Címke: isten hatalma

Isten az ember iránti Szeretetét a családi egység által őrzi meg (&167.)

Igazság Könyve:

2014. szeptember 21. vasárnap, 17:45

Drága szeretett leányom, Szívem szorosan összefonódik minden családdal, és az a Vágyam, hogy megáldjak minden családot ebben az időben, legyen az kicsi, közepes vagy nagy. Amikor a szeretet jelen van a családokban, akkor azt jelenti, hogy helyet adnak Isten Hatalmának, mert minden gyermeke Hozzá tartozik. Ő volt az, aki egyenként mindnyájukat megteremtette.

Isten az ember iránti Szeretetét a családi egység által őrzi meg, mert Szeretete csak ilyen körülmények között tud természetes módon növekedni. Az egységben együtt élő családokban lévő szeretet nagy kegyelmeket terem, mert a családtagok egymás iránti szeretete Isten egyik legnagyobb Ajándéka. Isten arra használja a családban lévő szeretetet, hogy szárnyat eresszen, hogy a szerető család minden tagja segítsen terjeszteni ezt a szeretetet, bárhová is mennek. Hasonlóképpen, amikor a család egysége megbomlik, az közvetlen hatással lesz közösségetekre, társadalmatokra és nemzetetekre.

Isten, amikor megteremtette Ádámot és Évát, akkor Ő egy saját családra vágyott, amelyet mindennel elhalmozhat. Ő mindig arra fog törekedni, hogy védelmezze a családokat, mert ez az a hely, ahol a halandó ember elsőként felfedezi a szeretetet. Amikor a szeretet növekszik a családokban, akkor az adott nemzetben is növekedni fog. Mivel az egymás iránti szeretet a családokban fejlődik ki, éppen emiatt van az, hogy a Sátán támadja a családokat. A Sátán minden befolyását be fogja vetni – amire csak képes – az emberek megfertőzésére, hogy azok minden okot meg tudjanak indokolni a család egységének a felbontására. Ő gátolni fogja a családok alapítását, és mivelhogy Isten Akarata a családok újraegyesítése, azt is megpróbálja megállítani.

Az Isten Szeretetéből született családot a gonosz mindig támadni fogja. Hogy megvédjétek családotokat a gonosztól, kérlek benneteket, hogy imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat alábbi imáját:

A Keresztes Imahadjárat 167. Imája: A családom védelméért

Ó, Istenem, Örök Atyám, szeretett Fiad, Jézus Krisztus Kegyelme által, kérlek, védd meg családomat a gonosztól minden időben.

Adj nekünk erőt, hogy fölé emelkedjünk a gonosz szándéknak, és hogy továbbra is egységesek maradjunk az Irántad és a mások iránti szeretetben.

Tarts fenn minket minden megpróbáltatás és szenvedés közepette, amelyeket talán el kell viselnünk, és tartsd életben az egymás iránti szeretetünket, hogy egységben lehessünk Jézussal.

Áldd meg családjainkat, és még a küzdelem idején is add meg nekünk a Szeretet Ajándékát.  

Erősítsd szeretetünket, hogy mi is meg tudjuk osztani családjaink örömeit másokkal, hogy így az egész világgal meg lehessen osztani Szeretetedet. Ámen.

Ne feledjétek, hogy Isten a Saját Képére és hasonlatosságára teremtett benneteket, hogy így egy tökéletes családot alkosson. Legyetek hálásak családjaitokért, mert ez a legnagyobb Ajándék, amellyel megajándékozta az emberi nemet. Amikor a szenvedés majd véget ér ezen a Földön, és a gyűlölet megsemmisül, Isten egyként fogja Önmagában egyesíteni az emberiséget. Ti újra épek lesztek, és az Ő Családjának Örök Élete lesz.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/isten-az-ember-iranti-szeretetet-csaladi-egyseg-altal-orzi-meg-167

————–
Igaz élet Istenben:
CSAK TEREMTŐD ELISMERÉSÉT KERESD!
1993. április 9. Vassulám, béke legyen veled! Fel akarom virágoztatni ezt a sivatagot, és forrásokká teszem a kiszáradt földeket. Olyan forrásokká, amelyek házamból erednek. Vissza fogom hozni magamhoz ezt a hitetlen nemzedéket, de mielőtt még mindez megtörténik, sokan lesznek elsőkké, akik most utolsók, és utolsókká, akik most elsők.

Tanuld meg, hogy Teremtőd véghezviszi műveit, és ezek a művek fogják tanúsítani, hogy Ő küldte a világba teremtményét, hogy dicsőítse meg őt. E műveken keresztül világosság fog felragyogni a ti sötétségetekben, és valójában már kezd is felragyogni. Légy gyönyörűségemre, és kapaszkodj ruhám szegélyébe! Újból emlékeztetlek arra, hogy ne várd és ne keresd a világ elismerését, csak Teremtőd elismerését!
Tanítványom, te csak dolgozz keményen, hogy tiszteletet nyújts annak, aki küldött téged. Az őszinteség tetszik az Atyának és ó … mindaz, ami az Atyáé, az az enyém is, mindaz, ami az enyém, az a tiétek. Jöjj, légy türelmes! Én, Jézus, szeretlek és megáldalak: Keltsd újból életre Egyházamat! Mi ketten?

Igen, Uram”

—-———
Római katolikus:
09-21Szent Máté apostol és evangélista

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Mindegyikünk Krisztus ajándékozásának mértéke szerint részesült a kegyelemben.
Testvéreim!
Kérlek benneteket, én, aki fogoly vagyok az Úrban, hogy éljetek méltón ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok; teljes alázatban, szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel. Törekedjetek arra, hogy a béke kötelékével fenntartsátok a lelki egységet. Egy a Test és egy a Lélek, mint ahogy hivatástok is egy reményre szól. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten, mindnyájunk Atyja, aki minden fölött áll, mindent áthat és mindenben benne van.
Mindegyikünk Krisztus ajándékozásának mértéke szerint részesült kegyelemben. Ő némelyeket apostollá, másokat prófétává, ismét másokat evangélistává, pásztorrá és tanítóvá tett, hogy szolgálatuk betöltésére neveljék a szenteket, és fölépítsék Krisztus testét, amíg mindnyájan el nem jutunk a hitben és az Isten Fia megismerésében az egységre, és meglett emberré nem leszünk, elérve Krisztus teljes életkorának mértékére.
Ez az Isten igéje.
Ef 4,1-7.11-13

