Címke: Jeruzsálem

Ők soha nem fognak győzedelmeskedni Egyházam felett

Igazság Könyve:
2014. szeptember 1. hétfő, 20:08

 

Drága szeretett leányom, az Én Lelkem nagyon is jelen van ebben az időszakban, földi Egyházamban, amikor ellenségeim vadul támadnak ellene.  Megostorozhatják Testemet, mely maga az Én Egyházam, zúdíthatnak megvetést Isten Igaz Szavára, kigúnyolhatják az Úr Útjait, de ők soha nem fognak győzedelmeskedni Egyházam felett. Egyházam azokból áll, akik Isten Igaz Szavát hirdetik, és akik az Apostolaim által meghatározott módon szolgáltatják ki a Szentségeket. Csak azok mondhatják, hogy Egyházamhoz tartoznak, akik továbbra is Hűségesek maradnak Tanításaimhoz, Igémhez, Testemhez, és az Általam előírt Szentmise Áldozathoz. Egyházamat – ahogyan az jelenleg van – össze fogják zúzni, épületeit le fogják rombolni és el fogják foglalni, felszentelt szolgáimat pedig az utcára fogják dobni, ahol koldulni fognak; a Szentmiseáldozat gyakorlatát pedig be fogják szűntetni. Egyházam mégis sértetlen marad, bár csak egy kis maradéka lesz annak, mint ami egykor volt.

Isten Szentlelke át fogja vezetni Egyházamat a zűrzavaron, amellyel szembe kell néznie, és így az Igazság fennmarad. Ellenségeim mind megpróbálják majd elpusztítani Igaz Egyházamat, majd pedig egy hamissal fogják azt felcserélni. Új „szentírásokat” és szentségeket fognak létrehozni, és sok más istenkáromlást fognak elkövetni az Én Nevemben. De Egyházam az Én Testem, és igaz követőim Szent Egységben fognak maradni Velem. Amikor majd úgy tűnik, hogy elpusztult, földig égett, Egyházam parazsa továbbra is pislákolni fog egészen addig a napig, amíg újból el nem jövök. Azon a napon, amikor Egyházam feltámad megújulva és nagy dicsőségben, és amikor az egész világ azt hirdeti, hogy csak egyetlen Igaz Egyház van, az Új Jeruzsálem, minden jó ember inni fog annak üdvössége kelyhéből. Ami volt kezdetben, az lesz a végén is. Minden Isten által teremtett élet megújul, hasonlóan ahhoz, ahogyan az a Paradicsomban volt teremtve az emberi nem számára.

Az Én Lelkem él, és az nem halhat meg soha, mert Én Vagyok az Örök Élet – mindannak Ajándékozója, amire az embernek szüksége van, hogy egy olyan életet éljen, amelyben a halálnak nincs helye. Bízzatok mindig Isten Hatalmában, amikor a világban tanúi vagytok mindazoknak a dolgoknak, amelyek tisztességtelennek, kegyetlennek, igazságtalannak, és időnként pedig félelmetesnek tűnhetnek. Hatalmam beborítja majd a Földet, és Szeretetem egyesíteni fogja mindazokat, akiknek szeretet van a szívében.  El fogok űzni minden gonoszságot, és amikor végleg elfogy a Türelmem, minden ellenségemet félre fogom dobni. Én itt vagyok. Nem mentem el. Ezen a tüskés úton foglak most vezetni benneteket, Dicsőséges Királyságom felé. Amint eljön a nap, amelyen bejelentem Második Eljövetelemet, minden könnyet le fogok törölni. Minden szomorúság hirtelen véget ér, és annak helyébe szeretet, béke és öröm fog költözni, amit egyedül csak Én, Jézus Krisztus, hozhatok nektek.

Tartsatok ki, Én kicsinyeim. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy a szeretet fennmaradjon a világban, és hogy békét lehessen vinni mindazoknak a szegény, szenvedő ártatlan embereknek, akik elszórtan, a háborúk sújtotta országokban élnek a világban. Hozzám tartozik Isten minden gyermeke, és Én minden lelket, minden nemzetet és minden bűnöst szeretek. Én a Keresztes Imahadjárat Imáinak Ajándékát hozom nektek, hogy azokat imádkozván, segítsetek Nekem annyi lelket megmenteni, amennyi csak lehetséges.

Menjetek békével és szeretettel,

Jézusotok”

Ők soha nem fognak győzedelmeskedni Egyházam felett

 
———
Igaz élet Istenben:

EL FOGJA PUSZTÍTANI A JELENLEGI VILÁG KEVÉLYEIT

1993. szeptember 29.
Az arkangyalok ünnepén

Szent Mihály:

Isten az egész Föld és a menny Királya. Senki sem olyan, mint ő! Ő a ti üdvösségetek, erőtök és békétek. Szorongattatásaitokban ki fogja nyújtani kezét, hogy felemeljen és megmentsen benneteket. Isten a menny és a Föld Ura, és senki sem olyan, mint ő. Senkit sem lehet Hozzá hasonlítani.

Mondom nektek: maradjatok ébren, mert senki sem ismeri azt a napot, amikor Uratok eljön hozzátok! A Mindenható nem vár tovább elhatározásával. Tűzoszlopként jön el hozzátok, népének világossága tűzzé lesz, és Szent Istenetek égő lángként fogja felemészteni a gonoszság álnokságát. 1  Világossága be fog hatolni a sötétségbe, áthatol rajta, és látni fognak akik nem láttak. El fogja pusztítani a jelenlegi világ kevélyeit. A fennmaradó maradék az övé lesz. Ez a maradék olyan kevés lesz, hogy még egy gyermek is meg tudná számolni, hacsak nem hall bűnbánó kiáltást a Földről a Mindenható. Az Ő ítélete igazságos. Maradj az Úrban, Vassula, és Ő erőt ad neked. Meg foglak védeni! “

 

——–
 
 
—-
Római katolikus:
2019-09-01Évközi 22. vasárnapKezdőének:
Könyörülj rajtam, Uram; látod: egész nap hozzád kiáltok, mert te, Uram, jóságos vagy és szelíd, és nagy irgalmú azokhoz, akik szólítanak. (Zsolt 85,3-5)Könyörgés:
Urunk, erősséges szent Istenünk, te vagy a legfőbb jó és minden jónak forrása. Önts szívünkbe irántad való szeretetet, és növeld bennünk a vallásos lelkületet. Kérünk, gyarapítsd és atyai gondviseléseddel őrizd meg lelkünkben kegyelmi ajándékaidat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Sirák fia könyvéből
Aki megalázza magát, kegyelmet talál Istennél.
Fiam, alázattal vidd végbe tetteidet, és jobban szeretnek majd, mintha adakoznál. Nagy vagy? Annál inkább alázd meg magadat, akkor majd kegyelmet találsz Istennél. Mivelhogy igen nagy az Isten hatalma, tiszteletben tartják az alázatosak. Nincs gyógyír a gőgös embernek sebére, a gonoszság vert benne gyökeret, és nem is veszi észre. A bölcs szív nyitva áll a bölcsek szavának, s a figyelmes fül bölcsességre vágyik.
Ez az Isten igéje.
Sir 3,19-21.30-31

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Jóságodban Istenünk, * hajlékot készítesz a szegénynek. Vö. 11b. vers. (2. tónus)
Előénekes: Örvendjenek az igazak és ujjongjanak Isten színe előtt, * és örömükben ujjongjanak.

Énekeljetek az Istennek, † nevének zsoltárt zengjetek, * valóban Úr az ő neve.
Hívek: Jóságodban Istenünk, * hajlékot készítesz a szegénynek.
E: Árváknak atyja és özvegyek gyámola, * Isten az ő szentséges templomában.
Isten a hontalannak otthont készít, * a rabnak visszaadja szabadságát.
H: Jóságodban Istenünk, * hajlékot készítesz a szegénynek.
E: Bőséges esőt adtál, Istenünk, * örökségedbe, ellankadt népedbe új erőt öntöttél.
Lakást adtál nyájadnak azon a földön, * amelyet jóságodban szereztél a szegényeknek, Istenünk.
H: Jóságodban Istenünk, * hajlékot készítesz a szegénynek.
Zsolt 67,4-5ac.6-7ab.10-11.

