Címke: istentagadás

Az eutanázia egy iszonyatos cselekmény az Én Szememben

Igazság Könyve:
2014. november 3. hétfő, 23:50

 

Drága szeretett leányom, az eutanázia halálos bűn, és az megbocsáthatatlan. Aki bármilyen okból kifolyólag segítséget nyújt, részt vesz, vagy döntést hoz egy férfi vagy egy nő életének a kioltásában, súlyos bűnt követ el Isten Szemében.

A legnagyobb bűnök egyike kioltani egy életet, s aztán azt állítani, hogy bármelyik ember szándékosan tervezett halála egy jó dolog. Az Isten ellen gondosan megtervezett megannyi cselekedetek közül az eutanázia bűne az, amelyet szándékosan tárnak most a világ elé, arra ösztönözvén az embereket, hogy vétkezzenek Isten ellen. Félreértés ne essék, az eutanázia egy iszonyatos cselekedet az Én Szememben, és súlyos következményeket von maga után azok számára, akik részt vesznek az ilyen cselekményekben.

Megölni egy másik lelket, halálos bűn, és ez vonatkozik minden lélekre kezdve annak fogantatásától, egészen földi élete utolsó napjáig. Semmi sem igazolhatja az emberi élet kioltását, amikor azt teljes tudattal követik el, hogy a halál egy meghatározott időpontban következzék be. Egy élő léleknek okozott halál tagadja Isten létezését. Amikor azok, akik ilyen cselekedetekkel vétkeznek, és ugyanakkor elfogadják Isten Létezését, akkor ezzel a cselekedetükkel Isten 5. Parancsolatát szegik meg.

Jelenleg egy olyan terv van kibontakozóban, amellyel milliókat ösztönöznek arra, hogy megrövidítsék az emberi életet – úgy a test, mint a lélek életét. Amennyiben egy ilyen cselekedet készséges résztvevőivé váltok, mely beszennyezi az emberi élet sérthetetlenségét, nem lesz életetek – főleg nem Örök Életetek-, és az üdvösség nem lehet, és nem is lesz a tietek.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/az-eutanazia-egy-iszonyatos-cselekmeny-az-en-szememben

 

———-
Igaz élet Istenben:

A VÁRAKOZÁS ALVÁST JELENT

1988. augusztus 19.

Egyszerűen csak szeretném megmondani Neked, mennyire szeretlek, és köszönök mindent, amit eddig tettél, és amit most teszel értem. Sohasem leszek képes mindezt a kegyelmet viszonozni Neked.
Uram?

Én vagyok. Virágom, támaszkodj rám! Én még a legméltatlanabbaknak is adok. Irgalmasságom végtelen, de szomorúságomra sokan elfeledték, hogy milyen vagyok valójában. Igazságos vagyok, nem vagyok részrehajló, és még a legrosszabbnak is adok. Szerezz örömet Szent Szívemnek! Add nekem szeretetedet, még ha néha langyos is, én elfogadom. Add nekem szeretetedet, és én tökéletesítem istenségemben. Úgy jöjj hozzám, mint most, önérdek nélkül, és ajánld fel nekem szeretetedet! Ne várj arra, hogy tökéletes légy, és majd akkor ajánld fel nekem szeretetedet! Ne várj arra, hogy szent légy, és majd akkor ajánld fel szeretetedet! Úgy jöjj kis lélek, amilyen vagy, minden hibáddal együtt, és én tiszta szeretetté alakítom szeretetedet felülről visszasugározva rád, kis lélek.
Mindent széppé teszek, amit nekem felajánlasz, ezért úgy jöjj hozzám, amilyen vagy, ajánld fel nekem szeretetedet, azt a szeretet, ami nagyon sok emberből hiányzik! Lélek! Ha tudnád, hogy milyen sok lélek szenved a tisztítótűzbenSzabadítsd ki őket a tisztítóhelyről, hogy hozzám jöhessenek. Arra vágyakoznak, hogy velem lehessenek, de képtelenek rá a lelkükön lévő foltok miatt. Szabadítsd ki őket imával és áldozattal, szabadítsd meg őket azáltal, hogy szeretsz engem, hogy imádsz engem! Szabadítsd meg őket azáltal, hogy hozzám és keresztemhez láncolod magad! Szabadítsd meg őket a szeretet cselekedeteivel, szabadítsd meg oket azzal, hogy osztozol szenvedésemben! Vassula, ezek a lelkek epekednek értem, hogy újból és mindörökre egyesülhessenek velem. Először azonban meg kell tisztulniuk, hogy jelenlétemben lehessenek.