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Minden földre * elhat szózatuk. (2a. vers. – 2. tónus)
Előénekes: Isten dicsőségét az egek hirdetik, * a mennybolt vallja kezének művét.
Ezt harsogja át egyik nap a másiknak, * erre oktatja éj az éjszakát.
Hívek: Minden földre * elhat szózatuk.
E: Nem olyan hang ez, nem olyan beszéd, * hogy meg ne értenéd szavát.
Minden földre elhat szózatuk, * a földkerekség végéig eljut igéjük.
H: Minden földre * elhat szózatuk.
Zsolt 18,2-3.4-5

ALLELUJA
Téged, Isten, dicsérünk, * téged Úrnak ismerünk! Téged dicsér, egek Ura, * apostolok boldog kara. – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus szólt Máténak: „Kövess engem!” Ő azonnal fölkelt és követte az Urat.
Abban az időben amint Jézus továbbhaladt, látott egy Máté nevű embert a vámasztalnál ülni. Így szólt hozzá: „Kövess engem!” Az felállt és követte őt. Később, amikor Jézus az ő házában vendégeskedett, eljött sok vámos és bűnös, és helyet foglaltak az asztalnál Jézussal és tanítványaival együtt. Meglátták ezt a farizeusok és megkérdezték tanítványait: „Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?” Jézus meghallotta ezt, és így válaszolt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek csak, és tanuljátok meg, mit jelent ez: »Irgalmasságot várok és nem áldozatot!« Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 9,9-13″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-09-21

 

2014. szeptember 20. szombat, 16:38… 

Öleljétek meg a bűnösöket. Imádkozzatok értük. Mert ha ezt nem teszitek, szembeszegültök Akaratommal, és tetteitek a téves nézeteiteket fogják szolgálni arról, hogy Én valójában Ki Vagyok. Ti nem mondhatjátok, hogy az Enyéim vagytok, ha pontosan az ellenkezőjét prédikáljátok annak, mint amit Én tanítottam nektek. Soha ne nézzétek le azokat, akikről úgy gondoljátok, hogy bűnösök az Én Szememben. Imádkozzatok értük, de soha ne ítéljétek el őket, mert ehhez nincs jogotok.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/en-soha-nem-biraltam-bunosoket-soha-nem-atkoztam-oket-soha-nem-bantottam-oket

————–
Ortodox (Görög keleti): 

Jézus az Atyától jött, és hozzá megy

21 Azután Jézus ezt mondta: „Én majd elmegyek, ti pedig keresni fogtok engem, de ahová megyek, oda ti nem jöhettek, és a bűneitekben fogtok meghalni.”

22 Ekkor a júdeaiak egymás között tanakodtak: „Talán meg akarja ölni magát, hogy azt mondja: »Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek«?”

23 Jézus így folytatta: „Ti innen, a földről származtok, én pedig fentről származom. Ti ehhez a világhoz tartoztok, de én nem. 24 Ezért mondtam nektek, hogy a bűneitekben fogtok meghalni. Bizony, ha nem hiszitek, hogy ÉN VAGYOK,[a] akkor abűneitekben haltok meg.”

25 Ekkor azok megkérdezték: „Ki vagy te tulajdonképpen?”

Jézus így válaszolt: „Az vagyok, akinek kezdettől fogva mondom magamat. 26 Sok mindent mondhatnék rólatok, és elítélhetnélek titeket. De csak azt mondom, amit attól hallottam, aki elküldött engem, és amit ő mond, az igaz!”

27 Azok nem értették meg, hogy az Atyáról beszélt. 28Jézus így folytatta: „Amikor majd fölemelitek[b] az Emberfiát, akkor fogjátok felismerni, hogy ÉN VAGYOK. Meg fogjátok érteni azt is, hogy amit teszek, azt nem magamtól teszem, és csak azt mondom, amire az Atya tanított,29 mert engem ő küldött, és mindig velem van. Nem hagyott egyedül, mert én mindig azt teszem, amivel a kedvében járok.” 30 Amikor ezt mondta, sokan hittek Jézusban.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+8:21-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

26 Testvéreim, amikor Isten elhívott benneteket, nem sokan voltak közöttetek — emberi megítélés szerint — bölcsek, hatalmasok, vagy előkelő származásúak. Gondolkozzatok el ezen! 27 Mert Isten azokat választotta, akiket ez a világ bolondoknak tart, hogy ezáltal megszégyenítse a bölcseket. Azokat választotta, akiket a világ gyengének tekint, hogy megszégyenítse azokat, akiket erősnek tartanak. 28 Azokat választotta, akiket a világ megvet és semmibe vesz, hogy semmivé tegye azokat, akiket a világ sokra tart. 29 Mindezt Isten azért tette, hogy előtte senki ne dicsekedhessen!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+1:26-29&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

A kapernaumi zsinagógában

31 Jézus ezután Galilea egyik városába, Kapernaumba ment. Itt is tanított szombaton a zsinagógában. 32 Mindenki csodálkozott a tanításán, mert olyan tekintéllyel beszélt, mint aki hatalommal rendelkezik. 33 A zsinagógában az egyik férfi, akiben gonosz szellem lakott, nagy hangon kiabálni kezdett: 34 „Mi közünk hozzád, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy te: az Isten Szentje!” 35 Jézus azonban ráparancsolt a gonosz szellemre: „Hallgass el! Menj ki belőle!” Ekkor a gonosz szellem mindenki szeme láttára a földre dobta azt az embert, de nem ártott neki, hanem kiment belőle.

36 Ezen mindenki megdöbbent, és ezt kérdezgették egymástól: „Vajon miféle tanítás ez? Erővel és hatalommal parancsol a gonosz szellemeknek, azok engedelmeskednek neki, és kimennek az emberekből!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+4:31-36&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——
“…
Az igazi örömüzenet az, amelyet mi hirdettünk nektek. Akárki hirdetne másfélét, az legyenátkozott — még ha egy Mennyből jövő angyal, vagy akár mi magunk mondanánk is! Ezt már korábban is mondtuk nektek, de most megismétlem: ha valaki másféle örömüzenetet hirdetne nektek, mint amelyet tőlünk elfogadtatok, az átkozott legyen! …https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+1-2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——
—-———-
Tóra:

Tartsátok meg hát ezt a szövetséget, és mindent eszerint tegyetek, mert akkor lesz jó dolgotok, és amibe csak belekezdtek, sikerülni fog.

