Címke: Péter apostol

A látszólag hiteles nézetek, amelyeket be fognak mutatni, úgy fognak tűnni, mint a Katolicizmus egy új formája

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, az ördögi terv a Katolikus Egyház belülről való elpusztítására már elkezdődött. Mindent, ami Istennek szent, félre fognak dobni, és a frissiben megújított modern egyház vezetői – kik hamarosan láthatók lesznek mindenki számára–, nézeteikben liberálisak lesznek, de az Igazságnak ellenségei.

A látszólag hiteles nézetek, amelyeket be fognak mutatni, úgy fognak tűnni, mint a Katolicizmus egy új formája. Sok Keresztény azt fogja mondani: mi köze van ennek hozzám? Amikor ily módon lerombolják Egyházamat, amelyet Péter Apostolom alapított, akkor az kihatással lesz mindazokra, akik követnek Engem. Amikor Szavamat és Tanításaimat szétszedik, s aztán az ember önző igényei számára teszik elfogadhatóvá azokat, annak ellenére, hogy ezek hazugságok, idővel Igazságnak fogják majd tartani.

A hazugságokat, melyeket az ördögi fertőzésnek köszönhetően mutatnak be a világnak, minden Keresztény Egyház úgy fogja kezelni, mintha elfogadhatóak lennének a szemükben. Egy Keresztény Egyház sem fog megmenekülni ettől a támadástól – egy olyan támadástól, amelyet több mint egy évszázada, hogy tudatosan és gondosan megterveztek.

Félreértés ne essék, amikor Szavamat meghamisítják, akkor az Igazságot is szét fogják szedni. A hazugságok megfertőzik a lelket. Amikor ez megtörténik, az emberek akaratlanul is egy olyan utat fognak követni, amelynek kétségbeesés a vége. Arra buzdítom mindazokat, akik most Rám hallgatnak, hogy összpontosítsanak mindenkor az Igazságra. Nektek nem szabad semmi olyan változtatást elfogadnotok, amelyre felkérnek majd benneteket, hogy azt az új Egyház részeként fogadjátok el, ami azonban nem Tőlem származik.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-latszolag-hiteles-nezetek-amelyeket-be-fognak-mutatni-ugy-fognak-tunni-mint-a-katolicizmus-egy-uj-formaja/

 

“Drága szeretett leányom, sokan el fogják hagyni az Egyházat a legmagasabb körökben lévők közül, hogy olyan új tanokat fogadjanak el, melyek a sötétség birodalmába vezetik majd őket.”
 
VÖ.:
Szabadkőműves terv a katolikus Egyház tönkretételére
 

—–
Római katolikus:
05-03

Szent Fülöp és Szent Jakab apostolok

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Az Úr feltámadása után megjelent Jakabnak, majd az összes apostolnak.
Testvéreim!
Figyelmetekbe ajánlom az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek. Elfogadtátok, és szilárdan kitartotok benne. Általa elnyeritek az üdvösséget, ha megtartjátok úgy, ahogy hirdettem nektek. Különben hiába lettetek hívőkké.
Elsősorban azt hagytam rátok, amit magam is kaptam: Krisztus meghalt bűneinkért, az írás szerint; eltemették és harmadnap feltámadt, ismét az írás szerint. Megjelent Péternek, majd a tizenkettőnek. Később egyszerre több mint ötszáz testvérnek is megjelent. Ezek közül a legtöbben még élnek, néhányan azonban már meghaltak. Azután megjelent Jakabnak, majd az összes apostolnak. Utánuk pedig, mint egy elvetéltnek, megjelent nekem is.
Ez az Isten igéje.
1Kor 15,1-8

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Minden földre * elhat szózatuk. – 2. tónus.