Uram, azt mondtad: “…hogy újból egyesülhessenek velem…” Veled voltak haláluk után egy időre?

Amikor kiszabadítottam lelküket a testükből, egyetlen pillanatra megmutattam nekik Szent Arcomat, és ugyanabban a pillanatban lehullott szemükről a fátyol. Szemembe néztek, és az én tisztaságomban és világosságomban azonnal meglátták a leplezetlen igazságot, és felismerték, hogy lelkük milyen mocskos a bűntől. Égő vágyuk ellenére, hogy kitárt karjaimba siessenek és kövessenek, megértették, hogy ez lehetetlen, mielőtt meg nem tisztul a lelkük. 1 Így visszahullanak a szomorúság gyötrő fájdalmával, és felkészülnek tisztulásukra. Kimondhatatlanul bántja és égeti őket, hogy nem láthatnak engem. Távollétem az, ami égeti őket, és a tisztítóhelyen legnagyobb szenvedésük oka az én távollétem . Másfajta szenvedéseken is átesnek tűz által, bűneiktől függően. Készítsd fel lelkedet előre, teremtés! Ne várj addig, amíg a halál rád veti árnyékát! Tartsd tisztán és folt nélkül lelkedet! Táplálkozz Testemmel, idd Véremet, amilyen gyakran csak lehet! Gyakran tarts bűnbánatot, készülj fel erre a napra! Böjtölj! A böjt segít. Figyelj szavamra és úgy készítsd fel lelkedet, mintha találkozásunk éppen a mai napon következne be. Ne várj! A várakozás alvást ielent, a várakozás annyi, mint olaj nélkül hagyni lámpásodat. Légy készen arra, hogy találkozol Megváltóddal! Kimondhatatlanul szeretlek benneteket. Értsd meg, hogy végtelen irgalmamból mindenkit fel akarok készíteni!

Később:

Anyuka?

Fogadd békémet! Én vagyok a te Anyukád. Igen Vassula, én tettem. 2 Könnyeim és könyörgéseim az Atyához megmentették gyermekedet. Szeresd az Atyát, mert igen könyörületes.

Mit mondhatok? Megköszönni nem elég, bármit is mondok vagy teszek, nem lesz elég!

Gyermekem; bízd magad Őrá, add át magad gyakran, ez nagyon tetszik Neki. Bízzál Benne, mert az Ő kezében vagy! Az én békémet adom neked. Azzal dicsőítsd Istent, hogy engedelmeskedsz Neki.

Áldott légy Édesanyám!

Megáldalak téged és családodat.

(Később, e meghatottság után:)

Vassula, szeretném elmondani neked, hogy hamarosan bekövetkezik sok minden, amit Fatimában megjövendöltem. Tele vagyok kegyelemmel, és kész vagyok gyermekeimre kiárasztani ettől az évtől kezdve. Közel az idő, és a hátralévő idő rövidsége miatt, én, a ti Szent Édesanyátok közelebb leszek hozzátok, mint valaha. Sokakat eltöltök kegyelmeimmel, hogy szebbé tegyelek és közelebb vigyelek benneteket Jézushoz, aki rettenetesen szenved. Ó leányom… valahányszor egy lélek visszatér hozzánk, egy tövist húz ki szívünkből! Valahányszor azt kiáltják felénk, hogy “szeretlek!”, tövist húznak ki és virágot tesznek helyébe. Béke veled, leányom.