10-12 Ma itt mindannyian Istenünk, az Örökkévaló előtt álltok, hogy szövetséget[b] kössetek vele: törzsfőitek, vezetőitek, bíráitok, tisztségviselőitek és mind a férfiak, meg gyermekeitek, feleségeitek, és a veletek együtt lakó idegenek, favágók és vízhordók — Izráel népének egész közössége.Ma Istenetek, az Örökkévaló szövetséget köt veletek, amelyet esküvel is megpecsételtek, és ezzel magatokra nézve kötelezően elfogadjátok a szövetség feltételeit. 13 E szövetség által az Örökkévaló fölemel titeket, hogy saját népévé legyetek — ő pedig Istenetekké legyen, ahogyan ezt esküvel megígérte őseinknek: Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak. 14-15 Ezt az esküvel erősített szövetséget az Örökkévaló nemcsak veletek köti meg, akik most itt álltok Istenünk, az Örökkévaló előtt, hanem azokkal a jövendő nemzedékekkel is — vagyis utódaitokkal —, akik most még nincsenek itt.

16 Emlékezzetek rá, hogyan éltünk Egyiptomban, és hogyan vonultunk keresztül számos idegen nemzet földjén, amíg ideértünk! 17 Láttátok utálatos bálványaikat, amelyeket kőből, fából, ezüstből, aranyból készítettek, hogy azokat imádják.

18 Vigyázzatok, ne legyen közöttetek senki — se férfi, se nő, se család vagy egész törzs—, akinek szíve elfordul Istenünktől, az Örökkévalótól! Közületek senki se pártoljon más istenekhez, hogy a nemzetek bálványait imádja! Bár ne lenne köztetek keserű mérget termő gyökér soha! 19 Ne legyen köztetek, aki — bár hallja a szövetség megtörésével járó átkokat — azzal áltatja és bátorítja magát: „Igaz, hogy a saját fejem után járok, és makacs szívem gondolatait követem, mégis békességben és nyugalomban élek, engem nem ér el az átok!”

Bizony, az ilyen ember miatt sokan elpusztulnak, jók és gonoszok egyaránt! 20 Az Örökkévaló nem fog az ilyennek megbocsátani, és izzó haragjában rászabadítja mindazokat az átkokat, amelyek e Törvénykönyvben megtalálhatók. Az ilyen embernek az Örökkévaló még az emlékét is eltörli az ég alól. 21 Bizony, az Örökkévalónak gondja lesz rá, hogy Izráel törzsei közül kiválassza és könyörtelenül elpusztítsa az ilyet, mert ezt követeli a szövetség igéje, amely meg van írva e könyvben, ha valaki megtöri a szövetséget.

22 Fiaitok jövendő nemzedéke és a messzi földről jött utazók látják majd a csapásokat és a pusztulást, amelyeket az Örökkévaló hozott országotokra.[c] 23 Látják, hogy a föld kietlen és terméketlen, kiégett és művelhetetlen, kén és só borítja, egy fűszál sem nő rajta — bizony, olyanná lesz, mint Sodoma és Gomora, mint Adma és Cebóím, amelyeket az Örökkévaló izzó haragjában tökéletesen és végleg elpusztított.

24 Akkor majd mind azt kérdezik a nemzetek: „Miért tette velük ezt az Örökkévaló? Miért, hogy lángoló haragjában így elpusztította földjüket?”

25 És azt felelik nekik: „Azért, mert megtörték a szövetséget, amelyet őseik Istenével, az Örökkévalóval kötöttek, amikor ő kivezette népét Egyiptomból! 26 Azért, mert elfordultak az Örökkévalótól, más isteneket szolgáltak és imádtak, olyanokat, akiket azelőtt nem ismertek, s akiket nem Istenük adott nekik. 27 Emiatt az Örökkévaló haragra lobbant, és ráküldte népére és földjükre azokat az átkokat, amelyek e könyvben fel vannak jegyezve. 28 Gyökerestől kitépte erről a földről, és messze hajította őket, idegen földre — ott is laknak mind a mai napig.”

29 Vannak titkok, amelyeket Istenünk, az Örökkévaló megtartott a maga hatalmában, és elrejtett előlünk — folytatta Mózes. — De amit kijelentett nekünk — ahogyan a Törvény igéit is —, az már a miénk és a fiainké örökre, hogy engedelmeskedjünk azoknak, és aszerint éljünk.

Prófécia Izráel népének a szétszóratás utáni összegyűjtéséről

30.1 Mózes így folytatta: Eljön az idő,[d]amikor minden áldás és átok, amelyet most elétek tártam, beteljesedik rajtatok.

Amikor majd a nemzetek között fogtok élni, ahová Istenünk, az Örökkévaló száműzetésbe küld benneteket, akkor eszetekbe fog jutni, amit ma nektek mondtam. Akkor fiaitokkal együtt szívetekre veszitek ezeket, teljes szívvel-lélekkel visszatértek Istenünkhöz, az Örökkévalóhoz, és engedelmeskedni fogtok az ő hangjának, ahogyan most megparancsoltam nektek. …

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Deuteronomy+29-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


———————-

MEGHATOTT IRÁNTAM ÉRZETT SZERETETED
1999. február 2. 

Látod, kedvesem, mily buzgó szándékkal szálltam gyengeséged fölé, hogy megváltoztassalak téged és általad másokat is, hogy Egyházam szilárd oszlopaivá váljatok? Teljes Szívemből megáldalak téged és azokat, akik az isteni tűz oszlopai lettek, és készek átadni szavaimat ezekben a sürgető üzenetekben. Megáldom azokat, akik önként és szeretettel megtették mindazt, amire képesek voltak, akik szeretettel és lelkesedéssel készek voltak az igazság megismertetésére, hogy kereszténnyé tegyék ezt a kereszténységét vesztett népet. Veled vagyok, és megígérem, hogy százszorosan megfizetek neked és a többieknek is. Látod, miként támasztok béke-követeket? Látod, miként sietek házam megmentésére? Tudod, Vassulám, az én szemem túl tiszta ahhoz, hogy a lázadáson nyugtassam.

Ó Vassula, örülök, ha tisztában vagy törékenységeddel és nyomorúságosságoddal, és ha tudod, hogy csak tőlem kaphatsz életet. Én csak akkor haladhatok benned, és akaratom csak akkor valósulhat meg benned, ha te elismered bűnösségedet, és elfogadod, hogy csak teljes rám hagyatkozásoddal kaphatsz tőlem kegyelmeket. Az én szándékaimat csak akkor valósíthatom meg benned igazán, ha átalakulsz Szentlelkem leheletének kegyelmétől.

