Címke: találni

Szinte lehetetlen lesz Szent Bibliára találni

Igazság Könyve:
2015. január 28. szerda, 17:00

Drága szeretett leányom, Engem már a vadonba dobtak, és nyomorúságosan érzem Magam Bánatomban a miatt, ahogyan a Keresztényeket a világban rágalmazzák.

A Hangom csak olyan, mint egy suttogás a fenevad és azok ordítása közepette, akik megvetnek Engem. Az elégedetlenség eme hangjai meg fognak sokszorozódni, és el fogják fojtani azt az Igét, amely az Életemből származott. Eretnekek, pogányok, hamis látnokok és próféták, árulók és az arany szerelmesei kórusban fognak felkelni, hogy fellázadjanak Ellenem. Azok, akik nyomdokaimat követik, el lesznek nyomva, a Kereszt súlyos terhét fogják rájuk rakni, és nekik egy meredek hegyet kell majd megmászniuk, ha kedves számukra mindaz, amit tanítottam.

Szent Bibliára szinte lehetetlen lesz találni, * mielőtt még teljesen eltűnne. Mindent meg fognak kísérelni, csakhogy tagadják Istent, míg csak fel nem cserélik az Igét a sötétség tanaival. Nektek, akik hisztek Bennem, Jézus Krisztusban, semmi olyannak nem szabad megadnotok magatokat, ami nem Tőlem származik. Csak egyedül Én védelmezlek benneteket a veszéllyel szemben, és csak Általam fogjátok megtalálni az Örök Üdvösséget.

Legyetek óvatosak a hamis imákkal szemben, amelyeket bemutathatnak nektek, mert azokat nem a Szentlélek fogja ihletni, és ezeket kerülnötök kell. Itt-ott egy kis szó, egy rövid mondat, vagy annak egyszerű kihagyása, hamisságba fordíthatja az imát. A gonoszság a lélek csendes gyilkosa, és azt nem könnyű felismerni, amikor az Igazságként van álcázva. Itt az ideje, hogy kigyomláljátok kerteteket, és hogy hűségesek maradjatok mindahhoz, amit tanítottam nektek, mert minden más jelentéktelen, és a hitetek elvesztését okozhatja.

A Belém és azon Ígéretembe vetett hitet, hogy újra eljövök Nagy Dicsőségben, nem szabad félretolni a hamis próféták, a varázslók, a pogányok és az eretnekek gerjesztette izgalmak javára. Ellenségeim keményen dolgoznak, hogy megtévesszenek benneteket, és a legtöbbjük tökéletesen tisztában van azzal, hogy Én Ki Vagyok, de ők azt akarják, hogy ti mindenáron utasítsatok el Engem. Nektek olyanoknak kell lennetek, mint a kicsiny és bizakodó gyermekek, amikor hívtok Engem, és Én a Királyságomhoz vezető Úton foglak vezetni benneteket. Én védelmezni fogom közületek mindazokat, akik teljesen megbíznak Szeretetemben és Szent Akaratomban. Csak így tudok majd oly módon beavatkozni, hogy eltöröljem ellenségeimet és terjesszem az Igazságot, hogy Isten minden gyermeke benépesíthesse az eljövendő új világot.

A bizalom, a hit, a remény és a szeretet fontos szerepet játszik, ha arra az erőre akartok találni, hogy Mellettem maradhassatok. Az Irántam való feltétel nélküli szeretet nagy Kegyelmekben fog részesíteni benneteket a Dicsőséges Királyságomhoz vezető utazásotok során – egy olyan világba, amelynek nem lesz vége.

Szeretett Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/szinte-lehetetlen-lesz-szent-bibliara-talalni

* Akinek nagyobb kapacitású tárhelye van a saját merevlemezén, érdemes lementeni rá amennyit csak lehet, hogy ha szükséges lesz lehessen belőle nyomtatni. (Célszerű html formátumban – Oldal mentése funkcióval -, mert nem sokkal nagyobb a helyigénye, viszont böngészőben sokkal kezelhetőbb.):

https://szentiras.hu/

 

 

———-
Igaz élet Istenben:


JÉZUS IMÁDSÁGA1990. január 29.Uram?

Én vagyok. Kicsim, imádkozzunk!

Uram, Istenem,
emeld fel lelkemet ebből a sötétségből
a Te világosságodba!

