

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Deuteronomy+29-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


———————-

MEGHATOTT IRÁNTAM ÉRZETT SZERETETED
1999. február 2. 

Látod, kedvesem, mily buzgó szándékkal szálltam gyengeséged fölé, hogy megváltoztassalak téged és általad másokat is, hogy Egyházam szilárd oszlopaivá váljatok? Teljes Szívemből megáldalak téged és azokat, akik az isteni tűz oszlopai lettek, és készek átadni szavaimat ezekben a sürgető üzenetekben. Megáldom azokat, akik önként és szeretettel megtették mindazt, amire képesek voltak, akik szeretettel és lelkesedéssel készek voltak az igazság megismertetésére, hogy kereszténnyé tegyék ezt a kereszténységét vesztett népet. Veled vagyok, és megígérem, hogy százszorosan megfizetek neked és a többieknek is. Látod, miként támasztok béke-követeket? Látod, miként sietek házam megmentésére? Tudod, Vassulám, az én szemem túl tiszta ahhoz, hogy a lázadáson nyugtassam.

Ó Vassula, örülök, ha tisztában vagy törékenységeddel és nyomorúságosságoddal, és ha tudod, hogy csak tőlem kaphatsz életet. Én csak akkor haladhatok benned, és akaratom csak akkor valósulhat meg benned, ha te elismered bűnösségedet, és elfogadod, hogy csak teljes rám hagyatkozásoddal kaphatsz tőlem kegyelmeket. Az én szándékaimat csak akkor valósíthatom meg benned igazán, ha átalakulsz Szentlelkem leheletének kegyelmétől.

Én, Jézus, megáldalak benneteket, legyetek egyek! IC ” ”


2014. szeptember 18. csütörtök, 15:30.
… 

Gyermekeim, amikor majd a megjövendölt próféciák bekövetkeznek, fontos kérnetek Fiam Irgalmát, hogy a szenvedések enyhüljenek, az emberiség ellen elkövetett gonosz tettek pedig lecsökkenjenek.

Menjetek békével és szeretettel, hogy szolgálni tudjátok az Urat.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-imadkozzatok-fiam-irgalmaert-hogy-igy-minden-szenvedest-enyhiteni-lehessen-166

Ott lesz majd sikoltás és fogcsikorgatás! De akkor már nem lesz hova fordulniuk.

Igazság Könyve:
2014. augusztus 30. szombat 18:15

Drága szeretett leányom, a szenvedésben való kitartás közelebb hozza a lelket Hozzám, és Én ezért az ilyen megpróbáltatást megjutalmazom. Soha ne gondoljátok azt, hogy egy lélekben való Jelenlétem észrevétlen marad a gonosz számára, akit leginkább azok a lelkek vonzzák, akikben Jelenlétem a legerősebb. Fogadjátok el a szenvedést az Én Nevemben, és értsétek meg az okát, ami Miattam van. Ha nem lennék jelen a lelketekben, a gonosz figyelmen kívül hagyna benneteket.

A Kegyelmek, amelyekkel azokat halmozom el, akik a legjobban szeretnek Engem, és akik félretették az önszeretet és a gőg minden formáját, magukban foglalják a tisztánlátás Ajándékát is. Ez egy nagyon különleges mennyei Ajándék, és áldottak azok, akiknek megadatott az a Kegyelem, hogy felismerjék az Igazságot, mert ők azok, akik soha nem fognak meginogni a hazugságok miatt. Azok közületek, akik megkapják ezt az Ajándékot, lelkeket fognak hozni Nekem. De mindenegyes Nekem hozott lélekért, imátokért és szenvedésetekért, a gonosz megpróbál megállítani benneteket. Tudjátok meg, hogy az Isten Dicsősége, mely benneteket kísér, szörnyű mérget fog magára vonni, és azok a gyenge lelkek fognak átkozni benneteket az Én Nevemben, akik a Sátán és minden démon számára olyanok, mint az abrak, és akiket ő szabadított el, hogy elpusztítsák a lelkeket a Földön.

Legyetek békében, és tudjátok meg, hogy amikor a nehézségek közepette az Igazságot – Isten Igéjét – támogatjátok, Hatalmam minden erejét a lelkek megmentésére tudom fordítani. Mert minden egyes lélekért, akiket Hozzám hoztok, Kegyelmeimmel halmozlak el benneteket, és ez így fog folytatódni. Ne vegyétek figyelembe az ellenzék harsogásait, mivel az emberi véleménynek nincs jelentősége Királyságomban. Úgy kell másokra néznetek, mintha az Én Szememen keresztül látnátok őket. Nem ezt mondtam nektek, annak idején? Hát a legalapvetőbb leckét sem értitek, amelyet a Földön töltött időm során tanítottam nektek? Úgy szeressétek egymást, ahogyan Én szeretlek benneteket. Ha nem tudjátok szeretni ellenségeiteket, akkor sokkal nehezebben fogtok tudni közelebb kerülni Hozzám. Ha mások elé helyezitek magatok, nem mondhatjátok, hogy feltétel nélkül szerettek Engem, amennyiben így tettetek, ezt mondhatjátok Nekem:

„Jézus nem vagyok méltó arra, hogy a Színed elé álljak, de tégy velem akaratod szerint, mint ahogy én is kívánságodnak megfelelően fogok cselekedni.”