Én, Jézus, megáldalak benneteket, legyetek egyek! IC ” ”


2014. szeptember 18. csütörtök, 15:30.
… 

Gyermekeim, amikor majd a megjövendölt próféciák bekövetkeznek, fontos kérnetek Fiam Irgalmát, hogy a szenvedések enyhüljenek, az emberiség ellen elkövetett gonosz tettek pedig lecsökkenjenek.

Menjetek békével és szeretettel, hogy szolgálni tudjátok az Urat.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-imadkozzatok-fiam-irgalmaert-hogy-igy-minden-szenvedest-enyhiteni-lehessen-166

Ők soha nem fognak győzedelmeskedni Egyházam felett

Igazság Könyve:
2014. szeptember 1. hétfő, 20:08

 

Drága szeretett leányom, az Én Lelkem nagyon is jelen van ebben az időszakban, földi Egyházamban, amikor ellenségeim vadul támadnak ellene.  Megostorozhatják Testemet, mely maga az Én Egyházam, zúdíthatnak megvetést Isten Igaz Szavára, kigúnyolhatják az Úr Útjait, de ők soha nem fognak győzedelmeskedni Egyházam felett. Egyházam azokból áll, akik Isten Igaz Szavát hirdetik, és akik az Apostolaim által meghatározott módon szolgáltatják ki a Szentségeket. Csak azok mondhatják, hogy Egyházamhoz tartoznak, akik továbbra is Hűségesek maradnak Tanításaimhoz, Igémhez, Testemhez, és az Általam előírt Szentmise Áldozathoz. Egyházamat – ahogyan az jelenleg van – össze fogják zúzni, épületeit le fogják rombolni és el fogják foglalni, felszentelt szolgáimat pedig az utcára fogják dobni, ahol koldulni fognak; a Szentmiseáldozat gyakorlatát pedig be fogják szűntetni. Egyházam mégis sértetlen marad, bár csak egy kis maradéka lesz annak, mint ami egykor volt.

Isten Szentlelke át fogja vezetni Egyházamat a zűrzavaron, amellyel szembe kell néznie, és így az Igazság fennmarad. Ellenségeim mind megpróbálják majd elpusztítani Igaz Egyházamat, majd pedig egy hamissal fogják azt felcserélni. Új „szentírásokat” és szentségeket fognak létrehozni, és sok más istenkáromlást fognak elkövetni az Én Nevemben. De Egyházam az Én Testem, és igaz követőim Szent Egységben fognak maradni Velem. Amikor majd úgy tűnik, hogy elpusztult, földig égett, Egyházam parazsa továbbra is pislákolni fog egészen addig a napig, amíg újból el nem jövök. Azon a napon, amikor Egyházam feltámad megújulva és nagy dicsőségben, és amikor az egész világ azt hirdeti, hogy csak egyetlen Igaz Egyház van, az Új Jeruzsálem, minden jó ember inni fog annak üdvössége kelyhéből. Ami volt kezdetben, az lesz a végén is. Minden Isten által teremtett élet megújul, hasonlóan ahhoz, ahogyan az a Paradicsomban volt teremtve az emberi nem számára.

Az Én Lelkem él, és az nem halhat meg soha, mert Én Vagyok az Örök Élet – mindannak Ajándékozója, amire az embernek szüksége van, hogy egy olyan életet éljen, amelyben a halálnak nincs helye. Bízzatok mindig Isten Hatalmában, amikor a világban tanúi vagytok mindazoknak a dolgoknak, amelyek tisztességtelennek, kegyetlennek, igazságtalannak, és időnként pedig félelmetesnek tűnhetnek. Hatalmam beborítja majd a Földet, és Szeretetem egyesíteni fogja mindazokat, akiknek szeretet van a szívében.  El fogok űzni minden gonoszságot, és amikor végleg elfogy a Türelmem, minden ellenségemet félre fogom dobni. Én itt vagyok. Nem mentem el. Ezen a tüskés úton foglak most vezetni benneteket, Dicsőséges Királyságom felé. Amint eljön a nap, amelyen bejelentem Második Eljövetelemet, minden könnyet le fogok törölni. Minden szomorúság hirtelen véget ér, és annak helyébe szeretet, béke és öröm fog költözni, amit egyedül csak Én, Jézus Krisztus, hozhatok nektek.

Tartsatok ki, Én kicsinyeim. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy a szeretet fennmaradjon a világban, és hogy békét lehessen vinni mindazoknak a szegény, szenvedő ártatlan embereknek, akik elszórtan, a háborúk sújtotta országokban élnek a világban. Hozzám tartozik Isten minden gyermeke, és Én minden lelket, minden nemzetet és minden bűnöst szeretek. Én a Keresztes Imahadjárat Imáinak Ajándékát hozom nektek, hogy azokat imádkozván, segítsetek Nekem annyi lelket megmenteni, amennyi csak lehetséges.

Menjetek békével és szeretettel,

Jézusotok”

Ők soha nem fognak győzedelmeskedni Egyházam felett

 
———
Igaz élet Istenben:

EL FOGJA PUSZTÍTANI A JELENLEGI VILÁG KEVÉLYEIT

1993. szeptember 29.
Az arkangyalok ünnepén

Szent Mihály:

Isten az egész Föld és a menny Királya. Senki sem olyan, mint ő! Ő a ti üdvösségetek, erőtök és békétek. Szorongattatásaitokban ki fogja nyújtani kezét, hogy felemeljen és megmentsen benneteket. Isten a menny és a Föld Ura, és senki sem olyan, mint ő. Senkit sem lehet Hozzá hasonlítani.