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Az ószövetségi áldozatok megszűntek: járuljunk Jézus örök áldozatához!
Testvéreim!
Ti nem kézzel tapintható hegyhez, és lobogó tűzhöz járultatok, sem sűrű homályhoz, sötétséghez, sem forgószélhez, harsonazengéshez vagy mennydörgő szózathoz, amelynek hallatára (a zsidók) könyörögni kezdtek, hogy ez a hang ne szóljon tovább hozzájuk.
Nem, ti Sion hegyéhez járultatok, az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez, az angyalok ezreihez, az égben számon tartott elsőszülöttek ünnepi sokadalmához és gyülekezetéhez, mindnyájunk bírájához, az Istenhez, a tökéletes igazak lelkeihez, az új szövetség közvetítőjéhez, Jézushoz.
Ez az Isten igéje.
Zsid 12,18-19.22-24a

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű.” Mt 11,29ab – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A kevélyt megalázzák, az alázatost dicsőségre emelik. Szeretetből tegyük a jót, ne pedig a viszonzás reményében!
Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála étkezzék. Amikor észrevette, hogy a meghívottak válogatják az első helyeket, egy példabeszédet mondott nekik.
„Amikor lakomára hívnak – kezdte –, ne ülj az első helyre, mert akadhat a hivatalosak közt nálad előkelőbb is. Ha ez megérkezik, odajön, aki meghívott titeket, és felszólít: »Add át a helyedet neki.« És akkor szégyenszemre az utolsó helyet kell elfoglalnod.
Ha tehát hivatalos vagy valahova, menj el, és foglald el az utolsó helyet, hogy amikor a házigazda odajön, így szóljon hozzád: »Barátom, menj följebb.« Milyen kitüntetés lesz ez számodra a többi vendég előtt! Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják.”
Ekkor a házigazdához fordult: „Amikor ebédet vagy vacsorát adsz, ne hívd meg barátaidat, se testvéreidet, se rokonaidat, se gazdag szomszédaidat, mert azok is meghívnak és viszonozzák neked. Ha lakomát adsz, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. Boldog leszel, mert ők nem tudják neked viszonozni. Te azonban az igazak feltámadásakor megkapod jutalmadat.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 14,1.7-14″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-09-01

 
——
Ortodox (Görög keleti): 

Az Örökkévaló Szelleme nyugszik rajtam

61 Az Örökkévaló Isten Szelleme nyugszik rajtam,
    mivel fölkent engem az Örökkévaló.
Elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek,
    meggyógyítsam a megtört szívűeket,
szabadulást hirdessek a foglyoknak,
    és szabadon bocsássam a megkötözötteket,
hogy hirdessem az Örökkévaló jókedvének esztendejét,
    Istenünk bosszúállása napját,
    és megvigasztaljak minden gyászolót.
Elküldött, hogy akik Sionban gyászolnak,
azoknak fejére ékes koronát tegyek
    a hamu helyett,
öröm olaját adjam nekik
    a gyász helyébe,
és dicséret palástját adjam rájuk
    a csüggedés és szomorúság szelleme helyett.
Akkor majd az igazságosság fáinak nevezik őket,
    akiket az Örökkévaló ültetett,
    hogy dicsőségét nyilvánvalóvá tegyék,
hogy újjáépítsék az ősi romokat,
    helyreállítsák, ami régen
elpusztult,
és felépítsék a romba dőlt városokat,
    melyek lakatlan hevertek nemzedékeken át.

Idegenek jönnek,
    hogy nyájaidat legeltessék,
a nemzetek fiai jönnek,
    hogy földjeidet műveljék és szőlőidet gondozzák.
Titeket pedig az Örökkévaló papjainak neveznek,
    Istenünk szolgáinak tekintenek.
A nemzetek gazdagsága fog táplálni benneteket,
    és kincseikkel dicsekedtek.

Mivel a szégyenből kétszeres részt kellett viselnetek,
    és gyalázatot tűrtetek,
ezért örökségetek is kétszeres lesz a földön,
    s örömötök nem múlik el soha.
Mert én, az Örökkévaló, szeretem a jogosságot,
    de gyűlölöm az erőszakosságot és a rablást.
Megadom hát hűségesen megérdemelt jutalmukat,
    és örök szövetséget kötök velük.
Gyermekeik híresek lesznek a nemzetek között,
    és utódaikat minden nép ismerni fogja.
Mindenki látni fogja rajtuk, és elismeri,
    hogy őket az Örökkévaló áldotta meg.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+61:1-9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Az engedelmesség áldásai

26.1 „Izráel népe, ne készítsetek magatoknak bálványokat! Semmiféle imádat céljára szolgáló bálványszobrot[a], emlékkövet[b], vagy faragott követ[c] ne készítsetek, mert én vagyok az Örökkévaló, Istenetek!

Tartsátok tiszteletben a szombati nyugalom napját![d] Tiszteljétek szent helyemet — én vagyok az Örökkévaló!

Ha törvényeim szerint éltek, megtartjátok rendelkezéseimet, és megteszitek, amit parancsoltam, akkor én is adok esőket földetekre a megfelelő időben, a föld is bő termést ad nektek, és a gyümölcsfák is bőven hozzák gyümölcseiket. Búzátok annyit terem, hogy mire végeztek a csépléssel, máris a szüret ideje következik, s még le sem szüreteltek egészen, mikor már itt a szántás-vetés ideje. Jóllakásig ehetitek kenyereteket, és biztonságban lakhattok országotokban. Bizony, békességet és bőséget adok nektek egész országotokban. Nyugodtan alhattok, senkitől nem kell félnetek, s még a veszélyes vadakat is távol tartom tőletek. Nem kell tartanotok ellenséges támadástól sem.

Amikor ellenséggel harcoltok, elfutnak előletek: üldözitek őket, és kardjaitok alatt elhullanak. Öt közületek megfutamít százat, százan legyőztök tízezreket. Elhullanak ellenségeitek kardjaitok alatt.

Jókedvemmel fordulok hozzátok, megszaporítalak és megsokasítalak benneteket, szövetségem szerint, ahogy megígértem. 10 Földetek olyan bőségesen terem, hogy a tavalyi termés még el sem fogy, mikor már újat arattok. Sőt, ki kell hordanotok a régit a magtárból, hogy helyet készítsetek az újnak. 11 Sátoromat sátoraitok között állítom föl, és veletek táborozok. Nem fordulok el tőletek, és mindig veletek maradok. 12 Közöttetek járok-kelek, Istenetekké leszek, ti pedig népemmé lesztek. 13 Én, az Örökkévaló vagyok Istenetek, aki kihoztalak benneteket Egyiptomból, hogy ne legyetek többé az ő rabszolgáik. Igen, összetörtem bilincseiteket és felszabadítottalak titeket, hogy egyenesen járjatok.

Az engedetlenség büntetése

14 De ha nem hallgattok rám, ha nem engedelmeskedtek parancsaimnak, 15 ha elutasítjátok rendelkezéseimet, ha lelketek megutálja utasításaimat, ha nem követitek parancsaimat és megtöritek szövetségemet, 16 akkor én is így bánok veletek: rémületes csapásokkal sújtalak titeket, testet-lelket sorvasztó magas lázzal és betegségekkel verlek meg benneteket. Hiába vetitek be a földet, mert ellenségetek eszi meg annak termését. 17 Sőt, én magam is ellenetek fordulok, hogy ellenségeitek megverjenek, és azok uralkodjanak rajtatok, akik gyűlölnek titeket. Még akkor is menekülni fogtok, ha már senki sem üldöz.

18 S ha még ezek után sem engedelmeskedtek, akkor hétszeresen megbüntetlek benneteket bűneitekért. 19 Összetöröm nagy büszkeségeteket. Vassá teszem az eget fejetek fölött, rézzé a földet lábatok alatt. 20 Hiába feszítitek meg erőtöket, mert földetek nem ad termést, sem gyümölcsfáitok nem teremnek.