Mi ketten?

Igen, mi ketten.

 
 
“7.
OLVASMÁNY a Makkabeusok második könyvéből
Jól és hívő lélekkel gondolkodott a feltámadásról.
A harcok befejeztével Makkabeus Júdás, a választott nép bátor vezére, gyűjtést rendezett, és tizenkétezer ezüst drachmát küldött Jeruzsálembe, hogy engesztelő áldozatot mutassanak be a megholtakért. Jól és hívő lélekkel gondolkodott a feltámadásról. Ha ugyanis nem hitte volna, hogy azok, akik elestek a harcban, egykor feltámadnak, fölöslegesnek és hiábavalónak tartotta volna, hogy a halottakért imádkozzék. Ő azonban fontolóra vette, milyen nagy jutalom vár azokra, akik vallásos lelkülettel pihentek el a halálban.
Szent és üdvös dolog tehát
imádkozni a halottakért, hogy feloldozást nyerjenek bűneiktől.
Ez az Isten igéje.
Iz 25,6a.7-9 vagy 2Mak 12,43-46″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-11-02

 


———-
Római katolikus:
2019-11-03Évközi 31. vasárnapKezdőének:
Ne hagyj magamra, én Uram, Istenem, ne távozz el tőlem! Siess, oltalmazz engem, Uram, én menedékem! (Zsolt 37,22-23)Könyörgés:
Mindenható, irgalmas Isten, a te kegyelmed műve, hogy híveid méltóképpen és tetszésed szerint szolgálnak neked. Add, kérünk, hogy minden akadályt legyőzve elnyerjük a megígért boldogságot. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY a Bölcsesség könyvéből
Isten irgalmas szeretettel szereti minden teremtményét.
Uram, az egész világ olyan előtted, mint a porszem a mérlegen, s mint a földre hulló hajnali harmatcsepp.
De te mindenkin megkönyörülsz, mert mindent megtehetsz, és elnéző vagy az emberek bűnei iránt, hogy bűnbánatot tartsanak.

Mert szeretsz mindent, ami van, és nem utálsz semmit abból, amit alkottál. Hiszen ha gyűlöltél volna valamit, meg sem teremtetted volna.
Hogyan is maradhatna meg bármi, ha te nem akarnád, és hogyan állhatna fenn, ha te létre nem hívtad volna?
De te mindent kímélsz, mert a tiéd minden, ó, életnek barátja. Milyen jó és kegyes mindenben a te szellemed, Uram!
Alig bünteted azokat, akik eltévednek; inted azokat, akik vétkeznek, és a szívükre beszélsz, hogy gonoszságukat elhagyva, higgyenek benned, Uram.
Ez az Isten igéje.
Bölcs 11,22-12,2

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Istenem és királyom, magasztallak téged, * szent nevedet áldom örökkön-örökké. Vö. 1. vers. (5. tónus)
Előénekes: Magasztallak téged, Istenem, Királyom, * és áldom nevedet örökkön-örökké.
Mindennap áldalak téged, * és dicsőítem nevedet örökkön-örökké.
Hívek: Istenem és királyom, magasztallak téged, * szent nevedet áldom örökkön-örökké.
E: Irgalmas az Úr és kegyelmes, * nagy irgalmú és hosszan tűrő.
Az Úr mindenkihez jóságos, * és irgalmas minden művéhez.
H: Istenem és királyom, magasztallak téged, * szent nevedet áldom örökkön-örökké.
E: Magasztaljon téged, Uram, minden műved, * szentjeid áldást mondjanak.
Országod dicsőségéről szóljanak, * és hatalmadat mindenek hirdessék.
H: Istenem és királyom, magasztallak téged, * szent nevedet áldom örökkön-örökké.
E: Hűséges az Úr minden szavában, * és tettei szentnek hirdetik.
Az Úr a botladozót fenntartja, * és fölemeli, akit megaláztak.
H: Istenem és királyom, magasztallak téged, * szent nevedet áldom örökkön-örökké.
Zsolt 144,1-2.8-9.10-11.13cd-14