Zsolt 18,2-3.4-5

ALLELUJA
Jézus mondja: † Én vagyok az út, az igazság és az élet. * Fülöp, aki engem lát, látja az Atyát is. Jn 14,6b.9c – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Oly régóta veletek vagyok, és nem ismersz engem?
Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.
Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok.”
Fülöp megjegyezte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk.”
Jézus így válaszolt: „Már olyan régóta veletek vagyok, és nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, az látja az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: »Mutasd meg nekünk az Atyát?« Nem hiszed talán, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki bennem van. Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem! Ha másért nem, legalább a tetteimért higgyétek!
Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amelyeket én cselekszem, sőt még nagyobbakat is tehet azoknál, mert én az Atyához megyek. Bármit kértek majd nevemben az Atyától, megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban. Ha pedig tőlem kértek valamit a nevemben, azt is teljesítem.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 14,6-14″

 

——
Görög katolikus:
18Mellvértnek az igazságosságot ölti fel, sisaknak meg fölteszi a csalhatatlan ítéletet. 19Győzhetetlen pajzsul a szentséget veszi fel, 20bősz haragját karddá élesíti; vele harcol az egész világ az esztelenek ellen. 21Elröppennek a villámok jól irányzott nyilai, s a felhőkből, mint jól megfeszített íjból a célba találnak. 22És a parittyákból haragos jégzápor zúdul, és a tenger vizei ellenük tombolnak, és háborogva csapnak össze a folyók árjai. 23A mindenhatóság lehelete fölkel ellenük és forgószél módjára széthányja őket. Az istentelenség így pusztává teszi majd az egész földet, és a bűn felforgatja az uralkodók trónját. …”

II. A BÖLCSESSÉG MIBENLÉTE, EREDETE, MEGSZERZÉSÉNEK ÚTJA

A királyok keressék a bölcsességet.

6 1Halljátok hát, királyok, és szívleljétek meg, tanuljatok, akik a föld határait kormányozzátok! 2Figyeljetek föl, akik a sokaságon uralkodtok, és büszkék vagytok a népek nagy számára! 3A Mindenható adta nektek a hatalmat és a Magasságbeli az uralmat, s majd számon kéri tetteiteket, és kivizsgálja szándékaitokat. …”

Az igazak és az istentelenek sorsa.

3 1Az igazak lelke azonban Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket. 2Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, 3elmenetelüket megsemmisülésnek. De békességben vannak. 4Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal. 5Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket. 6Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket égőáldozatul. 7Látogatásuk idején majd felragyognak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik. 8Nemzetek fölött ítélkeznek majd és népeken uralkodnak; s az Úr lesz a királyuk mindörökre. 9Akik benne bíztak, akkor majd megismerik az igazságot, és akik hűek voltak, szeretetben nála maradnak, mert kegyelem és irgalom lesz választottjainak osztályrészük.”

Az igaznak korai halála.

7Az igaznak azonban, ha időnap előtt hal is meg, nyugalomban lesz része. 8Mert a tisztes aggkort nem a hosszú élet adja, nem függ az évek számától. 9Sokkal többet ér az embernek a megfontoltság, mint az ősz haj és a bűntelen élet, mint a magas kor. 10Mivel kedves volt Isten előtt, szerette az Isten, és elvitte, mert bűnösök közt folyt az élete. 11Elragadta, hogy a gonoszság ne ártson értelmének, és az álnokság el ne csábítsa a lelkét. 12Mert a bűn igézete elhomályosítja a jót, és a szenvedély bódulata megrontja az ártatlan lelket. 13Aki korán tökéletes lett, nagy kort ért meg. 14Kedvét találta lelkében az Úr, azért sietett kimenteni a romlottság köréből. Látják ezt az emberek, de nem értik, és nem veszik szívükre, 15hogy kegyelem és irgalom vár az Úr választottjaira és oltalom a szentjeire. 16Az elhunyt igaz elítéli az élő istenteleneket, és a korán beteljesedett ifjúság a bűnösnek években gazdag életét. ”

“… 20 Akkor Jézus a tanítványaira nézett, és ezt mondta:

Boldogok és áldottak vagytok,
    akik felismertétek, hogy szükségetek van Istenre,

    mert tiétek Isten Királysága!
21 Boldogok és áldottak vagytok, akik most éheztek,
    mert bőségben lesz részetek!
Boldogok és áldottak vagytok, akik most sírtok,
    mert még nevetni fogtok.

22 Boldogok és áldottak vagytok, mikor az Emberfia miatt a többiek gyűlölnek és kiközösítenek titeket, szidalmaznak és rosszat mondanak rólatok! 23 Örüljetek azon a napon, és ujjongjatok, mert nagy jutalom vár rátok a Mennyben! Hiszen az őseik ugyanígy bántak régen a prófétákkal is.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+6%3A17-23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

“…  7 Ne feledkezzetek meg a vezetőitekről, mert ők tanítottak benneteket Isten szavára. Figyeljétek meg, hogyan élnek és halnak meg, és kövessétek a hitüket!Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz!