Mondom nektek: maradjatok ébren, mert senki sem ismeri azt a napot, amikor Uratok eljön hozzátok! A Mindenható nem vár tovább elhatározásával. Tűzoszlopként jön el hozzátok, népének világossága tűzzé lesz, és Szent Istenetek égő lángként fogja felemészteni a gonoszság álnokságát. 1  Világossága be fog hatolni a sötétségbe, áthatol rajta, és látni fognak akik nem láttak. El fogja pusztítani a jelenlegi világ kevélyeit. A fennmaradó maradék az övé lesz. Ez a maradék olyan kevés lesz, hogy még egy gyermek is meg tudná számolni, hacsak nem hall bűnbánó kiáltást a Földről a Mindenható. Az Ő ítélete igazságos. Maradj az Úrban, Vassula, és Ő erőt ad neked. Meg foglak védeni! “

 

——–
 
 
—-
Római katolikus:
2019-09-01Évközi 22. vasárnapKezdőének:
Könyörülj rajtam, Uram; látod: egész nap hozzád kiáltok, mert te, Uram, jóságos vagy és szelíd, és nagy irgalmú azokhoz, akik szólítanak. (Zsolt 85,3-5)Könyörgés:
Urunk, erősséges szent Istenünk, te vagy a legfőbb jó és minden jónak forrása. Önts szívünkbe irántad való szeretetet, és növeld bennünk a vallásos lelkületet. Kérünk, gyarapítsd és atyai gondviseléseddel őrizd meg lelkünkben kegyelmi ajándékaidat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Sirák fia könyvéből
Aki megalázza magát, kegyelmet talál Istennél.
Fiam, alázattal vidd végbe tetteidet, és jobban szeretnek majd, mintha adakoznál. Nagy vagy? Annál inkább alázd meg magadat, akkor majd kegyelmet találsz Istennél. Mivelhogy igen nagy az Isten hatalma, tiszteletben tartják az alázatosak. Nincs gyógyír a gőgös embernek sebére, a gonoszság vert benne gyökeret, és nem is veszi észre. A bölcs szív nyitva áll a bölcsek szavának, s a figyelmes fül bölcsességre vágyik.
Ez az Isten igéje.
Sir 3,19-21.30-31

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Jóságodban Istenünk, * hajlékot készítesz a szegénynek. Vö. 11b. vers. (2. tónus)
Előénekes: Örvendjenek az igazak és ujjongjanak Isten színe előtt, * és örömükben ujjongjanak.

Énekeljetek az Istennek, † nevének zsoltárt zengjetek, * valóban Úr az ő neve.
Hívek: Jóságodban Istenünk, * hajlékot készítesz a szegénynek.
E: Árváknak atyja és özvegyek gyámola, * Isten az ő szentséges templomában.
Isten a hontalannak otthont készít, * a rabnak visszaadja szabadságát.
H: Jóságodban Istenünk, * hajlékot készítesz a szegénynek.
E: Bőséges esőt adtál, Istenünk, * örökségedbe, ellankadt népedbe új erőt öntöttél.
Lakást adtál nyájadnak azon a földön, * amelyet jóságodban szereztél a szegényeknek, Istenünk.
H: Jóságodban Istenünk, * hajlékot készítesz a szegénynek.
Zsolt 67,4-5ac.6-7ab.10-11.

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Az ószövetségi áldozatok megszűntek: járuljunk Jézus örök áldozatához!
Testvéreim!
Ti nem kézzel tapintható hegyhez, és lobogó tűzhöz járultatok, sem sűrű homályhoz, sötétséghez, sem forgószélhez, harsonazengéshez vagy mennydörgő szózathoz, amelynek hallatára (a zsidók) könyörögni kezdtek, hogy ez a hang ne szóljon tovább hozzájuk.
Nem, ti Sion hegyéhez járultatok, az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez, az angyalok ezreihez, az égben számon tartott elsőszülöttek ünnepi sokadalmához és gyülekezetéhez, mindnyájunk bírájához, az Istenhez, a tökéletes igazak lelkeihez, az új szövetség közvetítőjéhez, Jézushoz.
Ez az Isten igéje.
Zsid 12,18-19.22-24a

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű.” Mt 11,29ab – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A kevélyt megalázzák, az alázatost dicsőségre emelik. Szeretetből tegyük a jót, ne pedig a viszonzás reményében!
Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála étkezzék. Amikor észrevette, hogy a meghívottak válogatják az első helyeket, egy példabeszédet mondott nekik.
„Amikor lakomára hívnak – kezdte –, ne ülj az első helyre, mert akadhat a hivatalosak közt nálad előkelőbb is. Ha ez megérkezik, odajön, aki meghívott titeket, és felszólít: »Add át a helyedet neki.« És akkor szégyenszemre az utolsó helyet kell elfoglalnod.
Ha tehát hivatalos vagy valahova, menj el, és foglald el az utolsó helyet, hogy amikor a házigazda odajön, így szóljon hozzád: »Barátom, menj följebb.« Milyen kitüntetés lesz ez számodra a többi vendég előtt! Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják.”
Ekkor a házigazdához fordult: „Amikor ebédet vagy vacsorát adsz, ne hívd meg barátaidat, se testvéreidet, se rokonaidat, se gazdag szomszédaidat, mert azok is meghívnak és viszonozzák neked. Ha lakomát adsz, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. Boldog leszel, mert ők nem tudják neked viszonozni. Te azonban az igazak feltámadásakor megkapod jutalmadat.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 14,1.7-14″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-09-01

 
——
Ortodox (Görög keleti): 

Az Örökkévaló Szelleme nyugszik rajtam

61 Az Örökkévaló Isten Szelleme nyugszik rajtam,
    mivel fölkent engem az Örökkévaló.
Elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek,
    meggyógyítsam a megtört szívűeket,
szabadulást hirdessek a foglyoknak,
    és szabadon bocsássam a megkötözötteket,
hogy hirdessem az Örökkévaló jókedvének esztendejét,
    Istenünk bosszúállása napját,
    és megvigasztaljak minden gyászolót.
Elküldött, hogy akik Sionban gyászolnak,
azoknak fejére ékes koronát tegyek
    a hamu helyett,
öröm olaját adjam nekik
    a gyász helyébe,
és dicséret palástját adjam rájuk
    a csüggedés és szomorúság szelleme helyett.
Akkor majd az igazságosság fáinak nevezik őket,
    akiket az Örökkévaló ültetett,
    hogy dicsőségét nyilvánvalóvá tegyék,
hogy újjáépítsék az ősi romokat,
    helyreállítsák, ami régen
elpusztult,
és felépítsék a romba dőlt városokat,
    melyek lakatlan hevertek nemzedékeken át.

Idegenek jönnek,
    hogy nyájaidat legeltessék,
a nemzetek fiai jönnek,
    hogy földjeidet műveljék és szőlőidet gondozzák.
Titeket pedig az Örökkévaló papjainak neveznek,
    Istenünk szolgáinak tekintenek.
A nemzetek gazdagsága fog táplálni benneteket,
    és kincseikkel dicsekedtek.