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a tesszaloniki hívekhez írt második leveléből
Aki életében megdicsőíti Krisztust, azt Krisztus is dicsőségre emeli.
Testvéreim!
Állandóan imádkozom értetek, hogy Istenünk méltóvá tegyen benneteket a meghívásra és tökéletessé a jóra való törekvésben s a hitből fakadó tettekben. Így dicsőül meg Urunk, Jézus neve bennetek, és ti őbenne, Istenünknek és Urunknak, Jézus Krisztusnak kegyelméből.
Van még egy kérésünk, testvérek: Urunk, Jézus Krisztus eljövetelét és a vele való egyesülésünket illetően ne veszítsétek el rögtön józanságtokat, és ne ijesszen meg benneteket sem lelki kinyilatkoztatás, sem állítólag tőlünk eredő mondás vagy levél, mintha az Úr napja már
küszöbön állna.
Ez az Isten igéje.
2Tessz 1,11-2,2

ALLELUJA
Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, * hogy örökké éljen minden őbenne hívő. Jn 3,16 – 1 D2 tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Az Emberfia azért jött, hogy keresse és üdvözítse, ami elveszett.
Abban az időben Jézus Jerikó városán haladt át. Élt ott egy Zakeus nevű gazdag ember, aki a vámosok feje volt. Szerette volna látni és megismerni Jézust, de a tömeg miatt nem láthatta, mert alacsony termetű volt. Így hát előrefutott, felmászott egy vad fügefára, hogy láthassa, mert arra kellett elhaladnia.
Amikor Jézus odaért, felnézett és megszólította: „Zakeus, gyere le gyorsan, mert ma a te házadban kell megszállnom.”
Erre ő sietve lejött, és örömmel fogadta Jézust. Akik ezt látták, méltatlankodva megjegyezték: »Bűnös embernél száll meg.«
Zakeus azonban odaállt az Úr elé, és így szólt: „Nézd, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megkárosítottam, négyannyit adok helyette.”
Jézus ezt felelte neki: „Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és üdvözítse, ami elveszett.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 19,1-10″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-11-03


————

Ortodox (Görög keleti): 

„Gyűljetek össze mind, ti nemzetek,
    népek, gyülekezzetek!
Közületek ki tudta ezt előre?
    Vagy ki tudja megmondani, mi volt régen?
Állítsák elő tanúikat, hogy igazolják őket,
    hogy aki hallja, azt mondja rá: »Igaz!«”

Az én tanúim ti vagytok, népem!

10 „Az én tanúim ti vagytok, népem
    — mondja az Örökkévaló —,
és szolgám, akit azért választottam,
    hogy megismerjetek,
higgyetek bennem,
    és megértsétek:
Én Vagyok, csak én!
    Előttem nem volt más Isten,
    és utánam sem lesz senki más!
11 Egyedül én vagyok az Örökkévaló,
    rajtam kívül nincs más Szabadító!
12 Én szóltam hozzátok,
    én szabadítottalak meg titeket,
    én jelentettem ki a múltat és jövőt.
Igen, én tettem ezt,
    nem valami idegen isten!
Ti vagytok tanúim,
    hogy én vagyok Isten egyedül!
    — ezt mondja az Örökkévaló. —
13 Mindig is én voltam,
    ezután is én leszek Isten egyedül!
Nincs senki, aki kezemből kivehetne,
    nincs, aki megmásíthatná, amit teszek!”

14 Ezt mondja Megváltótok, az Örökkévaló, Izráel Szentje:
„Értetek küldök seregeket Babilóniába,
    megalázom a káldeusokat.
Fogságba hurcolják őket a saját hajóikon,
    amelyekre oly büszkék voltak.[a] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+43%3A9-14&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Az igazak és az istentelenek sorsa.