21 S ha még ezek után is ellenkeztek velem, és nem akartok engedelmeskedni, akkor hétszeresen megbüntetlek benneteket bűneitek szerint. 22 Veszélyes vadállatokat küldök rátok, hogy megöljék gyermekeiteket, elpusztítsák csordáitokat és nyájaitokat, s oly kevesen maradtok meg, hogy még az utakat is fű növi be.

23 S ha még ezek után sem fordultok hozzám, hanem továbbra is ellenkeztek velem, 24 akkor én magam fordulok ellenetek, és hétszeresen megbüntetlek benneteket bűneitekért. 25 Ellenség fegyverét küldöm rátok, hogy szövetségem megtörése miatt megbüntessen benneteket. Ha pedig városaitokba menekültök, halálos járványt küldök reátok, és kiszolgáltatlak ellenségeiteknek. 26 Amikor éhínséget küldök rátok, tíz asszony süti kenyerét egy kemencében, és kimérik azt a tíz család között, hogy mindenkinek jusson valami kevés. Esztek ugyan, de jól nem lakhattok vele.

27 S ha még ezek után sem engedelmeskedtek, hanem továbbra is ellenkeztek velem, 28 akkor haragomban én is ellenetek fordulok, és hétszeresen megbüntetlek benneteket bűneitekért. 29 A szörnyű éhínség miatt végül saját gyermekeitek testét eszitek meg. 30 Elpusztítom bálványaitokat és azokat a helyeket, ahol azokat imádtátok, meg oltáraikat. Holttesteiteket pedig a bálványszobrok romjaira vetem, mert utálatossá lesztek a számomra. 31 Romhalmazzá rombolom városaitokat, elhagyottá teszem szent helyeiteket, áldozataitokat többé nem fogadom el. 32 Pusztulást rendelek földetekre is, hogy még ellenségeitek is elborzadnak tőle, mikor elfoglalják helyeteket. 33 Titeket meg szétszórlak a nemzetek közé, de még ott is kivont karddal üldöznek ellenségeitek. Országotok lakatlan pusztává, városaitok romhalmazokká lesznek.

34 Akkor földetek élvezi a szombatévek nyugalmának idejét, mert elhagyatottá lesz, ameddig ti foglyok lesztek ellenségeitek földjén. Akkor végre megnyugodhat a föld, és megkapja az elmaradt szombatéveket. 35 Ameddig pusztán hever, végre pihenhet — mert nem adtátok meg neki a szombati nyugalom idejét, amíg rajta laktatok. 36 Akik még életben maradnak ellenségeik földjén, azoknak szívébe gyávaságot öntök, hogy megfutamodjanak a hulló falevél zörrenésétől is. Bizony, elmenekülnek, mintha fegyver elől futnának, pedig senki sem kergeti őket. Elhullanak, pedig senki nem űzi őket. 37 Egymásra hullanak, mint akiket lekaszaboltak, pedig nem is üldözi őket senki. Ha meg ellenség tör rájuk, nem lesz erejük, hogy ellenálljanak.

38 Bizony, elpusztultok a nemzetek között, ellenségetek földje megemészt titeket. 39 Akik még kevesen megmaradnak ellenségeik országaiban, azok is elsorvadnak bűneik miatt és őseik vétkeiért. …

——

Bízzatok az Úrban örökkön-örökké, mert az Úr örökké megmaradó Szikla!

Római katolikus:

2018-12-06

1. adventi hét csütörtök

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Isten országába csak a szelídek juthatnak be; a gőgös kint marad, és megszégyenül.
Prófétája által szól az Úr:
Azon a napon ezt az éneket éneklik Júda földjén: Erős városunk van nekünk, védelmül kőfal és bástya van benne.
Nyissátok ki a kapukat!
Hadd vonuljon be az igaz nép, amely megőrzi a hűséget, amely meg van győződve arról, hogy az Úr megőrzi békében, mivel benne bízott.
Bízzatok az Úrban örökkön-örökké, mert az Úr örökké megmaradó Szikla! Letaszította a magasban lakókat, és a büszke várost megalázta, földig alázta, a porba sújtotta, úgyhogy most láb tiporja, a szegénynek lába, a szűkölködők talpa.
Ez az Isten igéje.
Iz 26,1-6

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Áldott, aki jön az Úr nevében, * áldott legyen megváltó Királyunk. Vö. 26a. vers.
Vagy: Alleluja. 6. szám.
Előénekes: Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, * mivel irgalma örökké megmarad.
Jobb az Úrnál keresni oltalmat, * mint emberekben bizakodni.
Jobb az Úrnál keresni oltalmat, * mint hatalmasokban reménykedni.
Hívek: Áldott, aki jön az Úr nevében, * áldott legyen megváltó Királyunk.
Vagy: Alleluja.
E: Nyissátok meg nekem az igazság kapuit, * hadd menjek be, hogy az Úrnak hálát adjak.
Ez az Úr kapuja, * de csak az igazak lépnek be rajta.
Hálát adok neked, mert meghallgattál engem, * és te lettél szabadítom.
H: Áldott, aki jön az Úr nevében, * áldott legyen megváltó Királyunk.
Vagy: Alleluja.
E: Uram, szabadíts meg engem, * ó, Uram, adj nekünk bőséget!
Áldott, aki jön az Úr nevében, † az Úr házából megáldunk titeket, * Isten az Úr, ő ragyog fölöttünk.
H: Áldott, aki jön az Úr nevében, * áldott legyen megváltó Királyunk.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 117,1 és 8-9.19-21.25-27

ALLELUJA
Keressétek az Urat, amíg rá nem találtok, * hívjátok segítségül, amíg közel van hozzátok! Iz 55,6 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Aki az Atya akaratát cselekszi, az eljut a mennyek országába.
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Nem mindaz, aki azt mondja nekem: Uram, Uram! – jut be a mennyek országába, hanem csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát.
Aki hallgatja tanításomat, és tettekre is váltja, hasonlít a bölcs emberhez, aki házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvöltött a szél és rázúdult a házra, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült.
Mindaz pedig, aki hallgatja ugyan tanításomat, de tettekre nem váltja, hasonlít a balga emberhez, aki házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvöltött a szél és rázúdult a házra. Az összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 7,21.24-27″

https://igenaptar.katolikus.hu/2019/nap/index.php?holnap=2018-12-06


——
Görög katolikus:
Igen, én vagyok a kapu, ezért aki rajtam keresztül megy be, az biztonságban lesz, szabadon járhat ki és be, és jó legelőt talál. 10 A tolvaj azért jön, hogy lopjon, gyilkoljon és pusztítson. Ezzel szemben én azért jöttem, hogy életet adjak, mégpedig teljes és túláradóan bőséges életet!11 Én vagyok a Jó Pásztor, aki a saját életét adja a juhokért. 12 A bérért dolgozó szolga nem gazdája a juhoknak, de nem is a pásztoruk. Ezért, amikor látja, hogy jön a farkas, magára hagyja a nyájat, és elmenekül. Azután a farkas elragadja a juhokat, és szétkergeti a nyájat. 13 A béres azért fut el, mert csak a fizetésért dolgozik, és valójában nem törődik a juhokkal.14-15 Én vagyok a Jó Pásztor, és gondot viselek a juhaimra. Ismerem őket, ahogyan az Atya ismer engem. Juhaim is ismernek engem, ahogyan én ismerem az Atyát. Az életemet adom a juhokért. 16 Más juhaim is vannak, akik nem ebből az akolból valók. Őket is elő kell vezetnem majd, és hallgatni is fognak a szavamra. Így végül majd egyetlen nyáj lesz belőlük, az élükön egyetlen pásztorral.[a] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+10%3A9-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

17 Engedelmeskedjetek vezetőiteknek, és készségesen tegyétek meg, amit mondanak, hiszen felelősek értetek, vigyáznak rátok, és erről majd számot kell adniuk Isten előtt! Engedelmeskedjetek tehát nekik, hogy munkájukban örömük teljen, és ne okozzatok szomorúságot nekik! Ha megnehezítitek a dolgukat, az nem válik a javatokra.