Induljatok mindnyájan, és emlékezzetek arra, hogy Én Ki Vagyok. Csak akkor mondhatjátok valóban, hogy az Enyéim vagytok, ha Tanításaimnak megfelelően élitek az életeteket. Nem vehettek ki egy részt sem Igémből, és hangosan hirdetitek azt, és aztán megtagadjátok a többi részét is. Azoknak, akik önmagukat mások fölé emelik, és akik Igémnek egy elferdített változatát mutatják be, ami a lelkek Tőlem való elszakadását eredményezi, a következőket mondom: Amikor visszavonom a világban lévő Jelenlétemet, az a nap lesz, amikor az önteltek és gőgösök a düh könnyeit fogják sírni, és aztán kétségbeesnek, mert tudni fogják, hogy a csalásuk milyen sok lélek bukását okozta; és Isten haragjától reszketni fognak. Ott lesz majd sikoltás és fogcsikorgatás! De akkor már nem lesz hova fordulniuk. Nem lesz kinek válaszolniuk, mert ők soha többé nem fogják már látni az Arcomat.

Jézusotok”

 


———-
Igaz élet Istenben:
EL FOGJA PUSZTÍTANI A JELENLEGI VILÁG KEVÉLYEIT

1993. szeptember 29.
Az arkangyalok ünnepén

Szent Mihály:

Isten az egész Föld és a menny Királya. Senki sem olyan, mint ő! Ő a ti üdvösségetek, erőtök és békétek. Szorongattatásaitokban ki fogja nyújtani kezét, hogy felemeljen és megmentsen benneteket. Isten a menny és a Föld Ura, és senki sem olyan, mint ő. Senkit sem lehet Hozzá hasonlítani.

Mondom nektek: maradjatok ébren, mert senki sem ismeri azt a napot, amikor Uratok eljön hozzátok! A Mindenható nem vár tovább elhatározásával. Tűzoszlopként jön el hozzátok, népének világossága tűzzé lesz, és Szent Istenetek égő lángként fogja felemészteni a gonoszság álnokságát. 1  Világossága be fog hatolni a sötétségbe, áthatol rajta, és látni fognak akik nem láttak. El fogja pusztítani a jelenlegi világ kevélyeit. A fennmaradó maradék az övé lesz. Ez a maradék olyan kevés lesz, hogy még egy gyermek is meg tudná számolni, hacsak nem hall bűnbánó kiáltást a Földről a Mindenható. Az Ő ítélete igazságos. Maradj az Úrban, Vassula, és Ő erőt ad neked. Meg foglak védeni! “

 
 
—–
Római katolikus:
2019-08-3121. évközi hét szombat

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a tesszaloniki hívekhez írt első leveléből
Isten arra tanít, hogy szeressük egymást.
Testvéreim!
A testvéri szeretetről nem szükséges írnom, hiszen Istentől tanultátok, hogy szeressétek egymást. Szeretettel is vagytok minden testvér iránt egész Macedóniában.
Most azonban arra buzdítunk titeket, hogy ebben még inkább tökéletesedjetek. Tartsátok kötelességteknek, hogy békességben éljetek! A magatok dolgával törődjetek, és dolgozzatok saját kezetekkel, amint meghagytuk nektek!
Ez az Isten igéje.
1Tessz 4,9-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Eljön az Úr a népekhez * igazságban ítélni őket. Vö. 9. vers.
Előénekes: Zengjetek az Úrnak új éneket, * csodálatra méltó, amit művelt.
Diadalt aratott jobbjával, * győzelmet Szentséges karjával.
Hívek: Eljön az Úr a népekhez * igazságban ítélni őket.
E: Zúgjon a tenger, és ami betölti, * a földkerekség, és akik rajta élnek.
Tapsoljanak a folyamok, * és a hegyek is ujjongjanak az Úr színe előtt.
H: Eljön az Úr a népekhez * igazságban ítélni őket.
E: Mert eljön ítélni a földet, † igazságban ítéli az egész világot, * egyenlőképpen minden népet.
H: Eljön az Úr a népekhez * igazságban ítélni őket.
Zsolt 97,1.7-8.9