3 1Az igazak lelke azonban Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket. 2Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, 3elmenetelüket megsemmisülésnek. De békességben vannak. 4Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal. 5Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket. 6Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket égőáldozatul. 7Látogatásuk idején majd felragyognak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik. 8Nemzetek fölött ítélkeznek majd és népeken uralkodnak; s az Úr lesz a királyuk mindörökre. 9Akik benne bíztak, akkor majd megismerik az igazságot, és akik hűek voltak, szeretetben nála maradnak, mert kegyelem és irgalom lesz választottjainak osztályrészük.”

https://szentiras.hu/SZIT/B%C3%B6lcs3,1-9


—–

https://oca.org/readings/daily/2019/11/03

—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

Hamarosan jönni fog egy ember, és azt fogja nektek mondani, hogy ő feltárja Létezésem Igazságát

Igazság Könyve:
2014. szeptember 6. szombat, 16:00

 

Drága szeretett leányom, Bölcsességem Isteni Eredetű, és az ember képtelen megérteni annak nagyságát, hogy Ki Vagyok Én.

A Szentlélek Ajándéka által Én elegendő tudást adok az emberiségnek. Tanításaim egyszerű formában adattak a világnak, hogy minden ember megérthesse az Igazságot. Isten Bölcsessége sohasem bonyolult, és azért adatik, hogy az ember megkapja a szükséges tisztánlátást, hogy felkészítse lelkét Királyságomra. A Szeretet tiszta. A Szeretet egyszerű. Az igaz Szeretet kölcsönös. Az egyetlen vágyam, hogy a lelkek úgy válaszoljanak a Szeretetemre, hogy a Szentlélek Ajándéka által felhatalmazva, egy pillanat alatt megértsék a velük szembeni elvárást, és így részesei lehessenek Királyságomnak.

Hírvivőket küldök nektek, hogy megkapjátok a tisztánlátást, hogy érteni tudjatok. Azonban a mindennapi életetek során az Igazságot a fennálló zűrzavar miatt nem könnyű elfogadni. Igémnek folyamatosan ellene mondanak, vizsgálják, és ismételten csak vizsgálják; újraértékelik és félreértelmezik azt, megnehezítvén így Isten Igaz Szavának a betartását. Ha nyíltan állást foglaltok a mellett, hogy hisztek Igémben, Tanításaimban és Szentségeimben, akkor emiatt hamarosan ki fognak benneteket gúnyolni.

Hamarosan sok önjelölt teológus meg fogja kérdőjelezni Valós Identitásomat és a Legszentebb Szentháromság Létezését. Ők nagyszerű érveket fognak használni arra, hogy Isten Igaz Szavával szemben elvakítsanak benneteket, és felhasználnak majd mindenféle teológiai érvelést annak bizonyítására, hogy minden vallás egyforma. Ők hamarosan el fogják utasítani az Igazságot – Isten Igéjét. Bonyolult és ellentmondásos tanokkal fogják Isten Igéjét meggyalázni világszerte, és a templomjárók ettől nem lesznek okosabbak, mivel ostobaságokkal etetik őket. Igémet el fogják rejteni, és hagyni fogják, hogy ellepje a por. Ne feledjétek, hogy Igémet úgy kell érteni, ahogyan az megadatott.

Részletek Istenségemről és Isten Misztériumáról még nem voltak feltárva az emberiség számára, mert annak nem kell addig megtörténnie, amíg a Béke Új Korszaka el nem kezdődik.

Hamarosan jönni fog egy ember, és azt fogja nektek mondani, hogy ő feltárja Létezésem Igazságát és Második Eljövetelem részleteit. Ő el fogja bűvölni a világot. Aztán azt fogja állítani, hogy ő nem más, mint Én, Jézus Krisztus. Sokan hinni fognak neki, mert nem úgy értették meg az Igét, ahogyan azt a Szent Bibliában rögzítették.