Ne engedjétek, hogy különféle idegen tanításokkal félrevezessenek benneteket! Isten kegyelmével erősítsétek meg a szíveteket, ne különböző ételekre vonatkozó szabályok betartásával, mert azoknak semmi értelmük sincs!

10 Nekünk olyan oltárunk van, amelyről nem ehetnek azok, akik a Szent Sátorban szolgálnak. 11 Mert a főpap az áldozati állatok vérét beviszi a Szentek Szentjébe[a] bűnért való áldozatul, de azoknak az állatoknak a testét a táboron kívül kell elégetni. 12 Ugyanígy Jézus is a város kapuján kívül szenvedett. Azért halt meg, hogy a saját vérével szentelje meg a népét. 13 Menjünk ki hát vele együtt a táboron kívülre, és vállaljuk vele együtt a kirekesztést és a megaláztatást! 14 Mert itt a földön nincs örökkévaló városunk, hanem azt a várost várjuk, amely majd egyszer eljön. 15 Ezért Jézus által szüntelenül vigyük Isten elé áldozatunkat: dicsérjük őt szívvel-lélekkel, és hirdessük dicsőségét! 16 Ne feledkezzetek meg arról, hogy másokkal jót tegyetek, és adjatok azoknak, akik rászorulnak! Az ilyen áldozatok kedvesek Istennek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+13%3A7-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 27 „Atyám mindent átadott nekem. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya. Senki más nem ismeri az Atyát, csak a Fiú, és azok, akikkel a Fiú meg akarja ismertetni őt.”28 Jöjjetek közel hozzám mind, akik belefáradtatok súlyos terheitek cipelésébe! Nálam megnyugvást találtok. 29 Azt az igát vegyétek fel, amelyet én adok rátok, s tanuljátok meg tőlem, hogy én szívből szelíd és alázatos vagyok —, akkor meg fogtok nyugodni. 30 Mert az iga, amelyet én teszek rátok, nem nehéz! A teher, amelyet én helyezek a vállaitokra, könnyű.” “

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+11%3A27-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Vigasztaljátok és erősítsétek egymást, mert nektek az előttetek álló idők előtt és alatt sokkal jobban kell szeretnetek egymást, mint valaha.”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-kereszt-egy-uj-formaja-kerul-majd-bevezetesre/
http://igazsag-konyve7.webnode.hu

Péter beszéde Kornéliusz házában34 Péter ekkor beszélni kezdett: „Most látom csak igazán, hogy Isten nem személyválogató! 35 Aki tiszteli Istent, és igazságosan él, azt ő elfogadja, bármelyik néphez tartozik is. 36 Ti ismeritek azt az üzenetet, amelyet Isten küldött Izráel népének: az örömhírt, amely arról szól, hogy Jézus, a Messiás által kaphatunk békességet. Mert a Messiás Jézus az Úr mindenek fölött. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+10%3A34-43&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Én vagyok a világ világossága!12 Később Jézus ezt mondta az összegyűlt sokaságnak: „Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem a sötétségben él, hanem a világosságban, amely az örök élet.”

13 Erre a farizeusok ellene szóltak: „Most magadról tanúskodsz, ezért a tanúságod nem ér semmit!”

14 Jézus így felelt: „Még ha magamról tanúskodom, akkor is hiteles, amit mondok, mert én tudom, honnan jöttem, és hová megyek. Ti viszont nem tudjátok, honnan jöttem, és hová megyek. 15 Ti csak emberi módon, a látszat szerint ítéltek, én azonban nem ítélek el senkit, 16 de még ha ítélkezem is, az ítéletem akkor is érvényes és igazságos, mert nem egyedül ítélek. Ketten vagyunk: én és az Atya, aki elküldött engem. 17 A Törvényetek azt mondja, hogy két tanú egybehangzó vallomását el kell fogadnotok. 18 Az egyik tanú én vagyok, aki önmagamról tanúskodom, a másik pedig az Atya, aki engem elküldött — ő is tanúskodik rólam.”