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Új parancsot adok nektek. * Szeressétek egymást, ahogyan én szeretlek titeket!” Jn 13,34 – 11. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
A ránk bízott kegyelmi javakról számadással tartozunk Istennek.
Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak:
Egy ember egyszer idegenbe készült, ezért összehívta szolgáit, és rájuk bízta vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, aztán útra kelt. Aki öt talentumot kapott, menten elkezdett vele kereskedni, és másik ötöt nyert rajta. Ugyanígy az is, aki kettőt kapott, másik kettőt szerzett. Az pedig, aki csak egyet kapott, elment, ásott egy gödröt, és elrejtette a földbe urának ezüstjét.
Hosszú idő elteltével megjött a szolgák ura, és számadást tartott velük. Jött az, aki öt talentumot kapott: hozott másik ötöt is, és így szólt: „Uram, öt talentumot adtál nekem, nézd, másik ötöt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!” Jött az is, aki két talentumot kapott, és így szólt: „Uram, két talentumot adtál nekem, nézd, másik kettőt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!”
Végül jött az is, aki csak egy talentumot kapott. Így szólt: „Uram! Tudtam, hogy kemény ember vagy, ott is aratsz, ahová nem vetettél, és onnan is szüretelsz, ahová nem ültettél. Félelmemben elmentem hát és elástam a földbe a talentumodat. Nézd, ami a tied, visszaadom neked!” Válaszul az úr ezt mondta neki: „Te gonosz és lusta szolga! Ha tudtad, hogy aratok ott is, ahová nem vetettem, és szüretelek onnan is, ahová nem ültettem, ezüstjeimet a pénzváltóknak kellett volna adnod, hogy ha megjövök, kamatostul kapjam vissza! Vegyétek csak el tőle a talentumot és adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van! Mert akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék: és akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van! Ezt a hasznavehetetlen szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 25,14-30″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-08-31

 

 
——
Ortodox (Görög keleti): 

Atyánk, az Isten, és az Úr, Jézus Krisztus adjon nektek kegyelmet!

Hálát adok Istennek értetek

Mindig hálát adok Istenemnek értetek azért a kegyelemért, amelyet Krisztus Jézussal együtt ajándékozott nektek. Mert Jézusban Isten mindennel megáldott benneteket, különösen a beszéd és az ismeret sokféle ajándékával. Ezáltal minden kétséget kizáróan megerősítette mindazt, amit nektek a Krisztusról mondtam. Így hát az összes kegyelmi ajándék megvan közöttetek, és örömmel várjátok Urunk, Jézus Krisztus megjelenését. Isten mindvégig megerősít majd titeket, hogy Urunk, Jézus Krisztus Napján senki se vádolhasson benneteket. Isten teljesen megbízható, és megtartja ígéreteit! Ő hívott el bennünket, hogy teljes életközösségben éljünk a Fiával, Urunkkal, Jézus Krisztussal.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+1:3-9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Ekkor néhány farizeus jött hozzá, akik próbára akarták tenni. Azt kérdezték tőle: „Megengedi-e a Törvény, hogy a férj bármilyen okból elváljon a feleségétől?”

Jézus megkérdezte tőlük: „Sohasem olvastátok az Írásban, hogy Isten a teremtéskor férfivá és nővé teremtette az embert,[a] és azt mondta: »Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik a feleségéhez, és ketten egy testté válnak«?[b] Ezután tehát már nem kettő, hanem egy. Amit pedig Isten tett eggyé, azt ember ne válassza szét!”

A farizeusok azonban tovább faggatták: „Akkor miért adott Mózes olyan rendelkezést, amely megengedi, hogy a férfi elküldje a feleségét úgy, hogy válólevelet[c] ad neki?”

Jézus így válaszolt: „Mózes csak a szívetek keménysége miatt engedte meg, hogy elváljatok a feleségetektől, de kezdetben nem így volt. Én azonban azt mondom nektek: aki a feleségét elküldi — a felesége házasságtörésén kívül más, egyéb okból —, és mást vesz feleségül, az házasságtörést követ el.”

10 Ekkor a tanítványok azt mondták: „Ha ez a helyzet a férj és felesége között, akkor jobb meg sem házasodni.”

11 Jézus így válaszolt: „Erre nem mindenki képes, csak azok, akiket Isten képessé tesz rá. 12 Többféle oka lehet annak, ha valaki nem házasodik meg. Vannak férfiak, akik már eleve úgy születtek, hogy nem alkalmasak a házasságra. Másokat viszont az emberek tettek erre alkalmatlanná. De vannak olyanok is, akik maguk döntöttek úgy, hogy nem fognak megházasodni Isten Királysága kedvéért. Aki képes arra, hogy ezt elfogadja, az fogadja el!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+19:3-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——
https://oca.org/readings/daily/2019/08/31

——
——-
 
 
——–
Tóra:

Az igazságszolgáltatás törvényei

18 Mózes így folytatta: Izráel minden egyes törzsében és minden városotokban, amelyet Istenünk, az Örökkévaló ad nektek azon a földön, jelöljetek ki bírákat és elöljárókat, hogy igazságos ítéletet hozzanak. 19 Ezek a bírák és elöljárók részrehajlás nélkül szolgáltassanak igazságot a peres ügyekben. Mindig igazságosan ítéljenek, és soha ne engedjék magukat megvesztegetni. Ne fogadjanak el ajándékot senkitől, mert az még a bölcseket is elvakítja, az ártatlan embereket pedig megfosztja jogaiktól! 20 Minden erővel törekedjetek arra, hogy igazságot szolgáltassatok, és ragaszkodjatok az igazságossághoz minden áron! Csak akkor maradhattok meg sokáig azon a földön, amelyet Istenünk, az Örökkévaló ad nektek!

Az idegen istenek imádásának tilalma

21-22 Amikor majd felépítitek Istenünknek, az Örökkévalónak oltárát, ezen kívül ne állíts fel semmiféle szent fa- vagy kőoszlopot az oltár mellé, mert ezeket gyűlöli Istenünk, az Örökkévaló!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Deuteronomy+16%3A18-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Az áldozati állatok hibátlanok legyenek!

17.1 Mózes így folytatta: Ne áldozzatok Istenünknek, az Örökkévalónak olyan állatot, amely nem teljesen ép és egészséges! Az ilyen áldozat elfogadhatatlan és utálatos Istenünk, az Örökkévaló számára.

A bálványimádó izráeliek büntetése

Ha majd azon a földön laktok, amelyet Istenünk, az Örökkévaló ad nektek, megtörténhet, hogy valamelyik városban vagy faluban közületek valaki — akár férfi, akár nő — megtöri az Örökkévalóval kötött szövetséget, és más isteneket vagy a napot, a holdat vagy az ég seregeit imádja, annak ellenére, hogy ezt az Örökkévaló megtiltotta. Ha ilyenről hírt hallotok, vagy a tudomásotokra jut, alaposan ki kell vizsgálnotok, hogy mi történt.

Ha pedig a hír igaznak bizonyul, és valóban elkövette az illető ezt az utálatos bűnt, akkor vigyétek őt a város kapujához közeli térre, és ott kövezzétek halálra. De vigyázzatok, mert egyetlen tanú vallomása alapján senkit sem lehet elítélni! Ehhez legalább két vagy három tanú egybehangzó terhelő vallomása szükséges — csak ekkor lehet halálra ítélni az illetőt! A megkövezéskor azok a tanúk dobják az elítéltre először a követ, akiknek a vallomása alapján az ítélet megszületett! Csak azután következzenek a többiek. Így tisztítsátok ki magatok közül a gonoszt!

Ítélethozatal nehéz esetekben

8-9 Ha a városotokban olyan üggyel találkoztok, amely túl nehéznek, bonyolultnak tűnik a helyi bíróság számára, akkor menjetek föl arra a helyre, amelyet Istenünk, az Örökkévaló kiválaszt, és forduljatok a lévita papokhoz és ahhoz a bíróhoz, aki abban az időben betölti ezt a tisztséget. Tárd eléjük az ügyet, és majd ők határozatot hoznak. Ilyen ügy lehet például a szándékos vagy véletlen emberölés, különböző jogviták, birtokviták, vagy a testi sértés esete. 10-11 Miután a helyi bíróság tisztségviselői visszatérnek a városukba, mindenben aszerint kell eljárniuk, ahogyan a lévita papok és a bíró értelmezte a törvényt ebben az esetben, és ahogyan ők határoztak. Az ő ítéletüket kell kihirdetniük a saját városukban, és azt kell végrehajtaniuk! Nem szabad attól eltérniük sem jobbra, sem balra.

12 Ha pedig valaki mégis eltérne ettől, és elbizakodottságában megváltoztatná azt az ítéletet, amelyet a bíró és lévita papok hoztak, az az ember halállal lakoljon! Így tisztítsátok ki a gonoszt Izráel népe közül! A bíró és a lévita papok Istenünk, az Örökkévaló jelenlétében teljesítenek szolgálatot! 13 Tudja meg ezt az egész nép, hogy féljenek elbizakodottságukban hasonló vétket elkövetni.