Én, Jézus Krisztus, újra el fogok jönni, ítélni élőket és holtakat, de ez a jelenlegi Földön nem fog, és nem is történhet meg.

Jézusotok”

 


———-
Igaz élet Istenben:

Ó itt vagy tanítvány, már vártam rád! Béke, kiválasztott leányom!Jézus, fogom a kezedet, és megvigasztal, amit fülembe súgsz: „Ne félj!”, majd így folytatod: „Segíteni fogok neked!” és megkapom a segítséget. Arra késztetted lelkemet, hogy énekeljen Neked. Ujjadat arra használtad, hogy szívembe írd az ősök bölcsességét. Gyönyörűségedet leled abban, hogy példabeszédeid rejtett értelmét felfedd előttem, és Szíved örül, ha felfedi előttem gazdagságát. De ahhoz, hogy továbbadjam mindazt, amit adtál nekem, a Te erődre, a Te türelmedre, a Te bölcsességedre, a Te alázatodra, a Te szeretetedre van szükségem, hogy csalódást ne okozzak Neked nehéz küldetésem közben!

Egyetlen feladat sem lesz túl nehéz számodra, és senki sem lesz képes legyőzni téged, egyetlen földi uralkodó sem fog soha megrendíteni. Tested még halálod után is prófétálni fog. Semmi sem lesz hiába, amit teszel. Mondom neked, még ha az ellenség rád is szabadul, feltartóztatom támadását. Add át ezért üzenetemet, és tisztítsd meg e nemzedék szívét! …”

 
 
 

2014. szeptember 1. hétfő, 20:08

Ami volt kezdetben, az lesz a végén  is. Minden Isten által teremtett élet megújul, hasonlóan ahhoz, ahogyan az a Paradicsomban volt teremtve az emberi nem számára. …”

Ők soha nem fognak győzedelmeskedni Egyházam felett

—-
Római katolikus:
2019-09-0622. évközi hét péntek

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a kolosszeiekhez írt leveléből
Isten mindent Fia által teremtett.
Testvéreim!
Jézus Krisztus a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülötte. Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön: a láthatókat és láthatatlanokat, a trónusokat, uralmakat, fejedelemségeket és hatalmasságokat. Minden általa és érte lett teremtve. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn.
Ő a testnek, az Egyháznak a feje. Ő a
kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy övé legyen az elsőség mindenben. Úgy tetszett (az Atyának), hogy benne lakjék az egész teljesség, s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy a kereszten kiontott vérével békességet szerzett mindenkinek.
Ez az Isten igéje.
Kol 1,15-20

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Járuljatok az Úr színe elé * vidám énekszóval! 2c. vers,
Előénekes: Ujjongjatok az Úrnak, minden földek, * szolgáljatok az Úrnak vidámsággal!
Járuljatok színe elé * vidám énekszóval!
Hívek: Járuljatok az Úr színe elé * vidám énekszóval!
E: Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten, * övéi vagyunk, ő alkotott minket.
Az ő népe vagyunk, * legelőjének nyája.
H: Járuljatok az Úr színe elé * vidám énekszóval!
E: Őt magasztalva lépjetek be kapuján, † énekelve vonuljatok hajlékába, * áldjátok nevét, és adjatok hálát néki.
H: Járuljatok az Úr színe elé * vidám énekszóval!
E: Valóban jó az Úr, † irgalma örökké megmarad, * és hűsége nemzedékről nemzedékre.
H: Járuljatok az Úr színe elé * vidám énekszóval!
Zsolt 99,2.3.4.5