19 Megkérdezték tőle: „Hol van a te atyád?”

Jézus így válaszolt: „Sem engem nem ismertek, sem Atyámat. Ha tudnátok, ki vagyok, ismernétek Atyámat is.” 20 Jézus mindezt akkor mondta, amikor a Templom területén tanított, annak a helynek a közelében, ahol az adományokat gyűjtötték. Senki sem tartóztatta le, mert még nem jött el az ideje. “

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+8%3A12-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

23 A papok tanítsák népemet a szent és a közönséges, valamint a tiszta és tisztátalan közötti különbségre. 24 Vitás kérdésekben ők bíráskodjanak, és törvényeim szerint hozzanak ítéletet! Az ünnepekre vonatkozó törvényeimnek és rendelkezéseimnek engedelmeskedjenek, és a szombati nyugalmam napját szenteljék meg!

Őket a (Szent) Péter Széke elleni bűntettekért fogják vádolni, és nyilvánosan meg fogják alázni őket az Én Szent Nevemben

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, sokan el fogják hagyni az Egyházat a legmagasabb körökben lévők közül, hogy olyan új tanokat fogadjanak el, melyek a sötétség birodalmába vezetik majd őket.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzám, és akik elutasítják az utálatot, Péter Apostol által lesznek vezetve, aki Róma első Székében ült. Ő fogja szeretett Benedekemet vezetni, aki – amint az meg volt jövendölve – segíteni fogja őket, hogy meglássák az Igazságot. Ő látni, hallani kényszerül majd a rémtettet, de támogatva lesz azok által, akik hűséget esküdtek az Egy Igaz Isten Szavának.

És így kezdetét veszi majd az Egyházszakadás. Azok, akik a hamis tanokat követik, melyek által nem Engem, Jézus Krisztust tisztelnek, darabokra lesznek tépve a fenevad és démonai által. Azok az ártatlan szolgáim, akik eddig nem fogadták el ezeket az Üzeneteket, most futva fognak Hozzám jönni vigaszért. Próféciáim nem hazudnak, és nagyon hamar ezen szegény lelkek közül sokan félre lesznek dobva a Szentszéktől. Őket a (Szent) Péter Széke elleni bűntettekért fogják vádolni és nyilvánosan meg fogják alázni őket az Én Szent Nevemben.

A következőket mondom nekik: Maradjatok nyugodtak és legyetek békében, mert ha az Igazságot követitek, meg lesztek mentve. Nektek sohasem szabad egy felhígított tant elfogadnotok, mely nem rendelkezik a Felhatalmazásommal. Azoknak mondom, akik abban a hitben fogadják el a hazugságokat, hogy a kötelességüket teszik: meg kell értenetek, hogy nektek egy nehéz úttal kell majd szembenéznetek. Két választási lehetőségetek van: maradtok Isten Fényében, vagy hátat fordítotok Szentségeimnek.

Hamarosan közületek sokan világosan fogják látni, amire figyelmeztettelek benneteket. Az egyházszakadás kegyetlen lesz, és egy háború lesz a következménye az Igazság és a hazugságok között. Ez lebontja majd a Katolikus Egyházat, míg az egy kőhalomhoz nem lesz hasonló, de az Egy Igaz Egyház magasan állni fog, mivel hűséges szolgáim felépítik Maradék Hadseregemet. Ők a végsőkig harcolni fognak, hogy megvédjék Isten Szent Szavát.

Jézusotok”

 

—–
Római katolikus:
2018-05-02húsvét 5. hét szerda

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Pál és Barnabás Jeruzsálembe megy, hogy az apostolok döntését kérje a pogányságból megtért keresztények kötelezettségeiről.
Amikor Pál és Barnabás befejezte első missziós útját, néhányan Júdeából Antióchiába érkeztek, és így tanították a pogányságból megtért testvéreket: „Ha nem fogadjátok el a Mózes törvényében előírt körülmetélkedést, nem üdvözülhettek.”
Mivel pedig Pál és Barnabás hevesen tiltakozott és vitába szállt velük, közösen elhatározták, hogy Pál és Barnabás meg még néhányan a többiek közül menjenek föl Jeruzsálembe az apostolokhoz és a presbiterekhez ennek a vitás kérdésnek ügyében.
A közösség elbúcsúztatta őket. Ezután áthaladtak Fönícián és Szamarián, és elbeszélték az ottani híveknek a pogányok megtérését. Ezzel nagy örömöt szereztek nekik.
Amikor megérkeztek Jeruzsálembe, az egyház, az apostolok és a presbiterek szívesen fogadták őket. Ők pedig elbeszélték, mi mindent művelt általuk az Isten.
Erre azonban felállt néhány, a farizeusok felekezetéből megtért hívő, és kijelentette: „Körül kell metélni őket, és rájuk kell parancsolni, hogy tartsák meg Mózes törvényét.”
Erre az apostolok és a presbiterek összegyűltek a kérdés megvizsgálására.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 15,1-6