A királyra vonatkozó törvények

14 Be fogtok menni arra a földre, amelyet Istenünk, az Örökkévaló ad nektek, birtokba veszitek, és letelepedtek ott. Azután azt gondoljátok: „Tegyünk valakit királlyá népünk fölé, mint ahogy a környező nemzeteknél szokás!” 15 Vigyázzatok, hogy csak azt a férfit emeljétek királlyá, akit Istenünk, az Örökkévaló erre kiválaszt! Csak Izráel népéből való lehet a király, idegen nemzet fiát ne tegyétek királlyá. 16 A király ne tartson sok lovat a maga hasznára, és ne küldje Egyiptomba embereit, hogy még több lovat szerezzenek neki, mert az Örökkévaló azt parancsolta népünknek: „Soha ne menjetek vissza Egyiptomba!” 17 Ne vegyen a király túl sok feleséget, mert különben azok elfordítják szívét az Örökkévalótól! Ne gyűjtsön nagy gazdagságot, sok aranyat és ezüstöt magának! …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Deuteronomy+17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

2014. augusztus 29. péntek, 14:25

Nem szabad megengednetek soha, hogy becsapjanak benneteket, mert a világ már megkapta az Igazságot, mely, Atyám Könyvében van foglalva. Mindazt, ami eltér Isten Igaz Szavától, el kell kerülni. Ne hallgassatok azokra, akik azt mondják nektek, hogy a gonosz cselekedet egy jó dolog, és hogy azt a jelen időkre való tekintettel, el kell fogadni.

Az emberi faj nem változott. A bűn nem változott. Az, ami változott, nem más, mint az ember vonakodása, hogy Istent Teremtőjeként fogadja el.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

12 „Én magam vigasztallak meg titeket!
    — ezt mondja az Örökkévaló. —
Hogyan félhetsz hát halandótól,
    vagy bárki ember fiától,
    aki mulandó, mint a fű?
13 Elfelejtkeztél az Örökkévalóról, Teremtődről,
    aki az eget kiterjesztette,
    és a földet megalapozta?
Miért rettegsz hát folyton
    a
haragvó elnyomótól,
    aki el akar
pusztítani?
De hová lett a dühöngő
haragú elnyomó?
14 Hamarosan megszabadul a fogoly,
    nem hal meg a börtönben,
    és kenyere sem fogy el,
15 mert én vagyok Istened, az Örökkévaló,
    aki felkavarja a tengert,
    hogy zúgjanak hullámai.
Örökkévaló, Seregek Ura — ez a nevem.
16 Én adtam szádba saját szavaimat,
    és kezem árnyékával takartalak be,
hogy új eget alkossak,
    és a földet újra alapozzam,
és azt mondjam Sionnak:
    »Az én népem vagy!«”

Ébredj föl, kelj föl, Jeruzsálem!

17 Ébredj föl!
    Ébredj föl, kelj föl, Jeruzsálem,

aki az Örökkévaló haragját elszenvedted,
    elvetted kezéből poharát, és kiittad!
Bizony, ki kellett innod a büntetés öblös kelyhét,
    amelytől tántorogsz.
18 Fiúkat szültél,
    de egy sem akadt köztük,
    aki vezetett volna.
Felnevelted őket,
    de egy sem fogta meg a kezed.

19 Kétszeres csapás ért,
    mégsem szánt meg senki.
Pusztítás és rombolás tört rád,
    éhínség és fegyver ért utol,
    de ki vigasztal téged?

20 Ájultan hevertek fiaid az utcákon szerteszét,
    mint hálóba gabalyodott vadak[a],
    tehetetlenül.
Megrészegedtek az Örökkévaló
haragjától,
    beteltek büntetésével.

21 Halld meg hát, Jeruzsálem,
    te megalázott!
Figyelj rám, aki megrészegedtél,
    de nem a bortól!
22 Ezt üzeni neked Urad, az Örökkévaló,
    és Istened, aki felkarolja népe ügyét:
„Nézd, kivettem kezedből a poharat,
    amely megrészegített!
Nem kell többet innod
    
haragom öblös kelyhéből,
    
elég már ennyi!
23 De kínzóid kezébe adom,
    hogy ők igyák meg.
    Azok, akik ezt mondták neked:
»Feküdj csak a földre,
    hadd tapossunk rajtad!«
Te pedig eltűrted,
    hogy a földre tapossanak.
Úgy tiporták hátadat,
    mint járókelő az utat.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+51%3A12-55&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——

 
 
“2014. augusztus 24. vasárnap, 17:15

Az Én Időm közel van, és amikor háborúkról, járványokról, éhínségről és földrengések kiterjedéséről hallotok, amelyek egyre gyakoribbá válnak, tudnotok kell, hogy akkor lesz az az óra, amikor azt mondom: elég! …

Én mindnyájatoknak válaszolni fogok, nagy Kegyelmeket árasztván rátok, amelyeket számotokra tartottam fenn az előtettek álló nehéz időkre.

“…

Aki titeket befogad, engem fogad be

40 „Aki titeket befogad, az engem fogad be — aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem elküldött. 41 Aki azért fogad be egy prófétát, mert az illető próféta, az megkapja ugyanazt a jutalmat, amely a prófétának jár. Aki azért fogad be egy igazságos embert, mert az illető igazságos, az megkapja ugyanazt a jutalmat, amely az igazságos embernek jár. 42 Aki csak egyetlen pohár friss vizet ad az én kedvemért egyik kis tanítványomnak, igazán mondom nektek, hogy megkapja a jutalmát!”