18 Továbbra is imádkozzatok értünk, mert meg vagyunk győződve róla, hogy lelkiismeretünk tiszta Isten előtt, hiszen mindig arra törekszünk, hogy helyesen éljünk. 19 Kérlek, különösen azért imádkozzatok, hogy hamarosan visszatérhessek hozzátok!

20-21 A Békesség Istene feltámasztotta a halálból nyája — vagyis népe — nagy Pásztorát, Urunkat, Jézust, aki a saját vére által megkötötte az Örökkévaló Szövetséget. Most pedig a Békesség Istene adja meg nektek mindazt a jót, amire szükségetek van ahhoz, hogy akaratát véghezvigyétek. Azért imádkozom, hogy Jézus Krisztus segítségével Isten változtasson benneteket olyanná, hogy örömét lelje bennetek. Jézusnak legyen dicsőség örökké! Ámen.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+13%3A17-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Boldogok és áldottak vagytok!

17 Ezután Jézus és az apostolok lejöttek a hegyről, és megálltak a síkságon. Velük együtt volt még Jézusnak sok más tanítványa is, és nagy sokaság, amely Júdeából, Jeruzsálemből, valamint Tírusz és Szidón partvidékéről gyűlt össze. 18 Mindannyian azért jöttek, hogy Jézust hallgassák, és meggyógyuljanak betegségeikből. Még azok is meggyógyultak, akik gonosz szellemektől szenvedtek. 19 Mindenki meg akarta érinteni Jézust, mert erő áradt belőle, és mindenkit meggyógyított.

20 Akkor Jézus a tanítványaira nézett, és ezt mondta:

„Boldogok és áldottak vagytok,
    akik felismertétek, hogy szükségetek van Istenre,
    mert tiétek Isten Királysága!
21 Boldogok és áldottak vagytok, akik most éheztek,
    mert bőségben lesz részetek!
Boldogok és áldottak vagytok, akik most sírtok,
    mert még nevetni fogtok.

22 Boldogok és áldottak vagytok, mikor az Emberfia miatt a többiek gyűlölnek és kiközösítenek titeket, szidalmaznak és rosszat mondanak rólatok! 23 Örüljetek azon a napon, és ujjongjatok, mert nagy jutalom vár rátok a Mennyben! Hiszen az őseik ugyanígy bántak régen a prófétákkal is.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+6%3A17-23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

 

Kik alkalmasak gyülekezeti vezetőnek?

Azért hagytalak téged, egy időre még Kréta szigetén, hogy fejezd be azokat a dolgokat, amelyek elintézetlenül maradtak, és hogy jelölj ki minden városban gyülekezeti vezetőket, ahogyan azt meghagytam neked.

Gyülekezeti vezetőknek olyok alkalmasak, akiket nem lehet jogosan vádolni semmilyen bűnnel, akik hűségesek egyetlen feleségükhöz, s ezen felül akiknek gyermekei is hívők,[a] engedelmesek és rendes életet élnek. Aki gyülekezeti vezető, az Isten népére visel gondot, ezért szükséges, hogy kifogástalan életet éljen, és ne lehessen jogosan vádolni. Szükséges, hogy ne legyen önfejű, vagy beképzelt, ne legyen hirtelen haragú vagy részeges, se kötekedő, verekedő, vagy olyan, aki mások kárára próbál meggazdagodni. Legyen vendégszerető, a jóra hajlandó, szélsőségektől mentes, józan gondolkodású és igazságos. Isten tetszésére éljen, és uralkodjon önmagán. Ragaszkodjon azokhoz az igazságokhoz, amelyeket tanítunk, és éljen azok szerint. Legyen képes rá, hogy az embereket az egészséges tanítással bátorítsa, az ellenkezőket pedig meggyőzze.

10 Ez azért is fontos, mert sokan vannak — különösen a zsidók között —, akik engedetlenek, össze-vissza beszélnek és másokat rossz útra vezetnek.[b] 11 A gyülekezeti vezetőnek képesnek kell lennie arra, hogy az ilyeneket elhallgattassa. Ezek az engedetlenek egész családokat dúlnak fel azzal, hogy olyan dolgokat tanítank, amelyeket nem lenne szabad. Mindezt aljas módon, haszonszerzés céljából teszik. 12 Az egyik krétai próféta ezt mondta:

„A krétaiak folyton hazudnak,
    gonoszak, vadak, lusták,
s mindig csak a hasukkal törődnek.”

13 Ez a mondás igaz. Ezért bánj velük szigorúan, és figyelmeztesd őket, hogy egészségesek legyenek a hitben, 14 és ne foglalkozzanak többé zsidó legendákkal, se az igazságnak hátat fordító emberek parancsolataival!

15 A szellemileg tiszta ember számára minden étel és egyéb dolog is elfogadható. Azonban a romlottaknak és a hitetleneknek semmi sem tiszta, mivel a gondolkodásmódjuk és a lelkiismeretük is megromlott. 16 Azt állítják, hogy ismerik Istent, de amit tesznek, az ennek éppen az ellenkezőjét bizonyítja: utálatosak, engedetlenek, és már képtelenek bármiféle jóra.

Tanácsok időseknek, fiataloknak és szolgáknak

Te azonban, Titusz, tanítsd a hívőket, hogyan éljenek az egészséges tanítás szerint.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Titus+1-2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

28 Amikor pedig ezek az események elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok!”

Jézus szavai mindig érvényesek maradnak

29 Azután Jézus mondott a tanítványainak egy példázatot is: „Figyeljétek meg a fügefát és a többi fákat! 30 Amikor látjátok, hogy kihajtanak, magatok is tudjátok, hogy már közel van a nyár. 31 Ehhez hasonlóan, amikor majd látjátok, hogy ezek megtörténnek, ismerjétek fel, hogy Isten Királysága már közel van!

32 Igazán mondom nektek: ez a nemzet[a] el nem múlik, amíg mindezek a dolgok be nem teljesednek. 33 Az ég és a föld elmúlik, de amit én mondok, az soha nem múlik el: mindig érvényes marad!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+21%3A28-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

—-

Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfia színe előtt.

Igazság Könyve:
“2013.12.01 16:12
….

Menjetek békével. Én mindig imádkozni fogok értetek, drága gyermekek, és válaszolni fogok mindig hívásotokra, hogy az emberiség megváltassék Isten Szemében.Édesanyátok,Az Üdvösség Anyja”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-arra-kerlek-benneteket-hogy-most-kezdjetek-el-az-udvosseg-kilencedet-130/

 
 

“2013.12.03 19:45

Drága szeretett leányom, mindazok, akik azt mondják, hogy az Én Nevemben jönnek, és azt állítják, hogy előkészítik az utat az Úr számára, hallatni fogják magukat a világ minden részén, – sok hang, sok próféta, sok hazug – mindenki Isten Felhatalmazása nélkül.