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk. Vö. 1. vers.
Vagy: Alleluja. 7. szám.
Előénekes: Örvendeztem, amikor azt mondták nekem, * az Úr házába megyünk.
Íme, itt állunk már kapuid előtt, * kapuid előtt, ó, Jeruzsálem.
Hívek: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.
Vagy: Alleluja.
E: Jeruzsálem városa jól megépült, * részei egymáshoz illenek.
Oda járulnak föl a törzsek, * az Úr népének törzsei.
H: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.
Vagy: Alleluja.
E: Az Úr Izraelnek törvénybe adta, * hogy ott nevére áldást mondjanak.
Mert ott állnak az ítélőszékek, * Dávid házának székei.
H: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 121,1-2.3-4a.4b-5

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Maradjatok meg bennem, és én bennetek! * Aki énbennem marad, bőséges termést hoz.” Jn 15,4a.5b – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Aki Jézusban marad, mint a szőlővessző a szőlőtőn, az sok gyümölcsöt terem.
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak:
Én vagyok az igazi szőlőtő, és Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok. Miként a szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem.
Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elégetik. Ha bennem maradtok, és szavaim is bennetek maradnak, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 15,1-8″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-05-02

 
Az abortusz bűne egy halálos bűn, és akik ezért felelősek, örökre a Pokol tüzében fognak égni.”
Az abortusz bűne egy halálos bűn, és akik ezért felelősek, örökre a Pokol tüzében fognak égni
 

——
Görög katolikus:

Jöjjetek, menjünk föl az Örökkévaló hegyére!

Az idők végén[a]
    az Örökkévaló házának hegye
fölülemelkedik
    a legmagasabb hegyeken,
messze kimagaslik
    a dombok közül,
s hozzá gyűlnek a nemzetek.

Tömegek özönlenek hozzá,
    s így hívja egyik a másikat:
Jöjjetek, menjünk fel
    az Örökkévaló hegyére,

Jákób Istenének házához,
    hogy tanítson bennünket útjaira,
    s járhassunk ösvényein!”
Mert Sionból származik a tanítás,
    Jeruzsálemből jön
    az Örökkévaló szava. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Micah+4&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


Bölcsesség vendégségbe hív

Felépítette házát a bölcsesség,
    kifaragta mind a hét oszlopát.[a]
Mindent elkészített: ételeket, borokat,
    asztalt terített vendégeinek.
Szolgáit kiküldte, hogy hívják vendégeit,
    s hogy a város magaslatairól kiáltsanak:
Jöjjetek mind, akik tanácsra szorultok!”
    Hívja a tapasztalatlanokat is:
„Jöjjetek, legyetek vendégeim,
    egyetek-igyatok asztalomnál,

hagyjátok el bolondságaitokat, hogy éljetek,
    és járjatok az értelem ösvényein!” ….”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Proverbs+9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 11 Jézus az, aki az embereket Isten számára különválasztja, de mind ő, mind pedig azok, akiket különválaszt, ugyanabból a családból származnak. Ezért nem is szégyelli Jézus őket a testvéreinek nevezni, 12 hanem azt mondja:

„Istenem, rólad beszélek testvéreimnek,
    és dicséreted éneklem összegyűlt testvéreimmel együtt.”[a]

13 Azt is mondja:

„Istenben bízom én”,[b]

és ezt is:

„Itt vagyok, és velem együtt a gyermekek is,
    akiket Istentől kaptam.”[c]

14 Ezek a „gyermekek” közönséges hús-vér emberek. Ezért Jézus is ugyanilyen emberi testben járt a Földön. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+2%3A11-18&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“33  Még egy rövid ideig veletek leszek, azután visszatérek ahhoz, aki elküldött engem.  …”