Jézus Bemerítő Jánosról

11.1 Miután Jézus befejezte a tizenkét tanítvány útbaigazítását, továbbment a környező galileai városokba. Tanította az embereket, és hirdette az örömüzenetet.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+10-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——
https://oca.org/readings/daily/2019/08/03

 
 
 
Igazság Könyve:
2014. július 31. csütörtök, 15:50

Drága szeretett lányom, minden látnoknak vagy prófétának, aki Tőlem jön, hamarosan nagy megpróbáltatásokkal kell szembenéznie, olyanokkal, amelyekhez hasonlót eddig még sohasem kellett elviselnie.

Sokan, akik felismerik hitelességüket, és hűségesek voltak hozzájuk, hátat fognak nekik fordítani, és félre fogják őket dobni, amint a sötétség lelke egyik nemzetet a másik után borítja el, ahol a szeretet és a felebaráti szeretet el fog tűnni. Ember ember ellen, ország ország ellen, és az ember Isten ellen fog fordulni.

A zűrzavar ezen időszakai sokak számára lesújtóak lesznek, és vigaszotok és erőtök egyetlen forrása Tőlem fog jönni, de csak akkor, ha kerestek Engem. Én Vagyok a ti Kősziklátok. Kőszikla, mely bevehetetlen. Kőszikla, mely szét nem porlad. Kőszikla, amelyet át fogtok ölelni, amikor már semmi szilárd hely sem lesz azokban a házakban, amelyek menedéket adnak a Lelkemnek. Az épületek, amelyeket tiszteletemre építettek, le fognak omlani. Néhányat más épületté fognak átalakítani, melyeket más célokra fognak használni, de nem arra, hogy Engem tiszteljenek.

Én Vagyok a Kőszikla, amelyre Egyházam épült, és Én maradok mindörökre. Sokan felkerestek Engem, és Én Életet adtam nekik. Mások is jöttek, de nem találtak meg Engem, mert makacs szívükből hiányzott a szeretet és a nagylelkűség.

És most, amikor mindent meg fognak támadni, amit tanítottam nektek, és amikor az alap, amelyre Egyházam épült úgy meg fog remegni, hogy meghaladja felfogóképességeteket, Én továbbra is a helyemen fogok maradni. Szilárdan, mint a Kőszikla, amely Én vagyok és ti Hozzám fogtok jönni, hogy vigaszt, erőt és bátorságot keressetek.

Én mindnyájatoknak válaszolni fogok, nagy Kegyelmeket árasztván rátok, amelyeket számotokra tartottam fenn az előtettek álló nehéz időkre.

Én Vagyok az Egyház. Én Jelen Vagyok az Egyházban. Az épület kőből készült, de Én Kőszikla Vagyok, amelyre Egyházam alapja épült. Én soha nem változom. Soha nem alkalmazkodom új utakhoz, mert Én az Vagyok, Aki mindig is Voltam és Leszek. Én Örökkévaló vagyok.

Egyházam továbbra is fennmarad az idők végezetéig, mert Én Magam Vagyok az Egyház.

Szeretett Jézusotok”



—–
Római katolikus:
2019-08-04

Évközi 18. vasárnapKezdőének:
Istenem, jöjj segítségemre, Uram, siess, segíts meg engem! Segítőm és megmentőm te vagy, én Istenem, ne késlekedj! (Zsolt 69,2.6)

Könyörgés:
Urunk, boldogan vallunk téged teremtő és gondviselő Istenünknek. Oltalmazd mindenkor híveidet: újítsd meg bennünk kegyelmi adományaidat, és megújult életünket őrizd meg jóságosan. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY a Prédikátor könyvéből
A Prédikátor a mulandó dolgok hiábavalóságát állítja elénk.
Minden hiábavalóság, mondja a Prédikátor, csupa hiábavalóság. Minden csak hiábavalóság. Hisz jó néhány ember munkálkodott bölcsen, okosan és sikerrel, azután át kellett engednie szerzeményét olyannak, aki mit sem fáradt érte. Ez is hiábavalóság és nagy baj!
Igen, mi haszna van az embernek sok-sok fáradozásából és törekvéséből, amellyel emésztette magát életében? Valóban: minden napja csupa szenvedés, és minden tevékenysége csak bosszúság. Szíve még éjjel sem tud megnyugodni. Ez is hiábavalóság!
Ez az Isten igéje.
Préd 1,2;2,21-23

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Uram, menedékünk lettél * nemzedékről nemzedékre. (4. g tónus)
Előénekes: Te a halandót ismét porrá teszed, * így szólsz: „Térjetek vissza, emberek fiai.
A te szemedben
ezer év akár a tegnap, * úgy tűnik tova, mint egy őrtállás éjszaka.