 
Legyetek éberek, különösen akkor, amikor egy próféta azt mondja nektek, hogy az ő kötelessége felkészíteni benneteket Második Eljövetelemre. Amikor ezekről a dolgokról hallotok, és amikor azt mondják nektek, hogy Én testben és lélekben fogok megjelenni a világban, tudnotok kell, hogy nem ez az Igazság. Újra megismétlem Figyelmeztetésem: Én nem fogok soha többé újra testben járni. Az első alkalommal testben jöttem el, de amikor újra eljövök, pontosan ugyanúgy fogok eljönni, ahogyan elhagytam a Földet – a felhőkön. …”
Én nem fogok soha többé újra testben járni
 
 
—–
Római katolikus:
2018-12-02Advent 1. vasárnapja (C év)Kezdőének:
Lelkem hozzád emelem, Uram, én Istenem, benned bízom, ne valljak szégyent! Ne ujjongjon ellenség fölöttem, hiszen aki benned bízik, meg nem szégyenül. (Zsolt 24,1-3)Könyörgés:
Mindenható, örök Isten, önts híveid szívébe szent elhatározást, hogy jótettekkel siessünk a közelgő Krisztus elé, ő pedig egykor jobbjára állítson minket országában, és mindnyájan együtt örvendjünk a boldog örökkévalóságban. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
Isten elküldi a Messiást, aki Dávid nemzetségéből születik.
Íme, jönnek majd napok – mondja az Úr –, amikor teljesítem a jót, amelyet Izrael házának és Júda házának megígértem:
Azokban a napokban és abban az időben igaz sarjat támasztok Dávidnak, aki jogot és igazságot teremt az országban. Azokban a napokban megszabadul Júda, és biztonságban él Jeruzsálem. És a várost így hívják majd: „Az Úr a mi igazságunk!”
Ez az Isten igéje.
Jer 33,14-16

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Hozzád emelem a lelkem, * én Uram, Istenem.
Előénekes: Utaidat, Uram, mutasd meg nékem, * ösvényeidre taníts meg engem.
Taníts és vezess igazságod szerint, * mert te vagy üdvözítő Istenem.
Hívek: Hozzád emelem a lelkem, * én Uram, Istenem.
E: Az Úr igazságos és jóságos, * ezért a bűnösöknek is utat mutat.
Az alázatost a jóban vezérli, * a szelídet útjára tanítja.
H: Hozzád emelem a lelkem, * én Uram, Istenem.
E: Az Úr minden útja irgalom és hűség azoknak, * akik szövetségét és törvényét megtartják.
Isten barátságát élvezik, akik őt félik, * szövetségét feltárja nékik.
H: Hozzád emelem a lelkem, * én Uram, Istenem.
Zsolt 24,4bc-5ab.8-9.10 és 14

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a tesszaloniki hívekhez írt első leveléből
Krisztus e jövetelére erősítse meg szívünket az Úr.
Testvéreim!
Gyarapítson és gazdagítson titeket az Úr a szeretetben egymás és mindenki iránt, mint ahogy mi is szeretünk titeket. Tegye állhatatossá szíveteket, hogy feddhetetlen szentségben állhassatok Istenünk és Atyánk elé, amikor a mi Urunk, Jézus majd eljön, összes szentjének kíséretében.
Továbbá kérünk és intünk titeket, testvérek, Urunkban, Jézusban: Megtanultátok tőlünk, hogyan kell Istennek tetsző életet élnetek: éljetek is hát így, s haladjatok egyre előbbre. Hiszen tudjátok, milyen utasításokat adtunk nektek Urunk, Jézus által.
Ez az Isten igéje.
1Tessz 3,12-4,2

ALLELUJA
Urunk, mutasd meg nékünk irgalmas szívedet, * és üdvösségedet add meg nékünk. Zsolt 84,8. – 1 D2 tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Elközelgett a ti megváltásotok.
Jézus ezeket mondta tanítványainak a világ végéről:
„Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés támad a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt. Az emberek megdermednek a rémülettől, miközben várják, hogy mi történik a világgal. A mindenség összetartó erői megrendülnek. Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőkben nagy hatalommal és dicsőséggel.
Amikor mindez beteljesedik, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok.

Vigyázzatok, hogy el ne nehezedjék szívetek tobzódásban, részegeskedésben és az evilági gondokban. Így majd nem ér készületlenül benneteket az a nap. Mint a csapda, úgy csap le mindazokra, akik a földön laknak. Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfia színe előtt.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 21,25-28.34-36″

https://igenaptar.katolikus.hu/2019/nap/index.php?holnap=2018-12-02


——
Görög katolikus:

12 Péter mégis felkelt, és elfutott a sírhoz. Ott lehajolva benézett a sírkamrába, de csak a vászonlepedőket látta. Azután elment, és azon töprengett, hogy vajon mi történhetett.[a]

Találkozás az emmausi úton

13 Ugyanezen a napon Jézus két tanítványa elindult Jeruzsálemből Emmausba, egy kis faluba, amely a várostól tizenkét kilométer távolságra volt. 14 Útközben azokról az eseményekről beszélgettek, amelyek a napokban történtek. 15 Amíg így beszélgettek és vitatkoztak, maga Jézus csatlakozott hozzájuk, és együtt ment velük. 16 A tanítványok azonban nem tudták, hogy ő az, mert valami megakadályozta őket abban, hogy ráismerjenek. 17 Jézus megkérdezte tőlük: „Miről beszélgettek?”

Ekkor azok szomorú arccal megálltak. 18 Az egyik, akit Kleopásnak hívtak, ezt felelte: „Úgy látszik te vagy az egyetlen Jeruzsálemben, aki nem tudja, mi történt itt ezekben a napokban.”

19 „Miért, mi történt?” — kérdezte Jézus.

Azok így feleltek: „A názáreti Jézusról van szó, aki szavaival és tetteivel egyaránt bizonyította, hogy hatalmas próféta Isten és az emberek előtt. 20 De népünk főpapjai és vezetői kiszolgáltatták őt, és elérték, hogy halálra ítéljék és kivégezzék a kereszten. 21 Pedig mi azt vártuk és reméltük, hogy ő fogja Izráel népét felszabadítani. De már három napja, hogy mindez történt. 22 Ezenkívül néhány közülünk való asszony is megdöbbentett minket. Ma korán reggel kimentek a sírhoz, ahová Jézus testét temették, 23 de a holttestet nem találták ott. Mikor visszajöttek, azt állították, hogy látomásban angyalokat láttak, akik azt mondták, hogy Jézus él. 24 Ekkor néhányan közülünk kimentek a sírhoz, és mindent úgy találtak, ahogyan az asszonyok mondták, de Jézust magát nem látták.”

25 Ekkor Jézus kezdett beszélni: „Milyen értetlenek és nehéz felfogásúak vagytok! Milyen nehezen hiszitek el, amit a próféták mondtak! 26 Hát nem éppen ezeket kellett a Messiásnak elszenvednie, mielőtt bement a dicsőségébe?” 27 Azután Jézus elmagyarázta a két tanítványnak mindazt, amit az Írások őróla mondtak. Mózes könyveivel kezdte, és folytatta az összes többi prófétával, az egész Íráson keresztül.

28 Közben megérkeztek Emmausba, ahová indultak, de Jézus úgy tett, mintha tovább akarna menni. 29 A tanítványok azonban nagyon kérlelték: „Maradj velünk, hiszen a nap is lenyugodott már, mindjárt beesteledik!” Így hát Jézus velük maradt, és együtt mentek be a faluba.

30 Amikor asztalhoz ültek, Jézus a kezébe vette a kenyeret, hálát adott Istennek, tört a kenyérből, és a tanítványoknak adta, 31 akiknek ebben a pillanatban megnyílt a szemük. Ráismertek Jézusra, de ő eltűnt a szemük elől. 32 „Hát nem ezt éreztük, amikor útközben az Írásokat magyarázta, és feltárta előttünk a próféciák igazi értelmét?” — mondták egymásnak a tanítványok.

33 Azon nyomban fel is kerekedtek, és visszaindultak Jeruzsálembe. Ott együtt találták a tizenegy apostolt, és a többieket, 34 akik ezzel fogadták őket: „Valóban feltámadt az Úr! Megjelent Simonnak!”

35 Ekkor ők ketten is elmondták, mi történt velük az úton, és hogyan ismerték fel Jézust arról, ahogyan megtörte a kenyeret.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+24%3A12-35&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Szülők és gyermekek

6.1 Gyermekek, engedelmeskedjetek szüleiteknek az Úr akarata szerint, mert ez így helyes! Meg van írva: „Tiszteld apádat és anyádat!”[a] Ez az első parancsolat, amelyhez ígéret is kapcsolódik: „Akkor majd jó dolgod lesz, és sokáig élsz itt a földön.”[b]

Apák, ne ingereljétek haragra gyermekeiteket, hanem az Úr útmutatása szerint neveljétek és fegyelmezzétek őket!