Mivel a szégyenből kétszeres részt kellett viselnetek,
    és gyalázatot tűrtetek,
ezért örökségetek is kétszeres lesz a földön,
    s örömötök nem múlik el soha.
Mert én, az Örökkévaló, szeretem a jogosságot,
    de gyűlölöm az erőszakosságot és a rablást.
Megadom hát hűségesen megérdemelt jutalmukat,
    és örök szövetséget kötök velük.
Gyermekeik híresek lesznek a nemzetek között,
    és utódaikat minden nép ismerni fogja.
Mindenki látni fogja rajtuk, és elismeri,
    hogy őket az Örökkévaló áldotta meg.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+61:1-9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Az engedelmesség áldásai

26.1 „Izráel népe, ne készítsetek magatoknak bálványokat! Semmiféle imádat céljára szolgáló bálványszobrot[a], emlékkövet[b], vagy faragott követ[c] ne készítsetek, mert én vagyok az Örökkévaló, Istenetek!

Tartsátok tiszteletben a szombati nyugalom napját![d] Tiszteljétek szent helyemet — én vagyok az Örökkévaló!

Ha törvényeim szerint éltek, megtartjátok rendelkezéseimet, és megteszitek, amit parancsoltam, akkor én is adok esőket földetekre a megfelelő időben, a föld is bő termést ad nektek, és a gyümölcsfák is bőven hozzák gyümölcseiket. Búzátok annyit terem, hogy mire végeztek a csépléssel, máris a szüret ideje következik, s még le sem szüreteltek egészen, mikor már itt a szántás-vetés ideje. Jóllakásig ehetitek kenyereteket, és biztonságban lakhattok országotokban. Bizony, békességet és bőséget adok nektek egész országotokban. Nyugodtan alhattok, senkitől nem kell félnetek, s még a veszélyes vadakat is távol tartom tőletek. Nem kell tartanotok ellenséges támadástól sem.

Amikor ellenséggel harcoltok, elfutnak előletek: üldözitek őket, és kardjaitok alatt elhullanak. Öt közületek megfutamít százat, százan legyőztök tízezreket. Elhullanak ellenségeitek kardjaitok alatt.

Jókedvemmel fordulok hozzátok, megszaporítalak és megsokasítalak benneteket, szövetségem szerint, ahogy megígértem. 10 Földetek olyan bőségesen terem, hogy a tavalyi termés még el sem fogy, mikor már újat arattok. Sőt, ki kell hordanotok a régit a magtárból, hogy helyet készítsetek az újnak. 11 Sátoromat sátoraitok között állítom föl, és veletek táborozok. Nem fordulok el tőletek, és mindig veletek maradok. 12 Közöttetek járok-kelek, Istenetekké leszek, ti pedig népemmé lesztek. 13 Én, az Örökkévaló vagyok Istenetek, aki kihoztalak benneteket Egyiptomból, hogy ne legyetek többé az ő rabszolgáik. Igen, összetörtem bilincseiteket és felszabadítottalak titeket, hogy egyenesen járjatok.

Az engedetlenség büntetése

14 De ha nem hallgattok rám, ha nem engedelmeskedtek parancsaimnak, 15 ha elutasítjátok rendelkezéseimet, ha lelketek megutálja utasításaimat, ha nem követitek parancsaimat és megtöritek szövetségemet, 16 akkor én is így bánok veletek: rémületes csapásokkal sújtalak titeket, testet-lelket sorvasztó magas lázzal és betegségekkel verlek meg benneteket. Hiába vetitek be a földet, mert ellenségetek eszi meg annak termését. 17 Sőt, én magam is ellenetek fordulok, hogy ellenségeitek megverjenek, és azok uralkodjanak rajtatok, akik gyűlölnek titeket. Még akkor is menekülni fogtok, ha már senki sem üldöz.

18 S ha még ezek után sem engedelmeskedtek, akkor hétszeresen megbüntetlek benneteket bűneitekért. 19 Összetöröm nagy büszkeségeteket. Vassá teszem az eget fejetek fölött, rézzé a földet lábatok alatt. 20 Hiába feszítitek meg erőtöket, mert földetek nem ad termést, sem gyümölcsfáitok nem teremnek.

21 S ha még ezek után is ellenkeztek velem, és nem akartok engedelmeskedni, akkor hétszeresen megbüntetlek benneteket bűneitek szerint. 22 Veszélyes vadállatokat küldök rátok, hogy megöljék gyermekeiteket, elpusztítsák csordáitokat és nyájaitokat, s oly kevesen maradtok meg, hogy még az utakat is fű növi be.

23 S ha még ezek után sem fordultok hozzám, hanem továbbra is ellenkeztek velem, 24 akkor én magam fordulok ellenetek, és hétszeresen megbüntetlek benneteket bűneitekért. 25 Ellenség fegyverét küldöm rátok, hogy szövetségem megtörése miatt megbüntessen benneteket. Ha pedig városaitokba menekültök, halálos járványt küldök reátok, és kiszolgáltatlak ellenségeiteknek. 26 Amikor éhínséget küldök rátok, tíz asszony süti kenyerét egy kemencében, és kimérik azt a tíz család között, hogy mindenkinek jusson valami kevés. Esztek ugyan, de jól nem lakhattok vele.

27 S ha még ezek után sem engedelmeskedtek, hanem továbbra is ellenkeztek velem, 28 akkor haragomban én is ellenetek fordulok, és hétszeresen megbüntetlek benneteket bűneitekért. 29 A szörnyű éhínség miatt végül saját gyermekeitek testét eszitek meg. 30 Elpusztítom bálványaitokat és azokat a helyeket, ahol azokat imádtátok, meg oltáraikat. Holttesteiteket pedig a bálványszobrok romjaira vetem, mert utálatossá lesztek a számomra. 31 Romhalmazzá rombolom városaitokat, elhagyottá teszem szent helyeiteket, áldozataitokat többé nem fogadom el. 32 Pusztulást rendelek földetekre is, hogy még ellenségeitek is elborzadnak tőle, mikor elfoglalják helyeteket. 33 Titeket meg szétszórlak a nemzetek közé, de még ott is kivont karddal üldöznek ellenségeitek. Országotok lakatlan pusztává, városaitok romhalmazokká lesznek.