Hívek: Uram, menedékünk lettél * nemzedékről nemzedékre.
E: Te elragadod őket, * olyanok lesznek, mint a hajnali álom.
Mint a fű, mely reggel kisarjad és fölvirul, * de estére lefonnyad és elszárad.
H: Uram, menedékünk lettél * nemzedékről nemzedékre.
E: Taníts meg számotvetni napjaink sorával, * hogy bölcsességre neveljük szívünket.
Térj hozzánk, Urunk, meddig vársz még? * Légy könyörületes szolgáidhoz!
H: Uram, menedékünk lettél * nemzedékről nemzedékre.
E: Áraszd ránk irgalmadat, * hogy mindenkor örvendjünk és ujjongjunk.
Ragyogjon fölöttünk Urunknak, Istenünknek jósága, † áldott legyen kezünk minden műve, * kísérje áldásod kezünk minden munkáját.
H: Uram, menedékünk lettél * nemzedékről nemzedékre.
Zsolt 89,3-4.5-6.12-13.14 és 17

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a kolosszeiekhez írt leveléből
Keressétek az odaföntvalókat!
Testvéreim!
Krisztussal együtt ti is feltámadtatok. Keressétek tehát azt, ami odafönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Az égiekre irányuljon figyelmetek, ne a földiekre.
Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal az Istenben van elrejtve. Amikor azonban Krisztus, a mi életünk, újra megjelenik, vele együtt ti is megjelentek a dicsőségben.
Fojtsátok el tehát tagjaitokban, ami földies: a paráznaságot, a tisztátalanságot, az érzéki vágyakat, a bűnös kívánságokat és a kapzsiságot, ami nem más, mint bálványimádás.
Ne hazudjatok egymásnak. Vessétek le a régi embert szokásaival együtt, és öltsétek föl az újat, aki állandóan megújul Teremtőjének képmására a teljes megismerésig. Itt már nincs görög vagy zsidó, körülmetélt vagy körülmetéletlen, barbár vagy szittya, szolga vagy szabad, hanem Krisztus a minden, és ő van mindenben.
Ez az Isten igéje.
Kol 3,1-5.9-11

ALLELUJA
Boldogok a lélekben szegények, * mert övék a mennyek országa. Mt 5,3 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Kerüld a kapzsiságot! Nem tudod, kire marad, amit szereztél.
Abban az időben amikor Jézus tanított, valaki megszólalt a sokaságból: „Mester, szólj testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget.” Ő így válaszolt neki: „Ember, ki hatalmazott fel engem, hogy bírátok legyek, és elosszam örökségteket?”
Majd a tömeghez fordult: „Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete.”
Példabeszédet is mondott nekik: „Egy gazdag embernek a földje bőséges termést hozott. Így okoskodott magában: Mit tegyek? Nincs hová gyűjtenem a termésemet. Tudom már, mit teszek: lebontom csűreimet és nagyobbakat építek, oda gyűjtöm majd a termést és minden vagyonomat. Aztán majd elégedetten mondom magamnak: Ember, van elég vagyonod, eltart sok évig. Pihenj, egyél, igyál, és élvezd az életet!
Ám az Isten így szólt hozzá: Esztelen, még az éjjel számon kérik tőled lelkedet. Kié lesz mindaz, amit szereztél?
Így jár az, aki kincset gyűjt magának ahelyett, hogy Istenben gazdagodnék.”

Ezek az evangélium igéi.
Lk 12,13-21″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-08-04

 
 
“…

Jöjj! Írd: Rosszallom, ha valaki úgy viselkedik velem szemben, mint az idegen. A ti szívetekben állítom fel trónomat, hogy tiszteljétek Szent Nevemet, és felragyogtatom kis szívetekben fenséges mivoltomat. Az idő majdnem lejárt. Segítségetekre jövök, eljövök hozzátok, ti elnyomottak. Azon az úton térek vissza, amelyen eljöttem hozzátok. Dicsőségben lépek városomba. Eljövök, ezért álljatok készen fogadásomra! Ó gyermekeim! Titeket hívlak!

Kiáltásom mindannyiatoknak szól, és a Föld alapjai megrendülnek hangomra. Még meddig alusztok? Mikor tértek magatokhoz közömbösségetekből és fásultságotokból? Ajtótok előtt vannak már a csapások, és álmotokban fognak hirtelenül és kikerülhetetlenül meglepni benneteket! És ti még akkor sem vesztek tudomást róluk? De nézzétek, nézzétek, ki hajol le hozzátok, ki zörget szívetek ajtaján? Nyissátok ki nekem szíveteket, enyéim, mert Szentséges Szívem megszakad a szeretet-hiányban, ajkam kiszárad és kicserepesedik a szeretet hiánya miatt. Nyissátok ki az ajtót Szent Isteneteknek, és úgy vigasztaljátok meg őt, ahogyan Ő fog megvigasztalni benneteket. Ajtótok előtt állok. Ne utasítsatok vissza! Fogadjatok el!