Rabszolgák és uraik

Rabszolgák, engedelmeskedjetek földi uratoknak! Ezt félelemmel, tisztelettel és igaz szívvel tegyétek, mintha közvetlenül Krisztusnak engedelmeskednétek! De ne csak akkor, amikor szem előtt vagytok, hogy az emberek tetszését elnyerjétek! Szívvel-lélekkel végezzétek a munkátokat, mint Krisztus rabszolgái, akik Isten akaratát teljesítik! Örömteli szívvel lássátok el a feladataitokat, mintha nem is a gazdátokat, hanem közvetlenül az Urat szolgálnátok! Jusson eszetekbe, hogy aki jól végzi a munkáját — akár rabszolga, akár szabad —, az Úrtól kapja meg a jutalmát!

Hasonlóképpen ti is, akiknek rabszolgáitok vannak, bánjatok jól velük, és ne fenyegessétek őket! Jusson eszetekbe, hogy Uratok, Jézus — aki a Mennyben van — a szolgáitoknak is Ura, és ő nem személyválogató!

Vegyétek fel Isten teljes fegyverzetét!

10 Végül pedig, erősödjetek meg az Úrban, és hatalmának erejében! 11 Öltözzetek fel abba a teljes fegyverzetbe, amit Isten ad, hogy képesek legyetek ellenállni a Sátán minden cselének és ravaszságának! 12 Hiszen mi nem emberek ellen harcolunk, hanem szellemi természetű uralkodók és fejedelmek ellen, a jelenlegi sötét világot irányító hatalmas és gonosz szellemek ellen, akik a magasságban vannak.

13 Ezért szükséges, hogy vegyétek fel és használjátok mindazokat a fegyvereket, amelyeket Isten ad nektek. Így lesztek képesek ellenállni a gonosz napokon, és megtartani az állásaitokat a gonosszal szemben. 14 Tehát álljatok erősen, és vegyétek körül magatokat az igazsággal, mint egy övvel! Vegyétek magatokra az igazságosságot, mint mellvértet! 15 Legyetek állandóan készen rá, hogy a békesség örömüzenetét hirdessétek — ez legyen a saru a lábatokon! 16 Minden körülmények között hordozzátok a hit pajzsát, amellyel kivédhetitek a Gonosz minden tüzes nyilát! 17 Az üdvösség sisakjával védjétek a fejeteket! Vegyétek kezetekbe a Szent Szellem kardját, amely az Isten beszéde!

18 Minden helyzetben imádkozzatok és könyörögjetek a Szent Szellem által. Erre mindig legyetek készen, maradjatok éberek, tartsatok ki az imádkozásban, és járjatok közben Isten embereiért és népéért!

19 Állhatatosan imádkozzatok értem is, hogy mikor megszólalok, tudjam, mit kell mondanom, és bátran hirdessem mindenkinek az örömüzenet titkát, 20 amelynek követe vagyok, noha most rabságban. Imádkozzatok értem, hogy bátran szólhassak, ahogyan kell!

Búcsúzás

21 Hogy ti is megtudjátok, miként megy a sorom, és hogyan élek, Tükhikosz — aki szeretett testvérünk és az Úr hűséges szolgája —, majd mindent elmond nektek. 22 Azért küldöm őt hozzátok, hogy megtudjátok, hogyan alakulnak a dolgaink, és hogy megvigasztaljon benneteket.

23 Adjon az Atya Isten és az Úr Jézus Krisztus minden testvéremnek békességet és isteni szeretetet a hittel együtt! 24 Isten kegyelme nyugodjon mindazokon, akik el nem múló szeretettel szeretik Urunkat, Jézus Krisztust!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ephesians+6&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A gazdagok nehezen mennek be Isten Királyságába

18 Jézust megkérdezte egy vallási vezető: „Jó Mester, mit tegyek, hogy örök életet kapjak?”

19 Jézus így felelt: „Miért nevezel engem jónak? Egyedül csak Isten jó! 20 Ismered a Törvény parancsait: »Ne kövess el házasságtörést! Ne gyilkolj! Ne lopj! Ne tanúskodj hamisan! Tiszteld apádat és anyádat!«”[a]

21 A férfi ezt válaszolta: „Ezeket gyermekkorom óta mind megtartottam.”

22 Jézus ekkor így folytatta: „Egy valami még hiányzik belőled: add el minden vagyonodat, és amit érte kapsz, oszd szét a szegények között! Akkor majd a Mennyben lesznek a kincseid! Azután gyere, és kövess engem!” 23 A férfi, amikor ezt hallotta, igen elszomorodott, mert nagyon gazdag volt.

24 Jézus látta, hogy elszomorodott, és ezt mondta: „Milyen nehezen mennek be a gazdagok Isten Királyságába! 25 Könnyebb a tevének egy tű fokán átbújni, mint a gazdag embernek Isten Királyságába bemenni.”

Ki kaphat örök életet?

26 Akik ezt hallották, megkérdezték tőle: „Akkor egyáltalán ki kaphat örök életet?”

27 Jézus így felelt: „Az embereknek ez lehetetlen, de Istennek lehetséges.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+18%3A18-27&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/12/02

Ki méltó arra, hogy kibontsa a könyvtekercset, és feltörje pecsétjeit?

—–
Római katolikus:
2018-11-2233. évközi hét csütörtök

SZENTLECKE a Jelenések könyvéből
Jézus, az Isten Báránya megváltott minket vére kiontása árán.
Én, János, látomásban láttam a mennyei trónuson ülőnek jobb kezében egy kívül-belül teleírt könyvtekercset, amely hét pecséttel volt lepecsételve. Aztán láttam egy hatalmas angyalt, aki harsány szóval kérdezte: „Ki méltó arra, hogy kibontsa a könyvtekercset, és feltörje pecsétjeit?” De senki sem volt képes rá sem a mennyben, sem a földön, sem a föld alatt, hogy kinyissa a könyvet, és elolvassa. Erre keserves sírásra fakadtam, mert senki sem volt méltó a könyvtekercset kinyitni és elolvasni. A vének egyike így szólt hozzám: „Ne sírj! Nézd, győzött az oroszlán Júda törzséből, Dávid sarja. Ő majd kinyitja a könyvet, és feltöri hét pecsétjét.”
Akkor láttam, hogy a trón és a négy élőlény meg a vének között, mintegy megölve, ott áll a Bárány. Hét szarva és hét szeme volt: ezek Istennek az egész földre szétküldött hét szelleme. Odament, és átvette a trónon ülő jobbjából a könyvet. Amint átvette a könyvet, a négy élőlény és a huszonnégy vén leborult a Bárány előtt. Hárfája volt mindegyiknek és tömjénnel telt aranycsészéje: ezek a szentek imádságai. Új éneket énekeltek: „Méltó vagy, (Urunk), hogy átvedd a könyvet, és feltörd pecsétjeit. Hiszen megöltek, de megváltottad (az embereket) Istennek, véred árán minden törzsből, nyelvből, népből és nemzetből. Istenünk országává és papjaivá tetted őket, és majd uralkodni fognak a földön.”
Ez az Isten igéje.
Jel 5,1-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Istenünk országává * és papjaivá tettél minket. Jel 5,10 – 7 b. tónus.
Vagy: Alleluja. 7. szám.
Előénekes: Az Úrnak új dalt énekeljetek, * a szentek közösségében zengjen dicsérete.
Teremtőjének örvendjen Izrael, * és Sion gyermekei ujjongjanak királyuknak.
Hívek: Istenünk országává * és papjaivá tettél minket.
Vagy: Alleluja.
E: Nevét körtánccal dicsérjék: * zengjen a zsoltár dobbal és citerával.
Népében az Úr kedvét találja, * üdvösségre vezeti a szelídeket.
H: Istenünk országává * és papjaivá tettél minket.
Vagy: Alleluja.
E: Örvendjenek a szentek dicsőségükben, * pihenőhelyükön is ujjongjanak.
Isten magasztalása zeng az ajkukon, * összes szentjeinek ez lesz dicsősége.
H: Istenünk országává * és papjaivá tettél minket.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 149,1-2.3-4.5 és 6a és 9b