34 Akkor földetek élvezi a szombatévek nyugalmának idejét, mert elhagyatottá lesz, ameddig ti foglyok lesztek ellenségeitek földjén. Akkor végre megnyugodhat a föld, és megkapja az elmaradt szombatéveket. 35 Ameddig pusztán hever, végre pihenhet — mert nem adtátok meg neki a szombati nyugalom idejét, amíg rajta laktatok. 36 Akik még életben maradnak ellenségeik földjén, azoknak szívébe gyávaságot öntök, hogy megfutamodjanak a hulló falevél zörrenésétől is. Bizony, elmenekülnek, mintha fegyver elől futnának, pedig senki sem kergeti őket. Elhullanak, pedig senki nem űzi őket. 37 Egymásra hullanak, mint akiket lekaszaboltak, pedig nem is üldözi őket senki. Ha meg ellenség tör rájuk, nem lesz erejük, hogy ellenálljanak.

38 Bizony, elpusztultok a nemzetek között, ellenségetek földje megemészt titeket. 39 Akik még kevesen megmaradnak ellenségeik országaiban, azok is elsorvadnak bűneik miatt és őseik vétkeiért. …

——

Azok, akik megpróbálják életben tartani Szavamat Egyházamban, kizárással lesznek elhallgattatva

Igazság Könyve:

“2014.04.07 19:15

Drága szeretett leányom, a magok már el lettek vetve, és a tervnek minden része, hogy felkészítse a világot az antikrisztus fogadására, befejeződött. Minden változás, amelyet a politika világában és földi Egyházamban fogtok látni, összekapcsolódik – mint minden gesztus a nemzetek között –, és mint minden törvény, mely szembeszáll Isten Törvényeivel. Nem véletlen az, hogy az ilyen törvényeket ekkora sebességgel vezetik be az egész világon, amint az jelenleg történik, mert ők ezt gondosan megszervezték.

Új, váratlan bejelentések fognak hirtelen rátok törni, amelyek az Állam és az Egyház közötti kapcsolatok összekovácsolására fognak vonatkozni, mely során törvényeik összefonódnak. Azok, akik megpróbálják megvédeni Szavamat Egyházamban, kizárással lesznek elhallgattatva. Nem fognak kegyelmezni azoknak, akik megpróbálják megvédeni Egyházamat, mert Ellenségeim az ellenkezőjét fogják igaznak nyilvánítani. Benneteket, követőim, eretneknek fognak nyilvánítani, amiért nem engedelmeskedtek az új szabályoknak, amelyeket hamarosan beiktatnak Egyházamban. Nektek azt fogják mondani, hogy Egyházam nem tévedhet, és így – még ha az Igazságot támogatjátok is – el lesztek szigetelve. Egyházam soha nem fog tévedni. Kiválasztott vezetőim soha nem fognak tévedni, de amikor egy szélhámos ragadja meg a hatalmat, nem szabad őt követnetek, amikor ő az Igazságot hazugságnak nyilvánítja.

A Szentlélek Ereje által ti tudni fogjátok, hogy ez a nap mikor virrad fel. És azon a napon nektek Engem, Jézusotokat kell követnetek. Imádkozzatok Bátorságomért, hogy fenntarthassalak benneteket, mert ahhoz, hogy hűségesek maradjatok Hozzám, acélidegekre lesz szükségetek – amikor a világot arra fogják kényszeríteni, hogy szabad akaratának teljes átadásával az antikrisztus elé vesse magát.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/azok-akik-megprobaljak-eletben-tartani-szavamat-egyhazamban-kizarassal-lesznek-elhallgattatva/

 
 
“… Azok felelősségre vonták őket: „Miért nem hoztátok őt ide?” A szolgák mentegetőztek: „Ember így még nem beszélt!” Erre a farizeusok rájuk förmedtek: „Csak nem vezetett titeket is félre? Mondjátok: hitt-e benne egy is a főtanács tagjai vagy a farizeusok közül? Csak ez az átkozott népség, amely semmit sem ért a törvényhez.” Ekkor az egyik tanácstag, Nikodémus, aki egy alkalommal éjnek idején fölkereste Jézust, így szólt: „A mi törvényünk nem ítélkezik senki felett anélkül, hogy ki ne hallgatta volna, és meg nem állapította volna, mi (rosszat) cselekedett.”
A többiek azonban neki támadtak: „Talán te is galileai vagy? Kutass csak utána, és rájössz, hogy Galileából nem származik próféta!”
Ezután mindegyikük hazatért.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 7,40-53″

 

—–
Római katolikus:

2019-04-07

Nagyböjt 5. vasárnapKezdőének:
Szolgáltass nekem igazságot, Istenem, az istentelen néppel szemben védd ügyemet, ments meg a gonosz és álnok emberektől, mert te vagy az én megmentő Istenem. (Zsolt 42,1-2)

Könyörgés:
Urunk, Istenünk, segíts minket, hogy életünkben az a fáradhatatlan szeretet vezessen, amellyel Krisztus szerette a világot, és halálra adta értünk önmagát. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Új dolgot visz végbe az Isten: vizet fakaszt népének a pusztaságban, és megnyitja számára a kegyelem forrását.
Ezt mondja az Úr: aki egykor utat készített a tengeren át és ösvényt a nagy vizekben, aki kivezette a harci szekereket és lovakat, a hadsereget és a hőst: elbuktak és nem keltek föl többé, odavesztek, és kialudtak, mint a mécses lángja:
„Most már ne arra gondoljatok, ami régen történt, és ne a múlt dolgaira figyeljetek! Nézzétek: én valami újat viszek végbe, és már sarjadóban is van, nem látjátok? Valóban, utat készítek a pusztában, és folyókat a sivatagban.
Dicsőíteni fog a mező minden vadja, a sakálok és a struccok, mert vizet fakasztok a pusztában és folyókat a sivatagban, hogy inni adjak népemnek, az én kiválasztottamnak. A nép, amelyet magamnak alkottam, hirdetni fogja dicsőségemet.”
Ez az Isten igéje.
Iz 43,16-21

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Hatalmas dolgot művelt az Úr vélünk, * azért szívből ujjongunk. 3. vers. (8. G tónus)
Előénekes: Midőn az Úr hazahívta Sionnak foglyait, * olyanok voltunk, mint akik álmodnak.
Megtelt akkor örömmel az ajkunk, * és a nyelvünk ujjongással.
Hívek: Hatalmas dolgot művelt az Úr vélünk, * azért szívből ujjongunk.
E: Akkor így beszéltek a nemzetek: * „Az Úr nagy dolgot művelt vélük.”
Hatalmas dolgot művelt az Úr vélünk, * azért szívből ujjongunk.
H: Hatalmas dolgot művelt az Úr vélünk, * azért szívből ujjongunk.
E: Fordítsd, Uram, jóra sorsunkat, * amint megárasztod délen a folyókat.
Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
H: Hatalmas dolgot művelt az Úr vélünk, * azért szívből ujjongunk.
E: Sírva viszik a magot, mikor vetni indulnak, * de ujjongva jönnek, jönnek és hozzák kévéiket.
H: Hatalmas dolgot művelt az Úr vélünk, * azért szívből ujjongunk.
Zsolt 125,1-2ab.2cd-3.4-5.6