Ha megengeditek, hogy betérjek szívetekbe, forrást fakasztok bennetek, mivel lelketek elismert engem Szabadítótoknak. Megöntözöm sajnálatraméltó elhagyatottságotokat, virágozni fogtok és gyümölcsöt hoztok, mint a szőlővessző.

Jöjj leányom! Én, Jézus megáldalak, mivel megengedted nekem, hogy igénybe vegyem kezedet.

 
 
—–
Ortodox (Görög keleti): 

A tanítványok üresen találják Jézus sírját

20.1 A hét első napján korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária kiment a sírhoz. Látta, hogy a zárókövet elgördítették a sír bejáratáról. Ekkor Mária elszaladt Simon Péterhez és ahhoz a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és elújságolta nekik: „Elvitték a sírból az Urat, és nem tudjuk, hová tették!”

Ekkor Péter és a másik tanítvány azonnal elindultak a sírhoz. Együtt szaladtak, de az a másik megelőzte Pétert, és elsőként ért oda. Lehajolt, és látta, hogy ott vannak a vásznak, de nem ment be a sziklasírba. Simon Péter ugyan lemaradt egy kissé, de hamarosan ő is odaért, és be is ment a sírba. Ő is látta a vásznakat, és a kendőt is, amely Jézus arcán volt, de az távolabb feküdt, külön összehajtva. Ekkor bement az a másik tanítvány is, aki elsőként ért a sírhoz. Látta mindezt, és hitt. Ugyanis még nem értették, amit az Írás mondott, hogy Jézusnak fel kell támadnia a halálból.

Jézus megjelenik a magdalai Máriának

10 Ezután a tanítványok hazamentek, …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+20:1-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

15.1 Mi, akik erősek vagyunk, türelmesen el kell viseljük azoknak a gyengeségeit, akik még erőtlenek. Ne a magunk javát keressük hát, hanem mindenben arra törekedjünk, ami a testvéreink javát szolgálja, és őket erősíti! Gondoljátok meg, hogy Krisztus sem a saját javát kereste! Hiszen meg van írva róla az Írásokban:

„Mindaz, amivel gyalázóid szidalmaztak téged, Istenem,
    engem ért.”[a]

Mindaz, amit az Írásokban régebben megírtak, most a mi tanításunkat szolgálja. Azért írták le, hogy az Írások által felbátorodjunk, képesek legyünk a türelmes kitartásra, és erősen belekapaszkodjunk a reménységbe. Isten, akitől a kitartást és a bátorítást kapjátok, adja meg nektek, hogy Krisztus Jézus akarata szerint egyetértésben és harmóniában éljetek egymással! Mindnyájan egy szívvel-lélekkel dicsőítsétek Istent, Urunk, Jézus Krisztus Atyját!

Ahogyan Krisztus elfogadott titeket, ti is úgy fogadjátok el egymást! Ez dicsőséget hoz Istennek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+15:1-7&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Legyen a hitetek szerint!

27 Jézus továbbment onnan, és két vak férfi ment utána. Folyton ezt kiabálták: „Dávid Fia, könyörülj rajtunk!”

28 Amikor Jézus bement egy házba, követték a vakok is. Jézus megkérdezte tőlük: „Hiszitek-e, hogy meg tudom tenni, amit kértek?”

„Igen, Uram!” — válaszolták. 29 Jézus megérintette a szemüket, és ezt mondta nekik: „Legyen a hitetek szerint!” 30 Ekkor helyreállt a látásuk. Jézus szigorúan rájuk parancsolt: „Vigyázzatok, meg ne tudja senki!” 31 Ők mégis elterjesztették Jézus hírét az egész vidéken.

32 Amint elmentek, hoztak Jézushoz egy embert, aki néma volt, mert egy gonosz szellem lakott benne. 33 Jézus kiűzte belőle a gonosz szellemet, mire az ember megszólalt. A tömeg csodálkozva mondta: „Ilyen dolog még soha nem történt Izráelben!”

34 A farizeusok azonban azt mondták: „A gonosz szellemek fejedelmének segítségével űzi ki a gonosz szellemeket.”

Sok az aratnivaló, de kevés az arató

35 Jézus bejárta az összes várost és falut, tanított a zsinagógákban, és hirdette az Isten Királyságáról szóló örömüzenetet. Meggyógyított minden betegséget és erőtlenséget.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+9:27-35&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——
https://oca.org/readings/daily/2019/08/04