ALLELUJA
Bár hallgatnátok ma Isten szavára! * Ne legyetek többé keményszívűek! Zsolt 94,8ab – 12. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Halljuk meg az Úr szavát, hogy üdvözítő javaiban részesüljünk!
Amikor Jézus közel ért Jeruzsálemhez, és megpillantotta a várost, sírva fakadt. Azután ezt mondta:
Bárcsak felismernéd te is, legalább ezen a napon, ami üdvösségedre szolgál! Most azonban el van rejtve szemed előtt. Jönnek majd napok, amikor sánccal vesz körül ellenséged, bekerít és mindenfelől ostromol. Eltipornak téged és gyermekeidet, akik falaid közt laknak. Nem hagynak benned követ kövön, mert nem ismerted fel látogatásod idejét.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 19,41-44″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-11-22


——
Görög katolikus:

A gyülekezet vezetőiről

Igaz ez a mondás: „Ha valaki gyülekezeti vezető[a] szeretne lenni, jó dolgot kíván.” Ezeknek a vezetőknek azonban úgy kell élniük, hogy senki se kritizálhassa őket jogosan! Az ilyen férfi legyen hűséges egyetlen feleségéhez, legyen bölcs, fegyelmezett, tiszteletre méltó, vendégszerető és jó tanító. Nem lehet részeges, kötekedő, verekedő, vagy olyan, aki a pénzt szereti, hanem legyen szelíd és békés természetű! Legyen igazi családfő: nevelje a gyermekeit engedelmességre és szüleik iránti tiszteletre! Hiszen, ha valaki a saját családját sem tudja kormányozni, hogyan lenne képes akkor gondot viselni a helyi gyülekezetre, amely Istené?

Ne legyen gyülekezeti vezető olyan, aki még csak nem régen kezdte el Jézust követni! Az ilyen ugyanis könnyen beképzelt és büszke lesz, és ugyanolyan ítélet alá kerülhet, mint a Sátán. Fontos, hogy a gyülekezeti vezetőnek a gyülekezeten kívüliek között is jó híre legyen! Ha megfelel ezeknek a követelményeknek, akkor nem fogják kritizálni, és nem esik a Sátán csapdájába.

A diakónusokról

Hasonlóképpen a diakónusok is olyan férfiak legyenek, akiknek tekintélyük van mások előtt. Ne legyenek kétszínűek, részegesek, ne akarjanak csalással meggazdagodni. Hűséggel ragaszkodjanak a hit titkához, amelyet Isten megismertetett velünk, és tartsák tisztán a lelkiismeretüket. 10 Előbb ki kell próbálni őket, és csak akkor végezzék ezt a szolgálatot, ha megbízhatónak bizonyultak. 11 Hasonlóképpen a nők[b] esetében is követelmény, hogy mások szemében tiszteletre méltóak legyenek, ne pletykáljanak, hanem legyenek józan gondolkodásúak, és minden tekintetben megbízhatóak.

12 A diakónusok is legyenek hűségesek egyetlen feleségükhöz, gyermekeiket és családjukat jól irányítsák. 13 Akik folyamatosan jól végzik diakónusi szolgálatukat, megbecsülést szereznek maguknak, és a Krisztus Jézusban való hitük megerősödik.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Timothy+3&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 
 
 

Jézus előre jelzi a halálát és feltámadását

31 Azután Jézus félrehívta tizenkét tanítványát, és ezt mondta nekik: „Figyeljetek rám! Most felmegyünk Jeruzsálembe, és ott minden be fog teljesedni, amit a próféták az Emberfiáról megírtak. 32 Az Emberfiát kiszolgáltatják a többi nemzeteknek. Kigúnyolják, meggyalázzák, leköpik, 33 megverik, s végül megölik, három nappal később azonban fel fog támadni. 34 A tanítványok azonban nem értették, hogy miről beszél, mert az el volt rejtve előlük.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+18%3A31-34&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/11/22

Ments meg minket, Urunk, * neved dicsőségéért!

Római katolikus:
 2018-06-2812. évközi hét csütörtökOLVASMÁNY a Királyok második könyvéből
Joákin király idejében megkezdődik a hetvenéves babiloni fogság. 
Tizennyolc esztendős volt Joákin, amikor uralkodni kezdett, és három hónapig uralkodott Jeruzsálemben. Anyját Nahestának hívták, és a jeruzsálemi Elnátán leánya volt.
Azt cselekedte, ami gonosz az Úr előtt, egészen úgy, ahogy atyja, Joakim cselekedett. Ebben az időben Nabukodonozor babiloni király katonái felvonultak Jeruzsálem ellen, és körülzárták a várost. Majd maga Nabukodonozor babiloni király is hadba vonult a város ellen szolgáival együtt.
Erre Joákin, Júda királya, anyjával, szolgáival, főembereivel és udvari tisztjeivel együtt kiment eléje, de Babilon királya, uralkodásának nyolcadik esztendejében, elfogatta őt.
Azután elhurcoltatta Jeruzsálemből az Úr házának minden kincsét, a királyi palota kincseit; levagdaltatta azokat az aranyborításokat, amelyeket Salamon, Izrael királya készíttetett az Úr temploma számára – ahogyan az Úr mondta neki. Azután fogságba hurcolta egész Jeruzsálemet, az összes főembert, a sereg összes vitézét, tízezernyi férfit, minden kovácsot és lakatost, úgyhogy nem maradt senki sem a föld szegény népén kívül.
Joákint is elhurcolta Babilonba, meg a király anyját, feleségeit és udvari tisztjeit. De még az ország bíráit is fogságba vitték Jeruzsálemből Babilonba. Minden fegyverfogható férfit, szám szerint hétezret, ezernyi kovácsot és lakatost, minden fegyverforgatásra alkalmas férfit Babilonba küldött fogságba Babilon királya.
Joákin helyett atyai nagybátyját, Mattanját tette királlyá Babilon királya, és nevét Szedekiásra változtatta.
Ez az Isten igéje.
2Kir 24,8-17VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Ments meg minket, Urunk, * neved dicsőségéért! 9b. vers. – 2. tónus.
Előénekes: Pogányok törtek örökségedre, Istenünk, † szent templomodat gyalázat érte, * Jeruzsálemet romba döntötték.
Szolgáid holttestét az ég madarainak eledelül adták, * s a föld vadjainak híveid testét.
Hívek: Ments meg minket, Urunk, * neved dicsőségéért!
E: Vérüket úgy ontották Jeruzsálem körül, mint a vizet, * és nem volt, aki eltemesse őket.
Gyalázattá lettünk szomszédaink előtt, * kinevetnek és csúfolnak a körülöttünk lakók.
H: Ments meg minket, Urunk, * neved dicsőségéért!
E: Meddig még, Urunk? † Vég nélkül haragszol? * Haragod úgy lángol, mint a tűz?
Ne emlékezzél atyáink vétkeire, † irgalmaddal siess elénk, * mert igen nyomorultak lettünk.
H: Ments meg minket, Urunk, * neved dicsőségéért!
E: Segíts rajtunk, szabadító Istenünk, † neved dicsőségéért ments meg minket, * és nevedért bocsásd meg bűneinket.
H: Ments meg minket, Urunk, * neved dicsőségéért!
Zsolt 78,1-2.3-5.8.9ALLELUJA
Aki szeret engem, megfogadja szavamat. * Atyám is szeretni fogja, és hozzá költözünk. Jn 14,23 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Aki Jézus tanítását követi, biztos alapra épít. 
Abban az időben Jézus így fejezte be a hegyi beszédet:
A mennyek országába nem jut be mindenki, aki azt mondja nekem: „Uram! Uram!” Csak az, aki mennyei Atyám akaratát cselekszi. Azon a napon sokan mondják majd nekem: „Uram, Uram! Hát nem a te nevedben prófétáltunk? Nem a te nevedben űztük ki az ördögöket? Nem a te nevedben tettünk annyi csodát?” Én akkor kijelentem majd nekik, hogy nem ismertelek soha benneteket. Távozzatok színem elől, ti, gonosztevők!
Mert mindaz, aki meghallgatja szavaimat és szerintük cselekszik, ahhoz az okos emberhez hasonlít, aki a házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült.
Aki viszont hallgatja szavaimat, de nem követi azokat, ahhoz az ostoba emberhez hasonlít, aki a házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, nekizúdult a háznak; az összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle.
Ezzel Jézus befejezte a hegyi beszédet. A népsokaság elragadtatással hallgatta tanítását, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, nem pedig úgy, mint az ő írástudóik.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 7,21-29″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-06-28