Fogadd be lelkemet
Szentséges Szívedbe!
Tápláld lelkemet Szavaddal!
Kend fel lelkemet
Szent Neveddel!
Készítsd fel lelkemet hangodra!
Leheld lelkemre édes illatod,
és kelts új életre engem!
Ragadd el lelkemet
Lelked örömére!
Atyám, ékesíts fel engem, gyermekedet!
Öntsd rám tiszta mirhádat!
Bevezettél engem
mennyei csarnokodba,
ahol a választottak foglalnak helyet.
Bemutattál körben álló angyalaidnak.
Kérhetne lelkem ennél többet?
Lelked lehelt életet belém,
és Te, az élő Kenyér,
megújítottad életemet.
Innom kínáltad Véredet,
hogy országodba befogadhass engem,
és Veled éljek, örökkön örökké.
Dicsőség a Magasságbelinek!
Dicsőség a Szentek Szentjének!
Magasztaljuk Urunkat!
Magasztaljuk Urunkat,
mert irgalma és szeretete
nemzedékről nemzedékre
és mindörökkön él!
Amen.

Jól van, gyermekem !

(Jézus örült a lediktált szövegnek.)”

 
 
 
———
Római katolikus:

2020-01-28

3. évközi hét kedd

OLVASMÁNY Sámuel második könyvéből
Dávid király Jeruzsálembe viteti a frigyszekrényt; hogy ott legyen az ország vallási központja is.
Miután Dávid elfoglalta és újjáépítette Jeruzsálemet, az Isten szekrényét nagy örömujjongás közepette átvitette Obededom házából Dávid városába.
(Dávid hét énekkart és áldozati borjakat is vitt magával.) Amikor az Úr szekrényének hordozói hat lépést tettek, Dávid egy bikát és egy hizlalt borjút áldozott.
Buzgalmában – papi gyolcsruhába öltözve – ő maga is részt vett az ünnepi táncban az Úr színe előtt. így vitte Dávid és az egész nép örömujjongás és
harsonaszó közepette az Úr szekrényét.

Azután bevitték abba a sátorba, amelyet Dávid újonnan
emeltetett az Úr szekrénye számára, és a helyére, középre állították. Majd egészen elégő és békeáldozatokat mutatott be Dávid az Úr színe előtt.
Miután befejezte az áldozatok bemutatását, áldó imát mondott a népre a Seregek Urának nevében. Azután személyenként egy-egy kenyeret, egy-egy datolyát és mazsolás kalácsot osztott ki a nép egész sokaságának, férfiaknak és nőknek egyaránt. Mindezek végeztével mindenki hazatért, ki-ki a maga házába.

Ez az Isten igéje.
2Sám 6,12b-15.17-19

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Ki ez a dicsőséges Király? * Urunk, Istenünk érkezik. (Vö. 8a. vers. – 5. tónus)
Előénekes: Emeljétek föl fejeteket, kapuk, † táruljatok föl, örök kapuk, * és bevonul a dicsőség Királya.
Hívek: Ki ez a dicsőséges Király? * Urunk, Istenünk érkezik.
E: Ki a dicsőség Királya? † Az Úr, a hatalmas és erős, * az Úr a harcban győzhetetlen.
H: Ki ez a dicsőséges Király? * Urunk, Istenünk érkezik.
E: Emeljétek föl fejeteket, kapuk, † táruljatok föl, örök kapuk, * és bevonul a dicsőség Királya.
H: Ki ez a dicsőséges Király? * Urunk, Istenünk érkezik.
E: Ki a dicsőség Királya? * A seregek Ura a dicsőség Királya.
H: Ki ez a dicsőséges Király? * Urunk, Istenünk érkezik.
Zsolt 23,7.8.9.10

ALLELUJA
Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Istene, * mert feltártad a kicsinyeknek országod titkait. Vö. Mt 11,25 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Azok tartoznak igazán Jézushoz, akik teljesítik a mennyei Atya akaratát.
Egy alkalommal Jézust fölkeresték anyja és rokonai. De nem mentek be a házba, ahol Jézus tanított, hanem hívatták őt.
Akik körülötte ültek, odaszóltak Jézusnak: „Anyád és rokonaid kint vannak, és keresnek téged.”
Jézus azonban így válaszolt: „Ki az én anyám? Kik az én rokonaim?” Aztán végighordozta tekintetét a körülötte ülőkön, és csak ennyit mondott: „Ezek az én anyám és rokonaim. Aki teljesíti Isten akaratát, az az én testvérem, nővérem és anyám!”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 3,31-35″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-01-28


————

Ortodox (Görög keleti): 

A nyelv bűnei

3.1 Testvéreim, ne legyetek sokan tanítók, hiszen tudjátok, hogy súlyosabb ítéletben lesz részünk.

Mert sokat vétkezünk mindnyájan: de ha valaki beszédében nem vétkezik, az tökéletes ember, meg tudja fékezni az egész testét.