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a filippiekhez írt leveléből
Tekintsünk Krisztusért mindent értéktelennek, és így hasonlóak leszünk hozzá a halálban.
Testvéreim!
Krisztus Jézusnak fönséges ismeretéhez mérten mindent hátránynak tartok. Érte mindent elvetettem, sőt szemétnek tekintek, csakhogy Krisztust elnyerhessem és hozzá tartozzam. Hiszen nem a törvény útján váltam igazzá, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit révén. Isten ugyanis a hit által tett igazzá, hogy megismerjem őt és feltámadásának erejét, de a szenvedésben is vállaljam vele a közösséget. Így hasonló akarok lenni hozzá halálában, hogy ezáltal eljussak a halálból a feltámadásra is.
Nem mintha már elértem volna, vagy már a célban lennék, de futok utána, hogy magamhoz ragadjam, ahogy Krisztus is megragadott engem.
Testvéreim, nem gondolom, hogy máris magamhoz ragadtam, de azt igen, hogy elfelejtem, ami mögöttem van, és nekilendülök annak, ami előttem van. Futok a kitűzött cél felé, az égi hivatás jutalmáért, amelyre Isten meghívott Krisztusban.
Ez az Isten igéje.
Fil 3,8-14

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Teljes szívvel térjetek vissza hozzám, mondja a mi Urunk Istenünk, mert jóságos és irgalmas vagyok tihozzátok! Joel 2,12-13 – 3a. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!
Abban az időben Jézus kiment az Olajfák-hegyére. Kora reggel újra megjelent a templomban. A nép köréje sereglett, ő pedig leült, és tanította őket.
Az írástudók és a farizeusok egy házasságtörésen ért asszonyt vittek eléje. Odaállították középre, és így szóltak hozzá: „Mester, ezt az asszonyt házasságtörésen érték. Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?” Ezt azért kérdezték, hogy próbára tegyék, és vádolhassák.
Jézus lehajolt, és az ujjával írni kezdett a földön. Ők azonban tovább faggatták. Erre fölegyenesedett, és azt mondta nekik: „Az vesse rá az első követ, aki közületek bűn nélkül van!” Aztán újra lehajolt, s tovább írt a földön. Azok meg ennek hallatára egymás után eloldalogtak, kezdve a véneken, s csak Jézus maradt ott a középen álló asszonnyal.
Jézus fölegyenesedett és megszólította: „Asszony, hol vannak, akik vádoltak téged? Senki sem ítélt el?”
„Senki, Uram” – felelte az asszony.
Erre Jézus azt mondta neki: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!”
Ezek az evangélium igéi.

Vagy: E nap olvasmányait vehetjük az „A” év nagyböjtjének 5. vasárnapjáról.
Jn 8,1-11″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-04-07


——
Görög katolikus:

A feltámadt Jézus kiküldi tanítványait

16 Ezután a tizenegy tanítvány Galileába ment, arra a hegyre, ahová Jézus mondta nekik. 17 Amint meglátták Jézust, leborultak előtte és imádták őt — bár néhányan kételkedtek. 18 Jézus közel lépett hozzájuk, és ezt mondta: „Mennyei Atyám minden hatalmat nekem adott a Mennyben és a Földön. 19 Ezért menjetek el a nemzetekhez, és tegyetek tanítványommá minden embert az egész világon! Merítsétek be őket az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevébe! 20 Tanítsátok őket, hogy engedelmeskedjenek mindannak, amit én parancsoltam nektek! Biztosak lehettek benne, hogy állandóan veletek leszek. Igen, veletek maradok minden nap, amíg ez a korszak véget nem ér!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+28%3A16-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

hiszen a világosság mindenféle jó, igazságos és a valóságnak megfelelő dolgot eredményez. 10 Mindig igyekezzetek mérlegelni, mi kedves az Úrnak!

11 Többé ne vegyetek részt azokban a hiábavaló dolgokban, amelyeket a sötétségben élő emberek szoktak tenni! Sőt, inkább leplezzétek le, és bizonyítsátok be, hogy ezek a dolgok rosszak! 12 Mert még beszélni is szégyen azokról a gonoszságokról, amiket ők titokban elkövetnek. 13 Ám minden cselekedet nyilvánvalóvá lesz, amikor fény derül rá, 14 és minden, ami napvilágra kerül, az maga is világosság. Ezért mondjuk:

„Ébredj fel, te alvó!
    Támadj fel a halálból,
és Krisztus
világossága ragyog rád!”

15 Ezért ügyeljetek arra, hogyan éltek! Ne legyetek ostobák, hanem bölcsek! 16 Aki értelmes, minden lehetőséget kihasznál, mert gonosz időkben élünk. 17 Ne legyetek hát ostobák, hanem ismerjétek fel, és értsétek meg az Úr akaratát! 18 Többé már ne részegeskedjetek, mert az megvadít, és bolondságra vezet! Ellenkezőleg, inkább a Szent Szellem töltsön be újra meg újra benneteket! 19 Zsoltárokkal, himnuszokkal és a Szent Szellemtől kapott énekekkel bátorítsátok egymást! Énekeljetek az Úrnak teljes szívvel! Énekeljetek neki új éneket!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ephesians+5%3A9-19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 
“2014.04.05 18:15
…   

A végső Tervem, hogy Menedékembe gyűjtsem Egyházamat, hamarosan napvilágra kerül. Amikor utasítalak benneteket, nagy erőre és kitartásra lesz szükségetek, mert a ti ellenségetek az antikrisztus lesz – és sajnos az ő hadserege nagyobb számú lesz, mint Az Enyém. Éppen ezért ez rémisztő lesz számotokra – de tudnotok kell a következőt: mögötte nem Isten Ereje fog rejleni, és benneteket sohasem fog legyőzni, ha hűek maradtok Igémhez.

Menjetek békével, és várjátok utasításaimat.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-vegso-tervem-hogy-egyhazamat-menedekembe-gyujtsem-hamarosan-napvilagra-kerul/