ALLELUJA
Én vagyok a világ világossága – mondja az Úr, * aki engem követ, övé lesz az élet világossága. Jn 8,12 – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Az új tanítás, amelyet Jézus hozott, nem mérhető a régi mértékkel.
Egy alkalommal a farizeusok és írástudók így szóltak Jézushoz: „János tanítványai gyakran böjtölnek és imádkoznak, és ugyanígy a farizeusok tanítványai is; a tieid azonban csak esznek-isznak.” Jézus így felelt nekik: „Csak nem foghatjátok böjtre a násznépet, amíg vele van a vőlegény? Eljön az idő, amikor elviszik a vőlegényt: akkor majd böjtölnek.”
Példabeszédet is mondott nekik: „Senki sem hasít ki új ruhából foltot, hogy ócska ruhára tegye. Hiszen így az újat is elszakítja, és az ócska ruhára sem illik az új folt. Senki sem tölt új bort régi tömlőkbe, mert az új bor szétszakítja a tömlőket; a bor kiömlik, és a tömlők is tönkremennek. Az új bor új tömlőbe való: akkor mindkettő megmarad. Aki óbort iszik, nem kívánja az újat, mert azt mondja: »Jobb az óbor.«”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 5,33-39″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-09-06

 
——
Ortodox (Görög keleti): 

10 Mert az a fajta szomorúság, amely Isten akarata szerint változtatja meg a gondolkodásotokat, és visszatérít őhozzá, végül az üdvösségre vezet — az ilyet utólag sohasem kell megbánni. Ezzel szemben a hitetlenek világának szomorúsága a halálba vezet. 11 A ti szomorúságotok nyilván Isten akarata szerinti változtatott meg titeket: nagy igyekezetet, védekezést, bosszankodást, félelmet és ragaszkodást keltett bennetek. Felkeltette bennetek a vágyat, hogy újra találkozhassunk. Sőt, meg is akartátok büntetni azt, aki vétkezett. Ezek a dolgok mind azt bizonyítják, hogy ártatlanok vagytok. 12 Ha tehát írtam is nektek, nem amiatt az ember miatt írtam, aki valami rosszat tett, sem nem amiatt, akit megbántottak. Azért írtam, hogy ti magatok is lássátok meg Isten szemével, milyen nagy igyekezet van bennetek irántunk. 13 Így azután megvigasztalódtunk és felbátorodtunk.

Igen, mi magunk is felbátorodtunk, de még jobban megörültünk annak, hogy Titusznak örömet szereztetek, és a szellemét felvidítottátok. 14 Ugyanis előzőleg sok jót mondtam Titusznak rólatok, sőt, dicsekedtem veletek. Nagyon örülök, hogy ezzel nem vallottam szégyent, mert ő úgy tapasztalta, hogy amit rólatok mondtam, mind igaz. 15 Így azután Titusz még jobban szeret benneteket. Örömmel emlékezik vissza arra az engedelmességre, tiszteletre, sőt félelemre, amellyel fogadtátok. 16 Szívből örülök én is, hogy minden tekintetben megbízhatok bennetek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+7:10-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Az új bort új tömlőbe kell tölteni

18 Bemerítő János tanítványai és a farizeusok rendszeresen böjtöltek. Közülük néhányan eljöttek Jézushoz, és megkérdezték: „Bemerítő János tanítványai és a farizeusok tanítványai is böjtölnek. A te tanítványaid miért nem?”

19 Ő ezt válaszolta: „Vajon böjtölnek-e a lakodalomban a vendégek, amíg velük van a vőlegény? Ugye, nem? 20 De eljön az idő, amikor a vőlegényt elviszik tőlük. Akkor majd ők is böjtölni fognak.”

21 „Senki sem varr régi ruhára új szövetből foltot, mert az új csak tovább szakítaná a régit. Az új ugyanis elválik a régitől, és még nagyobb lesz a szakadás! 22 Senki sem tölt új bort régi bortömlőkbe,[a]  mert az új bor szétszakítja a tömlőket, amelyek így tönkremennek, ráadásul a bor is kiömlik. Az új bort új tömlőkbe kell tölteni.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+2:18-22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——
https://oca.org/readings/daily/2019/09/06

——