Ha a lovak szájába zablát vetünk, hogy engedelmeskedjenek nekünk, egész testüket irányíthatjuk.

Íme, a hajókat, bármilyen nagyok, és bármilyen erős szelek hajtják is őket, egy egész kis kormányrúddal oda lehet irányítani, ahova a kormányos akarja.

Ugyanígy a nyelv is milyen kicsi testrész, mégis nagy dolgokkal kérkedik. Íme, egy parányi tűz milyen nagy erdőt felgyújthat:

a nyelv is tűz, a gonoszság egész világa. Olyan a nyelv tagjaink között, hogy egész testünket beszennyezi, és lángba borítja egész életünket, miközben maga is lángba borul a gyehenna tüzétől.

Mindenfajta vadállat és madár, csúszómászó és tengeri állat megszelídíthető: meg is szelídíti az ember;

a nyelvet azonban az emberek közül senki sem tudja megszelídíteni, fékezhetetlenül gonosz az, telve halálos méreggel.

Ezzel áldjuk az Urat és Atyát, és ezzel átkozzuk az Isten hasonlatosságára teremtett embereket:

10 ugyanabból a szájból jön ki az áldás és az átok. Testvéreim, nem kellene ennek így lennie.””

———————


SZŐLŐSKERTEMET MOST MÉG JOBBAN KITERJESZTEM
MÁR ÚTON VAGYOK FELÉTEK
….
Egyetek gyümölcseimből, amíg még van idő. Térjetek meg, és éljetek szentül! Soha ne hagyjátok abba az imádkozást! Szentlelkem továbbra is kiárad az emberiségre. Értsétek meg az idők jeleit! Én mindenkor jelen vagyok.
Jöjj leányom, a
Szeretet végtelenül szeret téged. “

“…

11 Jézus ekkor bement Jeruzsálemben a templomba; mikor pedig már mindent megnézett, és mivel már későre járt az idő, kiment Betániába a tizenkettővel.

A terméketlen fügefa

12 Másnap pedig, amikor Betániából elindultak, megéhezett,

13 és messziről meglátva egy zöldellő fügefát, odament, hátha talál rajta valamit. De amikor odaért, semmit sem talált rajta, csak levelet, mert nem volt fügeérés ideje.

14 Jézus megszólalt, és ezt mondta a fának: “Senki ne egyék rólad gyümölcsöt, soha többé.” A tanítványai is hallották ezt.

Jézus megtisztítja a templomot

15 Azután Jeruzsálembe értek. Bemenve a templomba, Jézus kezdte kiűzni azokat, akik árusítottak és vásároltak a templomban, felborította a pénzváltók asztalait, a galambárusok székeit,

16 és nem engedte, hogy valaki edényt vigyen át a templomon.

17 Azután így tanította őket: “Nincs-e megírva: Az én házam imádság háza lesz minden nép számára? Ti pedig rablók barlangjává tettétek.”

18 Meghallották ezt a főpapok és az írástudók, és keresték a módját, hogyan veszítsék el. Féltek ugyanis tőle, mert tanítása magával ragadta az egész sokaságot.

19 Amikor azután este lett, kimentek a városon kívülre.

A fügefa elszáradása

20 Korán reggel, amikor elmentek a fügefa mellett, észrevették, hogy az gyökerestől kiszáradt.

21 Péter visszaemlékezve így szólt hozzá: “Mester, nézd: a fügefa, amelyet megátkoztál, kiszáradt.”

22 Jézus így válaszolt nekik: “Higgyetek Istenben!

23 Bizony, mondom néktek, hogy aki azt mondja ennek a hegynek: Emelkedjél fel, és vesd magadat tengerbe! – és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, az megtörténik -, annak meg is adatik az.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+James+3%3A1-10%3B+Mark+11%3A11-23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

——————-
https://oca.org/readings/daily/2020/01/28

 

“…  Azok, akik nyomdokaimat követik, el lesznek nyomva, a Kereszt súlyos terhét fogják rájuk rakni, és nekik egy meredek hegyet kell majd megmászniuk, ha kedves számukra mindaz, amit tanítottam. …”

https://masodikeljovetel.hu/szinte-lehetetlen-lesz-szent-bibliara-talalni