——

Igazság Könyve:
0626:
 Sohasem szabad elfelejtenetek Fiam Szeretetét Isten minden gyermeke iránt. Nem számít, hogy hány évesek, amikor Általam, Áldott Édesanyjuk által ajánljátok fel Fiamnak őket a lelkük megszentelődéséért, akkor imáitok válaszra fognak találni. Íme, a Keresztes Imahadjárat egy imája gyermekeitekért. Ha mindennap imádkozzátok, akkor ez közelebb fogja vinni gyermekeiteket Jézus Irgalmas Szívéhez. ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-hozzatok-hozzam-gyermekeiteket-hogy-mint-isten-minden-gyermekenek-igaz-edesanyja-fiamnak-szentelhessem-oket/

Drága szeretett leányom, ne engedd, hogy Kinyilatkoztatásaim szomorúságot vagy félelmet okozzanak neked. Vezetve vagy és még akkor is, amikor szenvedésed elviselhetetlenné válik, kérlek,emlékezz Szavaimra.

Atyám az egykori prófétákon keresztül megígérte, hogy el fogja küldeni az utolsó prófétát, az utolsó hírnököt. Nem számít, ez mennyire félelmetes lehet számodra, vagy milyen borzalmas érzést kelt benned, tudnod kell, hogy Isten Végső Szövetsége csak ezen cselekedet által válhat valóra.

Azt mondom most nektek, hogy féljenek azok közületek, akik Isten Szavát megsértik. Süssétek le szemeteket és takarjátok be kezetekkel, különösen azok, akik ebben az időben Arcomba köpnek, ezen Üzeneteim, a Megbékélés Üzenetei miatt. Ti nem vagytok méltók, hogy Jelenlétemben tartózkodjatok. Ti, akik most kigúnyoltok Engem, nyugtalanok lesztek és nyugtalanságotok folytatódni fog a Nagy Napig, mert el fogjátok veszíteni a lelkeket Számomra, akikre úgy vágyom.

Felszentelt szolgáimnak (mondom), akik gúnyolódnak ezeken az Üzeneteken keresztüli beavatkozásomon: eljön majd a ti napotok, amikor a következőt fogom kérdezni tőletek: mialatt oly sok időt töltötök azzal, hogy elutasítsátok Igaz Hangomat, hány lelket küldtetek Hozzám? És hányat fordítottatok el Tőlem azon cselekedeteitek által, melyekért majd Megítéllek benneteket?

Azoknak mondom közületek, akik istenkáromlást kiáltanak a Szentlélek ellen: tudjátok meg – és ez egy jel mindnyájatoknak -, hogy még a Nagy Nap előtt le lesztek ütve. Egy szó sem fogja elhagyni ajkaitokat és ezért a tettért ismertek lesztek a nyájatok között – ugyanabban a nyájban, melynek azt mondtátok, hogy hagyja  figyelmen kívül ezeket az Üzeneteket, mert ezek nem Istentől származnak. Azon a napon követőitek ismerni fogják az Igazságot és ti majd Elém vetitek magatokat. Én nem kérek bocsánatot ezekért a figyelmeztetésekértHa bemocskoljátok a Szentlélek Szavát, akkor elváglak Magamtól benneteket és szörnyű sírásban lesz részetek és mindazoknak, akiket magatokkal visztek a vadonba.

Igazságosságom el fogja érni mindazokat, akik megakadályozzák, hogy Isten Szent Szava ismertté váljon a világban. A legrosszabb büntetésben lesz részük, mert az a fájdalom, amelyet meg fognak tapasztalni, rosszabb lesz, mint azoké, akik a Tisztítótűz legalsó szintjén vannak. Gonoszságotok sok ártatlan lelket botránkoztat meg, akik hűségesek földi Egyházamhoz. Kegyetlenségeteket, mely idővel napvilágra kerül, sokan fogják látni és aztán Isten Igéje iránti hűségetek próbára lesz téve. Aztán a Nagy Napon Előttem fogtok állni, amikor eljövök, hogy visszaköveteljem Isten minden gyermekét – amikor eljövök, hogy megszabadítsam őket a számkivetésből és elvigyem őket a Szeretet és a Béke végső otthonába, Új Paradicsomom Új Korszakába. Ez lesz az, amikor az Ég és Föld eggyé válik.

Megváltótok,
Jézus Krisztus”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/igazsagossagom-el-fogja-erni-mindazokat-akik-megakadalyozzak-hogy-isten-szent-szava-ismertte-valjon-a-vilagban/

—–

Görög katolikus:

… 17 Tehát van okom rá, hogy dicsekedjek a munkámmal, amit Istenért végzek. De kizárólag azért merek dicsekedni vele, mert Krisztus Jézus által végzem. 18 Hiszen még említeni se mernék olyan dolgokat, amelyeket a magam erejéből tettem. Csakis olyanokról beszélek, amelyeket Krisztus vitt véghez általam — akár a beszédem, akár a tetteim által —, hogy az Izráelen kívüli népek eljussanak az Isten iránti engedelmességre. 19 Jelek és csodák által, a Szent Szellem erejével végeztem mindezt. Jeruzsálem környékétől kezdve egészen Illíriáig mindenhol hirdettem a Krisztusról szóló örömüzenetet. Így a munkámnak ezt a részét befejeztem. 20 Azonban mindig arra törekedtem, hogy ne ott hirdessem az örömüzenetet, ahol Krisztus neve már ismert volt. Nem akartam olyan alapra építeni, amelyet valaki más fektetett le.21 Hanem ahogyan meg van írva az Írásokban:

„Akiknek eddig nem beszéltek róla,
azok is meglátják majd őt.
Azok is megértik,
akik még nem hallottak róla.”[a]

Pál római látogatásának terve

22 Emiatt nem tudtam eddig eljutni hozzátok, pedig már sokszor szerettelek volna meglátogatni benneteket.

23-24 De most már befejeztem a munkámat ezekben az országokban. Így az a tervem, hogy amikor majd Spanyolországba utazok, akkor titeket is meglátogatlak, hiszen már évek óta szeretnélek látni benneteket. Bizonyára segíteni fogtok nekem, hogy tovább is utazhassak, ha már egy kis időt eltöltöttem nálatok. 25 Most azonban előbb Jeruzsálembe kell mennem, hogy ott Isten népét megsegítsem.

26 Ugyanis néhányan a jeruzsálemi testvéreink közül nagyon szegények. A macedóniai és görögországi gyülekezetek pedig elhatározták, hogy gyűjtést rendeznek a szegény jeruzsálemi testvérek számára.27 Szívesen tették, de ugyanakkor tartoznak is ezzel. Hiszen ezek az Izráelen kívüli népek sok szellemi áldást kaptak a zsidó testvéreken keresztül. Illő tehát, hogy adományaikkal viszonozzák a szellemi áldásokat. 28 Magam viszem el az összegyűjtött adományokat Jeruzsálembe, hogy biztosan megkapják az ottani testvérek. Ha ezt a feladatomat elvégeztem, utána már indulhatok is Spanyolországba. Útközben megállok Rómában, és meglátogatlak benneteket. 29 Biztos vagyok benne, hogy Krisztus áldásának teljességét viszem majd hozzátok.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+15%3A17-29&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus igazi családja: a tanítványai46 Miközben Jézus ezeket mondta, anyja és testvérei megérkeztek, és beszélni szerettek volna vele.47 Valaki szólt Jézusnak: „Édesanyád és a testvéreid kinn állnak, és beszélni akarnak veled!”

48 De Jézus így válaszolt: „Ki az én anyám, és kik a testvéreim?” 49 Majd tanítványaira mutatott, és ezt mondta: „Itt vannak a testvéreim és anyám! 50 Aki megteszi, amit Mennyei Atyám akar, az az én testvérem és anyám.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+12%3A46-55&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/06/28

—–